Mi katolikusok a Szentírás alapján állítjuk, hogy Mária hivatása nem fejeződött be Jézus világrahozatalával és felnevelésével. Az Egyház ősidők óta foglalkozott azzal, hogy Isten milyen különleges társi szerepet szánt a Szűzanyának Fia oldalán az emberiség megváltása érdekében. Sőt, megfogalmazódott a gondolat, hogy ki kell dolgozni és kimondani a Mária Megváltó-társi szerepéről szóló ötödik dogmát.
Mint tudott, sajnos erre még nem került sor, holott már a II. Vatikáni Zsinat is érintette e kérdést: 
„A Boldogságos Szűz, akit az isteni Gondviselés terve az Ige megtestesülésével kapcsolatban eleve Isten anyjának rendelt, így Ő másokat messze fölülmúló, nagylelkű társa és az Úr alázatos szolgálója lett. Krisztust méhébe fogadva, evilágra szülve, gondozva, a templomban az Atyának bemutatva, és a kereszten haldokló Fiával együtt szenvedve ‒ engedelmességével, hitével, reményével és lángoló szeretetével ‒ egyedülálló módon együttműködött az Üdvözítő művével a lelkek természetfölötti életének helyreállítására.” (Vö. LG 61.) „Éppen ezért a kegyelem rendjében Mária az anyánk, akinek szüntelenül megmaradt az angyali üdvözletre hittel adott beleegyezése a kereszt alatt is, egészen gyermekei örök üdvösségének beteljesedéséig. Anyai szeretettel gondoskodva Fia testvéreiről, akik még zarándokok, szorongatások és veszedelmek közt forognak, míg el nem érkeznek a boldog hazába! Ezért nevezik a Boldogságos Szüzet az Egyházban Közvetítőnek, Szószólónak, Segítőnek, Oltalmazónak.” (Vö. LG. 62.) ‒ idézetek vége!
Joggal tanítja tehát a zsinat, hogy Isten üdvözítő tervében a Szent Szűz hármas anyai hivatást tölt be. Test szerint édesanyja Jézus Krisztusnak, édesanyja az Anyaszentegyháznak (LG 53.), a kegyelem rendjében pedig édesanyja minden embernek (LG 61). Mária anyasága szüntelenül tart a kegyelem rendjében, és anyai szeretettel gondoskodik fiának még zarándokúton lévő testvéreiről, amíg el nem érkeznek a boldog hazába. (Vö. LG. 62.)
(Folyt.) Előző rész
