Harcban állunk! Nem csak földi értelemben vett élet-halál harcban, hanem az örök üdvösség vagy az örök kárhozat esélyének végzetes küzdelmében! Ez, az ősbűn következtében eredendően egy esélyes volt, ámde Isten a mi testi-lelki esendőségünk okán – nem úgy, mint a tagadó szellemi angyaloknak –, adott még egy esélyt a földi élettel, Krisztus megváltó áldozata- és a Szentlélek megvilágosító kegyelme által ‒ és hozzá teszem ‒ Szűz Mária közbenjáró anyai segítségével!
A Teremtés könyve ezt a szünet nélküli, történelemre szóló földi harcot ‒ nem mint reménytelen küzdelmet ‒ írja le: ,,Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba” (Ter 3,15).
Az Isten kifejezett szándéka ‒ sőt parancsolata ‒, hogy az ember mindig tekintse ellenségének a kísértőt és harcoljon ellene. Aki ezt nem teszi az elpusztul, mert a sátán áldozata lesz.
Az előbb idézett ószövetségi szakasz megjövendöli a sátán végső bukását, ám a Szentírásból azt is világosan megtudjuk, hogy az élethalálharc végső győztese: Jézus Krisztus. Ő az, aki kereszthalála által, az önfeláldozó szeretet révén a sátán hatalmát és erejét véglegesen megtörte.
Bár Jézus megdicsőülése a sátán bukását okozta, de a sátán még egy ideig a világban maradt. Amíg ugyanis be nem következik a gonoszság uralmának végső megsemmisítése, amíg Jézus végleg el nem söpri ,,szája leheletével”, és meg nem semmisíti ,,jövetelének tündöklésével” (2Tessz 2,8), ez az Istennel szemben álló hatalom, minden erejével Isten egyetemes üdvözítő terve ellen dolgozik. Vádolja az embereket az Atyánál (vö. Jel 12,10), a családok szétzilálására tör és igen találékony módon a lelkek vesztén munkálkodik.
(folyt.) 
