Az Istennel kötött szövetség 
Nem sokkal az egyetemi tanulmányainak a befejezése előtt Scottot kinevezték egy virginiai presbiteriánus parókia tanítójának és lelkipásztorának. Az ő dolga volt vasárnap prédikációt mondani, és heti két alkalommal a bibliai összejövetelt vezetni.
A hallgatókat fellelkesítette az a tanítása, hogy az Isten és az emberek közti szövetség Isten családjává teszi a híveket. Ezt Scott a Zsidóknak írt levél és egyéb újszövetségi levelek alapján hirdette. Szent János evangéliumának és a Zsidóknak írt levélnek a tanulmányozása azonban felfedte előtte, hogy a szentségek és a liturgia a keresztény közösség életének alapvető részei. Scott megértette, hogy az Isten és az emberek közti szövetség megerősítésében nagyon fontos szerepe van a liturgiának, s a prédikációi legfőbb céljául azt kell kitűznie, hogy az embereket felkészítse az Úrvacsora vételére. 
Jézus Krisztus csak egyszer használta a „szövetség” szót, az Eucharisztia megalapításakor. A presbiteriánusok csak évente négy-szer vették magukhoz az Úrvacsorát. Scott úgy döntött, hogy ezt megváltoztatja, és azt a javaslatot tette a közösségének, hogy minden vasárnap vegyék magukhoz az Úrvacsorát. Egyesek azonban attól tartottak, hogy az Úrvacsora vétele puszta szokássá válhat, de a felvetésekre Scott azt felelte, hogy ez az ünneplés az Istennel kötött szövetség megújítása, azt pedig nem kell korlátozni. Az ilyen aggály épp úgy abszurd, mintha a házassági szövetségnek a házasélet általi megújítását, csak évi néhány alkalomra korlátoznánk.
Az Úrvacsora hetenkénti vételének javaslatát egyöntetűen elfogadták, s ez lett az ünneplés középpontja. Scott ezt eucharisztiának kezdte el nevezni, ahogy azt az ősegyházban tették. Egyszer csak meglepetéssel ébredt rá, hogy egyedül (az általa olyannyira ellenzett) Katolikus Egyház tanításában és gyakorlatában találhat megfelelő válaszokat számos kérdésére.
(folyt. köv..)
