(A. SCHNEIDER: Dominus est, SZIT. 2014 nyomán)
Ami egyszer szent volt, az nem lehet később nem szentté! Annak tudatában, hogy milyen nagy jelentőséggel bír a szentáldozás pillanata, az Egyház kétezer éves történelme során mindig igyekezett megtalálni a megfelelő rituális formát, amellyel a lehető legtökéletesebben fejezheti ki hitét, szeretetét, tiszteletét. Ez mutatkozott meg akkor, amikor az Egyház egy szerves fejlődés során, legkésőbb a VI. századtól fogva elkezdte az eucharisztikus szent színeket közvetlenül a hívek szájába helyezni (monasztikus környezetben, pl. Szent Kolumbán kolostorában). Ezt bizonyítja Nagy Szent Gergely pápa életrajza (590-604) és ugyanezen pápának egy utalása (Dialógusok III. könyve /PL 77,224/). A córdobai zsinat 83-ben elítélte az ún. kassziánusok szektáját, amelynek tagjai elutasították a szentáldozás nyelvre történő fogadását.
Később a roueni zsinat 878-ban érvényes szabályként erősítette meg az Úr Testének nyelvre történő kiszolgáltatását és felfüggesztéssel fenyegette meg azokat a papokat, akik a híveknek kezébe adja az Oltáriszentséget.
Az egyházatyák korának végén messzemenően elterjedt és szinte általánosan érvényes volt az a gyakorlat, hogy az Oltáriszentséget közvetlenül szájba fogadják.
A híres liturgikus, J. A. Jungmann feltárta azokat a különféle aggályokat, amelyeket a szájba való áldoztatással ki lehetett zárni: A hívek keze nem volt mindig eléggé tiszta, vagy ami még súlyosabb probléma, hogy a konszekrált Kenyér darabkái könnyel elveszhettek, és ezért meg kellett tisztítani a tenyeret a Szentség vétele után. Később az áldozási lepel (térdeplő-terítő), majd az áldoztatótálca megjelenése világosan jelzi az egyre nagyobb figyelmességet az Eucharisztia szentsége iránt. (Vö. JUNGMANN: Missarum solemnia /3. j./ II 463-464.) II. János Pál pápa is hangsúlyozta az eucharisztikus Kenyér iránti tisztelet külső kifejezési formáinak szükségességét: " Bár a 'lakoma' természetes családiasságot sugall, az Egyház sohasem engedett a bizalmaskodó 'közvetlenség' kísértésének, mert nem feledkezett meg arról, hogy Jegyes az ő Ura. /.../ Az eucharisztikus lakoma valóban szent lakoma, melyben egyszerű lelkek mögött Isten szentsége elrejtőzik. /.../ A Kenyér, mely megtöretik oltárainkon /.../ az angyalok kenyere, melyhez csak az evangéliumi százados alázatával szabad közeledni". (Ecclesia de Eucharistia enciklika, 48. p.)