10.2 §. Mennyire szerette Mária az imádságot
Mivel a Boldogságos Szűz oly igen szerette az imádságot, ennélfogva a magány iránt is a legbensőbb szeretettel viseltetett, úgyhogy még a szüleivel való gyakori együttlétet is kerülte, miként ezt ő maga kinyilvánította Szent Brigittának, Szent Jeromos Izaiás (7,14) eme szavairól: »Íme egy szűz méhében fogan és fiat szül és Emmánuelnek fogják nevezni«. Megjegyzi, hogy a szó, amely a zsidó szövegben a szüzet jelzi, a magányos szűz fogalmát jelenti, úgy hogy szerinte már Izaiás hirdette Máriának a magány iránt való szeretetét.
Richárd szerint (Lib. I. c.6.) Máriát az angyal a magány iránt való szeretetének érdemeiért üdvözölte ilyképpen: »Úr van teveled!« Ferreri Szent Vince (Serm. in Vig. Nat.) azt állítja, hogy az Isten Anyja sose hagyta el a házat, kivéve, ha a templomba ment, s akkor is igen szerényen és lesütött szemekkel sietett végig az utcákon. Azt mondja a Szentírás, hogy Mária Erzsébet meglátogatásakor sietve ment, amiből Szent Ambrus szerint megtanulhatják a fiatal leányok, hogy lehetőleg kerülniük kell a nyilvános megjelenést. Szent 
Bernát is arra tanít bennünket, hogy a Boldogságos Szűz az imádság és magány iránt való szereteténél fogva mindig a lehető legnagyobb gonddal kerülte az emberekkel való társalgást, úgy hogy ez okból a Szentlélek gerlének hívta: »Szépek orcáid, mint a gerlicéé« (Én 1,9), mert ‒ mondja Vergello ‒ a gerlice is magányosan él és jelképezi a léleknek Istennel való legbensőbb egyesülését. (Ap. S. Bon, dist. 7.) Mária oly magányosán élt e földön, akár egy pusztaságban, mert róla mondta a Szentlélek az Énekek énekében (3,6): »Kicsoda az, aki feljön a pusztából, gyönyörűségektől eltelve?«, melyhez Rupert hozzáteszi: »Felemelkedsz tehát, mivel szereted a magányt«.
Már Alexandriai Philon tanította, hogy Isten egyedül a magányban szól a lélekhez. Isten maga is tudtunkra adja ezt Ózeás által (2,14): »A pusztába viszem őt és szívéhez szólok«. Ezért kiáltott fel Szent Jeromos: »ó boldog puszta, hol Isten bizalmasan beszélhet övéihez, ahol társalog velük«. »Ez onnan van ‒ mondja Szent Bernát ‒ mert a magány és csend, melyet a pusztában élvezünk, arra kényszeríti a lelket, hogy gondolataival eltávozzék a földtől és az égi javakról elmélkedjen«. (185-186. oldal)
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://szeretetlang.blog.hu/api/trackback/id/tr738152486
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.