A hideg kávé (VI. fejezet) Befejező rész
Úgy nekiszomordtak, hogy talán mindkettejüket egymásra borulva találta volna meg az utókor, ha a szomszéd tanya kutyái nem kezdenek őrülten csaholni. Autó hangja hallatszott, amint bekanyarodott a portájukra.
Mindenre gondoltak, leginkább a postásra, de arra, hogy az apa érkezett haza saját lábán két mentős kíséretében, azt álmodni sem merték.
– Apa! Édesapám! – Kiáltotta a lány, s zokogva de gyengéden hozzá simult apjához, aki félkarral átölelte.
A betegszállítók aláíratták a papírokat, átadva egy rakás gyógyszert és ágynyugalmat ajánlottak, stresszmentesen.
Újra együtt volt a család. Az apa krémsápadtan, kórházi köntösében ült a szokott helyén, némi derűvel az arcán és láthatóan sajnálta, hogy kávét nem ihatott. A lány előzékeny gondoskodással nedves konyharuhával megtörölgette apja kezeit és elé tette a bundáskenyereket, aki elégedetten csipegetett is belőle, bizonyára, mert a szeretett lánya készítette.
Az anya közben elkészítette az ura kényelmes ágyát, hogy bármikor ledőlhessen. Jól is tette, mert férje intett a fejével, hogy lepihenne. Odaszólt még a lányához:
– De jó, hogy itthon vagy kicsikém...!
Jó is volt, hogy az apa lepihent a hátsó szobában, mert újból csaholtak a szomszéd kutyái. Hamarosan halk kopogás hallatszott a külső ajtón.
A lány egyedül volt, neki kellett ajtót nyitnia, de nem látott senkit, ám majd' halálra vált amikor egy földreborult alakban felismerte Soltot, aki rá se nézett, csak valami gyűrött papírost szorított az arcához. A lány durván kitépte a kezéből és a ráírt sorok láttán nyomban megenyhült az arca, mert ez volt rajta olvasható százszor: "Bocsáss meg szeretlek, bocsáss meg szeretlek, bocsáss meg szeretlek..." A lány, kiöntötte maradék könnyeit a darabka papírosra és lehajolt, hogy magához ölelje a még mindig szótlan fiút. Nem voltak képesek elengedni egymást és így, egészen eggyé fonódva vonszolódtak be valahogy a konyhába, ahol Solt nagy nehezen lehuppant a székre. A lány, a már rég kihűlt kávéból töltött a még mindig bűnbánón lehajtott fejű fiúnak.
– Igyál te kis bolond!
Az anya az ajtóból nézte őket, elégedett mosollyal.
