A hideg kávé (V. fejezet)
Anyja, egyszerre csak mesélni elkezdett.
– Mindenki azt hitte, hogy apádnak prosztatarákja van, de nem, egyik reggel szív-attakot kapott a kórházban, még szerencse, hogy nem éjjel, mert vizitidőben már minden orvos benn volt. Azonnal CT-t csináltak és valami kóros sorvadást fedeztek fel a szívbillentyűinél, azt mondták, hogy ezt a visszafojtott stressz is okozhatja – motyogta az anya merengőn, valami soha nem hallott monoton hangon. Csak kétszer tudtam meglátogatni, mert jártányi erőm sincs! Nagyon hiányzol itthonról kislányom, nagyon...
A lány egyre csak sírt, megsimogatta az anyját és csak ennyit mondott: "ne haragudjatok, szinte elvette az eszemet a szerelem!" Részletesebb magyarázatot azonban nem adott sem arra, hogy miért nem jelentkezett, sem arra, hogy minek jött haza. Az anyja sem kérdezett rá, ezzel szemben egyre látszódott rajta, hogy valamit nagyon el akar mondani.
– Egyszer el kell mondanom neked az én történetemet kislányom, azt hogy apáddal egy szempillantás alatt lettünk halálosan szerelmesek egymásba. Isten ajándéknak tekintettük a találkozásunkat, de amikor megtudta, hogy nem ő az első, annyira szomorú lett, hogy egyenesen elbujdokolt és otthagyott. Azt hittem meghalok! Átkoztam magamat, amiért lényegében egy senkinek adtam oda a szüzességemet, csak azért, mert azt hittem ez kell a felnőttséghez. Se imádkozni, se magammal törődni nem volt erőm, lefogytam, folyton csak rá gondoltam. Anyám tudott a dolgaimról, de még szerencse, hogy apám nem is sejtette, mert a derékszíját verte volna el rajtam.
Egyszer aztán, délelőtt lehetett, amikor újra bekopogott hozzánk az apád, az ajtóban térdelt és sírt. Szerencse, hogy én nyitottam ajtót!
Ott helyben bocsánatot kértünk egymástól és ő ekkor kérte meg a kezemet. Őszinte bűnbánattal járultam a Bűnbánat Szentségéhez, apád is megbocsájtotta, de férfi önérzete mindig sérült maradt. Összeházasodtunk és apád soha nem hánytorgatta fel, nem vádolt, de néha a szemében tükröződött az ő el nem múló benső fájdalma. Jobban szerettem volna, ha legalább egyszer kitölti rajtam a haragját és megver, de nem tette! Csak szeretett, nagyon szeretett, és ez volt az ő baja, meg az én fájdalmam is! Ahol nincs ekkora szeretet a felek közt, ott nem jelent ilyen nagy traumát az egész, de apád, aki vallásos volt, úgy érezte, hogy mi egymásnak lettünk teremtve, és én nem vártam meg őt. És igaza volt szegénykémnek! – mesélte szomorú történetét az anya.
Mindketten sírva fakadtak. Olyan szívszaggatóan szipogtak, mint két kisgyerek a büntetésben.
– Ó anya, anya! Annyira megbántam a könnyelműségeimet, de miért nem mesélted ezt el nekem előbb? Miért, miért? – vonta kérdőre anyját a lány.
– Hogy miért, kis butám? Azért mert amikor már el akartam mondani, addigra te épp már megtetted életed nagy lépését a semmibe! Rémálmomba sem hittem volna, hogy ilyen erkölcsi nevelés mellett, ennyire nem tudtál várni! Te is nagyon meg fogod bánni, de majd csak kikerekedik a női sorsod. Tudod, a tizenéves kor néhány örömteli éve az, amikor az ember percek alatt képes végleg megkeserítheti az egész életét! A fiatalok képtelenek megérteni ugyanis, hogy bár a szexualitás valóban Isten ajándéka, de a Házasság Szentsége nélkül akár életveszélyes is lehet! – és mint aki végre erőt gyűjtött, hozzá tette: – Apád azt mondta egyszer, hogyha az ő lánya is idő előtt elveszti a tisztaságát, azt ő már nem fogja túlélni...
Na ezt már egyikük sem bírta lelkierősséggel. Összeborultak és úgy zokogtak egymáson. (Folytatás holnap!)
