A hideg kávé (IV. fejezet)
A lány nem adott életjelet magáról, miközben apja a kórházban volt, anya meg egyre csak fogyott. Még szerencse, hogy a tyúkok az egész portán szabadon kapirgálhattak, mert olykor már enni sem kaptak. A ház körül egycsapásra minden kezdett tönkremenni.
Jó két hónap telt el, és a lány egy este zörgetett. Az anyja kitántorgott az ajtóhoz és elhúzta a reteszt. Érezte, hogy a lánya az. Rá se nézett, csak vissza ment a szobába imádkozni. Mert ezt tette éjjel-nappal.
A lányszobában minden úgy volt, ahogy maradt, csak szellőztetni kellett. A koraőszi esték csípős szellője meglebegtette a függönyt. Az asztalról leesett egy szentkép. A lány higgadtan felvette és félhangon elolvasta a Szent Mihály imát. Lefekvésnél keresztet vetett, holott az utóbbi időben nem volt szokása.
Másnap a lány kora pirkadatkor kelt, hogy az anyját mindenképp megelőzze a konyhában. Kiütögette a kávésdoboz utolsó maradékát is, hogy megtudja pakolni a kávéfőzőt. Miközben várta a csodás hangot, magában egyre csak fogalmazgatta, hogy miként tudna töredelmesebben bocsánatot kérni a szüleitől. Elcsodálkozott, hogy alig talált valami ehetőt a reggelihez, de mégis összedobott egy rakás "bundáskenyeret" a félvekni szárazkenyérből meg a tojásokból. A szokott időben nem jött senki reggelizni, pedig a kávé már rég kifolyt. Az anyja végre szó szerint 'megjelent' az ajtóban, kócosan és hálóingben. A lány még soha nem látta így az anyját. Egész megijedt.
– Jó reggelt aaanya, csak te? – és mintha valamit megsejtett volna, nem ismételte meg a kérdést.
– Apádat két hónappal ezelőtt megműtötték! – válaszolta üveges tekintettel maga elé nézve.
– Jesszusom! – sikoltott a lány hátrahőkölve és pityeregni kezdett. Arcán végigcsorogtak a könnyek, úgy mint kislány korában, de most az tette felnőttessé, hogy elkenődött a tegnapi sminkje. Leültette anyját és remegő kézzel, kávét tett eléje, de az asszony nem ivott semmit.
– És mivel? Édesanyám. – kérdezte a lány aggódón.
(Folytatás holnap!)
