A hideg kávé (II. fejezet)
Anyja majd' elejtett egy kistányért, az apja látszólag meg se rezdült, mégis magára löttyintett egy kis kávét.
– Hogy érted ezt a költözést, hisz meg se vagytok ház... – mondta volna az apja, de az anya belevágott a szavába:
– Kislányom! Ezt nem reggelinél kellett volna bejelentened! Mégis miért nem beszéltük ezt meg este?
– Nem akartam családi vitát nyitni ebben a kérdésben! – vágta rá a lány határozottan. – felnőtt vagyok, had' éljem én a saját életem!
– De lányom! Mi nem ilyennek neveltünk. – hebegte az apa, nagy önuralommal formálva a szavavakat.
– Milyennek, apa? Milyennek! Ugyan bizony a szerelmet nem Isten teremtette, és mi nagyon is szeretjük egymást! A Solttal párkapcsolatot szeretnénk...
Az apa elvesztette a higgadtságát és felállt.
– Párkapcsolatot? Oda akarod adni a... – ekkor az apa a szívéhez kapott, majd szűkölve folytatta – csak úgy ágyasa akarsz lenni annak a csibésznek? – szinte szédülten ült vissza.
– Na ettől féltem, köszi! – vágta oda a bögrét a lány dühösen. – Mit gondoltok, hogy nem volt még kapcsolatom senkivel? Visszataszítóan maradiak vagytok! De én nem hagyom, hogy beleszóljatok a boldog-ságomba! – és kirohant.
Az anya csak jajongott de kerülte a férje tekintetét, egyre csak a lány a hűlt helyét nézte mereven. Az apa szemében valami szörnyű fájdalom tükröződött, de szótlan maradt, mint akit fejbevágtak. Nem evett semmit, csak ült a széken.
Közben a "hirtelen felnőtt" lányuk, feldúltan megjelent azzal a hatalmas sporttáskával, amit még németországi nyaralása során vett magának.
– Videsan! – szólt oda szüleinek és bevágta maga után az ajtót.
(Folytatás holnap!)