Nézz magadba!
Szentek példája és tanácsa; hogy időnként mélyedjünk el magunkban. Csendes összeszedettségben figyeljük lelkünket, hogy hallhassuk Istent. Ó testvérem, az életed folyamán egyszer is megkísérelted ezt? Végül is, nem voltál képes egyetlen negyedórát se imádkozni Istenhez, lélekben és igazságban? Egyetlenegyszer sem jutott volna erre időd? De milyen választ is kaphatnánk erre: „Felejts már el és ne gyötörj ezzel!” – Mert bizonyára kínosan érintené őket, éreznék ugyanis, hogy életük számtalan döntése előtt bizony, nagyon hasznos lett volna egy rövidke 'magukba szállás'!
Egyszer egy nagy püspök lelkigyakorlata zárszavaként ezt kérte hallgatóságától: „ Isten és a lelkük számára csupán negyedórai csendet kérek önöktől a mai éjszakán!” – És az éj folyamán felébreszti őt egy öreg és így szól hozzá: „Életemben először tartottam meg ezt a negyedórát, s ezáltal merőben átalakult a lelkem és az életem! Ráébredtem, hogy Istené vagyok, s voltam és végleg Hozzá tartozom! Sajnos ennek elmondásával már nem várhatom meg a holnapot...”
Az Istent nem ismerő emberek, akiknek élete csupán önmagukra összpontosul, úgy vélik, hogy az egész világnak mutogatniuk kell a sikereiket és kifinomult igényeiket. Példaadóan egészségesen táplálkoznak, reggel-este futnak, masszőz és kozmetikus a társaságuk, ám a lélek ápolására se idejük, se készségük nincs. Az így „élők”, halott lelkek! Önmegvalósításuk egy mű-élet kiélésében merül ki, miközben kizárják magukat az istengyermekségből. Az „egyéniség”, akinek gondolják magukat, végül is csak egy rossz álom főszereplője, és majd az ébresztő halál lesz az, mely rádöbbenti őket, hogy a felismerhetetlenségig eltorzították, eltékozolták életüket és valójában nem is éltek. A megmérettetéskor pedig Isten, aki a végtelen Valóság, azt fogja mondani nekik: „nem ismerlek benneteket” (Mt 25,12)!
Mit tegyünk tehát? Értékeljük át életünket, bánjuk meg bűneinket egy életgyónás keretében, s a szenvedélyek viharai és énünk önző gyötrelmei sorra elcsitulnak. Egy megújult élet új lelkesedése tölt el bennünket, egy új erő új öröme, valami önbizalom-érzet és távlat, mely valójában az Istennel való kapcsolatból fakad. A „lélek békéje” azt jelenti, hogy valódi énünk Krisztus szeretetében ver szilárd gyökeret. Ő tölt el bennünket Szentségei által, és egyszerre világossá válhatnak olyan dolgok, melyeket azelőtt hiába magyaráztak! Aztán, ha erőt vesz rajtunk a bánkódás az elvesztegetett időért, az üres évekért, ha az fáj, hogy mennyit ártottunk ezzel Isten Országa ügyének és mennyire megbántottuk az Urat, ez a bánat új célt adhat és elindulhatunk a hálatelt szeretet, az engesztelés útján. – Az Isten áldjon meg Benneteket, legyen magatokra egy csipetnyi időtök „tartsatok bűnbánatot és térjetek meg, hogy eltöröljék bűneiteket, s hogy az enyhülés idői eljöjjenek…” (Apcsel 3,19-20)
Holnap a "Felvilágosodásról" olvashatnak!
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://szeretetlang.blog.hu/api/trackback/id/tr975760127
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.