HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

005_krisztus_kegyelmezz_1.jpegKrisztus kegyelmezz! 

(Litánia itt!)

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

 

Szólj hozzá!

banner-erzsebettel_535.jpg     1923. november 8-án, az Országos Gyermeksegélyző Liga a soványka Lizát, a svájci Luzern kantonbeli Willisauba (ld. alul!) küldte felerősödni, egy nyolcgyermekes gyáros családhoz. Itt bár mindent megadtak neki, de édesanyja utáni vágyakozását és hatalmas honvágyát nem sikerült csillapítaniuk. (Kép: A Gyermeksegélyző Liga vonatának indulása.)vonat_535.JPG

Visszahúzódó viselkedését csak fokozta, hogy pajtásai kicsúfolták nyelvtudása hiányosságai miatt. Ebből következett nagy tanácstalansága; hogy a német és francia nyelvi közegben miként is köszönhetné meg Istennek a nagy jólétet, magyarul?!

Egy alkalommal korcsolyázni vitték a befagyott Luzerni tóhoz és egy óvatlan jégbeszakadás következtében boka fölött eltörött a lába. Sajnos a csontok egészen csekély deformációval forrtak össze, ám orvosai a kislány rossz lelki állapota miatt, eltekintettek a korrekciós töréssel való helyrehozástól. Bár a deformáció csak anatómiailag volt behatárolható, ám ennek tudata a később bontakozó női hiúságának mégis komplexust okozott. Talán ez is indokolta, hogy mindig hosszú szoknyában járt.

Minden svájci jólét és kényeztetés ellenére, a kis Liza megszökött, hogy hazatérjen szeretett Édesanyjához. Egy parkőr talált rá egy padon az összefagyott kislányra. Visszavitte vendéglátóihoz, ám a kirándulásának komoly tüdőgyulladás lett a következménye és bal tüdeje egyharmadát el kellett meszesíteni.

Három hónapig kíméletes ápolásra szorult. Svájci tartózkodásának első félévében, Erzsébetke eredeti súlyához képest egyre csak fogyott, ám ezt követően sikerült felszednie 17 kilót. Így lett a tizenegy éves kislány 38 kg.

Erzsébetnek olyan fájó honvágya volt, hogy ennek emléke egész életében elkísérte. Amikor negyven évvel később, igazi földi küldetése kibontakozott, melyért szenvedéseket vállalt, az Úr így szólt hozzá: „Mikor gyermekkorodban idegen földön éltél, távol édesanyádtól és édes hazádtól, ezt a fájó kínt szenvedted el hosszú időn át. – Édes Jézusom, ez a honvágy volt. – „Rájöttél? Ez a fájdalmas szenvedés, melyet rád küldtem, az égi hon után való vágyódás. Szenvedd el azokért, akik nem vágyódnak az örök hon után.” (I/44)

(folyt.)willisau_535.jpg

Szólj hozzá!

mn_ima_3_545.jpg

Szólj hozzá!

banner_545_4.jpgA szeretet lángja a Szentírás és a szentek fogalomtárában

     Maga a 'Szeretetláng' fogalom nem szerepel ugyan a Szentírásban, de tartalma és mibenléte levezethető néhány szentírási szakaszból, melyek Isten jelenlétére, szeretetére s a vele találkozó emberi szív „lángra gyúlására” utalnak! Például: A lángoló csipkebokor (Kiv 3,1-7); „Azért jöttem, hogy tüzet hozzak a világra. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon? (Lk 12,49); Szentlélekkel és tűzzel fog megkeresztelni titeket. (Lk 3,16); Hát nem lángolt a szívünk? (Lk 24, 32); Lángnyelvek jelentek meg nekik, s leereszkedtek mindegyikükre. Ekkor mindnyájan beteltek Szentlélekkel. (Apcsel 2,3-4) Legyetek tüzes lelkűek. Az Úrnak szolgáltok (Róm 12,11); A mi Istenünk emésztő tűz (Zsid 12, 29). Az Úr Jézus megjelenik az égből hatalmának angyalaival, tűz lángjában.” (2Tessz 1,7-8)

A Szeretetláng fogalma tehát azt a benső átalakulást, „tüzes lelkületet”, felismerést és buzgóságot fedi, amelyet pl. Lukács 24-ben olvasunk az emmauszi tanítványok „szívlángolásáról”. Ez a példa abban is tanulságos számunkra, hogy az út során, bár megtapasztalták „szívük lángolását”, Jézust mégsem ismerték fel. Csak a „kenyértörésben”, a Szentmisében világosodtak meg ‒ és ez az ‒, ami számunkra figyelmeztető! Vagyis, hiába részesül valaki pl. a „lángátadásban”, Krisztus csak akkor vesz helyet a szívében, a „kegyelmi hatás” csak akkor érvényesül, ha bensőséges szentségi életet élnek! A Lelki Napló hangsúlyozza is, hogy „a Szentmiseáldozatban való részvétel a legnagyobb mértékben fokozza a sátán megvakítását” (II/33), mely azt támasztja alá, hogy a Szentmise a kegyelem egyetlen biztos Forrása! Ekként értelmezhetőek az Efezusi levél sorai: „Gyújtson lelketekben világosságot, hogy megértsétek milyen reményre hívott meg benneteket (1,18) hogy Lelke által megerősödjetek benső emberré, s a hittel Krisztus lakjék szívetekben, és alapot vessetek a szeretetben. Akkor majd megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével.” (Vö. Ef 3,16-19) (Na ez a Szeretetláng!)

(folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

banner-erzsebettel_535.jpg     Mire Erzsébet újra Pestre jött, hogy beiratkozzon az elemi iskolába, már alig élt valaki a testvérei közül. Kilencen a „spanyol” influenzajárványban haltak meg, egy diftériában, egy pedig balesetben hunyt el, már csak legidősebb nővére Gizella és drága édesanyja éltek.

iskola_b300.jpgIskoláit (a később Pannónia utcainak nevezett) elemi iskolában kezdte, az akkor már épülő Wekerle telepen. Igen jó tanuló volt, kivéve a hittan és a magatartás jegyeit.

Hittanból két kérdés okozott neki lelki görcsöt. A katekizmus első kérdése; hogy „mi végett élünk a földön?” Erre a választ képtelen volt teljesen megfogalmazni, mivel fel nem tudta fogni, hogy miként lehet az „Istennek szolgálni”, amikor emberi szem nem láthatja. Második görcse abból származott, hogy Ábrahám és Izsák bibliai története az óra végére esett, épp amikor Isten, Izsák feláldozását kérte.

A kislány ettől nem aludt, mivel azt gondolta: „ilyen Isten nem kell nekem, amelyik egyetlen fia megölését kéri egy apától”. Nem beszélt erről senkinek, hallgatag és beteg lett. Szegény anyja nem tudta, hogy mi történhetett a kislányával. Hetek múlva sikerült elbeszélgetnie a főplébánia papjával, aki végre helyére tette a dolgot, miszerint Isten részéről csak próbatételről volt szó, és Izsák nagyon is életben maradt, úgyhogy nagy nép származott tőle!

(folyt.) (Kép a katekizmusból.)

abrahams-near-sacrifice-of-isaac_535.jpg

Szólj hozzá!

004_uram_irgalmazz.jpgUram irgalmazz! 

(Litánia itt!)

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

 

Szólj hozzá!

10 p. 59 mp. SZENT JÓZSEF A MINDENKOR SEGÍTŐ SZENT

https://youtu.be/OJnN7szDU9cjozsef_a_kisdeddel_0045_545.jpg

Szólj hozzá!

Hajnali 3.15-kor, majd este 20.30-kor és 23.25-kor egy-egy videóm látható!

apostol_tv_banner_545_4.jpg

     Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a hétköznap reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a videóm szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kísérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma
Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyanazokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/
Az Apostol TV közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol TV műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője

Számlaszám: 11712004-20338211
APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

banner_545_4.jpg     Fontos leszögezni, hogy Krisztus ereje örök és töretlen, Egyháza pedig betölti üdvös világtörténeti szerepét, tehát az evangéliumi mag mindig életképes! Ha mégis úgy tűnik, hogy környezetünkben nincs átütő ereje az Evangéliumnak, akkor ott a befogadó „talajjal”, vagy a „magvetővel” van probléma! És ez megint az egyéni és közösségi felelősség kérdése! Mert ha a sötétség fejedelmének cselszövéseire, munkálkodásának tipikus terepeire továbbra sem hívjuk fel hatékonyan embertársaink figyelmét, és evangelizációs tevékenységünk erőtlen, akkor természetszerűleg elhatalmasodik a bűn, ennek minden következményével, s fenn áll a tömeges elkárhozás veszélye!

Ezek után érzékelhető igazán a fatimai üzenet emberiségmentő ajándéka, melyet vonakodott a világ elfogadni! Ám, nem vádolhatjuk az Egyházat a világfelajánlás késedelméért, hiányzott ugyanis a „háttér ima”! Isten Népe vajon időben megvalósította-e a napi rózsafüzér imádságot, a Szeplőtelen Szívnek való egyéni és közösségi felajánlást, az elsőszombatok megtartását Szentmisével, szentáldozással és 15 percnyi (mise utáni) elmélkedéssel? Az egyéni és egyetemes engesztelésről a szegény bűnösök megtéréséért és a világ békéjéért ‒ már nem is beszélve! ‒ És?

A Két Szív nem hagyott magunkra katasztrófális lelki helyzetünkben sem! Egyfelől, a Szentséges Szív adta segítségül az Isteni Irgalmasság üzenetét, mint „utolsó mentőövet” (N.965), másfelől a Szűzanyától Szíve Szeretetlángját, mely szintén egyedülálló, hiszen erről mindketten állítják, hogy „Ilyen még nem volt” (ld. fentebb!) „Én édesanyátok vagyok, és veletek összefogva megmentelek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta országotokat, és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy szívemen viselem az Ő és a magyar szentek kérését.” (I/37)

(Folyt.) Előző rész

Szólj hozzá!

banner-erzsebettel_535.jpg     A családfő szerető lelkületének ajándékaként, (felesége tudta nélkül) titkon a Kispesti Főplébániára járt hittanra, ahol 1917-ben − közvetlenül hadba vonulását megelőzően −, ünnepélyes szentmise keretében, családja színe előtt katolizált. A frontról már csak rózsafüzére és szentírása tért haza, egy bajtársa jóvoltából! Erzsébetben négy éves korából, határozott emlékként élt a családját ért leírhatatlan tragédia és az, hogy ő látta apja fekete koporsóját! (Ám egészen biztos, hogy az csak a gyászmise „templomi kelléke” volt!)

Az édesanya Júlia, hogy családját fenntartsa, lakóhelyük közelében kifőzdét nyitott, melyet végülis a családot ért sorozatos tragédia következményeként volt kénytelen bezárni.

Erzsébet, aki apja halálakor négy éves volt, már korán kitűnt éles eszével, akaratosságával, mozgékonyságával és talpraesettségével. Fizikai soványsága miatt, orvosi tanácsra vidékre került, a Tolna megyei illusztracio_erzsebetke_2_300.jpgCseresznyéspusztára, ahol anyai nagyszülei nevelték 1919-ig. (A kép illusztráció!) Ebből az időből csak a nagymamára emlékszik, aki még a disznóólba is a kezére csavart, nagy szemű fekete rózsafüzérével ment. Arról azonban nincs emléke, hogy szentmisére jártak volna.

Egyetlen igazán maradandó emléke abból a korból, egy nagyon finom illat volt, amit a nyári séták közben érzett a mezőn! Gyermekfejjel még nem tudta a kis virág nevét, melynek illatélményét felnőtt életében többször, valóságosan megtapasztalta. A szagosbükkönyéhez hasonlítható illatot ötven évvel később többnyire akkor érezte, amikor egy-egy sátáni gyötörtetése véget ért. Az illat azonban nem kötődött a virág valós jelenlétéhez, hiszen adott esetben városban, akár télen is, olykor akár kevésbé finom szagok közepette is jelentkezett!

(folyt.)

(Kép: Szagosbükkony – Lathyrus odoratus.)szagos-bukkony_535.jpg

Szólj hozzá!

003_krisztus_kegyelmezz.jpgKrisztus kegyelmezz!

(Litánia itt!)

 

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

 

Szólj hozzá!

banner_545_6.jpg

https://youtu.be/OJnN7szDU9c

     Évszázadokon keresztül szentek, pápák, misztikusok és laikusok áldották és magasztalták József nagyságát. A tizenhatodik században a Szentlélek Avilai Szent Teréz által hívta fel a figyelmet Szent Józsefre: „Az Úr mintegy értésünkre akarja adni, hogy amiként engedelmes volt neki a földön – hisz' nevelőatyjaként joga volt neki parancsolni –, éppúgy az égben is megteszi minden kívánságát. (...) Nem emlékezem, hogyha Szent Józseftől kértem valamit, azt azonnal el ne nyertem volna. Úgy tetszik nekem, hogy az Isten a többi szentnek csak arra adott hatalmat, hogy egyik-másik szükségben segítségünkre lehessenek, míg Szent József mindenben megsegíthet.” (Avilai Szent Teréz, Önéletrajz) ‒ idézet vége!

‒ Kérjük tehát Szent Józsefet szüntelenül!

Mint említettem, Ő az Egyetemes Egyház védőszentje, de különösképp a családok, apák, kismamák, utazók, munkások, házeladók és vásárlók, valamint a „jó halál kegyelméé”! Ez utóbbi azért is hangsúlyos, mert gondoljunk bele, hogy József halálos ágyánál maga az Irgalmas Jézus és a Vigasztaló Szűzanya álltak!

Az előzők ismeretének tudatában sajnos ki kell mondani, hogy felszínes hitű az, aki figyelmen kívül hagyja Szent József közbenjáró szerepét, és nem kéri az ő segítségét!

IX. Piusz pápa megbízott egy festőt, hogy fesse meg a Szeplőtelen Fogantatás hittételének kihirdetését. Amikor a kép vázlatát bemutatta a művész, a szentatya csodálkozva megkérdezte: „És hol van Szent József?” ‒ Erre a festő zavarában a mennyei felhőkre mutatva ezt hebegte ‒ „Szentatyám, ide fogom festeni!” „Ó nem! – válaszolt a pápa ‒ és ujjával Jézus mellé mutatott! – Itt és csakis itt legyen, mert Szent József a mennyországban sincs más helyen!” (A képet lásd alább!)

Ez az intés legyen számunkra is iránymutató!

(Vége!)

Előző rész

Ó Szent József a mindenkor segítő!

A családok oltalmazója, férfias erények példája,

s a tisztaság őre, könyörögj érettünk!

Szólj hozzá!

Ma délelőtt 11.15-kor, majd délután 19.55-kor 1-1 videóm látható!apostol_tv_banner_545_4.jpg

     Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a hétköznap reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a videóm szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kísérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma
Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyanazokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/
Az Apostol TV közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol TV műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője

Számlaszám: 11712004-20338211
APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

banner_545_4.jpg     Tudom-tudom kedves Olvasó, hogy túl hangzatos az „egész emberiség összefogó ereje” kifejezés, hiszen hogyan is szólíthatnánk meg 8 milliárd embert? Nos még abszurdabb, hogy ennek többszöröséről van szó! Az Istenanya ugyanis az „egész emberiség” alatt, a Küzdő-, a Szenvedő- és a Megdicsőült Egyházat érti, vagyis a földön élőket, a tisztulás helyén lévőket és az üdvözült lelkeket! Így kell tehát értenünk az „egész emberiség” felszólítást!

A sátán már csak a Küzdő Egyházra próbálja kiterjeszteni hatalmát, hogy népet gyűjthessen maga köré a kárhozatba! És hogyan védekezhetünk a Világ Fejedelmének nem evilági erejével szemben? ‒ Természetes nem evilági segítséggel!

A Lelki Naplóban az Úr ekként figyelmeztet: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27) (A bejegyzés dátuma 1981.02.02!)

A Szeretetláng kegyelmi ígéretének működése, vagyis a „hatásmechanizmusa” a tisztítótűzből kiszabadított lelkek segítsége!

Mi (a Küzdő Egyház) segítünk rajtuk, és ők (a Szenvedő Egyház) segít rajtunk! Mária Szíve Szeretetlángjának „hatásmechanizmusa”! Tehát Istentől kapott (természetfeletti) eszközeinkkel – bár harcok árán – száműzhetjük egyéni és közösségi sorsunk alakításából a démoni erőket, hogy egy egészséges és boldogabb földi élet bontakozhasson ki, az üdvösség reményében.

„A Szent Szűz Szeretetlángja által a hitből fakadó bizalom gyökeret ver a lelkekben és újra megújul a Föld színe. Mert ilyen még nem volt, mióta az Ige testté lett. A szenvedésekkel elárasztott Föld megújhodása a Szent Szűzanya közbenjáró hatalmának ereje által történik”. (II/93-94) (Folyt.) Előző rész

Szólj hozzá!

banner-erzsebettel_535.jpg     Kindelmann Károlyné − Szántó Erzsébet Júlia 1913. június 6-án született Kispesten. Szülei Szántó József és Mészáros Júlia Erzsébet.

Az édesanya, hatszori ikerszülést követő 13. gyermekként hozta világra az „egyedüli” Erzsébetet. Az újszülött igen véznácska volt, úgyhogy már június 15-én Szent Antal napján megkereszteltették, az 1905-ben épült kispesti Szent Rudolf templomban (mely pápai engedéllyel 1955-től Nagyboldogasszony plébánia, lásd lenn!). Családja a kicsit, Lizának szólította. Erzsébet egész életében keresztelési dátumát tartotta igazi születésnapjának. Házuk, a mai Wekerle-telep területén volt (az akkori Vajk utcában).keresztlevel_535.jpg

3 éves koráig anyatejen nevelkedett, ám az első alkalommal, amikor édesanyja ezt megtagadta tőle, sírva vonult egy sarokba és „végtelen szomorúságában”, amint rátekintett az üveges faliórára, annak számlapja helyén fényességben ragyogó galambot látott tündökölni. Mint elmondta, a látványt nem értette ugyan, de a képet soha nem tudta elfelejteni.

Az apai ősök évszázadokkal korábban bevándorolt olasz mesteremberek voltak, eredeti nevük Santo, ebből magyarosodott a Szántó családnév.

Kezdetben Paks környékén birtokot szereztek, de ismeretlen okból elszegényedtek. Az nem tudható, hogy protestáns voltuk miatt kellett-e távozniuk hazájukból, vagy csak Magyarországon tértek át, a Szántó nagyapa mindenesetre már reformárus esperes volt és olyan „nyakas kálvinista”, hogy saját kántortanító fiát, Józsefet (Erzsébet édesapját) kitagadta, amiért katolikus lányt vett feleségül! Így Liza és testvérei, soha nem láthatták református nagyszüleiket.

Szántó József, 180 cm magas, mindig jól öltözött, egyenes ember volt. Nyomdász és kántortanító diplomájával kénytelen volt kőművesek mellett segédmunkát vállalni, hogy családját eltartsa. Végül azonban sikerült a szakmájában, egy nyomdaüzemben állást kapnia.

A tizenöt fős nagy család, anyagilag kiegyensúlyozottan, példás szeretetben és békességben élt.

(folyt.)kispest_535.jpg

Szólj hozzá!

002_uram_irgalmazz.jpgUram irgalmazz! 

(Litánia itt!)

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

 

Szólj hozzá!

banner_545_6.jpg     Mint már említettem, Ő nem EGY a szentek közül, hanem a legnagyobb! Mert a szentek között olyan mélyhitű misztikus, csendes, karizmatikus és segítőkész, mint Szent József, nem volt soha! Életszentsége és emberi nagysága épp ebben, az Istennel való benső misztikáján alapszik!

És bár „hallgatag szentnek” nevezik, de ez korántsem valamiféle tétlenségen alapul, hiszen Isten ügyében a megalkuvást nemismerő „akciók” embere volt, így ha valakiében, akkor az ö szívében valóban szüntelenül lángolt az Isten és emberszeretet Tüze! Olyannyira, hogy tettrekészségében szívesen lett volna ő a Messiás előhírnöke, mint Keresztelő Szent János, hogy világgá kürtölje: „Nézzétek és lássátok, Ő az, akire atyáitok vártak, Ő a Messiás az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!” Ám, a magára vállalt isteni titkok kemény önuralomként fedték le egész életét!

Józsefnek ugyanis nem a hirdetés volt a feladata, hanem a hallgatás szent pecsétjét kellett hordoznia. Hiszen Isten mindig a kicsit keresi, hogy alkalmassá tegye a nagyságra. Így vált Szent József a mi nagy tanítónkká, az Isten iránti bizalom, a hallgatás, a hűség és a türelem erényének nagymesterévé. Egyetlen szent sem mutatta ilyen világosan, hogy az Úr a csendben szól és a bensőséges hitben ajándékozza önmagát. 

(folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

 Közös imádkozás az üldözött keresztényekért!

2023. március 19-én vasárnap 10 órakor Szentmisével egybekötött közös imádság lesz

a Budapesti Belvárosi Templomban

(az Erzsébet híd pesti hídfőjénél)! 

Legalább így legyünk segítségükre!

 

Az Open Doors 2022-es világfigyelő listája szerint tavaly több keresztényt tartottak fogva vagy gyilkoltak meg hite miatt, és több templomot támadtak meg vagy zártak be, mint egy évvel korábban.
Az elmúlt évben 360 millió keresztény, vagyis minden hetedik hívő szenvedett el jelentős üldöztetést hite miatt. 2021-ben naponta átlagosan több mint 16 hívőt öltek meg Jézus követéséért. Közel 6000 mártírral 2021-ben 24%-kal nőtt a hitért megölt keresztények száma. (https://research.lifeway.com/2022/01/28/1-in-7-global-christians-faced-persecution-in-2021/)_26643_1.jpeg

Szólj hozzá!

banner_545_4.jpg     Don Gobbi könyvében ez olvasható: „A Szeretet Lelkének tüze hamarosan véghezviszi a nagy megtisztulás művét.”

„A Szeretetláng teológiai magyarázatát nyomatékozza a mariológia régi tanítása, miszerint, Mária először a szívében fogant. A Szűzanya Szíve tehát a Szentlélek működése révén, minden kegyelem forrása. Ennél fogva a Lelki Naplóban található üzenetek feltételezik Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletét, mert a Szeretetláng Mária Szívéből fakad.” (Vö. Kovács Z. Teológiai Szakvélememény 6.2; Szl. Lelki Napló 404-405)

Tertullianus (†220) karthágói laikus teológus a következőképp fogalmazott, mely ma is aktuális: „A mai idők állapota kötelez minket, hogy emlékezetetekbe idézzük: nem kell csodálkoznunk az eretnekségeken, sem azon, hogy léteznek (hiszen már előre megjövendölték, hogy felütik fejüket), sem azon, hogy megzavarják egyesek hitét (hiszen az eretnekségek épp arra szolgálnak, hogy hitünk próbát álljon ki). (...) Egyébként tényleg különös, hogy a rossznak ekkora ereje legyen, csakhogy az eretnekségeknek azokon van nagy hatalma, akik nem erősek a hitben. (…) Miként az eretnekségek is egyesek gyengeségéből merítik erejüket, de semmi erejük se lenne, ha erős hittel találkoznának”. (De praescriptione)

A Szeretetláng Napló szerint a világ helyzete korunkban: „Forr a gyűlölet krátere, gyilkos, kénes hamuja szürkévé, színtelenné akarja tenni a Mennyei Atya által Isten képére és hasonlatosságára teremtett lelkeket. De Én, a Hajnal Szép Sugara megvakítom a sátánt. (II/100)!

Vagyis, mi Isten gyermekei nem eshetünk kétségbe, hiszen van nekünk Anyánk az Égben, mégpedig királynői méltóságban! A nevezett Naplóból: A sátán megvakítására törekedjetek, törekednetek kell, melyet az egész emberiség összefogó erejével fogunk megvalósítani. Ne hátráltassátok, mert egyszer felelni kell a reátok bízott tengernyi lélekért. Azt akarom, hogy egyetlen egy se kárhozzon el. Mert a sátán oly mértékben lesz világtalanná, amilyen mértékben ti munkálkodtok ellene. (III/130) (Folyt.) Előző rész

Szólj hozzá!

banner-erzsebettel_535.jpgBevezető

     Kedves Olvasóim! A Szeretetláng Mozgalom lelki közössége évek óta kért, hogy mint Erzsébet asszony "titkára", írjam meg visszaemlékezéseimet. Ezt természetesen önmagam is terveztem. Amikor azonban "eljött az ideje" (vagy végre rászántam magam), akkor "jött be" Erzsébet asszonynak azon ígérete, hogy "amikor kell majd titkár testvér, akkor emlékezni fogsz"! Ezt arra a kérdésemre válaszolta, hogy "írjak-e én is lelki naplót" közös dolgainkról?

Eredetileg unokájával Kindelmann Győzővel közösen terveztük a könyv írását, szerkesztését, de rájöttünk, hogy egy személyes hangvételű elmesélésbe kevéssé lehet harmonikusan beilleszteni társ-történeteket! És az én írásom kifejezetten személyes emlékidézés!

Ennek okán végül az életírás, "Velem volt az Isten" címmel, a nevem alatt jelent meg 2018-ban a Szeretetláng Mozgalom kiadásában. Ebből készítettem a "Hiteles Mária-jelenések" c. Mária Rádiós sorozatom zenés felolvasásait 16 részben. Ugyanezen alapból készült ezen 111 részes blogi sorozatom is, esetenként némi bővítéssel!

Célom mindhárom módon való közzététellel az, hogy egyfelől jobban megismertessem a Mária-korszak jelenéseinek egyik – a "végső idők" kimenetele szempontjában – sorsdöntő kegyelmi ajándékát, másfelől 1980_b300.jpgbemutassam az áldozatvállalásokban kimagasló misztikust, Erzsébet asszonyt, a hatgyermekes magyar édesanyát.

Mindezt annak tudatában tettem és teszem, hogy igyekezetem ellenére Erzsébet asszony igazi nagyságát és az általa képviselt Ügyet, talán csak az utókor fogja igazán felismerni, elismerni, és mélységesen megköszönni Istennek!

Ezen kísérletemet is fogadják tehát szeretettel!jovahagyott_jelenesek_535.jpg

Szólj hozzá!

Imádkozzuk szívvel-lélekkel!

bizzatok_irgalmamban_9_n_280_1.jpgUram, irgalmazz! – Uram irgalmazz!
Krisztus, Kegyelmezz! – Krisztus kegyelmezz!
Uram, irgalmazz! – Uram irgalmazz!
Krisztus, hallgass minket! – Krisztus, hallgass minket!                     Krisztus, hallgass meg minket! - Krisztus, hallgass meg minket!

 

Mennyei Atyaisten – Irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten  – Irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen – Irgalmazz nekünk!
Szentháromság egy Isten – Irgalmazz nekünk!

Szentséges Szűz Mária        –   Könyörögj érettünk!
Istennek Szent Anyja          –   Könyörögj érettünk!
Szüzeknek Szent Szüze       –   Könyörögj érettünk!
Krisztusnak Szent Anyja     –  Könyörögj érettünk!
Az Egyház Anyja                   –  Könyörögj érettünk!
Isteni kegyelem Anyja        –   Könyörögj érettünk!
Tisztaságos Anya                 –   Könyörögj érettünk!
Szeplőtelen Szűzanya          –   Könyörögj érettünk!
Sérelem nélkül való Anya   –  Könyörögj érettünk!
Szűzvirág Szent Anya          –   Könyörögj érettünk!
Szeretetre méltó Anya         –   Könyörögj érettünk!
Csodálatos Anya                   –   Könyörögj érettünk!
Jó-tanács Anyja                    –   Könyörögj érettünk!
Teremtőnk Anyja                 –   Könyörögj érettünk!
Üdvözítőnk Anyja                –   Könyörögj érettünk!
Nagyokosságú Szűz             –   Könyörögj érettünk!
Tisztelendő Szűz                   –   Könyörögj érettünk!
Dicsérendő Szűz                   –   Könyörögj érettünk!
Nagyhatalmú Szűz               –   Könyörögj érettünk!
Irgalmas Szűz                        –   Könyörögj érettünk!
Hűséges Szűz                         –   Könyörögj érettünk!
Igazság Tükre                        –   Könyörögj érettünk!
Bölcsesség Széke                   –   Könyörögj érettünk!
Örömünk oka                         –   Könyörögj érettünk!
Lelki Edény                             –   Könyörögj érettünk!
Tiszteletes Edény                   –   Könyörögj érettünk!
Ájtatosság jeles Edénye        –   Könyörögj érettünk!
Titkos értelmű Rózsa            –   Könyörögj érettünk!
Dávid király Tornya               –   Könyörögj érettünk!
Elefántcsont Torony              –   Könyörögj érettünk!
Mária Aranyház                      –   Könyörögj érettünk!
Frigynek Szent Szekrénye    –   Könyörögj érettünk!
Mennyország Ajtaja               –   Könyörögj érettünk!
Hajnali Szép Csillag               –   Könyörögj érettünk!
Betegek gyógyítója                 –   Könyörögj érettünk!
Bűnösök menedéke               –   Könyörögj érettünk!
Szomorúak vigasztalója        –   Könyörögj érettünk!
Keresztények segítsége         –   Könyörögj érettünk!
Angyalok Királynője              –   Könyörögj érettünk!
Pátriárkák Királynője            –   Könyörögj érettünk!
Próféták Királynője                –   Könyörögj érettünk!
Apostolok Királynője             –   Könyörögj érettünk!
Vértanúk Királynője               –   Könyörögj érettünk!
Hitvallók Királynője               –   Könyörögj érettünk!
Szüzek Királynője                    –   Könyörögj érettünk!
Mindenszentek Királynője     –   Könyörögj érettünk!
Áteredő bűn nélkül fogantatott Királynő – Könyörögj érettünk!
Mennybe felvett Királynő      –   Könyörögj érettünk!
Szentolvasó Királynője           –   Könyörögj érettünk!
Családok Királynője                –   Könyörögj érettünk!
Béke Királynője                        –   Könyörögj érettünk!
Kármel ékessége és fénye       –   Könyörögj érettünk!
Magyarok Nagyasszonya        –   Könyörögj érettünk!

Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit – Kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit – Hallgass meg minket!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit – Irgalmazz nekünk!

Imádkozzál érettünk Istennek szent Anyja!
Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire.

Könyörögjünk!
     Engedd kérünk Úristen, hogy mi, a te szolgáid folytonos lelki és testi jólétnek örvendhessünk és a Boldogságos, mindenkor Szűz Máriának dicsőséges közbenjárására a jelen szomorúságtól megszabaduljunk és örökké tartó örömet élvezzünk.
Krisztus, a mi Urunk által. Amen.

hajnal_szep_sugara_1.jpg     Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Anyja. Könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkoron dicsőséges és áldott Szűz. Mi Asszonyunk, mi Közbenjárónk, mi Szószólónk, engeszteld meg nekünk Szent Fiadat, ajánlj minket Szent Fiadnak, mutass be minket Szent Fiadnak. Amen.

Szólj hozzá!

banner_545_6.jpg     A március 19-ét először egy 10. századi martirológium említi és ünnepnappá csak a XV. században IV. Sixtus pápa tette.

IX. Piusz pápa 1870. december 8-án Szent Józsefet „az egyetemes egyház védnökének” nyilvánította, melyet XIII. Leó pápa is megerősített.

1955-ben XII. Piusz pápa újabb ünnepnapot hirdetett, melyben május 1-jét Munkás Szent József ünnepévé nyilvánította, mintegy nyomatékot adva annak, hogy Szent József a munkások védőszentje.

XXIII. János pápa a II. Vatikáni Zsinat során elrendelte, hogy nevét foglalják az ősi római kánonba.

XVI. Benedek pápa elrendelte, hogy a római misekönyv eucharisztikus imádságában, az „Isten Anyja, a Boldogságos Szűz Mária” rész után mondják „Szent József, az ő Jegyese”!

II. János Pál pápa több apostoli levelében méltatta Szent József egyedülálló szerepét, ajánlva a hívek imádságos figyelmébe.

És kedves Testvéreim! Napi imáinkban, kérjük Szent József közbenjárását? Sajnos kevéssé, amiként a szentbeszédekben is ritkán hallunk erre biztatást! Holott egyházunk a szentek közti második legnagyobb tisztelettel a „protodúliával” illeti, hiszen a hüperdúlia ‒ a szentek közti legnagyobb –, az Istenanya kiváltsága! Ezzel magyarázható a számtalan templom és oltár Szent József tiszteletére, ezért helyezik magukat a szerzetesrendek, közösségek és családok az Ő oltalma alá.

‒ És bizony ‒, a Szent Józsefnek való felajánlottság épp korunkban lenne a legszükségesebb, amikor nemcsak a családokat-, de a férfiasság identitását is igyekszenek megzavarni! Ennél fogva nemhogy szomorú, de inkább ijesztő, hogy nem vesszük igénybe a segítségét! Annál is inkább, mert Szent József tisztelete már a középkorban virágzásnak indult hazánkban, és mára...? (Folyt.) Előző rész

Szólj hozzá!

SZENT PATRIK /389-461/ /március 17/

Írországban Szent Patrik napján így köszöntgetnek az emberek egymásnak:
"Áldjon meg az Isten és Szent Patrik!"
Ennek a csodálatos hitvallónak, apostolnak tisztelete kiemelkedő az írek körében.
Ki is volt ez a tiszteletreméltó szent ember?

07.png     Minden valószínűség szerint 389-ben született Skóciában, Kilpatrick-ban. Apja katonatiszt, vagy szerpap volt, ez bizonytalan. Édesanyja rokona volt a tours-i Szent Márton püspöknek. Patrik neve püspökké szentelése előtt Szukát volt.
     Két hiteles levél is fennmaradt tőle, amikből az életére vonatkozó adatok kikövetkeztethetőek. 16 évesen portyázó ír pogányok elrabolták és rabszolgaként pásztorként tartották 6 éven át országukban. Ezalatt ő hidegben, fagyban is hajnalban kelve elvégezte napi imádságát és megedződött későbbi feladatára. Majd egy álmot látott, amiben hang szólította, hogy hajó várja, ami haza fogja szállítani. Így is történt.
     Amint hazatért, újabb álmot látott, amiben egy hang Írországba hívta. Ekkor hozzálátott teológiai tanulmányainak elvégzéséhez Franciaországban. Tours-ban lett szerzetes, majd Auxerre-ben tanult. Nagy tudásra tett szert. Amikor meghallotta, hogy meghalt az írek misszionáriusa, felszentelt püspökként Celesztin pápa megbízásából tért vissza Írország nyugati és északi vidékeire.
     A 30 éven át tartó apostoli munkája alatt az Üdvözítő igéjének hirdetésével rengeteg embert keresztelt meg, s a pogány szigetet a szentek szigetévé változtatta. Sok püspököt szentelt fel, a családokat az evangéliumi erények gyakorlására tanította, számos papot szentelt fel az országnak és megszervezte az ír egyházat. Beszédei hasonlatosan hatásosak voltak Szent Péter beszédeihez.
saint_75.jpg     A csodálatos szent életpéldája, hősies áldozatossága és rendkívüli imaélete bő aratásokkal és kegyelmi gyümölcsök-kel áldották meg Írországot. Elmondott naponta 150 zsoltárt 200 imádsággal, éjjel ennél is  többet. Alig aludt, és imádságai mellett tevékeny apostoli életet folytatott.
     Szent Patrik hasonló-an Szent Pálhoz, maga kézi munkájából élt, semmit el nem fogadott. Gyakran erős honvágy gyötörte, de soha egyet-len pillanatra sem hagyta el új hazáját, nehogy távollétében nyája hiányt szenvedjen. 461. március 17-én Down város mellett halt meg, anélkül, hogy hazáját viszontláthatta volna.
     Halála után sokan zarándokoltak ahhoz a barlanghoz, melyben a hitetleneknek megmutatta a pokol kínjait és a mennyei örömöket. Ez a hely a középkorban a vezeklés helye lett. (Lásd alsó kép!)
     A sok megtérés miatt ezt a barlangot Szent Patrik Purgatóriumának nevezték el. Már a hetedik században Írország védőszentjeként tisztelték.st_patrik_barlangja.jpg

Szólj hozzá!

     banner_545_4.jpgA gyermekei üdvösségéért aggódó Istenanya a hideg szívek felmelegítésében látja és láttatja az emberiség megmentésének egyedüli lehetőségét, amiként kérte: „Vidd e lángot, ez Szívem Szeretetlángja. Gyújtsd meg nála a tiédet és add tovább! − És mint Erzsébet asszony írja: – a Szűzanya „annyira zokogott, hogy alig értettem, mit is mond.” (I/38)

A kérdés, hogy az Istenanya mit kíván elérni (aminek esetleges kudarca miatt zokogott)? A Lelki Napló erre is választ ad: „Azt akarom, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el! (IV/144) Ezért, én, a Hajnal Szép Sugara megvakítom a sátánt! (I/100)

Figyelemreméltó, hogy a Szeretetláng lélekújító és lélekmentő kegyelmi üzenete nem csupán egy helyi közösséghez, nem a katolikusokhoz, nem csak Magyarország népéhez, de az egyetemes emberiséghez intézi felhívását. „Úgy, ahogy nevem ismert az egész világon, úgy legyen ismert Szívem Szeretetlángja is, mely csodákat tesz a szívek mélyén.” (II/18)

Rendkívül figyelemreméltó ez az ígéret, mert aligha nélkülözhetjük a szívünk mélyén munkálkodó kegyelmet. Ezzel kapcsolatban, meg kell jegyeznünk: hogy a Szeretetláng kegyelmi adománya egyetemes ajándék, a bűn elleni eszköz, sőt fegyver − jóllehet „kegyelmi hatása” − minden látványosságot nélkülöz! A szívek mélyén végbemenő változás során ugyanis nem számolhatunk látványos csodának minősülő feltűnő eseményekkel. Következésképp igen nehéz bármit is bizonyítani, mert ahhoz el kell indulnunk a Szent Szűz által ajánlott úton, hogy megtapasztalhassuk a szívünk mélyén végbemenő csodát. „Vessétek hát le a sötétség tetteit, és öltsétek fel a világosság fegyvereit.” (Lk 16,8) A Szent Szűz ezt így határozza meg: „Merítsetek erőt és bizalmat. Én eddig még soha nem látott csodákkal segítem munkátokat, mely észrevétlenül, szelíden, csendben fog terjedni Szent Fiam engesztelésére.” (I/85)

(folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

A litánia rövid története
hajnal_szep_sugara_1.jpg     A litánia (gör. litaneuó = alázatos könyörgés), régies magyar elnevezése: letenye.
     A katolikus liturgiában mondott válaszos imádság, mely felszólításokból és az ezekre adott válaszokból áll, ennek formája már az V.-VII. században kialakult.
     A Lorettói litánia a legszebb köszöntések gazdag gyűjteménye, amelyben a hívő nép Isten Anyját tiszteli. A Boldogságos Szűz megnevezései részben a Szentíráson alapulnak (némely még bizánci eredetű pl. lelki edény), majd kiváltságaiban, a megdicsőült világ királynőjeként és a pápai megnyilatkozások jelzőivel, végül Királynőnkként köszöntjük Őt.
     A népi buzgóság a XIII. századtól kezdve tisztelte Lorettóban a Szent Család názáreti házát, és történetileg bizonyított, hogy a lorettói szentélyben már a XVI. század kezdetétől (mások szerint már 1400-tól) elénekelték a litániát minden szombaton a Boldogságos Szüzet köszöntve. Amikor Canisius Szent Péter 1558-ban Lorettóban járt és meghallotta ennek éneklését, átvette imakönyvébe és terjesztette.
     Példaértékű az utókor számára, hogy VII. Orbán pápa 1691-ben kiadott dekrétumában megtiltotta a különböző Mária-litániákat, és egyetemes használatra a "Lorettói litániát" rendelte el. (Bizony a különféle, sokszor mondva csinált "rózsafüzérekkel" is ezt kéne tennie egyházunknak!)
     A pápák azóta is mindig hangsúlyozták a közös és egyéni imádkozásának jelentőségét és kegyelmi érdemeit.  XIII. Leó pápa 1886-ban megújította, XII. Piusz kiemelten ajánlotta, VI. Pál pápa pedig hozzáfűzte az "Egyház Anyja" megszólítást.
     A bevezető rész ráirányítja figyelmünket, hogy minden adományt Mennyei Atyánktól kapunk, és Jézus Krisztus volt az, aki feltárta nekünk a Szentháromság titkát.
     A litánia megszólításaiban: 3 szentnek nevezi Máriát, 12 anyának, 10 szűznek, 14 királynőnek, 3 edénynek, 2 toronynak, végül 12 különböző képpel idézi a Szűzanya lelki szépségét. Befejezésként az Isten Bárányához fordulunk, és könyörgéssel fejezzük be a Boldogságos Szűz köszöntését.

Illő és üdvös, ha az Istenanya közbenjárását kérjük a világ krisztusi békéjéért!

Imádkozzunk tehát szüntelenül!

001_loretoi_litania.jpg

Szólj hozzá!

ÉRTÜNK EMBEREKÉRT, A MI ÜDVÖSSÉGÜNKÉRT https://youtu.be/s7s1x6t_-qc

Szólj hozzá!

banner_545_6.jpg     A Boldogságos Szűz Mária után, aki az Angyalok és Szentek Királynője, kit is tisztelhetnénk a mennyei szentek közül inkább, mint Szent Józsefet? Ő az emberek szülötte, aki méltónak találtatott arra, hogy a Boldogságos Szűznek jegyese-, Isten Fiának pedig nevelő atyja legyen. Józsefnek ezen kiváltságaiban van minden férfi méltósága, szentsége és dicsősége! 

Az Evangéliumban Szent Józsefről csak Máténál és Lukácsnál olvashatunk, többek közt azt, hogy Dávid utódai közül Jákobtól született, jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának és igaz ember volt. (Vö Mt 1,16-19)

– Tegyük hozzá, hogy az igaz ember: becsületes férfiút és gondos családapát jelent, példájára minden koroknak!

Bár történelmi tudásunk sekélyes Róla, de üdvtörténetileg a legjelentősebb szentünk, hiszen személye maga az Ószövetség záradéka! Benne nyert ugyanis teljességet a pátriárkáknak és prófétáknak megígért Messiás. Máté származástörténete szerint (Mt 1-22), Józsefben teljesedett be a dávidi királyi múlt szent öröksége ‒ hiszen ‒, ha nem is vérszerinti apjaként, de nevelője volt a Messiásnak, a Királyok Királyának.

Amellett, hogy Egyházunk mindig tisztelettel volt Szent József iránt, ennek ellenére az ősegyházban mégsem volt ünnepe ‒ meglehet azért ‒, mert nem volt ismert sem József halálának napja, sem a sírjának helye, ráadásul nem maradt fenn egyetlen szava sem, de még csak a legparányibb ereklyéje sem! 

(folyt.)

Szólj hozzá!

banner_545_4.jpg     Hasonlóképp van a Szeretetláng kegyelmi hatásával is, melynek befogadásával megerősíthetjük magunkat. Nem csak az isteni kegyelmek és indíttatások készséges fogadására, hanem megerősítésként a Szeretetláng majdani kiáradása megrázkódtatásának elviselésére, mely a Szűzanya és a sátán végső összecsapása lesz! Miként?

„A Föld nagy megrázkódtatáson megy keresztül. Utána hinni fognak, és ez a megrázkódtatás a hit erejének értelme által új világot teremt. A Szent Szűz Szeretetlángja által a hitből fakadó bizalom gyökeret ver a lelkekben, és újra megújul a Föld színe. A szenvedésekkel elárasztott Föld megújhodása a Szent Szűzanya közbenjáró hatalmának ereje által történik. (II/93-94) Szóbeli feljegyzés szerint (az Úr): „És anyám mosolya ragyogja be a világot”! Ezért mondjuk a 7. zsoltárban: „Áraszd ránk Lelkedet Istenünk és újítsd meg a föld színét.”

Ezt remélem magam is Szent Newman bíborossal: „A mi földünk, amely minden tavasszal újra zsendül, egy napon a dicsőségnek és fénynek új világában újjá sarjad. Az lesz az örök tavasz. Megjön, bármennyire késsék is.”

Nos az 'idők végének', ahogy a Jelenések könyve írja: amikor nem lesz több haladék (10,6) − közeledtével –, a Mária-korszak betetőzése is közel, amikor egyre inkább kiviláglik számunkra a Mária Szeplőtelen Szívéből áradó isteni Fény lélekre ható kegyelmi szerepe.

„Röviden összefoglalva ez azt jelenti, hogy Fatima eszkatológiája, a pokol látomása, Oroszország megtérése, a bűn titka  - attól a fénytől van átjárva, amely a Szűzanya Szívétől jön. Elsősorban tehát Mária Szeplőtelen Szívének végső győzelméről van szó.” – olvasható az előbbiekben említett fatimai folyóiratban.

A Szeretetláng Naplóból: Szeretetlángom fényétől megvakul a sátán. (II/90; III/236) Szeretetlángom szelíd fényénél a legmegátalkodottabb bűnös is megtér. (II/119)

(folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

Vers

https://www.youtube.com/watch?v=ZmxbvXgdh9Imarcius_15_545.jpg

Szólj hozzá!

Ma este 23.25 perckor egy videóm megy!

apostol_tv_banner_545_4.jpg

     Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a hétköznap reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a videóm szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kísérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma
Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyanazokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/
Az Apostol TV közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol TV műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője

Számlaszám: 11712004-20338211
APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

Könyörögjünk a békéért!

Könyörögjünk az üldözött keresztényekért!

Könyörögjünk Édes Magyar Hazánkért! 

Könyörögjünk a Szűzanya Fatimában ígért győzelmének beteljesüléséért!

hajnal_szep_sugara_1.jpg     Kedves Olvasóim! A Lorettói Litánia e napi bontásával kívánom felhívni kedves figyelmüket erre a gyönyörű Szűz Máriát köszöntő, méltató és a közbenjárásáért könyörgő imára. Most a Nemzeti Ünnepen elkezdve a bevezetőkkel együtt május 31-ig, Szűz Mária Világ Királynője ünnepéig 71 posztban kínálom elmélkedésre illusztrációkkal! 

A cél, hogy naponta egy-egy képen és könyörgésen elmélkedve, Istennek felajánlott áldozatot (böjtöket) hozva imádkozzunk a békéért, a kereszténységért, hazánkért és összességében a Fatimai Szűzanya győzelmi ígéretének beteljesüléséért! Mindezt akár a Lorettói Litánia elmondásával (ld. a 3. részben), akár a Szent Rózsafüzér imádkozásával, akár csak napi három Üdvözlégy elmondásával! Az Üdvözlégyekbe foglaljuk bele a Szeretetláng fohászt: „...imádkozzál érettünk, bűnösökért (és) áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Amen”.

     – Ne feledjük, hogy a világ nagyobb részében már nyílt keresztényüldözés folyik és négy percenként ölnek meg egy keresztényt a hitéért! Márpedig ez a "világra szabadult fajzat" nem fékezhető meg másként, mint imádsággal és böjttel! (Vö. Mt 17,21)

     A fatimai kis Jácinta szavai: Isten a kegyelmeket Mária Szeplőtelen Szívén keresztül adja nekünk. (...) A békét égi Anyánktól kell kérni, mert Isten Őrá bízta ezt. Bárcsak minden szívnek átadhatnám azt a lángot, amely a szívemben ég, amellyel Jézus és Mária Szívét annyira szeretem!” (Fatimáról beszél Lúcia nővér IV. kiadás. 2006. 128.o.)                                                                                                Törekednünk kell a sátáni erők megfékezésére (a Szűzanya szavai:)...melyet az egész világ összefogó erejével fogunk megvalósítani. Ne hátráltassátok, mert egyszer felelnetek kell a rátok bízott tengernyi lélekért. Azt akarom, hogy egyetlen egy se kárhozzon el. A sátán oly mértékben lesz világtalanná, amilyen mértékben ti munkálkodtok ellene. A tétlenségért nemcsak a papságot fogja terhelni felelősség, hanem mindazokat, akik kényelemből nem álltak be a lélekmentő munkába. Szeretetlángom kegyelmi kiáradását indítsátok már el! Az összefogáshoz csodálatos erővel és kegyelmekkel árasztalak el benneteket tömegesen és egyénenként is. A felelősség nagy, de munkátok eredménye nem lesz meddő. Az összefogó munkából egyetlen lélek se maradjon ki. Szeretetlángom szelíd fénye gyújtani, gyulladni fog az egész földkerekségen, és a sátán megalázottan és tehetetlenül hatalmát veszti. Csak ezt a vajúdást ne akarjátok meghosszabbítani.” (Szeretetláng Lelki Napló III/130)
     Gondoljunk arra, hogy már hányan könyörögnek Istenhez sanyarú helyzetükben és hányan böjtölnek” kényszeredetten, mélységesen bánva, hogy nem – vagy nem eléggé buzgón tették ezt – a békés életükben! Márpedig a normál élethelyzetben végzett ima és áldozat sokkal érdemszerzőbb! Tegyük meg tehát hitből és szeretetből, amíg nem késő! Köszönöm a segítséget a szenvedőkért és önmagunkért! Kérjük ehhez Szent József segítségét!

A képek és a szöveg forrásaként, részben az alábbiakat használtam:
P. Szeghy Ernő OCD: Örömünk oka - Szent Gellért Kiadó Budapest, 2001
http://confraternitarosariocorbetta.jimdo.com/il-santo-rosario/litanie-lauretane/
http://ipolyvarboplebania.blogspot.hu/search/label/Lorett%C3%B3i%20lit%C3%A1nia
http://s1176.photobucket.com/user/enotrius2/media/ITALIA%20-%20ARIODANTE%20MANFREDI/17MATERINVIOLATA.jpg.html
http://web.axelero.hu/kesz/jel/03_05/loretoi.html
http://www.kek.org.rs/hu/elmelkedes/A-Loretoi-litania

_remenysegunk_a_hajnal_szep_sugara4_530.jpg

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

banner_545_4.jpg     Míg Lourdes-ban bűnbánatra és imádságra kaptunk felszólítást, Fatimában ezen felül már engesztelést (áldozatot) is kért az Istenanya. A készséges lelkületet a három kis pásztorban az a lélek mélyére hatoló Fény hitelesítette, mely maga volt az Isten. Idézek a 'Boldog Marto Ferenc és Jácinta' c. fatimai folyóirat 2007. július-szeptemberi számából: »Korunk jó teológiája Mária Szeplőtelen Szívében látja − mint ahogy Jézus Szívében is −, az emberi lét középpontját, mely teljes egészében az Istennel való benső egyesüléshez vezet. Amikor a Szűzanya az utolsó szavakat mondta 'Isten kegyelme lesz majd a ti erőtök', első alkalommal tárta ki kezeit, és erős fénnyel árasztott el bennünket. Mindez szívünkbe és lelkünk mélyére hatolt, s magában a jó Istenben láttuk magunkat, aki maga volt ez a Fény.«

Szeretetláng Napló: Izzó szeretettel töltött el a Szent Szűz Szeretetlángja nyomán kigyúló fény. (II/75) Nos, lehetséges-e, hogy a 'felvilágosodás' léleksötétítő korszaka után, az emberiség történelmében a Szűzanya közbenjárására − a Fényben való ,,megvilágosodás” ‒ új korszaka közeleg, amikor ,,majd fel tudjuk fogni...” (Ef 3,18) az idők jeleit (Mt 16,3), melyet jelen elvakultságunkban nem értünk meg?

Don Stefano Gobbi Kék Könyvében (továbbiakban KK) 1979. június 14-én ezt olvashatjuk: A sötétség sűrűsödik, de a Szívemből kiáradó fény sugara is erősödik majd, hogy jelezze számotokra az utat.

Miként a Csodásérem kegyelmi ígérete csak akkor érvényesül életünkben, ha az érmet hordjuk, a fatimai üzenet is csak akkor éri el célját, ha az emberiség megvalósítja a Szűzanya kéréseit!

(folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

 https://youtu.be/KIUB-uMLQ6Quram_irgalmazz_545.jpg

 

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

SZÜNTELENÜL IMÁDKOZZATOK 3. rész https://youtu.be/iPF7b7N6FCE

Szólj hozzá!

banner_545_4.jpg     „Ne hátráltassátok, mert egyszer felelni kell a reátok bízott tengernyi lélekért. Azt akarom, hogy egyetlen egy se kárhozzon el. Mert a sátán oly mértékben lesz világtalanná, amilyen mértékben ti munkálkodtok ellene.” (III/130)

Ugyan bizony száz évnek kell eltelnie – mint Fatima esetében –, hogy rájöjjünk, mit mulasztott el az emberiség azzal, hogy nem segítette elő kellő odaadással az Isteni Irgalmasság és Mária Szíve Szeretetlángja kegyelmi hatásának mielőbbi kiáradását?!

A Szeplőtelen Szív végső győzelméért

Ha a Mária-korszak jelenéseit vizsgáljuk, valamennyi hiteles jelenés üzenetében felismerhető Isten kegyelmi stratégiája! Kiviláglik az elhatalmasodó bűnre adandó édesanyai elgondolás és ezek egymásra épülő s kibontakoztató pedagógiája. Így van ez a Csodásérem, Fatima és a Szeretetláng esetében is, mely mind felhívás, hogy új dimenziót nyithassunk a történelemben, a Szentségek ereje által erősödve, hogy a Boldogságos Istenanya Szívéből és segítő kezéből áradó útmutató Fény nyomán, minden gyermeke ‒ az egész emberiség ‒ megtalálja a Krisztushoz vezető utat! Vagyis a hitünket, és apostoli készségünket meg kell újítanunk az áldozatban-imádságban. Erre szólítanak fel az egyházilag elismert Mária-jelenések!

1858-ban Lourdes-ban az Istenanya felhívta a figyelmet a IX. Piusz pápa által már 1854-ben kihirdetett dogmára, hogy Szeplőtelen.

1917-ben Fatimában felhívta figyelmünket, hogy Szeplőtelen Szíve menedék.

Végül az 1961-ben kezdődött és tanítását tekintve 1985-ben végleg lezárult 'Szeretetláng' magán-kinyilatkoztatásban teljesedett ki a sátán elleni világméretű harc „globális fegyvere”: Mária Szeplőtelen Szíve Szeretetlángja!

(folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT,

mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott.

 Légy te az első! 

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

SZÜNTELENÜL IMÁDKOZZATOK 2. rész https://youtu.be/6isDlcNGj7M

Szólj hozzá!

banner_545_4.jpg     Úgy az Isteni Irgalmasság, mint a Szeretetláng üzenete a sátán tehetetlenné tételében (megvakításában) és a lelkek üdvösségének biztosításában jelölhető meg, ám ehhez a mi tudatos közreműködésünket is kéri: Imádkozzatok sokat, nagyon sokat, és hozzatok áldozatot a bűnösökért, mert sok lélek a pokolba kerül, mivel nincs aki áldozatot hozzon és imádkozzon értük! – hangzott el Fatimában! (1917. aug. 19.)

Fausztina: „Jézus tudomásomra hozta, hogy önként, teljes tudattal kell az áldozatot vállalnom, különben ebben az esetben semmi értelme sem lenne. Az áldozat egész ereje az én önkéntes döntésemben rejlik, de egyúttal azt is tudatta velem az Úr, hogy képes vagyok az áldozatra. Vállalhatom azt, de vissza is utasíthatom.” (Vö. N 190)

Még hogy „tudatos akarat”? Az utóbbi száz év emberében rohamosan tompul a meggyőződéses hit, a bűn súlyának felismerő képessége, az egymásért érzett felelősségtudat! Különböző okok miatt, de még az egyházi berkekben is tapasztalható az Istenhez való hűség torzulása, mely megmutatkozik a „szentségi gesztusok” kifejezésének elmaradásában, különösen a kézbe-áldozásban!

Ha az Oltáriszentségben való hit csökken, és az imádás gesztusai kevésbé fejeződnek ki az eucharisztikus rítusokban – különösen a szentáldozásban –, akkor az Egyház virágzása hervadásnak indul! (Athanasius Schneider püspök nyomán)

Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogyha az emberekben társadalmi méretekben lanyhul a bensőséges hitélet, amely természetes indíttatást adhatott az Isten Országáért való erőfeszítésre, az engesztelésre! Márpedig mélyreható változás csak az elhidegült szívek felforrósítása által remélhető! Széleskörűen fel kellene ismerni (és ismertetni), hogy az Egyház Anyja erre a gyengeségre, erre az erőtlen keresztényi életre kínál megoldást a Szeretetláng ajándékával! „Ez lesz a csoda, mely tüzet fog, és a Sátánt megvakítja. Ez az összetartó szeretet tüze, melyet Szent Fiam Sebeinek érdemei által kértek.” (I/39)

(folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

A KÉT SZÍV EGYÜTT-MUNKÁLKODÁSA a lelkekért https://youtu.be/L9YFT-CDO_c

Szólj hozzá!

SZÜNTELENÜL IMÁDKOZZATOK! 1. rész https://youtu.be/vRVOdUveVLA

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner_545_4.jpgA videóimat megtekinthetik szombat  délelőtt 10.05-kor!

 

     Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a videóm szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kísérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma
Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyanazokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/
Az Apostol TV közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol TV műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője

Számlaszám: 11712004-20338211
APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

 

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

ÁLDOTT AZ ASSZONYOK KÖZÖTT https://youtu.be/qQm2JkNa4yA

Szólj hozzá!

banner_545_4.jpg     A Szeretetláng Lelki Naplóból az Úr szavai: „Leánykám, téged választalak ki, hogy isteni Irgalmasságomnak közvetítője légy. Te magad is töltekezz isteni Irgalmam bőségével, és ha ajkad szóra nyitod, hirdesd Szívem Irgalmát, mely majd elég a bűnösök utáni vágyakozástól. A te egész életed is vágyakozás legyen, az áldozat, az imádság és megváltó munkámban való segíteni vágyás.” (I/60)

Az Irgalmasság Naplóból: ,,Égetnek az irgalom lángjai. Szeretném kiárasztani őket az emberekre (N 1074). Urunknak kimondhatatlan irgalmassága a könyörület és minden öröm forrása, mert ő a végtelen Szeretet Élő Lángja. (N 1748) Átéltem Isten szeretetlángját, és megértettem, hogy Isten szava élő (N 1104). Teremtményi szeretetemnek tüze egyesült az Ő örök szeretetével, mely felülmúl minden más kegyelmet! (N 1056) Legédesebb Jézus! Gyújtsd lángra szeretetemet Irántad! Formálj magadhoz hasonlóvá, isteníts meg, hogy cselekedeteim kedvesek legyenek előtted!” (N 1289)!

A Két Szív együtt munkálkodása ‒ az Irgalmasság és a Szeretetláng üzenete ‒, mintegy teljessé teszik (talán le is zárják) a Mária-korszakot, miként tartalmilag is összecsengenek. És bizony a Mária-korszak nagy üzenetei nélkül kevésbé értenénk az Isteni Irgalmasság üzenetét, de ugyanez fordítva is igaz! Mert nagy eséllyel az Isteni Irgalmasság üzenete fogja megvalósítani Mária azon vágyát, hogy minden ember szívében fellángoljon az Isten- és emberszeretet Tüze. Sőt! Titokzatos módon egyike, vagy másika teheti alkalmassá a bűntől fagyos lelkeket, egyik vagy másik kegyelem befogadására! A két üzenet tehát annyiban különbözik és annyiban egy, amennyiben a Két Szentséges Szív egy! Együtt munkálkodását példázza a fatimai angyal kérése: „Imádkozzatok, imádkozzatok sokat! Jézus és Mária Legszentebb Szíve irgalmasságot akar veletek gyakorolni. Ajánljátok fel állandóan imáitokat és áldozataitokat a Mindenhatónak!” (Fatimáról beszél Lúcia nőv. 77.o.)

(folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner_545_4.jpgA videóimat megtekinthetik a szombat hajnali 03.25-kor és délelőtt 10.05-kor!

 

     Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a videóm szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kísérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma
Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyanazokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/
Az Apostol TV közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol TV műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Számlaszám: 11712004-20338211
APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

 

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A BÉKÉT ÉGI ANYÁNKTÓL KELL KÉRNI, MERT ISTEN ŐRÁ BÍZTA EZT! https://youtu.be/roKNanxuBmQ

Szólj hozzá!

banner_545_4.jpgAz Isteni Irgalmasság és a Szeretetláng

     Az utóbbi századokban nyilvánvalóvá vált a Két Szív ‒ Jézus és Szent Anyja társi együttműködése ‒, mert a céljuk egy: az emberiség megmentése! Ez az Isteni terv jelent meg a Csodásérmen a Két Szív ábrázolásával, de elhangzott Fatimában is.

Szent Jácinta kórházba menetele előtt így búcsúzott Lúciától:   

- „Mondd meg mindenkinek, hogy Isten a kegyelmeket Mária Szeplőtelen Szívén keresztül adja nekünk.

- Az embereknek Őáltala kell kérniük ezeket. Jézus Szíve azt akarja, hogy Vele együtt Égi Anyánk Szívét is tiszteljük.

- A békét Égi Anyánktól kell kérni, mert Isten Őrá bízta ezt.

Bárcsak minden szívnek átadhatnám azt a lángot, mely a szívemben ég, mellyel Jézus és Mária Szívét annyira szeretem!” (Fatimáról beszél Lúcia nővér - Fatima, 2006, 128. o.)

Miként a Jézus Szíve tisztelet teljessé vált az Isteni Irgalmasság kegyelmi üzenetében, úgy a Fatimai Szeplőtelen Szív ígérete is kiteljesedik a Szeretetláng üzenetében! Mindkettőnél először a Szívet ábrázolták és csak később a szívből áradó kegyelem sugarait! Tehát zavartkeltő lehet ez új kegyelmek Szívvel való, képi ábrázolása!

Az Isteni Kegyelem munkálkodásának hosszútávú tervét példázzák az Úr alábbi kijelentései Alacoque Szent Margitnak, a Jézus Szíve tisztelet apostolának, 1673. december 27-én: ,,Isteni Szívem oly szenvedélyes szeretettel van eltelve az emberek iránt, hogy Szeretetének Lángját nem képes magában tartani. A te közvetítéseddel áradjon az emberekre...”

300 évvel később, ezt mondja a Szent Szűz a magyar Erzsébet asszonynak: „A kegyelemmel teljes Lánggal, melyet Szívemből adtam nektek, szívről-szívre járva gyújtsátok meg mindenkiét az egész országban. Ez lesz a csoda, mely tüzet fog, s amelynek fénye a sátánt megvakítja.” (I/39)

(Antalóczi: Jelenések, üzenetek és a jövő – Eger 2000.)

(folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

 Közös imádkozás az üldözött keresztényekért!

2023. március 19-én vasárnap 10 órakor Szentmisével egybekötött közös imádság lesz

a Budapesti Belvárosi Templomban

(az Erzsébet híd pesti hídfőjénél)! 

Legalább így legyünk segítségükre!

 

Az Open Doors 2022-es világfigyelő listája szerint tavaly több keresztényt tartottak fogva vagy gyilkoltak meg hite miatt, és több templomot támadtak meg vagy zártak be, mint egy évvel korábban.
Az elmúlt évben 360 millió keresztény, vagyis minden hetedik hívő szenvedett el jelentős üldöztetést hite miatt. 2021-ben naponta átlagosan több mint 16 hívőt öltek meg Jézus követéséért. Közel 6000 mártírral 2021-ben 24%-kal nőtt a hitért megölt keresztények száma. (https://research.lifeway.com/2022/01/28/1-in-7-global-christians-faced-persecution-in-2021/)_26643_1.jpeg

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

MIT KÖVETTEK, HA MÉG A VILÁGOS JELEKET SEM LÁTJÁTOK https://youtu.be/0y6_8FjVzDs

Szólj hozzá!

francoise-romaine_260_1.jpg

Római Szent Franciska özvegy és szerzetesnő
Ünnepe: március 9

forrás: Hankovszky Miklós

Előkelő római családban született 1384-ben. Már gyermekkorát is elmélyült vallásosság jellemezte. Szülei akaratából férjhez ment: Lorenzo de Ponziani felesége lett. Áhítat-gyakorlatait és a felebaráti szeretet cselekedeteit 40 évi házassága alatt sem hanyagolta el. A keresztény feleségek és édesanyák példaképe – 6 gyermeke volt. Fáradhatatlanul gondoskodott Róma szegényeiről, sőt, amikor már anyagi tehetsége nem volt, még koldulni is elment a szegények részére. Megalapította az Obláták társulatát, akik Szent Benedek szabályai szerint, de fogadalomtétel nélkül éltek. Férje halála után, 1437-ben az általa alapított kolostorba kérte felvételét. Itt fejezte be földi életét 1440 március 9-én. 1608-ban V. Pál pápa avatta szentté.

Szent Franciska, könyörögj érettünk!h_-francisca-romana2_530.jpg

Szólj hozzá!

banner_545_4.jpg     A Szűzanya a jelenései nyomán létrejött zarándokhelyekre nem önmagáért hívja gyermekeit, hanem Szent Fiáért, ezért kér kápolnát, templomot! A figyelmes Olvasóban bizonyára felmerül a kérdés, hogy az egyházilag elismert Szeretetláng üzenetében a Szent Szűz nem kért külön kegyhelyet! Ám ne feledjük, hogy egyfelől a Szeretetláng esetében nem voltak jelenések, másfelől a Szent Szűz lehet, hogy sokkal messzebbre mutató szándékkal jelölt ki kegyhelyeket ‒ mégpedig az emberi szívekben! 

A Lelki Naplóban Jézus szavaiként ez olvasható a Szeretetláng kegyelmi kiáradásáról: „A Szűzanya közbenjáró nagy hatalma az, amellyel kieszközölte Tőlem a családok részére ezt a nagy kegyelmi áradatot, melyet most készül a földre árasztani. Ahogy Ő is mondja, ilyen még nem volt mióta az Ige Testté lett. A baj gyökerére teszi anyai jóságának gyógyító erejét, melyet nem nyilvános csodának szánt, mint a nagy, csodálatra indító és világhírű kegyhelyeket. Azt akarja, hogy minden család egy kegyhely legyen, egy csodás hely, ahol veletek összefogva teszi csodáját a lelkek mélyén, mely a családokban uralkodni akaró sátánt, a ti áldozatos imáitok által megvakítja” (III/140).

Ezen „személyes kegyhely” szándékát megerősíti egy szóbeli feljegyzés is, miszerint: „minden ember szíve-lelke egy-egy kegyhely legyen, ahová mind gyakrabban helyezzék el az áldozat és imádság virágait!” Az már nem is szorul magyarázatra, hogy a szentmisén való részvétel a leggyönyörűbb „virág” szívünk benső kegyhelyén! „A szentmiseáldozaton való részvétel a legnagyobb mértékben fokozza a sátán tehetetlenné tételét” (II/33; I/73).

Gyűjtsük tehát a Legszentebb Áldozat virágait, melyek hervadatlanul fogják beragyogni számunkra a sötét idők átmeneti korszakát, mígnem „az Istenanya mosolya beragyogja a világot”!

(folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner_545_4.jpg

9-én csütörtökön EU idő szerint 03.20-kor.

10-én pénteken 11.25- és 20.20-kor.

11-én szombaton 03.25- és 10.25-kor.

12-én vasárnap 02.05-, 20.30- és 23.25-kor.

     Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a videóm szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kísérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma
Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyanazokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/
Az Apostol TV közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol TV műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője

Számlaszám: 11712004-20338211
APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A MEGTÉRÉSTŐL FÜGG A JÖVŐTÖK 3 rész https://youtu.be/tFNZv_l2RPE

Szólj hozzá!

banner_545_4.jpgSajnos sokak nehezen ismerik fel a Két Szív egységes üdvtervét

     Nagy Szent Gertrúd egyik látomásában védőszentjével, Szent János evangélistával társalgott. E látomásban az Apostol elvitte Gertrúdot az Úrhoz, aki fejét ráhajthatta Jézus Szívére, hallva az isteni szeretet szívverését. Szent János bevallotta neki, hogy ő is érezte az utolsó vacsorán ezt a Szeretetet és ettől gyulladt fel a lelke, mely tűznél tüzesebb lett.

Szent Gertrúd megkérdezte tőle: „És miért hallgattad ezt el, miért nem írtál legalább valamit erről a mi előrehaladásunkra?” Szent János így felelt: „Az én hivatásom az volt, hogy az Isten örök Igéjéről írjak az újszülött Egyháznak annyit, hogy a világ végezetéig elég legyen az elmélyedő emberi értelem számára ‒ bár megérteni azt soha senki sem fogja! Az isteni Szív dobbanásainak édességét feltárni az új idők számára tartatott fenn. Éspedig azért, hogy amikor ezekről hall az elvénült világ ‒ melyben az isteni szeretet már fogyni indul ‒, e szívveréstől megfiatalodjék és új életre keljen”. (Vö. Gertrúd: Lelkigyakorlatai)

Korunkat, melyet ha még nem is nevezhetünk „új időknek”, de Mária-korszaknak igen, ott tartunk, hogy a hűlni indult emberi szívek felforrósítása érdekében maga az Úr kérte Erzsébet asszonytól (a Szeretetláng kiválasztottjától), hogy imádkozzák az emberek az Általa diktált imát:

A mi lábunk együtt járjon.

A kezünk együtt gyűjtsön. Szívünk együtt dobbanjon.

A bensőnk együtt érezzen. Az elménk gondolata egy legyen.

Fülünk együtt figyeljen a csöndességre.

A szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon.

Az ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért. (I/63)

Nos, akinél ez megvalósul, arra érvényes Szent Pál kijelentése: Élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem. (Gal 2,20) Az ilyen ember krisztusivá formálódik, teljesen azonosul Vele, s ez gondolatvilágára, szándékaira és cselekedeteire is egyaránt kihat.

Ehhez a „szív együtt dobbanáshoz” kínálja Szíve Szeretetlángját Jézus Anyja, és ha a „kegyelmi hatása” kiárad a világra, ez lesz a fatimai ígéret beteljesülése, a szeretet végső győzelme!

(folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

A MEGTÉRÉSTŐL FÜGG A JÖVŐTÖK 2. rész https://youtu.be/1DYbtfMjDyI

Szólj hozzá!

056meg_mire_vartok_530_5.jpg

Szólj hozzá!

banner_545_4.jpg     A Szeretetláng fohászában kért kegyelmi hatás (melyet az egész emberiségre kérünk), legjobban az Emmauszi tanítványok esetén szemléltethető.

A két tanítvány a jeruzsálemi események csalódottságában gyalogolt hazafelé, amikor csatlakozott melléjük az isteni Mester. Bár elmagyarázta nekik az írásokat, mégsem ismerték fel. Haza érve így szóltak Hozzá: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben van már a nap! Bement hát, és amikor asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de ő eltűnt a szemük elől,ők pedig így szóltak egymáshoz, hát nem lángolt a szívünk amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?” És bár már besötétedett, még abban az órában útra keltek Jeruzsálembe (15 km!), hogy tanúságot tegyenek a Feltámadottról! (Vö. Lk 24,29-33)

A Szeretetláng kegyelmi hatása tehát azt a többlet készséget, azt a benső átalakulást, „tüzes lelkületet”, felismerést és buzgóságot fedi, amelyet fentebb olvashattunk. Ezt Szent II. János Pál pápa így magyarázta: „Jelentőségteljes, hogy az emmauszi tanítványok, miután az Úr szavai megfelelően fölkészítették őket, az asztalnál, – a 'kenyértörés' egyszerű gesztusában ismerték fel Őt. A jelek csak akkor 'beszélnek', ha az értelem megvilágosult és a szív lángol” *

A hiteles Mária-jelenések és üzenetek célja, hogy gyermekeinek örök boldogságban teljessé váljék, és ezt az egész világ összefogó erejével kívánja megvalósítani. VI. Pál pápa szerint Mária a legnagyobb igehirdető. Márpedig az Egyház Anyja az engesztelésben jelöli meg az új evangelizálás eszközét és nyilvánvaló, hogy az elhatalmasodó bűnnel szemben nem egy megújulási mozgalom, nem valaki a hírességek közül, hanem az ő Szeplőtelen Szíve fog győzedelmeskedni! Mária szándéka tehát gyermekeinek világméretű ,,toborzása” Krisztus zászlaja alá. Mindenkit megszólít, mindenkit hív. (A párizsi, a La Salette-i, a fatimai és a Szeretetláng üzenetekből ez egyértelműen kitűnik.) Máriának nincsenek kitüntetett „címzettjei”, mert mindenki ‒ aki hall róla ‒, vegye személyes meghívásnak édesanyai szavait.

(folyt.) Előző rész

(* Mane nobiscum Domine, II. János Pál pápa apostoli levele a püspököknek, a papságnak és a híveknek, 14)

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT,

mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. 

Légy te az első!

imadkozz_31464.jpg

Szólj hozzá!

mn_ima_3_545.jpg

Szólj hozzá!

A MEGTÉRÉSTŐL FÜGG A JÖVŐTÖK 1. rész https://youtu.be/uTCucrQO6ZI

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

banner_545_4.jpg     Karol Wojtyla bíboros ‒ a későbbi II. János Pál pápa ‒ 1976-ban így nyilatkozott: „Az emberiség eddigi legnagyobb összecsapása várható. Az Egyház és az antiegyház, az Evangélium és az antievangélium összecsapásával állunk szemben!” E prófétai szavak után azt várhatta a világ, hogy Mária-tisztelő pápaként, végre érdemben fog foglalkozni a Fatimai Szent Szűz kéréseivel! De sajnos, csak az 1981. május 13-i ellene elkövetett merénylet ébresztette rá a Fatima üdvtörténeti, megvalósítatlan igazságára!

A Szentírás után talán a fatimai üzenet leplezi le a leghatározottabban a bűn szerzőjét ‒ a nagy mesterkedőt ‒, magát a bűnt és annak következményeit! A klérusnak erre fel kellene készítenie Isten népét, hogy bármilyen eseményben gyorsan fel tudják ismerni a gonosz mesterkedését, hogy ezáltal egyre kevesebb teret nyerjen a sátán! (Ef 4,27) De sajnos a hívek nagy többsége e kérdésben teljesen járatlan! Ám ennek és a világ más gondjainak, úgy a környezeti-, mind a klímaválság tekintetében egyedüli megoldás az emberiség lelkületi megtérése, Isten felé fordulása! És bármily furcsán hangzik, erre egyedüli hatékony készséget a Szeretetláng üzenetében ígért kegyelmi hatása kínál!

De hogyan várható ez akkor, amikor az egyháziak és a hívek sokasága Mária Szíve Szeretetlángja lelkiségét kevéssé értik, és csupán a Mária-tisztelet egyik szép megnyilvánulásai közé sorolják!

‒ Nos, a Szeretetláng nem egyszerűen Mária-tisztelet, és nem egy szép ájtatossági forma, még csak nem is egy „újabb kegyelem” – a szó szoros értelmében –, hanem a kegyelem HATÁSA, melynek célja „a megváltó munka sikeres érvényre jutása” (II/106), pl. a Szent Szűz fatimai kéréseinek megvalósítása által!

(folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

JELENÉSEK, ÜZENETEK ÉS A JÖVŐ https://youtu.be/V89ka7IZ6awantaloczi_konyv_1920.jpg

Szólj hozzá!

MÁRIA SZÍVE SZERETETLÁNGJÁRÓL 2. rész https://youtu.be/wUEl9Tn-wAU

Szólj hozzá!

banner_545_4.jpg     Bangha Béla SJ hittudós írja: „A harcos istentagadás és egyházellenesség ma pergőtűzként támadja a keresztény és katolikus világnézetet. Jaj nekünk, ha a csekély hittanoktatásra vagy a templomi igehirdetésre hagyatkozva azt hisszük, népünk eléggé felvértezetten nézhet szembe egy jövendő egyházüldözéssel!” (Vö. Világnézeti válaszok)

A múlt században észbe kaphattunk volna az ideologizált törekvések, az emberek „nagyüzemi” megsemmisítése haláltáborokban, abortuszklinikákon és a hit pusztítása láttán! Márpedig ebben a nemzetközi-szocializmus és a nemzetiszocializmus karöltve dolgozott! Persze mindkettőnek a Katolikus Egyház volt (van) a leginkább útjában! Csak a 20. században több keresztényt gyilkoltak le a hitéért, mint a megelőző 19 évszázad alatt összesen! Sajnos, hasonló nagyságrendű a nemkeresztény emberáldozatok száma is, akik szintén a felvilágosodás oltárán lettek feláldozva, egy „szebb új világrend” érdekében! És bizony a múltat végképp eltörölni igyekvők, a jövőről csak ígérgetni tudnak, a jelenbe pedig be akarják betonozni totális hatalmukat!

A sátáni cél pedig a halál kultúrájának megvalósítása (abortusz és eutanázia) és ennek folyományaként, pokolra küldeni minél több lelket!

És miről beszélt a Fatimai Szűzanya? „Sok lélek a pokolba kerül, mert nincs aki áldozatot hozzon és imádkozzon értük!” (1917. aug. 19.)

Nincs aki imádkozzon és áldozatot hozzon?? ‒ kérdezzük magunktól.

‒ Nos, egyre kevesebb! Mert nem hallgatjuk meg a Szűzanya szüntelen imára és engesztelésre hívó kérését!

Ahogyan a Szent Szűz 1917. július 13-án mondta: „Tejesíteni fogják, de akkor már késő lesz!”

Ijesztő!

(folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

 Közös imádkozás az üldözött keresztényekért!

2023. március 19-én vasárnap 10 órakor Szentmisével egybekötött közös imádság lesz

a Budapesti Belvárosi Templomban

(az Erzsébet híd pesti hídfőjénél)! 

Legalább így legyünk segítségükre!

 

Az Open Doors 2022-es világfigyelő listája szerint tavaly több keresztényt tartottak fogva vagy gyilkoltak meg hite miatt, és több templomot támadtak meg vagy zártak be, mint egy évvel korábban.
Az elmúlt évben 360 millió keresztény, vagyis minden hetedik hívő szenvedett el jelentős üldöztetést hite miatt. 2021-ben naponta átlagosan több mint 16 hívőt öltek meg Jézus követéséért. Közel 6000 mártírral 2021-ben 24%-kal nőtt a hitért megölt keresztények száma. (https://research.lifeway.com/2022/01/28/1-in-7-global-christians-faced-persecution-in-2021/)_26643_1.jpeg

Szólj hozzá!

007_meszlenyi_zoltan_marc_4.JPG

Szólj hozzá!

A FATIMAI ELSŐSZOMBAT https://youtu.be/PXdDPf-3XCc5_elso_szombat_545.jpg

Szólj hozzá!

MÁRIA SZÍVE SZERETETLÁNGJÁRÓL 1. rész https://youtu.be/ejC2UVUaSiE

Szólj hozzá!

banner_545_4.jpgA lépcsőfokok, melyek ide vezettek és...

     1517. (protestantizmus), 1717. (szabadkőműv.), 1789. (Francia forrad.), 1917. (bolsevizmus) és 2015. (migráció) a kereszténység leépítésének nevezetes évszámai. Ezekhez köthetően alakulhattak ki azok a totalitárius politikai rendszerek, melyek sorra megvalósították az addig elképzelhetetlen gaztetteket, melyet tűzzel-vassal-kötéllel, vagy a fogyasztás imádatának propagálásával próbálnak elérni. Rombolják a társadalmi együttérzést, a vallási kötődést, nevetségessé teszik a szemérmességet, megzavarják a nemi identitást és mindezt a családok bomlasztásával, az Egyház súlyos korlátozásával és a nemzettudat teljes kioltásával kívánják betetőzni! És ehhez újabb eszköz a muszlim tömegek programozott betelepítése Európába!

A totalitárius uralom elengedhetetlen eszköze a szisztematikus hazugság, mely Vlagyimir Iljics Lenin tanításán alapul, „hogyha a hazugságot sokat ismételgetik, igazsággá válik”!

De hogyan is fogalmazott a Fatimai Szűzanya 1917. július 13-án, melyet 1929. június 13-án megismételt Lúciának: „Hogy (a tévtanok elterjesztését és szörnyű világháborút) megakadályozzam, jönni fogok és kérni fogom Oroszország felajánlását Szeplőtelen Szívemnek és az elsőszombati engesztelő szentáldozást. Ha a felajánlást nem teljesítik, akkor Oroszország elterjeszti tévtanait az egész világon, háborúkat és üldözéseket provokál: a jókat megölik, a Szentatya sokat fog szenvedni és több nemzet megsemmisül.”

Nem lehet kérdés, hogy az Szűzanya mit akart és akar máig is? ‒ Nyilvánvalóan megakadályozni a krisztusi hit kiirtását és a lelkek kárhozatba döntését! ‒ (A fatimai üzenetet lásd a sorozat végén!) Ne feledjük, hogy ennek elkerülésére úgy az Egyház, mint az egyén és társadalom felé egyszerű és megvalósítható kéréseket tolmácsolt!

És megvalósítottuk a Szűzanya fatimai kéréseit? ‒ NEM! – Pedig a próféciák sorra megvalósultak!

(folyt.)

 Előző rész

Szólj hozzá!

Mit ígért Jézus azoknak, akik megtartják az elsőpénteki nagykilencedet?
Ez azt jelenti, hogy kilenc egymást követő hónap első péntekén meggyónnak és megáldoznak.

Megadom nekik az állapotukhoz szükséges kegyelmeket.
Családjaiknak megadom a békét.
Minden bánatukban megvigasztalom őket.
Életükben és különösen haláluk óráján biztos menedékük leszek.
Minden vállalkozásukat megáldom.
A bűnösök szívemben megtalálják az irgalom forrását és vég nélküli tengerét.
A lanyha lelkek buzgókká lesznek.
A buzgó lelkek nagy tökéletességre jutnak.
Megáldom a házakat, ahol Szíven képét kifüggesztik.
Azoknak, akik a lelkek megmentésén dolgoznak, olyan erőt adok, hogy még a legmegrögzöttebb
bűnösöket is megtérítik.
Azok neveit, akik ezt az ájtatosságot terjesztik, szívembe írom, és onnan soha ki nem törlöm.
Végül Jézus Szíve legnagyobb ígérete az elsőpénteki nagykilencedet elvégzőknek a következő:
Mindazok, akik kilenc egymásután következő hónap első péntekén a szentségekhez járulnak, vagyis
meggyónnak és megáldoznak, nem halnak meg kegyelem nélkül, sem a nekik szükséges szentségek vétele
nélkül. Isteni Szívem biztos menedékük lesz az utolsó pillanatban.

(Forrás: http://www.farkasretiplebania.hu/jezus_szive_tisztelet)

jezus_szents_szive2sz_545_1.jpg

Szólj hozzá!

053a_beke_535_2.jpg

Szólj hozzá!

A bűnt kell gyűlölnünk
laboure_erem65_n (2).jpg
     Három hónappal később, 1944. május 19-én kivégezték a fehér James Hughes-t, aki változatlanul gyűlölte Claude Newmant. O'Leary atya így emlékszik erre: "Nincs az a szó, amely kifejezné Hughes gyűlöletét Isten ellen és minden ellen, ami a lélekkel kapcsolatos. Az utolsó pillanatban, még mielőtt megfordították volna a kulcsot a cella ajtajának zárában, az orvos azt mondta neki, hogy térdeljen le és imádkozzon el legalább egy Miatyánkot. A fogoly válasz helyett arcul köpte és szitkozódott. Mielőtt Hughes-t hozzákötözték volna a villamosszékhez, a serif még egyszer felszólította: »Ha akar még valamit mondani, mondja most!« Az elítélt még egyet káromkodott, de hirtelen elhallgatott, rémült tekintete a cella sarkába meredt és odakiáltott a serifnek: »Kérem, hívjon papot!«"
     Az előírások szerint a papnak jelen kellett lennie kivégzéskor, az elítélt azonban azzal fenyegetőzött, hogy káromolni fogja az Istent, ha csak a közelébe is merészkedik. O'Leary atya ezért elrejtőzött az újságírók közé, és imádkozott érte. Mikor hívták, nyomban odament az elítélthez, aki bevallotta: "Katolikus voltam, de az élet miatt, amelyet folytattam, tizennyolc évesen kiléptem az Egyházból."  Csak ő és a pap maradt a cellában, s az atya meghallgatta a bűnöző hosszú és fájdalmas bűnvallomását.
electricchair2.jpg     Mikor mindannyian visszatértek, a kíváncsi serif megkérdezte Jamestől: "Mi érintette meg olyan hirtelen a lelkiismeretedet?" "Emlékszik arra a fekete Claude Newman-re, akit annyira gyűlöltem?" – kérdezte a teljesen megváltozott Hughes. "Az utolsó percben, egyszer csak megpillantottam Claude-t, amint abban a sarokban állt a Szűzanyával, aki a vállára tette a kezét és ő így szólt: «Halálomat a kereszten függő Krisztussal egyesülve felajánlottam, hogy megmentselek. A Szűzanya megadta nekem a kegyelmet látnom azt a helyet a pokolban, ahova kerülsz, ha nem bánod meg a rosszat, amit elkövettél, és nem térsz meg» – ekkor hívattam papot".  
James Hughes-on ezt követően végrehajtották a kivégzést, Isten mérhetetlen kegyelmének köszönhetően azonban sikerült megtérnie szó szerint az utolsó pillanatban.
     Isten "türelemmel kezel bennünket, mert nem akarja, hogy bárki is elvesszen, hanem, hogy mindnyájan megtérjenek" (2Pt 3,9). Nem üdvözíthet bennünket azonban a mi együttműködésünk és beleegyezésünk nélkül, mert tiszteletben tartja szabad akaratunkat. Az Égi Édesanya azonban Szívének minden szeretetével igyekszik segíteni küzdő gyermekein.
     Szűz Mária minden bűnöst Jézushoz akar vezetni, aki a bűnbánat szentségében csodát tesz azzal, hogy minden bűnt megbocsát. "Amikor szentgyónáshoz közeledsz – mondja Jézus – tudd, hogy én magam várok rád a gyóntatószékben. Csak elrejtőzöm a pap alakjában, de magam hatok a lelkekre. (...) Az irgalomnak ebből a forrásából csak a bizalom edényével meríthetnek" (Napló, 1602).
     "Nyomorúságod ellenére, ami vagy, egyesülök veled. Elveszem nyomorúságodat, s irgalmamat adom neked. (...) Minél nagyobb bűnös valaki, annál nagyobb joga van irgalmasságomhoz. (...) Aki bízik irgalmamban, nem vész el" (Napló, 723).  
     Csakis Krisztus irgalmassága győzedelmeskedhet a fenyegető romláson, amely az Istent elvető emberiség fölött lebeg. Jézusnak azonban szüksége van beleegyezésünkre, hogy üdvözíthessen, s hogy szeretetével általunk a legnagyobb bűnösöket is megszólíthassa. Az ő Édesanyját adja nekünk, hogy megtanítson a szilárd hitre, s elvezessen minket hozzá, az üdvösség egyetlen Forrásához.
Csodásérem szűzanya medium.jpg     A Csodásérem a Mária által Jézusnak való szentelődés jelképe, aminek azzal kell megnyilvánulnia életünkben, hogy:
1. gyűlölni fogjuk a bűnt és a Katolikus Egyház tanításával összhangban fogunk élni;
2. minden nap olvasni fogjuk a Szentírást és imádkozni fogunk;
3. rendszeresen meggyónjuk bűneinket, hogy a megszentelő kegyelem állapotában élhessünk;
4. amilyen gyakran csak lehet, részt veszünk a szentmisén és szentségimádáson;
5. megtartjuk a hónap első péntekjeit és szombatjait bűneinkért és az egész világ bűneiért való engesztelésként, és azok, akik tehetik, kenyéren és vízen fognak böjtölni.
     Akkor majd ragyogni fogunk, "mint csillagok a mindenségben", mert "kifogástalanok és tiszták" leszünk "a gonosz és romlott nemzedék között" (Fil 2,15).

Angol nyelvű forrás nyomán

Szólj hozzá!

banner_545_4.jpg     Tudatosítanunk kell, hogy egy bűnben fetrengő világban élünk, hogy helyzetünket felmérve lehessünk tanúságtevők Krisztus mellett. Az szükséges, hogy éber legyen a szívünk, éberek legyünk a reményre /mentsük a lelkeket/ és várjuk az Ő második eljövetelét. (vö. Newman Breviáriuma, Szent István Társulat /Bp. 1961/ 358-363. o.)

Nos, a felvilágosodás korának eszméi nyíltan hirdetik, hogy céljuk az ember, ember általi megváltása. És ezen eszmeiségen alapul a marxizmus, mely azt verte a fejekbe, hogy Istennek meg kell halnia, hogy az ember éljen. Csakhogy az emberi élet értékének hangsúlyozása csupán csalétek, hiszen ez az eszmeiség küldött halálba százmilliónyi embert! Sorolhatnám tételesen, de túl borzalmas!

A lényeg, hogy ez a démoni fertőzöttség maradt örökségként a 21. századra, melyet az 1917-es oroszországi bolsevizmus terjesztett el világméretekben! Ennek megakadályozására jelent meg az Égi Anya Fatimában (még az októberi lenini puccs előtt)!

A felvilágosodás nevében az európai filozófia elfordult Istentől és úgy építette fel gondolatmenetét, mintha Isten nem létezne, ezáltal a jó és rossz közötti különbségtétel alapvető viszonyítási pontjától szakadt el. Ha az ember nem számol Istennel, nem marad saját magán kívül álló erkölcsi mérőpontja, így maga dönti el, mi a jó és a rossz! Az Isten nélküli döntés abban is határozhat, hogy az emberek egy bizonyos csoportját meg lehet semmisíteni, miként ezt a kommunizmus és a nácizmus meg is tette! Sőt, ma is folytatódik a megfogant, de még meg nem született emberi lények kiirtása, ráadásul erről választott parlamentek döntenek, épp az emberi jog és haladás nevében!

(folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

banner_elmelkedes_anszuzanyaro_545.jpghttps://youtu.be/O28sWSlacDQ

Elmélkedések a Szűzanyáról, és a rózsafüzér imádságról

Sajnos, sokan lekicsinylik a szentolvasó imádságot, pedig pápák és szentek sora ajánlotta!

Pedig a rózsafüzér imádsága nem csak a szóbeli, de az elmélkedő ima elvárásainak is megfelel, a titkokon való szemlélődése révén.

Szólj hozzá!

Március másodika - az Ima Nemzetközi Világnapja.

Az ima vallási fogalom, legpontosabb meghatározása: az ember párbeszéde Istennel.

Tudományos kutatások bizonyítják az imádság jótékony hatását.
Az ima gyógyító erejét az elmúlt évtizedekben több tudományos kutatás bizonyította. Kimutatták, hogy hamarabb és kevesebb szövődménnyel gyógyulnak azok a szívbetegek, akikért imádkoznak. Az Országos Kardiovaszkuláris Intézetben dolgozók ezt több alkalommal is tapasztalták, csodálatos gyógyulások történtek olyan szívbeteg gyermekek és felnőttek esetében, akikért imaláncot indítottak.

A Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet  'Szívünk imája'  mozgalmat indított 2021. március 2-án, az ima világnapján. A mozgalom fővédnöke Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita asszony.

A Szívünk imája mozgalommal az intézet a közösségi média oldalán lehetőséget kínál, hogy imalánc indulhasson azokért a betegért, akik ezt maguk, vagy hozzátartozóik kérik.

kereszteny_orvosok_535_2.jpg

Szólj hozzá!

485teged_kerunk_magyarok_nagyassonya_540_1.jpg

Szólj hozzá!

banner_545_4.jpg     Mit mondhatunk? Álljon itt Ratzinger bíboros két megnyilatkozása: „Akinek világos képe van korunk sötét oldalairól, láthatja azokat az erőket, amelyek azon munkálkodnak, hogy szétverjék az emberi kapcsolatokat.” „Van valami ördögi abban az aljas közönyben, amivel a pénz nevében tönkreteszik az embert, kihasználva gyöngeségét és megkísérthetőségét. Pokoli az a nyugati kultúra, mely bebeszéli az embernek, hogy az élet egyetlen célja a gyönyör és az egoista önzés!”

Kísértetiesen hasonló aktualitásokat olvashatunk ki Szent Newman bíboros (†1890) Breviáriumából:

Napjainkban nem törekednek-e csaknem mindenhol a világban a vallás nélkülözhetővé tételére? Hirdetik, hogy a vallásosság nem nemzeti-, hanem magánügy. Nem kísérlik-e meg kizárólagossá tenni a vallás nélküli nevelést? Nem kísérlik-e meg, hogy a hasznosságot és nem az igazságot tegyék az állami törvények s rendelkezések iránymutatójává? Nem kísérlik-e meg mást belemagyarázva kiforgatni a Szentírást? /Sajnos/ a gonosz összeesküvésével állunk szemben, mely a világ minden részén szervezkedik, intézkedik, hogy Krisztus Egyházát gúzsba kösse és előkészítse az utat az általános elszakadásra! Ez a nagy aposztázia vajon megszüli-e az Antikrisztust, vagy halasztódik még? Mindenesetre ez a taktika összes jeleivel és eszközeivel a sátántól ered! Távol álljon tőlünk, hogy megtévesszenek szép ígéretei, melyben mérgek vannak rejtve. Ne gondoljátok, hogy ügyetlen a mesterkedésben! Csalétkeit nagyon is nyíltan kínálja: Ígér polgári szabadságot, egyenlőséget, jó üzletet és jólétet, ígéri az adók csökkentését és reformokat. Ezáltal fedi el műve sátáni célját, melybe be akar minket is vonni. Ezért gúnyolódik az elmúlt időkön és a hagyományos intézményeken. Nekünk azonban szükséges megértenünk, hogy az első keresztények helyzetében vagyunk; ugyanazon friggyel, papi renddel, szentségekkel és kötelességgel!

(folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

banner_elmelkedes_anszuzanyaro_545.jpghttps://youtu.be/g2c2ZyM2O2E

Elmélkedések a Szűzanyáról, aki csekély dolgokat kér tőlünk, de édesanyai segítségét kínálja cserébe

Hogy elnyerhessük Isten Irgalmasságát, teljesítenünk kell a Szent Szűz azon kéréseit, melyeket esengve kér tőlünk, így a rózsafüzér-imát és az engesztelést!

anyank_002_545_2.jpg

Szólj hozzá!

banner_545_4.jpg     Az említett sátáni taktika az, hogy nem valami nyilvánvaló rosszat ajánl az embernek, hanem szabadságot, egyenlőséget és a mindenhez való jogot! Amikor a sátán bármi módon teret kap, egyre jobban birtokba veszi az egyéni és a kollektív akaratot, melyet általában észre sem vesznek, s nem csak kiszolgálják, de szenvednek is tőle.

Ez leglátványosabban egyes eszmék és izmusok lelkesítő, de megtévesztő hazugságaiban mutatkozik meg. Lényege, hogy elfordít az Istentől és távol tart tőle, a végeredmény pedig a bűn lavinaszerű elhatalmasodása (vö. Róm 5,20). Tehát óvatosnak kell lennünk egyes politikai elköteleződésekkel, mert némely pártirányzat velejárója a démoni megszállottság!

Sajnos beszélhetünk új evangelizációról, meg a szeretet civilizációjáról, ha mindez süket fülekre talál! Nagyon úgy néz ki, hogy az Egyház a hagyományos lelkipásztori módszerekkel nem képes megállítani a veszélyes hanyatlást, mert az emberek elvakultak, a lelkek eltompultak és elveszítették a bűnre való érzéküket!

Mária, anyaként figyelmeztet bennünket a bűn elhatalmasodásának veszélyére, mert ha a bűn elhatalmasodik, akkor annak következménye is elhatalmasodik és társadalmi méreteket ölthet. Ez pedig a lelki és az evilági élet szempontjából végzetes lehet. Erre figyelmeztet Jakab apostol: ,,a bűn meg, ha elhatalmasodik, halált von maga után” (1,15). A bűn ‒ ha nem szállnak vele szembe ‒, átlépheti az országhatárokat, s földrészeken, vagy akár az egész világon elhatalmasodhat, a következményei pedig pusztulással fenyegethetik akár az egész emberiséget. Az viszont kifejezetten súlyosbítja a helyzetet, ha az emberek az elhatalmasodott bűn elhatalmasodott következményeit természetes okokra vezetik vissza, s ezeket csupán természetes összefüggésükben értelmezik, mert így nem veszik fel vele szemben a harcot!

És lám, az ördögi harc és a megtévesztő hamisítás már Jézust követően elkezdődött, ám a médialehetőségek mára milliószor nagyobbak, így hatalmas tömegeket tudnak elérni!

(folyt.)

Előző részbolsevista_tuntetes_545.jpg

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner_545_4.jpgMa 23.35-kor "Szeretetláng" műsorcím alatt egy videóm látható!

 

Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a videóm szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kísérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma
Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyanazokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/
Az Apostol TV közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol TV műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője

Számlaszám: 11712004-20338211
APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

banner_545_4.jpgBár a világban élni áldozatos, a világnak élni eséllyel kárhozatos!

     Az új modernista felfogás szerint, sem személyes sátán, sem pokol nem létezik! Mindez annak ellenére, hogy az Újszövetségi Szentírás közel 150-szer említi a bűn szerzőjének nevét különböző formában. Jézus Krisztus igehirdetéséből és a teljes kinyilatkoztatásból mindez világosan látható, miszerint a gonosz lélek, az ember létét és történelmét alapjaiban fenyegető tényező. A sátán megnyilvánulása az egyén, a közösség és a társadalom életében bár igen változatos, mégis felismerhető. Nagyon fontos ráébredni, hogy a bűn szerzője a megtévesztő szellem (vö. 1Tim 4,1) „tévútra akarja vezetni az egész világot” (Jel 12,9 b), a bűn következményei révén igyekszik tönkretenni az ember testi-lelki valóságát, s az emberi kéz munkáját.

A gonosz általános módszerei közé tartozik a kísértés, az ördögi zaklatás, a megkötözöttség és a megszállottság. A korunkat eluraló bagatelizáló transzcendens szemlélet, a test kívánságának túlzott kiszolgálása, a helyenként állami szintű ateista propaganda és a klérus visszafogott felvilágosítása, lényegesen kiszélesítette a lelkek bizonytalanságát. megnehezítve az evangelizáció és a lélekmentés eredményességét!

A gonosz lélek először a szívben, majd a családban vagy más közösségben igyekszik békétlenséget kelteni. Amikor bárhol felveti fejét a széthúzás, a békétlenség révén sérül az egység. Ekkor tudni kell, hogy a háttérben sátáni erő, a bűn szerzője kezdi a működését. A helyzet súlyosbodik, ha az ember lelkében tanyát ver a gőg, mely a sátán kezében igen hatékony eszköz. Ezzel szemben az alázat az első és legfontosabb fegyver. ,,Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak kegyelmet ad” (1Pét 5,5b).

(folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

mn_ima_3_545.jpg

Szólj hozzá!

https://youtu.be/ADEFaCwywQk

Elmélkedések a Szűzanyáról, aki számunkra olyan, mint Noénak a Bárka volt

Máriának az őskígyó elleni harca. Ahogyan a Bárka megvédte a benne lévőket az ártól, úgy védi meg az Istenanya is a benne bízókat.

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

banner_545_4.jpg     A jelenések ‒ így a fatimai üzenet is ‒ sürgető buzdítás, hogy a keresztényi élet közepébe helyezzük vissza a Szeretet Istenének imádását, elsőségét, felgyújtva másokban is az Isten- és emberszeretetet és a lélekmentés vágyát. Ebben súlyos nehézség az értékrend átrendeződése a pénz és az élvezetek javára. Ez persze már régi probléma és veszélyükre Jézus is figyelmeztet (Mt 19,22-23).

Gondoljunk bele, hogy egyes bizonytalan „naprakész” üzeneteket, milyen széles kör fogadja lelkesen, és ennek tudható be az esetenkénti aránytévesztés is a hívekben! Ma már ott tartunk, hogyha a pap meghirdet egy szentségimádási órát a templomában, akkor üresek a padsorok, viszont ha ugyanez a pap, kihirdet egy zarándoklatot 10 órás utazással, akkor bizony alig marad hely a buszon! Nem szükséges tehát a „szellemek megkülönböztetésének” karizmája ahhoz, hogy különbséget tehessünk a Fölséges Isten jelenléte és egy máriás zarándoklat között! Ezzel, és csakis ezzel a tudatos hittel vehetünk részt a megváltás széleskörű érvényre juttatásában!

A megtévesztési igyekezet mára globális „építkezéssé” vált, és ebben nemcsak a modernista teológusok az „építőkövek, de olykor az egyéni látnok is! Az egyházi tanítást „modernizáló” folyamat egyre inkább felgyorsulni látszik, a racionalitást és az „Istennel szembeni autonómiát” hirdető New Age mozgalom térhódítása révén. Erről nyilatkozta Szent X. Piusz pápa, hogy a modernizmus az összes eretnekség végső összefoglalása.” (Pasciendi Dominici gregis 1907)

Általánosan megfigyelhető, hogy így vagy úgy, az Evangéliumot és a katolicizmust minden módon igyekszenek kikezdeni, megfélemlíteni – nem kevesebb céllal –, minthogy Jézus személyét egyszerű szupersztárként, a megváltás tényét ámításként, Szentségi Jelenlétét „kárhozatos bálványimádásnak” degradálják. Álevangéliumok ál-történeteinek ál-kutatási eredményeit jelentetik meg, rombolásként (Da Vinci kód, Júdás evangéliuma, protestáns Káték, az Igazság- és Énok könyve, „Nagy Figyelmeztetések”, miként a Harry Potter féle démoni gyermekmesék stb.) Ez mind a Gonosz műve ‒ bár ügyes!

(folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

banner_elmelkedes_anszuzanyaro_545.jpghttps://youtu.be/U2FjDua-apI

Elmélkedések a Szűzanya szeplőtelen fogantatásáról

A szeplőtelen fogantatás dogmájának történeti kidolgozása és fogalmi kibontakozása.

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

XVI. Benedek pápa a szexualitás valódi vonzerejéről

     „A szexualitás valódi vonzereje az Isten szeretete által megnyíló távlatok nagyságából születik” – mondta XVI. Benedek a II. János Pál Pápa Intézet konferenciája résztvevőinek, emlékeztetve: hogy a házasság és a család tanulmányozásával foglalkozó intézményt Karol Wojtyła pápa alapította 30 évvel ezelőtt.
     Benedek pápa kifejtette (...), hogy testünk misztériumot rejt magában, hiszen a lélek megnyilvánul és működik benne. Isten tervében nincs tehát ellentét test és lélek között. Ádám és Éva teste tökéletes harmóniában jelenik meg a bűnbeesés előtt: az érosz az isteni szeretet elfogadása és annak viszonzása. A szeretetben az ember újjáteremtődik, vagyis egy új élet kezdődik, a két személy új egységének élete egy testben.
evehansbaldunggrien2.jpg     A szexualitás valódi vonzereje e megnyíló horizont nagyságából születik: az átfogó szépség, a másik személy és a „mi” univerzuma, amely az egységből születik; a szeretetközösség ígérete, amely ebben rejtőzik; az új termékenység; az út, amelyet a szeretet nyit meg Isten felé, aki a szeretet forrása. Az egy testben való egyesülés az egész életre szóló egység. Így jön létre az út, amelyben a test megtanítja számunkra az idő értékét, a szeretetben való lassú megérést.
     Ennek fényében a szüzesség új értelmet nyer. Nem az élvezetekre és az élet örömére adott „nem”-et jelenti, hanem a nagy „igen”-t a szeretetre, mint a személyek közötti mély kommunikációra. Ez időt és tiszteletet igényel, mint a teljesség felé való közös haladás útja és mint a szeretet, amely képessé válik az élet nemzésére és a születő új élet nagylelkű befogadására.
     A test egy negatív nyelvezetet is magába foglal: a másik elnyomásáról, a birtoklás és a kihasználás vágyáról, mindazonáltal tudjuk, hogy ez a nyelvezet nem tartozik Isten eredeti tervéhez, hanem a bűn gyümölcse.
Amikor a test elszakad a Teremtőhöz fűződő gyermeki kapcsolatától, a test fellázad az ember ellen és elveszti a szeretetközösség kinyilvánítására kapott képességét és birtoklás tárgyává válik. (...)
csalad (1).jpg     Isten azonban felajánlja az ember számára a test megváltásának útját, amelynek nyelvezetét a család őrzi. Ez ugyanis az a hely, ahol a test és a szeretet teológiája összekapcsolódik. (...) A családban fedezi fel az ember a saját kapcsolati képességét másokkal. Nem, mint autonóm egyén – aki megvalósítja önmagát –, hanem mint gyermek, házastárs, szülő, akinek az identitása a szeretetben gyökerezik – hiszen arra kapott meghívást, hogy másoknak ajándékozza magát szeretetből –, miként elfogadja ezt másoktól is. 

     A (nemzés általi) megtestesüléssel hozzájárulunk Isten alázatos lépéséhez, amellyel lealacsonyodik a testhez, hogy majd aztán felemelje magához: a testet, Ádámban a vétkest, Krisztus emeli fel és váltja meg. Olyan test ez, amely egyre inkább megtelik fénnyel és Szentlélekkel, Istennel. Ebben a megközelítésben a test teológiája elkerüli annak a veszélyét, hogy felületessé váljon, ezzel szemben képes legyen megvalósítani a szeretetre kapott meghívás misztériumát. Ez tehát a személyek szeretetközösségére szóló hivatás, a szüzesség és a házasság életformájának kettősségében – zárta beszédét XVI. Benedek a II. János Pál Pápai Intézet által szervezett konferencia résztvevőihez.

 (Magyar Kurír cikke nyomán)

Szólj hozzá!

banner_545_4.jpgKérdés: mitől hamis valamely újabb üzenet, hiszen bármelyik elismert magán-kinyilatkoztatás is volt valamikor új!?

     Hamis alatt a bizonytalanság veszélye értendő! Értsd ezalatt, hogy álnév alatt valaki „kap” egy üzenetet 16 órakor, és 16 óra 20-kor már fenn van az interneten! Mindezt anélkül, hogy az illetőben a legkisebb kétség, vagy méltatlanságtudat felmerült volna! Se átelmélkedés, se szakemberrel való megbeszélés! Mert az, hogy valakiben szép monológok fogalmazódnak meg, az magánajándék is lehet, és csak neki szól, meghirdetni pedig súlyos felelőtlenség, sőt bűn! Aztán ha követőkre talált, már röstelli abbahagyni a közléseket. És ez az a pont, amikor „készségesen” bekapcsolódhat sugalmazóként a megtévesztő szellem!

»Akadtak a nép körében hamis próféták, ahogy a ti körötökben is föllépnek majd, akik romlásba döntő tévtanokat terjesztenek (2Pét 2,1). Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket a köztetek lakó próféták és jövendőmondók, se álmaikra ne figyeljetek, amelyeket álmodnak, mert hazugságot jövendölnek nektek az én nevemben, noha nem küldtem őket (Jer 29, 8-9). Óvakodjatok tehát a hamis prófétáktól, akik bárányok képében jönnek hozzátok, belül pedig ragadozó farkasok (Mt 7,15). A Lélek azonban kifejezetten mondja, hogy az utolsó időkben egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire és az ördögök tanítására hallgatnak, azokra, akik képmutatóskodva, de lelkiismeretükben megbélyegezve hazugságokat hirdetnek (1Tim 4,1-2). Sokan fogják követni eltévelyedéseiket, s miattuk becsmérelni fogják az igazság útját (...), de az ítélet már régóta készül ellenük, és a rájuk váró pusztulás el nem alszik (2Pét 2,2-3).«

Amiként áldozat nélkül nincs üdvösség, prófétaság sincs áldozat nélkül!

Így volt ez a lourdesi Bernadette, a három fatimai pásztor és Erzsébet asszony esetében is! „Áldozat! Imádság! Ez a ti eszközötök. A cél a megváltó munka sikeres érvényre jutása. (II/107) Az tévedés, hogy Én megelégszem a meddő jámborsággal, amely olyan, mint a gyümölcsöt nem termő fa.” (III/197)

(folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

banner_elmelkedes_anszuzanyaro_545.jpghttps://youtu.be/uqXG-nVYsYk

Elmélkedések a Szűzanya szeplőtelen fogantatásáról

Mit jelent a szeplőtelen fogantatás?

Szólj hozzá!

Ma 20.30-kor, majd   23.25 perckor "Szeretetláng" műsorcím alatt látható egy-egy videóm!apostol_tv_banner_545_4.jpg

Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a videóm szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kísérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma
Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyanazokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/
Az Apostol TV közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol TV műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője

Számlaszám: 11712004-20338211
APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása