Bár Bernadett három hét alatt egyszer sem volt a barlangnál, viszont március 24-ről 25-ére virradó éjszaka, megint megmagyarázhatatlan késztetést érzett, hogy a barlanghoz menjen.
Március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony reggelén 5 órakor, néhány családtagja kíséretében elindult a jelenési helyre. Már 40-50 ember várakozott, többek között a rendőrfelügyelő is. Bernadett rögtön meglátta a Hölgyet és háromszor megkérdezte a nevét, aki csak mosolygott. A látnok már egy órán át elragadtatásban volt, amikor megint összeszedte minden bátorságát és negyedszerre is feltette a kérdést, ám ekkor végre választ is kapott:
Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás!
Bernadett azt már észre sem vette, hogy virágba borult a vadrózsa, amely a Jelenés lábait érintette, hanem keresztet vetett és amennyire tudott, futva tette meg az utat a plébániáig. Magában mindvégig egyre jobban szűkölve, ismételgette a hölgy nevét, nehogy elfelejtse ‒ mert arról, hogy a szavak mit jelentenek ‒, fogalma sem volt. Amikor Bernadett a plébániához érkezett, az ajtóban épp szembe találta magát a plébánossal. Szinte fuldokolva csak ennyit tudott kimondani: „Én vagyok a Szep-lő-te-len Fo-gan-ta-tás!” 
– Mit mondtál? – kérdezett vissza döbbenten a plébános.
– Ön a-kaar-ta..., hogy megkérdezzem a Hölgy nevét, és Ő azt mondta, hogy ő... a Szeplőtelen Fogantatás. ‒ lihegte a lány.
– Egy hölgy nem viselheti ezt a nevet! – mondta kételkedve az atya, szinte magának. – Tudod egyáltalán mit jelent ez? ‒ vonta kérdőre a lányt.
– Nem!
– Akkor hogyan tudod, ha nem érted?
– Végig ezt ismételgettem az úton... és ő a kápolnát akarja...! – volt a válasz, még mindig levegő után kapkodva.
– Menj haza Bernadett, pihend ki magad és majd beszélünk! ‒ szólt az atya, és lelkében komoly viharok kavarogtak.
Ez az egyszerű, tanulatlan leány nem találhatta ki magától ‒ gondolta. Ez az Egyház hitének kristálytiszta tanítása a Szent Szűzről!
Nagy pillanat volt ez! René Laurentin ezt írja a jelenetről: Peyramale megingott az ütés alatt.
