Szent Péter és a libero-politikus
A ballibes politikus meghalt és még tartott az állami költségen való dísztemetése, amikor már megjelent Szent Péter előtt. A mennyország kapujában, köszöntötte Pétert, aki csodálkozva nézte végig:
− Bizony ritkán látok errefelé balos politikust! − mondta és kissé tanácstalanul folytatta: – A félreértések elkerülése végett jó lenne, ha tisztáznánk, valóban ide akarsz-e jönni fiam? Azt ajánlom tehát, hogy tölts el egy órát a pokolban, aztán egy órányit a mennyországban is, és aztán majd eldöntöd te magad, hogy jó helyen jársz-e!
Politikusunk, mindig a "demokrácia" híve volt (legalább is saját szempontjából), így aztán elégedett volt a szabad választás lehetőségével és beleegyezett.
Rögvest a pokolban találta magát! Ám ott egészen meglepődött, mert a klerikális propaganda borzalmas szenvedések helyének írta le – amit persze nem hitt el – és most a saját szemével láthatta a valóságot!
Pentagrammás vörös zászlókkal fellobogózott, tágas szép sugárutak tárultak a szeme elé, mindenütt mosolygós emberek kártyázgatva üldögéltek a sörözőkben. Lengén öltözött nyuszifüles lányok szolgálták fel az italt, amiért fizetni sem kellett. A bankok tele voltak pénzzel és mindenkinek annyit utaltak ki belőle, amennyit csak akart. Nők és férfiak gyönyörűen csempézett medencékben fürödtek, hancúrozva. A levegőben terjengett ugyan némi kénes szag, de ezt a termálvíznek tulajdonította. Úgyhogy a politikus teljesen elalélt a csodálkozástól, hogy itt végre megvalósult az a kommunizmus, ami a földön csak neki volt elérhető, jóllehet untalan ezt ígérte a népnek is. Úgy látta, hogy egy-két jó ismerősét és kiváló pártideológusát is felismerte a lézengők közt. Ám, épp megakart szólítani egyet, amikor letelt az egy óra és hirtelen a mennyországban találta magát.
Ez még ezerszerte gyönyörűbb volt, mert itt tágas, virágos rétek voltak, kéklő hegyekkel, tiszta patakokkal, melyekben az Élet Vize csörgedezett. A lanyha szellő, csodálatos illatot hordozott, mely leginkább a szagosbükkönyéhez hasonlított, de nagyon enyhén és finoman. Ilyen boldogító gyönyörérzetet még soha nem tapasztalt, pedig mindennel próbálkozott a földi életében! Valami soha nem hallott gyönyörű muzsika vonzotta egy fényes felhő felé, melyhez közeledve egyre inkább feszélyezve érezte magát. Ekkor két ragyogó angyal lépett melléje mosolyogva, hogy segítségére legyenek a mennyei szokásokban. A politikus – akinek volt fellépése – mindjárt megkérdezte égi kísérőit az "alkotmányos házirend felől", hogy mit és mikor kell imádkozni, merthogy ő egyetlen imát sem ismer! Az angyalok, kissé meglepődve elmagyarázták neki, hogy ez itt nem kérdés, mert nem kell kifejezetten akarva ájtatoskodni, hiszen minden lélegzetvétel egy-egy imádság úgy, amiként a földön sem kérdeznek senkit, hogy akar-e levegőt venni!
Politikusunk erre, mindjárt a jógalégzést akarta próbálgatni – mert azt persze ismerte –, amikor egyszeriben Szent Péter szólította:
− Na fiam, hogy döntesz? Maradsz itt vagy mész a pokolba?
Emberünk nem sokat hezitált és udvarias modorban elnézést kérve így szólt:
− Nagyon szép a mennyország, bár én itt egy kissé feszélyezem magam. Azt hiszem helyesebb, ha a pokol mellett döntök, ott ugyanis magamfajta társaság van, és én már azt a létmódot alaposan megszoktam a földön!
− Rendben van, legyen neked a te akaratod szerint! − mondta Péter, és a politikus azon nyomban a pokolban termett.
Legnagyobb rémületére egyáltalán nem azt találta, amit két órája látott, hanem valami horrorisztikus iszonyatot! Sötétség, bűz és szörnyű jajveszékelés. Ott termett mellette két sátánfajzat tüzes vasvillákkal, hogy betaszítsa őt is a pokol feneketlen medencéjébe, melynek oldalán nem díszes csempe volt, hanem csúszó-mászó undorító férgek.
Politikusunk azonban mindjárt az emberi jogaira hivatkozott, miszerint hazug megtévesztés áldozata lett, mert két órával ezelőtt itt még pompás kilátásoknak nézhetett elébe, most meg...? A két démoni alak haragvó tekintettel meredt rá, és ezt vicsorogta: − Ó, te emberállat! Két órával ezelőtt még kampányidőszak volt! Pont te lepődsz meg, hiszen te is ugyanezt csináltad: hamiskodtál, folyvást hazudtál és ígérgettél – hörögték fogvicsorgatva! Itt nincs idő te szerencsétlen! Épp az előbb, egy demokratikus, szabad választáson ránk voksoltál! Hagytad magad beetetni, épp te aki politikus voltál magad is? Méghogy tiltakozol? Ugyan bizony te a földön mit tettél a tiltakozókkal és békés ünneplőkkel? Gumibot, gumilövedék és börtön! Törődj bele, hiszen a "nagy szabad akaratoddal" ezt szántad emberek milliárdjainak! A későbánatnak helye nincs nálunk, mert itt nincsen se későn, se korán, csak a megérdemelt örökkévaló következmény az istentelen és szeretetlen életed miatt! Mivel mindig a mi sugallatunk szerint cselekedtél, ezzel elnyerted méltó jutalmadat, hogy közénk tartozol, végleg és mindörökké...!

A végére tartogattam két lényeges szempontot, a külsőséges viselkedést és a benső személyiség elhangolódását!
Efféle pusztítás a feminizmus ideológiája is, mely a nők „felszabadítása” jelszavával, már a serdülőket igyekszik a szabadosság tévútjára terelni, nem beszélve családbomlasztó hatásairól!
Az Isteni Szeretet Tüze 3


Pontosan ilyen „áldozat” maga a házasság életformája is, még ha a közfelfogás „lutrinak” nevezi is! Szó, mi szó, a házasságba nem szabad könnyelműen belevágni, de ha már megköttetett, akkor végig kell küzdeni, akár felajánlott engesztelő áldozatként is!

Miért nem képes egy órát is otthon maradni? A férjem miért nyaggat állandóan? Miért kezd felhánytorgatni évtizeddel régebbi dolgokat? Miért nyűgös? Miért nem segít az Isten?”
A Lelki Napló-ban szemléletes kép a "mécses" (olajmécses) példázata, melyet mind az Úr, mind a Szent Szűz hasz-nál a kegyelem befogadásának szinonímájaként.


házasfél egyik napról a másikra megváltozik és egyszerűen nem lehet vele szót érteni? Az ilyen, azt se mondja meg, hogy mi baja a másikkal és azt se, hogy tulajdonképpen mit is akar ő maga, csak megy a feje után!? Ennek a félnek nem lehet ajánlani az imádságot és a szentségi életet! Jó esetben csak legyint, rossz esetben kiröhögi az embert! Ráadásul, olyan dolgok kezdenek szokássá válni nála, amit azelőtt ki nem állhatott. Elkezd sportolni, társaságba járni, miközben otthon kimért és fáradt, mindamellett, hogy képes elmenni akár éjjel is! Se válni nem akar, se együtt élni! Na ilyenkor mi van?"

Mivel az emberi jogot fölébe szokás helyezni a természetes és isteni jognak, a házasság fogalma kezd elhomályosulni. Ha elűzik a vallást, a házasság is szükségszerűen a bűnös emberi természet és az érzéki vágyak gonosz uralmának rabszolgája lesz. Ebből sokszoros veszedelem származik a családokra és a társadalomra nézve is! Korunk törvényhozói, mind ezt mondják: engedni kell a kor igényeinek és meg kell adni a lehetőséget a válásra. (Következményeit) a francia forradalom is példázza: amikor elűzték Istent és törvénybe iktatták a válást, az egész társadalom közönségessé vált. Ma ugyanezt akarják! Istent és az Egyházat ki akarják űzni a társadalomból és az emberi kapcsolatokból. Úgy vélik ugyanis, hogy a válás törvényével orvosolni lehet a korunkban tomboló erkölcstelenséget! Mondanunk sem kell, hogy a változtatható házassági szerződéssel meggyengül a kölcsönös jóakarat, veszedelmes tápot kap a hűtlenség, kárt szenved a gyermekek védelme és nevelése, lehetőség nyílik a családi közösségek felbomlására, széthúzás támad a családban a férj és feleség között, csökken az asszony méltósága mert miután a férj kiélte magát, elhagyja őt. Mivel a családok szétrombolására és az országok elpusztítására nincs alkalmasabb eszköz az erkölcsök megrontásánál, könnyen belátható, hogy a család és a társadalom legnagyobb ellensége a válás, mely mind a magán, mind a közéletben a legnagyobb bűnöknek nyit kaput. (vö ADS / III.) (HHC 408)
.jpg)

Egy alkalommal az Úr Jézus így szólt: „Nézd a szántóföldeken a nagy, terebélyes körtefát, mely árnyékot és üdítő gyümölcsöt kínál a szegény fáradtaknak. Te már ilyen terebélyes fává nem nőhetsz. Tudod, mit? Légy te az Én kis napraforgóm, és fordítsd Felém olajos magvaidat, melyek az isteni Nap sugarában megérnek.” Egy másik alkalommal ezt kérdezte: „Akarod-e, hogy olajos magvaid mind duzzadtabbak legyenek? Ha igen, akkor fogadj el minden áldozatot, melyet felkínálok, mert olajos magvaid csakis így lehetnek hasznosak. És akarod-e, hogy olajos magvaidat kisajtoljam? Ha igen, ezt csakis a meghozott áldozatok árán érhetjük el. Ezek a szenvedések által kisajtolt olajcseppek a lelkek üres mécsesébe hullva Anyám Szeretetlángjától kigyúlnak, és ennek fényénél látni fogják a Hozzám vezető utat. Ez az olajcsepp, melyet szenvedéseid árán kisajtoltam, az Én érdemeimmel egyesítve ráhull még azokra a lelkekre is, akiknek nincsen mécsesük. Ők keresni fogják ennek okát, és megtalálják az üdvösségre vezető utat." (II/23-24) 




Hasonlatként (v. azonosságként) említhetjük a vizitáció evangéliumi eseményét, amikor „Erzsébet hallván Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel.” (Lk 1,41) Ez esetben tehát a Szűzanyából egy kegyelmi kiáradás történt, átsugárzott a „kegyelmi hatás”: Jézus!
A Házasság Szentsége kizárólagos köteléket hoz létre, melyben maga Isten pecsételi meg a felek beleegyezését, ezért a megkötött és elhált házasság soha nem bontható fel, a halált kivéve!

Az Istenbe vetett hitünk nem nyilvánul meg őszintén, ha ezt nem erősítjük meg konkrét cselekedetekkel. Ennél fogva az a megállapítás, hogy „hívő, de nem gyakorló”, logikus ellentétet tartalmaz. Biológiai alapon ezt úgy példázhatnánk, hogy hiszünk ugyan az életerőben és az egészségben, ugyanakkor mégsem veszünk magunkhoz táplálékot, vagyis „élő, de nem fogyasztó”.
Ahogy nevem ismert az egész világon, úgy ismerjék meg Szívem Szeretetlángját is, mely csodákat tesz a szívek mélyén. (II/18) Azt akarom, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el! (IV/144) Én, a Hajnal Szép Sugara megvakítom a sátánt!" (I/100)

A házasság szent mivolta, az ezen élethivatást vállaló felek legfontosabb dolga! Az életük minden cselekedete ennek van alárendelve, beleértve a maguk által szabadon választott személy – társ elfogadását.



Az emberi agy is csak egy kivitelező szerv igaz, a legmagasabb szinten differenciált. Olyan, mint az autó kormánykereke. Ahogy a kormányos is a kormánykerék mögött ül, az emberi személy lényege is az agy mögött van. Tehát szabad akaratunk nem az agyunkban van, de azt az agyunk segítségével közöljük. Tehát, az emberi személy lényege nem csak az agyban van. A lelkiismeret nem az agyban van. A szeretet a megbocsátás nem az agyban van, ahogy az Isten-kapcsolatunk sem. Ezt Szentágothai professzor el is mondta a 70-es években az orvostanhallgatóknak. Azok átmentek a bölcsészkarra és elmondták Lukács György marxista esztéta professzornak. Lukács azt mondta: igaza van Szentágothainak, de ezt ne nagyon hangoztassák. Így szól a legenda.


II. János Pál pápa arra emlékeztet, amit az Egyház tanít az emberi természet egységéről: "az értelmes lélek – per se et essentialiter –, »önmagában és lényegileg« formája a testnek. A szellemi és halhatatlan lélek az ember egységének elve. Általa egész − »test és lélek egysége« mint személy. Ezek a meghatározások nemcsak azt állítják, hogy a test is részese lesz a dicsőségnek, mert ígéretként kapta a föltámadást, hanem emlékeztetnek az értelem és a szabad akarat kapcsolatára az összes testi és érzéki képességgel. A személy − testét is beleértve −, teljesen magára bízatott, s a lélek és a test egységében alanya saját erkölcsi cselekedeteinek" (Veritatis splendor, 48).
A reinkarnáció valójában, a kasztrendszert tartja fenn a hinduizmus rasszista ideológiájában. Kétségbe vonja az ember életének egyediségét a földön, melynek során végképp eldől az ember örökkévaló sorsa − üdvösség vagy kárhozat. Aki hisz a reinkarnációban, elutasítja Krisztust és a gonosz erők hatalmába adja magát. (Ezt életbevágóan fontos figyelembe vennünk!!!) A lélek, mint szellemi valóság, túlmutat az anyagi világon és lényegét tekintve halhatatlan, mert Isten szüntelenül életben tartja. Isten minden embert meghív a szeretetre, vagyis az önzetlen önátadásra, az önmagával való közösségre a Szentlélekben, Krisztus által.
A Naplóban említett papokról három vonatkozásban beszélhetünk.

Mária Szívének Szeretetlángja nem egy közösséget, nem csak Magyarország népét, de az egész emberiséget kívánja szívében megérinteni! A Napló egyenesen 'üdvtörténetinek', sőt 'kozmikus' nagyságrendűnek sejteti az Istenanya lélekmentő stratégiai tervét: »veletek összefogva szeretetem tüze kiégeti lelketekből a bűnt« (III/139) Kozmikus azért, mert az emberiség alatt a Küzdő-, a Szenvedő- és a Megdicsőült Egyházat érti − mi több −, ezek együttműködésére alapoz! Üdvtörténeti nagyságrendű pedig azért, mert maga az Üdvözítő és Édesanyja jelenti ki: »Ilyen még nem volt mióta az Ige testté lett!« (I/84; II/18.93; III/129.140)
Maga az emberi személy önmagában véve jó, és teljes körű fejlődése mindenkor keresendő. Emellett a minden ember iránti szeretet, ha őszinte, akaratlanul is a leggyengébbek és a legszegényebbek iránti megkülönböztetett figyelemmé alakul. Ezért fordul az Egyház nagy gonddal a meg nem születettek felé, hiszen ők a legkiszolgáltatottabbak, őket veszélyezteti leginkább a felnőttek önzése és a lelkiismeret elhomályosulása!
Vannak kulturális áramlatok, amelyek hamis érvekkel igyekeznek elaltatni a lelkiismeretet, miközben a tudomány kimondja, hogy a méhben fejlődő magzat autonóm, az anyával kommunikálni képes, biológiai folyamatai koordináltak, fejlődése folyamatos, szervezete egyre összetettebb. Nem sejtcsomóról, hanem egy új, dinamikus, csodálatosan rendezett élőlényről, az emberi faj új egyedéről van tehát szó! Ez volt Jézus is Mária méhében, és ezek voltunk valamennyien édesanyánk méhében. Az ókeresztény szerzővel, Tertullianusszal együtt mondhatjuk:
E zseniális, kódolt "információ" irányítja, igazgatja és kormányozza a test fejlődését. Ez annak a jele, hogy létezik és működik az egyedülálló emberi lélek, mely oly módon egyesíti, élteti és formálja az anyagot, hogy egy konkrét ember teste lesz belőle. A lélek az emberi testben az emberi "én" szellemi valóságaként nyilvánul meg és jelen van a test valamennyi sejtjében.




Mindazoknak, akik nem hisznek Istenben és a halhatatlan emberi lélek létezésében, tudatosítaniuk kellene egy egyszerű tényt: a valóság szellemi szintjére nem vonatkozik az érzéki megismerés, és létezését egyedül annak az igazságnak az őszinte és következetes keresésével lehet feltárni, mely végtelenül túlszárnyalja az érzékeinkkel megismerhető világot. Így például teljességgel értelmetlen lenne az emberi agyat mágneses rezonanciával vizsgálva keresni az ember okosságát és tudását. Emberi mivoltunk szellemi szintjéről, vagyis a halhatatlan lélek létezéséről tanúskodnak tevékenységének olyan formái, mint például a gondolkodás, a szeretet, a jóság, az erkölcsi érzék, a lelkiismeret, az önmegismerés képessége stb. 



Miért kell ragaszkodnunk a Szentségekhez?
A sátán megnyilvánulása az egyén, a közösség és a társadalom életében bár igen változatos, mégis felismerhető. Nagyon fontos ráébredni, hogy a bűn szerzője, a megtévesztő szellem (vö. 1Tim 4,1) ,,tévútra vezeti az egész világot” (Jel 12,9b), a bűn következményei révén igyekszik tönkretenni az ember testi-lelki valóságát, s az emberi kéz munkáját. Amikor egy családban, vagy közösségben, felveti fejét a széthúzás, a békétlenség, tudni kell, hogy hátterében a sátáni erő áll! Ennek működési terét az emberi gőg, az élvetegség, vagy a felelőtlenség biztosítja. Szellemi megkötözöttségről akkor beszélünk, amikor az ember ellene áll az őt üdvözíteni akaró kegyelem munkálkodásának. (Vö. Antalóczi, Jelenések, üzenetek és a jövő 28-29)
Mit tegyünk tehát? Döntéseinkben az Evangélium és az evangéliumi élet legyen a mérték, éljünk a Szentségekkel és imádkozzunk szüntelenül! – Az isten áldjon meg benneteket, „józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el. Erős hittel álljatok neki ellen.” (1Pét 5,8-9)

Törvényszerűség, hogy az ideálist örökkévalónak tartjuk, ezért a hűség az igaz szerelem szükségszerű velejárója! (Ebben különbözik a „párkapcsolatoktól”!)
Ez a jelenség állítólag nincs összhangban a fizika törvényeivel, főleg a termodinamika első főtételével. Ez az ellenvetés azonban lehetne a 19. század fizikusainak, neurológusainak és filozófusainak ellenvetése is, akik ideológiailag kötődtek az adott kor fizikájához, mely nem ismerte a kvantumfizika 20. századi forradalmát"

Nem szabad felednünk, hogy Isten a Szeretet (1Jn 4,6), a szerelem pedig a legszebb érzés, amit Isten az ember lelkébe belehelyezett (mondja Boldog 

.jpg)



Tele vagyunk okosabbnál okosabb bölcsességekkel, az életünket mégis a divatos elvárások irányítják, ámde ebben már mindenki a maga sorsának kovácsa! 
Az ember tehát abban különbözik a szellemi lényektől (az angyaloktól), hogy test és lélek együttese. Az anyagot a bűn tette az enyészet tárgyává! Az ember teste, eredendően hasonlatos a feltámadott Krisztus testéhez, amely képes áthaladni a zárt ajtón. A megváltás és feltámadás által visszanyerjük testünk teremtett képességeit!
Egyes "nagy gondolkodók" épp a leglényeget nem veszik észre, azt, hogy észleléseiket képesek (észre)venni, hogy az állatokéhoz hasonló agyukkal, mégis képesek következtetéseket levonni, gondolkodni és hipotéziseket felállítani! Ám ez a"következetességre" képes agy csak addig elmélkedik és érvel jól-rosszul, amíg él, utána már csak tény és igazság van, s


Kétezer év óta, folyamatosan végidőket élünk? 2
A végidők biztos jelei voltak-e az Újvilágban garázdálkodó aranyra éhes konkvisztádorok rémtettei? A dél- és közép-amerikai indiánokat ugyanis még rühes kutyának sem tekintették, és bizony kis hijján elpusztították volna valamennyit, ha 1531 decemberében nem lép közbe az Istenanya, Guadalupe néven ismert jelenésében! Aztán, kellően végidős volt-e az észak-amerikai indiánok elleni totális genocídium? Amiként a végidők jeleinek olvasható-e a Nyugat-Afrikából elhurcolt 11 millió rabszolga (egyharmaduk már a szállítás közben kiszenvedett és mint a dögöt lökték a tengerbe, többnyire a

Nagy Szent Gertrúd egyik látomásában védőszentjével, Szent János evangélistával társalgott. E látomásban az Apostol elvitte Gertrúdot az Úrhoz, és ráhajthatta fejét Jézus Szívére, hallhatta az isteni szeretet szívverését. Szent János bevallotta neki, hogy ő is érezte az utolsó vacsorán ezt a Szeretetet és ettől gyulladt fel a lelke, mely tűznél tüzesebb lett.
Hangsúlyozni kívánom, hogy a Bűnbocsánat Szentsége, nem a tetteink következményeit tünteti el, hanem csak lehetőséget ad, hogy az örökkévalóság szempontjából tovább élhessük életünket! (– Világos?)



Két dolog, amiről soha nem beszélnek: 1) Hogy a szerelem, a másik nem egy tagja iránti, akarattól független lelki megnyilvánulás. Nem azonos a testi vággyal de még a szeretet puszta fogalmával sem – jóllehet –, e nélkül meg sem nyilvánulhat!.jpg)
Dr. Barsi Balázs OFM elmélkedése nyomán (részlet). (A teljes szöveg, megjelent: Tengernek Csillaga, 1998/4. számában . Lásd: 


A hozzá kötődő gyógyulásokról szóló történetek és legendák miatt lett Szent Balázs az orvosoknak, a kikiáltók, énekesek és a fúvós muzsikusoknak (blasen = fújni) a védőszentje. A 14 segítő szent közé tartozik: Ákos, Balázs, Borbála, Cirjék, Dénes, Egyed, Erazmus, Eustachius, György, Katalin, Margit, Kristóf, Pantaleon, Vitus.
Boldogasszony napján szentelt kétágú gyertyát tartva, e a szavakkal:


Gondolatban legyen szemünk előtt a Magyar Szent Korona 

2)




Ezzel szemben "a meggyőződés nagyobb ellensége az igazságnak, mint a hazugság" – vélekedett