A Kereszt lábánál
Margitnak évekig kellett várakoznia, míg 1276-ban felvehette a vezeklőruhát, a ferences harmadrend öltözetét. Ettől kezdve szinte minden napját Jézussal töltötte.
A jámbor asszonyok közössége, látva Margit önként vállalt szigorú keresztviselését, csakhamar szentként kezdte tisztelni.
Erre ő úgy érezte, hogy teljesen félreismerték, ezért az éjszaka csendjében felverte az alvókat, és kiáltozva megvallotta nekik ifjúsága bűneit. Ezzel azonban épp az ellenkezőjét érte el: itt is bolondnak kezdték tartani. Sietve elrejtőzött, egy a Moscari udvarházhoz közeli cella magá-nyosságába a város szélén, mint egy remete. Ott szigorú önsanyargatásba kezdett, egyféle háborút folytatott a bűnre hajló testi szépsége ellen: csomós kötéllel korbácsolta testét, betegre böjtölte magát, ékszerek helyett nyakba kötött kötéllel vonult ki az utcára, de a könnyeit igyekezett elrejteni.
Ez a viselkedés azonban nem felelt meg Jézus akaratának és így feddte meg: ,,Egykor könnyeiddel nyilvánítottad ki fájdalmadat, amelyet az én szenvedésem láttán éreztél. Most hallgatásra készteted magad, azon fecsegésektől való félelmedben, hogy azt gondolják: hiú dicsőséget keresel. Ne ezt cselekedd! Kelj fel, és sírj a Keresztem lábánál! Fájdalmadat ne tartsd vissza, ne is rejtsd el!”
Az Úr Jézus megmutatta, hogy milyen kedves neki a bűnbánó lélek, így Margit mind közelebb és közelebb jutott az Úrhoz és a misztikus élet ormaira emelkedett.
Angyalokkal társalgott.
(folyt.)
(Felhasznált forrásokat lásd az első részben!)