A szépség átka
A ferences atyáktól vezeklő ruhát kért, melyet vonakodva utasítottak el, mivel még a harmadrendbe lépéshez is túl szépnek találták, ami az állhatatlanság vélelmét keltette bennük.
Keserűségében, így vádolta önmagát: „a szépségem sodort a bűnös élet útjára és lám a szépség akadályoz meg abban is, hogy felöltsem a vezekelő ruhát!”
Annyi segítséget azonban kapott a ferencesektől, hogy Marinaria és Raniera nevű két jámbor úrihölgy gondjaira bízták, akik a városszéli Moscari udvarházukban egy női szegényház-félét vezettek. Ám Margit az itteni körülményeket túl kényelmesnek találta, ezért a földön aludt, és csak a legegyszerűbb ételekből fogyasztott keveset. Szolgált az udvarházban, hogy megkeresse a maga és gyermeke kenyerét és áldozatosan gondozta az öregeket és betegeket. Gyermekéről maga gondoskodott és igyekezett neki a testi-lelki fejlődéséhez szükséges „normális” körülményeket biztosítani.
Marinaria és Raniera, hamarosan észrevették fájdalmasan komoly és elszánt magatartását, megsajnálták és közbenjárásukra a ferences provinciális egy lelkivezetőt jelölt ki a számára, Giunta Bevegnati testvér személyében. 
A ferences atya, bár elvállalta Margit lelki vezetését, de ő sem bízott igazán a még rongyokban is gyönyörű nő állhatatosságában. Attól tartott, hogy szépsége ismét a régi útra viszi, ha beleun a vezeklésbe. Margit ezért könyörtelen következetességével elkezdte a szépsége elleni harcot: lenyírta a haját, az arcbőrét felsértette, bekente korommal, amitől a sebek begyulladtak. Lomposan öltözött, böjtölt, piszkos munkákat végzett a betegek és öregek szolgálatában. Hogy a testében mutatkozó érzékiséget legyőzze, vezeklő-övet viselt és ostorozta magát. Testének megvetően odavetette: „Legyőztél, de most én győzlek le téged!”
A szépsége azonban ellenállt minden támadásnak. Késsel akarta hát az arcát elcsúfítani. Giunta testvérnek egész tekintélyét be kellett vetnie, hogy megakadályozza ebben.
(folyt.)
(Felhasznált forrásokat, lásd az első részben!)
