Egy senkiből az Úr leánya
Margit ettől kezdve naponta eljárt a templom bejáratához, ahol letérdelt, hogy bűnös életéért az emberek elítéljék őt. Nem ez történt! A népek inkább részvétet éreztek iránta és sajnálni kezdték. Erre Margit bement a templomba és a bűneit szétkürtölte. Ennek azonban az lett az eredménye, hogy elmeháborodottnak tartották és ettől kezdve, újjal mutogattak apja házára. A szégyent kihasználta a mostoha és rávette az apát, hogy a botrányokozót zavarják el a háztól kölykével együtt, mondván „egye meg amit főzött”!
Margit, így újabb „útelágazásnál” találta magát, és teljes tanácstalanságban állt gyermekével a laviánói országúton. Merre menjen, kihez menjen? Balra, a kéklő távolban felsejlett a Montepulcianó-i vár, bűnös életének színhelye. Visszamenjen oda és kardoskodjon fiatal uraság gyermekének jogai mellett, biztosítva a maga életét? Esetleg cselédnek álljon be valahová, kitéve magát a férfiak incselkedéseinek? 
Egyetlen határozott gondolat volt világos előtte, hogy egyik lehetőség sem biztosítaná számára azt a ‒ csak a földi életben leróható ‒ vezeklést, amellyel kiengesztelhetné a fölséges Istent a maga és hajdani kedvese bűneiért. Egyszerűen tanácstalannak és tehetetlennek érezte magát, amikor a távolban megszólalt egy harang.
A lehetetlen körülmények összessége volt az a pont, amikor a 27 éves Margit tudatosan Istenhez, az Élet Urához fohászkodott nagy magára maradottságában, s a segítségét kérte. Életének e kritikus pillanatában hallotta meg először Krisztus hangját: „Tarts bűnbánatot!”
Ekkor ‒ mint aki pontos választ kapott ‒, a jobbra eső Cortona felé vette útját, hogy az Eremo delle Celle kolostor ferences atyáinak tanácsát kérje (legalsó képünk). A kislánya csendben gyalogolt mellette, miközben Margit arra gondolt, hogy ő maga is Isten „kézen fogott gyermeke” szeretne lenni és benső imájában arra kérte Jézust, hogy nevezze leányának. Ám, félelmetes komolysággal kellett meghallania az Úr hangját: „Most még nem nevezlek a lányomnak, mert a bűn leánya vagy!”
Az Úr Jézus azonban nem csak rányitotta Margit szemét az élete hibáira és bűneire, de megérintette lelkét az isteni tisztaság kegyelmi fénysugara is és ő magába fogadta ezt a fényt – hagyva, hogy a legrejtettebb vétkeit is megvilágítsa.
Margitban ettől olyan mélységes bűnbánat ébredt, hogy amint megérkezett a Ferencesek kolostorához, nyomban azt kérte, hogy életgyónást végezhessen. Szinte megfürdött a Bűnbocsánat Szentségében. Amikor a szentáldozáshoz járulhatott, meghallotta Krisztus hangját: ,,Leányom!” Ez a szó Jézus ajkáról átforrósította az egész lényét, és a boldogságtól áthatva újból és újból ezt rebegte: „Az Úr leánya vagyok! Ő mondta! Ó, Isten végtelen édessége! A lányod lehetek! Ó, régen vágyott szó ez, amelyre annyira vágytam! Ez a szó, amelynek édessége felülmúl minden gyönyört! Ahogy az én Istenem mondta: ‒ l e á ny o m ‒, ez az öröm óceánja! Jézus nevez így engem!”
(folyt.)
(Felhasznált forrásokat lásd az első részben!)
