Várkastélyból a hajléktalanságba
1273-ban azonban újabb, nem várt fordulat állt be az életében.
Élettársa Arsenió egy reggel, a kutyája kísértében vadászni ment és elhagyta a Plazzót, estére azonban Margit hiába várta. Harmadnapra csupán a kutya érkezett vissza, nagy szűkölve. Margit figyelmes lett az állat vészjósló viselkedésére és követte. A kutya a Petrignano-i erdőségbe vezette, ahol Margit az ágakat elhúzva, a kutya kikaparta az avart és feltárult a szörnyű látvány, Arsenió szúrásoktól agyonsebzett holtteste. Szeretője nagy valószínűséggel már a Szent Rita történetében is említett (lásd itt) Ghulphi-Ghibellin ellentétek áldozata lett. Arrafelé akkor ugyanis a földesurak állandó harcban voltak egymással! 
Margitot irtózatosan megrázta szeretett lovagjának harmadnapos látványa! Nem csupán a halál elborzasztó ténye és a veszteség kavarta fel, hanem a velőtrázó aggodalom, hogy bűntársa nagy eséllyel elkárhozott, amiért önmagát is felelősnek érezte! Eleddig nem gondolt effélére, hogy mit jelenthet: bűnben meghalni! Margit mélységes megrendüléséből a lelkét átformáló bűnbánat született.
A párkapcsolata ezennel véget ért, de az emiatti lelki felelőssége nem!
Szerelmi társának gazdagságából semmire nem tarthatott igényt, még gyermeke jogán sem, mert Arsenió családja addig is csupán jött-ment „ágyasnak” tekintette őt, a gyermeket pedig nem ismerték el, hogy az úrfitól lenne. Így minden nélkül elzavarták a „fattyával” együtt! Margit egyszeriben ,,kivert kutya”, hajléktalan lett!
Amellett, hogy egy világ dőlt össze benne, a halál látványa, a kárhozat sokkoló lehetősége, a társa iránti felelőssége és a szörnyű megaláztatás felnyitotta a szemét és undorral tekintett vissza addigi életére. Egyféle öntudatra ébredt, s ez az 'ébredés' tele volt istenfélelemmel és elszántsággal.
Ezen érzésekre szüksége is volt, mert abban a korban rendkívüli eltökéltség és Istenbe vetett erős bizalom kellett ahhoz, hogy egy „megesett lány”, a saját lábán próbáljon megállni, a megszólások és kirekesztés elkerülése nélkül! Margit határozottan bízott a Gondviselésben.
Elsőként úgy gondolta, hogy gyermekével visszatér apjához. Gyászöltözetben és bánattól megtörve kopogtatott a szülői ház ajtaján, és az apja kelletlenül ugyan, de befogadta.
(folyt.)
(Felhasznált forrásokat lásd az első részben!)
