Tisztelt Olvasóm!
Mélyen elgondolkodtató lehet az alábbiak olvasása, hiszen ismerjük a Szentmise szertartását, de elménkkel bizony kevéssé fogjuk fel Szent Áldozatának felbecsülhetetlen értékét! A Szentmise Jézus Krisztus keresztáldozatának újra megjelenítése az Atya előtt, a mi bűneink és a világ bűneinek váltságaként. Ez a keresztény élet forrása és csúcsa! Az üdvösség egyetlen záloga!
Sajnos a Szentmise alatt, gyakran nehéz ezt a természetfeletti nagyságrendű igazságot észben tartani, szemlélni, átélni, a szokásos zavaró tényezők miatt.
Cañizares bíboros nyilatkozta a Catholic Herald c. újságnak: „Amikor olyan kevesen hisznek Istenben, mint ma, szükségük van a valódi eucharisztikus ünnepre, emlékeztetve, hogy az emberi élet igazi értelme abból származik, hogy Krisztus életét adta értünk és megváltott minket!”
Bangha Béla SJ írja az "Oltár titka" c. könyve előszavában: Az Oltáriszentség a katolikus Egyház legnagyobb kincse, legcsodálatosabb, leggyengédebb titka, de egyúttal legszebb ékessége, dicsősége, erejének és örömének legfőbb forrása. Mi katolikusok ugyanis azt valljuk és hisszük, hogy az Oltáriszentségben Jézus Krisztus, a világ Üdvözítője, az Isten Fia, az Istenember, láthatatlanul bár, érzékeinkkel el nem érhetőn ugyan, de mégis igazán és valóságosan jelen van. Itt van köztünk, itt van oltárainkon, néhány lépésnyire tőlünk! Nem csak mint Isten van jelen − hiszen Isten mindenütt jelen van −, hanem mint ember is: teste, lelke, isteni- és emberi mivoltában. Az a Jézus van ott igénytelen kenyér és bor színében, aki egykor a betlehemi barlangban a Szűz Máriától született; aki a földön járt, tanított, gyógyított, csodákat tett; aki a keresztfán értünk meghalt; aki feltámadott s tanítványainak megdicsőülten megjelent, aki felment a mennybe s ott ül az Atya jobbján és országlásának nem lesz vége. Az a Jézus van itt köztünk az oltár titkában, aki bár mérhetetlenül fölöttünk áll, mégis kimondhatatlan leereszkedéssel szeretett minket, s akinek gyönyörűsége, hogy az emberek fiaival legyen. Aki lehajolt az ártatlan gyermekekhez és a megtérő bűnösökhöz, aki megvigasztalta a szomorúakat s feltámasztotta a halottakat. Az a Jézus van itt jelen, aki egykor újra eljövend a földre, hogy örök érvényű ítéletet mondjon eleveneken és holtakon.
(folyt.)