A kegytemplom 2
A baziliták letelepítésének célja az volt, hogy “éjjel-nappali imádsággal mindenkor dicsőítsék Istent és megadják a legszentebb Istenszülőnek a tiszteletet”. Emellett a püspök rájuk bízta a sok áldozattal felépült templom gondozását is. Természetesen, mindezek mellett feladatuk volt a nagy számban érkező zarándokok lelki ellátása is. A bazilita atyák kimagasló lelkipásztori munkájuk mellett nevelői tevékenységet is folytattak, iskolák alapításával és ingyenes ellátásával. Nem elhanyagolható az a szociális tevékenységük sem, amellyel az atyák a nagy Alapító (Nagy Szent Vazul) szellemében segítették a szegény népet. (A képen: Nagy Szent Vazul megdicsőülése.)
Egyébként a templom építését Bizánczy Gennadius György kezdte meg saját megtakarított pénzéből. Ő munkácsi apostoli vikárius volt, s a bazilita szerzetesek fő elöljárója. Olsavszky István Simeon és Blazsovszky György Gábor felújították a már omladozásnak indult falakat. Utána Olsavszky Mihály Mánuel püspök folytatta a templomépítést, és elkezdte a mai kolostor építését is. A munka két éven át zavartalanul folyt, amikor Egerből panasszal fordultak a királyhoz, és kérték az építkezés megszüntetését. A kényszerű szünet után azonban sikerült a munkálatokat folytatni és 1756-ban befejezni. A két torony azonban csak 1856-ban készülhetett el.
A templom berendezése hosszú ideig tartott. Az igen díszes ikonosztázion 1785-88 között épült. Ennek képei azonban 1896-ban újra lettek cserélve. A szentélyben a 18. században épült meg a főoltár, amelynek márványtömbje gróf Forgách Pál ajándéka. Az ekkor készült nagyon szép baldachint sajnos lebontották. Szép barokk alkotás a két mellékoltár és a szószék.
Hálásan emlékezünk meg a templom nagy jótevőjéről, Károlyi Ferenc grófról, aki nagy összeggel járult hozzá az építkezés teljes befejezéséhez és egész pócsi birtokát, közel 1000 holdnyi földet a templomnak ajándékozta.
/Forráshivatkozás a sorozat első posztjában!/ (folyt.)
A NEMZETI KEGYHELY KÉRÉSE: http://www.gorogkatolikus.hu/?muv=hir&hir_id=3360