Az intuíció adománya
1856. szeptember 3-án Tourdonnet gróf magával vitte Ars-ba egyik siket cselédjét, aki nem volt egy túl ájtatos típus. A hasonló cselédekhez képest ő is szinte hitetlen volt. Mégis az állítólagos „Ars-i csodatevő” iránti kíváncsiság elhozta őt a grófjával, és mindennek ellenére, nem kevesebbet várt, mint a gyógyulását. Ilyen egyszerű!
Tourdonnet gróf cselédjét a templomajtóban hagyta, és maga miután nem kevés várakozás után a sekrestyébe jutott, természetesen szentünkkel akart négyszemközt beszélni.
‒ Főtisztelendő plébános úr, meg tudná-e gyógyítani cselédemet? ‒ kérdezte a gróf.
‒ Ó, a Máriát? ‒ felelt Vianney ‒ éppen most láttam őt Szent Filoména előtt imádkozni!
‒ Bocsánat főtisztelendő úr, összetévesztheti valakivel, mert a templom ajtajában vár rám!
A gróf, már eleve azon is csodálkozott, hogy a szent plébános tudta a lány nevét, mindazáltal kisietett a templom elé, és Mária persze nem volt ott. Aggódva körüljárta a templomot, de nem találta sehol. Visszatérve a templomba, kereste erre-arra, mígnem a Filoména oltár közelébe érve, ott találta a kis cselédjét térden, mélyen imába merülten. Csodálkozva kiejtette a nevét, és a lány ezt meghallotta!
A gróf teljesen elhűlt, annál is inkább, mert a lány elég rejtve, a tömegtől fedve volt ahhoz, hogy a plébános akár a sekrestyéből, akár a gyóntatószékből láthatta volna. Az pedig, hogy a siketen született cselédje tökéletesen hallott, a gróf számára igazi talány volt, sőt egyenesen istenbizonyság! Ám ilyen nyilvánvaló jelek hatására sem ment el gyónni, hogy az üdvössége szempontjából rendezze az életét Istennel! És bizony ez a mulasztása fájdalmasan nyilallhatott belé, amikor az Úr színe elé került, mert a gróf sajnos hamarosan meghalt!
Szentünk nem feltételezte és a legkevésbé sem kitalálta azt, amit a lelkekben érzékelt, hanem ő egyszerűen lélekbe látott, éspedig Isten különös kegyelméből. Szentünk az intuíció kegyelmi adományával bírt.
Az Ars-i plébánoshoz forduló egyszerű zarándokok és magas rangú tisztviselők is, akik hivatásukra, betegségeikre, perükre, családi viszályaikra, az államügyek megoldására vonatkozólag kértek szentünktől tanácsot, mindig pontos és helyes feleleteket kaptak. Megjövendölt olyan eseményeket, melyeknek semmi előjele nem volt, de később tényleg bekövetkeztek. Sok ember lelkiismeretét és lelkiállapotát annyira ismerte, hogy ámulatba ejtette őket. A közhit, amely természetfölötti képességeket tulajdonított neki, olyan erős volt, hogy habozás nélkül hittek szavának.
Az igaz, hogy nála az intuíció és lélekbelátás nem volt állandó, és nem minden szív volt nyitott könyv előtte. A leggyakrabban a természetes ész által javasolt eszközöket ajánlotta. De elég gyakran, még mielőtt valaki az ajtót kinyitotta volna, máris feltárta azt, amit mondani akart, sőt azt is, amit a gyónásban elrejteni szándékozott. Ebből következik, hogy bizony akadtak olyanok, akik hallva intuíciós képességéről, nem mertek előtte megjelenni, mert attól tartottak, hogy lelkiállapotukat leleplezi.
Egy cselédleány ajkán gyónás közben csak nem akart elhangzani a nehéz önvád. Majd meggyónja legközelebb ‒ gondolta magában a leány. De szentünk így szólt: „Mi van azzal a dologgal, és körülményesen leírta azt, amit a lányka el akart titkolni. Nos, arról nem beszélsz, jóllehet elkövetted!?” E kijelentés meglepte a leányt, s magában kérdezte: Honnan tudhatja ezt? S ekkor a plébános a ki nem mondott gondolatra így válaszolt: „Az őrangyalod mondta nekem!” És szentbeszédeiben is gyakran kitért rá, hogy angyalunk az, aki mélységes bűnbánatot kér számunkra Istentől.
Mindazáltal, az Ars-i plébános látnoki jövendölései nem egyszer ellent mondani látszottak az emberi logika elemi szabályainak, amiként az értelmes emberek reális elképzeléseinek is. Mondta is az egyik Lyon-i leány az anyjának: „Azt hiszem, hogy a plébános badarságokat beszélt!” Ennek ugyanis Vianney kijelentette, hogy majdan egy menház főnöknője lesz. Aztán később az események igazolták, hogy a plébános bizony jól látta a lány jövőjét!
(Források a 2. részben!) (folyt.)
