Lourdes-ban megkezdődött a szokásos szentségi áldás szertartása. A pap mindenkit arra buzdított, hogy kérő gesztussal emelje fel kezét vagy szemét az ég felé, és kérje a gyógyulást a lélek legveszedelmesebb betegségéből, mely az örök élet elvesztéséhez vezethet ‒ s ez Isten elutasítása és a bűn szeretete. A pap mindenkit arra szólított fel, hogy imádkozzanak a különféle testi betegségekből való gyógyulásért, s hogy teljesen adják át magukat Isten akaratának.
A betegenként szentségi áldásnál, Dr. 
Carrel a hordágyon fekvő Marie-ra nézett és arra lett figyelmes, hogy az arcáról kezdenek eltűnni a szürke foltok, helyettük pedig lassacskán visszatért a pír. Nem hitt a saját szemének. Megállapította, hogy Marie pulzusa és légzése nyugodttá vált. Érezte, hogy egy rendkívüli esemény szemtanúja. Szemei előtt tért vissza az élet a lányba, s a puffadt hasa is visszahúzódott a normális állapotba. Carrel feszülten figyelte a beteggel történő változásokat, a megfigyeléseit pedig feljegyezte. Marie szíve egyre nyugodtabban vert, a légzése normálissá vált. A "Hogy érzed magad?" kérdésre, ezt válaszolta: "Érzem, hogy meggyógyultam!" Marie megivott egy pohár tejet, és egyedül felült ‒ ő ‒, aki addig meg se tudott mozdulni.
Dr. Carrel döbbenetében elnémult. Szemtanúja volt a haldokló leány azonnali csodás gyógyulásának. Rögtön elindult, hogy jelentse az esetet az Orvosi Irodában. Ahogy ment, sok olyan beteget látott, akik testileg nem gyógyultak meg, hanem továbbra is szenvedtek, rák és más betegségek kínozták őket, ennek ellenére az arcukról titokzatos boldogság sugárzott. Az orvosban akkor nem tudatosodott, hogy a lelki gyógyulásuk megnyilvánulását látja, azt, hogy elfogadták Isten akaratát és szenvedésüket Istennek ajánlották fel a világ üdvösségéért.
(folyt.)
