Dr Gloria Polo Ortiz: Akit villámcsapás ért
Estela barátnőm abortusza
Amikor 13 éves voltam, a barátnőm Estela, állapotos lett. Amikor ezt elmesélte, megkérdeztem tőle: „Hiszen te szeded a tablettát!” Azt válaszolta: „Igen, de nem használt.” Megkérdeztem tőle: „És most? Mit fogsz tenni? Ki az apa?” Azt mondta nem tudja igazán, mert ez egy kirándulás alkalmával történt vagy egy buliban, de lehet, hogy a vőlegényétől van. Azt mondta nekem: „A vőlegényemnek azt fogom mondani, hogy tőle van.”
Júniusban barátnőm és a családja elutazott. Már az ötödik hónapban volt. Mikor visszajött, meglepődtem. A terhességnek semmi jelét se láttam. Nem volt hasa és úgy nézett ki, mint egy hulla. Sápadt volt, és az életvidámsága, szórakozásvágya, már nem volt ugyanaz.
Tudják, rendi iskolába jártunk és közülünk lényegében senki sem járt szívesen a szentmisékre. De ez időnként kötelező volt és az apácákkal kellett misére mennünk. A pap mivel idősebb volt, kicsit elhúzta a szentmisét. Örökkévalóságnak tűntek ezek a szertartások. Játszottunk, viccelődtünk, nevetgéltünk, és a legkevésbé sem figyeltünk arra, ami az oltárnál történik.
Egyszer aztán jött egy fiatal pap, aki nagyon jól nézett ki. Úgy gondoltuk, kár az ilyen jóképű fiatalemberért! Azon törtük a fejünket, hogy ezt a fiatal, jóvágású papot ki tudná elcsábítani. Képzeljék csak el! Micsoda abnormitása ez az ördögnek, hogy ilyen fiatalokat így meg tudott fertőzni.
Az iskolában elsőnek a nővérek mentek áldozni. Aztán mi következtünk, bár nem voltunk gyónni. Fogadtunk, hogy kinek sikerül ezt a papot elcsábítani. Elhatároztuk, hogy amikor áldozni megyünk, kigomboljuk a blúzunkat és akinél a Szentostyát nyújtó keze remegni kezd, annak van a legjobb melle, mivel az keltette fel a pap figyelmét. Ó, milyen ördögi gondolatok, és milyen eltévelyedés! Mi naivitásunkban azt hittük, hogy ez csak egy móka, vidám, huncut játék. Milyen mélyre süllyedtünk…
Tehát Estela visszatért a szabadságról, s nem volt már az a játékos, szórakozni vágyó, vidám lány, mint régen. Fátyolosak lettek a szemei. Nem akart arról beszélni, hogy mi történt vele. Ezt sem értettem igazán, de egyszer, amikor náluk voltam, megmutatta az operáció utáni heget. Ekkor elmesélte az egész szomorú történetet: „Amikor anyám megtudta, hogy várandós vagyok, úgy megvadult, hogy kézen ragadott, bekényszerített az autóba, és elvitt egy nőgyógyászhoz. Mikor megérkeztünk, azt mondta neki: „Ez a lány terhes. Kérjen, amit akar, de nagyon sürgősen szüntesse meg ezt a problémát.” (Problémát, mint tárgyat!)
Miután ezt elmondta a barátnőm, kinyitotta a szekrényt és egy üveget mutatott, amelyben spirituszoldatban egy kicsike embrió feküdt. Ez volt a gyereke. Ó Jézus! Már egészen kifejlett volt, és ebben az üvegben volt spirituszban konzerválva.
Soha nem tudom ezt a látványt elfelejteni. Az anyja ragaszkodott ahhoz, hogy Estela mindig a szeme előtt tartsa tettének következményét. Az üveg kupakján tartották a fogamzásgátló tablettákat, hogy soha többé ne felejtse el bevenni. Képzeljék csak ezt el, ezt a borzalmat!
Látják, hogyan betegítik meg a bűnök az embert. És milyen az az anya, aki orvoshoz viszi a gyermekét, hogy testének nem kívánt gyümölcsét elvetesse és ilyen horrorisztikus tanítást ad a lányának. Ez az ördögi ötlet a konzervált embrióval, hogy mindennap lássa és ne felejtse el bevenni a tablettát. Ahányszor kinyitotta a szekrényt, látta a halott kis csöppséget, aki emlékeztette a tablettákra.
Ez valóban beteges, egyszerűen démoni! Ilyeneket tesz az ördög, ha ajtót nyitnak neki a bűnökkel, és azonnal nem tüntetik el azokat a Bűnbánat Szentségével, melyet csak egy római katolikus pap tud kiszolgáltatni. Amikor megkérdeztem a barátnőmtől, hogy érzett-e testi és lelki fájdalmat, vagy szomorúságot, ironikusan ezt válaszolta: „Ugyan már, miért kellene szomorkodnom? Kisebb baj ezt a kis fájdalmat elviselni, mint egy életen át küszködni ezzel a gyerekkel! Ez a probléma egyszerűen megoldódott.”
De ez hazugság volt, mert már nem volt olyan, mint régen és nemsokára súlyos depressziós is lett. LSD-t kezdett szedni. Mivel én voltam a legjobb barátnője, nekem is kínálta, próbáljam ki. De én visszariadtam. Egyet azért szívesen kipróbáltam volna, mert azt mondta, hogy a drog olyan kellemes érzést okoz, úgy érzi magát az ember, mintha lebegne, mintha felhőkön járna - és hasonló dolgokról áradozott.
Szívesen kipróbáltam volna, de nem mertem. Féltem, és azt mondtam neki, hogy érezni lehet a szagát, és ha anyám megérzi, megöl. Olyan jó orra van, kinyír, ha rájön. Valójában ezt a kábítószert azért nem próbáltam ki, mert az őrzőangyalom és anyám megvédtek.
Az Úr megmutatta nekem az „Élet könyvében”, hogy nem azért nem próbáltam ki, mert féltem anyámtól, hanem azért, mert megadta nekem azt a kegyelmet, hogy ne tegyem meg. Mert olyan anyám volt, aki imádkozott értem. És a rózsafüzér óvott meg attól, hogy a szakadékba essek. Barátnőim viszont nem voltak megelégedve velem, vitatkoztak, kiabáltak és unalmasnak tartottak, mert én nem tartottam velük ezekben a dolgokban. De nem tudtam, egyszerűen képtelen voltam. Ez volt a sok kegyelem közül az egyik, amit azért kaptam, mert anyám istenfélő volt és imádkozott. Ennyire fontos az ima!
