A pápák és zsinatok állásfoglalásai 1
A római pápa, Jézus Krisztus földi helytartója a kulcsok hatalmával, amelyeknek a feladata megnyitni a mennyek országát, (...) képes ésszerű okokból ugyanezen krisztushívőknek, akik a szeretet kötelékével Krisztus tagjai, akár ebben az életben vannak, akár a tisztítóhelyen, Krisztus és a szentek érdemeinek túláradásából búcsúkat engedélyezni. Mind az élőkért, mind az elhunytakért apostoli határozattal búcsút engedélyezve, Jézus Krisztus és a szentek érdemeinek kincseit szét szokta osztani, azaz megadja a részleges vagy teljes búcsút . Ezáltal mind az élők, mind az elhunytak, akik a búcsúkat elnyerték, annyi időleges büntetéstől szabadulnak meg – amely egyébként az isteni igazságosság szerint az elkövetett bűneikért kijárna nekik – amennyi az engedélyezett és elnyert búcsúval egyenértékű.
Apostoli tekintélyünkkel elrendeljük, hogy ezeknek a jelenleg leírtaknak az értelmében… így kell mindenkinek megtartania és hirdetnie önmagától beálló kiközösítés büntetésének terhe mellett. (X. Leó: A „Cum postquam” rendelet Cajetan de Viónak, a pápa követének (Kr. u. 1518) (DH 1448-1449))
Ha az őszinte bűnbánók Isten szeretetében halnak meg, mielőtt még a bűnbánat méltó gyümölcseivel eleget tettek volna bűneikért és mulasztásaikért, az ő lelkük haláluk után a purgatórium büntetésével megtisztul; és hogy ettől a büntetéstől megszabaduljanak, használnak nekik az élő hívők könyörgései, ti. a Szentmise-áldozat, az imádság, az alamizsna és más jámbor cselekedetek, amelyeket a hívők más hívőkért szoktak tenni az Egyház rendelkezései szerint.
Azoknak a lelke pedig, akik a keresztség felvétele után semmilyen vétek szennyébe nem estek, és azok a lelkek is, akik a bűnszenny megszerzése után vagy saját testükben vagy a testükből való kiköltözés után, ahogy fentebb mondtuk, megtisztulnak, ezután a mennybe jutnak és világosan szemlélik magát a Háromságos egy Istent. Azok lelkei pedig, akik tényleges halálos bűnben vagy csak az eredeti bűnben haltak meg, ezután a pokolra jutnak, de ott különböző büntetéseket kell elszenvedniük. (IV. Jenő: A görögökkel való egyesülés „Laetentur caeli” bullája (Kr. u. 1439) (DH 1304-1306))
Ha pedig bűneiket őszintén megbánva, szeretetben halnak meg, mielőtt (...) a bűnbánat méltó gyümölcseivel elégtételt adtak volna, lelkük a purgatóriumi vagy megtisztító szenvedésekben tisztul meg a halál után. (...) Ezeknek a szenvedéseknek az enyhítésére javukra szolgál az élő hívek közbenjárása is, vagyis a szentmise áldozatok, az imádságok, az alamizsna és az irgalmasság egyéb cselekedetei, amelyeket a hívek fel szoktak ajánlani a többi hívőért az Egyház szokása szerint.
Azoknak a lelkét, akikre a szent keresztség fölvétele után nem ragadt a bűnnek semmiféle foltja és azokét, akik miután beszennyeződtek, akár testben élve tisztultak meg, akár – mint az előbb említettük (elégtétel) – akkor, amikor testükből kiléptek, mindjárt befogadják a mennybe. (Boldog X. Gergely / II. Lyoni Zsinat: Paleologosz Mihály császár hitvallása (Kr. u. 1274) (DH 856-857)) 
