A Szenvedő Lelkek megnyilatkozásai 4
Egy ferences szerzetes hosszú időn át fájdalmas betegséget szenvedett. A türelme elhagyta, és már a halált kívánta, hogy megszabaduljon szenvedéseitől. Ekkor Isten elküldte őrangyalát, hogy terjessze választás elé: itt akar-e szenvedni vagy a másvilágon. Isten meghallgatta imádat s választásodra bízza: akarsz-e most mindjárt meghalni és három napra a tisztítóhelyre menni, vagy szenvedésekben még egy évig élni s akkor egyenesen az égbe menni? A választás rögtön megtörtént. «Jobb szeretnék rögtön meghalni – válaszolt a szegény szerzetes – mert éltem itt folytonos haldoklás, és aligha hiszem, hogy ehhez hasonló szenvedéseket találhatnék a purgatóriumban!» — «Jó, legyen, amint kívántad! Még ma meghalsz, úgyhogy készülj mielőbb felvenni a végső Szentségeket.» A beteg előhíván szerzetestársait, elbeszélé látomását, felvette a végső szentségeket és meghalt.
Egy nap múlva őrangyala a tisztítóhelyen meglátogatta őt. – «Ah! hogy tetszik a tisztítótűzbeli szenvedés, amelyet választottál? Még most is ezt választanád? – «Ó mennyire el voltam vakulva – felelte a szerzetes – de te is nagyon kegyetlen vagy hozzám, mivel három napról beszéltél és már sok száz év elmúlt, mióta e lángok közt vagyok, és még semmi sem mutatja, szabadulásom közeledtét.»
«Látod? Így tévedhet egy szerencsétlen lélek, ha panaszkodik földi sorsa felett? – mondta az angyal – te vádolsz engem, hogy megcsaltalak? Hiszen az időben, még huszonnégy órája sincs, hogy meghaltál! Nem az idő hosszú, hanem a szenvedés nagysága az, ami hosszúnak tünteti fel ezt az időt, melyben egy pillanat évnek, egy óra száz évnek tűnik fel előtted. Biztosíthatlak, hogy így van, hiszen a testedet még el sem temették; azért ha bánod választásodat, Isten megengedi, hogy visszatérj a földre s szenvedd ott egy évig azt a betegséget, mi neked szánva van.» – «Ó igen, inkább örömmel fogadom ezt a kegyelmet. A tapasztalás megváltoztatta fogalmaimat. Mert inkább két, három, vagy tíz évig is kínos betegségben élnék a földön, mint e kimondhatatlan gyötrelmek helyén, csak egy óráig is!»
Ekkor a megrémült szerzetesek szeme láttára a lélek visszaszállt testébe, melyet elhagyott, s halottuk feltámadt. Mihelyt beszélni tudott, elmondott mindent, ami vele történt s buzdította testvéreit, hogy a legkisebb vétkekért is szigorú bűnbánatot tartsanak, hogy egykor kikerülhessék a másvilágon a kiengesztelődés gyötrelmeit. Egy évig amíg élt, türelemmel viselte a legélesebb fájdalmakat is, melyek most már semmiségnek tűntek fel előtte és alig egy év múlva meghalt. A neki tett ígéretnél fogva, hihetjük, hogy egyenesen az égbe ment.
Több lélek igyekezett megértetni velünk a tisztítóhely tüzének rettenetességét azzal, hogy egy asztalon, vagy ajtón hagyták kéznyomaikat, amely úgy égődtek bele a fába, mintha pirosan izzó vasat tettek volna rá. Olaszországban, Assisi közelében még ma is őrzik azt az ajtót, amelyen a Folignói Teréz nővér kéznyoma látható.
Kosztka Szent Szaniszló Lengyelországban megkérdezett egy lelket, aki megjelent neki, hogy a tisztítóhely tüze fájdalmasabb-e a földinél? „A föld minden tüze a tisztítóhely tüzével összehasonlítva üdítő szellőnek tűnik kiáltott fel a lélek.” Szaniszló ezt nem igen tudta elhinni. „Szeretnék bizonyítékot kapni erről – mondta. Ha Isten megengedi, a te megkönnyítésedre és saját lelkem javára, beleegyezek abba, hogy elszenvedjem fájdalmaidnak egy részét.” A lélek így felelt: „Nem tudnád elviselni. Egyetlen ember sem lenne képes túlélni ilyen gyötrelmet. Azonban Isten megengedi, hogy kis fokban érezzed azt. Nyújtsd ki kezedet.”
Szaniszló kinyújtotta kezét, és a szenvedő lélek rácsöppentette izzadságának egy csöppjét, vagy legalábbis valami ennek tetsző folyadékot. Abban a pillanatban a szerzetes velőt hasító kiáltással földre rogyott, és eszméletét vesztette. Amikor magához tért félelmetes fájdalmából, beszámolt tapasztalatáról rendtársainak. „Kedves Atyák, ha ismernénk az isteni büntetés szigorúságát, sose követnénk el bűnt, és sose szűnnénk meg vezekelni ebben az életben, hogy elkerülhessük a túlvilági vezeklést” – fejezte be. Ettől a pillanattól kezdve Szaniszló ágyban fekvő beteg lett: Még egy éven keresztül gyötrődött így rettenetes sebe fájdalmától, mielőtt meghalt. Utoljára még emlékeztette rendtársait az isteni igazságosság szigorára. Példája annak a tartománynak minden rendházában fellendítette a lelki életet. 
