Boldog Alanus de Rupe szervező szerepe 1
Sajnálatosan a 15. században alábbhagyott a szentolvasó imádkozása, úgy a szerzetesrendek, mint a nép körében. Ezt tanúsítja Alexander Forl-i püspök pápai legátus levele: „A Szent Domonkos által prédikált rózsafüzér az idő múltával és az emberek hanyagsága miatt hanyatlásnak indult és csaknem teljesen eltűnt” (1476. március 10-én a Köln-i rózsafüzér-közösséghez).
Ál-kérdés feltenni, hogy az ima-buzgalom csökkenése a 14. század közepén kitört pestisjárványnak tudható be, vagy maga a fekete-pestis volt egyenes folyománya, az imádságos emberek csökkenésének. A járványban a koldulórendek tagjainak többsége meghalt. Ezután a nagy szkizma (egyházbomlasztó eretnekség) rontotta tovább a helyzetet, mely a lelkeket azzal zavarta össze, hogy a papságot és a híveket elidegenítette egymástól. (Ez sajnos napjaink tünete is!) Mindez az összevisszaság, vagyis a szentolvasó imádság elhanyagolása vezetett végül is a protestantizmushoz! 
Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a rózsafüzér prédikálása kijött a gyakorlatból. Végülis csak a 15. század utolsó negyedében − nem sokkal a protestantizmus vihara előtt − kezdte eredménnyel újraszervezni az egyéni és közösségi rózsafüzérezést a breton származású domonkos, Alanus de Rupe (1428-1475). Egy eredetileg tőle származó dokumentumra hivatkozó írásban ez áll: „A Szűzanya többször megjelent neki gyermekével a karján; a fájdalmas passió nevében mindketten lelkére kötötték, hogy hirdesse a rózsafüzér hatékonyságát az isteni harag következményeinek elkerülésére. Mindezt azokért a kimondhatatlan bajokért, melyek Isten Egyházára és a világra zúdulni fognak. Ezen vészterhes időkben − a kereszténység legnagyobb megpróbáltatása idején Mária − az Ő zsolozsmája által akarta megújítani a föld arculatát és az embereket az isteni törvények megtartásához visszavezetni”.
Abban az időben, amikor ezeket a sorokat egy kis kötetben németül leírták, akkor született Luther Márton és bizony már 10 éves lehetett, mire végre ki is lett nyomtatva. (Sajnos, nem kapkodták el, pedig az emberiség sorsa fordulhatott volna kedvezőbbre.) Akiknek lett volna pénze – a Gondviselés adományaként –, azok szűkmarkúak voltak a máriás ügyek iránt. Vajon, az "elszámoltatásnál", milyen jutalomban részesülhetnek? – Lásd Mt 25,28-30!) (folyt.)
