A Név, melyben üdvözülhetünk
Jézus neve héberül azt jelenti, hogy "Isten megszabadít" (vö. Mt 1,21). "Az angyali üdvözletkor Gábriel arkangyal adja a Jézus nevet, mely kifejezi, hogy ki Ő és mi a küldetése" (KEK 430) Jézus neve azt jelzi, hogy maga Isten van jelen Fiának személyében, aki emberré lett a bűnök egyetemes és végső megváltására. Jézus az isteni Név, amely egyedül hoz üdvösséget: "hiszen nem adatott más név az embereknek, melyben üdvözülniük lehetne" (Apcsel 4,12). Az Újszövetség ezt jól szemlélteti: a gonosz lelkek félnek az Ő nevétől (vö. Apcsel 16,16-18); 19,13-16), Jézus tanítványai az Ő nevében művelnek csodákat (vö. Mk 16,17), mert amit kérnek az Atyától az Ő nevében, megadja nekik (vö, Jn 15,16) Jézus Nevének segítségül hívása tehát hathatós imádság!
Jézus Neve a keresztény imádság szívében van. A liturgikus könyörgések így zárulnak: "...a mi Urunk Jézus Krisztus által (...)". Már az is imádság, ha kiejtjük a Nevét. "Jézus Nevének segítségül hívása az állandó imádkozás összes útja közül a legegyszerűbb" (KEK 2668).
A XVI. században külön liturgikus ünnepet vezettek be Jézus nevének tiszteletére. 1530-ban pedig VII. Kelemen pápa engedélyezte a ferenceseknek, hogy Jézus Szent Nevét zsolozsmával is ünnepeljék. ennek napja a mai: január 3.
Később, Szienai Szent Bernát és tanítványai Európa-szerte terjesztették tiszteletét. Örök Evangélium c. munkájában így zengi: "Hitünk igazán nagyságos alapja Jézus Neve (...), e Névnek ragyogásában és édességében hívott meg Isten bennünket csodálatos világosságára". Szt. Bernát egy napkorong-rajzolat belsejébe íratta Jézus Nevének trigramját az IHS-t – JHS-t vagy YHS-t –, mely Jézus nevének első három betűje. (Ez a jelkép lett később a jezsuiták jelvénye!) Mindazáltal megállják a helyüket azok a magyarázatok is, miszerint az IHS azt jelenti, hogy 'Jézus az emberiség megváltója' – Iesus Hominum Salvator; 'Jézus, szent ember' – Iesus Homo Sanctus; 'ebben van üdvösség' – In Hoc Salus. A jezsuiták így értelmezték: 'Jézus a mi társunk' – Iesum Habemus Socium vagy 'Jézus alázatos társasága' – Iesu Humilis Societas. De ezt látta az égen Nagy Konstantin is In Hoc Signo (vinces), 'E jelben győzni fogsz'.
A Keleti Egyházban is fő helyen áll Jézus Nevének tisztelete, melynek szép példája a Jézus-ima: "Uram, Jézus Krisztus, Élő Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!"
(Források nyomán: www.ferencesek.hu; http://lexikon.katolikus.hu/I/IHS.html)