Szent Barbara/Borbála
Szent Barbara vagy Borbála 3-4 század fordulóján Antiochiában, vagy mások források szerint Héliopoliszban élt.
Neve a pogány jelentésű Barbarus név nőnemű változata. (A név Dioscurusnak nevezett apja nyakas pogányságára utal.)
Apja mindentől megóvandó, egy toronyban nevelte, melynek két ablaka volt. Amikor valaki apján keresztül megkérte a kezét, Borbála visszautasította. Fogságában titokban ismereteket szerzett Origenész, a híres alexandriai bölcs egy könyvéből és megragadták a kereszténység tiszta eszméi. Miután apja ismét útra kelt, a leány a Szentháromság tiszteletére egy harmadik ablakot is vágott a toronyra, melyen keresztül egy pap megkeresztelte. Amikor Dioszkorosz megtudta leánya keresztényi voltát, iszonyatos haragra gerjedt, és kardjával nyomban meg akarta ölni, de hirtelen megnyílt a torony fala és Barbara egy hegyre jutott, ahol pásztorok legeltették nyájaikat. Egy sziklahasadékban rejtőzött el, de az üldözőinek az egyik pásztor elárulta (akinek juhai emiatt sáskákká váltak.) Apja elfogta, majd - halálos ítéletet kérve rá - átadta Maximianusnak. A császár hitének megtagadásra szólította fel a szüzet, ám a leány erre kínzások árán sem volt hajlandó, ezért börtönbe vetette. A fogságban Jézus megjelent neki és mennyei vőlegényként vigasztalta. A lány testéről nyomtalanul eltűntek a kínzások nyomai. Másnap a császár ezt a pogány istenek segítségének tulajdonította, s amikor ezen feltevés ellen Borbála tiltakozott, égő fáklyát dobott az arcába, mely azonban teljesen kialudt és nem is érintette meg. Erre meztelenül kergette végig a város utcáin, ám Isten angyala köd-ruhával borította be az ártatlan szűz testét. A császár halálra ítélte, s ennek végrehajtását Borbála apjára bízta, aki kardjával levágta leánya fejét. Hazafelé menet azonban, a mennyből tűznyelv csapott le, mely halálra sújtotta a gonosz apát, felemésztve a testét.
Borbálát egy keresztény, Valentinus temette el a vele együtt lefejezett Juliannával együtt, és sírja csodák színhelye lett.
Mivel legendája a villámlással kötődik össze, kultusza olyan szakmákkal forrott össze, amelyek a robbanással, tűzzel valamilyen kapcsolatban állnak.
Így aztán Szent Borbála (Barbara) a jó halál, a bányászok, kohászok, tüzérek, tűzszerészek, ágyú- és harangöntők, a várak, erődök védőszentje.
Pálmaággal, toronnyal, kehellyel, könyvvel ábrázolják.
A VII. századtól tisztelete egyre jobban elterjedt. Ünnepét, a legendáját övező kérdőjelek miatt, 1969-ben kivették a hivatalos katolikus naptárból, ám kultusza egyáltalában nem szűnt meg.
