Hogyan kötődik Szent János apostol és evangelista élete a borszenteléshez?
Szent János – a Szeretett Tanítvány – aki bátyjával, Jakabbal a ,,mennydörgés fiainak'' neveztetett (Mk 3,17), Efezus környékén elfogták, és Rómába vitték Domitianus császár elé, ahol kivégzése módjául forró olajjal teli üstbe dobással sújtották. János azonban sértetlenül lépett ki a gyilkos fürdőből. Akkor 
méregkelyhet itattak vele, s mivel az sem ártott neki, Pathmosz szigetre száműzték. E szigeten hatalmas vihar közepette, Isten egy látomásban megnyitotta előtte a menny és a föld titkait, és föltárta neki az Egyház jövőjét. A látottak olyan félelemmel töltötték el, hogy ájultan rogyott a látomást mutató angyal lábához. Amikor magához tért, a látottakat kővel jegyezte föl a sziklafalba,ám egy halász írószerszámokat adott neki, és így írta le pergamentekercsre a ma ismert Jelenések Könyvét.
Végül 100 körül halt meg természetes halállal. Miként halálának körülményei, úgy szentünk ünnepe is igen bizonytalan. Az ortodoxiában szeptember 26-án ünneplik, de volt római kezdeményezés a június 24-re is. Sírjának felnyitása, a feljegyzések szerint május 8-án történt, amikor is teste helyett, csak fehér port találtak, amit "szent Mannának" is említenek! A Római Katolikus Egyház december 27-én tartja Szent János apostol és evangelista ünnepét, egybekötve a borszentelés hagyományával. A szentelt borral embert és állatot is gyógyítottak, illetve öntöttek belőle a boroshordókba, hogy megakadályozzák vele a bor romlását. Szent János és a bor kapcsolata a liturgikus szövegek alapján egyértelműen az apostol Efezusban véghezvitt csodájára vezethető vissza: 
Aristodemus pogány főpap azt mondta Szent Jánosnak, hogy hajlandó hinni Krisztusban, ha János kiürít egy mérgezett borral teli kelyhet és az semmi kárt nem tesz benne. A mérget először két gonosztevőn kipróbálták, akik rögtön szörnyethaltak. Szent János imádkozott és miután a kelyhet megáldotta, kiitta és semmi baja sem történt, de ennek ellenére a pogány pap még most sem akart hinni. Az apostol erre fölszólította, hogy köpenyét Jézus Krisztus nevében terítse a két halottra. A főpap megtette, mire a két gonosztevő föltámadt. Erre sokan dicsérték Istent, és a főpappal együtt nagy tömeg is megkeresztelkedett. Ennek okán kezdték Szent Jánost kehellyel ábrázolni, ehhez járult a kígyó ábrázolása, mint a méreg szimbolikája.
A Rituale Romanum törzsanyaga nem ismeri a borszentelés szertartását, csupán a Szentszék által jóváhagyott áldásokat tartalmazó függelékben közöl egy rövidebb és egy hosszabb könyörgést. Ez azonban eltér a magyar hagyományban ismertektől, melyben a fenti áldásformák végén a bort, szenteltvízzel kell meghinteni. A rubrikák szerint a szertartás helye a nagymise után van, amikor a pap teljes miseöltözetben, de a manipulust levéve megáldja a nép által fölajánlott bort annak emlékére, hogy Szent János sértetlenül mérget ivott.
Utána az ősz fehér Gáspár lépett előre. ő volt a legöregebb, s nehéz teste miatt már nem is tudott letérdelni. Csak úgy állva hajolt meg mélyen, és egy arany tartóban szép, zöld növényt helyezett az asztalkára. Nagyon tetszetős, zölden- és még gyökéren álló mirha volt ez. Egyenes fácska, fönt csipkés levélzettel és szép fehér virágokkal. Azért hozott mirhát ajándékba, mert ez az önmegtagadásnak és a szenvedélyek megzabolázásának a jele. Ez a jó lélek ugyanis sokat harcolt a bálványimádás és a többnejűség-, valamint saját szenvedélyei ellen. Sokáig állt meghatottan a Kis Jézus előtt, úgyhogy szinte megsajnáltam a még kívülállókat, hogy oly soká kell várniuk, míg megláthatják a Kisdedet.
ÁLDUNK TÉGED MEGVÁLTÓNK ANYJA 
Krisztus kereszthalálát követően István, egyike volt a jeruzsálemi keresztény község első hét diakónusának, akiket a hívők Kr. u. 36-ban az apostolok segédeivé választottak. Egyben ő volt az első vértanú is, aki Krisztus-követése miatt megöltek. 
Gárdonyi Géza, Ziegler Géza néven látta meg a napvilágot a Fejér megyei Agárdpusztán. Írói nevét születési anyakönyvezési helyszíne, a szomszédos Gárdony után választotta.
Mikor a csapat ideért, kíváncsiak tolongó tömege vette őket körül, s az emberek mindenfélét kérdezgettek tőlük. Ők viszont folyvást nyugtalanok voltak, mert a Csillag eltűnt szemük elől. Miközben ők leszálltak, a házból már jöttek is a hivatalnokok, ágakkal a kezükben, és különféle üdítő gyümölccsel, apró kenyerekkel és itallal kínálták őket. Szokásos szíves látás volt ez arrafelé minden messziről jött idegennel szemben. Teherhordó állataik a kútnál várakoztak a fák között. A hivatalnokok elmondták, hogy szállást nem tudnak ajánlani, de a pásztorok völgyében remek pihenőhelyeket találnak.
A Csillag, szemlátomást folyton nagyobbodott és közeledett, oly nagy fény tömeggé nőve, hogy szinte lepedő nagyságúnak láttam. Sötét volt már, s közel-távol nem láttak házat, csak a domb volt előttük, mint valami takaró sánc. Egyszerre azonban, nagy öröm járta át szívüket, mert abban a fényességben egy tündöklő gyermek-alakot pillantottak meg. A ragyogás felé hódolattal meghajolva, fölvették fövegeiket, s elindultak a dombra. Meg is találták a Szent Helyet. Menyhért nyitotta ki az ajtót, s szeme előtt feltárult a barlang teljes fényességében. A háttérben ott látta ülni a Boldogságos Szűzanyát Gyermekével, éppen úgy, amint látomásaikban már előzőleg látták. Menyhért nyomban vissza is lépett és boldogan intett társainak. Közben kijött József is egy pásztorral, s a Három Királyok elmondták, hogy ők a zsidók Újszülött Királyának imádására jöttek, mert látták feltűnni Csillagát, és ajándékokat is hoztak a Számára.
Miközben Menyhért térdre borulva, a mellén keresztbe tett karokkal hódolt, a Boldogságos Szűz kissé kibontotta Jézuskáját a piros és fehér ruhácskáiból úgy, hogy kis mellkasa átragyogott a fátyolon. Egyik kezével feltámasztva fejecskéjét, a másikkal átölelte a Gyermeket, kinek kis kacsói mintha imádkoznának, úgy voltak a mellén keresztben. A ragyogó két szemecske kedvesen nézett rájuk, s kezecskéivel ide-oda hadonászott.
Elmondott neki még sok egyebet is a Jézuska születésével kapcsolatban, s egyikére-másikára még emlékszem is. Így elmondta, hogy az Angyali Üdvözlet órájában tíz percig elragadtatásban volt és úgy érezte, mintha egyszerre két szíve lett volna, ő maga pedig kimondhatatlan boldogsággal telt el. A szülés órájában végtelenül vágyódva, ugyanilyen elragadtatásában úgy érezte, mintha angyalok vinnék föl a magasba, s ott a szíve kettéválna és egyik fele kiszakadna belőle. Mintegy tíz percig maradt ilyen öntudatlanságban, melynek végén belső ürességet érzett ugyan, de egyben nagy epedést is valami kívüle álló boldogság után, holott ezt eddig mindig önmagában találta föl. Egyszerre csak maga alatt tündöklő fényességet pillantott meg, melyből mintha szemei előtt bontakozott volna ki Gyermekének édes kicsi alakja. Majd észrevette, hogy megmozdul, de mintha álomlátásban lett volna, nem is mert a fényességtől körülsugárzott Kisdedhez hozzányúlni. A sírását hallva tért csak egészen magához, fölvette a terítőről és boldogságos szívére szorította. Elmondta azt is, hogy nem is tudja mikor szakadt ki méhéből a gyermek. De erre Erzsébet így szólt hozzá: 
"A te szülésed Isten kegyelemével teljes volt, nem úgy, mint más asszonyoké! Boldogító volt János világra jövetele is, de még ez is egészen más volt, mint a te isteni Gyermekednél". Ezekre emlékeztem beszélgetéseikből.
Mint mondtam, adjuk át magunkat Máriának, hogy elnyerjük azon szegénység erényét, mely őt és Szent Józsefet eltöltötte. Sem az Isteni Gyermek születésének szegényes és koldusi helye, sem a külvilág közömbössége nem nyugtalanította őket, mert minden vagyonukat a szent szegénységben találták. Kincsük, örömük és szerelmük bensőségességének oka, az isteni Jelenlét volt, melyből mi is részesedhetünk az Eucharisztiában.
Kevesen tudják, hogy Gárdonyi Géza írta a szövegét és a zenéjét a 'Fel nagy örömre' című gyönyörű karácsonyi éneknek!
Fel nagy örömre! ma született, 
December 25.
1818-ban ezen a napon csendült fel először az egyik legismertebb karácsonyi dal, a Csendes éj (németül: Stille Nacht)
Fel nagy örömre, ma született, aki után a föld epedett!
Igen megható jelenetnek is tanúja voltam. József és Mária egy alkalommal éppen a jászol mellett álltak és bensőséges megindultsággal nézték a kis Jézuskát. Egyszer csak a szamár térdre rogyott, és fejét egészen a földig hajtotta. Mária és József erre sírni kezdtek.
Közben híre ment, hogy Jézus születésének órájában angyalok jelentek meg a pásztoroknak, s a körülfekvő völgyekben minden jólelkű embernél az ígéret Gyermeke lett a beszéd tárgya. S ezek a jó pásztorcsaládok, most el is jöttek, hogy leróják tiszteletüket a gyermek iránt, akinek a völgyben tudtukon kívül szállást adtak. 
Mialatt az angyal ezt nekik kijelentette, körülötte még erősebb lett a fényesség, és láttam, hogy öt vagy hét magas, kedves és tündöklő angyalalak áll a pásztorok előtt. Hosszú szalagszerű írást tartanak a kezükben, melyen tenyérnyi nagyságú betűkkel láttam, de hallottam is, amint Istent magasztalva énekelték: "Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek!" (Lk. 2. 14) Ugyanilyen jelenésben részesültek, kissé később, a torony környéki pásztorok is. Sőt, ezektől körülbelül három órányira keletre, egy másik pásztorcsoportnak is angyal-jelenésük volt, az ottani kút mellett.
Köszöntötték Őt is, a Gyermeket is, és térden állva igen kedves zsoltárokat zengedeztek, majd dicsőítő éneket és néhány rövid verset. Több hangban énekeltek és én is velük énekeltem. Egyik daluknál például a tenort vittem. Nagyjából még emlékszem a vers szavaira: "Óh Kisded! Szép vagy, mint a piros rózsa, ki mint Égi Hírnök jövel közénk." Búcsúzásnál a jászol fölé hajoltak s mintha csókot hintenének a kis Jézusra.
Láttam amint éjfél felé, imája közben, két karját keblén keresztbe fektetve, nagy elragadtatásban a levegőbe emelkedett, úgyhogy alatta a földet láttam. Körülötte a ragyogás egyre erősbödött. Mindenen, még az élettelen tárgyakon is valami belső megindultság volt érezhető, s a boltozat, a falak és a padló köve is, mintha mind életre keltek volna ebben a fényességben. Egyszerre aztán láttam a boltozatot, amint Mária fölött megnyílva, fénycsóva csapott föl egész az égig, egyre növekvő tündökléssel. Ebben a fénycsóvában a dicsőítő énekek csodálatos hullámzását láttam, amelyek egymásba fonódva és egymást átjárva, végül a mennyei lelkek karaiként lebegtek szemem előtt. A Szentséges Szűz elragadtatásában még mindig lebegve, amint letekintett fekvőhelyére, már ott imádhatta Istenét, kinek immár Anyjává lett és aki – mint magával tehetetlen újszülött –, ott feküdt előtte.
A Szűzanya most ruhákba pólyálta be a Kisdedet. Ebben a percben nem emlékszem, hogy milyenekbe is csavargatta, csak arra emlékszem, hogy alul vörös, fölötte meg fehér ruhácskával tekerte körül, egészen a kis hónaljáig. Legfelül, egy másik lepellel a fejecskéjéig betakarta. A pólyaruhácskákból csak néhány darabot hozott magával Mária.
A világ kicsiny Megváltóját, nagy körültekintéssel, óvatosan a jászolba fektették amely a szélén lelógó takaró alatt sással és friss fűvel volt kibélelve. Ez a jászol jobbra a barlang bejáratától – ahol az déli irányban elhajlott – egy kőre volt ráhelyezve. A barlangnak ez a része szintben, lépcsőzetesen mélyebben feküdt, mint a születési hely. Miután a Gyermeket elhelyezték a jászolban, örömkönnyek közt hálaéneket zengedezve álltak mellette.
Mialatt a Szűzanya pihent, József egy magával hozott bőrtömlővel lement a domb mögötti füves völgybe, ahol keskeny patakocska folydogált. Két cövek segítségével úgy állította be a tömlőt, hogy az lassan megtelt vízzel, mellyel aztán visszatért a barlanghoz. Ezt követően bement a városba, ahonnan egy rácsos edényformával, némi gyümölccsel és rőzseköteggel tért vissza.
Szent József ekkor még több lámpást gyújtott meg a barlangban. Kívülről neszt hallva kiment a bejárat elé és ott találta a kis csacsit, mely eddig szabadon futkosott a környéken. Ez vidáman futott hozzá és ugrált körülötte. József ekkor a barlang előtti kiugró helyen megkötötte, és szénát szórt eléje.
Úgy látta, mintha tűzlángok vennék őt körül. Az egész barlangot csodás ragyogás töltötte be. Szent József éppen úgy nézett, miként Mózes tekintett az égő csipkebokorra. Ekkor szent félelemmel eltöltve, bevonult hálófülkéjébe és arcra borulva imádkozott.
Szorongó bátortalansággal haladtak egy utcán, mely inkább országúthoz hasonlított, mivel a házak mind, dombon álltak mellette, ámde itt is eredménytelen volt József minden próbálkozása. Betlehem másik oldalán, ahol a házak még szétszórtabban épültek, egy mélyebben fekvő szabad térségre értek, mely olyan volt, mint egy nagy mező. Erre felé már nem volt nagy sürgés-forgás. Itt találtak egy fészerformát, közelében egy terebélyes fával, mely lombos hársfa módjára kínálta nekik árnyékát. Törzse sima volt, s kinyúló ágai szinte tetőt alkottak. Ehhez a fához vezette József a Szent Szüzet, törzse lábánál poggyászaikból pihenésre alkalmas ülőhelyet készített, és ezt követően elindult egyedül szállást keresni. A szamár, fejjel a fa felé fordulva állt, mint aki őrködik.
Végül még egyszer végigment minden házon, de mivel épp felesége közeli állapotára hivatkozott, annál határozottabban utasították el! A hely ugyan eléggé magányos volt, egyes arra haladók mégis megálltak, s távolból néztek kíváncsian a Szent Szűzre, amint ez már emberi szokás, ha valakit esti szürkületben sokáig látunk egyhelyben állni. Úgy gondolom, hogy egyesek tán meg is szólították, kérdezvén, hogy kicsoda....jpg)
Így tehát a keleti oldalon, újra kiballagtak Betlehemből, és egy gyalogösvényen balra kanyarodtak. Olyanforma lepusztult út volt ez, mint amilyen kisvárosok leomlott falai-, sírjai- és sáncai mellett szokott húzódni.
A teherhordó szamarat beállította a barlang bejárata előtti kiugró tető alá, és ugyanott készített ülőhelyet Mária részére, melyre Ő le is ült. Lámpát gyújtva, kinyitotta a barlang vesszőből font ajtaját és belépett. A barlang bejárása keskeny volt, mert a falak mellett sok, a kákához hasonló szalmaköteg állott, melyekre barna pokrócok voltak teregetve. Innen beljebb, a helység legbelső részében is igen sok holmi volt, ami elfoglalta a helyet. Ezek egy részét József szükség szerint kihordta, hogy a barlang északi felében kényelmes nyugvóhelyet készíthessen a Szent Szűznek. A lámpást felakasztotta a helység homályos falára és bevezette a Szűzanyát, aki leült a pokrócokból és szalmakötegekből készített fekvőhelyre. Szent József ekkor alázatosan bocsánatot kért a gyenge szállásért, Mária azonban szívből örült, és teljesen elégedett volt. 
Folyton a kis csacsi által jelzett úton haladtak, és bizony másfél napi kerülőt is megtettek Jeruzsálemtől keletre. Tekintve, hogy a környéken József apjának legelői voltak, így jól ismerte a vidéket. Megértette, hogyha a Betánia mögötti pusztaságon vágtak volna át, Betlehemet akár hat óra alatt is elérhették volna ugyan, de az az út hegyes völgyes és ebben az időszakban különösen nehezen járható. Ezért aztán a csacsi nyomát követve mindvégig völgyben haladtak, egyre közeledve a Jordánhoz.
A Szent Családot a gazda igen barátságosan fogadta. Egy tágas helységbe vezette őket és a szamarakat is ellátta. Egy szolga megmosta József lábát a kútnál és egy másik ruhát adott rá arra az időre, míg a sajátját megtisztították a portól és rendbe hozták a gyűrődésektől. Vacsorájuk után, itt tértek nyugalomra.
József a szamarat zablán vezetve Máriával azonnal bement, mert mint érkezőknek jelentkezniük kellett, hogy írást kapjanak, mely nélkül be sem engedtek senkit a településre. Így mehettek tehát be a szétszórtan épült városba. Áttört falán, mint valami lebontott kapun, lehetett bejutni. A Szűzanya nyugodtan megállt a szamár mellett, míg Szent József szállást keresett a legszélső házakban, de hiába! Sok volt a vidéki utas már Betlehemben, és az emberek ide-oda futkostak.
A Názáreti Szűz szívében nem volt helye másnak, csakis Isten szeretetének.
.jpg)
"Meg kell pihennünk, mert nehezen bírok tovább menni!" Alighogy ezt kimondta a vezérlő kis csacsi máris megállt egy terebélyes tűlevelű fa alatt, melynek közelében forrás is volt. Megpihentek tehát e fa alatt, s József pokrócokat rakott egymásra, hogy az áldott Kismamát levéve a szamárról, ráültesse. A fa, Máriához közel eső alsó ágára József ráakasztotta a magukkal hozott lámpást. Sokszor láttam, hogy éjszakai utasok hasonlóképp cselekedtek.
A Szent Szűz buzgó imával kérte Isten segítségét, hogy a hideg kárt ne tegyen egészségükben. Erre, hirtelen oly nagy meleg járta át, hogy kezét odanyújtotta Szent Józsefnek, kinek keze szintén teljesen átmelegedett. Itt ettek a magukkal hozott apró kenyerekből és gyümölcsökből. A közeli forrás vizéből ittak, melybe egy magukkal hozott kis kancsóból József előbb balzsamolajat csöpögtetett. Közben, oly aggódó jósággal és vigasztalóan beszélt a Szent Szűzzel, hogy meglátszott rajta, mennyire fáj neki útjuk fáradságos volta..jpg)
Ettől a fától két óra járásra délnek, láttam, hogy a Szent Család egy tanyához ért. A ház asszonya épp nem volt otthon, és a gazda, Józsefet azzal utasította el, hogy még időben vannak, s menjenek csak bátran tovább. Mikor innen már jó darabot tovább haladtak, látták, hogy a kis csacsi befut egy üres pásztorkunyhóba, melyet néhány pásztor épp kitakarított. Ide betértek. A pásztorok igen barátságosan fogadták őket, s mindjárt pár köteg nádat, szalmát és rőzsét hoztak, hogy tüzet gyújtsanak..jpg)
Családnak, különböző ennivalókat hozva nekik. Jó szívvel bocsánatot kért tőlük és egészen megindult rajtuk. Hamarosan megérkezett a férje is, aki szintén bocsánatot kért tapintatlanságáért. Tanácsot is adott Józsefnek, hogyha még egy kicsit hegynek mennek, még szombat előtt találnak egy jó fogadót, melyben eltölthetik a Szabbathot. Ezt követően a Szent Család útnak is indult. Másnap egész napon át ott láttam a fogadós feleségét három gyermekével, meg a tegnapi asszonyt is a két gyerekkel, aki eljött meglátogatásukra. Meghitten ültek együtt és egészen lebilincselte őket Mária szemérmessége és bölcsessége. Különösen nagy megindultsággal hallgatták, amint a Szűzanya hosszasan beszélget a gyermekekkel, tanítgatva őket. A gyerekeknél kis pergamentekercsek voltak, melyekből Mária olvastatott velük, közben nagy szeretettel elmagyarázgatta nekik, úgyhogy azok le sem tudták venni Róla a szemüket. Oly édes volt ezt látni, de még édesebb volt hallani. A délután folyamán Szent József a gazdával körüljárta a környéket, megnézték a kertet és a szántóföldet, mindvégig épületesen beszélgetve - amint azt jámbor embereknél szabbathokon mindig így látom arrafelé. A Szent Család még az éjszakát is ott töltötte.
Szent Anna is igen szorgoskodik: ide-oda megy, hogy gyapjút hozzon, és abból egyiküknek-másikuknak adjon, majd pedig, hogy a szolgákat irányítsa.
Este láttam, hogy József a Szent Szűzzel, Szent Anna Máriával, Kleofás feleségével, néhány szolga kíséretében útra keltek. A Szűzanya fordított nyeregben kényelmesen ült a szamár hátán, melyre még csomagjaikat is rárakták, Szent József pedig gyalog vezette. Egyenlőre, még egy másik szamarat is vittek magukkal, melyen majd Anna asszony fog visszatérni. Férje Joachim, ekkor még a földeken dolgozott.
időszakából is. E magán kinyilatkoztatások között, az aprólékos dolgokra is kiterjedő gazdagságukkal, előkelő helyet foglalnak el 
a Szent Szűz földi életének idejébe. Szem és fültanúként szemlélhette életüket a születéstől egészen a halálig. Látomásait, lelkivezetőinek parancsára tollba mondta a neves katolikus költőnek és írónak, 
Emmerich Anna Katalin 1824. február 9-én, a magára vállalt szenvedésektől teljesen legyengülten, az Úr nevével ajkán halt meg.
Advent van, az elcsendesedés, a befelé fordulás ideje. Minden évben eljön és fölénk teríti a remény takaróját. „Ha eljönne a Csoda könnyű szárnyon, S szívembe egyszer az a béke szállna” – jut eszembe Reményik Sándor két verssora, és arra gondolok, hogy most erre mindennél nagyobb szüksége van a küzdő és szenvedő magyaroknak. Közelít a káosz, recsegnek, ropognak az élet megszokott keretei, és csak abban bízhatunk, hogy megszületik a gyógyító fény a sötétségben.
Lúcia szenvedéstörténetének leírásában jegyzőkönyvszerűen rögzítették Lúcia kihallgatását, melyben bátor érvei meglepően személyes és világos hangvételűek voltak. A bíró ráparancsolt Lúciára, hogy áldozzon az isteneknek. A bátor leány így felelt: ,,Egy áldozat van, ami tetszik Istennek, és ez a szegényeken való segítés. Mivel már semmim sem maradt, magamat adom oda.'' A bíró rendreutasította: ,,Ilyesmit az ostoba keresztényeknek mondj, de ne nekem, mert én a Császár törvényére vigyázok!'' ,,Tartsd hát magadat a császárod törvényéhez – mondta neki Lúcia –, én meg szívem Urának, Jézus Krisztusnak a törvényéhez tartom magam. Te féld a császárodat, én meg az én Istenemet félem. Tedd, ami neked jólesik, de én azt teszem, amiből üdvösségem támadhat!''
Ezután, mint annyi más vértanú esetében, a legkülönfélébb kínzások követték egymást, de Lúcia imádságának hatására egyik sem tudott fájdalmat okozni. Megvakításának két változata van, miszerint maga vájta ki szemeit, hogy vőlegénye ne dicsérhesse többé szépségét. A másik szerint a kínzások során vakították meg. Végezetül a bíró parancsára karddal döfték át a torkát, de nem halt meg azonnal, sőt, ebben az állapotában még tanította is a népet, s csak akkor halt meg, amikor egy odasiető pap kezéből fölvette az utolsó kenetet.
Ezen a napon 1531. december 12-én volt a guadalupei események fő jelenése. Ekkor hangzott el a Szent Szűz ajkáról a hozzánk is szóló édesanyai biztatás: »Vésd szívedbe szavaim! Semmi ne riasszon, semmi ne aggasszon és semmi ne szomorítsa el az arcodat s szívedet. Ne félj se betegségtől, se gondtól, se fájdalomtól. Hát nem vagyok-e én a te Anyád?" 
Reziben a Szent Lukács római katolikus templom nyitott udvarán állt egy hatalmas hársfa, közel az iskola épületéhez. Az öreg fa megbontotta az épület oldalát és tetejét, ezért a kétezertizes években megfosztották lombkoronájától, azzal a további tervvel, hogy majd a maradék törzset is kivágják. Az ott szolgáló atya úgy gondolta, hogy valamiképp meg kéne menteni a nagy időket megélt fatörzset. Két fafaragó Csávás Csaba és Major Lajos támogatta az ötletet, és 2014-ben kifaragták Mindszenty hercegprímás szobrát remeteként. Mindszenty József bíboros-hercegprímás az 1956-os szabadságharc vérbefojtása után 14 évig tartózkodott az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének épületében, és erre utalhat a remeteként való ábrázolása. Bár a fatörzs a szoborral kiszáradt, 2022-ben azonban mégis újra kihajtott!
A hitelesnek tekinthető források tanúbizonysága szerint december nyolcadikán a hajnali órákban ÁVH-s és szovjet egységek letartóztatták Gál Lajos és Viczián Lajos aknászt, munkástanácsi vezetőket. Ez váltotta ki azt a felháborodást a városban, ami a tragikus eseményekhez vezetett. A letartóztatások hírére, még aznap 9 óra körül több ezer fős tüntetés kezdődött. Üveggyári, vasgyári munkások, bányászok és a hozzájuk csatlakozók, a salgótarjáni rendőrkapitányság, valamint a megyei tanács elé vonultak, és követelték a letartóztatottak szabadon bocsátását.
A legyilkoltak számát minden kimutatásban elhazudták. Az akkori anyakönyvvezető nő 131 halottat jegyzett be és emiatt nyomban elbocsátották az állásából. Annyi sebesült volt hogy a kórház udvarára hordták őket és hagyták meghalni. Az áldozatok közt olyanok is voltak, akiket a távolabbi utcákban ért az eltévedt lövedék. Az ezzel kapcsolatos jegyzőkönyveket titkosították, a tényfeltáró tanúságokat elhallgatták. Az utólagos név szerinti beazonosítások szerint csupán negyvenhat személy – 33 férfi, 11 nő és 2 fiúgyerek –, vesztette életét. A tényfelmérés azért jelent nehézséget, mert a környező kórházakban – hatósági parancsra –, szándékos eldátumozással és hamis diagnózissal állították ki a halál-. illetve a sebesülések okát. Ez utóbbi okirathamisítás is legalább 80-150 főt rejthet! 
Volt egy salgótarjáni fiatal, 
A középkorban a szeplőtelen fogantatás tana sok fejlődésen ment keresztül. Szent Bernát hatására a 12. és a 13. század vezető teológusai (Szent Bonaventura, Nagy Szent Albert, Aquinói Szent Tamás) elvetették a szeplőtelen fogantatás tanítását. A nehézség számukra abban rejlett, hogy ők képtelenek voltak Máriának az áteredő bűntől való szabadságát összeegyeztetni az áteredő bűn egyetemességével és azzal, hogy minden embernek szüksége van az üdvösségre. A problémára a helyes megközelítést először Wilhelm Ware ferences teológus érte el, amit később nagy tanítványa, Szent Duns Scotus tökéletesített és terjesztett el széles körben. A pápaság vetett véget az évszázadokig tartó hitvitáknak azzal, hogy IX. Pius hittétellé nyilvánította Mária Szeplőtelen Fogantatását 1854. december 8-án! Amikor IX. Piusz pápa a Szent Péter Bazilikában ünnepélyesen kihirdette a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját, már nagyon idős és egészségileg is törékeny volt és rekedten beszélt. Akkoriban még nem voltak hangerősítők, ám amikor a dogmatikai tétel formuláját olvasta fel, hangja csengett és erőteljes volt, s ugyanebben a pillanatban egy napsugár, a felhőkön átragyogva, behatolt a Szent Péter Bazilika üvegablakán és beborította a Szentatya alakját. E mindenki által észlelt külső eseményeket Isten és a Boldogságos Szűzanya tetszésnyilvánításaként magyarázták.
IX. Piusz egyik életrajzírója így ír:
A Szentatya a következő szavakkal hirdette ki a Boldogságos Szűzanya Szeplőtelen Fogantatásának dogmáját:
Háromszor:
A titkok először 1879-ben je-lentek meg 
Az első csoport délelőtt fél 11 körül érkezett a térhez nemzeti és fekete zászlókkal, virágcsokrokkal és koszorúkkal. A kettes-hármas sorokban haladó, kendős gyászoló nők közt egyesek gyerekkocsit toltak. A Magyar Ifjúság útja felől, szovjet páncélautók zárták el az utat, melyek igyekeztek visszább szorítani a tömeget. Egy harckocsiból kinyúló ordibáló orosz, durván kiemelt egy nőt a sorból, ám hallva és látva a hatalmas tömeg felzúdulását, nyomban el is engedte. A gyászruhás asszonyok némán folytatták útjukat, s csak annyiban engedtek az erőszaknak, hogy egy részük a Műcsarnokot megkerülve haladt az Ismeretlen Katona sírja irányába. Voltak, akik a leeresztett városligeti tó medrén keresztül voltak kénytelenek az emlékművet megközelíteni. A borult, ködös időben végül is két és fél órán keresztül vonultak az asszonyok s tették le a virágaikat az Ismeretlen katona sírjához. Kisebb csoportok még a délutáni órákban is érkeztek, amikor a sírt már teljesen befedték a virágok. Megható volt, hogy az emlékmű négy sarkán álló őrkatona sírt.
Emlékezzünk meg imáinkban a hős magyar nőkre, akik a vérszagú napokban is bátrak voltak nyíltan meggyászolni fiaikat, férjeiket, édes Hazánkat, és szívükben tovább adták a hazaszeretet Lángját.
2022.12.04 - Vasárnap
