Szent József az Igaz Ember
József életéről és haláláról nem sokat tudunk.
Az egyházdoktor Avilai Szent Teréz, látomásban sokat tudott meg Szent Józsefről, például hogy gyermek korában, szüleitől kapott zsebpénzéből a szegényeket támogatta. Soha senkivel nem vitatkozott és éppen szerénységével, szelídségével győzte meg az embereket.
Bár Dávid családjából származott, az elszegényedett betlehemi familiája ráeső örökségéről önként lemondott. Feltételezhetően az esszénusok közösségében tanult és épp Nagy Szent Teréz állítja 
róla, hogy fiatalon könyv nélkül tudta idézni a zsoltárokat és más ószövetségi könyveket. Mindezekkel együtt szerény, csöndes és tisztaéletű férfiként élt. Kétkezi ács-asztalos munkából tartotta fenn magát, akit már életében igyaz embernek tartottak.
Néhány apokrif irat arról számol be, hogy a Nablusból származó Justinus vértanú még élő hagyományként említette, hogy József „kerekeket és igákat” készített – minden más dolog mellett, amit egy ácsnak kellett készítenie.
Jeruzsálemi Szent Cirill azt állította, hogy ő még látott egy darab fát, amelyet a hagyomány szerint maga József és Jézus faragott ki egy adott célra.
Tény, hogy a katolikus Egyházban a hívek szakadatlanul, mindig kimutatták a Szent József iránti tiszteletüket, ünnepélyesen és állandóan tisztelték őt Isten Anyja tisztaságos Jegyeseként Jézus Urunk nevelőatyjaként és az egész Egyház mennyei Patrónusaként.
József tiszteletének elterjedésében a ferencesek működtek közre. IV. Sixtus pápa, aki a ferencesek rendjéből jutott a pápai székbe, ünneppé nyilvánította a Szent neve napját (1479). 
Buda (1686) felszabadulását az ő mennyei közbenjárásának tulajdonították. A végső ostromra induló katonákat a kapucinus Avianói Márk Szent József nevével lelkesítette, dárdáján Szent József nagy képét emelve a magasba.
Védőszentjüknek tekintik az ácsok, asztalosok, erdészek, famunkások, favágók, bognárok, koporsókészítők, kádárok, tímárok, a jegyesek, az ifjú házasok, a
családok, az árvák és a haldoklók. Segítségért folyamodnak hozzá a házépítéskor, kísértésben, hirtelen halál, reménytelen ügyek, szembetegségek idején. A XIX. századtól tartják Szent Józsefet a papnövendékek, a szerzetesek, de a munkások és iparosok védőszentjének. Jóllehet hivatalosan csak a huszadik
században lett a munkások patrónusa!
Szent Józsefet legtöbbször úgy ábrázolják, hogy a kis Jézus a bal karján ül, jobb kezében pedig liliomot, vagy kivirágzott vesszőt tart, de ábrázolják vándorbottal, fűrésszel, fejszével és fúróval is. 1726-ban I. Lipót, majd III. Károly kérelmére bekerült a Mindenszentek litániájába.
IX. Piusz az Egyház egyik legválságosabb időszakában az Egyház védőszentjévé nyilvánította.
»XIII. Leó ezt a következőképpen fogalmazza meg: „Az ok, amiért nevezetesen Szent Józsefet tekintjük az egyház különleges védőszentjének és amiért az egyház a maga részéről nagyon sokat 
remélhet oltalmától és közbenjárásától, főként abból ered, hogy Mária hitvese és ahogy tartották: Jézus atyja… Ebből természetszerűen fakad, hogy az isteni családot – melynek ő a feje – őrizze, védje és gondozza… Következésképpen: méltó hozzá, hogy amint a názáreti családot minden tekintetben ellátta és óvta, ugyanúgy most Krisztus egyházát oltalmazza és védje égi közbenjárásával."
Ezt a pártfogást most kérni kell, erre az egyház mindig rászorul. Nemcsak azért, hogy kivédhesse a szüntelenül megújuló veszélyeket, hanem azért is, hogy támogassa az egyháznak a világ evangelizálására, illetve azoknak a népeknek és nemzeteknek az újraevangelizálására tett erőfeszítéseit – amint azt a Christifideles laici kezdetű apostoli buzdításomban megállapítottam –, „amelyekben korábban virágzott a vallásos keresztény élet…, de akiket most komoly nehézségek gyötörnek".
Elsősorban a „felülről jövő erő", a Szentlélek Úristen bőséges ajándékai kellenek ahhoz, hogy Krisztus örömhírét elvigyük azokra a helyekre, ahol még soha nem hirdették, vagy olyan vidékekre, ahol elhanyagolták, illetve feledni hagyták. E kegyelmek elnyeréséhez szinte nélkülözhetetlen a szentek közbenjárása és példájuk követése. Az egyház nemcsak Szent József hatékony oltalmába veti bizalmát, hanem túl ezen, bízik példájában is. József példája ugyanis nem szorítkozik az élet néhány konkrét helyzetére, hanem túllépve azokat, az egész keresztény közösség minden helyzetében és feladatában mindenkinek mintául szolgál.« (Részlet II. János Pál pápa: Redemptoris custos kezdetű apostoli buzdításából: 28-30.)
