HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

bizzatok_irgalmamban_160.jpgJövő héten, az irgalmasság rendkívüli szentévének kezdetén a magyarországi és külhoni egyházmegyék kijelölt templomai-ban is sor kerül a szentévi kapuk ünnepé-lyes megnyitására. A Szent Kapuk megnyi-tásának időpontjait az alábbiakban közöljük.

 

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
     December 8-án, kedden Nyíregyházán, a nyíregyháza-örökösföldi Isteni Irgalmasság templomában a 18 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében nyitja meg Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a szent kaput.

Egri Főegyházmegye
     December 13-án, vasárnap az egri bazilikában a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében nyitja meg a szent kaput Ternyák Csaba egri érsek. A sárospataki bazilikában is nyílik szent kapu, amelyet szintén Ternyák Csaba nyit meg december 8-án, a 17 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében.

Esztergom- Budapesti Főegyházmegye
     December 13-án, vasárnap három helyszínen kerül sor szent kapuk ünnepélyes megnyitására: a budapesti Szent István-bazilikában Erdő Péter bíboros a 10 órakor kezdődő szentmisében, Máriaremetén, a Kisboldogasszony-bazilikában Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspök a 10.30-kor kezdődő szentmisében, valamint Esztergomban, a főszékesegyházban Snell György esztergom-budapesti segédpüspök a 10.30-kor kezdődő szentmisében megnyitja a szent kaput.

Győri Egyházmegye
     December 13-án, vasárnap a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban a 12 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében Pápai Lajos győri megyéspüspök megnyitja a szentévi kaput.

     Pápai Lajos a szentévi búcsú elnyerésére a győri bazilika mellett a következő templomokat jelölte ki:
– a soproni Szent Mihály-templomot, ahol a megyéspüspök végzi a szentév és a szentkapu megnyitását december 14-én, 17 órakor
– a soproni domonkos templomot, ahol Németh László pápai prelátus, általános püspöki helynök nyitja meg a szentévet és a kaput december 13-án, 17 órakor
– a kapuvári Szent Anna-templomot, ahol december 13-án, az este 6 órakor kezdődő szentmisén nyitja meg a szentévet és a szentkaput Radó Tamás plébános
– és a csornai premontrei templomot, ahol szintén december 13-án, 11 órakor nyitja meg a szentévet és a kaput Fazakas Márton apát.

Görögkatolikus Metropólia
     December 8-án, kedden 17 órakor Máriapócson, a kegytemplomban Kocsis Fülöp metropolita és Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke, valamint a december 12-én beiktatandó apostoli adminisztrátor, Szocska A. Ábel OSBM ünnepélyesen megnyitják a szentévi kaput. Ezen a napon 17 órától közös vecsernyét végeznek, a szent kapu megnyitása után virrasztást tartanak.

Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye
     December 8-án, kedden 10 órakor a kiskunfélegyházi Sarlós Boldogasszony-templomban, december 13-án, vasárnap délelőtt 10.30-kor pedig a kecskeméti társszékesegyházban nyitja meg Bábel Balázs érsek ünnepi szentmise keretében a szent kaput.

Kaposvári Egyházmegye
     December 8-án, kedden 15 órakor a zalakarosi Isten Irgalmasság-templomban Balás Béla kaposvári megyéspüspök megnyitja a szentévi kaput.

Pannonhalmi Főapátság
     December 8-án, kedden 18 órakor Győr-Kismegyerben az Isteni Irgalmasság templomában Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát-püspök ünnepi koncelebrált szentmise keretében nyitja meg a szent kaput.

Pécsi Egyházmegye
     December 8-án, kedden a pécsi székesegyházban a bűnbánati liturgiát, katekézist, valamint rózsafüzér imádságot követően 18 órakor ünnepi szentmise keretében nyitja meg Udvardy György megyéspüspök a szentévi kaput.

Szeged-Csanádi Egyházmegye
     December 13-án, vasárnap a szegedi dómban a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében Kiss-Rigó László megyéspüspök nyitja meg a szent kaput.

Székesfehérvári Egyházmegye
     December 13-án, vasárnap 10.30-kor kerül sor az irgalmasság kapujának egyházmegyei megnyitására a székesfehérvári székesegyházban koncelebrált püspöki szentmisével. A szentmise után körmenetben vonulnak a Szent Imre-templom főbejáratához, majd Spányi Antal megyéspüspök ünnepélyes imádsággal megnyitja a szentév kapuját. A templomban elhelyezik az Irgalmasság keresztjét.

Szombathelyi Egyházmegye
     December 13-án, vasárnap 9 órakor Veres András szombathelyi megyéspüspök a szombathelyi székesegyházban ünnepi szentmise keretében nyitja meg a szent kaput, egyben megáldja a jubileumi Szent Márton-évre készített bronzkaput.

Váci Egyházmegye
     A Váci Egyházmegyében Beer Miklós váci megyéspüspök három helyszínen nyitja meg a szentévi kaput: december 8-án, kedden 10 órakor a váci székesegyházban, december 12-én, szombaton 16.30-kor Mátraverebély-Szentkúton és december 13-án, vasárnap 9 órakor Gödöllő-Máriabesnyőn.

Veszprémi Főegyházmegye
     A Veszprémi Egyházmegyében Márfi Gyula érsek három helyszínen ünnepi szentmise keretében nyitja meg a szent kapukat: december 12-én, szombaton 18 órakor Sümegen, a ferences kegytemplomban, december 13-án, vasárnap 10.30-kor Veszprémben, a Szent Mihály-bazilikában, december 14-én, hétfőn 17 órakor Keszthelyen, a kármelita bazilikában.

Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség
     Az irgalmasság kapuját Jakubinyi György érsek nyitja meg december 13-án, vasárnap Csíksomlyón, a 12.30 órakor kezdődő ünnepi liturgia keretében.

Nagyváradi Egyházmegye
     A nagyváradi székesegyházban található szent kaput december 13-án nyitják meg a 16 órakor kezdődő szentmise keretében, melyet Pier Marini érsek celebrál. Előtte 15 órától ráhangolódó imádságot tartanak.

Szatmári Római Katolikus Érsekség
     A szatmári egyházmegyében a szatmárnémeti székesegyházat, a nagykárolyi Kalazanci Szent József-, a máramarosszigeti Borromeo Szent Károly- és a nagybányai Szentháromság-templomokat jelölte ki Schönberger Jenő irgalmasság kapuinak helyéül. A kapuk megnyitására advent harmadik vasárnapján, december 13-án a főmiséken kerül sor. A megyéspüspök a szatmárnémeti székesegyház kapujának megnyitását végzi, a további helyeken az esperesek nyitják meg a kapukat.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat, Magyar Kurírimg_1.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretetlang.blog.hu/api/trackback/id/tr668151232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása