A Hajnal Szép Sugara

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Kimberly, a feleség lelki feljegyzéseiből 4
A protestantizmus megkötözöttségében
     Már-már arra gondoltam, hogy elválunk, de féltem Isten megsérteni és attól, hogy emiatt a pokolra kerüljek. Éreztem, hogy valamiképp van remény ‒ nem Scott miatt vagy miattam, hanem azért, mert Isten hűséges. Az Úr vala-hogy majd csak irgalmas lesz hozzám ‒ és Scotthoz is ‒ nap nap után, hogy megkapjuk a szükséges kegyelmet ebben a nehéz, ínséges időben.
     Scott nagy élvezettel élte katolikus életét (bár nem kérkedett vele). Ha imádkozott, keresztet vetett. Volt egy feszület az irodájában. Egyszer véletlenül hallottam, amikor az Üdvözlégyet mondta egy barátjával.
     Nagyon mélyen érintett, hogy nem tudok örülni megváltottsá-gomnak. Imanaplómban újra és újra föltettem a kérdést az Úrnak: „Miért nem tudok örülni megvál-tottságomnak? Tudom, hogy meg vagyok váltva. Ugyanakkor Scott föl se teszi ezt a kérdést, és ő miért tud örülni annyi-ra? Igen, neki ott volt az Oltáriszentség!” Nagyon makacs voltam ‒ ez a legmegfelelőbb szó.
     Egyszer az egyik katolikus barátnőm értem könyörögvén, megemlítette, hogy az Úr azt mondta neki: számunkra „Krisztus megtöretett Testének apostolsága” adatik. Nem értettem, de a magányosságunk gyötrelmei emlékeztettek a reformáció okozta szakadások szomorúságára és fájdalmaira. És ez elgondolkodta-tott, hiszen nap nap után határozottan éreztük, micsoda dúltság jellemzi a családokat a reformáció óta. És magunk is megéltük, mennyire fájdalmas az egység hiánya.
     Férjemmel ketten aktivisták lettünk, s ez a kötelék nagyban segítette, hogy együtt tudjunk működni. Az abortusz és a pornográfia elleni közös küzdelemben együtt éltünk meg a sikereket, és házasságunk erősödött a közös szolgálattól is, meg attól is, hogy közös barátokat szereztünk.
Segített abban is, hogy kívülről tudjuk szemlélni magunkat. (folyt. köv.)

     A Szentháromság ünnepe (Fes-tum ss. Trinitatis), a Katolikus Egy-házban a Háromszemélyü Egy Isten tiszteletére rendelt külön ünnep, mely a pünkösd után való első vasár-napon tartatik meg. Főleg székelyföl-dön "kicsipünkösd" néven is ismert. Lüttichben kezdték először ünnepelni a X. sz. elején. Hazánkban már Könyves Kálmán király elrendelte épp a mai időpontban a Szentháromság ünnepének megülését. XXII. János pá-pa (+1334) az egész nyugati egy-házban kötelezően elrendelte. Népszerűségének köszönhetően több pro-testáns egyház is átvette. A keleti egyház ez ünnepet külön nem ismeri, pünkösdkor tartja meg.  Szentháromságos Egy Isten, ragyogtasd be életutunk, hogy mindig szilárdan kitartsunk a hitben és a szeretetben, mások tanúságára is!

Kimberly, a feleség lelki feljegyzéseiből 5
Apám sugalmazott jótanácsa
     1986 karácsonyán tudtuk meg, hogy újabb gyermekünk fog születni. Az Úr sugallatára a „kiengesztelődés gyermekének” neveztem el.
„Ó, Istenem” ‒ mondogattam ‒, „azt jelenti ez, hogy katolikus lesz és nekem is katolikussá kell lennem?” ‒ S rögtön imádkozni kezdtem.
     Utána azon gondolkodtam el, milyen módon lesz ez a gyermek megkeresztelve. Kritikus hely-zet volt ‒ magam hittem a gyermekkeresztség-ben, de egy olyan, felekezethez nem tartozó gyülekezetbe jártam, mely nem hitt benne. Mindig arról álmodtam, hogy apám kereszteli meg a gyermekeinket, de nem tudtam elképzelni, hogyan válhat ez valóra. Isten volt hozzám oly kegyes, hogy ezúttal megóvott a Scottal való viták-tól. Beláttam, hogy Scott a család lelki irányítója, és jobbnak láttam, ha beletörődök, hogy a gyermek katolikus keresztségben részesül; ami végül igaz békével ajándékozott meg azzal a hatalmas meglepetéssel együtt, amelyet Scottnak okoztam, amikor csöndben megkértem, hogy a gyermek megszületésekor tegye meg az előkészületeket Monsignor Bruskewitz-cal a keresztelőre.
     Közvetlenül a kislányunk megszületése előtt volt egy fontos beszélgetésem apám-mal. Nála mélyebben hívő embert keveset ismerek. Tényleg ilyen apára volt szükségem, hogy elvezessen mennyei Atyámhoz. Apa megérezte a szomorúságot a hangomban.
„Kimberly ‒ kérdezte ‒, szoktad-e mondani azt az imádságot, amit én nap mint nap elmondok: Uram! Megyek ahova akarod, hogy menjek; teszem, amit akarod, hogy tegyek; mondom, amit akarod, hogy mond-jak, és lemondok, amiről akarod, hogy lemondjak”?
„Nem, apa, mostanában nem szoktam mondani!” (Nem is sejtette, hogy még mindig micsoda fájdalommal tölt el, hogy Scott katolizált.)
„Nem?!” ‒ mondta őszinte megdöbbenéssel.
„Apa, én attól félek, hogyha imádkoznám, az egyet jelentene a katolizálással. Én pedig nem leszek római katolikus!”
„Kimberly nem hiszem, hogy azt jelentené, hogy római katolikus leszel, hanem azt jelenti: vagy Jézus Krisztus az ura életednek, vagy nem Ő az ura! Ne akard megmondani Istennek, hová vagy hajlandó elmenni vele, és hová nem. Azt mondd el neki, hogy hallgatsz rá. Ez sokkal fontosabb, minthogy római katolikus leszel-e, vagy sem.
Máskülönben megkeményíted a szíved az Úrral szemben. Amíg nem tudod elmondani ezt az imát, imádkozz a kegyelemért, hogy sikerüljön elmondanod. Szívedből hódolj meg előtte ‒ bízhatsz benne!”
     Apám szavai nagy hatással voltak rám! Olyan érzésem volt, mint amikor gyermekko-romban megfogta a kezemet.
„Istenem, add meg a kegyel-met, hogy el tudjam mondani azt az imádságot” ‒ imádkoz-tam naponta, 40 napon át. Közben féltem, hogyha elmon-dom azt az imádságot, megpe-csételődik a sorsom, kidobha-tom az agyam, és mint egy idióta követhetem Scottot a Katolikus Egyházba.
     Végül eljutottam odáig, hogy elmondjam ezt az imád-ságot, Istenre bízva a követ-kezményeket. És érdekesmód rájöttem, hogy én készítettem magamnak a kalitkát, az Úr pedig nem bezárta, hanem kinyitotta az ajtaját, hogy szabaddá tegyen. Megdobbant a szívem. Most már újra szabadon hoz-záfoghattam tanulni és próbálkozni, némi örömmel kutatni kezdhettem dolgokat. Most már mondhattam: Igen Istenem, nem így terveztem el az életemet, de jó lesz, amit te álmodsz meg számomra. Mi a szándékod a szívemmel, a házasságommal, a családunkkal? Tudni akartam. (folyt. köv.)

Bármerre jársz. bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

 Titkári emlékezés

      Beszélgetéseink során, valahogy felmerült köztünk a "kíváncsiság vétkének" témaköre (merthogy Erzsébet asszony így vagy úgy, de mindig oktatott engem valamiképp). Egy esetet mesélt el melyben egy ember, állandóan kukucskált a szomszédja portáját elválasztó palánkon. Ezt a szomszéd megelégelte, s egy tükröt helyezett a lyukra, fényével a kíváncsiskodó felé. Nos, amikor a kíváncsiskodó szomszéd megint a lyukba benézett igen elcsodálkozott, hogy valaki visszanéz. Na erre belőlem kitört a nevetés, de annyira, hogy alig bírtam magammal. Erzsébet néni néhány pillanatig csak döbbenten nézett, bizonyára azt hihette, hogy megzavarodtam. Ennek ellenére rá is átragadt a nevetés és már meg se tudta kérdezni, hogy min is nevetünk. Nagy nehezen eldadogtam, hogy egy vicc jutott az eszembe, de nem mondhatom el! De mondjam csak el! – mondta ő még mindig kacagva! De nem, de igen, de nem! És így ment ez egy darabig, mígnem kötélnek álltam és röviden elmondtam az egyébként hülye vicc lényegét! Eszerint egy pasas véletlenül lenyelt egy üvegszemet és hamarosan egyre komolyabb problémái adódtak, úgyhogy kórházi konzíliumot tartottak fölötte. Az egyik orvos amikor tüzetes vizsgálatnak vetette alá, egyszer csak összecsapta kezét és így kiáltott: "megáll az orvostudomány, megáll az ész, nem lehet benézni, mert valaki kinéz!" 

Na, Erzsébet nénit majdnem fel kellett locsolni! Ám, mint aki hirtelen észbe kapott, egyik pillanatról a másikra lehiggadt és csak ennyit mondott: – „Fiacskám! Akkor most mondjunk el egy Miatyánkot, meg egy Üdvözlégyet!” 

Kimberly, a feleség lelki feljegyzéseiből 3
A protestantizmus megkötözöttségében
    Én mást gyászoltam, mint Scott. Azon keseregtem, hogy soha többé nem lehetek lelkipásztor-feleség, amiről egész életemben álmodtam. Nem láttam, milyen szerepem lehetne Scott hivatásában, újabban azt mondta, kispapokat szeretne oktatni; korábban terveztük, hogy majd tanácsadást tartunk fiatal jegyespároknak, de ilyesmi a katolikus szemináriumban nem létezik.
És talán apróságnak tűnik, de irtóztam a gondolatától is, hogy az otthonunkban esetleg mindenféle kegytárgyak álljanak halomban. Amikor az egyik barátunktól többek jelenlétében kaptunk egy keresztet, megszólalni se bírtam.
Szerencsére Scott elvette tőle: „Tudom is, hol lesz a helye ‒ mondta ‒ ahol olvasni szoktam.”
Kedves barátainknak fogalmuk sem volt róla, micsoda fájdalmat okoznak nekem ezzel. És még csak azzal sem enyhíthettem rajta, hogy elmondjam valakinek.
     Nem tudtunk többé mélyebben elbeszélgetni teológiai kérdésekről úgy, hogy kölcsönös gyomorgörcsöt ne okoztunk volna egymásnak. Azelőtt Scott volt a legjobb barátom, akivel megoszthattam, ha bántott valami. De most hogyan fordulhattam volna hozzá, amikor legtöbbször éppen ő okozta nekem
akaratlanul is a fájdalmat?
     És Scott sem lett volna annyira magányos, ha mellette vagyok, de nem tudtam és nem is akartam könnyíteni rajta, elvégre ő döntött így, és nyögte a következményeit.
Lényeg, hogy a férjem rettenetesen magára maradt. Hozzám hasonló okok miatt sok protestáns barátja szóba sem akart állni vele, nem értették meg őt és szakítottak vele.
     Gyötrelmes volt a külön-külön magányunk. Azelőtt együtt tanultunk, együtt küszködtünk különböző szövegekkel, s közben tanultam tőle, mert igen jó megközelítései voltak. Most pedig nem voltam hajlandó meghallgatni a felfedezéseit, és nem tudtam vele örülni, hanem mindig rettegtem, hogy belemegy a részletekbe és én hallani sem bírom. Scott azt állította, hogy ő a Biblia révén jutott el a katolikus hitre. De az én hitemnek is a Biblia volt az alapja!
”Mi az igazság oszlopa és alapja?” ‒ vetette oda egyszer.
”Isten Igéje!” ‒ válaszoltam gyorsan.
”Akkor miért mondja Szent Pál a 1Tim 3,15-ben, hogy az Egyház? Mondd, miért nem ér el ez a kijelentés protestánsok lelkéig?”
”Ez csak a te katolikus Bib-liádban van így, Scott!” ‒ állítottam. Erre ő kinyitotta az én Bibliámat, és valóban benne volt, melyet emlékeim szerint addig sose olvastam. (folyt. köv.)

A házibuli
     A végzős diákok meghívtak néhány elsőéves lányt egyikük családi villá-jába, bulizni.
A vendégek sorra érkeztek és fogyott a "welcome drink", csak egy fiú Lé-nárd nem akart inni semmit, pedig mindenki azt várta, hogyha becsics-csent, még jobb hangulatot teremt maga körül.
Valamennyien ötöd éve ismerték Lénárdot és alig akadt aki ne kedvelte volna. Vidámnak látszó fiú volt, a társaságok tréfamestere – de csak lát-szatra –, mert bensőleg összeszedett és komoly volt. Mindenki tudta róla, hogy nincsenek szülei. Zárkózottságára jellemző volt, hogy nehezen is-merkedett a lányokkal, melyet maga azzal magyarázott, hogy úgyse talál "magának valót" (ami alatt bensőségesen hívő katolikus leányzót értett).
     Nyári kánikula volt és a hűsítő italok bizonyultak a legnépszerűbbnek. Lénit is megkínálták egy jegessel, ám ő nem tudta, hogy dupla szeszt raktak bele. Rettenetesen a fejébe szállt! Nos eddig mindenki gurult a poénjaitól, ám ezúttal megbizonyosodhat-tak, hogy ez az ember "fordítva van beköt-ve", mivel látványosan elcsendesedett, leült a sarokba, "derengeni" a félhomályban.
A lakás légkondija épp rossz volt, így mindenki nekivetkőzött a tisztesség határa-in belül. És ekkor kezdődött el a baj!
     Lénárd szeme megakadt az egyik csinos szőke lányon, akit már tavaly az első látásra vonzónak talált, de soha nem volt mersze közeledni hozzá. A lány – Ilcsi – szerényen ült, s a nyakában egy Csodásérem ragyo-gott. A fiú valójában nem is a lányt, hanem az érmecskét nézte, szinte megigézve.
A többiek is észrevették, a szinte mozdulat-lan hódolatot és heccelni kezdték, "nicsak, tetszik neki a csaj, csak egy kicsit merev"! Erre kitört a röhögés. Csak egy valaki vette észre, hogy valami gond van a fiúval – a csodásérmes lány –, mert Léni szemében egyre csak gyűltek a könnyek.
     A lány, mivel maga is kóstolgatta az ita-lokat, nem kevéssé spiccesen, egyszeriben – mint aki segíteni is akar, meg magával sem bír –, se szó, se beszéd, odament és beleült a nekikeseredett fiú ölébe, magához szorít-va borzas fejét! Más fiatalember meglepett és boldog lett volna érezni egy ilyen szép lány illatát és szívdobogását, ám Léni nemhogy boldog, de kifejezetten szomorú volt, melyet a benne dol-gozó ital sem csillapított. Többször elsuttogta fájdalmasan: "elhagytam őt, szégyelltem őt és megtagadtam őt"!
A lány csak keveset értett a szavakból, de azt tudta, hogy nem neki szól. Azt azonban meg kellett állapítania, hogy kiváltságolt partnere minden romantika ellenére, igen kényelmetlen helyzetben van. A fiúnak ugyanis folytak a könnyei.
     Illő nem illő, most jókor jött ez az ölelés a félhomályban, mert ha a töb-biek így látták volna a máskor vidám fickót, nyomban buta heccelődés áldozatává teszik.
     A zene döngött, néhányan táncoltak, egy pohár kiömlött, ám ami ez-után történt, váratlan volt mindenki számára. A férfitársak által bátorta-lannak tartott Léni elemelte a fejét a lánytól és forrón megcsókolta a melle fölötti érmet. A többiek csak azt látták, amit láttak és tapsvihar tört ki, gratulálva Léninek, hogy most végre, leküzdötte komplexusait!
     Ilcsi oldotta meg a helyzetet és gyorsan szellőzés ürügyén kiosontak a kertbe, de leginkább azért, hogy a kiragadja Lénit az értetlen társaságból.
     A félénk fiatalember, maga sem tudta honnan vette a bátorságot, de habozás nélkül megvallotta Ilcsinek, hogy már egy éve vágyva tekint rá, de nem merte megszólítani sem. Egyben azonban elnézést is kért, hogy álmai nőjének szoros ölelésében mégsem iránta érzett fájó szeretetet, hanem a Szűzanya iránt, akinek az érméjét szándékosan otthon hagyta, hogy ne lássák a többiek! "Pedig, mindent Neki köszönhetek!" – mondta és mély lélegzetet vett, nehogy megint elsírja magát! Ahogy ott álltak egymással szemben, olyanok voltak, mint Ádám és Éva a Paradicsomkertben.
A lány anyásan megsimogatta Léni fejét és így vigasztalta: "Ne haragudj, hogy ilyen brutálisan ismerkedtem, ez épp oly idegen tőlem, mint az ivás! Nemhogy nem így szoktam, de eddig még sehogysem! Tavaly, hogy először láttalak, azóta te voltál az elérhetetlen ideálom, és ma reggel a Csodásérmű Szent Szűzhöz fohászkodtam, hogy hozzon össze bennünket! Bocsánatot kell kérnem a Szűzanyától, mert Ő aligha így szerette volna, bizonyára megbántottam Őt is a viselkedésemmel – suttogta –, felemelve ajkához az érmet és megcsókolta – majd folytat-ta: Biztos, hogy nem a Szeplőtelen Anyácska késztetett illetlenségre, hanem az alkohol bódító szelleme. Még soha nem ittam és bizonyára azért szállt a fejembe ennyire. Édesanyám mindig óvott a szesztől és így figyelmeztetett: "Ne igyál, mert elveszted az eszedet!" És valóban elvesztettem az eszemet, de nem a szívemet! Bizony, három dolog is közrejátszott: az ital, az hogy segíteni akartam rajtad és az, hogy... éés az, hogy szeretlek! De ezt a szót már a sírás for-mázgatta szép ajkán, miközben könnyek gördültek végig bájos arcocská-ján ezt gügyögve, csücsörítve: "nem éreztem féltékenységet amiért az a bocsánatkérő puszi nem nekem szólt! Deee most én adok neked egyet, a bocsánatodat kérve a viselkedésemért..." Ebben a pillanatban egy alma leesett a fáról. (A szerk. írása)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Kimberly, a feleség lelki feljegyzéseiből 2
A protestantizmus megkötözöttségében
     Egy nap, amikor Scott épp indulóban volt egy tanúságtételére, kifakadtam:
”Nem tudom megérteni, mi a célja Istennek azzal, hogy egy jól képzett fiatal házaspárnak, akik előtt közös életcél, hogy együtt szolgáljanak, teljesen megváltoztatja az életét, olyannyira, hogy mostanra teljesen más irányba tartanak. Miért csinálja ezt?”
Scott válasza váratlanul ért.
”Lehet, hogy ennyire szeret minket?” ‒ mondta. ‒ Mivel magadtól sose érdeklődtél volna a katolikus hit iránt, talán engem térített meg először, hogy rajtam keresztül fokozatosan megmutathassa neked a Katolikus Egyház szépségét? Hogy megérleljen? Hogy megáldhasson a szentségekkel? Hogy megadhassa a már birtokodban lévő hit teljességét. Hogy egységben legyünk!
”Rettenetesen nehéz meglátni ebben az isteni szeretetet, de el tudom képzelni, hogy így van ‒ mondtam. Be kellett vallanom, hogy magamtól tényleg rá se néztem volna a Katolikus Egyházra. Csak ne várd tőlem, hogy rohanjak tanúságot tenni, ha katolizálnék” ‒ tettem hozzá.
”Nem szeretném” ‒ vágta rá Scott ‒, ha úgy térnél meg, hogy nem várnád meg, amíg tanúságot tudsz tenni.”
Azzal kilépett az ajtón, én pedig megint magamra maradtam a gondolataimmal.
     Hol egyikünket, hol másikunkat borította el a gyász egy-egy hulláma, ahogy láttuk, mint halnak el sorjában az álmaink. Tudom, a gyász talán túl erős kifejezés a lelki szomorúságomra, de tényleg nem találok rá jobb szót. Mindketten lassan haldokoltunk, és egyáltalán nem voltunk biztosak benne, hogy lesz-e még egyáltalán valamiféle föltámadás. Scottnak legalább az a vigasza megvolt, hogy ő Isten akaratát követte. Én még ebben sem lehettem biztos. (folyt. köv.)

Kimberly, a feleség lelki feljegyzéseiből 1
Lelki vívódások
     Megpróbáltam alkalmazkodni Scott katolikus életviteléhez. A húsvét utáni héten nálunk tartott bibliaórát, s beültem hozzájuk. Az elején megkérték az egyik fiatalembert, hogy vezesse a bevezető imát, Ő pedig rögtön elkezdte az Üdvözlégyet. Megsebzett lélekkel vonultam ki a szobából, térdre hulltam a hálószobámban és keservesen sírtam ‒ hogy merészeli kimondani e szavakat az én otthonomban, sót dörzsölvén vele sebeimbe, melyeket Scott áttérése nyitott!
     Scott hamarosan más helyet keresett a bibliaóráknak, amiért igen hálás voltam. Szerencsére Scott sohasem csinált „engedelmességi kérdést” a katolikus hitből, nem igyekezett lelki irányítása alá vonni, amikor a szívem meg sem hódolhatott az előtt, amit a lelkem még nem fogott föl. Bár egész lényéből áradt, mennyire áhítja, hogy ott legyek mellette a misén, amikor próbált rábeszélni, hogy osszam meg vele az Egyházban megtapasztalt örömét és segítsek neki az egyházi szolgálatban, nem élt vissza családunk lelki irányítására szóló hivatásával, és nem kért, hogy olyasmibe menjek bele, ami ellenkezik a lelkiismeretemmel.
     Tulajdonképpen becsült, hogy kitartok a meggyőződé-sem mellett, bár azt kifogásol-ta, hogy továbbra sem vagyok hajlandó foglalkozni a lelki megosztottságunkkal járó kér-désekkel.
Érdekes, hogy azt természe-tesnek vettem, hogy a gyerme-keink elsősorban Scott lelki irányítása alatt az Úré. Ez azt jelentette, hogy végsősoron csak katolikus nevelést fognak kapni függetlenül attól, hogy én protestáns vagyok-e, vagy sem.
Ez rendkívül fájdalmas felismerés volt, különösen, hogyha én leszek az egyetlen protestáns a családban. Alig tudtam elviselni a gondolatot, mennyire elszigeteltnek érezhetem majd magam ebben a helyzetben. Olyan dac gyűlt bennem, hogy megmondtam Scottnak, hogy nem vagyok hajlandó újabb gyermekeket szülni a pápának! Szerencsére az Úr alig néhány héten belül valamiképp megnyitotta a szívemet s rábírt, hogy meghajoljak akarata előtt.
     Scott általában a fiókjába tette a kegytárgyait, például a rózsafüzérét, a skapuláréját és a szentképeit, de előfordult, hogy az öltözőasztalon találtam rájuk.
Észrevettem, hogy bizonyos féltékenység kezdett kialakulni bennem Máriával szemben. Tagadhatatlanul hátrányos helyzetben voltam, mert ő állí-tólag tiszta, kedves, együttérző, csodálatos vele együtt lenni; ezzel szemben én nem voltam ilyen szeretően kedves Scott iránt. Ha elment sétálni, tud-tam, azért megy, hogy elimád-kozza Máriával a rózsafüzért. Örültem, hogy nem a szemem előtt csinálja, de féltékennyé tett, hogy arra van ideje, hogy elmenjen és kedvesen elbeszélgessen vele, miközben számomra ‒ úgy tűnt ‒ nincs ideje ugyanerre. (folyt. köv.)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Scott Hahn férji vívódásai
     Mindig szerettem a feleségemet, de most, hogy Krisztus szeretetével tekinthettem rá, összeszorult a szívem, amiért nem vagyunk lelki egységben.
     Annak a taktikámnak, hogy Kimberlyt szem-besíteni próbáltam a tényekkel, eddig nem sok használható eredménye volt. Sikertelenül próbáltam vitára késztetni. Bármilyen könyvet ajánlottam neki, biztos lehettem, hogy ezek után kezébe se veszi. Isten vezetett rá, hogy vonuljak vissza, és hagyjak több teret a Szent-lélek működésének.
Apologetikus érvek felsorakoztatása helyett újra a magam érzéseiről beszéltem neki gyengédséggel, de nem azért, hogy ezzel az újabb stratégiával hatékonyabban irányíthassam és manipulál-hassam. Egyszerűen egyedül így tudtuk tisztességesen és szeretetteljes módon kezelni a köztünk lévő különbségeket. Lassanként elfogadtam, hogy Kimberly esetleg nem lesz katolikus, egy életen át pedig nem akar-tam erőltetni a megtérését.
     Miután új lakhelyünkre beköltöz-tünk és szereztünk néhány új barátot a környéken, Kimberlyvel kezdtük szembetalálni magunkat egy merev katolikus-ellenes fajtával, a katoliku-sokból lett fundamentalistákkal. Ilyenekkel korábban egyikünknek sem volt dolga. A katolikus-ellenes protestánsoktól eltérően, akik csu-pán azt élvezik, ha éles biblikus vitát folytathatnak olyan katolikus kérdé-sekről, mint például Mária vagy a pápa, a volt katolikus fundamenta-listák e kérdésekben olyan haragot és sértődöttséget tapasztaltunk az Egyház iránt, hogy képtelenség volt velük értelmesen társalogni.
     Az ő nézetük szerint engem az ördög kerített hatalmába, ezért arra biztatták Kimberlyt, hogy ne is figyeljen rám, hiszen a sátán arra használ, hogy a hazugságaival csábítsa őt. Még szerencse, hogy egy olyan független és intelligens nővel szemben, mint a feleségem, az ilyen tanács elkerülhe-tetlenül visszafelé sült el. (folyt. köv.)

Bármerre jársz. bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Üldözni fognak a nevemért
     Érdekes, hogy még a lanyha hitű protestáns testvérek is, amint valami „pápista” tanúsággal szembesülnek, mindjárt harcosan kiállnak nya-kas hitelveik mellett. Így történt ez Scott Hahn megtérését követően is! Kiváncsi barátok kezd-ték hívogatni, de a legtöbb beszélgetés így hang-zott:
„Scott, épp most hallottam a rémhírt. Igaz, hogy katolizáltál?”
„Hát képzeld igaz! – válaszolta Scott – Isten kegyelméből katolikus lehettem, és nem tudok Neki eléggé hálás lenni!”
„Ó értem. Hát akkor Scott, feltétlen add át üdvözletemet és imámat Kimberlynek!”
Gyanítom, hogy ezalatt valójában részvétüket nyilvánították feleségem felé. Gyakorlatilag, mintha meghaltam volna.   Addigi helyemet egy pápista szélhámos vette át és a legtöbben lekezeltek.
Közeli barátok húzódtak el tőlem és hidegültek el. De valójában megértet-tem őket, mert nem is olyan régen, én még sokkal élesebben nyilatkoztam a katolikusok ellen, mint bármelyikük!
     Beszélgetni nem akartak velem, vitatkozni meg még kevésbé. Az, hogy milyen okok vezettek ide, nem érdekelt senkit. Szinte az volt az érzésem, hogy féltek megtudni!
De minden fájdalmam és lelki bánatom nem mér-hető ahhoz az örömhöz és megtapasztalt erőhöz, amely abból származott, hogy tudva tudtam, Isten akarata szerint cseleked-tem, és az Ő Igéjének en-gedelmeskedtem.
     A napi Szentmise és Szentáldozás kiváltsá-gához képest, csekély-ségnek tűnt bármi áldo-zat. Azt is megtapasztal-tam, hogy az ilyen szen-vedés hatékonyan és na-gyon vigasztaló módon egyesíthető Krisztus eucharisztikus áldoza-tával. Mindezek révén bensőségesebb viszonyba kerültem Urunkkal és Miasszonyunkkal. A fájdalom csak valóságosabbá tette a dolog romantikáját. (folyt. köv.)

Bármerre jársz. bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

 Nem parancsolt ünnep. Protestáns kezdeményezésre a Karácsony és a Húsvét másnapjának mintájára megült, 1997-től munkaszüneti nap Magyarországon.

Szent füst!
     Másnap és a következő napon is visszatértem a misére. Minden újabb alkalommal egyre több jelenet játszódott le előttem a Szentírásból. De semelyik másik könyvet sem láttam a sötét kápolnában olyan fényesen, mint a Jelenések könyvét, az Apokalipszist, mely az angyalok és a szentek ünnepét írja le mennyben. Ahogy a Jelenésekben, úgy a kápolnában is láttam a felöltözött papot, az oltárt, a gyülekezetet, mely kiáltja: „Szent, szent, szent...”
     Láttam a tömjén füstöt; hallottam az angyalok és szentek szólítását; én magam is énekeltem az alleluját, mert ez az ünnepség egyre jobban vonzott.
Továbbra is a hátsó padban ültem a Bibliámmal és gyakran nem tudtam, hirtelenjében merre forduljak ahhoz, ami az Apokalipszisben játszódik le, vagy ahhoz, ami az oltáron történik. Egyre inkább úgy tűnt nekem, hogy a kettő ugyanaz.
     Új lendülettel vetettem bele magam az ókori kereszténység tanulmányozásába és megállapítottam, hogy az első püspökök, az egyházatyák, ugyanazt fedezték fel, amit én is átéltem minden reggel. A Jelenések könyvét a liturgia kulcsának tartották, a liturgiát pedig a Jelenések könyve kulcsának.
Valami erőteljes játszódott le bennem mint tudósban és hívőben. A Jelenések, a Biblia számomra legbonyolultabbnak tűnő könyve, most megvilágította hitem alapkövét: a szövet-séget mint Isten családjának szent kötelékét.
     Eközben a mise, amit azelőtt a legnagyobb káromlásnak tartottam, olyan eseménnyé vált előttem, mely megpecsételte Isten szövetségét. „Ez az én vérem kelyhe. Az új és örök szövet-ségé”.
     Mindez új volt nekem, egész beleszédültem. Éveken át úgy próbáltam értelmezni a Jelené-sek könyvét, mint valamiféle kódolt üzenetet a világ végéről, az ünneplésről a távoli mennyor-szágban; olyasvalamiről, amit a keresztények többsége nem élhet át, amíg a földön van. Most, miután már két hete mindennap eljárok a szentmisére, egyszerre csak vágyat éreztem arra, hogy a liturgia közben felálljak, és ezt mondjam: „Figyeljetek ide mindnyájan! Megmutatom nektek az Apokalipszisben, hol vagytok éppen! Nyissátok ki a negyedik fejezetet a nyolcadik versnél. Most épp a mennyországban vagytok.” (folyt. köv.)

Bármerre jársz. bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Barsi Balázs: A teremtő Lélek c. 1998-ban elhangzott beszédsorozatából való részlet. Azonos címmel 1999-ben könyvként is megjelent az Efo Kiadó és Nyomda Bp. gondozásában. A teljes mű megtalálható:  http://www.ppek.hu/k563.htm

Pünkösd vasárnap
     Ha valaki az Istennel való kapcsolatot keresi, sehol másutt nem találja meg, csak az Egyházban. Csak itt nyerhet bocsánatot bűneire, itt testesülhet bele Krisztusba, részesülhet az ő isteni életéből.
     A Szentlélek éppen azzal dicsőítette meg Jézust, hogy megadta neki, hogy istenfiúi halállal haljon meg, amely önátadás. Vagyis merjen az Atyába belehalni, illetve beleszületni, hiszen ő az Élet, amely elnyeli a halált. Aki Istenbe veti bele magát, bármibe is kerül, az Életet választja.
És félelmetes, hogy Jézus nem szereti jobban az Atyát, mint minket, mert ugyanazzal a szeretettel szereti őt, mint bennünket: a Szentlélekkel. A szeretet nem érzelem és ragaszkodás, hanem a harmadik isteni személy kiárasztása. A Szentlélekkel magába testesít minket, ha akarjuk. Előre megvan a helyünk, hiszen azért ment előre, hogy helyet készítsen nekünk. Akkor foglaljuk el azt a helyet az ő dicsőségében, amikor elfogadjuk az istenfiúság Lelkét, a Krisztust feltámasztó Lelket, a Titokzatos Testet alakító Lelket. A Szentlélek teremtő Lélek: ugyanazt műveli bennünk, amikor hitet támaszt Krisztusban, mint amikor őt feltámasztotta a halálból. Amikor megkaptuk a Szentlelket, új teremtménnyé lettünk, az isteni természet részeseivé. Az Atya a Fiúban szeret minket, kiárasztva ránk a Szentlelket, mi pedig szintén a Fiúban szeretjük viszont őt, miközben mi is árasztjuk 
feléje a Szentlelket. Olyan mélységben vagyunk egyek, hogy egyetlen isteni élet van bennünk: Isten szeretete. Isten belső életét kell egymással is élnünk. Ez nem elérhetetlen eszmény csupán, erre képességet is kaptunk.
     Pünkösd az, amikor az Isten élete működni kezd bennünk. 

Scott nagy napja
     Mindennap részt véve a szentmisén Scott tudatosította, hogy így a szövetséget újítja meg s érezte, hogy Krisztus akarja, miszerint ne csak lelkileg vegye őt magához, hanem fizikailag is, az Eucharisztiában, mert ebben nyilvánul meg az evangélium teljessége. A szentmise után mindennap letérdelt az Oltáriszentség elé, és elimádkozta a rózsafüzért. Buzgón fohászko-dott, hogy felismerje Isten akaratát, és képes legyen teljesíteni azt. Az imádság alatt kézzel-foghatóan érezte, hogy Jézus segít neki Szűz Márián keresztül.
     Két héttel 1986 húsvétja előtt Gerry Matatics felhívta Scottot és elmondta neki, hogy a húsvéti vigílián őt és feleségét befogadják a Katolikus Egyházba. Scottot sokkolta ez a hír. Így kérlelte imájában Istent: „Uram, mit akarsz tőlem?” ‒ Legnagyobb megdöbbené-sére meghallotta a választ:
„És te fiam, mit akarsz?” ‒ Erre ő így felelt:
„Haza akarok térni Jézusom és magamhoz akarlak venni téged az Eucharisztiában.”
Ekkor meghallotta az Úr nyugodt válaszát:
„Én nem tartalak vissza!”
Scott megértette, hogy engedetlenség lenne a Katolikus Egyház közössé-gébe való belépését tovább halogatnia.
Ezt elmondta a feleségének Kimberlynek és kérte, hogy imádkozzon érte. Kimberlynek ez nagyon nehéz volt. Gyakorló presbiteriánusként úgy érezte, hogy a férje elárulja és elhagyja őt. Scott számára is fájdalmas volt a felesége elutasítása. Szívében imádkozva ezt Istennek adta át. Ezt a választ kapta:
„Scott, szükséged van a kegye-lem teljességére az Euchariszti-ában, hogy általad tudjam sze-retni őket”. – Hahn elmondta a döntését Bruskiewitz atyának a plébánosnak, aki 1986 húsvét-jának vigiliájára tűzte ki a Kato-likus Egyházba való befogadá-sának dátumát. Scottot akkor megkeresztelték, s a bérmálko-zás és az Eucharisztia szentsé-géhez járult.
     Az első szentáldozás után megölelte a feleségét. Érezte, hogy maga Krisztus az, aki a szentáldozás után jelen van benne, átöleli őt és Kimberlyt. Jézus ezt mondta Scott szívének csöndjében:
„Scott, ez nem függ az érzéseidtől. Önmagamat adtam neked a Szentostyában, ezért most jobban bízhatsz bennem, mint bármikor azelőtt. Benned vagyok, a lelkedben és a testedben, úgy ahogy még soha azelőtt nem voltam.” (Kép: Scottnak megnyílt az ég, de felesége homályban maradt.) (folyt. köv.)

Bármerre jársz. bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Családba vágyva ‒ Isten családjába
     Ezután a vita után Scott már nem kételkedett abban, hogy Isten a Katolikus Egyház közösségébe hívja őt. Már csak egy probléma volt ‒ mikor lép be. A felesége Kimberly beleegyezett, hogy Milwaukee-ba költözzenek, hogy Scott jelentkezhessen az ottani katolikus egyetem teológia és Szentírás szakának doktorátusára.
     Tanulmányai alatt Scott felfedezte a katolikus dogmák mély igazságát és szépségét. Katolikus diákokkal ismerkedett meg, akik örömmel élték meg és védelmezték a hitüket. Egyikük, John Grabowski, bevezette Scottot a Szentmise liturgiájába a plébániatemplomukban. Egy másik diák, Monica Migliorino pedig beszervezte Scottot és a feleségét egy életvédő mozgalomba, mely eltökélten harcolt az abortusz és a porno-gráfia ellen.
     Abban az időben Scott közeli kapcsolatba került az Opus Dei buzgó katolikusaival, s megtanulta tőlük a szolid katolikus életmódot, gyakorlati útmutatást kapva a mindennapi ima, munka és apostolkodás terén.
Lelki átalakulása során Scott ‒ ahogy maga mondja ‒ eljutott a szerelem stádiumáig. A Katolikus Egyházzal szemben táplált előítéletei összeom-lottak, és úgy kezdett el rá tekinteni, mint a családjára és az otthonára.
     Az, hogy szentmisére járt – mégha csak „nézőként” is –, hatalmas tett volt Scott részéről, mert a Szentmisét a presbiteriánus egyház kálvinista hagyománya a legnagyobb istenkáromlásnak tart*.
     A liturgia elbűvölte őt, és meggyőződött arról, hogy mélyen a Szentí-rásban gyökerezik.
Az átváltoztatás közben, amikor a pap felemelte a Szentostyát, Scott egész szívéből ezt mondta: „Uram és Istenem! Valóban te vagy az, Uram! Teljesen egyesülni akarok veled.”
„Nem tudom, hogyan fejezzem ki, de őrülten beleszerettem az Eucharisz-tiában jelen lévő Urunkba! Jelenlétét a legszentebb Szentségben erősnek és személyesnek éreztem. Ahogy ott hátul ültem, letérdeltem, és imád-kozni kezdtem a többiekkel, akik a testvéreimmé lettek. Már nem voltam árva! Családra leltem ‒ s ez Isten családja volt.” (folyt. köv.)
........................................
*A magyarországi reformátusok XIII. zsinati ciklus 10. ülésszaka, 2012. május 24-én tárgyalta a Heidelbergi Káté (a Magyarországi Református Egyház hitvallási irata) új magyar fordítását. A református zsinat végül 57:17 arányban úgy döntött, hogy ma is szó szerint vallja a 450 éves tanítást, amely 80. kérdésében kimondja, hogy a katolikus szentmisét „kárhozatos bálványimádás”-nak kell tekinteni! („...a mise lényegében nem más, mint Jézus Krisztus egyetlenegy áldozatának és szenvedésének tagadása és átkozott bálványimádás.” ld. http://www.reformatus.net/heidelbergi-kate)

Bármerre jársz. bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Az első Szentmisém
     Ott álltam inkognitóban ‒ egy protestáns lelki pásztor civilben ‒, majd feltűnés nélkül lehuppantam a katolikus kápolna hátsó padjába Milwaukee-ban, és életemben először váltam egy mise szemtanújává. A kíváncsiság vitt oda, de még mindig nem voltam biztos benne, hogy ez egészséges kíváncsiság-e.
     Az első keresztények írásainak vizsgálatánál számtalanszor bukkantam olyan kifejezésekre, mint „liturgia”, „Eucharisztia”, „áldozat”. Azoknak az első keresztényeknek a Biblia ‒ s ezt a könyvet mindenekfelett szerettem ‒ érthetetlen volt anélkül az esemény nélkül, melyet a mai katolikusok „misének” neveznek.
Meg akartam érteni a korai keresztényeket, de nem voltak tapasztalataim a liturgiával kapcsolatban.
Így hát meggyőztem magam és „felfedező útra” indultam, közben meg egyfolytában fogadkoztam, hogy nem fogok letérdelni, és nem veszek részt ebben a bálványimádásban.
     Beültem a padba egy sötét sarokban, a kápolna legvégében. Előttem elég sok különböző korú hívő volt, férfiak és nők. Nagyon megragadott, ahogy térdet hajtottak és szemmel láthatóan összpontosítottak az imára. Aztán megszólalt a csengő, mindenki felállt, s az oltárnál lévő ajtón át bejött a pap. Bizonytalanul ülve maradtam. Kálvinista lévén hosszú éveken át arra tanítottak, hogy a mise a legnagyobb istenkáromlás, amit csak ember elkövethet.
     A szentmise szertartásában állítólag „Jézus Krisztus áldozata ismétlődik meg”. Így hát úgy döntöttem, megfigyelő maradok, és ülök a nyitott Biblia mellett.
Megragadott a Szentírás, ahogy a mise folytatódott hirtelen tudatosult bennem, hogy nem csak mellettem van a Bibliám, hanem ott volt előttem is ‒ a mise szavaiban!
Az egyik részlet Izajástól volt, a másik a zsoltárokból, a következő Páltól. Egészen le voltam nyűgözve. Legszívesebben megállítottam volna az egészet és felkiáltottam volna: „Hé, megmagyarázhatom, mi történik épp a Szentírásból? Ez csodálatos!”
De kitartottam a figyelőállásban. A háttérben maradtam, mígnem meghallottam, hogy a pap az átváltoztatás szavait mondja: „Ez az én testem ... Ez az én vérem.” Éreztem, hogyan foszlik szét bennem minden kétely. Amikor láttam, hogy a pap felemeli a fehér Szentostyát, éreztem, hogy a szívemből előtör az ima: „Uram és Istenem! Valóban te vagy az!”
     El sem tudtam képzelni nagyobb megindultságot, mint amit ezek a szavak okoztak bennem. Mindez még intenzívebbé vált, amikor a gyülekezet elkezdte énekelni: „Isten Báránya ... Isten Báránya ... Isten Báránya...”, a pap pedig ehhez kapcsolódva: „Íme, az Isten Báránya...” ‒ és felemelte a Szentostyát.
Kevesebb mint egy perc alatt az „Isten Báránya” szavak négyszer hangzottak el. Hosszú évek biblia tanulmányozása után azonnal tudtam, hogy hol vagyok. A Jelenések könyvében voltam, ahol Jézust a huszonkét fejezetben legalább huszonnyolcszor nevezik Báránynak. A menyegzői lakomán voltam, melyet János a Biblia utolsó könyvének végén ír le.
     A mennyei trónus előtt voltam, ahol Jézus mint Bárány mindörökre megdicsőül. Erre nem voltam felkészülve, pedig ‒ ott voltam a misén! (folyt. köv.)

Bármerre jársz. bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

A pápa tévedhetetlensége
     Gerstner minden szentírási érv ellenére el-lenkezett és megkérdezte, mi alapján állítják a katolikusok azt, hogy Krisztus tévedhetetlensé-get adott Péternek a tanításban. Scott ekkor rá-mutatott arra, hogy mind a katolikusok, mind a protestánsok meg vannak győződve arról, hogy Krisztus tévedhetetlenséget adott Péternek ‒ hiszen erről tanúskodik Péter két levele, mely az újszövetségi kánon része. Ezért indokolatlan kétségbe vonni Péternek és az utódainak a tévedhetetlenségét, amikor Krisztus nevében a hit és az erkölcs dolgaiban tanítanak.
Ha hisszük, hogy az Újszövetség könyvei Isten tévedhetetlen igéje, akkor abszurd dolog azt állítani, hogy olyan pápák és zsinatok állították össze, amelyeknek Isten nem adta meg a tévedhetetlen-ség ajándékát az ilyen kérdésekben.
     A felsorolt érvek ellenére Dr. Gerstner továbbra is azt állította, hogy a protestánsok számára a Szentíráson kívül nem létezik más tévedhetetlen tekintély. Az Újszövetség könyveinek kánonjáról azt mondta, hogy „tévedhetetlen dokumentumok tévedhető gyűjteményével van dolgunk”  – na ez aztán érvelés volt!
     Scottnak és Gerrynek csalódást okozott a vita folyama és csodálkoztak, hogy milyen szegényes és összefüggéstelen a protestáns keresztény hagyomány, mely lényegileg a katolikus hitelvek makacs cáfolatán alapszik. Hiszen értelemszerűen minden keresztény számára a Bibliának és az Egyháznak kellene lennie az abszolút tekintélynek ‒ vagy mindkettőnek, vagy egyiknek sem! – Aki azonban nem akar hinni, az nem is fog!
     A Biblia ezt mondja: „Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenn-tartsátok a Lélek egységét” (Ef 4,3); „Testvérek! Urunk, Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, ne szakadjatok pártokra, legyetek egyek ugyanabban a lelkületben, ugyanabban a felfogásban” (1Kor 1,10). ‒ Hogy lehet, hogy a „Biblián alapuló” egyházak figyelmen kívül hagyják ezt az egyszerű parancsot, és egyre csak növelik a szakadást? (folyt. köv.)

Bármerre jársz. bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Az Isten Szava
     Amiként egy államnak van vezetője és kormánya, a kormányhivatalok feladata pedig magyarázni az alkotmányt és annak előírásait megvalósítani az életben. Ha ez szükséges egy állam igazgatásában, mennyivel inkább szükségesek intézményileg az Egyház közösségének vezetésében, mely az egész világot magába foglalja. Jézus ezt mondta Péternek: „Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt” (Mt 16,18).
     Jézus a Szentíráson és a Lelkén kívül nekünk adta az Egyházat is, benne a Tanítóhivatalt a pápával, püspökökkel és zsinatokkal, melyek feladata helyesen magyarázni a kereszténység családjának „alkotmányát” a Szentírás szövegeit és megvalósítani azokat az életben.
Scott elmagyarázta Gerstnernek, hogy a Biblia sehol sem állítja azt, hogy Isten szava csak a Szentírásban van meg. Ellenben egyértelműen állítja, hogy Isten szava jelen van az egyház hagyományában is (2Tesz 2,15; 3,6), ugyanúgy a tanításában és igehirdetésében (1Pt 1,25; 2Pt 1,20-21; Mt 18,17). A Szentírás alátámasztja a sola verbum Dei ‒ „csak Isten igéje” katolikus elvet.
Nem támasztja azonban alá a protestáns sola Scriptura ‒ „csak a Szentírás” elvet. Dr. Gerstner makacsul azt állította, hogy a pápák és a zsinatok tanítása ellen-tétben áll a Szentírással, ugyanakkor egyetlen érdemleges érvet sem hozott fel téziseinek alátámasztására.
Scott arra kérte őt, hogy pontosítsa, kinek a bib-liaértelmezésére gondol?
     Tudjuk, hogy az Újszövetség kánonja 393-ban, a hippói zsinaton lett véglegesítve, s ezt négy évvel később a karthágói zsinaton erősítették meg. Ennek a két zsinatnak a döntéseit a pápa elé terjesztették, s az jóváhagyta őket. Tehát létezik az Egyház tévedhetetlen tekintélye, mely végleges döntést hoz arról, hogy mely írások kanonikusak és melyek nem, és helyesen magyarázza őket. (folyt. köv.)

Bármerre jársz. bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

A pápa és az Egyház Tanítóhivatala
     Scott és Gerry meg akartak győződni arról, hogy a helyes úton járnak, ezért találkozót beszéltek meg az egyik legjelentősebb kálvinista teológussal Dr. John Gerstnerrel, aki a Katolikus Egyházat csak a „sátán zsinagógájának” hívta.
     A vita folyamán Dr. Gerstner a pápaság intézményének biblikus megindoklására kérte őket.
Scott idézte a Mt 16,17-19 szövegét, ahol Jézus új nevet ad Simonnak a Péter (Szikla) nevet, s azt mondja, hogy őrá építi egyházát, és hogy Péternek adja a mennyek országának kulcsait. Amikor Jézus a „országának kulcsairól” beszél, az Iz 22,20-22-re utal, ahol azt olvashatjuk, hogy Ezekiás király kinevezte Eljákimot palotája új intézőjévé és neki adta az „ország kulcsait”. Amikor Jézus Péternek adta az „kulcsokat”, meghatározta Péter primátusát, hogy a nevében vezesse az egyházat, amely Krisztus országa a földön. Péter primátusának hivatala továbbadódik az utódainak.
     Scott elmagyarázta, hogy a Szentírás középpontja a szövetség, amely egy szent családi kötelék Isten és az emberek között, s ezért Isten családjának szövetségként értelmezett bibliai koncepciója értelmet ad a Katolikus Egyház egész tanításának. Ebben szó van Szűz Máriáról mint minden hívő anyjáról, a pápáról mint atyáról, arról, hogy a szentek a testvéreink, és hogy a liturgikus ünnepek családi ünnepségek.
     A Dr. John Gerstnerrel folytatott többórás vita során Scott és Gerry nem kaptak kielégitő választ, s ez még inkább megszilárdította meggyőződésü-ket a katolikus doktrína igaz voltáról. Úgy érez-ték, hogy Luther és Kálvin tanítása megcsalta őket.
Elmagyarázták Gerstnernek, hogy amióta Luther elszakította a köteléket a Katolikus Egyházzal,   25 000 különféle protestáns felekezet keletkezett, s a szakértők véleménye szerint minden héten újabb öt jön létre!
Az összes ilyen felekezet azt állítja, hogy egyetlen tekintélyük a Biblia, s hogy a Szentlélek vezeti őket. Scott az Egyesült Államok megalakulását hozta fel hasonlatként. Az Államok megalapítói nem szorítkoztak csak arra, hogy megírják az alkotmányt, de kormányt is alakítottak, mely az elnökből, a szenátusból, a kongresszusból és a legfelsőbb bíróságból áll. (folyt. köv.)

A szkeptikus legény és a Három Kívánság Fája

     Volt egyszer egy legény, aki semmihez nem értett és semmilyen foglalkozása nem volt, ráadásul égen s földön egyáltalán nem hitt semmiben. Járta a vidéket és az egyszerű emberek tájékozatlanságából élősködött. Ha valaki megkérdezte tőle, hogy mi a foglalkozása, ő csak annyit mondott, hogy szkeptikus! Az egyszerű emberek ennek hallatán azt hitték, hogy bizonyára nagy tudás birtokában lévő patikus.

     Szerencsétlenségére egy késődélután olyan háznál próbált szállást kérni, ahol művelt és mélyen vallásos volt a családfő. Az érdeklődésére kapott válaszra, ő már a küszöbről elzavarta a léhűtő, mindenben kétkedő legényt.

Most, hogy pórul járt a cinikus válaszával, csalódottságában és a kutyáktól való félelmében az erdő felé vette az útját. Már jócskán rásötétedett, amikor nagy nekikeseredve leheveredett egy odvas, öreg fa tövébe. Ez a fa azonban nem akármilyen fa volt, hanem a Három Kívánság Fája.

     Fészkelődött a legény, mert sehogy nem találta a helyét, úgyhogy felsóhajtott: "de jó is lenne ágyban párnák közt pihenni". Ám, ahogy kimondta, máris egy szép paplanos ágyban találta magát.

Igen-igen elcsodálkozott és arra gondolt, hogy mégse való a szabad ég alatt vetett ágyban aludni, hát megest csak sóhajtott ábrándozva, de jó is lenne, ha mindez egy gyönyörű házban lenne oldalán egy takaros feleséggel.

Na bizony alighogy kimondta, máris egy pompás ház szobájában találta magát ágyastól, és mellette egy takaros feleség mosolygott!

Erre aztán örömében, nagyot kurjantott a szkeptikus legény, "Hinnye anyám! Hát ez már nem lehet igaz!" Na úgy is lett! Megest ott találta magát az odvas fa tövében vacogva.

     Tanulság: Velünk is megtörtént olykor és még meg is történhet hogy nem várt jó ér bennünket. Mi azonban el ne felejtsünk így fohászkodni: Áldott legyen az Isten érte!

Az alábbi történetet egy nő osztotta meg a neten, és mára milliókat gondolkodtatott el.

Viselkedj szeretettel, mert nem tudhatod...
     Azon a nyáron nagyon magam alatt voltam. Kiköltöztem a tengerpart-ra, és megpróbáltam rendbe tenni az életemet. Sok volt a gondom, dep-ressziós voltam, anyám haldoklott. Szóval semmi másra nem vágytam, mint magányra.
     Egy nap lesétáltam a tengerpartra. Egy kislány ült a homokban. „Mit építesz?” - kérdeztem. – Ó, nem is tudom, csak olyan jól esik a homok érintése – válaszolta.       Ez jól hangzott, úgyhogy leültem mellé. Aztán megláttunk elszállni egy madarat a fejünk fölött. „Ez gyönyörű” – mondtam én, ő pedig hozzátette: – Anyukám szerint a madarak hozzák a boldogságot.
     „Hogy hívnak?” – kérdeztem én.
    – Wendynek. Hat éves vagyok. És te? – kérdezett vissza.
     „Ruth vagyok. Ruth Petersen.” – válaszoltam én.
     Együtt üldögéltünk egész délután, aztán amikor elváltunk, Wendy megjegyezte: – Ez egy boldog nap volt. Gyere el máskor is!                    Nekem nem igazán volt hozzá kedvem, de bólintottam.
     Eltelt néhány hét, rengeteget dolgoztam, anyám is egyre rosszabbul volt. Egyre depressziósabb lettem. Végül kirohantam a partra. – Szia, Mrs. P! – köszönt rám Wendy.                                                                           Egyáltalán nem örültem neki, mert egyedül akartam lenni. De nem adta fel, jött mögöttem és csacsogott. Kérdeztem tőle, miért nincs soha isko-lában. Azt válaszolta: – Nekem nem kell iskolába járnom, anyukámmal most nyaralunk.                                                                              Megmelegedett tőle a szívem, olyan kedves volt. Végül együtt sétálgattunk a parton, néztük a madarakat. Boldog nap volt, elfelejtkeztem a bajaimról.
     Néhány nappal később viszont minden szörnyen rosszra fordult. Zokogva rohantam ki a partra. Wendy persze ott volt. És egyből kérdezett: – Mi a baj?                                                                                                         „Hagyj most békén, nem akarok veled beszélni” – vágtam rá én. – Akkor ez ma nem egy boldog nap? – kérdezte Wendy. „Nem!” – üvöltöttem rá én. „Ma meghalt az anyám! – És szomorú vagy? – kérdezte ő.                     „Hát persze, hogy az vagyok” – kiabáltam. Elfordultam és faképnél hagy-tam.
     Egy hónappal később, amikor jobban lettem, elszégyelltem magam. Hogy beszélhettem így egy hat éves kislánnyal? Elhatároztam, hogy kien-gesztelem. Rohantam a partra, de nem volt ott. Tudtam merre lakik, mert megmutatta korábban a házat. Erőt gyűjtöttem és bekopogtam. Egy nő nyitott ajtót. Mondtam neki, hogy Wendyhez jöttem látogatóba. „Jöjjön be” – mondta és becsukta mögöttem az ajtót.
     „Wendy egy héttel ezelőtt meghalt” – mondta. Sokkot kaptam, szóhoz se jutottam. „Leukémiás volt, azért jöttünk ide, hogy az utolsó napjai bol-dogok legyenek. Sokat mesélt magáról is. Hogy boldog napokat töltöttek együtt. Írt önnek egy levelet is, várjon, megkeresem” – mondta.                 Én pedig csak álltam és szégyenemben nyeltem a könnyeimet. Bántott, hogy utoljára haraggal váltam el tőle, pedig mindig kedves és barátságos volt velem, sosem panaszkodott, mindig vidám volt, amikor pedig haldoklott, akkor is. Beszélhettem volna neki Isten országáról, a hitről, az őrangya-lainkról... Én meg, végül el sem tudtam köszönni tőle. Amikor visszatért az anya, kezében egy boríték volt, rajta: „Mrs. P-nek”. Kibontottam, és a girbegurba gyerekrajzot találtam benne, a mi tenger-partunkat ábrázolta: a sárga homokot, a kék hegyet és egy madarat, ami a felhők felé tör.
    – Hogy legyenek boldog napjaid! – írta nekem Wendy.
     A kép azóta is kint van a falamon és állandóan arra emlékeztet, hogy embertársainkkal mindig viselkedjünk szeretettel és tanúságtevőn, mert soha sem tudhatjuk mikor veszítünk el valakit, akinek jelenthettek volna valamit a mi szavaink.

Anya nélkül élni?
     Annak híre, hogy Scott közeledik a Katolikus Egyházhoz, hogy a „babiloni szajhával” flörtöl, gyorsan elterjedt a barátai és az ismerősei kö-zött. Az egyikük Chris, felhívta Scottot és ironi-kusan megkérdezte tőle, hogy már imádja-e Szűz Máriát? Scott helyre tette a dolgokat és elmondta, hogy a katolikusok nem imádják Szűz Máriát, hanem tisztelik. Chris kijelentette, hogy szerinte nincs különbség a kettő között, mivel a katolikus Mária-tiszteletnek nincs semmilyen biblikus alapja. Scott válasza határozott volt. Először elmagyarázta a barátjának, hogy Jézus betartotta Isten tízparancsolatát, ezért azt a pa-rancsot is betartotta, hogy „tiszteld apádat és anyádat”. A héber „tisztelni” szó egészen pontosan azt jelenti: „dicsérni”. Jézus Krisztus tisztelte mennyei Atyját és földi anyját, Szűz Máriát is. Természetes, hogy minda-zoknak, akik hisznek benne, ugyanezt kell tenniük ‒ tisztelni Szűz Máriát, ahogy azt Krisztus teszi. Ez a Katolikus Egyház Mária-tiszteletének fő oka.
Az ellenzők azok, akik félnek, hogy megsértik a Fiút, ha az Anyát tisztelik, vagy lealacsonyítják Jézust, ha Édesanyját felmagasztalják...*
     A Bibliában ezt olvassuk: „Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék” (Lk 1,48). A ró-zsafüzér csak az evangélium e sza-vainak beteljesítése.
Scott meggyőződött arról, hogy a rózsafüzér mindennapi imádkozása segített neki egyre jobban megérteni a bibliai szövegek teológiai értelmét. Ez az ima a „szeretet logikájára” ta-nította, kibontakoztatta benne a hit-érzéket, a teológiai intuíciót, növelte intellektuális képességeit és valami egységérzetet adott a világ imádko-zóival.
     Scott a Legszentebb Háromság belső életében felfedezte az egyetlen, örök, szent Család ‒ az Atya, a Fiú és a Szentlélek életét. Arra a meggyőző-désre jutott, hogy Isten családjának földi képmása a Katolikus Egyház-ban található. (folyt. köv.)
................................
*A Montforti Grignon Szent Lajos tanítása szerint ez a merev álláspont azért nagyon veszedelmes, mert ,,a gonosznak a nagyobb jó ürügye alatt finoman szőtt hálója ez” (Tökéletes Mária-tisztelet, 92-94)

Bármerre jársz. bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Ó Mária el ne hagyj, mert elveszünk! 

     A 2016. április 16-i 7,8-es erősségű földrengés rázta meg Ecuador ten-gerparti vidékeit. A hat leginkább érintett tartományban rendkívüli álla-potot hirdetettek ki. Az egyik összedőlt kápolnában, egyedül a Szűzanya szobra maradt a helyén épségben!

     2016. febr. 22-én a braziliai Dracenában,  egy teljesen kiégett faházban a tűzoltók elképedve látták, hogy az „Aparenciai Szűz” porcelán szobrocs-kája teljesen épen maradt. A kis kegytárgy nemhogy el sem színeződött, de le sem esett, holott alatta is elszenesedett a fa! A szobor mellesleg a Brazilia védőszentjeként tisztelt „Aparenciai Szűz” másolata. Az eredetit még X. Pius pápa koronázta meg, „Brazilia Királynője” titulussal. 

     Ugyanezen a napon - tehát február 22-én Assisiben - egy kis kápolna teteje beszakadt, de Szűz Mária szobra épségben maradt!

     Mint emlékezetes, 2012-ben a Sandy hurrikán az Egyesült Államokban pusztított és ott is a "Kegyelmek Anyja" Mária szobor stabilan állt, holott körülötte kő-kövön nem maradt!

Bármerre jársz, bárhol is sétálsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

Az utolsó akadály ‒ a Mária-tisztelet
     Abban az időben valaki egy rózsafüzért küldött Scottnak postán. Ahogy Scott a szentolvasót meglátta, tudatosította, hogy valójában már csak egyetlen akadálya maradt annak, hogy átlépjen a Katolikus Egyházba, és ez a Mária-tisztelet.
     A dolgozószobája csöndjében Scott buzgón imádkozott azért, hogy képes legyen megérteni azt, amit a Katolikus Egyház Szűz Máriáról, Krisztus anyjáról tanít, s aztán egy bizonyos, emberileg reménytelen szándékra életében először elimádkozta a rózsafüzért.
     Három hónappal később Scott megállapította, hogy az imája meghallgatásra talált. Megköszönte Isten irgalmasságát, és bocsánatot kért a vakságáért és hálátlanságáért.
Attól a naptól kezdve, mindennap imádkozta a rózsafüzért. Tudatosította, hogy a rózsafüzér imája a megtestesülés titkából meríti erejét, s hogy rendkívül hatékony fegyver a gonosz ellen. Isten kiválasztotta Szűz Máriát, hogy méhében a Legszentebb Háromság második személye valóságos emberré váljon, és elvégezze üdvösségünk művét.
     Tagadhatatlan tény, hogy a keresztény hagyomány már a második századtól Szűz Máriával azonosítja a protoevangélium asszonyát, akit az egyházművészet sátántipró asszonyként jelenít meg. Azok a Mária-ábrázolások, amelyeken a Szent Szűz széttipor-ja lábával a földgömböt átölelő kígyó fejét, egyértelműen az ősevangélium ígéretére utalnak. Minden keresztény számára világos kéne, hogy legyen: Mária személye mint isteni ajándék jelenik meg az emberi történe-lemben, akinek tevékenysége teljesen és közvetlenül Jézus Krisztus üdvözítő szerepéhez kapcsolódik. Az őskígyó elleni harc győztese Jézus Krisztus, de Máriáé a láb, mely széttiporja a sátán fejét.
     Az üdvtörténet két legfonto-sabb szerepét játszó asszonya között a párhuzam szembeötlő (Szent Iréneusz). Éva a sátán szavára hallgatott, Mária az Istennek mondott igent. Éva nem hitt az Istennek, s ezzel halált hozott önmagára és utódaira, Mária pedig hite miatt a Boldogasszony. Éva az összes élők anyja, Mária is ‒ mivel Fia mindenkiért meghalt ‒ valamennyiünk édesanyja. Éva társa Ádámnak,
Mária társa Szent Fiának. Éva a halált hozta gyermekeire, Mária az életet akarja visszaadni gyermekeinek. Éva a kígyónak szolgáltatta ki önmagát és gyermekeit, Mária széttiporja a sátán fejét. Ez pedig Isten akaratából és erejéből történik. (folyt. köv.)

Az Isten áldjon meg Benneteket, ha békés jövőt akartok, akkor imádkozzatok!

"De miért kéne Máriához fordulnunk se-gítségért?" – kérdezheti a csüggeteg ember. Nos, fatimai Jácinta kórházba menetele előtt így szólt Lúciához: Ha eljön az idő, mond meg mindenkinek, hogy Isten a ke-gyelmeket Mária Szeplőtelen Szívén keresztül adja nekünk. Az emberek-nek általa kell kérniök ezeket. Jézus Szíve azt akarja, hogy Vele együtt égi Anyánk Szívét is tiszteljék. A békét égi Anyánktól kell kérni, mert Isten rá bízta ezt. Bárcsak minden szívnek át-adhatnám azt a lángot, amely a szí-vemben ég, amellyel Jézus és Mária Szívét annyira szeretem! ( FATIMÁRÓL BESZÉL LÚCIA NŐVÉR, IV. kiadás 2006 . 127-128.)

     És valóban, most az utolsó időkben az Is-tenanya személye egyre nagyobb jelentőséget nyer. Szomorú lenne, ha pont mi − az Ő Né-pe −, feledkeznénk meg istenanyai és király-női hatalmáról és nem kérnék szüntelenül az oltalmát a világra, az Egyházra és édes Magyar Hazánkra! 

  Sajnos lehet, hogy nem annyira fiktív az a párbeszéd, ami egy nagymama és unokája
közt hangzik el majdan: – "Igaz nagymama, hogy a te idődben mindenki szabadon jár-hatott Szentmisére, ahányszor csak akart?   – Halkabban kicsim, halkabban! Igen igaz! – És akkor ti mindennap jártatok tem-plomba? – Nem kisunokám, sajnos nem jártunk! – Neeem? És miért nem? – Mert nem volt időnk! – És most van? – Sajnos most sincsen, de ha lehetne, szüntelenül járnánk töltekezni az Úr kegyelmeivel, melynél nincs fontosabb! Most szenvedjük e mulasztásunk következményeit! – Nagymama, mondd meg nekem hal-kan. Én valóban meg vagyok keresztelve? – Igen, így van! Szegény apád két hónap alatt talált egy atyát, aki hajlandó volt élete kockáztatása árán eljönni, hogy a garázsunkban megkereszteljen téged, de ezt el ne mond senkinek!"

Kedves Olvasóim! Ezt az időt várjátok? Mert ha be is következne megrövi-díthető, ha Máriával Jézus Anyjával, egy szívvel-lélekkel engesztelünk és imádkozunk a világ békéjéért!
     Illő és üdvös lenne a Magyar Egyház részéről, ha 2017-ben a Fatimai események centenáriumán, a Magyar Püspöki Kar ünnepélyes keretek közt felajánlaná hazánkat Mária Szeplőtelen Szíve oltalmába! Az állam részéről pedig szép gesztus lenne, ha legalább az egyik Mária-ünnepet augusztus 15-ét vagy október 8-át munkaszüneti nappá nyilvánítaná! A fentiekre és erre a szándékra is, és egyáltalán Édes Magyar Hazánk lelki és gazdasági fellendüléséért mondjuk a Rózsafüzért és az alábbi fohászt:
Magyarország Királynője, könyörögj érettünk és áraszd Sze-retetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!

     Született: 980 körül +Passau, 1059.
     Gizella, Magyarország megkoronázott uralkodónője, bajor hercegnőként Henrik bajor herceg és Gizella burgundiai herceg-nő leánya volt. Eredetileg kolostorba akart lépni: szemlélődő hajlamú, vallásos lélek volt. Szent Wolfgang bencés szerzetes gondos nevelésében részesült.
     996-ban eskették össze Istvánnal Scheyernben (Bajorország).
     Az Istvánnal tervezett házasságot leghatározottabban nagynénje, Gerberga apácafőnöknő ellenezte. Helytelenítette ugyanis, hogy törékeny unokahúgát poli-tikai okok miatt egy ,,barbár herceghez'' adják. Hiába utaltak arra, hogy István jó keresztény, erről csak az első bajorországi látogatásakor győzte meg kritikusait előkelő, udvarias és őszinte viselkedésével.
     Új hazájában Gizella királynői városa, Veszprém volt. A veszprémi püspök ezzel, a mindenkori magyar királyné gyóntatója és a koronázás alkalmával koronázó főpapi tisztséget nyert.
     Gizella szépen varrt, hímzett, és neki kellett udvarhölgyeivel az ország templomait egyházi felszerelésekkel ellátnia. A magyar királynéknak, annak bizonyságául, hogy háziasszonyi erények-kel rendelkeznek, a koronázási szertartás alatt néhány varró és hímző öltést kellett a koronázó paláston végezniök. Ez okozta azt a tévedést, miszerint a Koronázási Palástot Gizella királyné varrta, vagy egy miseruhából alakította volna át. A valóság az, hogy a Koronázási Palást ténylege-sen papi miseruha, melyet a Római Pápa rendkívüli kiváltságaként Szent István liturgikus események alkalmával magára öltött, István ugyanis diakonussá volt felszentelve – sőt egyedülálló módon az Egyházban –, püspök-kinevezési joga volt! (!)
     Gizellát házastársként a gyengéd megértés és az imádságos szentségi élet jellemezte. A króni-kások kiemelik vallásosságát, szelídségét, bőkezű-ségét, jótékonyságát és vendégszeretetét. Fiának, Imrének halála után mindinkább visszavonult, István halála után pedig már csakis Istennek élt. Anyai és hitvestársi fájdalmát hősiesen viselte.
     Nemzetünk sorsát és hírnevét, már akkor is külső és belső ellenségek próbálták tönkre tenni, egyfelől a nyugat fejedelemségek és a Német-Római császárság acsarkodtak a Magyar Királyságra, másfelől a magyar-ság vezető rétegébe beépült idegenszívű főurak próbálták letéríteni népünket a nyugat egyházvezetőknek nem alávetett – kizárólag a pápának elkötelezett –, következetes keresztény útról.
     Egyes krónikások és néhány újabb magyar történész Gizella szemére vetik, hogy fia halála után részt vett a trón körüli cselszövésekben, sőt Vazul megvakíttatásában is. Ez a vád azonban tévedésen alapszik. Amit ebből az időből név említése nélkül ,,a királynőről'' állítanak, nem Bajor Gizellára vonatkozik. István udvarában tartózkodott ugyanis a későbbi király, Orseolo Péter anyja is, aki mindent megmozgatott, hogy fia király legyen, s akit még István életében "királynénak" neveztek hívei.
     István halála után, Orseolo Péter, majd Aba Sámuel uralkodása alatt méltatlanul bántak Gizella királynővel. Fogságba vetették és mint később Erzsébettől, tőle is beszámíthatatlanság ürügyével vették el javait. Özvegysége alatt ugyanis még bőkezűbben gyakorolta a jótékonyságot.
     Végül 48 év múltán visszatért hazájába a bajor lovagokkal. Itt megvalósította fiatalkori tervét: Passauban belépett a bencés nővérek kolostorába, és két év múlva apátnő lett. Szerzetesnői életéről alig maradt följegyzés. De még a gyér források is kiemelik, milyen részvéttel volt mindenki iránt, aki bajba jutott. A zárda vezetésében szerény volt,  nővértársait minden fennhéjázás nélkül, szeretettel kormányozta. Nehézséget, szomorúságot türelemmel viselt, s idős kora ellenére komoly önmegtartóztatásban és böjtölésben élt.
     A passaui kolostorban élt és ott is halt meg. Sírfelirata ugyan 1095-öt jelöli meg halála éveként, ám a kőlapot csak néhány évszázaddal később tehették sírjára, és a kőfaragó nyilván összecserélte a két utolsó számot. Annál is inkább, mert 1083-ban avat-ták szentté férjét és fiát. Ha akkor még élt, elképzelhetet-len, hogy ne vett volna részt ezen, ha másképpen nem, képviselő által. Napjainkban egy müncheni egyetemi tanár anatómiailag megvizsgálta földi maradványait és megál-lapította, hogy a csontváz 75 év körüli magas termetű nőé lehetett.
     A Passau-i niedernburgi templomban helyezték örök nyugalomra, mely ma is zarándokhely. Sajnos a Gizella életét bemutató helyi kiállítás nyilvánvaló csúsztatásokat állít, miszerint férje halála után nemcsak megfosztották javadalmaitól, de meg is kínozták! Ámde, nem a "hálátlan és primitív" magyarok bántalmazták szeretett királynőjüket, hanem épp a hűbéressé lett Orseolo Péter uralkodása alatti Német-Római császár "tanácsadói", mégpedig azért, mert Boldog Gizella, Szent István örökhagyását szerette volna folytattatni! És lám, Péter fogságából azok a magyar rendek szabadították ki, akik Pétert elűzték. Boldog Gizella negyvenkét éven át élt közöttünk, s a magyar történelemnek egyetlen nőalakja sem tett annyit népünkért, mint ő.
     Lázas betegségekben, bőrbetegségekben szokták segítségét kérni.

Istenünk, ki királynőnkül adtad Boldog Gizellát, kérünk, add meg az ő közbenjárására, hogy népünk, mint egykor, az igaz hitben eggyé váljon!

A Katolikus Egyházba vezető úton
     Egy szerencsés véletlen folytán Scott egy ér-tékes könyvgyűjteményhez jutott, mely azelőtt ‒ ahogy azt később megtudta ‒ egy ismert katoli-kus bibliatudós papé volt. Esténként órákon át olvasta a katolikus könyveket, és lenyűgözte őt azok mélysége.
     Néhány hét után erős meggyőződés ébredt benne, hogy Krisztus a Katolikus Egyházba hívja őt. Ez a gondolat megrémítette, mert egé-szen addig azt gondolta, hogy egy igaz keresz-tény az nem lehet katolikus. Elkezdett világos-ságért könyörögni Istenhez azért, hogy megis-merje, valóban a Katolikus Egyház rendelkezik-e a kinyilatkoztatott igazság teljességével.
     Ebben az időben hosszú teológiai vitá-kat folytatott Gerry Matatics barátjával, aki szerette a Bibliát és gyűlölte a Katoli-kus Egyházat. Scott bevallotta neki, hogy nagy mennyiségű katolikus könyvet bir-tokol, s hogy az olvasásukkor felfedezte a világ legnagyobb teológusait: Joseph Rat-zingert, Jean Danielou-t, Hans Urs von Balthasart, Henri de Lubacot és R. Garri-gou-Lagrange-ot.
Gerry saját maga akart erről meggyőződni és megkapva, egy hónap alatt kiolvasta az összes könyvet.
     Miután elolvasta elismerte, hogy a Ka-tolikus Egyház egész tanítása a Biblián alapszik, és a katolikus hit felbecsülhetetlen kincs minden ember számá-ra. Ezt követően Gerry és Scott együtt próbáltak meg téves pontokat találni a katolikus doktrínában, de mindig olyan válaszokra bukkantak, amelyek megcáfolhatatlanok voltak.
Mindketten felismerték, hogy mivel Jézus az egyetlen „közvetítő Isten és ember között” (1Tim 2,5), Ő „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6), Ő ma-gyarázza nekünk az Istent, Ő az, aki tanítói megbízatást és hatalmat adott az apostoloknak: „Aki titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10,16). „A hit szent örökségét, a hitletéteményt (depositum fidei)”, az apostolok az Egyház egészére bízták. Az Istenről szóló hiteles tanítás egyetlen birto-kosa, megbízott továbbadója és értelmezője, tehát a Krisztus által alapí-tott Egyház!
     Sajnos, sokan megfeledkeznek ezen igazságokról, s gyarapszik azok száma, akik önjelölt tanítókra, ember alapította vallások hirdetőire rajongva hallgatnak, mások pedig mágikus, ezoterikus, démonikus esz-közöket használnak boldogulásukhoz. (folyt. köv.)

Bármerre jársz. bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Az Isten áldjon meg Benneteket, ha békés jövőt akartok, akkor imádkozzatok!
     Manapság az emberek alig hallanak vala-mit a magyarok Mária-tiszteletéről, Szűz Mária örökös Királynőségéről, vagy a Szent Szűz Fatimai kéréseiről, ígéreteiről. Sajnos a Medjugorje-jelenség teljesen háttérbe szorít-ja az egyházilag elismert Mária-jelenések kéréseit, melyek máig sem lettek mara-déktalanul megvalósítva (pl. a fatimai Első-szombatok)! De van egy másik súlyos mu-lasztás is, hazánk ugyanis Isten Anyjának van felajánlva a Szent Koronával, földjével és népeivel! Ám erről, mintha megfeledkeznénk (egyénileg és nemzetileg is)! 
     Ezúttal arra szólítok fel mindenkit, hogy aki tiszteli Istennek Szent Anyját, a Boldogasszonyt, Magyarok Nagyasszonyát és Őt Magyarország Királynőjének tartja, az adja is ennek tanújelét. Kérje napi rózsafüzérjé-ben Mária Szíve segítségét, úgy is mint a magyarok jog szerinti Király-nőjének oltalmát! Szűz Mária ugyanis egyedül nekünk, magyaroknak királynőnk államjogilag is itt a földön. Tehát, nem csak patrónánk vagy pártfogónk mint más a népeknek, hanem KIRÁLYNŐNK, vagyis országunk birtokosa is. Tehát a Szűzanya jogosan tart igényt arra, hogy királynőként ismerjük el és így is szólítsuk meg, így hódoljunk előtte és kérelmeinkkel Hozzá forduljunk!

     Fatimában az Úr és Szent Anyja világo-san kinyilvánította, hogy csak Szűz Mária Szeplőtelen Szíve segíthet az emberiségen, csak az ő Szívének való felajánlás és a Szí-vén át felajánlott engesztelés és rózsafüzér menthet meg bennünket. Nekünk magya-roknak jutott az a megtisztelő kiváltság, hogy a világ megmentésének eszközeit: a világért való Engesztelést és a Szeretetláng túláradó kegyelmét ránk bízta! »Magyarország nem pusztul, hanem tisztul!« (Natália nővér feljegyzése) »Én jóságos, megértő Édesanyátok va-gyok és veletek összefogva megmen-telek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta (országotokat) és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy  szívemen viselem az Ő és a Magyar Szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni, ez Szívem Szeretetlángja. Nagyon kérlek fogadjátok megértéssel, mert Szívem bánkódva néz le országomra.« (vö. Szeretetláng Lelki Napló I/37) 
     Beigazolódni látszik Montforti Grignon Szent Lajos jövendölése: »Szűz Máriának az utolsó időkben mindinkább előtérbe kell lépnie irgalmassággal, erővel és kegyelemmel: irgalmasság-gal, hogy a szegény bűnösöket és eltévelyedetteket a Katolikus Anyaszentegyházba vezesse és szeretettel visszafogadja. Erő-vel és hatalommal lép fel Isten ellenségei – a megátalkodott bálványimádókkal, a szakadárokkal, a mohamedánokkal, a zsidókkal és az istentelenekkel szemben, akik félelmetes mó-don látnak majd hozzá, hogy mindazokat, akik ellenünk van-nak, rábeszéléssel vagy fenyegetésekkel félrevezessék és el-buktassák. Utoljára pedig kegyelemmel kell közelednie, hogy Jézus Krisztus vitéz harcosait és hű szolgáit, akik érte küzde-nek, bátorítsa és támogassa«. (Tökéletes Mária-tisztelet 50/f) Folyt. holnap!

Nem a Szentírás a hit egyetlen alapja!
     A protestáns egyházak egyik alapelve az az állítás, hogy egyedül a hit által igazulunk meg (sola fide), a hit tekintetében pedig az egyetlen tekintély és forrás csak a Szentírás (sola Scrip-tura) ‒ a hagyomány nélkül. Ez volt a katoliku-sok és a protestánsok közti szakadás fő doktri-nális oka.
     Scott Hahn professzor az előadásain a Szent-írás alapján kétségbe vonta a sola fide (csak a hit számít) elvét mint olyas valamit, ami egyál-talán nem biblikus, de továbbra is azt tanította, hogy a Szentírás a hit egyetlen alapja (sola Scriptura).
     Az egyik diák megkérdezte tőle, hogy a Szentírás mely része írja azt, hogy a Biblia az egyetlen tekintély. A feldühödött professzor azt felelte, hogy ez egy ostoba kérdés. Ekkor a diák, egyenesen a szemébe nézve mondta, hogy akkor egy ostoba választ kért. A sarokba szorított profesz-szor ekkor a Szent Máté evangéliuma 5,17-et és a Timóteusnak írt máso-dik levél 3,16-17-et idézte. Ezek azonban nem voltak meggyőző érvek. A diák megkérte őt, hogy magyarázza meg ezt a részt: „Legyetek hát állha-tatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok” (2Tesz 2,15). Hahn nem akart válaszolni és a vitát elhalasztotta. Ám a diák kérdése olyannyira nyugta-lanította, hogy imában feltette a kérdést, vajon vannak-e a Szentírásban olyan részletek, melyek alátámasztanák a protestáns sola Scriptura elvet.
     Egész héten át hiába kereste a választ a Bibliában. Scott segítséget kért a legismertebb amerikai teológusoktól is. De ez is eredménytelen volt ‒ banális vagy kitérő válaszokat kapott: „Miért teszel fel egyáltalán ilyen ostoba kérdéseket?” Hahnt azonban ez nem tántorította vissza, és ő is egy „ostoba” választ kért.
     Mindannyian elismerték, hogy a sola Scriptura elvét nem lehet alátá-masztani a Bibliával, hogy ez csak egy teológiai elv. Nem létezik olyan bibliai szöveg, amely kimondaná, hogy a Szentírás az egyedüli tekintély. A Biblia inkább arra buzdít, hogy a szóban mondott és írott hagyományok-hoz is ragaszkodjunk (vö. 2Tessz 2,15). Kimondja, hogy az Egyház az igazság oszlopa (vö. 1Tim 3,15). Itt azonban felmerült benne a kérdés, hogy melyik egyház?
     Scott Hahn egyre nyugtalanabbá és rémültebbé vált, hiszen először a protestantizmus egyik tartóoszlopa dőlt össze (sola fide), most pedig a szeme előtt omlik össze a másik (sola Scriptura) is. Ugyanebben az idő-ben a szeminárium rektora dékáni pozíciót kínált fel Scottnak, mert a diákok rajongtak az előadásaiért.
Ezt a nagyszerű ajánlatot nem fogadta el, sőt, lelkipásztori funkciójáról is lemondott, mivel a lelkiismerete nem engedte, hogy olyan tanítást hirdes-sen, amelyről maga sem volt meggyőződve!
     Scott az igazság keresésénél nem ismert megalkuvást, határtalanul bí-zott Istenben, és meg akart ismerni s szeretni mindent, amit a Teremtő a Szentírás szövegeiben kinyilatkoztatott. (folyt. köv.)

Bármerre jársz. bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Áldozócsütörtök, Urunk mennybemenetelének ünnepe
     A magyar nyelvben: Áldozócsütörtök, áldozónap (latinul Ascensio Domini, 'Urunk mennybemenetele'), mely húsvét után a 40. nap. Az ős-egyház a IV. századig a Szentlélek eljövetelével együtt pünkösdkor ünne-pelte. Az V. század óta, Urunk mennybemenetelének napját csütörtökön ünnepelték. 1918-ig a húsvéti szentáldozás utolsó napja volt; ebből ered az egyedülálló magyar név: áldozócsütörtök. Áldozócsütörtök liturgikus ünnepét több országban, így Magyarországon is a következő vasárna-pon tartják.
     Az apostolok és az Újszövetség tanúsága szerint a mennybemenetellel a feltámadt Jézus evilági megjelenései megszűntek, és mintegy utolsó talál-kozásként elbúcsúzott tőlük, küldetést bízott rájuk, megígérve, hogy elkül-di a Szentlelket. Bár látható jelenlétét megvonta övéitől, de Szentlelkével jelen van a hívők közösségében az Egyházban, mely az ő Titokzatos Teste. A világ végéig folytatja megváltó és megszentelő művét az igehirdetés és a szentségek kiszolgáltatása révén.
     A mennybemenetelt a Lukács evangélium a végén röviden (24,50-53), az Apostolok Cselekedetei részletesen (1,4-11), Márk egy mondattal (16,19) mondja el.
     Krisztus mennybemenetele nem azt jelenti, hogy "innen oda ment", ha-nem annak a kifejeződése, hogy megértetése a tanítványokkal, ettől kezd-ve máshogy van jelen a tanítványok életében, máshogy lesz együtt Egyhá-zával: „íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” (Mt 28,20).
Van megváltástani jelentése is, hiszen Jézus csak a mennyből áraszthatta ki a Szentlelket, s az Egyház csak így indulhatott el történelmi útjára. Iga-zolta előttünk is, hogy a földi élet a mennyei dicsőségbe vezet. A menny-bemenetel tehát a Szentlélek elküldésének és Jézus második eljövetelének alapja.
Miközben merően nézték, amint az égbe száll, egyszerre csak két fehér-ruhás férfi termett mellettük: „Galileai férfiak, szólították meg őket, mit álltok itt égre emelt szemekkel? Ez a Jézus, aki közületek fölment a meny-be, úgy jön el ismét, ahogy szemetek láttára mennybe szállt.”
     A mi Urunk Jézus nem úgy emelkedett az égbe, mint ahogyan egy űr-jármű felszáll, hiszen Isten nem ott fenn „lakik”, a felhők feletti „égben”. Emiatt is hamis a Gagarinnak tulajdonított ateista mondás: „Nincs Isten, az űrben nem találkoztam vele.” Az "ég" vagyis Isten Országa nem fenn van, hanem ott, ahol Isten jelen van láthatatlanul, de érzékelhetően a szeretetben. Közelebb van hozzám, mint én önmagamhoz („interior inti-mo meo”, ahogy Szent Ágoston mondja).
     Az apostolok azzal váltak igazán a föltámadás tanúivá, hogy a mennybemenetelnek is tanúi voltak. Amint a kereszthalálban csak néhány kö-vetője, a megjelenésekben csak a kiválasztott tanúk látták meg Krisztust (ApCsel 10,41), második eljövetelekor azonban mindenki meggyőződik róla.
A következő 10 nap a Jézus által megígért Szentlélek várása, Aki a bennünk lévő holt tudást, hitet elevenné és éltetővé teszi. Jézus mennybe-menetele megerősíti az ember reményét, hogy testi létezésünk nem vész el, hanem "megüdvözülünk", hiszen Jézus testestül-lelkestül megy föl a mennybe, teste fölvétetik a Szentháromság boldogító közösségébe, ami a mi reményünk és célunk is.
És ne feledjük, Jézus úgy jön el ismét, ahogyan a mennybe szállt! (Vö. Lk 24,46-53)

Felhasznált irodalom: Forrás 1; Forrás 2; Forrás 3

Igazság az Eucharisztiáról 2
     Aki az Evangéliumot meg akarja érteni, an-nak egyetlen percig sem szabad felednie Jézus szavát: „Ami az embereknek lehetetlen, az Istennek lehetséges.” (Lk 18,27). Aki ezt szem előtt tartja, az semmi „hihetetlent” nem fog találni a valóságos Jelenlét tanában!
Vigyáznunk kell azonban, mert a lejtőn nincs megállás! Aki azért nem hiszi az Oltáriszentsé-get, mert az érthetetlen természetfeletti dolog, az sajnos az emberi észt teszi Isten szavainak bírájául, és következetesen el fog jutni a racio-nalizmusig, a teljes hitetlenségig! Az újkori protestantizmus története, sajnos ezt a folya-matot igazolja: akik ugyanis az Eucharisztiát ezen az alapon elvetették, később nagy mértékben elfordultak a kereszténység többi természetfeletti tanításától is. Ez az irányzat végül már nem fogadja el sem a csodákat, sem az evangéliumok isteni sugalmazottságát, sem a Szentháromságot, sem Jézus istenségét, sem az Apostoli Egyházat, sem az örök életet, de még a teremtést sem!
     Márpedig, alig van a ke-resztény kinyilatkoztatásnak még egy pontja, amelyre oly egyértelmű világosságot de-rítene Jézus szava, mint az Oltáriszentség tanára. Az Üdvözítő olyan határozott egyértelműséggel, oly kétsé-get nem tűrő nyomatékkal hangoztatja az Oltáriszent-ség tanát: a saját valóságos jelenlétét a kenyér és bor színe alatt, hogy éppen emi-att másfél ezer éven keresz-tül alig akadt eretnekség, amely ezen a hitigazságon kételkedni merészelt volna.
Scottot megdöbbentette ez a felfedezés, hiszen ezeket a tanokat a Katolikus Egyház következetesen hirdeti. Felismeréséről nem beszélt, de lelkében és elméjében tovább munkálkodott a titokzatos Valóság! Ennél fogva Scott Hahn az előadásain csak felszínesen foglalkozott Szent János evangéliumának hatodik fejezetével (Jn 6,26-71) ‒ nehogy valaki rákérdezzen ‒, azt a kérdést pedig, hogy Jézus valóságosan jelen van-e az Eucharisztiában, nyilvánvalóan messze elkerülte. Azért tett így mert félt, hogy elveszíti a munkáját.
     Scott a Szentírás tanulmányozása által megértette, hogy a liturgiának és a szentségeknek elsődleges szerepet kell betölteniük az egyházban, és ez a presbiteriánus egyházban azonban nem így volt. Scott ezért fontolóra vette, hogy átlép az episzkopális egyházba*.
Amikor ezt megmondta a feleségének, az sírva fakadt és azt mondta, hogy soha nem szűnik meg presbiteriánus lenni! (folyt. köv.)
...................................
*Az episzkopális egyház anglikán eredetű protestáns gyülekezet, melyben a római katolikusokhoz hasonló püspöki hierarchia van, ellentétben a demokratikus szervezetű presbiteriánus egyházzal. Az „episzkopál” jelentése „püspöki”.
4-5 féle tagegyházuk van (így az Amerikai Episzkopális Egyház is), önálló dogmatikai és liturgikus gyakorlattal él ‒ többnyire az anglikán egyház hagyományaira támaszkodva. Követői egy része pápa nélküli katolicizmusként tekint rá, mások számára egyfajta protestantizmus, domináns alapító (Luther, Knox, Kálvin, Zwingli, Wesley) nélkül. Minden episzkopális gyülekezetnek, saját döntéshozó folyamatai és püspöki hierarchiája van, saját főpapjuk vezetése alatt. Teológiájuk és liturgikus gyakorlataik a protestantizmusból és a liberális katolicizmusból tevődik össze. Ebből következően igen bizonytalan a szentségi átlényegülés megvalósulása. Nem lehet tudni ugyanis, hogy a papszentelések sorában nem szakadt-e meg a krisztusi „áthagyo-mányozódás” folyamatossága!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Igazság az Eucharisztiáról 1
     Az előadásokra való felkészülés során Scott néhány hetet azzal töltött, hogy elmélkedett Szent János evangéliumának hatodik fejeze-téről, melyben Jézus ismert eucharisztikus beszéde található (vö. Jn 6,26-71).
Scott mindig meg volt győződve arról, hogy az Eucharisztia csak jelkép. Amikor azonban rész-letesen elemezte Jézus eucharisztikus beszédét megértette, hogy Jézus nem hasonlatot hasz-nált. Erről tanúskodnak Jézus szavai, valamint a hallgatóságának megbotránkozása és ellenke-zése, amikor ezt mondták: „Hogyan adhatja ez a testét eledelül?” (52); „Kemény beszéd. Ki hallgatja?” (60)
     Jézus szavai egyértelműek: „A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne” (55-56).
Miért is kellene az utolsó vacsora igéit merőben jelképesen, szimboliku-san értelmezni? Mi erre a kényszerítő ok? Az egyetlen ok, amelyet felhozni lehet, s amit a tagadók fel is hoznak: hogy mégiscsak „szokatlan és hihetetlen”, hogy Jézus a saját testét és vérét adja nekünk eledelül! Hihetetlen és a fizika rendje szerint elgondolhatatlan!
Ez olyan csoda volna, amelyet ‒ így mondják ‒ nem hihetünk el! Bizony, akik így okoskodnak ‒ maguk sem veszik észre ‒, hogy ezzel az okosko-dással végleg elhagyják az evangélium talaját. Mert vajon Jézus születése, élete, feltámadása, maga az evangélium és az egész megváltási történet nem csupa csodából, csupa emberileg teljesen érthetetlen, megfoghatat-lan, isteni jelenségből szövődik?
     Ha Jézusnak az ő testére és vérére vonatkozó kijelentéseit azon a címen nem fogadjuk el, mert hogy ez „csoda”: akkor hogyan fogadhatjuk el a többi csodáját? Az ő istenségét? Az ő csodála-tos, szűztől való születését? Az ő halott-támasztásait, feltámadását és menny-bemenetelét? A kegyelem, a megváltás, az üdvösség csodáit? Vajon ezek nem a fizika rendje szerint érthetetlen és lehe-tetlen dolgok? Hol itt a következetes-ség?
Ott van pl. a Szentháromság titka. Tel-jességgel emberfeletti, fizikailag érthe-tetlen, felfoghatatlan hittitok. Miért hiszik ezt a protestánsok is? Nyilván azért, mert Jézus mondta!
     Tehát, vagy egyenlő hitet gyakorolnunk Jézus minden szava iránt, vagy sem! Éppúgy, mint amikor azt mondja: „Menjetek ... kereszteljétek meg őket az Atya és Fiú és Szentlélek nevében.” (folyt.köv.)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Vágy az egy akol után
     Ugyanabban az időben Scott Hahn egy kö-zépiskolában is előadásokat tartott a Szentírás-ról. A diákok visszafojtott lélegzettel hallgatták ahogy az Isten és az emberek közti szövetséget magyarázta. Beszélt a szövetségről, amelyet Is-ten Ádámmal, Noéval, Ábrahámmal, Mózessel, Dáviddal kötött, és az Újszövetségről, melyet Krisztus kötött meg azáltal, hogy a világ minden nemzetét egyesítette Isten családjába ‒ az egye-temes, vagyis katolikus (gör. katholikosz) család-ba, amely az egész világot magába foglalja.
     Azt természetesen tagadta, hogy Isten csa-ládja a Katolikus Egyház volna. Az egyik előadás után egy diáklány odament Scotthoz és elmondta neki, hogy a diákok sza-vazást tartottak maguk között és arra jutottak, hogy Scott egyszer katoli-kus lesz.
     Ráadásul ugyanazon a napon a felesége nem kevesebbel vádolta, minthogy nem tartja elkép-zelhetetlennek, hogy Scott a nézeteivel egyszer majd szembe fog kerülni Lutherrel. A bosszan-kodó Scott ezt abszurdnak tartotta, hiszen Isten igéjének rabszolgájaként nem kerülhet ellentét-be Lutherrel.
     Amikor Scott Hahn, a Presbiteriánus Egyház pásztora, karjaiban tartotta elsőszülött fiát, azon gondolkozott, hogy melyik egyházba fog tartozni a gyermeke. Az abszurditás, hogy szá-mára az Üdvözítő Jézus EGYháza „TÖBB-ház”, felrázta az ifjú apát és szí-vébe nyilallt annak tudata, hogy az Egyház darabokra szakadása semmi-képp sem Isten akarata szerint való. Az Úr szándéka ugyanis az egy akol és egy pásztor.
     Scott szüntelenül imádkozott azért, hogy hűséges legyen Isten Szavá-hoz, s hogy mindennap és minden körülmények között bátran hirdethesse azt. Szélesre akarta tárni szívét és elméjét, a Szentírásban hozzánk szóló Szentlélek előtt. (folyt.köv.)

Bármerre jársz, bármerre sétálsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

 1.6 Mária folytonosan reánk tekint, hogy részvéttel legyen irántunk és nyomorúságunkból kisegítsen

     Szent Bonaventura azt tanítja, hogy Mária az a trón, amelyről az Isteni Irgalmasság az igazaknak és a bűnösöknek a vigaszt nyújtja, mert miként Isten irgalommal teljes, úgy Mária is könyörületes mindenki iránt. Mert miként a Fiú, úgy az Anya sem képes megtagadni bárkitől is irgalmasságát, ki ezért hozzá fordul. (Spec. c. 8.)
     Guerricus apát a következő szavakat intézteti Üdvözítőnk által Anyjához: »Ó Anyám, benned akarom megalapítani uralmam székhelyét, mert általad kívánom kiosztani azokat a kegyelmeket, amelyeket kérni fognak tőlem. Te nekem emberi létemet adtad, én ennek viszonzásául részesíteni kívánlak isteni tulajdonságomban, hogy mindenkit üdvösségre segíthess«.(Serm. 2. de Bss.)
     Szent Gertrud (Revel. lib. 4. c. 53.) egyszer így fohászkodott: »Fordítsd ránk irgalmas szemeidet!« Ekkor megpillantotta a Boldogságos Szüzet, aki rámutatva a karján lévő Kisded Jézus szemeire, így szólt: »Ezek az Irgalmas Szemek, melyeket afelé fordíthatok, amerre nekem tetszik, hogy megmentsem azokat, akik hozzám fordulnak«.
     Egy bűnös ember egyszer Mária képe előtt arra kérte sírva a Boldogságos Szüzet, hogy eszközöljön ki számára bocsánatot. Ekkor hallotta, amint a karján ülő Kisded Jézushoz fordulva így szólt: »Ó Fiam, veszendőbe menjenek e könnyek?« Ebből megértette a bűnös, hogy Jézus valóban megbocsátotta vétkeit.
Hogyan is volna lehetséges az, hogy elvesszen aki e jó anya kegyeibe ajánlja magát? Hiszen isteni Fia iránta való szeretetből megígérte neki ‒ miként Szent Brigittának nyomán tudjuk (Revel. lib. 5. c. 53.) ‒, hogy tetszése szerint bármikor irgalmasságot gyakorolhat azok iránt, akik magukat neki ajánlják.
     Midőn Adam apát (Ap. P. Pepe.) egyszer elmélkedése tárgyává tette Mária Istennél való nagy hatalmát és irántunk való határtalan szeretetét, bizalommal eltelve így kiáltott fel: »Ó Irgalmasság Anyja! A te részvétteljes irgalmad oly nagy mint a hatalmad, amellyel számunkra Istennél kegyelmeket eszközölhetsz ki, hogy nekünk megbocsásson. Nem képtelenség-e, hogy egy nyomorulttól megvond irgalmasságodat? Az Irgalmasság Anyjaként, ne lennél képes rajta segíteni? Hiszen egyúttal a hatalom anyja is vagy! Amilyen könnyen felismered nyomorúságunkat, épp oly könnyen meg is nyerhetsz számunkra mindent, amit csak kívánsz« (128. oldal)

Az Istennel kötött szövetség
     Nem sokkal az egyetemi tanulmányainak a befejezése előtt Scottot kinevezték egy virginiai presbiteriánus parókia tanítójának és lelkipász-torának. Az ő dolga volt vasárnap prédikációt mondani, és heti két alkalommal a bibliai össze-jövetelt vezetni.
   A hallgatókat fellelkesítette az a tanítása, hogy az Isten és az emberek közti szövetség Isten családjává teszi a híveket. Ezt Scott a Zsidóknak írt levél és egyéb újszövetségi levelek alapján hirdette. Szent János evangéliumának és a Zsidóknak írt levélnek a tanulmányozása azonban felfedte előtte, hogy a szentségek és a liturgia a keresztény közösség életének alapvető részei. Scott megértette, hogy az Isten és az emberek közti szövetség megerősítésében nagyon fontos szerepe van a liturgiának, s a prédikációi legfőbb céljául azt kell kitűznie, hogy az embereket felkészítse az Úrvacsora vételére.
     Jézus Krisztus csak egyszer használta a „szövetség” szót, az Eucharisztia megalapí-tásakor. A presbiteriá-nusok csak évente négy-szer vették magukhoz az Úrvacsorát. Scott úgy döntött, hogy ezt meg-változtatja, és azt a javaslatot tette a közös-ségének, hogy minden vasárnap vegyék ma-gukhoz az Úrvacsorát. Egyesek azonban attól tartottak, hogy az Úrva-csora vétele puszta szo-kássá válhat, de a felve-tésekre Scott azt felel-te, hogy ez az ünneplés az Istennel kötött szövetség megújítása, azt pedig nem kell korlátozni. Az ilyen aggály épp úgy abszurd, mintha a házassági szövetségnek a házasélet általi megújítását, csak évi néhány alkalomra korlátoznánk.
     Az Úrvacsora hetenkénti vételének javaslatát egyöntetűen elfogadták, s ez lett az ünneplés középpontja. Scott ezt eucharisztiának kezdte el nevez-ni, ahogy azt az ősegyházban tették. Egyszer csak meglepetéssel ébredt rá, hogy egyedül (az általa olyannyira ellenzett) Katolikus Egyház tanításában és gyakorlatában találhat megfelelő válaszokat számos kérdésére. (folyt.köv.)

Bármerre jársz, bármerre utazol, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

1.5 Mária folytonosan reánk tekint, hogy részvéttel legyen irántunk és nyomorúságunkból kisegítsen
     Szent Bernát azt írja, hogy Mária Szíve mindenki számára nyitva áll, hogy mindenki megtalálhassa nála, amire szüksége van: a fogoly a szaba-dulást, a beteg az egészséget, a meg-szomorodott a vigasztalást, a bűnös vétkeinek bocsánatát és Isten az Ő dicsőségének gyarapodását. Úgyhogy nincs lény, aki ne részesedne abban az áldást hozó kisugárzásban, amely e Napból szétárad. (Serm. in Sign. magn.)
     »Lehetséges-e ‒ kiált fel Szent Bonaventura ‒, hogy létezzék valaki e világon, aki ne szeresse ezt a szere-tetreméltó királynét? Hiszen ő szebb a Napnál, édesebb a méznél, hiszen ő a jóság kincsesháza. Mindenki irá-nyában szeretetreméltó, mindenki-nek szeretettel jön elébe. Üdvözöllek mindezért, ó Úrnőm, én Anyám, szívem és lelkem! Ó bocsáss meg Mária, ha azt merészelem neked mon-dani, hogy szeretlek, mert ha én érdemtelen is vagyok, hogy szeresselek, Te megérdemled a szeretetemet!« (Stim p. 5 c. 19)
     Nagy Szent Gertrud szerint, Mária nem hagyhatja meghallgattatás nél-kül azt, aki ájtatosan így fohászkodik hozzá: »Szószólónk fordítsd felénk irgalmas szemeidet!« »Ó Királynőm, mennyire el van árasztva a világ irgalmasságoddal!« (Serm. 4. sup. Miss.) »Innen van az is ‒ mondja Szent Bonaventura ‒, hogy e szeretve szerető anyának oly nagy az óhaja mindenkivel jót cselekedni, hogy nemcsak azok bántják őt meg, akik nyíltan gyalázzák, hanem azok is, akik nem kérnek tőle kegyelmeket«. (In Spec. Virg.) »Te magad oktatsz bennünket arra, ó Királynőm ‒ szól Szent Hildebert Máriához ‒, hogy nagyobb kegyelmeket reméljünk, mint amilyeneket érdemlünk, mivel te nem fáradsz bele a kegyelmek kiosztásába, melyek messze felülmúlják csekély érdemeinket«.
     Már Izaiás próféta megjövendölte, hogyha elérkezik az emberi nem megváltásának ideje, kegyelemtrón lesz nekünk szegény nyomorultaknak felállítva: »akkor majd királyi széket állít fel az irgalom.« (Iz 16,5) (127. oldal)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, ott imádkozz az édesanyákért egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még soha senki, senkiért nem imádkozott. Légy te az első!

Luther és Kálvin tévedésének leleplezése
     Az igazság keresésének e szakaszában az egyetlen tekintély Scott számára a Biblia volt. Ahhoz, hogy a kulcsfontosságú bibliai szövegeket jobban megértse, megtanult görögül és héberül.
     Az eredeti szövegek tanulmányozása nyomán Scott új szemmel kezdte nézni a szövetség fogal-mát. A protestánsok úgy értelmezik a szövetsé-get, mint egyezséget. De a Szentírás szerint a szövetség egy szent-, lelki- és családi kötelék: még a természetes vérségi kapcsolatnál is mé-lyebb kapcsolat. Az Isten és a választott nép közti ótestamentumi szövetség azt jelentette, hogy Isten Atyja volt Izrael fiainak, ők pedig a családja voltak. Az Újszö-vetség révén, melyet Krisztus az egész emberiséggel kötött, az emberek Isten gyermekei lettek, mi által az egész emberiség egyetlen családdá lett.
     A Biblia tanulmányozása hatására Scott elutasította Luther és Kálvin tanítását arról, hogy csak a puszta hit által igazul meg az ember, nem pe-dig a szeretetben és konkrét tettekben megnyilvánuló hit által, amiként a Katolikus Egyház tanítja. Scott megállapította, hogy amikor Luther né-metre fordította a Bibliát, megváltoztatta a Rómaiaknak írt levél 3,28-at.
     Az eredeti szövegben ugyanis ezt olvassuk: „az ember a hit által válik igazzá”. Luther viszont hozzátette, hogy „egyedül” a hit által, ami a bib-liai szöveg nyilvánvaló manipulálása és meghamisítása.
Megértette, hogy a megigazulás nem jogi dek-rétum. Isten mindenekelőtt Atya és nem bíró! Ő Krisztusban az élete részeseivé tesz és a gyermekeivé fogad minket.
     Szent Pál az Ef 2,8-10-ben hangsúlyozza, hogy a Hit, részünkről meg nem érdemelt ingyenes ajándéka Istennek, amely nem tettekből szárma-zik, de a hit kegyelme, jótettekre vezet minket. A hitünk csak akkor élő, ha jót cselekszünk. Enélkül halott!
     Scott számára nyilvánvaló volt, hogy, a Szentírásban sehol sincs szó arról, hogy egyedül a hit által igazulunk meg. Így hát a protestantizmus egyik legfontosabb alapelvéről, azaz hogy (tettek nélkül) ‒ csakis a hit által igazulunk meg ‒ kiderült, hogy nem biblikus. A fiatal teológus szá-mára nem volt könnyű elismerni, hogy Luther ebben a dologban tévedett, hiszen az Evangélium világosan tanítja, hogy „tettek által igazul meg az ember, és nem egyedül a hit által.” (Jak 2,24). Szent Pál kihangsúlyozza, hogy a hitnek a szeretetben kell kiteljesednie (vö. Gal 5,6).
     „Legyen bár oly teljes a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha sze-retet nincs bennem, semmi sem vagyok.” (1Kor 13,2). A hit tehát Isten ajándéka, és a rá adott válaszunk konkrét tettekben nyilvánul meg. (folyt.köv.)

1.4 Mária folytonosan reánk tekint, hogy részvéttel legyen irántunk és nyomorúságunkból kisegítsen
     A valenciai királyságban egy nagy bűnös, elkerülendő az igazságszolgál-tatás sújtó kezét, elhatározta, hogy moszlimmá lesz. E szándékkal a kikö-tő felé haladva, véletlenségből egy templom mellett haladt el, amelyben éppen egy Lopez nevű jezsuita prédi-kált. A szegény bűnös végighallgatta a prédikációt, megtért és meg is gyónt. A gyóntató páter megkérdezte tőle, hogy nem valami különös áhítatgya-korlatnak köszönheti-e ezt a feltűnő megtérés kegyelmét? A megtért bűn-bánó azt felelte, hogy nem végzett semmiféle más ájtatosságot azon kí-vül, hogy minden nap kérte a Boldog-ságos Szüzet, el ne hagyja őt. (Patrign Menol. 2. Feb)
     Ugyanez az atya egy másik különös megtérőre akadt, kórházlátogatása során. Egy halálos beteg ugyanis, aki már huszonöt éve nem járult szentségekhez, nagy benső megindulással megtért és töredelmesen meggyónt. Nos, ennek az embernek az egyedüli ájtatossága is abban állt, hogy valahányszor megpillantotta az Istenanya képét, üdvözölte azt és kérte Máriától, hogy ne engedje őt halálos bűnben meghalni. Ez a beteg, gyónáson kívül elbeszélte, hogy egy napon az ellen-ségével vívott küzdelme közben eltörött a kardja, mire hirtelen így kiáltott a Szűzanyához: »Jaj nekem, meg kell halnom és el fogok kárhozni! Ó Bű-nösök Anyja, jőjj segítségemre!« Alighogy e szavakat kiejtette, egyszerre – anélkül, hogy tudta volna miként ‒, biztos helyen találta magát. Miután az említett életgyónását és elbeszélését befejezte, a feloldozást követően, eltelve Isten Irgalmasságába vetett bizalommal, elhunyt. (126. oldal)

     Sziénai Szent Katalinnak ebben az időben egyik unokabátyja, Della Fonte Tamás volt a gyóntatója, aki a házuknál nevelkedett mint árva gyermek, majd domonkos lett. Híre kelt, hogy Katalin rendkívül jó tanácsadó, Isten dolgairól sokkal többet tud, mint a tudósok, és csodatevő ereje van! Kezdték keresni az emberek, kialakult körülötte egy tanítványi kör, melynek tagjait ő maga a ,,családom'' névvel illette. Természetesen ellenségei is támadtak, ezért a domonkos rend 1374. évi általános káptalanja elé idézték Firenzébe, hogy kivizsgálják a tanítását és életét. A vizsgálat során kifogástalannak találták, engedélyezték további tevékenységét, s gyóntatónak és lelki vezetőnek Capuai Rajmundot rendelték mellé.
     Rajmund ettől kezdve, leszámítva Katalin életének utolsó öt hónapját, állandóan mellette volt. Amikor visszatértek Sziénába, pestis tört ki a városban. Katalin életét is kockára téve felebarátait ápolta, bátorította, olykor csodával gyógyította a betegeket. S közben már levelezni kezdett a béke és a keresztes háború ügyében városokkal és egyes emberekkel, tanította a közelben és távolban lévő gyermekeit és tanítványait.
     1375-ben meghívták Pízába, ahol április 1-én a Szent Krisztina-templomban Krisztus megajándékozta stigmáival, melyek Katalin kérésére láthatatlanok maradtak. Benső csodának szemtanúi is voltak. Később Katalin maga mondta el, hogy a Megfeszített Krisztus sebeiből vérvörös fénysugarak indultak ki és tartottak keze, oldala és lába felé. Akkor ő – hogy a feltűnés kísértéseit elkerülhesse – azt kérte, hogy a sebeket kívülről ne lehessen látni. És az Úr meghallgatta, mert a vérvörös sugarak fehérré váltak, és úgy fúródtak a testébe. Attól kezdve a sebek gyötrelmét Katalin haláláig szenvedte.
     Júniusban tért haza Sziénába, ahol megtérítette Niccolo Tuldót, akit kémként halálra ítéltek. Katalin szavai hatására az ifjú meggyónt, megáldozott és olyan békével fogadta a halált, mint egy szent. Csak annyit kért, hogy Katalin legyen mellette a vesztőhelyen. Ebben az évben írta első levelét a pápának, XI. Gergelynek.
     A következő években fölsorolhatatlan a csodálatos megtérések, kibékülések, gyógyulások száma, miközben Katalin fáradhatatlanul harcolt a pápa Rómába való visszatéréséért és a keresztes háború megszervezéséért. A helyzetet azonban nagyon súlyossá tette az észak-itáliai városok lázadása a pápai legátusok ellen. Firenze egy olyan város-szövetséget akart létrehozni, amely fegyverrel támadt volna a pápai államra. 1376-ban XI. Gergely interdiktum alá vetette Firenzét megátal-kodottsága miatt. A meg-riadt vezetőség akkor megkérte Katalint, men-jen el Avignonba és köz-vetítsen békét a pápa és a város között. Katalin tanítványai egy részével útra is kelt, s június 18. és szeptember 14. között három hónapot töltött Avignonban a pápával tárgyalva és levelezve. A firenzeiek küldöttsége azonban nem a megegye-zésük szerint kezdett tárgyalni a pápával, s a kibékülés ügye meghiúsult. – /Forrás: Katolikus szentek története, Horváth Mária szerkesztésében/ (Folyt.)

Példás élet, megalkuvás nélkül
     Scott megalkuvás nélkül kereste az igazságot. Egy serény detektív buzgóságával kezdett olyan részleteket keresni a Szentírásban, melyek alá-támasztanák azt, hogy a protestáns egyház hir-deti és valósítja meg legjobban a Biblia tanítá-sát. Scott legközelebbi barátja és a keresésben egyik diáktársa Gerry Matatics volt. Mindketten presbiteriánusokként mélyen meg voltak győző-dve arról, hogy a Katolikus Egyház az apokalip-tikus babiloni szajha, a pápa pedig az Antikrisz-tus.
     Abban az időben Scott felesége Kimberly ‒ aki szintén teológiát tanult ‒, a fogamzásgátlást választotta a diplomamunkája témájának. Megállapította, hogy 1930-ig valamennyi keresztény egyház rossznak tartotta a fogamzásgátlást, tekin-tet nélkül a körülményekre. Ez az álláspont azonban a protestáns feleke-zetek részéről megváltozott annak ellenére, hogy a Szentírás tanítása egy-értelmű: a fogamzásgátlás ellentmond a természetes törvénynek, profani-zálja a házassági szövetséget, mivel tagadja a házastársak teljes önátadá-sának kötelezettségét*.
     Kimberly Hahn kénytelen volt keserűen megállapítani, hogy 1930 után egyedül a Katolikus Egyház maradt hűséges a házas-ságról szóló bibliai tanításhoz, és továbbra is bátran hirdeti a kinyilatkoztatott igazsá-got a fogamzásgátlás bűnéről. Ennek kö-szönhetően Scott és Kimberly házasságában radikális változás állt be. Mindketten telje-sen elutasították azokat a fogamzásgátló eszközöket, melyeket addig használtak. Életük terveit minden területen Istennek adták át, és teljes bizalommal megnyíltak az új élet előtt, mellyel Isten megakarta aján-dékozni a házasságukat.
     Rendszeresen tizedet adtak az egyház fenntartására ‒ még akkor is, amikor nem dúskáltak anyagi javakban ‒, ám eközben megtapasztalták, hogy Jézus bőségesen gondoskodik az ö szükségleteikről.
A vasárnapot mindig megszentelték, aznap még a tanulmányaikkal sem foglalkoztak, mert azt is munkának tartották. Ezt még akkor is komolyan vették, ha hétfőn vizsgázni mentek. (folyt.köv.)
...........................
*Az USA-ban, Metodista és episzkopális lelkészek áldották meg a Planned Parenthood abortuszklinikát. (Ahol, még az abortált magzatok szervkereskedelmé-vel is foglalkoznak!) Lásd:
https://www.lifesitenews.com/news/methodist-episcopalian-clergy-bless-cleveland-abortion-clinic-in-prayer-ser

1.3 Mária folytonosan reánk tekint, hogy részvéttel legyen irántunk és nyomorúságunkból kisegítsen
     Máriára nem alkalmazhatjuk azon közmondást, hogy a rang megváltoz-tatja az erkölcsöket, ezt mondhatjuk ugyan a világ fiairól, mert ha magas méltóságra kerülnek, kevélyek lesz-nek és megfeledkeznek régi, alacso-nyabb sorsú barátaikról. De nem úgy Mária! Ő csak azért örvend magas méltóságának, mert így hathatósab-ban segíthet a nyomorultakon. Szent Bonaventura ezt fontolóra véve, Máriára vonatkoztatta a Ruthhoz intéztettek szentírási szavakat: »Áldott vagy leányom az Úrtól, mert előbbi irgalmasságodon túltettél az utóbbival«. (Ruth 3,10) Mert ‒ mondja e szent egyháztanító ‒ ha Mária irgal-massága nagy volt a nyomorultak irányában, míg a földön tartózkodott, sokkal nagyobb most, amikor fenn az égben uralkodik. A szent okát is adja ennek a következőkben: »Ama számtalan kegyelem, melyet Mária most részünkre elnyer, bizonysága annak, hogy irgalmassága jelenleg nagyobb, mint volt valamikor; most ti. jobban ismeri nyomorúságun-kat, mint annak előtte«. (Spec. B. V. c. 8.) Igenis ‒ fűzi hozzá ‒ miként a nap fénye erősebb a holdénál, úgy Mária irgalmasság a is most, mikor az égben van, nagyobb, mint amilyen szeretettel viseltetett irányunkban ad-dig, míg itt e földön élt. Van e valaki evilágon ‒ így fejezi be ‒ »ki nélkü-lözné a Napnak fényét, kire rá ne sugározna Mária irgalmassága?«
Ezért is nevezhetjük Máriát a Hajnal Pírjának (Én 6,10) mert Szent Bona-ventura szerint nincs senki, akitől megtagadtatnánk a felkelő Nap suga-rait: »Nincs aki elrejtheti magát hevétől«. (Zsolt 18,7) Ugyanezt jelen-tette ki Szent Ágnes is Szent Brigittá-nak, miszerint a mi nagy Királynénk az égben oly szoros egyesülésben él isteni Fiával, hogy nem képes vele-született jóságáról lemondani és sen-kitől, még az istentelen bűnösöktől sem tagadja meg irgalmasságát. Amiként földünk minden tárgya a Naptól nyeri világosságát, úgy nincs ember a földön, aki Mária kimond-hatatlan szeretetű közbenjárásából ne részesülne Isten Irgalmasságában (feltéve, hogy az illető hozzá könyörög). (125-126. oldal)

     (Szent Katalin élettörténetének folytatása.) Ettől a látomástól a kis Katalin megváltozott. Imádságos élete elmélyült, és minden emberi segítség nélkül, csak a Szentlélek irányításával kezdte gyakorolni a régi remeték vezeklését, böjtjét, imádságait. Lelke oly gyorsasággal érett, hogy hét éves korában, kiválasztva egy rejtekhelyet, ahol senki sem zavarhatta és nem is hallhatta meg, hangosan kimondta fogadalmát. Térdre hullva, nagy áhítattal így imádkozott a Boldogságos Szűzhöz:

»Ó, Boldogságos és Szentséges Szűz, aki az összes asszonyok között elsőnek szentelted ma-gad Istennek azzal, hogy örök szüzességet fogadtál neki, és Ő annyira kedvelt téged, hogy Fiának Anyjává tett; határta-lan jóságodhoz folyamodom, és kérve kérlek, ne érdemeimet nézd, és ne gyöngeségemre tekints, hanem légy hozzám annyi kegyelemmel, hogy jegyesemül adod nekem Őt, kire szívem-lelkem minden erejével vágyakozom, a te szentséges Fiadat, a mi egyet-len Urunkat, Jézus Krisztust. És én megígérem Neki és Neked, hogy soha más jegyest nem engedek magam közelébe, hanem szüzességemet a magam gyöngeségében sértetlenül megőrzöm neki mindörökké!«

Az imádság, amelybe fogadalmát foglalta, mutatja, hogy részéről ez nem meggondolatlan gyermekjáték volt, hanem a leendő szent komoly megnyilatkozása.
     A család mindezt – ha egyáltalán látott belőle valamit – nem vette komolyan, s amikor Katalin elérte a tizenkettedik évét, kezdték fölkészíteni a házasságra. Katalin tiltakozott, de nem lázadt föl, hanem Jegyeséhez menekült. A család – látván hajthatatlanságát – zaklatni kezdte, remélve, hogy kiverik fejéből jámbor ,,rögeszméit'': egész nap dolgoztatták, a legalantasabb szolgálatokat végeztették vele, s összeesküdtek, hogy sohasem hagyják, hogy egyedül legyen. Ő türelemmel viselt mindent tizenhat éves koráig. Ekkor közölte övéivel, ha kell, levágja saját orrát, ha kell inkább elmegy otthonról, de szándékát, fogadalmát nem másítja meg. Látva eltökéltségét, az édesapa hatására a család elfogadta szándékát.
     Katalin alázatból nem akart kolostorba lépni és nem is lett soha apáca. A Sziénában élő domonkos harmadrendi nővérek (mantelláták) között akarta szolgálni Isten dicsőségét és felebarátai üdvösségét. A nővérek azonban elutasították a kérelmét azzal, hogy ők csak özvegyeket vesznek föl, a fiatal lányoktól félnek, mert botrányt hozhatnak rájuk. Katalin ennek ellenére – mivel egy látomásban Szent Domonkostól ígéretet kapott, hogy magára öltheti a Bűnbánó Nővérek ruháját – változatlanul kitartott kérése mellett, s végül a nővérek befogadták.
     Ez 1363-ban történt. Katalin ekkor visszavonult házuk egy pinceszerű zugába, amit a cellájának nevezett. Csak a templomba ment ki, a gyóntatóján kívül senkivel sem beszélt; egyébként a cellájában vezekelt, imádkozott, böjtölt és virrasztott. Ágya nem volt, a feje alatt egy kő volt a párna. Elhagyta a húst, aztán fokozatosan a többi eledeleket is, s csak kenyeret és zöldségféléket evett; élete végén pedig csak az Eucharisztiából élt, Őbelőle táplálkozott.
     Három éve tartott már ez a teljes magány, sok-sok imádsággal és az erényért vívott harccal, amikor Krisztus megjelent Katalinnak: gyűrűt húzott az ujjára (melyet kizárólag csak Katalin látott állandóan), és eljegyezte magával. E misztikus eljegyzést követően pedig az Úr kiszólította őt magányából és elküldte az emberek közé, a béke és az igazság angyalának. – /Forrás: Katolikus szentek története, Horváth Mária szerkesztésében/ (folyt.)

Egy induló életpálya

     Scott Hahn hagyományos protestáns család-ban született, és a Presbiteriánus Egyházban keresztelték meg. Kamaszként teljesen elhagyta a vallásos hitet és átadta magát a kicsapongó életmódnak. Néhány bűntény elkövetése után a fiatalkorúak bírósága elé került. Hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Egy szép lány, Kathy kedvéért járni kezdett a prob-lémás fiatalok evangelizálására törekvő Young Life keresztény mozgalom találkozóira.
Egy lelkigyakorlaton hallott mondat megragad-ta: „ha kísértésed támadna, hogy könnyedén vedd a bűnt, akkor nézz hosszan a kereszten függő Krisztusra”.
     A fiatalemberben fel-merült az önvád, hogy az ő bűnei is hozzájárultak Krisztus keresztre feszí-téséhez, és elhatározta, hogy átadja életét Krisz-tusnak. Olyan radikális változás állt be a gondol-kodásában és viselkedésé-ben, hogy megváltozott ér-tékszemléte miatt minden addigi barátja elhagyta.
     Scott beleszeretett a Szentírásba, és a hit terén Luther Mártont és Kálvin Jánost tartotta a legna-gyobb tekintélyeknek. Magáévá tette a protes-tánsok körében elterjedt fenntartásokat és az ellen-szenvet a Katolikus Egyházzal szemben. Arra a meggyőződésre jutott, hogy a katolikusok hite, miszerint Krisztus valóságosan jelen van az Eucharisztiában, színtiszta káromlás.
     Gyűlölte a Katolikus Egyházat, s ezért minden módon megpróbálta meggyőzni a katolikusokat, hogy szabaduljanak meg a babonáktól és a tévhitektől, melyekben élnek ‒ s melyekről persze őszintén meg volt győződve. Csodálkozott, hogy az általa ismert katolikusok nem ismerik a Bibliát, a katekizmus alapjait, de még az egyházuk tanítását sem.
     A főiskola befejezése után Scott úgy döntött, hogy lelkipásztori pályára lép, mivel Jézushoz akarta vezetni az embereket. Jelentkezett hát mesterképzésre Szentírás és teológia szakon. Abban az időben, 1979. augusztus 18-án összeházasodott szeretett gyermekkori barátnőjével, Kimberlyvel (lásd alsó képünkön!).
     Házaséletük középpontjába Jézust helyezték, és készek voltak öt-hat gyermeket is elfogadni. (folyt.köv.)

1.2 Mária folytonosan reánk tekint, hogy részvéttel legyen irántunk és nyomorúságunkból kisegítsen
     »Ó Mária ‒ kiált fel gyengédséget telve Szent Bonaventura ‒ te annyira el vagy telve irgalmassággal, annyira segíteni igyekszel a nyomorultakon, hogy úgy tetszik, mintha más gondod sem lenne!« (Sup. Salv. Reg.) Minthogy azonban a tiszteletreméltó Beda megjegyzése szerint a bűnösök a föld legnyomorultabbjai, ezért Mária isteni Fiánál folyton a bűnösökért könyörög. (In cap. I. Luc.)
     »Midőn Mária még e földön élt ‒ mondja Szent Jeromos ‒ szíve annyi-ra túláradt az emberek iránt érzett irgalmasságtól és szeretettől, hogy ember még oly sokat soha nem szen-vedett a saját bajai következtében, mint amennyit Mária mások szenve-dései miatt elviselt«. (Epist. ad Eust.)
     A mások kényelmetlen helyzete iránt érzett részvétét Mária különösen a kánai menyegzőn mutatta ki, (miről már előzőleg kimerítően tárgyal-tam) ahol a násznép kínos helyzetén óhajtott segíteni anélkül, hogy valaki erre felkérte volna. Szienai Szent Bernát megfogalmazása szerint, Mária elvállalta a részvétteljes közbenjáró tisztét, mert egyedül a násznép zavara iránt való sajnálatból fordult isteni Fiához, hogy oldaná meg csodával. »Lehetséges volna-e ó Mária ‒ kiált fel Damiáni Szent Péter ‒, hogy most, miután az Egek Királynéja lettél, nyomorunkról megfeledkeztél volna? Nem, nem! Ilyet gondolnunk sem lenne illő dolog, hogy oly nagy irgalmasság, mely Mária szívében lakozik, megfeledkeznék a nyomorú-ságunkról«. (Serm. I. de Nat. Virg.) (125. oldal)

Gyermekkora
     A 14. században az egyetemes Egyház két nagy bajtól szenvedett, melyek elcsúfították és meggátolták a Krisztus felé vezető úton. A római pápa hetven éven át a franciaországi Avignonban élt, s mivel egymás után hétszer francia pápát választottak, a pápaságot politikai érdekeknek szolgáltatták ki. A másik nagy baj az egyre fenyegetőbb török veszedelem volt, amely Palesztinában már a szent helyek pusztulásához vezetett, és világosan látszott, hogy a törökök terjeszkedésének csak fegyverrel lehet útját állni. Ezekhez társult még Itáliában a városállamok harca a pápai állam, a császár és egymás ellen.
     Ebben a zűrzavaros században született egy leány, aki férfiakat megszégyenítő elszántsággal és erővel imádkozott, vezekelt és harcolt Krisztus Menyasszonyáért (az Egyházért) és a 'földi Krisztusért', ahogy ő Pápát nevezte.
     Sziénai Szent Katalin életraj-zát egy olyan ember írta meg, aki legbensőbb titkait is ismerte: Capuai Boldog Rajmund domonkos szerzetes, később általános rendi magiszter. Hat éven át állt mellette mint gyón-tató és lelkivezető, mégpedig Katalin életének utolsó hat évében. Az életrajzot a szentté avatás érdekében, 1385-1395 között írta.
     A kritikus olvasóban fölme-rülhet a gondolat: vajon hite-lesnek tekinthető-e Rajmund tanúságtétele? Vajon nem egy elfogult, jámbor, öreg szerze-tesről van szó csupán, aki már a rend szempontjai miatt is min-dent elkövetett lelki gyermeke életszentségének bizonyítása érdekében? – Ha csak maga Rajmund tanúskodnék, talán jogos lehetne ez a föltételezés. Ő azonban fejezetről fejezetre – mert ismerte az embert – megnevezi azokat a tanúkat, akiktől a leírt anyagot hallotta, és gondosan megjelöli a tényeket, melyeket ő maga látott, elkülönítve azoktól, melyeket Katalin beszélt el neki vagy más szemtanúktól hallott. Ez utóbbiakat mindig név szerint említi, kezdve az édesanyján, Lapa asszonyon. Sziénai Szent Katalin személye történelmi tény, rendkívüli (tanulás nélküli) tudásával és diplomáciai érzékével, nem véletlen, hogy az "egyházdoktori címre emeltetett"!
     Ettől a nagy körültekintéssel dolgozó ,,krónikástól'' tudjuk a következőket:
A sziénai Benincasa Jakab kelmefestő mes-ter és felesége, Lapa asszony házassága rendkívül termékeny volt: huszonöt gyerme-kük született. Utolsó előtti gyermekeik ikrek voltak, két kislány. Egyikük, akit Giovan-nának kereszteltek, születése után hamaro-san meghalt. A másik kislány Katalin volt, akit Lapa asszony jobban szeretett a többieknél (talán mert a legkisebb gyermek lévén sokáig tudta szoptatni).
     Katalin egész kicsi korában a nagy család és a széles rokonság kedvence lett. Már három éves korában megmutatkozott, hogy Istennek különleges tervei vannak e gyermekkel, akin a jámborság szokatlan jelei látszottak. Szokása volt például, hogy a lépcsőt járva minden egyes lépcsőfok előtt elmondott egy Üdvözlégyet, sőt olykor levitálva haladt fel a lépcsőkön! Hat éves volt, amikor az első látomásban részesült: a domonkosok temploma felett -- ez a templom a házuk közelében állt, és Katalin nagyon szerette -- megjelent neki Krisztus főpapi ruhában. A kíséretében Katalin fölismerte Szent Pétert, Szent Pált és Szent János evangélistát. Az Úr Krisztus jóságosan rámosolygott, majd megáldotta. – /Forrás: Katolikus szentek története, Horváth Mária szerkesztésében/ (folyt.) 

CHANEL SZENT PÉTER

Potičre, 1803. július 12. +Futuna (Óceánia), 1841. április 28.

   A francia forradalomban, amely 1789. július 14-én a Bastille ostromával kezdő-dött, s hamarosan az egész országra kiterjedt, nemcsak a királyi trón dőlt össze. A szabadság bódulatában az emberek minden köteléktől szabadulni akartak, és Istent is le akarták taszítani az oltárról. A forradalom végén a városokban és falvakban sok-sok üszkös rom, az emberi szívekben pedig hitetlenség maradt vissza. Nagyon sokan távolodtak el Istentől, Jézus Krisztustól és az Egyháztól. Az üdvössé-gükért való aggodalom né-hány életben maradt papot arra késztetett, hogy társakat gyűjtsenek maguk köré, és közösségben kezdjék az újratérítés fáradságos munkáját.

Ilyen pap volt Jean-Claude Colin, aki 1816-ban egy nővér- kongregációt hozott létre; 1824-ben pedig papokból alapított egy kongregációt, s mindkettőt Marista Kongregációnak nevezte el. Célja az volt, hogy Franciaország lelki nyomorúságán enyhítsenek.

A vallási megújulás időszakában a missziók iránti érdeklődés is megnőtt Franciaországban. Ugyanebben az időben XVI. Gergely pápa, aki bíborosként a Hitterjesztési Kongregáció vezetője volt, állandóan új misszionáriusokat keresett. Amikor Colin atya benyújtotta kérelmét, hogy a pápa hagyja jóvá az új papi kongregációt, a jóváhagyással együtt megbízást is adott nekik arra, hogy misszióba menjenek a föld egy olyan részére, ahol még soha nem jártak missziósok: a Csendes- Óceán szigetvilágába.
Az első marista missziósok között, akik Pompallier püspökkel 1836 karácsonyán indultak útnak, ott volt a harminchárom éves Chanel Péter is.

A missziós csoport Le Havre kikötőjéből indult, és Tahiti szigetén kötött ki. Itt azonban evangélikus igehirdetőket találtak, akik néhány évvel korábban érkeztek a szigetre, és elkergették a maristákat azzal, hogy keressenek maguknak más területet. Ugyanígy jártak Tonga szigetén is, míg végre Tahititől háromezer kilométernyire nyugatra a Wallis- és Futuna-szigeten megállapodhattak.

A szigetlakókkal való hosszas tárgyalás után a törzsfőnök, Niuliki úgy határozott, hogy Chanel Pétert és egy laikus testvérét befogadja Futuna szigetére. A többi missziós továbbhajózott a Wallis-szigetre, a püspök pedig továbbment Új-Zélandra.

Péter atya számára nagyon nehéz időszak következett. Nem ismerte a futunaiaknak sem nyelvét, sem szokásait. Minden segédeszköz nélkül, teljesen magára hagyatva kellett elkezdenie tanulni a nyelvet, hogy az evangéliumot hirdethesse. 1839-ben, másfél éves vesződség után így jelentette a helyzetét: ,,Húsz keresztelés négy felnőtt, a többi gyermek, és mindegyik közvetlen a halála előtt ez az egész aratás, amit tizennyolc hónap után felmutathatok.'' De nem esett kétségbe. Jámborsága, a betegek körüli fáradhatatlan szolgálata és jósága megnyerte a szigetlakók szívét. Úgy nevezték: ,,a jószívű ember'', és közeledtek hozzá.

Amilyen mértékben hatott a hit világosságával az emberekre, olyan mértékben támadtak körülötte ellenségek. A törzsfőnököt körülvevő vének tanácsa félteni kezdte tekintélyét, és a misszionáriust veszedelmesnek nyilvánította, mert elvonja az embereket az ősök hitétől és szokásaitól. Ezért azokat, akik Péter felé vonzódtak és őt követték, gúnyolták, bántalmazták és üldözni kezdték. Nem egynek felgyújtották a kunyhóját, Pétertől pedig megvonták a megélhetést. Maga Niuliki is egyre hűvösebb lett Péterrel, s amikor rájött, hogy egyik fiát is megtérítette, ellenségévé lett. Most már nemcsak gonosz tanácsadóira hallgatott, hanem benne is működni kezdett a bosszúálló harag.

Egy alkalommal ki is mond-ta, hogy a misszionáriust legszívesebben halottként látná. Ez a kívánság embe-reinek parancs volt, s mind-járt másnap, 1841. április 28-án reggel Niuliki ,,mi-nisztere'', Musumusu és két másik férfi Péter kunyhójá-hoz ment. Az egyik beteget színlelve gyógyszert kért, mikor azonban Péter leha-jolt, hogy megkeresse az orvosságot, lesújtottak rá. Ő pedig a legkisebb ellenállást sem fejtette ki, hanem csak azt sóhajtotta: ,,Ez nekem jó!''. Még élt, amikor osztoz-ni kezdett a két ember a kunyhóban talált holmin. Musumusu viszont dühében,  hogy nem tudták azonnal megölni a misszionáriust, megragadta Péter baltáját és széthasította a fejét.

Amikor a hír eljutott Tahitire, a francia tengerészeti támaszpont parancsnoka készülődni kezdett, hogy megtorolja a gyilkosságot. Pompallier püspök azonban tiltakozott ez ellen, s csak annyit kért, hogy adják ki Futunáról Péter holttestét és használati tárgyait.

Ez a nagylelkűség megtörte a szigetlakók ellenállását a hittel szemben. Papot kértek, aki ,,a szent vizet'' rájuk önti, azaz megkereszteli őket. Kívánságuk egy esztendő múlva teljesült. Maga a püspök vitt két marista atyát Futunára, s ez alkalommal hétszáztizennégyen keresztelkedtek meg. Néhány év múlva Futuna- és Wallis-sziget egész lakossága katolikus lett.

A két szigetről nevezték el a környékbeli szigeteket magába foglaló apostoli vikariátust 1935-ben. 1966-ban egyházmegyei rangra emelték, és ma Wallis és Futuna-i püspökségnek hívják. Niuliki utóda, a futunai király egész birodalmát Krisztus Királynak szentelte. Chanel Péter vértanúsága ilyen termést hozott.

Pétert 1889-ben boldoggá, 1954-ben szentté avatták, XII. Pius pápa a déltengeri szigetvilág patrónusává tette. 1969-ben mint missziós szentet az egyetemes naptárba is fölvették.
Istenünk, ki Chanel Szent Pétert, Óceánia apostolát vértanúsággal koronáztad, kérünk, add, hogy e húsvéti szent időben úgy ünnepeljük az értünk meghalt és föltámadt Krisztust, hogy tanúi lehessünk az élet megújulásának!
Forrás: Dr. Diós István

Bevezetés
     Úgy mondják, hogyha egy protestáns testvérünk katolizál, akkor az szilárd hitű katolikussá válik. Ha azonban egy katolikus válik protestánssá, az hamarosan még az új hitét is elveszíti!
„Akkor az ember nem kereshet, érdeklődhet más hitvallások igaza iránt?” ‒ kérdezheti az erre mindig készen álló felebarátunk.
     Nos, míg az őszinte indíttatású kételkedés erősítheti a hitet, az okoskodás gyakran tévútra vezet. A hit ugyanis „a múlandó idő világossága, melynek fényénél olyan igazságok tárulnak fel, amelyeket sem az ész, sem az érzékek föl nem ismernének.” (Begyik T.: Az Istenanya követése 462.)
     Jézus Krisztus biztosított minket arról, hogy aki őszintén keresi az igazságot, az biztosan meg is találja (vö. Lk 11,9), és vele együtt megérti az emberi élet értelmét is. Scott Hahn amerikai presbiteriánus* teológus naponta találkozott azokkal a hittételekkel, amelyek évszázadok óta a katolikus-protestáns szembenállás jellemzői, ő azonban lelkiismeretesen utána nézett az ellentét mibenlétének és a szentírási forrás hitelének. Lassan a Katolikus Egyház megvetésétől és gyűlöletétől eljutott odáig, hogy felfedezte benne a legnagyobb kincset, amelyet Isten az emberiségnek kínál. Így vált napjainkban egyik legismertebb katolikus teológusává. (Képen: a házaspár által írt könyv, mely megvásárolható a Szent István Társulat üzleteiben!)
     Megtérésének példás története arról tanúskodik, hogy az igazság őszinte és megalkuvás nélküli keresése mindig ahhoz a végső megállapításhoz vezet, hogy az isteni Kinyilatkoztatás tejessége egyedül a Katolikus Egyházban található meg.
     Mielőtt Scott Hahn rájött volna arra, hogy a Katolikus Egyház az ő otthona, ahová Jézus Krisztus minden bűnöst kivétel nélkül a vele való közösségre hív, egy lebilincselő szellemi és intellektuális utat járt be.
     Sorozatunk e megtérés útját mutatja be! Az egyes részekben, Scott Hahn és felesége Kimbery egyes szám első személyben beszélik el lelki vívódásaikat, a velük történteket.
Munkámhoz az alábbi forrásokat használtam fel:
1) Scott és Kimberly Hahn: Minden érv Rómába vezet. Szent István Társulat 2000.
2) Szeressétek egymást, katolikus evangelizációs magazin. 15. szám (2015)
3) Bangha Béla: Az Oltár Titka, Korda Rt. 1937.
4) Antalóczi L.: Jelenések, üzenetek és a jövő. Kisboldogasszony pléb. Eger 2000.
5) Internetes források: 1.Forrás ; 2.Forrás ; 3.Forrás ; 4.Forrás ; 5.Forrás ; 6.Forrás 
.......................................
*A presbiterianizmus a kálvinista kereszténység egy ága. Hittételeikben elvetik az úrvacsorai kenyér és bor átlényegülését Krisztus valóságos Testtévé és Vérévé materiális táplálékként. Szerintük az úrvacsora emlékezeti cselekedet, és a kenyér és bor magunkhoz vétele csupán szimbolikus lelki eledel.
Elvetik a gyermekkeresztséget, szükségtelennek tartják a keresztelésnél: az ördögűzés, az égő gyertya, az olaj és egyéb hasonló dolgok alkalmazását, valamint azt is, hogy a hívek évenként tudatosan megújíthassák keresztségi fogadalmukat.
Az amerikai presbiteriánusok, elvetik a püspöki státuszt, a nők bármilyen szolgálatát az egyházban, még azt is, hogy szükséghelyzetben egy orvosnő vagy bába megkersztelhetné az újszülöttet.
Elvetik a szenteket, a szentelményeket, a szentképek, szobrok és érmek használatát, különösen véres posztó számukra a rózsafüzér és a Mária-tisztelet.

HETEDIK FEJEZET.
Fordítsd ránk irgalmas szemeid

1.1 Mária folytonosan reánk tekint, hogy részvéttel legyen irántunk és nyomorúságunkból kisegítsen
     Szent Epifanius Isten Anyját sokszeműnek hívja, mert állandóan mindannyiunkra irányozza anyai tekintetét, hogy a földi nyomorúsá-gunkon segítsen. Amikor egy alka-lommal a sátánt valamelyik lélekből kiűzték, megkérdezték tőle, hogy mit csinál éppen Mária: mire ez így felelt: »Fel és leszáll«. (Ap. P. Pepe lect. 235.) Ezzel azt akarta mondani, hogy a szeretve-szerető Királyné folyton leszáll a földre, hogy kegyelmeket hozzon gyermekeinek és ismét vissza-megy az égbe, hogy könyörgéseink meghallgatását kiesdje.
     Joggal nézhette tehát Avellinói Szent András Máriát az ég üzletveze-tőjének, mert egyebet se tesz, mint állandóan kegyelmeket eszközöl ki mind a bűnösök, mind az igazak számára és irgalmasságát gyakorolja mindenkivel szemben. Dávid azt tanítja, hogy Isten állandóan figyelem-mel kíséri az igazakat: »Az Úr szemmel tartja az igazakat«. (Zsolt 34,16) Ehhez azt a megjegyzést fűzi Richárd, hogy a mi Úrnőnk szemei az igazakra és a bűnösökre is irányozva vannak. Úgymond Mária szemei az édesanya szemei, az édesanya pedig nemcsak azért tekint gyermekére, hogy az el ne essék, de még akkor is folytonosan figyelemmel kíséri, amikor az elbukott, hogy újra felsegítse.
     Ezt maga Jézus adta tudtára Szent Brigittának, aki egy napon hallotta, amint az Úr így szólt Anyjához: »Kérj tőlem bármit, amit csak kívánsz, ó Anyám!« (Így beszél a Fiú az égben mindig isteni Anyjához, mert örömét leli, ha minden óhaját teljesítheti.)
     És ugyan mit gondolsz kedves olvasóm, vajon mit kért Mária Fiától? Szent Brigitta hallotta, amint Mária így szólt Jézushoz: »Irgalmasságért könyörgök a nyomorult bűnösök számára«. (Revel. lib. I. c. 46.) Mintha csak ezt mondta volna: »Íme Fiam, te azt akartad, hogy az Irgalmasság Anyja, a Bűnösök Menedéke, a Nyomorultak Szószólója legyek, és most azt mondod, hogy kérjem Tőled mindazt, amit csak kívánok? Én hát könyörütedért esedezem a szegény bűnösök számára!« (124-125. oldal)

Tisztelt Olvasóim figyelmét felhívom a magyarországi Mária Rádió csütörtöki adásaira, melyben e blog szerkesztője tart előadást a "Mária-korszak jelenéseiről" 25 percben!
A műsor, minden csütörtökön (GMT) 13 óra 25-től 13.50-ig tart!
Tekintve, hogy a Mária Rádió anyagi és frekvencia gondokkal küszködik, nem csak a Budapesti fő-frekvenciája szűnt meg, de még az internetes elérhetőségei is beszűkültek! --- (Támogatási lehetőség ITT!)
Alább, ezért adok meg három linket is, hogy valamelyikkel sikeresen hallgathassák a Szűzanya magyarországi rádióját! (A 3. link nem megnyílik, hanem felírja magát, amire rá kell kattintani vagy ki lehet tenni az asztalra!)

http://www.mariaradio.hu/MRonline.php?r=

http://cloudrad.io/radiomariahungary/

http://honlap.mariaradio.hu:8000/mr.m3u

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Begyik Tibor

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

1945. február 13-án a világ legnagyobb hírügynökségei azt a hírt tették közzé, hogy Róma főrabbija,
Israel Zolli professzor, megkeresztelkedett a Katolikus Egyházban.

     Megkeresztelkedése után Zolli sehol nem talált állást, és komoly anyagi gondokkal küzdött. Végül talált egy lakást Róma távolabbi részében, s így újra együtt lakhatott a feleségével és a lányával. XII. Piusz pápa kezdeményezésére kinevezték őt a Pápai Biblikus Intézet professzorává és héber nyelvet és irodalmat kezdett tanítani. Gyakran hívták őt előadni más európai egyetemekre és az Egyesült Államokba is. Apostoli buzgósága természetes módon korábbi hitsorsosaira irányult, akiknek vágyva vágyott elmondani az igazságot a feltámadott Krisztusról. Az újonnan megtért zsidókkal különösen sokat törődött, lelkileg és anyagilag is segítette őket.
     Tudósként az apostolkodását cikkek és könyvek megjelentetésével valósította meg Olaszországban és külföldön is. Utolsó előadását, amely a Szentírás által tanított isteni igazságosságról és irgalmasságról szólt, Vallicelliben tartotta 1956-ban. Szívbeteg volt. Néhány héttel a halála előtt megjósolta, hogy Jézus a következő elsőpénteken fogja őt elszólítani ebből a világból. Ez a jóslat valóra is vált: Eugenio Zolli a hónap első péntekén halt meg a kórházban, 1956. március 2-án 15.00 órakor, Jézus halálának órájában. Miután halálos ágyán magához vette az Eucharisztiát, ezt mondta: "Bizalommal telve adom át magam az Úr irgalmasságának."
Önéletrajza befejezéseként ezt írja: "Mindannyiunk lelkében ott él Krisztus, az a Krisztus, aki az Istenhez vezető út. Bennünk él, de mi megtagadjuk őt. (...) Az ember nem él jó életet, ha nem él teljesen Krisztussal."
     Eugenio Zolli megtalálta a legnagyobb kincset – a feltámadt Jézus Krisztust –, aki a Katolikus Egyházban tanít, gyógyít, megbocsátja a bűnöket és örök életet ad. Az ember soha nem találja meg a boldogságot, ha nem adja át egész életét Jézusnak, ha nem a parancsok és az evangélium útján jár. Minden katolikusnak mindennap hálát kellene adnia a hit kegyelmének csodálatos ajándékáért és kérnie kell annak növekedését.
     Legbiztosabb kísérőnk a hit útján Szűz Mária, Jézus Anyja és a mi Anyánk. Mindennap adjuk át neki magunkat, és kérjük őt, hogy vezessen minket Jézushoz. Aki mindennap imádkozik, Isten szeretetét fogadja be, vagyis mindazt, amire a boldogsághoz szüksége van. De aki megszűnik imádkozni, mindent elveszít: a hitet és ebből kifolyólag az örök életet. Ezért kell gyakorolni az önfegyelmet és a mindennapi, rendszeres ima szokását. Jó dolog mindig ugyanabban az időben imádkozni, például a rózsafüzért és az Isteni Irgalmasság olvasóját, meghatározni a Szentírás olvasására szánt időt, s ha lehetséges, szentmisén és szentségimádáson részt venni.
     A legnagyobb tragédia az életben az, ha megmaradunk a halálos bűnben. Ezért ha elestünk, azonnal álljunk fel, és minden bűnt valljunk meg az isteni irgalmasság szentségében! Így a megszentelő kegyelem állapotában élhetünk. Elmélkedésében így ír: "Amikor átérzem létezésem terhét, amikor felismerem a visszatartott könnyeket, az észrevétlen szépségeket, sírva fordulok az általam és bennem keresztre feszített Krisztushoz. Jaj, ha úgy halok meg, hogy nem is éltem, hisz' csak Krisztus teljességében lehet igazán élni."
     Eugenio Zolli tanúságtétele a Szentírás szavainak figyelemreméltó időszerűségéről tesz tanúbizonyságot: "Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz. A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál" (Róm 10,9-10). "Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában"
(Forrásként felhasználtam: Judith Cabaud: A rabbi, aki felismerte Krisztust - Eugenio Zolli élete. Új Ember kiadó 2006; – valamint – a SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin, Agape Kiadó, Poznań, Lengyelország 9. számának cikkét is.)

3.6 §. Mária közvetítő lsten és a bűnösök közt
     »Adj hálát, ó ember, -  kiált hozzánk Szent Bernát ‒ adj hálát annak, aki ilyen közvetítőt szerzett neked!« (Serm in Sign. magn.) Bárki légy is, ó bűnös megöregedtél bár bűneidben, ha elsüllyedtél is a vétkek poshadt ingoványában ne essél kétségbe, hanem adj hálát Istennek, aki irgalmasságot óhajtván veled szemben gyakorolni, nemcsak fiát ajándékozta neked szószólóul, hanem, hogy még nagyobb bátorságot és bizalmat öntsön lelkedbe, még egy olyan közvetítőt is adott, aki könyörgéseivel mindent elnyer, amit csak kíván.

Imádság
     Ó szívem legédesebb Úrnője a te hivatalod, hogy közvetítő legyél Isten és a bűnös közt.
Gyakorold hát hivatalodat, ó szószólóm! Gyakorold az érdekemben, és akkor nem aggódom örök üdvömért! Persze, ha vétkeim mértékére tekintenék, elég okom volna attól tartani, hogy nem veszed kezedbe védelmemet, ámde erősen bízom irgalmas anyai Szívedben, melyben még senki sem csalatkozott!
     Ezért fordulok pártfogásodért én is Hozzád, ő hatalmas szószólóm, menedékem, reménységem, Anyám, Mária! Rád bízom örök üdvösségem gondját, neked adom át lelkemet, mely már elveszett volna a számomra kiesdett kegyelmek nélkül. Ezért kérlek, ó Istennek Szent Anyja, Jézus iránti szeretetedre, hogy őrizd és gyarapítsd bennem a kitartás és a bizalmat, hogy képes legyek hűségben szolgálni üdvözítő Jézusunkat és Téged úrnőm Mária! Remélem, hogy egy napon közbenjárásod révén bejutok az égbe, és Neked hálás lehetek, egy egész örökkévalóságon. Ezt remélem, úgy legyen! (122-123. oldal)

Tisztelt Olvasóim figyelmét felhívom a magyarországi Mária Rádió csütörtöki adásaira, melyben e blog szerkesztője tart előadást a "Mária-korszak jelenéseiről" 25 percben!
A műsor, minden csütörtökön (GMT) 13 óra 25-től 13.50-ig tart!
Tekintve, hogy a Mária Rádió anyagi és frekvencia gondokkal küszködik, nem csak a Budapesti fő-frekvenciája szűnt meg, de még az internetes elérhetőségei is beszűkültek! --- (Támogatási lehetőség ITT!)
Alább, ezért adok meg három linket is, hogy valamelyikkel sikeresen hallgathassák a Szűzanya magyarországi rádióját! (A 3. linket telepíteni kell!)

http://www.mariaradio.hu/MRonline.php?r=

http://cloudrad.io/radiomariahungary/

http://honlap.mariaradio.hu:8000/mr.m3u

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Begyik Tibor

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Alászállt a poklokra

     Ezen az éjszakán soha nem látott fényesség ragyogta be a homályban lakókat. Az Úr érkezése megremegtette a pokol tornácát. Az ott lakó lelkek döbbenten várták, mi fog történni. Az Úr lelke szelíd volt és bátorító. Körültekintett a milliókon, a seregnyi magába roskadt várakozón, majd halkan, alig hallhatóan így szólt:
– Ádám hol vagy?
     A sokadalomból megmozdult egy alak. Lassan felemelte a fejét és az Úr szemébe nézett.
– Ő az oka mindennek! – kiáltott fel valaki a tömegből, aminek hatására az egész völgyet helyeslő morajlás töltötte be.
     Az Úr még mindig Ádámot nézte.
– Ádám! – szólt, de a hangja már erős volt és visszaverték az ottani hegyek. – Örömhírt hoztam neked, szabad vagy, mindnyájan szabadok vagytok, akik ettetek a tiltott fáról.
     Erre a lelkeken ijedt tanácstalanság lett úrrá.
– Uram – kiáltott egy másik hang –, hogyan lehet az, hogy csak ezt a két embert, Ádámot és feleségét akarod magaddal vinni, akik minden bajnak okozói? Hiszen csak ők ettek a Tiltott Fáról.
Ádám lesütötte a szemét. Érezte a felelősséget sok millió utódjáért, akik ebben a szomorú völgyben ülnek. Az évezredek alatt volt ideje számtalanszor átgondolni szörnyű tettét, amellyel a kárhozat tornácára rántotta az egész emberiséget és ezek még jobban jártak! Mert e kivételes helyre csak azok kerültek, aki bocsánatot kértek Istentől, vagy életük bocsánatot érdemelt, mert akkor bizony még nem volt a Bűnbocsánat Szentsége, amellyel a mai emberek élhetnek!
     Az Úr ekkor láthatóvá tette meggyötört testét. Megfordult és mindenki látta a hátán a korbács okozta, húsig felszaggatott mély sebeket. Majd a kezét emelte fel, hogy lássák a szög ütötte sebet. Láthatták a lábain és az oldalán is Szent Sebeit, miként a fején a töviskoszorú szúrt-tépett nyomait.
– Ez mind azért kellett, hogy visszategyem a Fára a gyümölcsöt – mondta az Úr, majd folytatta: – Jöjj közelebb Ádám és nézd, mi az ára a bűnnek!
Ádám közelebb lépett az Úrhoz és döbbenten nézte a kínszenvedés nyomait, majd hangosan felkiáltott:
– Istenem, ha én ezt tudtam volna akkor!
– Ádám – szólt az Úr –, mondd meg nekik te – és a mérhetetlen tömegre emelte tekintetét –, mert a zajongásaikban nem hallották, hogy mindnyájan szabadok!
– Hála neked Uram – roskadt le Ádám az Úr lábaihoz – de mi lesz azokkal akiknek hallanunk kellett távolról a szünet nélküli ordítását és lentebb, a pokolban vannak? – kérdezett rá Ádám! Az isteni Megváltó így felelt:
– Sokakat meghívtam és szólítottam is őket egész életükben, és lásd most is hiába hívom valamennyit, mert ők nem bírják elviselni az Én irgalmamat és az Örök Világosságot, ők azt teszik tehát, amit egész földi életükben tettek, elutasítanak Engem. Inkább az örök sötétséget választják, csakhogy Istent ne lássák!
– Ó, akkor én kiáltok mindenkinek, hogy mindnyájan szabadok vagytok! De én Uram és Istenem! Megemlítetted azt a Fát... és én voltam az, aki evett a Tiltott Fáról... tehát én vagyok a bűnös, de ők?!
Az Úr ekkor a végtelen láthatárig elnyúló tömeghez fordult és végtelen szomorúsággal de megbocsátóan így szólt:
– Mindenki, aki bűnt követett el, az lélekben maga is szakított a Tiltott Fáról, a bűne pedig sebbé vált a testemen.
– Emberek, roskadozó lelkek, ébredjetek – kiáltott ekkor Ádám –, meg vagytok váltva, meg vagytok váltva! Feloldotta az Úr rabságtokat, nyitva áll már előttetek a mennyország, bízzatok, az Úr legyőzte a halált.
     Erre az óriási tömeg örömujjongásban tört ki: "Hála Néked Édes Üdvözítőnk, Megváltó Istenünk!" És átölelték egymást méltóságteljesen tódulva az Úr felé, hogy mindenki hálát adjon a bűne miatt is elviselt sebhelyért. Csókolták lábát, kezét és oldalán a véres heget és indultak, hogy birtokba vegyék a mennyországot. Az Úr csak állt némán és szeme a messzi távolba meredt, a tornác lehető legmélyebb zuga felé, mely már majdnem a pokol. Egyetlen tántorgó embert nézett és várt, akit a tömeg lassan sodort magával ugyan, de ő csak lemaradt. Ez az ember nem örült. Lehajtott fejjel közeledett, ahogy a tömeg vitte, végül odaért az Úr elé. Az emberek lökdösték, noszogatták, hogy valahogyan adja már jelét hálájának és menjen ő is velük. De ez az ember csak állt és nem mozdult. Lehajtott fejjel, akadozva szólt:
– Nagyon sokat szenvedtél és tele vagy sebekkel, Uram.
– A lelkem sebei még szörnyűbbek – válaszolt az Úr.
– Máig sem értem, miért nem tehettél valamilyen csodát, hogy kikerülj a kezükből. Miért nem?
– Mert akkor nem lennétek megváltva, és nem tudtalak volna szeretetembe fogadni benneteket. Mert mindnyájatokat magammal akarlak vinni.
– Engem is? – szűkölte az ember.
Az Úr szemében könny csillant.
– Téged is! – mondta, és kezével lassan felemelte a lecsüngő fejet. Az ember egész testében remegett.
– Meg tudsz nekem is bocsátani? – kérdezte alig hallhatóan.
– Megbocsátottam már – mondta nyugodtan az Úr.
Ekkor a férfi egy mély és láztól lüktető sebhelyet vett észre az Úr arcán.
– Mi ez a sebhely, amiről eddig nem is beszéltél – kérdezte.
Ekkor az Úr lehajtotta fejét úgy, hogy csak a férfi hallhassa és ezt súgta:
– A csókod helye!

Imádunk téged Krisztus és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot! 

1945. február 13-án a világ legnagyobb hírügynökségei azt a hírt tették közzé, hogy Róma főrabbija,
Israel Zolli professzor, megkeresztelkedett a Katolikus Egyházban.

     Míg Eugenio Zolli professzor átmenetileg a Gergely Egyetemen lakott, eljöttek hozzá a barátai, de az ellenségei is. Eljöttek hozzá a befolyásos amerikai zsidók, akik megpróbálták rábeszélni őt, hogy fejezze ki csalódását az Egyházban és térjen vissza a judaizmushoz. Jutalomként olyan nagy összegű pénzt kínáltak neki, amilyet csak akar. Zolli ezt teljes nyugalommal, de nagy határozottsággal utasította vissza.
Ugyanabban az időben a protestantizmus jelentős képviselői is kapcsolatba léptek vele, akik felvetették neki, hogy tudósként és bibliaszakértőként bizonyítsa be, hogy a pápai primátus dogmája nem a Szentíráson alapszik. Zolli azonban, a Petrus című könyvében válaszolt nekik, melyben megmagyarázta Szent Péter és valamennyi pápa primátusának bibliai megalapozottságát. Magáról a protestantizmusról pedig így nyilatkozott: "Mivel a protestálás nem tanúságtétel, senkit sem akarok zavarba hozni a kérdéssel: »Miért kellett a protestálással ezerötszáz évet várni?« A Katolikus Egyházat a keresztény világ, tizenöt évszázadon át Isten igaz egyházának tartotta. Senki sem mondhatja a 15. évszázad végén, hogy a Katolikus Egyház nem Krisztus egyháza. Egyetlen egyház tanítását tartom hitelesnek, csak azt a tanítást fogadom el, amelyet saját elődeim, az apostolok is vallottak, akik – épp úgy, mint én – a zsinagógából jöttek."
     A római főrabbi megtérése mindenekelőtt mély és kitartó imájának volt köszönhető, melyet az ó- és újszövetségi Szentírás szövegei fölött való elmélkedése kísért.
Imádság közben személyesen találkozott a megfeszített és feltámadt Krisztus isteni személyével.
Önéletrajzában ezt írta: "Minden este véletlenszerűen kinyitottam a Bibliát, hogy az Ó- vagy az Újszövetségben keressek egy szöveget az elmélkedésre. Mindent elolvastam, attól függetlenül, melyik helyen volt. Így lett számomra Jézus személye és tanítása nagyon kedves és közben nem volt olyan érzésem, hogy tiltott gyümölcs után nyúlok."
     Az Ó- és az Újszövetség szövegeinek exegézisénél segítségére volt a héber és a bibliai görög nyelv tökéletes ismerete. Sokéves kutatásának betetőzése az a meggyőződés, hogy Jahve szolgája, melyről Izajás próféta könyve ír, nem lehet más, mint Jézus Krisztus, aki meghalt a bűneinkért, és feltámadt a halálból a mi megigazulásunkra. (Iz 42,1-7; 49,1-5; 50,4-9; 52,13 - 53,12) "Így hát – írta – hosszas tanulmányozás, elmélkedés és a judaizmusban töltött évek után egyszerre csak az Újszövetség kereszténységében találtam magam. Őszintén el kellett ismernem, hogy keresztény vagyok, s ennek következményeként kértem a Keresztséget."
     Zolli áttérése a Katolikus Egyházba nem jelentette a múlttal való szakítását. Amikor azzal vádolták, hogy elárulta a judaizmust, szomorúan így válaszolt: "Nyugodt a lelkiismeretem, hiszen én semmit sem tagadtam meg. Talán Szent Pál Istene nem Ábrahám, Izsák és Jákob Istene is? Amikor Szent Pál megtért, elhagyta-e
ezért Izrael Istenét, megszűnt-e őt szeretni? Abszurd dolog lenne azt állítani, hogy igen."
     Megkeresztelkedése után Zolli mindennap buzgón részt vett a Szentmisén, és sok időt töltött az Oltáriszentség előtti imával a plébániatemplomban és a Gergely Egyetem kápolnájában. Íróasztalán mindig ott volt a kereszt, Mária-tiszteletének jele pedig Szűz Mária ikonja volt, mely előtt mindig gyertya égett. Eugenio Zolli belépett a ferences harmadrendbe és gyakran kifejezte örömét, hogy katolikus. Erről így írt: "Ti, akik a katolikus vallásban születtetek, nem tudatosítjátok eléggé, milyen hatalmas kincs a hit és Krisztus kegyelme, mely már gyermekkorotoktól fogva a tiétek. Ezzel szemben az az ember, aki a hit kegyelmére hosszú keresés után talált rá, tudatosítja ennek az ajándéknak a nagyságát, és mérhetetlen örömmel tölti el az, hogy keresztény."
(Forrásként felhasználtam: Judith Cabaud: A rabbi, aki felismerte Krisztust - Eugenio Zolli élete. Új Ember kiadó 2006; – valamint – a SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin, Agape Kiadó, Poznań, Lengyelország 9. számának cikkét is.)

3.5 §. Mária közvetítő lsten és a bűnösök közt

     Mária mennybemenetele előestéjének miseimádságában arra tanít az Anyaszentegyház, hogy az Isten Anyja avégből vitetett fel a mennybe, hogy Istentől számunkra maga iránt bizodalmat könyörögjön ki, amiért is Szent Justin Máriát közvetítőnek hívja. A közvetítő a döntőbíró szerepét játssza, kit mindkét fél megbízott a saját jogigénye érvényes voltának elbírálásával.
Ezzel a szent azt akarja mondani, hogy miként Jézus közbenjárónk az örök Atyánál, úgy Mária viszont közbenjárónk Jézusnál, mivel Isten Fia, mint az emberiség bírája, átadta neki a maga jogait.

     Krétai Szent András Máriát Istennel való kiengesztelődésünk biztosítékának, zálogának nevezi (Or. 2. de Ass.) Ez annyit jelent, hogy Isten a bűnösöknek nyújtott bűnbocsánata által kiengesztelődik velük, s nehogy azok bizalmatlansággal viseltessenek bocsánatával szemben, Máriát adta nekik mintegy zálogul, s ezért ugyanez a szent e szavakkal üdvözli a Boldogságos Szüzet: »Üdvözlégy, te kiengesztelődése Istennek az emberekkel!«
     Szent Bonaventura bátorítani akarván a bűnösöket; így kiált hozzájuk: »Mit kell tennetek, ha attól féltek, hogy Isten meg fog büntetni benneteket vétkeitekért? Keressetek segítséget a bűnösök reménységénél, Máriánál! S ha attól tartanátok, hogy vonakodni fog ügyetekben eljárni: tudjátok meg, hogy erre Ő képtelen, mivel maga Isten bízta meg, a tiszttel, hogy a nyomorultakon segítsen«. »vajon ‒ kérdi Adam apát ‒, félhet e egyetlen bűnös is attól, hogy elvész, mikor bírájának Anyja maga ajánlkozik neki anyjaként és szószólójául? Ó Mária ‒ teszi hozzá ‒ mivel te az irgalmasság Anyja vagy, kérlek eszközölj ki elsőszülött Fiadnál, ki az emberiség bírája, a másik fiad, egy bűnös számára bocsánatot. Megtagadhatnád-e közbenjárásodat egy megváltott lélektől Megváltójánál, aki azért halt meg a kereszten, hogy a bűnösöket üdvözítse? Nem, te nem fogod azt megtagadni, teljes szívedből fogsz imádkozni mindazokért, akik Hozzád menekülnek. Te nagyon is jól tudod, hogy az örök Atya, aki Fiadat kezvetítőűl rendelte Isten és ember közé, egyidejűleg Téged közbenjárónak választott ki a bíró és a vádlott között«. (122. oldal)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

1945. február 13-án a világ legnagyobb hírügynökségei azt a hírt tették közzé, hogy Róma főrabbija,
Israel Zolli professzor, megkeresztelkedett a Katolikus Egyházban.

     Zolli a megkeresztelkedése után azt mondogatta, hogy nem megtért zsidónak tartja magát, hanem a teljességre eljutott zsidónak, mert a Katolikus Egyház a judaizmus ígéretének beteljesülése. Úgy magyarázta, hogy az Ószövetség egy kódolt távirat, melyet Isten adott az embereknek, és egyedül Jézus Krisztus, a valóságos Isten és valóságos ember kódjával lehet megfejteni a tartalmát.
     Szemtanúként Zolli hangsúlyozta, hogy a holokauszt keletkezése mögött a kereszténységet elvető fasiszta ideológia rejtezik. A háború után Zolli ezt írta: "Ahhoz, hogy e háború után elháríthassuk az újabb pusztító erőket és újra felépíthessük Európát, annak egyetlen módja van, ha befogadjuk a katoliciz-must, vagyis Istent és az emberek közti testvérisé-get, mely Krisztuson alap-szik, nem pedig fajokon és magasabb rendű-rangú embereken, hiszen »nincs többé zsidó, görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyi-an eggyé lettetek Krisztus Jézusban« (Gal 3,28)".
     A megkeresztelkedése utáni első éjszakán az Amerikai Egyesült Államok hírügynökségének tudósítója felhívta Eugenio Zollit és megkérdezte tőle, hogy valóban felvette-e a keresztséget a Katolikus Egyházban. Zolli a feltett kérdésre igennel válaszolt. Másnap valamennyi jelentős amerikai és európai napilap közzétette a hírt, hogy a római főrabbi megkeresztelkedett a Katolikus Egyházban.
     Amikor elterjedt a hír, mindjárt megmutatkozott a "másság tisztelete és a tolarencia". Fenyegető és vulgáris telefonokkal kezdték őt zaklatni. A héber havilap gyászkeretes kivitelben jelent meg, a római zsinagógában pedig gyászt és többnapos böjtöt hirdettek, mint ahogy az egy-egy rabbi halálakor szokás. Zolli vezetéknevét kitörölték Róma főrabbijainak névsorából, mintha soha nem is létezett volna. A zsidó sajtóban olyan cikkek jelentek meg, melyek a megtért rabbiról úgy írtak, mint felelőtlen emberről és a zsidó nemzet árulójáról.
Eugenio Zolli erre azt válaszolta, hogy a legkevésbé sem vetette el a judaizmust, a Katolikus Egyház a zsinagóga betetőzése, és az egész Ószövetség a Messiás személyében, azaz a feltámadt Jézus Krisztusban teljesül be. Zolli teljes szívéből megbocsátott mindazoknak, akik vádolták és azzal mentegette őket, hogy nem rosszindulatból, hanem értetlenségből és emberi gyöngeségből cselekedtek így. A helyzet annyira feszült volt, hogy Eugeniónak a lehető leghamarabb ki kellett költöznie lakásából, mely a zsinagóga közelében volt. Felesége és lánya egy kolostorban találtak menedékre, Zolli pedig átmenetileg a Gergely Egyetemen szállt meg.  
    Abban az időben XII. Piusz magánkihallgatáson fogadta őket. Meghatottan és nagy örömmel mondtak köszönetet a Szentatyának, s egyúttal kifejezték előtte szeretetüket az összes zsidó iránt és azt is elmondták, hogy megbocsátanak az ellenségeiknek. "Keresztségem pillanata óta – mondta Emma – képtelen vagyok bárkit is gyűlölni, mindenkit szeretek."
(Forrásként felhasználtam: Judith Cabaud: A rabbi, aki felismerte Krisztust - Eugenio Zolli élete. Új Ember kiadó 2006; – valamint – a SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin, Agape Kiadó, Poznań, Lengyelország 9. számának cikkét is.)

3.4 §. Mária közvetítő lsten és a bűnösök közt
     Ó hány kemény lelkű bűnöst vonz naponta Istenhez a szíveknek e mágnese! Mária maga e kifejezést használta, midőn így szólt Szent Brigittához (Revel. lib. 3. c. 32.): »Miként a mágnes magához húzza a vasat, úgy vonzom én magamhoz a megkeményedett szíveket, hogy azokat Istennel kiengeszteljem«. Ez a csoda naponta ismétlődik, miként magam beszámolhatok esetekről, midőn misszióink alkalmával olya-nok, akik számtalan prédikációra keményebbek maradtak a vasnál, a Mária irgalmasságáról tartott szent-beszéd hatására megindultak és Istenhez visszatértek. Ó mily sok bűnös, akik Istenre ügyet sem vetet-tek, Szűz Mária gyengéd hívására Istennel ismét egyesíteni engedték magukat.
     »Azért lett Mária Isten anyjává mondja Aranyszájú Szent János, hogy édes irgalmassága és hatalmas közbenjárása által azon szeren-csétlenek számára is kieszközölje az üdvösséget, akik számtalan bűneik miatt különben nem üdvözülhettek volna«. (Hom. de praer. B. V.) »Igenis ‒ fűzi hozzá Canterbury Szent Anzelm ‒ inkább a bűnösök, mint az igazak kedvéért nyerte el Mária az Istenanyaság magas méltóságát, hiszen maga Krisztus is arról biztosít bennünket, hogy nem az igazakat jött hívni, hanem a bűnösöket«. Az Anyaszentegyház is következőképp énekel:      

     »A vétőket nem utálod,
     hiszen ha anyjuk nem lennél:
     Isten Anyja sem volnál!«.
     (Peccatores non abhorres, sine quibus nunquam fores tanto digna Filio)
     Párizsi Vilmos is ez okból kiált hozzá következő módon: »Ó Mária, te köteles vagy a bűnösökön segíteni, mert minden adományt, kegyelmet és kiváltságot amid van, s ami hozzá tartozik az istenanyai méltósághoz, ha szabad így kifejeznem magamat, részben a bűnösöknek köszönheted, hiszen őérettük találtattál méltónak, hogy Istent magát nyerjed Fiad-nak«. (De Reth. div. c. 18.) Ha tehát Mária a bűnösök kedvéért lett Isten anyjává ‒ fejezi be Canterbury Szent Anzelm ‒, miként volna szabad kételkednem abban, hogy Isten meg fogja bocsátani vétkeimet, bármily nagyok lennének is azok? (De exc. Virg. c. I.) (120-121. oldal)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

1945. február 13-án a világ legnagyobb hírügynökségei azt a hírt tették közzé, hogy Róma főrabbija,
Israel Zolli professzor, megkeresztelkedett a Katolikus Egyházban.

     Miután a szövetségesek felszaba-dították Rómát, Zolli főrabbiként újra elkezdte teljesíteni kötelességeit. 1944-ben ő vezette az ünnepélyes imát a római zsinagógában, melyet egyenes adásban közvetítettek a rádióban. Ebből az alkalomból nyilvánosan kifejezte háláját XII. Piusz pápának és az Egyesült Államok elnökének, a náci üldözések során a római zsidóknak nyújtott segítségért.
     1944. július 25-én Zolli magánkihall-gatásra ment XII. Piusz pápához, hogy megköszönje neki a zsidóknak nyújtott rendkívül áldozatos segítségét, és hálás köszönetet mondjon minden katolikus-nak, mind a laikusoknak, mind a lelkipásztoroknak, akik életüket kockára téve mérhetetlen nagy áldozatkészséggel bújtatták és minden
úton-módon segítették a zsidók ezreit.  
     Nagy szenvedést okozott Zollinak Ugo Foa hamis hozzáállása: a zsidó hitközség elnöke egyszerűen letagadta, hogy a római főrabbi közvetíté-sével 15 kg aranyat kapott a pápától. Foa hazug módon azt állította – mintegy vádként –, hogy Zolli soha nem figyelmeztette a zsidó hitközsé-get, a németek részérőli halálos veszélyekről. Sőt, nem átallt még ennél is messzebbre menni: megvádolta Zollit, hogy a német megszállás alatt elhanyagolta a rabbinátusi kötelességeit és a rábízott zsidókat. Rögtön a felszabadulás után, 1944 júliusában, Ugo Foa menesztette Zollit a főrabbi tisztségéből. De Róma amerikai biztosa, Charles Poletti (fenti kép), ezt a döntést azonnal semmissé nyilvánította és leváltotta Ugo Foát, illetve a római zsidó hitközség egész tanácsát, melyet – mint kiderült – a fasiszták alapítottak. Így tehát Zolli visszatért a főrabbi hivatalába.
     Jézus Krisztus egyér-telműen Zolli tudtára adta, hogy a zsinagógá-ban végzett szolgálata a végéhez közeledik. 1944 szeptemberében, jom kippurkor – az engesz-telés napján –, a rabbi vezette az ünnepélyes imát a zsinagógában. Az ima alatt Zolli az egyik pillanatban meglátta Krisztus fehér ruhába öltözött ragyogó alakját. Szívében egy hangot hallott, mely ezt mondta neki: "Utoljára vagy itt!" Este ezt mondta neki otthon a felesége: "Ma, amikor a frigyszek-rény és a Tóra előtt álltál, úgy tűnt, hogy Jézus Krisztust látom mellet-ted. Fehér volt a ruhája és kezét a fejedre tette, mintha meg akarna áldani."
     Zolli így emlékezik: "Megdöbbentem, de megőriztem a nyugalmam. Úgy tettem, mintha nem is érteném. És akkor a nejem, szóról-szóra elis-mételte amit az előbb mondott. Ebben a pillanatban kisebbik lányunk, Miriam hívását hallottam a szobájából: »Papa!« Odamentem és meg-kérdeztem tőle, mi van? Ő azonban döbbenetes választ adott: »Hallom, hogy Jézus Krisztusról beszéltek. Tudod, papa, ma este éppen Jézusról álmodtam, nagy volt és hófehér, mint a márvány, de már nem emlékszem mi történt.« Pár nappal ezután lemondtam a zsidó közösség-ben betöltött tisztségemről."
     Róma főrabbijának ez egyértelmű jelzés volt, hogy Jézus Krisztus arra kéri őt, ne halogassa megkeresztelkedését a Katolikus Egyházban. Elment tehát a jezsuita Paolo Dezzához, a Gergely Egyetem professzorához és megkérte, hogy készítse fel a keresztségre. Azt akarta, hogy ez nagyon diszkréten, a nyilvánosság tudta nélkül menjen végbe. Elmélkedésében így ír: "Vajon az Úr összegyűjti-e a még ki nem ontott könnyeket, a várakozó harmóniákat és a még el nem dalolt énekeket? Elérkeznek-e Hozzá lelkem könnyei? Sajnos, csak azzal rendelkezem amit elvesztettem, azzal amit soha nem fogok birtokolni, és az ezek hiánya miatt átélt fájdalom. Csupán ezeket a méltatlan ajándékokat tudom átadni az Úrnak."
      Zolli lemondása mindenkinek hatalmas meglepetés volt. A zsidó hitközség elnöke nagy sajnálattal vette tudomásul és felajánlotta neki a Rabbiképző Kollegium elnökének tisztségét. De Zolli ezt határozottan visszautasította. Az elnök csodálkozását és sajnálatát fejezte ki, hogy Israel Zolli professzor elutasította ezt a kinevezést, jóllehet ő volt a legmegfelelőbb és legfelkészültebb jelölt erre a tisztségre. Zolli nem akart váratlan reakciókat kiváltani, ezért elutasításának fő okát nem árulta el. Amikor megszabadult minden külső kötelezettségtől, feleségével, Emmával és lányával, Miriammal együtt elkezdett készülni a Szent Keresztségre. Visszaemlékezéseiben elmondja, hogy valójában már jóval előbb megkeresztelkedett volna, de nem akarta, hogy gyávának tartsák, aki csak az üldözések miatt "keresztelkedett ki".
     Néhány hetes felkészülés után, 1945. február 13-án feleségével együtt megkeresztelkedett a Santa Maria degli Angeli-bazilikában (korabeli kép). Nehogy az újságírók esetleg zűrzavart okozzanak, a keresztelő az említett templom sekrestyéje melletti magánkápolnában valósult meg. A keresztelőn csak tizenöt közeli barátjuk vett részt. Israel Zolli az Eugenio (melyet a pápa iránti tiszteletből választott), felesége pedig a Mária nevet vette fel. Leányuk, Miriam, néhány hónappal később hasonlóképpen cselekedett.
(Forrásként felhasználtam: Judith Cabaud: A rabbi, aki felismerte Krisztust - Eugenio Zolli élete. Új Ember kiadó 2006; – valamint – a SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin, Agape Kiadó, Poznań, Lengyelország 9. számának cikkét is.)

3.3 §. Mária közvetítő lsten és a bűnösök közt
     De a holddal is összehasonlítják Máriát: »Ki az, aki úgy ragyog, mint a hajnal pírja, szép, mint a hold« (Én 6,10) »Miként a hold az ég és föld között foglal helyet ‒ mondja Szent Bonaventura ‒, úgy Mária is folyton Isten és a bűnös közt áll, hogy Isten haragját lecsillapítsa, a bűnöst pedig megvilágosítsa és Teremtőjéhez visszavezérelje«.(Ser. 14. de Nat. D.)
     Mária azért jött a világra, hogy a bűnösöket, kik Isten malasztját elvesztették, felsegítse és Istennel ismét kiengesztelje: »Legeltesd juhaidat« (Én 1,8) szólt hozzá az Úr, midőn őt teremtette. Tudjuk, hogy a Szentírás a bűnösöket a bakokkal, míg a bárányokat (juhokat) kiválasztottakhoz hasonlítja, melyek a Jozafát völgyében egykoron jobbról, míg a bakok balról fognak állani. »Csakhogy e bakok ‒ szól Párizsi Vilmos ‒ a te gondjaidra vannak bízva, ó hatalmas Anya, juhokká kell őket szelídítened, hogy így azok, akik különben bűneik miatt a baloldalt érdemelnék, közbenjárásod által a jobb oldalra kerüljenek«.
Isten kijelentette Szienai Szent Katalinnak, hogy szeretett Anyját édes vonzerőnek teremtette, hogy kedvességével lebilincselje az embereket, éspedig mindenekelőtt a bűnösöket vezesse vissza hozzá.
     Igen fontos az a megjegyzés, melyet Párizsi Vilmos tesz az Énekek éneke fentebb idézett helyére. Azt mondja ugyanis, hogy Mária csak a saját bakjait ajánlja Istennek, mert a Boldogságos Szűz nem az összes bűnöst, hanem csak azokat menti meg, akik kérik őt, tisztelettel vannak Iránta és neki szolgálnak. Mert azok, akik bűnös állapotukhoz makacsul ragaszkodva, Máriát egyáltalán semmiféle áhítatgyakorlattal nem tisztelik és bűneiktől való szabadulásukhoz, nem ajánlják magukat kegyeibe, az ilyenek nem számíthatók Mária bakjai közé. Ezek legnagyobb szerencsétlenségükre az utolsó ítélet napján a helyüket baloldalon a kárhozottak közt fogják találni.
     Íme egy gyönyörű példa: Egy fiatal nemes bűneinek nagysága miatt már közel volt ahhoz, hogy üdvössége felől kétségbeessék. Ekkor egy szerzetes felbátorította, hogy csak keressen segítséget a Boldogságos Szűz Máriánál, s e célból meghagyta neki, hogy egy általa kijelölt templomban lévő Mária-szobrot látogasson meg. A nemes követte a tanácsot, és midőn megpillantotta a jelzett szobrot, úgy vélte látni, mintha hívná őt, hogy vesse magát térdre és merítsen imájával új bátorságot. A nemes letérdelt és megcsókolta a szobor lábait; egyszerre csak a szobor csókra nyújtotta neki a kezét is. A kézen azonban e szavakat olvasta: »Megszabadítlak téged a leggonoszabbak kezéből«, mintha Mária ezt mondta volna neki: »Ne essél kétségbe édes fiam, meg foglak szabadítani bűneidtől és a félelemtől, amely gyötör!«
Írják erről a történetről, hogy ez a szegény bűnös, amikor e vigasztaló szavakat elolvasta, oly nagy bánatot érzett bűnei fölött, és oly lángoló szeretetre gyulladt Isten iránt, hogy ott helyben meghalt Mária lábainál. (119-120. oldal)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

1945. február 13-án a világ legnagyobb hírügynökségei azt a hírt tették közzé, hogy Róma főrabbija,
Israel Zolli professzor, megkeresztelkedett a Katolikus Egyházban.

     A háború drámai időszakában Zolli rabbi különösen jelentős szerepet játszott a római zsidó közösség teljes elszállításától való megmentésében. A közösség antifasisztákra és a kormánnyal együttműködőkre oszlott. Néhány héttel azelőtt, hogy a német seregek elfoglalták Rómát, Zolli rabbi egy titkos információt kapott, mely
szerint a németek el akarják hurcolni a zsidó lakosságot. Ezért a Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökéhez, Dante Almansihoz fordult és arra kérte őt, hogy rendelje el a Rómában élő zsidók evakuációját. Almansi azonban ezt a figyelmeztetést nem vette komolyan és úgy nyilatkozott, hogy Zolli túloz, és csak zűrzavart, nyugtalanságot akar kelteni. Róma főrabbija azonban nem hagyott fel azzal, hogy a zsidókat meggyőzze a közelgő veszélyről. Felszólította az illetékeseket, hogy semmisítsenek meg minden olyan listát, melyen zsidók nevei és címei szerepelnek, továbbá zárják be a zsinagógákat és a helyi hivatalokat, a római zsidók pedig keressenek menedéket a kolostorokban és a plébániákon. De felhívásait elbagatellizálták. A római zsidó hitközség elnöke, Ugo Foa, a szó szoros értelmében kinevette Zolli rabbit, és azt tanácsolta neki, hogy vegyen a patikában gyávaság elleni gyógyszert.  
     Az első naptól kezdve, hogy a német seregek megszállták Rómát, tehát 1943. szeptember 8-ától, a zsidó közösség kritikus helyzetben találta magát. Szeptember 27-én Herbert Kappler SS-tiszt kijelentette, hogy 24 órán belül adjanak le neki 50 kg aranyat, azzal fenyegetőzve, hogy ha nem kapja meg az aranyat, deportálja az összes zsidó származású férfit. Már csak néhány óra volt hátra az ultimátum lejártáig, de csak 35 kg aranyat sikerült összegyűjteni. Még mindig hiányzott 15 kg. Ebben a drámai helyzetben Zolli rabbi XII. Piusz pápához fordult segítségért. Ahhoz, hogy bejusson a Vatikánba, túl kellett járnia a német rendőrség eszén.
     Építészmérnöknek öltözött, úgy téve, mintha építési felügyelőként dolgozna. Amikor sikerült bejutnia a vatikáni államtitkárság irodájába, 15 kg aranyat kért kölcsön.
Kérését azzal indokolta, hogy "az Újszövetség nem hagyhatja magára az Ószövetséget". XII. Piusz pápa habozás nélkül megparancsolta, hogy adjanak a rabbinak egy 15 kg aranyat tartalmazó csomagot, s ezt Zolli azonnal át is adta a zsidó hitközség elnökének egy levelével együtt, melyben azt írta, hogy ha a németek túszokat követelnének, őt írják magát elsőként a listára.
     A német megszállókban nem lehetett megbízni. Annak ellenére, hogy megkapták az 50 kg aranyat, 1943. október 15-éről 16-ára virradóra Herbert Kappler elrendelte 8000 zsidó őrizetbe vételét. Amikor ezt XII. Piusz pápa megtudta, hevesen tiltakozni kezdett. A németeknek azon a napon csak 1000 zsidó férfit, nőt és gyermeket sikerült elfogniuk; őket koncentrációs táborokba szállították. A többiek elmenekültek és elrejtőztek. Ugo Foa, a zsidó hitközség elnöke – aki Zollit kinevette –, csak ekkor győződött meg a halálos veszedelemről, mely valóban az összes zsidót fenyegette. Annyira megrémült, hogy egyáltalán nem törődött az őrizetbe vett zsidók sorsával, hanem saját gyermekeivel együtt rögtön elmenekült Livornóba. Ezekben a drámai pillanatokban Zolli rabbi így imádkozott: "Uram, engedd, hogy a többiekkel együtt haljak meg, ott és akkor, amikor te akarod, de ne úgy, ahogy a németek akarják. Irgalmazz minden embernek."
     Félelmében, nehogy elfogják, Zollinak feleségével és gyermekeivel együtt rejtőzködnie kellett Rómában, gyakran nagyon nehéz körülmények között. Sokszor kellett búvóhelyet változtatniuk. Zolli akkor a saját bőrén tapasztalta a keresztények hősies segítségét, hogy milyen bátran bújtatták el a zsidókat a papok, szerzetesek, szerzetes nővérek és világi hívők a kolostorokban, szemináriumokban, plébániákon és magánházakban. A zsidók megmentésének fő kezdeményezője XII. Piusz pápa volt, aki külön felhívást adott ki, hogy a katolikusok minden lehetséges módon segítsék a zsidókat. Zolli ezt írta önéletrajzában: "Szinte nem létezik olyan fájdalmas hely, ahová ne jutott volna el a pápa szeretetének lelke. Vaskos könyveket lehetne írni arról, hányféle módon próbált XII. Piusz segíteni." A rabbi ismerte övéit és előre megsejtette, hogy a jövőben lesznek majd olyanok, akik indokolatlanul és rosszindulatúan megvádolják a pápát. 1945-ben így írt feleségének: "Meglátod, egyszer majd megvádolják XII. Piuszt azért, hogy hallgatott a náci bűntettek láttán."
(Forrásként felhasználtam: Judith Cabaud: A rabbi, aki felismerte Krisztust - Eugenio Zolli élete. Új Ember kiadó 2006; – valamint – a SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin, Agape Kiadó, Poznań, Lengyelország 9. számának cikkét is.)

3.2 §. Mária közvetítő lsten és a bűnösök közt
     Az Énekek énekében a Szentlélek Mária által így szól hozzánk: »Én fal vagyok, de mióta ékes lettem, kívá-natossá váltam a szemében«.(Én 8,10) Oltalma vagyok mindazoknak akik hozzám menekülnek és irgal-masságom számukra olyan, mint egy erős fal, amely mögött védelemre találnak. Ezért is tett engem Üdvözí-tőm békeközvetítővé Isten és a bűnö-sök között.
     Hugo bíboros így tanít a Szentírás e helyéről: »Mária ama nagy béke-közvetítő, aki az Úr ellenségeinek békét, a megholtaknak üdvösséget, a bűnösöknek bocsánatot, a kétségbe-esés szélén állóknak irgalmat eszkö-zöl ki Istennél«. Ezért hívja őt isteni Vőlegénye szépnek, mint Salamon sátrai. (Én 1,4)
Dávid sátrai alatt csak háborúról tárgyaltak, Salamonéiban ellenben mindig a békéről volt szó. Ezzel tudtunkra akarta adni a Szentlélek, hogy az Irgalmasság Anyja nem a bosszúálló háborúra, hanem kizárólag a békére és vétkeink megbocsátására gondol.
     Noénak a bárkából kibocsátott galambja, mely az isteni béke jelével, egy olajággal tért vissza, Mária előképe volt. Szent Bonaventura szavaival: »Te vagy ama hűséges galamb, aki közvetítése által visszanyerted az emberiség számára az elveszettnek hitt békét«.
Mária tehát ama mennyei galamb aki meghozta a bukott emberiségnek az olajágat, az Irgalmasság jelét. Ő ajándékozta ugyanis nekünk Jézus Krisztust, minden irgalom forrását, kinek érdemei által minden kegyelmet megnyerünk Istentől, ilyenképpen nyertek Szent Epifanius szerint, a bűnösök Mária révén újból békét Istennél. Ezért Nagy Szent Albert így szólaltatja meg a Boldogságos Szüzet: »Én vagyok Noé ama galambja, aki általános békét hozok az Egyháznak«. (In Bibl. Mar. lib. cant. n. 16.)
     Az Isten trónját körülvevő szivárvány, melyet a Jelenések könyvében olvasható (4,3) szintén világos képe Máriának. Ezt Virális bíboros (Spec. c. Script.) következőképpen magyarázza: »Mária az, aki állandóan Isten ítélőszéke előtt tartózkodik, hogy enyhítse az ítélet és büntetés szigorát, amit a bűnösök méltán megérdemelnek«.
Szienai Szent Bernát (Serm. I. de Nom. Mar. art. I. c. 3) azt állítja, hogy Isten erre a szivár-ványra gondolt, midőn ígéretet tett Noénak, hogy kifeszíti az égen a béke ívét, hogy arra tekintve, a békére gondoljon, melyet az embe-rekkel kötött. (Ter 9,13) »Máriára célzott az örök béke eme szivárványíve« ‒ mondja Bernát ‒, mert ami-ként Isten e szivárvánnyal a békéről emlékezett meg, amelyet az emberiségnek ígért: úgy most Mária szószólására megbocsátja a bűnösnek a bántalmakat, miket az Őrajta ejtett és új békét köt vele«. (Serm. in Ap. c. 41.) (118-119. oldal)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

1945. február 13-án a világ legnagyobb hírügynökségei azt a hírt tették közzé, hogy Róma főrabbija,
Israel Zolli professzor, megkeresztelkedett a Katolikus Egyházban. 

     1920-ban Israel Zoller újra megnősült, és kinevezték őt Trieszt főrabbijának. Nem sokkal ezután felesége, Emma, egy lányt szült neki, Miriamot. 1933-ban elnyerte az olasz állampolgárságot, miközben a fasiszta rendszer arra kényszerítette őt, hogy vezetéknevét az olaszosabban hangzó Zollira változtassa. Ugyanekkor kinevezték őt a Padovai Egyetem Héber Nyelv és Irodalom Tanszékének vezetőjévé. Diákjai között számos katolikus pap és papnövendék volt, akiket fellelkesített tanáruk spiritualitása, s azért imádkoztak, hogy áttérjen a katolikus hitre.
     Minél többet olvasta az evangéliumokat, annál inkább megragadta őt Jézus Krisztus személye. Visszaemlékezéseiben megemlíti, hogy egyszer egy tudományos cikk írását hirtelen félbeszakította és elkezdte hívni Jézust. Pár pillanat múlva Jézus fényes alakját látta meg maga mellett. Így ír erről önéletrajzában: "Hosszabb időn át néztem őt, miközben nem éreztem izgalmat, hanem a lélek teljes nyugalmát. Senkivel sem akartam beszélni erről és én nem tartottam ezt megtérésnek. Ami történt, csak engem érintett. A Jézus iránti mély szeretetem és ez az élményem nem tartozott senki másra. Akkor nem jutott eszembe, hogy meg kellene változtatnom a vallásomat. Jézus úgy jött bensőmbe, mint egy vendég, egy meghívott és várva várt vendég. Zsidónak tartottam magam, mert hébernek születtem, ugyanakkor szerettem Jézus Krisztust. Úgy tűnt nekem, hogy sem a judaizmus, sem a kereszténység nincs ellentétben Jézus iránti szeretetemmel. Jézus bennem volt és én Jézusban."
     Israel Zolli rabbi számára a feltámadt Úr valóságos jelenlétének misztikus megtapasztalása volt az, mely egész életét meghatározta. Akkor még nem tudta, hogy Jézust befogadni annyit jelenti, mint tagjává válni az ő misztikus testének, vagyis a Katolikus Egyháznak. Csak a megkeresztelkedése után írta le: "A megtérés válasz Isten felhívására. Az ember nem abban a pillanatban tér meg, amelyet maga választ, hanem abban az órában, melyben Istentől felhívást kap erre. Amikor ezt meghallja, csak egyet tehet: engedelmeskedik. Ó, mennyire szeretek ismeretlen lágy dallamokat hallgatni. Kérdő szavak visszhangzanak, melyekre nem felel senki... A próféták minden mondata, Krisztus valamennyi tanítása mennyei harmóniákkal teljes. Ám mégsem értékeljük eléggé, amit a közelünkben hallunk, pedig az Úr és a lelkünk annyi mindent tudnának megosztani egymással, de valahogy nem találkoznak. Az Isten közelében élünk, ugyanakkor távol vagyunk Tőle. Távolról hallunk egy hangot, egy isteni üzenetet, de nem értjük. Szólít minket e hang és képtelenek vagyunk követni. Hívna minket egy fénysugár, melyet észre sem veszünk. Ó, már mily sok magányos éjszaka csöndjében érzékelem, hogy valaki kopogtat a lelkem ajtaján! A Zarándok az, akinek hívó szavát kevesen hallják meg – én is alig –, pedig nekem is vendégem szeretett volna lenni...”
     Tudományos munkássága folyamán Israel Zolli rabbi, a sémi nyelvek kiváló szakértője, egy nagyon fontos felfedezést tett. Megállapítása szerint az evangéliumok görög szövege arra utal, hogy léteztek korábbi héber források, melyekből ezek a görög szövegek kiindultak. Sok évvel később ezt megerősítették olyan katolikus bibliakutatók, mint Jean Carmignac és Claude Tresmontant. E felfedezésnek messzemenő jelentősége van, ugyanis rámutat az evangéliumi leírások hitelességére, arról tanúskodva, hogy az evangéliumok pontos információt adnak, mi is történt a korabeli Izrael kultúrájának és hitének kontextusában.
     1938-ban Zolli kiadta az Il Nazareno (A Názáreti) című könyvét, melyben egyértelműen bebizonyítja, hogy Jézus az Isten által megígért Messiás. Meglepő módon a zsidó körök sehogy sem reagáltak Zolli, Jézusra vonatkozó nézeteire.
     1939-ben Zolli elfogadta a római főrabbi és a Rabbiképző Kollégium igazgatójának rendkívül megtisztelő hivatalát. Közeledett a kibontakozó zsidóüldözések időszaka. Ennek ellenére abban az időben a római zsidók is erősen megosztottak voltak. Többségük meg volt győződve arról, hogy semmilyen veszély sem fenyegeti őket a németek részéről. A zsidóság közösségi vezetői bíztak a kormánykörökben lévő ismeretségeikben, melyekről azt hitték, hogy szavatolják a biztonságukat.
(Forrásként felhasználtam: Judith Cabaud: A rabbi, aki felismerte Krisztust - Eugenio Zolli élete. Új Ember kiadó 2006; – valamint – a SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin, Agape Kiadó, Poznań, Lengyelország 9. számának cikkét is.)

3. §. Mária közvetítő lsten és a bűnösök közt
     Isten kegyelmét maga a Szentlélek végtelen kincsnek hívja, mellyel az isteni kegyelem felemel bennünket arra a nagy méltóságra, hogy Isten barátai lehetünk: »Kifogyhatatlan kincs az embereknek, mellyel akik éltek, megszerezték Isten barátságát«. (Bölcs 7,14)
Ezért nem röstellte, a mi Üdvözítőnk és Istenünk, barátainak nevezni azokat, kik a kegyelem állapotában élnek: »Ti az én barátaim vagytok«. (Jn 15,14) Ó boldogtalan bűnösök, akik eltépitek e gyönyörű barátság láncait! »A ti gonoszságtok lett válaszfallá köztetek és Istenetek között, és a vétkeitek választ el titeket Istentől«. (Iz 59,2)
Ó bűn, mely gyűlöletessé teszi a lelket Isten előtt! »Egyaránt utálat Isten előtt az istentelen és istentelen alkotása«. (Bölcs 14,9) A bűn okozza, hogy a lélek Isten barátjából ellenségévé lesz.
     Mit kell azonban cselekednie a bűnösnek, aki szerencsétlenségére, Istennel ellenséges viszonyba került? Közvetítőt kell keresnie, aki kieszközölheti számara a bocsánatot és megsegítse őt, hogy Isten elveszett barátságát visszanyerje. »Vigasztalódjatok hát ti nyomorultak, kik elvesztettétek Istent! ‒ kiált hozzánk Szent Bernát ‒ maga Isten ajándékozott nektek közvetítőt, ti. Fiát Jézust, aki mindent megszerezhet számotokra, amit csak kívántok«.
     »De miképp lehetséges az, én Istenem ‒ mondja a szent ‒, hogy az emberek ezt a szelíd Üdvözítőt, aki üdvösségükért életét adta, mégis szigorúnak tartják; holott ő maga a Szeretet? Mondom nektek, ti bizalmatlan bűnösök, mit féltek? Azért féltek, mert Istent megbántottátok? Hát nem tudjátok, hogy Jézus a bűneitek terhét szegekkel átlyuggatott kezeivel a keresztre tette, s hogy halálával eleget téve az isteni igazságosságnak, a bűnt szívetekből eltávolította? Ha pedig még ennek dacára se mernél Jézusnál segítséget keresni, mert isteni méltósága elrémít, ezért kereshetsz még egy közvetítőt, a Közbenjáróot: fordulj Máriához! Mert Ő majd közbenjár éretted Fiánál, aki egész biztosan meghallgatja Őt és bocsánatot nyer számodra az örök Atyánál«.
     Végül, e szavakkal fejezi be Szent Bernát; »Ó kedves gyermekeim, ez a Szent Anya lajtorja a bűnösök számára amelyen ismét feljuthatnak az isteni kegyelem magaslatáig. Mária az én bizalmamnak legfőbb alapja, reménységemnek egyedüli oka«. (De aquaed.) (117-118. oldal)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

1945. február 13-án a világ legnagyobb hírügynökségei azt a hírt tették közzé, hogy Róma főrabbija,
Israel Zolli professzor, megkeresztelkedett a Katolikus Egyházban.

    Israel (Zoller) Zolli 1881-ben született Lengyelországban, Brodi városában Galíciában, mely akkor Ausztriához tartozott. Anyja a tudós rabbik leszármazottja, apja pedig a selyemgyár tulajdonos Zoller családból származott.  
     Zolli, a lengyelországi alapiskolában együtt járt a katolikus gyerekekkel. Később így írt erről: "Mi, héber gyerekek, nagyon szerettük keresztény barátainkat, és ők is szerettek minket. Semmit sem sejtettünk a faji különbségekről. Csak azt tudtuk, hogy vallásaink különböznek egymástól, ezért amikor eljött a hittanóra, más-más termekbe mentünk. Ám amikor az óra véget ért, újra összejöttünk."
Israel gyakran meglátogatta barátját, Staszeket, akinek családja nagy szeretettel fogadta Őt. Staszekék házában a falon egy nagy kereszt függött. Israel mélyen elgondolkozva nézte a keresztre szögezett Jézust és feltette magában a kérdést: "Ki ez az ember a kereszten? Miért feszítették meg?"  
     A zsidó hittanon azt tanították, hogy Jézus káromolta az Istent, mert ember létére Istennek tartotta magát, s ezért ítélték kereszthalálra. Ám, Jézus követői életének tanúsága hitük megismerésére irányította a kis Israel figyelmét.
     Krisztus szenvedésének és kereszthalálának gondolata még nagyobb intenzitással jelent meg szívében, amikor a héber iskolában Izajás próféta könyvéből Jahve szenvedő szolgájáról tanult. A tanár a héber tanulóknak elmagyarázta, hogy a szenvedő szolga az egész választott nép vagy pedig az egyik izraeli király. Ő azonban ennek ellenére folyton Jézus Krisztusra gondolt, mivel ösztönösen sejtette, hogy a szenvedő szolga Izajás énekében, pontosan Rá illik.
     A kis Israel vallási nevelésére nagy hatással volt az édesanyja, aki az imádság és az áldozatkész szeretet asszonya volt. A fiú kezdte felfedezni szívében a szenvedő emberrel együtt szenvedő Isten nagy titkát, melynek legkifejezőbb jele a megfeszített Jézus volt.
     1895-ben a Zoller család Lemberg mellé költözött és ott telepedett le. Rabbiképzőbe járt, ám minél buzgóbban mélyült el a Bibliában, annál inkább foglalkoztatta a kérdés, nem lehetséges-e, hogy épp a keresztrefeszített Jézus a megígért Messiás, és hogy Ő valóban az Isten.
     Egy alkalommal a tanórák szünetében épp az Evangéliumot olvasta, amikor egy osztálytársa megbotránkozva számon kérte, hogy mit olvas? Ő így válaszolt: Hátha mégis igaz!
Elemezni kezdte az evangéliumok szövegét, továbbá összehasonlította a héber Bibliát az Újszövetség írásaival. A rabbik szövegmagyarázatait is elolvasta, és összevetette őket Jézus tanításával. Meglepődött, hogy helyenként a bölcs rabbik szemszögéből nézve Jézus istensége nem volt teljesen kizárt.
     Szeretett édesanyja halála után Israel a Bécsi Egyetem diákja lett, később pedig Firenzébe költözött, ahol a Rabbiképző Kollégiumban és a Továbbképző Intézetben folytatta a tanulást. Tanulmányai végén pszichológiából doktorált, de judaizmusból, nyelvtudományból és filozófiából is diplomát szerzett. 1913-ban feleségül vette Adelát,
aki egy lányt szült neki, Dórát. Sajnos, négy év boldog házasság után Adéla megbetegedett és meghalt. Israelt ez nagyon fájdalmasan érintette.
Egyre világosabban értette, hogy az Ószövetség valamennyi jövendölése beteljesedett az Újszövetségben.
(Forrásként felhasználtam: Judith Cabaud: A rabbi, aki felismerte Krisztust - Eugenio Zolli élete. Új Ember kiadó 2006; – valamint – a SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin, Agape Kiadó, Poznań, Lengyelország 9. számának cikkét is.)

Imádság
     Istennek hatalmas Anyja! Beismerem, hogy az Isten és Teirántad tanúsított hálátlansá-gomnál fogva megérdemelném, hogy megszűnj rólam gondos-kodni. Bár érdemeket nem tudok felmutatni, hozzád fordulásom egyedül arra a reményemre és hitemre alapítom ‒ óh Király-nőm ‒, hogy jóságod messze felülmúlja hálátlanságomat. Ne szűnjél meg hát ‒ ó Bűnösök Me-nedéke ‒ egy nyomorult bűnöst megsegíteni, aki bizalmát beléd helyezi!
     Ó Irgalmasság Anyja, nyújtsd felém kezedet és segíts fel elesett-ségemből! Kihez fordulhatnék, ha nem hozzád Istennek Szent Anyja? Hiszen azáltal, hogy Üdvözítőm szentséges Anyjává lettél, elnyerted azt a méltóságot is, hogy anyaként járhatsz közbe Szent Fiadnál a bűnösökért. Ó Mária, segíts tehát azo-kon, aki hozzád menekül!
Nem igyekeztem ugyan kiérdemelni a szeretetedet, mégis azt remélem, hogy de azon óhajod, hogy a veszni indulókon anya-ként segíts, remélnem engedi, hogy szeretsz engem, mint gyer-mekedet, így nincs mit félnem üdvösségemre nézve.
     Ó szeretett Anyám, közbenjárásod folytán remélem üdvös-ségemet, és nem leszek hálátlan irántad földi életemben és szeretetedet szüntelenül viszonzom. Az égben pedig mindörök-ké áldani fogom könyörületességedet, ahol te uralkodsz Szent Fiaddal!
     Ó Mária, szabadítóm, reménységem, Királynőm, szószó-lóm, anyám, szeretlek, szeretlek, mindörökre szeretni akar-lak! Ezt remélem. Úgy legyen! (117. oldal)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Az ateista kutató akit megtérítettek a saját kutatásai

     2004 decemberében Antony Flew professzor, a világateizmus szellemi vezetője, ötven év tudományos munka után megvallotta, hogy hisz Isten létezésében. Hangsúlyozta, hogy istenhite sokéves keresés eredménye, mely során a biológia, a kémia és a fizika terén végzett tudományos kutatásból indult ki. Rámutatott a DNS-kód felfedezésére: ez hihetetlen mennyiségű információt foglal magába, és egyúttal úgy működik, mint a legzseniálisabb program. Elismerte, hogy mindez a Teremtő Isten tökéletes intelligenciájának létezésére utal. Tehát Antony Flew számára a Teremtő Isten létét bizonyító egyik legmeggyőzőbb tudományos tény az emberi DNS felfedezése volt. Tudjuk, hogy a DNS hatalmas mennyiségű információt tartalmaz, mely genetikai kód formájában van leírva. Ebből logikusan következik, hogy léteznie kell egy Intelligenciának, aki ezt az információt tartalmazó kódot létrehozta (ez egy rendkívül bonyolult program, mely az emberi test legkisebb részleteit is meghatározza, pl. a nemet, a szem- és hajszínt stb.) és úgy rendezte, hogy ebből az információból a természeti folyamatok irányítása révén egy rendkívül bonyolult biológiai szervezet jöjjön létre. Meg kell jegyeznünk, hogy a DNS-molekulában lévő információ nem azonos magával a DNS-sel. A DNS-molekula csak hordozója az információnak. Ezt az információt egy összetett programhoz vagy egy rögzített gondolathoz hasonlíthatnánk, s ez egy intelligens személy létezésére utal. A DNS elemei, melyeket nukleotidoknak hívnak, egy logikus egységet alkotnak, oly módon kapcsolódva egymáshoz, mint egy írott szövegben a betűk és a szavak. Ez azt jelenti, hogy a DNS-ben van intelligencia. Mint ahogy azt Michael J. Behe professzor bizonyítja, az információ, melyet tartalmaz, nem anyag és nem is energia.
     Amikor Antony Flew professzor megismerte az igazságot az emberi DNS-ről, megértette, hogy az ateizmusnak nincs semmilyen logikus megalapozottsága. Nem más, mint irracionális, vak hit az élet és a harmonikus egységet alkotó, logikus törvényszerűségek szerint működő világegyetem véletlenszerű keletkezésében. Azt, ahogy az ateista Richard Dawkins próbálja magyarázni az élet eredetét és keletkezését, Flew "nevetséges igyekezetnek" nevezi. Dawkins azt állítja, hogy az élet úgy jött létre, mint "szerencsés véletlen". Valóban erős hit kell az ateizmushoz.
     Ezenkívül felmerül az a kérdés is, hogy összeegyeztethető-e az Istenbe vetett hit Darwin evolúciós elméletévei, mely azt állítja, hogy az élet a fajok sokféleségével egy céltalan folyamat eredményeként jött létre. Irányíthat-e Isten egy céltalan folyamatot? (Folyt.)

(Forrás: SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin 9. szám cikke nyomán. Részlet.
Agape Kiadó, ul. Panny Marii 4, 60-962 Poznań, Lengyelország)