HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Akár meghallgatják, akár nem, mert hiszen lázongó nemzedék ez. (Ez 2,8) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

Jézus Anyját is üldözik!

"2012-ben hite miatt 105 ezer keresztényt öltek meg. A világnak vannak országai, ahol misére vagy katekizmusra járni is életveszélyes. A legveszélyesebb térségek az iszlám fundamentalizmus országai, Nigéria, Szomália, Mali, Pakisztán és Egyiptom bizonyos vidékei" - közölte a Vatikáni Rádió.

le_gouvernement_bjp_mis_en_cause__dans_les_violences_antichretiennes_au_karnataka.jpgStatueOfOurLadySmashed.jpg

Szólj hozzá!

 Én jóságos, megértő Édesanyátok vagyok, és veletek összefogva megmentelek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta (országotokat), és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy szívemen viselem az Ő és a Magyar Szentek kérését.

Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni (Szívem Szeretetlángját). Nagyon kérlek, fogadjátok megértéssel, mert Szívem bánkódva néz le országomra. (I/37)

 A Szent Szűz Szeretetlángja által a hitből fakadó bizalom gyökeret ver a lelkekben, és újra megújul a Föld színe. Mert ilyen még  nem  volt,  mióta az Ige testté lett. (II/93)

Szólj hozzá!

Ma is üldözik Jézus Krisztust, az Emberiség Megváltóját!

"2012-ben hite miatt 105 ezer keresztényt öltek meg. A világnak vannak országai, ahol misére vagy katekizmusra járni is életveszélyes. A legveszélyesebb térségek az iszlám fundamentalizmus országai, Nigéria, Szomália, Mali, Pakisztán és Egyiptom bizonyos vidékei" - közölte a Vatikáni Rádió.

kepatmeretezes_hu_TABERNACULUM1.jpgasangresigueenelrostrodecristoenelsigloxxi.jpg


1 komment

A Vatikáni Rádió híre

      Rádiónk olasz műsora interjút készített Massimo Introvigne professzorral, a vallásszabadságot megfigyelő olasz központ munkatársával. (...) A központ becslése szerint 2012-ben 105 ezer keresztényt öltek meg hite miatt. Ez azt jelenti, hogy minden öt percben meggyilkoltak egy keresztényt. Tehát félelmetes arányokról van szó.
     Számos veszélyes térség van a világon, amelyek közül Introvigne professzor hármat emelt ki: az első régióban erőteljes az iszlám fundamentalisták csoportjainak jelenléte. Ide tartozik Nigéria, Szomália, Mali, Pakisztán és Egyiptom egyes régiói. A második térségben kommunista totalitárius rezsimek uralkodnak, mint Észak-Korea, a harmadikhoz pedig azok az országok tartoznak, amelyekben erős az etnikai nacionalizmus, vagyis a nemzeti identitást azonosítják egy meghatározott vallással, így a keresztényeket a nemzet árulóinak tartják. Példa erre Orissa állam Indiában.
      Természetesen ezekben az országokban szentmisére menni, vagy hittanórára járni már önmagában véve veszélyes, gondoljunk csak a nigériai vérengzésre, amelynek katekizmusra igyekvő gyermekek estek áldozatul.
Pakisztánban az istenkáromlásra vonatkozó törvény szintén nagy veszélyt jelent a keresztények számára. Asia Bibi, ötgyermekes édesanya ma is börtönben van halálos ítélettel, éppen e törvény értelmében. Olaszország az elsők között tette magáévá Asia Bibi ügyét és erőfeszítéseinek köszönhetően eddig még sikerül megmentenie a keresztény asszony életét. Azonban számos esetben maga a tömeg lincseli meg a blaszfémiával vádolt személyt, még mielőtt bírósági tárgyalásra kerülne sor. Pakisztánban ez sajnos megszokottá vált. Arra a kérdésre, hogy miért váltak a keresztények a legüldözöttebb vallási csoporttá és miért tekintenek rájuk ilyen nagy gyűlölettel, Massimo Introvigne a következőket válaszolta:
„Ennek oka egyrészt specifikus ideológiákkal magyarázható, mint a radikális iszlám fundamentalizmus, vagy az etnikai nacionalizmusok legagresszívebb formái, illetve, még ami tovább él a régi kommunista ideológiából”. (...) Ezek az ideológiák veszélyesnek tartják a keresztények és az egyház hangját, lobbijaik az intolerancia és a diszkrimináció hadjáratát indítják el ellenük.
     Szent István első vértanú vértanú példáján, aki megbocsátott gyilkosainak, Introvigne professzor megállapította: „Megbocsátani az üldözőknek - ez egyedül a kereszténységet jellemzi. Számos kereszténység előtti és utáni kultúra a bosszúhoz való jogot, sőt kötelességet hirdeti. Ma a világ hajlamos annak elfeledésére, hogy a kereszténység milyen nagy szerepet töltött be a civilizáció fejlődésében: a bosszú logikáját a megbocsátás logikájával cserélte fel” – mutatott rá rádiónknak adott interjújában Massimo Introvigne olasz professzor. FORRÁS

kepatmeretezes_hu_2pyz48w.jpg

Szólj hozzá!

Egy cseh lap szerzője úgy véli, a demokrácia helyett egészen mást félt a Magyarországot támadó uniós kritikazuhatag. (Gabay Balázs)
 
Mit vétett Magyarország, hogy ezt érdemli?
 
      Az utóbbi napok Orbán-kormányt ütlegelő írásai között előkelő helyet foglaltak el a cseh lapok cikkei, ezért is meglepő olvasni Michal Semín sorait a Lidové noviny prágai lap január 6-i számában (a cikk fordításában Loydl Ronald segédkezett). A cikkíró meggyőződése szerint ugyanis a magyar alaptörvénnyel szemben kidomborodó uniós kritikák veleje nem az alkotmányosság nemléte, avagy a demokrácia megszűnése. Semín úgy véli, a kritika igazi oka az értékek közti alapvető különbségek mentén keresendő. 
     Az olykor a demokratikus döntéshozatalban is gyengélkedő unió Semin szerint az emberek, államok, világnézeti határoktól mentes balliberális irányelvet tartja szem előtt. Az eszme kiteljesedésének azonban komoly akadálya, hogy magának az EU-nak is vannak határai és olyan mércéje, mely alapján „irgalmatlanul elítél minden máshitűt”. Mit vétett Magyarország, hogy kiérdemelt egy ilyen éles kritikát? – teszi fel a kérdést. A cikkíró visszaidézi az Európai Parlament, a Human Rights Watch, az Amnesty International tavaly áprilisi közös nyilatkozatát. Ebben az EP és az emberjogi szervezetek tiltakoztak a magyar alaptörvénynek a Szent István-i hagyományokról, a házasság védelméről, a hagyományos család jelentőségéről, avagy az élet oltalmazásáról szóló szakaszai ellen. Az említett részek állítólag diszkriminatívak, mivel veszélyeztetik a vallásszabadságot, a homoszexuálisok egyenjogúságát és a nők jogát a magzatelhajtáshoz.
     Michal Semín szerint tehát nem azért ömlik a szitokáradat hazánkra, mert az unió félti a demokráciát, hanem azért, mert az új alaptörvény „akadályozza annak a célnak az elérését, melyet Mark Hackard külpolitikai elemző a volt szovjet blokk országainak gyarmatosításaként jellemez”. A bolsevikok az elmúlt évtizedekben céltudatosan tisztították meg a keresztény örökségtől és a nemzeti hagyományoktól Európának ezt a részét, magyarázza a szerző. „Amit nem ért el a Szovjetunió, az valószínűleg sikerülni fog az Európai Uniónak. De ha Ő - akihez a magyar alkotmány fohászkodik - közbelép, akkor ennek egészen más vége lehet...” Forrás

Szólj hozzá!

Anyánk az egyház, világunk gondjaira, bajaira, erkölcsi, szellemi,
anyagi krízisekre meghirdette válaszként a Hit Évét!
Az előttünk álló 2013-as évben fontos lenne átelmélkednünk,
hogy mennyire hiszünk a Jóistenben, teremtett szép világunkban,
egymásban, önmagunkban, az alázattal kimondott bölcs szavak gyógyító,
teremtő erejében, a szeretet végső győzelmében?

hit-eve-magyar-fekvo.jpg

Szólj hozzá!

az_irgalmasag_papaja_1.jpg

II. János Pál :

Újévi ima

 

 

 

 

 

 

 

Egyetlen Isten! 

Atya, Fiú és Szentlélek! 

Neked ajánljuk ma az emberi idő új kezdetét, 

Az évet, amely most kezdődik. 

Neked ajánljuk, aki kezdet nélküli Kezdet vagy, 

Aki igazság és Szeretet vagy, 

Aki Mindenhatóság és irgalmasság vagy, 

Te légy jelen benne, és cselekedjél benne! 

Mert Általad élünk, mozgunk és vagyunk. 

Az új évnek ezt az első napját 

Az Ige földi születése titkával egyesítjük. 

Ő a Fiú, akit Te, Atya, az emberiségnek ajándékoztál, 

hogy egy legyen velünk. 

Ma különös szeretettel és gyöngédséggel vesszük körül 

a názáreti Szűz anyaságát, 

Akit Te, örök Atya, kiválasztottál, 

hogy a Te Fiad édesanyja legyen a Szentlélek műve által, 

Aki a mi Szeretetünk a kimondhatatlan Háromság titkában. 

Üdvözlünk, új év, a liturgia mai szövegével: 

,,Áldjon meg Téged az Úr és oltalmazzon! 

Fordítsa feléd orcáját, és legyen hozzád kegyes! 

Tekintsen rád az Úr, és adjon békességet!'' 

Újév alkalmával ezeket a kívánságokat 

fejezzük ki kölcsönösen egymásnak: 

Jézus Krisztus nevében kezdjünk újra! 

Az Ő neve azt jelenti: Isten üdvözít!  

Szólj hozzá!

01.
január

BUÉK!

tibor.  |  Szólj hozzá!

 

 BÍZZUK  ÚJRA  ÉLETÜNKET  KRISZTUSRA!

 

Szólj hozzá!

Új év, új kihívás a helytállásra!

Az újesztendőben, ezernyi lehetőség lesz szeretetünk kinyilvánítására

s ezernyi esély a megingásra és a bukásra!

Számtalan kihívásban kell helytállnunk a látható

és láthatatlan erőkkel szemben.

Márpedig nem lehetünk abban az öntelt hiszemben,

hogy testünk és lelkünk kára nélkül, sikerrel helytállhatunk,

a mi Urunk Jézus Krisztus látható és láthatatlan kegyelmei nélkül!

Az Istenre kérlek benneteket, hogy kerüljétek a bűnre vezető alkalmat,

és életetekben ne adjatok teret a sátánnak!

Éjetek a Szentségekkel, melyek a földi küzdéshez és boldoguláshoz

láthatatlanul, de hathatós segítséget nyújtanak,

hiszen az Üdvözítő ezért hagyta ránk, a Küzdő Egyházra!

Nagy titok ez, melyet nehogy késve ismerjünk fel:

"Íme, adva volt és mi nem éltünk Vele"!

Gondolkodjunk el tehát ezen, amíg megtehetjük!

Boldog és békés Újesztendőt kívánok, mely legyen a teljes,

 Isten felé fordulásunk üdvösséges HIT ÉVE!

szentségek.jpg

Szólj hozzá!

Becker József: CORPUS CHRISTI

Eljött közénk egyszer,
csendben, és szerényen.
Nem ma és nem tegnap,
de nem is olyan régen.

Ma is él az Isten:
itt, közöttünk lakik.
Az Ő Teste most is
értetek adatik!

Jászolban született
és nem puha ágyban.
Nem fogadta pompa,
csak pásztorok, páran.

Ma is él az Isten:
itt, közöttünk lakik.
Az Ő Teste most is
értetek adatik!

Kicsi volt, ártatlan,
égi volt, és földi:
már kisded korában
meg akarták ölni.

Ma is él az Isten:
itt, közöttünk lakik.
Az Ő Teste most is
értetek adatik!

Ő nem kért sohasem,
Ő mindig csak adott.
Cserébe korbácsot
és keresztet kapott.

Ma is él az Isten:
itt, közöttünk lakik.
Az Ő Teste most is
értetek adatik!

Éhes tömegeknek
osztotta a halat.
A kenyérből is jutott
mindenkinek falat.

Ma is él az Isten:
itt, közöttünk lakik.
Az Ő Teste most is
értetek adatik!

Odaadta testét,
minden csepp vérét.
mint a gazda este
a napszámos bérét.

Ma is él az Isten:
itt, közöttünk lakik.
Az Ő Teste most is
értetek adatik!

A.D. 2012.11.04. © JóB

Szólj hozzá!

Mária mennybevétele

    A negyedik Mária-hittételt XII. Piusz pápa 1950. november 1-én a Munificentissimus Deus c. enciklikájában jelentette be a világegyháznak. "A Szeplőtelen Istenanya, mindenkor Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével fölvétetett a mennyei dicsőségbe." Mária, aki Jézus Krisztusnak, Szent Fiának Sátán fölötti végleges diadalában, halottaiból való feltámadása és mennybemenetele után – dicsőségében osztozott, nem szenvedhetett a Sátán művétől, a bűn minden emberen érvényesülő hatásától a haláltól. Mark Miravelle mariológus professzor az aggódók megnyugtatására megállapítja, hogy a Mária-misztérium Isten üdvözítő tervében távolról sem ért véget a Szent Szűz názáreti életével. A Mária-misztérium igazában korunkban írja világtörténelme végső, diadalmas fejezetét! 

asuncion de la virgen.jpg

Szólj hozzá!

Mária Szeplőtelen Fogantatása
    A harmadik hittételt 1854. december 8-án, IX. Piusz pápa ex catedra hirdette ki a szeplőtelen fogantatásról: "A Boldogságos Szűz Mária fogantatásának első pillanatában a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből és kiváltságából, az emberi nem Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek minden szennyétől eleve megőrizve mentes volt."  
inmaculada_concepcion.jpg

Szólj hozzá!

Mária örökös szüzessége
 

    Krisztus után 649-ben, a második máriás hittételt I. Márton pápa hirdette ki a Lateráni Zsinaton. Ez a Mária örökös szüzességére vonatkozó dogma megállapítja, hogy "emberi megtermékenyítés nélkül fogant a Szentlélek által ... és sérülés nélkül hozta a világra a gyermekét ... és a születés után is sértetlenül megőrizte szüzességét".

 

Szólj hozzá!

Lelkedben mély áhítattal köszöntsd a Kisdedet, a Világ Üdvözítőjét! Minden lélegzetvételedben Ő legyen az első!

Kisded Jézuska_.jpg

Szólj hozzá!

Az ajándék baba
     A karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a még néhány ajándékot. Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamban: "Egy örökkévalóságig kell itt várni, holott még annyi más helyre kéne mennem! Az agyamra megy már a karácsonyosdi, mennyire szeretném átaludni az egészet!"
     Végül, sikeresen átfúrtam magam a játékosztályra és nyomban elkezdtem átkozni az árakat.
     Amíg nézelődtem, észrevettem egy kisfiút, aki ötévesforma lehetett, s egy babát szorított a mellkasához. Egyre csak a baba haját simogatta és nagyon szomorúnak tűnt. Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:
 "Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem megvenni ezt a babát?"
 Az idős hölgy keserűen felelte:
 "Tudod te is: hogy nem elég a pénzed a baba megvételére és én sem tudom kipótolni, kicsikém!"
Aztán megkérte a kisfiút, hogy várjon ott öt percet, amíg ő elmegy szétnézni. És elsietett.
     A fiúcska még mindig magához szorítva tartotta a babát és én indítást éreztem, hogy odamenjek hozzá. Megkérdeztem, hogy kinek szeretné adni ezt a babát annyira?
"A kishúgomnak karácsonyra – válaszolta a legényke –, mert annyira kedvelte ezt a babát és biztos volt, hogy meg is fogja kapni!"
    Erre csak azt tudta mondani, hogy talán télapó vagy az angyalka tényleg elviszi neki, de a kisfiú sajnálkozva válaszolt.
"Nem! Senki más nem viheti el neki csak az anyukánk, mert a húgocskám Istennél van! Oda kell adnom anyunak, hogy ő átadhassa a húgocskámnak amikor odamegy". – S a szemei szomorúan csillogtak. Én kissé értetlenkedtem: "édesanyádnak kell elvinnie"? "Igen – monda a kisfiú kissé lehajtott fejjel - Apa az mondja, hogy Anya is hamarosan el fog menni Istenhez, ezért gondoltam, hogy akkor legjobb, ha anyu viszi el neki!"
    Ezután a zsebében kotorászva elővett egy nagyon kedves kis fotót önmagáról, amelyen éppen nevetett és még ezt mondta: "Azt is akarom, hogy az anya ezt is elvigye neki, így nem fog engem soha elfelejteni."
Miközben én óvatosan a táskámhoz nyúltam, a fiúcska még hozzá tette: 
"Annyira szeretem anyukámat és szomorú vagyok, hogy elmegy, de apa azt mondja, hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen". 
Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel és csendesen ezt súgta: "ez egy kicsit vigasztal".
    Megkérdeztem a fiút: "Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis elég lenne?"
Oké! - mondta felderülve, és én óvatosan - anélkül hogy látta volna - hozzá tettem némi pénzt a fiúéhoz, majd elkezdtük a számolást. És láss csodát, elég pénz volt a babára, sőt még egy kicsivel több is maradt. Ám a kisfiú nem lepődött meg, s ezt mondta: "Köszönöm Istenem, hogy meghallgattál" – és rám nézve így magyarázott: 
"Tegnap, alvás előtt megkértem Istent, hogy legyen elég a pénzem a húgom babájára és látod, meghallgatott! Még azt is szerettem volna kérni, hogy a pénzem legyen elég egy szál fehér rózsára is anyukámnak, de ezt már nem mertem említeni Istennek, de Ő mégis adott erre is!"
    Ekkor visszaérkezett a nagymama és én magukra hagytam őket. 
    Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem.
    Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből és eszembe jutott egy újságcikk két nappal ezelőttről, mely említett egy részeg ember okozta ütközéses balesetet, amelyben egy fiatal nő és egy kislány volt az áldozat. A kislány azonnal meghalt, az édesanyja pedig kritikus állapotban van.
    Ez lenne a kisfiú családja?
    Azután két nap múlva értesültem az újságból, hogy a fiatalasszony elhunyt. Vettem egy csokor fehér rózsát, és elmentem a temetésére, ahol a ravatalon a fiatalasszony egy csokor fehér rózsát, egy kis fényképet tartott a kezében, s a mellkasára egy hajas baba volt helyezve. 
    Sírva hagytam el a helyet, úgy éreztem, hogy az életem végleg megváltozott. Az a szeretet, amit ez a kisfiú érzett édesanyjáért és a húgáért, mind a mai napig példa számomra.

Szólj hozzá!

Mária Istenanyasága
 

1. Krisztus után 431-ben az ősegyház III. egyetemes zsinata Efezusban megfogalmazta Mária istenanyaságának, a Theotokosznak hittételét. Mária a Szentháromság második személyének, az örök Igének emberré válásában a test szerinti édesanya. I. Celesztin pápának szó szerinti szövegezése így szól: "A Szent Szűz Isten anyja, minthogy test szerint a világra szülte Isten testté lett Igéjét."

 

Szólj hozzá!

mindszenty_jozsef_veszpremi_puspok2.jpgA Magyar Katolikus Püspöki Kar 1946-os karácsonyi körlevele

Kedves Híveink!
    Az Egyház hajóját viharos tengeren bölcsen kormányzó Szentséges Atyánk azt állapította meg 1945. évi, karácsonyi szózatában, hogy a béke, amely után oly sóvárogva áhítoznak a népek, egyre távolodik tőlünk. Az emberek fiai csüggedt madarakként tekintenek a ködbevesző békeremények felé. A világ azt a békét, amely neki nincs, nem adhatja meg. A nemzetek és hatalmasok tárgyalják a béke ügyét. De a béke, a lelkek megbékélése, akárhányszor és bárhol fogjanak hozzá, nem akar elkövetkezni, mert nemcsak fennen hirdetett elveiket felejtik ki belőle, hanem figyelmen kívül hagyják az igazság és szeretet elengedhetetlen alapelveit is, vagyis az egyetlen alapot, a mi Urunk Jézus Krisztust (1Kor 3,11).
Mennyire beigazolódik így az, amit a zsoltáros évezredekkel ezelőtt minden idők nemzedékei számára megállapított: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak az építők" (126,1). Ha minden nép és nemzet ráeszmélt erre, nekünk árva, szegény magyaroknak az idők kegyetlen ostorsuhogása lehet erre a megtanítónk. Az ostorszálak szeges, megszámlálhatatlan fonata és sora marja, tépi, szaggatja testünket, idegrendszerünket és lelkünket.
    Frissében állnak előttünk a felvidéki események, amelyek során a legősibb magyar települések, csallóközi magyar falvak színtiszta magyar lakosságát fegyveres csendőrök, katonák, partizánok közmunkára kiírás ürügyével körülzárják. Külön a férfiakat, külön a nőket, külön a gyermekeket elszállítják Kolin, Pilsen, Prága, stb. vidékére. Az ősök és a maguk verejtékes szorgalmából szerzett, szép vagyonukból engedélyezett, némi cókmókkal hajtják, szállítják őket. Állataikat is szállítják, de más úton, nem nekik. Ha ott is hagyják ezeket, új telepesek ülnek az ősi vagyonba. Elvész templomuk, iskolájuk, családi házuk, temetőjük, amelyekhez ezeréves, drága emlékek fűződnek. Számos, 7-8 hónapos terhes nőt, sőt a szülési fájdalmakban vajúdó, valamint néhány hónapja szoptatós anyát hurcolnak el. Szobrok, emléktáblák válnak a gyűlölet és rombolás nyomán romhalmazokká. Elvadulás és embertelenség üli embertestvéreken diadalát akkor, amikor a béketárgyalás Párizsban a kiűzésnek ellentmondott és államközi tárgyalást rendelt, most pedig Amerikában az üldözéssel szemben a kisebbségi jogok biztosítását sürgette.

Tört remények
    Hiába várunk békét, hiába várjuk a borúfellegek távoztát, hazánk sorsának jobbrafordulását, keresztjeink könnyebbségét, a világ minden égtájáról sűrűsödő fohászok meghallgatását, a foglyok szabadulását. Hiába áhítjuk a magyar üldözés megszűnését, a kétségek és bizonytalanságok eloszlását, mezeink termő erejének
visszatérését, a törvény és igazság diadalát, a kemény szívek megenyhülését, az éhezők kielégülését, a kolduscondrák eltűnését, a sorvadók életre keltését, a betegek gyógyulását, a bűnösök észre térését, a szomorúak vigasztalását, a végsőt vonaglók visszatérő életét. Amíg a bűnös Magyarország fölé nem magasodik az imádkozó-bűnbánó, arccal minden, más helyett az Isten felé forduló, a természetfelettihez visszatér ő, a lelkileg megújuló Magyarország, addig hagyjunk fel ezekkel a reményekkel.

Ahol a mi reményünk él...
    Ha már a földi remények megint így elhervadtak, a békét ott kell keresnünk a Béke Fejedelménél és a Béke Királynőjénél; keresnünk, sürgetnünk, kérnünk kell érte szünet nélkül (Apcs 12,5), amíg meg nem kapjuk, amíg meg nem találjuk, és amíg a béke országa meg nem nyílik nekünk (Mt 21,23). Mi, hívők, vegyük kezünkbe a béke szent ügyét, úgyhogy ostromoljuk meg az eget milliók és milliók alázatos, állhatatos imádságával és imádsággal egészen átitatott élettel.
    Vannak, akik kitartóan, buzgón imádkoztak és engeszteltek népünk körében. A légitámadások idejéből a városokban sok megható és felejthetetlen imaegyüttesről tudunk. De félő, hogy ebből sok immár a múlté és hogy többen vannak, akik lélek nélkül imádkoznak, vagy tán rég elhalt ajkukon földi édesanyjuk és az Anyaszentegyház imaélete. Voltak, akik népgyűléseken virtuskodva emlegették, hogy ők bizony nem keresték az Istent a világháború végső felvonásában sem. Vannak, akik vigadni, dalolni se szégyenlenek népünk szinte halálos vonaglása idején, mások bambán viselik az idők sűrű és csontig-velőig ható ostorcsapásait. Szenvedésüket nem teszik engesztelő erejűvé és érdemszerzővé. Vaksággal és tompultsággal megvert Jeruzsálemként nem ismerik meg látogatásuk idejét (Lk 19,44).
    Most más időknek kell jönniök az egész nemzet életében. Hívjuk csak vissza ide annyi hiábavaló próbálkozás csődje után az imádság világát.
    Újat, lehetetlen kívánunk talán? Ó, nem! A kinyilatkoztatás és a magyar történelem tanúsága szóljon és adja meg az Újév lelki irányát!

I. Kinyilatkoztatás
    Amióta a bűn tövise sebzi az emberi szívet és bojtorjántermővé teszi az élet útját, bűnbánattal odasimul a szenvedő ember Istenéhez, aki hatalmas és irgalmas. Noé a vízözön után a még iszapos földön oltárt emel, hogy ott imádkozzék és áldozatot mutasson be, várva a béke szivárványát. A ninivei fogság idején az öreg Tóbiás elsorolhatatlan gyötrelmei, fogság, vagyonelkobzás, halálra keresés, éhínség, vakság közepette nem hagyja el az igazság útját. Hirdeti, hogy jó az imádság böjtöléssel és alamizsnálkodással (Tób 12,8). Cselekszi is mindhármat. Ilyen időben még gondosabban neveli fiát, tartja rendben, istenfélelemben családját. Ninivéből járt el,
amikor csak tehette, a messze, nagyon messze jeruzsálemi templomba. Nem evett pogányok étkeiből, üdvös intéseket adott fogolytársainak. Kölcsönnel, alamizsnával segítette, vigasztalta rokonságát. A mezíteleneket ruházta, a megholtakat és megöletteket szorgalmasan eltemette. És mindezek felett és végeztével könny hullatással imádkozgatott (3,1). Az Üdvözítő egész éjszakákat töltött Isten imádásával (Lk 6,12) és megtanította övéit is imádkozni. Egyháza imádkozó Egyház, ennek templomai az imádság házai. A családi ház is nem kis mérvben a közös imádságtól érdemesül a családi szentély magasztos elnevezésére. Mi, katolikusok, a legvallásosabb vallás hívei, az első keresztények példáját követve kell, hogy „mindnyájan, egy akarattal állhatatosak legyünk az imádságban" (Apcs 1,14). Ha a gonosz lélek megerősödött, nem űzhetjük ki másként, mint imádság és böjtölés által (Mt 17,20; Mk 9,28). Nemcsak asszonyi teendő ez. Az őskeresztények férfiairól állapítja ezt meg elsősorban az írás. Amerre terjedt a Földközi-tenger körül az Egyház, vele haladt előre az imádságos élet. A nemzetek apostola azt sürgeti, hogy „a szorongatásban béketűrők, az imádságban serények és a keresztény társak, sőt az ellenségek szükségeire adózók” legyünk (Róm 12,12-20). A virrasztás áldozatát is megéri az imádság (Kol 4,2; 1Tim 5,5). Mindenkor, éjjel-nappal buzgólkodást sürget az imádságban (Kol 4,12).
A Szentírás az imádságban látja az emberek fiai számára a bölcsességet ahhoz, hogy megszabaduljanak a veszedelemből és megmentse őket az Úr a gonosz időben (Sírák 51,16-18). Az imádságban látja Szent Péter is a keresztényi okosságot (1Pét 4,7).
    Korunkban Lourdes és Fatima bűnbánat- és engesztelő szelleme csak újból hangsúlyozza a kinyilatkoztatás útmutatását.

I. A Szűzanya töviskoszorús Szíve
    A távoli Portugáliában, Fatima nevű kis falu határában az első világháború tetőpontján, három ártatlan pásztorgyerek közbejöttével, a Szent Szűz megmutatja töviskoszorús, Szeplőtelen Szívét az emberiségnek. Hat alkalommal hirdeti és sürgeti, hogy engeszteljünk és az engeszteléssel hangoljuk irgalomra magunk és minden bűnös ember iránt az Úristen fölségét. Így elhárítjuk Isten sújtó ostorát az emberiség felől. Ha meg nem térünk, az akkorinál még súlyosabb világháború következik reánk. A három gyermeknek és rajtuk keresztül a világnak a rózsafüzér naponkénti imádkozását ajánlja.
    Mivel nem engeszteltünk, elkövetkezett a világra mindaz, amit a Szűzanya elénk tárt: a háború szenvedése, az Anyaszentegyház üldözése, ártatlanok vére hullása, pusztulás, éhínség, döghalál. De még nem aludt ki a mécses, még rendelkezésünkre áll a végső pillanat: fogjunk mindnyájan, vállvetve az engeszteléshez!
A Szűzanya Szeplőtelen Szívét engeszteljük, érdemeinket egyesítsük Mária édesanyánk közbenjáró könyörgésével, ez kedves és haragcsillapító áldozat lesz Isten előtt. Ezt az engesztelést anyai felsőbbségével kívánja az Egyház, különösen azóta, hogy a fatimai jelenés negyedszázados fordulóján XII. Pius pápa felajánlotta az Egyházat és az emberiséget a Szűzanya Szeplőtelen Szívének. Ekkor nevezte az Isten anyját a Világ Királynőjének.

II. A magyar történelem
    Ha minden népet érint ez a fatimai, megrázó üzenet, különösen szól hozzánk, magyarokhoz, a Világ Királynője. Egyrészt azért, mert mi fuldoklunk leginkább az általa kárhoztatott bűnökben (káromkodás, tisztátalanság, stb.), másrészt a Világ Királynője a mi Szeplőtelen Nagyasszonyunk is egyben. És tudtunk mi egykoron imádkozni. Történelmünk a bűn és vér világa mellett az imádság felszentelt temploma is egyben.
Középkori okleveleinkben meghatóan mutatkozik a hívek hitbuzgalma. Birtok- és egyéb adományok jogcíméül Isten dicsőségét, segítségét, bűneik bocsánatát és az imádság erejét emlegetik. Állami törvényeinkben sűrűn találkozunk a vezekléssel. A böjtöt a hívek nem más népek, hanem a szerzetesek szigorával tartották. A pápák állapítják meg, hogy a magyar nép az Úr parancsait készségesen követi, zarándokol, vezekel. A szomszéd országoknak az erények terén mintaképül szolgál. Szántó István, az első magyar jezsuita régi írások alapján följegyzi, hogy a középkori magyar hitbuzgalom páratlan az európai népek körében. A magyarok vesznek részt legnagyobb számban a római jubileumi búcsúkban, így a bűnbánat szellemében is. Részben ezért is kapnak előkelőbb helyet a római ájtatosságokon.
    Pázmány Péter a nagy területi és lelki megoszlás nyomora idején azt írja a nagyszombati bírónak: tegyen a városi tanáccsal oly rendelést, mellyel az Isten engeszteltessék, mert ha Isten nem könyörül rajtunk (minthogy nem is könyörül, ha ő szent fölségét bosszantjuk), félő, hogy az öröm siralomra fordul. Még a nem-katolikus erdélyi fejedelmet, I. Rákóczi Györgyöt is arra buzdítja, hogy mindenek felett Istent engesztelje, mert Istennek kedvét kell keresni elsőbben is. Rajtunk minden az Isten ostora, az ő igazsága büntet vétkeinkért.
   Idézhetnők nektek nehéz magyar korszakok általános nemzeti imádságát. Erdők, nádasok, barlangok mélyén éveken, évtizedeken és évszázadokon át ostromolták eleink az Eget tatár- és törökvész, éhínség és nyomor, pestis és kolera, harcok és elnyomatás, májusi fagyok, nagy árvizek és tűzvészek idején. Helységről-helységre vannak emlékei ennek a fogadalmi ünnepekben. Hatalmos oszlopokban, nagy lánggal tört fel a bűnbánat, az engesztelés a magyar földről. így imádkozott Szent István, Szent Gellért és Szent Imre a lét és nemlét kérdése, Szent Margit az ország letarolt állapota, férfiak, asszonyok és gyermekek a haza széttépettségének idején. Közel száz éve pedig az egész nemzet Szcitovszky hercegprímás mariazelli könyörgő zarándoklatán és egyidejűleg itthon.

Általános engesztelés
    Tagadhatatlanul szép ma is az, hogy egyik alföldi helységből ebben az évben is 2000 zarándok indult gyalog, kenyéren és vízen, a kétszer 17 km-es utat jelentő Pálosszentkútra. Hegyalja egyik, 3000 hívős községében minden első szombaton 400 körüli hívő engeszteli Mária Szeplőtelen Szívét a fatimai üzenet szellemében. Az egyik városi munkás-plébánia híveiből 200 csoportban mondják állandóan a rózsafüzért. Tízezrek és tízezrek hódoltak Szent Margit és Szent Gellért ereklyéje előtt, a fővárosban százezrek áhítata és lelkessége övezte a Szent Jobbot. Felejthetetlen élményünk a fővárosi férfiak hatalmas, máriaremetei zarándoklata.
Máriapócson több, mint 200.000 zarándok térdel a könnyező Mária-kép előtt, tesz hűségnyilatkozatot az Egyház fejének. De ezek, ha folytathatnók is felsorolásukat, bármily fölemelő tények, mégis ritka lángok. Hány helyen nem vesznek tudomást az Úrangyaláról, a pénteki háromórai harangszóról, se otthon, se az utcán; nincs asztali áldás, közös imádság, a kereszt járó körmenet nem fontos, nincs Advent, se Nagyböjt, csak a test él... Vagyunk olyan mélyen, mint 1241 és 1526 után, de lelki megújulásunk, bűnbánatunk, imádságunk messze van attól. Különösen pedig messze vagyunk attól a meglátástól, amit az öreg Tóbiás hasonló helyzetben, testi vaksága idején is hirdetett:
„Mivelhogy nem engedelmeskedtünk a te parancsaidnak, azért adattunk ragadományra, fogságra és halálra, csúfságra és gyalázatra minden nemzeteknek, melyek közé elszórtál bennünket” (Tób 3,4).
    Lángtenger kell az egész magyar földre imádságból, hitből és engesztelésből. Ezekkel felülhaladjuk a káromkodást és a vasárnap megszentségtelenítését; az Isten-tagadás, Egyház-bántás, az erkölcsi lazulás, a korrupció, a Tízparancsolat mindegyike sorozatos áthágásának sűrű szövevényét.

Az ország városai, falvai, tanyái, hegyei, lakott helyei, katolikus intézményei, zárdái, iskolái, társulatai, családjai álljanak a nagy természetfeletti, nemzeti erőfeszítésbe, az egyetemes, a helyről-helyre az egész egyházközséget átfogó engesztelésbe.

Módozatai:
    A nagy cél eléréséhez arányban álló, hatalmas, imádkozó, engesztelő tábor kell. A gyermekek, betegek, szenvedők, öregek, nők imádságát támogassák a legények és férfiak. A papok, szerzetesek és szerzetesnők ajánlják fel fogadalmaikat, kötelező imádságaikat, önként vállalt keresztjeiket Jézus Szívének az Isten Anyja, Szeplőtelen Szíve által.
    Mindent megelőzően a katolikus kötelességeket (mindennapi imádság, vasár- és ünnepnapi szentmise, péntek és Húsvét) mintaszerűen megtartjuk és hozzátartozóinkkal is megtartatjuk. A családi közös imát, ha máskor nem, legalább este vissza hozzuk és végezzük. Azután, kedves Hívek:

    1. Megkezdjük a hónap első péntekje, szombatja és vasárnapja megszentelését. A három napon új és új rétegek vonuljanak kellő bűnbánat után a szentáldozáshoz a látogatott szentmiséken. Pl. elsőpénteken jöjjenek a gyermekek és az ifjúság, szombaton a nők, elsővasárnap a férfiak. Csütörtök-szombat vagy péntek-vasárnap az esti szentóra vagy litánia szépen, hasznosan előkészítené és kiegészítené az ünnepi keretet. Pénteken Jézus Szíve ájtatosságra, szombaton a Szeplőtelen Szív tiszteletére rózsafüzér mondásra gyülekezzetek. Csütörtök vagy vasárnap engesztelő szentségimádási órát tartsatok. Ez ismétlődhetnék hónapról-hónapra. Egyszer az egyik, másszor a másik felsorolt és általános bűn megengesztelése történjék kellő meghirdetés és előkészítés után. Akik pénteken megáldoztak, ha nincs halálos bűnük, járuljanak szombaton és vasárnap is az Úr asztalához.
    2. Milyen szép volna, ha engesztelő szentmiséket mondatnátok, ezen megjelennétek, mint a pap és hívek közös engesztelő áldozatán. Itt is sorra kerülne a káromkodás és a többi, talán égbekiáltó bűn adósságlevelének elintézése.
    3. A böjtöt hamvazószerdával újból elkezdjük, mert megszűnt az általános, a háborús időkre szóló felmentés. Amikor százezrek viselik a kényszerű böjt áldozatát, jó lenne Szent Margit követésében ezzel is engesztelést nyújtanunk. A következő Nagyböjt különösebb lelki kiaknázása nagyon-nagyon égető.
   4. Sok helyen megkedvelték a hívek az engesztelő szentségimádási hónapot. Ez abban áll, hogy egész hónapon keresztül végzi a szentségimádást előzetes vállalás után a nappali órákban a közületek legalább 2-2 hívője.
   5. Ajánljuk az összes egyházközségeknek, hogy Jézus Szíve ünnepét nyilvános ünnep módjára: ünnepi istentiszteleti renddel, munkaszünettel és engesztelő körmenettel üljék meg.
   6. A búcsújárások ősi szép szokását újítsuk fel, országszerte.
   7. Egyik vasárnap rendezzétek meg a már hazaérkezett hadifoglyok hálaadó szentmiséjét, a következőn a még távollevő hadifoglyokért a könyörgő szentmisét. Az elsőre a hadifoglyokat, a másikra övéiket hívjuk meg széles körben. Előtte három-estés ájtatosság is alkalmas volna. Az összekötők révén el lehet és el is kell mindenütt érnünk, hogy minden családból legalább egy családtagot a fenti ájtatosságok egyikébe-másikába bevonunk.

Kedves Híveink!
    Vegyük fontolóra, hogy minden bajnak gyökere az Istentől és törvényeitől való elidegenedés és hogy a kevélyek gonoszsága megsokasodott felettünk. Jó az Úr és jobb nekünk az ő szája törvénye sok ezer aranynál és ezüstnél (Zsolt 118,68-72). Az Úrnak nagy hatalmú és nagy irgalmasságú Szíve és Édesanyjának is jóságos Szíve van.
    A magát megalázónak imája áthatol a felhőkön (Sir 35,21) és az Úr tekint az alázatos imára (Zsolt 101,18). Az Égre szálló imádság és alamizsna fölszáll és emlékezetben van az Isten színe előtt (Apcs 10,4). Ha alázatosan, állhatatosan, megtérve, hittel imádkozunk és élünk, a kelevény megtalálja a gyógyító füvét. Halljuk majd az Úr szavát a kiengesztelődés nagy napján a beteg Ezekiással: „Meghallgattam imádságodat és tekintetbe vettem könnyhullatásaidat, és íme, meggyógyítottalak téged" (4Kir 20,5). És jobb lesz az imádság végén, mint a kezdetén (Sir 7,9). Azt pedig bizonyosnak tartja minden, aki téged tisztel, hogy az ő élete, ha próbálásban lesz is, megkoronáztatik, ha pedig szorongatásban lesz, megszabadul; és ha megfenyíttetik, a te irgalmadhoz juthat. "Nem gyönyörködsz a mi vesztünkben. A förgeteg után csendességet szerzel és a könnyhullatás és sírás után örvendezést adsz" (Tób 3,21-22).
    Ha most az Úr szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket (Zsolt 94,8). Ezeréves történelmetek tanítását hirdetjük nektek. A feltámadás igéit, mint az életmentő pajzsot és kötelet adjuk kezetekbe. Fogadjátok ezeket az átvészelt nehéz időket eleitek lelkületével, hitével és elhatározásával. Induljatok, árvízi hajósok és mentők, annyi és annyi szent egyéni, családi, társadalmi és nemzeti érték megmentésére. A mi természetfeletti táborozásunk történik:
    Istenért, hazáért és szabadságért! A kegyelmi élet megőrzi a Nagyasszony és Szent István örökségét, szentjeink együtt imádkoznak velünk, értünk. Benned bízunk, Uram, egyedül és Édesanyádban, Nagyasszonyunkban és tudjuk, nem szégyenülünk meg (Zsolt 30,2). Amen.
Esztergom, 1946. Karácsony

Hogy a körlevél gondolatai feledésbe ne menjenek, elrendeljük:
    1. A csendes szentmisék után előírt, ún. Leo-imádságot a miséző pap ezentúl így vezeti be: „Imádkozzunk az Anyaszentegyház szabadságáért és felmagasztalásáért."
    2. Újév napján reggel 6-tól este 6-ig engesztelő szentségimádást tartunk. Különösen fontos az, hogy a férfiak ahol vannak, a munkások is megszervezetten vegyenek részt a szentségimádásban.
    3. A hóeleji háromnapi ájtatosságot (első péntek, első szombat és első vasárnap) az 1947-ik évre vezessük be mindenütt.
    4. Gondos előkészítés után a keresztjáró körmenetek régi jelentőségét és látogatottságát visszaállítjuk.
    5. A többi felsoroltból azt, ami a helyi viszonyoknak megfelel, kezdjük meg.
    6. Ennek a körlevélnek a gondolatai gyakran kerüljenek bele szentbeszédeinkbe! Szintúgy Szent János 15,9-17 tanításai.
    7. Ahol még nem történt meg a felajánlás Mária Szeplőtelen Szívének, templomonként ünnepélyesen végzendő.
    8. Jézus Szíve trónra emelését minden családban végezzük el az Újévvel. Ahol megtörtént, újítsuk meg.
    9. Szorgalmazzuk a gyakori szentáldozást. Pl. a házasságkötés évfordulóján az egész család járuljon közös szentáldozáshoz.
  10. Egyének engesztelő felajánlása: az élet minden cselekedetét, imádságát, munkáját, kötelességteljesítését, vezeklését, a betegséget, szenvedést, nélkülözést Jézus Szívének az Istenanya Szeplőtelen Szívével egyesülve.
  11. Ne engedjük a szokásból kimúlni a „Dicsértessék"-kel való köszöntést, hisz ez hitvallás, ősi magyar köszöntés és búcsúval is jár. Ez a legszebb engesztelése a káromkodás bűnének.

Mindszenty József sk. bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek. Grősz József sk. kalocsai és bácsi érsek. Dr. Czapik Gyula sk. egri érsek. Virág Ferenc sk. pápai trónálló, pécsi püspök. Shvoy Lajos sk. székesfehérvári püspök. Dr. Dudás Miklós sk. hajdúdorogi püspök. Dr. Madarász István sk. kassai püspök. Dr. Péteri József sk.
váci püspök. Kovács Sándor sk. szombathelyi püspök. Dr. Hamvas Endre sk. csanádi püspök. Papp Kálmán sk: győri püspök. Dr. Bánáss László sk. veszprémi püspök. Kelemen Krizosztom sk. pannonhalmi főapát. Bárót Mihály sk. szatmári püspöki helynök.

Szólj hozzá!

Jézus születése 3

 Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.

    Láttam aztán, hogy a három pásztor miként segített Szent Józsefnek, hogy a lehetőségek szerint, minél nagyobb kényelmet teremtsenek a jászolbarlangban és az oldalfülkében. Több, jámbor esszénus asszonyt is láttam a Szent Szűz mellett serénykedni, akik szeretettel szolgáltak az Istenanyának. A barlangtól nem messze, kis sziklaüregekből kialakított otthonkáikban laktak, a domb keleti felén, az úgynevezett "Talbus"-ban. Lakásaik, szorosan egymás mellett, a levágott hegyoldalban voltak. Mindegyiknek volt kertje, és felekezetük gyermekeinek tanításával foglalkoztak. József hívta őket a barlanghoz, mert a társaságukkal még gyermekkorában ismeretségbe került. Amikor ugyanis testvérei elől el kellett rejtőzködnie, gyakran a jászolbarlangban bújt el, vagy fölkereste a hegyoldali jámbor asszonyokat. Ezek tehát fölváltva jöttek a Szent Szűzhöz, apróságokat és csomókba kötött ágakat hoztak, s ezekkel tüzeltek, főztek és mostak a Szent Család számára.

    Igen megható jelenetnek is tanúja voltam. József és Mária egy alkalommal éppen a jászol mellett álltak és bensőséges megindultsággal nézték a Kisjézuskát, amikor látták, hogy a szamár egyszer csak térdre rogyott és fejét egészen a földig hajtotta. Mária és József erre sírni kezdtek.

    Estére küldöttek érkeztek Szent Anna asszonytól. Egyik szolgálója és egy idős ember, aki Anna rokona volt, jöttek el Názáretből. Mindenféle szükséges dolgot hoztak Máriának. Rendkívül boldogok voltak, hogy láthatják a Kisdedet, s az öreg rokon egyre csak sírt örömében, de mégis vissza indult, hogy hírt vigyen Anna asszonynak. A szolgáló azonban ott maradt a Szent Szűz mellett.

    A legközelebbi napok egyikén láttam, hogy a Szent Szűz a Kisjézussal és újdonsült dajkájával, néhány órára elhagyta a barlangot. Azt is láttam, hogy amint kiléptek a barlang előtti nádtető alatt jobb felé mentek és elrejtőztek abban a közeli barlangban, ahol az Istengyermek születésekor forrás fakadt, melynek József csinált lefolyást. Ugyanitt előzőleg, József már kora reggel kényelmes helyet készített el Jézus és Mária számára. Ezt egy benső intelem szavára tette, hogy behúzódhassanak, mert még aznap néhány idegen jött Betlehemből a jászolbarlanghoz – azt hiszem, Heródes megbízásából –, mivel a pásztorok révén híre ment, hogy itt egy gyermekkel nagy csodák mentek végbe. Láttam, hogy az emberek beszéltek Józseffel, aki épp a pásztorokkal jött ki barlangból. Mikor azonban látták a dolgok egyszerűségét és szegénységét, fölényes mosollyal távoztak. A Szentséges Szűz, mintegy négy óra múltán, csak az igenek távozása után ment vissza a barlangba.

     Közben a pásztorok körében híre ment, Jézus születésének órájában történt angyaljelenésnek. A körülfekvő völgyek jólelkű családjai közt beszéd tárgya lett az Ígéret Gyermeke. Ezek a jó pásztorcsaládok most el is jöttek, hogy leróják tiszteletüket a Szentcsalád iránt, akiknek a völgyben tudtukon kívül szállást adtak. 

Szólj hozzá!

 

 

 Jézus születése 2

 

Boldog Emmerich Katalin látomása szerint. 

    A születés éjszakáján, a világ legtávolabbi helyein is, szokatlan örömteli megrendülést láttam. Sok jó embernek a lelke örvendező vágyakozással-, míg a gonosz lelkek nagy aggodalommal teltek el Még állatoknál is láttam vidám megindulást, és több helyütt a virágok szára élettel telve kiegyenesedett, fű, fa és cserje felüdült és édes illatot árasztott. Több forrást is láttam fakadni és előtörni. így fakadt az Üdvözítő születése órájában, és helyétől északra egy közeli barlangban is bővizű forrás, melyet József már másnap reggel kiépített és számára lefolyást készített.

    Betlehem fölött borús volt az ég és sötétvörös csillogás vonta be, de a jászolbarlang fölött és Ábrahám dajkájának, Marabának a sírhelye és a pásztorok völgye fölött fényes harmatköd úszott. A pásztorok völgyében, mintegy másfél órányira a jászolbarlangtól, ott, ahol a Gázáig nyúló szőlők kezdődnek, volt egy domb. Ezen a dombon állt annak a három pásztornak a sátra, akik olyasféle elöljárói voltak a körös-körül lakó pásztorcsaládoknak, mint a Három Szent Királya maguk törzsének. A jászolbarlangtól körülbelül még egyszer annyira volt az úgynevezett "pásztorok tornya".

    Mikor Jézus megszületett, láttam, hogy az említett három pásztor egészen nyugtalanul a csodás éjszakától, kiálltak egyikük sátra elé. Körös-körül vizsgálódtak és egyszer csak álmélkodva, csodálatos fényességet láttak a jászolbarlang fölött. Ugyanilyen nyugtalanságot láttam a távolabbi torony körül lévő pásztoroknál is. Egy részük fölment a torony tetejére és onnan szemlélte a rendkívüli világosságot a barlang fölött.

    Mialatt a pásztorok így néztek az égre, láttam, hogy egy fényes felhő ereszkedik föléjük, és egyidejűleg folyton erősbödő, bájos, halk és amellett tisztán csengő vidám éneket hallottam. A pásztorok először megijedtek, de aztán egy angyal elébük állt és így szólt hozzájuk: "Ne féljetek, mert íme nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek; mert ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet, pólyába takarva és jászolba fektetve". (Lk. 2, 10-12)

    Mialatt az angyal ezt nekik kijelentette, körülötte még erősebb lett a fényesség, és láttam, hogy öt vagy hét magas, kedves és tündöklő angyalalak áll a pásztorok előtt. Hosszú szalagszerű írást tartanak a kezükben, melyen tenyérnyi nagyságú betűkkel láttam, de hallottam is, amint Istent magasztalva énekelték: "Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek!" (Lk. 2. 14) Ugyanilyen jelenésben részesültek, kissé később, a torony környéki pásztorok is. Sőt, ezektől körülbelül három órányira keletre, egy másik pásztorcsoportnak is angyal-jelenésük volt, az ottani kút mellett.

    Azt nem láttam, hogy a pásztorok azonnal indultak volna a barlanghoz, hiszen ez a három pásztornak jó másfélórányi, a toronynál lévőknek pedig még egyszer annyi utat jelentett. Azt azonban láttam, amint nyomban tanácskozni kezdtek, hogy mit is vigyenek ajándékba az újszülött Gyermeknek, és amilyen gyorsan csak tehették, össze is szedték ezeket az ajándékokat. A Krisztus születését követő hajnalban lejött a dombról ajándékaival a három pásztorfőnök. Ajándékul apróbb állatokat hoztak, hasonlókat az őzbakokhoz. Ha mégis kecskebakok lettek volna, akkor azok nyilván mások, mint a nálunk élők. Hosszú nyakuk volt, szép világos szemük, testük kecses és fürge mozgású. A pásztorok hosszú vékony zsinegen vezették őket, maguk mellett és mögöttük. Vállukra vetett batyujukban levágott szárnyasokat hoztak, karjukon pedig élő madarakat.

    Mikor a barlang ajtaján félénken bekopogtak, Szent József fogadta őket barátságosan. Ezek pedig részletesen elmondták neki, hogy miket közölt velük éjjel az angyal. Eljöttek tehát, hogy az ígéret Gyermekét köszönthessék és Neki szegényes ajándékukkal kedveskedjenek. József alázatos köszönettel vette át tőlük azokat. Az élő állatokat bevitte egy mélyebben fekvőhelységbe, mely a barlang déli oldaláról nyílt. Utána bevezette a három pásztort a Szent Szűzhöz, ki a jászol mellett, földre terített takarón ült, ölében tartva a kisded Jézust. A pásztorok botot tartva kezükben, térdre borultak Istengyermek előtt és sírtak örömükben. Nagy lelki gyönyörűségükben sokáig szólni sem tudtak, aztán elénekelték az angyalok éjjeli énekét s még egy zsoltárt is - melyet már elfelejtettem.

    Mikor már indulni készülődtek, a Szűzanya mind a háromnak karjába sorra adta a kis Jézuskát, Akit könnyek között adtak vissza neki. Ezt követően, elhagyták a barlangot. Este már több más pásztor is eljött feleségestül, gyerekestül. Ezek már a majdnem négyórányira távol eső pásztorok tornyától jöttek. Hoztak madarakat, tojást, mézet, különböző szint fonalakat, kis csomókban ruhaneműeket, melyeket nyersselyemnek néztem. De hoztak még csokrokat, olyan sásszerű nagylevelű cserjeágakból. Ez a cserje, duzzadt szemü kalászokat hoz. Előbb Szent Józsefnek adták át ajándékaikat, s csak ezt követően közeledtek nagy alázattal a jászolhoz, mely mellett ott ült a Szűzanya. Köszöntötték Öt is, a Gyermeket is, és térden állva igen kedves zsoltárokat zengedeztek, majd dicsőítő éneket és néhány rövid verset. Több hangban énekeltek és én is velük énekeltem. Egyik daluknál például a tenort vittem. Nagyjából még emlékszem a vers szavaira: "Óh Kisded! Szép vagy, mint a piros rózsa, ki mint Égi Hírnök jövel közénk." Búcsúzásnál a jászol fölé hajoltak s mintha csókot hintenének a kis Jézusra.

 

 

Szólj hozzá!

ADVENT 4. VASÁRNAPJA — Ünnepelj!

(Barsi Balázs atya, Jávorka Lajos atya, a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség
és a zsolozsmáskönyv könyörgéseinek segítségével készült.)

Olvasd el: Mik 5,1-4 Betlehem, belőled származik az, aki uralkodni fog Izraelen

Imádság és elmélkedés: Mennyei Atyánk! A te teljességedből kaptuk a kegyelmet, mellyel imádhatunk téged. Köszönjük, hogy felnyitottad szemünk a világosságra és most már életünk része vagy.

Készület: Sok mindent vásároltunk, de még nem mindent. Sokat takarítottunk, de, nem eleget. Sokat sütünk-fõzünk, de még mindig hiányzik valami…

mézes adventi koszorú felülről 4.JPG

Szólj hozzá!

murillonatividadconanunciopastores.jpg

 

Jézus születése 1

 

Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.

 

     Azt a ragyogást, mely a Szent Szüzet körülfogta, mindennél fényesebbnek láttam, úgyhogy abban József lámpásainak fénye teljesen elenyészett. A Szűzanya fekvőhelyének terítőjén térdelt, arccal keletnek fordulva, öv nélkül, egész széltében magára terített palástjában.

     Láttam, amint éjfél felé, imája közben elragadtatásba esve a levegőbe emelkedett, úgyhogy alatta láttam a földet. Két karját keblén keresztbe fektette. Körülötte a ragyogás egyre erősbödött. Mindenen, még az élettelen tárgyakon is, valami belsőmegindultság volt érezhető, s a boltozat, a falak és a padló köve, mintha mind életre keltek volna ebben a fényességben. Egyszerre aztán láttam a boltozatot, amint Mária fölött fénycsóva csapott föl egész az égig, mindig növekvő tündökléssel. Ebben a fénycsóvában dicsőítő énekeknek csodálatos hullámzását láttam, melyek egymásba fonódva és egymást átjárva, mint mennyei lelkek kara lebegtek szemem előtt. A Szentséges Szűz elragadtatásában még mindig lebegve, amint letekintett fekvőhelyére, már ott imádhatta Istenét, kinek immár anyjává lett, és aki mint magával tehetetlen újszülött, ott feküdt előtte.

Aztán, láttam Édes Üdvözítőnket, amint más kisgyermek módjára ott feküdt a terítőn Boldogságos Anyja térdei előtt, s belőle oly nagy fényesség áradt, hogy tündöklése mindent de mindent túlragyogott körülötte. Nekem úgy tűnt, mintha picinységéből, valamelyest a szemem előtt növekedne nagyobbra. Ám mindezt olyan nagy fényesség közepette, hogy pontosan el sem tudom mondani, mit is láttam.

     A Szent Szűz egy ideig még elragadtatásban maradt, és láttam, hogy kendővel betakarja gyermekét; de még meg sem érintette, és nem vette karjaiba. Azt is láttam, hogy a Kisded mozogni kezd, a sírását is hallottam - és úgy gondoltam -, ez térítette magához Máriát, aki most az előbb ráterített ruhába csavarta a Jézuskát és karjaiba véve, keblére szorította. Ezt követően leült és gyermekével együtt egészen beburkolózott fátylába; azt hiszem, megszoptatta a Kisdedet. Közben köröskörül angyalokat láttam emberi alakban, amint a Gyermek előtt arcra borulva imádták Öt.

Már körülbelül egy óra is elmúlhatott a szülés után, mikor Mária hívta Szent Józsefet, aki még mindig mélyen elmerülve imádkozott. Mikor József odaért hozzájuk, áhítatában, örömében és alázatosságában ismét arcra borult. Miután a Szent Szűz többször is bátorította, hogy örvendezőn, csak nyugodtan ölelje szívére a jóságos Isten Szent Ajándékát, akkor kelt föl, s karjaiba véve a Kis Jézust, örömkönnyek közt áldotta a Fölséges Istent.

     A Szűzanya most ruhákba pólyálta be a Kisdedet. Ebben a percben nem emlékszem, hogy milyenekbe is csavargatta, csak azt tudom, hogy alul vörös, fölötte meg fehér ruhácskával tekerte körül, egészen s kis hónaljáig. Legfelül, egy másik lepellel egészen a fejecskéjéig takarta be. A pólyaruhácskákból csak néhány darabot hozott magával Mária.

Eztán láttam, hogy Mária és József maguk alá vont lábakkal, a puszta földön egymás mellett ültek. Nem beszéltek és láthatólag elmélkedésbe voltak elmerülve. Mária előtt a terítőn ott feküdt a bepólyált Jézuska, aki oly szép volt és úgy tündökölt, mint a villám. Óh - gondoltam magamban -, ezen a csöppnyi helyen jelen van az egész Világ Üdvössége, és ezt senki nem is sejti!

    A világ kicsiny Megváltóját, nagy körültekintéssel, óvatosan a jászolba fektették mely, a szélén lelógó takaró alatt sással és friss fűvel volt kibélelve. Ez a jászol jobbra a barlang bejáratától - ahol az déli irányban elhajlott - egy, a földön álló kőre volt ráhelyezve. A barlangnak ez a része, szintben lépcsőzetesen mélyebben feküdt, mint a születési hely. Miután a Gyermeket elhelyezték a jászolban, örömkönnyek közt hálaéneket zengedezve álltak mellette.

     Szent József, az Istenanya ülő- és fekvőhelyét most ítt a jászol mellett rendezte el Máriát, miként a szülés előtt, így utána is hófehér ruhában láttam. Azt is láttam, hogy az első napokban ülve, térdelve, vagy állva folyton a jászol mellett tartózkodott. Közben beburkolózva el is szundított, de nem volt se beteg, sem pedig legyengült. Ha látogatók jöttek, még jobban beburkolózva, egyenesen ült azon a terítőn, melyen a Gyermek világra jött. 

Szólj hozzá!

  

Az első Advent 5

 

Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.

 

Mialatt a Szűzanya pihent, József egy magával hozott bőrtömlővel lement a domb mögötti füves völgybe, ahol keskeny patakocska folydogált. Két cövek segítségével úgy állította be a tömlőt, hogy az lassan megtelt vízzel, mellyel aztán visszatért a barlanghoz. Ezt követően bement a városba, ahonnan egy rácsos edényformával, némi gyümölccsel és rőzseköteggel tért vissza.

A rácsos edényforma nyéllel volt ellátva, s izzó parázs volt benne. Ezt a barlang bejáratánál a földre borította és tüzet csinált. A parázstartót a többi úti holmival hozta magával. A tüzelőkötegek vékony ágacskák voltak, széles sáslevelekkel átkötve.

Most József ételfőzéshez látott, mely pépszerű sárga szemes dolgokból és főtt gyümölcsből állt. Bensőségesen imádkoztak, majd az evésnél kettészelték a gyümölcsöt, melynek belsejében sok mag volt. Melléje kícsi lapos kenyereket ettek.

Miután így megvacsoráztak és elvégezték imájukat, József fekvőhelyet készített a Szent Szűznek. Jó csomó sásra takarót terített, mely - mint már mondtam - Anna asszony házában készült. Egy másik takarót összegöngyölve fejpárnaként helyezett el. Bevezette a szamarat és bekötötte ott, ahol nem volt útban, a barlang nyílásait betömte a huzat ellen, ezután magának is készített nyugvóhelyet a helység bejáratánál. Igen el volt keseredve és láttam, hogy szomorúságában sírt is. Majd imádkozott és alázatos megnyugvással lefeküdt.

A másnapi Szabbathot a Szűzanya a barlangban töltötte, buzgó imádság és elmélkedések között. József többször is eltávozott, valószínűleg a betlehemi zsinagógába. Aztán együtt láttam őket a tegnap elkészített ételből ebédelni és imádkozni.

Mária közölte Szent Józseffel, hogy ma éjfélkor jön el Gyermeke megszületésének az ideje; akkor lesz ugyanis pontban kilenc hónapja annak, hogy Isten Angyalától az üdvözletet vette. Kérte azért, tegyen meg ő is mindent, hogy az Istentől megígért és természetfeletti módon fogant gyermeket a világra lépésekor, a lehető legnagyobb tisztelettel fogadják. Egyúttal egyesítse a maga imáját is az övével azokért a keményszívű emberekért, akik nem akartak nekik szállást adni. József ajánlkozott, hogy néhány ismerős, jámbor asszonyt segítségére híva városból, de a Szent Szűz ezt elhárította azzal, hogy nincs szüksége emberi segítségre.

József még a Szabbath elmúlta előtt visszament Betlehembe és mihelyt a nap lement, gyorsan összevásárolt néhány szükséges dolgot, mint zsámolyt, alacsony kisasztalt, néhány tálat, aszalt gyümölcsöt, szőlőt és sietett vissza a barlangba.

Itt újra vacsorát készített, melynek elfogyasztása után együtt imádkoztak. Utána a maga fekvőhelyét egészen elkülönítette a barlang belsejétől akképpen, hogy körülötte néhány cölöpöt leverve, rájuk akasztott néhányat a helyben talált gyékényekből. Megabrakolta a szamarat is, mely a bejárattól balra a fal mellett volt bekötve. Ezt követően, a jászol takarmány tartóját megtöltötte sással, puha füvel és mohával, rá pedig takarót terített, mely a jászol szélén lelógott. Mikor aztán a Szűzanya tudtára adta, hogy ideje elközelgett, kérte, hogy vonuljon el imádkozni hálófülkéjébe. Szent József ekkor még több lámpást gyújtott meg a barlangban. Kívülről neszt hallva kiment a bejárat elé és ott találta a kis csacsit, mely eddig szabadon futkosott a környéken. Ez vidáman futott hozzá és ugrált körülötte. József ekkor a barlang előtti kiugró helyen megkötötte, és szénát szór eléje.

Mikor most visszament a barlangba, hálófülkéje nyílásából még egy szempillantást vetett a Szent Szűzre, aki neki háttal, kelet felé fordulva fekvőhelyén térdelve imádkozott.Úgy látta, mintha tűzlángok vennék őt körül. Az egész barlangot csodás ragyogás töltötte be. Szent József éppen úgy nézett, miként Mózes tekintett az égő csipkebokorra. Ekkor szent félelemmel eltöltve, bevonult hálófülkéjébe és arcra borulva imádkozott.


 

Szólj hozzá!

Az első Advent 4

Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.

 

     Szorongó bátortalansággal haladtak egy utcán, mely inkább országúthoz hasonlított, mert a házak mind, dombon álltak mellette. De itt is eredménytelen volt József minden próbálkozása, Betlehem másik oldalán, ahol a házak még szétszórtabban épültek, egy mélyebben fekvő szabad térségre értek, mely olyan volt, mint egy nagy mező. Erre felé már nem volt nagy sürgés-forgás. Itt találtak egy fészerformát, közelében egy terebélyes fával, mely lombos hársfa módjára kínálta nekik árnyékát. Törzse sima volt, s kinyúló ágai szinte tetőt alkottak. Ehhez a fához vezette József a Szent Szüzet, törzse lábánál poggyászaikból pihenésre alkalmas ülőhelyet készített, és ezt követően elindult egyedül szállást keresni. A szamár, fejjel a fal felé fordulva állt.

     Mária először, csak úgy állva, nekitámaszkodott a fának. Bő fehér gyapjúruhája öv nélkül, ráncokban omlott végig rajta. Fejét, fátyol borította. Sok ember ment el arra, oda is néztek, nem is sejtve, hogy Üdvözítőjük oly közel van hozzájuk. A Szűzanya meg csak alázatosan, türelmesen várt. De bizony hosszasan kellet várakoznia, s ezért maga alá vont lábakkal leült a pokrócra. Karjait keblén keresztbe fektetve, lehajtott fejjel üldögélt tovább. József, fájdalmas szomorúsággal tért vissza, mert szállást itt sem talált. Azok a "barátaí", akikről a Szent Szűznek beszélt, meg sem akarták ismerni. Ezt már sírva mondta el, s így még Mária vigasztalgatta.

    szallaskereses3.jpgVégül még egyszer végigment minden házon, de mivel épp felesége közeli állapotára hivatkozott, annál határozottabban utasították el! A hely ugyan eléggé magányos volt, egyes arra haladók mégis megálltak, s távolból néztek kíváncsian a Szent Szűzre, amint ez már emberi szokás, ha valakit esti szürkületben sokáig látunk egyhelyben állni. Úgy gondolom, hogy egyesek tán meg is szólították, kérdezvén, hogy kicsoda...

Végre újra előkerült József, de oly leverten, hogy szinte félve közeledett. Minden hiába! - mondta szomorúan -, de tud a város előtt egy védett helyet, melyben pásztorok szoktak meghúzódni, s melybe annak idején ő is többször betért, ha jószággal jött a városba. Ott bizonyosan szállásra lelnek. A helyet ifjúkorából ismeri, ide vonult félre többször imádkozni, és itt rejtőzött el testvérei elől, mikor bántani akarták. Ha a pásztorok meg is jönnének, könnyen megegyezik velük. De ebben az évszakban nemigen tartózkodnak benne. Csak Máriának legyen végre már egy nyugodt helye, akkor majd újra körülnéz – gondolta magában.

    Így tehát a keleti oldalon, újra kiballagtak Betlehemből, és egy gyalogösvényen balra kanyarodtak. Olyanforma lepusztult út volt ez, mint amilyen kisvárosok leomlott falai-, sírjai- és sáncai mellett szokott húzód ni.

    Az út kezdetben kissé emelkedett, egészen föl a dombig; de onnan ismét lefelé haladt, és Betlehem keleti oldalán, pár percnyire a várostól elérkezett egy másik dombhoz, vagy sánchoz, mely előtt igen kedves helyen, különböző fák álltak. Nagyobb részük tűlevelű volt (terpentinfák és cédrusok), a többi meg olyan fajta kislevelű volt, mint nálunk a puszpáng. Az egész hely oly nyugalmas volt, miként az elhagyatott dombok, vagy sáncok környéke.

    A nap már mélyen lenyugodott, mikor odaértek egy barlang bejáratához. A kis csacsi, mely még József szülőházánál, (Betlehem előtt) eltűnt, a várost megkerülve, már eleve ide futott. Most viszont azonnal elébük jött és játékos jókedvében ugrált körülöttük. Ekkor a Szent Szűz így szólt Józsefhez: "Lám, bizonyosan azt kívánja Isten, hogy itt legyen a szál/ásunk!" Szent József azonban igen szomorú volt és megszégyenülést érzett magában, főleg, mert oly sokszor hangoztatta, hogy micsoda jó fogadtatásban lesz majd részük szülővárosában.

 betlehemi szállás.jpg   A teherhordó szamarat beállította a barlang bejárata előtti kiugró tető alá, és ugyanott készített ülőhelyet Mária részére, melyre Ő le ís ült. Lámpát gyújtva, kinyitotta a barlang vesszőből font ajtaját és belépett. A barlang bejárása keskeny volt, mert a falak mellett sok, a kákához hasonló szalmaköteg állott, melyekre barna pokrócok voltak teregetve. Innen beljebb, a helység legbelső részében is igen sok holmi volt, ami elfoglalta a helyet. Ezek egy részét József szükség szerint kihordta, hogy a barlang északi felében kényelmes nyugvóhelyet készíthessen a Szent Szűznek. A lámpást felakasztotta a helység homályos falára és bevezette a Szűzanyát, aki leült a pokrócokból és szalmakötegekből készített fekvőhelyre. Szent József ekkor alázatosan bocsánatot kért a gyenge szállásért, Mária azonban szívből örült, és teljesen elégedett volt. 

Szólj hozzá!

Böjte Csaba OFM atya adventi levele
 
    Ülök és látom, hogy jön Krisztus Király, közeledik csendesen.
    Körülöttem forrong minden! Vitázó politikusok, választásra készülnek, jót akarnak, dicsérik magukat és szidják egymást. Kapzsi bankárok által felhergelt, fölösleges üveggyöngyök után futkosó, kapkodó emberek kiabálnak, vagy értetlenül, tanácstalanul néznek maguk elé. És itt vannak a naponta megfagyó hajléktalanok, a harcot a hitelek súlya alatt feladó vállalkozók, a munkanélküliek, az olcsó termékeket reklámozó médiák, és sorolhatnám tovább, de minek, hisz mindezt hihetetlen nagy példányszámban megteszi a sajtó, sok-sok csatornán önti a televízió, a megannyi honlap.
    Ülök és látom, hogy jön Krisztus Király, közeledik csendesen, méltósággal, hozzám, hozzánk, mint hajdan Jeruzsálem falai felé. Megáll, és hosszan néz. Testemben hatalmas félelem remeg. Csak le ne borulj sírva előttünk, Istenünk!
    Mindenkinek igaza van! Nem mehet ez így tovább! Tudom az eszemmel, hogy túl sok már a hazugság, a léha képmutatás. Magam is érzem, hogy jó lenne betörni néhány ablakot, szétverni az álnokok között.
    Türelmetlenek vagyunk. Egy értelmetlen, nagyon hosszúra nyúlt diktatúrából jövünk. Naivan, tisztán indultunk 89-ben, egymás kezét fogtuk, és a sárba borulva több nyelven is együtt imádkoztunk, boldogan kacagtunk. Akkor értettük, most miért nem értjük egymás nyelvét, vágyát, álmait?
    Forrong a világ! Tudom, hogy mindenki jót akar. Jót magának, minél több jót! Mint a gyermekek, veszekszünk ócska babarongyokon, és észre sem vesszük, lassan szabadul el körülöttünk a pokol. Nem igaz, hogy  ez a világ csak sírásból és vérből tisztulhat meg, léphet tovább! Hogy lehetünk ilyen vakok?
    Uram, te hányszor próbáltál összegyűjteni bennünket, mint kotlós a csibéit? Jó szóval biztatsz, adtad a szeretet parancsát, és megmosod könnyeiddel lábainkat. Mindent jóságosan nekünk adtál, élhetnénk csendesen paradicsomi békességben. Jól feltarisznyáztál, mindenünk megvan. A föld csodás termékenysége szaporít nap, mint nap kenyeret nekünk, és van annyi agyag, kő, hogy építhetünk mindenkinek házat, tanyát, otthont ezen a földön. Van annyi vasérc, réz, mangán, hogy egy-egy autó is jutna a családjainknak. Jut könyv, jó film, tiszta bor és csók, szerelem mindenkinek. Nem sajnálod tőlünk a boldogságot.
    És juthat gyermekáldás, vagy vér a vérünkből, vagy mint Józsefnek a te szent akaratodból. Testvérem lásd, van, kit szerethetsz, kit otthonodba fogadhatsz, kivel törődhetsz, kibe beléálmodhatod álmodat. És ültethetsz virágot, platánt, diót, és megéred, hisz jó orvosaid vigyáznak rád, hogy fád nagyra nőjön, és árnyékával enyhet adjon családodnak. Tudósaink, mérnökeink mennyi kérdésre kerestek, találtak választ az évezredek alatt? Lassan, de biztosan hajtjuk uralmunk alá a Földet, ahogyan te kérted, Istenünk a teremtés hajnalán, még a bűnbeesés előtt. Élhetnénk békés testvéri szeretetben, tudhatnánk, hogy a részigazságoknál fontosabb az élet.
    A gonosz kacag. Ugyanazzal a süket dumával jön, ígér minden kőből kenyeret, fogyassz, habzsolj! Ha kell, ha nem, legyen! És ha leborulsz előtte, mindent csak neked ígér, az egész bevásárlóközpontot, repülőt, jachtot! - De minek? És felvisz csodás templomok ormára, sztár leszel, dobd le magad, fürödj a csodáló emberek tekintetében, hatalmad lesz felettük. Uralkodj! Miért is vállalnád a szeretet szolgálatát?
    Fogyasztás, birtoklás, hatalom. Habzsolva kacagsz, és szétmarcangolod világunkat. Azt hiszed, hogy győztél, pedig rabszolga vagy. Rosszabb! A testvéred farkasa, szép tiszta világunk elpusztítója!
    Itt állsz, Uram a XXI. századi Jeruzsálem falai előtt, előttünk. Szemedben könnycsepp, és nekem nincsenek érveim. Mégis arra kérlek, hogy ne bűneinket nézd, hanem újabb adventünkben jósággal jöjj közénk. 
Ajándékozz meg érdemtelen gyermekeidet egy újabb eséllyel, egy szép Karácsonnyal. Istentől áldott adventi megtérést, szent időt kívánok szeretettel:
 
Csaba testvér 

Szólj hozzá!

Család -- túl szűk a fogalom?

Alkotmánybírósági határozat a családvédelmi törvény egyes passzusainak megsemmisítéséről

Az Alkotmánybíróság határozatait, mindenkor tisztelettel fogadtuk, de most döbbenetet keltett bennünk, hogy a család fogalmát szűknek találtatta. Rólunk döntött, Magyar Családokon, ezért fenntartjuk a jogot, hogy mindenkinek a tudtára adjuk:
 * Nem akarjuk, hogy családjainkat "átdefiniálják"!
 * Nem akarjuk tétlenül szemlélni, hogy a modernség jegyében minden
szellemi örökséget eldobunk, ami felmenőinktől ránk hagyományozódott!
 * Véleményünk szerint mindenkinek joga van úgy élni, ahogyan szeretne, de
nem nevezheti magát mindenki tetszése szerint házastársnak és családnak!
 * Nem akarjuk, hogy gyermekeink egy olyan világban nőjenek fel, ahol
minden relatív és minden elfogadott!
 * Azt szeretnénk, ha még unokáink számára is egyértelmű lenne, ki a
férfi, ki a nő, mi az a házasság és mi az a család! 

Ennek nyomatákolására csendes demonstráció lesz 2012. december 20-án
17:30-kor a budapesti Batthyány téren, ahonnan elsétálunk a közelben lévő
Donát utcai Alkotmánybíróság épülete elé. Ott méltóságteljesen, európai
módon fejezzük ki egy-egy mécses, gyertya meggyújtásával nemtetszésünket érthetetlen döntése miatt.

Szólj hozzá!

Az első Advent 3  

Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.

     Korán reggel aztán folytatták útjukat, és a hegység délkeleti részén baktattak le egy völgybe. Egyre inkább távolodtak Szamáriától, pedig eddigi útirányuk mintha oda tartott volna. Mikor leértek, meglátták a Garizim-hegyi templomot, mely már nagyon messziről is jól látszik. Oromzatán oroszlán és más állatszobrok vannak, melyek a napfényben fehéren csillognak. Innen már sík úton láttam őket haladni. A Szent Szűz közben közben gyalog is megy. Alkalmasabb helyen többször meg pihennek és esznek, Kis kenyérkéik vannak és ércfényű, kicsiny, kétfülű mintás korsócskákban balzsamolaj van, mely vízhez keverve hűsítő, de egyben erősítő ital is. Néhol bogyókat és gyümölcsöket szednek, melyek a fákon és bokrokon naposabb helyeken, még megmaradtak.

     Mária, nem úgy ül a nyeregben, mint nálunk szokás, lábai nem lógnak, hanem maga alá húzva, zsámolyszerű deszkán pihennek. így minden mozdulata igen nyugodt és tisztes. Fölváltva hol a jobb, hol pedig bal felöl ül a szamáron. Minden pihenőnél és leszállásnál József első dolga, hogy a Szent Szűznek kényelmes űlő- és nyugvóhelyet készítsen. Útjuk vége felé, József mind sűrűbben tért be az adódó szállásokra, mert az út Máriának már egyre kimerítőbb volt. Folyton a kis csacsi által jelzett úton haladtak, és bizony másfél napi kerülőt is megtettek Jeruzsálemtől keletre. Tekintve, hogy a környéken József apjának legelői voltak, így jól ismerte a vidéket. Megértette, hogyha a Betánia mögötti pusztaságon vágtak volna át, Betlehemet akár hat óra alatt is elérhették volna ugyan, de az az út hegyes völgyes és ebben az időszakban különösen nehezen járható. Ezért aztán a csacsi nyomát követve mindvégig völgyben haladtak, egyre közeledve a Jordánhoz.

Láttam aztán, hogy a Szent Utasok fényes nappal betérnek egy pásztorlakba, mely János, Jordán-béli keresztelőhelyétől úgy három, Betlehemtől pedig hét óra járásnyira lehet. A háztól különállóan, volt egy pajta is, melyben a szerszámokat és pásztorkellékeket tartották. Az udvaron volt egy kút, körülötte fürdőmedencékkel, melyek csöveken keresztül kapták a vizüket. A gazdának sok földje lehetett, mert nagy gazdasága volt. Sok szolgát láttam jönni-menni, kik mind étkeztek.

    A Szent Családot a gazda igen barátságosan fogadta. Egy tágas helységbe vezette őket és a szamarakat is ellátta. Egy szolga megmosta József lábát a kútnál és egy másik ruhát adott rá arra az időre, míg a sajátját megtisztították a portól és rendbe hozták a gyűrődésektől. Vacsorájuk után. itt tértek nyugalomra.

E legutolsó betérőtől Betlehemig, még körülbelül három órányi út állt előttük. Betlehem északi oldalán haladtak és észak felől közeledtek a városhoz. Közben, az útról letérve, még egy pihenőt tartottak. Mária leszállt a szamárról és rendbe hozta ruházatát.

     József innen a Szent Szűzzel, egy nagy épület felé tartott, mely több kisebb háztól és udvartól körülvéve, néhány percre volt Betlehemtől. Az eleje fás volt, és közte mindenféle nép pihent sátrak alatt. Dávid családjának ősi háza volt ez és egykor József szüleinek is otthona. Még most is laktak benne rokonok és ismerősök, de mégis idegenül bántak Józseffel, meg sem akarták ismerni! Ebben az időben a római bejelentő- és adóhivatal volt benne.

     József a szamarat zablán vezetve Máriával azonnal bement, mert mint érkezőknek jelentkezniük kellett, hogy írást kapjanak, mely nélkül be sem engedtek senkit a településre. így mehettek tehát be a szétszórtan épült városba. Áttört falán, mint valami lebontott kapun, lehetett bejutni. A Szűzanya nyugodtan megállt a szamár mellett, míg Szent József szállást keresett a legszélső házakban, de hiába! Sok volt a vidéki utas már Betlehemben, és az emberek ide-oda futkostak.

     József tehát visszajött és megmondta Máriának, hogy a közelben már nem kaphatnak szállást, így beljebb kell menniük. Most már mindketten a szamár mellett gyalogoltak. Valahányszor újabb utcához értek, Mária ismét megállt, mialatt József házról-házra járt, de mindannyiszor szomorúan jött vissza. Ez többször megismétlődött és a Szent Szűznek néha hosszabb ideig is várakoznia kellett. Mindenhol tele voltak jövevényekkel, és mindenütt elutasításban volt részük. József azt ajánlotta Máriának, hogy menjenek át a város másik felébe, ott majd bizonyosan találnak szállást. így aztán visszamentek arra, amerről jöttek, s onnan déli irányba tértek le.

Szólj hozzá!

Karácsonyra készülünk, Jézus azt mondotta, hogy: "nem kaptok, mert nem kértek!" Ezért én alázattal megfogalmazom karácsonyi kérésemet a magam és az emberiség nevében!

     Mostanában sokszor eszembe jut az a románul beszélő vak cigány koldus, aki egyedül nevelte börtönben lévő testvére két kis gyerekét. 1985 advent utolsó vasárnapján is ott állt - mint minden vasárnap -, a gyulafehérvári székesegyház kapujában. Megkérdeztem, hogy hol lakik? Délután egy társammal ki is mentünk és kiderült, hogy a kis falu végén egy vízmosás szélében laknak, jórészt a földbe vájva egy kis putriban. A december délutáni korai alkonyatban, egy gyertya pislákoló fényénél mesélte el szomorú sorsukat. A gyerekek, még kicsi korában viccből borsot fújtak a szemébe, mindenki kacagott, de ő többet soha nem látott, így iskolába se járt soha, egyetlen napot sem. A testvérének volt két gyermeke, egy 6 éves fiúcska és egy 5 éves kislány, akit Floare-nak, Vadvirágnak hívtak. A szerencsétlen ember fát lopott (mennyi fa kellhet egy ilyen kis odú kimelegítéséhez?) és bezárták a feleségével.  A gyerekeket a vak nagybácsi tartotta el koldulásból. Döbbenten hallgattuk a végtelen szomorú történetet, néztük azt a páratlan szegénységet ami elénk tárult: hat négyzetméter, egyetlen tenyérnyi ablak, földből épült sötét verem, a pár marék szalma, vacok az ágy helyett a sarokban. Hatalmas szánalom sőt szégyenérzet töltött el! Szégyelltem a gyerekek előtt, hogy része vagyok annak a felnőtt társadalomnak, mely őket  egy ágy nélküli sötét veremre ítélte.
     Karácsony  délutánjára egy ágyat szereztünk matraccal és egy karácsonyfát, és a nyolc kilométerre lévő faluba gyalog, a hátunkon vittük ki az ajándékokat. A kis házikóba nem fért be a fa is, meg az ágy is. A fát a kunyhó előtt a hóba állítottuk fel! Nem tudom elmesélni azt a végtelen örömet, boldogságot, amit szerény ajándékunkkal okoztunk. A gyermekek szinte a város széléig kísértek vissza, nem győzték köszönni az ágyat és a pár szem cukorkát, mit a fára aggattunk. Talán addigi életemben nem kaptam annyi maszatos puszit mind azon a karácsony estén!
     Jó dolog jónak lenni... Jó dolog lehajolni a kicsinyekhez, az elesettekhez, a szegényekhez. Az évek alatt oly sokszor megtapasztaltam, hogy milyen tiszta, nemes érzés szeretetből irgalmasságot gyakorolni a bajban lévő emberekkel, gyerekekkel. Minden másféle örömnél szebb, tisztább, felemelőbb jónak lenni, jót tenni, szeretetből irgalmasságot gyakorolni a bajban lévőkkel. Annyira szeretném ezt a tiszta örömöt megéreztetni a gazdag emberekkel, és nem csak a magán személyekkel, hanem a nagy pénzügyi társaságok vezetőivel, a bankok elöljáróival is.
     A szánalom, a szeretet, a jóság ajándékát kérem a gazdagok, az egész világ számára az Istentől, mert szomorúan látom, hogy nem csak a fizikai személyek szegényednek el napról-napra, hanem országok sora kerül a csőd szélire. Döbbenten látom, hogy a bajban lévő országok, egész nemzetek nem számíthatnak a leggazdagabbak jóindulatára, nagylelkűségére. A bankárok, mint a keselyűk lecsapnak a kiszolgáltatott népekre, és nemhogy alacsonyabb, elviselhetőbb kamatokkal adnának segítséget, hanem bűnös haszonleséstől  mint uzsorások nagyobb felárral adnak teljesíthetetlen feltételekkel hiteleket.
     Az elmúlt évszázad szörnyű gyermeke volt a proletár diktatúra, a kommunizmusban egy szűk réteg milliókra kényszerítette rá akaratát, és véres hatalmával visszaélve szorongatta az ártatlanokat. Ugyanezt tette a fasizmus is, magához ragadta a hatalmat és saját bűnös, önző logikájával megnyomorította az emberiséget. Bárhogy is nézem, a kormányokat ledöntő, országokat csődbe vivő, pénzügyi fortélyokkal mesés vagyonokra szert tevő kevesek, ezekre a gyűlölt diktatórikus hatalmasságokra emlékeztetnek. A bankok diktatúrája eladósítja még a meg sem született gyermekeket is, nyomorúságos pénzügyi függőségbe taszítva minden állampolgárt. Elviselhetetlen terheket rak uzsorakamataival a népekre, csak azért, hogy a megszámlálhatatlan vagyonát folyamatosan gyarapítsa. Demokratikusan megválasztott kormányok dőlnek le s a pénzvilág helytartói kerülnek hatalomra, akiknek egyetlen céljuk, kicsavarni az országokból, az uzsora kamatot.
     Szeretettel, jósággal, kicsinységem tudatában kérem a gazdagokat, hogy ésszerű, teljesíthető feltételekkel adjanak kölcsönöket a népeknek, országoknak. Hagyják fellélegezni, anyagilag talpra állni a nemzeteket, hogy szépen, lépésről-lépésre törleszteni tudják az adósságaikat. Isten teremtette szép világunkat ne kényszerítsék bele újabb szenvedésekbe, véres, nyomorú lázadásokba, hatalmas utcai összecsapásokba. Olyan döbbenetes volt látni egy görög fiatal tiltakozó lányt, ahogy a hajától fogva húzták a földön űrlényeknek beöltözött zsoldosok. 
A bankárok most még dönthetnek a szeretet, a jóság mellett. A pénzük kamata lehet a hála és köszönet, de lehet a vér és könny, parttalan gyűlölet. Az emberiség eddig mindig legyőzte és önmagából kivette a létére törő önző zsarnokokat, akik mint rákos daganat mindent magukba szívnak, de a közösség szolgálatára nem vállalkoznak. Most is így lesz, ha nem tud diadalmaskodni a szeretet és a nagylelkűség a gazdagok és a pénzügyi körök vezetőinek a szívében, s akár 10-20-70 év vergődés után is, de mindenképp a zsarnokok sorsára jutnak a bankárok!
 
Istenem, mint nagy folyót, áraszd ki a nagylelkűségedet a világra!
 
Kisebb testvéri szeretettel, Csaba testvér
Déva, december 14
 

Szólj hozzá!

 

Az első Advent 2

Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.

     Aztán láttam, hogy a Szent Család innen pár órányira, de még éjjel, egy nagyon hideg völgyön keresztül hegynek fölfelé kapaszkodva baktattak. Itt már, mintha minden deres lett volna. A Szent Szűz nagyon fázott és így szólt Szent Józsefhez: "Meg kell pihennünk, mert nehezen bírok tovább menni!" Alighogy ezt kimondta a vezérlő kis csacsi máris megállt egy terebélyes tűlevelű fa alatt, melynek közelében forrás is volt. Megpihentek tehát e fa alatt, s József pokrócokat rakott egymásra, hogy az áldott Kismamát levéve a szamárról, ráültesse. A fa, Máriához közel eső alsó ágára József ráakasztotta a magukkal hozott lámpást. Sokszor láttam, hogy éjszakai utasok hasonlóképp cselekedtek.

A Szent Szűz buzgó imával kérte Isten segítségét, hogy a hideg kárt ne tegyen egészségükben. Erre, hirtelen oly nagy meleg járta át, hogy kezét odanyújtotta Szent Józsefnek, kinek keze szintén teljesen átmelegedett. Itt ettek a magukkal hozott apró kenyerekből és gyümölcsökből. A közeli forrás vizéből ittak, melybe egy magukkal hozott kis kancsóból József előbb balzsamolajat csöpögtetett. Közben, oly aggódó jósággal és vigasztalóan beszélt a Szent Szűzzel, hogy meglátszott rajta, mennyire fáj neki, útjuk fáradságos volta.

Eddig megtett útjukat már két folyócska is keresztezte. Az egyiken bár keskeny cölöphíd vezetett át, a kis csacsi mégis átúszta. Egyébként is érdekes és mulatságos volt a kis füles ide-oda futkosása. Míg az egyenes utakon, különösen hegyek között - ahol nem lehetett eltévedni -, vagy mögöttük haladt, vagy messze előre szaladt. Az útelágazásoknál azonban mindig elébük keveredett, s mutatta a helyes irányt, ahol pedig pihenni szerettek volna, ott nyomban, magától megállt. így tett egy szép terpentinfa alatt is, ahol nem sokat időztek.

Ettől a fától két óra járásra délnek, láttam, hogy a Szent Család egy tanyához ért. A ház asszonya épp nem volt otthon, és a gazda, Józsefet azzal utasította el, hogy még időben vannak, s menjenek csak bátran tovább. Mikor innen már jódarabot tovább haladtak, látták, hogy a kis csacsi befut egy üres pásztorkunyhóba, melyet néhány pásztor épp kitakarított. Ide betértek. A pásztorok, igen barátságosan fogadták őket, s mindjárt pár köteg nádat, szalmát és rőzsét hoztak, hogy tüzet gyújtsanak.

Közben ezek a pásztorok elmentek abba a tanyába, melyből a Szent Utazókat elutasították. Az addigra hazaért háziasszonynak nagy lelkendezéssel újságolták, hogy milyen rendkívüli párral találkoztak, s hogy a fiatal kismama mily csodálatosan szép és szent asszony. A feleség szemrehányást tett férjének, amiért legalább egy kis pihenőre nem fogadta be ezeket a jó népeket. Két gyermekével nyomban utána is ment a Szent Családnak, különböző ennivalókat hozva nekik. Jó szívvel bocsánatot kért tőlük és egészen megindult rajtuk. Hamarosan megérkezett a férje is, aki szintén bocsánatot kért tapintatlanságáért. Tanácsot is adott Józsefnek, hogyha még egy kicsit hegynek mennek, még szombat előtt találnak egy jó fogadót, melyben eltölthetik a Szabbathat. Ezt követően a Szent Család útnak is indult. Másnap egész napon át ott láttam a fogadós feleségét három gyermekével, meg a tegnapi asszonyt is a két gyerekkel, aki eljött meglátogatásukra. Meghitten ültek együtt és egészen lebilincselte őket Mária szemérmessége és bölcsessége. Különösen nagy megindultsággal hallgatták, amint a Szűzanya hosszasan beszélget a gyermekekkel, tanítgatva őket.

A gyerekeknél kis pergamentekercsek voltak, melyekből Mária olvastatott velük, közben nagy szeretettel elmagyarázgatta nekik, úgyhogy azok le sem tudták venni Róla a szemüket. Oly édes volt ezt látni, de még édesebb volt hallani. A délután folyamán Szent József a gazdával körüljárta a környéket, megnézték a kertet és a szántóföldet, mindvégig épületesen beszélgetve - amint azt jámbor embereknél szabbathokon, mindig így látom arrafelé. A Szent Család még az éjszakát is ott töltötte.

Szólj hozzá!

Az első Advent 1

Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.

 

     Már október végén láttam, hogy a császártól elrendelt népszámlálás és adóbehajtás kihirdetése megtörtént a Szentföldön is. Attól kezdve, minden irányban folytonos népvándorlás volt az utakon. Pár hete láttam már a Szent Szüzet, amint a Krisztus születésére való előkészületekkel foglalkozik. Terítőket, kis ruhácskákat és kendőket varr, kötöget. így, láttam azt is, hogy a Szent Szűz több más nővel, a földön körül ül egy alacsony, de nagy fiókot. Kezükben két-két pálcika, rágombolyított különböző szinű fonalakkal. Egy nagyobb terítőn dolgoznak, mely köztük a fiókban van kiterítve. Szent Anna is igen szorgoskodik: ide-oda megy, hogy gyapjút hozzon, és abból egyíküknek-másikuknak adjon, majd pedig, hogy a szolgákat irányítsa.

Szent József egyszer éppen Ginim határában volt, Názárettől úgy, hatórányi járásra, mikor éjfél körül angyal jelent meg neki és arra utasította, hogy Máriával azonnal induljon Betlehembe, akinek ott kell majd világra hoznia gyermekét. Az angyal pontosan megmondta azt is, hogy az útra, csak egyszerű és kevés dolgot vigyenek magukkal. Máriát ültesse szamárhátra, de vigyen magával még egy csacsit is, egyéveset, melynek még nem volt fia. Ezt engedje szabadon futkosni és kövesse mindvégig azt az utat, melyet mutat.

Láttam aztán, hogy József közölte a Szent Szűzzel és Anna asszonnyal mindazt, melyet az éjjeli jelenésben kapott. Erre mindhárman visszatértek Szent Anna házába és ott sietve készülődni kezdtek a hosszú útra. Anna azonban, csupa aggodalom volt.

Szűz Mária már előzőleg is tudta, hogy Isteni Gyermekét Betlehemben kell majd megszülnie, de alázatosságból mélységesen hallgatott erről. A Messiás születéséről szóló prófétai jövendöléseket azokból az írásokból ismerte, melyeket még tanítónőitől kapott a Templomban, s most is szekrényében őrzött. Oly sokszor olvasgatta ezeket imádkozva beteljesülésükért, hogy szívében folytonos vágyakozással epekedett a Megváltó eljöveteléért. Már előre boldognak magasztalta azt a leendő valakit, aki majd méltó lesz az Üdvözítő Kisded világrahozatalára. Egyedül az volt Isten felé minden kívánsága, hogy majdan ő lehessen annak a dicső, Boldog Asszonynak a legkisebb szolgálója. Alázatosságában ugyanis még csak gondolni sem mert arra, hogy ő lehet az a Valaki.

Mária, teljes bizalommal alárendelte magát az indulásra vonatkozó isteni parancsnak, jóllehet ebben az évszakban bárki számára emberpróbálónak tűnt volna az út. A hegyek között megszorult hideg ugyanis, már igen csípősnek ígérkezett.

Este láttam, hogy József a Szent Szűzzel, Szent Anna, Máriával Kleofás feleségével, néhány szolga kíséretében útra keltek. A Szűzanya fordított nyeregben kényelmesen ült a szamár hátán, melyre még csomagjaikat is rárakták, Szent József pedig gyalog vezette. Egyenlőre, még egy másik szamarat is vittek magukkal, melyen majd Anna asszony fog visszatérni. Férje Joachim, ekkor még a földeken dolgozott.

A szent utazók reggelre értek Ginim határába, oda, ahol harmadnap előtt az angyal megjelent Józsefnek. Annának itt legelője volt, és innen hozták elő azt a csacsit, melyet magukkal kellett vinniük. A kedves kis füles, hol a menet mellett, hol pedig előtte futkosott. A kísérők itt vettek búcsút a Szent Családtól és a szolgákkal együtt visszatértek otthonukba.

Láttam, amint a Szent Család folytonosan emelkedő úton halad tovább a Gilboa hegység felé. Nem mentek át egyetlen városon se, mert a kis csacsi, melynek nyomát követték, minduntalan csak magányos keresztutakra tért ki. Közben betértek Lázárnak dombon levő tanyájára, mely Szamária irányában nem messze volt Ginim városától. Szívesen fogadták őket, annál is inkább, mert a Szent Szűz családjával igen jó ismeretségben voltak.

Lázár, még atyjától örökölte ezt a szép, gyümölcsösök- és fasorok közt lévő tanyát, mely oly magasan fekszik, hogy a háztetőről kilátás nyílik messzire. Az Úr Jézus tanító útján többször is megfordult itt, mikor a környéken hirdette az Evangéliumot. A vendéglátó házaspár meghitten elbeszélgetett a Szűzanyával és bizony csodálkoztak, hogy mostani állapotában ily nagy útra vállalkozott, különösen, hogy édesanyjánál otthon, minden szükséges kényelme meg lenne.

 

 

Szólj hozzá!

ADVENT 3. VASÁRNAPJA — Imádkozz!

(Barsi Balázs atya, Jávorka Lajos atya, a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség
és a zsolozsmáskönyv könyörgéseinek segítségével készült.)

Olvasd el: Szof 3,14-18a Veled van Istened, boldogan örül neked, megújít szeretetével

Imádság és elmélkedés: Mindenható Istenünk, segíts, hogy szent vágyakozással siessünk Fiad elé!

Készület: Ezen a héten, minden nap szentelek legalább 15 percet a Jóistennek.

adventi_koszoru_3006.jpg

Szólj hozzá!

Fehér Ház a Karácsonyfát - első alkalommal -, Karácsonykor “Ünnepi Fá”-nak nevezte. Ez a tény arra késztette a CBS műsorvezetőjét Ben Steint, hogy megírja alábbi cikkét, melyből részleteket közlünk. Ezek a gondolatok elgondolkodtatóak és mindenhol érvényesek …

Megjelent a CBS Rádió vasárnapi, Ben Stein írta kommentárjában.


ben-stein-ows.jpg     Zsidó vagyok és minden egyes ősöm is zsidó volt. Engem nem zavar egy csöppet sem, ha az emberek ezeket a gyönyörűen kivilágított, feldíszített fákat, Karácsonyfának nevezik. Nem érzem magam fenyegetve. Nem érzem, hogy meg lennék különböztetve. Egyáltalán nem zavar, amikor az emberek ’Boldog Karácsony’-t kívánnak nekem. Nem gondolom, hogy megaláznának, vagy gettóba akarnának csukni. A tény az, hogy valamiképpen kedvelem is. Azt bizonyítja nekem, hogy mi mindannyian testvérek vagyunk, akik együtt ünnepeljük az évnek ezt a boldog időszakát. Nem zavar az sem, hogy egy jászol-jelenet van felállítva az egyik forgalmas útkeresztezésben, közel a tengerparti házamhoz, Malibu-ban. Ha az emberek egy betlehemet akarnak, az ugyanúgy rendben van számomra, mint a Menorah néhány száz yardnyira arrébb.
     Nem szeretem, ha piszkálnak amiatt, hogy zsidó vagyok és ugyanúgy nem gondolom, hogy a keresztények kedvelik, ha piszkálják őket azért, mert keresztények. Gondolom, az istenhívők belefáradtak. Fogalmam sincs, honnan származott ez az "Ünnepi Fa" ötlet, miután Amerika kifejezetten ateista ország.
Vagy akár kifejezhetem másképp is: honnét jött az ötlet, miszerint imádnunk kell a hírességeket, de tilos Istent imádnunk? Viszont sokan vagyunk akik elgondolkodnak azon, honnan jönnek ezek a hírességek, s hova lett az az Amerika, amit mi ismertünk...

anne_graham_8.jpg     Billy Graham prédikátor lányát Anne Graham-et meginterjúvolták az Early Show-n és Jane Clayson (a riporter) ezt kérdezte: ’Hogyan lehetséges, hogy Isten engedte, hogy ilyesmi, mint a Katrina hurrikán megtörténjen?’

Anne Graham egy rendkívül mély és éles elméjű választ adott. Azt mondta, ’Úgy hiszem, Isten mélyen elszomorodott emiatt, ahogy mi is, de évek óta mondjuk Istennek, hogy takarodjék ki az iskoláinkból, a kormányzatunkból és takarodjék ki az életünkből. Úgy vélem, Ő igazi Úriemberként, végül csendben kihátrált. Hogyan várhatjuk el Istentől, hogy áldását adja ránk és védelmezzen minket, ha mi azt követeljük Tőle, hogy hagyjon minket békén?’
A legutóbbi események fényében... – terrorista támadások, iskolai lövöldözések –, nos ez akkor kezdődött, amikor Madelaine Murray O’Hare (mellesleg: megölték, tetemét néhány éve találták meg) arról panaszkodott, hogy nem akar imádkozást az iskoláinkban, és mi azt mondtuk, rendben van. Aztán valaki azt mondta, jobb, ha nem olvassuk a Bibliát az iskolában. (Mellesleg a Biblia tanítja, hogy: ne ölj; ne lopj és szeresd felebarátodat, mint tenmagadat). És mi azt mondtuk, rendben van.
Aztán Dr. Benjamin Spock azt mondta, ne fenyítsük gyerekeinket, amikor csintalankodnak, mert kicsiny személyiségük eltorzul és meglehet, hogy rongáljuk önbecsülésüket (Mellesleg: Dr. Spock fia öngyilkos lett). Na persze kell egy szakember, aki tudja miről beszél. És mi azt mondtuk, rendben van.

     Most meg azt kérdezzük magunktól: miért van az, hogy
– a gyerekeknek nincs lelkiismeretük,
– miért nem tudják, mi a jó és mi a rossz,
– és miért nem zavarja őket, ha idegeneket ölnek, akár osztálytársaikat, vagy önmagukat?
     Valószínű, ha hosszan és elég keményen elgondolkodunk ezeken, lehet, hogy végül is rájönnénk. Úgy vélem, nagy része van ebben, annak, hogy ’AZT HIÁNYOLJUK, AMIT ELVETETTÜNK’.
     Vicces, milyen egyszerű az embereknek megvetniük Istent, aztán azon csodálkozni, hogy miért halad a világ a pokolba.
     Vicces, mennyire elhisszük, amit az újságok mondanak, de megkérdőjelezzük, amit a Szentírás mond.
     Elgondolkodtató az is, hogy fajtalan, durva, vulgáris és obszcén cikkek mennek át szabadon a világhálón, de nyilvános vita Istenről tilos az iskolákban és a munkahelyeken.
     Ugyancsak vicces, hogy jobban aggódunk amiatt, hogy mások mit gondolnak rólunk, mint amiatt, hogy Isten mit gondol rólunk.

Megbecsüléssel, őszintén és tisztelettel:
Ben Stein

Eredeti cikk

Szólj hozzá!

Jelenetek a Kis Jézus és a Szent Család életéből

Boldog Emmerich Anna Katalin látomása szerint

 

     Közlésünk alapjául szolgáló füzet először 1942-ben, a Kaszap István Lapja Kiadványok sorozatában jelent meg, (egyházi jóváhagyással!)

Szöveganyagunkat az 1985-ben "Druck: H. Mirjam" megjelöléssel szamizdatként kinyomott füzet alapján, előszavában megújított és a német eredeti nyomán javított, csekély mértékben rövidített változat nyomán közöljük.

 

ELŐSZÓ

      Az emberiség évezredeken át, epedve várta a megígért Messiás eljövetelét. Ennek emlékét újítja fel az Egyház évenként az Ádventtel, hogy Isten népe, lelki előkészülettel ünnepelje a Megváltó születését. A keresztények imája és elmélkedése ilyenkor különös szeretettel száll el a hajdani názáreti hajlék és a betlehemi barlang felé, hogy lélekben szemlélje, amint a Szent Szűz előkészül isteni gyermeke születésére, és világrajövetele után, mily szerető hódolattal veszi körül a Kisded Jézust, József és Mária. Minderről a Szentírás nem sokat mond el, de Isten kegyelme, több misztikussal sok kedves dolgot közölt a Szent Szűz életének ebből az időszakából is. E magán kinyilatkoztatások között, az aprólékos dolgokra is kiterjedő gazdagságukkal, előkelő helyet foglalnak el
Boldog Emmerich Anna Katalin
látomásai! Ha ezeket nem is fogadhatjuk az isteni kinyilatkoztatásnak járó hittel, de lelki olvasmányként elősegíthetik elmélkedéseinket! A kedves jelenetek, melyek e látomásokban szemünk elé tárulnak, a drága szavak, melyeket az Úr és környezetének kijelentéseiről olvashatunk, benső-, áhítatos közelségbe hozhatják a mi lelkünket is e fölséges személyekkel, eseményekkel.

      Katalin, 1774. szeptember 8-án született földművesek gyermekeként, a westfáliai Flamske nevű kis faluban. Már hatéves korától, másban sem talált örömet, mint Istenben, nem ismert más fájdalmat és szomorúságot, mint afölött, hogy a jóságos Istent az emberek szüntelenül megbántják. Kora gyermekkorától gyakorolta az éjszakai virrasztást, ezzel is engesztelve a végtelenül megbántott Istent.

1802-ben Dülmenben, felvették az Ágostonrendi kolostorba, ám 1811-ben a "felvilágosodás" forgatagában feloszlatták a rendjét.

Egy özvegyasszonyhoz költözött, ahol 1812. karácsonyát követően, elnyerte az Üdvözítő szent sebeit, és egész életében a legnagyobb türelemmel vállalt részt Jézus Krisztus kínszenvedésében, (melyről megrendítő könyvben számolt be). Az esetenként "helyszíniben közvetített" látomásokat olvasva, olykor szembetűnő lehet a pillanatnyi "jelenidő" használata.

      Nemsokára orvosi és egyházi vizsgálatok tárgya lett. Szenvedéseinek jutalmául abban a kitüntető kegyelemben részesült, hogy kiszakadva teste kötelékéből, mintegy "időutazóként" lélekben áthelyeződött az Úr Jézus és a Szent Szűz földi életének idejébe. Szem és fültanúként szemlélhette életüket a születéstől egészen a halálig. Látomásait, lelkivezetőinek parancsára tollba mondta a neves katolikus költőnek és írónak, Clemens von Brentanónak (+ 1842), Herder és Goethe barátjának.

Katalin, egyéb más látomásai során is döbbenetesen pontos helyszínleírásokat adott, melyek nyomán, a kutatóknak több elfelejtett bibliai helyet sikerült beazonosítani. A régészet különösen sokat merített tőle egy-egy kutatási terület adataira vonatkozóan, mintegy igazolva Katalin látomásainak valódiságát! Példaként említhetjük az efezusi Mirjam Aná-t, (Mária Anya) házát.

Emmerich Anna Katalin 1824. február 9-én, a magára vállalt szenvedésektől teljesen legyengülten, az Úr nevével ajkán halt meg. II. János Pál pápa 2004. október 3-án IV. Károllyal- az utolsó magyar királlyal-, egy napon emelte, a boldogok sorába. 

 

 

Szólj hozzá!

Beckenbauer a templomba járást ajánlja mindenkinek

     A 60Beckenbauer-topnews.in_-300x289.jpg. életévét jócskán betöltött Franz Beckenbauer kiemelkedőnek nevezte 2005-ös találkozását XVI. Benedek pápával. "A pápa mély benyomást tett rám" mondta Beckenbauer a müncheni Abendzeitungnak. A "Császár" úgy fogalmazott: ritkán lehet találkozni ilyen emberrel, akinek akinek az arcáról ennyire sugárzik a jóság és a szívélyesség. XVI. Benedek visszavezeti az embereket az Egyházba, ahogy ezt velem is tette, mondta Beckenbauer.

     A pápával való találkozás nyomán újra elkezdett érdeklődni az Egyház és tanítása iránt mondta a német futball csillaga. A Szentatya valamennyi németországi beszédét elolvasta, amelyekben XVI. Benedek újra és újra elmondja: menjetek a templomba, és tartsatok bűnbánatot. "Vallásos családban nevelkedtem, de a rendszeres templomba járást elhanyagoltam" – ismerte el Beckenbauer. "Ám miután a pápa beszédeivel foglalkoztam, ismét szívesen járok templomba. Ilyen hatással volt rám" mondta.

(vö KNA/Magyar Kurír)

papst-benedikt-deutschland 21.jpg

Szólj hozzá!

TEMESVÁRI PELBÁRT hitszónok (1435-1504)

     Gyermekkorát nem ismerjük. Első adat róla a krakkói egyetem évkönyvében található. Ide 1458-ban iratkozott be. Hat év múlva fejezte be tanulmányait mint teológiai doktor és 1471-ben belépett a Ferenc-rendbe, az obszervánsok közé.
stellarium.jpg     Hamarosan nagyhírű hitszónok lett. Legismertebb művét Szűz Máriáról írta: (Stellarium). Ennek előzménye, hogy Plebárt 1480 táján, amikor az országban pestisjárvány dúlt, maga is megbetegedett és vallomása szerint a Boldogságos Szűz közbenjárása mentette meg a haláltól. Ezért írta meg hálából művét. A Stellarium Szűz Mária kiválóságainak és erényeinek magasztalása. A cím jelentése utal a 12 csillagból álló koszorúra (Jel 12), melyet összekapcsol a főpap melldíszének 12 drágakövével. Ezeket jelképesen magyarázza.
     1483-tól Budán és Esztergomban tanította a szerzetes kispapokat a teológiára. Később elöljárói parancsára megírta a három részből álló nagy beszédgyűjteményét, a Pomeriumot. Ebben szentekről, ünnepekről és nagyböjt napjairól közöl szentbeszédeket, ill. vázlatokat. Tanári munkájának gyümölcse a zsoltárokat és énekeket magyarázó Expositio és a hitigazságokkal foglalkozó Aureum rosarium. Kéziratait 1495 után Hagenauba vitték és sokszor kiadták. Mélyen hívő és nagy olvasottságú író volt. Nem törekedett eredetiségre, hanem alaposan ismerve az egyházi irodalmat, idézetekkel bizonyított és tanított. Beszédeiben az életből vett képekkel szemléltetett s a királyi udvar közvetlen közelében is (Mátyás reneszánsz kora) bátran ostorozta az erkölcsi visszaéléseket. Mûvei, példaadó szerzetesi élete miatt a boldogoknak kijáró tisztelet övezte
évszázadokon át.
Temesvári Pelbárt tanítása a haragos fejedelmekről.
     A régiek a harag bűnét Mars képében festették meg: Kocsin ült egy örjöngő emberalak, ostort tartott kezében és előtte egy farkas állt. Mindez azt jelképezte, hogy a harag eszelős fúria, másodszor, hogy állhatatlan és rövid életû, harmadszor, hogy bosszúálló, ezért tart ostort a kezében. Negyedszer azért festettek farkast vele szemben, mert ahogyan a farkas szétszaggatja a juhokat, úgy marcangolják és pusztítják a haragos fejedelmek is a szegényeket.
Imádság:
     Istenünk, Pelbárt szolgád igehirdetésével és írásaival Egyházad javát szolgálta. Segíts bennünket is, hogy képességeinket Isten dicsőségére és embertársaink javára kamatoztassuk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

(Részlet Kovács Antal Kalliszt OFM : Ferences szentek és boldogok az év minden napjara c. könyvéből)

temesvari_pelbart2.jpg

Szólj hozzá!

Az, hogy mindenki előtted hal meg, figyelmeztetés a számodra,

hisz' ne feledd, te is valaki előtt vagy! (Az Istenanya követése 639, az javított és bővített kiadás kézirata szerint)

 

Szólj hozzá!

Bábel Balázs érsek 2009. október 23-i beszéde 2

Babel Balazs kalocsi ersek.jpg     Miért kell ünnepelnünk? Miért kell a nemzeti ünnep? Azért, hogy legyen bennünk haza és nemzet iránti szeretet. Mert, ha nincs, akkor egy területen élő lakosság vagyunk csupán. És ezt látjuk az elmúlt időkben. Haza- és nemzetszeretet híján eltékozolták a közvagyont, eladósítottak évtizedekre bennünket, nincs közbiztonság, külföldiek érdekeit képviselték a magyar néppel szemben. És nagyon könnyen megtörténhet, hogy a földet is eladták  volna az ivóvízzel együtt a lábunk alól. Akikben van hazaszeretet és nemzet iránti szeretet, azok a negyedik parancsot kitágítva – hiszen az hozzákapcsolható –, szeretik azokat, akiket összefűznek nem csak a vérségi, a kulturális szálak, a közös múlt, a közös ihlet, az értékek, a közös szentek és az együvé tartozásnak az érzése. Amikor Jézus nyilvános működését tartotta még e fajta nemzetekről nem lehetett beszélni, mint manapság, de tudjuk, hogy megsiratta hazáját, Jeruzsálemet. Hányszor akarta összegyűjteni fiait?! Szerette honfitársait. Pál apostol úgy szintén ilyet mond, hogy még vállalnám a kárhozatot is, csakhogy népem üdvözüljön.

      A Szentírás szellemével egybevág a nemzetünk iránti szeretet. A helyes szeretet, ami nem akar másokat kiközösíteni, más népeket. Hiszen valamiképpen minden nép ugyanúgy az Isten teremtménye. S ugyanúgy értékekre hivatott. Nagy híján vagyunk a hazaszeretetnek. Hallottam, hogy lengyel fiatalokat megkérdeztek mostanság, s azt mondta valami kétharmada, hogy ők még a hazájukért még az életüket is odaadnák. Magyarországon a fiataloknak jó része nem tudja, hogy mi történt 1956-ban. És ez tudatos, nevelési, oktatási rontás a fiatalokban. Hát miért nem tudják? 57-ben tudták skandáltatni a fiatalokkal, hogy ez ellenforradalom volt? Most miért ne lehetne tudatni mindenhol, hogy forradalom és szabadságharc volt, óriási áldozattal, aminek az értéke oly nagy. Mert ez a forradalom volt az, mely rést ütött először a kommunizmus börtönén. Nyugaton akkor a jobbak föléledtek, kinyílt a szemük. 

      Albert Camus megírta a magyarok vére nagy kiáltványát. Előtte ő is kokettált a kommunizmussal. De kijózanodott. Sokaknak ez hozta meg az igaz látást. Hát mi, akik ennek a forradalomnak nemzeti örökösei vagyunk, mi ne akarnánk értékelni?! Mi ne akarnánk ápolni ennek szellemét és emlékét?! Ők szabadságot, függetlenséget akartak, s a nép jobb létét. S életüket adták sokan mintegy valóra váltva Jézus szavát: „senkinek nagyobb szeretete nincs, mint aki életét adja barátaiért". Ő értük is imádkozunk. Imádkozunk nemzetünkért. Imádkozunk fiataljainkért. Lássanak jobb napokat, ne a pusztulást, a csüggedést, hanem a reményt és az igazi célt.

       Amikor Pongrátz Gergely létrehozta az 56-os kápolnát és mellette a múzeumot, akkor kértem őt és meg is tette, hogy ne csak a mártírok, hanem Kapisztrán Szent János emlékére is legyen fölszentelve a kápolna. És így is tettük Gyulai püspök úrral. S ott van mellette az az egyetlen múzeum, ami úgy összefogja az ötvenhatos múlt emlékét, amely nem kapott helyet Budapesten. S kérte a Corvin-közi harcos, parancsnok, írjak valamit az emlékkönyvbe. S beírtam én ezt a nagyon kedves mondatot, amit többször írtam már: „A múlt erős gyökér! Jelen és jövő belőle él." 1956 forradalma és szabadságharca ilyen gyökér számunkra. Nem szabad, hogy emléke kivesszen, jó és szép céljaiért, a nemzet fölvirágoztatásáért nekünk is fáradni kell. Keresztény emberként, helytállással és imádsággal. Hiszen ezt tesszük a mai napon is, amikor nemzeti imádságunkkal kérjük a mennyei Atyát: Isten, áldd meg a magyart! Ámen. 

Szólj hozzá!

 Országom nem pusztul, hanem tisztul. Bízzatok bennem, örökös Királynőtökben!

Szólj hozzá!

RAMON CUÉ ROMANO SJ 1989.jpg 

RAMON CUÉ ROMANO SJ. (1914-2001) spanyol jezsuita pap 1957-ben kiadott egy verses kötetet “Sangre de Hungaria” (Magyarország vére) ebben található ez a vers

 

 

Magadra hagytunk Tégedet


Kicsi húgunk, te drága! 
Magadra hagytunk Tégedet. 
Míg fényes nappal Rád törtek gyalázva, 
S Európa szívéről letéptek rőt kezek. 
Keresztútján a művelt világnak 
Magadra hagytunk Tégedet.

 Hogy körülálltuk földre tiprott tested, 

A hulló jaj és forró vér felett, 
Melynek árjával bepermetezted 
Ruháinkat, - mi csak szónokoltunk és vitatkoztunk, 
De senki előre egy lépést se tett, 
Csak kezeinket emeltük az égnek, 
S magadra hagytunk Tégedet.

Szemünk láttára tapostak a sárba, 
Nem távoli őserdők megett, 
De Európa szívében, hol drága 
Múltunk őre a Fórum és a Parthenon meredt 
A dómokra, mely visszhangként hordta 
A vádat, amit Dante emelt érted, 
Hogy bölcsesség, jog széthullt darabokra 
S Beethoven dala kilencszer zokogja: 
Az életünk új barbár korba tévedt. 
S bár vállainkon húsz évszázad súlya, 
Elárultuk múltunkat és újra 
Vak félelembe fúlt a tett, 
S magadra hagytunk Tégedet.

Bűvölten néztük mozdulatlan 
Hogy gázol át törvényen az ellen, 
S a szörnyetegnek végső pillanatban 
Hogy étvágya beteljen 
Áldozatként a szörnyű lakomára 
Kis húgunkat dobtuk oda s holnap 
Új áldozatra vajon kit sorolnak? 
Bűnöd csak az volt, hogy a szabadságot 
Kívántad, mint a kék magas 
Büszke királya a sas. 
És annyi volt hős fiadnak vétke, 
Hogy hitvesüket úgy hívták “enyém”, 
Hogy anyjukat is úgy hívták “enyém”, 
Hogy lányukat is úgy akarták hívni, 
S a földbe, melybe búzát s vért vetettek, 
“enyém”-nek hívták a hazát, történelmet. 
Óh Isten mondd hát vétek ez? 
Ezért tiportak le, s mi szabadok 
Magadra hagytunk Tégedet!

Kicsiny húgunk, te drága Magyarország! 
A lelkünk mélye és a városok 
Jazz-hangos éje, karikás-szemű hajnalok 
A vádat hordják, 
Hogy letiportak s friss véred kiált 
A szabad ember foltatlan ruháján 
A munkások olajos öltönyén 
S a vasárnapi vasalt nadrágokon… 
Nincs, ki lemossa véredet, 
Mit vád-piros ajakkal égetett 
A homlokunkra húszezer halott: 
- “Világ porondján fényes nappalon 
Megint magunkra hagytatok!” –

És üldözni fog majd e bűnnek árnya: 
A béke szavát elfojtja a jaj, 
A szabadság új árulást takar. 
S ha ajkunk olykor igazságot hirdet 
Saját vétkünkkel hazudtol meg minket, 
Mert lelkük mélyén érzik már a népek, 
Hogy bűneiknek súlyos agyaglába 
Megindult és sár tapad nyomába 
És árulásuk, árulásba hal, 
És nincs nagy nemzet, addig míg e bélyeg 
Rajtunk ég, - és homlokunk az égnek 
Nem tárhatjuk, hisz láncban a magyar. 
Mert Európa szívében előttünk 
Fényes nappalon megtörténhetett, 
Hogy meggyaláztak szép kicsi húgunk,


S mi magadra hagytunk Tégedet.

Szólj hozzá!

Bábel Balázs érsek 2009. október 23-i beszéde 1
 
     Október huszonharmadika, nemzeti ünnepünk. Valóban az? Azt mutatta a mai nap képe? Az ország fővárosában, az ország vezetői nép nélkül kordonok között tartották a nemzeti ünnepet. Végigjöttem egész Bács-megyén, de még föntebbről kezdtem az utamat, hiszen szülőfalumból jöttem, hiszen ott ünnepeltem, ahol nagyon sok áldozata volt a forradalom utáni megtorlásnak. Hiányzik a nemzeti színű zászló a házakról. Még némely középületen sincs rajta. Szinte teljes apátiába, teljes depresszióba hullott volna az egész magyar nemzet. Igaz, az ötven éves évforduló rendőrattakjával, ez is beletartozik az ötvenhatba. S, hogy ráadásul még kitüntetik annak rendőrvezetőjét, aki még itt volt Bács-megyében, büszkén mondta "... a nevelőapám a kalocsai érsek intézőjének a fia volt" nem sokat tanult tőle. Pedig ez a forradalom, amire emlékezünk vállalható keresztény, katolikus embernek is. Mert nem forradalomként indult, hanem békés tüntetésként, amikor a nép már megelégelte az elnyomatást. S a fiatalok, akik nem hallottak szinte hazaszeretetről, Istenről az iskolában, s az egyetemisták, azok kezdték el. S a békés tüntetésbe a parlamentnél belé lövettek. Keresztapám ott volt, mesélte: százával hulltak el az emberek. Azt a létszámot senki sem tudja. Patakokban folyt a vér, amikor rálőttek a parlament előtt lévő tömegre.
     Ekkor kezdődött a fegyveres harc. Mert már tűrhetetlenné vált az állapot. Az önvédelmet még a katolikus erkölcstan is megengedi. S ami döbbenet volt, nem a reform-kommunisták, hanem fiatal gyerekek, munkások, egyszerű emberek vívták meg a harcot. Barikádokon és az utcákon. S a nagy orosz medvét, ha nem jön a külföldi segítség, a közömbösség, akkor ki lehetett volna űzni. Csakhogy elárult bennünket Nyugat, kettős játékot játszott, befogadta Mindszenty bíborost , de ugyanakkor megüzenték Moszkvába: Magyarország nem tartozik az Egyesült Államok szövetségesei közé, azaz bármit lehet vele csinálni. S jött a több mint kétszázezer orosz katona a négyezer tankjával s a magyar muszkavezetőkkel. Ma hallunk ilyeneket: nem lehet kisajátítani a forradalmat! A barikád mindkét oldalán lévőket egyaránt mártírnak kell tekinteni. Hát ez a legrosszabb. Azoknak is annyit jelent a forradalom, akiknek apját fölakasztották, összeverték, vagy testvérét, vagy a családtagjait, vagy azokét, akik ÁVÓ-sok voltak?
Haszonélvezői lettek utána a rendszernek? S ha nem jön a nyolcvankilences fordulat, még mindig ellenforradalomról beszélnének? Azokkal össze lehet keveredni? Azoktól bűnbevallást kell kérni! Mert, ha nem szolgáltat a föld igazságot, úgy lesz, mint Dobó István sírjára írták:
"Tudom, hogy él az én Istenem és igazságot szolgáltat nekem." Azoknak is, akik mártírok voltak, s azokat is megítéli, akik kegyetlen üldözőkké lettek.
     Vállalható ez az ünnep egyházunk szempontjából is, hiszen mártír főpapja, Mindszenty bíboros szinte egybenőtt a forradalommal. Emlékezetes szép beszédeit kiforgatták, hogy vissza akarta állítani a kapitalizmust! Szó sincs róla. Szabadságot, függetlenséget akart a magyar népnek! Még az oroszokkal is békében akart lenni, ha azok tisztelnek bennünket. S a pápa, XII. Piusz november másodikán üdvözölte a magyar forradalmat, de mikor megtudta, hogy letiporták, akkor nyilvános beszédét nem tudta másként kezdeni, mint háromszor fölkiáltva és fohászkodva kiáltotta: "Isten! Isten! Isten!" S elítélte azt a szörnyű brutalitást, amit ennek a népnek el kellett szenvednie.
     A későbbi VI. Pál, Montini bíboros Milánóban magyar kereszttel járta a várost, százezres tömegek mentek utána. Imádkoztak a magyarokért. New Yorkban, Spelmann bíboros kétszázezer katolikussal a kőre térdelve imádkozott. Míg közben a politikusok megegyeztek egymás között. Ez a forradalom megmutatta, hogy mire képes az ember a szabadságért. S milyen nagy volt azokban a hazaszeretet. Gyűjtöttek és a pénzeket ott lehetett hagyni az utcán. Nem nyúlt hozzá senki. Vért adtak. Falu vitte föl a különböző mezőgazdasági termékeket, hogy élelmezze Pestet. Összeforrt a magyar népnek jobbik része akkor. S a leveretést követte az a kegyetlen agymosás s lassú-lassú csöpögtetése a jólétnek, ami ennek a népnek eltörte e gerincét. Máig nem tudjuk kiheverni azt az időt, amikor a diktátort annyira istenítették. De már ezen a földön valamikképpen mindig beérik a bűn is. S valamiképpen már ezen a földön is vezekel mindenki bűneiért. Ez történt az ő esetében is. (Folytatása következik!)

 

Szólj hozzá!

 +!

Orosz Ferenc (Pécel + 2011) lelkipásztor elmondta Budapesten, az 1999. április 24-én tartott rendezvényen

orosz ferenc.jpg       Mindenható szent és igaz Isten, Akié minden dicsőség a mennyben és a földön, előtted állunk meg és adunk hálát, hogy adtál hősöket e népnek, akik a magyar nemzet fiaiként lettek hősökké, akik megértették az idők szavát, akiket magával ragadott a szabadság vágya, akiknél fontosabb lett a haza ügye, mint egyéni érdekeik. Köszönjük mindazokat, akiket 1956-ban magával ragadott a tenni akarás és azokat is, akiket magával sodort a honszeretet és az erkölcsi tisztaság nagyszerűsége. Köszönjük Istenünk azoknak példáját, akik egy tisztább és jobb életért készek voltak halni is. Nem a meghalás teszi hőssé az embert, hanem az, hogy önmagán túl látva egy eszméért, a nemzeti közösségért, az igazságért, a szebb jövőért semmi sem drága, még az élete sem. Mély tisztelettel emlékezzünk 1956 hőseire. A csodára, amikor az elnyomott és lefojtott érzések és gondolatok a szív legmélyéről megtisztulva törtek elő. Légy áldott Istenünk, a forradalmi napok ragyogó és örömteli tekintetű embereikért, akik az igazság, az erkölcsi tartás tiszta örömét hordozták, akik fegyverrel vagy fegyver nélkül a boldog jövő letéteményeseiként erősítették egymást.

Könyörülj rajtunk, Úr Isten, hogy méltóképpen ünnepelhessünk. Tisztíts meg minket, bocsásd meg bűneinket, hogy indulatoktól és önzéstől megtisztított szívvel állhassunk eléd Jézus Krisztusunk. Kérünk, adj erkölcsi tartást népünknek s add, hogy tetszésedre és egymásért élő nemzet fiaiként élhessünk. Urunk, kérünk Te adj önzés helyett áldozatra kész szívet, hogy élhessünk népünk javára és a Te dicsőségedre!

Kérünk, hogy az önigazságukban mindenre jogot formáló lelkület helyett, adj nekünk előtted való alázatot és irgalmas szívet. Könyörülj Urunk e világon. Könyörülj Urunk rajtunk is, hogy méltók lehessünk azokhoz, akikre emlékezünk.

Ámen. 

 

Szólj hozzá!

 Imádkozzunk az 1956-ban elesett, kivégzett, halálra-kínzott vértanúkért és vértanúkhoz, hogy segítsék meg Édes Magyar hazánkat!

Szólj hozzá!

 +!

     Örök, mindenható Isten! Hazánk szabadságáért és a függetlenségéért vívott csatákban és a harctereken elesett hős testvéreinkért könyörgünk most szent Fölségedhez. Te láttad Urunk küzdelmeiket, szorongatottságaikat, szenvedéseiket és vérük hullását. Kegyelmedbe ajánljuk őket: Urunk Istenünk. Ismerd el magadéinak őket: ne emlékezzél vétkeikre, amelyekkel életükben megbántottak Téged. Bárhol porladjanak is csontjaik, adj nyughelyet nekik az örök békesség honában, és örvendeztesd meg őket szent színed látásával.

Kegyes Megváltónk, Urunk Jézusunk: Te mondottad: “Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért!” Akikért most imádkozunk, azok nem kímélték önmagukat, sőt életüket és vérüket áldozták azért a földért, amelyet a Gondviselés jelölt ki számukra, hogy ez legyen a mi hazánk. Tekints reájuk kegyes szemmel isteni Üdvözítőnk, és hősi halottainkat részesítsd drága kereszthalálod érdemeiben.

Minket pedig segíts kegyelmeddel, hogy ezt a drága vérrel szerzett és megvédelmezett hazát odaadóan és önfeláldozóan szeressük, és érte dolgozni meg ne szűnjünk. Add, hogy a hősök véréből és áldott emlékéből a komoly kötelességteljesítés, a hősies áldozatosság, az istenfélelem és emberszeretet szelleme áradjon reánk. Add Urunk, hogy hősi halottaink életáldozata és nagy magyar elődeink példája minket is lelkesítsen és buzdítson az igaz hazaszeretetre. Akkor bízhatunk abban, hogy magyar szentjeink és hősi halottaink közbenjárására tovább véded és fenntartod szeretett hazánkat, Magyarországot!

Ámen

 

Szólj hozzá!

 

Szólj hozzá!

30 érv a várakozás mellett

szemermesseg_e_z.jpgAz alábbi 30 pontból 28, a Timóteus Társaság: Fiatalok az élet küszöbén II. (FÉK) c. kötetének 125-126. oldalán olvasható. Érveiből a nem hívő fiatalok is megsejthetik, hogy a tisztaság "parancsa" nem ésszerűtlen és nem "ránk erőltetett egyházi szabályozás', hanem minket védő, a hosszútávú párkapcsolat teljességére vezető segítség. A listát csekély változtatással és két pontnyi kiegészítéssel adom közre. Köszönet a netes forrásnak : 

– A várakozás megvéd a szexuálisan terjedő betegségektől (SZTB) való félelemtől, illetve azok következményeitől.
– A várakozás megóv a nem kívánt terhesség félelmétől, illetve azok következményeitől.
– A várakozás megóv a különböző fogamzásgátló módszerek veszélyeitől.
– A várakozás megóv az abortusz okozta traumától.
– A várakozás megóv attól, hogy a szexualitás rabja, vagy kiszolgáltatottja légy.
– A várakozás megóv az idő előtti házasságkötés kényszerétől.
– A várakozás megóv attól, hogy állandó elvárásoknak kelljen megfelelned.
– A várakozás megóv a (kínos emlékektől), hogy korábbi partnereiddel hasonlítgasd majdani házastársadat.
– A várakozás megóv attól, hogy érzelmeid félrevezessenek.
– A várakozás a biztosítja majdani házasságod egyedülálló örömérzetét.
– A várakozás megvéd a "rossz" párkapcsolatok szégyenteljes fenntartásáról.
– A várakozás megóv a gyermeked esetleges örökbe adásából eredő traumától.
– A várakozás segít elkerülni, hogy mély sebeket szerezz.
– A várakozás egy életre szóló bizalom alapját nyújtja.
– A várakozás segít, hogy megbecsüld az életet.
– A várakozás megóv attól, hogy energiáidat újabb és újabb kapcsolatok felépítésére kelljen koncentrálnod.
– A várakozás megóv a bűntudattól.
– A várakozás segít kifejleszteni egyfajta önzetlen érzékenységet.
– A várakozás erősíti az őszinte kommunikációt a partnerkapcsolatban.
– A várakozás segít a szemérmes türelem és az önkontroll kiépítésében.
– A várakozás segít megerősíteni azt a sajátos viszonyt, amely csak a házasságban lelhető fel.
– A várakozás segít kifejleszteni a kölcsönös lelki-érzelmi növekedés pozitív irányelveit.
– A várakozás szabadságot biztosít az ifjúkor adottságainak és lehetőségeinek élvezetére.
– A várakozás nyújtja az igaz szerelem diadalittas önbizalmát és ajándékát: a szüzességet.
– A várakozás bölcs és óvatos cselekedet, tekintve, hogy a szüzesség metafizikai pecsét! A Szentség oltalma nélkül való feltörése oly vakmerőség, mint bekötött szemmel átkelni egy forgalmas úttesten!
– A várakozás természetfeletti érték, hiszen a szentek titulusaiban nincs 'szőke' vagy 'barna' megnevezve, de szűz az igen!
– A várakozás segít az önbecsülés növelésében.
– A várakozás és önmegtartóztatás a szerelem és a párválasztás egyik jó próbatétele.
– A várakozás jobb partnerré tehet.
– A várakozás lehet az erkölcsi feddhetetlenség egyik kifejezése.

     A harminc érv, persze sokaknak "falra hányt korsó", mely nem csak értékvesztés, de a "cserepei" egy életen át élesek maradnak! (A szerk. irónikus megj.)

Szólj hozzá!

Világos beszéd

    Általános kérdés: szabad, vagy nem szabad házasságkötés előtt lefeküdni egymással?

     Egy jezsuita atya, aki hosszú ideig Japánban dolgozott és – egyebek között – jegyesek felkészítésével is foglalkozott, egy keresztény jegyespárról meséli:

– Már évek óta jártak heti rendszerességgel a házasság-előkészítő beszélgetésekre, amikor egyszer a fiú nem tudott eljönni. A cége üzleti útra küldte egy vidéki városba, messze Tokiótól. Na, itt a jó alkalom – gondolta az atya –, hogy feltegyen a mennyasszonynak néhány olyan kérdést, amit egyébként nem kérdezne! „És, hogy álltok ti a házasság előtti nemi élettel?”szemermesseg_3c_large.jpg A japán kislány nem sokat köntörfalazott „én olyat soha!” – válaszolta öntudatosan. „De mégis miért? Mondj valami indokot!” – nyaggatta a páter. „Tudja atya, az úgy van, hogy én egy nagy telefonközpontban dolgozom, ahol rajtam kívül még vagy 800 lány dolgozik. Együtt ebédelünk egy nagy közös menzán és ott aztán hallom ezt eleget, mert a téma 80 %-ban ilyen pasi-ügyekről szól. Hát, nekem teljesen világos, hogy az elsietett kapcsolatokból annyi kalamajka, annyi lelki fájdalom származik, hogy én olyat semmi esetre sem akarok magamnak…” „Na jó, ezt most csak úgy általában mondod – elégedetlenkedett az atya – de most mondj valami személyesebbet is! Te miért gondolkodsz így?” „Tudja, atya – folytatta a lány –, ha egészen személyes akarnék lenni, akkor azt mondanám: ha én kérném, az azért volna, hogy magamhoz kössem, ha pedig ő kérné – és én beleegyeznék –, az meg azért volna, mert nem akarom elveszíteni őt. Márpedig én SZABADON akarok rá igent mondani. De tetszik tudni.., hogyha a testiség kerül nagyon előtérbe, akkor már ‘test hívja a testet’, és a szabadsági fok erősen csökken. Ismerőseim mondják ugyan, hogy 'ki kell próbálni előtte, nehogy ne legyünk egymáshoz illőek vagy még az is lehet, hogy impotens…' De, hogy ez nem így van, azt megérzi az embert! Nos, ha én mellette döntök, akkor olyannak akarom szeretni, amilyen: még ha netán impotens, akkor is – de ezt SZABADON akarom eldönteni!”  Forrás nyomán

Szólj hozzá!

A fiatalok jóval tovább élnek tisztán, mint gondolnánk

     A szexuális aktivitás kezdete fontos népegészségügyi adat, hiszen kimutatottan összefügg a nemibetegségekkel, a tizenéveskori terhességekkel, kiábrándultsággal, a depresszióval, az öngyilkossággal. Csakhogy nem mindegy, hogyan állapítják meg ezt a kort. Egy nemzetközi felmérés meglepő eredményei.
     Dr. Jokin de Irala három országban (Peru, El Salvador, Spanyolország) több mint hétezer fiatalt kérdezett meg arról, mikor vesztették el szüzességüket. Tanulmányában – amely lényegesen szélesebb mintavételre alapoz, mint más hasonló felmérések – két szempontot vizsgált: a szüzesség elvesztésének átlag életkorát, illetve adott életkorban a szüzességüket elvesztők arányát.
     Az utóbbi kérdésre adott válaszokból kiderült, hogy a fiatalok jóval később kezdik a szexuális életet, mint azt a média bemutatja. Az általános – és a média által sugallt – felfogás szerint a fiatalok zöme 15 éves kora körül létesít először szexuális kapcsolatot. Ez azonban nem igaz; az ilyen korú fiatalok többsége még szűz – derül ki a tanulmányából.
    A tévedés oka – mutat rá a kutató – az, hogy a legtöbb felmérés csak az első szempontot, a szüzesség elvesztésének átlag életkorát vizsgálja – csakhogy kizárólag olyan válaszadók válaszai alapján, akiknek már volt szexuális kapcsolatuk. Az így kapott adatok csak a szexuálisan aktív fiatalok kormegoszlását tükrözik, ami lényegesen különbözik a fiatalság egészének adataitól.
     Dr. Irala felmérése, amely az összes fiatalra kiterjeszti a vizsgálatot, azt mutatja, hogy a vizsgált három országban a 15 éveseknek mindössze 20 százaléka próbálkozott testi kapcsolattal, és 18 éves kor alatt a fiatalok többsége még nem él szexuális életet.

A szexualitás megkezdése az életkor függvényében

ÉLETKOR     El Salvador        Peru        Spanyolország
     13                  6.7              4.4              -
     14                13.8              9.6              -
     15                20.9            17.0              -
     16                26.6            21.4            21.7
     17                32.0            29.4            34.8
     18                38.0            40.0            62.9
     19                45.5              -               78.0
     20                  -                 -               79.5

     A fentiek fényében fontos volna, hogy az országos és nemzetközi egészségügyi szervezetek átgondolják, miféle programokat visznek a közép-, sőt általános iskolákba. Ha ugyanis téves az a feltételezés, hogy ez a korosztály aktív szexuáls életet él – márpedig a fenti adatok ezt igazolják –, akkor a szexuális nevelési, óvszer- és fogamzásgátló-népszerűsítő stb. programok a kockázatcsökkentés (AIDS, nemibetegségek stb.) helyett valójában éppen szexuális aktivitásra biztatják, s így az azzal járó kockázatoknak teszik ki a tisztaságban élő fiatalok sokaságát – írja a catholicexchange.com.   (Magyar Kurír)

vigyázz, hova lepsz.jpg

Szólj hozzá!

A pornográfiáról vetítettek filmet a madridi Ifjúsági Világtalálkozón

      A 2011-es II. János Pál Nemzetközi Filmfesztivál díjnyertes dokumentumfilmje az egykori pornósztár, Shelley Lubben megtérését mutatja be.
ShelleyLubben.jpgAz Out of the Darkness (A sötétségből) című filmben négy ember története szövődik össze. Shelley Lubben nyolc évig volt prostituált, sztriptíztáncos és pornószínész. A szexiparban elszenvedett traumák nyomán drogfüggővé váló, depresszióval és más súlyos pszichiátriai betegségekkel küzdő nőt leendő férjével kialakult barátsága vezette Krisztushoz. Évekig tartó, teljes gyógyulása után ma egykori környezetében, a szexipar által kizsákmányolt nők körében evangelizál. A film másik három szereplője: Mark Houck, aki a pornófüggőségtől megszabadulva lett a pornográfia elleni küzdelem fáradhatatlan harcosa; valamint két szakember, fitzgibbons.jpgRichard Fitzgibbons JudithReisman_2.jpgcsaládterapeuta és Judith Reisman, a szexuális forradalom történetének szakértője.

      Sean Finnegan rendező a Zenitnek nyilatkozva elmondta: az Anteroom Pictures filmjének alkotói órákon át beszélgettek a megszólalókkal, és a rögzített, több dokumentumfilmnyi anyagot sűrítették egyetlen filmalkotásba. „A beszélgetések során rádöbbentem, milyen mélyen áthat ma mindent a szexuális utilitarizmus (a 'fogyassz minél több gyönyört') filozófiája. A pornográfia mindenkire hat, minden életkorban, minden életállapotban. G.K. Chesterton írja: van, hogy valami olyan nagy, hogy már észre sem vesszük. Ilyen a szexuális haszonelvűség: mindenütt jelen van. Pusztítása oly széles körű, hogy eleve adottnak vesszük, úgy véljük, ilyen a mai kultúra, ilyennek kell lennie. Csakhogy ez nem igaz! A filmmel az a szándékunk, hogy olyan emberek történetére hívjuk fel a figyelmet, akiknek az életét rombolta ez a téves feltételezés” – fogalmaz a rendező.
     „Még egy érdekes felismerésünk volt a film készítése során: az, hogy nem kell elfogadnunk a mai kultúrát úgy, ahogyan felénk nyújtják. Igenis formálhatjuk, jobbíthatjuk, és létrehozhatunk olyan művészetet, ami a magasabbrendű dolgok és a nagyobb jó felé emel. Egy ilyen történetet elmondani, amelyben ennyi minden ötvöződik: lealacsonyodás, kifosztottság, bűn, kegyelem, megtérés, szabadulás – ez olyan élmény, amitől valóban kinyílik az ember szeme, és megváltozik a szíve. Remélem, ezt fogja közvetíteni a nézők számára, és éppúgy megrendíti és cselekvésre ösztönzi őket, mint minket, az alkotókat.”
     A rendező elmondta, hogy az eddigi vetítések visszajelzései „nagyon erőteljesek és nagyon pozitívak”; különösen a fiatal felnőtteket érinti mélyen a film szeretetről és reményről szóló üzenete. „Megerősíti őket abban, amit ösztönösen éreznek: hogy hazudnak nekik a szexuális felszabadulás ígéretes szabadságáról, és hogy a másik embert használni – akár kapcsolatokban, akár a pornográfia által – minden érintett számára ártalmas.” Sokan értékelték azt is – tette hozzá –, hogy a filmben nincsenek a jó ízlést sértő képsorok. „Azt szeretnénk bemutatni, hogy az egész jelenség mélyén Isten képére és hasonlatosságára teremtett emberek állnak. A pornográfia emberi oldalának bemutatása érzelmileg megindítja a nézőket.”
seanfinnegan_0.jpg     „Remélem, a film leleplezi azt a hazugságot, hogy a pornográfia 'ártalmatlan szórakozás', és rádöbbenti a nézőket, hogy a szexuális haszonelvűség filozófiája és a pornográfia valóban rombolja az embert – azt, aki kínálja, éppúgy, mint azt, aki él vele. Persze egyetlen film nem fog mindent megváltoztatni, de bízom benne, hogy aki megnézi, kétszer is meggondolja, mielőtt kattint az egérrel, megvesz egy pornóújságot, vagy önző módon szexuálisan használ valakit. Remélem, a film ráébreszti, hogy egy valóságos embernek hihetetlen szenvedéseken kellett keresztülmennie, míg megszülettek azok a képek, amelyeket megnézni készül” – fogalmaz Sean Finnegan.

A film honlapja itt található. (Magyar Kurír)

Szólj hozzá!

Egy olvasói vers, mely megérintette a szívemet!

 

Becker József:  AVE MARIA

Ha tenger partján látod a röpülő sirályt,
S a Pagodák ösvényén a lélek néha sír,
Megáll az Idő, és otthon vagy megint,
S Krisztus az ujjával a porba ír.

Testvérem bárhol állsz, és bármerre jársz,
Délben messze hangzó harangszóra vársz.
Ne nézd a jeleket, s ne várj csodát:
Mondj el ma értem is egy AVE MARIÁT!

Halkan neszez a fán az erdei mókus,
Egy kis virág a földről integet feléd,
Adj hálát értük is, mint jó Ferenc atyánk.
Az Úr egy szép mondata került csak eléd.
Testvérem bárhol állsz, és bármerre jársz,
Délben messze hangzó harangszóra vársz.
Ne nézd a jeleket, s ne várj csodát:
Mondj el ma értem is egy AVE MARIÁT!

Ha csendben talál téged a búskomor este,
S a székedre roskad a szürke Magány,
Vársz valakit, de nem jön el senki,
Csak Mária, az én jó égi Anyám.
Ha szenvedő testvéred az égre felkiált,
Utolsó reménye, mint a por, szerteszállt.
Ne nézd a jeleket, s ne várj csodát:
Mondj el ma érte is egy AVE MARIÁT!

A.D. 2012.10.06. © JóB

Szólj hozzá!

 
 
Könyörgés édes Hazánkért (Magánhasználatra!)
 
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya, mint Anyánkat!
Ne hagyd elveszni meggyötört hazánkat.
Fordítsd felénk könnyes tekinteted, mutasd meg számunkra Szeplőtelen Szíved! Hevítse át szívünket Szeretetlángod,
hogy megtérjen nemzeted, kövessen Országod! Amen.
 

Szólj hozzá!

Hallgattassék meg a másik fél is? (Részlet a református.hu honlapról)

zsinat_cimer.jpg

      Alábbiakban megtekinthetik a Zsinat múlt csütörtöki ülésének azt a részét, amelyen a Heidelbergi Káté új fordítását tárgyalták a tagok. A katolikus miséről szóló 80. kérdés-felelet miatt a döntés szokatlanul nagy visszhangot váltott ki. Ezért közöljük a zsinati vitát egészében, hogy a megindult eszmecseréhez még több szempontot szolgáltassunk.
      A XIII. Zsinati ciklus tizedik ülésének talán legérdekesebb témája volt a Heidelbergi Káté új fordítása. Az elmúlt években többször is felmerült, hogy szülessen meg a jövőre 450 éves hitvallásos irat, amely a Magyarországi Református Egyház hitvallásos alapja, új fordítása. A káténak ugyanis több fordítása is született az évek során, és a Kárpát-medencei reformátusságot tekintve több szövegváltozat is használatban van. (...)
      A munka az eredeti német – és kiegészítésképpen – a latin szöveget veszi alapul. A Konvent úgy döntött, nem új fordítás készül, hanem az új szöveg Erdős-Victor és a Tavaszy-féle fordítás átdolgozása lesz.
A fordításra létrejött bizottság mostanra elvégezte a munka érdemi részét, de maradt egy nagyon fontos nyitott kérdés: a fordítást végző testület azt javasolta, hogy a korábbi fordításokhoz képest a 80. kérdés-felelethez fűzzenek kiegészítést. A 80. kérdés ugyanis az úrvacsora és a katolikus mise közötti különbséget fejti ki, és arra a következtetésre jut, hogy: „A mise így alapját tekintve megtagadja Jézus Krisztus egyszeri áldozatát és szenvedését és ezért kárhozatos bálványimádás."
zs23_q852.jpg      A fordítóbizottság azt javasolta, hogy az új szövegváltozatban a kárhozatos bálványimádás kifejezés kerüljön zárójelbe, a lábjegyzetben pedig szerepeljen az alábbi kiegészítés: „A kifejezést csak a történelmi hűség kedvéért hagytuk a szövegben. Amit a 16. században a Káté szerzői jónak láttak, azt ma már – mint római katolikus hittestvéreinket bántó kitételt – nem használjuk."
      A Zsinat tagjai csütörtökön hosszas vita, majd név szerinti szavazás után elvetették a fordítóbizottság javaslatát a 80. kérdés módosítására-kiegészítésére. A zsinati tagok közül 17-en támogatták, 57-en elvetették a zárójeles megoldást. A Heidelbergi Káté fordítását a Zsinat elfogadta. A Káté-fordítás folyamata során a Kárpát-medencei részegyházak hasonlóképpen állást foglalnak a kérdésben, majd a júniusban ülésező Generális Konvent elé kerül az ügy. Ezt követően a Zsinat novemberi ülése újra napirendre tűzheti a Heidelbergi Káté új szövegtervezetét. (...)     Reformatus.hu

utólagus kiegészítés "A 2013. június 28-i nyilatkozat":

https://reformatus.hu/magyar-reformatus-egyhaz/gk-nyilatkozatok-lista/magyar-reformatus-egyhaz-kozos-zsinatanak-unnepi-nyilatkozata-2013/

A Magyar Református Egyház Közös Zsinatának ünnepi nyilatkozata (2013)

Mi, magyar reformátusok, Istennel és egymással kötött szövetségünket megerősítve zsinati közösségünkben adunk hálát hitvallásunkért, a 450 esztendős Heidelbergi Kátéért. Így fogadjuk el a Káté szövegének átdolgozott, új magyar fordítását is. A Heidelbergi Káté olyan hitvallás, amely az emberi kifejezőképesség töredékes eszközeivel fogalmazza meg Istenbe vetett hitünket és ad számot a keresztyén életről. Olyan formában, amely számos eltérő kultúrában váltott ki azonos hatást: összegyűjtött és megtartott.

Tudjuk, hogy Krisztuséi vagyunk, aki vigasztalja, vezeti, megtartja népét. Ennek a boldog bizonyosságnak és szilárd hitnek ma is érvényes és világos kifejezése a Heidelbergi Káté, amely ugyanakkor jelzi, hogy a magyar reformátusok elválaszthatatlanul kapcsolódnak egy határokon és kontinenseken átívelő értékközösséghez. Nincs olyan nyelvi, kulturális, történelmi határ, ami megoszthatná keresztyén testvériségünket, amely ebben a hitvallásban jut kifejezésre. A Heidelbergi Káté minden nyelven és minden korban ugyanazt hirdeti: Krisztus váltságát és valóságát az ember életében, megszentelő jelenlétét az egyházban. A Kárpát-medencei népek nyelvén kiadott Heidelbergi Káté pedig üzenet: a népek megbékélésében az üdvözítő Istenhez tartozva vagyunk egymás testvérei.

Soli Deo Gloria!

Szólj hozzá!

A Szentmise, nem „kárhozatos bálványimádás"!

      A magyarországi reformátusok XIII. zsinati ciklusának 10. ülésén, 2012. május 24-én névszerinti szavazással, a 74 jelen lévő vezető személyiség 57:17 arányban az átváltoztatást, az Átváltoztatott Kenyérben Krisztus Testét, az Átváltoztatott Borban Krisztus Vérét hinni, „kárhozatos bálványimádásnak” ítélte! Mivel Krisztus maga parancsolta meg a követőinek egyedüli éltetőként az Ő testének és vérének vételét, a szavazók- ártó módon- a saját nyájukhoz tartozók élete ellen is szavaztak! Úgy döntöttek, hogy a 450 évvel ezelőtti Heidelbergi Káté 80. paragrafusa, nevezetesen az, hogy a katolikusok miséjét, az átváltoztatást, az Eucharisztia tiszteletét és vételét ma is „kárhozatos bálványimádásnak” tartják és ezt a viszonyulást írják elő a saját nyájukhoz tartozóknak, a saját híveikben is súlyos zavart okoztak. Még a reményét, a hitét is elvették tőlük, hogy Krisztus intelmét valahogy mégiscsak teljesíthetik, hogy testének és vérének vételében valahogy mégiscsak részesülhetnek ők is. (l.:református. hu/ Nézze vissza a zsinat vitáját a Heidelbergi Káté fordításáról).

kepatmeretezes_hu_681_12 (1).jpg      A természettudomány a létező anyagi világra vonatkozóan az egzakt, a feltárt igazságok teljességének pontos képviselete. Az igazság képviseletének ilyen kötelezettsége miatt egy hívő természettudományos ember számára, aki aggódik a magyarság, az emberiség bajbajutottsága, gyermekeink, unokáink jövője miatt, kötelező felemelni a szavát, amikor az élet záloga, az igazság ellen tesznek, amikor igazságok tárát, legyen az akár csak a szavakban kinyilatkoztatott igazságok tára – a Szentírás –, megcsonkítják. Különösen, amikor az egyedüli igaz éltetőnek, Jézus Krisztusnak a szavait, parancsait- a legfontosabb parancsait, intelmeit- hagyják el, vagy elferdítik és közben, megtévesztően, a fiatalokat megrontóan, Krisztus követőinek, keresztényeknek, vagy keresztyéneknek hirdetik magukat.

      Krisztus követővé, Krisztus megvallójává, ígérete szerint az örök élet várományosává váláshoz Krisztus szavai, intelmei teljességgel eligazítóak, egyértelműek, mindenki ellenőrizheti, senki nem csorbíthatja, senki nem vehet el belőle semmit: „Bizony, bizony mondom nektek, ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet és issza az én véremet annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi örökké él. (Ezeket mondta, amikor Kafarnaumban a zsinagógában tanított - János 6, 53-59).

      Az Emberfia teste és vére, amire Krisztus utal pedig nem más, mint az utolsó vacsorán önmaga által a saját testévé és vérévé Átváltoztatott Kenyér és Bor. Ezt a csodálatos tettet (magát az átváltoztatást) a Szentlélek közreműködésével az idők végezetéig feladatként tovább adta az apostoloknak, majd folytonossággal az apostolok és az apostol utódok által felszentelt papoknak: „Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik, ezekkel a szavakkal: Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre. Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak.” (Lukács 22, 19-20). Az utolsó vacsora központi eseménye az átváltoztatás és az átváltoztatás folytonos megismétlésének megparancsolása, vagyis az Oltáriszentség, az Egyház, az „Egy, Szent, Katolikus (Egyetemes) és Apostoli Anyaszentegyház” (ahogy a Niceai-Konstantinápolyi hitvallásban van) alapítása lényegében azonosan van leírva a másik kettő szinoptikus evangélistánál is (l. Máté 26, 26-28 és Márk 14, 22-24).

Eucharistia.jpg       A kezdetektől- az ősegyházban- az apostolok és utána azok, akiket kézrátétellel erre felszenteltek, az összejöveteleiken, sokszor titokban, a Szentlélek erejével a kenyeret és a bort a mennybe felment Jézus Krisztus testévé és vérévé változtatták át. Az Átváltoztatott Kenyeret, az Oltáriszentséget az összejöveteleiken nem fogyasztották el teljesen, hanem féltve őrizték, hogy alkalmas időben elvigyék a börtönbe zárt, megkínzott, beteg testvéreiknek a gyógyításukra, gyógyulásukra, megerősítésükre. Tehát a kezdetektől, Krisztus mennybe menetelét követő első Pünkösdtől, az apostolok igehirdetésének kezdetétől, azokat akik Krisztus követői, megvallói lettek keresztényeknek, Krisztus Testét, a testévé Átváltoztatott Kenyeret evőknek és Krisztus Vérét, a vérévé Átváltoztatott Bort ivóknak nevezték. Így a kezdetektől és az idők végezetéig Krisztus követői, a keresztények legpontosabb, legegyértelműbb meghatározása, definiciója: „titokzatosan Krisztus testévé Átváltoztatott Kenyeret evők és a vérévé Átváltoztatott Bort ivók közössége”.

      Abban a nagy bajban, amibe az emberiség és benne a magyarság, a magyar nép, minden más népnél fokozottabban is, mostanra belesodródott, ez az érthetetlen, felfoghatatlanul mély gyűlöletből fakadó zsinati állásfoglalás nagy hiba, nagy baj, súlyos vétség, a magyarság bajbajutottságát sokszorosan tetéző, ártó tett volt! A fosszilis szén rohamos fogyása, az élővilág, különösen az élő erdőségek pusztítása és az általános elszennyeződés parancsolóvá teszi egy új világrend, a „gyógyítás világrendjének” sürgető kimunkálását. A „gyógyítás világrendjét”, mivel minden gyógyításhoz mindenkor transzcendens erő, energia szükséges, csak az igaz gyógyító, Jézus Krisztus által, Őbenne valósíthatjuk meg! Kellermayer_9628.jpgAz elhibázott zsinati állásfoglalás helyett inkább a baj lényegét, a bajból való egyedüli kimenekülést szem előtt tartva és az igazi ökumenét, az egységet keresve, az utolsó szavai: „s íme én veletek vagyok a világ végezetéig” miatt megalapozottan reménykedve, sürgetően be kell látnunk , hogy a gyógyításhoz, az új világrend, a „gyógyítás világrend” megvalósításához szükséges erőt, energiát kizárólag Krisztusban, az Ő testévé Átváltoztatott Kenyérben és a vérévé Átváltoztatott Borban találhatjuk meg. 

Kellermayer Miklós
egyetemi tanár, emeritus professzor

Szólj hozzá!

      A magyarországi reformátusok 2012. május 24-én, a XIII. zsinati ciklus 10. ülésszaka keretében tárgyalták a Heidelbergi Káté (a Magyarországi Református Egyház hitvallási irata) új magyar fordítását. A református zsinat végül 57:17 arányban úgy döntött, hogy ma is szó szerint vallja a 450 éves tanítást, amely 80. kérdésében a katolikus szentmisét „kárhozatos bálványimádásnak” minősíti, mert a katolikus hit szerint Krisztus valóságosan jelen van a szentmisében átváltoztatott kenyér és bor színe alatt. Az alábbiakban a döntés nyomán megfogalmazódott véleményeket adjuk közre.

„Kárhozatos bálványimádás”?

      „A magyarországi reformátusok XIII. zsinati ciklusának 10. ülésén szavaztak a 450 évvel ezelőtti Heidelbergi Káté 80. paragrafusáról, mely szerint a katolikusok miséje, az Eukharisztia tisztelete és annak vétele „kárhozatos bálványimádás.” A jelenlevő 74 személy 57:17 arányban a „kárhozatos bálványimádás” mellett szavazott.

       Nem mehetünk el e mellett a szavazás mellett szó nélkül, mert akkor ökumenikus törekvésünk „tapintatból”(?) hazugságba torkollana. Az Igazság iránti tiszteletem és a katolikus és református testvéreim iránti szeretetem késztet arra, hogy a következő megjegyzéseket fűzzem a történtekhez.

      Köszönjük annak a 17 református testvérnek, hogy nem tekinti a mi Szentmisénket, amely kétezer év óta annyi szentet nevelt, kárhozatos bálványimádásnak! Természetesen itt nemcsak rólunk, katolikusokról van szó, hanem az egész keleti kereszténységről és a Kálvin előtti másfél ezer év hitéről is. A Katolikus és Ortodox Egyházban az a tény, hogy Jézus valóságosan jelen van-e a Szentségben vagy nincs, soha nem volt, ma sem az, és soha nem lehet megszavazás tárgya. Minden erőmmel és testvéri szeretettel próbálom megérteni katolikus hitem világosságában a Heidelbergi Káté ezen kitételét és az 57 mai szavazó testvérem állásfoglalását! Azon túl, hogy heves viták és ellenséges érzelmek korában fogalmazódott meg, mégis mint katolikus hívő hogyan tudnám megérteni ezt a megfogalmazást éppen katolikus hitemben?

     Talán a következőképpen. Kálvin nem volt felszentelt pap, tehát nem konszekrálhatta a kenyeret és a bort. Ő és követői nagyon is katolikus módon gondolkoztak, amikor a maguk Úrvacsorájára vonatkozóan tagadták az átváltoztatást (a valóságos jelenlétet). A Katolikus Egyházban is előfordulhatna ilyen tagadás, amely pontosan a hit lényegéből fakadna. Ha mondjuk pár férfi és nő katolikusként, fölszentelt pap hiányában, összejönne és elvégezné a mise szertartását, kimondaná a kenyér és a bor felett az alapítás igéit és „megáldozna”. Miséjüket nem tartaná a katolikusok közössége „érvényes” misének, hanem kárhozatos bálványimádásnak, ha térdet hajtanának előtte. Kálvin és követői akkor gondolkodnának katolikus- és ortodoxellenesen, ha saját Úrvacsorájukra vonatkozóan vallanák az átlényegülést, és imádással borulnának le a kenyér és bor előtt. (Ez esetben valós lenne a vádjuk!)

      Azt azonban újra át kell gondolniuk, hogy joguk van-e a katolikus és ortodox misét „kárhozatos bálványimádás”-nak nevezni, hiszen a katolikus és ortodox hívő úgy tudja, hogy a feltámadt Krisztus valóságosan jelen van a konszekráció után a kenyérben és borban, úgy, ahogy zárt ajtók mellett jelen volt a tanítványoknak éppen az Utolsó Vacsora termében. Tehát a feltámadott testnek nem akadály a zárt ajtó, sem a kenyér és a bor állaga. Ha ezt mi így tudjuk, akkor le kell borulnunk előtte, mint Szent Tamás apostol tette, és megvallani: 

mystical mass.jpgIsten-volta rejtve volt a keresztfán
itt emberarcát rejti e talány,
de én mindakettőt hiszem s vallhatom,
kérve, amit kért a bűnbánó lator.

Sebeid Tamásként látnom nem lehet,
mégis Istenemnek vallak Tégedet,
Hiszem, amit hinni Isten Fia szab,
igédnél, Igazság, mi van igazabb.

      Ha egy református testvér úgy tudná, hogy tőle egy méterre valóságosan ott áll a föltámadt Úr, bár láthatatlanul, bizony ő is leborulna előtte. Erre mondhatná valaki, hogy ez szubjektíve rendben van, de objektíve hogy áll a dolog? Ez azok részére, akik a kétezer éves folyamatos hiten kívül vannak, tudományos kutatás kérdése. Akik a Kálvin által alapított közösségben lettek megkeresztelve, kutassák szorgalmasan a Kálvin előtti másfél ezer év hitét, hiszen ők sem csupán ötszáz éves kereszténység tagjai, hanem a kétezer éves kereszténységé. Ebben a kutatásban segíthet (mert az Eukharisztia egyháztani kérdésekkel van kapcsolatban) 

H. Newman.jpgBoldog John Henry Newman bíboros Apologia pro vita sua c. műve (magyarul: Európa Könyvkiadó, Bp. 2002).

      Ugyanakkor egy katolikus hívő nem nézheti le a református testvérek Úrvacsoráját. Nekik ez marad a Szentmiséből. Ez vonatkozás az Úr Utolsó Vacsorájához, ahol áldozatként ajánlotta fel életét értünk, bűnösökért és adta magát eledelül. Egy református testvér, ha Úrvacsorát vesz, bizonyára kegyelemben részesül, mert neki ez maradt meg – ismétlem – a Szentmiséből. A mi hitünk szerint nem áldozik, (vagyis) nem veszi az Úr Testét és Vérét, de hitében mégis kapcsolatba lép az Úrral, aki hozzánk akar jönni, és bennünk lakni (ld. Jn 14,23).barsi_balazs_ofm_1.jpg Ha soraim bárkiben, reformátusban vagy katolikusban gyűlöletet keltenek, tudja meg, hogy nem értette meg, amit írtam. Nem végeláthatatlan indulatoktól parázsló vitát nyitottam, hanem szeretetben, ahogy tőlem tellett, szóltam.

Fr. Barsi Balázs

Szólj hozzá!

Szent Fausztina pokoljárása

     Ma egy angyal levitt a pokol mélyére. Ez nagy kínok helye. Hatalmas nagy a térsége. A szenvedések fajtái, melyeket láttam, a következők: az első kín, mely a poklot alkotja -- Isten elveszítése, a második -- a szüntelen lelkiismeret-furdalás, a harmadik az, hogy a lelkek sorsa itt már sohasem változik meg. inferno003.jpgA negyedik kín -- a tűz, amely átjárja a lelket anélkül, hogy elpusztítaná. E szörnyű szenvedés tisztán lelki tűz, amit Isten haragja gyújtott lángra. Az ötödik -- az állandó sötétség és az iszonyú, fullasztó szag. Bár sötét van, az ördögök és az elkárhozott lelkek kölcsönösen látják egymást, látják mások és a maguk gonoszságát. A hatodik fajta szenvedés -- a sátán szüntelen társasága, a hetedik -- a szörnyű kétségbeesés, a gyűlölet Isten ellen, istenkáromlások, átkok, gyalázkodások. Ezek azok a fájdalmak, melyeket az összes kárhozott lélek közösen szenved. De ezzel nincs vége. Különleges lelki fájdalmak is léteznek, nevezetesen az érzékek kínjai. Amivel az egyes lelkek vétkeztek, az által szenvednek leírhatatlanul irtózatos módon. Rettenetes barlangjai és mélységei vannak a gyötrelemnek, ahol az egyik fájdalom különbözik a másiktól.
pokoli remület.jpg     Látva ezeket a szörnyű gyötrelmeket, meghaltam volna, ha Isten mindenhatósága nem tart fenn. A bűnösöknek tudniuk kell, hogy az egész örökkévalóságon át az által az érzékük által fognak gyötrődni, amellyel vétkeztek. Isten parancsára írok ezekről a dolgokról, hogy egyetlen lélek se mentegethesse magát azzal, hogy nincs pokol, és nem volt ott senki, nem lehet tudni, mi van ott.
     Én, Fausztina nővér, Isten parancsára jártam a pokol szakadékaiban, hogy hirdessem és tanúsítsam a lelkeknek, létezik a pokol. (...) Amit leírtam, az csak gyenge árnyéka a valóságnak, amit láttam. Egyet megjegyeztem: a legtöbb ott szenvedő lélek olyan, aki nem hitte el, hogy van pokol. Midőn magamhoz tértem, nem tudtam a rémülettől rendbe jönni, annyira lesújtott a lelkek szenvedése. Ezért még buzgóbban imádkozom a bűnösök megtéréséért. Szünet nélkül könyörgök értük Isten irgalmához. Ó, Jézusom, inkább haldokolnék a legnagyobb kínok között a világ végezetéig, mintsem megbántsalak a legkisebb vétséggel! (Napló 741)

pokol hell 3.jpg

Szólj hozzá!

Szent Fausztína nővér találkozása egy tisztítótűzben szenvedő nővértársával

    Egy éjjel meglátogatott egyik, két hónapja meghalt nővérünk. Az első kórus tagja volt. purgatorium 114141.jpgRémséges állapotban láttam, lángok közt, fájdalmasan eltorzult arccal. Rövid ideig láttam, aztán eltűnt. Borzalom járta át a lelkemet, mert nem tudtam, hol szenvedhet, a tisztítótűzben-e, vagy a pokolban, mégis megdupláztam imáimat érte. A következő éjjel újra eljött, de még rémesebb állapotban láttam, még szörnyűbb lángok közt, kétségbeesett arccal. Csodálkoztam, hogy az érte mondott imám ellenére az állapota még szörnyűbb, s megkérdeztem: ,,Semmit sem segítettek rajtad imáim?'' -- Azt válaszolta, hogy semmit sem segítettek, és nem is fognak segíteni. -- Tovább kérdeztem: ,,S az egész Kongregáció érted mondott imái sem segítettek?'' Azt válaszolta, hogy nem. ,,Ezek az imák más lelkek javára szolgáltak.''

    Ekkor arra kértem: ha az imáim nem segítenek a nővérnek, akkor ne jöjjön hozzám. Azonnal eltűnt. Én azonban nem hagytam abba érte az imát. Némi idő elteltével újra eljött egy éjjel, de most már egészen más állapotban. Nem vették körül a lángok, az arca ragyogott, szeme örömtől fénylett, s azt mondta, hogy igazi felebaráti szeretet van bennem, hogy sok lélek hasznát vette az imáimnak, s arra ösztönzött, hogy ne hagyjam abba az imádságot a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Azt is mondta, hogy ő már nem sokáig marad a tisztítótűzben. Isten ítéletei
sajátságosak. (Napló 58)

purgatorium bolzano.jpg

Szólj hozzá!

Egy négyéves gyermek halálközeli élménye 

 colton_burpo_4.jpg    Egy nebraskai protestáns lelkész fia, Colton Burpo műtétje után megdöbbentő halálközeli élményekről számolt be, többek közt arról, hogy van a mennyországban egy nővére – akinek létezéséről nem tudhatott.
A most tizenegy éves fiún 2003-ban egy későn felismert vakbélgyulladást követően életmentő műtétet kellett végrehajtani. Válságos állapotban 17 napot töltött kórházban. Négy hónappal később, amikor egy alkalommal a kórház mellett hajtottak el, apja tréfásan megkérdezte, van-e kedve visszamenni. A gyerek így felelt: „Itt volt az, hogy énekeltek nekem az angyalok.” – „Belenéztem a tükörbe: halálosan komolyan beszélt” – emlékezett vissza az apa. Colton ezután elmondta, hogy a túlvilágon járt, ahol találkozott Sámsonnal, Keresztelő Jánossal és Jézussal, aki „hatalmas nagy volt, ragyogó, tengerkék szemekkel.”
     A szülők hitetlenkedve hallgatták; úgy vélték, ezek a képzetek a gyerek által ismert bibliai történetekből származhattak. Ám amikor Colton elmondta, látta, hogy hol voltak a szülei, miközben ő a műtőasztalon feküdt, megdöbbentek. Anyja – mint mondta – egy másik szobában telefonált, apja pedig egy kis szobában imádkozott, miközben ő végig Jézus ölében ült. „Megdöbbentett, hogy tudja, hol voltam a műtét alatt – mondta az apa. – Mert ezt sem az orvos, sem a nővérek, sem a feleségem nem tudta. De a gyerek igen.”
Ugyancsak meglepte őket, amikor Colton elmondta, hogy apai dédnagyapjával is találkozott, akit részletesen le is írt, noha nem ismerte.
     Az igazi megdöbbenés azonban az volt, amikor azzal állt anyja elé, hogy neki két nővére van. Anyja azt felelte, hogy bizonyára a nővérére és az unokanővérére gondol, de Colton így válaszolt: „Nem. Két nővérem van. Volt egy kisbaba, aki meghalt a hasadban, nem?” Az anya egy interjúban elmondta: a család soha egyetlen szóval sem említette a vetélést Coltonnak, sőt ők maguk sem tudták, hogy az elvetélt magzat kislány volt. „Olyan belső fájdalom volt ez, amiről még a barátainknak sem beszéltünk. Amit Coltontól hallottunk, először nagyon mellbevágott, de utána megkönnyebbültünk, hogy a kislányunk – akiről nem is tudtuk, hogy lány – jól van. Colton elmondta, milyen, és hogy úgy ölelgette, mintha sohasem akarná elengedni.”
„A mennyországban levő nővérét, akiről nem tudhatott, nem találhatta ki; semmiféle emléke nem lehetett vele kapcsolatban. De micsoda béke töltött el bennünket, micsoda gyógyulás! Olyasmi, hogy hurrá, van egy kislányom, aki a mennyben vár rám – azt hiszem, sok embernek van szüksége erre a reményre és gyógyulásra” – mondta az apa.
     Colton elbeszélése szerint a mennyországban rengeteg a szín. Nagyon sok ember és angyal van, mindenki huszonévesnek látszik, nincsenek öregek, senki sem visel szemüveget, és mindenkinek szárnyai vannak.
Todd Burpo nemrég közre is adta fia tanúságtételét. „Tényleg van mennyország!” című könyve novemberi megjelenése óta másfél millió példányban kelt el az Egyesült Államokban – írja az msnbc.com.
A Burpo családdal készült (angol nyelvű) stúdióbeszélgetés videofelvétele itt tekinthető meg. (Magyar Kurír)

Szólj hozzá!

A pszichológusnő nem nevezheti magát kereszténynek a blogján

Hite megvallásával szakmai működési engedélyének visszavonását kockáztatja a brazil szakember.

Marisa Lobo keresztény pszichológusnak nevezte magát blogján és Twitter-profilján. Ezzel szakmai működési engedélyének visszavonását kockáztatja, mivel az országos pszichológiai szövetség (CFP) etikai kódexe szerint hite megnevezésével „befolyásolhatja a pácienseket”. A szervezet szigorúságának valószínűleg az az oka, hogy Lobo a homoszexualitás gyógyításával foglalkozik.   
 
Marisa Lobo a CFP-hez intézett levelében alkotmányellenesnek nevezte a szövetség etikai kódexét, és ezt írta: „Kijelentem e pszichológiai tanácsnak, hogy a döntést nem fogadom el. Sem a blogomról, sem a twitteremről, sem a weboldalamról nem távolítok el semmit, ami a pszichológiához és a hitemhez köt. Ellenkezőleg: szeretném, ha a pácienseimnek jogukban állna, hogy azért válasszanak engem terapeutájuknak, mert tudják, hogy én, Marisa Lobo olyan pszichológus vagyok, aki hisz a mindenható Istenben” – idézi a levelet a Vatican Insider.

A kérdésre, nem fél-e, hogy tanúságtétele miatt véget érhet pszichológusi pályafutása, Marisa egy interjúban így válaszolt: „Egyetlen dologtól félek... nehogy Jézus megtagadjon engem az Atya előtt; ez pedig nem fog megtörténni, mert én sem tagadom meg őt az emberek előtt.”

Magyar Kurír

Szólj hozzá!


 http://youtu.be/I8qZm5RBiik

wass.jpg

Szólj hozzá!


 http://youtu.be/_ZHia3LYzv4

wass_papi.jpg

Szólj hozzá!


 http://youtu.be/WI6QZZufKkY

wass_albert_0056.jpg

Szólj hozzá!

Hit és hiszékenység

      Egy igazi misztikus belső vezetője maga a Szentlélek, és ezáltal felismeri a gonosz jelenlétét. A megkülönböztetés kegyelme minden megkeresztelt emberben működik, ha az életszentség útját választja. Vianney Szent János például a spiritizmus szellemét is rögtön felismerte-megkülönböztette:
„Jules, álljon meg!” – fogadta egyízben tiltó mozdulattal Vianney Szent János a fiatal Maubou grófot, aki örömmel sietett szeretett lelkiatyja felé. – „Tegnap este társalkodott a sátánnal. Most jöjjön, gyónja meg a bűnét.” A fiatal grófnak eszébe jutott, hogy előző este nem tudott kitérni az unszolás elől, amellyel spiritiszta ülésre biztatták. Szépen szótfogadott, meggyónt, és a következő alkalommal kőkeményen ellenállt a szeanszra való hívogatásnak. „Ma este nem működik” – mondták a többiek. A Jules grófban jelenlévő Szentlélek megbénította a démoni hatalmakat. Mindebben az az érdekes, hogy Vianney Szent Jánosnak nem volt emberi tudomása arról, mivel töltötte az ifjú gróf az estéjét, tehát az ismeret szavának karizmája működött benne; de az is, hogy akkor még az Egyház nem emelte föl tiltó szavát a spiritiszta szeanszok ellen, vagyis Vianney nem a tankönyvekből, hanem a Szentlélek belső vezetéséből merítette bizonyosságát, mely szerint a szeánszon gonosz lelkek működnek. Ez a belső vezetés a lelkek megkülönböztetésének karizmája.
      A hit nem csak azt jelenti, hogy hisszük, van Isten. „Hiszed, hogy csak egy Isten van, s jól is teszed. Ám ezt a gonosz lelkek is hiszik, mégis remegnek.” (Jak 2,19), sőt a gonosz lelkek kívülről ismerik a Bibliát, csodálatosan magyarázzák és „teológiailag” fejtegetik, és templomba járnak.
A hit nem mindenkié, nem mindenki fogadja el ugyanis a kinyilatkoztatást, amely Jézus Krisztussal lezárult. Isten mindenkinek felajánlja a kegyelmet, de azt vissza lehet utasítani. A hitünket tanulni kell, ezért adott észt és értelmet nekünk az Isten. A hitbeli tudatlanságot ki lehet használni arra, hogy Istentől és az Egyháztól elfordítsák az embereket. Csakis az lehet a hit tárgya, amit Isten kinyilatkoztatott, az apostolok mint ilyet hirdettek, és ma is hirdeti az Egyház. Bár Jézus Krisztus kereszthalálával és feltámadásával mindörökre legyőzte a sátánt, nekünk a földi küzdelmeink során személyesen is meg kell vívnunk a harcot a sátán csábításai és cselvetései közt. Félelemre azonban nincs okunk: „Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, s minden ellenséges hatalmon, és semmi sem fog ártani nektek” (Lk 10,19). Ahogy Szent Ágoston írta valahol: a sátán olyan, mint egy láncra vert kutya, nem kell közel menni hozzá, és akkor nem harap meg.
(vö http://tiszta-szivvel.blogspot.com/2010/09/hamis-profetak.html)

atom_radioaktivitas.jpg

Szólj hozzá!

Tiszta spiritizmus

      Nem lehet egy „próféta” egyszerre Istené és az ördögé, vagy-vagy. Íme egy példa az üzenetekből, ahol az ördög beleavatkozik az Istennek tulajdonított „szent” automatikus írásba, lásd onnantól, hogy: „Aha its her again...”
      Ennek az automatikus írásnak semmi köze Avilai Szent Teréz elragadtatásaihoz, mertIsten tiszteletben tartja az embert, és nem erőszakos, mint Vassula Ryden asszony belső vezetői. Szent Teréz engedelmes volt és alávetette magát mindenben az Anyaszentegyház ítéletének, mert valóban szeretette Istent, és lábbal tiport minden földi dicsőséget és hasznot. És SOHA nem az ördög ragadta el, mert Szent Teréz Istené volt. Vassula azzal védekezik, hogy akkor az ő kezét is elragadtathatja Isten, ha már Szent Terézt elragadta annak idején (sic!). Csak az a gond, hogy nyilvánvalóan nem Isten vette birtokba Vassula kezét.
      A New Age egyik felkapott praktikája: kapcsolattartás az állítólagos „halottakkal”, akik üzeneteket közvetítenek a médiumokon keresztül automatikus írással, sőt zene vagy festészet által. A médiumok olyan emberek, akik az ajtót-ablakot tágra nyitották a démonok előtt.
      Isten mindig meghagyja az ő gyermekeinek a szabadságát, értelmének használatát, és nem vesz rajta erőszakot, mint például az automatikus írás.
      Amorth atya felteszi a pontot az „i”-re: vagyis az automatikus írás spiritizmus:
Kérdés: Mi az Ön véleménye, aki szinte szemtanú, terjed ma a sátánizmus?
Amorth atya: Igen, egyre inkább. Amikor csökken a hit, terjed a babona. Bibliai nyelven ezt úgy mondanám, hogy az ember elfordult Istentől és odafordult a bálványistenekhez, modern nyelven pedig: aki elhagyja Istent, az megadja magát az okkultizmusnak. Az egykor katolikus Európából félelmetes méretekben tűnik el a hit, s ennek a következménye, hogy a varázslók, kártyavetők, sátánista szekták virágkorát éljük. A sátánkultuszt olyanok, mint például Marilyn Manson, a sátánista rockon keresztül terjesztik. De a gyermekeket sem kímélik, az olyan folyóiratok, mint például a Comic-füzetek vagy a Harry Potter filmek, varázslásra és sátánizmusra tanítják őket. Nagy közkedveltségnek örvendenek a spiritiszta szeánszok, amelyeken halottakat idéznek. Ma már tartanak ilyeneket telefonon, tévén, rádión keresztül is, és egyik jellemző módja ennek az automata írás. Már médiumra sincs szükség, az ember maga válhat médiummá. Diákok 37%-a vett már rész legalább egyszer asztaltáncoltatáson. Az egyik iskolában, ahová előadni hívtak, mondták a diákok, hogy hittanórán is csinálták a hittantanárnő szeme előtt, s az nem talált rajta kivetni valót.
      A spiritizmus (a lat. spiritus 'szellem, lélek' szóból): az okkultizmus egyik ága, vallási jellegű szinkretizmus, amely meglehetősen kiterjedt mozgalmat hozott létre; nem függetleníthető a népies babona szintjén ősidőktől élő ún. kísértet-hittől, mely szerint egyes elhunytak megjelenhetnek. (...) A mai ifjúsági spiritiszta cselekmények körében nem ritka az ördög megidézése, így ezek a fiatalok nem védettek attól, hogy átmenetet találjanak a sátánizmus felé. stb.

(vö       http://tiszta-szivvel.blogspot.com/2010/09/hamis-profetak.html)

padre_amorth.jpg

 

Szólj hozzá!

 http://youtu.be/r_-Yhm8W81M

wass_albert_siemers_evaval.jpg

Szólj hozzá!

Ihletett vagy irányított

      Az IÉI elfogadhatatlan volt és marad, már csak a módszerek gyanús jellege miatt is, amelyekkel ezen állítólagos kinyilatkoztatások történtek. Nézzük, hogyan is működik az üzenetek továbbítása.
      A kinyilatkoztatások kezdetét maga Ryden asszony ismerteti egy videokazettán, az egyik találkozójáról a kanadai zarándokok egy csoportjával 1991-ben, Svájcban:
      Aznap estére éppen egy újabb koktélparti költségeiről készítettem egy listát. Egy adott pillanatban vettem a papírlapot, és írni kezdtem, mit is kell megvennem délután. Miközben a kezem a ceruzával a papírra tettem, hirtelen úgy éreztem, hogy az egész testem eltölti egy elektromos energia, amely az ujjaimon áradt belém, különösen a jobb kezemen át. Minden, ami birtokomban volt, mintha leragasztották volna. A ceruza többé nem vált el az ujjaimtól. Még ha meg is akartam szabadulni tőle, nem tudtam felemelni, többé már nem tudtam kinyitni a kezem. És a papírlap olyan lett újra, mint egy mágnes. Mintha a kezem oda lett volna ragasztva, nem tudtam már felemelni, mintha a kezem 100 kilós lett volna, én nem voltam képes többé felemelni. Hirtelen egy láthatatlan erő meglökte a kezem. Én nem féltem, nem tudom, miért. Lazán hagytam a kezem, hogy lássam mi fog történni, és néhány szó jött, de már nem az én írásommal, és ők azt mondták: „Én vagyok a te angyalod (...). A nevem Dan (Dániel)”. Hamarosan a helyébe Jézus Krisztus, az Atya, Szűz Mária vagy más szentek kerültek.
      Ezt az első szakaszt, amit az önmagától író kéz jelensége jellemzett az értelem kizárásával, követi egy olyan második szakasz, amikor a főszereplő hall egy belső hangot, amely szavakat ejt ki, és ezeket a keze önmagától leírja, általában akarati és értelmi ellenőrzés nélkül.
      Az üzenetek közvetítésének ilyen módjai a spiritizmus jellegzetes formái voltak és maradnak, egyaránt jelen vannak a spiritiszta körökben gyakran „imacsoportnak” álcázva, azt állítva, hogy a túlvilággal kommunikálnak; és jelen vannak a neo-spiritiszta New Age körökben, ahol a csatornákról vagy a „magasabb” szellemekkel való kommunikációról beszélnek.
      Vassula Ryden rajongói úgy beszélnek az írásáról, mint „szent”, „ihletett”, „irányított”, és ugyanaz a „Jézus” úgy tűnik, veszi magának a fáradságot, hogy megnyugtassa a jósnőt, hogy elmondja és megmutassa neki, hogy „ez nem automatikus írás” (vö. R. LAURENTIN, When God Manifests, ed. Dehoniane, Róma, 1993, 51. o.).
      Ugyanakkor az üzenetek közvetítésének ilyen módjai pontosan megfelelnek NEW AGE által felkínált automatikus írás meghatározásának: az írásra „tudatos kontroll nélkül kerül sor, amelynek forrása nyilvánvalóan nem az a személy, aki ír” (J. KLIMO , CHANNELING – Investigations on Receiving from Paranormal Sources, 1987).

(http://tiszta-szivvel.blogspot.com/2010/09/hamis-profetak.html)

NEW AGE vassularydengoldmedalinterreligion.jpg

 

Szólj hozzá!


 http://youtu.be/kaLvbWSujzY

wassalbert.jpg

Szólj hozzá!

A kikért (kitért) próféta

      Egy ilyen „kikért” próféta: Vassula Ryden asszony. Tele van az internet az üzeneteivel, a rajongók csak úgy teszik fel a blogjukba, honlapjukra, küldözgetik emailben. Eltérítenek a szent, katolikus és igaz hitünktől. De nem csak az ő üzeneteit, hanem minden egyéb „az utolsó idők” hamis prófétái által „sürgős” címkével ellátott üzenetet, mint amilyen a Fénylánc, amely vihart kavart a blogomon. „Őt (Isten) előre, már a világ teremtése előtt kiválasztotta, de csak az utolsó időkben jelent meg, miattatok.” (1Pét 1,20) Jézus Krisztus halála és feltámadása óta szüntelenül az „utolsó időkben” élünk, amíg Jézus újra el nem jön. De valójában mikor lesz az „az utolsó idő” nem lehet tudni, azt az „utolsó napot és órát” senki sem tudja, még az ég angyalai se. Mégis akadnak millenaristák, és vannak követőik minden időben, pedig ez eszkatologikus eretnekség.
      Az interneten komoly megkülönböztető cikkek is találhatók az IÉI-ről, (a forrásokat a bejegyzés végén megadom), de akiket már elkábított az IÉI sajnos nem tudják elolvasni a kontra írásokat, de ha el is olvassák, nem értik meg, már „megharapta” őket, értelmüket elhomályosította. Egyik leggyakoribb gyümölcse az IÉI-nek: összeférhetetlenség az Egyházzal és más keresztényekkel, elmarad a Szentírás olvasása, a szentgyónás és a szentáldozás.
      Isten és az Anyaszentegyház mindig is figyelmeztett, óvakodjunk a hamis prófétáktól:
„De akadtak a nép körében hamis próféták is, ahogy a ti körötökben is föllépnek majd hamis tanítók, akik romlásba döntő tévtanokat terjesztenek, s még megváltó Urunkat is tagadják, s ezzel gyors pusztulást vonnak magukra.” (2Pét 2,1)
„De a Seregek Ura, Izrael Istene ezt mondja: Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket a köztetek lakó próféták és jövendőmondók, se álmaikra ne figyeljetek, amelyeket álmodnak, mert hazugságot jövendölnek nektek, az én nevemben, noha nem küldtem őket - mondja az Úr.” (Jer 29,8-9)
     „Szeretteim, gondoljatok arra, amit Urunknak, Jézus Krisztusnak apostolai megjövendöltek. Megmondták nektek, hogy az utolsó időben lesznek majd, akik gúnyolódnak, akik istentelen szenvedélyeiktől vezettetve élnek. Ezek azok, akik szakadást okoznak, akik érzékiek, akikben nem él a Lélek. De ti szeretteim, ti szent hitetek alapján épüljetek fel; imádkozzatok a Szentlélekben, tartsatok ki az Isten szeretetében, és várjatok Urunknak, Jézus Krisztusnak örök életet szerző irgalmára. Némelyeket utasítsatok rendre, mert még bukdácsolnak; másokat mentsetek meg, kiragadva őket a tűzből; a többieket pedig rettegve szánjátok, s még a testük megfertőzte ruhát is gyűlöljétek. Annak, akinek hatalma van, hogy megóvjon benneteket a bűntől, bűntelen és örömtől ujjongó lélekkel odaállítson dicsőségének színe elé, a mi egyedül üdvözítő Istenünknek legyen Urunkban, Jézus Krisztusban dicsőség, magasztalás, erő és hatalom minden idő előtt, most és mindörökké! Amen.” (Júd 1,17-25)


(vö http://tiszta-szivvel.blogspot.com/2010/09/hamis-profetak.html)

algumas015.jpg

Szólj hozzá!


 http://youtu.be/m8-YNclD9fU

Wass 3458.jpg

Szólj hozzá!

A Hittani Kongregáció közleménye, 1995. október 6.

Számos püspök, pap, szerzetes és világi személy kérte Kongregációnktól, hogy tekintéllyel értékelje Vassula Ryden asszony tevékenységét, aki Svájcban lakó görög orthodox, s aki szóban és írásban olyan üzeneteket terjeszt az egész világ katolikus köreiben, amelyeket állítólagos mennyei kinyilatkoztatásoknak tulajdonít.

Az egész kérdés higgadt, figyelmes tanulmányozása, amelyet a Kongregáció abból a célból vállalt, hogy „megvizsgálja a lelkeket, vajon Istentől vannak-e” (vö. 1Jn 4,1), a pozitív szempontokon túlmenően számos alapvető elemet tárt föl, amelyeket a katolikus tanítás fényében negatívnak kell tekintenünk.

Azonfelül, hogy rá kell mutatnunk azoknak a módoknak gyanús természetére, amelyeken az állítólagos kinyilatkoztatások végbementek, alá kell húznunk néhány tanbeli tévedést, amelyet tartalmaznak.

Egyebek között kétértelmű a Szentháromság személyeiről való beszéd nyelvezete, egészen odáig, hogy az isteni személyek sajátos megnevezései és funkciói összekeverednek. Az állítólagos kinyilatkoztatások előre jeleznek egy küszöbön álló korszakot, amikor az Antikrisztus fog hatalomra kerülni az Egyházban. Prófétai kijelentés szól - millenarista modorban - arról, hogy Isten olyan végső dicsőséges beavatkozásra készül, amely még Krisztus végső eljövetele előtt bevezeti a földön a békesség és általános boldogulás korát. Továbbá előre van jelezve egy olyan Egyház közeli megjelenése, amely egyfajta pánkeresztény közösség lesz, ez pedig ellenkezik a katolikus tanítással.

Az a tény, hogy a fent említett tévedések Ryden későbbi írásaiban már nem jelennek meg, annak jele, hogy az állítólagos „mennyei üzenetek” pusztán egyéni elmélkedések eredményei.

Ezenfelül Ryden asszony, azzal, hogy görög orthodox létére rendszeresen veszi a katolikus Egyház szentségeit, számottevő megütközést vált ki a katolikus Egyház különböző köreiben. Úgy tűnik, föléje helyezi önmagát minden egyházi joghatóságnak és minden kánoni normának, s ennek következtében ökumenikus zűrzavart teremt, amely saját Egyházának sok hatóságát, lelkészét és hívét is irritálja, mert annak egyházfegyelmén is túlteszi magát.

Mivel Vassula Ryden tevékenységének negatív hatása - bizonyos pozitív szempontok ellenére - fennáll, Kongregációnk a püspökök beavatkozását kéri, hogy a hívek megfelelő információt kapjanak, és Ryden eszméinek terjesztésére egyházmegyéjükben ne nyíljon lehetőség. Végül a Kongregáció arra szólít fel minden hívőt: ne tekintsék természetfölöttinek Vassula Ryden asszony írásait és beszédeit, hogy megőrizhessék annak a hitnek tisztaságát, amelyet az Úr Egyházára bízott.

Vatikánváros, 1995. október 6.

(Az Osservatore Romano 1995. október 25-i angol nyelvű számában megjelent szöveg alapján készült, lancolat.jpgnem hivatalos fordítás.)

A közlemény később megjelent az Acta Apostolicae Sedisben is [AAS, vol. LXXXVIII, N. 12 (5 Decembris 1996), 956-957].

Szólj hozzá!


 http://youtu.be/zNNWTSkGdMw

wass_albert_5-1.jpg

Szólj hozzá!

(forrás: www.kath.net – 2011. április 16.)

     Konstantinápoly ökumenikus pátriárkája az 1942-ben Egyiptomban született önjelölt látnoknőt, Vassula Rydén-t egy 2011. március 16-án nyilvánosságra hozott döntéssel kiközösítette. Vassula Rydén egy nemzetközileg elismert festőnő, tenisz-bajnok és exkluzív ruhákat bemutató manöken volt. És a görög-keleti egyház tagja. Vassula saját bevallása szerint 1985 óta birtokolja azt a képességet, hogy Jézust hallja és látja. Állítása szerint ezen idő óta „Istennek az emberiséghez szóló üzeneteit” kapja. És védangyalát is látja, állítja Vassula.

     A Hittani Kongregáció egy 1995 októberében nyilvánosságra hozott közleményben megállapította, hogy sok pozitív kijelentés mellett, Vassula olyanokat is mond, melyeket a katolikus tanítás fényében helytelennek kell megítélni. Eltekintve az állítólagos kinyilatkoztatások gyanús jellegétől és módjától, a tartalom néhány doktrinális tévedést is tartalmaz. Az állítólagos kinyilatkoztatások, illetve üzenetek Vassula magán elmélkedéseiből származhatnak. Ugyanakkor azt is megállapította a kongregáció, hogy a görög-keleti „látnoknő” sok katolikus templomban, gyülekezetben nagy csodálatot élvez, és hogy a katolikus miséken rendszeresen részt vesz a szentáldozásban. Láthatóan mindennemű egyházi jog fölé helyezi magát és gyakorlatilag ökumenikus rendetlenséget idéz elő.

     A kongregáció felszólította a püspököket, hogy tájékoztassák Róma döntéséről a híveket, hogy egyházmegyéjükben megakadályozzák Vassula ideáinak az elterjedését. És felszólította a híveket, hogy Vassula kijelentéseit ne tekintsék természetfelettinek.

     2007. január 25-én William Levada bíboros, a Hittani Kongregáció új prefektusa megerősítette, hogy az 1995-ös utasítás Vassula tevékenységével kapcsolatban továbbra is érvényben van.

     A konstantinápolyi ökumenikus pátriárka most végre drasztikus lépést hozott Vassula ellen, és kiközösítette az állítólagos látnoknőt. Ezt írták: minden önjelölt és úgynevezett karizmatikus személyiséget elutasítunk, mert elfogadhatatlan újdonságot alkotnak, és az ortodox keresztény hit dogmái és Krisztusnak az egyház – mely a lelkek üdve számára az egyetlen utat jelenti – általi élete ellen vétkeznek. Az elfogadhatatlan újdonság támogatói, valamint követői nem tartoznak többé az egyház közösségébe. Az ökumenikus patriarkátus mély szomorúságát fejezi ki amiatt, hogy az ortodox egyház klérusának kilenc tagja részt vett az említett Vassulával folytatott beszélgetéseken, és igazhitűségét igazolták.

 2011. április 18. 

idozitett bomba..jpg

Szólj hozzá!


 http://youtu.be/O-6v2Bsiv3s

wass_albert 0007.jpg

Szólj hozzá!

      A Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Vassulával kapcsolatos hivatalos közleményének magyar fordítása (az alábbi linken olvasható görögül és angolul). Tehát ez nem hivatalos fordítás, de a lényeg a lényeg:

      Az Ortodox Egyház, szigorúan követve a Szent Apostolok ragyogó példáját és tanítását, az Egyházatyák és utódaik sorának tanítását és az Egyetemes Zsinatok Istentől sugalmazott döntéseit, értékes gyöngyként védelmezi az Egy, Szent, Egyetemes és Apostoli Egyház hitét, amelyet a keresztény hívők teljessége a Szentségekben való részesülés és az Isten alkotta Egyház testének egész lelki élete révén tapasztal meg.
Ennélfogva mindig elfogadhatatlan újításként elvetünk bármilyen mozgalmat vagy rögtönzött feszültséget, legyen az egyéni vagy közösségi, amely megveti vagy sérti az ortodox keresztény hit dogmáit és az Egyházon belül megvalósuló Krisztusban való életet, amely lelkünk megváltásának egyedüli útja, továbbá az önjelölt „állítólagosan karizmatikus” személyeket.

      Ebben a szellemben, üdvösen védelmezve a veszélyes lelki zavaroktól ortodox híveinket, akik nem ismerik jól a megtévesztés veszélye mögött rejlő alapokat, kivetjük az Anyaszentegyházból Vasiliki Paraskevis Pentaki – Rydent, ismertebb nevén „Vassula”-t, és az ő „Igaz Élet Istenben” (True Life in God) néven megalapított szervezetét, amely meggondolatlanul és könnyelműen hirdet olyan tanokat, amik állítólag az „ő és a mi Urunk Jézus Krisztus, az Egyház alapítója közötti közvetlen párbeszéden” alapulnak, illetve azokat, akiket befolyása alá hajtott és az „Igaz Élet Istenben” szervezet támogatóit, amely önkényesen eltér az Egyház Istentől kapott tanításától, és emellett a jámbor hívők szemléletét is megbotránkoztatja.

      Ennélfogva felszólítjuk ezen elfogadhatatlan újítások követőit és az azokat támogatókat, akik ezentúl nem fogadhatók be az Egyház közösségébe és nem járulhatnak áldozáshoz, hogy ne vegyenek részt ezen Szent Város lelkipásztori munkájában és ne is hirdessék újító tanaikat, hogy elkerüljék a Szent Kánonok megfelelő szankcióit.

     Végül kifejezzük az Egyetemes Patriarchátus mélységes sajnálatát az Ortodox Egyház néhány – szerencsére kevés – papi személyének tettei iránt, akik jelen voltak az említett „Vassulla” beszédein és „igazolták” ortodox voltát. 

Patriarchátus, 2011. március 16. 

A Szent Szinódus Főtitkára 

Forrás:

http://www.johnsanidopoulos.com/2011/03/announcement-on-vassula-ryden-by.html

holy synod.jpg

Szólj hozzá!


 http://youtu.be/_hxAjOl1bKI

wass_albert_0006.jpg

Szólj hozzá!


 http://youtu.be/5ShLT85wlSU

wass_albert_0008.jpg

Szólj hozzá!


 http://youtu.be/SUPrJ03XMbM

 

Szólj hozzá!


 http://youtu.be/Ojx2incQ9jg 

Szólj hozzá!

     Várható, hogy Egyházunk kihírdesse a "Mária, a Megváltó Társa" (Coredemptrix).

"Máriának, az isteni Megváltó társaként betöltött feladata – II. János Pál világszerte nagy visszhangot keltett guayaquili megnyilatkozása szerint – nem fejeződött be Fiának megdicsőülésével." 

Szólj hozzá!


 http://youtu.be/dgwQfOS2Kac 

Szólj hozzá!


http://youtu.be/Mthr5-RChC8 

Szólj hozzá!


 http://youtu.be/ayCiGakDhrE

Szólj hozzá!


 http://youtu.be/WuzaQpcPqso 

Szólj hozzá!

Montforti Grignon Szent Lajos prófétikus meglátásai
 
A Szűzanya apostolai
 
"De kik lesznek Szűz Máriának e szolgái, gyermekei és rabszolgái? Az Úr papjai lesznek, akik mint valami láng, mindenütt felgyújtják az isteni szeretet tüzét
Olyanok lesznek a hatalmas Szent Szűz kezében, mint éles nyíl, hogy ellenségeit átszegezzék. Lévi gyermekei lesznek, akiket a nagy szenvedések tüze megtisztított és Istennel bensőségesen egyesített, amiért szívükben hordják a szeretet aranyát, lelkükben az imádság tömjénét, testükön az önmegtagadás mirháját. A szegények és kicsinyek számára mindenütt Jézus Krisztus jó illata lesznek, a nagyoknak, a gazdagoknak és a büszkéknek ellenben a halál lehelete." (TMT 56)
 
Szeretetláng Lelki Napló: "Ez Szívem Szeretetlángja. Gyújtsd meg nála a tiédet, és add tovább! (I/38) Ahogy nevem ismert az egész világon, úgy legyen ismert Szívem Szeretetlángja is, mely csodákat tesz a szívek mélyén." (II/18)
 
Az igaz Mária-tisztelet
 
"Hogy ezt a tiszteletet az egész földön fölkeltsem, adj nekem Hozzád való égő szeretetet, és fogadd el e célra azt a lángoló imádságot, melyet Szent Ágostonnal és minden igaz barátoddal Hozzád intézek: „Krisztus, szent Atyám, kegyes Istenem, nagy Királyom, jó Pásztorom, egyetlen tanítóm, legjobb segítőm, élő Kenyerem, örök Főpap, vezetőm az égi hazába, igaz világosságom, édességem, egyenes utam, világító Bölcsességem, tiszta egyszerűségem, nyugalmas békém, minden védelmem, drága örökségem, örök üdvösségem! Ó, Jézus Krisztus, szeretetreméltó Uram, egész életemben miért szerettem, miért kerestem Rajtad kívül mást? Hol voltam, mikor lélekben nem Nálad voltam? Ó, ti vágyaim, mind gyulladjatok fel és ömöljetek az Úr Jézusba, siessetek, eleget késtetek eddig; siessetek célotok felé, keressétek azt, aki után vágyakoztok! Ó Jézus, átkozott legyen, aki Téged nem szeret! Aki Téged nem szeret, teljék meg keserűséggel! Ó édes Jézus, Téged szeressen, benned örvendezzen, Téged csodáljon minden jó érzés, mely dicséretedre alkalmas! Szívem Istene és osztályrészem, Jézus Krisztus, haljon meg szívem önmagának és élj Te bennem! Gyulladjon fel lelkemben szereteted pislogó szikrája és nőjön lobogó lánggá! Égjen örökké szívem oltárán, izzék lényem legbensejében, lángoljon lelkem legmélyén, hogy életem végén teljesnek és tökéletesnek találtassak Általad. Ámen.” (TMT 67)
 
A Szeretetláng lelki naplóból: "Azt, amit  tesztek, égjen, mint  a csipkebokor, mely égett, de  el nem égett. Ilyen áldozat kell Nekem, mely soha el nem ég, és szeretettől égő tüze Hozzám ér.” (vö II/108-109)
 
Fatimáról beszél Lúcia nővér: Jácinta kórházba menetele előtt így szólt Lúciához: "Ha eljön az idő, hogy erről szólj, akkor ne bújj el! Mondd meg mindenkinek, hogy Isten a kegyelmeket Mária Szeplőtelen Szívén keresztül adja nekünk. Az embereknek általa kell kérniök ezeket. Jézus Szíve azt akarja, hogy Vele együtt égi Anyánk Szívét is tiszteljék. A békét égi Anyánktól kell kérni, mert Isten rá bízta ezt. Bárcsak minden szívnek átadhatnám azt a lángot, amely a szívemben ég, amellyel Jézus és Mária Szívét annyira szeretem!" (IV. kiadás 2006. 127-128)
 
Mária Szeplőtelen Szíve
 
(Ahol a hívek) "csodálatos módon elmerülnek, elrejtőznek Szűzi Szívében, hogy ott a tiszta szeretet lángra gyúljon bennük és minden szeplőtől megtisztulva tökéletesen megtalálják Jézust, aki ott, mint legfölségesebb trónusán pihen." (TMT 199/d)
 
A hit jézusi ereje
 
"A hit, mely égő világosságod, mindenható fegyvered, isteni életed lesz, az isteni Bölcsességnek benned rejtett kincse. Hit, mellyel megvilágíthatod azokat, akik a sötétben és a halál árnyékában ülnek; hogy lángra lobbantsd a lanyhákat, és akiknek szükségük van a szeretet izzó aranyára; hogy életre keljenek, akik a bűn által meghaltak; hogy szelíd és hathatós szavaddal megkönnyítsd a kőkemény szíveket és ledöntsd a Libanon cédrusait. Végül pedig, hogy az ördögnek és az üdvösség minden ellenségének ellenszegülj." (TMT 214)
 
A Szeretetláng Lelki Naplóból: "A földön összegyűjtött olajcseppjeid, melyeket áldozatos életed által Szent Fiam az Ő érdemeivel egyesített, vissza fognak hullani a lelkek kialudt mécsesébe. Az Én Szeretetlángomtól tüzet fognak, és ennek fényénél megtalálják az üdvösségre vezető utat." (III/227)
 
Forrásmutató:

TMT -- Montforti Grignon Szent Lajos, A tökéletes Mária-tisztelet, Szalézi Művek II. kiadás 1944.

Szólj hozzá!

Mi a Szeretetláng kegyelmi hatása (kiáradása)? 
 
    Hasonlatként (v. azonosságként) említhetjük a visitació evangéliumi eseményét, amikor „Erzsébet hallván Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel.” (Lk 1,41) Ez esetben tehát a Szűzanyából egy kegyelmi kiáradás történt, átsugárzott a „kegyelmi hatás”: Maga az üdvözítő Jézus! 
Megismételjük a Szűzanya kijelentését: Szeplőtelen Szívem Szeretetlángja maga Jézus Krisztus! Ez a „jézusi” hatotta át az emmauszi tanítványokat is: „Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton?” Ennek hatására „a nap már lement” ugyan, mégis „abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe.” (15 km!) (vö Lk 24,29-33)
    Idézetek Lúcia nővér könyvéből: „Az Üdvözítőt láttam abban a fényben, amelyet a Szűzanya sugárzott a szívünkbe. (LN 139) Égtünk abban a fényben, amely Isten, és mégsem égtünk el. (LN 142) A fényben felismertük, hogy ki az Isten” (LN 165). Ezt a lelket átható és késztető „kegyelmi hatást” kérjük az általános fohászban: »Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!« (IV/36) A hatás célját megvilágítja az az ima, melyet Jézus íratott le Erzsébet asszonnyal: 
A mi lábunk együtt járjon. 
A kezünk együtt gyűjtsön.
Szívünk együtt dobbanjon. 
A bensőnk együtt érezzen.
Az elménk gondolata egy legyen.
Fülünk együtt figyeljen a csöndességre.
A mi szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon. 
Az ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért. (I/63)
 
    Akinél ez megvalósul, arra érvényes Szent Pál kijelentése: ,,Élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20). 
Az ilyen ember krisztusivá formálódik, teljesen azonosul Vele, s ez gondolatvilágára, szándékaira és cselekedeteire is egyaránt kihat. Ennek az átformáló szív-lángolásnak (vö Lk 24.32), ennek a „kegyelmi hatásnak”  kell kiáradnia  a  világra, mert  ez fogja átformálni az emberiséget! Lúcia nővér könyvéből (Jácinta szavai): „Bárcsak minden szívnek átadhatnám azt a lángot, amely a szívemben ég, amellyel Jézus és Mária Szívét annyira szeretem!” (LN 128) A Szeretetláng Mozgalom ezt a szeretetlángot (Lk 12,49) kívánja szívről-szívre árasztani az emberiség felé! »Cél, a megváltó munka sikeres érvényre juttatása.« (II/106)
 
Forrásmutató:
LN -- FATIMÁRÓL BESZÉL LÚCIA NŐVÉR, P-2496-908 Fátima – Portugália, IV. kiadás 2006
(római/arab szám) -- Szeretetláng Lelki Napló, Szent István Társulat BUDAPEST 2010.

Szólj hozzá!

 

Mi a Szeretetláng? 2.
 
    Furcsán hangzik, de a Szeretetláng, nem egy lelkiség! Elsősorban, üdvtörténeti és jelentőségét tekintve nem az! Lásd: "Ilyen még nem volt, mióta az Ige testté lett!" (I/84; II/18.93; III/129; III/140) 
Az Ige megtestesülése előtt az emberiség évezredek óta várta a Messiás eljövetelét. Ez a várakozás áthatotta a kultúrájukat, az életüket és a hitüket. Ez lelkiség volt! 
Amint azonban megtörtént a világ legnagyobb eseménye, az Angyali Üdvözlet, Isten belépett az emberiség történelmébe és a túláradó kegyelem készen állt a kiáradásra! Ettől kezdve nem beszélhetünk üdvtörténetünk lelkiségi szakaszáról, mert megvalósult Jézus Krisztus első eljövetele!
    Miként az előző cikkemben idéztem, a Szeretetláng maga Jézus Krisztus! (I/107, IV/12) Montforti Grignon Szent Lajos ezt írja: "Szűz Mária által jött Jézus Krisztus először e világra, Ő általa kell eljönnie másodszor is. (TMT 1) Mivel Szűz Mária az út, melyen Jézus Krisztus először jött el hozzánk, második eljövetelénél is annak kell lennie, jóllehet más módon." (TMT 50/d) Nos, ez a "más módon" adja a merész feltételezést, hogy Jézus Krisztus második eljövetelének bizonyos értelemben teljesülési szakaszát éljük!
     A Szeretetláng nem egyszerűen Mária-tisztelet, nem egy újabb ájtatossági forma, hanem a kegyelem-áradás rendkívüli módozata, az engesztelésnek egy hatékony eszköze, lehetősége (lásd: I/84; II/18.93; III/129; III/140)! A Szeretetláng kegyelmével való élés, nem egy "újabb" kegyelemszerzési lehetőség, hanem az Egyház által felkínált Szentségekkel való aktívabb és bensőségesebb élet! (pl.) „A szentmiseáldozaton való részvétel a legnagyobb mértékben fokozza a sátán megvakítását." (II/33)
    A Szeretetláng Lelki Naplóból: "Én, a Hajnal Szép Sugara megvakítom a sátánt! (I/100) Azt akarom, hogy ne csak nevemet ismerjék, hanem anyai Szívem Szeretetlángját /is/, mely értetek lángol... (I/116) A Szeretetláng nem ismer határokat: kiterjed minden népre és nemzetre, még a meg nem kereszteltekre is. Szűzanya: »Nem csak az anyaszentegyházban élőkre, hanem mindazokra a lelkekre is, kik Szent Fiam áldott keresztjének jelével megjelöltettek. (II/120) Mondom neked, leánykám, ilyen hatalmas kegyelmi erőt még nem bocsátottam a rendelkezésetekre, mint most, Szívem szeretetének izzó lángját. Mióta az Ige testté lett, ily nagy megmozdulás nem történt részemről, mely így tört volna felétek. (...) Ilyen még nem volt, mely a sátánt így megvakítsa. És rajtatok múlik, hogy vissza ne utasítsátok, mert ez nagy pusztulást vonna maga után. (I/84) Közel az idő, mikor Szeretetlángom ki fog gyúlni, és abban a pillanatban is vakká lesz a sátán, melyet éreztetni fogok veletek, hogy bizalmatokat fokozzam. S ez nagy erőt ad nektek. Ezt az erőt mindenki fogja érezni, akihez csak eljut, mert nemcsak a Nekem ajánlott országban, hanem az egész földkerekségen ki fog gyúlni, és az egész világon el fog terjedni, még a legmegközelíthetetlenebb helyeken is, mert a sátán előtt sincs megközelíthetetlenség. (I/85) Ahogy nevem ismert az egész világon, úgy ismerjék meg Szívem Szeretetlángját is, mely csodákat tesz a szívek mélyén. (II/18) Azt akarom, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el! (IV/144) Én, a Hajnal Szép Sugara megvakítom a sátánt!" (I/100)
    Grignon Szent Lajos irata szerint: "Mivel Szűz Mária a hajnalpír, (…) kell, hogy (…) általa megismertessék és kinyilváníttassék Jézus Krisztus. (TMT 50/c) Szent Fia első eljövetelében Szűz Máriát nagyon kevéssé ismerték, de második eljövetelében nagyon meg kell Őt ismerni. Ugyanis az üdvözítés csodálatos rendje azt kívánta, hogy az első eljövetelben rejtve maradjon, hogy így egyedül Fiát, Jézus Krisztust ismerjék, de a második eljövetelben Őt fogja Isten kinyilatkoztatni." (TMT 1)
    A Szeretetláng Lelki Naplóban, maga az Úr így fogalmazza meg a Szeretetláng mibenlétét: "Én vagyok az, aki feléjük közeledem." (III/218)
    Mit mondjunk erre?
 
Forrásmutató:
TMT -- Montforti Grignon Szent Lajos, A tökéletes Mária-tisztelet, Szalézi Művek II. kiadás 1944.
(római/arab szám) -- Szeretetláng Lelki Napló, Szent István Társulat BUDAPEST 2010.

 

Szólj hozzá!

Mi a Szeretetláng? 1.
 
    Ha az elmúlt 180 év hiteles Mária-jelenései sorában szemléljük a Szeretetláng üzenetét, igazolódik Montforti Grignon Szent Lajos „végső időkre” (2Tim 1-5) vonatkozó próféciája:  „Mivel Szűz Mária a hajnalpír, (…) kell, hogy (…) általa megismertessék és kinyilváníttassék Jézus Krisztus.” (vö Tökéletes Mária-tisztelet, 50/c)
   Erzsébet asszony kérdésére, hogy mi a Szeretetláng, a Szent Szűz így válaszolt: Szeplőtelen Szívem Szeretetlángja, maga Jézus Krisztus! (I/107, IV/12). Párhuzam olvasható Lúcia nővér könyvében. A gyermekek „átható Fényről” beszélnek: „Mindez szívünkbe és lelkünk mélyére hatolt és magában a jó Istenben láttuk magunkat, aki maga volt ez a fény.” (LN 169) „Én vagyok a világ világossága.” – mondja Jézus (Jn 8,12). Nem ellentmondás tehát, ha az Istenanya Szívéből áradó Láng, Fénysugár vagy Erő, jézusivá formálja a lelkeket! 
   Antalóczi fogalmazásában: „A Szeretetláng kegyelmi adomány. Mégpedig erő, amely átjárja a szívet és az akaratot. Erő, amely helyreállítja bennünk az értékrendet; erő, amely átformál, szeretni tanít, készségessé tesz bennünket Jézussal együtt és Jézussal teljesen azonosulva hatékonyan és kitartóan részt vállalni a lélekmentő munkában. A szeretetláng segít megérteni a Szent Szűz szándékát.  Segít tárgyilagosan felismerni valós helyzetünket. Másként fogalmazva: a Szeretetláng az a kegyelmi adomány (eszköz), mely erőt ad a Boldogasszony kérésének, az engesztelésnek következetes megvalósításához, és az apostolkodáshoz. Ennek pedig kizárólagos célja, hogy egyetlen lélek se kárhozzék el. A Szeretetláng a bennünk és általunk szabadon működő Jézus Krisztus.” (vö JÜ 175) 
   A Szeretetláng nem ismer határokat: kiterjed minden népre és nemzetre, még a meg nem kereszteltekre is. Szűzanya: "Nem csak az anyaszentegyházban élőkre, hanem mindazokra a lelkekre is, kik Szent Fiam áldott keresztjének jelével megjelöltettek. (II/120) Mondom neked, leánykám, ilyen hatalmas kegyelmi erőt még nem bocsátottam a rendelkezésetekre, mint most, Szívem szeretetének izzó lángját. Mióta az Ige testté lett, ily nagy megmozdulás nem történt részemről, mely így tört volna felétek. (...) Ilyen még nem volt, mely a sátánt így megvakítsa. És rajtatok múlik, hogy vissza ne utasítsátok, mert ez nagy pusztulást vonna maga után. (I/84) Közel az idő, mikor Szeretetlángom ki fog gyúlni, és abban a pillanatban is vakká lesz a sátán, melyet éreztetni fogok veletek, hogy bizalmatokat fokozzam. S ez nagy erőt ad nektek. Ezt az erőt mindenki fogja érezni, akihez csak eljut, mert nemcsak a Nekem ajánlott országban, hanem az egész földkerekségen ki fog gyúlni, és az egész világon el fog terjedni, még a legmegközelíthetetlenebb helyeken is, mert a sátán előtt sincs megközelíthetetlenség. (I/85) Ahogy nevem ismert az egész világon, úgy ismerjék meg Szívem Szeretetlángját is, mely csodákat tesz a szívek mélyén. (II/18) 
Merítsetek erőt és bizalmat. Én eddig még soha nem látott csodákkal segítem munkátokat, mely észrevétlenül, szelíden, csendben fog terjedni Szent Fiam engesztelésére. (I/85) 
   A Lelki Naplóban, maga az Úr így fogalmazza meg a Szeretetláng mibenlétét: »Én vagyok az, aki feléjük közeledem. (III/218) Anyám közbenjáró nagy hatalma az, amellyel kieszközölte Tőlem a családok részére ezt a nagy kegyelmi áradatot, melyet most készül a földre árasztani. Ahogy Ő is mondja, ilyen még nem volt, mióta az Ige Testté lett. A baj gyökerére teszi anyai jóságának gyógyító erejét, melyet nem nyilvános csodának szánt, mint a nagy, csodálatra indító és világhírű kegyhelyeket. Ő azt akarja, hogy minden család egy kegyhely legyen, egy csodás hely, ahol veletek összefogva teszi csodáját a lelkek mélyén. Szívről-szívre járva kezetekbe adja Szívének Szeretetlángját, mely a családokban uralkodni akaró sátánt a ti áldozatos imáitok által megvakítja.« (III/140)
 
Forrásmutató:
LN -- FATIMÁRÓL BESZÉL LÚCIA NŐVÉR, P-2496-908 Fátima – Portugália, IV. kiadás 2006
JÜ -- Antalóczi Lajos, Jelenések, üzenetek és a jövő. Kisboldogasszony Plébánia EGER 2000

(római/arab szám) -- Szeretetláng Lelki Napló, Szent István Társulat BUDAPEST 2010

Szólj hozzá!

 Hogy mondhatnánk pontosabban, szebben? 

      A malaszt és a kegyelem fogalma és tartalma között lényeges a különbség! A „malaszt” szó csak az Istentől kapható, különleges ajándékra vonatkozik, míg a „kegyelem” szó sokkal általánosabb értelmű, kegyelmet ember is adhat. 
     A régi katekizmus szerint van segítő malaszt és megszentelő malaszt, ezek kegyelmi eszközök. „A segítő malaszt által Isten fölvilágosít és megerősít minket lelkünkben, hogy az üdvösségre szükséges jót megismerhessük és megtehessük, a bűnt pedig elkerülhessük. A megszentelő malaszt által Isten a halálos bűnöktől megtisztítja és megszenteli lelkünket.” Az ilyen értelmű malaszt felel meg a latin gratia szónak. A kegyelemnek fordított misericordia és pietas Isten irgalmasságát, megbocsátását, kegyességét hangsúlyozza olyan értelemben, ahogyan – a maga módján – az ember is tud irgalmazni, megbocsátani.
     A Pallas Nagylexikon (1896) szerint a malaszt „isteni kegyelem, Istentől adott ajándék – Krisztus ingyenes ajándéka –, amelynek adományozási oka csupán az isteni jóság”. Az isteni malaszt, tehát Szűz Máriának nem csupán tulajdonsága, hanem létét betöltő, egész valóját meghatározó állapota. Ez tette Őt képessé arra, hogy meghívásának üzenetére hitének szabad beleegyezését tudja adni, és az Üdvözítő Anyja lehessen. Ezt a kiválasztottságot fogalmazza meg a Szeplőtelen Fogantatás dogmája, melyet IX. Pius pápa 1854-ben hirdetett ki: „A Boldogságos Szűz Máriát fogantatásának első pillanatában a mindenható Isten egyedülálló malasztja és kiváltsága Jézus Krisztusnak, az emberi nem Megváltójának érdemeire való tekintettel az eredeti bűnnek minden szeplőjétől érintetlenül megóvta.” 
    Istennek Szent Anyjában tehát az egészen egyedülálló szentség pompázatos ragyogását szemlélhetjük, mellyel fogantatásának első pillanatától kezdve tündökölt, mert Fiának érdemeire való tekintettel mindennél fenségesebb módon lett megváltva. Az Atya a Hajnali Szép Csillagot minden teremtett személynél jobban megáldotta, eltöltve áldásának bőségével Krisztusban (vö. Ef 1, 3), s kiválasztotta Őt „a világ teremtése előtt”, hogy egészen szent és szeplőtelen legyen (vö. Ef 1, 4).
     A magyar nyelv finom kifejező, megkülönböztető képességére mutat az, hogy különbséget tud tenni a csak Istennek tulajdonítható malaszt, és az általános értelmű kegyelem között. Erre gondolva nem volt szerencsés az új liturgiában a malaszt szó kiküszöbölése, mert ez megszüntette a nyelvünkben évszázadok óta élő, lényegi különbségtételt. A magyarítás ebben az esetben éppen annyira nem volt indokolt, mint amennyire indokolatlan lenne az Eucharisztia szó kiküszöbölése és pl. a magyar „hálaadással” való helyettesítése.
     De van az „Üdvözlégy”-nek egy másik magyar sajátsága is, amely mostanáig szerencsére megmaradt. Az imádság könyörgő részét egyedü a magyarban kezdjük így: „Asszonyunk Szűz Mária …”, mert a latinban és más nyelveken „Szent Máriát” mondanak (Sancta Maria, Heilige Maria, Sainte Marie, Saint Mary stb). A magyar nyelv finom kifejező, megkülönböztető képességének birtokában, a rokon jelentésű kegyelem és a malaszt szavak közül ezért méltó és igazságos tudatosan a malaszt kifejezést választanunk legalább akkor, amikor az asszonyok közül a legkülönbet köszöntjuk az angyal szavaival!
     De lássunk végre egy régi (eredeti) magyar imádságot! 1531-ben, a Nyulak-szigetén Sr. Kata domonkos apáca a Thewrewk-kódexben gyönyörű imádságot írt le Mária Szívéhez, melyet talán már Szent Margitunk is ismert és imádkozott, bizonyítván ezzel, hogy a legősibb magyar hitben virágzott a Mária-áhítat (a malaszttal együtt!).
 
     Mondásom van az te édes Szívedhez, ó Mária, angyali fényességnek tüköre!
Szólásom vagyon az te tiszta Szívedhez, e világnak nemes Asszonya!
Üdvözlöm az én szívemnek belső érzékenysége szerint az te szeplőtelen Szívednek méltóságát, ki először a nap alatt mindenkinél méltóbb lett befogadni az Atyaúristennek méhéből kiszármazott magzatot. 
     Üdvöz legyen az te szűzességes Szíved, Szentháromságnak tisztaságos lakása és drágalátos szállása, kiben az istenség az emberséggel egyesült, szeretetnek ölelése miatt..
     Magasztaljon föl ezért tégedet minden lélek, ó édességes Szűz Mária, mind az te boldog szent Szívednek Istenhez való engedelmességével, honnan eredet szerint az mi üdvösségünk származott. .
    Üdvözlégy Mária, tisztaság liliomának magas köve!
    Üdvözlégy Mária, alázatosság mélységes völgyének violája!
    Üdvözlégy Mária, isteni szeretet mezejének piros rózsája!
    Üdvözlégy Mária, minden malasztnak és irgalmasságnak kútfeje!

    Üdvözlégy Mária, mennyei harmat, minden isteni édességnek és ájtatosságnak teremtője. Ámen. 

Szólj hozzá!

A magyar nyelv ősisége

     Előre bocsátom, hogy nem vagyok nyelvész és nem is kívánok belekontárkodni ebbe disciplinába. Magyarságtudatom velejárója, hogy minimális nyelvészeti ismeretekkel bírjak és magánvéleményemben, magyarként magyarázzak!

     Alap problémám az, hogy ezer évvel ezelőtti írásbeli feljegyzések alapján egyre csak azt kívánják bizonyítani (pl. Ó-magyar Mária-siralom; Halotti beszéd; Tihanyi alapítólevél), hogy bizony a magyar nyelv igen kezdetleges volt és az idők során számtalan szót és kifejezést vett át a környező népektől! Véleményezésem tehát a következő:

1) A magyar nyelv ősiségében, szógyökeiben, nyelvtanában és kifejezési árnyalataiban felülmúl minden más nyelvet! 

2) Az ezeréves írott nyelvemlékek nagyrészt azért hangzanak olyan "bikkfául", mert az addigi rovásjelek helyett latin betűvel kellet lejegyezni a hangokat, ráadásul idegen írnokok tették ezt, a saját hallásuk szerint. Ha pl. nekünk kellene egy általunk ismeretlen nyelvű beszédet fonetikusan lejegyeznünk - csak úgy hallás után -, bizonyára hasonló "nyelvemléket" produkálnánk, nemde? Ha magyar ember jegyezte volna le rovásjelekkel, akkor lényegesen életszerűbben hangzana! Semmi nem bizonyítja ugyanis, hogy pl. a leírt formában kell a tihanyi oklevél szavait olvasni. Az a valószínű, hogy a szöveget ugyanúgy mondták, ahogy ma is tesszük. Az ennél régebbi magyar nyelvemlékek bizonyítják, hogy 15 ezer évre visszamenőleg normálisan beszéltünk magyar nyelven. 

Malaszt vagy kegyelem?

3) Általános a hozzállás, hogy egy-egy magyarban honos szavunkat indokolatlanul is "idegen nyelvemlékként" cimkéznek – csak azért –, mert abban a nyelvben is megtalálható! Ilyen például a 'malaszt' szó is, mely ómagyar kifejezés: milost (jóakarat, képesség)! Ezt vették át a szláv nyelvek szláv: milost (jó szándék, kegy, adomány) < milo (kedves, szeretetteli)] 'milo', vagy 'milost'-ként. Kérdés, hogy ki vette át kitől? A legtöbb esetben nagyobb esély van egy ősnép ősnyelvére eredeztetni valamit, mint egy olyan újkori nyelvhez kötni, melynek nyelvtanát és szótárát csak a 17. században jegyeztek le (pl. a szlovákot)! Hasonlóan sajátos következtetés, hogy "a magyar nép nem ismerte a földművelést" és még a föld szavunkat is a germán nyelvből (field; feld) vettük át (nemde fordítva??). Ugyan bizony melyik nyelv nevezi glóbuszunkat ugyan azon kifejezéssel (Föld), mi több a földterület mértékegységét holddal? Az pedig, hogy ko-csi, csi-kó, ka-pa, kap, bele-kap, az idegennyelvekben egyáltalán nem vezethető le a (máshol nem létező) szógyökök logikájával!

     De érdemben, végülis a malasztról szeretnék beszélni, amely /néhány-/ezeréves magyar szavunk, amely minden templomban elhangzott milliomszor, és minden katolikus családban évszázadok óta e kifejezéssel mondták az Üdvözlégyeket a legnagyobb természetességgel: Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes... Mert élt ez az ősrégi kifejezés, melyről mindenki tudta mit jelent: Istentől való kegyelmet! 

     Valamikor a hetvenes években úgy döntött a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (valaki nyelvújító javaslatára), hogy véget vet ennek a szép, ősi magyar szónak – merthogy idegen eredetű (?) –, s innentől kezdve a magyar katolikusok többsége elfelejtette ezredéves szavaink egyikét, s a ’malaszt’ meghalt. Egyébként "na és", mégha idegen lenne is, még akkor is teljesebb és egyértelműbb fogalom, amely nagyon pontosan meghatároz valamit! 

Csak megjegyzem, hogy bizonyára az ilyen "nyelvújítók" (akik a Miatyánkot is lazán megökumenizálták) hadakoznak legjobban az Üdvözlégyben mondandó könyörgés opcióként való befűzése ellen: "...imádkozzál érettünk bűnösökért, (és) áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján.  Amen". (És milyen igazuk is van! Csakhogy nem következetesek és még kevésbé figyelmesek!)

Mert bizony a Miatyánkban újabban elhangzó "aki a mennyekben vagy" sokkal pontatlanabb, mint az "AKI VAGY a mennyekben"! Az előbbi (az újított) ugyanis helymeghatározós szerkezet, miszerint nem egy "másik atyáról" beszélünk, hanem arról aki a mennyekben van (lásd: dualista eretnekség)! Az őseredeti biblikusabb "vagyok aki VAN" (az Örökké Létező), kései fordításban: "vagyok aki vagyok"(Kiv 3,14)

Nem beszélve arról - ami fontosabb lett volna -, korrigálni  a Miatyánk  pontatlan fordítását"ne vígy minket a kísértésbe" (mely szintén eretnek állítás, hiszen Isten nem visz a kísértésbe! A helyes fordítás így hangzana: "ne hagyj minket a kísértésben", vagyis ne hagyj minket a "slamasztikában", mert gyengék és erőtlenek vagyunk! – Na de erről ennyit! 

     Mit is jelent a 'malaszt'? Azt, hogy isteni Kegyelem; Istentől való jóakarat,  Istentől való készség, jótétemény, vagyis csak Istentől való ajándék!

Példamondat: "Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes, az Úr van teveled"!  (ennél többet ily tömören nem is lehet emberi szavakkal kifejezni!)

     És mit jelent a jóval szegényesebb 'kegyelem' szavunk? Istentől vagy embertől való segítő ajándékot, büntetés elengedést, jóindulatú haladékot, melyet bárki adhat embertársának, sőt egy állatnak is!

Példamondat: "a Köztársasági Elnök kegyelmebe részesített egy elitéltet". – Micsoda különbség! (Folyt!) 

Szólj hozzá!

 LELKI OLVASMÁNYOK a Szeretetláng Lelki Naplóból 

      Szeretetlángom el nem képzelhető fényességgel és jótékony melegséggel fogja elárasztani a földkerekséget. (III/203)

Tudod, olyan a Föld most, mint vihar előtt a természet és olyan, mint a tűzhányó, amely ha kirobban, pokoli füstjével, visszahulló lávájával fojtogat, öl, vakít, rengésével romba dönt maga körül mindent. Ez most a Föld borzalmas helyzete. Forr a gyűlölet krátere, gyilkos, kénes hamuja szürkévé, színtelenné akarja tenni a Mennyei Atya által Isten képére és hasonlatosságára teremtett lelkeket. De Én, a Hajnal Szép Sugara megvakítom a sátánt, (megszabadítom e) gyűlölettől elhomályosuló, kénes, bűzös lávájától megfertőzött világot.« (II/100)

   »Kislányom! Lelked nagy vágyát és részvétét, melyet a szenvedők iránt érzel, megjutalmazom. Eddig 3 Üdvözlégyet mondtál tiszteletemre egy lélek kiszabadulásáért. Most, hogy vágyad csillapodjon, tíz lélek fog ezentúl kiszabadulni. (II/116) A halottak hónapjában (november) pedig egy-egy Üdvözlégy elimádkozása által a lelkek tömegesen szabadulnak ki a tisztítótűzből.« (vö II/15-16) 

   Szívleljük meg tehát a Szűzanya kérését: Imádkozzatok sokat, nagyon sokat, mert sok lélek a pokolba jut, mivel nincs aki imádkozzon és áldozatot hozzon értük! (Fatima 1917. aug.19)

 Elérhetőségek:

Szűz Mária Szeplőtelen Szívének Szeretetlángja Mozgalom

1029 Budapest, Álmos vezér u. 22.

    Tel./fax: (00-36-1-) 376-9654

    E-mail:    szeretetlang.hu@gmail.com

    Honlap:   www.szeretetlang.hu

A Szeretetláng lelkiségével, történetével és Erzsébet asszony életével kapcsolatos információk:   begyiktibor@gmail.com

Valamint ez a blog, mely rendszeresen (közölt), közöl a Szeretetláng lelkiséggel, Erzsébet asszony életével kapcsolatos cikkeket!

Szólj hozzá!

 LELKI OLVASMÁNYOK a Szeretetláng Lelki Naplóból

  »A nehéz idők elérkezése előtt készüljetek fel újra erős elhatározással arra a hivatásra, amelyre meghívtalak. Ne unott, közömbös tétlenségben éljetek. Mert most készül a nagy vihar, melynek  sodra elviszi a tétlenségben elmerülő közömbösöket. Árral szemben csak az igazán elhivatott lelkek maradnak meg. A nagy veszély, melyet felétek indít a sátáni hatalom, az Én kezem felemelése által indul el. Adjátok tovább figyelmeztető szavaimat, jusson el minden papi lélekhez. Rázzon fel benneteket előre figyelmeztető szavam és szigorú kérésem.« (III/159-160)

   A Szűzanya: »Mindannyian kedves gyermekeim. Vigyázzatok! A sátán ki akarja rántani lábatok alól a remény talaját! Tudja nagyon jól, ha ezt sikerül megtennie mindent elvett tőletek! A reményvesztett lelkeknél már bűnre sem kell kisértenie. A reményét vesztett ember szörnyű sötétségben van, nem lát már a hit szemével, minden erény, minden jó értékét veszti. Ó gyermekeim, imádkozzatok szüntelenül egymásért, engedjétek kegyelmeim hatását létre jönni lelketekben. (IV/30) Azt akarom, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el! Akarjátok ti is Velem együtt! Azért adom kezetekbe a fénycsóvát, mely Szívem Szeretetlángja. (III/144) Eddig még soha nem látott csodákkal segítem munkátokat, mely észrevétlenül szelíden, csendben fog terjedni Szent Fiam engesztelésére!« (I/85) 

   Tüzet tűzzel fogunk oltani: a gyűlölet tüzét a Szeretet Tüzével. A sátán gyűlöletének tüze már oly magasra csap, hogy azt hiszi győzedelme sikerrel jár, /de/ az Én Szeretetlángom megvakítja a sátánt. Ehhez kell nekem az áldozat, a te /és/ a ti áldozatotok, hogy a pokol gyűlöletétől égő elmék és szívek, Szeretetlángom szelíd fényét átvegyék.

Szólj hozzá!

LELKI OLVASMÁNYOK a Szeretetláng Lelki Naplóból

    »A nagy lelki szárazság idején elmondott egyetlen Miatyánk vagy Üdvözlégy sokkal gyümölcsözőbb, mint a kegyelmektől duzzadó lélek áradozása.« (I/53-54)

    »Légy te az Én kis napraforgóm, és fordítsd Felém olajos magvaidat, melyek az isteni Nap sugarában megérnek. (...) Fogadj el minden áldozatot, melyet felkínálok, mert olajos magvaid csakis így lehetnek hasznosak. Akarod-e, hogy olajos magvaidat kisajtoljam? (…) Ezt csakis a meghozott áldozatok árán érhetjük el. (…) A szenvedések által kisajtolt olajcseppek a lelkek üres mécsesébe hullva Anyám Szeretetlángjától kigyúlnak és ennek fényénél látni fogják a Hozzám vezető utat. Ez az olajcsepp, melyet szenvedéseid árán kisajtoltam, az Én érdemeimmel egyesítve ráhull még azokra a lelkekre is, akiknek nincsen mécsesük. Ők keresni fogják ennek okát, és megtalálják az üdvösségre vezető utat.« (II/23-24)

   »Ne a föld vonzzon magához benneteket múló kényelmével, hanem az Én Országom eljövetele legyen földi életetek célja. E szavaim el fognak jutni a Nekem szentelt lelkek sokaságához. Bízzatok, kegyelmem veletek lesz, és Én csodával határos módon foglak segíteni benneteket. (...) Ne lepődj meg, leánykám, hogy most szigorú hangomat hallatom lelked mélyén. Ezt is szeretettel teszem. Ne legyetek kényelemszeretők és gyávák, és ne hitessétek el magatokkal, se másokkal, hogy kár minden lépésért, hogy nincs értelme semminek. Van! Csak könnyebb kényelembe helyezkedve várni a vihar elülését, mint a viharba menni és lelkeket menteni. Nem kell nektek semmiféle példázgatás, tudtok ti mindent, csak cselekedjetek már! Ez a tétlenség a sátán melegágya. Mivel rázzalak már fel benneteket? Vegyétek észre a körülöttetek öldöklő veszedelmet, mely a ti lelketeket is fenyegeti. (...) Viseljétek szíveteken az Én sóvárgó és fontos kívánságomat, és ki-ki magába szállva kezdjen új életet, melyhez Tőlem vegyetek erőt.« (I/92-93)

Szólj hozzá!

ÖNFELAJÁNLÁS

(Magánhasználatra!)

Ég és Föld Királynője, reménységünk Hajnal Szép Sugara, Boldogságos Szűz Mária! 

Mi, akik csatlakoztunk Mozgalmadhoz,

különösképpen felajánljuk magunkat Szeplőtelen Szívednek, 

és általad akarunk megfelelni minden kötelezettségnek, 

melyet keresztségünk révén magunkra vállaltunk. 

Áldozattal, imádsággal és engeszteléssel kívánunk részt vállalni

Szent Fiad megváltó munkájában. 

Rád, irgalmas Édesanyánkra bízzuk

keresztényi életünket és hivatásunkat,

hogy rendelkezz vele üdvös terveid szerint!

Megígérjük, hogy példád és tanításod szerint fogunk élni, 

főleg ami a szeretetteljes viselkedést, az önmegtagadást, 

a szentmiseáldozatban való buzgó részvételt, 

az apostolkodást, a rózsafüzér napi elimádkozását 

és az Evangélium szerinti tanúságtevő, tiszta életet illeti. 

Egyesülve maradunk a Szentatyával, a főpapokkal és papjainkkal,

hogy így egyházunk védbástyája lehessünk a széthúzás ellen. 

Megígérjük továbbá Istennek Szentséges Anyja, 

hogy keresztényi buzgalommal mindent megteszünk azért, 

hogy Szeplőtelen Szíved Szentlélektől szított Szeretetlángja

áthassa a világ valamennyi fagyos lelkét, 

akikért üdvözítő Jézusunk, kínok közt vérét hullatta. 

Nem csak bízunk benned, de mindent meg is teszünk

Magyarok Nagyasszonya, hogy Szeretetlángod 

mielőbb kiáradhasson az egész emberiségre, 

ó édességes, ó kegyes, szép Szűz Mária! Ámen.

Szólj hozzá!

 

SZERETETLÁNG LITÁNIA

(Magánhasználatra!)

Uram, irgalmazz nekünk!    (− A hívek megismétlik!)

Krisztus, kegyelmezz nekünk!

Uram, irgalmazz nekünk!

Krisztus, hallgass minket!

Krisztus, hallgass meg minket!

   Mennyei Atyaisten,                           − irgalmazz nekünk!

   Megváltó Fiúisten,                            − irgalmazz nekünk!

   Szentlélek Úristen,                          − irgalmazz nekünk!

   Szentháromság egy Isten,                − irgalmazz nekünk!

Üdvözlégy Mária, kinek Szeplőtelen Szívében az Isten- és emberszeretet szüntelenül lángol!

Hogy a Szeplőtelen Szív Szeretetlángja áthassa lelkünket!

− Add meg Urunk, Istenünk! 

Hogy tökéletes istenszeretetre késztesse szívünket!

− Add meg Urunk, Istenünk! 

Hogy őszinte emberszeretetre gyújtsa szívünket!

− Add meg Urunk, Istenünk! 

Hogy Édesanyánk Szeretetlángja legyen a családok meleget

  árasztó fényforrása!                         − Add meg Urunk, Istenünk!

Hogy ezen fényforrásnál a családok megszentelődjenek!

− Add meg Urunk, Istenünk! 

Hogy anyai Szíved Szeretetlángja a kisgyermekek lelkét is átjárja!

− Add meg Urunk, Istenünk! 

Hogy Édesanyánk Szívének fénye utat mutasson nekünk!

− Add meg Urunk, Istenünk! 

Hogy a Szeretetláng által megvilágított úton járjunk!

− Add meg Urunk, Istenünk! 

Hogy Szíved Szeretetlángjánál felismerjük életünk értelmét!

− Add meg Urunk, Istenünk! 

Hogy Szíved Szeretetlángja kiégesse lelkünkből a bűnök és a

  hibák csíráit!                                     − Add meg Urunk, Istenünk!

Hogy Szeretetlángod felszítsa jóra való törekvéseinket!

− Add meg Urunk, Istenünk! 

Hogy Édesanyánk Szeretetlángját közvetítsük testvéreinkhez!

− Add meg Urunk, Istenünk! 

Hogy Édesanyánk Szeretetlángja bevilágítson a sötét lelkekbe!

− Add meg Urunk, Istenünk! 

Hogy Édesanyánk Szeretetlángja a fagyos lelkeket buzgóságra

  serkentse!                                        − Add meg Urunk, Istenünk!

Hogy Szívének Szeretetlángjától a kőszívek is meglágyuljanak!

− Add meg Urunk, Istenünk! 

Hogy Szívének Szeretetlángja felrázza a közömbösöket!

− Add meg Urunk, Istenünk! 

Hogy Szívének Szeretetlángja felgyújtsa az apostoli lelkeket!

− Add meg Urunk, Istenünk! 

Hogy az Édesanyánk Szívéből feltörő Szeretetláng minden

  emberhez eljusson!                         − Add meg Urunk, Istenünk!

Hogy Édesanyánk Szeretetlángja gyújtsa istenszeretetre

  lelkünket!                                          − Add meg Urunk, Istenünk!

Hogy Szívének Szeretetlángja oltsa ki a gyűlölet tüzét!

− Add meg Urunk, Istenünk! 

Hogy Szűzanyánk Szeretetlángja világítsa meg minden nép

  vezetőinek értelmét!                         − Add meg Urunk, Istenünk!

Hogy az Édesanyánk Szívéből kapott Szeretetlángot életünk

  végéig őrizzük!                                 − Add meg Urunk, Istenünk!

Hogy a Szeretetláng szelíd fényénél haladjunk az ég felé!

− Add meg Urunk, Istenünk! 

Hogy Édesanyánk Szeretetlángja világítson nekünk a halál

  óráján!                                              − Add meg Urunk, Istenünk!

Hogy a Szívéből áradó Szeretetláng szüntelenül lobogjon

  bennünk!                                          − Add meg Urunk, Istenünk!

Hogy a Szeplőtelen Szív Szeretetlángja mielőbb beragyogja az

  egész világot!                                   − Add meg Urunk, Istenünk!

 

(− Közösen mondjuk!) Szent József! Te szállást kerestél a Szűzanyának Betlehemben, segíts nekünk is szállást keresni Szeretetlángjának az emberi szívekben!

    Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit,

                                  − Kegyelmezz nekünk, Uram!

    Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit,

                                 − Hallgass meg minket, Uram!

    Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit,

                                  − Irgalmazz nekünk, Uram!

 

Imádkozzál érettünk, Istennek szent Anyja!

− Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire!

Könyörögjünk! Szentlélek Úristen!

  Tekints szeretett Jegyesedre a mi Szeplőtelen Szívű Édesanyánkra, aki végigkísérte Szent Fiát megváltó szenvedésében, és bennünket most is erősít földi küzdelmeinkben.

Add meg, hogy Szeplőtelen Szívének, isteni Lelked által szított Szeretetlángja beragyogja az egész világot, oltsa ki a gyűlölet tüzét az egész földön, hogy Jézus a Béke Fejedelme legyen Sze-retete Szentségében oltáraink trónján, aki Veled él és uralkodik az Atyával egységben Isten, mindörökkön örökké. Amen. 

 

Szólj hozzá!

A JÉZUS ÁLTAL KÉRT IMA (I/63)

 

A mi lábunk együtt járjon.

A kezünk együtt gyűjtsön.

Szívünk együtt dobbanjon.

A bensőnk együtt érezzen.

Az elménk gondolata egy legyen.

Fülünk együtt figyeljen a csöndességre.

A mi szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon.

Az ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért.

 

***

 

SZŰZ MÁRIA SZEPLŐTELEN SZÍVE SZERETETLÁNGJÁNAK KIÁRADÁSÁSÉRT

 

Boldogságos Szűz Mária, drága mennyei Édesanyánk!

Te annyira szereted Istent és gyermekeidet: bennünket,

hogy egyszülött isteni Fiadat, Jézust a kereszten függve,

Mennyei Atyánk kiengesztelésére és a mi megváltásunkra felajánlottad, hogy mindaz aki Benne hisz, el ne kárhozzék, hanem örök élete legyen. Gyermeki bizalommal kérünk,

hogy Szeplőtelen Szívednek a Szentlélektől szított Szeretetlángjával gyújtsd a tökéletes Isten- és emberszeretet tüzére a mi gyarló szívünket, hogy Veled együtt egy szívvel-lélekkel szüntelenül szeressük Istent és felebarátainkat.

Segíts, hogy ezt a Lángot tovább adhassuk minden jóakaratú embertestvérünknek, így a szeretet tüze oltsa ki a gyűlölet tüzét az egész földön, s Jézus a Béke Fejedelme legyen Szeretete Szentségében oltáraink trónján, minden szív boldogító Királya és központja. Amen. 

 

Nihil Obstat − Imprimatur:

Washington, 1984. Május 31. Dr Irányi László c. püspök

Szólj hozzá!

 A SZERETETLÁNG RÓZSAFÜZÉR


 

A keresztre: Isteni Megváltónk öt szent Sebe tiszteletére ötször vetünk egymás után keresztet:

 

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.


A nagy szemekre (a tizedek közt is!):

 

Szűz Mária Fájdalmas és Szeplőtelen szent Szíve, könyörögj érettünk, kik Hozzád menekülünk!


A három kis szemre:

 

1. Istenem, hiszek Tebenned, mert végtelenül jó vagy!

2. Istenem, remélek Tebenned, mert végtelenül irgalmas vagy!

3. Istenem, szeretlek Téged, mert mindennél szeretetre méltóbb vagy!


A tizedek kis szemeire:

 

Szűzanyánk, ments meg minket Szeplőtelen Szíved Szeretetlángja által!


Minden tized után:

 

Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre most és halálunk óráján! Amen.


Befejezésül:   Dicsőség ...


 

***


KÖNYÖRGÉS ÉDES HAZÁNKÉRT

(Magánhasználatra!)


Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya, mint Anyánkat!

 

Ne hagyd elveszni meggyötört hazánkat.

 

Fordítsd felénk könnyes tekinteted, 

 

mutasd meg számunkra Szeplőtelen Szíved! 

 

Hevítse át szívünket Szeretetlángod,

 

hogy megtérjen nemzeted, kövessen Országod! Amen.

Szólj hozzá!

40 ÉVE A DUNA MÉLYÉN A TITOKZATOS "SENKI" SZIGETE... 
Jókai nem hazudott: létezett a "Senki szigete". A magyar-román-szerb hármashatár közepén elnyúló Ada-Kadeh szigete turisztikai attrakciónak számított jó klímája, vadregényes festői romjai és etnikai egzotikuma miatt, amely a Vaskapu I. erőmű építése miatt 40 éve tűnt el a Duna hullámaiban. 
 Ada Kaleh egykori szigete (Fotó: Profila.hu)

AMI NEM LÁTHATÓ, AZ NINCS IS?

 
Jókai Mór „Aranyember” című regényének egyik központi helyszínére, az utópisztikus és idilli életkörülményeket bemutató ”Senki szigetére” talán mindenki emlékezik kötelező iskolai olvasmányaiból. A társadalomtól és az üzleti világtól elzárt dunai ködben megbújó szigetről az olvasó azt hinné, hogy csak az író fantáziájában született meg-, holott maga a „nagy mesélő” vallotta be „Utóhangok” című írásában, hogy a „jogilag sem a magyarokhoz, sem a törökökhöz sem tartozó” szigetről Frivaldszky Imre természettudós mesélt neki egy al-dunai geológiai túráját követően. A szóban forgó sziget ráadásul Európa lakói előtt sem volt ismeretlen. Hérodotosz legendáiban Cyraunis néven említették a Dunába ömlő Cserna folyó torkolatánál elnyúló gránitszigetet, de a rómaiak gyakran hívták Yernis-nek, Saan-nak és Cotinusának is-, ami „cserszömörcék földjét” jelentette. A németek nemes egyszerűséggel csak Caroline-Insel néven emlegették.
Az 1750 méter hosszú és 4-500 méter széles sziget a folyam kanyarulatának megfelelően ív alakú volt, felső végénél két kisebb kavicszátony terült el. Stratégiai fontosságú helyen (a Vaskaputól 4 km-re, az osztrák-magyar - szerb - román hármas határ közelében) feküdt. Katonai jelentősége abban állt, hogy az al-dunai hajózás, határátkelőként pedig a szárazföldi közlekedés egyik fontos ellenőrző pontja volt-, ezért is erősítette meg Hunyadi János 1444-ben egy földvárral a szigetet, amit 1691-ben bővített ki 400 férőhelyes erősségé Veteranicsászári altábornagy. A törökellenes háborút lezáró, 1699. január 26-án megkötött karlócai béke után a Bánát, így a közeli Orsova városa a szigettel együtt a törökök kezén maradt, akik egy hadikikötőt alakítottak ki a sziklatömb északi részén. A Duna által körbeölelt szigetet ekkortól kezdték el Ada-Kaleh-nek hívni, ami magyarul „erődszigetet”, „szigetvárat” jelent. 
Az elsüllyesztett Ada-Kaleh szigete, erődje és községe (Grafika:Falanszter.blog.hu)
1717 augusztusában a császári osztrák és magyar csapatok visszafoglalták a szigetet, majdSavoyai Jenő utasítására Bánát új kormányzója, Claudius Florimund Count von Mercytábornok egy hatszögű „Vauban”-stílusú erődöt építtetett a dunai sziget közepére, amelynek négy nagy bástyáját a hadsereg akkori vezéreiről neveztetett el: Károly, Jenő, Mercy és Wallis. Ahogy húszévnyi építése során elkészül az erősség, a vidini török pasa rögtön ostrom alá vette a vízi várat. Az 1738. május 29-től augusztus 15-ig tartó több hullámban levezényelt támadások során, báró Kehrenberg ezredes 2000 katonájával és 120 ágyújával nem tudta a túlerőt feltartóztatni, így kénytelen volt feladni Ada-Kaleh szigetét. Az 1739. szeptember 1-én megkötött belgrádi béke ötödik pontja alapján Orsova és a sziget a török kezén maradhatott, míg a Temesi Bánság közigazgatásilag a császár birtokába került. A fényes Porta ekkor keresztelte át az erősség bástyáit Tekijára, Elisabethre, Verciorovára és Allionra, és ekkor költöztetett muszlim vallású polgárokat a szigetre. 1788 februárjában Bécs ismét hadat üzent Konstantinápolynak. Az 1789. október 24-től gróf Wartensleben császári altábornagy vezette ostrom során Mehemed Takir aga és 2740 főnyi védőserege 1790. április 16-án kapitulált. Az Új-Orsovára átkeresztelt sziget parancsnokának azonban hiába nevezték kiHaan vezérőrnagyot, a szisztovói béke alapján a sziget oszmán fennhatóság alatt maradhatott.
 Ada-Kaleh (Új-Orsova) romos erődje az Osztrák-Magyar Monarchia alatt (Grafika:Falanszter.blog.hu)
Miután Bem tábornok 1849. május 16-án megszállta Ó-Orsovát, követeket küldött átOzman bejhez, a sziget várparancsnokához azzal az üzenettel, hogy a török földre menekült osztrákokat fegyvereztesse le. Bem apó két nap múlva személyesen is tárgyalt vendéglátójával, aki megígérte a hadvezér kívánságának teljesítését. Az 1849. augusztus 24-i mehádiai ütközet után a magyar honvédsereg maradványai és több politikus, mint példáulSzemere Bertalan és Batthyány Kázmér is itt lépett török földre, miután menekülés közben elásták Ó-Orsova határában a magyar Szent Koronát.
Az Osztrák-Magyar Monarchiának Ada-Kaleh hovatartozása nem volt közömbös, hiszen sem Bécs, sem Budapest nem akarta, hogy a török ellen szabadságharcot vívó Románia és Szerbia bármiféle katonai kontingenst helyezzen el ide. Az orosz-török háborút lezáró 1878. március 3-án San Stefanó-i béke értelme szerint Konstantinápolynak az összes dunai szigetre épített erődjét le kellett volna rombolnia, és Új-Orsovát Belgrádnak kellett átadnia. Gróf Andrássy Gyula közös külügyminiszter kezdeményezésére azonban 1878. május 21-én az osztrák-magyar és a török kormány képviselői Bécsben arra jutottak, hogy az erődöt a szerbek helyett inkább a császári és a királyi csapatok szállják meg addig, amíg azt a szultán később vissza nem kéri. A megszálló erő parancsnokává lovag Gröller Albin vezérőrnagyot nevezte ki Ferenc József, aki május 26-án hajnal 3 órakor foglalta el csapataival a szigetet. Ada-Kaleh időközben elveszítette katonai jelentőségét, így 1894-ben már csak 1 tiszt és 28 gyalogos katona képezte a sziget magyar helyőrségét az 500 muszlin hitű polgár mellett. Bosznia-Hercegovina annexiójakor gyakran kikötöttek itt a dunai birodalom hadihajói és monitorjai is.
Az egykori ferences kolostorból kialakított mecset (Grafika: Falanszter.blog.hu)

A szigetlakók mindennapjai

 

Ada-Kaleh lakói sok kedvezményt kaptak Budapesttől. Mentesek voltak a katonai szolgálat alól, az áruk behozataláért nem kellett sem vámot, sem adót fizetniük. A török mellett szerbül, románul, a képzettebbek németül és magyarul is beszéltek. A sziget 1878-as elfoglalása után Konstantinápoly már csak formálisan gyakorolta fennhatóságát egy általa kinevezett, négyévenként leváltott polgári személy, az ún. mudír vagy müdir (közösségi elöljáró, bíró) révén, aki a bécsi török nagykövetség alárendeltségébe tartozott és onnan kapta fizetését. Hivatalos ügyekben a sziget négy török egyenruhába bújt rendőre segítette munkáját. Ő volt a legfelsőbb bíró is, oldalán 6-18 segítővel. Rajta kívül még volt egy tanár és egy imam is a szigeten. A tisztségviselők fizetésére, valamint a sziget templomának és iskolájának működtetésére a Portának volt gondja. Az erőd falai közt helyezkedett el a gyalogsági laktanya és mellette a bazár. A szigeten működött egy cigarettamanufaktúra is.
Az egykori belső várban, az erőd keleti kapujánál lévő mecset 1720 táján eredetileg ferences rendi templomnak épült, majd a sziget 1739-es török megszállása után török mecsetté alakították. 1902 és 1903 között a klasszicista stílusú épületet a szultán pénzéből felújították, ugyanakkor egy minaretet is mellé építettek. A legfőbb látnivalót ez a mecset képezte, hiszen három helyiségében hatosztályos népiskola működött, padlózatát pedig II. Abd al-Hamid szultán által adományozott 480 kilós perzsaszőnyeg borította. A sziget keleti végében elhelyezkedő egykori római romokon nyugvó alsó erőd a török falun át volt elérhető. A múlt század utolsó évtizedétől kezdve Ada-Kaleh idegenforgalma megnőtt, az Al-Dunára látogatók egyik kedvenc kirándulóhelyének számított, hiszen a törökök hűen megőrizték évszázados hagyományaikat, szokásaikat, vallási előírásaikat, ami az európai civilizációhoz szokott ember számára kuriózumnak számított. Ennek az unikális közegnek köszönhetően sok bécsi és budapesti értelmiségi választotta végső lakhelyének ezt az egy óra alatt körbejárható szigetet. Itt született például Erdély Izolda zenekritikus (1906), Aszlányi Károly színmű-és újságíró, aki sporttudósításai mellett bájos ifjúsági regényeket, novellákat is írt (1908), Bonomi Jenőetnográfus (1908), és Gáspárdy Sándor festőművész (1909) is. A szigetet postahajójárat kötötte össze Törökországgal. 
Ada-Kaleh falai között működött a török falusi bazár is (Grafika: Falanszter.blog.hu)
A szigetlakók legtöbbje földművelésből, szőlő-, mandula-, mogyoró-, gesztenye- és rózsatermesztésből, dohány és bortermelésből, halászatból, kiskereskedésből (dohány, cukor, kávé, zöldségfélék eladása), valamint az Orsova és a sziget közötti csónak- és idegenforgalom lebonyolításából, ezen kívül csempészetből élt. A csempészetet, noha megakadályozására a szigetet este csak az osztrák-magyar katonai parancsnok engedélyével és a csónak orrába tett lámpával lett volna szabad elhagyni, minden szomszédos ország irányába gyakorolták. A régi várfalakat az Új-Orsován (Török-Orsován) szolgáló katonák és az ott élő lakosok egyaránt bontogatták. A szigeten a XX. század elején három török kávéház, egy szerb és egy magyar vendéglő működött, ez utóbbi a katonák kantinjaként is szolgált-írja Balla Tibor történész. A vár belső területén három kaszárnyaépület volt, abból kettő üresen állt, a harmadikban lakott a sziget parancsnoka, valamint a garnizon. Ada-Kaleh igazi ura az ide kirendelt főhadnagy volt: ő felügyelte a rendet, szabályozta a lakosok és a katonák tevékenységét, engedélye nélkül este 9 óra után senki sem hagyhatta el a szigetet. A sziget négy pontján felállított, az égtájakról elnevezett őrházaknál a legénység egy része őrszolgálatot teljesített, a többiek bontottak, építettek, kertészkedtek. A közvilágításról a budapesti Ganz cég gondoskodott. A szigeten élő törökök és a magyar katonai jelenlét egyébként nem volt súrlódásmentes: A mudírok például számtalanszor ragaszkodtak olyan előjogaikhoz, amelyekkel eleve nem rendelkeztek-, úgymint olyan földterületeket sajátítottak ki szigettársaiknak, amelyek vagy magyar, vagy török állami tulajdonban voltak, illetve a sziget vám-és adómentességét kihasználva, rendszeresen hamis papírokkal látták el a Szerbiából csempészett zöldségeket, amiket Orsova piacán árultak. Problémát okozott az is, hogy Szál József a szigeten kikötői gyaloghíd felállítását és a magyar parttal motorcsónak-összeköttetést kapott, ami annyit tett, hogy a turisták inkább az ő szolgáltatását választották, mint a török ladikosokét.
 Ada-Kaleh kikötője, parkosított sétányai (Grafika: Falanszter.blog.hu)

Szép napok és sötét évek


Bár már 1878-tól saját tulajdonban szerette volna tudni Budapest a szigetet, Ada-Kaleh polgári irányítása 1918-ig a török államot képviselő mudír kezében maradt. Ausztria-Magyarország ugyanis egyrészt nem kívánta elmérgesíteni a sziget miatt a Portával kialakult jó viszonyát, másrészt pedig az első világháború évei alatt Törökország a dunai birodalom szövetségese volt. Ettől függetlenül Lukács László miniszterelnök úgy látta, hogy mivel Törökországnak a Balkán-háborút lezáró békében úgyis le kell majd mondania az Enos-Midia vonaltól nyugatra eső területekről, így Új-Orsováról is, dr. Medve Zoltán, Krassó-Szörény vármegye főispánja magyar hadi lobogó alatt közigazgatásilag csatolja a szigetet Magyarországhoz. Erre 1913. május 12-én került sor- írja Balla Tibor történész.
Az első világégés hamar elérte a szigetet. 1914-ben az Ada-Kaleh-val szemben fekvő Tekija községből a szerbek lőtték a szigetet, a hajóállomás, a mecset és 3 lakóház megrongálódott. Az iskola bezárt, a tanítónőket visszahívták Törökországba. A sziget lakossága a világháború ideje alatt különböző állampolgárságú egyének elegye lett, különösen mert Szerbia elfoglalása után az ottani területek muzulmánjai közül többen ide menekültek. A román csapatok 1916. augusztus 29-én reggel öt órakor kezdték el lőni Ada-Kaleh-et, amit csak szeptember 2-án tudtak elfoglalni. A bunyai Szivó Sándor ezredes vezette november 13-ai ellentámadás során azonban a magyar csapatok végérvényesen visszaüldözték a románokat Havasalföldre.
Az első világháborúban győztes nagyhatalmak és Törökország által 1920. augusztus 10-én aláírt sévres-i, majd az annak helyébe lépő, 1923. július 24-i lausanne-i béke után a sziget Romániához került. 1925-ben területén állami cigarettagyárat létesítettek, amelynek speciális dohánya miatt annyira minőségi terméknek számított, hogy élvezete a kubai Habanos szivarral vetekedett. 1931-ben II. Károly román király megerősítette a szigetlakók (az 1930-as években is mintegy 650 fő élt ott) vámmentes cikkek árusítására vonatkozó korábbi jogait. A románok a szigetet klimatikus gyógyhellyé nyilvánították és mint korábban a magyarok, ők is nagy előszeretettel látogatták-, hiszen a jó klíma, a festői romok, a néprajzi egzotikumok mellett 1923-tól itt élt feleségével Bicsérdy Béla természetgyógyász, táplálkozáskutató is, aki vegetáriánus életrendje ellenére 50 évesen világrekordot döntött, amikor fekve kinyomta a 188 kilót.
 

Ada-Kaleh bontása egy korabeli román ismeretterjesztő filmen
A sziget pusztulása Gheorghe Gheorghiu-Dej, Nicolae Ceaușescu és Josip Broz Titónakköszönhető, akik az 1964-72 között közös román-jugoszláv vállalkozásban kívánták megépíteni a Vaskapu I. erőművet, amely akkor a világ legnagyobb vízerőművei közé tartozott 2×2052 MW kapacitásával. Az építménybe csaknem 3 millió köbméter betont építettek be. A fő gát 441 méter hosszú és 60 méter széles. A gátrendszer 33 méter magasra duzzasztott 2 milliárd köbméter vizet, ami miatt Orsova óvárosa, valamint Nagyzsuppány, Tuffás, Dunaorbágy és Koromnok falvakkal együtt Ada-Kaleh szigete is víz alá került. A szigeten élő török lakosságot Törökországba és Dobrudzsába telepítették. A gát építésével egy időbenAdriana Miha építész és Nocolaescu-Plopsor akadémikus kezdeményezésére az erőd, a kazamaták, a bazár köveinek egy részét sorszámmal látták el, s pár kilométerrel arrébb, a Szörényvár előtti Simian-szigeten újra felépítették. A mecsetet és a minaretet együtt azonban nem költöztették át ide. A szélesre felduzzasztott Dunából sokáig kilógott a mecset tornya, míg pár év múlva bele nem dőlt a folyóba. Ezzel örökre eltűnt a térképről egy, a magyar múlt fontos részét képező kis sziget. Senki szigete semmivé lett. 

 

Szólj hozzá!

»Én vallásos vagyok, de az én vallásosságom nem külső vallásgyakorlatokból áll.«
covers_135213_180.jpg1) Ez éppen olyan beszéd, mintha valaki azt mondaná: én jó hazafi vagyok, de nem tartom magam a hazafiság gyakorlatához, az állami törvényekhez, a honpolgári kötelességteljesítésekhez. Adót nem fizetek, a honvédelem elől kibújok, a közjót nem szolgálom. Micsoda "hazafiság" lenne ez? Ugyanígy hamis és élettelen az a "vallásosság", amely lelkében meghajol ugyan a világ Alkotója előtt, de annak mégoly hiteles kinyilatkoztatásait, parancsait és rendelkezéseit megvetéssel hárítja el magától s a gyakorlati életben nem juttatja azokat kifejezésre. Olyan volna ez, mintha egy fiú azt mondaná az apjának: "Én elismerlek téged apámnak, s hajlandó vagyok lélekben meg is hajolni előtted, de semmit sem teszek meg abból, amit kérsz és kifelé sem mutatok semmiféle tiszteletet irántad! Az ilyen tisztelet, az ilyen vallásosság üres szóbeszéd és képmutatás.

kisirka3_180.jpg2) Valójában hitetlenség nincs! Mert ha vallástalan valaki, akkor neki tulajdonképpen ez a hite, és ehhez így-úgy tartja is magát! Sajnos, fiataljaink ma mindent megkapnak szüleiktől, csak a hitet nem! Ezért a destruktív és okkultista szekták terjedésének oka a hittani alaptudás hiánya és az ifjúkori kíváncsiság. Az ezotéria nem vallás, csak az összezavarás eszköze. Sajnos a média egyre fokozza az érdeklődést a mágikus és fantasztikus fikciók iránt, melyek hamis vágyakat keltve, lassan megmételyezik a lelkeket. Az erre való hajlamot, idejekorán előkészítik a mágikus „gyermekmesék”, az erkölcsromboló filmek, az ezoterikus olvasmányok s a szekták alattomos propagandái. Az embernek szabad akarata van - ettől ember! Dönthet tehát a meggyőződései és a vallási hovatartozás felett is, ámde egy értelmes ember miért tekintene más vallások felé? Hiszen Isten egyedül Jézus Krisztust igazolta, senki mást! Sok vallás létezik, de csak egynél van Örömhír!
És bizony egyesek azért állíthatják, hogy a „vallás tanítása gyermeteg”, mert a gyerekhittannál tovább nem ismerik! Gondolkozz, mert az észt is Istentől kaptad! A földi élet célja: a döntés afelől, hogy elfogadod-e Jézus Krisztust megváltódként vagy sem! (Folyt.) (Források az első részben!)

Szólj hozzá!

Húsvét vasárnapja és az ezt követő időszak

     A nyugati kereszténység húsvétja mindig március 22. és április 25. közé esik (beleértve e két határnapot is). A következő nap, húsvéthétfő a legtöbb keresztény hagyományú államban hivatalos ünnep.
_000christsresurrection3.jpg
     "A húsvét vasárnapjától pünkösdvasárnapig tartó ötven napot ujjongó örömmel üljük meg: egyetlen ünnepnapként, sőt "nagy vasárnapként". Ezeket a napokat az Alleluja gyakoribb éneklése jellemzi." (ESz. 22.)
Nyolcaddal kezdődik a húsvéti idő, és nyolc nappal követően is ünnepeljük húsvét vasárnapját – mintegy kilépve az időből, és ugyanolyan lelkesedéssel, ahogyan tettük húsvét vasárnapján. Hallgasd meg: https://www.youtube.com/watch?v=JkCFABYlEIg
Az ősegyházban ezen a héten az újonnan megkeresztelteket tanították. Bevezették őket a szent misztériumokba, az Eucharisztia titkaiba (Fehérvasárnap). A görög liturgia fényeshétnek nevezi ezt a hetet.
Húsvét második vasárnapja Fehérvasárnap (Dominica in Albis), illetve "in albis depositis" – azaz a fehér ruha letételének napja. Hiszen a húsvét éjjelén megkereszteltek fehér ruhába öltöztek, melyet nyolc napon át hordaniuk kellett. 2000 óta ez a nap az Isteni Irgalmasság Vasárnapja.  
A szent Ötvennap a "tempus paschale", a húsvéti idő. Mindkét olvasmány után (a válaszos zsoltárban is) énekelhető Alleluja válaszként. "A keresztény ember örök húsvétban él, s húsvéti lelkülete akkor alakul ki, ha évről évre megtartja a szent Ötvennapot." (vö. Török-Barsi-Dobszay: Katolikus liturgika, 53.)
Ilyenkor gazdagabban díszítjük a templomot virágokkal. A húsvéti gyertyát és a keresztet sokfelé külön díszítik, de ilyen a szent sír is, ahová most a feltámadott Krisztus szobrát tesszük.
Ünneplésünk legyen folyamatos ebben az ötven napban, de azután is, mert "ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek" (1Kor 15,17).

Márpedig feltámadt és megkaptuk tőle az örök élet ígéretét!

( Forrás felhasználásával )

+MaryMagdaleneTomb.jpg

Szólj hozzá!

meg_mire_vartok_kerdi_a_remenyseg_anyja_530.jpgPater Fuentes 1957. december 26-i interjújában a Fatima-i Lucia nővértől a következő választ kapta a végső időkre vonatkozóan:
     „A Boldogságos Szűz Mária ezekben a végső időkben, a világnak a két utolsó, üdvösségre vezető eszközt: a rózsafüzért és a Mária Szeplőtelen Szíve ájtatosságot kéri. A rózsafüzér imádságnak új hatékonyságot adott (a Szeretetláng fohász kegyelmi hatása? szerk.). Nincs olyan probléma, bármily nehéz is legyen, világi vagy mindenekelőtt lelki, saját személyes életünkre, családunkéra, a világ vagy a szerzetesrendek családjaira vagy a népek és nemzetek életére vonatkozó; nincs semmilyen probléma – mégegyszer mondom –, bármily nehéz is, melyet a rózsafüzér imádkozásával ne tudnánk megoldani. A szentolvasóval fogjuk magunkat megmenteni, megszentelni, vele fogjuk Urunkat vigasztalni és számtalan lélek üdvözülését elérni.
Ha Isten látta, hogy az emberiség az összes többi, szokásos eszközt elhanyagolta, utolsó menedékként Szent Édesanyját ajánlotta fel. Ha azonban még ezt az utolsó üdv-eszközt is elveti az emberiség, akkor már nincs több megbocsátás számunkra, mert akkor azt a bűnt követjük el, melyet az Evangélium a Szentlélek elleni bűnnek nevez.”
     Amiként az Esthajnalcsillag megelőzi a Napot, úgy készíti elő Mária diadala is Krisztus diadalát.
Kedves Testvérem! ‒ mondja Montforti Grignon Szent Lajos ‒ Mikor jön el a boldog idő − Mária aranykorszaka −, amikor azok a lelkek, akiket az Istenanya kiválasztott és saját számára kiesdett, teljesen beléje temetkeznek, hogy az Ő hasonmásává váljanak Jézus Krisztus szeretetében és megdicsőítésében? Ez az idő csak akkor fog felvirradni, ha azt a Mária-tiszteletet, melyet én tanítok, megismerik és gyakorolják! Azért, hogy eljöjjön az Úr országa, mielőbb jöjjön el hozzánk Szűz Mária országa! (TMT 217)
     És ezt már a szerkesztő teszi hozzá: Mikor jön el az a boldog idő, amikor a Csodásérem ragyog minden keblen, amikor az egész emberiség egy lesz az engesztelésben? Na, kedves Olvasóim, ez akkor fog bekövetkezni, amikor minden emberi szívben a krisztusi Szeretet Lángja fog lobogni!

     Testvéreim! Benne vagyunk a "bekövetkezésben", tehát most már ne halogassátok, hanem "Szüntelenül imádkozzatok"! (1Tessz 5,17)meg_mire_vartok_001.jpg

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása