Hit és hiszékenység
Egy igazi misztikus belső vezetője maga a Szentlélek, és ezáltal felismeri a gonosz jelenlétét. A megkülönböztetés kegyelme minden megkeresztelt emberben működik, ha az életszentség útját választja. Vianney Szent János például a spiritizmus szellemét is rögtön felismerte-megkülönböztette:
„Jules, álljon meg!” – fogadta egyízben tiltó mozdulattal Vianney Szent János a fiatal Maubou grófot, aki örömmel sietett szeretett lelkiatyja felé. – „Tegnap este társalkodott a sátánnal. Most jöjjön, gyónja meg a bűnét.” A fiatal grófnak eszébe jutott, hogy előző este nem tudott kitérni az unszolás elől, amellyel spiritiszta ülésre biztatták. Szépen szótfogadott, meggyónt, és a következő alkalommal kőkeményen ellenállt a szeanszra való hívogatásnak. „Ma este nem működik” – mondták a többiek. A Jules grófban jelenlévő Szentlélek megbénította a démoni hatalmakat. Mindebben az az érdekes, hogy Vianney Szent Jánosnak nem volt emberi tudomása arról, mivel töltötte az ifjú gróf az estéjét, tehát az ismeret szavának karizmája működött benne; de az is, hogy akkor még az Egyház nem emelte föl tiltó szavát a spiritiszta szeanszok ellen, vagyis Vianney nem a tankönyvekből, hanem a Szentlélek belső vezetéséből merítette bizonyosságát, mely szerint a szeánszon gonosz lelkek működnek. Ez a belső vezetés a lelkek megkülönböztetésének karizmája.
A hit nem csak azt jelenti, hogy hisszük, van Isten. „Hiszed, hogy csak egy Isten van, s jól is teszed. Ám ezt a gonosz lelkek is hiszik, mégis remegnek.” (Jak 2,19), sőt a gonosz lelkek kívülről ismerik a Bibliát, csodálatosan magyarázzák és „teológiailag” fejtegetik, és templomba járnak.
A hit nem mindenkié, nem mindenki fogadja el ugyanis a kinyilatkoztatást, amely Jézus Krisztussal lezárult. Isten mindenkinek felajánlja a kegyelmet, de azt vissza lehet utasítani. A hitünket tanulni kell, ezért adott észt és értelmet nekünk az Isten. A hitbeli tudatlanságot ki lehet használni arra, hogy Istentől és az Egyháztól elfordítsák az embereket. Csakis az lehet a hit tárgya, amit Isten kinyilatkoztatott, az apostolok mint ilyet hirdettek, és ma is hirdeti az Egyház. Bár Jézus Krisztus kereszthalálával és feltámadásával mindörökre legyőzte a sátánt, nekünk a földi küzdelmeink során személyesen is meg kell vívnunk a harcot a sátán csábításai és cselvetései közt. Félelemre azonban nincs okunk: „Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, s minden ellenséges hatalmon, és semmi sem fog ártani nektek” (Lk 10,19). Ahogy Szent Ágoston írta valahol: a sátán olyan, mint egy láncra vert kutya, nem kell közel menni hozzá, és akkor nem harap meg.
(vö http://tiszta-szivvel.blogspot.com/2010/09/hamis-profetak.html)
