Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!
Szólj hozzá!
December 8-án a Szent Péter-bazilikában Ferenc pápa megnyitotta az irgalmasság szentévét. Az alábbiakban részleteket adunk a szentév megnyitása alkalmából bemutatott szentmisén mondott homíliájából.
A Szeplőtelen Fogantatás ünnepe Isten szere-tetének nagyságát fejezi ki. Ő nemcsak olyan Isten, aki megbocsátja a bűnt, hanem Máriában odáig megy, hogy mege-lőzi az eredendő bűnt, amelyet minden ember születésétől fogva magában hordoz. Isten szeretete megelőz, elővételez és megment. Az édenkertben elkezdődött bűn történelme beleolvad Isten megmentő szeretetének tervébe. Azóta mindig kísért minket az engedetlenség, ami abban fejező-dik ki, hogy életünket Isten akaratától függetlenül akarjuk megtervezni. Ugyanakkor a bűn történelme is csak a megbocsátó szeretet fényében érthető. Ha minden a bűnhöz kötve maradna, akkor mi lennénk a legkét-ségbeesettebb teremtmények, ám az az ígéret, hogy Krisztus szeretete győzni fog, mindent az Atya irgalmasságába von. Isten szava, melyet hallottunk, nem hagy kétséget efelől. A Szeplőtelen Szűz kiváltságos tanúja előttünk ennek az ígéretnek és az ígéret beteljesedésének.
Maga ez a rendkívüli szentév is kegyelmi ajándék. Aki belép azon a kapun, felfedezi az Atya irgalmasságának mélységét, aki mindenkit elfogad és mindenki elé személyesen megy. Ő az, aki keres minket! Ő az, aki elénk jön! Ez az év arra szolgál, hogy növekedjen meggyőződésünk az ő irgalmasságában. Mennyire megsértjük Istent és az ő irgalmát, amikor elsőként azt állítjuk, hogy bűneinket megbünteti az ő ítélete, ahelyett, hogy elébe tennénk: bűneinket megbocsátja az ő irgalma (vö. Szent Ágoston: De praedestinatione sanctorum 12, 24)! Igen, így van! Az irgalmat az ítélet elé kell helyeznünk, és Isten ítéletét minden esetben irgalmassága fényében kell néznünk. A szent kapun való átlépés tehát éreztesse meg velünk, hogy részesülünk a szeretetnek, a gyengédségnek ebben a misztériumában. Hagyjunk fel minden félelemmel és szorongással, mert az nem illik ahhoz, aki szeretve van. Éljük át inkább a mindent átalakító kegyelemmel való találkozás örömét.
Ma, amikor itt Rómában és minden egyházmegyében a világon átlépünk a szent kapun, egy másik kapuról is szeretnénk megemlékezni, arról, amelyet ötven évvel ezelőtt a II. vatikáni zsinat atyái tártak ki a világ felé. Ez annak újrakezdése volt, hogy elébe menjen minden embernek oda, ahol él: a városába, az otthonába, a munkahelyére…, ahol csak ember van, az egyháznak el kell érnie, hogy elvigye neki az evangélium örömét, Isten irgalmasságát és megbocsátását. Ezt a missziós indítást folytatjuk tehát évtizedekkel később, ugyanazzal az erővel és lelkesedéssel. A szentév erre a nyitásra indít bennünket, és arra kötelez, hogy ne hanyagoljuk el a II. vatikáni zsinat szellemét, vagyis az irgalmas szamaritánus szellemét, amire Boldog VI. Pál pápa emlékeztetett a zsinat lezárásakor. Amikor ma áthaladunk a szent kapun, vállaljuk fel, hogy magunkévá tesszük a jóságos szamaritánus irgalmasságát.
* * *
A szent kapu megnyitásának szertartása Ferenc pápa a szentmise záró könyörgése után levetette a miseruhát, és palástot öltött, majd a diakónus a következő szavakkal fordult a hívekhez:
Fivéreim és nővéreim!
Az eucharisztikus ünneplésben megújítottuk hitünket
Jézusban, a mi Üdvözítőnkben.
Ettől a hittől vezérelve,
és a Szeplőtelen Szűz Mária oltalma alatt
megkezdjük az irgalmasság rendkívüli szentévét.
Kitárul előttünk a szent kapu:
maga Krisztus az, aki az egyház szolgálata által
bevezet minket Isten szeretetének vigaszt nyújtó misztériumába,
ez a mértéket nem ismerő szeretet az egész emberiséget átöleli.
Nyissuk meg szívünket a Szentlélek működése előtt,
élesszük fel magunkban a vágyat, hogy készséges örömmel
megfeleljünk közös keresztény hivatásunknak: az életszentségnek.
Ezt követte a szent kapu megnyitásának rövid szertartása
Forrás: Vatikáni Sajtóközpont, Magyar Kurír
Szólj hozzá!
Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!
Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!
Hogyan zajlott le, üdvtörténetünk nagy eseménye?
1854. december 8-án IX. Piusz pápa a Szent Péter Bazilikában ünnepélyesen kihirdette a Szeplő-telen Fogantatás dogmáját. Az ekkor már nagyon idős és egészsé-gileg is törékeny pápa a szentély-ben foglalt helyet és rekedten beszélt. Akkoriban még nem voltak erősítők, ám amikor a dogmatikai tétel formuláját olvasta fel, hangja csengett és erőteljes volt, s ugyan-ebben a pillanatban egy napsugár, a felhőkön átragyogva, behatolt a Szent Péter Bazilika üvegablakán és beborította a Szentatya alakját. E mindenki által észlelt külső eseményeket Isten és a Boldogsá-gos Szűzanya tetszésnyilvánítása-ként magyarázták.
A Szentatya így számolt be erről: "Emberi nyelv képtelen leírni, amit a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának kihirdetése közben tapasztaltam és éreztem. Míg Isten a hittitkot kihirdette Helyettesének szavai által, olyan világos és eleven fénnyel árasztotta el a lelkemet, olyan gyönyörűségek-kel, melyek nem földiek és csak a Mennyben tapasztalhatóak".
IX. Piusz egyik életrajzírója így ír: "Nem habozok kijelenteni, hogy a Pápa, abban a pillanatban, minden bizonnyal oly különleges kegyelem-ben részesült, hogy bele ne haljon a Szeplőtelen Szűz páratlan tisztasá-gának ismerete és érzése által kiváltott édességekbe".
A Szentatya a következő szavakkal hirdette ki a Boldogságos Szűzanya Szeplőtelen Fogantatásának dogmáját: "Urunk Jézus Krisztusnak, Szent Péter és Pál Apostoloknak tekintélyével és a sajátunkkal kijelentjük és meghatározzuk, hogy az a tan, amely azt tartja, hogy a Boldogságos Szűz Mária fogantatásának első pillana-tától, a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből és kivált-ságából, az emberi nem Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek minden szeny-nyétől eleve megőrizve mentes volt: Istentől való kinyilatkoz-tatás, és ezért erősen és állhatatosan kell hinnie minden hívőnek!" (IX. Piusz Ineffabilis Deus kezdetű bulla)
Gyakorlati magyarázat: Szűz Mária Szeplőtelen fogantatásának ünnepe, két alapvető hitigazságra emlékeztet minket: mindenekelőtt az áteredő bűnre, és a Krisztus kegyelme által hozott győzelemre, arra a győzelemre, amely fennkölten ragyog Máriában, a Szeplőtelenben.
Minden ember az áteredő bűnnel jön e világra, és az örök kárhozattól való megszabadulásért Krisztus megváltására van utalva. Mária is, mint az emberi törzshöz tartozó teremtmény, így született volna, de nem így történt! A Jézus Krisztus leendő Anyjaként, a megváltó Fiú érdemeinek megelőlegezéseként, a Legszentebb Szentháromság, fogantatásának első pillanatától – páratlan kiváltságának köszönhetően – megőrizte őt az áteredő bűntől.
Időrendben előbb az anya van, utána a fiú. Következésképpen ahhoz, hogy Mária Szeplőtelen lehessen, Krisztusnak már születése és kereszt-halála, vagyis a Megváltás véghezvitele előtt meg kellett váltania Őt.
Szent Ambrus így ír: "Amidőn az Úr a világ megváltásába fogott, Márián kezdte, hogy ő fogadhassa elsőként Fia kezéből az üdvösség gyümölcsét, hiszen az ő közreműködésével jutott el a Megváltás mindenkihez!" (In Lucam, 2,17)
A Keresztség által mindannyian megszabadulunk az áteredő bűntől, melytől Mária már fogantatása pillanatától mentes volt.
Mária az új teremtés és új teremtmény, Szeplőtelen Fogantatása első pillanatától fogva. A Szeplőtelen Fogantatás megnevezés tehát csak Máriát illeti meg. A Keresztségben való újjászületéssel régi teremtmény-ből mi is új teremtménnyé lettünk, ám mégsem mondhatjuk azt, hogy olyanná lettünk, mint a Szeplőtelen Fogantatás. (Vö. Fracesco Bamonte, Szűz Mária harca c. könyv 77-79. oldaláról szerkesztve. Kiadó: IHTYS 2014. Nagyvárad)
Szólj hozzá!
Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!
08.
december
2015. SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS ÜNNEPÉN, A SZENTATYA MEGNYITJA AZ IRGALMASSÁG SZENT ÉVÉT V. rész
| Szólj hozzá!A Két Szív közös célja az irgalmasság
Az ember teljesen szabadon dönthet az Isteni Irgalmasság üzenetének elfogadása vagy elutasítása ügyében. Ajánlatos azonban tudnia Jézus figyelmeztetéséről: „Ó, szegények, akik nem akarnak élni Isten irgalmasságának csodájával; hiába fogtok majd könyörögni, már késő lesz” (Napló 1448). „Aki nem akar az irgalom kapuján átmenni, annak igazságosságom kapuján kell áthaladnia” (Napló 1146).
Fontos megjegyezni: Fausztina nővér Naplója, az Isteni Irgalmasság üzenete – jóllehet a magánkinyilatkoztatás körébe tartozik – az Egyházon belül már nem képezi vita témáját. A legmagasabb egyházi fórum – II. János Pál pápával az élen – tisztázott és lezárt minden kérdést, s ajánlja a hívek figyelmébe. Fausztina nővért a Szentatya 1993. ápr. 18-án a boldogok, és 2000. április 30-án szentek sorába emelte.
Végtelenül aktuális és üdvös, hogy 2015. december 8-án meghirdeti Egyházunk az Irgalmasság Szent Évét! Reményteljes és bizonyára nem véletlen, hogy az Isteni Irgalmasság évét épp a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén kezdhetjük el, mely mintegy a Két Szív egységes célját is szimbolizálja, amiként a Csodásérmen ábrázolva van! A Szeretetláng éppen úgy, mint az Isteni Irgalmasság üzenete az elhatalmasodó bűnnel szemben a határtalan isteni szeretetből fakadó és túláradó kegyelem jelei. Az irgalmasság, a szeretet legmagasabb fokú megnyilvánulása, mintegy „új fény lesz az Egyház számára” (Fausztina N 378)
Mondjuk tehát e Szent Év minden napján: Ó bűn nélkül fogantatott Szűz Mária könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!
Köszönjük Szentatyánk!
Szólj hozzá!
A hitelesnek tekinthető források tanúbizonysága szerint december nyolcadikán a hajnali órákban ÁVH-s és szovjet egységek letartóztatták Gál Lajos és Viczián Lajos aknászt, munkástanácsi vezetőket. Ez váltotta ki azt a felháborodást a városban, ami a tragikus eseményekhez vezetett. A letartóztatások hírére, még aznap 9 óra körül több ezer fős tüntetés kezdődött. Üveggyári, vasgyári munkások, bányászok és a hozzájuk csatlakozók, a salgótarjáni rendőrkapitányság, valamint a megyei tanács elé vonultak, és követelték a letartóztatottak szabadon bocsátását.

A 2 szovjet harckocsi által védett rendőrkapitányság előtti téren a pufajkások csapdát állítottak: Darázs István százados a mellékutcákat lezáratta, miközben az egyik egysége megakadályozta, hogy a 2000-4000 fős tömeg távozzon a helyszínről. A megyei tanács épülete előtt 47 pufajkás volt tüzelőállásban. Az első lövések 11 óra 15 perc körül dördültek el a karhatalmisták, rendőrök, és szovjet katonák, valamint a Vörös Hadsereg jelenlévő két tankjának géppuskásai tüzelni kezdtek. A tömegben kitört a pánik, egyesek viszonozták a tüzet, de a többség futásnak eredt. A 8-10 percig tartó vérengzés során folyamatos sorozatokkal lőtték a menekülőket és az elesett sebesülteket is. Egy szemtanú szerint "vérző testekkel volt tele az utca".
A legyilkoltak számát minden kimutatásban elhazudták. Az akkori anyakönyvvezető nő 131 halottat jegyzett be és emiatt nyomban elbocsátották az állásából. Annyi sebesült volt hogy a kórház udvarára hordták őket és hagyták meghalni. Az áldozatok közt olyanok is voltak, akiket a távolabbi utcákban ért az eltévedt lövedék. Az ezzel kapcsolatos jegyzőkönyveket titkosították, a tényfeltáró tanúságokat elhallgatták. Az utólagos név szerinti beazonosítások szerint csupán negyvenhat személy – 33 férfi, 11 nő és 2 fiúgyerek –, vesztette életét. A tényfelmérés azért jelent nehézséget, mert a környező kórházakban – hatósági parancsra –, szándékos eldátumozással és hamis diagnózissal állították ki a halál-. illetve a sebesülések okát. Ez utóbbi okirathamisítás is legalább 80-150 főt rejthet!
Volt egy salgótarjáni fiatal, Ravasz István az ELTÉ-n tanult. Amikor kitört a forradalom, édesanyja arra kérte, hogy utazzon haza Tarjánba, nehogy baja essék Pesten. Így is történt; december nyolcadikán szenet lapátolt szülei háza előtt amikor egy eltévedt golyó eltalálta, véget vetetve az életének. 19 éves sem volt.
A Nógrád megyei kegyetlenkedéseknek, tömeggyilkosságoknak ezzel még nem volt vége. A pufajkások hivatalos akcióikon kívül is hajtottak végre szabad portyákat, pusztán személyes szadizmusuk kielégítése érdekében. Külön kell szólni azokról az esetekről, amikor a karhatalmistáknak határozott céljuk volt az ellenségnek tartott letartóztatottak meggyilkolása: 1956. december 13-án megkínozták, megölték, majd az Ipolyba lökték a salgótarjáni acélgyár nemzetőrségének két vezetőjét. Számos szemtanút a Szovjetúnióba szállítottak. Az ÁVO pribékjei a mészárlást követő hetekben-hónapokban, több szemtanút agyonvertek, hogy ne maradjanak hiteles tanúk, akik elmondanák, hogy mi történt 1956. október 8á-n!
Az 1956-57-es sortüzeket – melyek száma több százrara tehető –, az a "munkáshatalom" hajtotta végre, akik a nép és a munkások nevében irányították az országot és akik ma magas nyugdíjjal élik békés öregkorukat. A munkásmozgalom ezen élharcosainak utódai most a demokrácia és az "emberi jogok élharcosaivá" váltak, vadul tiltakozva minden olyan vélt és valós megnyilvánulás ellen, amely sérti az "egyenlő bánásmódot"! Isten irgalmazzon nekik!
A vértanúk emléke szívünkben él! Imádkozzunk lelki üdvükért s azért, hogy a Mennyből segítsék Édes Magyar hazánkat!
Szólj hozzá!
A Szeplőtelen Fogantatás dogmáját IX. Piusz pápa hirdette ki 1854-ben.
A Szeplőtelen Fogantatás ünnepe, a keleti egyházban: Anna foganása. (A Jakab-féle protoevangélium szerint angyal adta hírül a szülőknek a rendkívüli, csodálatos fogantatást.) Első írásos emléke szerint keleten a 8. században december 9-én ülték, a 9. századtól minden liturgikus könyvben szerepelt. A Nyugati Egyházban, lényegében a 9. században tűnt fel.


Magyarországon III. Béla király (uralk.: 1172-1196) honosította meg. A 13-14. században főleg ferences hatásra egész Európa átvette az ünnepet. A pápai udvarban XXII. János (u.: 1316-1334) idején kezdték ünnepelni. IV. Sixtus pápa 1476-ban fölvette a Római Kalendáriumba és az Úrnapja búcsúit, valamint officiumot csatolta hozzá. XII. Ince pápa 1693-ban oktávát adott az ünnepnek, mely XI. Kelemen pápa (u.: 1700-1721) rendelete szerint 1708-tól parancsolt ünnep.
%20--.jpg)

Üdvtörténeti jelentősége miatt a szent hagyomány alapján IX. Pius pápa 1854. decem-ber 8-án az Ineffa-bilis Deus bullá-ban, ex cathedra döntéssel dogma-ként hirdette ki, hogy "A Boldog-ságos Szűz Mária fogantatásának első pillanatában, a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből és különleges kegyéből, az emberi nem Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek minden szennyétől eleve megőrizve mentes volt." – Vagyis, Mária különleges módon részesült a krisztusi megváltásban, s számára Isten elővételezte a kegyelmi állapotot, hogy mentes legyen az áteredő bűntől. A szeplőtelen fogantatás kifejezés hallatára még katolikus hívők is sokszor Jézus szűzi fogantatására gondolnak, de itt Mária kegyelmi kiváltságáról van szó.
Magyarországon 1947. november 8-án a bontakozó 'népidemokrácia' nevében törölték a munkaszüneti napok közül! A Római Katolikus Egyházban főünnep, de nem parancsolt ünnep!

Szólj hozzá!
07.
december
2015. SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS ÜNNEPÉN, A SZENTATYA MEGNYITJA AZ IRGALMASSÁG SZENT ÉVÉT IV. rész
| Szólj hozzá!A Két Szív közös célja a lélekmentés
Nagyon fájdalmas tapasztalni – a történelmi események egyre kemé-nyebben tanúskodnak erről –, hogy az Egyház Anyjának szavai a sok aka-dékoskodás miatt nem járhatták át kellő időben és kellő mélységben
az evangelizációs tevékenységet. Így a Mária-üzenetek meg-maradtak a népi vallásosság szintjén és még nem érték el a teljes célt: Szeplőtelen Szíve végső győzelmét! Sőt, azt kell látni, hogy az evangelizáció álcázott akadályai, a tetszetős eszmék (mint pl. a racionaliz-mus, a felvilágosodás, a mo-dernizmus, az ateizmus, a liberalizmus) egyre nagyobb mértékben fordítják el és tartják távol az Istentől a tö-megeket (Corrado Balducci), s ebből fakadóan mind az öt kontinensen súlyos mérete-ket kezd ölteni a hitetlenség. „Kétségtelen, hogy a keresz-ténytelenedés olyan méretű-vé vált, amely még rémál-mainkban is elképzelhetetlen volt a II. Vatikáni zsinat le-zárása idején” (J. Ratzinger). Ez a folyamatos leépülés pe-dig elindítja és mind teljeseb-bé teszi a bűnnek és követ-kezményeinek elhatalmasodását, esetenként az iszlamizációt.
A tisztánlátást tovább akadályozzák az egyre nagyobb számban megje-lenő, álmisztikus meséket tartalmazó írások és hamis üzenetek. Az így keltett zavar nagyon legyengíti a természetfeletti jelek hatékonyságát, a bűn szerzője pedig „tévútra vezeti az egész világot” (Jel 12,9b), melynek nyomán a bűn egyre inkább megszerveződik és elhatalmasodik következ-ményével együtt.
Az Egyház Anyjának Fatimában megígért végső diadalához nem fér kétség, de az üzenetek szerint a sorozatos kérések és figyelmeztetések ellenére is sokan esnek áldozatául a szerveződő bűnnek. A jelenséggel szemben felettébb vigasztaló a Szentírás második kijelentése az elhatal-masodott bűnnel kapcsolatban: „Amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem” (Róm 5,20b). Úgy véljük, az utolsó százhetven év, az utolsó idők szembetűnő jellemzői között említhetjük a bűn térhódítása mellett a nyomában járó pusztítást, és a túláradó kegyelmet. Megítélésünk szerint a Mária-üzenetek éppen úgy, mint az Isteni Irgal-masság megnyilatkozásai az elhatalmasodó bűnnel szemben a határtalan isteni szeretetből fakadó és túláradó kegyelem jelei. Míg a Mária-jelené-sek a bűn elhatalmasodásától és annak következményeitől kívánnak meg-óvni bennünket, addig az Isteni Irgalmasság a bűn áldozatait szólítja meg, és akarja visszavezetni az Evangéliumhoz. Isten a bűneink révén felhal-mozódott tartozás teljes elengedését kínálja, s egyben segítségét ajánlja az élet teljes rendezéséhez. A mi feladatunk csupán a készséges együttműkö-dés Isten akaratával. (folyt.) (Alsó kép, a III. Fatimai Titok illusztrációja)
Szólj hozzá!
KILENCEDIK NAP
Háromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.
ELMÉLKEDÉS
1854. december 8-án IX.Piusz pápa a Szent Péter Bazilikában ünnepélyesen kihirdette a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját. Az ekkor már nagyon idős és egészségileg is törékeny pápa a szentélyben foglalt helyet és rekedten beszélt. Akkoriban még nem találták fel a mikrofonokat. erősítőket és hangszórókat; amikor azonban a dogmatikai tétel formuláját olvasta fel, hangja csengett és erőteljes volt, s ugyanebben a pillanatban egy napsugár, a felhőkőn átragyogva, behatolt a Szent Péter Bazilika egyik üvegablakán és beborította a Szentatya alakját. Ezeket a mindenki által észlelt külső eseményeket Isten és a Boldogságos Szűzanya tetszésnyilvánításaként magyarázták, A Szentatya így számolt be róla: "Emberi nyelv képtelen leírni, amit a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának kihirdetése közben tapasztaltam és éreztem, Míg Isten kihirdette a hittitkot Helyettesének szavai által, olyan világos és eleven fénnyel árasztotta el lelkemet a Legszentebb Szűz páratlan tisztaságát illetően, hogy ennek az ismeretnek a mélységeibe merülve, elmondhatatlan gyönyörűség töltötte be a lelkemet, olyan gyönyörűségek, melyek nem földiek és csak a Mennyben tapasztalhatóak". IX. Piusz egyik életrajzírója így ír: "Nem habozok kijelenteni, hogy a Pápa abban a pillanatban, minden bizonnyal különleges kegyelemben részesült, hogy ne haljon bele a Szeplőtelen Szűz páratlan tisztaságának ismerete és érzése által kiváltott édességekbe". A Szentatya a következő szavakkal hirdette ki a Boldogságos Szűzanya Szeplőtelen Fogantatásának dogmáját, amihez az említett mély misztikus tapasztalat is társult:
"Urunk Jézus Krisztusnak, Szent Péter és Pál Apostoloknak tekintélyével és a sajátunkkal kijelentjük, kihirdetjük és meghatározzuk, hogy az a tan, amely azt tartja, hogy a Boldogságos Szűz Mária fogantatásának első pillanatától, a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből és kiváltságából, az emberi nem Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek minden szennyétől eleve megőrizve mentes volt: Istentől való kinyilatkoztatás, és ezért erősen és állhatatosan kell hinnie minden hívőnek"
(IX. Piusz Ineffabilis Deus kezdetű bulla), Magyarul: Fila Béla ‒ Jug László: Az egyházi tanítóhivatal megnyilatkozásai. Budapest, 1997,499-500, VÖ, Heinrich Denzinger ‒ Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház tanítóhivatalának megnyilatkozásai. Bátonyterenye ‒ Budapest, 2004, 554-555,
MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG
NAPI IMA
Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűség, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki számomra az általam kívánt kegyelmet Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen.
Szólj hozzá!
Advent a békés várakozás, a magunkba szállás és a bűnbánat ideje (és nem az önfeledt szórakozások és bevásárlásoké!)
Békés és kegyelmekben gazdag adventi napokat kívánok!
Itt-ott még békében várhatjuk az Üdvözítőt, de van ahol a nem várt gonoszság teljesedett be!
Mi, akik még tehetjük, imádkoz-zunk szenvedő felebarátainkért!
Szólj hozzá!
Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!
06.
december
2015. SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS ÜNNEPÉN, A SZENTATYA MEGNYITJA AZ IRGALMASSÁG SZENT ÉVÉT III. rész
| Szólj hozzá!A Két Szív közös célja az oltalom
A Mária-jelenések alapvető mondanivalója a bűnében megmaradó ember örök sorsáért való aggódás. Az elhatalmasodó bűn következtében az emberek ugyanis tömegesen veszélyeztetik örök boldogságukat, magyarán tömegesen kerülhetnek az elkárhozás veszélyébe. Az Isten találékony szeretetében ezért szólít meg bennünket újra és újra.
A „tömeges elkárhozás veszélye” kifejezés szokatlan, és néha ellenérzést vált ki. A rendkívüli események logikája, a vonatkozó üzenetek konkrét fogalmazása és a látnokoknak a pokollal kapcsolatos víziója azonban a tömeges elkárhozás veszélyére utal. Fatimában a Szent Szűz 1917. július 13-án a kárhozat helyét mutatta meg a gyermekeknek, egy hónappal később, aug. 17-én pedig így szólt a látnokokhoz: „Imádkozzatok sokat, nagyon sokat, és hozzatok áldozatot a bűnösökért, mert sok lélek a pokolba kerül, mivel nincs, aki imádkozzon és áldozatot hozzon értük!” Hasonló értelemben tanít Jézus 1936. márciusában az Isteni Irgalmasság művéről: „sok lélek fog általa visszafordulni a pokol kapujától” (Napló 639). A Napló egyik másik helyén Jézus így utal a felvetett kérdésre: „Ó, ha a bűnösök ismernék irgalmamat, nem vesznének el oly nagy számban” (Napló 1396).
Figyelemreméltó, hogy a 20. század nagy hatású jelenéseiben drámai jelentőséget kap a pokol víziója. A fatimai gyermekek 1917. július 13-i látomása a kárhozatról az első fatimai üzenet tartalmát képezi. (A Szent Szűz a megrázó eseményt követően azt kérte, hogy az emberek az egyes rózsafüzér tizedek után a következő fohászt imádkozzák: „Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől, s vidd mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra.”) Fausztina nővér ugyanilyen élményeket élt át. Naplójában nyomatékosan és ismételten hangsúlyozza: Isten parancsára járt a „pokol szakadékaiban”, és Isten parancsára ír ott szerzett élményeiről, „hogy egyetlen lélek se mentegethesse magát azzal, hogy nincs pokol, és nem volt ott senki, nem lehet tudni, mi van ott” (Vö. Napló 741). Fel kell figyelnünk a Szeretetláng üzenetére, melyben a Szent Szűz határozottan kijelenti: „akarom, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el! Akarjátok ti is Velem együtt! Azért adom kezetekbe a fénycsóvát, mely Szívem Szere-tetlángja!” (III/144) „Szeretetlángom kegyelmi kiáradását indítsátok már el. Az összefogáshoz csodálatos erővel és kegyelmekkel árasztalak el benneteket tömegesen és külön-külön, egyénenként is. A felelősség nagy, de munkátok eredménye nem lesz meddő. Az összefogó munkából egyet-len lélek se maradjon ki. Szeretetlángom szelíd fénye gyújtani, gyulladni fog az egész földkerekségen, és a sátán megalázottan és tehetetlenül hatalmát veszti. Csak ezt a vajúdást ne akarjátok meghosszabbítani.” (III/130) Az Istenanya ígérete: „Szívem Szeretetlángja megvakítja a sátánt!” Ezért kéri, hogy minden Hozzá intézett imához, fohászhoz fűzzük hozzá a könyörgést: Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! (folyt.)

Szólj hozzá!
NYOLCADIK NAP
Háromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.
ELMÉLKEDÉS
Az üdvtörténetnek tehát három nagy főszereplője van: a Megváltó Krisztus, Szeplőtelenül Fogantatott Édesanyja és a Sátán, aki a kárhozatra gyűjti a lelkeket és békétlenséget szít a világban.
Monforti Grignion Szent Lajos így ír: "Isten arra választotta Máriát, hogy minden kegyelem kincstárnoka, gondozója és szétosztója legyen. Ezért Isten minden kegyelme és minden adománya a kezein megy át".
A Fiú üdvözítői művének társaként, Mária teljes mértékben részese lett a gonoszság szelleme elleni harcnak. Így az Egyház hite által Máriának tulajdonított »Szeplőtelen Fogantatás« és »Társmegváltó« címek, melyek lelki szépségét és a Megváltás csodálatos művében való mélységes részvételét hirdetik, nyilvánvalóvá teszik a kígyó és az új Éva közti kibékíthetetlen ellenállást." 14 14. II. János Pál, Ált. kihallgatás, 1996. Január 25.
A közelebbi időkre térve, Lúcia nővér írja Visszaemlékezéseiben, hogy a Fatima-i Szűzanya, második megjelenésekor, többek között, ezt mondta: "Szeplőtelen Szívem menedéked lesz és elvezet téged Istenhez". Ezekben a szavakban felismerhetjük az anyai közbenjárására történő utalást, mintegy párhuzamot vonva Jézus kifejezésével: "Én vagyok az Út ... " (Jn 14,6). A Fiával való egyesülése okán ő út az Atyához és a kegyelemek közvetítője.
A Fatima-i Szűz más alkalmakkor is kifejezésre juttatta közbenjárását-közvetítését. 1917. július 13-án, a harmadik jelenéskor, ezt mondta: "Továbbra is minden nap imádkozzátok a Rózsafüzért a Rózsafüzér Királynőjének tiszteletére, hogy a világ számára a békét és a háború befejezését kieszközöljétek. Mert egyedül csak Ő tudja ezt elérni".
Boldog Jácinta kórházba menetele előtt így búcsúzott Lúciától: „Mondd meg mindenkinek, hogy Isten a kegyelmeket Mária Szeplőtelen Szívén keresztül adja nekünk. Az embereknek Őáltala kell kérniük ezeket. Jézus és Mária Szíve azt akarja, hogy Vele együtt Égi Anyánk Szívét is tiszteljük. A békét Égi Anyánktól kell kérni, mert Isten Őrá bízta ezt. Bárcsak minden szívnek átadhatnám azt a lángot, mely a szívemben ég, mellyel Jézus és Mária Szívét annyira szeretem!” (Fatimáról beszél Lúcia nővér - Fatima, 1997, 108.o.)
MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG
NAPI IMA
Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűséges, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki számomra az általam kívánt kegyelmet Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen.
Szólj hozzá!
Ha zimankósabb is az idő, a szívemben lehet még nyár. Jöjj el édes Üdvözítő, kit a lelkem vágyva vár!
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes. Az Úr van Teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a Te méhednek gyümölcs Jézus! Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál értettünk bűnösökért és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Amen.
Szólj hozzá!
December 5.
(Szent Szabbas)
Iz 26,1-6; Zs 117; Mt 7,21.24-27
Bízzatok az Úrban, mert az Úr a mi kősziklánk mindörökre
Próbáljunk elmenni Szentségimádásra!
„Egy keresztény szíve olyan, mint az utolsó vacsora asztala. Meg kell terítenie az Oltáriszentség számára!”
Szólj hozzá!
05.
december
2015. SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS ÜNNEPÉN, A SZENTATYA MEGNYITJA AZ IRGALMASSÁG SZENT ÉVÉT II. rész
| Szólj hozzá!A Két Szív közös célja a figyelmeztetés
Jellemző, hogy a Mária-jelenések üzeneteiben az Egyház Anyja minden alkalommal az örök boldogságunkat veszélyeztető bűnre és a nyomában járó pusztításra hívja fel figyelmünket. Már a Csodás Érem felirata, a híressé vált imádság -- „Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk!” -- is erre utal. Nem sokkal később, 1846-ban a La Salette-i jelenés prófétai kitekintést nyújt az elhatalmasodó bűn szerveződésére, pusztítására, és annak végkimenetelére. Az Egyház Anyja sírva figyelmeztetett a megszokottá vált káromkodás, és a vasárnapi szentmise-mulasztás lélekromboló hatására. 1858-ban, Lourdes-ban bűnbánatra és a bűnben élőkért hozott áldozatra szólított fel. Ez történik az 1917-es fatimai jelenések alkalmával is, amikor Jézus Anyja drámai módon újra felhív a bűnben élőkért vállalt áldozatra és az értük végzett imára. Erről beszélnek az 1953-ban, Siracusában hullott néma anyai könnyek. Nemkülönben az újabb, kivizsgálásra váró jelenések és a világ különböző pontjain vért könnyező Mária-szobrok.
Korunk az elhatalmasodó bűn korszaka. A Szentírás nagyon sok tanítást ad a bűnről és következményeinek elhatalmasodásáról. Még a „termékeny föld is szikes mezővé” válik „lakóinak gonoszsága miatt” (Zsolt 106,34). Az ember számára a legnagyobb rossz a bűn, mert minden fájdalomnak, pusztításnak s végül az örök boldogság elveszítésének ez az oka. Szűkebb környezetünkben éppen úgy, mint a világ és az Egyház életében fájdalmasan tapasztaljuk a teret hódító bűn, a sátán rombolását, akinek sajnos vannak az elkötelezett munkatársai. Szent Pál apostol ezért figyelmeztet bennünket: „Ne adjatok teret a sátánnak” (Ef 4,27). A bűn végkifejletét Jakab apostol röviden így összegzi: „A bűn meg, ha elhatalmasodik, halált von maga után” (Jak 1,15). (folyt.)
Szólj hozzá!
HETEDIK NAP
Háromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.
ELMÉLKEDÉS
A II. Vatikáni Zsinat ezt mondja: "A Boldogságos Szűz[-et] ... az isteni Gondviselés terve, az Ige megtestesülésével kapcsolatban, eleve Isten anyjának rendelt[ -e]." ( Lumen gentium 61. )
Krisztus és Mária emberi természete a teremtés művének csúcsa. Habár Krisztus és Mária sok évszázaddal minden dolog megteremtése után jelent meg a világban, mégis, a Legszentebb Szentháromság előtt öröktől fogva ott lebegett ez a felülmúlhatatlan mestermű, amely Isten egyetlen más teremtett művéhez sem hasonlítható: "egy Szeplőtelen Asszony, aki a Fiú Anyja lesz és akinek méhében a Fiú emberi testet ölt a Szentlélek közreműködésével".
Az is megfigyelhető, hogy a Teremtés könyvében meghirdetett ellenségeskedés, amit Isten kelt a sátán és az asszony között, Máriában kétféleképpen is megvalósul. Isten tökéletes szövetségeseként és az ördög ellenségeként, szeplőtelen fogantatása következtében, amikor is a Szentlélek kegyelme megalkotta és megőrizte őt a bűn minden szennyétől, teljesen kikerült a sátán hatalma alól.
XII. Piusz pápa, a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának centenáriumára, 1953-ban közzétett Fulgens corona kezdetű ünnepi enciklikájában így érvel: "Ha egy adott pillanatban a Legboldogságosabb Szűz nem birtokolta volna az isteni kegyelmet, mert fogantatásában az eredeti bűn esetlegesen foltot ejtett volna rajta, akkor inkább alárendeltség ‒ legalábbis arra a kis időre, bármennyire is rövid szakaszról lett volna szó ‒, és nem az az örök ellenségeskedés állt volna fenn Mária és a kígyó között, amelyről az ősi hagyomány beszél ‒ egészen a Szeplőtelen Fogantatás ünnepélyes kihirdetéséig (AAS 45 [1953] 579). Az asszony és az ördög közötti, Isten által elrendelt kibékíthetetlen ellenségeskedésnek szükségszerű feltétele Mária Szeplőtelen Fogantatása, vagyis a bűntől való teljes mentessége, léte első pillanatától. Mária Fia végső győzelmet aratott a sátán fölött és ennek gyümölcseiből Anyját előre részesítette, megőrizve őt a bűntől. Következésképpen, a Fiú hatalmat adott neki, hogy ellenállhasson az ördögnek, s így, a Szeplőtelen Fogantatás misztériumában, megváltói művének legjelentősebb hatását valósította meg." ( II. János Pál. Ált. kihallgatás, 1996. május 30.)
MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG
NAPI IMA
Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűség, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki számomra az általam kívánt kegyelmet Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen.
Szólj hozzá!
04.
december
2015. SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS ÜNNEPÉN, A SZENTATYA MEGNYITJA AZ IRGALMASSÁG SZENT ÉVÉT I. rész
| Szólj hozzá!A Két Szív közös célja egy
Az elkövetkező öt poszt anyagához több helyütt felhasználtam
Antalóczi Lajos: Irgalmad többet ér, mint az élet c. füzetét
Kisboldogasszony Plébánia Eger 2000.
Történelmünk utolsó századaiban a hit és a lelkiség alakulását merőben új tényezők befolyásolták. Sok esetben igen hátrányosan. Elég utalnunk a felvilágosodás utáni korszak társadalmi, politikai, ideológiai, gazdasági, demográfiai és kommunikációs folyamataira, melynek fő szócsöve a liberalizmus. Ha az Egyház által pozitívan megítélt magán-kinyilatkoztatásaira tekintünk, akkor a nagy Mária-jelenések és az Isteni Irgalmasság üzenetire kell felfigyelnünk, melyek megvilágítják a bűn elhatalmasodásának végzetessé váló folyamatát, okait, állomásait és következményeit.
Úgy véljük, 1830-ban a Csodás Érem átadása alkalmával új korszak kezdődött történelmünkben. Az elhangzott üzenet, az átadott érem története, s két oldalának rajzolata jelzi az új korszak nagy nyitányát. Az érem rajzolata valóságos mariológiai tanítást hordoz. A Érem első oldalán a Szent Szüzet látjuk, akinek kitárt kezeiből a kegyelem fénye sugárzik, a
másik oldalon pedig először jelenik meg Jézus Szentséges és Mária Szeplőtelen Szívének együttes ábrázolása, s ezzel egyértelmű égi utalást kapunk a Két Szív közös lélekmentőmunkájára. A Szent Szűz Jézus akaratából erőteljes és hatékony mozgósítást kezdeményez a dinamikusan fejlődő emberiség hitének, keresztényi életének megőrzéséért és kiteljesedéséért.
Az 1830-as és az azt követő Mária-jelenések üzenetei nem csupán egy régióhoz, hanem az egész világhoz szólnak. Az üzenetek egyrészt profetikusan jelzik az egyre jobban elhatalmasodó bűnt és következményeit, másrészt mindenkit meghívnak a bűn szerzőjével szembeni harcra. Az Egyház Anyja újra és újra megismétli a kánai menyegzőn elhangzott felszólítást. Krisztusra mutat és beszédes jelek kíséretében arra kér bennünket: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” (Jn 2,5). A végkimenetelében győzedelmes küzdelem („végül azonban Szeplőtelen szívem diadalmaskodik” -- Fatima, 1919. július 13.) vezére az Egyház Anyja. II. János Pál pápa így összegzi Mária szerepét az Egyház életében: „Mária, Sion fölséges leánya, segít gyermekeinek, bárhol és bármikor élnek, hogy megtalálják Krisztusban az Atyához vezető utat” (Redemptoris Mater 47). A Szent Szűz tehát evangelizál, amikor sajátos eszközeivel és a hívek közreműködésével gátat akar vetni a bűn térhódításának. (folyt.)
Szólj hozzá!
HATODIK NAP
Háromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.
ELMÉLKEDÉS
A Szeplőtelen Fogantatással a sátán veresége megpecsételődött. Leromboltatott hatalma, s a többi lázadó angyalé is, akiknek ő a vezére, s akikkel közösen egy birodalmat alkotnak (Mt 12,26). Hiszen, bár továbbra is tevékenyen működik a világban ‒ bizonyos történelmi korszakokban nagyon is hevesen és látványosan ‒ mégsem legyőzhetetlen, a Megváltás kegyelme ugyanis, amely Mária és Jézus Krisztus Kálvária-hegyi legfőbb áldozatából fakad, képessé tesz minket ‒ befogadásának mértékében ‒ az ördög műveinek lerombolására.
E kegyelmet különösképpen megerősíti bennünk a Szűzanya sajátos közbenjárásához való bizalomteljes folyamodás. Ő ugyanis Szeplőtelen Fogantatásának erejében, létével és cselekedeteivel, egyértelműen és teljes mértékben szemben áll a sátánnal, a lázadó angyalok létével és cselekedeteivel, s egyetlen emberi vagy angyali lényhez sem fogható módon, ellentmondást nem tűrve, ellenáll az ördögi támadásoknak, semlegesíti azokat és Fia országát terjeszti, mely igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben.* Mária "anyai lelkülettel vesz részt a sötétség hatalma elleni kemény harcban, amely végigkíséri az ember egész történetét" **, "középpontjában áll ennek az ellenségeskedésnek", ‒ a sátánt és a gonoszság szellemét megtestesítő "kígyóval", a gonoszság fejedelmével szemben ‒, akit Jézus Krisztus pontosan Mária sajátos közreműködésének köszönhetően győz le.
* "Mária, az Egyház tökéletes ikonja, mentesült és megkiméltetett a bűntől, telve van kegyelemmel. tehát minden megváltott embernél jobban képes hozzájárulni a megváltás művének kibontakozásához". S. M. Parrella. La verita dell'Immacolata Concezione di Maria e il «depositum fidei». Dalla «Inefabilis Deus» alla catechesezi mariane di Giovanni Paolo II. in Aa.vv., Signum magnutn apparuit in coelo, L'Immacolata, segno della bellezza e dell'amore di Dio, PAMI, Cittá del Vaticano 2005. 204-205. o.
** II. János Pál. Redemptoris Mater enciklika, 47.
MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG
NAPI IMA
Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűséges, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki számomra az általam kívánt kegyelmet Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen.
Szólj hozzá!
Bármerre utazol bármerre jársz, ne csak csodálkozz a természet szépségén, hanem adj hálát érte Istennek és bátran mondj el egy Üdvözlégyet ott ahol vagy, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Elmélkedj azon, hogy mennyire szüksége lenne a világnak, hogy áthassa az isteni Irgalmasság! Hogy mindenki találkozhasson embertársaiban Isten jóságával, mert ha az nem fog érvényesülni, megromlik az élet, és veszendőbe megy a természet! 
Szólj hozzá!
Ki van a mi segítségünkre?
,,Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé, ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed
célba'' (Ter 3,15). Ezek az ószövetségi szavak (protoevangélium) szünet nélküli, történelemre szóló harcot hirdetnek az ember és a sátán között. Az Isten kifejezett szándéka: az ember mindig tekintse ellenségének a kísértőt és harcoljon ellene. Aki ezt nem teszi, az elpusztul, mert a sátán áldozata lesz.
Az előbb idézett ószövetségi szakasz megjövendöli a sátán végső bukását. A Szentírásból világosan megtudjuk, hogy az élethalálharc végső győztese: Jézus Krisztus. Ő az, aki kereszthalála által, az önfeláldozó szeretet révén a sátán hatalmát és erejét véglegesen megtörte. Bár Jézus megdicsőülése a sátán bukását okozta, a sátán még a világban maradt, s amíg be nem következik a gonoszság uralmának végső megsemmisítése, amíg Jézus végleg el nem söpri ,,szája leheletével'', és meg nem semmisíti ,,jövetelének tündöklésével'' (2Tessz 2,8), ez az Istennel szemben álló hatalom minden erejével Isten egyetemes üdvözítő terve ellen dolgozik. Vádolja az embereket az Atyánál (vö. Jel 12,10) és igen találékony módon a lelkek vesztére tör. A keresztény hagyomány már a második századtól Szűz Máriával azonosítja a protoevangélium asszonyát, akit az egyházművészet sátántipró asszonyként jelenít meg. Azok a Mária-ábrázolások, amelyeken a Szent Szűz széttiporja lábával a földgömböt átölelő kígyó fejét, egyértelműen az ősevangélium ígéretére utalnak. A keresztényember számára világos: Mária személye mint isteni ajándék jelenik meg a történelemben, akinek tevékenysége teljesen és közvetlenül Jézus Krisztus üdvözítő szerepéhez kapcsolódik. Az őskígyó elleni harc győztese Jézus Krisztus, de Máriáé a láb, mely széttiporja a sátán fejét.
A Boldogasszony evilági életét a Szentírásból ismerjük. Tudjuk, milyen odaadással teljesítette édesanyai hivatását Jézus Krisztussal szemben, sőt, ezen túlmenően, részt vállalt és társa lett a Megváltónak a szenvedésben is. Jézus a kereszt alatt nekünk ajándékozta Máriát, hogy legyen valamennyiünk édesanyja. Mária a világ végéig gyakorolja anyai hivatását (szolgálja az életet) mind az Egyház, mind pedig Fiának testvérei esetében. (LG 62) Ennek az anyai hivatásnak gyakorlása pedig harc. Harc, mégpedig kemény harc a bűn szerzőjével szemben az emberek örök életéért. Égi anyánk számára az az egyedül fontos, hogy gyermekeinek élete az örök boldogságban teljessé váljék.
Történelmi méretű küzdelem külön-külön folyik valamennyi lélekért, s ebből a harcból mindenkinek részt kell vállalnia. Az ember rövid életének tétje: kimondhatatlan bizalommal megvívni a ,,jó harcot'' (1 Tim 1,18), s így elérni önmaga és embertársainak örök boldog-ságát. Az ember ugyanis kezében hordozza örök sorsát, és tetteivel befo-lyásolhatja az üdvözültek és az elkárhozottak számát. Felelősek vagyunk egymásért! Mária azért jön, hogy Isten akaratából és erejéből leleplezze a bűn szerzőjét és segítségünkre legyen örök életünkért vívott küzdel-münkben. (Antalóczi L.: Jelenések üzenetek és a jövő, EGER 2000. 21-22 p.)
Szólj hozzá!
Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!
Szólj hozzá!
ÖTÖDIK NAP
Háromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.
ELMÉLKEDÉS
A Szűzanya nagyságának és az ördög elleni erejének elsődleges oka nem Istenanyaságában, hanem abban a hitében rejlik, amellyel Isten tervére válaszolt, aki meghívta őt, hogy legyen anyja és működjön közre vele az emberiség üdvözítésére irányuló tervének megvalósításában és az ördög művének lerombolásában. Mária soha nem ingott meg Istenbe vetett hitében, egyetlen pillanatra sem: soha semmilyen kétely még csak meg sem érintette. Mindig rendíthetetlenül, feltétlen hittel, vonakodás nélkül – Istenre hagyatkozott. Gábriel angyal szavára, aki hírül adta neki Isten tervét és emberileg lehetetlen kérését, ti., hogy szűz anya legyen, Mária hitt és beleegyezését adta. Ráhagyatkozott arra, amit Isten kért tőle és feltételek nélkül rendelkezésére bocsátotta magát ezekkel a szavakkal: "Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint " (Lk 1,38). Néhány nappal később Mária elment rokonához, Erzsébethez, hogy segítségére legyen és támogassa. Abban a pillanatban ahogy házába lépett, János köszöntette őt anyja méhében, s felujjongott örömében. Ujjongását, anyja, Erzsébet is megérezte és a Szentlélektől eltelve és megvilágosítva, felkiáltott: "Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek" (Lk 1 ,42-44). S hite miatt azonnal boldognak mondja Máriát: "Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!" (Lk 1 ,45). Erzsébetet a Szentlélek és Mária hite töltötte el ujjongással és vezette Isten Anyjának dicsőítésre, ami nemzedékeken keresztül folytatódik.
Az Evangélium első boldogsága tehát Máriának szólt, mert hitt Isten szavának. Mária boldog, mert hitte, hogy a Szentlélek erejének köszönhetően Isten Fiának Anyja lesz, az angyal szavai szerint: "Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni" (Lk 1,35). "Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják!" (Lk 11,28)
MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG
NAPI IMA
Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűség, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki számomra az általam kívánt kegyelmet Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen.
Szólj hozzá!
Közel az idő, mikor Szeretetlángom ki fog gyú-lni, és abban a pillanatban is vakká lesz a sá-tán, melyet éreztetni fogok veletek, hogy bizal-matokat fokozzam. S ez nagy erőt ad nektek. Ezt az erőt mindenki fogja érezni, akihez csak eljut, mert nemcsak a Nekem ajánlott ország-ban, hanem az egész földkerekségen ki fog gyúlni és az egész világon el fog terjedni, még a legmegközelíthetetlenebb helyeken is, mert a sátán előtt sincs megközelíthetetlenség. Merítsetek erőt és bizalmat. Én eddig még soha nem látott csodákkal segítem munkátokat, mely észrevétlenül, szelíden, csendben fog ter-jedni Szent Fiam engesztelésére. (I/85) a sok figyelmeztetés is hiábava-ló? Vegyétek észre, hogy a sok zűrzavaros dolog a sátántól való, az ő műve a sok rossz. (I/90) A tétlenség a sátán melegágya!" (I/93)Szólj hozzá!
A szeretet útja
Két testvér a rizsföldjén dolgozgatott. Földjeik egy domb közepén, másokénál feljebb terültek el. Nyáron, a nagy forróság idején a két testvér egész nap mást sem tett, csak vizet hordott a földjére, míg este pihenni nem tértek.
Egyik éjszaka, valaki lyukat fúrt a testvérek földjét körülvevő öntözőcsatornába és lefolyatta a vizet a saját rizsföldjére.
Másnap a két testvér észrevette ugyan, hogy mi történt, de nem szóltak egy szót sem.
Újra megtöltötték az árkokat, de a rákövetkező este valaki megint leengedte belőlük a vizet. A testvérek ismét csak hallgattak.
Mivel keresztények voltak, úgy érezték, hogy csendben tűrniük kell. Ez hét egymást követő napon megismétlődött. Némelyek már azt javasolták, hogy őrködjenek éjszakánként, hogy elkaphassák és megverhessék a kártevőt. De ők erre semmit sem válaszoltak: Keresztények voltak, hogyan tehetnének ilyesmit?
Azt gondolhatnánk, hogy az a keresztény, aki hagyja, hogy nap mint nap így bánjanak vele és sohasem emel szót magáért, biztosan tele van örömmel. De ők furcsa módon egyáltalán nem voltak boldogok. A boldogtalanság annyira úrrá lett rajtuk, hogy feltárták helyzetüket egy tapasztaltabb testvér előtt.
Elmesélve az esetet, megkérdezték tőle: „Hogy lehet az, hogy egy teljes héten át elszenvedjük ezt a rosszat türelemmel, és még mindig boldogtalanok vagyunk?”
A tapasztaltabb testvér így válaszolt: „Azért vagytok boldogtalanok, mert nem vittétek végig a dolgot. Először az ő földjét kellene megöntöznötök és csak azután a tiéteket. Menjetek vissza, próbáljátok ki és figyeljétek meg, vajon nyugalmat talál-e a szívetek.”
A két testvér beleegyezett, hogy kipróbálják a jó tanácsot és másnap reggel már a szokásosnál korábban talpon voltak. Első dolguk az volt, hogy megöntözték annak a gazdának a földjét, aki oly buzgalommal lopta tőlük a vizet. És különös dolog történt – minél többet dolgoztak rosszakarójuk földjén, annál boldogabbnak érezték magukat. Mire befejezték az öntözést saját földjeiken is, szívük teljes nyugalomra talált. Amikor ezt kétszer-háromszor megismételték, odament hozzájuk az az ember aki előzőleg lecsapolta a vizüket, bocsánatot kért és ezt mondta: „Ha ez a kereszténység, akkor többet is szeretnék hallani róla.”
Ez a történet azt bizonyítja, hogy a helyes-helytelen mérlegelése esetében, a tűrés helyes megoldás. A két testvér tanulatlan, egyszerű földművesek voltak és helyesen cselekedtek. Mi mást lehetett volna még elvárni tőlük? Végül azonban nem csak a türelem, hanem a szeretet útját választották. Mindig ezt az utat kell választanunk. A ”helyes vagy helytelen” mérlegelése az emberek szerint elegendő. Isten azonban nem éri be a szeretet tetteinél kevesebbel. Mindent úgy kell végeznünk, hogy a szívünk megteljen békességgel és örömmel. Ez a különbség a két út között. Isten tehát nem elégszik meg a helyes cselekedetekkel Ő azt kívánja, hogy a szeretet követelményei szerint is cselekedjünk. (Watchman Nee írása nyomán)

Szólj hozzá!
NEGYEDIK NAP
Háromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.
ELMÉLKEDÉS
Bár Mária megváltott teremtmény (az első a megváltottak közül és ráadásul páratlan módon), közreműködése Krisztussal mégis egyedülálló és megismételhetetlen. Máriának a megváltásban való közreműködése azonban a Megváltás eseményének bekövetkezésekor ment végbe, vagyis az ő szabad beleegyezésére volt szükség, hogy ez megvalósulhasson.
Ha Mária nem adta volna szabad beleegyezését a Fiú Megtestesülésébe, akkor Jézus Krisztus nem ölthetett volna testet, amit a kereszten felajánlhasson áldozatul. Mária szabad akarati belegyezése nélkül Krisztus a Kálváriára sem mehetett volna fel, ahol értünk feláldozták. Mária ugyanis hozzájárulását adta Fia Szenvedéséhez, s bár nem tagadhatta meg beleegyezését, hiszen ezt bennfoglaltan már az Angyali Üdvözletkor megadta, a Kereszt lábainál mégis újra megerősítette azt. Jézus feláldozásához adott beleegyezése "nem passzív elfogadás, hanem hiteles szeretetaktus, amellyel Fiát engesztelő áldozatul ajánlotta fel, az egész emberiség bűneiért" (Vö. II. János Pál, Általános kihallgatás, 1997. április 1), hogy így kiragadja az embereket a sátán hatalmából. A Kereszt lábainál Mária "mélységesen együtt szenvedett Egyszülőttjével és lelkében anyai szeretettel társult az Ő áldozatához. szeretetteljes beleegyezését adva az általa világra hozott isteni áldozat felajánlásához"
Rodriguez Szent Alfonz, laikus jezsuita testvér "a Boldogságos Szűz iránti szeretettől lángolva, egyik napon egy Mária-kép előtt térdelt, és e szavakban tört ki:
»Óh szeretetre legméltóbb Anyám, tudom, hogy szeretsz engem, de úgy nem szerethetsz te engem, mint én téged« Ekkor úgy látszott, mintha Mária e szavakon megsértődött volna, mert így felelt neki a képből: »Mit beszélsz te itt, Alfonz? Ó mennyivel jobban szeretlek én téged, mint te engem; tudd meg, hogy az ég és föld közötti távolság nem oly nagy, mint amekkora a különbség az én szeretetem és a tied között.« Az anya szeretetét a gyermeknek is hasonló szeretettel kell viszonoznia; Canterbury-i Szent Anzelm így imádkozik: "Jézus, Isten Fia, esedezve kérlek: anyád iránti határtalan szeretetedért add, hogy én is úgy szerethessem őt, ahogyan Te szereted s ahogyan elvárod, hogy szeressék". Szent Maximilián Kolbe pedig így ír: "Ne tartsatok attól, hogy túlzottan szeretitek a Szeplőtelen Szüzet, mert bármilyen nagy is lesz az iránta való szeretetetek, soha nem fog felérni az ő Jézus iránti szeretetével, akinek követésében áll életszentségünk. "
MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG
NAPI IMA
Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűség, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki számomra az általam kívánt kegyelmet Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen.
Szólj hozzá!
Bármerre jársz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!
HARMADIK NAP
Háromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.
ELMÉLKEDÉS
Mária a Szentírás első könyvétől az utolsóig, a Teremtés könyvétől a Jelenések könyvéig, mindig a megváltó Fiúhoz kötődik ‒ a Mennyei Atya terve szerint ‒ és elválaszthatatlan egységben, együtt munkálkodik vele az emberek kimentésén a sátán hatalmából: "Az ősbűn elkövetése után, Isten a sátánt jelképező kígyóhoz fordul, megátkozza és egy ígéretet fogalmaz meg: »Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba« (Ter 3,15). Az elégtételvétel meghirdetéséről van itt szó: a teremtés kezdetén, úgy tűnik, a sátán kerekedett felül, de jön majd egy ember, aki asszonytól születik és széttiporja a fejét. Így, az asszony nemzetsége révén, maga Isten fog diadalt aratni. Ez az asszony Mária, akitől Jézus Krisztus született, és aki áldozatával egyszer s mindenkorra legyőzte az ősi kisértőt. Ezért ábrázolják a Szeplőtelen Szüzet ‒ számtalan festményen és szobron ‒, mint aki lábával egy kígyó fejére tapos." 7
A Szentírás feltárja előttünk, hogy Jézus Krisztus az egyetlen Megváltó, az egyetlen Közvetítő az Atya felé, egyedül ő képes az emberiséget a sátán hatalmából kimenteni és megszabadítani. A sátán elleni harcát azonban nem egyedül, hanem Máriával, a jó angyalokkal és a szentekkel együtt vívja.
Bár léte első pillanatától kezdve Szeplőtelen és kegyelemmel teljes, Mária nem mentesült a harc és a szenvedés alól, épp ellenkezőleg, egyetlen emberi teremtménynek sem kellett olyan rettenetes próbatételeket kiállnia, mint neki.
Mindazonáltal, Anyjának sajátos és különleges szerepe van, mert éppen anyaságából kifolyólag, egyetlen más teremtményhez sem fogható módon működik együtt megváltó Fiával az emberiség megváltásának művében.
MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG
NAPI IMA
Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűség, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki számomra az általam kívánt kegyelmet Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen.
Szólj hozzá!
Jézus Krisztus legyőzte a világot, vagyis a végső diadal az övé, ám a számunkra korántsem mindegy, hogy a győzelmi harsonát mikor fújják meg az angyalok! Mert megfújhatnák holnap is, de meglehet, hogy száz évek múlva, miközben a sátán és csatlósai fára-datlan aratóként gyűjtik a népet maguk köré az örök kárhozatba.
Szólj hozzá!
Ha Adventben bármerre jársz, bárhol is állsz, ne csak csodálkozz a természet szépségén, hanem ott helyben mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!
Szólj hozzá!
MÁSODIK NAP
Háromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.
ELMÉLKEDÉS
Minden ember az áteredő bűnnel jön evilágra, és az örök kárhozattól való megszabadulásért Krisztus Megváltására van utalva. Máriának is, minden más emberhez hasonlóan, hiszen ő is az emberi törzsből származik, az áteredő bűnnel, ill. Isten természetfőlőtti adományai és kegyelme nélkül kellett volna világra jönnie. De nem így történt. Jézus leendő Anyjaként, a megváltó Fiú érdemeinek megelőlegezéseként, a Legszentebb Szentháromság, fogantatásának első pillanatától ‒ a neki megadatott páratlan kiváltságnak köszönhetően ‒ megőrizte őt az áteredő bűntől. Nem megszabadult az áteredő bűntől, hanem Fia érdemeinek köszönhetően, eleve mentesült alóla.
A megváltó Krisztus kiválasztott Anyjaként ugyanis, szükségszerűen meg kellett előznie őt. Időrendben előbb az anya van és utána a fiú. Következésképpen, ahhoz, hogy Mária Szeplőtelen lehessen, Krisztusnak már születése és kereszthalála, vagyis a Megváltás véghezvitele előtt meg kellett váltania őt.
Ezért, Mária esetében, a Megváltás "megelőző jelleggel" érvényesült, vagyis, mielőtt még Krisztus kieszközölte volna. Szent Ambrus így ír: "Amidőn az Úr a világ megváltásába fogott, Márián kezdte, hogy ő fogadhassa elsőként Fia kezéből az üdvösség gyümölcsét, hiszen az ő közreműködésével jutott el a Megváltás mindenkihez" (In Lucam, 2,17).
Mária fogantatása első pillanatától Szeplőtelen, ő maga is tisztában van ezzel, és velünk együtt folyton hálát ad az Úrnak Megváltásáért! Ez az értelme dicsőítő és hálaadó éneke szavainak: "Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben" (Lk 1 ,46-47).
Mi nem szeplőtelenül fogantattunk, mint Mária, hanem, a kegyelemnek köszönhetően, a Keresztségben, bűnből kigyógyult és szeplőtelenségben újjászületett személyek vagyunk. A Szeplőtelen Fogantatás megnevezés tehát csak Máriát illeti meg.
A Keresztségben való újjászületésseI régi teremtményekből új teremtménnyé lettünk, tehát nem lehet azt mondani, hogy a keresztség által olyanná lettünk, mint a Szeplőtelen Fogantatás. A mi esetükben ugyanis ezt az állapotot megelőzte az áteredő bűnben történt fogantatás. Mária számára azonban nem volt olyan fogantatás, ami ne lett volna szeplőtelen.
MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG
NAPI IMA (Záróima)
Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűség, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki számomra az általam kívánt kegyelmet Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen.
Szólj hozzá!
IMAÓRA, SZENTMISE ÉS FELAJÁNLÁS
EURÓPA ÉS HAZÁNK VESZÉLYHELYZETÉBEN
Minden hónap első keddjén imaórát szervez
az Angyalföldi Szent Mihály Plébánia.
Címe: 1131. Bp., Babér u. 17.
(Tehát december 1-én)
M3 metróval a Gyöngyösi útig,
vagy a 105-ös busz végállomása.
A templom előtt nagy fizetős parkoló van!
Program:
Oltáriszentség előtt: 12 órakor Úrangyala imádság;
Isteni Irgalmasság rózsafüzére;
Litánia Szent Mihály főangyal tiszteletére.
A szentségi áldás után a Szent Mihály himnusz éneklése,
majd utána Szentmise –
(amikor a liturgia engedi ‒ könyörgés Szent Mihály arkangyal közbenjárásáért a Gonosz elleni küzdelmeinkhez.)
Mise után a lourdesi kápolnába vonulunk, ahol
Szent II. János Pál pápa szavaival megújítjuk felajánlásunkat
a Szűzanya Szeplőtelen Szívének.

Szólj hozzá!
Közeledik a karácsony: fények, ünneplés, kivilágított fák, Betlehemek – már ahol...
Mert minden csak álca: továbbra is háború folyik, a világ fiai öldökölnek és rombolnak.
„Átkozottak, akik a háborún dolgoznak, miközben a békéért cselekvők életüket veszítik!” – fogalmazott Ferenc pápa a november 19-én bemutatott vatikáni szentmisén.
A Szentatya már többször felemelte szavát a fegyverkereskedelem ellen, de most fogalmazott a legélesebben, ez pedig (az Úr színe előtt) súlyos teher lehet az érintettek lelkén!
Az egyházfő hangsúlyozta, hogy az első világháború és az összes többi konfliktus „felesleges öldöklés” volt. Ferenc pápa megismételte gyakran hangoztatott véleményét, miszerint ma is „világháborúban” élünk, olyan háborúban, amely a világ különböző részein egyszerre zajlik, milliók áldozatával!
„Közeledik a karácsony: fények, ünneplés, kivilágított fák, Betlehemek... Minden álca: a világ továbbra is háborúzik” – mondta Ferenc pápa.

Itt-ott még békében várhatjuk az Üdvözítőt, de van ahol a nem várt gonoszság teljesedett be!
Mi, akik még tehetjük, imádkoz-zunk szenvedő felebarátainkért!
(http://mno.hu/lelkivilag – cikkének felhasználásával)

Szólj hozzá!
Bármilyen viharos időben is jársz, mondj el egy ÜDVÖZLÉGYET, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!
ELSŐ NAP
Háromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.
ELMÉLKEDÉS
A Szent János Apostol által látott csodálatos égi jelenséget. a »napba öltözött asszonyt« nem alaptalanul vonatkoztatja a liturgia a Boldogságos Szűz Máriára, aki a megváltó Krisztus kegyelméből minden ember anyja" (VI. Pál, Signum magnum, 1967. május 13). »Az égen nagy jel tűnt fel« ‒ olvassuk a Jelenések könyvében, melyet az Egyház mai elmélkedésünk tárgyául kínál- »egy asszony, öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona« (12,1). Ebben a fénytől ragyogó asszonyban az Egyházatyák Máriát vélték felismerni. A történelem viszontagságai közepette zarándokló keresztény nép pedig várakozása beteljesülését és reménye biztos jelének látta az ő győzelmét." (XVI. Benedek szavai az Úrangyala előtt 2006. augusztus 15-én. Nagyboldogasszony ünnepén.)
A keresztény hagyomány már a második századtól Szűz Máriával azonosítja a protoevangélium asszonyát, akit az egyházművészet sátántipró asszonyként jelenít meg. Azok a Mária-ábrázolások, amelyeken a Szent Szűz széttiporja lábával a földgömböt átölelő kígyó fejét, egyértelműen az ősevangélium ígéretére utalnak. A keresztény ember számára világos: Mária személye mint isteni ajándék jelenik meg a történelemben, akinek tevékenysége teljesen és közvetlenül Jézus Krisztus üdvözítő szerepéhez kapcsolódik. Az őskígyó elleni harc győztese Jézus Krisztus, de Máriáé a láb, mely széttiporja a sátán fejét.
Az üdvtörténet két legfontosabb szerepét játszó asszonya között a párhuzam szembeötlő (Szent Iréneusz). Éva a sátán szavára hallgatott, Mária az Istennek mondott igent. Éva nem hitt az Istennek, s ezzel halált hozott önmagára és utódaira, Mária pedig hite miatt a Boldogasszony. Éva az összes élők anyja, Mária is ‒ mivel Fia mindenkiért meghalt ‒ valamennyiünk édesanyja. Éva társa Ádámnak, Mária társa Szent Fiának. Éva a halált hozta gyermekeire, Mária az életet akarja visszaadni gyermekeinek. Éva a kígyónak szolgáltatta ki önmagát és gyermekeit, Mária széttiporja a sátán fejét. Ez pedig Isten akaratából és erejéből történik. (Antalóczi: Jelenések, üzenetek és a jövő. o.)
Az asszony, aki bár előbb engedett a kígyó kísértésének, mint a férfi, később ‒ az isteni tervnek köszönhetően ‒ mégis Isten első szövetségese lett. Az Újszövetség és az Egyház hagyományának fényében tudjuk, hogy a Protoevangelium * által előre meghirdetett új asszony Mária, és nemzetségében (Ter 3,15) ráismerünk a Fiúra, Jézusra, aki a Húsvét titka által diadalmaskodik a sátán hatalma fölött.
* Protoevangéliumon az első (ószövetségi) örömhír értendő és a Szentírás azon bejelentésére vonatkozik. amely meghirdeti a Messiás és az Asszony (Mária) végső győzelmét a sátán és a gonoszság erői fölött. Ez a hír képes felébreszteni az üdvösség reményét az emberiségben, mely a bűn következtében a sátán hatalmába került.
MIATYÁNK ‒ ÜDVÖZLÉGY ‒ DICSŐSÉG
NAPI IMA (Záróima)
Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűség, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki számomra az általam kívánt kegyelmet Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen.
Szólj hozzá!
Ábrányi Emil: ÉL A MAGYAR
Fessétek bár sötétre a jövőt,
Mondjátok, hogy már torkunkon a kés,
Beszéljetek közelgő, hosszú gyászról,
Mély süllyedésről, biztos pusztulásról:
Engem nem ejt meg gyáva csüggedés!
Szentül hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!
Többet ki küzdött és ki szenvedett?
Hiszen vértenger, temető a múlt!
Vetettek rá halálos szolgaságot,
Irtották szörnyen... ámde a levágott
Törzsek helyén még szebb erdő virult.
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!
Ki a saját pártos dühét kiállta,
Annak nem árthat többé idegen!
Hányszor harsogták kárörömmel: Vége!
S csak arra szolgált minden veresége,
Hogy még kitartóbb, még nagyobb legyen.
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!
Szükség van arra nemzetem, hogy élj!
Mert bár hibád sok s bűnöd sorja nagy,
Van egy erényed, mely fényt vet te rád,
S melyért az Isten mindent megbocsát -
Hogy a szabadság leghűbb véde vagy!
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!
Ha minden nemzet fásultan lemond,
S a szent rajongás mindenütt kiég,
S a büszke jognak minden vára megdől:
A te szabadság-szerető szívedtől
Új lángra gyullad Európa még!
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar örökre élni fog!
Bízom s hiszek, míg Isten lesz fölöttünk,
Ki trónusán bírói széket ül!
És hogyha minden búra, bajra válik,
Romok között is hirdetem halálig,
Erős, nagy hittel, rendületlenül:
Legyen bár sorsunk még oly mostoha,
Él a magyar s nem veszhet el soha!
Szólj hozzá!

Az Advent latin eredetű szó – adventus – megérkezést, eljövetelt jelent, a reménykedés időszaka. A Megváltó eljövetelét várjuk.
Annak ellenére, hogy karácsony üzenete sajnos nem egyértelműen világos mindenki számára, mégis a manapság oly szükséges családiasság, a nyugodtság, a boldogság és leginkább a szeretet árad belőle. Éppen ezért hála Istennek, mindenki várja: a gyerekek a csodát, sok ajándékot, a felnőttek pihenést, nyugalmat remélnek és a családok igazi meghitt együttlétet.
A felkészülés időszaka négy vasárnapot foglal magába, melyek közül, az András napjához, november 30-hoz legközelebb eső vasárnap – advent első vasárnapja – az egyházi év kezdetét jelenti. December 25-ig a négy hetes „szent idő”, a karácsonyra való lelki felkészülés ideje. A csend, az elmélkedés, az imádság, a bűnbánat, és a hajnali roráté misék ideje. A keresztények számára a Mária-kultusz kiemelkedő időszaka.
A hozzá kapcsolódó számos népszokás egyik legszebbike az „adventi koszorú” készítése. Először 1860 karácsonyán vált a koszorú az áhítatos várakozás részévé, amikor egy berlini árvaházban Johann Heinrich Wichern evangélikus lelkipásztor az ünnep előtt gyertyákkal díszített kör alakú, abroncsos csilláron jelezte a karácsonyig még hátra lévő időt, jóllehet a magyar népszokásokban sokkal ősibb időket idéz!
Az adventi koszorú nem véletlenül éppen az örökzöld fenyőből készült és négy gyertyát helyeznek el a koszorún. A gyertyákat vörös és aranyszalagokkal, az élet és fény jelképével is díszíthetik. Az egymást követő vasárnapokon mindig eggyel több gyertyát gyújtanak meg: ahogy közeledik a karácsony, úgy lesz mindig világosabb. (Józsa Judit internetes írása nyomán)
Szólj hozzá!
Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!
December 8-át megelőzően, készüljünk egy kilenceddel,
tiszteletünket téve drága Szűzanyánk iránt –
kérve Őt –, hogy esdje ki Szent Fiánál irgalmasságának kiáradását a végveszélybe sodródott emberiségre!
A kilenced imádkozásának menete: ( HOLNAPTÓL! )
1) Keresztvetés, a bűnbánat felindítása, majd háromszor a fohászt:
"Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen."
2) Napi elmélkedés olvasása.
3) A elmélkedés végén: egy Miatyánk, egy Üdvözlégy és Dicsőség
4) A naponként ismétlődő Záróima elmondása.
Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.
Esd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűség, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát.
Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki számomra az általam kívánt kegyelmet Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Amen.
Az elmélkedések forrása:
1) F. BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS 2014.
2) L. ANTALÓCZI: Jelenések, üzentek és a jövő, Kisboldogasszony Plébánia EGER 2000.
3) Fatimáról beszél Lúcia nővér - Secretaradio Dos Pastorinhos, Fatima, 1997.
Szólj hozzá!
A Humanae vitae miatt az egész világ szembefordult VI. Pállal, ugyanakkor kivívta többek közt Szent Pio atya és az életvédő mozgalmak elismerését. Steve Mosher nemzetközileg elismert életvédőnek, a Population Research Institute elnökének gondolatait ismertetjük.

Nem sokan emlegették, hogy július 25-én volt a Humanae vitae enciklika megjelenésének 47. évfordulója. Ugyan ki emlegette volna? A világi média bizonyosan nem; hiszen még a gondolatot is nevetségesnek tartja, hogy az ember önfegyelmet gyakorolhat a szexualitás terén. Szót nem ejtenének VI. Pál bátor kiállásáról, amellyel elutasította a sterilizációt és a fogamzásgátlást, mint amelyek ellentétesek a természeti törvénnyel és Istennek a házasságra vonatkozó, szerető elgondolásával. De még a katolikusok között is sok a bizonytalanság afelől, hogy miért is tiltja az Egyház a fogamzásgátlást.
Pedig VI. Pál gyönyörű, prófétikus és a világ kultúrájával olyannyira ellentétes enciklikája nem hagy kétséget afelől, hogy a mesterséges fogamzásgátlás és az általa kirobbantott szexuális forradalom szét fogja választani a házastársakat, mert meggyengíti a házasság egyesítő hatását és termékenységét. A Humanae vitae miatt az egész világ – és sajnos sok katolikus is – szembefordult VI. Pállal, aki ugyanakkor kivívta a szentek és a szentéletű hívők elismerését. Szent Pio atya utolsó levelét, amelyet röviddel halála előtt írt, VI. Pálnak címezte:
1968. szeptember 12.
...Tudom, hogy szíve sokat szenved ezekben a napokban … amiért sokan, még a katolikusok közül is, nem engedelmeskednek a magasztos tanításnak, amelyet Ön a Szentlélektől ihletve, Isten nevében ad számunkra. Imáimat és mindennapi szenvedéseimet ajánlom fel Önnek mint legkisebb fia apró, de szívből jövő hozzájárulását, hogy Isten vigasztaló kegyelme segítségével folytassa az egyenes, ugyanakkor fájdalmas utat az örök igazság védelmében, amely nem változik az évek múlásával. Lelki gyermekeim és az imacsoportok nevében köszönöm Önnek egyértelmű, határozott szavait, amelyeket különösen legutóbbi enciklikájában, a Humanae vitaeben fogalmazott meg; és újra megerősítem hitemet és feltétlen engedelmességemet az Ön világos iránymutatása iránt. Isten adjon az igazságnak győzelmet, Egyházának békét, a világnak nyugalmat, Szentségednek pedig egészséget és jólétet, hogy miután ezek az átmeneti kétségek eloszlanak, Isten Országa győzedelmeskedjék minden szívben, Önnek mint az egész kereszténység legfőbb Pásztorának vezetésével.
Alázatos tisztelettel, Padre Pio kapucinus, San Giovanni Rotondo
Paul Marx OSB a Population Research Institute alapítója ugyancsak röviddel halála előtt írt levelében szintén e nagy és sokak által félreértett tanítással foglalkozik.
1968. július 25-én VI. Pál pápa Humanae vitae enciklikája megerősítette a katolikus tanítást az életről, a szerelemről és a szexualitásról. E dokumentumban a pápa felsorolta, milyen következményekkel fog járni a katolikus tanítás elhagyása. Előre megmondta a következőket:
1. A fogamzásgátlás miatt több lesz a házasságtörés.
2. A fogamzásgátlás gyakorlata az „erkölcsiség általános romlásához” fog vezetni.
3. A fogamzásgátlás hatására a férfiak nem fogják többé tisztelni a nők egész lényét, hanem „önző élvezetük puszta eszközeinek” tekintik majd őket, nem pedig szeretett társuknak.
4. Végül pedig, ha a házaspárok által széles körben elfogadottá válik a fogamzásgátlás, gátlástalan kormányok nyomásgyakorlással fogják ráerőltetni az emberekre.
Vagyis VI. Pál megjövendölte, hogy a fogamzásgátlás „választott életformából” tömegpusztító fegyverré fogja kinőni magát. Milyen hátborzongatóan igazolják e próféciát a népességszabályozó és kötelező sterilizációs programok, a termékenységkorlátozó kvóták és az abortusz terjesztése gyakorlatilag a világ minden táján!
A fogamzásgátlás társadalmilag és lelkileg egyaránt tragikus következményekkel jár. Más szóval a fogamzásgátlás Isten valóságképének elutasítása. Ék a legmeghittebb szeretetközösség szférájában, amit ember – az Eucharisztia szentségén kívül – egyáltalán ismer. Lealacsonyító méreg, mely elsorvasztja az életet és a szeretetet a házasságban és a társadalomban.
A pápa látta, hogy a szexualitás és a szaporodás közti természetes, Isten által rendelt kapcsolat elszakításával a nők és a férfiak – de főleg a férfiak – számára a szexualitás kínálta élvezet lehetősége kerül a középpontba, és az emberek nem úgy tekintenek majd a szexualitásra, mint az új élettől és a házasság szentségétől elválaszthatatlan valóságra. Kétségbe vonja-e bárki, hogy ma itt tartunk?
Üdvözlettel, Krisztusban, Paul Marx OSB Szent János Apátság
(Magyar Kurir nyomán)
Szólj hozzá!
Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!
Szólj hozzá!
IMAÓRA, SZENTMISE ÉS FELAJÁNLÁS
EURÓPA ÉS HAZÁNK VESZÉLYHELYZETÉBEN
Minden hónap első keddjén imaórát szervez
az Angyalföldi Szent Mihály Plébánia.
Címe: 1131. Bp., Babér u. 17.
(Tehát december 1-én)
M3 metróval a Gyöngyösi útig,
vagy a 105-ös busz végállomása.
A templom előtt nagy fizetős parkoló van!
Program:
Oltáriszentség előtt: 12 órakor Úrangyala imádság;
Isteni Irgalmasság rózsafüzére;
Litánia Szent Mihály főangyal tiszteletére.
A szentségi áldás után a Szent Mihály himnusz éneklése,
majd utána Szentmise –
(amikor a liturgia engedi ‒ könyörgés Szent Mihály arkangyal közbenjárásáért a Gonosz elleni küzdelmeinkhez.)
Mise után a lourdesi kápolnába vonulunk, ahol
Szent II. János Pál pápa szavaival megújítjuk felajánlásunkat
a Szűzanya Szeplőtelen Szívének.

Szólj hozzá!
A Szentatya 2013. szeptember 20-án reggel szentmisét mutatott be a Szent Márta Ház kápolnájában. Homíliájában kiemelte: a pénz beteggé teszi a gondolkodást és a hitet, és más útra térít bennünket.
Ferenc pápa így folytatta: ezért olyan erősek Jézus szavai ezzel a témával kapcsolatban: nem szolgálhatod Istent és a pénzt is. Vagy az egyiket vagy a másikat szolgáljuk. Ez nem kommunizmus, ez az evangélium. Ezek Jézus szavai.
Mit történik a pénz választása esetén? A pénz valamelyest jólétet biztosít az elején. Ez rendben van. Később aztán elkezded magad kicsit fontosnak érezni, és megjelenik a hiúság, amire nincs szükség. A hiúságtól eljutunk a kevélységhez, a gőghöz. Három lépcsőfokról van szó: gazdagság, hiúság és gőg. Senki nem üdvözülhet a pénz által. Az ördög a kísértéseknek mindig ezt az útját választja: a gazdagságot, hogy önelégültnek érezzük magunkat; a hiúságot, hogy fontosnak érezzük magunkat; és végül a gőgöt, a kevélységet.
Bárki mondhatja azonban: olvasom a Tízparancsolatot, és egyik sem beszél a pénzről. Melyik parancsolat ellen vétkezem, amikor valamit pénzért teszek meg?” Az első ellen. A bálványimádás bűnébe esel, mert a pénz bálvánnyá válik, és imádni kezded. Ezért mondja Jézus: nem szolgálhatsz a pénz bálványának és az élő Istennek, csak az egyiknek. Az első egyházatyák – a Krisztus utáni III. századról van szó – erős szavakat használtak: a pénz az ördög trágyája. Így is van, mert bálványimádóvá tesz bennünket, megbetegíti elménket a gőggel, és hiábavaló kérdések követőivé változtat minket. Eltávolítva a hittől, korrupttá tesz.
Szent Pál arra kér, hogy tartsuk távol magunkat ezektől a dolgoktól, de az „igazságra, vallásosságra, hitre, szeretetre, béketűrésre, szelídségre törekedj”. Béketűrésre és szelídségre, a hiúság és gőg ellen. Ez Isten útja, nem a bálványimádó hatalomé, amely pénzhez juttat. Az alázat Isten szolgálatának útja. Az Úr segítsen mindannyiunknak, hogy ne essünk bele a pénz bálványimádásának kelepcéjébe – fohászkodott homíliája végén Ferenc pápa.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír Forrás (Képek az internetről!)
Szólj hozzá!
Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!
Szólj hozzá!
A megátalkodott ifjú
Az Istenanya által kiesdett többletkegyelmek – vagy fogalmazzunk úgy "többlet ígéretek" –, bizony elgondolkoztatták (vagy kiakasztották) a teológiailag képzetteket. A Katolikus teológusok sokasága, bár elismeri a Szent Szűz Minden Kegyelem Közvetítői szerepét, mégis kissé erősnek ítélték a Szent Szűz Kármelita Skapuláréhoz és a Csodáséremhez fűződő azon ígéreteit, miszerint, akik az érmet (bármelyiket a kettő közül) viselik, nem kárhoznak el, (ill. haláluk nyolcadán kiszabadulnak a tisztítótűzből). Ám az Istenanyának az éremhez kötött ígérete csak arra vonatkozik, aki az érmet viseli, illetve magánál hordja! Hangsúlyozzuk: legalább MAGÁNÁL HORDJA!
Tény, hogy a Szűzanya ígérete valóban merész, ám a kifogásolók megfeledkeznek arról, hogy Isten Szentséges Anyja – egyben az Irgalmasság Anyja is –, valamint arról, hogy az érem viselése, nem függeszti fel és nem is korlátozza az emberi szabad akaratot!
Egy szörnyű eset példázza leginkább a fent említett kifogások tarthatatlanságát, és számunkra való tanulságát!
Egy jó családból származó fiatalember, aki különutas kalandozásai folytán rossz társaságba keveredett, nagy konoksággal elhatározta, hogy szándékosan más véleményt és életmódot választ magának, mint amilyet a szülei képviseltek. Azzal kezdte, hogy már formálisan sem volt hajlandó templomba járni!
Az aggódó édesanya, látván gyermekének csökönyösségét és külön útjait, tehetetlenségében egy Csodásérmet varrt bele fiacskája fekete dzsekijének gallérjába.
A fiú, egy sátánista jellegű rock-banda szűkebb rajongói
tagja lett, ám több alkalommal kapott felszólítást, hogy ne ebben a dzsekijében jelenjen meg a havy-metal szeánszokon. Bár ő nem értette, hogy mi kifogásolható van öltözékén, társaival szemben is konok volt és csak azért is abban mutatkozott mindannyiszor. A "metálos gyülekezet" által megfogalmazott istentelen fogadalmakat még letehette ugyan, de engedetlensége okán kizárták őt maguk közül. Ez mélyen megrendítette hiúságát és átértékelve az életét, tudva és akarva öngyilkosságra határozta el magát.
Kiment tehát a város legmagasabb hídjára és vízbe vetette magát. Búcsúlevelet nem írt, a hatóságok nem lelték meg a tetemét, csupán a fekete dzsekijét találták meg letéve az ugrás helyszínén.
Szektatársai örömújjongva gyújtottak gyertyát emlékére a hídon.
– Isten irgalmazzon nekik, és legyen irgalmas a fiatalemberhez is – aki nem tudva bár –, de mielőtt öngyilkos lett, levette magáról a Csodásérmet! Kérdés, hogy az édesanyja segítő szándéka hiábavaló volt-e azzal, hogy a dzsekijébe varrta az érmét? Mindenesetre a fiú, szabad akaratának rosszra való használatával, igen bűnös lélekkel állhatott az Úr Szent Színe elé, sőt még a "akaratlan jó pontja" – a Szűzanyának az Éremhez fűződő rendkívüli ígérete – sem érvényesülhetett rajta! Elgondolkoztató és tanulságos! Legyünk figyelmesebbek magunkhoz és mások iránt, amíg földi életünkben tehetjük!
Szólj hozzá!
A Szentatya szeptember 20-án reggel szentmisét mutatott be a Szent Márta Ház kápolnájában. Homíliájában kiemelte: a pénz beteggé teszi a gondolkodást és a hitet, és más útra térít bennünket.
A pénzimádatból olyan rossz dolgok születnek, mint a hiúság és a büszkeség, amelyek e hiábavaló kérdések mániákusaivá tesznek bennünket – fogalmazott a pápa. Nem lehet Istent és a pénzt is szolgálni.
Tanításában a Szentatya Pál apostol szavaiból indult ki, amelyek a Jézus Krisztus útja és a pénz közötti kapcsolatról szólnak. Van ugyanis valami a pénz iránti szeretetben, ami eltávolít Istentől. Létezik sok betegség, bűn, de Jézus kiemeli: „Minden bajnak gyökere ugyanis a kapzsiság” (1Tim 6,2c-12). Ebből a káros kívánságból kiindulva sokan eltávolodtak a hittől, és sok gyötrelmet szereztek maguknak – állapította meg Ferenc pápa.
A pénz a gondolkodást is beteggé teszi, ahogy a hitet is és más útra téríti. Ebből születik az irigység, a veszekedés, a rosszindulatú pletykálkodás, a gonosz gyanakvás, az emberek konfliktusai, akik korrumpálódtak gondolataikban, és az igazság nélkül élnek; akik a vallást, pénzszerzési forrásnak tekintik. Vannak, akik így gondolkodnak: „Katolikus vagyok, elmegyek misére, mert az egyfajta státuszt nyújt nekem. Jó szemmel néznek rám… aztán meg azt csinálok, amit akarok. Pénzimádó vagyok…” Van egy szó, amit nagyon gyakran megtalálunk az újságokban: „Gondolataikban korrumpálódott emberek”. A pénz korrupttá tesz. Nincs menekvés. Ha a pénz útját választod, a végén korrupttá válsz. A pénz elcsábít, és lassanként vesztedbe sodor – hangsúlyozta homíliájában a Szentatya.
Forrás (Képek az internetről!)
Szólj hozzá!
Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!
Szólj hozzá!
A bűnt kell gyűlölnünk
Három hónappal később, 1944. május 19-én kivégezték a fehér James Hughes-t, aki változatlanul gyűlölte Claude Newmant. O'Leary atya így emlékszik erre: "Nincs az a szó, amely kifejezné Hughes gyűlöletét Isten ellen és minden ellen, ami a lélekkel kapcsolatos. Az utolsó pillanatban, még mielőtt megfordították volna a kulcsot a cella ajtajának zárában, az orvos azt mondta neki, hogy térdeljen le és imádkozzon el legalább egy Miatyánkot. A fogoly válasz helyett arcul köpte és szitkozódott. Mielőtt Hughes-t hozzákötözték volna a villamosszékhez, a serif még egyszer felszólította: »Ha akar még valamit mondani, mondja most!« Az elítélt még egyet káromkodott, de hirtelen elhallgatott, rémült tekintete a cella sarkába meredt és odakiáltott a serifnek: »Kérem, hívjon papot!«"
Az előírások szerint a papnak jelen kellett lennie kivégzéskor, az elítélt azonban azzal fenyegetőzött, hogy káromolni fogja az Istent, ha csak a közelébe is merészkedik. O'Leary atya ezért elrejtőzött az újságírók közé, és imádkozott érte. Mikor hívták, nyomban odament az elítélthez, aki bevallotta: "Katolikus voltam, de az élet miatt, amelyet folytattam, tizennyolc évesen kiléptem az Egyházból." Csak ő és a pap maradt a cellában, s az atya meghallgatta a bűnöző hosszú és fájdalmas bűnvallomását.
Mikor mindannyian visszatértek, a kíváncsi serif megkérdezte Jamestől: "Mi érintette meg olyan hirtelen a lelkiismeretedet?" "Emlékszik arra a fekete Claude Newman-re, akit annyira gyűlöltem?" – kérdezte a teljesen megváltozott Hughes. "Az utolsó percben, egyszer csak megpil-lantottam Claude-t, amint abban a sarokban állt a Szűzanyával, aki a vállára tette a kezét és ő így szólt: «Halálomat a kereszten függő Krisztussal egyesülve felajánlot-tam, hogy megmentselek. A Szűzanya megadta nekem a kegyelmet, hogy lássam a pokolnak azt a helyét, ahova kerülsz, ha meg nem bánod a rosszat, amit elkövettél, és nem térsz meg» – ekkor hívattam papot".
James Hughes-on ezt követően végrehajtották a kivégzést, Isten mérhetetlen kegyelmének köszönhetően azonban sikerült megtérnie szó szerint az utolsó pillanatban.
Isten "türelemmel kezel bennünket, mert nem akarja, hogy bárki is elvesszen, hanem, hogy mindnyájan megtérjenek" (2Pt 3,9). Nem üdvözíthet bennünket azonban a mi együttműködésünk és beleegyezésünk nélkül, mert tiszteletben tartja szabad akaratunkat. Az Égi Édesanya azonban Szívének minden szeretetével igyekszik segíteni küzdő gyermekein.
†
Szűz Mária minden bűnöst Jézushoz akar vezetni, Aki a bűnbánat szentségében csodát tesz azzal, hogy minden bűnt megbocsát. "Amikor szentgyónáshoz közeledsz – mondja Jézus – tudd, hogy én magam várok rád a gyóntatószékben. Csak elrejtőzöm a pap alakjában, de magam hatok a lelkekre. (...) Az irgalomnak ebből a forrásából csak a bizalom edényével meríthetnek" (Napló, 1602).
"Nyomorúságod ellenére, ami vagy, egyesülök veled. Elveszem nyomorúságodat, s irgalmamat adom neked. (...) Minél nagyobb bűnös valaki, annál nagyobb joga van irgalmasságomhoz. (...) Aki bízik irgalmamban, nem vész el" (Napló, 723).
Csakis Krisztus irgalmassága győzedelmeskedhet a fenyegető romláson, amely az Istent elvető emberiség fölött lebeg. Jézusnak azonban szüksége van beleegyezésünkre, hogy üdvözíthessen, s hogy szeretetével általunk a legnagyobb bűnösöket is megszólíthassa. Az ő Édesanyját adja nekünk, hogy megtanítson a szilárd hitre, s elvezessen minket hozzá, az üdvösség egyetlen Forrásához.
A Csodásérem a Mária által Jézusnak való szentelődés jelképe, aminek azzal kell megnyilvánulnia életünkben, hogy:
1. gyűlölni fogjuk a bűnt és a Katolikus Egyház tanításával összhangban fogunk élni;
2. mindennap olvasni fogjuk a Szentírást és imádkozni fogunk;
3. rendszeresen meggyónjuk bűneinket, hogy a megszentelő kegyelem állapotában élhessünk;
4. amilyen gyakran csak lehet, részt veszünk a szentmisén és szentségimádáson;
5. megtartjuk a hónap első péntekjeit és szombatjait bűneinkért és az egész világ bűneiért való engesztelésként, és azok, akik tehetik, kenyéren és vízen fognak böjtölni.
Akkor majd ragyogni fogunk,"mint csillagok a mindenségben", mert"kifogástalanok és tiszták" leszünk "a gonosz és romlott nemzedék között" (Fil 2,15).
Angol nyelvű forrás nyomán
A megelőző sorozat linkjei
Szólj hozzá!
IMAÓRA, SZENTMISE ÉS FELAJÁNLÁS
EURÓPA ÉS HAZÁNK VESZÉLYHELYZETÉBEN
Minden hónap első keddjén imaórát szervez
az Angyalföldi Szent Mihály Plébánia.
Címe: 1131. Bp., Babér u. 17.
(Tehát december 1-én)
M3 metróval a Gyöngyösi útig,
vagy a 105-ös busz végállomása.
A templom előtt nagy fizetős parkoló van!
Program:
Oltáriszentség előtt: 12 órakor Úrangyala imádság;
Isteni Irgalmasság rózsafüzére;
Litánia Szent Mihály főangyal tiszteletére.
A szentségi áldás után a Szent Mihály himnusz éneklése,
majd utána Szentmise –
(amikor a liturgia engedi ‒ könyörgés Szent Mihály arkangyal közbenjárásáért a Gonosz elleni küzdelmeinkhez.)
Mise után a lourdesi kápolnába vonulunk, ahol
Szent II. János Pál pápa szavaival megújítjuk felajánlásunkat
a Szűzanya Szeplőtelen Szívének.

Szólj hozzá!
Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!
Szólj hozzá!
24.
november
A CSODÁSÉREM CSODÁI 15. rész. Felelősek vagyunk embertársunk üdvösségéért 2
| Szólj hozzá!Felelősek vagyunk embertársunk üdvösségéért.jpg)
Körülbelül egy héttel később O'Leary atya az Oltáriszentségről szeretett volna beszélni az öt fogollyal. Ismét úgy tűnt, hogy Szűz Mária már előre felkészítette Claude-ot. Az atya megengedte neki, hogy elmagyarázza a többieknek: "A Szűzanya azt mondta, hogy a szentáldozás szemünknek csupán egy darab kenyérnek tűnik, ez a fehér ostya azonban valóban az ő Fiának valóságos teste. Elmagyarázta nekem, hogy Jézus, aki az Eucharisztiában jön hozzám, bennem van. Mi több, pontosan olyan, mint amilyen akkor volt, mikor Betlehemben megszületett. Ezért kell a szentáldozás után csakis vele foglalkoznom és azt tennem, amit Ő tett egész élete folyamán: szeretni Őt, imádkozni Hozzá, áldását kérni és hálát adni neki. Abban a pillanatban nem kell senki és semmi mással foglalkoznom, csupán Vele."
Elérkezett a tanítás befejezésének ideje. 1944. január 16-án Claude-ot és négy társát megkeresztelték. Négy nappal később, éjfél után öt perccel kellett végrehajtani a halálos ítéletet. Az ítélet végrehajtása előtt egy nappal Williamson serif megkérdezte Claude-tól, hogy mi az utolsó kívánsága. Mindenkit meglepett, hogy egy közös ünnepséget kért. Claude örült, hogy nemsokára találkozik Jézussal, akit annyira megszeretett, s aki a keresztség és a bűnbánat szentségében megbocsátotta minden bűnét. Az őrök egy órát töltöttek a foglyokkal, melynek során közösen elimádkozták a keresztutat, és felajánlották imáikat Claude-ért. Végül O'Leary atya elhozta az Oltáriszentséget, s megáldoztatta Claude-ot. Majd mindannyian térdre borultak, s imádkozva várták az ítélet végrehajtásának óráját, amely könyörtelenül közeledett.
Tizenöt perccel az ítélet végrehajtása előtt Williamson serif futott oda az elítélthez azzal a hírrel, hogy a büntetés végrehajtása két héttel későbbre tolódik. A serif és az ügyész mindenáron igyekeztek megmenteni Claude életét. Ő azonban elsírta magát. O'Leary atya és a serif azt hitték, hogy az öröm és megkönynyebbü1és könnyei ezek az ítélet elhalasztása miatt. Claude azonban sírva felelte: "Nem értenek semmit! Vajon látták valaha a Szűzanya arcát, és belenéztek már a szemébe! Ha ez megtörtént volna, egy nappal sem szeretnének tovább élni. Mi rosszat tettem az utóbbi napokban fordult a paphoz –, hogy Isten nem engedi, hogy hazatérjek? Miért kell még két hétig a földön maradnom?"
Minden hívő élete felkészülés az irgalmas Jézussal való találkozásra. Claude már úgy érezte, hogy felkészült. A saját üdvösségünkért való felelősségen kívül azonban keresztényként mások üdvösségéért is felelősek vagyunk és fontos szerepet játszunk. Ezt a dilemmát fogalmazta meg Szent Pál is: "A kettő között vívódom: szeretnék elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez mindennél jobb lenne" (Fil 1,23). Tapasztalt papként jól értette ezt O'Leary atya is, aki rögtön rájött, hogy ez a döntés lsten Claude-dal való rejtett szándékára mutat. James Hughes-ról volt szó, aki annak ellenére, hogy katolikus családban nőtt fel, erkölcstelen életet folytatott, s gyilkosságért ítélték el. "Talán Szűz Mária azt kéri tőled, hogy ezt az időt a földön Hughes megtéréséért ajánld föl" – mutatott rá az atya. "Miért nem ajánlsz föl minden pillanatot, amelyet a Szűzanyától elválasztva töltesz azért az elítélt, hogy ne legyen örökké Istentől elválasztva?" Claude beleegyezett, és megkérte a papot, hogy tanítsa arra az imára, amelyet Hughes üdvösségéért tudna felajánlani.
A fiatalember még aznap így fordult a paphoz: "Atyám! Ez a Hughes ittlétem kezdetétől utált engem, most azonban gyűlölete nem ismer határokat." Mindezek ellenére Claude földi életének utolsó két hetében kitartóan imádkozott Hughes-ért, mindent megbocsátott neki és könyörgött a Szent Szűzhöz a megtéréséért. Tizennégy nap múlva Claude-ot kivégezték. O'Leary atya ezt mondta: "Még soha senkit nem láttam, aki ilyen örömmel nézett volna szembe a halállal..." Szorosan halála előtt ezt mondta a papnak: "Készen állok arra, hogy elmenjek." – miközben a Csodásérmet szorongatta a kezében.
Angol nyelvű forrás nyomán (folyt.)
Szólj hozzá!
November 23-án tartják a Holodomor (éhhalál) 80. évfordulóját, vagyis az 1932-1933-as szörnyű éhínség emléknapját.
Az éhínséget nem természeti katasztrófa okozta, hanem a kommunista diktátor Sztálin tudatos terve, az ukrán népnek, mint politikai társadalmi tényezőnek a kiírtására. A lakosságtól besöpörték az utolsó szem élelmet is és az NKVD ellenőrzése alatt tartotta a falvakat és városokat, hogy senki el ne hagyhassa, jóllehet senki be se mehessen. A földekre gyűjtögetni kimerészkedőkre vadásztak és akár gyermekeket is helyben agyonlőtték. Eközben, az iszonyatos éhínség alatt a Szovjetúnió messze a világpiaci ár alatt szállított gabonát a világnak, mintegy bizonyítva a kommunista mezőgazdaság hatalmas sikerét. Sajnos a propagandisztikus blöff elérte máig ható politikai hatását a "fejlett nyugaton"! Az áldozatok száma 10 millióra tehető melyből 3 millió gyermek! Okkal nevezhető tehát ez a népírtás az ukrán nép holokausztjának. Ám erről a Nürnbergi perben említést sem lehetett tenni, márpedig nem volt elszigetelt jelenség a lenini-sztálini Oroszországban ez a népesség-szabályzó "technológia"!
2006. november 28-án az ukrán parlament törvényt fogadott el, amely szerint a mesterségesen előidézett éhínség az ukrán nép ellen elkövetett népirtás volt.
Szólj hozzá!
Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!
Szólj hozzá!
Egy halálraítélt rendkívüli megtérése
1944-ben a húszéves fekete elítélt várta halálos ítéletének végrehajtását, az USA-beli Missisipi állami börtönben.
Claude Newman 1923-ban született egy Mississippi folyó melletti kis faluban az Egyesült Államokban. Ötévesen elszökött az anyjától és nagyanyjánál, nevelkedett. Már nagyon fiatalon keményen dolgozott az ültetvényeken, ahol nagyanyja kicsapongó férje Sid Cook is dolgozott.
Egy alkalommal, a már 19 éves Claude észrevette, hogy Sid ütlegeli és megalázza szeretett nagyanyját. Hirtelen harag hatására megölte a brutális férfit és elmenekült. Néhány napon belül azonban elfogták, és gyilkosságért villamosszék általi halálra ítélték.
Négy rabtársával volt egy cellában. Egyik este Claude figyelmét felkeltette egyik társa nyakában függő ovális érmecske. Ismétlődő kérdésére, hogy mi az, annyira feldühítette cellatársát, hogy letépve az érmet Calude-hoz vágta. Ő felvette a földről és az őr engedélyével nagy örömmel a nyakába akasztotta.
Az ezt követő egyik éjjel Claude egy érintést érzett, melyre rémülten felébredt. Egy gyönyörűséges hölgy állt mellette. Először ijedt volt és nem tudta mit tegyen, de a Hölgy így szólt hozzá:"Ha a gyermekem akarsz lenni, és el akarsz fogadni édesanyádnak, hívass egy katolikus papot!" Ezzel eltűnt... Claude-nak, aki még sosem került kapcsolatba a Katolikus Egyházzal, eszébe sem jutott volna, hogy egy katolikus pap bármi módon is segíthet neki, s elvezetheti az üdvösséghez. Úgy tett azonban, ahogy a Hölgy mondta.
A következő reggelen tehát Claudeot meglátogatta Robert O'Leary misszionárius, aki azon a környéken dolgozott. Claude Newman megosztotta vele titkát, hogy mi történt az éjjel, s más foglyokkal együtt megkérte a meglepődött misszionáriust, hogy magyarázza meg ezt a szokatlan esetet. A pap először szkeptikusan reagáIt, bár a másik négy fogoly, akik ugyan semmit sem láttak, buzgón bizonygatták, hogy Claude nem hazudik. A miszszionárius tehát megegyezett velük abban, hogy a katekizmust fogja velük tanítani.
Claude Newman azonban nem tudott sem írni, sem olvasni, mivel sosem járt iskolába. Még alapvető vallási ismeretei sem voltak. Lényegében szinte semmit sem tudott – nem ismerte Jézust, de valahol hallotta, hogy létezik Isten. Így kezdődött a hitoktatás, melyen Claude más fogolytársaival együtt vett részt. Hamarosan kitűnt azonban, hogy Claude egy kivételes tanuló.
Egyszer O'Leary atya a gyónásról beszélt a foglyoknak. Nagyon meglepte, mikor Claude ezt mondta:"Ezt már hallottam. A Hölgy azt mondta nekem, hogy amikor gyónunk, nem a pap előtt borulunk térdre, hanem az ő Fiának keresztje előtt. Ha pedig bűneinket őszintén megbánjuk és megvalljuk, a vér, amelyet Jézus értünk ontott a keresztfán, lemossa vétkeinket és megtisztít."
A papot ez mélyen megrendítette. Félrevonultak, hogy a többiek ne hallják, miről beszélnek, s akkor a fogoly ezt mondta neki: "A Hölgy azt, is mondta, hogy mindig, mikor az atya kételkedni kezd vagy félelem tölti el, emlékeztessem arra az ígéretére, amelyet 1940-ben a holland lövészárkokban tett, mert ő még mindig vár arra, hogy teljesítse."Ezenkívül Claude még leírta neki azt is, miben rejlett ez az ígéret, ami a papot teljesen meggyőzte arról, hogy valóban az Isten Anyja szólt hozzá.
Claude biztatta barátait: "Ne féljetek a gyónástóI! Én megvallottam bűneimet az Istennek. A Szűzanya elmagyarázta nekem: a pap által Istennel beszélünk, Isten pedig a pap által válaszol."
Angol nyelvű forrás nyomán (folyt.)
Szólj hozzá!
Krisztus Király vasárnapja_1.jpg)
A katolikusok fő ünnepei közé XI. Piusz pápa vezette be az 1925-ös szentévben december 11-én Quas Primas című enciklikájában. A pápa elhatározásának háttere, hogy ebben az időben erősödni látta az ateista kommunizmus és a szekularizmus eszméit és ezt a Krisztustól és az egyháztól való elfordulás veszélyeként értékelte.
Eredetileg a Mindenszentek ünnepe előtti vasárnap tartották, a II. vatikáni zsinat után, 1969-ben került az advent előtti utolsó vasárnapra. (Korábban ez a nap "a pünkösd utáni utolsó vasárnap" nevét viselte, saját speciális misével, amelynek bizonyos részeit a Krisztus király miséjébe is beleillesztették.) Az ünnepen a megelőző vasárnapoktól eltérően, zöld helyett fehér ruhában miséznek a papok.
Mozgó ünnep, a november 20 és november 26 közötti vasárnap, tehát a legkorábbi, és a legkésőbbi időpontja, ezek között mozog. Ezen ünnep a liturgiai évkör utolsó vasárnapja, a egyházi év vége. Adventtel (advent első vasárnapjával) új egyházi év kezdődik.
Bár ünnepként új, az alapgondolat az első keresztény közösségek idejére vezethető vissza és az Újtestamentum számos része utal rá, többek közt Jézus és Pilátus párbeszéde János evangéliumában, amelyben Pilátus kérdésére, hogy valóban király-e Jézus, ő ezt válaszolja: "Az én országom nem e világból való."
A filippiekhez írt levélben idézett himnusz a feltámadás által megdicsőült Krisztus méltóságát a királykoronázás mozzanataival írja le. Krisztus az utolsó ítélet bírája is. (Ezt jelképezi, hogy a II. vatikáni zsinat után Krisztus király ünnepe lett az egyházi év jelképes vége.)
"Krisztusról mint királyról a liturgikus év folyamán többször megemlékezünk, ez az ünnep azonban más, hiszen nem csak kiemeli Krisztusnak a világmindenségre kiterjedő hatalmát, hanem az egyházi év végén előremutat a történelem végső, nagy napja felé, mikor mint Úr, s Király jön majd el megítélni mindeneket" – írta az ünnepről Somfai Elemér.
Az ünnep tartalmát kifejezi az ekkor tartott szentmisékben gyakran felhangzó himnikus latin röpima: "Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat", azaz Krisztus győz, Krisztus kormányoz, Krisztus uralkodik". Lásd:
Szólj hozzá!
Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!
Szólj hozzá!

egy-, a másik kezén három ujjával jelzi a Szentháromság dicsőségét! Így találták meg szarkofágjában, és e látvány alapján készült el, Stefano Maderno remek szobra.
orgonán –, lett a szent zene védőszentje. Szólj hozzá!
A szülői szeretet
Egyik dunamenti nagyobb városunk neves, de hitetlen orvosának Csodásérmet ajánlott föl a betege. Udvariasságból elfogadta ugyan, de ismételt kérésére sem volt hajlandó hordani. Lekicsinyelte.
Történt azonban, hogy az orvos kisfia súlyoson megbetegedett. Sürgős de bizonytalan kimenetelű műtétről suttogtak kollegái. Vesztegetni való idő azonban nem volt. A halál angyala már-már ölelésre tárja ki karjait.
A mi jó orvosunknak új fény villan át az agyán, a Csodáséremnek a fénye.
Sok-sok év óta először kulcsolta kezét imára. Egy életért könyörgött, a saját fiáért. Megfogadta, hogy különös tisztelője lesz a Nagyasszonynak és Érmének. A drága kegyelmi eszközt ajkához szorította és fiacskája láztól égő ajkát is megérintette vele.
S íme, a Csodálatos Szűz kezébe vette a gyermek életének fonalát, hogy meghosszabbítsa.
Másnap reggelre a fiúcska csodálatosképp túl volt minden veszélyen, s pár nap múlva szüleivel együtt térdelt hálálkodva a Szentséges Szűz oltára előtt. 
Szólj hozzá!
Bevezető
Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!
Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni!« – ez a cél, ezt szeretnénk elérni!
KILENCEDIK NAP
Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét – Aki jelen van a föld összes taberná-kulumában –, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és a közömbösségekért, melyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért! (A Fatimai Angyal imája)
Égi Királynőnk és Anyánk!
Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.
Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság meg-tisztel és magasztalnak a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön.
Hozzád esedezünk, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja, Magyarok Nagyasszonya! Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk e siralom völgyéből, és eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk!
Magyarország örökös Királynője, a Magyar Szentek érdemeiért könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulására!
Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...
Záró fohász:
Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!
Szólj hozzá!
November 21. A gyermek Mária bemutatása a templomban.
Boldogságos Szűz bemutatásának ünnepe. Valószínűleg I. Jusztinianusz császár a Szűzanya születésének feltételezett helyén templomot építtetett (az ószövetségi templom közelében). Ezt 543. november 21-én szentelték fel. Bár a templom később megsemmisült, az emléknap fennmaradt. Keleten a VIII. századtól, a római naptárban csak 1585 óta szerepel, de mi magyarok a XII. sz. vége óta megüljük e napot, mert III. Béla királyunk Bizáncban nevelkedett.
Tartalmában az ünnep az ősrégi hagyományt hirdet: Joachim és Anna házasságából hosszú ideig nem született gyermek. Anna asszony fogadalmat tett, hogy születendő gyermekét az Úrnak fogja szentelni.
Damaszkuszi Szent János írja Máriáról: "Három éves koráig a szülői házban nevelkedett, majd elvitték a jeruzsálemi Templomba és ott élt nyolc évig, a templom szolgálatára szentelt hajadonokkal. Itt a Szentlélek irányításával nemcsak szüzességét őrizte, hanem a kegyelem is napról napra nőtt benne. Ragyogó tisztasága és kegyelemmel teljessége lett az alap arra, hogy általa szülessen meg a Megváltó".
A liturgiában arra emlékezünk tehát, hogy a Szűzanya Istennek adta, szentelte magát.
.jpg)
Szólj hozzá!
Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!
Szólj hozzá!
E tanúságtételt, a Hajnal szép Sugara blog számára
írta Horváth Mária a "Békesség nektek!" c. könyve alapján.
A csodás gyógyulás
Néhány nap múlva érezhetően jobban lettem.
Amikor elmúlt az őrsömör fejemről, mentem a szemészhez. Alapos vizsgálat után ezeket mondta:
– Meggyógyult a szeme asszonyom, de erre nem volt remény.
Megdobbant a szívem. Akkor fogtam fel igazán, mi is történt velem valójában. Ki is gyógyított meg azon az éjszakán! És csak ennyit válaszoltam az orvosnak:
– Istennek legyen hála. De Önnek is köszönöm!
Pár évvel ezelőtt itt járt nálunk egy mélyen hívő orvos, akinek ezt az eseményt elmeséltem.
– Nem kétséges, a Szűzanya gyógyította meg, mert ez orvosilag nem szokványos eset, mivel a szeme fölött volt az övsömör.
Dicsőítem az Urat, mert irgalma örökké tart. Dicsőítem az Ég Királynőjét, akit az Úr Édesanyánkul rendelt. Az Ő anyai jósága velem volt nehéz, kilátástalannak tűnő betegségemben és fölemelte lelkem. Fölemelt és megáldott, hogy az Ő Országának lehessek kicsi építőköve, szolgálója. Ámen.
MA VAN SZŰZ MÁRIA TEMPLOMBA VALÓ BEMUTATÁSÁNAK ÜNNEPE!
Szólj hozzá!
A Csodásérem meglágyította a konok szívet
Egy fiatal ember akaratos viselkedésével sok gondot okozott édesanyjának. A már amúgy is vigasztalhatatlan anya aggodalmát a végsőkig fokozta az az ijesztő elhatározása, hogy elhagyni készül hazáját, Bajorországot és kivándorol Amerikába szerencsét próbálni. Hasztalan volt a jó asszony rimánkodása és keserves könnye, a fiú konokul kitartott szándéka mellett.
Mielőtt hajóra szállt volna, búcsúzóul fölkereste irgalmas nővér testvérnénjét, Salzburgban. Mikor a nővér látta, hogy öccsét, képtelenség lebeszélni a hajóraszállásról, egy Csodásérmet ajánlott föl neki, kérve, hogy állandóan viselje azt nyakában. A fiatalember ezt visszautasította azzal a megjegyzéssel, hogy nézne az ki, nem viselheti nyilvánosan. "Hisz ezen tudok segíteni segíteni – mondta a nővér – és máris a kabátja nyakába varrta a Csodásérmet.
Az elszánt fiatalember, történetesen a szerencsétlen Titanic-ra szállt föl. A köteleket fölvonták és az óriási mérnöki csoda az utasok örömrivallgása közepette elindult. Senki sem sejtette katasztrófát, amely reá várakozott.
A mi emberünket azonban szokatlan és csillapíthatatlan honvágy kerítette hatalmába. Az is bántotta, hogy édesanyjával oly kíméletlenül viselkedett. E fájdalomérzetnek nem tudott ellenállni és a következő kikötőben kiszállt a hajóból, hogy visszasiessen hazájába.
Közben a két földrész között lejátszódott borzalmas dráma, és a híre rázkódtatta meg a nagy világot. A Titanic, a tengeróriás, a hajók királya, elpusztult, mint egy kis bárka!
A fiú első gondolata érmére esett. Tüstént értesítette anyját a történtekről, biztosítva, hogy a Szűzanya megmentette és megváltozott lelkülettel érkezik haza.
Szólj hozzá!
E tanúságtételt, a Hajnal szép Sugara blog számára
írta Horváth Mária a "Békesség nektek!" c. könyve alapján.
Szűz Mária bemutatása a templomban
Sokáig nem tértem magamhoz, megmozdulni sem bírtam. Aztán végre nagy nehezen feltettem a kérdést, többször is:
"Édesanyám, mit kell nekem bevégeznem? Mi az én feladatom?" – de választ nem kaptam. Ám engem, egyre csak ez a kérdés foglalkoztatott.
Visszafeküdtem ágyamba és azonnal elnyomott az álom. Ugyanott találtam magam, mint előzőleg, a kőrúton. A Szent Szűz már nem volt ott.
Lassan elindultam visszafelé és megláttam egy épületet. Alacsony ház volt, lapos tetővel, az ajtaja nyitva. Bementem, tele volt emberekkel. Hangosan megkérdeztem:
"Megmondanák nekem, mi az én feladatom?"
Felmutattak egy fehér papírt, amire nagy betűkkel ez volt felírva: REGNUM MARIANUM
Felébredtem és ismét letérdeltem. Kora reggel volt és hatása alatt voltam az álomnak. Hirtelen gondolattól vezérelve, elővettem a Liturgikus naptáramat és megnéztem, vajon milyen nap is van. Meglepve láttam: november 21-e, Szűz Mária bemutatása a templomban, ünnepnapja.
Fogalmam sem volt addig arról, hogy ilyen ünnep is létezik!
Nagyon meghatódtam. Ő eljött, hogy közölje velem ennek az ünnepnek szépségét, fontosságát és rámutasson arra, hogy mindnyájunkat bemutat az Atyának, ha Őt Édesanyánkká fogadjuk. Ő lesz majdan a Védelmünk az Atya előtt.
Megmutatta azt is, hogy Vele van a Szentlélek, hiszen ott volt jobb oldalában az élő Galamb, a Lélek.
Mária a Szeplőtelen Fogantatás a Szentlélek Mátkája.
Ó, Mária, Édesanyánk, tündöklő Tisztaság! Jelenléted boldogító, bánatban vigaszt adó, reménytelenségben bátorító Anyánk! Maradj velünk, s mutasd be gyermekeidet a Mennyei Atyának, hogy Jézus nyomában haladhassunk!
(folyt.)
Szólj hozzá!
Bevezető
Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!
Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni!« – ez a cél, ezt szeretnénk elérni!
NYOLCADIK NAP
Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét – Aki jelen van a föld összes taberná-kulumában –, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és a közömbösségekért, melyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért! (A Fatimai Angyal imája)
Égi Királynőnk és Anyánk!
Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.
Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság meg-tisztel és magasztalnak a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön.
Hozzád esedezünk, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja, Magyarok Nagyasszonya! Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk e siralom völgyéből, és eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk!
Magyarország örökös Királynője, a Magyar Szentek érdemeiért könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulására!
Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...
Záró fohász:
Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!
Szólj hozzá!
Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!
Szólj hozzá!
A munkaszerző Csodásérem
Súlyos betegen szállították be a Klinikára Rufina nővért, a kalocsai Miasszonyunkról nevezett apácarend egyik tagját. Bélcsavarodása volt, hashártyagyulladással egybekötve. A professzor a bélcsavarodásán elvégezte ugyan a műtétet, de kijelentette, hogy a beteg menthetetlen. Megbénultak a belek. Kereken meg is mondta a főnöknőnek: Én itt már segíteni nem tudok. Maguk azonban jóban vannak a jó Istennel; hát próbálkozzanak!
Amire a professzor emberként képtelen volt, azt elvégezte a Csodásérem. Szinte pillanatok alatt könnyebben lett a beteg, s az orvosok legnagyobb csodálkozására néhány napra rá egészségesen hagyta el a kórházat.
Azóta is nagyon buzgó terjesztője a Csodáséremnek. Egész sorozat kézzelfogható csodás esemény játszódott le már a szeme előtt, fáradozása jutalmául. Csak egy kettőt ezek közül. Rufina nővér elbeszélése nyomán:
Kétségbeesett, állásnélküli ember fordult hozzám segítségért. Mint elmondta, az öngyilkosság gondolatát forgatja fejében, mert nem képes elviselni népes családjának éhhalálát. A gyilkos eszközt állandóan magánál hordja.
A vigasztalás már nem ért el az ő szívéig!
- Nézze, kérem! Nincs módomban, hogy magán segítsek. Azonban fogadja el ezt az Érmet és viselje nyakán bizalommal, és mondja naponta a köriratát: Ó bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk! Tartsunk együtt egy szent kilencedet a jó Szűzanyához, mert még sohasem lehetett hallani, hogy valakit, aki hozzáfordult, segítség nélkül hagyott volna...
A mi emberünk máris kitárta lelkét a kegyelem harmatának. Szívére szorította a kapott kincset s meggyötört homlokát bizalommal hajtotta a mindenkor segítő, Szentséges Szűz ölébe.
Nemsokára rá, vasúton utazom. A kalauz feltűnően figyelmes. Meg is szólít:
- Nem ismer engem tisztelendő nővér?
Hiába kutattam emlékezetemben.
- Pedig tisztelendő nővér életem megmentője. Mikor azt a csodálatos Érmet adta nekem, akkor kezdődött a boldogságom. Ez az Érem, – s áhítattal megcsókolta – éppen akkor került a kezembe, amikor már lelkemben minden megrendült. De a drága Szűzanya könyörgött értem, mert hozzá menekültem.
Elmondotta aztán, hogy a fohászimát egyetlen nap sem mulasztotta el. S egy szép napon minden remény ellenére bejutott a vasúthoz, és most mint kalauz teljesít szolgálatot.
Az érmemet a sírba is elviszem magammal! – mondta.
Szólj hozzá!
November 19. Árpádházi Szent Erzsébet (II. András király leánya, Lajos türingiai őrgróf felesége. 1207–1231), a szegények, betegek, árvák adakozó patrónájának ünnepe.
Szólj hozzá!
Bevezető
Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!
Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni!« – ez a cél, ezt szeretnénk elérni!
HETEDIK NAP
Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét – Aki jelen van a föld összes taberná-kulumában –, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és a közömbösségekért, melyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért! (A Fatimai Angyal imája)
Égi Királynőnk és Anyánk!
Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.
Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság meg-tisztel és magasztalnak a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön.
Hozzád esedezünk, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja, Magyarok Nagyasszonya! Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk e siralom völgyéből, és eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk!
Magyarország örökös Királynője, a Magyar Szentek érdemeiért könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulására!
Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...
Záró fohász:
Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!
Szólj hozzá!
Az idegbajos feleség
A budapesti Klinikán egy 35 év körüli ügyvédet operáltak perforált vakbéllel. Egy hét múlva hashártyagyulladás lépett fel. Szegény beteg egészen felfúvódott.
Az est vizitnél az orvostanár – a beteg távoli rokona – igen súlyosnak találta állapotát, de segíteni nem tudott.
Nemsokára rá az irgalmas nővér visszahívja a tanár urat, mert újabb komplikáció állott be. A nagy beteg egy tálnyi vért vesztett. Újra megkezdődött az életmentés. Mind hibába. A tanár nagyon szomorúan jegyezte meg: Itt már kérem, semmit sem tehetünk. A beteg menthetetlen.
Az irgalmas nővér egy Csodásérmet ajánlott a betegnek. Tette ezt annak ismeretében, hogy a beteg diákkora óta nem gyónt és semmi jelét sem adta a megtérésnek.
Az ügyvéd szívesen elfogadt ugyanaz, de gyónni nem akart.
A nővér most már csak Máriával, a Betegek Gyógyítójával beszélgethetett buzgó imában.
Egy óra sem telt bele és betegünk papot kért. Ezen szándékában azonban elbizonytalanodott, amikor ideges felesége épp belépett. A hisztérikus asszony ellökte a nővért és sápítozott, hogy a drága férjének most már meg kell halnia.
Betegünk azonban – mintha külön indíttatást kapott volna –, egyszeriben nem tágított a Szentség utáni vágyától. Így a gonosz lélek kénytelen volt már csak a feleségével űzni visszataszító játékát.
Az ügyvéd kitartott és végül áhítattal és töredelmes szívvel végezte el a gyónását. Feltűnő nyugalommal adta át magát Isten szent tetszésének, külön meglepő volt, hogy az előtérben várakozó asszonya is egyszeriben megnyugodott.
Mily nagy volt azonban mindnyájunk meglepetése, amikor reggel – az előző nap még haldokló –, feltűnően jobban érezte magát. Az elkövetkező napok megmutatták, hogy a javulás tartós és túl van minden életveszélyben.
Ezek után felesége is egészen megváltozott és egész családja részére kérte a Csodásérmet. Megígérte, hogy ezentúl tevékeny katolikus életet fognak élni.
Amikor betegünk gyógyultan elhagyta a kórházat, a professzor úr őszintén beismerte, hogy ami történt, az nem emberi segítség volt, hanem természetfölötti, csodálatos gyógyulás.
Szólj hozzá!
E tanúságtételt, a Hajnal szép Sugara blog számára
írta Horváth Mária a "Békesség nektek!" c. könyve alapján.
Az álombéli látomás
Sétám alatt egy sarokhoz érve megálltam, és mintegy kényszerítve felfelé néztem az égre. Egy gyönyörűséges szép Hölgyet láttam, hófehér felhőkön állva, mezítelen lábáig érő szürkés-fehér ruhában, kékes árnyalattal színezve - derekán és két karja alján a ruha behúzva. Szépséges arcán, kezein, lábain kívül semmi, még a haja sem látszott ki alóla. Jobb oldalát repkedő hófehér Galamb töltötte be.
Lenyűgözve térdre estem. Ekkor leereszkedett a fel-hőkkel együtt és fölém rakta áldott kezeit, egészen a fejemre téve. Elragadtatott állapotomban csak becézni tudtam őt, Anyukámnak, Édesanyámnak szólongatva és – ma sem értem, milyen merészség indított rá – kinyújtottam kezemet és megsimogattam karjait. Valóságosan éreztem Őt, mint egy hús-vér embert, de mégis ez egy átszellemült érintés volt.
Sokáig fogta mindkét kezével fejemet, majd ezt mondta:
"Be kell végezned a felada-todat!"
Hangja mint a legtisztább forrás, mint a legszebb muzsika, lágy volt, de határozott.
Ekkor magamhoz tértem.
Egész testemben reszkettem, és hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. Az ágyról leszállva azonnal földre borultam és egyvégtében dicsértem Őt, Anyukának becézve sokáig. Nem voltam magamnál. Könnyeim folyamatosan hullottak, nem tudtam megállítani őket. Fölfoghatatlan boldogság járt át. (folyt.)
Szólj hozzá!
Szent Péter és Pál bazilikák felszentelésének emléknapja
A templom Istennek szentelt hely. A templom felszentelésében a templom névadó szentjét tiszteljük, akinek védelme alá helyezi magát a templomban összejövő Isten népe. Ma éppen ezért a két fő apostolt, Pétert és Pált tiszteljük, és kérjük, közbenjárásukkal segítsenek bennünket.
Már a XII. századtól november 18-án ünnepelték Szent Péter vatikáni és Szent Pál "falakon kívüli" bazilikáinak szentelési ünnepét. Sőt, már a IV. században Szilveszter és Sziriciusz pápák is megünnepelték a két bazilika felszentelését. A ma is látható újjáépített Szent Péter Bazilikát 1626. november 18-án, a Szent Pál Bazilikát pedig 1854. december 10-én.
Ma napon tehát a két főapostolt ünnepeljük. Imádságos megemlékezéssel szállunk lélekben a vatikáni dombokhoz, ahol a hatalmas bazilika hirdeti Krisztus földi helytartójának, Szent Péter vértanúságát, és az ostiai út harmadik mérföldkövénél a Nemzetek Apostolának, Szent Pálnak fővételét.
A két bazilika monumentális építészeti szépségével maradandóan hirdeti, hogy a két főapostol a legnagyobb méltóságra jutott azzal, hogy evangelizációjukkal beragyogtatták a világot, és életükkel megdicsőítették Istent. 


Szólj hozzá!
Bevezető
Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!
Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni!« – ez a cél, ezt szeretnénk elérni!
HATODIK NAP
Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét – Aki jelen van a föld összes taberná-kulumában –, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és a közömbösségekért, melyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért! (A Fatimai Angyal imája)
Égi Királynőnk és Anyánk!
Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.
Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság meg-tisztel és magasztalnak a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön.
Hozzád esedezünk, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja, Magyarok Nagyasszonya! Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk e siralom völgyéből, és eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk!
Magyarország örökös Királynője, a Magyar Szentek érdemeiért könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulására!
Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...
Záró fohász:
Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!
Szólj hozzá!
Az imádságos kislány
A váci Karolina-intézet főnöknője a következő levelet kapta egyik volt tanítványától:
Kilencéves leánykám gyermekhűdést kapott, jobboldali bénulással. Még beszélni sem tudott. Ha mondani akart valamit s nem bírta, csak a fogát csikorgatta. Ilyenkor a könny is kicsordult szegénykének szeméből s legyintett.
Azt azonban gyakran láttam, hogy Csodásérmét bal kezével minduntalan ajkához emelte és szája mozgása elárulta, hogy imádkozik.
Az orvosi konzílium után háziorvosunk a kezelések fájdalmas tortúráját ajánlotta, de még így is csak két évre ígért javulást. Teljes eredménnyel nem biztatott. Mivel pedig a kínos kórházi kezeléseknek gyakorlati értékét nem láttam, nem egyeztem bele.
Gyógyulás mégis bekövetkezett! A drága Szűzanya gyógyította meg kisgyermekemet. Karácsonykor kisleányom már saját lábán ment föl a doktor bácsihoz, hogy saját kezűleg készített kézimunkájával kedveskedjék neki. Azonban addig... ó hányszor, de hányszor kulcsolódott kezünk forró imára! Hányszor elsírtuk a fohászt: "Ó bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk!"
Szólj hozzá!
Az alábbi négy részben közölt tanúságtételt, a Hajnal szép Sugara blog számára
írta Horváth Mária a "Békesség nektek!" c. könyve alapján.
Az aggodalmas valóság és a bizakodó álom
1991. októberében egy súlyos betegség tört rám. Ővsömört kaptam a fejemen, mely nagy fájdalmakkal járt. Azonban nem a fájdalom volt a betegségben a legnagyobb baj, hanem annak tudata, hogy majdnem biztos elveszítem látásomat.
Még az 1980-as évek elején bal szememen uveitist kaptam. (Magyarul: szemüvegtest gyulladást, ami nem igen gyógyítható.) Istennek hála, az orvosok megtalálták ennek a betegségnek okát, és antibiotikumot kaptam infúzióban – meg is gyógyultam.
Mivel születésem óta a jobb szememen hályog van, amit nem lehet megműteni, ezért igazán csak a bal szememmel látok tisztán.
Amikor övsömört kaptam és éppen a jó szemem fölé, az orvosok nem sok jóval biztattak. Fennállt a komoly veszélye annak, hogy a bal szememre megvakulok, s mivel a jobb szememmel csak nagyon homályosan látok, a teljes homály világa várt rám – olvasás, írás nélkül!
Nem keseredtem el, mert hittem Jézus irgalmában és abban, hogy mint életemben oly gyakran, a Szűzanya is oltalmába vesz. Egyébként pedig átadtam magam az Úr akaratának.
Kezelésekre jártam, mindent megtettem, amit az orvosok előírtak.
November 21-ére virradóan különös álomlátás lepett meg. Az álmomban is igazi novemberi nap volt, nyirkos, őszies és szürke, miként a valóságban. A kőrúton mentem elgondolkodva a lábam elé nézve, nehogy sárba tapossak. (folyt.)
Szólj hozzá!
Bevezető
Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!
Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni!« – ez a cél, ezt szeretnénk elérni!
ÖTÖDIK NAP
Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét – Aki jelen van a föld összes taberná-kulumában –, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és a közömbösségekért, melyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért! (A Fatimai Angyal imája)
Égi Királynőnk és Anyánk!
Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.
Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság meg-tisztel és magasztalnak a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön.
Hozzád esedezünk, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja, Magyarok Nagyasszonya! Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk e siralom völgyéből, és eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk!
Magyarország örökös Királynője, a Magyar Szentek érdemeiért könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulására!
Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...
Záró fohász:
Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!
Szólj hozzá!
Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!
Hívják azt a papot!
Egy budapesti klinikán súlyos epekővel operáltak meg egy katonatisztet. Öt-hat hétig jóformán csak injekciókkal tartották benne a lelket. Meg is mondták neki, hogy betegsége emberi számítás szerint halálos. Megtéréséről azonban hallani sem akart, de egy jól eltalált pillanatban mégis csak elfogadta a Csodásérmet – mondván –, hogy
utóvégre "se nem árt, se nem használ", de papot ne hozzanak – tette hozzá!
Egész nap föl sem hozták neki ezt a témát, pedig állapota válságosabbra fordult. Annál sűrűbben fohászkodtak azonban a nővérek a Csodálatos Szűzhöz, hogy ne hagyja elveszni a Szent Fia Drága Vére által megváltott szegény lelket.
És az érem dolgozott. Éjjel a nagybeteg egyszer csak megszólalt:
- Hívják azt a papot!
Az ápoló kedves nővér nyomban indult is, nehogy késve érkezzen a pap. De már szaladnak utána, hogy nagy baj van: mert a beteg kidülledt szemekkel földhöz vágta a feszületet és messze eldobta Érmét is.
A gonosz lélek indított rohamot még egyszer s utoljára kiszemelt zsákmánya ellen.
Kérlelték, nyugtatták a haldoklót. Négyszer is visszakötötték rá az Érmet, de ő mindannyiszor letépte, eldobta. Utoljára már közeledni sem lehetett hozzá.
- Menjenek innen, mert ütök! – kiáltotta.
Mialatt így viaskodtak vele, megérkezett a főtisztelendő úr. Magával hozta Mária Fiát, a Béke Istenét. Amint belépett a szobába, a haldokló Laudetur Jesus Christus-szal köszöntötte. Feszületet és Érmet kért, s megható töredelemmel meggyónt, megáldozott. Alighogy véget ért a szertartás, félórára rá csöndes megnyugvással adta vissza megtisztult lelkét teremtő Istenének.
Szólj hozzá!
Bevezető
Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!
Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni!« – ez a cél, ezt szeretnénk elérni!
NEGYEDIK NAP
Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét – Aki jelen van a föld összes taberná-kulumában –, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és a közömbösségekért, melyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért! (A Fatimai Angyal imája)
Égi Királynőnk és Anyánk!
Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.
Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság meg-tisztel és magasztalnak a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön.
Hozzád esedezünk, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja, Magyarok Nagyasszonya! Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk e siralom völgyéből, és eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk!
Magyarország örökös Királynője, a Magyar Szentek érdemeiért könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulására!
Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...
Záró fohász:
Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!
Szólj hozzá!
Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!
Harctéri csoda
S. L. irgalmas nővér saját öccséről mesélte a követ-kező történetet:
Amikor kitört az első rettenetes világháború, öcsém külföldön tartózkodott. Bevonulásra haza kellett tér-nie. Mielőtt harcba ment volna, azzal bátorítottam, hogy Isten és a Csodásérmű Szűzanya nem fogja elhagyni, ha jobban bízik bennük, mint a fegyvereiben. Arra kértem őt, maradjon hű a Szentolvasóhoz és a Csodáséremhez.
Az olasz frontra került. Egy alkalommal 24-órás folyamatos golyózáporban húzódott meg katona társaival egy sziklába vájt fedezékben. Mikor a lövöldözés kissé szünetelt, valami ellenállhatat-lan belső ösztönzésre előmásztak fedezékükből. Friss levegő után kívánkozva, egy kis sétára indultak. "Várjatok, – szólt öcsém társai-hoz – hozom a fegyvereimet!" – s pár pillanat múltán diadalmasan felmutatta olvasóját, rajta a Csodáséremmel – mert a nővérem lelkemre kötötte, hogy állandóan magamnál hordjam! Most éppen ráérünk, imádkozhatunk is együtt néhány "Üdvözlégyet"!
Barátai szívesen ráálltak. Szentolvasó imádkoztatás közben vagy fél kilométeres utat tehettek meg, amikor az olaszok hatalmas ágyú-zásba kezdtek. Egy-egy gránát a közelükben is lecsapott anélkül, hogy egyiküknek is baja esett volna.
Mikor ismét visszatérhettek fedezékükhöz, elképedve látták, hogy az telitalálatot kapott. Holmijukból semmi sem maradt. Kézzel fog-hatóan a Szeplőtelen Szűz mentette meg életüket.
Szólj hozzá!
Bevezető
Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!
Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni!« – ez a cél, ezt szeretnénk elérni!
HARMADIK NAP
Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét – Aki jelen van a föld összes taberná-kulumában –, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és a közömbösségekért, melyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért! (A Fatimai Angyal imája)
Égi Királynőnk és Anyánk!
Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.
Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság meg-tisztel és magasztalnak a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön.
Hozzád esedezünk, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja, Magyarok Nagyasszonya! Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk e siralom völgyéből, és eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk!
Magyarország örökös Királynője, a Magyar Szentek érdemeiért könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulására!
Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...
Záró fohász:
Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!
Szólj hozzá!
Eredményes kilenced
A 10-es számú Honvédkórházban történt az alábbi eset:
Komoly szívbajjal szállítottak be egy alezredest. Bár katolikusnak vallotta magát, közben azonban bevallotta, hogy több, mint 25 éve nem volt templomban s azóta nem is gyónt, mert nézete szerint, ezt csak a papok találták ki.
A nővér, látva a beteg súlyos állapotát, ajánlotta neki a Szentségeket. Tagadó választ kapott. Helyzete azonban mind aggasztóbbá vált. S mert a Csodásérmet sem fogadta el, a nővér titokban párnája alá rejtette azt és egy szent kilencedet kezdett érte a Szentséges Szűzhöz.
A beteg állapota rohamosan súlyosbodott. Gyónásról azonban hallani sem akart. Azzal csak fölöslegesen izgatnák őt – mondta.
A szentkilenced 5. napján a beteg hangos jajveszékeléssel fogadta a nővért:
- Kedves nővér, segítsen rajtam! Jaj, mindjárt meghalok!
- Alezredes úr! Ne keményítse tovább a szívét, mert a jó Isten még mindig megbocsátólag hajol önhöz és kínálja az alkalmat. Ha elutasítja ezt a kegyelmet is, örökre elvész a lelke. Már pedig milyen jó lenne egy hosszú földi szenvedés után a jó Istennel megbékélve, a szép mennyországba jutni!
- Nem! – hangzott újra a válasz.
A nővér aggódó szívvel hagyta el a betegszobát.
- Szűzanyám, tégy csodát - fohászkodott! Ne hagyd elveszni ezt a szegény lelket!
Alig tett azonban néhány lépést a folyosón, a beteg sürgősen hívatta:
- Nővér, nővér, hívjon papot! Rövid előkészület után buzgón meggyónt, megáldozott, s fölvette a betegek szentségét a pápai áldással.
Utolsó pillanataiban hálás szívvel csókolgatta a Csodásérmet és mondogatta a kis fohászt.
Szólj hozzá!
Bevezető
Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!
Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni!« – ez a cél, ezt szeretnénk elérni!
MÁSODIK NAP
Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét – Aki jelen van a föld összes tabernákulumában –, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és a közömbösségekért, melyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért! (A Fatimai Angyal imája)
Égi Királynőnk és Anyánk!
Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.
Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság megtisztel és magasztalnak a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön.
Hozzád esedezünk, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja, Magyarok Nagyasszonya! Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk e siralom völgyéből, és eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk!
Magyarország örökös Királynője, a Magyar Szentek érdemeiért könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulására!
Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...
Záró fohász:
Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!
Szólj hozzá!
Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!
Szent Beszteréd nyitrai püspök (?-Pest,1046)
Szent Gellért, Szent Bőd (Buldus) egri- és Szent Beneta veszprémi püspök vértanútársa volt. Életükről sajnos szinte semmit sem tudunk, csak vértanúságukról, amit Szent Gellért mellet szenvedtek el. Szent Bődöt megkövezték és ledöfték, Szent Beszterédet halálosan megsebezték úgy, hogy harmadnap belehalt a sebeibe. Tiszteletük a középkorban elterjedt volt Szent Gellértével együtt, Szent Beszteréd tisztelete az esztergomi főegyházmegyében különösen élénk volt egészen a XX. századig. ( Forrás )
Szólj hozzá!
Gyógyulás és életerő
Germány Károly írta Nógrádverőcéről 1937. február 21-én:
Feleségem megkért, hogy a Tisztelendő Nővéreknek leírjam a betegségem és gyógyulásom lefolyását. Szolgáljon ez is hálaadásul a mindenható Istennek és Szűz Máriának, hogy engem így megsegített és életben hagyott családom javára.
1935. decemberben hirtelen lépvérzést kaptam, s ez néhány hónapon belül többször is megismétlődött. Közben kórházi és szanatóriumi kezelésen mentem át. Időnként jobban lettem ugyan, de a vérzés megismétlődött.
Szeptemberben 15-én oly rosszul lettem, hogy a községünkben levő két orvos tehetetlenül állt mellettem. Mentővel szállíttatott az Uzsoki utcai kórházba. Ott sem tudták elállítani a vérzést. A szállítás közben a mentők, elláttattak a haldoklók szentségével is, mert annyira rosszul voltam.
A kórházban vérátömlesztést kaptam, de javulás csak nem állott be. Miután más kezelés már nem állt rendelkezésükre, szintén mentővel szállíttattak vissza családomhoz, hogy még életben lássanak.
Október 1-én esti 8 órakor érkeztem haza váratlanul. Egyedül kislányom Évike volt otthon. A feleségem felgyógyulásom szándékára elment gyónni, és az esti ájtatosságon vett részt. Úgy szaladtak el érte. Hazaérve egészen megrémült, mert teljesen halotti formám volt.
Ekkor Évikémnek, akinek én voltam a mindene, hirtelen levette nyakáról az Érmet s az enyémre tette. És csodák csodája! Ettől fogva egyre jobban lettem, a vérzés teljesen elmaradt. Nyilvánvaló volt, hogy Évikém csodás Szűzanya-érme segített rajtam.
December elejéig feküdtem erőtlenül. Nyolcadikán Szűz Mária ünnepén nagyon bántott, hogy nem tudok fölkelni s elmenni hozzá a templomba. Kértem Őt, adjon erőt, hogy fel tudjak kelni. És bekövetkezett a második csoda. Ezen imádságom és kérésem után oly erőt kaptam, hogy felöltözködtem. Pedig előtte való nap még a feleségem mosdatott és magamat sem bírtam tartani.
Ez az Istentől jött erő bámulatba ejtette családomat és a szomszédokat is. Mind azt mondták: Lám, mily nagy hatalma van a jó Istennek és a Boldogságos Szűz Máriának! Mert tudott volt, hogy már lemondottak rólam az orvosok, és nem volt már emberi segítség számomra.
Tehát életemet a jó Istennek, a Boldogságos Szűz Máriának és Csodásérem kegyelmi hatásának köszönhetem. Amíg csak élek, családommal együtt napi imánkban köszönjük meg Szűzanyánk végtelen jóságát.
Szólj hozzá!
Bevezető
Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!
Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni!« – ez a cél, ezt szeretnénk elérni!
Az imák minden napra azonosak.
A Kilenced befejezéseként kért Üdvözlégybe kérem mondják bele a Szeretetláng egyetemes könyörgését (az alábbi módon), mellyel az egész emberiség lelki átalakulását kérjük Isten Szent Anyjától!
Kérem, hogy erejükhöz mérten – és az országunkban kialakult helyzetet figyelembe véve – vegyék ki részüket ezen Engesztelő Kilencedből, melyet minden hónap 13-val kezdődően megismételnénk!
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled!
Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek
gyümölcse Jézus!
Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja,
imádkozzál érettünk bűnösökért,
áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az
egész emberiségre, most és halálunk óráján, amen!
ELSŐ NAP
Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét – Aki jelen van a föld összes tabernákulumában –, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és a közömbösségekért, melyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért! (A Fatimai Angyal imája)
Égi Királynőnk és Anyánk!
Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.
Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság megtisztel és magasztalnak a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön.
Hozzád esedezünk, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja, Magyarok Nagyasszonya! Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk e siralom völgyéből, és eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk!
Magyarország örökös Királynője, a Magyar Szentek érdemeiért könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulására!
Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...
Záró fohász:
Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!
Szólj hozzá!
A Magyar Szentek kultusza és példaként való állítása a nemzeti önazonosság kifejeződése. Az Országalapító zsolozsmás himnusza ezt a formálódó közösséget szólítja meg:
Magyar hazánk, te jó Anya,
Fiad dicsérd ma, őt dalold,
Zengjen a himnusz dallama
Hozzá, ki mindig pártfogolt.
Szentjeink közös jellemzője – akár magyarnak születtek, akár más országokból érkeztek a Kárpát-medencébe –, hogy fontosnak tartották a földi haza sorsát, felelősséget vállaltak és áldozatokat hoztak érte. Méltó tehát, hogy november 13-án együtt ünnepeljük őket: üdvözültjeink jól vagy kevésbé ismert és névtelen seregét, valamint azokat, akik reményteli jelöltjeink a boldoggá és szentté avatásra.
A közös ünnep előzménye egy régi, november 6-i megemlékezés, az egyházmegyék ereklyéinek ünnepe. A püspöki kar a magyar mindenszentek új ünnepének tartalmát 1970-ben így jelölte meg: „Eredetileg azokat a szenteket ünnepeltük, akiknek ereklyéit templomainkban tiszteljük. Az új ünnepnapon nemcsak rájuk emlékezünk, hanem mindazokra a szentekre, akiknek nincs külön ünnepük, de itt éltek magyar földön, akár a honfoglalás előtt, akár utána. Vannak köztük olyanok, akiket a népi kegyelet és emberemlékezetet meghaladó kultusz övez, de köztük vannak a hétköznapok ismeretlen hősei, a mindennapok vértanúi és Istenbe temetkezett misztikusai is. Magyar földből sarjadtak, és így különösen is számíthatunk testvéri segítségükre Isten színe előtt” (Szent Zsolozsma IV. köt.). ( Forrás felhasználásával)
A mai napon tehát mindazokra az ismert és ismeretlen szentekre emlékezünk, akiknek nincs külön ünnepük, de Istenért, Hazáért, e földön szentként éltek vagy szenvedtek vértanú halált! Közéjük soroljuk az 1956-os Magyar Hősöket, akik vérüket áldozták Édes Magyar Hazánkért, az ateista kommunizmus felszámolásáért! A Magyar Szentek és Vértanúk vére a magyar földet szentelte meg – illő és üdvös tehát –, hogy e földből sarjadjon ki a Nagy Magyar Engesztelés világjobbító Műve!


Szólj hozzá!
Jókai Mór pedig elegáns és maró gúnnyal tiltakozva ezt írta: "Csak azt mondhatom: a magyarok nyelve mindig magyar volt."
Széchenyi István: „Az egészséges nemzetiségnek... egy főkísérője a nemzeti nyelv, mert míg az fennmarad, a nemzet is él, bármi sínylődve is sokszor... , de ha az egyszer elnémul, akkor csak gyászfűzt terem a hon, mely a voltakért szomorúan eregeti földre... lombjait." (Hitel)
Czakó Gábor: A magyar nyelv toldalékoló és van egy sajátos szerkezete. Alapeleme a gyök, mely sokfelé képes elágazni, számos szót létrehozva, és úgy épülnek fel a magyar szavak, mint a növény. A magyar filozófiai nyelv, annak ellenére, hogy nincsenek híres filozófusaink, mint a németeknek, de a mi filozófusaink az írók, költők. A magyar, mivel gyökrendű nyelv, nem szakadt nyelvjárásokra, bizonyos gyökökből 500–1000 szó is származott, ami azt jelenti, hogyha egy szó meg akarna változni, akkor az összes többinek meg kéne változnia és ezért a magyar sokkal lassabban változik, mint a többi nyelv.
Grimm a meseíró szerint (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".
Szólj hozzá!
Oltalom a harctéren
Az 1942. év nyarán a Budapest Keleti pályaudvarról harctérre indultak honvédeink. A vezénylő fiatal tiszt fölszólította csapatát, hogy mindenki szerezzen be magának Csodásérmet, mert nem hajlandó olyan katonával elindulni, aki nem helyezte magát Szűz Mária különös oltalma alá. A csapat legénysége készséggel eleget tett a parancsnak. Egytől-egyig fölvértezték magukat a Csodáséremmel.
Történt azután, hogy orosz földön kemény ütközetre került sor. Egyszer csak arra eszméltek, hogy támadóik bekerítettek őket. Egyetlen lehetőség sem volt, hogy a gyűrűből kitörjenek. Szovjet fogságba esni pedig gyötrelmesebb volt a halálnál. Mindenki a Csodásérmű Szűzanyába helyezte bizalmát.
Mintha vakság sújtotta volna az ellenséget, azok érthetetlen okból visszavonultak. Honvédeinknek bántódás nélkül el tudtak vonulni és a derék csapat utolsó szál emberig hazakerült Budapestre. Többen sebesülésekkel ugyan, de valamennyien életben maradtak.
.jpg)
Szólj hozzá!
(Kemény beszéd!)
Tisztelt Corvin-köziek!
Pesti Srácok és pesti Lányok!
Tisztelt emlékezők!
Nem ünnepelni jöttem a Corvin-közbe. Nincs okunk az ünneplésre. Emlékezni és emlékeztetni jöttem el e szent helyre.
Emlékezni a magyarok legújabb kori aprószentjeire, akik életüket adták Nemzetért, a Hazáért, a Becsületért és a Tisztességért.
Életüket adták a Szakrális Magyarországért.
A Corvin-közi srácok és lányok gyújtópontok voltak és példaképek. A fegyveres ellenállás bátor harcosai. Példájukat követték munkások, parasztok, fiatal értelmiségiek. Nem az elősző rendszer haszonélvezői, grófok, bárók, bankárok, nagytőkések. A lázadók sem szocializmust, sem kapitalizmust nem akartak.
Harmadik úton akartak járni. Igazságos, a Nemzet hagyományait őrző és tiszteletben tartó harmadik úton. A magyar úton.
A szabadságharc a szovjet birodalom ellen bontakozott ki, de nem kívánták visszaállítani azt a rendszert sem, amely évszázados hagyományai alapján az embereket kirabolta, és szegénységbe taszította.
12 nap alatt bebizonyították a világnak, hogy a Magyar Nép államalapító, nemzetformáló ereje ott szunnyadt a magyar emberek szívében, lelkében. Mértéktartó, igazságos, becsületes, egymást szerető emberek fogtak fegyvert, vagy emelték fel szavukat a gonosz ellen.
Az ön - és közösségszervező erő csodákat művelt. A betört kirakatokban a közösségi tereken papírdobozokba összegyűjtött forintokhoz, az üresen maradt lakásokhoz, rabló, pusztító kéz nem akadt. Mert még a tolvajok is érezték a mámorító érzést, a szabadságot. Érezték és tudták, hogy nem a gazdagokat, a bankárokat, hanem a hasonló sorsúakat lopnák meg.
Isten mindannyiunk lelkébe beleoltotta a lelkiismeretet.
56 bebizonyította, hogy a magyarság ősi erényei: becsület, testvéri szeretet, hazaszeretet, kiolthatatlan értékek.
A tiszták és becsületesek, könnyen becsaphatók. Ezért hihették el a szabadságharcosok, hogy Nyugatról bármiféle támogatást kaphatunk. A lélek győzött az értelem felett. Hiszen tudhattuk, hogy nyugatról sem a tatárjárás, sem a török dúlás, sem a Rákóczi szabadságharc, sem 1848 szabadságharca során segítséget nem kaptunk. Csak ígéretet.
'56 gyalázata abban állt, hogy nemcsak a vezetőkkel, hanem a néppel is elhitették, hogy jön a segítség. Rádión keresztül naponta küldték bíztató, támogató üzeneteiket, miközben már régen a világ két nagyhatalma kiegyezett.
Kiegyeztek, mert érdekük közös volt: pusztuljon a magyar élet, pusztuljon a magyar szellem, pusztuljon az évezredek óta magyarságot összetartó szellemi-lelki kapcsolat.
Az '56-os szabadságharc alatt a Corvin-közben, a Kossuth téren, Mosonmagyarovárott, Salgótarjánban és számos más helyen fegyverrel bizonyították könyörtelenségüket, gonoszságukat, a világ gonoszai. Nem csak a fegyveres lázadókat, hanem az ünnepelni vágyó, szabadságukat örömmel megélő, a szabadság mámorába merülő sok száz fegyvertelen magyart, nőt, férfit, gyermeket is meggyilkoltak.
Ezért emlékeztetni szeretnék mindenkit. A gonosz lételeme a pusztítás. Az ősgonosz elvét vallják: pusztítsd el mindenáron akár fegyverrel, vagy más eszközzel! Ha nem tudod elpusztítani, akkor épülj be, rombold belülről! Ha így sem érsz célhoz, állj az élére!
Ezt tette Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Kádár János, Gyurcsány Ferenc. Rákosi zseniális kis gonosz törpe elszívta a levegőt, elvette az élelmet a magyar emberektől. Gerő Ernő ott folytatta ahol Spanyolországban 1937-ben abbahagyta. Ő és eszmetársai 1937-júmiusától szeptemberéig több mint 5500 papot, 12 püspököt, több mint 500 apácát végeztek ki. Gonoszságukra jellemző, hogy a holttesteket elföldelték, majd kiásták, hogy levizelhessék őket.
Kádár János ugyanezen gyalázatos módon járt el 56 hőseivel. Jelöletlen sírgödörbe lökték őket, dróttal összekötött kezekkel és lábakkal.
A földbe lököttek testét ugyan megölték, de lelküket, szellemüket elpusztítani nem tudták.
56-tól 89-ig a rabtartók az emberek lelkét, szellemét gyilkolták.
89-ben azt hittem, hogy '56 a legnagyobb ünnepünk lesz. Megbüntetik a gyilkosokat és megjutalmazzák a hősöket. Tudjuk nem ez történt. A rabtartók színt, ruhát, izmust váltottak. Szocializmus helyett, kapitalizmust építettek. Az 56-os hősöket eszközként használták, közöttük ellentéteket szítottak. Lelki, anyagi megaláztatásukat 56 hőseinek öregkorukban is el kellett szenvedniük.
2006-ban a rabtartók utódai megmutatták, hogy nem változtak. Tömegbe lőni, tömeget verni a Magyar Nemzetet megalázni, a magyar nemzeti lobogót meggyalázni... csak az alkalmat keresték.
A rabtartók elfelejtették, hogy a Magyar Nemzet soha le nem győzhető. Gyilkolható, gyalázható, de le nem győzhető.
Ezért innét üzenem a világ hatalmasainak és azok hazai helytartóinak, hogy a Magyar Lélek él, teremtő Istenünk működik bennünk és általunk.
Szakrális Magyarországot akarok!
Nem felejtünk el benneteket pesti srácok, 56-osok.
56 szelleme ma is él bennünk és mindörökké élni fog. Mindig voltak, vannak és lesznek olyan magyar gyermekek, nők és férfiak, akik hajlandóak életüket a Hazáért áldozni.
Kérem a mai korban élő magyar politikai, gazdasági, szellemi, egyházi vezetőket, ne feledjék, minél magasabb pozícióba kerülnek annál nagyobb a felelősségük, és így annál nagyobb a bűnük, ha a magyar ősiség ellen vétenek.
Herodotos görög bölcselő lejegyezte: a magyar szkíták a törvényeket nem kőbe vésik, hanem szívükben hordják.
Kérek mindenkit, hogy a szívükkel lássanak! Ne engedjék, hogy a sátán szép szavakkal elméjüket elhomályosítsa.
Életem alkonyán itt és most Dsida Jenő Magyar Zsoltár című gyönyörű versének örökérvényű soraival teszek tanúságot:
"Ti eztán születők s ti porlócsontú ősök,
ti réghalott regősök, ti vértanuk, ti hősök,
üljetek mellém!"
(...)
"ó, népem, árva népem! -
- dalolj velem,"
(...)
"dalolj velem hörögve
és zúgva és dörögve,
tízmillió, százmillió torok!"
"Énekelj, hogy világgá hömpölyögjön
zsoltárod, mint a poklok tikkadt, kénköves szele
s Európa fogja be fülét
s nyögjön a borzalomtól
és őrüljön bele!"
(..)
"Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Hunyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!"
Papp Lajos professzor
2012. október 23-án a Corvin-közben elhangzott beszéde nyomán

Szólj hozzá!
Szent Márton a pannóniai Savarián (Szombathelyen) született 316-ban pogány római család gyermekeként.
Márton gyerekkorától ájtatos volt, és nagyon fiatalon csatlakozott a keresztény valláshoz. 18 évesen keresztelik meg, s már a hadseregben is apostolkodik. A kényszerű katonáskodás során Márton szerepet cserélt a szolgájával. A sereg amiens-i tartózkodása idején történik az az ismert esemény, amikor a város kapujában vacogó koldusnak adja köpenye felét. Éjszaka pedig Jézust látja e köpenybe burkolózva. Amikor a
barbárok elleni csatára felsorakozik serege Julianus császár előtt, Márton nem akar harcba vonulni, mire a felbőszült császár gyávának nevezi. Márton erre így reagál: Krisztus nevében akár fegyvertelenül is kész szembeszállni az ellenséggel. Börtönbe vetették, hogy meg ne szökjön, ám az ellenség másnap követeket küldött és megadta magát. Poitiers püspöke, Hilarius szenteli exorcistává, ördögűzővé. Térítő tevékenysége mellett az ariánusok elleni küzdelme volt igen jelentős. Egy ilyen, ariánusokat korholó beszéde után meg is korbácsolják és a városból is száműzik. Egy paptársával együtt Gallinaria szigetén remetéskedik, és ez az életforma annyira követendővé válik számára, hogy a Poitiers környéki pusztaságban alapít egy kolostort, létrehozva az első galliai szerzetesi közösséget. Itt mint igehirdető, ördögűző és gyógyító válik az emberek jótevőjévé. Amikor 371-ben meghal Tours püspöke, a város népe rögtön Mártont kéri fel püspökének. Ő azonban nem akarja elfogadni a tisztséget, mire a nép a városba csalja egy beteg gyógyítása ürügyén. A legenda szerint Márton egy libaólban próbál elbújni, ám a ludak gágogásukkal "elárulják". Így lett püspök, aki évente meglátogatja a környék egyházközösségeit és a falvakat, tanyákat, melyeket igyekszik egyházközösségekbe szervezni. Mindeközben elszántan küzd a pogányság ellen és csodás gyógyításokat is végez : meggyógyítja Nolai Szent Pál szembetegségét, valamint a leprásokat, feltámasztja a halottakat. 397-ben, Candes-ban hal meg.
Míg Galliában Márton kultusza jelentős politikai színezetet is kapott, addig Magyarországon kultusza főleg a nép körében, a néphitben vált erőteljessé.
Tours városának első temploma, a katedrális a IV. század közepén épült, Márton tehát már itt misézett.
A bazilika közepén helyezkedik el szentünk sírja, melyhez számtalan csodás gyógyulás kötődik.
A Tours-i bazilika főhajójában egy hatalmas címeres magyar zászló emlé-kezteti a zarándokokat Szent Márton magyar földi születésére. Forrás1 ; Forrás2 
Szólj hozzá!
A csoda híre villámgyorsan terjedt Rómában és az egész világon
Mindenki kérdezősködött és mindenki mesélgette a keveset, amit a dologról megtudott. A legbuzgóbb érdeklődő, Chlapouski generális volt, aki nem nyugodott amíg személyesen nem találkozhatott a csodálatosan megtérttel. Ostromolni kezdte kérdéseivel: "Mondja csak, igazán látta a szent Szűz képét? Szóljon, beszéljen, hogyan történt?"
"Képét? – szakította félbe Ratisbonne– én nem csupán a képét láttam, hanem Őt magát, valóságban, személyesen, úgy, ahogy most önt látom magam előtt."
Nyolc napra rá Ratisbonne Alphonse, aki eddig egyáltalán nem volt járatos hit dolgában, belső megvilágosodásában ráeszmélt, hogy nem élhet tovább úgy, ahogyan addig. Szakítani akart a bűnnel és ezért kérte a Keresztséget. Mint az Apostolok cselekedeteiből is ismeretes, ilyen esetben nincs szükség várakozásra. Január 31-én Róma helyettes püspöke keresztelte meg őt az Il Gesù templomban, amikor is felvette a "Mária" nevet. Alphonse február 3-án meglátogatta XVI. Gergely pápát, aki megmutatta neki féltve őrzött kincsét, a Csodásérmét. 1842. február 17-én Rómában megindították e figyelemreméltó esemény kivizsgálását, melyet az egyházi hatóságok hitelesnek fogadtak el. Ratisbonne Alphonse hamarosan kérelmezte felvételét a jezsuitákhoz.
A damaszkuszi út csodája megismétlődött! Saul is azt kérdezte "Ki vagy?", ám a feleletre nem kellett neki sem várakoznia, mert lelkén átáradt az egyedüli üdvözítő Krisztus Fénye.
A csodálatos megtérés ügyét a római Szentszék hivatalos vizsgálat alá vette és 1842. június 3-án XVI. Gergely pápaa következő dekrétumot adta ki:
"Őeminenciáia, főtisztelendő Patrizi bíboros érsek, pápai általános helynök, igazolja, hogy a csoda, melyet a jóságos Isten a Szeplőtelen Istenanya közbenjárására Ratisbonne Mária Alfonznak a zsidó hitről való hirtelen és tökéletes megtérése által művelt, igaz esemény, valóban megtörtént. Isten nagyobb dicsőségének és a Szeplőtelen Szent Szűz tiszteletének előmozdítása céljából Őeminenciája megengedi, hogy e nagy csoda írásban közöltessék, és az igazság jogerejével bírjon."
Erre a dekrétumra támaszkodva, a Szertartások Kongregációja 1894. július 23-án külön ünnepet engedélyezett a Csodásérmű Szeplőtelen Istenanya tiszteletére, mint ahogy már régebb idő óta külön ünnepe van a Szentolvasónak és a kármelita Skapulárénak. A Csodásérem ünnepét november 27-én üljük".
A Csodásérem most már föltartóztathatatlanul terjedt az egész világon.
Alphonse Maria Ratisbonne-t 1848-ban pappá szentelték, és jezsuitaként annak az Egyháznak lett harcos katonájává, amelyet annyira gyűlölt. És íme "a jó fa jó gyümölcsöt terem", még előzőleg – mint neves embert –, felkereste tanácsadás végett őt két zsidó lány akik a vele való beszélgetések hatására megkeresztelkedtek. Ratisbonne atya megbízatásával visszatértek Palesztinába és megalapították a Notre Dame de Sion Leányainak Közösségét, melynek célja a gyermekkel való foglalkozás és iskolák fenntartása volt (Az intézmények ma is fennállnak!) (Alább a két Ratisbonne testvér)

1855-ben, IX. Piusz pápa engedélyével Alphonse a bátyjával Theodorral együtt Palesztinába költözött és egész életétükben népük megtérítésén fáradoztak. Először a Sion Leányainak kolostora volt az alapbázis, ahonnan 1858-ban megalapította az Ecce Homo Notre Dame de Sion nevű kongregációt, pontosan azon a helyen ahol Pilátus háza állt és az iskola építése közben fedezték fel a "Flagellatio"kolostor hajdani romjait 1857-ben. Alphonse Maria Ratisbonne, több iskolát és árvaházat alapított a héber és arab gyermekek keresztényi nevelésére. (alább az Ecce Homo Monostor)
1884-ben hunyt el hetven éves korában. A sírja Jeruzsálem közelében, Ein Karem-ben van. Sírjának felirata: "Ó Mária, emlékezzél meg gyermekedről, aki bizonysága lett győzedelmes szeretetednek". (ld a legalsó képen!)
A S. Andrea bazilika kápolnájában, ahol megtért, gyönyörű Csodásérmű Szűzanya oltárkép hirdeti a csodát. Kétoldalt, márványtáblák láthatók. A baloldalin ez áll: "Megátalkodott zsidóként jött ide, a Szűzanyát meglátva zsidóként borult le Előtte, de keresztényként emelkedett fel". A jobboldali pedig annak emlékét hirdeti, hogy Szent Maximilian Kolbe atya ennél a jelenési oltárnál mutatta be Első Szentmiséjét 1918. április 28-án. (ld alább!)
Ha a Szűzanya egyetlen pillantása akkora hatalommal van felruházva, hogy fel tudja forrósítani a fagyos lelkeket és képes megújítani a hitetlen bűnös szívét, ugyan bizony Szíve Szeretetlángja nem százszor hatékonyabb-e, hogy áthassa azon számtalan keresztény elhidegült szívét, akik eltékozolván az isteni kegyelmet, hamis üzenetek és élvetegségek tévelyében fásultak el?

Szólj hozzá!
+! Örök, mindenható Isten! Hazánk szabadságáért és a függetlenségéért vívott csatákban és a harctereken elesett hős testvéreinkért könyörgünk most szent Fölségedhez. Te láttad Urunk küzdelmeiket, szorongatottságaikat, szenvedéseiket és vérük hullását. Kegyelmedbe ajánljuk őket: Urunk Istenünk. Ismerd el magadéinak őket: ne emlékezzél vétkeikre, amelyekkel életükben megbántottak Téged. Bárhol porladjanak is csontjaik, adj nyughelyet nekik az örök békesség honában, és örvendeztesd meg őket szent színed látásával.
Kegyes Megváltónk, Urunk Jézusunk: Te mondottad: “Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért!” Akikért most imádkozunk, azok nem kímélték önmagukat, sőt életüket és vérüket áldozták azért a földért, amelyet a Gondviselés jelölt ki számukra, hogy ez legyen a mi hazánk. Tekints reájuk kegyes szemmel isteni Üdvözítőnk, és hősi halottainkat részesítsd drága kereszthalálod érdemeiben.
Minket pedig segíts kegyelmeddel, hogy ezt a drága vérrel szerzett és megvédelmezett hazát odaadóan és önfeláldozóan szeressük, és érte dolgozni meg ne szűnjünk. Add, hogy a hősök véréből és áldott emlékéből a komoly kötelességteljesítés, a hősies áldozatosság, az istenfélelem és emberszeretet szelleme áradjon reánk. Add Urunk, hogy hősi halottaink életáldozata és nagy magyar elődeink példája minket is lelkesítsen és buzdítson az igaz hazaszeretetre. Akkor bízhatunk abban, hogy magyar Szentjeink és hősi Halottaink közbenjárására bizton tovább véded és fenntartod szeretett hazánkat, Magyarországot!
Ámen 
Szólj hozzá!

2016-ban ünnepli az Egyház Tours-i Szent Márton 1700 éves évfordulóját.
Szent Márton, a koraközépkor egyik jelentős egyházi személyisége, aki a pannóniai Savarián (mai Szombathely) született 316/17-ben pogány római család gyermekeként. Gyerekkorát itt töltötte, fő tevékenysége azonban Galliához, legfőképpen Tours városához kötötte, lévén e város püspöke. Ám galliai tartózkodása idején sem feledkezett meg szülőföldjéről, ahová 357 körül vissza is tért. Először édesanyját, majd a város és a környék számos lakosát térítette meg. Szent Márton egyike azon szenteknek, akiket két nemzet, a magyar és a francia is patrónusának tart.
Személye szorosan összefonódott a katonaszent, lovagszent, vagyis az Athleta Christi eszméjével, és az aszketikus életideállal, kevésbé közismert azonban, hogy nagy hatású gyógyító és ördögűző is volt. (Lásd holnap az életrajzát!)
Szólj hozzá!
1842. január 20-án feltűnő csoda irányította a figyelmet a Csodásérem rendkívüli kegyelmi hatására.

Alphonse Ratisbonne strassburgi vallástalan zsidó családból származott. Párizsi tanulmányai befejeztével szülővárosában lett banktisztviselő és 28 évesen már következetes liberál-ateista. Szüleivel együtt megtagadta Theodore nevű bátyját, amiért az katolikus pap lett (1830-ban). A diaszpóra hagyományait valamiképp tisztelve, saját unokahugát kívánta feleségül venni, aki azonban 16 évesen éretlen volt erre. Elhatározta ezért, hogy házasság előtt, egy ideig utazgatni fog a világban. Úti programjába Rómát is belevette, hogy meglátogasson egy baráti protestáns családot, Bussiere bárót. Érkezésekor a házaspár épp nem volt otthon.
Várakozás közben (mily érdekes) a báró egyik buzgó katolikus fiával keveredett beszélgetésbe, majd vitába a kereszténységről. Ratisbonne, aki felvilágosultsága következetességével bőszen érvelt, még durva szavakra is ragadtatta magát. Kijelentette, hogy "zsidónak születtem és úgy is fogok meghalni"! A fiatal báró, hogy véget vessen a vitának, barátságosan megkérte Alphons-ot, hogy "szó, ami szó", fogadjon el tőle egy Csodásérmet, melyet Labouré Katalin látomása alapján készítettek. Nézze – mondta a báró –, ön egy komoly és szilárd felvilágosult ember! Kössünk egy fogadást! Ratisbonne csak nevetett, de tekintve, hogy közben odagyűltek vendéglátójának gyermekei is, visszafogta magát és puszta udvariasságból belement a játékba, sőt még ígéretet is tett, hogy nem csak a nyakában fogja viselni, de még a báró által megmutatott Szent Bernát"Emlékezzél meg" kezdetű imáját is hajlandó lemásolni.
A fiatal Bussiere báró másnap, felkérte egyházközségi imaközösségét, hogy imádkozzanak a szándékára, sőt egy idős gróf barátját kifejezetten megkérte, hogy imádkozzon egy figyelemre méltó izraelita fiatalember megtéréséért! A grófnak elmondta, hogy lemásoltatta vele Szent Bernát híres imáját is. Az idős ember ezt válaszolta: "Barátom, ha valaki elmondja az 'Emlékezzél meg' kezdetű imát, akkor nincs mit aggódnunk. Meg fog térni!" (Csak a nyomaték kedvéért jegyzem meg, hogy ez a gróf még aznap elment a S. Andrea delle Fratte templomba – ahová szentmisére járt – és százszor elmondta a Bernát imát, Ratisbonne megtéréséért. A lappangó betegséggel küzdő gróf, még aznap este meghalt!)
Január 20.-a csütörtöki nap volt. Bussiere báró, az elhunyt gróf temetését intézte és felkérte Ratisbonnet, hogy kísérje el a Szent András templomba. Megkérte, hogy várakozzon rá a jobboldali hajóban. A gróf ott volt széltében-hosszában felravatalozva és Alphonse felettébb csodálkozott, hogy a ravatal körül egy fekete kutya csaholt.
Amikor a báró visszatért, legnagyobb meglepetésére, barátját a baloldali részben találta, térdre borulva a Szent Mihály kápolna áldoztatórácsa előtt. Hiába szólongatta, hiába ért hozzá, nem reagált. Aztán amikor végre felnézett, az arca könnyben úszott és mélységes megrendülés tükröződött rajta. Elővette Csodásérmét, rámutatva, nagy nehezen így szólt: „Őt láttam... Őt láttam!” Amikor kissé megnyugodott, elmondta: „Alig töltöttem pár pillanatot a templomban, megmagyarázhatatlan izgalom és nyugtalanság fogott el. Eltűnt körülöttem minden, illetve úgy láttam, hogy az angyalok kápolnájából fényesség árad. Egy ellenállhatatlan vonzóerő közeledésre késztetett. Odasiettem és az oltáron a fényben megpillantottam Őt, aki áldottabb minden asszonynál, és akit már ismertem az éremről. A valóságban alakja hatalmas, sugárzó és fenséges volt és emellett végtelenül szelíd. Intett, hogy menjek közelebb és térdeljek le. Nem szavakkal mondta, de én mindent megértettem! Ó milyen jó az Isten, és mily szerencsétlenek azok, akik nem hisznek! Kérem – fordult a báró felé, aki szintén könnyezett –, vigyen innen ahová csak akar!” Mellesleg, Alphonse később sem tudta megmagyarázni, hogyan jutott át a hatalmas ravatalon, hiszen semmi mást nem látott maga előtt, mint a kegyelmet sugárzó két kezet.
A báró a közeli Jezsuiták rendházához kísérte, ahol bemutatta Jean-Philippe Roothaan atyának, az általános főnöknek.
A tiszteletreméltó pap így számolt be a nevezetes látogatásról: "Ratisbonne-t először láttam életemben. Egész viselkedése nagy izgatottságot árult el. Mellén a Csodásérmet viselte. Meglepődésemet igyekeztem eltitkolni, de közben behatóan figyeltem őt. Néhány elejtett, szaggatott szavából tisztán kivettem, hogy itt nem hétköznapi dologról van szó. Töredelmesen mesélte, hogy egy félórával ezelőtt még ócsárolta Jézus Krisztus hitét. "Tegnap éjjel – mesélte a megtért –, hiába igyekeztem gondolataimat másfelé terelni, mégis untalan egy különös alakú, fekete keresztet láttam magam előtt, Krisztus alakja nélkül... olyan volt, mint az érmemen... Most már értem! – zokogta el magát." (folyt)
