HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Akár meghallgatják, akár nem, mert hiszen lázongó nemzedék ez. (Ez 2,8) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

Újra a Katolikus Egyház közösségében
vergen_dela_revelacion2.jpg     Cornacchiola és családja Katolikus Egyházhoz történő hivatalos visszatérését május 8-ára tűzték ki. Két nappal előtte Bruno elment a jelenési barlangba Tre Fontenébe azzal a forró kéréssel és hatalmas vágyódással, hogy újból találkozhasson Máriával, hiszen, aki csak egyszer is látta a Szeplőtelen Szüzet, élete végéig vágyakozik Őt látni. Amint a barlanghoz ért, azonnal térdre esett és imádkozni kezdett. Egy pillanat múlva a barlangban különleges fény támadt, melyből a Szűzanya alakja tűnt elő. Mária nem mondott semmit, csak mosolygott és szeretettel nézett Brunóra, akinek ez volt a legnagyobb jutalom és megerősítés abban, hogy a valódi, az igazi utat választotta. Másnap Cornacchiola és felesége a gyónás szentségéhez járultak és megvallották hitüket. Ily módon tértek vissza gyermekeikkel együtt a Katolikus Egyház közösségébe. Bruno nagyon megkönnyebbült. Jézus felmentette a bűnök súlya alól, melyek éveken keresztül nehezedtek rá; végül megtapasztalta 21.jpgbelső szabadságát, leírhatatlan öröm és nyugalom árasztotta el. Ettől kezdve már rendszeresen járt gyónni és áldozni, mert már tudta, hogy a bűn állapota a kegyelem hiánya, a legtragikusabb helyzet, melyben az ember élhet.
     Cornacchiola továbbra is kalauzként dolgozott, de nap, mint nap imádkozta a rózsafüzért, olvasta a Szentírást, misére járt, rendszeresen gyónt és részt vett a plébánia életében. Gyakran ellátogatott a Tre Fontane-i barlanghoz imádkozni, és elmesélni történetét a zarándokoknak. Bruno hamar rájött, hogy a megtérés nem egy egyszeri folyamat, hanem a szív átváltozása, amely egy életen át tart. E megtérés kiváltója maga Jézus, amelyet az ember beleegyezésével és állandó együttműködésével hajt végre. A mindennapi problémákkal teli életben hitéért küzdő Bruno rájött, hogy mennyire aktuálisak Jézus szavai: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem!” (Mk 8,34), valamint „De milyen szűk a kapu és milyen keskeny az út – bizony kevesen találják meg azt”. (Mt 7,14).
     Bruno Cornacchiolát orvosok és pszichológusok elé rendelték. E vizsgálatok kedvező eredménnyel zárultak.
Rino Fisichella.jpg

     Egy ember, aki a legmélyebbről jött és a világ egyik legnagyobb megtérője lett.

     2001. június 24-én. 88 éves korában hívta magához a mindenható Isten, a Tre Fontane-i jelenés kiválasztottját. Temetésén Rino Fisichella egyházmegyés főpásztor mondott búcsúbeszédet.
Bruno Cornacchiola Rómában született 1913. májusában és Rómában halt meg 2001. júniusában. Isten nyugosztalja! (folyt.köv.)Bruno Coracchiola a Szuzanya apostola.jpg

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 18
angeles-y-demonios13_3.jpg     Don Gabriele Amorth hasonló történetekről számol be az Egy ördögűző tapasztalatai című könyvében. Meséli, hogy barátjától, don Faustino Negrini ördögűző atyától hallotta, hogy amikor ez egy ördögűzés során megkérdezte a gonosz lélektől, hogy miért remeg annyira, amikor kiejti Szűz Mária nevét?, ezt a választ kapta:
– Mert minden teremtmény közül ő a legalázatosabb, én pedig a leggőgösebb; ő a legengedelmesebb, én pedig a leglázongóbb; ő a legtisztább, én pedig a legmocskosabb. –
     Egyik ördögűzése alatt, Don Gabriele Amorth később, a fenti kérdéssel kapcsolatban, további válaszadásra kényszerítette az ördögöt:
– Ő az egyetlen teremtmény, aki maradéktalanul képes legyőzni, mivel a bűnnek soha, még az árnyéka sem érintette meg. –
     Olaszország veterán ördögűzője, Cipriano De Meo atya, aki 58 éve megszakítás nélkül gyakorolja szolgálatát, és jelenleg az Ördögűzők Nemzetközi Egyesületének olaszországi küldöttje, a 2007-ben kiadott Il divino e l'umano nel mio apostolato di esorcista [Az isteni és az emberi ördögűzői apostolkodásomban -- Centro Grafico Francescano. I trav., Via Manfredonia. 71100 Foggia) könyvében az alábbiakat írja Máriára vonatkozóan.
     Egyik alkalommal, amikor az ördögűző megnevezte a Szűzanyát, ezt hallotta:
– Ki ne ejtsd a nevét, eltipor, különben lerombolnám az egész világot. –
     Szűz Mária Mennybevételének ünnepén, ezt mondta az ördög:
– Ez a legátkozottabb napok egyike. –
     A szentek állítása szerint Mária maga a könyörgő mindenhatóság – a kapott kegyelmeknek köszönhetően mindenható. Egy napon ezt mondta az ördögűző a démonnak: hogy érzed magad, amikor a Szűzanya imádkozik?
– Ennek az Asszonynak a mindenhatósága félelmetes – válaszolta a démon. (Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS - Nagyvárad 2014. 192-193. oldalak nyomán.) (folyt.)virgo_mater_adoratrix_33.jpg

Szólj hozzá!

Szent Adalbert püspök /április 23./

wojciech_adalbert.jpg     Más néven Prágai Adalbert (csehül: Svatý Vojtěch, lengyelül: Święty Wojciech) 957 körül született, a kelet-csehországi Libicében.
     Ereiben főúri apja részéről szláv-, anyja, Adilburg részéről pedig szász vér folyt. A jóeszű kis Vojtechet világi pályára szánták, de Isten áthúzta az emberi számításokat, mert magasztos apostoli hivatásra választotta ki. Súlyos betegség támadta meg a fiút, és a szülők ebből fölismerték, hogy gyermeküket Isten szolgálatára kell adniuk és a szülők, oltár előtt tettek ez irányú fogadalmat.
Így került a csodás módon fölgyógyult fiú 972-ben a magdeburgi dóm iskolájába, hogy itt készüljön a papi hivatásra. Vallásosságával és okosságával kitűnt társai közül. Bérmáláskor vette föl az Adalbert nevet pártfogója, a magdeburgi érsek iránti tiszteletből. Az érsek halála után, 981-ben visszatért Prágába, ahol az első prágai püspök, Dietmar szentelte pappá.
     Kezdetben a jómódú egyháziak könnyed életét követte, mígnem 983-ban a haldokló Dietmar prágai püspök ágyánál határozottan felismerte Istentől való hivatását és vezekelni kezdett.
     II. Boleszláv cseh fejedelem őt jelölte Dietmar utódául és Prága püspöke lett. Látva azonban a világi környezet pogányságát, többnejűségét, a főurak hatalmaskodását, a papok engedetlenségét, 989-ben Szent Nílus hatására elvonult Rómába és ott öt évig, 994-ig az aventinusi Szent Elek és Bonifác-apátságban élt bencés és bazilita szerzetesek között.
     994-ben II. Boleszláv és Willigis mainzi érsek visszarendelték Rómából Prágába.
Adalbert engedelmeskedett. Ott azonban ismét összekülönbözött a cseh világiakkal pogány életük és a templomi menedékjog véres megsértése miatt.
     995-ben Szászországba ment, ahol a Sziléziáért dúló küzdelemben Adalbert kompromisszumot kötött a Piast-dinasztiával, ez azonban a csehek érdekeit sértette. Ennek következményeként II. Boleszláv cseh fejedelem lemészároltatta Adalbert püspök egész családját és rokonságát! Nem csoda, ha maga is vértanúságra vágyott. Ekkor Magyarországon és Ravennán keresztül ismét visszatért Rómába, az aventinusi monostorba, ahol örömmel fogadták.
     996. májusában koronázták Rómában császárrá III. Ottót, akire mély benyomást tett Adalbert őszinte és komoly vallásossága, jámborsága. Barátok lettek.
     A pápa, a császár és a Mainz-i érsek erélyesen sürgette, hogy a szerzetesi elvonultság helyett, folytassa prágai tevékenységét. Hazafelé menet elkísérte III. Ottót Németországba, és hosszabb ideig nála maradt Mainzban. Innen nem Prágába tért vissza, hanem Vitéz Boleszláv lengyel fejedelem udvarába ment. Megalapította a meseritzi apátságot, Anasztáz-Asztrikot tette apátnak, aki később Esztergom érseke lett.
saint_adalbert.jpg     Magyarországon Géza fejedelem udvarába került. Kettejük lelkületi szövetsége mind külpolitikai, mind egyházpolitikai szempontból jelentős volt. Ezt támasztja alá, hogy Szent István nagylegendája is, mely István megkeresztelését is Szent Adalbertnek tulajdonítja, mely bizonyítja Szent Adalbert magyarországi munkájának egyháztörténeti jelentőségét.
     997-ben Boleszláv fejedelem Adalbertet és az egyetlen életben maradt féltestvérét Gaudentiust a pogány poroszok térítésére küldte. Április 22-én útban voltak, szomorú hangulatban voltak úton a tenger felé, ahol hajóra akartak szállni.
     Gaudentius egy Gdansk környéki tisztáson Szentmisét mutatott be a szabad ég alatt. Adalbert megáldozott, majd lepihentek a földre és elnyomta őket az álom. Pogány porosz lovasok érkeztek, akik épp őket adalbert_vertanusaga2.jpgüldözték. Szent Adalbertet megkötözték és hét dárdával döfték át. Kötelékei azonban megoldódtak, és ő széttárt karokkal, keresztalakban földre zuhant. Egyetlen jajszó nélkül halt vértanúhalált.
     Adalbert püspök tevékenységének is köszönhető, hogy az ezredforduló táján teret nyert a nyugati kereszténység Magyarországon és Lengyelországban, míg az ebbéli konfliktusok vesztesei a csehek lettek.
     A lengyel herceg kiváltotta testét a gyilkosoktól, és Gnieznóban temette el. Már 999-ben a szentek sorába iktatta őt Szilveszter pápa. Sokan elzarándokoltak csodatévő sírjához, többek között barátja, III. Ottó császár is (1000), aki élve az alkalommal, Gnieznót a szent iránti tiszteletből érsekséggé avatta. És ami életében nem adatott meg Adalbertnek, azt megadta az utókor azzal, hogy földi maradványait 1030-ban a csehek Prágába vitették és hazájuk védőszentjét tisztelik benne.
     Ünnepe a katolikus liturgiában április 23.
     Máig is ő az esztergomi egyházmegye védőszentje. Az esztergomi Nagyboldogasszony Bazilika tövében felépült papnevelde épülete is a Szent Adalbert Központ nevet kapta.
     Szent Adalbert püspök, könyörögj érettünk!

(Horváth Mária irása és a http://www.katolikus.hu/szentek/0423.html nyomán)adalbert_skanowanie0002.jpg

Szólj hozzá!

Olvassuk el az Úr Jézus, személyesen hozzánk intézett NAGY FIGYELMEZTETÉSÉT:
– „Miután elmegyek, ragadozó farkasok jönnek közétek, és nem fogják kímélni a nyájat. Sőt köztetek is támadnak férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukkal ragadják a tanítványokat.1 Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, nagy jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék2. Ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta ment szerteszét a világba,3 /akik/ szenteskedő beszéddel és hízelgő szavakkal megtévesztik az ártatlanok szívét.4 Mert ördögök lelkei ezek, akik jeleket művelnek,5 hamis tanítók, akik romlásba döntő tévtanokat terjesztenek.6 Vigyázzatok tehát, nehogy félrevezessenek benneteket! Sokan jönnek az én nevemben, és azt mondják: 'Én vagyok', és: 'Elérkezett az idő'; de ti ne menjetek utánuk.7 Van ugyanis sok engedetlenkedő, üres fecsegést folytató, csaló ember is, főképp a körülmetéltek köréből. Ezeket le kell inteni, mert feldúlnak egész házakat, rút haszon kedvéért olyasmiket tanítanak, amiket nem kellene.8 Az utolsó időkben /ugyanis/ egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire és az ördögök tanítására hallgatnak, azokra, akik képmutatóskodva, de lelkiismeretükben megbélyegezve hazugságokat hirdetnek.9 Az ilyen emberek fecsegése úgy terjed, mint a rákfene.10 Először is azt értsétek meg, hogy az Írásnak egyetlenegy jövendölése sem származik önkényes értelmezésből.11 Csodálom, hogy (...) ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltatok, holott nincsen más, csak olyanok vannak, akik zavarba ejtenek titeket, és el akarják ferdíteni Krisztus evangéliumát. De ha akár egy angyal hirdetne is nektek más evangéliumot, mint amit hirdettünk nektek, átkozott legyen!12 Lesz ugyanis idő, amikor az emberek nem viselik el az egészséges tanítást, hanem saját kívánságaik szerint seregszámra szereznek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük; elfordítják fülüket az igazságtól, és átadják magukat a meséknek.13 Akad néhány ember, aki megzavar titeket.14 /Sajnos/, sokan fogják követni eltévelyedéseiket, s miattuk becsmérelni fogják az igazság útját. Nyereségvágyból fakadó szavaikkal igyekeznek megvásárolni titeket; de az ítélet már régóta készül ellenük, és a rájuk váró pusztulás el nem alszik.15 Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el. Erős hittel álljatok neki ellen.16 Ő gyilkos volt kezdet óta és az igazságban meg nem állt, mert nincs benne igazság. Amikor hazugságot szól, magától beszél, mert hazug, és a hazugság atyja.17 Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát.18 Ti tehát, szeretteim, miután mindezt előre tudjátok, vigyázzatok, hogy az istentelenek tévelygése magával ne ragadjon titeket és el ne veszítsétek saját szilárdságotokat.19 Virrasszatok tehát és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt.20 Íme, előre megmondtam nektek.”21

1 (Apcsel 20,29-30)_pantokrator_0002.jpg
2 (Mt 24,24)
3 (1Jn 4,1)
4 (Róm 16,18)
5 (Jel 16,14)
6 (2Pét 2,1)
7 (Lk 21,8)
8 (Tit 1,10-11)
9 (1Tim 4,1-2)
10 (2Tim 2,17)
11 (2Pét 1,20)
12 (vö Gal 1,6-8)
13 (2Tim 4,3-4)
14 (Gal 1,7)
15 (2Pét 2,2-3)
16 (1Pét 5,8-9)
17 (Jn 8,44)
18 (Mt 25,13)
19 (2Pét 3,17)
20 (Mt 24,25)
21 (Lk 21,36)

 

Szólj hozzá!

Elközelgett-e a végső idő?

10304773_680789091_530.jpg     Évről-évre, hónapról-hónapra hallhatjuk a végidős károgást, melyek eleddig annyiszor nem "jöttek be", hogy a végén, az igazi eseményekre figyelmeztető IGAZ jelekre már fel sem figyelnek majd az eddigi "napra-készek", és készületlenül lepi meg őket! És ez bizony katasztrófális lehet a lelkükre! Sokak, hallván valamely „hajánál fogva előrángatott" hamis és ismeretlen hitelű üzenetet, nyomban buzgón terjesztik azokat, „nehogy az Úr számon kérje majd rajta, hogy nem adta tovább"! Nos, az Úr az Evangélium terjesztését fogja számon kérni majd mindenkitől  (lásd 2Tim 4,2)! Azt az Evangéliumot, melyben az Üdvözítő világos óvatosságra való intését olvashatjuk: "Van ugyanis sok engedetlen-kedő, üres fecsegést folytató, csaló ember is, főképp a körülmetéltek köréből. Ezeket le kell inteni, mert feldúlnak egész házakat, rút haszon kedvéért olyasmiket tanítanak, amiket nem kellene.(Tit 1,10-11); Az utolsó időkben egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire és az ördögök tanítására hallgatnak, azokra, akik képmutatóskodva, de lelkiismeretükben megbélyegezve hazugságokat hirdetnek.(1Tim 4,1-2); ...a gonoszságban haladnak előre: tévelyegnek, és tévelygésbe vezetnek.(2Tim 3,13); Lesz ugyanis idő, amikor az emberek nem viselik el az egészséges tanítást, hanem saját kívánságaik szerint seregszámra szereznek maguknak tanító-kat, mert viszket a fülük; elfordítják fülüket az igazságtól, és átadják magukat a meséknek.(2Tim 4,3-4); Őrizd meg a rád bízott kincset, kerüld a profán, újdonsághajhászó fecsegést, az álságos 'ismeret' ellenvetéseit, amelyet némelyek elfogadtak, és a hittől elszakadtak.(1Tim 6,20-21) Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el. Erős hittel álljatok neki ellen.(1Pét 5,8-9); Ti tehát, szeretteim, miután mindezt előre tudjátok, vigyázzatok, hogy az istentelenek tévelygése magával ne ragadjon titeket és el ne veszítsétek saját szilárdságotokat.(2Pét 3,17); Virrasszatok tehát és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt.(Mt 24,25); Íme, előre megmondtam nektek.(Lk 21,36)!"1-sacred-heart-of-jesus-smith-catholic-art.jpg

 

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 17
angeles-y-demonios13_3.jpg     A nyolcvanas évek elején jelent meg Olaszországban Domenico Mondrone SJ. atya műve: Tu per tu con il maligno [Szemtől szemben az ördöggel] valamint az Interviste con il maligno [Interjúk a gonosszal] c. könyve, a La Roccia kiadónál. Ezekben az általa és más exorcisták által végzett ördögűzések során hallott kijelentéseket gyűjtötte össze, amelyeket a démonok tettek. Íme, egy rövid válogatás a Szűzanyára vonatkozó kijelentések közül.
Az atya elmeséli, hogy amikor egy alkalommal kezébe vette az íróasztala sarkán heverő rózsafüzért, a démon ezt mondta:
– Hajítsd el az a kacatot, mert számomra ez guillotine! –
     Egy másik alkalommal, miután az ördög a Szűzanyát csak így nevezte meg "Az ott", az ördögűző, bár tudta, hogy kire utalt, mégis rákérdezett: "Ki az Az ott?" Rögtön jött a válasz:
– Soha nem fogom kimondani azt a nevet! –
     Az ördögűző: "Annyira éget?" A démon, a szavakat rágva, dühösen felelt:
– Véghetetlenül gyűlölöm, mert a legmagasztosabb és legszentebb teremtmény. Ő [Isten] akarta ilyennek, hogy engem bosszantson és a lehető legmegalázóbb módon eltiporjon! – 
Ismét más alkalommal, a démon e szavait hallatta:
– Az az asszony terveim legrettenetesebb felforgatója. Birodalmam tönkretevője. Megakadályozza, hogy győzelmet arassak, és már a vereségemet készíti elő. Szüntelenül rajtam tipor. Állandóan azon fáradozik, hogy keresztezze utamat és ne sikerüljön fanatikusokat szereznem, akik segítenének elragadni a lelkeket. Minél lármásabbak hódításaim, Ő, mindent betöltő csöndben, megsokszorozza a sajátjait. – (Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS - Nagyvárad 2014. 191-192. oldalak nyomán.) (folyt.)maria_mater_ecclesia_1.jpg

Szólj hozzá!

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

Az ígéret beteljesedése
001 - spirito_santo.jpg     Aggódó felesége egyik nap megkérdezte tőle:
‒ Mi van veled? Szemmel láthatólag egyre csak fogysz!
‒ 17 nap telt el a jelenés óta és én továbbra sem találom azt az atyát, akire Madonna utalt” – válaszolta Bruno.
     Csak a beszélgetés után jött rá, hogy a közeli templomukból eddig még nem beszélt senkivel. Azonnal elindult hát a plébániájukra. Amikor észrevett egy fiatal atyát, aki éppen a sekrestyéből lépett ki, megragadta reverendáját és megkérdezte: „Elbeszélgethetnék az atyával? És akkor végre megérkezett a várt válasz, melyet Mária adott át neki:
‒ Ave Mária, fiam!
‒ Protestáns vagyok, de szeretnék katolikus lenni – mondta Bruno. A fiatal pap egy idősebb atyára mutatott a sekrestyében, mondva:
‒ Ő a segítségedre lesz!
don Gilberto Carniel.jpg     Bruno majdnem sírva fakadt. Íme a pap, akiről a Szűzanya beszélt. Ez
az atya Gilberto Carniel volt, aki már sok protestánsnak segített a Katolikus Egyházhoz való visszatérésben, annál is inkább, mert egykor maga is protestáns volt!
     És évekkel ezelőtt, pont ezt az atyát dobta ki házából, amikor az vízkereszti házszentelést ajánlott fel a családnak.
     Most letérdelt előtte és röviden elmondta átalakulásának történetét. Gilberto atya vdr.jpgmeghatódva ölelte át és segítségét ígérte Cornacchiolanak, feleségének és gyermekeinek, hogy néhány hittanóra segítségével előkészíti őket a Katolikus Egyház közösségébe való visszatérésükre. Ettől kezdve, hogy a Szűzanya szavai beteljesedtek, Bruno visszanyerte nyugalmát. (folyt.köv.)

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

15746PICT72191.JPG

Szólj hozzá!

A tévedésben való megmaradás végzetes következményei

Isteni Irgalmasság Máriája (MDM) és követőinek automatikus kiközösítésérőlmdm-2009.JPG

Ronald L. Conte teológus írása nyomán szerkesztve! Forrás 

     1.) A római katolikus egyház törvényei szerint minden katolikust, aki hitehagyást, formális eretnekséget, vagy formális egyházszakadást (schisma) követ el, automatikusan kizárnak az Egyházból.
751. kán. - Az eretnekség valamely isteni és katolikus hittel elfogadandó igazságnak a keresztség felvétele után való makacs tagadása vagy a róla való makacs kételkedés; a hitehagyás a keresztény hit teljes elutasítása; a szakadás a pápának való alárendeltség vagy a neki alárendelt egyháztagokkal való közösség megtagadása.
1364. kán. -1.§. A hitehagyó, az eretnek vagy a szakadár, önmagától beálló kiközösítésbe esik.     

     Formális szakadás: akkor történik, ha egy katolikus elutasítja a pápa megfelelő jogosultságát az egyetemes Egyházra vagy saját magára nézve. 
A „pápának való alávetés elutasítása” különböző formát ölthet, beleértve a hamis érvelést Pl., hogy a jelenlegi, érvényesen megválasztott római pápa nem az igazi pápa, illetve a jelenlegi pápa valamilyen okból nem rendelkezik teljes hatósággal a doktrínákat és a fegyelmet illetően, mint Szent Péter minden utóda.
     Formális eretnekség: akkor történik, amikor egy katolikus makacsul tagadja vagy makacsul kételkedik a Római Katolikus Tanítóhivatal valamilyen tévedhetetlen tanításában. 
A szükséges hit elutasítása különböző formákat ölthet, beleértve a ragaszkodást az elítélt eretnekséghez, vagy a pápa, az Ökumenikus Tanács, illetve a rendes és egyetemes Tanítóhivatal tévedhetetlen tanításának elutasítását és a tévtanok terjesztését.  

     2.) A nevezett látnok, aki az Isteni Irgalmasság Máriájának hívatta magát (Maria Divine Mercy), az állítólagos "nagyfigyelmeztetés" álpróféciáinak hirdetésével, számos eretnekséget hintett szét a világban, mellyel káoszt, megosztottságot, a pápa tiszteletének megtagadását, félelmet és aggodalmat eredményezett. Ezzel több eretnekséget is megvalósított, mely mind önmagától beálló kiközösítésbe esik:

MDMtomeges karhozat.JPG* A millenarianizmus eretneksége (vö. kiliazmus)
* Eretnekség, mely tagadja az Egyház maradandóságát
* A sola Scriptura eretneksége (elutasítja mind az írott hagyományt /Szentírást/, mind a Tanítóhivatalt)
* Eretnekség, mely elutasítja az első Vatikáni Zsinat tanítását a hitről és az értelemről
* Eretnekség azt állítani, hogy egy különleges ima megmenthet valakit, aki halálos bűnében megátalkodva hal meg, annak tényleges megbánása nélkül.

     Ha a Maria Divine Mercy fedőnevű "látnok" üzenet-dömpingje meg is szűnt a weblapjának megszűnésével (ebben a formában legalább is!). És követői felül nem bírálják tévedéseiket, sőt, továbbra is terjesztik azokat, a kánonjog szerint automatikus kiközösítés alá esnek! Nincs szükség tehát külön rendelkezésre, személy szerint címzett dokumentumra vagy nyilatkozatra az egyházi hatóság részéről az ilyen esetekben a kiközösítés automatikusan bekövetkezik!

Akik nem lennének tisztában az egyházi kiközösítés (kizárás) fogalmával, annak sommásan így foglalható össze: A KIKÖZÖSÍTETT SZEMÉLYRE NEM VONATKOZIK A KRISZTUSI MEGVÁLTÁS! A szentségekhez (mint kívülállók) nem járulhatnak! Ha mégis Szentáldoznak, a kárhozatuk súlyosbítására teszik! Egyedül a töredelmes bűnbánat és a Szentgyónás lehetősége marad meg számukra – ezzel élhetnek –, AMÍG ÉLNEK!

A veszély tehát óriási, tartsunk töredelmes bűnbánatot – a Bűnbocsánat Szentségéhez járulva –, és maradjunk hűek az Evangélium- és az Egyház tanításához!GONDOLKOZZ, AMIG NEM KESO.JPG

Szólj hozzá!

Megtévesztés magas fokon

aa_2_2.jpg     A sátáni manipuláció megnyilvánulása szünet nélküli az egyén, a közösség és a társadalom életében. Nagyon fontos lenne mindenkiben tudatosítani, hogy a bűn szerzője, a megtévesztő szellem „tévútra akarja vezetni az egész világot'' (vö Jel 12,9b), ezzel-azzal, a végidők riogatásával, a bűnök és az emberi hiszékenység kihasználásával igyekszik tönkretenni az ember testi-lelki jövőjét, konkrétabban, végleg eltávolítani a Teremtőjétől.
      És mivel kezdi? Először is megpróbálja a felvilágosodás "észérveivel", esetleg különféle magánykinyilatkoztatások jólértesültségének a látszat-hihetőségével "bombázni" a lelkeket! Tekintve, hogy hiszékenységükben egyre kevesebben ismerik fel a sátáni pusztítás szervezett voltát, kevesen látják át a bűn szerzőjének taktikáját, sőt, nemegyszer tekintélyes tanítók az ördög puszta létét is tagadják, vagy éppen bedőlnek az egyházias szóhasználattal fogalmazott hamis üzeneteknek. Emiatt, sokan a kellő körültekintés hiányából esnek áldozatul a megtévesztő szellem mesterkedésének. Ez annak is betudható, hogy semmit nem tanultak a demonológiáról, így azt sem tudják, hogy az ördögnek csupán annyi hatalma van felettük, amennyit megengednek neki! Egyre inkább hallunk katolikusoktól olyan nézeteket, miszerint "ez a pápa nem pápa, mert nem szabályosan lett megválasztva"! Nocsak!? Na ezek aztán igazán jól értesültek lehetnek! Forrásuk azonban nem a belső értesülés, hanem nagyon is külsős álhírek és manipulált, "épp most" előkerült iratok, a III. Fatimai Titoktól, Szent Pio atya soha nem látott leveléig, vagy Assisi nagy Szentjének írásos "hagyatékáig"! Pedig esetükben nem másról van szó, mint kifinomult ördögi praktikákról, melynek célja az EGYETEMES (katolikus) hit végzetes bomlasztása!

    Bizonytalan üzenetek és igazolatlan források (előkerült "apokrif" iratok) követése soha nem ajánlott, mert óhatatlanul démoni erők kelepcéjébe eshetünk, ez pedig elhomályosítja még az addigi tisztánlátást is! A jólértesültség "többlettudása", az emberi gőg forrása! Amiként a paradicsomi Kísértő – nyájas szavával –, ma is elhangolhat az evangéliumi útról, beépülhet az akaratba, s az egyén már észre sem veszi magán, hogy nem képes tudatosan felvenni a keresztjét (Mt 16,24)! Ennek tudható be, hogyha a bűn és a hiszékenység elburjánzik egy társadalomban, akkor óhatatlanul megnövekszik a részvétlenség és az önzés, előrevetítve a tömeges elkárhozás veszélyét! (Folyt!)darfur_child_starving.JPG

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 16
 angeles-y-demonios13_3.jpg    Egyik alkalommal Jézus nevében megparancsoltam a gonosz léleknek, hogy mondjon dicsőítő szavakat a Legszentebb Oltáriszentségben jelenlevő Jézus tiszteletére. Ezt mondta:
‒ Hagyjál békén. Nekünk ez csak egy vértől fröcsögő húsdarab. Még mi sem értjük, hogyan csinálja, hogy egyszerre, mindenhol, minden apró kis ostyadarabban ott legyen. Még az sem hiszi el, aki konszekrálja! ‒
     Erre én: "Korántsem mindenki!" Egy másik alkalommal ezt mondta:
‒ Nincsenek tudatában, de Ő [Jézus] ott van, ott van, Ő ott van! Ez az elképzelhető legnagyobb ajándék: önmagát ajándékozza barátainak; Ő önmagát adta, s azóta is mindennap önmagát ajándékozza, mindenhol, szakadatlanul. A Kereszt csupán a legnyilvánvalóbb jel volt, az igazi ajándék az Eucharisztia. Ő tudta, hogy soha nem fog elhagyni titeket, ezért mondta: »Én veletek maradok«. ‒
     Egy másik napon, miközben kitartóan hívtuk a Szűzanyának, az "Eucharisztia Anyjának" segítségét, jelentkezett a gonosz lélek és így szólt:
‒ Ők ketten elválaszthatatlanok. Fogalmatok sincs róla, milyen mértékben hívjátok Őt [Jézust] is segítségül, amikor Hozzá [Máriához] imádkoztok; ők ketten teljesen egyek; Ő [Jézus] mindenestől magával ragadta [Máriát]. A Fiú testében és vérében ott van az Anya teste és vére. Nem lehetett másképp, hiszen belőle képződött. Ismeritek a biológiát? Tudjátok, mi az a DNS? Ők ketten egy. Ő [Jézus] tőle [Máriától] született, Ő [Mária] pedig tőle [Jézustól]. Soha nem váltak el. Mindig egy voltak. Mielőtt [Mária] megfoganta volna, Ő [Jézus] már Benne volt; mielőtt [Mária] megszületett volna, Ő [Mária] Benne volt. Ő [Mária] volt az első, aki odaajándékozta magát. Ő [Jézus] magában hordta a testét és vérét ama csodálatos Asszonynak, aki túlságosan is bámulatos ahhoz, hogy képesek lennénk elviselni, és semmit nem tudunk tenni Ellene. Amikor az általatok Misének nevezett eseményt ünneplitek, Ő ott van Vele. ‒
     Majd ezt mondtam neki: "Imádd Jézust a Legszentebb Oltáriszentségben. Imádd drágalátos Testét és Vérét!" Végül hozzátettem: "Mi meghajlunk a Szentségi Jézus előtt". Erre rögtön így válaszolt:
‒ Mi pedig gyűlölünk titeket ezért! Ezért akarunk tönkretenni titeket! Ezért akarunk tönkretenni titeket! Nem csak azért, mert gyermekei vagytooook! Mindent elvesztettünk, mindent elvesztettünk! Ti még Eléje járulhattok, ám mi ezt nem akarjuk, hogy megtegyétek, legyetek olyanok, amilyenek mi vagyunk! ‒
(Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS ‒ Nagyvárad 2014. 173-174. oldalak nyomán.) (folyt.)a_legtokeletesebb_tabernakulum2.JPG

Szólj hozzá!

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

Keresés és csüggedés
     A Szűzanya megjelenését követően Bruno Cornacchiola élete egyre több nehézségbe ütközött, nagy megpróbáltatásokkal.
Image130.jpg     A lelki megrázkódtatás és a természetfeletti élmény továbbra is tükröződött a tekintetén, egész külsején és viselkedésén. Ugyanakkor Bruno, valóságosan a lélek sötét éjszakáit élte meg, mivel egyre csak arra a jelre várt, amelyet a Szeplőtelen ígért neki.
     Bár már nem volt protestáns, de a Katolikus Egyház közösségéhez sem tért még vissza hivatalosan. Ezért nem is gyónhatott, hanem szívében hordozta bűnei súlyát, a fájdalmat, a lelkiismeret furdalást, a bizonytalanságot.
     A Szűzanya utasítása alapján minden papot, akivel találkozott megkérdezett – utcán, villamoson vagy a templomban, azonnal feltette a kérdést: „Beszélhetnék az atyával?” De a válaszok különböztek attól, mint amit a Szeplőtelen adott át neki. Múltak a napok és Bruno egyre inkább magában kereste a hibát, hogy képtelen megtalálni azt a papi személyt, akiről a Szűzanya beszélt neki. Frusztráltan, kedvetlenül, egyre rosszabbul érezte magát, végül már munkába sem ment.kepkivagas2_300.JPG

Május 6-án elment  a jelenési barlangba azzal a forró kéréssel és hatalmas vágyódással, hogy újból találkozhasson Máriával, hiszen, aki csak egyszer is látta a Szeplőtelen Szüzet, élete végéig vágyakozik Őt látni. Amint a barlanghoz ért, azonnal térdre esett és imádkozni kezdett. Egy pillanat múlva a barlangban különleges fény támadt, melyből a Szűzanya alakja tűnt elő. Mária nem mondott semmit, csak mosolygott és szeretettel nézett Brunóra, akinek ez volt a legnagyobb jutalom és megerősítés abban, hogy reménykedhet és az igazi utat járja. (folyt.köv.)

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

cherrytrees_18may2010.jpg

Szólj hozzá!

A végjáték (amely csak főpróba volt?)

Felhasznált források:   Forrás 1; forrás 2; forrás 3; forrás 4; forrás 5; forrás 6; forrás 7forrás 8

     A "nagyfigyelmezetetes" weboldal néhány héttel azután szűnt meg, hogy az Irish Mail on Sunday című lap nyilvánosságra hozta, hogy a névtelen internetes „látnok” valójában egy Mary Carberry nevű, Dublinban élő, kapcsolati (PR) tanácsadóként működő üzletasszony.
     Elsőként blogszerzők fedték fel a titokzatos „látnok” kilétét: 2013-ban üzleti dokumentumokat hoztak nyilvánosságra, amelyekből kiderült, hogy Carberry kapcsolatban áll a nagyfigyelmeztetés-vállalkozás két kulcsszereplőjével.
     A gyanú alapján az írországi lap szakértői vizsgálatot végeztetett, melynek során két hangmintát hasonlítottak össze: Mary Carberry hangját egy 2015 januárjában készült felvételről, valamint a „látnok”, az Isteni Irgalmasság(ról nevezett) Mária hangját egy 2011 októberében elhangzott rádióinterjúból. A vizsgálat megállapította, hogy a két hang azonos.
mary_carberry_n2.jpg    feb8-ios3.jpg A februári lapszám megjelenésének reggelén biztonsági kamerák rögzítették, amint Carberry több mint 300 felvásárolt példányt cipel az autójához. A képek a következő vasárnapi szám címoldalára kerültek.irish-mail-inside-2-feb-8-1.jpg
     2014 áprilisában Diarmuid Martin dublini érsek hivatalosan kinyilvánította, hogy az Isteni Irgalmasság(ról nevezett) Mária közlései nem felelnek meg a katolikus tanításnak, és megtiltotta terjesztésüket.
     Carberry üzlettársa, a milliomos Breffni Cully az egyházi tiltás és a leleplező újságcikk ellenére tovább szervezte a nagyfigyelmeztetés-szemináriumokat: februárra Lengyelországban, márciusra pedig a Fülöp-szigeteken hirdetett meg egy-egy kurzust.
     Az Irish Mail on Sunday munkatársa, Michael O’Farrell idézi Mary Carberry kijelentését: „megbízásból csináltam”! 
     Felmerül a kérdés, hogy vajon kinek vagy kiknek a megbízásából keltett hamis üzeneteivel zavart MDM? Talán bizony az „összeesküvés elméletek”, nemlétező vezetőitől? Esetleg magától a sátántól?
Ám az sem kizárt, hogy a „megbízók” Mary Carberry lelepleződését követően, nem fognak-e újabb „látnokkal” előállni, hogy fenntartsák egyfelől a jövedelmező üzleti vállalkozást, másfelől a lelkek szüntelen mételyezését?
„Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Sokan jönnek az én nevemben, s mondják: Én vagyok, és elérkezett az idő! – De ne kövessétek őket.” (Lk 21,8) Legyetek hát okosak és éberek, és imádkozzatok!” (1Pét 4,7) Ezen evangéliumi intelmek, vajon hatékonyak lesznek-e, ha majd az Antikrisztus hirdeti meg „jézusiasnak” mondott tanait, minden médiában? Vajon, akik ilyen hamar bedőltek (behódoltak) az Atikrisztus szálláscsinálójának, meddig lesznek képesek kitartani az Evangélium igazsága mellett? „Vajon, amikor eljön az Emberfia, talál-e hitet még a földön?” (Lk 18,8) (folyt.)    A blog megelőző – Zavarkeltés vagy ez már az Antikrisztus kampánya – c. sorozata, 2013. április 7 és május 30-a között 29 részben jelent meg. Az első poszt ittkep1.JPG

Szólj hozzá!

Az idők jeleit magyarázók közül, kinek higgyünk?

     Álságos kérdés az: hogy melyek az „igazi jelenések” és ki hivatott ezt egyértelműen eldönteni? Nos, a válasz kétezer éves! „Uram, kihez mennénk?” (Jn 6,68), mint a kétezer éves Egyházadhoz?
     Igaznak tehát azt tekinthetjük, amelyet az egyház megvizsgált és az Evangélium tanításával ellentétesnek nem ítélt. Hozzá kell azonban fűznünk, hogy a magánkinyilatkoztatásokat, még ha egyházilag jóváhagyottak is, a kiválasztott (látnok) személyén kívül senkinek sem kötelező figyelembe venni! – Ám (jó esetben) az evangelizációs szerepük mégsem hagyható teljesen figyelmen kívül (lásd a Szent Szűz gyermekeit segítő édesanyai szerepét)!
     De bizalomra méltó lehet-e egy üzenet, melyet pl. előző nap 17 óra 35-kor "kaptak" és minden kivizsgálás nélkül már közzé is van téve az interneten?? Követhető-e egy olyan un. "Tan" vagy 'Isten Szent Szava" (nem az Evangélium!) mely merőben különbözik az evangéliumi Krisztus tanításától és a megválasztott Pápa ellen uszít? Ráadásul még fenyegetőzik is: Igazságosságom el fogja érni mindazokat, akik megakadályozzák, hogy Isten Szent Szava ismertté váljon a világban (MDM 2013. 06. 27). Nem arról beszél, hogy meg lesznek büntetve, akik akadályozzák az Evangélium terjesztését, hanem valami új "Isten Szavának" akadályoztatásáról beszél, mely valószínűleg Isten "Végső Szövetségének" meghirdetése (uo)? Tehát még ez is! Nem Ószövetség, nem Újszövetség, hanem Végső Szövetség, mely persze az "Igazság Könyvében" van leírva (és nem az Evangéliumban)! Ó ja, mi végett is? Nos nem másra, mint a Második Eljövetelre készíti fel az emberiséget. Ugyan bizony az Egy Igaz Isten felülírná önmagát? És lám-lám mi az eredménye? Egy "Pesti Cecília" nevű 'nick' ezt írja a nagyfigyun: "nekem azt mondták itt a múltkor, hogy lesznek igaz papok akik miséznek". – A felszentelt krisztusi papságnál "igazabbak"? Ejnye no, ez már valóban a sötétség ideje! (És nem csak a szellemi sötétségé...!)hamis_uzenetek.jpg  É mindez, még akkor is így van - a veszélyeit illetően -, ha a "névtelen MDM" lebukott feketén-fehéren! Már több mint egymillió követője van, és többségüket a hajthatatlanság gőgjével megkötözve!                                         T. Olvasóim figyelmébe ajánlom cikksorozatomat "ZAVARKELTÉS, VAGY EZ MÁR AZ ANTIKRISZTUS KAMPÁNYA?" címmel, mely 2013. április 7-től május 30-ig, foglalkozik a fenti témakörrel, miként a most folyamatban lévő sorozat: "Amiként előre megmondatott"! (Ez a blog, mindenesetre időben igyekezett figyelmeztetni!)
     Vigasztaló tényei is vannak az idők jeleiként, miszerint ebben a kaotikus veszélyben az  Egy Igaz Üdvözítő időben elküldte Édesanyját, hogy a bűn eme pusztításával szemben rendkívüli módon és rendkívüli eszközökkel is segítségünkre legyen és győzelmes harcra, nagy megtisztulásra készítse elő a világot. „Szűz Máriának az utolsó időkben mindinkább előtérbe kell lépnie irgalmassággal, erővel és kegyelemmel.” (Grignion: A tökéletes Mária-tisztelet, 1944. 50/f.) A nagy harcra és gyermekeinek erre való felkészítésére a Szent Szűz sereget igyekszik gyűjteni Szent Fia zászlaja alá, egészen új kegyelmi fegyverzettel felruházva őket (Fatimai Engesztelés, Szeretetláng), hogy minél kevesebb veszteséggel (vagy veszteség nélküli) győzelemre segítse gyermekeit! „Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni (…) ez Szívem Szeretetlángja! (I/37-38) Ez lesz a csoda, mely tüzet fog, és a Sátánt megvakítja.” (I/39) Még mielőtt rávágná szkeptikus olvasóm, hogy "miféle eszközt" – gyorsan megválaszolom – az elfásult csüggeteg embereknek az engeszteléshez és a lélekmentő munkához való a "lánglelkűséget"!
echeverria_ruiz_1_.JPG      A Szűzanya, a papság és a családok lelki újjászületésén fáradozik, „A Szeretetlángnak égnie kell minden keresztény megmentésére, hogy megmentse a családokat..., hogy segítse a papok megszentelődését.” (Bernardino Echeverria Ruiz guayaquili érsek – későbbi bíboros –, a Szeretetláng Lelkinapló 1988-as kiadásához írt ajánlásából). Jézus a Szeretetláng Naplóban: „Az Ő közbenjáró nagy hatalma az, amellyel kieszközölte Tőlem a családok részére ezt a nagy kegyelmi áradatot, melyet most készül a földre árasztani. Ahogy Ő is mondja, ilyen még nem volt, mióta az Ige Testté lett. A baj gyökerére teszi anyai jóságának gyógyító erejét, melyet nem nyilvános csodának szánt, mint a nagy, csodálatra indító és világhírű kegyhelyeket. Ő azt akarja, hogy minden család egy kegyhely legyen, egy csodás hely, ahol veletek összefogva teszi csodáját a lelkek mélyén. Szívről-szívre járva kezetekbe adja Szívének Szeretetlángját, mely a családokban uralkodni akaró sátánt a ti áldozatos imáitok által megvakítja.” (III/140) Ez a reményteljes győzelem azonban nem következhet be személyes és kollektív áldozatok és harcok nélkül! (Folyt.)

Szólj hozzá!

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

Az események nyilvánosságra kerülése
     1947. május 22-e és 30-a között Bruno Tre Fontanébe ment. A rózsafüzér imája alatt megjelent neki a Szűzanya. Cornacchiola szomorúan észlelte, hogy a barlang elhanyagolt, és újból tisztátalan találkák és bűnbeesések helyszíne lett. Ezért írt egy felszólítást, melyet a barlang előtt függeszt ki. „Ne szentségtelenítsétek meg ezt a helyet tisztátalan bűnökkel! Aki bűnben él, bűnét hagyja a Kinyilatkoztatásbeli Szűz lábánál, menjen gyónni és töltekezzen irgalmasság forrásából! Mária minden bűnösnek jóságos anyja. Ez az, amit velem, bűnös emberrel is megtett, holott a Sátán harcos szolgája voltam, egy protestáns szektában, az Egyház és Szűz Mária ellenségeként élve.
TESTEMUNHO POR ESCRITO.jpg     Ezen a helyen 1947. április 12-én nekem és gyermekeimnek megjelent a Szűzanya azt kérve, hogy térjek vissza a Római Katolikus és Apostoli Anyaszentegyház kebelébe, amelynek törvényeit aztán Ő maga ismertette velem. A Végtelen Isteni Irgalmasság így nyerte meg engem, elszánt ellenfelét, aki most lábaihoz borulva esdeklek megbocsátásért és a kegyelemért. Szeressétek a Szent Szüzet, mert Ő mindannyiunk szerető édesanyja és szeressétek az Egyházat is gyermekeivel együtt! Védő köpenyét Ő tárja fölénk s véd meg bennünket az ördögi tettek elburjánzásától a világban. Imádkozzatok sokat, és akkor el tudjátok hessegetni magatoktól a test csábításait. Imádkozzatok!”
     Pár napon belül ez a felszólítás a rendőrségre került, és hamarosan megkeresték a szerzőt. Kihallgatták Brunót és gyermekeit, megállapítva, hogy igazat beszélnek. Az Il Messaggero, Il Popolo, Il Giornale d’Italia napilapokban megjelent, jelenésről szóló cikkek után tömegével kezdtek jönni a zarándokok a jelenés barlangjához Tre Fontanéba. (folyt.köv.)MATÉRIA PUBLICADA.jpg

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 15
angeles-y-demonios13_3.jpg     Az ördögűzések alatt leginkább az döbbent meg a démonok viselkedésében és szavaiban, hogy mennyire félnek és mily rettenetesen gyűlölik, ha szeretetből teljesen Istennek szenteljük magunkat, saját magunk és mások bűneinek engesztelésére, előbb Mária kezeibe téve felajánlásunkat, hogy ő vigye Isten elé.
     Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Mária kezei által, az engesztelés szándékával, nagy-nagy szeretettel, Istennek adjuk életünket, az őt és a Szent Szűzét érő megbántások miatt; hogy jóvátegyük saját magunk és mások bűneink következményeit; illetve elnyerjük a megtérést azok számára, akik bűneik miatt az örök kárhozat rettenetes veszélyének teszik ki magukat! A bűnöknek ugyanis, súlyosságuktól függően, soha nem maradnak el a következményei: mindig kárt okoznak, úgy a bűnt elkövetőnek, mint az egész társadalomnak.
A legsúlyosabb kár a Pokol, mert semmiféle ellenszere nincs azok számára, akik az utolsó percig kitartanak bűneikben.
     Gyakran tapasztaltam e felajánlás erejét. Gyakran megesett ugyanis, úgy az ördögűzések alatt, mint pedig papi szolgálatom teljesítése során, hogy amikor a megszállott személlyel beszélgetve őt arra tanítottam, hogy hogyan kell megélni önmagunk felajánlását, az addig rejtőzködő gonosz lélek hirtelen, tombolva megmutatkozott, mert képtelen volt elviselni a katekézist. Ekkor világosan megértettem, hogy az Istennek tett önfelajánlás által nemcsak a megszállottak testét lehet nagyon hatékony an kiragadni a gonosz lélek karmaiból, hanem ‒ s főképp ‒ számtalan bűnben élő lelket is. Ezt, mint látni fogjuk, maguk a démonok voltak kénytelenek nagy ellenszenvvel megerősíteni.
     A Szűz közbenjárása nem merül ki a megszentelő és a szükséges, aktuális kegyelmek elnyeréséért, velünk és értünk végzett imádban, hanem Isten elé veszi mindazt, amit neki felajánlunk.
     Egy napon, mialatt így imádkoztam: "Uram, imádunk téged a Legszentebb Oltáriszentségben" a gonosz lélek felkiáltott:
‒ Amikor letérdeltek Előtte, mi rettegünk. ‒
(Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS ‒ Nagyvárad 2014. 158-172. oldalak nyomán.) (folyt.)souls-in-hell-s.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

A lelki átalakulás 2
Tre_Fontane_Roma_fc1.jpg     Amikor beléptek a templomba, egy pillanatig mindnyájan döbbent hallgatásba burkolóztak, majd a csendet Bruno oldotta fel, rámutatva a tabernákulumra és így szólt: „A Gyönyörű Asszony a barlangban azt mondta nekem, hogy itt van Jézus, aki az emberiség Megváltója! Korábban azt mondtam, ebben ne higgyetek, ezért tiltottam meg nektek, hogy imádkozzatok. Nagyot hibáztam, most már biztosan tudom és tudjuk, hogy Jézus itt van. Imádkozzunk és imádjuk Őt, némán!”
     Erre Isola csendesen így szólt:
‒ Ha Jézus valóban itt van, akkor imádkozzunk!
     Az apa bűnösségének tudatában szorongva kérdezte:
‒ Hát miféle imádságot tudsz?
     Isola erre így felelt:
‒ Én tudom az Üdvözlégy Máriát.
‒ Hol tanultad? ‒ kérdezte az apja.
‒ Az iskolában! Te otthon megtiltottad, de az iskolában mindig együtt imádkoztam a többiekkel. Így én is megtanultam.
     Bruno megindultan felelte:
‒ Ha tudod, akkor csak mondjad kislányom és mi majd utánad mondjuk!
     Ezt követően együtt imádkoztak.
     Az ima végezetével Cornacchiola gyermekeivel hazatért, otthon felesége Jolanda észrevette, hogy férje sápadt és szeme könnyes a meghatottságtól. Rákérdezett: „mi történt veled?” „Láttuk a Szűzanyát” – válaszolta Bruno.
     Valahogy ekkor döbbent rá, hogy eddigi életében milyen fájdalmakat okozott a feleségének. Gyakran verte, csalta őt, még a Szűzanya megjelenése előtti éjszakát is házon kívül töltötte, a barátnőjével.
     Szörnyű bűneit felismerve, Cornacchiola térdre esett felesége előtt és sírva kérte a bocsánatát. A meglepett és elérzékenyült Jolanda szintén térdre esett, Bruno pedig így szólt: „Tiszta szívből kérem, bocsáss meg a hűtlenségemért, és a neked okozott szenvedésekért, a megaláztatásokért, melyeket elkövettem. Nagyon sok rossz dolgot tanítottam neked, káromoltam az Eucharisztiát, a Szűzanyát, a pápát, a papságot és a Szentségeket. Egy ilyen hitvány bűnösnek jelent meg a Szeplőtelen Szűz Mária.”
     Összeölelkezve mindketten sírva fakadtak és életükben először megpróbálták közösen elimádkozni a rózsafüzért. Így, a közös ima és a kölcsönös szeretet egységében maradtak egészen reggelig. (folyt.köv.)Bruno C.1.jpg

Szólj hozzá!

Az idők jelei óvatosságra intenek!

(Jelen sorozatomhoz, több helyütt felhasználtam  Dr Antalóczi Lajos prelátus munkáit! A római szám/arab szám hivatkozások, a Szeretetláng Lelki Napló kritikai kiadásából valók!)

201107151405517d695d.jpgAz utóbbi évtize-dekben feltűnő mértékben meg-sokasodtak a „végidőkről", az „idők végéről", a „nagy figyelmez-tetésről" sőt, a vi-lágvégéről (2012) való próféciák! Ezeknek a közeli időkben való meg-történtét nem zár-hatjuk ki, hiszen akkor mi is hasonlatos prófétai szerepben tetszelegnénk, mert mondva van, hogy „azt a napot és az órát senki sem ismeri, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, csak az Atya.” (Mk 13,32)

A világ sorsával kapcsolatos próféciák egybehangzóan, súlyos próbatételeket jövendölnek, ez tény! A Szentírás egyes helyei azonban kifejezetten arra utalnak, hogy a sátán az utolsó időkben igyekszik minden erejét bevetni az Isten ellen (1 Tim 4,1; 2 Tessz 2,3-4) és teljes hatalmával igyekszik a lelkekben pusztítani. És valóban, történelmünk utolsó századában a sátáni erők minden tekintetben példátlan rombolást végeztek a lelkekben és az Egyházban, melyet most már belülről próbálnak szétbomlasztani! Parttalanul használják fel a megtévesztés, a csábítás- és a technika minden eszközét, de legfőképp az emberi hiszékenységet! Hamis üzenetekkel, előkerült hamisított iratokkal, ál- és valós imakésztetésekkel csalják lépre a lelkeket, így vagy úgy ellenszenvet ébresztve az egyházi hierachia, legfőképp a Pápa személye iránt!

Az emberek sokaságának figyelmét már oly mértékben kötik le a burjánzó próféciák, hogy az Evangélium igazságai már nem jelentenek hitükre és értékrendjükre aktuális útmutatást! A megtévesztő szellem (a sátán), a krisztusi tanítás tisztaságáért felelős Egyház óvatosságát, ügyesen a hierarchia iránti ellenszenvvé formálja a méltatlankodó hívek lelkében! Mi több, egyesekben oly konok ellenszenv alakul ki az apostolutódok (püspökök) iránt, hogy túl a bírálatukon, elhagyják az Egyházat és óhatatlanul a szekták felé sodortatják magukat és "saját kívánságaik szerinti tanítókat szereznek maguknak" (vö 2Tim 4,3). Holott nyilvánvaló, hogy az egyházi illetékesek óvatosságát épp a hamis üzenetek, a hamis tanítók, a megtévesztő szellem inspirálta „végtelenített naplók” és ezek alig nyomon követhető terjedése teszi szükségessé. Jézus intelme számukra és számunkra is világos: „hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék. Ti tehát vigyázzatok; íme, mindent előre megmondtam nektek.” (Mk 13,21-23)bacb2e1_z_1.jpg

Tudom-tudom, hogy untalan idézgetem Marie Julie Jahenny-t, ezt a minden tekintetben fedhetetlen francia misztikust, aki 1850-1941 közt élt és figyelemreméltó üzeneteket jegyzett le a Háromnapos Sötétségről, az Egyház válságáról, az emberiség hitehagyásáról és a jelenések, üzenetek jövőbeni mértéktelen elburjánzásáról: ,,Számtalan hamis jelenés fog kiáramlani a pokol-ból, akárcsak egy légyraj, és ez a sátán utolsó kísérlete arra, hogy elfojtsa és lerombolja a hitet az igazi jelenésekben a maga hamis jelenései által.”

     Napjaink szóhasználatával szólva "nem semmi", de láthatjuk, hogy igaz!east_west_3_1.JPG

 

 

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 14
angeles-y-demonios13_3.jpg     Egyik nap, a gonosz lélek, ordítozva ezt mondta:
‒ Tudod hogyan harcol ellenem [Mária]? Az alázatával! Még mindig ő a legalázatosabb, habár ő az első! Még mindig a leghaszontalanabbnak gondolja magát, habár ő az egyedül hasznos, az egyedül szükséges mindegyikőtöknek, ti mocskos emberi lények! Por vagytok, de ő még inkább pornak érzi magát! Gyűlölöm az alázatot és gyűlölök mindenkit, aki alázatos, Őt különösképp! Az ő alázata jobban megaláz, mint a Másik [Jézus] hatalma. ‒
     Máskor ezt mondta:
‒ [Mária] lelke ragyog alázatosságában. Ha ti alázatosak lennétek, ti is mindenki számára látható módon ragyognátok, ezért meg kell győznöm titeket, hogy legyetek gőgösek, így a Mennyország fényessége helyett mindenki a Pokol sötétségét fogja látni". "Ahányszor meggyőz titeket, hogy lemondjatok valamilyen gőgös dologról, mindannyiszor megnyer egy ütközetet". "Soha senki, soha, soha, soha nem tanúsított olyan mély benső alázatot Isten iránt, mint Ő. Soha senki. Annak, aki követni akarja, elég ennyi". "Egy pillanatra sem hagyott fel azzal, hogy ilyen ostobán alázatos legyen. Mennyire képtelen vagyok elviselni! Mennyire képtelen vagyok elviselni!" "Most is, hogy megkoronázták és Királynő, Angyalokkal, Arkangyalokkal, Szeráfokkal van körülvéve, mégis Ő a legalázatosabb közülük". ‒
     Egy másik alkalommal, miközben Mária szeplőtelen Szívét dicsőítettem, a démon így szólt:
‒ Az ő Szíve a mi fájdalmunk; minél jobban átdöftük Szívét, annál elevenebb volt, minél inkább ősszetörtük, Ő annál inkább eltiport minket, minél inkább szenvedett, annál nagyobb fájdalmat okozott nekünk. »Ujjongani« akartunk, de sírásával megölt minket; könnycseppjei olyanok, mint a tűz, »elpusztítanak« minket". ‒
Egy másik napon, miközben segítségül hívtam Mária Szeplőtelen Szívét, a belészúrt tövisekről beszélt (melyek az emberiség bűneit jelképezik) és azokról, akik engesztelnek e Szív megbántásáért. Ezt mondta:
‒ Az emberek segítettek ezermilliárd tövist belészúrni; ti segítettetek minden tövist belészúrni, ti segítettetek; de a több tövis nagyobb erő, a több vér nagyobb hatalom, a több fájdalom nagyobb dicsőség; bűneitek dicsőséggé változtak, mert ugyanannyi lélek szentelte magát engesztelésre és minden lélek kitép belőle egy tövist, s minden kitépett tövis tüzes dárda az »agyunkba«. Ütjük, verjük, perzseljük, karmoljuk, vagdossuk őket, ők meg rögtön földre vetik magukat és imádkoznak. Sértegetjük, rágalmazzuk őket, ők meg rögtön földre vetik magukat és imádkoznak. Soha nem lesz vége e gyötrelemnek, soha nem lesz vége e gyötrelemnek! Túl sok, túl sok! Hány eszement szenteli magát engesztelésre, és csak arra várnak, hogy meghallhassanak Érte (káromkodás következik) és Fiáért! ‒
(Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS ‒ Nagyvárad 2014. 143-158. oldalak nyomán.) (folyt.)

Szólj hozzá!

Egyházi nyilatkozatok és értékelés a „nagy figyelmeztetés”-üzenetekről 3

Felhasznált források:   Forrás 1; forrás 2; forrás 3; forrás 4; forrás 5; forrás 6; forrás 7forrás 8

diarmuid_martin_001.jpg     A Dublini Főegyházmegye érsekének állásfoglalása 2014 nagyhetében jelent meg a főegyházmegye honlapján.
     A Hittani Kongregáció Eljárási normák a feltételezett jelenések és kinyilatkoztatások megítéléséhez című dokumentumában leszögezi: „elsősorban a helyi Ordináriusé a feladat, hogy felügyeljen és eljárjon” a magánkinyilatkoztatásokkal kapcsolatban.
     A „nagy figyelmeztetésről” szóló írországi próféciák esetében a döntés a Dublini Főegyházmegye érsekét illeti, akinek alábbi állásfoglalása 2014 nagyhetében jelent meg a főegyházmegye honlapján:
archbishop2.jpg     A DUBLINI FŐEGYHÁZMEGYE KÖZLEMÉNYE
     AZ „ISTENI IRGALMASSÁG(RÓL NEVEZETT) MÁRIA”
     ÁLLÍTÓLAGOS LÁTNOKKAL KAPCSOLATBAN
     A Dublini Főegyházmegyébe folyamatosan érkeznek a kérések, hogy nyilatkozzék azoknak az állítólagos látomásoknak és üzeneteknek a hitelességéről, amelyeket egy magát „Isteni Irgalmasság(ról nevezett) Máriának” nevező és feltehetően a Dublini Főegyházmegye területén élő személy kap.
     Diarmuid Martin érsek megállapítani kívánja, hogy ezek az üzenetek és állítólagos látomások egyházi jóváhagyással nem rendelkeznek, és számos olyan szöveget tartalmaznak, amelyek ellentmondanak a katolikus teológiának.
     A Katolikus Egyházhoz tartozó közösségekben nem szabad terjeszteni és használni ezeket az üzeneteket.
A közlemény a Dublini Főegyházmegye honlapján olvasható. (folyt.)    A blog megelőző – Zavarkeltés vagy ez már az Antikrisztus kampánya – c. sorozata, 2013. április 7 és május 30-a között 29 részben jelent meg. Az első poszt ittigaz_vagy_hanis.jpg

Szólj hozzá!

 Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!00003_ramszakadek01.jpg

Szólj hozzá!

Egyházi nyilatkozatok és értékelés a „nagy figyelmeztetés”-üzenetekről 2

Felhasznált források:   Forrás 1; forrás 2; forrás 3; forrás 4; forrás 5; forrás 6; forrás 7forrás 8

codex_iuris_canonici-06.jpg     4. Az állítólagos látnok a dublini régióban él, így a Dublini Főegyházmegyénél kellett volna egyházi teológiai, pszichológiai és tudományos vizsgálatra jelentkeznie. Ennek elutasítása kizárja a második kritérium (a hiteles természetfeletti közléseket jellemzően kísérő jelenségek) figyelembevételének lehetőségét.
Jézus a világ Világossága, aki a világosságra hívja szolgáit; ellensége viszont a sötétségben működik.
     5. Teológiai tévedések
     Az üzenetekben számos zavaros megfogalmazás található. Egyetlen példa: ellentmond a klasszikus szentháromságtani megfogalmazásnak, hogy a mennyei Atya „Jézus nevében” jön, nem pedig a saját nevében, vagy fordítva, Jézus az Atya nevében. A zavarosságot igazoló állítások, pl. „a szeretet összezavar” (45. üzenet,
2011. február 6.) szintén ellenkeznek a hiteles prófécia jellegével. Jézus nagyon egyszerűen és világosan beszél; a Sátán zavart kelt.
     6. Nem következett be a 2011-re ígért „nagy figyelmeztetés”.
     A 2011. május 31-i üzenet felszólítja az embereket, hogy készüljenek a „figyelmeztetésre” (Istentől eredő „lelkiismereti megvilágosodás”, amelyről egyébként más Szűzanya-üzenetek is szólnak), melyre „néhány hónapon belül” sor kerül. Ez azóta sem következett be.
     7. Hiányoznak az igazi keresztény gyümölcsök, a lelki béke, az öröm, a remény, a szeretet; helyettük félelem, szorongás, erőteljes negatív szemlélet jellemző.
     A mennyei Atya és Jézus állítólagos üzenetei, melyek fő témái az isteni megtorlás, a harag, az igazságtétel, a katasztrófák, tele vannak a bosszúállás és az ítélet rettegést keltő kifejezéseivel (Pl. aki Isten ellen fordul, megvakul, kivágják a nyelvét, levágják a lábát – 2013. május 4.) Olykor a hiteles magánkinyilatkoztatások (pl. az Isteni Irgalmasság üzenetei vagy a fatimai üzenetek) is tartalmaznak erős kifejezéseket a megtisztulás feltételesen bekövetkező, nehéz időszakáról, ám a szövegek hangnemét összességében béke, szeretet, biztatás, sőt öröm jellemzi. A nagy figyelmeztetésről szóló üzenetekből mindez hiányzik, és ez sok esetben az üzenetek terjesztőiről is elmondható.
hqdefault001.jpg     Miért veszélyesek ezek az üzenetek?
     A legnagyobb veszély, hogy rájuk hivatkozva egyes katolikusok fontosabbnak tarthatnak egy hamis magánkinyilatkoztatást, mint a pápa Istentől kapott tekintélyét. Különös, hogy a prófécia egyházszakadást jövendöl, ami akár önbeteljesítő jóslattá is válhat. Sátáni cél és stratégia, aminek megvalósulásához
részben éppen az vezethet, ha az emberek az „Isteni Irgalom(ról nevezett) Máriáéhoz” hasonló, veszélyes és megosztó próféciákat kezdenek követni.
hiszekenyseg_d695d_1.jpg     Az Egyház és a világ jelenlegi, kihívásokkal teli időszakában reálisan számíthatunk további, igaz elemekkel kevert hamis üzenetekre, me-lyek sátáni célja, hogy elfordítsanak a hiteles egyházi tekintélytől és tanítástól, valamint ko-runk hiteles égi üzenete-itől. Ezt csakis Ferenc pápa és az egyházi tekintély iránti engedelmessé-günk megerősítésével védhetjük ki. Imádkozzunk a Szentatyáért, szent Katolikus Egyházunkért, az Isteni Irgalmasság és a Szűzanya Szeplőtelen Szíve győzelméért – amelyről hiteles kortárs üzenetek szólnak –, valamint azért, hogy az állítólagos látnok és követői békében megtérjenek és vissza-térjenek az Egyház szívébe, egységébe és az iránta való engedelmességbe! – zárja elemzését Mark Miravalle. (folyt.)     A blog megelőző – Zavarkeltés vagy ez már az Antikrisztus kampánya – c. sorozata, 2013. április 7 és május 30-a között 29 részben jelent meg. Az első poszt itthamis_uzenetek_1.jpg

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 13
angeles-y-demonios13_3.jpg     Szintén 2009 Nagypéntekén, a gonosz lélek, mintha ellenállhatatlan erő kényszerítené, így folytatta:
‒ Az [Mária] egész idő alatt ott állt, arcán szakadatlanul csordogáló könnyekkel és Fia arcára szegezett tekintettel, hogy felfogjon minden apró, minden apró, minden apró szenvedést. Szívében átélte az Ő szenvedését. Tőr járta át a Szívéééét! Vért csordult ki a Fiúból és az Anya Szívéből. Egész idő alatt ott állt, fájdalomtól meggyötörten, de fájdalmában is csodaszépen. Ahhh! Ragyogott fájdalmában és imáiban. »Legyen meg a te akaratod. Legyen meg a te akaratod«. Egy percre sem vette le róla tekintetét. Csak amikor Ő [Jézus] elment, amikor megrengett az egész világ. Ő ekkor is szilárdan állt, nem mozdult, tudta mi történik: tudta, hogy Isten ki fogja mutatni Fia iránti fájdalmát. Azok a Fia arcára szegezett szemek, azok a rászegezett szemek, amint nézi, nézi sebeit, nézi a fejéből ömlő vért és szeretné arcát letörölni, a haját megsimogatni, a sebeket, eltört orrát, feldagadt arcát megcsókolni, s így szól: »Mit tettek veled kincsem? Veled, aki mindenkit szeretsz! Legyen meg a te akaratod, Atyám! A te akaratod, Atyám! De adj erőt, Atyám! Adj erőt, Atyám ... a szegek! Azok a gyönyörűséges kezek imádkoztak, gyógyítottak, áldást osztottak, Atyám, azok a szent kezek! Szegény kezek! És karjai... Látod, Atyám, micsoda fájdalom! Ő a te Fiad, Fiaaad...: Atyám, legyen meg a te akaratod! Azok a lábak, melyek annyit vándoroltak, annyit vándoroltak, milyen szépek voltak fajdalmas_anya_1_1.jpggyerekkorában! Hányszor összecsókolgattam őket! Hányszor összecsókolgattam. Add, hogy így is megcsókolhassam! Csurom véresen, Atyám! Mondd meg neki, hogy itt vagyok! Mondd meg neki, hogy szeretem! Hogy megértem! És hogy vele vagyok, vele szenvedek!« (Itt a gonosz lélek hátborzongatóan ordított és ezt mondta): Tűnj el, tűnj el, ne égess el! ‒
(Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS ‒ Nagyvárad 2014. 137-138. oldalak nyomán.) (folyt.)

Szólj hozzá!

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

A lelki átalakulás 1
     Carlo kiáltott fel elsőnek: „Apa, nézd, még látszik a zöld palástja” – és kitárt karokkal szaladt a barlanghoz a távolodó Szűzanya után; azonban neki ütközött a sziklának és fájdalmában sírva fakadt.
     Amikor a gyerekek érzékei visszatértek normális állapotukba, mindegyik azt kérdezte apjától: „Ki volt ez a Gyönyörű Asszony?” Miről beszélt veled?
– Ő volt a Szűzanya. Később mindent elmesélek nektek – mondta Bruno sápadtan, mert még mindig a mennyei élmény hatása alatt volt.
     Aztán, mintha szeretett volna még egyszer megbizonyosodni róla, hogy mindez nem volt álom, elkezdte kikérdezni gyerekeit arról, hogy mit láttak. Elbeszélésükből kiderült, hogy ugyanúgy látták a „Gyönyörű Asszonyt”, de ők a beszélgetésből nem hallottak semmit. Cornacchiolának mindez azért is jelentett fokozott bizonyságot, mert egyáltalán nem értette, hogyan részesülhetett ilyen bűnös létére, a Szűzanya megpillantásának isteni kegyelmében.
Cornacchiola-Grotta 3Fontane2.jpg     Az első dolga az volt, hogy gyerme-keivel elkezdték a barlangot alaposan kitakarítani. Később így emléke-zett erre: „Hirtelen, ahogy tisztogattuk a barlangot, a föld illatossá vált. Még a felszálló por is illatozott. Milyen csodálatos, inten-zív illat volt! A föld illatozott, még a barlang falai is – egyszóval minden illatossá vált. Ez az élmény sírásra késztetett, a gyerekek pedig örömmel hangoztatták, szinte énekelték, hogy »láttuk a Gyönyörű Asszonyt«!”
     Amikor befejezték, így szólt a gyerekeihez: „Mindig azt hangoztattam, hogy a tabernákulumban nincs ott Jézus, és hogy ez csak a papok által kitalált hazugság. Márpedig, nem mondtam igazat! Most megmutatom nektek, hol van Jézus.”
     Aztán mindannyian lementek a dombról a közeli Tre Fontanéban lévő trappista apátsághoz – Szent Pál apostol mártírhalálának helyszínére. (folyt.köv.)Tre_Fontane_-Paolo.jpg

Szólj hozzá!

Egyházi nyilatkozatok és értékelés a „nagy figyelmeztetés”-üzenetekről 1

Felhasznált források:   Forrás 1; forrás 2; forrás 3; forrás 4; forrás 5; forrás 6; forrás 7forrás 8

denis_j_hart_es_mark_miravalle.jpg   Az üzeneteket, amelyeket 2012-ben egy szlovák püspök, majd 2013-ban Denis J. Hart ausztrál érsek hivatalo-san elítélt, ugyancsak 2013-ban Mark Mira-valle teológiaprofesszor, neves mariológus kiértékelte a Hittani Kongregá-ció irányelvei alapján.
     Az alábbiakban a Hittani Kongregáció által 1974-ben megfogalmazott irányelvek alapján, a hivatalos egyházi vizsgálatok módszerét követve értékelte az „Isteni Irgalom(ról nevezett) Mária” által az interneten terjesztett, illetve könyv formában árusított próféciákat:
rene-laurentin_2444.jpeg     A neves francia mariológus, Fr. René Laurentin szerint a magánkinyilatkozta-tások egyházi elbírálásának normái a következő három alapkérdésre vezethetők vissza:
• Megegyezik-e az állítólagos üzenet tartalma a Katolikus Egyház hivatalos hitbeli és erkölcsi tanításával?
• A kísérő jelenségek (extázis, az üzenetközlés módja stb.) beleillenek-e az Egyház misztikus hagyományába?
• Megvannak-e az állítólagos üzenetnek azok a lelki gyümölcsei, amelyek minden hiteles természetfeletti megnyilatkozást kísérnek, Jézus szavai szerint: „Gyümölcséről lehet a fát felismerni” (Mt 12,33) megtérés, lelki béke, lelki öröm, új vagy megújult hit, remény, szeretet; nagyobb hűség az Egyházhoz, teljesebb egység az Egyházzal?
     Sajnálatos módon – írja Miravalle – az „Isteni Irgalom(ról nevezett) Mária” üzenetei számos súlyos teológiai, történelmi és tárgyi tévedést tartalmaznak, amelyek ellentmondanak a Katolikus Egyház tanításának, a hiteles katolikus magánkinyilatkoztatás misztikus hagyományának, sőt saját jövendöléseinek is, és nem hozzák az igazi égi üzenetekkel járó béke, szeretet, öröm lelki gyümölcseit. Csupán néhány példa:
     1. Azt állítja, hogy XVI. Benedek volt „az utolsó igaz pápa a Földön”, és „a következő pápa” a „hamis próféta” lesz. (2012. április 12.)
     E kijelentés, hogy érvényes konklávé „antipápát” emelhet trónra, a katolikus tanításnak nyíltan ellentmondó, eretnek állítás. Az is következik belőle, hogy Ferenc pápa csaló, „hamis próféta”. Mindez a katolikus zsinatok (Lumen Gentium 25), a katekizmus és a kánonjog törvényes pápaválasztásra vonatkozó szakaszainak elítélendő elutasítása. Emellett rendkívül veszélyes téveszme, mert egyes katolikusokat az Egyháztól való elszakadásra késztethet, ami nem más, mint „a pápának való alárendeltség vagy a neki alárendelt egyháztagokkal való közösség codex_iuris_canonici-06.jpgmegtagadása” (CIC 751. kánon). A katolikus hívő, amennyiben így dönt, „önmagától beálló kiközösítésbe esik”, és nem járulhat szentségekhez (vö. CIC 1364.1). Az üzenet egyébként nemcsak Ferenc pápaságát kérdőjelezi meg, hanem XVI. Benedeket sem tartja tiszteletben, aki önkéntes lemondása (nem pedig az üzenetekben előrevetített „elűzetése”) napján, 2013. február 28-án, majd március 23-án ismételten feltétlen engedelmességet fogadott Ferenc pápának.
     2. Az állítólagos próféciákban számos helyen megjelenik a millenarizmusnak nevezett eretnekség egyik formája
     A millenarizmus szerint Jézus ténylegesen ezer évig uralkodni fog a Földön (2012. április 9-i üzenet). Ez idő alatt nem lesz pápa, hanem lelki pápaság valósul meg, melyben Szent Péter kormányozza az Egyházat a mennyből valamiféle „földi paradicsom” körülményei között (vö. 89., 124., 141.; 88., 109., 111., 251., 258. sz. üzenetek). A Katolikus Egyház elutasítja a jézusi uralom alatt álló ezeréves földi mennyország elképzelését (KEK 676). A látható pápa nélküli évezred gondolata ellenkezik Jézus péteri ígéretével (Mt. 16,15–20), emellett sehol sem igazolja a kinyilatkoztatás.
     3. Az egyházi értékelés elutasítása
mdmtomeges_karhozat.JPG     Az állítólagos prófécia tagadja, hogy szükség volna az üzenetek hitelességének egyházi vizsgálatára és megítélésére. „Nem fontos, hogy az Egyház jóváhagyja-e ezeket az üzeneteket, mert az idő nem az ő oldalukon van” (2011. július 9-i üzenet). Ezzel szemben a hiteles katolikus magánkinyilatkoztatás mindig az illetékes egyházi hatósághoz irányítja a látnokot, még akkor is, amikor az égiek tudták, hogy nem fogják azonnal elismerni (mint pl. Guadalupei Szent Juan Diego vagy Lourdes-i Szent Bernadette esetében). (folyt.)    A blog megelőző – Zavarkeltés vagy ez már az Antikrisztus kampánya – c. sorozata, 2013. április 7 és május 30-a között 29 részben jelent meg. Az első poszt ittsaints_apparitions_mariales_3.JPG

Szólj hozzá!

life-and-death-study-iv_535.JPGCsalfa dolog a báj, a szépség mulandó...  [Péld 31,30]

[…] hamarább megfeledkeznek rólad az emberek, mint hinnéd.
[Krisztus követése, I. 23.]

      Itt igen hamar véged lesz; lásd azért, miképp végzed dolgaidat. Ma él az ember, holnap elenyészik. Mikor pedig szem elől eltűnik, hamar feledésbe megy. Ó, mily nagy az ember szívének tompasága és keménysége, hogy csak a jelenről gondoskodik és a jövendővel jobban nem törődik! Minden cselekedetben és gondolatban úgy kellene viselkedned, mintha még ma meg kellene halnod. Ha tiszta volna lelkiismereted, nemigen félnél a haláltól. Jobb volna a bűntől óvakodnod, mint a haláltól futnod. Ha ma nem vagy készen, holnap hogyan leszel? Bizonytalan a holnap és honnan tudod, hogy a holnap reád virrad? […]
      Ha láttál valaha embert meghalni, gondold meg, hogy azon az úton te is átmégy. Reggel azt gondold, hogy az estét nem éred meg. Ha pedig beesteledik, a reggelt ne merd magadnak ígérni. Készen légy tehát mindenkor és úgy élj, hogy a halál soha készületlenül ne találjon. Sokan hirtelen és váratlanul halnak meg: „az Emberfia abban az órában jő el, melyben nem is sejtjük”. (Mt 24,42) Mikor az utolsó óra eljön, egészen másképp kezdesz majd ítélni teljes lefolyt életedről és nagyon megbánod, hogy oly rest és tunya voltál. Mily boldog és okos, aki életében olyan igyekszik lenni, amilyennek halála óráján találtatni kíván. Mert nagy bizalmat ad a boldog kimúlásra e világ tökéletes megutálása, az erényekben való előmenetel buzgó kívánsága, a fegyelmezett élet szeretete, a bűnbánat sanyarúsága, az engedelmesség gyorsasága, kívánságaink megtagadása és Krisztus szeretetéért minden viszontagság elviselése. […]
     Ó, esztelen, mit ígérsz magadnak hosszú életet, mikor egyetlen biztos napod sincs? Mily sokan csalatkoztak és váratlanul költöztek el az életből. Hányszor hallottál ilyen szavakat: azt levágták, emez vízbehalt, amannak a nyaka tört ki, az evés közben halt meg, amannak játék közben lett vége; ki tűz, ki fegyver által, ki döghalál, ki rabló által veszett el. Így mindennek a halál a vége és az ember élete, mint az árnyék, hirtelen elröpül. Ki emlékezik meg rólad holtod után, vagy ki imádkozik majd éretted? Rajta, édes testvérem, most tedd, amit tehetsz, mert azt sem tudod, mely órában halsz meg és mi lesz veled holtod után. Míg időd van, addig gyűjts magadnak halhatatlan gazdagságot. Üdvösségeden kívül semmivel se gondolj, csak az isteni dolgokkal törődjél. [Krisztus követése, I. 23.]

ugyanaz 1.jpg
ugyanaz 2.jpg

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatain Szűz Mária közbenjárásáról 12
angeles-y-demonios13_3.jpg     2009 Nagypéntekén, egyik ördögűzés alatt, a gonosz lélek dühödten hirtelen így kiáltott:
‒ Amikor "Az" így szólt »Asszony, íme a fiad«, a másiknak pedig: »Íme, a te anyád«, hogy mondta! És miképp! A legelfajzottabb teremtményeinek is betöltötte volna a szívét. Leírhatatlan szeretettel mondta (a démonnak kocogtak a fogai, mintha fázna); fény és szeretet áradt a tekintetéből. »Íme, ő a te fiad«. Az Ő [Mária] szíve pedig megtelt örömmel, hogy tudsz örvendeni? Fiad a Kereszten haldoklik, hogy tudsz örülni? Hogyan? Legalább egyszer, egyetlen egyszer kételkedett volna! (még dühödtebb hangon mondta). Nem kételkedett soha, soha! Szenvedett a Fiú fájdalmai miatt, de soha nem kételkedett! Ha csak morzsányi ilyen hitetek lenne! ‒
     2006. szeptember l5-én, a Fájdalmas Szűzanya emléknapján, mivel a gonosz lélek erősen szidalmazta a Szent Szüzet, megparancsoltam, hogy csokorba fűzve, a Szűzanya dicséretét zengje. Miután megvetően elutasította, ismételt parancsomra, nagy viszolygással ezt mondta:
‒ Szent és Szeplőtelen, felemelt fejjel áll a Kereszt lábánál, megtámadhatatlan, megingathatatlan, a legtisztább érchez hasonlóan, szeplőtelenül, a kétely legcsekélyebb árnyéka nélkül. Akkor sem tántorodott meg, amikor látta, hogy Fiát megostorozzák, Keresztre feszítik. Soha nem kételkedett szavaiban. Mindig tudta, hogy Ő az igazat mondta, és minden az Írás beteljesítésére szolgált, amit ő [Mária] olyan jól ismert, s amit átadott és követett, s aminek a beteljesüléséért olyan sokat imádkozott születésétől fogva. ‒
     Mária beleegyezése Jézus feláldozásába nem passzív elfogadást jelent, hanem valódi szeretetaktust, mellyel engesztelő »áldozatul« felajánlja Fiát az emberiség bűneinek engeszteléséért. Joggal mondható tehát, hogy Mária, szenvedő és haldokló Fiával együtt szenvedve és majdhogynem meghalva, "Jézus Krisztussal együtt" váltotta meg az emberiséget.
     Jézus és a Fájdalmas Anya közös mártírhalálának köszönhetjük az üdvösséget és minden jót. A megváltó Jézus után tehát, Mária joggal tart igényt az egész emberiség elismerésére, mely nem alaptalanul hirdeti őt boldognak. Nyilvánítsuk ki hálánkat azáltal, hogy Szeplőtelen Szívének ajánljuk minden szenvedésünket és fáradozásunkat, amit Isten és embertársaink iránti szeretetből teszünk.
(Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS ‒ Nagyvárad 2014. 135-137. oldalak nyomán.) (folyt.)fajdalmas_anya_o1.jpg

Szólj hozzá!

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

Minden kétséget kizárva
mennybevetel2.jpgMária tudatosította Brunóban, hogy sok lelki kínlódással teli nehézségen fog átmenni, sokan nem értik majd meg – de félnie nem kell, mert Ő maga fogja körülvenni anyai gondoskodá-sával. Így tanította: „A rózsa-füzér kis Evangélium, a rossz erők betörését megakadályozó bástya. Imádkozd, és erős leszel. Én veled leszek. Ez az Anyai ígéretem. Imádkozzatok és vezekeljetek. Az igazi vezeklés a kölcsönös szeretet és megbocsátás, a felebaráti szeretet parancsolatának megélése.” – Kérte –, hogy imádkozzon sokat, minden nap mondja el a rózsafüzért, olvassa a Szentírást, vegyen részt szentmisén amilyen gyakran csak tud, imádja az Oltáriszentségben jelen lévő Jézust és rendszeresen részesüljön a bűnbánat szentségében. Arra is kérte, hogy imádkozzon a bűnösök megtéréséért, a hitetlenekért, és a keresztények egységéért az Egyházon belül. Azt mondotta: „Minden egyes hittel és szeretettel elmondott Üdvözlégy Jézus Szívéig ér.”

     Hogy minden kételkedésnek elejét vegye, a Szűzanya már akkor – 3 évvel a Mennybevételéről szóló dogma kihirdetése (1950. november 1.) előtt – kimondta: „A testem nem romolhatott meg és nem indult bomlásnak. Halálom pillanatában Fiam és az angyalok eljöttek értem, hogy magukkal vigyenek”.
     Mária megszerette volna szabadítani Brunót a vele való találkozás realitásának kételyeitől, ezért így szólt: „Olyan bizonyítékot adok át neked, mely megmutatja, hogy amit most átélsz, az valóban az Isteni valóság megtapasztalása, és nem a rossz lélek aljas játéka – mint azt majd cornacchiola-don-sfoggia.jpghangoztatni fogják neked. Valamennyi paphoz, akivel mostanság találkozni fogsz, fordulj ezzel a kérdéssel: „Beszélhetnék Önnel, atyám?” – Ha azt válaszolja: »Ave Maria fiam, mit óhajtasz?« – ez lesz a jel, hogy ezt az atyát választottam ki számodra. Tárd ki előtte szívedet, s ő majd egy másik atyára mutat, mondván: Ő fog jönni megsegítésedre! Ez lesz az, aki előkészít téged az Egyházzal való kibékülésre.” Utána a Szűzanya könnyedén meghajolt, elfordult és eltűnt a barlang falán keresztül, lassan távolodva a Szent Péter-bazilika irányába.
grotta1 (1).jpg      Bruno így mesélte el: „Testem könnyűnek és súlytalannak éreztem. A barlang előterében még mindig csak azt a lapos tufa-követ néztem, amelyen sarutlanul ott állt a Szépséges Úrnő! A környezetünket olyan csodálatos illat hatotta át, mintha magában a Paradicsomban lettünk volna. Mindazáltal, a legkisebbnek és a leggonoszabbnak éreztem magam és tudom, hogy nem érdemeim miatt jelent meg nekem a Szűzanya, hanem mert egyszerűen eszközként akar felhasználni mások számára. Egy mondattal: felém fordult Isten irgalmassága!” (folyt.köv.)

Szólj hozzá!

Valaki  megkérdezte Jézustól: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?” Ő így válaszolt: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. A ház ura felkel és bezárja az ajtót, s ti kint rekedtek...” (Lk 13,23-24)

227268dscn0032.jpg

Szólj hozzá!

A „prófétai háttér” (az ördögi társulat)

Felhasznált források:   Forrás 1; forrás 2; forrás 3; forrás 4; forrás 5; forrás 6; forrás 7forrás 8

mary-at-wedding-may-31-2014_1.jpg     MDM, a Joe Coleman az ír médium odaadó híve és követője volt. Marynek addig nem voltak látomásai, míg nem találkozott a démoni befolyás alatt álló Joe joe_coleman_praying2.JPGColemannal, aki min-den bizonnyal megfer-tőzte Mary Carberryt így hamarosan ő is "égi" hangokban részesült. Valójában a Coleman médiummal kapcsolat-ban állók közül sokak-nak lett látomásuk. Az emberek ugyanis, ha nincsenek kegyelmi állapotban és médiu-mokkal és hamis christina_gallagher_002.JPGpró-fétákkal kerülnek kapcsolatba, akkor nem meglepő, hogy őket is megfertőzi a démoni hatás, ami gyakran látomásokhoz, próféciákhoz stb. vezet, de ezek nem Istentől valók, hanem a megtévesztő szellemtől vagyis, teljesen HAMISAK!
     Végül az MDM körül kialakult egy okkultista tanácsadói társaság, akiknek vezető tagjai Joe Coleman, Denis O’Leary (1988 óta vannak látomásai), Christina Gallagher (okkultista látnok) és William Kamm a „Kis Pebble” aktivizálódásával kerekedett ki. Már valamennyien hatalmas vagyonokra tettek szert látnoki little_pebble_portrait_200x.jpgképességeikkel és könyvkiadásaikkal (amelyek egy része MDM kiadójánál jelent meg). Mellesleg, a 64 éves Kis Pebble (Kamm), börtönbüntetését tölti két kiskorú lány ellen elkövetett bűntette miatt, 2015-ben várható szabadon engedése. Mindazáltal a börtönbeli internetjén igen agresszív formában reklámozta az MDM üzeneteit saját weboldalán. Állítása szerint ő – Kamm, lesz az utolsó Pápa. 1981-ben, 32 éves korában, mielőtt „Kaviccsá” vált volna, gyakran ellátogatott Bayside-ba Veronica Luekenhez, egy állítólagos jelenési helyre, lányokat csókolgatva és csupasz mellkasát o_bayside_1.jpgmutogatva. Egy kanadai újságírónő a „Bayside Backstage” c. lapban [Archangel Press, 1986] azt írja, hogy szólt Kammnak, hogy „morális szempontból nézve egy katasztrófa, vagy elmész, vagy pedig kirúgunk... Ekkor az ajtóhoz sétált és szexis pózban a csípőjére tette a kezét, és a következőket mondta: „Nos, úgy vélem, itt az ideje, hogy Ausztráliának saját látnoka legyen.”
     Ezt követően Kamm visszatért Ausztráliába, Szent Charbel rendjeként indítva el szektáját. Az 1983-ban alapítás virágkorában mintegy 100.000 követője volt. 2003 júniusában az ausztrál Peter William püspök kiközösítéssel fenyegette meg azokat a katolikusokat, akik a William Kamm által alapított ún. Szent Charbel rendi lelkiséget követik! Kis Pebblének 16 gyereke van, 8 „feleségtől”! Saját égi üzeneteit többé nem tette közzé MDM látnoki pályafutása megkezdését követően. Látomásai azonban, figyelemre méltó azonosságot mutatnak az Isteni Irgalmasság Máriája üzeneteivel.
     A „látnoki társulat” teológiai hátterét egy Marie-Paul atya biztosította, akiről egyhamar kiderült, hogy soha nem volt pap, sokkal inkább a William (a kavics) Kamm kultusz tagja. (folyt.)    A blog megelőző – Zavarkeltés vagy ez már az Antikrisztus kampánya – c. sorozata, 2013. április 7 és május 30-a között 29 részben jelent meg. Az első poszt itt-scjtm_jpg_w_794_h_281.jpghamis_uzenetek2_1.jpg

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 11
angeles-y-demonios13_3.jpg     Egyik október 7-én, a Rózsafüzér Királynőjének napján, rögtön így szólt a démon, mihelyt elővettem zsebemből a Rózsafüzért:
‒ Fájdalmat okoztok nekem azokkal a szemekkel, ti nyavalyások! (...) Mert annyi ütést kapok. Hagyjátok abba! Nem adok én nektek eleget? ‒
     Ekkor ráhelyeztem az illető személyre a füzért, a démon pedig ordított:
‒ Súlyos, összenyom, vegyétek le, összenyom! ‒
     Mire tanítanak minket a mindennapi életben a gonosz lélek ezen reakciói? Arra, hogy a Rózsafüzér, ha helyesen imádkozzuk, annyira "ránehezedik" az ördögre, hogy nem tudja elkövetni ellenünk mindazt a gonoszságot, amit szeretne, mert a Szűzanya, épp a Rózsafüzér által, növeli bennünk az Istenbe vetett hitünket, és megvéd az ellenség cselvetéseitől.
     Egy másik alkalommal, amikor a megszállott személy nyakába akasztottam egy Rózsafüzért, a gonosz lélek rögtön ezt kiáltotta:
‒ Meg akarsz ölni'? Gyilkos! Azok a szemek rosszabbak Krisztus koronájának töviseinél! Eleven tűz! Minden szeme egy megszentelt szív! Mindnyájunkat megöl! Megfojt! A biztos halál számunkra! ‒
     Más kifejezések a Rózsafüzérről, különböző ördögűzések alkalmával:
‒ "E füzér minden szeme, amivel imádkoztok, ostorozás nekünk, éget". "Amikor azt az átkozott füzért használjátok, fájdalmat okoztok, mert amikor Ahhoz fohászkodtok (az Üdvözlégy Máriával) Annak az életére emlékeztettek (utalás az Evangélium titkainak szemlélésére a Rózsafüzér alatt, ami gyötrelmet jelent neki és elgyengíti)". "Aki ebbe kapaszkodik, soha nem fog elveszni (s próbálja letépni a megszállott személy nyakába akasztott Rózsafüzért)". "Rosszul vagyok, amikor annak a füzérnek a titkait szemlélitek. Ütlegeltek vele. Annyi, de annyi lelket elragad tőlem. Mert az övé. Mert Azé [Máriáé]". "Gyűlölöm (a Rózsafüzért), mert szeretetfüzér, amely mindenkit Velük [Jézussal és Máriával] egyesít". "Ha mindegyikőtök tudná, azonnal végem lenne. Ha mindnyájan hittel mondanátok a Rózsafüzért, ezt a nyavalyatörést! Tudod, mit csinál [Mária], amikor azt a füzért imádkozzátok? (itt gyalázkodva hosszan sérteget): fogja a kezeteket és megnyújtja az Ég felé, majd fogja az Istenetek kezét és ezen az imán keresztül, ezen a (káromlás) füzéren keresztül, egymáshoz közelíti őket, míg össze nem érnek. Amikor a két kéz találkozik, ujjong, ujjong, ujjong, letérdel és imádkozik. Csak kevés ember éri el azt a kezet, mert kirántják Annak [Máriának] a kezéből, nem akarják, nem akarják, hála nekem, akik az istenük vagyok, de akiknek sikerül (s megismétli), de akiknek sikerül, ennek teljesen tudatában vannak, és Ő ujjong. Látod, ahogy letérdel és megcsókolja a Fiú átlyukasztott lábait, és azt mondja, hogy azért adta meg neki ezt a kegyelemet (vagyis valamelyik személynek), mert megérintette azt a kezet, és amikor ez megtörténik, az egész Paradicsom ujjong. Undorító, undorító! És örömkönnyeket hullat (káromkodik). Undorító, undorító, undorító, undorító, undorító, undorító! ‒
(Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS ‒ Nagyvárad 2014. 123-126. oldalak nyomán.) (folyt.)jesus_christ_receiving_the_virgin_in_heaven.jpg

Szólj hozzá!

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

Imádkozzátok a rózsafüzért!
= Imadkozzatok a rozsafüzert_2.JPG     „A Gyönyörű Asszony” – aki egy Bibliát szorított a melléhez, úgy mintha Szent fiát ölelné gyengéden, így szólt Brunóhoz: „Én vagyok aki a Szentháromságban vagyok, a Kinyilatkoztatásbeli Szűz, a Kinyilatkoztatás pedig Isten Szava, mely rólam is hírt ad. Te üldözöl engem, de már eljött a legfőbb ideje, hogy véget vess ennek. Térj vissza a Katolikus Egyház szent közösségébe és kövesd az Evangéliumot!”
     A Szűzanya a pápáról és az Egyházról beszélve egyúttal arra is felhívta Bruno figyelmét, hogy a kinyilatkoztatás nem korlátozódik csupán a Szentírásra, de tetten érhető az Egyház Hagyományában is, amit az Egyház Tanítóhivatala kijelentett és nemzedékről- nemzedékekre átadnak, Krisztus ígéretének megfelelően: „Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra.” (Jn 16, 13); „Először is azt értsétek meg, hogy az Írásnak egyetlenegy jövendölése sem származik önkényes értelmezésből.” (2Pét 1,20) A Szentírás szövegének végleges hiteles értelmezését csak az Egyház Tanítóhivatala adja. A kinyilatkoztatás értelmezésére tehát két forrás áll rendelkezésre, a Szentírás és az Egyház Tanítóhivatala.

     A Szűzanya hangja olyan volt, mint a legfinomabb muzsikaszó, gyönyörű alakja pedig a mennyei szeretet fényének sugarait árasztotta. Mária egy óra és húsz percen keresztül tanította Brunót. Egyfelől személyes, csak Brunót érintő dolgokról, másfelől az Egyház egészét érintő, különösen a papokra vonatkozó ügyekről, valamint a Szentatya részére is hagyott egy külön üzenetet.
     Egyszer csak a Szent Szűz kezével a lábainál heverő fekete reverendára és egy a közelben fekvő összetört keresztre mutatva ezt mondotta: „Ez a jel utal arra, hogy hatalmas egyházüldözések jönnek majd és ennek következtében nagyon sokan kényszerülnek megválni reverendájuktól. Nagyon sok pap kényszerül ledobni. Az összetört feszület az általad összetört családi feszületet szimbolizálja.
      Isten ellenségei, különösen három dogmát támadnak:
1. Jézus Krisztus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben.
2. A Legszentebb Szűz Istenanyaságát.
3. A pápa csalatkozhatatlanságát.”
      A Szűzanya szavait így foglalhatjuk össze: Te tarts ki hitedben! Ha ez a három dogma él szívetekben, ezt valóságos hitként, szeretetben kell megélnetek. Hozz létre egy új közösséget, egy újabb társulatot, ez az én akaratom. Cselekedetekben éljétek és imádságban erősítsétek a hiteteket. Három kristálytiszta pont ragyogjon előttetek: Az corpuschristi2.jpgEucharisztia, a Szeplőtelen Fogantatás és a Pápa fősége! Imádkozzatok és mindennap mondjátok el a szentolvasót a bűnösök és a hitetlenek megtéréséért, valamint a keresztények egységéért, hogy egy akol legyen és egy pásztor.
      Tudd, hogy földi testem romolhatatlan volt, mert bűn nélkül fogantattam. Isteni Fiam és az angyalok halálom óráján értem jöttek.
      Az eretnekségek elszaporodnak a világban, és ez majd sokakat megzavar. Hűtlenek lesznek az Evangélium tanításához és szembehelyezkednek a pápával! Természeti csapások, soha nem látott járványok és háborúk fogják súlytani az embereket, mert nem tartanak bűnbánatot. De én minden jószándékot és imát javatokra fordítok, és a bűn szennyezte földdel rendkívüli csodákat művelek, az eltévelyedettek és hitetlenek megtérése érdekében. Mint kértem, a szentolvasót imádkozzátok, melynek óriási az ereje és cselekedetekkel bizonyítsátok a hiteteket! Ettől vagytok keresztények! (folyt.köv)

Szólj hozzá!

A megtévesztő szellem praktikája

Felhasznált források:  Forrás 1; forrás 2; forrás 3; forrás 4; forrás 5; forrás 6; forrás 7forrás 8

mary-at-wedding-may-31-2014_1.jpg     A sokáig rejtettségben működő Mary Carberry üzleti sikersorozatát az „MDM konszern” un. „Az élő Isten [33. számú ima védelmi] pecsétje” [2013. nov. 30] koronázta meg. Ezt formailag, egy vállalkozó szel-lemű kaliforniai grafikus tervezte pergamen színű papírlapon, rajta az imával, a vonatkozó szöveggel, gra-fikus elemekkel és a piros pecsét kiemelkedő képével. A pecsét, MDM „Jézusa” szerint az Ő „megváltás-ígérete” [a katolikus doktrínával való világos szakítás]. A „pecsétes oklevél”, természetfeletti erejével megvédi mindazokat, akik elfogadják ezt Krisztus második eljöveteléig. A 16 nyelvre lefordított pecsétes-papír a TheWarningSecondComing.com oldalról letölthető, hogy az olvasók kirakhassák otthonaikban. Ráadásul sigillo.jpgminden régi és jövőbeli pecsétet az MDM kérésére „Padre Domi-nic La Fleur” – az Irgalmasság Királya (Kanada), előre megáld. Ez a bizonyos La Fleur atya, az internetgebetskreis.com-on a következőket írja: Ha a papság megtagadja [a pecsétek megál-dását], én segítek neked! Jézus jóváhagyja a pecsétet, és mél-tányolja a művész jó munkáját.
     Mellesleg az ima nem tesz említést „Jézusról” vagy az „Úr-ról”, vagy „Krisztusról”, -medallion-of-york-rite-knights-templar-degree-order-of-the-templer_jpg_w_233_h_301.JPGnem beszélve arról, hogy a piros szí-nű pecsét, valójában egy ismert szbdkmves szimbólum. [A szbd-kmvesség 33 fokozatú, és ez épp a 33. ima. Kell még több vélet-len?] Mindenesetre követői-nek lelkén súlyos pecsétet hagy! (A képen az eredeti szbdkmves kitüntetés.)
    Tény, hogy a "nagyfigyu" hon-lap a valaha létező „prófétai” weboldalak legnézettebbjei közé tartozott, amely óriási marke-tinges hasznot hajtott az isme-retlenségbe burkolózó látnok-nak! Közvélemény kutatók szerint, a névtelen üzenetközlő népszerűbb volt, mint Anglia uralkodója Erzsébet királynő!
mary_carberry-on-irish-mail-.jpg     A weboldal néhány héttel azután szűnt meg, hogy az Irish Mail on Sunday című lap nyilvá-nosságra hozta, hogy a névtelen internetes „látnok” valójában egy Mary Carberry nevű, Dublinban élő, (PR) tanácsadóként működő üzletasszony. A valójában az 59 éves Mary Carberry, az írországi Dublinban él, és Mary McGovern leánykori nevén folytat üzleti tevé-kenységet.

     Négy gyermeke van. Kettő a sarah-pic.jpgMcGovern PR nevű cégénél dolgozik, 28 éves lánya, Sarah Carberry és a 27 éves weboldal-tervező fia, aki marketinges termékek és ötletek szakértőjeként nemzetközi díjakat nyert. Carberry két másik vállalata a CultureLink élén férjével, és a Digital Future Link. (folyt.)267674_226088807421867_7468695_n4.jpg                                                                                                                          A blogunk megelőző – Zavarkeltés vagy ez már az Antikrisztus kampánya – c. sorozata, 2013. április 7 és május 30-a között 29 részben jelent meg. Az első poszt itt
ik_1.jpg

Szólj hozzá!

Látni és hinni

10_maij01.jpg     Amikor először pil-lantjuk meg a manop-pellói Arcot, valamiféle csalódást érezhetünk, mivel nem olyan szép, amilyennek várnánk. Ám tudatosítanunk kell magunkban, hogy ez az ikon a halottaiból éppen feltámadó, tehát még nem a teljesen megdi-csőült Jézus Arca! A feltámadt Jézus szépsé-ge végtelenül felülmúl-ja minden elképzelé-sünket. Majd csak a mennyben láthatjuk meg Őt, és lesz az örömünk teljes!
turin-manop.JPG   A Manoppelló Arc fóli-aként való ráhelyezése a Torinói Lepel arcára egy grafikus-matematikus bizonyíték arra, hogy ugyanarról beszélünk. Tudományos szemszög-ből nézve nincs semmi kétség, hogy a két Arc ‒ a manoppellói és a tori-nói ‒ 100%-ban meg-egyeznek egymással ka-rakterileg és méretileg. Az egyezés szembetűnő! Egy szembetűnő különb-ség azonban van: a Tori-nói Leplen erőteljesen szakállas-bajuszos a mi Urunk, míg a Manoppel-lói Kendőn már gyérebb arcszőrzetű, mely meg-dicsőülés "megfiatalító" előpillanata! A két „Iste-ni Arc” mindenképpen a világ legnagyobb csodái közé tartozik, melyeknek tudományos szempontból nem lett volna szabad létrejönniük, miként az egész világon nincs még hasonló sem, amely jellemzőiben összeegyeztet-hető lenne a kettővel (kivéve persze a Guadalupe-i Szent Szűz képét).
     Odanyújtva nekünk saját arcképét a Torinó-i leplen és a Manoppelló-i leplen Krisztus hív megtérésre minket, hogy személyes kontaktust vegyünk fel Vele a megbánás és az Eucharisztia Szentségében, a mindennapi kitartó imára, valamint az evangéliumi életre. De ne feledkezzünk meg arról, hogy: „A kereszténység nem a kultúra egy formája, nem ideológia és nem valamiféle fennkölt törvények és érdekek rendje. A kereszténység az egy Személy. A kereszténység egy Jelenlét. A kereszténység egy Arc: Jézus Krisztus!” (II. János Pál pápa, Berno, 2004.06.04.).face-of-jesus6_1.jpg

Szólj hozzá!

     A rosszak gyakran rendeznek összejöveteleket, összefognak, hogy ármánykodjanak és gonoszkodjanak; sőt az  ördöggel is egyesülnek, hogy elpusztíthassanak bennünket. Miért ne fognánk össze hát mi is keresztények, Krisztus jogainak és az Isten országának hathatós védelmében!? Fogjunk össze mi is, és imádkozzuk közösen a rózsafüzért! (Montforti Grignon Szent lajos: Szentolvasó c. műve nyomán. 100.)

A rózsafüzérhez, miként minden Szűzanyához intézett imához fűzzük hozzá az Általa kért könyörgést: Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Az Istenanya ígérete szerint már csak az egész emberiség – értsd a küzdő-, a szenvedő- és a megdicsőült egyház – együttes összefogása mentheti meg a világot, és teljesítheti be Szent Fia vágyát, hogy: Megújuljon a föld színe és Anyám mosolya beragyogja a földet! (szóbeli feljegyzés 1971. VII. 26) 

De "Vigyázzatok! A sátán ki akarja rántani lábaitok alól a remény talaját. Tudja ő nagyon jól, ha ezt sikerül megtennie, mindent elvett tőletek. A reményét vesztett lelkeknél már bűnre sem kell kísértenie. A reményét vesztett ember szörnyű sötétségben van, nem lát már a hit szemével, minden erény, minden jó értékét veszti (számára). Ó, gyermekeim, imádkozzatok szüntelenül egymásért, engedjétek kegyelmeim hatását létrejönni lelketekben.” (Szeretetláng Napló IV/30) "Ne halogassátok!" (uo)

"Imádkozzatok sokat, nagyon sokat, mert sok lélek a pokolba kerül, mivel nincs senki aki imádkozzon és áldozatot hozzon értük!" (A Szűzanya fatimai figyelmeztetése 1917. augusztus 17-én!)

Szólj hozzá!

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

A jelenés
aprilis 12 tre font.jpg     Bruno Cornacchiola próbálta újra és újra valahogy felvenni a kapcsolatot a gyermekeivel, eléjük állt, de azok nem reagáltak az apjukra, mire ő elveszítve önural-mát sírva fakadt, mint egy gyámol-talan gyerek és felkiáltott: – Mi folyik itt? 
Tehetetlenségében és félelmében karját az égre emelve segítséget kért: – Istenem, csak te tudsz nekem segíteni!
     Amikor e szavakat kimondta, hirtelen két hófehér, áttetsző kezet látott arca felé közeledni. Az ujjak megérintették a szemét fényben.jpgés mintha szeméről valami fátylat vagy hályogot húztak volna le.
Ekkor Brunó átmenetileg rosszul lett, de érzékelte, hogy valamilyen titokzatos fény vette körül. Egy másfajta valóságot tapasztalt, mintha a lelke kiszabadult volna a testéből, vagy legalábbis valamitől nagyon megszabadult volna. Térdre esett.
     Ezzel egyidőben, leírhatatlan öröm és békesség szállta meg, valami olyan gyönyörűség, amilyet eddig sohasem érzett.
     Kisvártatva Bruno visszanyerte rendes látását és észrevette, hogy a különleges fényárból egy fiatal, középtermetű, kreolos bőrű, szemi-ta arcvonású női alak bontakozik ki, akinek gyönyörűségét emberi szavakkal nem lehet leírni.
Virgem da revelação.jpgA Hölgynek mélysötétbarna haja volt, 20-25 évesnek nézett ki és kb. 165 cm magas volt. Mezítelen lábáig érő zöld palástban állt. A palást alatti ruhája tündöklő hófehér volt, rózsaszín övvel átkötve, s az egész jelenséget aranyló sugárkoszorú vette körül. Jobb kezében a Bibliát tartotta mellén, bal kezét is ráhelyezve.
     Első reakcióként Bruno örömében fel akart kiáltani, de nem jött ki hang a torkán. Időközben a helyszínen, csodálatos virágillat áradt.
     Bruno Cornacchiola ekkor a gyermekei mellé térdelve, összekulcsolt kézzel ő is ismételte: „Bella Signora!”. 

A Szűzanya megszólalt és megfedte Brúnót azért, mert üldözte őt, és hogy az eretnekekhez való csatlakozásával, Isten ellenségévé vált. Szeretettel kérte őt, hogy térjen vissza a Katolikus Anyaszentegyházba! Megígérte, hogy áldást és gyógyulást esd ki mindenkinek, aki eljön a jelenési barlangba és meghinti magát e helynek a porával. Buzgó és kitartó imát kért a hitetlenekért.

A Jelenést a gyermekek is látták, de a Szűzanya szavait nem hallották!
     Évekkel később Bruno, így mesélte a történetét: „Ha valaki az égi csoda különleges kegyelmében részesült, nem kívánhat semmi mást, mint hogy halála után az örökkévalóságig élvezhesse azt”. Mint elmondta, bizonyára ez a fehér ruhás hölgy volt az, aki a spanyol polgárháborúban egyszer megmentette az életét. (folyt.köv.)

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 10
angeles-y-demonios13_3.jpg     Egy nap megparancsoltam a gonosz léleknek: "Írd le a Rózsafüzér csodálatra méltó dolgait!" Azt felelte:
‒ Én undorodom tőle! ‒
     "Számunkra csodálatos" ‒ válaszoltam. "A mi Urunk, Jézus Krisztus nevében, aki mindnyájunk Anyjául rendelte Máriát, megparancsolom, írd le mindazokat a dolgokat, amelyektől te undorodsz, számunkra azonban hasznosak". A démon:
‒ Bemutatja a szenvedés teljes útját, amelyet Ő [Jézus] felajánlott értetek, hogy mindegyiketeket megmentsen és megnyissa nektek a Paradicsom ajtaját, és amely nemcsak neki okozott sok fájdalmat, hanem Anyjának is. Ő [Mária] is annyit, annyit szenvedett, mint Fia, és vele együtt kiengesztelte bűneiteket. Ezért [a Rózsafüzér] minden szeme azon Asszony egy-egy könnycseppje, aki három éven át vele [Jézussal] együtt szenvedett, attól kezdve, hogy a ti érdeketekben útra kelt, hirdette az örömhírt, gyógyított, kinyilvánította magát. Mindent megtett a három év során, beleértve azt is, ami abban az öt tizedben szerepel, amit a Pápa csatolt a többihez (nyilván a "Világosság Rózsafüzérének titkaira" utal, amelyeket II. János Pál csatolt a Rózsafüzérhez). Mindenünk fáj, amikor azt az átkozott koszorút imádkozzátok, mert azt szemlélitek, amit Ő [Jézus] tesz ellenünk. Mindent (...) különösen, ha úgy szemlélitek a titkokat, hogy (magatokban) újraélitek és felajánljátok az ő szenvedéseit (...) Ha e fegyver (a Rózsafüzér) titkain elmélkedtek és szenvedéseiteket az Övékével (Jézuséval és Máriáéval) és mindazok szenvedésével egyesítitek, (...) akkor igen nagy fájdalmat okoztok nekünk. ‒
     Egy másik ördögűzés alkalmával ezt mondta a gonosz lélek:
‒ Amikor az Üdvözlégy Máriát (...) te befejezed, elkezdi valaki más; amikor ő befejezi, ismét rákezd másvalaki, ...befejezi ő, megint kezdi egy másik. Mindig, mindig van valaki, aki imádkozza. Nincs egy pillanat sem, amikor ne imádkoznák. Szakadatlanul dúdolják a világ minden részén. Halálos háttérzaj ez nekünk. Azokkal a (káromkodás) titkokkal, minden egyes alkalommal emlékeztettek rá, mit tett Ő, és ez fááááááj! ‒
(Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS ‒ Nagyvárad 2014. 122-123. oldalak nyomán.) (folyt.)engesztelo_szentolvaso_1.JPG

Szólj hozzá!

Felhasznált források: Forrás 1; forrás 2; forrás 3; forrás 4; forrás 5; forrás 6; forrás 7; forrás 8

A névtelen „próféta”

mary-at-wedding-may-31-2014_1.jpg     2010. novembere óta a működő és 2011. márciusától önálló weblappal bíró, magát az Isteni Irgalmasság Máriájaként (Mary Divine Mercy=MDM) névtelenségébe burkoló látnok kiléte lelepleződött! Az „Isten utolsó prófétájaként” óriási népszerűséget szerzett hamis látnok, Jézus, Mária, az Atyaisten és a Szentlélek szózataként (heti 3-4 esetben), tett közzé „égi” üzeneteket a TheWarningSecondComing.com nevű weboldalon. A dátummal ellátott, óra és percre pontos „közlések” 2015 márciusáig „érkeztek” folyamatosan – több mint 1200. Szerzőjüknek több millió híve lett, világszerte számtalan imacsoporttal és több mint 425 ezer Facebook-követővel, akik a fordító aktivisták révén, különféle nyelveken olvashatták üzeneteit az egész világon.
     Megtévesztő üzenetei a végidőkről, katasztrofális pusztításokról, a sátáni befolyásoltságokról és a katolikus egyházon belüli szakadásról szólnak, isteni átokkal fenyegetve azokat, akik ellenzik az „igaz” üzeneteket! Az Evangéliummal olykor kifejezetten szembe haladó „kinyilatkoztatások”, reakciók egész sorát váltották ki a katolikus hierarchia, vallásos kommentátorok és teológusok körében.
     Hihetővé az tette, hogy jelentős spekulatív érzékkel, a János Jelenések könyvét átmagyarázva és a hiteles magánrevelációkból összeollózott „próféciák” figyelmeztetéseit, adta közzé az „Jézusotok” üzeneteként. Ehhez a raffinált szellemi tevékenységhez, komoly hátteret nyújtott a hamis látnokok egész serege. Ennél fogva, az „MDM-féle üzenteket”, egy „nagyfigyelmeztetés-group” szerkesztette! Tevékenységük „gyümölcsét”, vita-őrületek-, imaközösségek- és családok megosztása, vallási közösségek- és netes-fórumok felbomlása jellemezte világszerte.
     Mi lehet az oka annak, hogy sok jó szándékú, mélyen hívő katolikus hitelt adott az üzeneteknek?
Az, hogy sok igaz elemet is tartalmaztak: a gazdaság, a társadalom, a hit és az erkölcs globális válsága, háborús konfliktusok, természeti katasztrófák, nukleáris fenyegetés Észak-Koreában, Iránban, Pakisztánban stb. Mindezekben „az idők jeleit” látni valóban indokolt és elfogadható. Azonban teológiai tévedésekkel és egyházellenes engedetlenséggel átitatott, állítólagos üzenetekben való hit súlyos és veszélyes tévedést hordozott magában! Egészen más dolog észrevenni a világban a megtérésre sürgető jeleket, és hűségesen válaszolni Jézus és a Szűzanya hiteles felhívásaira – és más olyan kivizsgálatlan hamis üzeneteket elfogadni, amelyek a hitelesség látszatával, Ferenc pápával szembeni engedetlenségre, a katolikus dogma és a hiteles misztikus hagyomány elutasítására uszítanak és rettegésből fakadó cselekvésre ösztönöznek.
     Mary Carberry (MDM), mint rendkívül tehetséges "PR-os" felismerte, hogy az ügyes online tartalom leköti olvasóit az őket érdeklő témákkal, és a „többlettudás” vélelmével megnyeri érdeklődésüket. A "jólértesültség" megelégedettségével mindenkit online és offline vitákra serkent. Legfőbb trükkje, hogy az olvasóknak sokféle „mézesmadzagot” mutogatott, de sohasem az egészet, hogy folyamatosan visszatérjenek az oldalra. Persze MDM azt állította, hogy szinte naponta kapott üzeneteket Jézustól, aki egy szentképen keresztül beszélt hozzá, és azt mondta neki, hogy ő -bot2-255x255_2.jpg(mármint MDM) az utolsó próféta. A dollármilliós vagyon, nem volt elég az irgalmasság Máriájának, ezért kiadta 3 kötetes „Igazság Könyvé”-t, és ezzel is óriási haszont söpörve be. (folyt.)

    A blog megelőző – Zavarkeltés vagy ez már az Antikrisztus kampánya – c. sorozata, 2013. április 7 és május 30-a között 29 részben jelent meg. Az első poszt itt
az_antikrisztus_eloharcosai.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

 

Szólj hozzá!

Ugyanaz a személy

valtorta002.jpg     Maria Valtorta híres olasz misztikus (írásait XII. Pius pápa kérésére kinyomtatták) 1942. február 22-én a következőket írta le, melyeket Jézus mondott neki: „Veronika kendője gyógyír a ti szkeptikus lelketekre. Ti racionalisták, közönyösek, hitben megingók, akik lélektelen vizsgálatokat folytattok; íme hasonlítsátok össze a kendőn levő arcot a lepel visszaverődésével. Az első arc Élő, a második a Halott, viszont a hosszúság, a szélesség, a szomatikus jellemzők és a karakter ugyanazok. Vegyétek magatok elé a két reflexiót. Meglátjátok, hogy ez Én vagyok. Emlékeztetni akarlak titeket arra, hogy ki voltam és ki lettem értetek szeretetből. Azért, hogy ne vesszetek el, ne váljatok vakokká, mert elegendő ez a két visszaverődés, hogy elvezessen titeket a szeretethez, a megtéréshez, az Istenhez” (Maria Valtorta: L’Evangelo come mi e stato rivelato, Centro Editoriale Valtoriano, 2003, s. 414).
     A manoppellói Kendő, ellentétben a Torinói Lepellel, nem testi kontaktus révén jött létre, hanem kifejezetten isteni beavatkozással! Hogyan értendő ez?eccezionale.jpg
     Amikor Jézus testét levették a keresztről, először egy több mint 4 m-es lenvászonra fektették, amely alul és felül is takarta. Ezt követően körbetekerték egy másik vászonnal (mint egy széles fáslival), miközben a vászon alá és fölé is bőségesen hintették a különféle olajokat, fűszereket. Jézus így „bábként” bebugyolált testét helyezték a sírba, a fejére egy értékes selyemkendőt terítve, különleges tiszteletből (ez a Manoppelló-i relikvia). Ez magyarázza, hogy amikor az Úr feltámadását követően Péter a sírboltba lépett, a lepleket érintetlenül látta „és hitt” (Jn 20,7)! Ugyanis, nem levetett lepleket látott, hanem a beburkolást ugyan úgy "fáslizva", melyből csak "kitűnni" – FELTÁMADNI – lehetett! Ez győzte meg Pétert azonnal! Egyedül a (később manoppellóinak nevezett) "arc-kendő" volt gondosan összehajtogatva! Ez utóbbi viszont azt is bizonyította, hogy a Testet nem valamiképp ellopták, hiszen akkor a kendőt a nagy sietségben aligha hajtogatták volna össze!sudaria001.jpg
     A nevezetes kendő nem érintkezett Jézus arcával, hiszen a vásznakon kívül volt. A Feltámadás „második” pillanatában már az élő Krisztus arckifejezése látható pozitív képként, de még a megdicsőülés folyamatának vége előtt, mert ezen még láthatóak a sebek és duzzanatok nyomai. (Az „első” pillanatot a Torinói Lepel arcmása ábrázolja!)
(Forrásmunkák az első posztban!) (Folyt.)

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 9
angeles-y-demonios13_3.jpg     A Szűzanya közbenjárása nem merül ki az értünk és velünk azért végzett imában, hogy elnyerje nekünk úgy a meg szentelő-, mint pedig az aktuális kegyelmeket, hanem arra is kiterjed, hogy bemutassa és felajánlja Istennek, amit mi neki adunk. Egyik alkalommal, amikor éppen felajánlottuk a Szűzanyának imáinkat, örömeinket, fájdalmainkat és egész életünket a megszállott személy gyötrelmeivel együtt, a démon, nyilván Isten parancsára, engedelmes és megalázkodó hangon ezt mondta:
‒ Minden öröm, minden fájdalom, szenvedés, amit annak a Szívnek (Mária Szívének) ajánlotok, a mélységes szeretet és gyöngédség édes jelei. Ő pedig elfogadja és kezeivel a Teremtőnek ajánlja, hozzá emeli azokat. ‒
     Ördögűzői tapasztalatom során észrevettem, hogy az ördög számára egyetlen nem-liturgikus ima sem annyira gyűlöletes, rettegett és ellenszenves, mint a Szent Rózsafüzér.
     Egyik nap, mikor kézbe vettem a Rózsafüzért, a gonosz lélek felkiáltott:
‒ Ezt képtelen vagyok elviselni, képtelen vagyok elviselni! Az a vén bolond jól elnevezte, helyesen mondta »fegyvernek«, mert valóban az. Valódi fegyver ellenünk. ‒
     Pietrelcinai Szent Pio atya egyszer ezt mondta: "A sátánnak az a célja, hogy lerombolja ezt az imát, de soha nem fog sikerülni: ez az az ima ugyanis, amely minden és mindenki fölött diadalmaskodik. Ő (a Szűzanya) tanította meg nekünk, ahogy Jézus a Miatyánkot". ‒ Majd hozzátette: "Tartsátok mindig szorosan a kezetekben Mária Fegyverét, s mindig, mindenhol, győzelmet fogtok aratni a pokoli ellenség fölött". (Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS ‒ Nagyvárad 2014. 117-121. oldalak nyomán.) (folyt.)ros_02.bmp

Szólj hozzá!

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

A gyermekek extázisban
GRUTA EM TRE FONTANE.jpg     A lányka sietve oda is szaladt a barlanghoz és meggyőződött, hogy a barlangban nincs senki. Visszafelé jövet azonban hirtelen térdre esett, összekulcsolta kezeit és a barlang felé nézve ő is elkezdte mondogatni: „Bella Signora!” (Szépséges Úrnő!)
     Apjuk teljesen elképedt és idegesen azt gondolta, hogy a gyerekei tán gúnyt űznek belőle. Magához hívta Carlót, aki még mindig a labdát kereste és megkérdezte tőle:
‒ Miféle játékot űztök ti itt, talán összebeszéltetek?
     Ám a fiúnak csak annyi ideje volt, hogy rávágja: ‒ Nem! ‒ és máris térdre esve, ugyan olyan magasztosan ismételgette „Bella Signora!”
     Cornacchiola ettől már kikészült és ingerülten felkiáltott:
‒ Na most aztán elég a hülyeségből, azonnal álljatok fel! – de a gyerekek meg se mozdultak a szavára.
     Erre aztán dühösen megragadta Carlót és durván fel akarta állítani, de mintha egy több tonnás szobrot próbált volna megmozdítani. Ugyanezt próbálta a másik két gyerekkel is, de ők is mozdulatlanul és mozdíthatatlanul térdepeltek.
     Ez a hihetetlen esemény egészen megrémisztette az apát. Úgy érezte, mintha rontás érte volna a gyermekeit. Azt hitte, hogy talán valami varázsló vagy katolikus pap van a barlangban, aki meghipnotizálta őket.
Kiabálni kezdett, hogy hagyja el a barlangot akárki van is ott, de csak saját hangjának üres visszaverődése volt a válasz.
     Ekkor Cornacchiola berohant a barlangba, hogy öklével űzze ki a rejtőzködőt. A barlang azonban üres volt, poros, ürüléktől mocskos és szemetes. Még egyszer megpróbálta a térdeplő gyerekeket lábra álltani, de lehetetlen kísérlet volt.
TheLostForest.jpg     Kétségbeesésében segítségért kezdett el kiabálni – de senki nem válaszolt. Elkeseredve visszatért a térdeplő gyerekekhez, akik összekulcsolt kezekkel egyfolytában ugyanazt ismételgették, mintha transzban lennének: „Bella Signora! Bella Signora!...” (folyt.köv.)

Szólj hozzá!

szent_tibor_002.jpg     A püspök megkeresztelte Valeriánuszt és az boldogan tért haza hitveséhez, könnyekkel küszködve vallotta meg hitét, mely teljesen átformálta az életét.
     A szobájukat ekkor nagy fényesség telítette be és megjelent a Cecilia őrangyala, aki kissé meghajolva köszöntötte őket. Mindkettejüknek egy-egy ragyogó koszorút helyezett a fejére, ám ekkor lépett be hozzájuk Tiburtius, Valeriánusz öccse, aki nem látott ugyan semmit, de szinte belebódult abba a pompás illatba, ami átjárta a szobát. Mindjárt meg is kérdezte, hogy "Mitől van ilyen csodás illat, és miért vagytok ti ennyire meghatottak?"
     A boldog ifjú pár elmondta Tiburtiusznak az illat és örömük okát, hogy itt járt náluk az Úr angyala.
     Mondanunk sem kell, hogy Cecilia sógora – aki szintén katona volt – azt a kihívó kérdést tette fel, miszerint: "Szeretném én azt látni!" A válasz is ugyan az volt a sógornő és bátyja részéről, hogy "Megláthatod, ha megkeresztelkedsz!"
valerianus_es_tiburtius.jpg     A két testvér most együtt kereste fel a püs-pököt, aki hitoktatás után Tiburtiuszt megke-resztelte, akit a további-akban Tiborként emlí-tünk.
Híre terjedt, hogy a csá-szári hadtest két tisztje keresztény lett. A város-parancsnok Almakhius fülébe is eljutott a "szé-gyenletes" hír.   Elfogatásukra elküldte Maximus nevű főtiszt-jét. Valeriánusz és Tibor megnyerő emberséges példája azonban a főtisz-tet is megtérítette. A prefektus dühöngött és vérpadra küldte a két testvért és Maximuszt is családjával együtt. Cecilia, saját vértanúsá-ga előtt buzdította őket, hogy Krisztus várja őket, nem koszorúval, de a dicsőség koronájával.
szent_tibor_vertanu.jpg     Tibornak kínzatásként parázson kellett járnia, de semmi sérülést nem szenvedett. Ezt követően lefejezték.
A Via Labicana országútja mellett lévő őskeresztény temetőben temet-ték el.
     Sírfeliratát, Szent Damáz pápa írta meg: "Abban az időben, midőn kard járta át a gyengéd Anyának szívét, e kiválasztott vértanú meg-vetve a világ fejedelmét, mennyei magasságok felé sietett, boldogan követte Krisztust! E helyen mindig szent tiszteletben és dicséretben részesülsz Isten kedveltje, dicső Tiburtius. Kérlek ne feledkezz meg Damázról sem!"
     Szent Tibor maradványait később a megépült Szent Cecilia Bazilika altemplomába helyezték el, ahol ma is megtekinthető! Szent Tibor, könyörögj érettünk!
 (Képünkön Cecilia Basilika, középen Szent Tibor oltára.)altemplom2.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

Szólj hozzá!

Boldog Mária Pierina de Micheli (1890-1945) és a Szent Arc tisztelete

pierina.jpg     12 éves korában az Úr hangját hallotta: "Senki nem ad egy puszit a Szeretet Arcára, hogy ellensúlyozza Júdás csókját!" Ettől kezdve a Szent Arc lett elmélkedésének tárgya, az Úr választottjaként, aki a 20. század elejétől a Szent Arc tiszteletének terjesztője, aki 1936-ban a Manoppelló-i Szent Arc előtt így sóhajtott: "A reám tekintő tart meg engem!" Az Úr így szólt hozzá:
     "Szemléld Szent Arcomat, így behatolsz Szívem szenvedéseinek mélységeibe. manop3.JPGAkik emberségem képmását tisztelik, lelkük mélyén Istenségem képmását nyerik el, és attól megvilágosítást kapnak. Arcomhoz való hasonlóságuk által fénylőbbek lesznek az örök életben, mint mások.
Ajánld fel Szent Arcom szemléletét a mennyei Atyának, mellyel sok lélek megmentését nyerheted el, s ha papjaimért ajánlod fel, a kegyelem csodáit fogod megtapasztalni.
Vigasztalj meg és keress lelkeket, akik Velem együtt felajánlják magukat a világ megmentéséért! Szeretném, ha különösen keddi napon tisztelnék Szentséges Arcomat. Akarom, hogy a hamvazószerda előtti (húshagyó) keddet, Szentséges Arcom tiszteletének szenteljék."
medalla-del-rostro-de-jesus.jpg1938 május 31-én éjszaka, miközben a kápolnában imádkozott, Szűz Mária megjelent neki és a kezében egy érem két oldalát mutatta: az egyiken Jézus Szent Arca volt, körülötte a felirattal: "Illumina, Domine, vultum tuum super nos" (megvilágosít minket a az Úr Szent Arca). A másikon egy ostya képe volt, körülötte felirattal: "Mane nobiscum Domine" (Maradj velünk Urunk).
A Szűzanya szólt Boldog Pierina de Michelihez: "Figyelj jól, ez az érme az állhatatosság védpajzsa , a kegyelem záloga. Szent Fiam azt akarja, hogy övéi ezekben az időkben, az Oltáriszentség és a Szent Arc iránti méltó tiszteletükkel erősítsék magukat és küzdjenek a világban elhatalmasodó érzékiség és a gyűlölet ellen, mert a hamis próféta sok, az igazi apostol kevés."

Jézus Szent Arca, az Atya Arcának tükre, tiszteletre és imádatra méltó Istenarc, dicsőség Neked, most és mindörökké. Amen
Ajánlott video (2 perc 26")medalhasagradaface2a.jpg

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 8
angeles-y-demonios13_3.jpg     A következő példák megerősítik: a gonosz léleknek szüntelenül meg kell harcolnia Mária értünk végzett közbenjárásával, amikor rosszat próbál művelni ellenünk.
     Egyik nap, a démon, tomboló dühkitörés után, hirtelen így fejezte ki magát:
‒ Ő szüntelenül imádkozik mindnyájatokért; minden egyes imája kín nekünk. ‒
     Egy másik napon, a gonosz lélek, akit a Szent Szüzet dicsőítő imák egyértelműen elgyengítettek, alig hallható hangon ezt mondta:
‒ Ő azt kéri, hogy minden bűnösért imádkozzanak, sőt még a reménytelennek látszókért is, mert Ő olvas a szívekben és kimenti őket Isten előőőőtt!" Ezért tanítottam mindig ezt a bolondot (a gyötrött személyre célzott), hogy gyűlölje őt, de neki mindig is került ezt az akadályt is legyőznie. Ő (itt a Szűzanyára utal) állandóan imádkozik, egy pillanatra sem hallgat el és imáival ostoroz minket. ‒
     Különösen megindító a következő jelenet: egyik nap, a Szűzanya képe felé fordulva, mely annak a szobának a falán volt, ahol az ördögűzést végeztem, a démon ordibálni kezdett:
‒ Miért ajánlottál fel mindent Annak a (itt káromkodik)? Miééért?' Miééért?! ‒
     A kifejezésék hallatán megkérdeztem: "Mit ajánlott fel?" Ő:
‒ Annak [Jézusnak] a Keresztje alatt, Ő [Mária] szenvedett! ‒
     Egyértelműen Mária áldozatára, az Örök Atyának felajánlott szenvedéseire utalt, és az abban a pillanatban kieszközölt anyai közbenjárásra. Ekkor így szóltam: "Emlékezz rá, hogy Mária a Kereszt lábánál Jézust az Atyának ajánlotta, és Jézussal együtt önmagát is. Értünk, gyermekeiért, hozta ezt az áldozatot". Ezekre a szavakra leírhatatlan üvöltést hallatott, mivel nyilván érzete a Jézus és Mária Kálvária-hegyi áldozatából fakadó lehengerlő erőt, s így szólt:
‒ Elég, elég, ne emlékeztess rá többet, elég, megégetsz vele, égetsz! ‒
     A gonosz lélek egy másik alkalommal kifejezésre juttatta Mária közbenjárói hatalmát és Isten azon döntését, hogy minden kegyelmet kizárólag az ő Szeplőtelen Szívén keresztül juttat az emberiségnek.
‒ Nem tudjátok, vagy tudjátok, de nem hiszitek, vagy kishitűek vagytok: Má.. ár..i.. a (rettenetes erőfeszítés árán tudja kimondani ezt a nevet) Szeplőtelen Szíve fogja megmenteni az egész világot. Egyedül az Ő Szeplőtelen Szíve. ‒
(Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS ‒ Nagyvárad 2014. 115-117. oldalak nyomán.) (folyt.)o_l_fatima_bust.jpg

Szólj hozzá!

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

A Tre Fontanei erdős parkban 2
Bruno's children, Carlo Isola & Gianfranco.jpg     Az árokrézsűn lefelé haladva az apa időnként szólongatta a kisfiút, így kontrollálva, hogy a gyerek ott van, ahol hagyta. Egyik pillanatban azonban már nem hallotta a válaszát, idegesen visszatért a helyéhez. Gianfranco azonban már nem volt ott. Úgyhogy az apa, kiabálva kereste a kisfiút a bokrokban és a sziklák között.
Mígnem, idegörlő percek után végre rátalált a kis Gianfrancora aki térdepelve, összekulcsolt kezekkel nézett a barlang felé, nagy elragadtatással és leírhatatlan örömmel ismételte: „Bella Signora!” (Gyönyörű Asszony).
     A kicsi, szünet nélkül hajtogatta e szavakat, mintha imádkozna valakihez ‒ ő ‒, aki meg se volt keresztelve. „Mit beszélsz te kisfiam? Mit látsz?” – kérdezte az apja. A gyerek azonban nem válaszolt; annyira lekötötte figyelmét a látvány.
     A gyerek furcsa viselkedése idegesítette és aggodalommal töltötte el Brunót: „Hiszen gyermekeimet senki sem tanította imádkozni. Talán valami furcsa játékot gondoltak ki ezek maguknak?” – morfondírozott magában.
‒ Isola! Te tanítottad Gianfrancot erre a „Bella Signora” nevű játékra? – kérdezte lányától.
‒ Én ilyen játékról még nem is hallottam! – válaszolta kislány ártatlanul, majd hozzátette: ‒ Biztosan ott bent van valaki! (folyt.köv.)

Szólj hozzá!

szent_tibor_002.jpg(Forrás nyomán: Radó Polikárp OSB. Az Egyház szentjei, PALLADIS rt. kiadása Budapest, 1940)

     Szent Tibor (Tiburtius) vértanú élete, elválaszthatatlan sógornője, Szent Cecilia történetétől. Ezért először Ceciliáról emlékezem meg, mivel általa tért meg a Jézusért vértanúságot is vállaló Tibor. 

     A III. század első felében történtek szerint, a kiemelkedő jómódban élő Cecilia, szülei tudta nélkül keresztény és Krisztus jegyeseként kívánta leélni életét. Ebbéli szándékában, megerősítette a katakombák rejtekében a püspök is, feladva rá a szüzek fátylát.
     Amikor szülei úgy határoztak, hogy feleségül adják a rangban hozzáillő, Valerianus nevű pogány katonatiszthez, ő nem ellenkezhetett.
Abban a képtelenségben reménykedett, hogy vőlegénye tiszteletben fogja tartani titkos esküjét.
     A házasságkötés, nagy dínom-dánommal meg is történt, ám amikor az ifjú pár elvonult, Cecilia közölte nagy titkát férjével.
     Valeriánusz, hetykén számon is kérte menyasszonyától, hogy "Ugyan bizony ki akadályozhat meg engem abban, hogy asszonyommá tegyelek?"
     Cecila azonban határozott választ adott vőlegényének: "Az Isten által mellém rendelt őrangyalom!"
     Valeriánusz, nyomban rá is kérdezett: "Miféle őrangyal? Szeretném én azt látni!"
     Cecilia nem késlekedett a válasszal: "Megláthatod, de előbb meg kell keresztelkedned!"
     Az ifjú férjen olyan jószándékú kíváncsiság vett erőt, hogy nyomban a kereszténység mibenléte felől érdeklődött. A nászéjszaka, hitoktatással telt el Cecilia részéről, majd elmondta férjének a titkos jelszót, amivel megtalálhatja a püspököt, akinél másnap jelentkezett is.1122cecilia19.jpg

Szólj hozzá!

Hogyan és miből készült a finom szövet? – A Pinna Nobilis kagylóból!

pinna_nobilis_bisior02.jpgpinnanobilis.gif     A Pinna nobilis kagyló alsó részén találhatók a "lábai", tulajdonképp kollagén rostok, amelyek segítségével megtapad az aljzaton.pinna_nobilis_bisior23.jpg

 

pinna_nobilis_bisior03.jpgEzek hossza 7-9 cm, szálvastagsága 23 mikron, kevesebb, mint fele a hajszálnak.

pinna_nobilis_c2e5ffd.jpg
pinna_nobilis_research01.jpg     Efféle átlátszó „tengeri selymet” korunkban csak Sant’Antiocoban ‒ Szardínia környékén ‒ állítanak elő kis mennyiségben, főleg múzeumi restaurálás céljára.


     Ezer tengeri Pinna nobilis kagylóból max. 200 gramm szövetet lehet nyerni.
     A tizennyolcadik században, divatos kiegészítők készültek belőle, melyek annyira könnyedek voltak, hogy pl. egy pár kesztyű elfért egy fél dióhéjban. 

     Chiara Vigo az egyik legnagyobb szakértője a tengeri selyem szövet készítésének.

chiara_vigo_b.jpg

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 7
angeles-y-demonios13_3.jpg     A Szűzanya születésének liturgikus emléknapján (2008. szeptember 8-án), kifejezetten a Szűzanyára utalva, a gonosz lélek így fogalmazott:
‒ Már készülődik ott fent, már készülődik ott fent, (káromkodás). Amikor még én is ott voltam, akkor is készülődött. Amikor még én is ott voltam, akkor is készülődött. Készülődött, készülődött, készülődött, a Szépséges, a Tiszta, a Fényes, mint a harmat, a Ragyogó, Ragyogó, mint a vízen átcsillanó fénysugár. Ő szeplőtelen fogadtatása erejében Szent. Átkozott, mire kényszerítesz? Nem tudod, mi vár rám! (itt a gonosz lélek talán nemtetszését és rémületét juttatta kifejezésre a többi démon reakcióját illetően, a Szent Szűz e kényszerű dicsérete miatt). Csupa fény, elvakít, elvakít. Átkozott! Születésekor a világ megállt egy percre. Az egész teremtett világ megállt, hogy megnézze, az egész teremtett világ, az egész: a csillagok, a levegő, a tűz, a víz, a föld, az egész teremtett világ megállt, s ezt, rajtam kívül senki más nem vette észre; én tudtam, tudtam, hogy ki Ő, s képtelen voltam bármit is tenni ellene, hozzá sem érhettem. Tiszta volt, tiszta. Elég, elég, ne emlékeztess rá többé! Ő olyan, mint a balzsam: enyhíti a sebeket, a legmélyebbeket. Ha tudnátok mennyire szeret titeket, örvendezve élnétek, szorongások nélkül, bűn nélkül, mert az Iránta érzett szeretet rávezetne titeket arra, milyen fájdalmat okoz Fiának a bűn. ‒
     Ezen a ponton a gonosz lélek lázadóan reagált, mert nem akart tovább beszélni, s Máriát és Jézust káromló szavakat használt; majd mégis folytatta és így szólt:
‒ Te a gyermeke vagy, te a gyermeke vagy. Tudod mit jelent ez? He? Tudod mit jelent ez? Hogy rá vagy bízva. S tudod ki bízott rá? He? (káromkodás)! Téged, ahogy mindenki mást is?! Az [Jézus] bízott rá (káromkodás) a Kereszten, (káromkodás)! S akkor Ő Anya lett, s amikor anya vagy! ‒
     Itt megállt, de az utolsó szavakat: "amikor anya vagy!", olyan hang súllyal mondta, hogy világosan érthető legyen a kifejezés értelme, amit az előzőleg mondottak is segítettek megérteni: a Szűzanya, aki a legkiválóbb Édesanya, annyira komolyan veszi Anyai feladatait minden emberrel szemben, hogyha sikerülne megértenünk kicsoda Ő, mit jelent anyasága számunkra és mit tesz értünk, akkor mi gyermeki örvendezésben és túláradó hálában törnénk ki.
     1830. november 27-én, Rue du Bac-ban, Labouré Szent Katalin gyűrűket látott a Szűzanya ujjain, amelyeket értékes, szebbnél szebb kövek díszítenek, némelyikük kisebb, másikuk nagyobb. Mindegyik sugarakat bocsátott ki. A nagyobb kövek nagyobb sugarakat, a kisebbek kisebb sugarakat. A Szűzanya leengedett kezei a gyűrűk drágaköveiből áradó fénynyalábokat sugározták a földre. Ezek a sugarak olyan szépek, ragyogóak és szikrázóak voltak, hogy Szent Katalin nem látta sem a Szűzanya lábait, sem a földgolyót, amit röviddel azelőtt még a lábai alatt pillantott meg. A Szűzanya így szólt: "A kegyelmeket jelképezik, melyeket azokra hintek, akik kérik tőlem". "Ebben a pillanatban" ‒ mondja a Szent ‒ "felfogtam, micsoda édesség imádkozni a Szent Szűzhöz, és hogy milyen  nagylelkű azokhoz, akik hozzá fohászkodnak; mennyi kegyelemet ad azoknak, akik keresik őt, és micsoda örömöt jelent neki, ha megajándékozhatja őket".
(Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS ‒ Nagyvárad 2014. 97-115. oldalak nyomán.) (folyt.)virgem_da_medalha_0011.jpg

Szólj hozzá!

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

A Tre Fontanei erdős parkban 1
am-TreFontane Bruno-xx.gif     Bruno Cornacchiolának a buzgó adventista szónoknak kész vázlata volt már, és ezt kívánta bibliai idézetekkel kiegészíteni. Beszédterve másról sem szólt, mint annak bizonygatásáról, hogy az Eucharisztia tisztelete kárhozatos bálványimádás, Szűz Mária csak egyszerű asszony volt, korántsem fogantatott szeplőtelenül, a mennybe sem vétetett fel, Jézusnak pedig több testvére is volt stb. Így aztán bibliájának belső előlapján felírta emlékeztetőül: „Ez lesz a Katolikus Egyház és a pápa halála”. cornacchiola-coltello2.jpg
     Az úthoz közel talált egy tisztást, ahol tábort ütöttek. A gyerekek labdázni kezdtek, apjuk pedig jegyzeteivel és a Bibliával szenvedélyesen nekilátott beszéde kidolgozásához.
Érdemes hozzátenni, hogy Cornacchiola intelligens ember volt, jó kommunikációs képességekkel. A vitákban éles nyelvéről volt híres, emellett ráadásul erőszakos és indulatos is. Annyira gyűlölte a Mária-tiszteletet, hogy mindent elkövetett annak érdekében, hogy az embereket meggyőzze saját igazáról és mindenkit a „Hetednapi Adventisták” tagjaivá nyerjen meg.
     Miközben Bruno egy eukaliptusz fa alatt ülve jegyzetelt, a gyerekei labdája kétszer is elgurult. Másodszorra azonban, semmiképp sem sikerült megtalálniuk. Szólították tehát apjukat, hogy segítsen nekik a felkutatásában. A tízéves Isola a keresés közben vadvirágot szedett édesanyja számára.
Mielőtt apjuk a 7 éves Carlóval elindult volna a labda után, Bruno utasította a 4 éves Gianfrancot, hogy ne mozduljon el a helyéről amíg vissza nem tér, lányát pedig megkérte hogy figyeljen a kisgyerekre. (folyt.köv.) (Korabeli fotó a Tre Fontane-i parkról.)1 tref2.jpg

Szólj hozzá!

A legdrágább szövet

     A Manoppello-i Szent Arc bámulatba ejtő arckép, amely megmaradt egy drága antik szöveten. A múzeumi gyűjteményekben ilyen szövetek csak elvétve és töredékesen maradtak fenn máig, a legrégebbiek a IV. századból valók. L. Portoghesi professzornő – az I. századi antik szövetek specialistája szerint a Manoppello-i lepel egy szövetselyem, melyet „tengeri selyemnek” is neveznek és amely a legdrágább anyag volt az ókorban. Egy másik világhírű specialista Chiara Vigo professzornő megállapítása szerint nem véletlen a „tengeri selyem” elnevezése, mert az anyagát a nobilis tengeri kagylóból nyerték. A professzornő állítása szerint, egyedül a tengeri selyem lehet ennyire áttetsző és finom, mint a Manoppello-i kendő és egyben tűzálló is, mint az azbeszt. A szövetselymet lehet áztatni, de szakmai szempontból, abszolút nem lehet ráfesteni egy ilyen vékonyka felületre. manop2.jpg
     A vászon szerkezetét Giulio Fanti prof. vizsgálta, aki megállapította, hogy egy nagyon vékony anyaggal van dolgunk, amely az emberi hajszálnál fele vékonyságú 23 mikron átmérőjű szálakból lett szőve. A szövés technikája hagyományos, vagyis egyszerű és szabálytalan. A szőttes áttetsző, ezért nevezik fátyolnak. A szálak közti üres tér 150-től 300 mikron nagyságig rendeződik. Az üres terekben nincsen semmiféle pigment vagy más anyag.oblicze14.jpg
     A szöveten karakterisztikus hajtások futnak úgy, mintha a lepel sokáig össze lett volna hajtva: kétszer hosszában és kétszer keresztbe. A fényben a színek nem látszanak a mikroszkóp alatt, mert nincs semmilyen festékfolt. Ráadásul a hátulról jövő fénytől átlátszóvá válik, mint az üveg, ekkor eltűnnek még a hajtások is. Ezeket a jelenségeket csak a tengeri selymen lehet megfigyelni. Míg a fény hatására teljesen átlátszó, ugyanakkor árnyékban grafitszürkének tűnik. Amikor a Szent Péter Bazilikában Luther Márton legelőször megpillantotta a leplet, mint Szent Veronika kendőjét, valószínűleg fény alatt látta és ezért nem fedezte fel rajta a képet. (Forrásmunkák az első posztban!) (Folyt.)mnoppello_34.jpg

Szólj hozzá!

Forrás 1   Forrás 2

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

A szektás hit lelki gyümölcsei
 kalauz.JPG    1939-ben, a családjához való hazatérését köve-tően a római ATAC Közlekedési Vállalatnál dol-gozott, kalauzként. Ebben az időben lépett kap-csolatba a „Hetednapi Adventista Mozgalommal”.
Chiesa-Avventista-del-Settimo-Giorno_1.jpg     A családjában az volt az első "akciója", hogy minden szentképet a tűzbe dobott, a Feszüle-tet és a Madonna szob-rát pedig dühödten szét-törte. Szerencsétlen fele-sége hiába könyörgött, hogy a "Pompeji Szűzanya" képét ne bántsa, mert az előtt imádkozott a kislányával, hogy épségben hazatérhessen Spanyol-országból, de Bruno rendíthetetlen volt!
     Lelkesen és merészen dolgozott, hamarosan az adventista római és lazioi ifjúságot buzdította előadásaival. Propagandista lett.
     Tekintve, hogy a Katolikus Egyház ellenségei mindenkor Krisztus földi Helytartóját támadták (ma is!). Bruno azonosult ezzel a látásmóddal, mint akinek valami furcsa szemüveg került a szemére, mindjárt másképp látta a hitet és a világot, legfőbb ellenségének az Egyházat és az Antikrisztust megszemélyesítő pápát tartotta.
A feleségét és a gyermekeit természetszerűleg, belekényszerítette az adventista gyülekezetbe.
     Képzését követően a Fiatalok Adventista Missziója igazgatójának nevezték ki Rómában és Lazióban.
cornacchiola-avventisti.jpgCornacchiola fáradatlan elvetemültséggel harcolt a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa ellen. Ezért 1947-ben azt a feladatot kapta, hogy tartson beszédet a Piaz-za della Croce Rossa téri nagygyűlésen, és beszé-dével tegye nevetséges-sé az Eucharisztia- és a Szent Szűz tiszteletét. Bruno ezt nagy megtisz-teltetésnek érezte és ké-pességeihez mérten ala-posan fel akart készülni erre. Ezért április 12-én 3 gyermekével, a 11 éves Isolával, a 7 éves Carló-val és a 4 éves Gianfran-cóval (aki harmadikként már meg sem volt ke-resztelve) kiutaztak Ró-ma külterületére – Tre Fontanéba ‒, hogy ott a természet lágy ölén a gyermekek futkározhas-sanak, amíg a "szónok" felkészül a beszédére.
     Ez a nap szombatra esett, és a római tavasz teljes pompájában ragyogott.romai_tavasz_1.jpg

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 6
angeles-y-demonios13_3.jpg     Sokat elmélkedtem egyik alkalommal Mária minden emberre kiterjedő anyaságán. Ekkoriban történt, hogy ördögűzés közben a gonosz lélek nagy dühösen felkiáltott:
‒ A kereszten "Az" [Jézus] mindenki előtt feltárta, hogy Ő [Mária] Királynő és Anya. Tönkretett minket! Rábíz..., rábízva, rá van bízva, rá van bízva, rá van bízva az egész emberiség. Ezt minden embernek tudnia kell, ezért Ő [Jézus] kinyilatkoztatta abban a pillanatban, amikor (káromkodás következik)! Abban a pillanatban újjászületett az emberiség, de mit tud erről az emberiség? Újjászületett az Ő méhében, az egész, az egész (erőteljesebb hangon mondja), de nem tudja! ‒
     Máskor az ördög spontánul nyilatkozott Mária velünk kapcsolatos anyaságáról. Egyik nap, miközben a Szűzanyához imádkoztam, felkiáltott:
‒ Ti azt hiszitek, hogy odafent van, Ő azonban nem fent van, Ő mellettetek áll; átkozott fattyak, fattyak, mit tettetek, hogy ezt a közelséget kiérdemeljétek, he? S amikor meghaltok, Ő ott van, Ő ott áll (dühösen ismétli) és egyetlen halvány gondolatotokra vár, egyetlen jóravaló szívbeli sóhajtásra, egyetlen Ahhoz (Jézushoz) intézett sóhajtásra, s Ő ott terem, és tágra nyílt anyai szívvel vár titeket! Te tudod, kicsoda egy anya, he? Egy anya gyöngéden tekint minden gyermekére, jóra tanítja, jóra inti őket és sír, sír, ha gyermeke, gyermeke, gyermeke nem hallgat rá, mert tudja, hogy én, én megragadom, ha nem hallgat rá, én elragadom! Kezével, kezével minden gyermekét megsimogatja, minden gyermekét szereti, főleg azokat, akik rosszat tesznek, főleg azokat, akik bűnt követnek el és velem vannak, Ő simogatja őket és fájdalmat okoz nekem, fájdalmat. Mindenkit megsimogat és sír, s azok a könnyek, azok a fénylő, ragyogó könnyek végigcsorognak azon az arcon és Ő (Jézus), Ő, nem tud, nem tudja azt mondani neki: Neeeem! (Itt elnyújtva félelmetesen ordított.) ‒
     Egyik alkalommal így fogalmazta meg Mária szeretetét irántunk:
‒ Az ő édes, üde kezei, kezei, számunkra forrón izzanak. Az ő keze, ahányszor csak hozzátok ér, mindig romba dönti egyikünket. Ha tudnád, mibe kerül nekem elmondani ezeket! Mihelyt hívod, Ő azonnal ott terem. Melyik anya ne tenne így? Mint az anya gyermeke hívó szavára, azonnal szalad. ‒
     Máskor ezt mondta:
‒ Az a palást fáj nekem, az a fehér-kék palást. E palást alatt... (olyan kifejezést használ, amiből kitűnik, hogy ott mindannyian oltalomra lelünk), ez a végemet jelenti. Ha csak annyit mondotok »Üdvözlégy«, "Az" már rögtön szalad.
(Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS ‒ Nagyvárad 2014. 96-97. oldalak nyomán.) (folyt.)regina-unitates-rgb2.jpg

Szólj hozzá!

A nem emberi kézzel megfestett kép

     Évtizedek óta számos kitűnő tudós fáradozott a rejtélyes Manoppelló-i Krisztus Arc ereklyével. Valamennyi tudományos kutatás eredménye azonban egyértelműen alátámasztotta, hogy a jelenkori tudomány nem képes megállapítani (megmagyarázni), miképpen jött létre ez a kép, honnan származnak a titokzatos színei, amelyek a Szent Arc képének megragadó szépséget és sugárzó élénkséget adnak.
donato_vittore_es_giulio_fanti.jpg     A nagyfelbontású digitális szkennelésnek köszönhetően Donato Vittore professzor (1) a Bari-i- és Giulio Fanti professzor (2) a bolognai egyetemről vizsgálódásai megállapították, hogy a vizsgált szövet szálai között a legkisebb nyomokban sem található semmilyen festék vagy pigment. Egyedül a szövet szemein látni, mintha manoppello.jpgmagas hőmérsékleten meg-pörkölődtek volna, valami rendkívül intenzív sugárzás következményeként. Antropológusok szerint a fogazat karakteres volt Palesztinában, Krisztus idejében.
     A Manoppelló-i Arc leg-bámulatosabb tulajdonsága a kelme áttetszősége és az, hogy a kép tökéletesen látható mindkét oldalról. További meglepő tulajdon-sága a változékonyság, melynek különféle megvilá-gításoknál, más és más a kinézete. Ez a különös arckép, magában foglalja a hologram tulajdonságait ‒ amellett ‒, hogy nem fénykép, nem festmény és nem hologram.
62652170.jpg     Egy biztos, nem emberi kéz által lett megfestve, hasonlóan a csodálatos Mexikói Guadalupe-i Szűzanya képéhez vagy a torinói „Halotti lepelhez”, amelyek azt keltik bennünk, hogy a „Szent Arc” képe megérint szépségével, és a világítás variálásával együtt változik a kép is, mintha élne.
Minden bizonnyal a világegyetem unikumja!
     A neonvilágításban a finom lepel mézarany színt vesz fel; pontosan úgy néz ki, ahogyan a 13. sz.-i misztikus (Helftai) Nagy Szent Gertrud látomásai nyomán leírta Veronika kendőjén Krisztus arcát. Világos fényben a finom lepel, egyedüli módon háromdimenziós arcot jelenít meg, majdhogynem holografikusan. A szövet annyira érzékeny, hogy úgy tűnik, összehajtogatás után beleférne egy fél dióhéjba.
     Tekintve, hogy a tudományos vizsgálatok szerint a Manoppelló-i kép nem emberi kéz műve, így ez nem más, mint ahogy a hagyomány mondja archeiropoietos- vagyis nem emberi kéz által festett.
(Forrásmunkák az első posztban!) (Folyt.)bild_37_pvolto50.JPG

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 5
angeles-y-demonios13_3.jpg     Más alkalommal újfent megvetően kinyilvánította elutasítását a Szűzanyával szemben. Képtelen elfogadni, hogy Mária föléje helyeztetett, s ezt így fejezte ki:
‒ Ő csak test, én tiszta szellem vagyok, tiszta szellem! Nem, Ő nem! Hogy Ő nagyobb legyen nálam? Na, nem! Én szellem vagyok! ‒
Az ördög egyik legújabb kijelentése 2010-ből származik, amikor is ‒ már Adventben ‒ a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére tartott kilenced egyik napján így beszélt:
‒ A várakozás, a remény Asszonya, a napba öltözött Asszony, a legédesebb Anya, Mária. Az Asszony! Isten, gyermekei iránti szeretete miatt, gondolatban, már az idők kezdete előtt megteremtette, s én a tiszta szellem, képtelen vagyok ezt elviselni. Félünk tőle, mert alázatával, engedelmességével, végtelenül könyörületes szeretetével karjaiban tart titeket. Teste szeplőtlenül tiszta: egyetlen gondolat sem érintette meg, egyetlen gondolattal sem sikerült megérintenünk, egy gondolatnyi karcolást sem sikerült ejtenünk rajta, egyet, egyetlenegyet sem, átkozottak! Képtelen voltam megérinteni, mert mindig Arra [Krisztusra/Istenre] szegezte tekintetét, féltem tőle. –
     A gonosz lélek itt nem azt akarja mondani, hogy soha nem kísértette meg Máriát, hanem arra gondol, hogy a kísértés soha nem érintette meg őt, vagyis, a Szűzanya soha, a legcsekélyebb mértékben sem adta akarati beleegyezését a kísértés semmilyen formájához, s ezért az ördög hiába kísértette. 
     Az egyik ördögűzés alatt ezekkel a szavakkal fordultam a gonosz lélekhez: "Nézd milyen szép a Szűzanya arca". Ő így feleIt:
‒ Én nem látom, számomra sötét, sötét, sötét. Nem akarom és képtelen is vagyok ránézni. Ő a vég számomra, a vég, öröktől fogva, öröktől fogva. Gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm! ‒
Más ördögűzések alkalmával a következő kijelentéseket tette:
‒ Képtelen vagyok ezt a szempárt elviselni! Képtelen vagyok ránézni! Képtelen! Leírhatatlan! Ez a szépség leírhatatlan! Ő Teljesen Szent, én viszont mindenestől kárhozott! Ő Csupa Szépség, én meg maga a rútság. Ő a kegyelem teljességében nőtt fel, én pedig a haláléban. Ő kegyelemmel teljes! Szent, Szent! Az ott [Mária] Szent! Elveszi tőlem a lelkeket (és itt sírt). Nézzétek, nézzétek, nézzétek egy gyerek ragyogó arcára és meglátjátok Mária tisztaságát, Mária tisztaságát, tisztaságát és szeretetét (ez volt azon ritka alkalmak egyike, amikor ‒ rettenetes nehézségek közepette ‒ kiejtette Mária nevét). ‒
(Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS ‒ Nagyvárad 2014. 67-75. oldalak nyomán.) (folyt.)szep_sza_kep_3.JPG

Szólj hozzá!

Forrás 1  Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

Az istentelenség és a szekták vonzása
Kommunista_1.JPG     Ebben az időben fertőzte meg Brunót a kommunizmus ideológiája, ezért belépett a kommunista pártba. Soha senki szebb és biztatóbb jövőt nem ígért neki, mint a kommu-nisták! Teljesen világos volt számára, hogy ott a helye.
Elvtársai akkora hatással voltak Brunóra, hogy rábeszé-lésükre, még fiatal házas létére is ott hagyta áldott állapotban lévő feleségét és Spanyolor-szágba utazott, hogy a polgár-háborúban harcoljon, és sza-botázs akciókkal segítse a kommunizmus ügyét.
     Bruno évtizedekkel később mesélte el, hogy egy alkalom-mal csoda történt vele. Az út szélén egy füstölgő teherautót pillantott meg. Felmászott rá 1932aa.jpgmert látta, hogy meg van pa-kolva. Ekkor azonban észrevet-te, hogy az árokparton túl, egy csodálatosan szép lány, hófe-hér ruhában integetve hívja őt, hogy sürgősen ugorjon le. Le is ugrott és épp elterült, amikor felrobbant a teherautó! A szép lánynak persze nyomát sem találta, később azt hitte, hogy csak hallucinált!
1936-ban.JPG     Cornacchiola, Sarogossában találkozott egy német katoná-val, akinek viselkedése nagyon imponált neki, mivel a férfi egy pillanatra sem vált meg a Bibli-ájától. Ez sokat beszélt neki az Istenről, Jézusról, ám egyetlen templomba sem volt hajlandó bemenni. Meg is kérdezte Bru-no, hogy miként van ez nála? Az pedig elmondta, hogy ő ad-ventistaként, az igaz hit köve-tője, nem pedig bálványimádó, mint a katolikusok!
     Ez a kommunista társutas katona, egy protestáns szekta tagja volt és óriási gyűlöletet táplált a pápa és a Katolikus Egyház iránt. A vele folytatott gyakori beszélgetések azt eredményezték, hogy Bruno Egyház iránti ellenszenve szinte egyik óráról a másikra, olyan hatalmas gyűlöletté fajult, hogy vásárolt magának egy tőrt, melyre rávéste „Halál a pápára”.

Szólj hozzá!

Hogyan került a Kendő Manoppellóba?

1645-ben_donato_do_bomba_kapucin.jpg     1645-ben Donato do Bomba kapucinus meg-szerkesztette a Manoppelló-i Krisztus Arckép történetét, de ez valószínűleg csak egy magyarázat arra, hogy a Vatikánból eltűnt Veronika Kendő, hogyan került Mano-ppellóba. A lényeg, hogy dr. Antonio De Frabritis, manoppelloi lakos, benső sugallatnak engedelmeskedve 1638-ban az ereklyét átadta a manoppellói kapucinusoknak, hogy minden hívő hozzáférjen és kifejezhesse tiszteletét a templomban.
     1750-ben a kapucinusok elhatározták, hogy minden év májusának harmadik vasárnapján Szent Arckép ünnepet tartanak.
     Titok marad az út, amelyet századokon át tett meg a kép, mielőtt Manoppellóba került. Nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy a XVI., vagy a XVII. század elején lopták el a Vatikáni Bazilikából. Minden esetre, minden jószándékú ember számára, a kereszténység legértékesebb ereklyéje marad, a Torinó-i Lepel mellett.
bruno_forte.JPG     Bruno Forte híres teológus, a Chieti Egyházmegye érseke, a 2006-os évet, a Manoppelló-i Szent Arc Kegyhely Nagy Jubi-leumi évének nyilvánította.
2006. szeptember 1-én ide zarándokolt XVI. Benedek pápa, hogy ő is megláthassa Megváltónk szeretetteljes tekintetét.
„Istent nem látta soha senki. Az Egyszülött Isten nyilatkoz-tatta ki, Aki az Atya ölén van.” (Jn 1,18) (Forrásmunkák az első posztban!) (Folyt.)xvi_benedek_manopelloban_2006_szept_1.JPG

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 4
angeles-y-demonios13_3.jpg     Az előbbi katekézisben bemutatottak világos és rendszeresen visszatérő megerősítést nyernek az ördögűzői szolgálat során. Egy napon ezt a kiáltást hallottam:
‒ Lucifer vagyok, az ég összes angyala közül a legfénylőbb; fellázadtam Isten akarata ellen, mert nem akartam a Názáreti fensége alatt állni; az »még elfogadható« lett volna, hogy Isten uralma alatt álljak, de a Názáretié alatt, aki Asszonytól születik, már sok volt, s ekkor azt mondtam: »Vagy Magadhoz teszel hasonlóvá vagy harcolni fogok Ellened, mert soha, soha nem hajlok meg egy olyan Isten előtt, aki hús-vér ember lesz, emberi vonásokat és emberi testet ölt«". Elment megtestesülni bennetek, aminél nincs utálatosabb és megalázóbb! ‒
     Egy másik nap, miközben a Szűzanyához imádkoztam, a következő tiltakozást intézte hozzám:
‒ Én tiszta szellem vagyok: képtelen vagyok elviselni, hogy Ő [Mária] Mellette [Krisztus] áll, és fölöttem. Én voltam a legszebb angyal, a legszebb, a legszebb; a legnagyobb, nagy voltam, nagyon nagy; én voltam Lucifer, a legkiválóbb angyal. Micsoda sértés! Micsoda sértés! Bűn nélkül foganni egy közületek valót! Micsoda sértés! A Szeplőtelen a legnagyobb sértés, amit Isten elkövetett ellenünk. Egy közületek valót foganni azon bűn alóli mentességgel, amelyet mi teremtettünk, elviselhetetlen sértés. Mindenkit megjelöltünk, mindenkire rányomtuk bélyegünket, mindenkire, Őt kivéve! Nem kellett volna ezt tennie velünk! Egy közületek való, aki bűntelen! Aztán ott van Ő [Krisztus], aki a ti undorító, féregrágta (itt feltehetően az emberi test halál utáni bomlására utal), hús-vér testetekben emberré lett. Miért tette? Azért, hogy minket tönkretegyen? Miért alázott meg minket ennyire? Miért alázott meg ennyire? ‒
(Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS ‒ Nagyvárad 2014. 65-67. oldalak nyomán.) (folyt.)satan-fall_1.jpg

Szólj hozzá!

Forrás 1  Forrás 2

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

A nyomor és tudatlanság sötétségében
     A Cornacchiola család, szélsőségesen szegény körülmények között élt Róma külvárosában. Történetünk szereplője Bruno 1913. május 9-én született egy istállóban. Ez maga is úgy történhetett meg, hogy anyja "mindenórásan" is mosást vállalt a köz-szökőkútban. Ott jött rá a szülés és bevitték egy közeli csűrbe.
     Megkeresztelésére csak akkor került sor, amikor apja börtönbüntetését letöltve visszatért otthonába. Nevét is az apja választotta, ő viszont Giordano Brunónak szerette volna megkereszteltetni. A jó plébános atya azonban erre nem nem volt hajlandó. A büszke papa végül csak akkor engedett, amikor a tisztelendő úr felajánlott neki egy üveg bort.
Bruno Cornacchiola 1925-ben.JPG     Ez a Bruno (aki majdnem Giordano lett), Róma istentelen nyomornegyedeiben élt és nevelkedett fel, bűnözők és prostituáltak között. Isten, Krisztus és a Szűzanya nevét csak a felnőttek káromkodásaiban hallotta. A kéregetés, lopás és verekedés, mindennapo-sak voltak számára. Egy módosabb asszony-tól, aki csomagjai segítésével bízta meg, a feladat végeztével egy szépkötésű könyvet csent el a házából. A Katekizmus volt. (12 évesen. Alul szüleivel)
     A családban állandóak voltak a veszeke-dések, az átkozódások és a gyerekek verése. Ennek okán, az idősebb gyerekek éjszakára elszöktek otthonról, hogy nyugodtan kial-hassák magukat. A kamasz Bruno is cipő nélkül, rongyokban, tetvesen járt a Lateráni Szent János-bazilika lépcsőjére aludni.
     Egyik reggel egy szerzetes felfigyelt az összefagyott fiatalemberre és bevitte magával a kolostorba. Ott megetették, megmosdatták, felöltöz-tették, s ami a legfontosabb, apácanővérek kezdték meg a hitoktatását. 40 napig a kolostorban élt, miközben felkészítették az elsőáldozásra, sőt a bérmálás szentségében is részesült.   Ekkor 16 éves volt. A kegyelem megmagyarázhatatlan érintésére, elvégezte Jézus Szíve tiszteletére a kilenc elsőpénteki szentáldozást. Ám ezzel véget is ért hitének gyakorlása és a vallásos neveltetése. Bár a szerzetesek beíratták az iskolába, oda is csak addig járt, míg meg nem tanult írni-olvasni.
     20 évesen behívták katonának, ahol életében először ehetett kedvére.
Katonai szolgálata befejeztével 1936. március 7-én összeházasodott egy gyermekkorából ismert szelíd és hallgatag lánnyal, Lo Gatto Jolandával (+ 1976), akinek külön kéréseként ment csak bele az egyházi esküvőbe. (folyt.köv.)famiglia-cornacchiola.jpg

Szólj hozzá!

Széleskörű nyomozás a Kendő ügyében

paul_badde.JPG     Paul Badde: ”Isteni Arckép, Manoppello-i Lepel” c. könyvében úgy véli, hogy körülbelül ez időben a hiteles Veronika Kendőjét ellopták a Szent Péter Bazilikából és helyére egy halott Jézus-arcot ábrázoló kendőt helyeztek el.
Feltételezik, hogy utoljára V. Pál pápa tartotta kezében a valódi Veronika Kendőt az ünnepélyes körmenet alatt, 1606 január 25-én.
1527-500wi_rom.jpgv_karoly.jpg

 

 

    Néhány történész hipotézise szerint már sokkal előbb is ellophatták a Kendőt, hiszen amikor 1527. május 14-én, V. Károly nagyrészt protestáns kato-nái elfoglalták Rómát és kirabolták, felgyújtották és halomra gyilkolták az embereket. (A barbár fosztogatók a vörösmárvány burkolatba vésték Luther nevét, mely máig megtekinthető emlék!) luther_image130.jpgV. Orbán pápa levelet írt az orvietoi hercegnőhöz, amelyben tájékoztatta őt, hogy csak a vatikáni Bazilika oltára előtt 500 férfi halt meg, a szent ereklyéket szétszórták, egy részét elégették, a Kendő azonban előkerült.
     Ezt megerősítik német történészek: Gustaw Draysen és Ludwig von Pastor, a Pápák történetében.
     VII. Kelemen pápa 1528-ban különleges utasítást adott ki, melynek célja az ellopott ereklye visszaszerzése volt. Tény, hogy az év november 26-án, ünnepélyes körmenettel, a visszaszerzett ereklyét a Szent Márk templomból visszavitték a Vatikánba.
robbery.jpgVeronika Kendőjét azonban újból ellopták 1606-ban. A Szent Péter Bazilikában két eltörött, kristályüvegű keret található, amelyek közül egyikben, Veronika Kendőjét őrizték. Ezekkel a keretekkel pontosan megegyezik a Manoppello-i Lepel nagysága. (Képen a Rómában őrzött /eredeti/ üres keret!)
blandina_manopello2.png     Badde Paul rámutat arra a tényre, hogy a Manoppello-i Lepel jobb alsó sarkán kristály darabokat találtak, ez kézzelfogható bizonyítéka, a felbecsülhetetlen értékű ereklye ellopásának. Német tudósok: Pfeiffer, Resch, Thiermeyer és Blandina nővér többéves kutatásai alapul szolgáltak a Badde által vezetett, újságírói nyomozásnak.
Ennek eredményéül szenzációs felfedezésre jutottak. A manoppellói templomban található Veronika Kendője azonos az új Bazilika építésekor, 1608-ban, titokzatos körülmények között ellopott Kendővel.
heinrich_pfeiffer-pfeiffer-2.jpg     Pfeiffer professzor biztos abban, hogy az Isteni Arckép a Manoppello-i Kendőn, a Krisztus sírjában keletkezett, az Úr feltámadása alatt. Ez a kendő egy nagyon finom „tengeri selyem” és az arc, a Torinói Leplen az elhunyt arcának negatív képe. A kettő abszolút összhangban van. Ez ugyanaz az arc és feltételezhetjük, hogy a leplen és a 1245075121023.jpgkendőn lévő Krisztus képek a feltámadás pillanatában keletkeztek, de a Manoppello-i Kendő képe egy pillanattal később, amikor az Úr már kinyitotta a szemét, de még nem a megdicsőült arcát mutatta!

V. Pál 1608-ban lebontatta a Veronika kendőjét őrző kápolnát, és ezután már bizonyosnak tekinthető, hogy az ereklye elkerült a Vatikánból. Viszont 1616-ban már határozottan az a hír járta, hogy Szent Veronika kendője eltűnt a vatikáni kincstárból.
(Forrásmunkák az első posztban!) (Folyt.)

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 3
angeles-y-demonios13_3.jpg     Francisco Suarez (+1617), spanyol jezsuita teológus, akinek nevéhez a modern kor talán legteljesebb angyal- és démontanának szintézise fűződik, (...) állítása szerint Lucifer és a többi rebellis angyal lázadásának oka az volt, hogy nem fogadták el az Ige jövőbeli Megtestesülésének tervét, amit Isten előre meghirdetett. Ezt a teológiai hipotézist a Zsidókhoz írt levél egyik kijelentésére alapozzák: "Amikor [Isten] Elsőszülöttjét bevezeti a világba, ezt mondja: »Imádja őt Isten minden angyala«" (Zsid 1,6). Isten valamiképpen feltárta a Fiú, az emberré lett Isten, Jézus Krisztus jövőbeli képét minden angyal előtt és felszólította őket, hogy kezdettől fogva ismerjék el Őt Uruknak és vezérüknek.
     Lucifer és az angyalok egy része visszautasították, hogy egy embert imádjanak, aki természeténél fogva alsóbbrendű náluk, habár ugyanakkor felsőbbrendű is, mivel a Legszentebb Szentháromság Második Személyének megtestesülése. A Megváltás isteni tervét angyali méltóságuk és a [teremtett] lények hierarchiájában betöltött nagyságuk hallatlan megsértésének tekintették, ezért megvetően visszautasították, így a gőg bűnébe estek, ami azonban (Boldog Duns Scotus állításával összhangban) a rendetlen önszeretetből fakad: a kéjsóvár szeretetből (lelki értelemben, hiszen nincs testük), és ezzel egyidejűleg saját kiválóságuk szeretetéből is. Önmaga és saját kiválósága rendetlen szeretetétől elvakítva Lucifer elvárta, hogy az Ige hiposztatikus egysége ne az emberi természettel, hanem szükségszerűen és kizárólag csak az angyali természettel valósuljon meg. (Hiposztatikus alatt értsd: az isteni természet egyesülését rajta kívüli olyan természettel, melyet maga Isten teremtett.)
     Ezért, amikor az angyalok felé elhangzik a felszólítás, hogy az emberré lett Krisztust ismerjék el vezérüknek és Istenként imádják, Lucifer ellenszegül és azt állítja, hogy ez a megtiszteltetés egyedül őt illeti meg. Lázadásába bevonta a többi angyalt is és meggyőzte őket, hogy kizárólag neki jár ki a hiposztatikus egység méltósága (vagyis: az isteni természetnek ‒ Lucifer szerint ‒ az ő angyali természetével kellett volna egyesülnie, nem pedig az emberivel, ahogy Krisztus Urunkban történt).
     Visszautasította Isten azon döntését is, mely szerint az Ige Megtestesülésével az angyaloknak "azt az asszonyt is fölöttük állónak kellett volna tekinteniük, akitől az Ige testet ölt. Ez az asszony, bár emberi teremtmény, s ezért természete szerint alsóbbrendű az angyaloknál, mégis az ő Királynőjük, akinek engedelmeskedniük kellett volna ‒ ugyanakkor minden más teremtmény Úrnője is, s a kapott kegyelemi ajándékok, ill. dicsőség tekintetében minden emberi és angyali teremtményt felülmúl. A jó angyalok, az Úr e parancsának engedelmeskedve, növekedtek alázatosságban, s ezért nem csupán elfogadták, hanem dicsőítették is a Magasságbeli hatalmát és misztériumait. Nem így Lucifer és társai: ők fellázadtak e parancs és misztérium ellen, gőgjük és hiúságuk még növekedett is, mígnem rendetlen dühében Lucifer magának akarta a kiváltságot, hogy az egész emberi nemzetség és minden angyali rend vezére legyen; s ha ennek a hiposztatikus egységen keresztül kell megvalósulnia, akkor ez benne érvényesüljön." (Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS ‒ Nagyvárad 2014. 62-65. oldalak nyomán.) (folyt.)angeli-caduti-3.jpeg

Szólj hozzá!

A hely nevének eredete

ter fontane apatsag.jpg     A Tre Fontane a mai Róma déli részén, a Via Laurentina mentén elterülő parkerdő elnevezése. Nevét Szent Pál lefejezése kapcsán kapta, mert a hagyomány szerint a levágott fej 3x fölszökkent és ahol a földet érintette, egy-egy forrás fakadt! Innen a név: Tre Fontane – Három Forrás! A környéket Aquae Salviae ‒ Szalviai Vizek-nek is nevezik!S.Pal Vertanusaganak temploma.JPG
     A vértanúság helyén már az 5. században volt egy kápolna, melyet I. Sergius pápa 689-ban felújíttatott és kibővíttetett. A 6. században görög és örmény szerzetesek telepedtek le. Majd a ciszterciták vették át 1140-ben.
     Napjainkban a trappisták apátsága működik a területen. Érdekesség, hogy több templom is látható az apátság területén, köztük az Égi Lépcső ‒ Scala coeli – (mely nem tévesztendő össze a Santa Scala-val!), mely Szent Benedek "égi lajtorja" látomása emlékére épült.
DSCF3535.JPG     A tulajdonképpeni Szent Pál mártíromsága templomban, há-rom teljesen egyforma mellék-oltár jelzi (fedi el) a "Három Forrást", melyek máig is működ-nek. (Egyiket lásd a mellékelt képen!)
     A templom melletti gyönyörű ősi eukaliptusz liget közt elszórt apátsági épületek pihentető látványa kikapcsolódást kínál a turistáknak és zarándokoknak egyaránt.
     A fenti apátságtól 1 km-re volt egy 1937-ben még szörnyen elhanyagolt és bokroktól övezett jelentéktelen barlangocska. Nos akkortájt, épp ott járt egy mélyen hívő hölgy, aki napjainkban elnyerte Egyházunktól a sinapi.JPGtiszteletreméltó címet. A neve: Luigina Sinapi (1916-1978) – aki ott és akkor –, a síró Szűzanyát látta a Tre Fontane-i elhanyagolt barlangban. A Szent Szűz többek között azt ígérte, hogy Ő még vissza fog ide jönni egy férfi miatt, aki most elkeseredetten küzd Krisztus egyháza és a pápa ellen, de a rendkívüli kegyelem, amit kiesdett számára Szent Fiánál, megté-ríti majd!
Luigina ismerte Pacelli bíboros öccsét és elmesélte neki ezt és még azt is, hogy a bátyja hamarosan pápa lesz.
     Ez a sorozatom, azonban sem egyik, sem a másik történetről nem szól, hanem kizárólag arról a férfiről, akit a Szűzanya említett Tiszteletreméltó Luigina Sinapinak! (folyt.köv.) (Alul jobbra a Scala coeli templom)Abbazia Tre Fontane 01.JPG

Szólj hozzá!

Keresztényüldözés és sajtószabadság – A kenyai tragédia margójára

     2015 nagycsütörtökön, az utolsó vacsora ünnepén Kenyában vértanúhalált halt 148 keresztény testvérünk. Ártatlanul, senkit sem provokálva, kizárólag keresztény hitük és meggyőződésük miatt estek a barbár erőszak áldozatául. A magyar online médiában mindez ma, 2015 tavaszán csupán apró betűs hír lehet.
     Az ország legolvasottabb, véleményformáló portálján, az Indexen, amelyik a Charlie Hebdo mészárlással három napig címlapon foglalkozott 4-5 különböző cikkben, nagypénteken már az eldugott hírek között sem volt fellelhető ez a szörnyű mészárlás. (Hol maradnak a tüntetők, az "Én is keresztény vagyok", táblákkal. Az államok vezetőinek kart-karba tevő bátor kiállásának hiányáról, nem is beszélve!)
     Ténykérdés, mégis szégyen, hogy a kenyai keresztény diákok és hozzátartozóik szenvedése nagyságrendekkel kisebb figyelmet érdemelt a hazai médiában, mint a szintén szörnyű párizsi merénylet, netán a Germanwings – tragédia, hozzávetőlegesen annyit, mint a Fradi napokban lecserélt kabalaállata.
     És még mielőtt valaki a „piac törvényszerűségeire”, esetleg a reklámbevételekre, netán a kattintások számára kezdene hivatkozni, gyorsan hozzáteszem: a viszonyítási pontnak tartott BBC, illetve a CNN online kiadásai még szombaton is folyamatosan frissülő, képes, főoldalon megjelenő vezető hírként hozták a tragédiát. A német nyelvű sajtó úgyszintén tele van vele mind a mai napig. Úgy tűnik hát, a keresztények szenvedése, az újkori keresztényüldözés csak az itthoni véleményformálók számára nem hír. Nem akarnak rá túl sok időt vesztegetni.
     Az időben előre haladva aztán hogy, hogy nem, (...) Ferenc pápa nagypénteken, a Via Crucis alkalmával elmondott felelősségteljes és igen explicit megemlékezése is hasonló sorsra jutott a szombati magyar sajtóban. Míg ugyanis a – és nem csupán a hazai „mértékadó értelmiség” által véleményformálónak kikiáltott – BBC, illetve a CNN is „Pope decries killing of Christians” – címmel egész szombaton címlapon hozta Ferenc pápa gyászát, addig itthon ugyanerről például az Index egy árva sort sem (!) írt, és nem is vett át. A szignifikáns olvasottsággal rendelkező portálok közül a Magyar Nemzet online-on (mno.hu) és a valasz.hu-n kívül egyedül az Origo vette át az erről szóló MTI hírt – amely péntek éjjel 23 órától egészen szombat reggelig maradhatott a címlapon. Azóta néma csend.
     Alkotmányjogi alaptézis, hogy a sajtó szabadsága a tájékoztatás szabadsága mellett a tájékozódás szabadságát is jelenti. Ez azt jelenti, hogy nem csupán az újságírónak van joga bármit leírni, illetve nem csupán a karikaturistának áll szabadságában gyalázni a Szentháromságot, de a médiafogyasztónak is joga van a pártatlan, elfogulatlan, manipulációmentes tájékoztatáshoz.
     Nos, az a szomorú valóság, hogy ez a jog sajnos ma, amikor a világ vezető hírportáljai, a BBC, illetve a CNN egész napos „breaking news”-ként hozzák ezt az értelmetlen mészárlást úgy csütörtökön, mint pénteken és szombaton, Magyarországon nem érvényesül. És nem a politikai hatalom, nem az antidemokratikusnak kikiáltott szabályozás okán, hanem épp ellenkezőleg: az egyoldalú, elfogult, a kereszténység eszméivel szemben álló, radikál- (lidero- )anarchista újságírók által foglyul ejtett mainstream tájékoztatás miatt. A közömbösség, az elfogult tájékoztatás ilyen foka szégyen a teljes magyar médiára nézve, tisztelet az elenyésző számú kivételnek. (...) Közös a felelősségünk. (A szerző budapesti evangélikus gyülekezeti tag.) (A zárójelbe tett megjegyzések, a szerkesztőtől!)
Forrás kenyai_meszarlas_n.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

Szólj hozzá!

Aki nem akar hinni, az nem is fog!

luther_in_rome.jpg


image007_1.jpg     Amikor 1520-ban Luther Márton a Szent Péter Bazilikában legelőször megpillantotta a leplet, mint Szent Veronika kendőjét, valószínűleg fény alatt látta és ezért nem fedezte fel a képet rajta. (A mellékelt kép is bizonyítja, hogy mögöttes fény esetén a Kép egyáltalán nem látható!) Mély csalódottságát erőteljes állítással fejezte ki: „Azt állítják, hogy Veronika kendőjén meg van örökítve a Miurunk igazi arca. Eközben a szegény közemberek nem látnak semmit a világos lenen kívül a fekete deszkán”. És íme, Luther az első benyomásnál megállt, s nem ment közelebb, hogy megbizonyosodjék. A pápaság elleni vádaskodásai és a különféle előítéletek bezárták a reformátor előtt az utat, hogy megismerje az igazságot és ennek nyomán nevezte Veronika kendőjét indulatosan „a római pápák ördögi csalásának”.heinrich_pfeiffer_2_1_.jpg
     A Gregorian Egyetem professzora Heinrich Pfeiffer SJ, éveken át kutatta a Veronika Kendőjével kapcsolatos esetet a művészet-történet szempontjából, a kereszténység legrégebbi forrásainak segítségével.
A kutatások kimutatták, hogy a Manoppello-i kép ősmintaként tekinthető a Krisztus Arcot bemutató összes kép számára. A kutatások megindításához a professzort sindone_3_big.jpgBlandin Paschalis Schlöner trappista szerzetesnő és ikonfestő feltárásai ihlették meg. A nővér, több éves, aprólékos kutatások eredményeként bebizonyította, hogy a Manoppello-i lepel arca tökéletesen fedi a Torinói leplen lévő arcot.
     A tizenötödik és korábbi századból származó, hivatalos Veronika Kendő-másolatokon ugyanaz a Jézus arc látható: nyitott szemmel, hajjal, szakállal, határozott orral, letakart füllel és nyakkal.
Veronikát Európa legnagyobb festői festették meg.
     Jacop Grimaldi, a pápa megbízásából, leltár szerint összeírta a Szent Péter Bazilika összes kincsét. Az 1618 és 1620-as években általa megírt és nyomtatásra kerülő: Opusculum de Sacrosancto Veronicae Sudario másolatok címoldalán a Veronika Kendő Isteni Arckép látható, pontosan úgy, mint az addig megfestett képeken.
     Azonban az 1635-ből való Opusculum másolaton már más ‒ csukott szemű Krisztus Arckép látható (Lásd alul!)  ‒, amikor VIII. Orbán pápa felszentelte az újonnan épült Szent Péter Bazilikát.
(Forrásmunkák az első posztban!) (Folyt.)grimaldi_copy_eyes_closed.jpg

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 2
angeles-y-demonios13_3.jpg     A démonok e vallomása után Szent Domonkos a jelen levőkkel a Rózsafüzért imádkoztatta, lassan és tiszteletteljesen. S íme, a váratlan meglepetés! A Szent és a nép által elimádkozott minden egyes Üdvözlégyre tüzes széndarabok formájában démonok sokasága hagyta el a megszállottat. Amikor a szerencsétlen teljesen megszabadult, a Szent Szűz, továbbra is láthatatlanul, megáldotta az embereket, és mindannyian érzékelhető módon heves örömet tapasztaltak. Ez a csoda sok albigens eretnek megtéréséhez vezetett, akik még a Rózsafüzér testvéri közösségébe is beléptek.
     A későbbiekben ‒ saját gyakorlatom és más ördögűzők tapasztalata alapján ‒ (írja Fracesco Bamonte) kifejezések és gesztusok sorát mutatom majd be, melyet a démonok intéztek a Szűzanyához.
Nélkülözhetetlen azonban tisztázni, hogy ezekben egyértelműen nem a gonosz lélek, hanem maga Isten a kezdeményező, (...) tehát a gonosz lélek, saját akarata ellenére, olyasmiről kénytelen tanúságot tenni, amiről nem akar tanúskodni.
     Amikor, például, a szertartás során a megszállott hívőt szentelt vízzel hintik meg, a démon az illetőn keresztül kinyilvánítja határtalan nemtetszését, egészen az erőszakos reakciókig menően. Az egyszerű vízzel történő meghintés azonban semmiféle fájdalmat nem okoz a démonnak, sőt, mi több, olykor nyíltan kimutatja: hogy felismerte, nem szentelményről van szó (az ördögűzés szertartásának alávetett személynek nyilvánvalóan nem lehet tudomása arról, melyik a valódi szenteltvíz).
     A démon tehát, Isten kényszerítő erejének engedve, kénytelen tanúskodni a szenteltvíz szerepéről, melyet a Római Misekönyv szavai szerint (bocsánatos) bűneik bocsánatára, a gonosz csábításainak elkerülésére és Isten oltalmának elnyerésére használunk. Amikor valamilyen ereklye jelenlétében ingerülten reagál és láthatóan azt is tudja, melyik szenthez tartozott, akkor, kényszerűen, az illető szentségéről és az életszentség isteni eredetéről tanúskodik.
     Amikor olyan nyelven beszél, amelyet az ördögűző ismer, a megszállott személy azonban nem, akkor a megszállottól különálló, saját azonosságáról tanúskodik.
     Amikor az ördögűzés alatt az ördögűző pap gondolatban valamilyen szentírási szöveget vagy a Hiszekegyet imádkozza magában, az ördög pedig dühében üvölt és őrjöngve reagál, akkor az Isten Igéjéből és a Hitvallásból fakadó világosságról és megváltó erőről kénytelen tanúságot tenni.
     Az ördögűzői szolgálatot végzők gyakorlatából számtalan más példát lehetne még idézni beszámolóik alapján. Az alábbiak jobb megértése érdekében azonban fontosnak tartom kiemelni, hogy az ördögűzések alatt vannak pillanatok, amikor az ördög, bár nem akarja, a fölötte álló isteni hatalommal szembesülve, mégis kénytelen, különböző gesztusokkal, reakciókkal és szavakkal, hitünk igazságait megerősíteni. Ez természetesen nem tesz hozzá semmit ahhoz, amit már tudunk és hiszünk; mindazonáltal határtalanul vigasztaló és épületes hitigazságaink erejének és érvényességének ilyen nyilvánvaló megerősítését látni. Gondviselésszerű megerősítéssel szolgálnak továbbá e példák az isteni Bölcsesség azon tulajdonságáról, hogy képes a rosszat jóra fordítani.
     Így a démonok a Szent Szűz tekintetében is, sőt, főképp az ő szentségét és a vele kapcsolatos dogmákat illetően, akaratlanul is megerősítéssel szolgálnak.
(Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS ‒ Nagyvárad 2014. 49-51. oldalak nyomán.) (folyt.)tumblr_mdy122mimd1rqxd5ko1_1280.jpg

Szólj hozzá!

Róma kincse

1212image058.jpg     A 753 évi Pápai Krónikában feljegyezték, hogy az ünnepélyes körmeneten, II. István pápa mezítláb vitte a nem emberi kézzel festett Krisztus Arcképet.
     Mindenki meg volt győződve arról, hogy a Krisztus Arcképet nem emberi kéz festette, ezért acheiropoietos nevet adták neki. Nyilvánvaló volt, hogy ez a legjobban ismert ereklye, melyet a Szent Péter Bazilikában őriztek.dante_alighieri_i.jpg 

 

  Dante Alighieri (1265-1321) azt írja a Vita nuovában, hogy tömegesen jöttek megnézni a Krisztus Arc képmását a Szent Veronika Kendőjén. Az Isteni komédiában, több alkalommal ír Dante a Veronika Kendőjéről, kiemelve, hogy az, az Isten Arcát ábrázolja. 

Ez a jelenet inspirálta XVI. Benedek pápát is az első enciklika megírására: Isten maga a Szeretet.

saint-bridget-of-sweden-01.jpg     A svéd Szent Brigitta, aki részt vett az 1350-es jubileumi év ünneplésén, is ír arról az igazi Krisztus Arcképről, melyet Veronika Kendője megörökített.
     Ennek az ereklyének fontosságát az a tény is bizonyítja, hogy az új Szent Péter Bazilika építésének alapkövét 1506-ban azon a helyen tették le, ahol elsőként azt az óriási oszlopot építették fel, melynek belsejében a Vatikán Kincstára kapott helyet.
     A Kincstár létrehozásának elsődleges célja a „Valódi Krisztus Arc” képének őrzése volt. Az oszlopon, amely Jeruzsálemi Szent Veronika nevét viseli, a következő felirat található a mai napig: „Veronika Kendőjén megörökített magasztos Megváltó Arckép méltó megünnepléséhez, VIII. Orbán pápa építtette és díszíttette fel az 1525-ös Jubileumi Évben.” (Lásd legalsó kép!)
(Forrásmunkák az első posztban!) (Folyt.)pope2.jpg
veronika_bc069902.jpg

Szólj hozzá!

Gigantikus Krisztus szobor Tokaj-Hegyalján

     Nyolc és fél méter magas, gránitból készült Áldó Krisztus szobrot állítottak fel Tarcalon. A monumentális alkotást egy vállalkozó adományozta és a Tokaj-hegyaljai település Ó-temető feletti dombján helyezték el. A mintegy 50 tonnás szobor minden bizonnyal turistalátványossággá is válik, ekkora méretű és témájú alkotás eddig nem volt a térségben.
     A felajánló egy márvány-, gránit- és kőfeldolgozással foglalkozó gávavencsellői cég vezetője. Petró Attila hívő emberként sokat járt a tarcali Mária-Terézia kápolnában, ahol egyszer egy papírlapot talált, amin egy Jézus szobor volt. Ez adta az ötletet arra, hogy megvalósítsa a látottakat a Tokaji-hegy oldalában. A monumentális alkotást a szintén hegyaljai (szerencsi) Szabó Sándor szobrászművész készítette öt hatalmas gránittömbből. Az adományozó mindössze annyit kért cserébe, hogy egy méltó körülményt alakítsanak ki a szobor környékén.
     Amiként Butta László Tarcal polgármestere nyilatkozott, egy sétányt építtettünk ki és gyümölcsfa ligetet, tájjellegű bokrokat is telepítünk a két és fél méter széles sétány környezetébe. A szobrot négy reflektorral akarjuk megvilágítani, így szürkülettől pirkadatig is látható lesz – tette hozzá a polgármester.
     A szobortól a zarándokturizmus fellendülését várják. Erre minden esély meg is van Tarcalon, hiszen még ebben az évben elvégzik a Mária-Terézia kápolna felújítását is, a munkálatokat Degenfeld grófnő finanszírozza. Előtte pedig egy új 34 férőhelyes zarándokházat is átad a katolikus egyház, tovább növelve a hívők komfortérzetét.
     Tarcal egyébként pontosan a Mária út (Mariazell-Máriapócs-Csíksomolyó) főtengelyén fekszik és a Nemzetközi Zarándoknapba is bekapcsolódik.jezus_szobor_1.jpgjezus_szobor_2.jpgjezus_szobor_3.jpg

Szólj hozzá!

Ördögűzők tapasztalatai Szűz Mária közbenjárásáról 1
angeles-y-demonios13_3.jpg     Montforti Grignion Szent Lajos Mária az alábbi epizódról számol be Guzmán Szent Domonkos életéből:
Amikor Carcassone közelében a Rózsafüzért hirdette, Szent Domonkosnak bemutattak egy démonoktól megszállott albigenst (albigensek, albiak: a 12. században a dél-franciaországi Albi városban keletkezett eretnekség /M. Kat. Lexikon/). A Szent a tizenkétezres tömeg szeme láttára megparancsolta a démonoknak, mondják meg, hogy kitől félnek a legjobban a Mennyek Szentjei közül, s melyikük méltó leginkább az emberek szeretetére és tiszteletére. A kérésre a pokoli szellemek hangos kiáltozásban törtek ki. A Szent kitartó sürgetésére sem akartak válaszolni neki. Ekkor a Szent térdre ereszkedett és a Szűzanyához imádkozott: "Nagyhatalmú Szűz, Mária, Rózsafüzéred erejében parancsold meg az emberi nem ezen ellenségeinek, hogy válaszoljanak kérdésemre". A segítségül hívásra nyomban lángcsóva csapott ki a megszállott ember füléből, orrából és szájából; a jelenlevők remegtek félelmükben, de senkinek nem esett baja. A démonok újra könyörögve kérték a Szentet, ne gyötörje őket tovább. Ekkor, még mindig térden állva, újra a Szent Szűzhöz könyörgött: "Ó, Bölcsesség Legméltóságosabb Anyja, a jelenlevő nép miatt, akik már megtanulták, hogyan kell imádkozni az Angyali Üdvözletet (az Üdvözlégy kezdetű imát), könyörgök hozzád, parancsold meg ezen ellenségeidnek, hogy érthetően és világosan vallják meg a nyilvánosság előtt a teljes igazságot a Rózsafüzérről". Az ima végeztével, angyalok sokaságának körében, meglátta maga mellett a Szűzanyát, amint egy aranybottal rásújt a démonra, mondván: "Felelj az én szolgámnak, Domonkosnak, ahogy kérte tőled". Szent Domonkoson kívül senki más nem látta a Szűzanyát. A parancs hallatán a démonok ordítozva mondták:
‒ Ó, ellenségünk, pusztulásunk és zaklatottságunk! Miért szálltál le az égből, hogy ily gyötrelmet okozz nekünk? Ó bűnösök védelmezője, a Pokolból kiragadod őket, ó, Paradicsom biztos útja, valóban mi vagyunk kénytelenek, akaratunk ellenére, kimondani a teljes igazságot? Valóban meg kell vallanunk mindenki előtt, ami szégyenünkre válik és romlásba dönt minket? Jaj nekünk! S örök átok a sötétség fejedelmeinek! Nos, rendben, halljátok hát ti, keresztények: Krisztus eme Anyja mindenható, és képes megakadályozni, hogy szolgái a Pokolba kerüljenek. Ő, mint a Nap, szétoszlat ja mesterkedéseink és fondorlataink sötétjét; Ő meghiúsítja cselszövéseinket, hatástalanítja csapdáinkat, s miatta lesz minden kísértésünk hiábavaló és eredménytelen. Kénytelenek vagyunk beismerni, hogy senkit nem tudunk kárhozatba dönteni, aki szüntelen kitart szolgálatában. A Szentháromsághoz intézett egyetlen sóhaja többet ér a szentek minden imájánál, fogadalmánál és kívánságánál. Jobban tartunk tőle, mint az összes üdvözülttől együttvéve, és semmit sem vagyunk képesek hűséges szolgái ellen tenni. Sőt megesik, hogy sok keresztény, aki a szokásos törvények szerint kárhozatra jutna, ha segítéségül hívja halála pillanatában, az Ő közbenjárására sikerül megmenekülnie. Óh, ha ez a kis Máriácska ‒ dühükben így nevezték a Szüzet ‒ nem szegülne szembe terveinkkel és erőfeszítéseinkkel, már rég felforgattuk és tönkretettük volna az Egyházat, tévedésbe és hűtlenségbe vittük volna a teljes hierarchiát, mint ahogyan minden rendű és fokozatú tagját is! Az ellenünk alkalmazott erőszak következtében kénytelenek vagyunk hirdetni továbbá, hogy egyetlen ember sem fog elkárhozni, aki kitart a Rózsafüzér imádkozásában, mert Neki sikerül elérnie, hogy szolgái őszinte bűnbánatot tanúsítsanak, s így megbocsátást és búcsút nyerjenek. ‒
(Forrás: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS - Nagyvárad 2014. 46-48. oldalak nyomán.) (folyt.)dominique_le_rosaire.jpg

Szólj hozzá!

Ne féljetek, Én legyőztem a halált! Egy kis idő és újra eljövök, de Szeretetem Szentségében – a Kenyér és Bor színe alatt –, veletek maradok az idők végezetéig! Aki keres, az megtalál az Evangéliumokban, ne hallgassatok tehát senki másra, csak Egyházam tanítására! Mert sokan jönnek az én nevemben, hogy megtévesszenek titeket, én azonban íme, mindezt előre megmondtam nektek! (A szerk. elmélkedése)

en_legyoztem_a_halalt_p1070931.jpg

 

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT,

mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. 

Légy te az első!

  

Szólj hozzá!

A Kendő vándorútja

image012.jpg     Tudományos kutatások egyértelműen rámutatnak, hogy a Manoppello-i lepel Jeruzsálemből származik. Az Arc megörökítése Krisztus sírjában keletkezett, az Ő feltámadása alatt. Több mint valószínű, hogy a Torinói Lepel és a” Veronika Kendője” Edessába kerültek, ahol az V. századig őrizték.
veronica_wipes_face_of_jesus.jpg    Tibilisből, a VI. századból származó szövegben azt olvassuk, hogy a Szűz Anya, Fia mennybemenetele után őrzött egy vászonképet, amely az Úr Jézus sírjában keletkezett. Azt a képet magától Istentől kapta, hogy imádkoz-hasson, Fia képét nézve. Ez valószínűleg igaz, ám a Veronikáról szóló történet csupán legenda, aki Jézus arcát törölte a Keresztúton, nagy eséllyel a középkorban keletkezett, a csodás kép következő magyarázatával: A kendőn ugyanis nem találtak vérnyomokat és állítólag nem létezett Veronika sem.
 veronica1.jpg    Amikor "Szent Veronika Kendőjéről" beszélünk, akkor ez csak a Jézus sírjából való kendő meghatározása. A Veronika név latin és görög szavak egyesítéséből származik: veraeikon = „valódi kép”, de nevezték „Első Ikonnak” és „Camuliani lepel”-nek is.
     Nos, ez az un. Veronika Kendő a VIII. században Rómába került és a Szent Péter Bazilikában őrizték, a Szent Veronika kápolnában.
(Forrásmunkák az első posztban!) (Folyt.)route_of_veronica_veil_1.jpg

Szólj hozzá!

Egy Gloria Polo Ortiz nevű bogotai (Kolumbia) fogorvosnőbe villám csapott. Belső szerevei elégtek és a klinikai halál állapotában szállították kórházba. Halál utáni élményeit könyvben írta le, lelkivezetőjének ajánlásával. Ebből idézünk. 5

angeles-y-demonios13_3.jpg     Térjünk vissza arra a szörnyű helyre a borzalmas szakadékhoz, (torokhoz), ahol én voltam (a tisztítótűz szélén). Tudniuk kell, hogy istentelen voltam, gyakorlatilag ateista. Azt hittem, hogy nem létezik ördög, aztán meg azt is, hogy Isten sincs.
     De itt, ilyen körülmények között kiabálni kezdtem: „Ó, szegény lelkek a tisztítótűzben, kérlek benneteket, vigyetek ki innen, segítsetek nekem. Kérlek benneteket, segítsetek!”
Tehát kiabáltam, s maró fájdalom fogott el. Észrevettem, hogy embermilliók sírtak. Hirtelen rengeteg embert láttam, jórészt fiatalokat, akiknek kimondhatatlan fájdalmuk volt. Ezen a szörnyű helyen ebben az ingoványban gyűlölettel és fájdalommal tele csikorgatták a fogaikat, üvöltés és fájdalmas kiáltás tört fel belőlük, ami megrémített, s amit sose tudok elfelejteni.
     Értik ezt? Ez az Isten távolléte, ez a bűn, ez a bűnök következménye. Értik, mi a bűn? A bűnök Istennel teljesen ellentétesek, mert Ő a végtelen szeretet.
     Olyan rettenetes a bűn, hogy ilyen szörnyű következményekkel jár. Mi pedig viccelődünk rajta. Viccek a bűnökről, a pokolról és a démonokról. Közben sajnos nem tudjuk, mit teszünk.
Ezek öngyilkosok voltak, akik elkeseredésükben ölték meg magukat. Most ebben a kínlódásban, ebben a gyötrődésben, ebben a fájdalomban voltak. Körülvéve félelmetes dolgokkal, démonokkal, akik kínozták őket.     Ebben a tortúrában a legrosszabb Isten teljes távolléte, mert Istent ott nem érezni.
És megértettem, hogy akik öngyilkosok lesznek, addig kell, hogy ott maradjanak, ameddig éltek volna a földön. Az öngyilkossággal kiestek Isten rendjéből, ezért mehetnek hozzájuk a démonok.
     A tisztítótűzben a „Szegény lelkeket” megkímélik minden gonosz befolyástól. Ők már Isten látásának várományosai, és nincs semmi kapcsolatuk a démonokkal. Istenem, milyen sok szerencsétlen ember, főleg fiatalok; olyan sokan sírnak, szenvednek, kimondhatatlanul szenvednek.
Ha tudnák, mi vár rájuk az öngyilkosság után, biztos inkább börtönbüntetést vállalnának, mint ilyet.
     Tudják, milyen szenvedést kell mindemellett elviselniük?
Látniuk kell, hogy szüleik, legközelebbi hozzátartozóik, akik még élnek, miattuk szenvednek, szégyenkeznek, lelkiismeret furdalásuk van.
„Ha szigorúbban neveltem volna, ha megbüntettem volna, ha nem büntettem volna meg, ha mondtam volna neki, ha ezt vagy azt tettem vagy nem tettem volna…” ezek a lelkiismereti kérdések nagyon nagyok és nyomasztóak tudnak lenni. Ez a földön is pokol.
Hogy hozzátartozóiknak ezt a kínlódását látniuk kell, még jobban megnehezíti a helyzetüket. Ez a legnagyobb kín számukra, és ennek nagyon örülnek a démonok, és mutogatják nekik ezeket a képeket: „Nézd, hogy sír az anyád. Nézd, hogy szenved apád. Nézd, ahogy kétségbeestek, és magukat okolják. Nézd, ahogy veszekednek, és szidják egymást. Nézd, milyen fájdalmat okoztál nekik. Nézd, most Isten ellen lázadnak. Nézz a családodra, ez a te hibád!”
     Ezeknek a „Szegény lelkeknek” mindenekelőtt arra van szükségük, hogy a hátramaradottak megváltoztassák az életüket, és a szeretet műveit cselekedjék, tegyék a jót, szentmisét mondassanak a halottakért, és ezen a szentmisén ők maguk is részt vegyenek.
Ezzel ezek a lelkek vigasztalást nyernének. Azok a lelkek, akik a tisztítótűzben vannak, már semmit nem tudnak tenni saját magukért. Egyáltalán semmit, de Isten a szentmise mérhetetlen kegyelmével sokat tud segíteni. Ily módon segíthetünk rajtuk, misét mondatunk, a szentmisén részt veszünk, és a szentmiseáldozaton való áhítatos részvételünket, mint adományt az Isten anyjának, Máriának közvetítésével átnyújtjuk a Mennyei Atyának.
     Ijedten vettem tudomásul, hogy ezek a lelkek nem tudtak nekem segíteni. Ebben a szörnyű pánikban újra kiabálni kezdtem: „Ki az, aki tévedett velem kapcsolatban? Ez csak tévedés lehet! Én szent vagyok, életemben mindenki szentnek nevezett. Soha nem loptam, soha nem gyilkoltam. Senkinek nem okoztam fájdalmat. A gazdasági válság ideje alatt ingyen kezeltem a betegeket, gyakran nem kértem pénzt, amikor nem tudtak fizetni. Vásároltam a szegényeknek. Mit keresek én itt?”
     Arra hivatkoztam, hogy nekem jogom van a mennybe jutni! Azt gondoltam, hogy nekem, aki olyan jó voltam, a mennybe kellett volna jutnom. „Mit keresek én itt? Minden vasárnap mentem a szentmisére, bár ateistának vallottam magam és semmire sem figyeltem, amit a pap mondott. Csak ritkán mulasztottam szentmisét. Hát mit keresek én itt? Szabadítsatok ki innen! Vigyetek ki innen!”
     Tovább folytattam a kiabálást, őrjöngést, rajtam az undorító kukacokkal, férgekkel.
„Római katolikus vagyok, gyakoroltam a vallásomat, szabadítsatok ki innen!”
(Dr. Gloria Polo Ortiz: Akit villámcsapás ért - Mara Na Tha - kiadó 2009. Részlet)tisztitotuz_000tukor.jpg

Szólj hozzá!

Tormay Cécile: Feltámadás
tormay_cecile_200.jpg
A természet kínosan vajúdott a véres golgotai emlékek súlya alatt. Egyszer már megvirradt a földön azóta, hogy Elvégeztetett, de Jeruzsálemben csak felhők között látták a napot. Könnytől volt nehéz a lég, elfojtott bánat sóhajtott még a szélben is… A második gyászos alkonyaton aztán végre egy derengő sugár szállt le a magasból. Oda szállt el a Jozefát völgyébe, hol a tüskés bozót s a csenevész olajfák sűrűjében az apostolok bujdokló kis csapatja rejtőzött a tömeg vak dühe elől. A tovatűnő napfényt kérdőn követték tekintetükkel mindannyian: vajon mit hoz nekik, ha holnap visszatér?...

Mióta a Mestert megfeszítette a nép, nem váltottak hangos szót egymással. Kétségbeesetten, tanácstalanul néztek a jövő elé. Naphosszat tépelődtek, éjente pedig sírtak és fohászkodtak.

Imádkozással telt el az éjszaka is. Az idő múlt, s a virradat habozva kezdte már tépdesni a halmok felett az éji szemfödőt. A domb irányában megszaggatott köntösben egy gyászoló asszony haladt el ekkor a köves úton – vivén kezében illatos keneteket, drága gyolcsot és virágokat.

Lent a völgyek ölén szárnyra kelt a hajnali szellő, túl a halmokon pedig, a pálmák ringó koronái között, mintha láthatatlan szövétnekek gyúltak volna ki, egyszerre füstös pír szökött fel az égre. A Golgota felett hirtelen lángözön árasztotta el a boltozatot, s a Megváltó keresztje – összekötve egymással a földet és eget – elsőnek győzte le az éjszakát. És mentől fényesebben ragyogott a glória Jézus keresztje körül, annál nagyobb árnyat vetett le az a kereszt Jeruzsálemre, mely mint egy óriási fehér csonthalom hevert ott a Golgota lábánál.

Az apostolok előfutottak rejtekükből. Új reménység szállt szívükbe, mert ismét fénylett a mindenség, csakúgy mint akkor, mikor a Mester még közöttük járt.

A domb mögött e percben régi pompájában kelt fel a nap, és vele egyszerre megjelent a bársonyos mezőn egy nő alakja is. Mintha a Nap tűzkorongjából futott volna elő, ragyogott, lángolt a fényárban egész valója. Szállongó, vörös fürtjei mint égő szárnyak csapkodtak körülötte a légben, s vinni látszottak őt repülve az apostolok felé.

Megdöbbenve ismertek rá valamennyien: Mária!...Mária Magdolna!

És ő lelkendezve tárta ki feléjük karjait, s szava, miként az első húsvéti harangszó e Földön, diadalmasan csendült meg hegyek-völgyek felett:

Üres a sír, de Ővele van tele az egész világ!

Tormay Cécile, 1903.74546147.jpg 

Szólj hozzá!

Amiről nem hallani, vagy mégis?

badde_das-gottliche-gesicht.jpg     A Die Welt német újság 2004. szeptember 23-án leközölt egy cikket: "Krisztus igazi arca" címmel. A feltámadás különleges ereklyéjének megtalálása? ‒ írta Paul Badde, egy ismert német újságíró. Nos, ez az újságíró két bestsellert is írt: a Guadalupe-i Mária-kép, valamint a Feltá-madás különleges ereklyéje a Manoppelló-i kendő titkairól, ez utóbbit ‒ „Das Göttliche Gesicht” (2006) ‒ az Isteni Arc címmel.klaus_berger_2.JPG
A Focus c. hetilap német kiadásában Klaus Berger, korunk egyik legnagyobb bibliakuta-tója tollából is megjelent egy, a Manoppelló-i titokzatos istenarcot hordozó fátyolról: „Jézus Manoppellói arcképe az Evangélium első oldala, mely a Feltámadás pillanata”. (Lásd legalul!)
     Magyar nyelven egyedül a „Szeressétek egymást” lengyel katolikus magazin 2009/3. és a 2014/12. számában találkozhattunk, valamint néhány internetes felületen.
     Nos, blogommal hozzá kívánok járulni az ismeretek bővítéséhez, mert a Torinó-i halotti lepelhez hasonlóan a Manoppello-i „Isteni Arc” is a világ legnagyobb csodája. Tény, hogy tudományos szempontból ezek nem jöhettek volna létre, amiként az egész világon nincs ezekhez hasonló, amelyek jellemzőikben hasonlatosak vagy utánozhatók lennének. A holy-face_001.pngTorinó-i Lepel egy anatómiailag pontos fotónegatív, mely a Feltámadás első pillanatát örökítette meg, a kiszenvedett, halott Krisztust. A Manoppelló-i Kendő a Feltámadás "második pillanatát" mutatja pozitív képként, a szenvedések és torzulások nyomait még magán viselő, nyitott szemű, a még meg nem dicsőült Krisztus Arcot. Ezért nevezhető a „Feltámadás Pillanatának”!
     A manoppellói anyag méretei: 17×24 cm, egy ezüst ereklyetartóba foglalva. Manoppello főtemplomának oltárán van kiállítva a nagyközönség számára; melyen kedvező fényviszonyok mellett az Arc jól látható. Ezt a képet nevezte Szent Pio atya „Volto Santo Manoppello”-nak, „a legnagyobb csoda, minek a birtokában vagyunk”.
     Manoppello egy 5000 éves kis város, Abruzzó tartományban fekszik Pescaratól 30 km-re. A környéken, Lancianóban található a híres Eucharisztikus Csoda szentélye.manoppello86.jpg


Posztjaimhoz, az alábbi forrásokat használtam fel:

PAUL BADDE: Das Göttliche Gesicht: Die abenteuerliche Suche Nach dem wahren Antlitz Jesu,
Pattloch Verlag, München 2006
SAVERIO GAETA: Il Volto Risorto, Familia Christiana, 2005
SZERESSÉTEK EGYMÁST Katolikus magazin 2014/12. szám
http://www.ignatius.com/promotions/faceofgod/paul-badde.htm
http://www.szeressetekegymast.org/nr/latott_es_hitt/a_manoppelloi_lepel_tortenete.html http://www.acheiropoietos.info/proceedings/JaworskiWeb.pdffocus_1150406_klaus_berger.jpg

Szólj hozzá!

Egy Gloria Polo Ortiz nevű bogotai (Kolumbia) fogorvosnőbe villám csapott. Belső szerevei elégtek és a klinikai halál állapotában szállították kórházba. Halál utáni élményeit könyvben írta le, lelkivezetőjének ajánlásával. Ebből idézünk. 4

angeles-y-demonios13_3.jpg     A gonosz azzal hitegeti a fiatalokat, hogy a szex élvezetszerzésre való, és nem kell az embernek lelkiismereti problémát csinálnia belőle. Tudják, miért teszi ezt a Sátán? Miért csábítja arra az embereket, hogy ilyesmit tegyenek? Sok más okon kívül azért, mert emberáldozatokra van szüksége, mert minden abortusz a hatalmát növeli a Földön. (...)
     Kérdezem Önöket, hány abortuszt végeznek évente ezen a világon? Vagy akár csak egyetlen nap is? Vagy hányat egy hónapban? Le tudjátok mérni a bűnök rettentő méreteit? A tömeggyilkosság mértékét, a fájdalmat és szenvedést, amit az Istennek okozunk? Neki, aki olyan kegyes hozzánk, és szeret minket, mi pedig, mint szörnyetegek egyre csak bűnöket követünk el.
     Az abortusz a legsúlyosabb bűn, ami minden bűnnél nagyobb!
Minden alkalommal, amikor egy magzat, egy ártatlan gyermek vére kifolyik, ez olyan, mintha tűzáldozatot mutatnánk be a Sátánnak. Hatalma egyre jobban nő a Földön. A gyermek lelke kétségbeesetten segítségért kiabál, de senki nem akarja meghallani! Még egyszer megismétlem nektek: ez egy érett, felnőtt lélek, ha a teste egy piciny gyermekéé is. Már minden benne van, amiként az almamagban is ahhoz, hogy terebélyes fa legyen belőle.
     A testnek ugyan fejlődni és nőnie kell, de a lélek már készen van. Ez a kiáltás, ami a fiatal életből kitör, megölésekor, megrázza az eget, a pokolban viszont győzelmi ordítás tör ki, mint egy futballmeccsen, amikor gólt rúgnak. A pokol olyan, mint egy stadion, óriási belátható területen rengeteg démon, ördög és alördög van, akik diadalittasan ordítanak.
     A démonok rám öntötték a gyermekem vérét, ami a lelkiismeretemben volt, és azoknak a vérét, akiket arra biztattam, hogy vetesse el a gyermekét. És ezáltal is az én világos lelkem átláthatatlan sötétséggé vált. Miután elvetettem a gyermekemet, teljesen elvesztettem a bűnre való érzékemet, valóban azt hittem, hogy nincsenek bűneim. (Dr. Gloria Polo Ortiz: Akit villámcsapás ért - Mara Na Tha - kiadó 2009. Részlet)a_wave-g.jpg

Szólj hozzá!

Záró elmélkedés 

      Az est leszálltával kérdezd meg önmagadtól, mit tettél Országom eljöveteléért? Ne légy önmagaddal soha megelégedve, mert a földön ennek nincs helye. Fáradozásod jutalma nem e világból való jutalom. Most azon légy, hogy minél többet fáradozz. A megaláztatást tekintsd mindig a legnagyobb eszköznek, ez mindig bőséges gyümölcsöt hoz munkádra. Keresd és szeresd a megaláztatást! Én is ezt tettem egész életemben. Ha nehéz, menj Édesanyánkhoz, Ő igazán mestere ennek az erénynek. Ő hathatósan megsegít. Öleld magadhoz az erényeket, amihez az Én személyem az erőt adó hatalom. Ne latolgasd magadban, hogy mennyit pihensz. Fáradozásodért bőséges jutalmat kapsz Tőlem!

1love.jpg

Szólj hozzá!

Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot!nagyszombat_22_sabato_santo.jpg

 

Az Istent lehet üldözőbe venni, de nem lehet utolérni.

Lehet ellene harcolni, de nem lehet legyőzni.

Lehet Őt gyűlölni, de nem lehet végleg megölni.

Lehet Fölségét gyalázni, de nem lehet szépségét csorbítani.

Lehet hatalmát semmibe venni, de emiatt nem fog elgyengülni.

Lehet létezését tagadni, de emiatt nem fog megsemmisülni.

Lehet sírba helyezni, de kár sírja elé követ hengeríteni,

mert az Isten feltámadását nem lehet megakadályozni.

nagyszombat_sabato_santo_d.jpg

Szólj hozzá!

Egy Gloria Polo Ortiz nevű bogotai (Kolumbia) fogorvosnőbe villám csapott. Belső szervei elégtek és a klinikai halál állapotában szállították kórházba. Halál utáni élményeit könyvben írta le, lelkivezetőjének ajánlásával. Ebből idézünk. 3

angeles-y-demonios13_3.jpg     Tizenévesen azt hittük, hogy már mindent tudunk, és az volt a véleményünk, hogy aki Istenről beszélt, az mind maradi és hülye. Az a modern, ami hasznunkra van, márpedig a haszon és az élvezet volt divatban.
     Még nem mondtam el, de amikor a pokol szájánál álltam, és hirtelen meghallhattam az Úr hangját, minden démon elmenekült. Mind eltűntek, csak egy maradt ott. Ennek megengedte az Úr. Ez egy óriási démon volt, aki szörnyű hangon üvöltötte: „Ő az enyém! Ő az enyém! Ő az enyém! Örökre az enyém!”
Ez a démon azért maradhatott, mert annak a démonhordának volt a vezére, akik befészkelték magukat hozzám, és mindent manipuláltak az életemben a bűnökre. Nagy ravaszul kihasználták a gyengéimet. Ez a démon távolított el a szentgyónástól, és ezzel elvette a lehetőségét annak, hogy lelkem Jézus által meggyógyuljon, megtisztuljon. Most azért maradhatott, mert én ténylegesen halálos bűnökkel haltam meg, mivel 13 éves korom óta nem végeztem szentgyónást, de korábban is egyszer-másszor érvénytelen módon gyóntam. Tehát minden elkövetett bőnöm rajtam maradt, s ezé a démoné voltam, ezért lehetett jelen a vizsgámon. El tudják képzelni azt az örjítő rémületemet, amikor minden bűnömet bemutatták előttem? Nagyon sok volt. És hozzá még az a az a kárörvendő, gúnyos szemrehányás! Elviselhetetlen volt, amikor újra és újra azt üvöltötte, hogy az övé vagyok, mert ahányszor vétkeztem, mindannyiszor adósa lettem. A bűn ugyanis az ördög tulajdona, és fizetnünk kell érte. Bűneimet az ördög beleégette a lelkembe. Az eredetileg csodálatos, fénnyel átitatott lelkem, mint amilyennek megfoganásomkor láttam, egyre sötétebb, fénytelen, fekete és merő sötétség lett.
     Ó jaj, a szentgyónások! Mielőtt a bűnbánat szentségéhez járulunk, mindig kérni kell a Szentlelket és az őrangyalunkat, hogy világosítsanak meg bennünket, és mutassanak rá lelkünk sötét pontjaira. Az ördög ravaszkodásainak egyike, amit nagy élvezettel tesz, hogy elhomályosítja a lelkünket. Emiatt azt hisszük, hogy ez vagy az nem bűn, megy egyébként is magánélet, nem szükséges meggyónni. Különben is a pap is ember, s lehet hogy több a bűne, a gyónás meg amúgyis már elavult dolog. Milyen egyértelműnek tűnt akkor, hogy nagyobb nyugalmat találok, ha nem járok gyónni.
(Dr. Gloria Polo Ortiz: Akit villámcsapás ért - Mara Na Tha - kiadó 2009. Részlet)confesion_thumb_1.jpg

Szólj hozzá!

14. Jézus holttestét sírba teszik 

      Ó, mily boldog vagyok, ha azt látom, hogy nem hiába szenvedtem érted, értetek! Ez igazán öröm Nekem. Lelketek, mely a föld iszapjában él, nem tud önmagától megszabadulni. Én kiszedlek a bűn iszapjából, és utána Szent Véremmel moslak meg benneteket. Boruljatok le szent Keresztem tövébe, és engedjétek, hogy hulljon reátok ez az áldott Szent Vér. Vércseppjeim váltó (csekk) a kezetekben, rajtatok áll, hogy beváltsátok. E váltó nem jár le a világ végezetéig. A kegyelem állapotában élő lélek bárhol beválthatja, bármikor, halála napjáig, de erről nem vagytok biztosítva. Azért ki-ki azon legyen, hogy váltóját, Szent Vérem váltságdíját mind gyakrabban igénybe vegye. Ne élete alkonyán, mert így a kifizetett értéket nem sokáig használhatja már. Használjátok életetek lendületes erejében. Én is életem teljében áldoztam fel Magam értetek. A legszívesebben ezt a viszonzást fogadom el tőletek.

jusepederiberathedeposition.jpg

Szólj hozzá!

Az Üdvözítő Krisztus Keresztútja

     Kaifástól tehát elvezették Jézust a római helytartóságra. Kora reggel volt. A zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és megkérdezte: „Mivel vádoljátok ezt az embert?” Azok azt felelték: „Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna a kezedbe!” Pilátus ezt mondta: „Vigyétek akkor el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek szerint!” A zsidók ezt válaszolták neki: „Nekünk senkit sem szabad megölnünk!” Így beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen halállal fog meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus így válaszolt: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?” Pilátus ezt felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?” Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna országom, a szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét  való.” Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?” Jézus így felelt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!” 
The-Flagellation-of-Christ-by-Bouguerreau-1880.jpgErre Pilátus azt mondta: „Mi az igazság?” E szavak után Pilátus újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: „Én semmi vétket sem találok benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?” De ők ismét kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabást!” Barabás rablógyilkos volt.
     Ekkor Pilátus fogta Jézust és megostoroztatta. Az ostorozás oly dühödt és számolatlan volt, hogy úgy kellett leállítani a pribékeket. Ezt követően a katonák tövisből koszorút nyomtak a talpig véres Krisztus fejére és bíborszínű köntöst adtak rá és így gúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya!” Így vezették vissza Pilátus elé, aki maga is megdöbbent a kínzatások rendkívüliségétől. 
ECCE HOMO2c0.jpg     A helytartó ezután újra kiment, és így szólt a zsidók népéhez: „Íme, az Ember!" És rámutatott a töviskoronás, vértől áztatott bíborruhában remegő Krisztusra. A főpapok és a nép mihelyt meglátták Őt, nem rendültek meg, hanem még hangosabban kezdtek kiáltozni: „Feszítsd meg! Feszítsd meg! Vére rajtunk és utódainkon!” Pilátus azt mondta erre: 
„Vigyétek, feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi vétket sem találok benne!” De a zsidók ezt felelték: „Nekünk törvényünk van és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten fiává tette magát!” Amikor Pilátus látva ezt a végtelen gyűlöletet, még jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézust: „De hát, honnan való vagy te?” De Jézus nem válaszolt neki semmit. Erre Pilátus azt mondta neki: „Nem felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, vagy arra, hogy elbocsássalak?” Erre Jézus azt mondta: „Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülről nem kaptad volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bűne.”
     Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust, már azért is, mert felesége előző álmára hivatkozva figyelmeztette: ne legyen dolga ezzel az emberrel. A zsidók közben untalan ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak.” E szavak hallatára Pilátus még egyszer kivezettette Jézust, maga pedig a bírói székbe ülve így szólt: „Íme, a királyotok!” De azok így kiáltoztak: „El vele, el vele! Feszítsd meg!” Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” A főpapok azonban galádul ezt felelték: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék. 

     Ekkor a zsidó katonák átvették Jézust és római pribékek kíséretében, Jézussal vitették a keresztet, egészen az úgynevezett Koponyák dombjára, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették Őt. Két bűnözőt jobb és bal felől, Jézust meg középen. Jézus Krisztus keresztre szögezése valóban megfeszítés volt, mert a keresztfán előre ki volt fúrva a láb-szeg helye, s mivel a karokat oly erősen széthúzták, Krisztus lába nem ért a furatig. Ezért kötéllel húzatva kellett megfeszíteni a testet, s így a váll és más izületei kiugrottak helyükről.
     Pilátus három nyelvű feliratot is készített, és a keresztfára szegeztette, hogy mindenki lássa: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.” A zsidó főpapok kérték Pilátust: „Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok”. Pilátus azonban ezt válaszolta: „Amit  írtam, megírtam.” (A képen az eredeti INRI tábla megmaradt középső része.)
inri tabla.jpg
     A katonák, miután Jézust keresztre feszítették, ruháit szétosztották egymás közt. Amikor a köntöse következett, mely varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. 
Amikor Jézus látta, hogy ott áll Anyja és a Tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te  fiad!” Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány. Jézus szólt: „Szomjazom.” Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték, és a  szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
     A zsidók pedig, mivel a szombat ugyanis nagy ünnep volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. De Jézusról látták, hogy már meghalt ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz.
     Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való félelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy száz font mirha- és áloé-keveréket. Fogták Jézus  testét, és fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. A közelben volt Arimeteai Józsefnek egy sírboltja, ahova még nem temettek senkit. Jézus oda temették. (A Szent Evangélium nyomán)
 
IMÁDUNK TÉGED KRISZTUS ÉS ÁLDUNK TÉGED, MERT SZENT KERESZTED ÁLTAL MEGVÁLTOTTAD A VILÁGOT!passion_of_the_christ 1.jpg

Szólj hozzá!

Egy Gloria Polo Ortiz nevű bogotai (Kolumbia) fogorvosnőbe villám csapott. Belső szervei elégtek és a klinikai halál állapotában szállították kórházba. Halál utáni élményeit könyvben írta le, lelkivezetőjének ajánlásával. Ebből idézünk. 2

angeles-y-demonios13_3.jpg     Először még volt egy kis világosság. Olyan látvány fogadott, mint egy lép és olyan nyüzsgés volt benne, mint egy méhkaptárban. Sok-sok ember volt itt, öregek, férfiak és nők, hangosan kiabáltak, durván, vad sörénnyel, csikorgatták a fogaikat.
     Egyre lejjebb húztak a földbe, megállás nélkül mozgattak lefelé, hiába próbálkoztam mindig kijutni. Egyre kevesebb lett a fény, s addig csúsztam ebben az alagútban, míg teljesen sötét nem lett. Tehetetlen voltam. Olyan sötétségbe merültem, amilyen a földön nincs, emberi szavakkal nem lehet azt leírni.
Fölül teljesen világos volt, lejjebb pedig egyre sötétebb. El tudják képzelni, milyen öröm ért, amikor a fényben láttam az édesanyámat. Ő egészen világos volt. Már évekkel ezelőtt meghalt.
     Egyszerre megértettem, hogy ezek a fehér ruházatok, amilyennel anyám, mint a nap, fel volt öltöztetve, azok mind a szentmisék voltak, melyeken részt vett földi életében.
Nem volt lehetőségem anyámhoz menni és nála egy pillanatig is maradni.
     Védtelenül merültem bele ebbe a sötétségbe, amelyhez hasonló nincs. A föld legsötétebb éjszakája is déli világosság ehhez képest. De ott ez a sötétség szörnyű fájdalmat, horrort, szégyent okoz. Minden rettenetesen bűzlik. Egyre több ijesztő figurát és lényt lehetett látni olyan csúfakat, hogy el se tudjuk képzelni.
A bűnök, kedves testvéreim, nyomokat hagynak a lelkünkben. Ezek a nyomok megbélyegzik a lelkünket, mint sebek, égési hólyagok és formátlan lyukak.
     A legszörnyűbb felfedezés az volt számomra, hogy a borzalmas bűz belőlem árad. Mennyi pénzt adtam ki életemben illatszerekre, légfrissítőkre, mert gyűlöltem a kellemetlen szagokat. Megállapítottam, hogy a sok szörnyű bűnöm nem a lelkemen kívül volt, hanem a bensőmben, a lelkemben és onnan árasztotta kibírhatatlan bűzét.
Mindjárt láttam egy démont, egy csúnya bestiát, aki az én bűneim bélyegét viselte. Amiként anyám az Úr fényes ruhájába volt öltöztetve, egy bestia úgy öltöztetett engem fekete szemeteszsákba, ez maga volt az ördög. (...)
     Ha egyszer ezt önök is átélik, talán emlékezni fognak ezekre a szavakra. Azt tudom mondani, hogy a legfájdalmasabb a szerető Istent látni, aki egész életünkben mellettünk van és állandóan keres. Mennyire szenved Isten a bűneink miatt.
     Ott mutatták meg nekem, milyen sokan imádkoztak értem, hány pap és hány apáca fáradozott azon, hogy jó útra térjek. És hogy megvetettem ezeket az embereket! Közönséges megjegyzésekkel illettem e szent életű embereket. Az apácákat a következő kifejezésekkel illettem: „szent tyúkok”, „kielégítetlen vén satrafák”, „szentnek mutatkozó klimaxos nők, akik az Úristen lábujjait nyalogatják és fogalmuk sincs az emberek problémáiról”. Ez csak néhány a legártatlanabb elnevezések közül, amiket mondtam rájuk.
     Tudják, odafent, mint egy nyitott könyvet látjuk az egész életünket, ahol minden pillanatunk fel van jegyezve. Nemcsak a szavaink, hanem még a közben gondoltak is! Bizony elborzasztó a szavaink és gondolataink különbsége, melyeket ott tisztán láthatunk.
     Elkövetett bűneink nemcsak számunkra, hanem környezetünk számára is következményekkel járnak, ezek romlott gyümölcsök, melyek valamiképp a környezetük minden egészséges gyümölcsét is megfertőzik, és romlásnak indítanak. Nagy fájdalom számunkra a másik világban, ha látjuk, hogy bűneink nemcsak nekünk okoztak kárt, hanem a környezetünkben is széles körben rombolnak, és megmérgeznek mindent. És sajnos a bűneink ártalmas következményei legelőször közvetlen környezetünket éri, a családunkat és gyermekeinket. (Dr. Gloria Polo Ortiz: Akit villámcsapás ért - Mara Na Tha - kiadó 2009. Részlet)festmenyek-from-hell-20.jpg

Szólj hozzá!

Az árulás éjszakája (HOLNAP - NAGYPÉNTEKEN - KEZDŐDIK AZ ISTENI IRGALMASSÁG KILENCEDE!)
532px-Giorgio_Vasari_-_The_Garden_of_Gethsemane_-_Google_Art_Project.jpg     Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol a Getsemáne nevű kert volt. Ezt a helyet az őt eláruló Iskarióti Júdás is ismerte, mert Jézus gyakran járt oda tanítványaival. 
     Júdás a zsidó főtanácstól kapott egy csapat fegyveres katonát, a farizeusoktól pedig szolgákat, tehát egy egész sereget. Jézus bár tudta, hogy mi vár rá, eléjük ment és megkérdezte tőlük: „Kit kerestek ilyen bőszen?" Azok ezt válaszolták: „A názáreti Jézust.” Jézus erre így szólt: „Én vagyok.“ Azok meghátráltak és hirtelen a földre estek. Ezért újra megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Azok ezt válaszolták: „A názáreti Jézust.” Erre Jézus így szólt: „Mondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek ennyien, engedjétek el ezeket!” Így beteljesedett, amit korábban megmondott: „Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál.” 
1691-the-betrayal-of-christ-giuseppe-cesari.jpg     Simon Péternél volt egy kard, kirántotta és a főpap egyik szolgájára sújtott, levágva a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus rászólt Péterre: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?” És meggyógyította a szolga fülét. Malkusz térdre esve csodálta Őt.
     Ekkor a fegyveres zsidó csapat körbefogta Jézust, és kíméletlenül megkötözték úgy, hogy alig tudott menni. Amikor a emiatt Jézus elesett, a térdei alatt meglágyultak a kövek, mert még a kő is irgalmasabb volt, mint főtanács pribékjei! Szitkok és durva rángatások közepette Annáshoz vezették, aki előzőleg azt a tanácsot adta a zsidóknak, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. 
     Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehettek Jézus után a főpap udvarába. A kapuőr közben megjegyezte: „Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül vagy?” Péter látva azt a rendkívüli durvaságot, ahogyan Jézussal bántak, azt felelte: „Nem vagyok!” Mivel hideg volt, a szolgák és a fegyveresek egy tűz melegedtek. Péter is köztük álldogált. 
     A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust, aki válaszolta: „Én a világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit beszéltem!” E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és így szólt: „Így felelsz  a főpapnak?” Jézus ezt mondta neki: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?” Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.
     Simon Péter miközben még mindig ott állt, újra megkérdezték tőle: „Talán te is az ő tanítványai közül vagy?” Ő így felelt: „Nem vagyok!” A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét, megjegyezte: „Nem  téged láttalak én a kertben ővele?” De Péter ezt is tagadta; és ekkor szólalt meg a kakas. 82-Pedro_nega_a_Jesus.jpg

 

Szólj hozzá!

13. Jézus testét leveszik a keresztről

      Nézd megkínzott Arcomat és meggyötört Szent Testemet! Nem azért szenvedtem-e, hogy a lelkeket megváltsam? Higgy és imádj! Szíved egész szeretetével merülj el kínszenvedésemben! A reggeli ébredésnél gondold át, hogy a borzalmas éjszakai kínok után mi várt rám egész nap. Munkád közben is szemléld végig az egész keresztutat, melyen nem volt megállás egy percre sem. A végletekig kimerülve hajtottak a Kálváriára... Én igazán a végletekig mentem értetek. Azért mondom, semmit sem vihetsz Értem túlzásba. Tizenkét órától három óráig imádd Szent Sebeimet. A böjtöt lehetőleg úgy tartsd meg, hogy Szent Testemnek a keresztről való levétele idejéig böjtölj.

rubensthedescentfromthecrosscentralpartofthetriptych.jpg

Szólj hozzá!

HOLNAP – NAGYPÉNTEKKEL – KEZDŐDIK AZ ISTENI IRGALMASSÁG KILENCEDE!

Lelkipásztori lehetőségek és ígéretek 3éRTED SZENVEDTEM KÍNHALÁLT.JPG

wall_clock_threeSMALLER.png     4.) Az Irgalmasság órája. 1937. októberében Krakkóban Fausztina nővér figyelmét az Úr Jézus halála órájának tiszteletére hívta fel: 'Valahányszor hallod, hogy hármat üt az óra, merülj el teljesen irgalmasságomban, dicsőítsd és magasztald; hívd le az egész világra hatalmát, főleg a szegény bűnösökre, mert az irgalom ebben az órában nyílt meg teljesen a lelkek számára' (Napló 1572). Az Úr Jézus elég pontosan megadta azt az imamódot is, ami Isten Irgalmasságának kultuszában ennek a formának legjobban megfelel: 'Igyekezz ebben az órában elvégezni a keresztutat! – mondta Fausztinának – Ha ez nem lehetséges, kis időre térj be a kápolnába, tiszteld irgalommal teli Szívemet a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Ha ez sem lehetséges, akkor merülj el imádságban – ha röviden is – ott, ahol éppen vagy' (Napló 1572).

     Rózycki professzor három feltételt sorol fel, melyek szükségesek az ebben az órában mondott ima meghallgatásához:

     a.) Az imát Jézushoz intézzük.

     b) Délután háromkor történjék.

     c) Jézus kínszenvedéseinek értékére hivatkozzon.

     'Ebben az órában – mondta Jézus – kéréseddel mindent elnyersz magad és mások számára. Ebben az órában lépett a kegyelem a világba: az irgalom legyőzte az igazságosságot' (Napló 1572). (Vö. Jak 2,13)

     5.) Az Irgalmasság tiszteletének terjesztése. Ezt azért emelte ki Rózycki atya, mert ehhez is ígéretek fűződnek. Jézus: ,,Azokat a lelkeket, akik irgalmasságom tiszteletét terjesztik, egész életükben megoltalmazom, mint gyengéd anya óvja  csecsemőjét. Haláluk óráján pedig nem bírájuk, hanem irgalmas Megváltójuk leszek'' (Napló 1075).

     Az Isten Irgalmassága iránti kultusz lényege: az Isten iránti keresztény bizalom és a felebarát tettekben megnyilvánuló szeretete. Az Úr Jézus ,,teremtményeitől bizalmat'' (Napló 1059) követel, valamint az irgalmasság cselekedeteinek végrehajtását tettel, szóval vagy imádsággal. (Vö. Napló 742). ... Jézus azt kívánja tisztelőitől, hogy a nap folyamán legalább egy jó cselekedetet végezzenek felebarátaikért.

     Más helyen ezt mondta Jézus: 'E rózsafüzér imádkozásával közelebb hozod hozzám az emberiséget' (Napló 929). 'Azokat a lelkeket, akik ezt a rózsafüzért imádkozzák, már életükben körülöleli irgalmam, különösen pedig haláluk óráján' (Napló 754)''. – (Napló XV-XVIII.vilniusz969.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT,

mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott.

Légy te az első! 


Szólj hozzá!

Egy Gloria Polo Ortiz nevű bogotai (Kolumbia) fogorvosnőbe villám csapott. Belső szervei elégtek és a klinikai halál állapotában szállították kórházba. Halál utáni élményeit könyvben írta le, lelkivezetőjének ajánlásával. Ebből idézünk. 1

angeles-y-demonios13_3.jpg     Hallgassák csak, mi történt! Amikor a kórházban borzalmas helyzetben voltam, elképesztő rémület tört rám! Egyszerre csak azt látom, hogy valóban vannak démonok, akik most eljöttek, hogy magukkal vigyenek! A valóságban magam előtt láttam ezeket a félelmetes ördögöket. Nem olyanok voltak, mint amilyeneknek a földön elképzeljük, hanem sokkal borzalmasabbak!
     Láttam, amint sorra kijöttek a műtő falából, s amint egyre közelebb értek, láthatóvá vált tekintetük ijesztő és szörnyű volta. Mérhetetlen gyűlölet sugárzott a szemükből.
Egyszerre megértettem, hogy az adósuk vagyok. Azért jöttek, hogy behajtsák rajtam az adósságot, mert elfogadtam a bűnre való ajánlatukat. Ezért fizetnem kell és az ár én magam vagyok az örök életemmel. Eladtam a lelkem az ördögnek, mert így-úgy üzleti kapcsolatba kerültem vele.
     Hatalmába kerített a szörnyű tudat, hogy bűneimnek következményei vannak. A bűnök a Sátán tulajdonai, nem adja ingyen, mefizettet érte. Minden embernek tudatában kéne lennie ennek!
Egyszerre csak minden bűnöm, amit az utolsó szentgyónásom óta elkövettem, életre kelt.
     Testvéreim! Minden bűnért fizetni kell, nem csak a lelkiismeret furdalással, belső békénk és egészségünk elvesztésével a földön, de a túlvilági életünkkel is!
És ha törzsvásárlók lettünk a Sátán szupermarketjében, akkor már mindig csak az ő boltjában vásárolunk, mígnem a saját lelkünk a fizetség. Az övéi leszünk, elzálogosítva neki a lelkünket.
Az ördög legnagyobb trükkje, hogy megpróbálja elhitetni, hogy ő egyáltalán nem is létezik, s én bedőltem neki!
Ezek a szörnyű sötét alakok körülvettek és egyértelmű volt, hogy azért jöttek, hogy magukkal vigyenek.
     El se tudják képzelni azt az ijedtséget, borzalmat és rettenetes felismerést, hogy az intelligenciám, jogi is-mereteim, az akadémiai címem, egész tudományom, észbeli képességeim és társadalmi helyzetem semmit sem számítottak. Teljesen értéktelenek lettek. A bűnök tehát lehúznak a mélybe, egészen a „hazugság atyjához”. De ha mi sajnálatos mulasztásainkat és bűneinket (amiért a sátánnak kell fizetnünk), a Bűnbánat Szentségében Isten elé visszük (még a földi életben), akkor Isten fizet meg értük helyettünk! Gondoljanak bele!
Jézus a saját vérével és életével fizetett a Keresztfán. És bizony minden alkalommal így van ez, ha vétkezünk. Ő, megszabadított a pokol kínjaitól, amit mi érdemeltünk ki, és amiért tartozásunk lenne a bűnök tulajdonosának. Jézus Krisztus megváltott minket. Jogot adott nekünk Országához, az Ő életéhez, mert Ő minket Isten gyermekeivé tett.
     És akkor jöttek ezek a sötét alakok, hogy engem, mint tulajdonukat elvigyenek. Láttam őket, amint kijöttek a műtő falából. Sokan voltak, és hirtelen vettek körül. A tekintetükből gyűlölet, ördögi gyűlölet árad, mert lélektelenek, belül teljesen kiégettek. Megborzadtam s rettegve értettem meg, hogy értem jöttek, hiszen az ő tulajdonuk vagyok! Ez világos volt előttem! El akartak vinni. El tudják képzelni a félelmemet? Színtiszta horror volt!
     Szellemi testem forogni kezdett a földön és menekülni kezdtem. Az anyagi testemre vetettem magam, mert a testembe akartam visszabújni, de az már nem fogadott be. Szörnyű félelemmel küszködtem. Lelkemmel futni kezdtem és menekülni. Nem tudom, hogyan, de átjutottam a falon. Nem akartam mást, csak elrohanni, s egy ugrással a semmibe kerültem. Egy alagút belsejébe jutottam, amely hirtelen ott volt és lefelé vezetett. (Dr. Gloria Polo Ortiz: Akit villámcsapás ért - Mara Na Tha - kiadó 2009. Részlet)festmenyek-a-pokolrol-paintings-from-hell-00.jpg

Szólj hozzá!

12. Jézus meghal a kereszten

      Egyetlen léleknek sem szabadna elkárhoznia... Ez a szó, hogy elkárhozik, iszonyatos fájdalmat okoz Szívemnek. Újra átszenvedném a kereszthalált minden lélekért, de ezerszerte nagyobb fájdalommal is, mert az elkárhozottaknak már nincs reményük. Előzd meg ezt, vágyaiddal mentsd meg a lelkeket!
Lelkedbe mélyen bevéstem tanításomat, a lelkek utáni szomjúságomat. Amikor a kereszten függtem, felkiáltottam hangos szóval, hogy szomjúhozom. Ezt kiáltom most is felétek!
Vonj be szereteteddel, mely felfogja oldalsebemből kifolyó Szent Véremet! Szemlélj csak, szemlélj! Láttál hozzám hasonló szánalmas teremtést életedben? Látod, mennyire tönkretettem magam? Te sem vihetsz semmit sem túlzásba értem... Én mennyei Atyám felé kiterjesztettem keresztre szegezett kezeimet, hogy megvédjelek, megmentselek benneteket az örök kárhozattól. Az elégtételt bemutattam Atyám előtt. Nektek is ezt kell tennetek, ez az igaz részvétel az én megváltó munkámban.

jesusonthecross.jpg

 

Szólj hozzá!

Lelkipásztori lehetőségek és ígéretek 2

headerdivinemercy (2).JPG     2.) Az Irgalmasság ünnepe. Isten Irgalmasságának tiszteletében ez áll első helyen. Jézus első alkalommal 1931-ben, Plockban beszélt Fausztina nővérnek arról a kívánságáról, hogy ünnepet szenteljenek az Isten Irgalmasságának: 'Azt kívánom, hogy legyen az Irgalmasságnak ünnepe. Azt  kívánom, hogy a képet, melyet ecsettel fogsz megfesteni, húsvét után az első vasárnapon ünnepélyesen áldják meg! Ez a vasárnap legyen az Irgalmasság ünnepe' (Napló 49).

     Az Irgalmasság ünnepének Húsvét utáni első vasárnapra történő helyezése mély teológiai értelemmel bír, amely a megváltás húsvéti titka és az Isteni Irgalmasság titka között fennálló szoros összefüggésre utal. Ezt az összefüggést hangsúlyozza az ünnepet előkészítő Isteni Irgalmassághoz végzett kilenced, amit Nagypénteken kell elkezdeni. ...

   Ennek az ünnepnek nagyságát a hozzáfűzött ígéretek nagyságával lehet lemérni, melyeket Jézus ígért: 'Aki ezen a napon az Élet Forrásához járul, bűnei és az értük járó büntetés teljes elengedését nyeri el' (Napló 300). 'Ezen a napon megnyílik irgalmam mélysége: a kegyelmek tengerét árasztom minden lélekre, aki irgalmam forrásához közelít. Egy lélek se féljen közeledni hozzám, még ha bűnei skarlátpirosak lennének is' (Napló 699).

     Eme nagy kegyelmek elnyeréséhez teljesíteni kell az Isten irgalma iránti tisztelet feltételeit, melyek: a bizalom Isten jóságában, a felebaráti szeretet gyakorlása, a megszentelő kegyelem állapotában (szentgyónás után) méltó Szentáldozás. Jézus mondta: 'Egyetlen lélek sem nyerhet megigazulást, amíg nem fordul bizalommal irgalmasságomhoz. Ezért kell a húsvét utáni első vasárnapot Irgalmasságomnak szentelni. A papok ezen a napon hirdessék a lelkeknek nagy és végtelen irgalmamat' (Napló 570).

     3.) Az Isteni Irgalmasság rózsafüzére. Ezt a rózsafüzért Jézus Vilniusban, 1935. szeptember 13-14-én diktálta Fausztina nővérnek bocsánatért könyörgő, Isten haragját lecsillapító imaként (vö. Napló 474-476).

     Ebben az imában az imádkozó felajánlja az Atyaistennek Jézus Krisztus Testét, Vérét, Lelkét és Istenségét saját maga, felebarátai és az egész világ bűneinek bocsánatáért. Mialatt egyesül Jézus áldozatával, hivatkozik arra a szeretetre, mellyel a Mennyei Atya Fiában megajándékozott minden embert.

     Ebben az imában irgalmat kérünk magunknak és az egész világnak. Ezzel az irgalmasság cselekedetét gyakoroljuk. ... A hívők elnyerhetik Krisztus ígéretét, mely főleg haláluk óráját illeti: a megtérés kegyelmét és a békés halált. Nemcsak azok, akik ezt a rózsafüzért imádkozzák, hanem a haldoklók is, akik mellett ezt mások mondják. Jézus mondta: 'Ha ezt az imát haldokló mellett mondják, mérséklődik Isten haragja, és mérhetetlen irgalom veszi körül a lelket' (Napló 811). Az általános ígéret így hangzik: 'Úgy tetszik nekem, hogy ez által az ima által mindent megadjak, amire engem kértek (Napló 1541),

     Más helyen ezt mondta Jézus: ,,E rózsafüzér imádkozásával közelebb hozod hozzám az emberiséget'' (Napló 929). ,,Azokat a lelkeket, akik ezt a rózsafüzért imádkozzák, már életükben körülöleli irgalmam, különösen pedig haláluk óráján'' (Napló 754).

Szólj hozzá!

Térj meg és hagyd el vétkedet,
jöjj, sirasd meg hűtlenségedet,
HÚSVÉT közeleg, készítsd fel szívedet!

Gyónom a Mindenható Istennek és nektek testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással! Kérem ezért a Boldogságos, mindenkor Szeplőtelen Szűz Máriát, az összes Angyalokat és Szenteket, és titeket Testvéreim, hogy imádkozzatok érettem Urunkhoz Istenünkhöz! Amen.

Szólj hozzá!

Büntetés vagy önítélet?

angeles-y-demonios13_1.jpg     Azt is érdemes tisztázni, hogy a tűz és a pusztulás nem az egyetlen evangéliumi kép a kárhozat helyére vonatkozóan. A pokol valószínűleg épp elég szörnyű állapot, ha ezek a földi szenvedésre utaló fizikai képek is leírják, ám ezeken túl – a szentek tanúsága szerint – még nagyobb szenvedés a legfőbb jó (az Isten) nélkülözése. Úgy gondolom, hogy szabadságunkban áll oly módon elképzelni a poklot, mint az önmagunkra maradás, a magunkba zártság végtelen ürességét: hiszen a kárhozottak önmagukat választják Isten helyett, már életükben és az ítéletkor is. A pokolbéli magányra megfelelő kép lehet, a megátalkodott lelkek akarva-akart választása: az örök hervadás és az örök meghalás, az éltető Isten hiányában. De ebből eredően, felmerülhet egy újabb – kissé erőltetett – kérdés is: egy szerető Isten hogyan hagyhatja így magára a teremtményeit?
     Jézus, a pokolba kerülés módját kétféle módon érzékelteti: mintha ítélet volna és mintha a saját döntésünk volna. Miért ne lehetne mindkettő egyszerre, mint ahogy az is-is logikája annyiszor érvényesül a kereszténységgel kapcsolatban? Jézus felettünk való ítélete végső soron jóváhagyja a saját ítéletünket Istenről: vagyis, hogy a földi életünkben a hitbeli Isten- és emberszeretet helyett, a saját teóriánk szerinti önszeretetet választottuk.
3-Diabo-Inferno_1.jpg     Isten igazságosságán tehát nem esik csorba, hiszen nem Ő kényszeríti ránk ezt vagy azt a választást, hanem az embernek megadja a választási lehetőséget, jóllehet a lélek azt fogja választani, amire egész életében igent mondott! Vagy mi mondjuk Istennek, hogy legyen meg a Te akaratod, vagy ő mondja ugyanezt nekünk! 
     A kákán is csomót kereső kötekedő, képes szemére vetni Istennek, hogy miért nem kényszeríti ránk a mennyországot kérés nélkül is? Ezzel azonban egy újabb problémát kreál a kérdező: ugyanis egy "diktátor Isten", aki ránk kényszeríti akaratát, a szabad akaratunkat vonná vissza (amit Ő adott), nem beszélve arról, hogy a pokol szenvedéseinél ezerszerte nagyobb kín lenne szembesülni azzal az Istennel, akinek Szeretetét és Őt magát megvetettük földi életünk során!inferno (1).jpg
     Összességében tehát elmondható, hogy a megátalkodott lélek a maga szerinti lehető "legjobbat" éri el, amikor az örök kárhozat, Istentől való "szabadságát" választja! Mindezt annak folyományaként, hogy földi életében tudva és akarva elutasította Isten segítő kegyelmeit, ellene mondott az isteni Szeretet parancsának, és vétkeiben nem volt hajlandó bűnbánatot tartani! Elhihetjük tehát, hogy ők Istentől a szabad akaratuk szerinti legjobbat kapják, már amire alkalmassá tették magukat!
     Sajátságos az elgondolás, miszerint a pokol csak a mennyei nézőpontból pokol, de a kárhozott lelkek számára még mindig jobb, mint ami-lyen számukra a mennyország lenne. Így Isten igazságossága és jósága – végső soron –, minden teremtményén mara-déktalanul beteljesedik.

(Posztom írásánál, felhasználtam a http://katolikusvalasz.blogspot.hu/  2013. október 4-i - cikkének részleteit)

Szólj hozzá!

Lelkipásztori lehetőségek és ígéretek 1

     Fausztina nővér Jézus kérésére, pontosabban diktálására az Isteni Irgalmassággal kapcsolatban mindazon lehetőségekről is írt, amelyek mind az egyéni lelkiség formálását, mind a lelkipásztori munkát hatékonyan támogatják. Az Egyház engedélyezte az Isteni Irgalmasság kultuszának öt módját:     

 1.) Az Irgalmas Jézus képe. Rajzát Plockban, 1931. február 22-én kapott látomás alapján jegyezte fel a nővér. ,,Este, amikor a cellámban voltam, megpillantottam az Úr Jézust fehér ruhában. Egyik kezét áldásra emelte, a másikkal megérintette mellén a ruháját. Melléből a ruha nyílásán két hatalmas sugár tört elő, egy piros és egy halvány. ... Kis idő múlva azt mondta Jézus: 'Fess egy képet annak alapján, amit látsz, ezzel az aláírással: Jézusom, bízom Benned' (Napló 47). 'Azt kívánom, hogy a képet... húsvét után az első vasárnapon ünnepélyesen áldják meg. Ez a vasárnap legyen az Irgalmasság ünnepe!' (Napló 49).

     Mint feltámadt Üdvözítőt ábrázolja őt a kép, aki szenvedése és kereszthalála árán megváltott minket. A vér és víz sugarai, melyek a lándzsa által megnyitott szívéből (a szív nem látható a képen) törnek elő és a keresztre feszítés sebei a Nagypéntek eseményeire emlékeztetnek (Jn 19,17-18; 33,37). Tehát az Irgalmas Jézus képe az Evangélium e két eseményéhez kapcsolódik, melyek a legtökéletesebben fejezik ki Isten szeretetét az emberek iránt.

     Krisztusnak ezen a képén jellemző a két sugár. Jelentőségéről kérdezve így válaszol az Úr: 'A halvány sugár a vizet jelenti, ami a lelket tisztítja meg, a piros a vért, amely a lélek élete. ... Boldog, aki ezek árnyékában él' (Napló 299). A lelket a keresztség és bűnbánat szentsége tisztítja meg, és legbőségesebben az Oltáriszentség táplálja. A két sugár tehát a szentségeket és a Szentlélek összes kegyelmét jelenti -- amelynek bibliai jelképe a víz --, valamint az új szövetséget Isten és ember között, amelyet Jézus az ő vére által kötött...

     A kép nemcsak az Isteni Irgalmasságot ábrázolja, de emlékezetünkbe idézi az Isten iránti bizalom és a felebarátaink iránt tettekben megnyilvánuló szeretet kötelességét. A kép aláírása Jézus akaratából: 'Jézusom, bízom Benned.' 'A kép emlékeztessen irgalmam követelményeire, mert a legerősebb hit sem segít semmit cselekedetek nélkül' (Napló 742).''

     A kép így értelmezett kultuszához, mely alapvetően a keresztény bizalmon és irgalmasságon nyugszik, az Úr különböző ígéreteket fűzött: örök üdvösséget, a keresztény tökéletesség útján nagy előrehaladást, a boldog halál kegyelmét és minden más kegyelmet, melyet az emberek bizalommal kérnek. ,,A kép által sok kegyelmet fogok kiosztani a lelkeknek, ezért hozzáférhetővé kell tenni minden lélek számára'' (Napló 570).irgalmasBK-224_Book.JPG

Szólj hozzá!

11. Jézust keresztre szegezik
      Én magam vagyok a Szeretet, a türelem, a jóság, a megértés, a megbocsátás, az áldozat, az üdvösség, az örök élet. S ez nem kell nektek? Keresztre feszített, vértől ázott Szent Testem hiába emelkedik a magasba? Ti vakok és szívtelenek! Nem látjátok, hogy mit tettem értetek? Nem indul meg a szívetek? Nem akartok Velem járni, Velem gyűjteni? Szívetek nem dobban Velem? Bensőtök nem érez Velem? Hiába nyitottam meg Szívemet? A kegyelmek bőségét ott hagyjátok? Nem kellenek érzéseim? Szívem dobbanását, mely szelíd és jóságos, nem akarjátok hallani? Azt akarjátok, hogy majd dörgő hangon kiáltsam felétek: mit álltok itt tétlenül?
Ne finnyáskodjatok, ne válogassatok! Ahová állítottalak benneteket, ott álljátok meg helyeteket szilárdan, önfeláldozóan. Én mindent kitaláltam, csakhogy értetek szenvedhessek, és ti kényelmesek, sem-mi készséget sem mutattok, csak mentegetőztök. Ez az egész életetek. Vegyétek már fel azt a keresztet, melyet Én is Magamhoz öleltem, és feszítsétek fel már magatokat, mint Én, mert különben nem lesz örök életetek!handcrucifixiongrunewaldc1515crop.jpg

 

 

Szólj hozzá!

Miért szent?

     II. János Pál "egyrészt Isten elsőségének kifejezéseként, másrészt a tökéletesedés eszközeként" alkalmazta az önsanyargatást – mondta újságíróknak Sławomir Oder: Miért szent? – Az igazi II. János Pál a boldoggáavatási posztulátor szemével című könyve bemutatóján, január 26-án. Az olasz nyelvű könyv anyaga zömében a boldoggáavatási eljárás során összegyűjtött dokumentumok adataiból, illetve 114 olyan személy tanúvallomásából áll, akik személyesen ismerték a pápát, és vallomásukat esküvel erősítették meg a szentség hírét vizsgáló római egyházi törvényszék előtt. Az eljárást övező diszkréció miatt a könyv nem nevezi meg a tanúkat, csupán annyit árul el, hogy a pápa környezetéhez tartozó személyekről van szó – írja a CNS.
     "Ha betegség miatt nem voltak fájdalmai, önként vállalt kényelmetlenséggel, önmegtagadással fegyelmezte a testét" – mondta Oder, megjegyezve, hogy már krakkói érsekként is gyakorolta az aszkézist. Gyakran aludt a földön, és erről többen tudtak az érseki rezidencián, hiába gyűrte össze az ágyneműt, hogy úgy tűnjék, mintha az ágyban aludt volna.
     Közvetlen környezetében többen hallották, hogy Karol Wojtyła mind Krakkóban, mind a Vatikánban rendszeresen ostorozta magát. Szekrényében a reverendák közt egy derékszíjat tartott, amelyet ostorként használt és Castel Gandolfóba, a nyári rezidenciára is mindig magával vitt. Erősen hitte, hogy azt valósítja meg, amiről Szent Pál szól a kolosszeiekhez írt levelében: "testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára" – írja könyvében a posztulátor. Hozzáteszi: a köztudottan igen édesszájú II. János Pál minden nagyböjtben rendkívül szigorúan böjtölt, olyannyira, hogy húsvétra mindig több kilót fogyott. Ugyancsak böjtölt a pap- és püspökszentelések előtt, valamint más konkrét szándékokért. (Magyar Kurír)Bolgog II. János Pal_papa.jpg

 

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

parkban_is_imadkozz_1.jpg

Szólj hozzá!

A pokol doktrínája

angeles-y-demonios13_1.jpg     Manapság sajnos, igen ritkán hallani a pokolról szóló prédikációt. A nyilvánvalóan "modernkedő" közfelfogástól függetlenül a pokol létezése tény, nem valami teória és nem is spekuláció, hanem egyenes isteni Kinyilatkoztatás! Maga Jézus figyelmeztet bennünket – olykor igen erős képeket használva –, az evangéliumokban. Úgy érzem, kegyes és politikailag korrekt gondolkodóink, modernista teológusaink, valamint népszerűségre éhező papjaink különvéleménye semmit nem nyom a latban, ha maga a Mester szól: a pokol létezése valóságos!
     E tény elfogadása után viszont értékelnünk kell a sokakban felmerülő kérdés őszinteségét, hogy Isten jósága össze egyeztethető-e a pokol létezésével? 
Két egyszerű megoldás kínálkozik: Isten irgalmas voltának a megkérdőjelezése, vagy a pokol létezésének elmismásolása – nos, mindkettő súlyos hitbeli tévelygés! 
     A kérdés tehát az: hogy miként fogadható el az isteni szeretetből fakadó Kinyilatkoztatás alapján a pokol létezése? Úgy gondolom, hogy a dolog nyitja a szabad akarat valóságos szabadsága, vagyis annak lehetősége, hogy miért ne dönthetne bárki Isten ellen is – akár örökre? Elméleti síkon ennyi elég, hogy a pokol doktrínájának és Isten szeretetének a látszólagos ellentmondását feloldjuk: ha reális a szabad akarat, akkor pokolra is reális lehetőség nyílik és kész!
     De mire véljük a kemény és látszólag fenyegető figyelmeztetéseket?
hell-300x199.jpg     Ahogy sokan megfogalmazzák, az evangéliumok a pokol lángjaival ijesztgetnek minket. Ez a felvetés, meglehetősen buta és arrogáns, hiszen is milyen alapon kifogásoljuk a Kinyilatkoztatást? Talán bizony, elavult és nem halad a korral? Merthogy "Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, és ma, és mindörökké." (Zsid 13,8)? De örök Üdvözítőn, vajon miért beszélt oly sokszor és ellentmondást nem tűrően a pokol szenvedéseiről? Miért hangsúlyozta annak realitását, azt, hogy mi is oda kerülhetünk, ha nem kötődünk Hozzá, teljes szívünkkel és teljes elménkkel? Az Úr ezen egyértelmű figyelmeztetéseit a modernista teológusok hajlamosak elhallgatni! 
     A kinyilatkoztatott igazság és a veszély valóságossága szemléltethető egy példán: ha ugyanis a pokol olyannyira valóságos, mint a száguldó kamionok a játszótér mellett, és Jézus – mint kisgyermekeket – figyelmeztet bennünket, hogy ki ne fussunk az útra, nos, akkor ugye kemény szavait zokon vehetjük-e? Az Üdvözítő szeretetből, féltésből figyelmeztet minket, mint olyanokat, akik nem tudjuk mit is cselekszünk, amikor nem vagyunk óvatosak a bűn iránt.
(Posztom írásánál, felhasználtam a http://katolikusvalasz.blogspot.hu/  2013. október 4-i - cikkének részleteit)

Inferno_Wall_by_Talon876.jpg     Fontos tudni, hogy a pokol (vagyis az örök kárhozat) nem része a teremtés isteni művének! Egy exorcista (P. Candido) egy napon az ördögűzés vége felé a tisztátalan léleknek ironikusan ezt mondta: Takarodj innen, hiszen Isten jól fűtött lakást készített neked! Erre a démon ezt válaszolta: Semmit sem tudsz, mert nem Ő, hanem mi készítettük a poklot. Ő még csak nem is gondolt rá!

Szólj hozzá!

10. Jézust megfosztják ruháitól 

      Ha a szülő új ruhát vesz gyermekének, megköszönteti vele, és lelkére köti, hogy vigyázzon rá, mert nehezen tudta megszerezni. Mennyei Atyám is új ruhát adott a szent keresztségben, a megszentelő kegyelem csodás szépségű ruháját. És ti mégsem vigyáztok rá!
Van-e szülő, ki többet szenvedett, mint Én, azért, hogy a megszentelő kegyelem ruhája újra tisztítható legyen! Rendeltem a szentgyónást, és ti mégsem veszitek igénybe, pedig ezért izzadtam vért, ezért koronáztak tövissel. Önként feküdtem Szent Keresztem áldott fájára. A kínok kínját szenvedtem, és utána elrejtőztem jelentéktelen külső alá, szerénységgel, hogy megközelíthető legyek számotokra, és hogy ne féljetek Tőlem. Mint fehér pólyába takart kisgyermek, úgy rejtőztem a Szentostyába. És ha szívetekbe térek, vigyázzatok, ne legyen lelketek ruháján semmi szenny, sem szakadás, sem folt. Mert van-e szülő, ki többet szenved gyermeke ruhája megszerzéséért?
Sokan meg sem köszönik ezt illendően. Mindennap ugyanazokat a közömbös szavakat mondják csak el, érzés nélkül, oda sem figyelnek, gondolatuk máshol kószál. És így jönnek mindennap, és így megy ez évről évre.kep10.jpg

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása