A New Age és a katolikus hit

     Azt el lehet ismerni, hogy az un. "New Age vallásosság" valamiképpen az emberi természet jogos spirituális igényére válaszol, ugyanakkor ki kell mondani, hogy ezt a keresztény kinyilatkoztatással szembeálló módon teszi. – És ez a lényeg!
     A New Age "szellemisége", különösen a nyugati kultúrában vált vonzóvá, mint „az alternatív” út a spiritualitásban.
Egyfelől igen népszerűek lettek a lelki elmélyülés, a "meditáció" új formái, melyek sajnos, még katolikusok körében, a lelkigyakorlatos házakban, szemináriumokban vagy szerzetesi növendékházakban is gyakorlattá váltak. (!) Sajnos ez, minden kezdeti pozitív tünete ellenére súlyos félresiklást okozhat a lelkek benső krisztusi útján!
     Tény, hogy egyre nagyobb a nosztalgia és a kíváncsiság a régi korok bölcsessége és rítusai iránt, és többek között ezért talál érdeklődésre megdöbbentő arányokban az ezoterika és a gnoszticizmus (többlettudás vélelme), vagy más ókori népek vallásai, akár a magyarság kereszténység előtti ősvallása is.
     A régi és keleti vallásokról szóló könyvek és tanfolyamok jól jövedelmező vállalkozássá lettek, és kereskedelmi célból gyakran kapják meg a New Age jelzőt, amellett, hogy a kapcsolat ezekkel a vallásokkal nem mindig világos, sőt még tagadják is.
     II. János Pál pápa int minket, hogy nem áltathatjuk magunkat azzal, miszerint (a fent említett ismeretek) a keresztény vallás megújulását hozzák magukkal. A "teljesebb" megismerés vélelme ugyanis fokozatosan elferdíti Isten Igéjét, és olyan szavakkal helyettesíti, amelyek csupán az ember sajátjai.
     Mindazáltal, nem lehet alábecsülni a New Age vallásosság népszerűségét, mely kihívás az egyház számára. Amikor valakiben meggyöngül a keresztény hit tartalmának megértése, akkor esetleg tévesen arra a nézetre helyezkedik, hogy a keresztény vallás nem képes mély lelkiség inspirálására, és másutt kezd el keresni.
Az emberek úgy érzik, hogy a keresztény vallás nem adja meg nekik azt (amit nem is igyekeztek megismerni), vagy nem is tudják, hogy a krisztusi tanítás alapja, a szeretet és boldogság egyetlen lehetséges forrása! Tehát, épp azt keresik máshol, ami épp (vagy kizárólag) a keresztény hitéletben található meg, a mélyebb lelkiség, ami megérinti a szívüket, ami értelmessé teheti zavaros és sokszor elidegenítő világunkat.
     Ha az egyház nem akarja, hogy azzal vádolják: "süket fülekre találnak nála az emberek vágyai", akkor két dolgot kell tennie: a legmélyebb gyökerekből kell táplálkoznia és nagyobb körültekintéssel kell kezelnie azt az "ökumenizmust", amely határozottan egyengeti a protestantizálódás és a modernizmus térhódítását! A
tradíciókhoz való hűség, ahhoz a Jézus Krisztushoz való hűség, aki "ugyanaz tegnap, ma, és mindörökké – és maga mondja –, sokféle és idegen tanítással ne engedjétek magatokat félrevezetni"! (vö. Zsid 13,8-9)

Felhasznált forrás: A Kultúra Pápai Tanácsa és a Vallásközi Párbeszéd Tanácsa: Jézus Krisztus, az élő víz hordozója. Keresztény reflexió a „New Age”-ről. Szent István Társulat, Budapest. 2003

A megtévesztő szellem örök igyekezete

     Az elmúlt években, számosan rossz néven vették tőlem, hogy felhívtam a figyelmet a http://nagyfigyelmeztetes.hu netes oldal egyházellenes hazugságaira. Nos, azóta hallgatnak, miután a történések és az egyházi intézkedések is engem igazoltak! (A honlap is megszűnt!) Az "MDM" ír látnoknőről kiderült, hogy milliókat keresett a fenti honlapjával! Azt már meg sem említem, hogy tán milliókat rántott a kárhozat felé! Pedig, ellenzőim mennyire érveltek: "Mi van, ha valóban az Úr szól általa, és számon fogja rajtunk kérni Jézus, hogy nem hallgattunk figyelmeztető szavára!?" Hiába mondtam, hogy az Úr az Evangélium elhagyását, a Pápa elvetését és az Egyházzal való szembekerülésünket fogja számon kérni rajtunk! De nem szaporítom a szót, nézzen utána a kedves Olvasó, az alábbi linkek alapján!

http://szeretetlang.blog.hu/2015/04/15/amikent_elore_megmondatott_i_resz
http://szeretetlang.blog.hu/2015/04/16/amikent_elore_megmondatott_ii_resz
http://szeretetlang.blog.hu/2015/04/17/amikent_elore_megmondatott_iii_resz
http://szeretetlang.blog.hu/2015/04/20/amikent_elore_megmondatott_vi_resz
http://szeretetlang.blog.hu/2015/04/19/amikent_elore_megmondatott_v_resz
http://szeretetlang.blog.hu/2015/04/20/amikent_elore_megmondatott_vi_resz
http://szeretetlang.blog.hu/2015/04/21/amikent_elore_megmondatott_vii_resz
http://szeretetlang.blog.hu/2015/04/22/amikent_elore_megmondatott_viii_resz_775
http://szeretetlang.blog.hu/2015/04/23/amikent_elore_megmondatott_ix_resz

Az Evangélium világosan figyelmeztet, és nem álnév alatt: Mert "az utolsó időkben egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire és az ördögök tanítására hallgatnak, azokra, akik képmutatóskodva, de lelkiismeretükben megbélyegezve hazugságokat hirdetnek". (1Tim 4,1-2)

     Kérlek benneteket, legyetek jóval körültekintőbbek! "Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el. Erős hittel álljatok neki ellen! (1Pt 5,8-9) Ne mondogassátok, hogy van benne igazság (is), mert az ocsús búza mérgező!  –  És aki eddig nem figyelt fel ezekre a figyelmeztetésekre, az vegye észre magát, amíg nem késő!!!

"Vallásos öngyújtó", a profanizálás igyekezete

Ki volt Keresztelő Szent János?

     Személyéről maga az Úr tanúskodik: "bizony, mondom nektek: az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál." (Mt 11,11) Az Egyház pedig azzal ismeri el egészen egyedülálló módon, hogy az Üdvözítőn kívül János az egyetlen szent, akinek a születésnapját főünnepként (június 24), sőt a halálának napját emléknapként (augusztus 29) ünnepli a keresztény világ!

     Keresztelő Szent János Lukács evangéliuma szerint anyai ágon Jézus rokona volt. Hat hónappal Jézus előtt született, apja Zakariás zsidó pap, anyja Erzsébet volt, akit Szűz Mária meglátogatott (lásd Lk 39-56)! De születésének előzményeiről is megemlékezik Lukács evangelista (57-80)!

     János elment a Jordán egész környékére, amiként írva van Izajás próféta könyvében: "A pusztában kiáltónak szava: készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!" (Iz 40,3-4). És valóban, Keresztelő a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára (Mk 1,1-4), hogy a Messiás előfutáraként fölkészítse a népet az üdvösség idejére. Így szólt a néphez: "Tartsatok bűnbánatot! Térjetek egész emberségtekkel Istenhez és az ő eljövendő országához!" (Mt 3,2). "Aki utánam jön, erősebb nálam: a saruit sem vagyok méltó hordozni. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog keresztelni. Szórólapátja a kezében van már, és meg fogja tisztítani szérűjét: összegyűjti búzáját a magtárba, a pelyvát pedig olthatatlan tűzzel elégeti." (Mt 3,11-12)

Mindazáltal "nem Keresztelő János volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról.'' (vö. Jn 1,8) "Nem a Messiás vagyok, hanem csak az előfutára'' (Jn 3,28) – mondja János önmagáról. Egyszer azonban, Jézus Jordán-beli megkeresztelkedésekor föl kellett cserélődnie a szerepeknek: ,,Nekem van szükségem a te keresztségedre, és te jössz hozzám?'' (Mt 3,14).

     Heródes a bűnbánatot hirdető Jánoshoz térbelileg a közeli Jerikóban élt, és a próféta szózatai alól nem tudta kivonni magát. Mint az ószövetségi nagy próféták, a Keresztelő is felemelte szavát az Isten parancsát semmibe vevő tartományi fejedelem ellen, akinek ezt üzente: "Nem szabad a testvéred feleségét (Heródiást) elvenned." (Mk 6,18) Heródes király bár tisztelte és félt tőle, mert szent embernek tartotta (Mk 6,20), mégis elfogatta. Heródiás manipulációi következtében a király lefejeztette Jánost (a Biblia szerint mikor Heródiás lánya, Salomé táncolt a király előtt, aki megígérte, hogy teljesíti egy kívánságát, az anyja pedig utasította Salomét, hogy Keresztelő János fejét kérje egy tálcán. (Mk 21-24))

     Tény, hogy Keresztelő Szent János a Messiás prófétai előfutárának szerepét töltötte be. És lényegében Ő volt az utolsó próféta! "A törvény és a próféták Jánosig tartottak. Azóta az Isten országának örömhíre terjed...'' (Lk 16,16). 

Istenünk, ki azért küldted Keresztelő Szent Jánost, hogy a népet előkészítse Krisztus, a mi Üdvüzítőnk eljövetelére. Kérünk, add meg népünknek a megtérést, és vezéreld híveid szívét az üdvösség és a béke útjára!

KATTINTS IDE!

   Néhányan szememre vetik, hogyha az általam képviselt óvatos szemlélettel nézték volna már a maguk korában is a nagy Mária-jelenéseket, akkor az egyházi hatóságok, tán máig sem ismertek volna el egyet sem! Ez természetesen nem igaz! Sajnos, súlyos csúsztatásba tévednek a vádaskodók, hiszen valamennyi egyházilag elismert Mária-jelenés kiválasztottja alaposan (és hosszasan) megszenvedett az általa megélt és rábízott ügyért. Egyetlen látnok sem hirdette önmaga az üzeneteket, nem tette fel a "Net-re" (nem nyomatta ki 16 kötetben) és csak akkor szólt róla, ha rendi elöljárója vagy a gyóntatója határozottan kérdezte! Egyszerűen titokként kezelték a maguk számára is hihetetlen történéseiket! Ne feledjük, hogy pl. a fatimai gyermekeket olajban-főzéssel fenyegették, hogy elárulják a rájuk bízott titkot. A hatgyermekes magyar édesanyát Erzsébet asszonyt pedig a kommunista terror kiszámíthatatlansága nyomasztotta, állandóan küzdve még a saját kételyeinek gyötrelmével is, nem beszélve környezetének és a korabeli papságnak a megfélemlítettségéről! Az Igazi üzenetek mögött természetes a kétely, a szenvedés, a lemondás, a félelem (üldöztetés) és a kemény életáldozat! Ezzel szemben mit tesz egy mai un. "látnok"? Ha kap egy üzenetet öt órakor, negyed hatkor már fel is rakta a világhálóra névtelenül vagy álnéven anélkül, hogy a legkisebb kételye is lett volna az "üzenet" valós égi eredetéről! Meg sem kérdi benső lelkiismeretétől: "Vajon nem az ördög játszik-e velem? Nem a saját gondolataimat vetítem-e ki üzenetként? Lehetséges-e egyáltalán, hogy Isten méltónak talált erre a kiváltságra?" És ez utóbbi a legnagyobb próbatétel a lélek alázatosságára! A fent említett valódi üzeneteket épp az tette hihetővé, hogy nem szajkózta senki, inkább "úgy kellett kihúzni" a megszeppent látnokokból minden szót (ld pl. Melanie és Maximine esetét La Salette kapcsán) és lám-lám, mégis az illetékesek figyelmének előterébe került. A La Salette üzenetéről, nem csak a helyi plébános és püspöke (Mgr Bruillard), de IX. Piusz és XIII. Leo pápa is értesült! Ha valami valóban az égtől való, akkor az ellen fölösleges tusakodni, mi több az áldozat és szenvedés csak hitelesíti, elősegíti a megvalósulásukat! Mellesleg, amit az elismert magánkinyilatkoztatások eddig elmondtak, annál többet, megszívlelendőbbet már semmilyen újabb üzenet nem képes megfogalmazni, legfeljebb plagizálja azokat! De ez egy másik cikk témája lehet! 

Forrás: Kürtösi Krisztián atya a Szent Mónika Közösségnek írt 2018. novemberi hírlevelének részlete.

     »Szent Pio atya szentáldozás utáni imádsága, segítség lehet számunkra abban, hogy elmélyüljünk a szentáldozás ajándékaiban:

Maradj velem Uram, mert szükséges, hogy velem légy, hogy el ne feledjelek. Tudom, hogy milyen könnyen elfordulok tőled.

Maradj velem Uram, mert gyenge vagyok, szükségem van a Te erődre, hogy el ne essek annyiszor.

Maradj velem Uram, mert Te vagy az én életem és nélküled csökken az én buzgóságom.

Maradj velem Uram, mert Te vagy az én világosságom és nélküled a sötétségben vagyok.

Maradj velem uram, hogy megmutasd nekem a Te akaratodat.

Maradj velem Uram, hogy halljam a Te hangodat és kövesselek.

Maradj velem Uram, mert nagyon akarlak szeretni és mindig veled lenni.

Maradj velem uram, ha azt akarod, hogy hűséges legyek hozzád.

Maradj velem Jézus, mert bármilyen szegény is a lelkem, azt kívánom a Te számodra a vigasz helye a szeretet fészke legyen.

Maradj velem Jézus, mert már késő van és a nap lenyugvóban, múlik az élet, közeledik a halál, az élet az örökké valóság és szükséges, hogy megkettőzzem az erőmet, hogy útközben el ne hagyjon. Nyugtalanítanak a kísértések, a sötétség, a szomorúság, a keresztek a szenvedések és mennyire szükségem van Rád a számkivetésnek ezen az éjszakáján.

Maradj velem Jézus, mert az élet és veszedelmek éjszakájában szükségem van Rád. Tedd, hogy úgy megismerjelek, mint a tanítványok, a kenyérszeléskor, vagyis az eucharisztikus egyesülés legyen a világosság, mely fenntart engem és egyetlen boldogsága legyen szívemnek.

Maradj velem Uram, mert amikor jön a halál akkor is veled egyesülve akarok lenni, ha nem is valójában, a szentáldozás által, legalább a kegyelem, a szeretet által.

Maradj velem Jézus, nem kérem a Te isteni vigasztalásodat, mert nem vagyok rá méltó, de igenis kérem a Te szentséges jelenlétedet.

Maradj velem Uram, Téged kereslek, a Te lelkedet, a Te szeretetedet, a Te irgalmadat, a Te szívedet, mert szeretlek Tégedet és nem kérek más jutalmat, mint a szeretet gyarapodását. Szeretni Téged egész szívemmel itt a földön, hogy tökéletesebben tovább szeresselek az örökkévalóságban. Amen«

Forrás: Kürtösi Krisztián atya a Szent Mónika Közösségnek írt 2018. novemberi hírlevelének részlete.

     »Miért emlékeztetjük magunkat a szentáldozásra? Sokszor megtapasztalom, hogy buzgó, szentmisére járó hívek, akiknek nem lenne állapotbeli akadályuk a szentáldozáshoz való járuláshoz, nem részesülnek az Eucharisztiában. Egyszerűen mondva olyan, mint amikor egy közös ünneplésen csak külső, távoli megfigyelőként vesznek részt, így nem élik meg a teljes eucharisztikus találkozást. Pedig a szentmisének akkor van igazi értéke és jelentősége, amikor az Isten igéjét hallgatjuk és szívünkbe fogadjuk, továbbá részesülünk az eucharisztikus lakomából.

Azt sem feledhetjük el, hogy a szentáldozásnak nagyon fontos lelki gyümölcsei vannak. Elsősorban nagyon szoros, bensőséges kapcsolatba kerülünk az Úrral, ugyanakkor elválaszt bennünket a bűntől, megőriz bennünket a halálos bűnöktől, továbbá zarándoklásunk Kenyere lesz s erősíti bennünk a felebaráti szeretetet. Mindezeken túl az Eucharisztia egységet teremt testvéreinkkel. Nagyon szép kifejeződése ennek az egy oltár s az egy kehelyből való részesedés. Ezért láthatjuk, hogy az Eucharisztia nem egy a szentségek közül, hanem a Szentség, amelyet Krisztus nekünk az Egyházon keresztül akart és akar ma is minden nap ajándékozni.

Újítsuk meg a szentáldozás lelkületét magunkban és közösségeinkben! Imádságainknak, elmélkedéseinknek gyakran legyen tárgya a szentáldozás gondolata, hogy amikor a szentmisén részt veszünk, ne egy rutin, hanem egy bensőséges, szentségi találkozás legyen az Úrral. Engedjük meg, hogy az Úr szeretete újra és újra átjárjon bennünket!«

Forrás: Kürtösi Krisztián atya a Szent Mónika Közösségnek írt 2018. novemberi hírlevelének részlete.

     A Szentmise az Atyaistennek bemutatott engesztelő Áldozat, az Eucharisztia ünneplése és isteni meghívás! (Mint minden meghívásnak – az Úr meghívásának még inkább –, csak tisztán és rendezetten vehetünk részt!)

     »Az Úr arra hív bennünket, hogy ne csak szemléljük Őt, hanem lelkünk tápláléka is legyen. Hiszen emlékszünk, minden egyes szentmisében maga az Úr hív meg bennünket: „Vegyétek, és egyétek, ez az én testem”. Ezt a meghívást az ember nem utasíthatja vissza, ha bűnbánatot tartott és szívében él a vágy, hogy az Úrral találkozzon: „teljesen egyesül a mi emberi állapotunkkal. A kenyérben és a borban, melynek színe alatt Krisztus nekünk ajándékozza magát, mint a húsvéti vacsorán, a teljes isteni élet érkezik hozzánk és közli magát velünk a Szentség alakjában.” (Sacramentum Caritatis 12. o. 8. p.)

Ezért annak, aki súlyos bűn állapotában van, szentáldozás előtt szentgyónáshoz kell járulnia. Isten irgalmas szeretete be kell, hogy töltse a szívét ahhoz, hogy az ő drága ajándékát, Fiának testét magához vehesse.

Amikor viszont a kegyelem állapotában vagyunk (bűnbánatot tartottunk, szentgyónást végeztünk), bátran oda kell lépni Isten oltárához, hogy az eucharisztikus Kenyeret magunkhoz vegyük. Persze mi is alázattal mondjuk a századosnak szavait szívünkben ismételve: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem!”«

(folyt.)

Az Úr Testének és Vérének ünnepe

     Az Úrnapja (latinul Festum Eucharistiae, Solemnitas Corpus Domini) katolikus főünnep az Eucharisztia tiszteletére, teljes nevén az Úr Szent Testének és Szent Vérének ünnepe. Magyarországon és több más országban a húsvéti időt lezáró pünkösdvasárnap után két héttel tartják. Jellemzően körmenet kapcsolódik hozzá. (Wikipedia)

     1264-ben IV. Orbán pápa tette kötelező – piros betűs – ünneppé, Lüttichi Szent Julianna látomása nyomán, aki a teliholdat látta, melyből egy darabka hiányzott. Szent Julianna úgy értelmezte látomását, hogy a Hold az egyházi évet jelképezi, amelyből valami hiányzik, mégpedig az Oltáriszentség ünnepe. (A képen IV. Orbán pápa és Szent Julianna)

»Ezen a csütörtökön a (...) klérus és a nép együtt örvendezve dicsé­rő énekekkel tartson körmenetet; mindenki szíve és lelke, szája és ajka üdvös örömmel énekeljen himnuszokat. (...) És bárcsak a szeretet úgy fellobbantaná a hívők buzgóságát Krisztus szolgálatára, hogy ezáltal és egyéb érdemeik gyarapodása ál­tal Ő, aki váltságul adta önmagát értük és eledelül adja magát nekik, ezen élet viszontagságai után önmagával jutalmazza őket. (12) Mi ugyanis a krisztushívőket lelki ajándékokkal szeretnénk buzdítani az ünnep megülésére, ezért mindazoknak, akik őszinte bá­nattal meggyóntak, és (...) a szentmisén vettek részt, (...) száz napi búcsút engedélyezünk a mindenható Isten irgalmában és az ő apostolai, Szent Péter és Pál tekintélyében bízva. (14)« (IV. Orbán pápa Transiturus De mundo kezd bullája 1264 aug. 11. SZIT 2019. Bp.)

     »Az Úrnapja, a föltámadás napja, a keresztények napja, a mi napunk. Úrnapjának nevezzük, mert az Úr győztesként ezen a napon ment föl az Atyához. Ha a pogányok e napot a Nap napjának nevezik, mi is szívesen annak valljuk, mert ma támadt a világ Világossága, ma kelt föl az Igazságosság Napja, melynek sugarai az üdvösséget hozzák.« [Szent Jeromos: In die Dominica Paschae homilia: CCL 78, 550]

KATEKIZMUS: 1167 »Az Úrnapja kiemelkedően a liturgikus összejövetel napja, melyen a hívők összegyűlnek, hogy hallgatván Isten igéjét és részesedvén az Eucharisztiában, megemlékezzenek az Úr Jézus szenvedéséről, föltámadásáról és dicsőségéről, és hálát adjanak Istennek, aki őket élő reményre szülte újjá Jézus Krisztusnak a halálból való föltámadása által.« [II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium, 106.]

1193 »A vasárnap, az "Úrnapja" elsődlegesen az a nap, melyen az Eucharisztiát ünnepeljük, mert a föltámadás napja. Kiemelkedően a liturgikus összejövetel, a keresztény család, az öröm és a munkaszünet napja. "Az egész liturgikus esztendő alapja és magva.« [Uo.]

»Áldott az úr napja, mert ekkor kezdődött a teremtés, (...) a világ üdvössége, (...) az emberi nem megújítása (...). E napon ragyog az ég és a föld, és fénnyel telik meg az egész világ. Áldott az úr napja, mert ekkor nyíltak meg a Paradicsom kapui, hogy Ádám és az összes onnan kizárt félelem nélkül oda beléphessen.« [Fanqîth: Breviarium iuxta ritum Ecclesiae Antiochenae Syrorum, 6. köt.]

A kép forrása: http://lh6.ggpht.com/-Zq1wwS98NxA/T9HGNXnHflI/AAAAAAAAEdE/PDWyjNBCUtw/0046%252520DSC03797.JPG?imgmax=800

     Előző cikkemben kitértem egy, a garabandálinak tulajdonított üzenet kétségkívüli igazságára, Marie Julie Jahenny krisztusi figyelmeztetésére, s a "látnokok" és üzenetek mértéktelen elszaporodására! Sajnos, minden szemelvényem "falra hányt borsó" azok számára, akiket érintenie kellene! Az üzenetközlők öntetszelgőn hozzáállása azonban nem mai keletű!
Részlet XXII. János pápának „a fraticelliknek az Egyházról és a szentségekről hirdetett tévtanai ellen” 1318.01.13-án kiadott „Gloriosam Ecclesiam” kezdetű bullájából:
„Az ötödik tévedés, ami ezeknek az embereknek a szívét elvakítja, az az állítás, hogy a mai időkben egyedül bennük valósul meg az Evangélium, ami eddig, ahogy ezt ők beképzelik maguknak, nemcsak rejtve volt, hanem majdhogynem ki is aludt. (...) Még sok minden egyéb is van, úgy hallom, amit ezek az arcátlan emberek a házasság tiszteletreméltó szentsége ellen fecsegnek, sok minden, amit a történelem folyásáról (de cursu temporum) és a világ végéről beszélnek maguknak, sok minden, amit az Antikrisztus eljöveteléről és ennek közvetlen bekövetkeztéről állítanak és sajnálatraméltó hiúságukban terjesztenek. Minekutána mi mindezekről felismertük, hogy ezek részben eretnekségek, részben őrültségek, részben mesék, jobbnak tartjuk ezeket a kitalálóikkal együtt elítélni, mint írásban egyenként részletezni és megcáfolni őket.”

      Nyilvánvaló, hogy az Egyháznak nagyon körültekintően kell ezekben a dolgokban állást foglalnia! Egy valódi magánkinyilatkoztatás látnoka és terjesztői környezete, nyomban leáll egy esetleges egyházi tiltás esetén! Ilyen helyzet állt fenn, amikor az Isteni Irgalmasság ügyét 1959. március 6-án a Szent Offícium indexre tette, vagyis megtiltotta a kultusz terjesztését. A templomokból kikerültek az Irgalmas Jézus-képek. Egyedül a krakkói kolostor híres festménye (Adolf Hyla) maradt eredeti helyén. A Szent Offícium lépésének komoly okai voltak. A hivatalos vizsgálatot megelőzően ugyanis ellenőrizetlen és rossz fordításokban kezdték terjeszteni a Napló egyes részeit. Az intézmény a tilalommal elejét vette a zűrzavarnak, s amikor elérkezett a Gondviselés által kijelölt idő, elkezdődhetett a teljeskörű és hivatalos vizsgálat. A tilalmat 1978. június 30-án oldotta fel a Hittani Kongregáció, majd az Egyház egyedülálló forrásként a Lelki Napló kritikai kiadását jelölte meg! (ld. Fausztina Napló Kisboldogasszony Plébánia Eger 1998. 458. oldal) A lényeg, hogy az üzenet terjesztői, beleértve Fausztina nővér akkor még élő lelkivezetőjét (A. Sopocko) is, teljességgel engedelmeskedett az egyházi hatóság rendelkezésének! Vajon melyik üzenetközlő látnok tenné ezt meg manapság? Miként, sajnos közismertek a kifejezett ellenszegülések!

      »Óvatosságra intenek az egyre gyakrabban tapasztalható hamis forrásból – a megtévesztő szellem gondolatából – fakadó un. lelki naplók. Néhány, lelkileg káros "napló": az Igaz élet Istenben, Vassula Ryden kötetei (a Hittani Kongregáció elítélte), A hang. Egy katolikus pap párbeszéde égi lényekkel, Az ég üzen a XX. század vége előtt minden embernek, Az Atya szól gyermekeihez, Az angyal válaszol. című kiadványok. Ugyanígy el kell marasztalnunk az un. kiegészítő közléseket, a "második csatornát'', mint például a Szeretetláng és a Natália nővér lelki naplóinak hamis folytatását, amit a Világ győzedelmes királynője üzenetei az engesztelőkhöz ... címen terjesztenek.« (Antalóczi L., Jelenések üzenetek és a jövő. Kisboldogasszony Plébánia Eger 2000. 71.)

 Legyetek tehát jóval körültekintőbbek és óvatosak!

Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket. Mert sokan fognak jönni az én nevemben... (Mt 24,4-5)

Válasszuk el a búzát a pelyvától!

      A spanyolországi Garabandálban a Boldogságos Szűzanya világos próféciát adott Conchita Gonzálesnek 1962 decemberében: "Miután a garabandáli jelenések véget érnek, számtalan hamis Mária-jelenés kezd majd burjánzani az egész világon! Látszólagos csodákat tesz majd az ördög, melyek oly meggyőzőek lesznek, hogy a legodaadóbb katolikus hívek is megtévednek. Ezen hamis jelenések és üzenetek célja az igaz üzenetekről való figyelem elterelés, hogy az emberek sokaságát készületlenül érje az Istentől jövő Figyelmeztetés. A Nagy Csoda alkalmával lehullik a lepel a hamis jelenésekről és láthatóvá válnak valódi céljaik". (Ennyi! Ha a garabandáli Mária-jelenések hiteléről még nem is nyilatkozott az Egyház, az eltelt 50 évnyi "gamálieli" idő már gondolkodóba ejthet bennünket, nem beszélve a fenti állítólagos üzenet kétségtelen realitását illetően!) 

     1882-ben, Krisztus kinyilatkoztatta a stigmatizált Marie Julie Jahenny-nek: "Számtalan hamis jelenés fog kiáramlani a pokolból, akárcsak egy légyraj, és ez a sátán utolsó kísérlete arra, hogy elfojtsa és lerombolja a hitet az igazi jelenésekben a maga hamis jelenései által". Ez a jóslat, mely teljesen egybehangzik a Szent Szűz La Salette-ben tett kijelentéseivel, végül is teljes mértékben teljesült. Mára szinte megszámlálhatatlan az üzenetközlők száma, sőt némelyek akár 10-20 kötetnyi "követendő üzenetet" produkálnak (íráskényszerrel vagy automatikus írással)!  ( FORRÁS  felhasználásával.)

A vég nélküli üzenet és a könyvtárnyi nagyságrendű közlések eleve gyanúra adhatnak okot! Nézzünk csak utána, hogy a valódi magánkinyilatkoztatások esetében a üzenetek vagy az esetleírások egyetlen kötetbe gyűjthetők! Az egyik napról a másikra írómédiummá váló "termékeny" látnokok sajnos, többnyire nem is tudják, hogy a megtévesztő szellemnek tesznek szolgálatot, a máriás-katolikus lelkület megosztásával vagy általánosságban, a jelenések iránti belefásultsággal! Sajnos mindig akadnak "egyéni babérokra" pályázó atyák, akik felkarolnak némelyeket ezen inspirációban szenvedők közül, ha ugyan nem maguk a lelkivezetők íratják az üzeneteket! Figyelmeztetőek János apostol szavai: "Akik ebből a világból valók, e szerint a világ szerint beszélnek és a világ hallgat rájuk. (...) Aki ismeri Istent, hallgat ránk; aki nincs Istentől, nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság Lelkét és a tévelygés lelkét". (1Jn 4,5-6) Mert "az utolsó időkben egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire és az ördögök tanítására hallgatnak, azokra, akik képmutatóskodva, de lelkiismeretükben megbélyegezve hazugságokat hirdetnek". (1Tim 4,1-2)

      Az imádságos, őszinte lélek, számos olyan árulkodó jelet fedezhet fel, melyekkel azonnal felismerhetők a hamis jelenések. Ezekre jellemző, hogy valamiképp mindig magukon hordozzák az Egyházzal való szembekerülés, az engedetlenség lehetőségét! Például, az egyházi hatóság részérőli egy esetleges korlátozás, vagy tiltás esetén, sokan a papjuk, püspökük ellen fordulnának! Látványosan kibukkan az üzleti, pénzügyi rászervezés (csodafotók, érmek, szobrok). Szinte biztos az is, hogy valami új imát és rózsafüzért is összeállítanak, mert a lényeg, hogy az eredetit (a 'domonkos' rózsafüzért) ne igen mondják! Azt a rózsafüzért igyekeznek mellékessé tenni, melyet nem csak az Istenanya kínál követőinek minden jelenésében, de szentek és pápák sokasága ajánl a hívő népnek, búcsúkkal ellátva! Mi ez, ha nem megosztás és zavarkeltés? (Hallottam már olyan okoskodást, hogy "az ördög nem fogja azt kérni, hogy imádkozzatok"! Jaj, dehogynem! Most, hogy érzi már a vesztét, a kisebb jót is képes ajánlani a nagyobb jóból való kizárásért: "imádkozz, de nem azt, hódolj Istennek, de ne ott" stb! (Aztán majd szép óvatosan nézz körül, hogy hová is keveredtél!)

KATTINTS IDE!

Kedves Olvasóim!

Hétfő reggel 8 óra 23 perctől hekkerek támadják a CitizenGO oldalát, mely nem az első eset!
Egyes csoportosulásokat zavar, hogy a CitizenGO aktívan és sikeresen védelmezi az életet, a családot és a szabadságot, minden félelem nélkül.
A hekker csoport ezt a fenyegető üzenetet küldte nekik:
„Élvezitek a webes támadást? Töröljétek ki az összes tartalmat... az LMBT-vel kapcsolatosakat. Töröljétek a szexista és az abortuszellenes tartalmakat is! Ha nem teszitek meg a hétvége előtt, a háború elindul és megbánjátok!”
A technológiai csapat fáradatlanul dolgozik, hogy megállítsa a spanyol eredetű támadókat. A spanyol hekker csoport azért támad, mert zavarja őket a keresztény európai értékek melletti kiállás, mely persze egyben annak bizonyítéka is, hogy mindenkinek – a maga módján –, érdemes folytatni a küzdelmet világszerte.
Azért tájékoztatom t. Olvasóimat a CitizenGO-t ért támadásokról, mert ahogy kinéz, előbb-utóbb minden keresztényi értéket képviselő és hirdető netes felületet elérhet a „liberalizmus szólásszabadsága”, így a   „Hajnal Szép Sugara” blogot is!

Kérem imádkozzanak, hogy az „ordító oroszlánként” acsarkodó erők, ne nyerjenek teret a világban!            Imáikba fűzzék bele a kérést: „A Szentségek és a Keresztény értékek védelmére a világban!”

Isten áldja Önöket!

A szerkesztő

     Mint ,,Szent Ferenc hűséges fia'' és az assisibeli szegény tanítványa, Antal vállalva az Úr és apostolai életkörülményeit, vándorprédikátorként faluról-falura, városról-városra járt és a katolikus tanítást hirdette a szegénységről és a birtoklásról. Szavait a saját élete hitelesítette hallgatói előtt: ,,A szabadon vállalt szegénység erőt ad az embernek, a gazdagság viszont elgyöngíti. Mert az ember hamarosan vagyonának szolgája lesz, ahelyett hogy uralkodna rajta. Ha ugyanis valakit veszteség ér, és emiatt szomorkodik, ez megmutatja, hogy rabja lett annak, amit előbb, a szerencséje idején birtokolt.'' IX. Gergely pápa csodálattal meghallgatva Antal egyik beszédét, őt ,,a Szentírás szekrényének" nevezte. Mert amikor Antal a tömeghez beszélt, gyakran megesett, hogy a Szentírás szavai jöttek ajkára: hallgatói nem emberi szavakat hallottak, hanem az Írás örök érvényű igéit. A beszédnek ez a módja mély meggyőző erőt kölcsönzött neki. Az emberek, még a tévhitben élők is, csodálták mélységes vallásosságát.
     Isten szeretete mely egykor a misszióba vitte és eltöltötte a vértanúság vágyával, most a kereső és tévelygő emberekhez vezette. Ezt vallotta: ,,A prédikálónak le kell szállnia az emberekhez, majd ismét föl kell emelkednie, hogy az elesett embereket magával emelje.'' Ez a szerető vágyakozás Isten után, prédikációs vándorútjai végén mindig visszavitte a magányba és a szemlélődő életbe. Az emberek iránti szeretete azonban hamarosan ismét kiragadta a csendből, ,,mert a jó szónok nem időzhet sokáig a szemlélődő életben, ha másokban is gyümölcsöt akar érlelni''.
     Elöljárói megbízatásából Antal először Felső-Itáliában fáradozott az Egyháztól eltávolodottak megnyerésén. A lelkek iránti buzgósága arra ösztönözte, hogy bemerészkedjék fellegvárukba, Riminibe is. Megszámlálhatatlan tömeget nyert meg prédikációival és vitáival. Köztük volt Bonillo is, aki harminc éven át az egyik szekta főnöke volt. Érthető, hogy rendtársai, mihelyt hozzáfogott e tevékenységéhez, azt kérték, képezze ki őket is erre a munkára. Kérésüket egyenesen Szent Ferenc elé terjesztették, s Antal megbízatást kapott a tanításra. ,,Azt akarom – írta Ferenc Antalnak –, hogy a testvéreknek tanítsd a szent teológiát, de úgy, hogy sem benned, sem bennük ki ne aludjék az imádság szelleme, azoknak a szabályoknak megfelelően, amelyeket adunk.'' Megbízatásával Antal megalapította rendjének első tanulmányi házát Bolognában, ahol ő lett a teológia első tanára.
     1224-ben a Felső-itáliai munkát rendtársaira bízhatta. Dél-Franciaországba ment, először Montpellier-be, az eretnekháborúban ez volt a katolikusok főhadiszállása. Antal azonban nem sokra becsülte a csapatokat és a fegyvereket. Az ő fegyverzete Isten igéje és a megtévesztettek iránti szeretete volt. Eljutott a mozgalom középpontjába, Toulouse-ba is, ahol akkor Szent Domonkos teljes erővel küzdött. Amint Montpellier-ben, Antal itt is oly sikerrel folytatta munkáját a teológia tanáraként és szónokként, hogy elnevezték az ,,eretnekek pörölyének''. Prédikációs följegyzéseiben azonban egyetlen bántó vagy támadó szó sem található a tévtanítók ellen.
     1227-ben ismét visszatért Felső-Itáliába, hogy megkezdje utolsó megbízatását: a hívők erősítését és megszilárdítását. Különösen az 1231-ben Padovában tartott böjti beszédei jelentettek páratlan eseményt. Az emberek már az éjszaka folyamán özönlöttek, úgyhogy nem akadt megfelelő méretű templom, ezért Antal a szabadban prédikált. A beszéd után gyónáshoz tódultak az emberek. Padova városa és környéke szemmel láthatóan megváltozott: halálos ellenségek békültek ki, adósokat engedtek szabadon, uzsorakamatokat és jogtalanul szerzett javakat adtak vissza, rossz nők, tolvajok és más gonosztevők bűnbánatot tartottak.
Szavainak hatékonyságáról máig tanúságot tesz az 1231. március 15-én hozott adóstörvény.
     Ez az óriási munka azonban teljesen felőrölte egyébként is gyenge egészségét, úgyhogy ugyanabban az évben június 13-án, alig harminchat éves korában meghalt.
A sírjánál történt számos imameghallgatás, gyógyulás és csoda következményeként IX. Gergely pápa alig tíz hónappal halála után szentté avatta. Csodatevő híre a hívő nép tudatában háttérbe szorította az evangélium hirdetőjének és a segítő szeretet apostolának alakját, jóllehet későbbi legendája szívesen foglalkozott ezzel a tevékenységével.
     XII. Pius pápa 1946. január 16-án egyháztanítóvá nyilvánította. Ezzel iránymutató tanítóul rendelte számunkra is, akik az evangélium szellemében minden keresztény egységére törekszünk. /Forrás: www.katolikus.hu/szentek - Horváth Mária szerkesztésében/

(folyt.)

Született: Lisszabon, 1195. augusztusában, † Arcella (Padova mellett), 1231. június 13.
     A 13. század, a sok szent ellenére, komoly bajokkal küszködött. Felső-Itáliában és Dél-Franciaországban már a 12. században támadtak olyan vallásos mozgalmak, amelyek Jézus és apostolai vándor, tanító életét utánozva, új életet akartak vinni koruk megkövült kereszténységébe. Ezzel azonban áttörték az Egyház fennálló rendjét: akkoriban ugyanis a prédikálás a fölszentelt papság, a szegénység vállalása pedig a kolostorok feladata volt. Az Egyház vezető emberei tehát e mozgalomban csak veszélyt láttak, amelyet el kellett nyomni.
     Mivel az Egyház szembefordult az ilyen kezdeményezésekkel, ezek az emberek szektákba tömörültek, és hamarosan tévtanok áldozataivá lettek. Közösségeikben laikusok tanítottak, gyóntattak és az Egyház szentmise-áldozatát utánozták. A legszigorúbb intézkedések – köztük az eretnek égetések – éppen úgy nem segítettek, mint a dörgedelmes prédikációk sem. Még Clairvaux-i Szent Bernát is eredménytelenül prédikált, és hiába ébresztgette az egyházi és világi nagyságok lelkiismeretét. Végül a keresztes háborúk miatt többen látogatták e mozgalom összejöveteleit, mint a templomokat. A szentségek vétele oly ijesztően csökkent, hogy az 1215. évi Lateráni Zsinat kiadta a negyedik és ötödik egyházi parancsot, amely minden keresztény hívőnek kötelességévé tette az évenként egyszeri gyónást és a húsvéti időbeni szentáldozást.
     III. Ince pápa azonban fölismerte a jót ebben az új mozgalomban. Ezért kettős célként kitűzte, hogy az új eszméket is erőket hasznosítani kell a vallásos életben, s az elidegenülteket vissza kell vezetni az Egyházba. Ezzel szabaddá tette az utat többek között Assisi Szent Ferenc előtt, aki önmaga és első társai számára a szegénység és vándor apostolkodás jóváhagyását kérte: katolikus szegénységi mozgalmat teremtett, amely nemcsak hű maradt az Egyházhoz, hanem sok eltévelyedettet is visszavezetett.
     Padovai Antal 1195-ben előkelő és vallásos szülők gyermekeként született Lisszabonban. Fernando (Ferdinánd) névre keresztelték. Szüleitől mély vallásosságot és egyeneslelkűséget örökölt. Tizenöt éves korában belépett szülővárosának Sao Vincente de Fora nevű ágostonos kanonokrendi kolostorába. Elhatározta, hogy meghal a világnak és csak Istennek él. Amikor azonban kolostora belesodródott a II. Alfonz portugál király és a portói püspök közti viszályba, már két év után elhagyta szülővárosát, és áttelepült a coimbrai Santa Cruz kanonoki kolostorba, hogy teológiai tanulmányainak és a papi élet felkészülésének szentelhesse magát.
     Ez a kolostor azonban nagyon gazdag volt. Priorja 1220-ban nagyravágyása miatt belekerült Alfonz király és III. Honorius pápa konfliktusába. Ezzel szakadást idézett elő a rendi közösségben.
Fernando ekkor találkozott az első ferences vértanúk holttestével. Megszületett benne a vágy, hogy a szegények közösségében éljen. Még 1220 nyarán csatlakozott hozzájuk. Fölvette szegény ruhájukat, keresztnevét Remete Szent Antal nevére cserélte. Telve a vértanúság vágyával, engedélyt kért, hogy misszionáriusként Marokkóban hirdethesse az evangéliumot. Szerencsésen el is jutott oda, Isten azonban más feladatot szánt neki. Marokkóban súlyosan megbetegedett, és 1221 tavaszán kénytelen volt hazatérni. Egy heves vihar azonban Szicília partjaira sodorta. Onnan a szicíliai testvérekkel az Assisi melletti Porciunkulába ment rendje egyetemes káptalanjára. Az összegyűlt háromezer franciskánus előtt ismeretlen volt, senki sem tudott származásáról és képzettségéről. Ezért amikor a testvéreket az egyes rendtartományokba sorolták, ő ott maradt egyedül. Megkérte tehát Észak-Itália tartományfőnökét, hogy vigye magával, és oktassa a rendi életre, a provinciális pedig Montepaolo remeteségébe küldte, hogy ott szemlélődő életet éljen, és legyen a testvérek segítségére.
Így jött el 1222 nyara, amikor a mécsest, amely addig rejtekben volt, maga Isten emelte lámpatartóra, hogy másoknak is világítson. Történt ugyanis, hogy tartományfőnöke néhány társával együtt Forliba küldte, hogy pappá szenteljék őket. Ott az ünnep alkalmából váratlanul valakinek beszédet kellett volna mondania, mert megbetegedett, akinek ez lett volna a dolga. Készületlenül senki sem merte vállalni, s akkor megparancsolták Antalnak, hogy beszéljen.
     A csendes, mindaddig rejtettségben élő és figyelemre alig méltatott Antal megmondta, hogy gyakorlottabb a konyhai edények mosogatásában, mint Isten igéjének hirdetésében. A püspök azonban bátorította, míg végül mégis beszélni kezdett, nagyon egyszerűen. Minél tovább beszélt azonban, szavai annál élénkebbek és áthatóbbak lettek, láthatóan teljesen eltöltötte a Szentlélek tüze. Hallgatói lélegzetüket visszafojtva figyelték. Nem tudós értekezést hallottak a papság mivoltáról, hanem a legszebb hasonlatokat és a legtalálóbb szentírási idézeteket, valamint mélységes megtapasztalásokat a szív bőségéből. Beszéde után társai örömmel vették körül, Grácián testvér pedig áldotta a napot, amikor ez a vándor, rongyos barát segélykérően a köpenyébe kapaszkodott.
     Minthogy elöljárói nem kis meglepetéssel szereztek tudomást rendkívüli felkészültségéről, nem is sejtett Szentírás-ismeretéről, Felső-Itáliába küldték, hogy a tévtanítók ellen prédikáljon. Ez szerencsés lépésnek bizonyult. /Forrás: www.katolikus.hu/szentek - Horváth Mária szerkesztésében/

(folyt.)

Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció dekrétumával elrendelte a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának kötelező emléknapját, melyet a liturgiában a Pünkösdvasárnap utáni hétfőn ünneplünk.

Miként a Lorettói Litániában kérjük az Egyház Anyját, úgy Krisztusban megkeresztelt emberként, égi Édesanyának is szólíthatjuk őt. Mária lelki anyasága ugyanis egyetemes, mert az üdvösség műve is egyetemes, miáltal mély lelki anyaság fűzi mindazokhoz, akik Szent Fia Misztikus Testének – az Egyháznak – tagjai, tehát a kegyelem rendjében Fiának testvérei.

Az alábbiakban Szent Klára, Ágneshez írt négy levele közül idézünk: (Acta Sanctorum I. kötet, 506., ill. 508. o.)
     "Méltóságos és tisztelendő Ágnes szűznek, Csehország hatalmas és mindig legyőzhetetlen királya leányának, Klára, Jézus Krisztus méltatlan szolgálóleánya és az Istennek szentelt szüzek szolgálója a San Damiano kolostorban, aki lélekben meghajlik előtted, és alázatos tisztelettel kívánja örök boldogságodat.
     Szent magaviseleted és feddhetetlen életed dicsőséges hírét hallván, mely nemcsak hozzánk jutott el, hanem szinte az egész világon közismert, nagyon örvendek és ujjongok az Úrban, és nemcsak én, hanem mindazok, akik teszik és tenni akarják Jézus Krisztus akaratát, és engedelmeskedni akarnak neki. Közismert ugyanis, hogy mennyire élhettél volna e világ dicsőségével és hírnevével, s miként fölségedhez illenék, még a fölséges császárhoz is feleségül mehettél volna, te pedig szíved egész érzületével és bensőséges vágyával inkább a szent szegénységet és a test megtagadását választottad, mert az Úr Jézus Krisztust tekintetted mindenkinél nemesebb jegyesednek. Őt, aki a te romlatlan és érintetlen szüzességedet örökre megőrzi szeplőtelenül; akinek szeretete megtisztít téged, akinek érintése egyre tisztábbá tesz, akivel ha egyesülsz, szűz maradsz. Az ő hatalma minden hatalomnál erősebb, kegyelme mindennél kedvesebb, tekintete mindennél szebb, szerelme páratlan, minden gyönyörűségnél édesebb. E Jegyes ölelésére választattál ki, aki csodálatos drágakövekből nyakláncot és fülbevalót adott neked, krizolitba öltöztetett, s megkoronázott arany koronával, melyen a szentség fénye ragyog. Ezért, drága nővérem, sőt tiszteletreméltó úrnőm, hiszen az én Uramnak, Jézus Krisztusnak nővére és menyasszonya vagy, kit dicsőséggel ékesít a szüzesség és a szent szegénység zászlaja, erősödj meg a szent szolgálatban, melyet a szegény és megfeszített Jézus példájától lángra lobbanva megkezdtél. Ő minden kegyetlen kínt elviselt értünk a kereszten, kiragadott minket a sötétség Fejedelmének hatalmából -- aki az ősszülők bűne miatt fogságban tartott bennünket --, és kiengesztelt minket az Atya Istennel. Ó, boldog szegénység! Ki örök javakkal ajándékozod meg azokat, akik téged szeretnek, s kedvesen magukhoz ölelnek! Ó, szent szegénység, kit ha valaki birtokol, ígéretként övé a mennyek országának örök dicsősége, s minden kétség nélkül ajándékba kapja a boldog életet! Ó, szeretetreméltó szegénység, kit az Úr Jézus Krisztus, ki a mennyet és a földet kormányozza és vezérli, aki szólt, és mindenek lettek, páratlanul magához ölelt! Mert ő maga mondja:      A rókáknak van barlangjuk, az ég madarainak fészkük, az Emberfiának azonban, azaz Krisztusnak nincs hova lehajtania a fejét, ezért a kereszten lehelte ki lelkét, ott hajtva le a fejét. Ez a hatalmas és gazdag Úr a tisztaságos Szűz méhébe költözvén ínségesen és szegényen akart e világra jönni, hogy az emberek, kik a mennyei ételben szükséget szenvedtek és koldusok voltak, benne gazdagok legyenek, és uralkodjanak a mennyek országában. Örülj tehát és ujjongj nagyon, és töltsön el a lelki öröm! …
     Lelkem felének, kit szívből, egyedülálló módon szeretek, a nagy méltóságú Ágnes királynőnek, szerelmes anyámnak és mindenkinél jobban szeretett leányomnak, Klára, Krisztus méltatlan szolgálója és az ő szolgálóinak, kik a San Damiano kolostorban vannak, haszontalan szolgálóleánya, üdvözletemet küldöm…. Ó csodálatos alázatosság, ó ámulatra méltó szegénység! Az angyalok Királya, a menny és föld Ura jászolba helyeztetett! E tükör közepében lásd meg a szent alázat boldog szegénységét, melynek kedvéért az emberi nem megváltására annyi kényelmetlenséget viselt! A tükör végén pedig lásd meg a kimondhatatlan szeretetet mellyel szenvedni és becstelen halállal meghalni akart a kereszten. Ez a tükör, amikor a fára volt szögezve, intette az általmenőket, mondván: ,,Ó ti mind, kik általmentek az úton, nézzétek és lássátok, van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam''. Válaszoljunk Neki, aki hív és utánunk sóhajt, egy szóval és lélekkel: ,,Emlékezvén megemlékezem rólad, és elemésztődik az én lelkem.'' A szeretetnek e tüze gyújtson lángra, ó királynő, s ugyanakkor emlékezzél a mennyei király kimondhatatlan gyönyörűségére, gazdagságára és örök dicsőségére, és sóhajtozva a nagy vágytól és szívbéli szerelemtől kiálts: Vonj magadhoz, mennyei Jegyesem, és én futok keneteid illata után! Futok és meg nem állok, míg be nem vezetsz a borospincébe, míg bal karod nem lesz a fejem alatt, s jobbod boldogítón át nem ölel engem…
     Miközben ezen szemlélődsz, emlékezzél meg szegény anyádról, és tudd meg, hogy én kitörölhetetlenül szívem táblájára írtam boldog emlékezetedet, mert mindenkinél kedvesebb vagy nekem. És mi több: hallgasson el a nyelv szeretetedről, és szólaljon meg, ó áldott leányom, a lélek nyelve, mert a szeretetet, mellyel irántad vagyok, a test nyelve ki nem fejezheti. Éppen ezért, amiket gyarló módon írtam, jóakarattal és szívesen fogadd, s legalább az anyai szeretetet vedd észre benne, mely irántad és leányaid iránt mindennap bennem ég.   Méltóságos nővérünk, Ágnes, szorgosan ajánld leányaimat a te leányaidnak az Úrban. Élj boldogan, kedvesem, leányaiddal együtt, míg a nagy Isten dicsőségének trónusához nem érsz, és értünk is imádkozzál…"
PRÁGAI SZENT ÁGNES, KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK AZ ÚRNÁL!
/Forrás: www.katolikus.hu/szentek; Schütz Antal: Szentek élete. - Horváth Mária szerkesztésében/

KATTINTS IDE!

Ünnepe: június 8.

Prága, 1205 - 1282. március 2.
     Sok információ van a köztudatban az Árpád-ház női szentjeiről, így Szent Erzsébetről, Szent Margitról, vagy Szent Kingáról, ugyanakkor szinte a teljes feledés homálya borul Prágai Szent Ágnes személyére, aki nőágon magyar származású, ezért Árpád-házi Szent Ágnesnek is hívják! Anyja ugyanis, Konstancia, II. András király nővére (III. Béla lánya) volt. Apja I. Ottokár cseh király. Hatalomra törő apja, minden módot kitalált, hogy a német birodalomtól minél függetlenebbé tegye országát: ebben a törekvésében a kis Ágnest eszköznek használta fel. Eljegyezte a gyermeket a sziléziai herceg, Henrik egyik fiával. Nagy kegyelem volt ez Ágnes számára, mert így elkerülhetett a prágai udvarból. Ágnest jövendő férje édesanyjának, a későbbi Szent Hedvignek gondjaira bízták, aki az általa alapított trebnitzi cisztercita nővérek kolostorában helyezte el őt. Ágnes életére a három ott eltöltött év döntő hatást gyakorolt.
     Amikor Ágnes jegyese egy vadászaton szerencsétlenül járt, a kislányt hazavitték Prágába, és egy időre a premontrei nővérekre bízták Doksonyban. A becsvágyó apa ekkor elígérte Ágnest II. Frigyes császár trónörökösének, a későbbi VII. Henrik királynak. Majd Ausztriába küldte a Babenbergek udvarába. Hamarosan azonban ürügyet keresett és talált ennek az eljegyzésnek a fölbontására is, hiszen lányáért most már a hatalmas angol király, III. Henrik, majd II. Frigyes császár versengett. Ágnes szerzetesnő akart lenni, de ezzel apja nem törődött. Eljegyezte őt a császárral. Mielőtt azonban az esküvőre sor kerülhetett volna, 1230- ban váratlanul meghalt Ágnes apja. Ekkor a pápa, IX. Gergely segítségével Ágnesnek sikerült rávennie Frigyest, hogy adja vissza szabadságát.
     A huszonöt éves hercegnő egy pillanatot sem késlekedett: királyi öltözetét durva darócra cserélte föl, s Prága város peremén, a nyomornegyedben keresett magának egy kis házat. Ágnes már korán észrevette azt a társadalmi igazságtalanságot, ami a különböző osztályokat elválasztotta egymástól, s ami arra késztette Assisi Szent Ferencet és Klárát is, hogy elhagyják szüleik előkelő városi otthonát. Őket követte. Rávette testvérét, Vencel királyt, hogy építtessen nekik kolostort (és Szent Jakab tiszteletére templomot) közvetlenül a kis ház közelében, ahol lakott. A minorita testvérek beajánlották Szent Klárának, aki hamarosan őt a ,,lelke felének'' mondta. Négy, szeretettől sugárzó levél maradt ránk, melyeket Ágneshez intézett. Egy klarissza kolostor alapításáról és megerősítéséről van bennük szó. Szent Klára öt nővért küldött közvetlenül maga mellől. 1234-ben Ágnes átvette a kolostor irányítását.
     A kolostor körül csakhamar kórházak és árvaházak, menhelyek és lepratelepek egész koszorúja létesült. Különleges jelentőségű lett egy kórház-alapítása. A hercegnő szerény otthonából egész városnegyed lett, melyben Ágnes három templomot is építtetett: Szent Ferenc, Mária Magdolna és Borbála tiszteletére.
     Ágnes kolostora olyan vonzerőt jelentett, hogy II. Ottokár legidősebb leánya, valamint a legelőkelőbb nemesi családokból 12 leány kérte a fölvételét. Hamarosan újabb és újabb kolostorokat tudtak alapítani. Ezekben a kolostorokban úgy tartották a szegénységet, mint az Assisi melletti San Damianóban Szent Klára körül. A nővérek, akik gyermek-korukat többnyire fényűzésben és bőségben töltötték, új életet kezdtek: kemény vezeklésben és a legteljesebb szegénységben táplálták, ápolták és gondozták a szegényeket, Krisztus legdrágább testvéreit. (Árpád-házi Szent Ágnes prágai kolostorát, lásd alább!) 
     Ágnes a családja iránt is megőrizte nagy szeretetét. Békét szerzett Vencel király és lázadó fia, Ottokár között.
Hetvenhét éves korában, 1282. március 2-án halt meg. Giskra vad kelyhesei feldúlták kolostorát. 1930-ban a régi Jakab-templomban megtalálták a sírját. Boldoggáavatási perét 1936-ban újrakezdték, de a II. világháború megakadályozta az eljárás befejezését. Szentté avatását II. János Pál pápa végezte 1989. november 12-én. /Forrás: www.katolikus.hu/szentek; Schütz Antal: Szentek élete. - Horváth Mária szerkesztésében/ 

(folyt.)

Verje meg az Isten

Verje meg az Isten,
Veretlen ne hagyja,
Ki magyar létére
Magát megtagadja.
Szabadságunk fáját
Fosztja-fosztogatja,
Leveleit, virágait
A viharnak adja.

Verje meg az Isten
Nem egyszer, de százszor
Ki magyar létére
Idegenhez pártol.
Ősi jussát önként
Idegennek dobja,
Kincseinket egy más fajnak
Kincstárába hordja.

Verje meg az Isten,
Minden kis dolgába;
Ki magyar létére
Egy más faj szolgája.
Mást érez s mást mond
Talpnyaló nyelvével.
Háromszínű lobogónkat
Ronggyá tépi széjjel.

Verje meg az Isten
Ki a magyart bántja,
Ki magyar létére
Száz örvénybe rántja.
Verje meg, verje meg
Minden haragjával!
Két kezének
Tüzes ostorával!

Pósa Lajos ( 1850-1914) - író, költő


("Isten nem ver bottal"
"Ki mint veti ágyát..."
"Aki másnak vermet ás..."
"Madarat tolláról..."
 -- ősi magyar közmondások)
"A bűn zsoldja a halál" (Róm 6,23)

Mindszenty József a trianoni diktátumról, egyik kanadai körútján tartott beszédében így nyilatkozik:

     „Ifjúságom nagy élménye volt a Kárpátoktól védett ép és egész Magyarország. Diákkorom óta történelmi valóságként élt és visszhangzott bennem Vaszary Kolos hercegprímás milleneumi beszédének megállapítása; hogy bár kard szerezte meg, de a kereszt tartotta fenn Magyarországot. (...) Hosszú életemben nagy magyar tragédiák tanúja lettem. (...) Az első kommunizmust, mint fiatal hittanár éltem át, s éppen elfoglaltam a zalaegerszegi plébániát, amikor nemzetünkre rákényszerítették a trianoni békeparancsot. Trianonban darabokra tépték a Máriának felajánlott Országot. Aki a természetfölötti hit szemével meri nézni vagy mérni a nemzetek és népek tragédiáját, (...) az jogosan gondolhat arra, hogy az ország talán azért került lejtőre, mert ¤ sokakban már elpártolt a szentistváni alapoktól a századforduló óta; úgy, mint a Muhi és a Mohács előtti években is.
     Keresztény hívők ítéletében az analógiák itt elgondolkoztatók. (...) Később Európában és az Amerikai Egyesült Államokban politikusok és államférfiak is beismerték, hogy a békekonferencia »elfogult« és »részrehajló« volt s a bosszúvágytól fűtött békeparancs sok igazságtalanságnak lett okozója, ugyanakkor részben hozzájárult ahhoz a folyamathoz, amely a második világháború kitöréséhez vezetett. Sajnos – ígéretek ellenére – a szerződő felek elmulasztották az igazságtalan békeszerződés revízióját, s így csak – a hitlerizmus hódításával egy időben – a második világháború küszöbén és annak első éveiben kaptunk vissza elszakított területeket: 1938-ban a Felvidéket, 1939-ben a Ruténföldet, 1940-ben Erdély egy részét és 1941-ben a szerbektől megszállt területeket. Mindezekről a területekről 1945. január 20-án az ideiglenes kormánynak, amikor aláírta a fegyverszüneti szerződést, le kellett mondania.”¤
     „Az I. világháború után a nagyhatalmak elvették Szent István földjének 68%-át, meghagyták 32%-át, 1/3-nál is kevesebbet, a vádlott meghallgatása nélkül. A II. Világháborúba a Sztálin-szövetséges Hitler hajszolta bele az országot. A szintén Sztálin-szövetséges hatalmak odaajándékozták a 32%-os csonkot is a nemzetiségirtó Sztálinnak, akinél mi is nemzetiség lettünk.”¤¤

¤Mindszenty József: Emlékirataim. Weller Publishing Co. Ltd., Torontó, 1974. - Szent István Társulat, Budapest, 1989. 186-187.
¤¤Mindszenty József: Hirdettem az Igét. Mindszenty Alapítvány, Vaduz, 1982. 226-227

.

Juhász Gyula: TRIANON (kattints rá!)

https://www.youtube.com/watch?v=ImCf1xSmqwQ Trianon után:
"Akikre a munkát bíztam, teljes erővel dolgozzanak tovább, mert nagy, erős jövő vár Anyám országára, s általa az egész világ kegyelmet nyer." (Jézus szavai Natália nővérnek) 

Reményik Sándor:

TRIANONT LEDÖNTJÜK

Téli szél a tar gallyakat fújja
Mint az Isten égre tartott ujja
Mint megcsúfolt, kikacagott álom
Állunk egyedül a nagyvilágon.

Elvették s most véle nagyra vannak
Törött véres kardját a magyarnak.
De még minden nép a sírját ássa
Van szava, hogy világgá kiáltsa

Csak mi, csak mi ne verjük kebelünk
Csak mi, csak mi ne emeljük fel fejünk.
Tiporhatják szűz tiszta igazunk
Csak mi, csak mi ne hagyjuk el magunk.

De hirdessük gúzsba kötött kézzel
Sebes ajkkal, lázadó vérrel
Idézve menny, pokol hatalmait
Hogy béke nincs, hogy béke nincsen itt.

Kezünk bár nem pihen a kardvason
A szíveinkben nem lesz nyugalom.
Jöhetnek jövő századok s megint
Csak felszakadnak régi sebeink.

E sebek és e fájdalom örök.
Ettől vonaglik minden magyar rög
Ettől vérez ki majd nyomunkba hág
Ettől nem gyógyulnak az unokák

Tátra erdők ettől zúgnak-búgnak
Ettől reszket lelke minden zugnak
Puha szívek kővé ettől válnak
Kemény kövek élő szívként fájnak.

Amíg élünk ettől fájunk, égünk
Sírban ettől nem lesz pihenésünk
Ettől szorul a kezünk ökölbe
Ettől sír a gyermek anyaölben.

Fenyőmadár behavazott fákon
Száraz haraszt téli pusztaságon
A folyók, a fák, a füvek szelleme
Minden süvít, mi nem nyugszunk bele.

Most Lomnic ormán rakjunk nagy tüzet
Versailles-ig lobogjon az üzenet
Hogy megroppant bár karunk ereje
Nem nyugszunk bele, nem nyugszunk bele!

     Ismert a népi bölcselet: „ami egybe tartozik, az újra összeáll!”
Nos, ha ez igaz – márpedig igaz –, és létrejön a Kárpát-medencei Köztársaság, az végülis a Kárpát-medencei népek közössége lenne, békességben, erőben és egységben!
     Kérdés, hogy ez veszélyeztetné-e a népességek önállóságát? – Nos, a Kárpát-medencei nemzetek számára kevésbé korlátozná az egyenlőséget és önállóságot, mint akár az EU-tagság! Egy Kárpát-medencei unióban nagyobb tekintéllyel bírnának a külhatalmi befolyásokkal szemben, mint a jelenlegi „kisnemzeti” státuszukban !
     De tekintsük át, hogy a trianoni darabolós-gyilkossági kísérlet kinek is hozott önálló állami létet? Talán csak a Csonka-Magyarország ért el 1938-ig – az Istenanya csodájaként – elismert gazdasági fejlődést, ármánykodóinak megszégyenítésére! Ám az elcsatolt − vagy leszakadó testvér-népeknek − a legkevésbé sem valósult meg a büszkeségre okot adó önállóságuk, hiszen államalkotó képességük nem mutatkozott meg, és állami létük 90%-át idegen megszállás alatt töltötték! Persze jóval nagyobb elnyomás alatt, mint amivel a Magyar Királyságot hamisan vádolták!
Mert önálló volt-e a szlovák nemzet a cseh államközösségben? Élvezhette-e a horvát nép saját államiságát szerb-jugoszláv hatalom alatt?
Ugyan bizony melyik „rabló nép” lett gazdagabb a „zsákmányával”? Mire vitte pl. Románia, Erdély bekebelezésével, hiszen ugyan olyan jelentéktelen és gazdaságilag pangó régió maradt, mint annak előtte volt (lehúzva maga mellé "Tündérországot", a virágzó Erdélyt is)! Tán gazdagabb lett Ausztria az Őrvidékkel?
– Badarság!
     A legszomorúbb eset azonban Kárpátalja, mert ez a rablótól elrabolt terület! A sztálini Szovjetunió csatolta el Csehszlovákiától! És a gigantikus SzU gazdagabb lett-e a talpalatnyi földdel? Ugyan bizony a mostani „örökös”, Ukrajna gazdagnak mondhatja-e magát?
     Nem gyanús-e valamennyi érintett népnek, hogy a Mária Országából kihasított terület csak balszerencsét hozott? Aki az Üdvözítő Krisztus Anyjától rabol, az Isten átkát vonja magára? (Vagy tán nem így van? Hol van náluk a lelkiismeret nyugalma, és a békesség egyetemes öröme?) Vagy talán a nemzeti igazságukra hivatkoznak? Ha valóban az Igazság vezérelte őket nagy "I"-vel, akkor miért ragadtak magukhoz szín magyar területeket és lakosságot? Miért akartak a románok a Tiszáig gazdagodni? Miért akartak az osztrákok Győrig szakítani, és miért akartak a cseh befolyás alatt álló szlovákok Miskolcig elcsatolni? Na, ki válaszolja ezt meg? - A rabló népeket, illetve a felbujtóikat nem az igazság, nem a nemzeti önállóság és legkevésbé a keresztényi méltányosság vezérelte, hanem a sátáni kapzsiság, a gyűlölet Mária Országa, a szentistváni Királyság ellen!
     Mert mit tettetek ti karöltve a nagyhatalmakkal? = Európa krisztusaként keresztrefeszítettétek a szentistváni Magyarországot!
És ezzel – a zsákmányból részesedők –, Isten előtti kollektív bűnösséget vettek a nyakukba, hiszen a rabolt javak nem hozták meg sem a gazdagságot, sem a népük békéjét, de még csak állami dicsőségüket sem, ezzel szemben állandó rettegést nyertek, félve a visszarendezéstől és Isten büntetésétől!
     Márpedig, minden elszakított (vagy elszakadt) nép jóval gazdagabb lehetett volna a Magyar Királyság egységében egyenként és összesen! Sőt, még a környező országok is nagyot profitálhattak volna egy Kárpát-medencei virágzó állam gazdaságából!
Nem beszélve arról, hogy a Kárpát-medence nagy eséllyel kimaradhatott volna a II. Világháborúból, de legalábbis nem szenvedett volna el ekkora emberveszteséget és gyalázatot, sem egészben, sem részben!
     Az, hogy most annyi viszály után, néhány nép végre önállónak mondhatja magát − kérdéses, hogy kitől?
− Szűz Mária Országától?
− A Szent István által felajánlott Szent Korona fönségétől és biztonságától?
− Brüsszeltől és a bankoktól, esetleg az egységteremtő magyarságtól?
Ugyan bizony ezek a rokonnépek, a Magyar Királyság alatt tán nem azok voltak-e akik most? 
     Az pedig, hogy a maguk rajzolta térképeken milyen elnevezéssel illetik önmagukat és az ősi magyar helységneveket 1920 óta, az a lényegen semmit nem változtat, a lelkiismeretük terhelésén viszont annál inkább! Hiszen önhittségükben, Isten fölséges Anyja tulajdonát firkálták össze és soha nem hallott neveket találtak ki a földi térképen – de csak azon (!) –, mert az égi atlaszon Mária Országa sértetlen, tündöklő és egész!

     A Kárpát-medence a legtökéletesebb földrajzi egység, mely mindig képes volt a teljes önellátásra! Ezt pedig a globalizáció nagy tervezői nem nézhették jó szemmel! A lényegileg vér szerinti rokon népeket, hazug történelem-hamisításokkal egymás ellen ugrasztották azért, hogy nem csak egy csonka ország népét, de az így „elszeparált” népeket is, magára maradottságukban erkölcsi romlásba vihessék egyenként és összesen! Erre ment ki a Trianoni diktátum! Ellehetetleníteni egy gazdaságilag és közigazgatásilag egységes Kárpát-medencei népuniót!
     Sikerrel járt-e az Antant-hatalmak gyilkos tette?
    A népek szenvedéseit, és a magyarság elleni tömeggyilkosságokat illetően messzemenően igen! De a Kárpát-medence egysége mégis tökéletesen megmaradt, mert nem csak a Holdról látható tisztán és hibátlanul, de a mennyei térképen sincs nyoma az átrajzolásoknak!
     A Regnum Marianum fel fog támadni és a Mindenható büntetése sem marad el! Ezért ti mind, akik részesei vagytok a "balsorsú megtévesztésnek", imádkozzatok, kérjetek bocsánatot Istentől és a magyarságtól! Ne szégyelljetek visszatérni, hiszen egy lépést sem kell tennetek, hiszen a Kárpát-medence a ti hazátok!

    Miért kéne visszarendeződni? Azért mert az egységben az erő, a biztonság és a Szent Korona Tanában szerződött égi védelem!

IDE KATTINTS!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozta!

Légy te az első!

     Ezen az napon, minden magyar hősre imával gondolunk, akik életüket áldozták a nemzetünkért, hiszen nekik köszönhető, hogy „él nemzet e hazán”. Végigtekintve az ezeréves magyar történelmen, az ország lakossága rengeteget szenvedett, muszlimtól, habsburgtól, a szabadkmves antanttól és a kommunistáktól. Milliók hoztak emberfeletti áldozatot azért, hogy ma békében, biztonságban, szabadon, keresztényként és magyarként élhessünk! Ezért jelölte ki a Nemzeti Kormány május utolsó vasárnapját a hősök emlékére, nemcsak azért, mert őseink, elődeink, dédapáink voltak, hanem mert a legdrágábbat, az életüket adták a házáért.

Imádkozzunk Értük és kérjük, hogy segítsék az égből Édes Magyar Hazánkat!

Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség!

Kattints ide!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!

Légy te az első!

SZENT RITA KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK!

Casciai Szent Rita 1381-ben született az itáliai Cascia melletti Roccaporenában. Ifjúkorától szerzetesnő szeretett volna lenni, de korának állandó polgárháborús viszonyai miatt, kénytelen volt feleségül menni az egyik "bandavezérhez"! Egy ikerpár fiuk született. Az erőszakos, italozó és a gyilkolástól sem visszariadó férjét, türelemmel, szeretettel és állandó imával sikerült megtérítenie, amit persze a bandatársai nem néztek jó szemmel és megölték!
Rita két fiát a "vérbosszú" bűnétől a végzetes pestisjárvány mentette meg.
Ezt követően a casciai Ágoston-rendi nővérekhez igyekezett belépni, amely csak rendkívüli csodával sikerült! Megjelent neki Szent Ágoston, Keresztelő Szent János és Tolentínói Szent Miklós és a rendház zárt kapuin át bevitték a kolostorba, ahol 1447. május 22-én halt meg. Megkapta Krisztus töviskoronájának egy stigmáját a homlokán, melynek fájdalmait és a környezetére ható kellemetlenségeit türelemmel viselte. Szent Rita, Szent Ágoston lelkiségét követve a Keresztrefeszített Krisztus tanítványa lett. Átélve a szenvedések mélységeit, megtanulta megérteni az emberi szív gyötrelmeit. Így lett a szegények, a bajbajutottak és kétségbeesettek közbenjárója!
      Casciai Szent Rita, egyike a "lehetetlen dolgokban segítő" szenteknek! Bizalommal fordulhatunk hozzá megoldhatatlannak látszó élethelyzetünkben!

1900. május 22-én avatta szentté XIII. Leo pápa. Szent II. János Pál pápa, így jellemezte: Szent Rita megtestesítette a női géniuszt!
Attribútumai a tövistüske (homlokseb), a méhek és a piros rózsa, mely tiszteletének jelképe!

Kattints ide!

SZERETETLÁNG ORSZÁGOS TALÁLKOZÓ
2019. május 18-án, 9-15.30 óráig

Helyszín:

Kispesti Jézus Szíve-templom
Budapest  XIX. ker., Áchim András utca 78.

Megközelíthető 3-as Metróval a Határ útig, onnan 42-es villamossal 5 megálló.
A megállótól (menetirány szerint) jobbra a második sarok.

A Szentmise 12 órakor kezdődik,
főcelebráns:

DR. KOVÁCS ZOLTÁN ATYA,
a Szeretetláng Lelki Napló teológiai felülvizsgálója (cenzora),
az Esztergomi Szeminárium rektora.

Szeretettel várunk mindenkit,
hogy minél többen kérjük együtt a Szeretetláng kiáradását,
hazánk és családjaink lelki megújulására!

Felhívom kedves Olvasóim figyelmét,

hogy f. hó 15-én

a "Szent István Könyvhét" keretében,

15-16 óra között

dedikálni fogok a Szeretetláng Kiadó sátrában!

Helyszín:  Budapest, V. kerület, Ferenciek tere

(a templom előtt)!

Ezúttal kaphatók lesznek a Szeretetláng lelkiségével és történetiségével kapcsolatos írásaim, köztük Erzsébet asszony élete is, Velem volt az Isten címmel!

Szeretettel várom az érdeklődőket és blogom olvasóit!

Kattints ide!

     Született: 980 körül, +Passau, 1059.
     Gizella, Magyarország megkoronázott uralkodónője, bajor hercegnőként Henrik bajor herceg és Gizella burgundiai herceg-nő leánya volt. Eredetileg kolostorba akart lépni: szemlélődő hajlamú, vallásos lélek volt. Szent Wolfgang bencés szerzetes gondos nevelésében részesült.
     996-ban eskették össze Istvánnal Scheyernben (Bajorország).
     Az Istvánnal tervezett házasságot leghatározottabban nagynénje, Gerberga apácafőnöknő ellenezte. Helytelenítette ugyanis, hogy törékeny unokahúgát poli-tikai okok miatt egy ,,barbár herceghez'' adják. Hiába utaltak arra, hogy István jó keresztény, erről csak az első bajorországi látogatásakor győzte meg kritikusait előkelő, udvarias és őszinte viselkedésével.
     Új hazájában Gizella királynői városa Veszprém volt. A veszprémi püspök ezzel, a mindenkori magyar királyné gyóntatója és a koronázás alkalmával koronázó főpapi tisztséget nyert.
     Gizella szépen varrt, hímzett, és neki kellett udvarhölgyeivel az ország templomait egyházi felszerelésekkel ellátnia. A magyar királynéknak, annak bizonyságául, hogy háziasszonyi erények-kel rendelkeznek, a koronázási szertartás alatt néhány varró és hímző öltést kellett a koronázó paláston végezniök. Ez okozta azt a tévedést, miszerint a Koronázási Palástot Gizella királyné varrta, vagy egy miseruhából alakította volna át. A valóság az, hogy a Koronázási Palást ténylege-sen papi miseruha, melyet a Római Pápa rendkívüli kiváltságaként Szent István liturgikus események alkalmával magára öltött, István ugyanis diakónussá volt felszentelve, sőt püspök-kinevezési joga volt!
     Gizellát házastársként a gyengéd megértés és az imádságos szentségi élet jellemezte. A krónikások kiemelik vallásosságát, szelídségét, bőkezűségét, jótékonyságát és vendégszeretetét. Fiának, Imrének halála után mindinkább visszavonult, István halála után pedig már csakis Istennek élt. Anyai és hitvestársi fájdalmát hősiesen viselte.
     Nemzetünk sorsát és hírnevét, már akkor is külső és belső ellenségek próbálták tönkre tenni, egyfelől a nyugat fejedelemségek és a Német-Római császárság acsarkodtak a Magyar Királyságra, másfelől a magyar-ság vezető rétegébe beépült idegenszívű főurak próbálták letéríteni népünket a nyugat egyházvezetőknek nem alávetett – kizárólag a pápának elkötelezett –, következetes keresztény útról.
     Egyes krónikások és néhány újabb magyar történész Gizella szemére vetik, hogy fia halála után részt vett a trón körüli cselszövésekben, sőt Vazul megvakíttatásában is. Ez a vád azonban tévedésen alapszik. Amit ebből az időből név említése nélkül ,,a királynőről'' állítanak, nem Bajor Gizellára vonatkozik. István udvarában tartózkodott ugyanis a későbbi király, Orseolo Péter anyja is, aki mindent megmozgatott, hogy fia király legyen, s akit még István életében "királynénak" neveztek hívei.
     István halála után, Orseolo Péter, majd Aba Sámuel uralkodása alatt méltatlanul bántak Gizella királynővel. Fogságba vetették és mint később Erzsébettől, tőle is beszámíthatatlanság ürügyével vették el javait. Özvegysége alatt ugyanis még bőkezűbben gyakorolta a jótékonyságot.
     Végül 48 év múltán visszatért hazájába a bajor lovagokkal. Itt megvalósította fiatalkori tervét: Passauban belépett a bencés nővérek kolostorába, és két év múlva apátnő lett. Szerzetesnői életéről alig maradt följegyzés. De még a gyér források is kiemelik, milyen részvéttel volt mindenki iránt, aki bajba jutott. A zárda vezetésében
szerény volt, nővértársait minden fennhéjázás nélkül, szeretettel kormányozta. Nehézséget, szomorúságot türelemmel viselt, s idős kora ellenére komoly önmegtartóztatásban és böjtölésben élt.

     A passaui kolostorban élt és ott is halt meg. Sírfelirata ugyan 1095-öt jelöli meg halála éveként, ám a kőlapot csak néhány évszázaddal később tehették sírjára, és a kőfaragó nyilván összecserélte a két utolsó számot. Annál is inkább, mert 1083-ban avat-ták szentté férjét és fiát. Ha akkor még élt, elképzelhetet-len, hogy ne vett volna részt ezen, ha másképpen nem, képviselő által. Napjainkban egy müncheni egyetemi tanár anatómiailag megvizsgálta földi maradványait, és megál-lapította, hogy a csontváz 75 év körüli magas termetű nőé lehetett.
     A Passau-i niedernburgi templomban helyezték örök nyugalomra, mely ma is zarándokhely. Sajnos a Gizella életét bemutató helyi kiállítás nyilvánvaló csúsztatásokat állít, miszerint férje halála után nemcsak megfosztották javadalmaitól, de meg is kínozták! Ámde, nem a "hálátlan és primitív" magyarok bántalmazták szeretett királynőjüket, hanem épp a hűbéressé lett Orseolo Péter uralkodása alatti Német-Római császárság "tanácsadói", mégpedig azért, mert Boldog Gizella, Szent István örökhagyását szerette volna folytattatni! És lám, Péter fogságából azok a magyar rendek szabadították ki, akik Pétert elűzték. Boldog Gizella negyvenkét éven át élt közöttünk, s a magyar történelemnek egyetlen nőalakja sem tett annyit népünkért, mint ő.
     Lázas betegségekben, bőrbetegségekben szokták segítségét kérni.

Istenünk, ki királynőnkül adtad Boldog Gizellát, kérünk, add meg az ő közbenjárására, hogy népünk, mint egykor, az igaz hitben eggyé váljon!

A Csomóoldó Boldogasszony tisztelete

     Az utóbbi évtizedekben Buenos Airesben különösen elterjedt a Csomóoldó Boldogasszony tisztelete, amely végsősoron Ferenc pápának köszönhető. 

     Elsőként Szent Iréneusz (140-202) Lyon püspöke írt a Szent Szűzről, mint „csomóoldóról” az Adversus haeresis (A hamis gnózis leleplezése és cáfolata) c. írásában.

     Ez az elmélkedés ihlette 1700-as évek elején Johann M. Schmittner festőt, hogy megfesse a Csomóoldó Boldogasszonyt. (ld. a lenti képet!) Ez ma az augsburgi St. Peter am Perlach templomban található. Az ihlető meditáció az üdvtörténet két legfontosabb szerepét játszó asszonyáról, Éváról és Máriáról von párhuzamot. Éva a sátán szavára hallgatott, Mária az Istennek mondott igent. Éva nem hitt az Istennek, s ezzel  halált hozott önmagára és utódaira azzal, hogy engedetlenségével megkötötte a boldogtalanság csomóját, Mária pedig hite és engedelmessége által, kibogozza azt. Éva az összes élők anyja, Mária is – mivel Fia mindenkiért meghalt – valamennyiünk édesanyja. Éva társa Ádámnak, Mária társa Szent Fiának. Éva a kígyónak szolgáltatta ki önmagát és gyermekeit, Mária széttiporja a sátán fejét. Ez pedig Isten akaratából és erejéből történik.

     A képen a Szeplőtelen Szűz – akinek piros ruháját kék palást borítja –, egymás után kioldja a két angyal által feléje nyújtott szalag csomóit. Lábával eltiporja a kígyó fejét, szétzúzza a poklot. A kép erőteljes szimbolikával rendelkezik: Mária feloldja életünk csomóit, amelyek gúzsba kötnek és eltávolítanak Istentől.                                                     Jorge Mario Bergoglio 1986-ban Németországban végezte tanulmányait, és minden bizonnyal Augsburgból magával vitte hazájába a kegykép másolatát. Tehát a későbbi Ferenc pápa, még egyszerű szerzetespapként honosította meg a Csomóoldó Boldogasszony tiszteletét Argentínában.

     A tisztelet gyors elterjedését mutatja, hogy 1996-ban a Buenos Aires-i főegyházmegyéjének, Szent József plébániájára helyezték el a képet. 2010-ben a város akkori főpásztora, Jorge Mario Bergoglio érsek dekrétumban hirdette ki, hogy a San José del Talar plébániát attól fogva, Csomóoldó Miasszonyunk kegyhelyévé nevezi ki (ld. legfelül!). (Vatikáni Rádió/Magyar Kurír nyomán) Forrás 

 

  Csomóoldó Boldogasszonyhoz

Égi Édesanyám, Csomóoldó Boldogasszony!
Te soha nem hagytál magára egyetlen segítségért kiáltó gyermeket sem!
Tekints a seregnyi "csomóra", mely életemet fojtogatja!
Kezedbe helyezem tehát életem szalagját,
hogy mindörökre oldozd ki azokat, Irgalmas Fiad kegyelmei által!
Benned remélek Csomóoldó Boldogasszony,
Te vagy reményem és biztos menedékem! Amen

Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van Teveled!
Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a Te méhednek gyümölcse Jézus!
Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent Anyja!
Imádkozzál érettünk, bűnösökért,
és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre,
most és halálunk óráján! Amen

Felhívom kedves Olvasóim figyelmét,

hogy f. hó 15-én

a "Szent István Könyvhét" keretében,

15-16 óra között

dedikálni fogok a Szeretetláng Kiadó sátrában!

Helyszín Budapest, V. kerület - Ferenciek tere

(a templom előtt)!

Ezúttal kaphatók lesznek a Szeretetláng lelkiségével és történetiségével kapcsolatos írásaim, köztük Erzsébet asszony élete is, Velem volt az Isten címmel!

Szeretettel várom az érdeklődőket és blogom olvasóit!

Kattints ide!

    Ezt követően Katalin hazatért, s ezután kezdte diktálni -- legtöbbször misztikus elragadtatásban -- az isteni gondviselésről szóló könyvét, a Dialógust. Azért diktált, mert ő maga sokáig (amíg az írás és olvasás képességét misztikus módon meg nem kapta az Úrtól) nem tudott sem írni, sem olvasni. Állandóan több ,,titkár'' és ,,titkárnő'' volt mellette, kiknek leveleit diktálta – gyakran egyszerre többet is – a legkülönbözőbb címzettek részére: világiaknak és szerzeteseknek, királyoknak és a pápának, katonáknak és kereskedőknek... Levelei és a Dialógus lenyűgözik az olvasót bölcsességével.
     1378 októberében fejezte be a Dialógust. Ekkor levelet kapott a pápától, aki megkérte, hogy jöjjön Rómába és legyen segítségére. Lelki gyermekeivel együtt útra kelt tehát, és a következő ádvent első vasárnapján megérkeztek Rómába. Katalin ettől kezdve haláláig teljes erejével VI. Orbán érvényes pápaságának elismertetéséért és az elszakadtak visszatérítéséért küzdött.
     Egészsége egyre gyengült, de azért minden reggel gyalog ment el a S. Maria sopra Minerva-templom melletti szállásáról a vatikáni Szent Péter-bazilikába, hogy ott szentmisét hallgasson, és hosszú imádsággal ,,fáradozzék'' az Egyházért.

     1380 nagyböjtjére Katalin fekvő beteg lett. Tanítványai tanúsága szerint iszonyatos kísértéseket szenvedett, az ördögök valósággal tomboltak körülötte, míg végül április 29-én a tercia idején eltávozott égi Vőlegényéhez. Halála előtt még elrendezte lelki gyermekei sorsát.
     A szentté avatást II. Pius pápa 1461. június 29-én végezte. Szent Katalint 1939-ben – Assisi Szent Ferenccel együtt – Itália védőszentjévé nyilvánították. 1970-ben pedig Avilai Szent Terézzel együtt megkapta az egyházdoktor megtisztelő címét.
     Tanításának sajátossága, hogy a mindennapi élet konkrét problémáira ad Istenben megoldásokat. Mint a szentek mindannyian, először ő maga szemlélte és élte meg tanítását, azután adta tovább. Ezért tanítása gazdag forrás ma is, mert anyai és égi bölcsességtől sugárzik.
     Sziénai Szent Katalin életét rendkívüli nagy és sok csoda kísérte.
Azonban a fizikai csodáknál sokkal jelentősebbek voltak a lelkiekkel kapcsolatos csodái: olvasott a lelkekben, megrögzött bűnösök tértek meg, régi-régi ellenségeskedések szűntek meg a szavára. Esetenként, amikor bűnöket rejtegető, elegáns arisztokraták közt volt, elmondhatatlan bűz érzéséről panaszkodott.
     Amikor Avignonban a pápa előtt beszélt, a pápa csodálkozva hallotta a kúria hibáinak és bűneinek lajstromát.
Oly nagyon szerette az Eucharisztiát, hogy életének utolsó hét évében csak belőle táplálkozott.

Szent Katalin, könyörögj érettünk!

/Forrás: Katolikus szentek története, Horváth Mária szerkesztésében/

     Mint annyi katolikus keresztény értéket és ünnepet, Munkás Szent József ünnepét – május elsejét – is igyekezett megmásítani a materialista-kommunista ideológia. Az un. "munka ünnepe", a legtöbb országban hivatalos állami szabadnap volt, mely a nemzetközi munkásmozgalmak által elért gazdasági és szociális vívmányokról hivatott megemlékezni, valódi eredetének megemlítése nélkül!

„Munkás Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese, hitvalló, a munkások patrónusa” címen XII. Pius pápa (1939-58) alapította 1955. május 1-én az új ünnepet. Mária és József eljegyzésének ünnepét (január 23.) I. Lipót kérésére engedélyezte XI. Ince pápa a török fölötti győzelem emlékére.
A Mindenszentek litániájába szintén I. Lipót, majd III. Károly kérésére 1726-ban került be Szent József.
     

Szent József - az Egyház, a munkások, a családok védőszentje és a férfi tisztaság példaképe, könyörögj érettünk!

     Szent Katalin a pápától megkapta a hordozható oltár kiváltságát, hogy vándorútjain is minden nap részesülhessen a Szentmise és a szentáldozás kegyelmeiben. Ezen kívül a kíséretéhez tartozott három állandó gyóntató, annak érdekében, hogy a hozzá sereglő bűnbánók meggyónhassanak.
    Sok biz-tatása és imádsága végre eredményes lett: a pápa megszökött Avignonból, és 1376. szeptember 13-án elindult a tenger felé, hogy hajón utazzék Rómába.
    A pápa azonban március végén meghalt, utóda VI. Orbán lett. Ő ismét tárgyalni kezdett a firenzeiekkel, s a béke érdekében Katalin is elment Firenzébe. A városban zendülést szítottak ellene: a vendéglátója házát fölgyújtották, őt magát halálra keresték, mert benne látták céljaik akadályát. Katalin a városon kívül egy kertben tartózkodott a tanítványaival, amikor néhány martalóc rátámadt. Nem akart menekülni, hanem ellenkezőleg, amikor megkérdezték, "melyikük a Sziénából való Katalin?" Ő a kérdező elé lépett, letérdelt és az ég felé tárt karokkal, sugárzó arccal mondta: ,,Én vagyok, íme, engem ölj meg!'' – Csak annyit kért, hogy övéit engedjék bántatlanul elmenni. A gyilkolásra emelt kezek lehanyatlottak. A tárgyalások eredményre vezettek és július 18-án végre Firenze békét kötött a pápával. /Forrás: Katolikus szentek története – nyomán, Horváth Mária szerkesztésében/ 

(folyt.)

     Sziénai Szent Katalinnak ebben az időben egyik unokabátyja, Della Fonte Tamás volt a gyóntatója, aki a házuknál nevelkedett mint árva gyermek, majd domonkos lett. Híre kelt, hogy Katalin rendkívül jó tanácsadó, Isten dolgairól sokkal többet tud, mint a tudósok, és csodatevő ereje van! Kezdték keresni az emberek, kialakult körülötte egy tanítványi kör, melynek tagjait ő maga a ,,családom'' névvel illette. Természetesen ellenségei is támadtak, ezért a domonkos rend 1374. évi általános káptalanja elé idézték Firenzébe, hogy kivizsgálják a tanítását és életét. A vizsgálat során kifogástalannak találták, engedélyezték további tevékenységét, s gyóntatónak és lelki vezetőnek Capuai Rajmundot rendelték mellé.
     Rajmund ettől kezdve, leszámítva Katalin életének utolsó öt hónapját, állandóan mellette volt. Amikor visszatértek Sziénába, pestis tört ki a városban. Katalin életét is kockára téve felebarátait ápolta, bátorította, olykor csodával gyógyította a betegeket. S közben már levelezni kezdett a béke és a keresztes háború ügyében városokkal és egyes emberekkel, tanította a közelben és távolban lévő gyermekeit és tanítványait.
     1375-ben meghívták Pízába, ahol április 1-én a Szent Krisztina-templomban Krisztus megajándékozta stigmáival, melyek Katalin kérésére láthatatlanok maradtak. Benső csodának szemtanúi is voltak. Később Katalin maga mondta el, hogy a Megfeszített Krisztus sebeiből vérvörös fénysugarak indultak ki és tartottak keze, oldala és lába felé. Akkor ő – hogy a feltűnés kísértéseit elkerülhesse – azt kérte, hogy a sebeket kívülről ne lehessen látni. És az Úr meghallgatta, mert a vérvörös sugarak fehérré váltak, és úgy fúródtak a testébe. Attól kezdve a sebek gyötrelmét Katalin haláláig szenvedte.
     Júniusban tért haza Sziénába, ahol megtérítette Niccolo Tuldót, akit kémként halálra ítéltek. Katalin szavai hatására az ifjú meggyónt, megáldozott és olyan békével fogadta a halált, mint egy szent. Csak annyit kért, hogy Katalin legyen mellette a vesztőhelyen. Ebben az évben írta első levelét a pápának, XI. Gergelynek.
     A következő években fölsorolhatatlan a csodálatos megtérések, kibékülések, gyógyulások száma, miközben Katalin fáradhatatlanul harcolt a pápa Rómába való visszatéréséért és a keresztes háború megszervezéséért. A helyzetet azonban nagyon súlyossá tette az észak-itáliai városok lázadása a pápai legátusok ellen. Firenze egy olyan város-szövetséget akart létrehozni, amely fegyverrel támadt volna a pápai államra. 1376-ban XI. Gergely interdiktum alá vetette Firenzét megátalkodottsága miatt. A megriadt vezetőség akkor megkérte Katalint, menjen el Avignonba és közvetítsen békét a pápa és a város között. Katalin tanítványai egy részével útra is kelt, s június 18. és szeptember 14. között három hónapot töltött Avignonban a pápával tárgyalva és levelezve. A firenzeiek küldöttsége azonban nem a megegyezésük szerint kezdett tárgyalni a pápával, s a kibékülés ügye meghiúsult. – /Forrás: Katolikus szentek története, Horváth Mária szerkesztésében/

(folyt.)

     (Szent Katalin élettörténetének folytatása.) Ettől a látomástól a kis Katalin megváltozott. Imádságos élete elmélyült és minden emberi segítség nélkül, csak a Szentlélek irányításával kezdte gyakorolni a régi remeték vezeklését, böjtjét, imádságait. Lelke oly gyorsasággal érett, hogy hét éves korában, kiválasztva egy rejtekhelyet, ahol senki sem zavarhatta és nem is hallhatta meg, hangosan kimondta fogadalmát. Térdre hullva, nagy áhítattal így imádkozott a Boldogságos Szűzhöz:

»Ó, Boldogságos és Szentséges Szűz, aki az összes asszonyok között elsőnek szentelted ma-gad Istennek azzal, hogy örök szüzességet fogadtál neki, és Ő annyira kedvelt téged, hogy Fiának Anyjává tett; határta-lan jóságodhoz folyamodom, és kérve kérlek, ne érdemeimet nézd, és ne gyöngeségemre tekints, hanem légy hozzám annyi kegyelemmel, hogy jegyesemül adod nekem Őt, kire szívem-lelkem minden erejével vágyakozom, a te szentséges Fiadat, a mi egyet-len Urunkat, Jézus Krisztust. És én megígérem Neki és Neked, hogy soha más jegyest nem engedek magam közelébe, hanem szüzességemet a magam gyöngeségében sértetlenül megőrzöm neki mindörökké!«

Az imádság, amelybe fogadalmát foglalta, mutatja, hogy részéről ez nem meggondolatlan gyermekjáték volt, hanem a leendő szent komoly megnyilatkozása.
     A család mindezt – ha egyáltalán látott belőle valamit – nem vette komolyan, s amikor Katalin elérte a tizenkettedik évét, kezdték fölkészíteni a házasságra. Katalin tiltakozott, de nem lázadt föl, hanem Jegyeséhez menekült. A család – látván hajthatatlanságát – zaklatni kezdte, remélve, hogy kiverik fejéből jámbor ,,rögeszméit'': egész nap dolgoztatták, a legalantasabb szolgálatokat végeztették vele, s összeesküdtek, hogy sohasem hagyják, hogy egyedül legyen. Ő türelemmel viselt mindent tizenhat éves koráig. Ekkor közölte övéivel, ha kell, levágja saját orrát, ha kell inkább elmegy otthonról, de szándékát, fogadalmát nem másítja meg. Látva eltökéltségét, az édesapa hatására a család elfogadta szándékát.
     Katalin alázatból nem akart kolostorba lépni és nem is lett soha apáca. A Sziénában élő domonkos harmadrendi nővérek (mantelláták) között akarta szolgálni Isten dicsőségét és felebarátai üdvösségét. A nővérek azonban elutasították a kérelmét azzal, hogy ők csak özvegyeket vesznek föl, a fiatal lányoktól félnek, mert botrányt hozhatnak rájuk. Katalin ennek ellenére – mivel egy látomásban Szent Domonkostól ígéretet kapott, hogy magára öltheti a Bűnbánó Nővérek ruháját – változatlanul kitartott kérése mellett, s végül a nővérek befogadták.
     Ez 1363-ban történt. Katalin ekkor visszavonult házuk egy pinceszerű zugába, amit a cellájának nevezett. Csak a templomba ment ki, a gyóntatóján kívül senkivel sem beszélt; egyébként a cellájában vezekelt, imádkozott, böjtölt és virrasztott. Ágya nem volt, a feje alatt egy kő volt a párna. Elhagyta a húst, aztán fokozatosan a többi eledeleket is, s csak kenyeret és zöldségféléket evett; élete végén pedig csak az Eucharisztiából élt, Őbelőle táplálkozott.
     Három éve tartott már ez a teljes magány, sok-sok imádsággal és az erényért vívott harccal, amikor Krisztus megjelent Katalinnak: gyűrűt húzott az ujjára (melyet kizárólag csak Katalin látott állandóan), és eljegyezte magával. E misztikus eljegyzést követően pedig az Úr kiszólította őt magányából és elküldte az emberek közé, a béke és az igazság angyalának. – /Forrás: Katolikus szentek története, Horváth Mária szerkesztésében/ 

(folyt.)

Gyermekkora
     A 14. században az egyetemes Egyház két nagy bajtól szenvedett, melyek elcsúfították és meggátolták a Krisztus felé vezető úton. A római pápa hetven éven át a franciaországi Avignonban élt, s mivel egymás után hétszer francia pápát választottak, a pápaságot politikai érdekeknek szolgáltatták ki. A másik nagy baj az egyre fenyegetőbb török veszedelem volt, amely Palesztinában már a szent helyek pusztulásához vezetett, és világosan látszott, hogy a törökök terjeszkedésének csak fegyverrel lehet útját állni. Ezekhez társult még Itáliában a városállamok harca a pápai állam, a császár és egymás ellen.
     Ebben a zűrzavaros században született egy leány, aki férfiakat megszégyenítő elszántsággal és erővel imádkozott, vezekelt és harcolt Krisztus Menyasszonyáért (az Egyházért) és a 'földi Krisztusért', ahogy ő Pápát nevezte.
     Sziénai Szent Katalin életraj-zát egy olyan ember írta meg, aki legbensőbb titkait is ismerte: Capuai Boldog Rajmund domonkos szerzetes, később általános rendi magiszter. Hat éven át állt mellette mint gyón-tató és lelkivezető, mégpedig Katalin életének utolsó hat évében. Az életrajzot a szentté avatás érdekében, 1385-1395 között írta.
     A kritikus olvasóban fölme-rülhet a gondolat: vajon hite-lesnek tekinthető-e Rajmund tanúságtétele? Vajon nem egy elfogult, jámbor, öreg szerze-tesről van szó csupán, aki már a rend szempontjai miatt is min-dent elkövetett lelki gyermeke életszentségének bizonyítása érdekében? – Ha csak maga Rajmund tanúskodnék, talán jogos lehetne ez a föltételezés. Ő azonban fejezetről fejezetre – mert ismerte az embert – megnevezi azokat a tanúkat, akiktől a leírt anyagot hallotta, és gondosan megjelöli a tényeket, melyeket ő maga látott, elkülönítve azoktól, melyeket Katalin beszélt el neki vagy más szemtanúktól hallott. Ez utóbbiakat mindig név szerint említi, kezdve az édesanyján, Lapa asszonyon. Sziénai Szent Katalin személye történelmi tény, rendkívüli (tanulás nélküli) tudásával és diplomáciai érzékével, nem véletlen, hogy az "egyházdoktori címre emeltetett"!
     Ettől a nagy körültekintéssel dolgozó ,,krónikástól'' tudjuk a következőket:
A sziénai Benincasa Jakab kelmefestő mes-ter és felesége, Lapa asszony házassága rendkívül termékeny volt: huszonöt gyerme-kük született. Utolsó előtti gyermekeik ikrek voltak, két kislány. Egyikük, akit Giovan-nának kereszteltek, születése után hamaro-san meghalt. A másik kislány Katalin volt, akit Lapa asszony jobban szeretett a többieknél (talán mert a legkisebb gyermek lévén sokáig tudta szoptatni).
     Katalin egész kicsi korában a nagy család és a széles rokonság kedvence lett. Már három éves korában megmutatkozott, hogy Istennek különleges tervei vannak e gyermekkel, akin a jámborság szokatlan jelei látszottak. Szokása volt például, hogy a lépcsőt járva minden egyes lépcsőfok előtt elmondott egy Üdvözlégyet, sőt olykor levitálva haladt fel a lépcsőkön! Hat éves volt, amikor az első látomásban részesült: a domonkosok temploma felett -- ez a templom a házuk közelében állt és Katalin nagyon szerette -- megjelent neki Krisztus főpapi ruhában. A kíséretében Katalin fölismerte Szent Pétert, Szent Pált és Szent János evangélistát. Az Úr Krisztus jóságosan rámosolygott, majd megáldotta. – /Forrás: Katolikus szentek története, Horváth Mária szerkesztésében/ 

(folyt.) 

CHANEL SZENT PÉTER

Potičre, 1803. július 12. +Futuna (Óceánia), 1841. április 28.

   A francia forradalomban, amely 1789. július 14-én a Bastille ostromával kezdő-dött, s hamarosan az egész országra kiterjedt, nemcsak a királyi trón dőlt össze. A szabadság bódulatában az emberek minden köteléktől szabadulni akartak, és Istent is le akarták taszítani az oltárról. A forradalom végén a városokban és falvakban sok-sok üszkös rom, az emberi szívekben pedig hitetlenség maradt vissza. Nagyon sokan távolodtak el Istentől, Jézus Krisztustól és az Egyháztól. Az üdvössé-gükért való aggodalom né-hány életben maradt papot arra késztetett, hogy társakat gyűjtsenek maguk köré, és közösségben kezdjék az újratérítés fáradságos munkáját.

Ilyen pap volt Jean-Claude Colin, aki 1816-ban egy nővér- kongregációt hozott létre; 1824-ben pedig papokból alapított egy kongregációt, s mindkettőt Marista Kongregációnak nevezte el. Célja az volt, hogy Franciaország lelki nyomorúságán enyhítsenek.

A vallási megújulás időszakában a missziók iránti érdeklődés is megnőtt Franciaországban. Ugyanebben az időben XVI. Gergely pápa, aki bíborosként a Hitterjesztési Kongregáció vezetője volt, állandóan új misszionáriusokat keresett. Amikor Colin atya benyújtotta kérelmét, hogy a pápa hagyja jóvá az új papi kongregációt, a jóváhagyással együtt megbízást is adott nekik arra, hogy misszióba menjenek a föld egy olyan részére, ahol még soha nem jártak missziósok: a Csendes-óceán szigetvilágába.
Az első marista missziósok között, akik Pompallier püspökkel 1836 karácsonyán indultak útnak, ott volt a harminchárom éves Chanel Péter is.

A missziós csoport Le Havre kikötőjéből indult és Tahiti szigetén kötött ki. Itt azonban evangélikus igehirdetőket találtak, akik néhány évvel korábban érkeztek a szigetre, és elkergették a maristákat azzal, hogy keressenek maguknak más területet. Ugyanígy jártak Tonga szigetén is, míg végre Tahititől háromezer kilométernyire nyugatra a Wallis- és Futuna-szigeten megállapodhattak.

A szigetlakókkal való hosszas tárgyalás után a törzsfőnök, Niuliki úgy határozott, hogy Chanel Pétert és egy laikus testvérét befogadja Futuna szigetére. A többi missziós továbbhajózott a Wallis-szigetre, a püspök pedig továbbment Új-Zélandra.

Péter atya számára nagyon nehéz időszak következett. Nem ismerte a futunaiaknak sem nyelvét, sem szokásait. Minden segédeszköz nélkül, teljesen magára hagyatva kellett elkezdenie tanulni a nyelvet, hogy az evangéliumot hirdethesse. 1839-ben, másfél éves vesződség után így jelentette a helyzetét: ,,Húsz keresztelés négy felnőtt, a többi gyermek, és mindegyik közvetlen a halála előtt ez az egész aratás, amit tizennyolc hónap után felmutathatok.'' De nem esett kétségbe. Jámborsága, a betegek körüli fáradhatatlan szolgálata és jósága megnyerte a szigetlakók szívét. Úgy nevezték: ,,a jószívű ember'', és közeledtek hozzá.

Amilyen mértékben hatott a hit világosságával az emberekre, olyan mértékben támadtak körülötte ellenségek. A törzsfőnököt körülvevő vének tanácsa félteni kezdte tekintélyét, és a misszionáriust veszedelmesnek nyilvánította, mert elvonja az embereket az ősök hitétől és szokásaitól. Ezért azokat, akik Péter felé vonzódtak és őt követték, gúnyolták, bántalmazták és üldözni kezdték. Nem egynek felgyújtották a kunyhóját, Pétertől pedig megvonták a megélhetést. Maga Niuliki is egyre hűvösebb lett Péterrel, s amikor rájött, hogy egyik fiát is megtérítette, ellenségévé lett. Most már nemcsak gonosz tanácsadóira hallgatott, hanem benne is működni kezdett a bosszúálló harag.

Egy alkalommal ki is mond-ta, hogy a misszionáriust legszívesebben halottként látná. Ez a kívánság embe-reinek parancs volt, s mind-járt másnap, 1841. április 28-án reggel Niuliki ,,mi-nisztere'', Musumusu és két másik férfi Péter kunyhójá-hoz ment. Az egyik beteget színlelve gyógyszert kért, mikor azonban Péter leha-jolt, hogy megkeresse az orvosságot, lesújtottak rá. Ő pedig a legkisebb ellenállást sem fejtette ki, hanem csak azt sóhajtotta: ,,Ez nekem jó!''. Még élt, amikor osztoz-ni kezdett a két ember a kunyhóban talált holmin. Musumusu viszont dühében,  hogy nem tudták azonnal megölni a misszionáriust, megragadta Péter baltáját és széthasította a fejét.

Amikor a hír eljutott Tahitire, a francia tengerészeti támaszpont parancsnoka készülődni kezdett, hogy megtorolja a gyilkosságot. Pompallier püspök azonban tiltakozott ez ellen, s csak annyit kért, hogy adják ki Futunáról Péter holttestét és használati tárgyait.

Ez a nagylelkűség megtörte a szigetlakók ellenállását a hittel szemben. Papot kértek, aki ,,a szent vizet'' rájuk önti, azaz megkereszteli őket. Kívánságuk egy esztendő múlva teljesült. Maga a püspök vitt két marista atyát Futunára, s ez alkalommal hétszáztizennégyen keresztelkedtek meg. Néhány év múlva Futuna- és Wallis-sziget egész lakossága katolikus lett.

A két szigetről nevezték el a környékbeli szigeteket magába foglaló apostoli vikariátust 1935-ben. 1966-ban egyházmegyei rangra emelték, és ma Wallis és Futuna-i püspökségnek hívják. Niuliki utóda, a futunai király egész birodalmát Krisztus Királynak szentelte. Chanel Péter vértanúsága ilyen termést hozott.

Pétert 1889-ben boldoggá, 1954-ben szentté avatták, XII. Pius pápa a déltengeri szigetvilág patrónusává tette. 1969-ben mint missziós szentet az egyetemes naptárba is fölvették.
Istenünk, ki Chanel Szent Pétert, Óceánia apostolát vértanúsággal koronáztad, kérünk, add, hogy e húsvéti szent időben úgy ünnepeljük az értünk meghalt és föltámadt Krisztust, hogy tanúi lehessünk az élet megújulásának!

Forrás: Dr. Diós István

Kattints ide!

Prágai Szent Adalbert (956-997)               

A cseh származású Szent Adalbert szülei fogadalmat tettek, hogyha megszűnik gyermekük rossz egészsége, akkor felajánlják Istennek. Adalbert fiatalon lett Prága püspöke, de 988-ba n otthagyta a helyét, mert hiábavalónak látta lelkipásztori munkáját az adott körülmények között. Eredetileg Jeruzsálembe készült, de Rómában megállt, ahol négy éven keresztül visszavonult életet élt egy kolostorban. Visszatérésekor Magyarországon Szent István királyt ő részesítette a bérmálás szentségében. Maga többször járt Géza fejedelem udvarában, s szívélyes kapcsolatot alakított itt ki. Adalbert társai, tartva III. Ottó ellenpártjának a bosszújától, Magyarországra jöttek, ahol Pannonhalmán Géza fejedelem, majd Szent István támogatásával monostort építettek. Szent Adalbertet 997-ben miseáldozat közben ölték meg a pogány poroszok, akik közé téríteni ment. Több lándzsaszúrással kivégezték, majd lefejezték. Testét előbb a gnieznoi katedrálisban, majd 1036-ban Prágában temették el. ( Forrás )

Kattints ide!

Az Üdvözítő Krisztus Keresztútja

Erre Pilátus azt mondta: „Mi az igazság?” E szavak után Pilátus újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: „Én semmi vétket sem találok benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?” De ők ismét kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabást!” Barabás rablógyilkos volt.

     A helytartó ezután újra kiment, és így szólt a zsidók népéhez: „Íme, az Ember!" És rámutatott a töviskoronás, vértől áztatott bíborruhában remegő Krisztusra. A főpapok és a nép mihelyt meglátták Őt, nem rendültek meg, hanem még hangosabban kezdtek kiáltozni: „Feszítsd meg! Feszítsd meg! Vére rajtunk és utódainkon!” Pilátus azt mondta erre: 

     A katonák, miután Jézust keresztre feszítették, ruháit szétosztották egymás közt. Amikor a köntöse következett, mely varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. 

IMÁDUNK TÉGED KRISZTUS ÉS ÁLDUNK TÉGED, MERT SZENT KERESZTED ÁLTAL MEGVÁLTOTTAD A VILÁGOT!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott.

Légy te az első!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozta!

Légy te az első!

     A püspök megkeresztelte Valeriánuszt és az boldogan tért haza hitveséhez, könnyekkel küszködve vallotta meg hitét, mely teljesen átformálta az életét.
     A szobájukat ekkor nagy fényesség telítette be és megjelent Cecília őrangyala, aki kissé meghajolva köszöntötte őket. Mindkettejüknek egy-egy ragyogó koszorút helyezett a fejére, ám ekkor lépett be hozzájuk Tiburtiusz, Valeriánusz öccse, aki nem látott ugyan semmit, de szinte belebódult abba a pompás illatba, ami átjárta a szobát. Mindjárt meg is kérdezte, hogy "Mitől van ilyen csodás illat, és miért vagytok ti ennyire meghatottak?"
     A boldog ifjú pár elmondta Tiburtiusznak az illat és örömük okát, hogy itt járt náluk az Úr angyala.
     Mondanunk sem kell, hogy Cecília sógora – aki szintén katona volt – azt a kihívó kérdést tette fel, miszerint: "Szeretném én azt látni!" A válasz is ugyan az volt a sógornő és bátyja részéről, hogy "Megláthatod, ha megkeresztelkedsz!"
     A két testvér most együtt kereste fel a püs-pököt, aki hitoktatás után Tiburtiuszt megke-resztelte, akit a további-akban Tiborként emlí-tünk.
Híre terjedt, hogy a csá-szári hadtest két tisztje keresztény lett. A város-parancsnok Almakhius fülébe is eljutott a "szé-gyenletes" hír.   Elfogatásukra elküldte Maximusz nevű főtiszt-jét. Valeriánusz és Tibor megnyerő emberséges példája azonban a főtisz-tet is megtérítette. A prefektus dühöngött és vérpadra küldte a két testvért és Maximuszt is családjával együtt. Cecília, saját vértanúsága előtt buzdította őket, hogy Krisztus várja őket, nem koszorúval, de a dicsőség koronájával.
     Tibornak kínzatásként parázson kellett járnia, de semmi sérülést nem szenvedett. Ezt követően lefejezték.
A Via Labicana országútja mellett lévő őskeresztény temetőben temet-ték el.
     Sírfeliratát, Szent Damáz pápa írta meg: "Abban az időben, midőn kard járta át a gyengéd Anyának szívét, e kiválasztott vértanú meg-vetve a világ fejedelmét, mennyei magasságok felé sietett, boldogan követte Krisztust! E helyen mindig szent tiszteletben és dicséretben részesülsz Isten kedveltje, dicső Tiburtiusz. Kérlek ne feledkezz meg Damázról sem!"
     Szent Tibor maradványait később a megépült Szent Cecília Bazilika altemplomába helyezték el, ahol ma is megtekinthető! Szent Tibor, könyörögj érettünk!

 (Képünkön a Szent Cecília Bazilika, középen Szent Tibor oltára.)

(Forrás nyomán: Radó Polikárp OSB. Az Egyház szentjei, PALLADIS rt. kiadása Budapest, 1940)

     Szent Tibor (Tiburtius) vértanú élete, elválaszthatatlan sógornője, Szent Cecília történetétől. Ezért először Cecíliáról emlékezem meg, mivel általa tért meg a Jézusért vértanúságot is vállaló Tibor. 

     A III. század első felében történtek szerint, a kiemelkedő jómódban élő Cecília, szülei tudta nélkül keresztény és Krisztus jegyeseként kívánta leélni életét. Ebbéli szándékában, megerősítette a katakombák rejtekében a püspök is, feladva rá a szüzek fátylát.
     Amikor szülei úgy határoztak, hogy feleségül adják a rangban hozzáillő, Valeriánusz nevű pogány katonatiszthez, ő nem ellenkezhetett.
Abban a képtelenségben reménykedett, hogy vőlegénye tiszteletben fogja tartani titkos esküjét.
     A házasságkötés nagy dínom-dánommal meg is történt, ám amikor az ifjú pár elvonult, Cecília közölte nagy titkát férjével.
     Valeriánusz, hetykén számon is kérte menyasszonyától, hogy "Ugyan bizony ki akadályozhat meg engem abban, hogy asszonyommá tegyelek?"
     Cecília azonban határozott választ adott vőlegényének: "Az Isten által mellém rendelt őrangyalom!"
     Valeriánusz, nyomban rá is kérdezett: "Miféle őrangyal? Szeretném én azt látni!"
     Cecília nem késlekedett a válasszal: "Megláthatod, de előbb meg kell keresztelkedned!"
     Az ifjú férjen olyan jószándékú kíváncsiság vett erőt, hogy nyomban a kereszténység mibenléte felől érdeklődött. A nászéjszaka hitoktatással telt el Cecília részéről, majd elmondta férjének a titkos jelszót, amivel megtalálhatja a püspököt, akinél másnap jelentkezett is.

      Virágvasárnapnak a húsvét előtti utolsó vasárnapot nevezzük, mely a nagyhetet vezeti be. Mozgó ünnep, március 15. és április 18. között bármelyik vasárnapra eshet.
      »Már a IV. század óta ismert, hogy a keresztények e napon megtartot-ták az Úr bevonulásának körmenetét Jeruzsálemben, amely az Olajfák hegyéről indult a város felé, miközben a nép pálma- és olajágakat lengetett. Az ünnepi liturgiában a barkaszentelés és a körmenet során játszódik le előttünk virágvasárnap jelentős eseménye. A bevonulást megelőző első színhely az Olajfák hegye – az ágak (barkák) megszentelé-se; a másodiké az Olajfák hegyétől a Jeruzsálem kapujáig vezető út – a körmenet; a harmadiké pedig a szent város: az ott történtekre emlékezik a passió és a szentmise. A virágvasárnapi szertartással megkezdődik a nagyhét. Jézus Krisztussal bevonulunk a húsvéti misztériumot megelőző Szent Háromnap csendjébe.« (http://files.farkas-tamas.webnode.hu/200000043-09ee80aea9/PLT_2012-2.pdf)
      Ne feledjük, hogy az a tömeg éljenzi az Üdvözítőt, akik 5 nap múltán "Feszítsd meg"-et kiáltoznak! Mi tehát maradjunk hűségesek az Úr dicsőítésében, melyet a Nagyheti böjtünkkel, áldozatainkkal és imáinkkal külön nyomatékozzunk! És ha majdan megjelenünk az Úr Szent Színe előtt, ez javunkra fog válni!

Kattints ide!

Nagyböjt 5. vasárnapja Fekete vasárnap, amikor a díszes kereszteket lepellel le lehet fedni és csak Nagypénteken tenni újból láthatóvá azokat.
     Az ötödik vasárnap evangéliuma visszavezet bennünket Krisztus szenvedésének előestéjére, az Utolsó Vacsora termébe. Ott állhatunk Jézus mellett, amikor az áruló Júdás eltávozik, s a Mester kimondja az új parancsolatot, mely elgondolkodtat bennünket keresztény hitünkön, s annak legfőbb parancsán: „Új parancsot adok nektek. Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!” (Jn 13,34)

 Kattints ide!

https://drive.google.com/file/d/146PJKLzM4bgqLKJ1rME4PuI6CQG8U-g3/view

     Nagyböjt negyedik vasárnapját – a nép nyelvén – Öröm-, vagy Rózsa-vasárnapnak is nevezzük. A pap lila helyett rózsaszínű miseruhát ölthet. Ez átmenet a lila (bánat) és a fehér (öröm) színek között. A pápa Rómában ma rózsát szentel és a szeretet jeleként elküldi a világ különböző tájaira. A szentmise imái elővételezik a húsvéti örömet, szomjazó szívünkbe vigasztalást hoznak.

     Ezen a napon, a nagyböjt negyedik vasárnapján – a görög-katolikus egyházban –, szentéletű János atyánknak, a mennyekbe vezető létráról szóló írás szerzőjének emlékét tartják.
     János, aki testét életében halálra adta, örökké él, még ha élettelen halottnak is látszik. Ránk hagyta ugyanis írását a fölfelé vezető Létráról, s megmutatta az azon való följutás módját.
     Éles eszű fiatalemberként tizenhat éves korában Istennek ajánlotta föl magát igen szent áldozatként, s belépett a Sínai hegyi monostorba. Tizenkilenc év múlva innen továbbment a csöndes nyugalom küzdőhelyére, mintegy öt mérföldnyire egy Thóla nevű helyen telepedett le, ahol negyven esztendőt töltött el heves szeretetben, mert állandóan az isteni szeretet tüzétől izzott.
     Mindenféle eledellel táplálkozott, de mindig csak egy keveset, nem a jóllakásig. Ezzel szerintem egészen bölcsen vetett gátat a felfuvalkodottság elé. Azt pedig ugyan kinek az elméje tudná egyáltalán számon tartani is, hogy mennyi könnyet hullatott? Az álomra annyi időt szánt, amennyi megóvhatta elméjét attól, hogy a túlfeszített virrasztástól összeroppanjon. Egyébként folytonosan imádkozott, és az Isten iránti mérhetetlen nagy szeretete hajtotta mindvégig előre életpályáján.
     Az erényeket Istennek tetszően gyakorolva írta meg a „Létra” című művét és több tanító beszédét, majd pedig jósággal telve nyolcvanéves korában méltó módon megpihent az Úrban.
     Emlékét március harmincadikán tartjuk, ma pedig valószínűleg azért emlékezünk meg róla, mert a monostorokban nagyböjt kezdete óta rendszeresen fölolvassák a „Létra” című könyvét. Forrás 

 Kattints ide!

https://drive.google.com/file/d/1IrIwj17f8CvLaHmvQMwDx_Mtf0t-52LW/view

Elmélkedés 4 ‒ Horváth Mária írása

Anna könnyes szemmel ölelte szívére a drága kisleányt. Joachim és Erzsébet öröme is határtalan volt.

A gyermek nem sírt, tágra nyílt szeme ragyogott, mint két fényes csillag. 

Szőke alig-haját Anna megsimogatta és felfakadt ajkáról a hálaima.A kis Mária sosem okozott gondot szüleinek. Mint kisbaba mosolygós volt és vidám. Már kicsinyként is szívesen hallgatta, amit felolvastak neki az Írásokból. Gyakran apró lépéseivel kiment a kertbe, ott a virágokat nézegette, simogatta és becézgette a madarakat. Sokszor kis lábaival letérdelve sarkára ereszkedett és az égre nézve imádkozott, énekelgetett.Nem ismerte az engedetlenséget, sem a haragot. Kicsi szívéből és egész lényéből szeretet sugárzott. Ha sírt, csak azért tette, mert beteget látott, vagy valaki szomorú volt a családjából, vagy ismerőseik között. Áldott gyermek volt, olyan, amilyenről csak álmodnak a szülők és vágyakoznak utánuk. Anna nem felejtette el ígéretét, amit Istennek tett, hogy Neki ajánlja fel majd gyermekét. Azonban nem akarták erőszakkal a Templomban hagyni őt, hanem kérték a Magasságbeli útmutatását az időben.Ezért Anna és Joachim is figyelték Mária szavait, amikor évente felmentek Jeruzsálembe a templomba. A kicsi Mária amint tudott beszélni, mondogatta, hogy szeret ott időzni. Elmúlt már 4 éves, amikor a Templomnál így szólt:

‒ Mama, szeretnék itt maradni Istennél.

‒ Ez volt a Szentlélek szava, mely az ártatlan gyermekből megszólalt.

A szülők mély fájdalommal, de megtartották fogadalmukat és naponként hálát adtak azért, hogy 4 éven át ők nevelhették, az ő oltalmuk alatt élhetett a gyermek Mária.

Ez volt életük legnehezebb és legszomorúbb időszaka, mely éveken át a kicsi Mária hiányában telt el egészen addig, amíg a gyermek haza nem kerülhetett újból, Názáretbe.
Imádság:

Édes Szent Szűz!

Aki a mi legnagyobb örömünkre megjelentél Lourdes-ban egy ártatlan beteg kislánynak, Bernadette-nek, és március 25-ei jelenésed alatt bejelentetted, hogy Te vagy a Szeplőtelen Fogantatás, légy áldott! 

Dicsérünk Téged és hálát adunk Érted a Mennyei Atyának, aki a mi bűnös világunkba küldött, az ártatlanság és alázat Leányát, hogy megtérjünk! Segíts nekünk, hogy tiszták lehessünk, s hogy Jézusért éljünk, ahogyan Ő meghagyta számunkra az Evangéliumban! 

Taníts, nevelj és buzdíts bennünket, bűnös gyermekeidet és formálj minket krisztusivá, hogy tanúságot tehessünk az Atyaisten szeretetéről, Jézus irgalmasságáról és a Te gyengéd, jóságos, szeplőtelen anyai Szívedről! 

Maradj velünk Édesanyánk, fogd a kezünket, oltalmazó palástod borítsd ránk! Ámen.

Elmélkedés 3 ‒ Horváth Mária írása

     Amint elérkezett a hajnal és kék lett az ég, Anna legnagyobb örömére Joachim felült ágyában és egészsége teljesen visszatért.

Anna hálaimát mondva sietett ki Erzsébethez és boldogan újságolta a csodálatos hírt. Azonban az Angyal megjelenéséről, szavairól hallgatott.

Este együtt imádkoztak mindnyájan, majd Anna és Joachim nyugovóra tértek. Ekkor Anna elmesélte mindazt férjének, ami történt vele. Egymás kezét fogva, örömtől és hálától eltelve lassan elnyomta őket az álom.

Az Angyal Anna fölött lebegett és kezét kitárta. Anna álmában úgy érezte, hogy megnyílik az Ég és angyalok ujjongó énekét hallotta. Nagy fényességet látott, szárnysuhogást hallott és egész szívét édes melegség töltötte be. Ez a melegség átjárta egész lényét...Nem tudta mi is történik vele. Örömében átkarolta urát, aki álmában elmosolyodott. Paradicsomi állapot volt ez, az első Szeretet. Egymást átölelve feküdtek így a Szeretet Lelkének bölcsőjében.
Majd mindketten hirtelen felébredtek. A szobában valamilyen csodálatos édes illat terjedt szét, elcsodálkoztak rajta, mert hasonló volt a liliom illatához, csak még annál is fenségesebb volt. 

Anna hamarosan észrevette, hogy áldott állapotba került. Vissza-visszagondolt álmára, a jelenésre, az Angyal szavaira és megsejtette, hogy akkor éjjel decemberben megfogant. Attól fogva mindig dalolt, mosolygott és örömmel végzett el minden munkát. Különösen a kertben való foglalatosságait szerette. Esténként kiültek a lócára Joachimmal, és egymás kezét fogva csodálták a színes virágokat, beszívták fenséges illatukat és gyönyörködtek a fákban, a madarakban és a lemenő nap sugaraiban. Ezek az esték voltak Anna állapotának legszebb hetei, hónapjai.

Kora reggel, amikor kiment a kertbe, imádással köszöntötte az Urat, énekelt és hálát adott a kislányért, akit Isten jóságában adott nekik.

Anna várandóssága hamar eltelt, szálltak a hónapok, és ő alig vette észre, hogy babát vár. Csak az utolsó hónapban lett fáradékonyabb.

Elérkezett szülésének ideje. Augusztus volt, és nagy meleg. Joachimnak Jeruzsálembe kellett mennie és Anna vele ment. Szamárháton vitte odáig Annát a férje. Kis házukba betérve, Anna elgyengült. Lefeküdt ágyára, hogy kipihenhesse magát. Várta, hogy majd fájásai jönnek, mert érezte, hogy itt az idő.

A fájások azonban elmaradtak. Nénje, Erzsébet is odament a hírre, hogy találkozhasson húgával.

Hirtelen fényesség borította be a szobát, és egy fénynyaláb Anna fölött ragyogott. Erzsébet hozzá sietett és látta, hogy Anna elsápadt. Vizet vitt neki. Megtörölte húga arcát, majd felkiáltott. Anna ugyanis hasára tette kezét és láthatóan érezte, amint a kicsi baba megy lefelé, s amilyen gyorsan ment lefelé, olyan gyorsan ki is jött, Anna azonban ebből semmit sem érzett.

Nem volt semmi fájdalma. Erzsébet fogta először kezébe…

(folyt.)

Elmélkedés 2 ‒ Horváth Mária írása

     Anna elmesélte férjének kit látott, aki átkarolta és ezt mondta neki:

‒ Megérdemled ezt kedves, jó feleségem. Sokat gyötrődtél és imádkoztál. Te olyan jóságos és gondos vagy mindenkivel. Szívedben nincsen rossz gondolat. Nem bántasz senkit, még az ellenségedet is csak dicséred és mindenért hálás vagy. Nincs ilyen asszonya senkinek. Az Úr könyörületes hozzád és hozzám.Végre öregségünkre megvigasztalódunk.

Anna ekkor elsírta magát, mert eszébe jutott a sok csipkelődés, melyeket hangtalanul viselt el.

Joachim gyengéd szavai mélyen érintették. Mert bár férje mindig elnéző és jóságos volt hozzá, ilyen sok szépet egyszerre még sosem mondott neki.

A nagy kegyelmi eseményt követően Joachim váratlanul súlyosan megbetegedett. Ágynak esett és láza magasra szökött, élet és halál között vívódott. Az egész család nagy aggodalommal figyelte, mi fog vele történni. Anna éjjel sírt, de nappal imádkozott és Istenben való nagy hittel, szeretettel ápolta, hiszen értett is hozzá. Minden gyógymódot megpróbáltak már, de semmi sem segített. Annában felmerült a futó gondolat, hogy talán a sátán támadja azért, hogy az Úr terve ne sikerüljön? Megkétszerezte imádságait és kedves rokonait is erre kérte. Közben folyamatosan főzte a gyógyteákat, a borogatásokat cserélte. Értesítést küldött nővérének Erzsébetnek, aki sietett, hogy segítségére lehessen. Lelkét azonban  nem árnyékolta be kétkedés. Hitte, hogy az Angyal szava, az Úr ígérete teljesedni fog alkalmas időben.

Egy ilyen nehéz éjszakán férje kezét fogva elnyomta az álom. Ekkor újra látta álmában az Angyalt. Ott állt előtte, lába nem érte a földet. Ruhája ismét fénylően fehér volt, de alakját most kéklő fátyol ölelte körül. Valami új történhetett, mert az Angyal kissé meghajolt előtte és így szólt hozzá:

– Légy üdvözölve, Isten kedves leánya! Örvendj, mert most teljesedik be rajtad az ígéret. Gyermeket fogansz és Leányt fogsz szülni, aki majd IGENT mond Isten hívó szavára! Ő az Úr Szeplőtelenje, aki a Szentlélekből érkezik. Ő a Mátka. Tiszta mint a hó és mint a liliom, mert minden bűn nélkül való. Máriának fogod Őt nevezni. Alázatával letiporja az őskígyót és a Szeretet Tüzével győzni fog felette. Szelídségével békét esd ki a Föld népeinek és türelmének nem lesz határa. Így ad elégtételt Éva bűneiért a Magasságbelinek. Jól viseld gondját Annak, akit az Úr egy időre rád bíz!  Őbelőle fog megszületni Az, Akit a világ vár! - Amikor Anna magához tért, nem tudta hol is van, egészen Istenben lélegzett. Értette és nem is értette amit hallott. Könnyei elapadhatatlanul peregtek és szemeit alig bírta kinyitni...

(folyt.)

Elmélkedés 1 ‒ Horváth Mária írása

     Anna és Joachim nagy szeretetben és békében éltek. Egymás iránti szeretetük oly igaz és tiszta volt, amilyen csak lehet e földön. Istennek tetszésére szolgáltak, Aki gyönyörködött e két tiszta, ártatlan szívben.

Joachim földműveléssel foglalkozott és sokat dolgozott. Lassú ember volt, ám igen pontos, lelkiismeretes és becsületes. Sokat adakozott, ismert volt jótékonyságáról.

Anna hallgatagsága mellett mozgékony, aktív asszony volt, derűs és jóságos. Látogatta a betegeket, ápolta, gondozta őket, amikor csak tehette. Sokat foglalkozott az elhagyottakkal, vigasztalta a szomorkodókat és árvákat. Jól ismerték az Írásokat, és aszerint éltek.

Szentként tisztelték őket a szomszédok és rokonok.

E kedves házaspárnak volt azonban egy nagy bánata, hogy nem született gyermekük. Múltak az évek és imádságaik nem találtak meghallgatásra.

Egy ízben Anna sírva borult le a kertjében és kitárta karját az Ég felé. Isten olyan könyörületes, és ha méltatná őt, szegény asszonyszemélyt és megáldaná egy gyermekkel, ő már most fölajánlja Neki, hogy úgy szolgálja az Urat, ahogyan a Magasságbeli akarja. Engedje meg, hogy méhében magzat növekedhessék, akit örömmel ölelhet szívére, engedje meg, hogy ezt a gyermeket Isten szent dicsőségére és az emberek üdvére nevelje.

Ugyanezen a napon és ugyanezen délidőben, Joachim a földeken dolgozva megállt, megtörölte verítékes homlokát, az Ég felé emelve tekintetét szintén így fohászkodott:

Uram, Istenem! Kérlek, adj gyermeket az én jó feleségemnek, Annának! Látod Uram, hogy szegény asszony mennyit szenved megalázottságában az emberek előtt. Uram, Te mindent megtehetsz, kérlek, küldj nekünk egy gyermeket, áldd meg házasságunkat! Fáj látnom, hogyan szenved az asszonyom, ezért ha másért nem, őérte szánj meg minket! Én szegény ember vagyok Uram, s bűnben fogant anyám. De Te könyörületes és irgalmas vagy!

Ehhez hasonló imádságok fakadtak fel Anna és Joachim ajkáról többször is ezen a napon. És a könyörületes Isten, meghallgatta esdeklő kéréseiket.

Imájuk utáni szombaton Anna különleges álmot látott: a kertben állt és hirtelen egy gyönyörű angyal jelent meg előtte, nagy fényességben. Az Angyal hófehér ruháját szél lengette, haja a rézaranyhoz volt hasonló, és kezeit összetette mellkasán. Nagy szeretettel nézte őt és így szólt hozzá:

‒ Ne félj Anna, Istennek kedves az életed! Sok áldozatod, imáid meghallgatásra találtak az Úr színe előtt!

Majd az Angyal eltűnt. Anna fölébredve reszketett egész testében és azonnal elmesélte álmát Joachimnak. Majd azt kérte férjétől, ha felmennek Jeruzsálembe a nagy ünnepre, töltsenek el ott néhány napot, és mutassanak be áldozatot a Templomban. (Joachimnak volt ott egy kis háza.)

Joachim visszaemlékezett a héten mondott esdeklő könyörgésére a földjén és hálát adott az Úrnak.

Az áldozat bemutatásakor a Templomban az Angyal ismét megjelent, most valóságban. Tündöklő ruháján csillagok sziporkáztak, mint ragyogó hópelyhek. Anna nem tudott szólni egy szót sem, úgy érezte elfogy minden ereje, és kifut belőle a vér. Szíve hevesen dobogott, ám olyan boldogság árasztotta el, amit emberi szavakkal nem tudott volna kifejezni. Az Angyal nem szólt semmit, majd eltűnt.

(folyt.)