Bármerre jársz, bárhol is állsz,

mondj el egy Üdvözlégyet,

mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozta!

Légy te az első!

Pápák imádkoztak a Pompei Mária-kegyhelyen
     Szent II. János Pál kétszer kereste fel a pompei szentélyt, 1979-ben és 2003-ban. XVI. Benedek pápa 2008-ban, Ferenc pápa pedig 2015-ben. Mindhárom pápai látogatás a Rózsafüzér Királynője hónapjában, októberben történt.

      A pompei kegykép előtt a pápák elimádkozták azt a rövid imádságot, melyet a szentély alapítója, Boldog Bartolo Longo hagyott ránk lelki örökségként:

„Rózsafüzér Szűzanyja, a Megváltó Anyja, a mi földünk Édesanyja, az Úr alázatos szolgálóleánya, akit a világ királynőjének neveznek, nyomorúságaink mélyéből folyamodunk hozzád. A gyermekek bizalmával tekintünk a te édes arcodra.

Tizenkét csillagos koronáddal az Atya titkába viszel minket, Szentlélektől tündöklő, aki nekünk adod isteni Gyermekedet, a mi reménységünket, a világ egyetlen Üdvösségét. Te megnyitod nekünk az ő szívét, az örömnek és a fájdalomnak, a fénynek és a dicsőségnek, az érettünk emberré lett Isten Fia titkának a mélységét. A te lábaidnál, a szentek nyomain haladva, Isten családjának érezzük magunkat.

Az egyház Anyja és mintaképe, te vagy a mi vezetőnk és biztos támaszunk. Tégy bennünket egy szívvé és egy lélekké, a mennyei haza felé haladó erős néppé! Átadjuk neked nyomorúságainkat, a gyűlölet és a vér megannyi útját, ezernyi régi és új szegénységünket és főként a bűneinket. Rád hagyatkozunk, irgalmasság Anyja: esdd ki számunkra az Isten bocsánatát, segíts minket, hogy a szíved szerint való országot építsünk!

Ó, áldott szűzmáriás rózsafüzér, édes lánc, mely Istenbe fon bennünket, szeretet lánca, mely testvérré tesz bennünket, soha többé nem hagyunk el Téged! A kezükben Te leszel a béke és a megbocsátás fegyvere, útjaink csillaga. Utolsó leheletünk neked adott csókja belemerít minket egy fényhullámba, a szeretett Anya és az isteni Fia látomásába, aki a mi szívünk vágya és öröme, az Atyával és a Szentlélekkel együtt. Ámen”.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatikáni Rádió, Famiglia Cristiana - Magyar Kurír

A rózsafüzér lényege 1

     A rózsafüzér nem csak egy ima, de fegyver a gonosz ellen, a benső léleképítés eszköze, az egységnyi idő Istennek ajánlása, az önfegyelem és a szabad akarat szép megnyilvánulása is. Egyben elmélkedés a Megváltás misztériumáról, részesedés Mária Igen-jéből és titkos értékű ajándék égi Édesanyánknak.

    Mindazáltal a szentolvasó nem liturgikus imádság, hanem a krisztusközpontú Mária-tisztelet magánájtatossága. Nem imák unalmas ismételgetése, hanem szóbeli, elmélkedő, végül pedig szemlélődő imamód.

      A szentolvasó mitől oly hatékony? Mert Máriáé! „A gonosz nem azért retteg annyira, mintha Isten (…) hatalma ne volna végtelenszer nagyobb a Boldogságos Szűznél – akiben a tökéletesség korlátozott –, hanem egyfelől azért, mert a Sátán – ez a büszke szellem –, végtelenül többet szenved, ha Isten kicsiny és alázatos szolgálóleánya győzi le őt és bünteti, (…) mint Istennek a végtelen hatalma. Másfelől, mert Isten akkora hatalmat adott Anyjának a gonosz lélek felett, hogy Szűz Máriának egyetlen sóhajától – melyet egy lélekért bocsát Isten elé – jobban fél, mint az összes Szent imáitól, és egyetlen fenyegetésétől jobban tart, mint a legnagyobb kínoktól...” ( vö. TMT 52)
      A rózsafüzérezésbe való belemélyülés lényege, hogy Máriával „egy szívvel-lélekkel kitartva az imádságban” (vö. Apcs 1,14) végig elmélkedjük Jézus életének szent titkait: a Megtestesülést, a Kínszenvedést és a Feltámadást. Senki nem élte át ezeket az eseményeket úgy, mint a Szűzanya, aki segít nekünk Szent Fia engesztelésében és követésében, mely az üdvösség egyetlen útja!

A Dicsőség Koronájának utolsó ékkövei

     Bartolo Longo Egyetemes Rózsafüzér Társulatot alapított, mellyel elindította a rózsafüzér egész világon történő együtt-imádkozását. Az új pápa, Szent X. Piusz (1903-14) jóváhagyta a Társulatot, melybe maga is belépett.
1906-ban Bartolo Longo minden alapítását odaajándékozta a Szentszéknek és végre elültek a viharok.
     Bartolo nemcsak összeállította a Tizenöt Szombati ájtatosságot, hanem könyvet írt a rózsafüzérről, a pompei templomépítés történetéről, Szent Domonkos és az inkvizícióról, a Szentek életéről, valamint kilencedet szerkesztett és egy imakönyvet.
     A házaspár közösen folytatta jótékony munkáját a bárónő 1924-ben bekövetkezett haláláig.
     Bartolo Longo 1925. május 30-án a Szentsír Lovagrend tagja lett.
     1926. május 8-án Msgr. Carlo Cremonesi lett a pápai delegátus és a prelatura nullius első prelátusa, azaz Pompei közvetlenül a Szentszék joghatósága alá került.
     Bartolo Longo 1926. október 5-én elhunyt Pompeiben.
     1948. augusztus 15-én lépett hivatalába az új pápai legátus, Msgr. Roberto Ronca. Az ő idejében új intézmények alakultak: a Rózsafüzér Háza, az új Árvaház és a Grafikai Intézet.
     1958-tól 1978-ig épült egy szeminárium, a Marianna De Fusco Otthon és Kolostor, más épületeket pedig felújítottak.

     Az 1926-ban elhunyt Longót 1980-ban avatta boldoggá II. János Pál, aki először 1979-ben, majd a rózsafüzérnek szentelt év lezárásakor, 2003 októberében kereste fel a kegyhelyet. Sőt, 2002. október 16-án a Vatikánba vitetett pompei kegykép előtt írta alá a Rosarium Virginis Mariae apostoli levelet.
XVI. Benedek pápa 2008. október 19-én zarándokolt Pompeibe és aranyrózsát ajándékozott a Szűzanyának.

Ferenc pápánk 2015. május 21-én látogatta meg a Pompei Rózsafüzér Királynője Bazilikát. Ennek részleteit, lásd a holnapi, 31. posztban! 

(Az alsó képek a három pápai látogatásról készültek!) 

(A források felsorolását, lásd az első részben!)

Szent Mihály Arkangyal (szeptember 29.)

     A hagyományos római kalendáriumban Szent Mihály Arkangyalnak két ünnepe van; az egyik május 8-án, ami az arkangyal 495-ös megjelenéséről emlékezik meg Gargano hegyén, Apuliában. A másik szeptember 29-i főünnep pedig a Dedicatio sancti Michaelis Archangeli titulust viseli, azaz, a bazilika fölszentelésének évfordulós ünnepe. Tulajdonképpen egyik ünnep sem korlátozódik Szent Mihályra, hiszen a liturgikus szövegek egyértelműen a teljes angyali sereglet szolgálatáról beszélnek. Mindenesetre meg kell említenünk legalább a másik két főangyalt is – a többiekről nem is beszélve –, Szent Gábrielt (Isten hírvivőjét) és Szent Ráfáelt (Isten orvosát). De most Szent Mihállyal szeretnék bővebben foglalkozni! 
    A Szent Mihály imádság eredetével kapcsolatban valójában nincsenek tökéletesen megbízható források és a bizonytalanságot tovább növeli a tény, hogy idővel sok mende-monda alakult ki, járt szájról-szájra. Erről az Ephemerides Liturgicae római folyóirat egy hosszabb cikket közölt 1955-ben (V. LXIX, 54-60. old). A cikk 9-es számú lábjegyzete utal egy bizonyos Domenico Pechenino atya tanúságtételére, ami eredetileg a La Settimana del Clero egy 1947-es cikkében látott napvilágot. Pechenino atya XIII. Leó pontifikátusa alatt a pápa közvetlen munkatársaként dolgozott a Vatikánban.

     „Nem igazán emlékszem a pontos évszámra. Egy reggel a nagy pápa, XIII. Leó szokása szerint miséje befejeztével, hirtelen azt vettük észre, hogy a pápa fölemelte fejét és tekintete összpontosult valamire. Mozdulatlanul, pislogás nélkül bámult valamit. Arckifejezése borzalomról s félelemről árulkodott, és hirtelen elsápadt. Valami szokatlan és komoly dolog történt vele. Végül, magához térve, finoman, de határozottan jelt adott, majd fölállt. Saját irodája felé vette az utat, kísérete pedig izgatottan és aggódva követte, suttogván: ’Szentatyám, nem érzi jól magát? Szüksége van valamire?’ Erre azt válaszolta: ’Nem, Semmire!’ Körülbelül fél óra elteltével magához kérette a Szent Rítus Kongregáció titkárát, akinek kezébe nyomott egy papirost, és utasította, hogy azt nyomtassák ki és küldjék el a világon minden ordináriusnak. Mi volt azon a papíron? Az az ima, amit minden olvasott mise után recitálunk a hívekkel.” A pápa tehát rendeletet hozott arról, hogy minden Szentmise után – az egész világon –, MINDIG mondják el az általa írt Szent Mihály imát!!!

     Bár ennél többet megbízható forrásból nem tudhatunk meg, idővel elterjedt az a híresztelés, hogy a pápának látomása volt, amelyben az Isten átengedte a sátánnak a 20. századot, hogy próbára tegye az Egyházat. Bár az Egyház 20. századi történelme és az ima szövege (a hosszabb változatban) ezt alátámasztani látszik, XIII. Leó látomásának ezen értelmezése az marad, ami, melyet megnyugtatóan igazolni nem lehet.
Azt mindenesetre kevesen tudják, hogy a rövid Szent Mihály imán túl (amit II. Vat. Zsinat előtti olvasott misék után volt kötelező elimádkozni), XIII. Leó egyúttal megfogalmazott egy új exorcizmust is, amit beillesztett a Római Rituálé imái közé. A pápa nyomatékosan kérte a püspököket és papokat, hogy gyakran végezzék el ezt az exorcizmust egyházmegyéjükben és plébániáikon, amint azt maga is tette akár napjában többször is.
     Itt most leközlöm az egyszerű nép által is napjában többször mondható imát, mely pápai áldással van ellátva és különösen hathatós! Ajánlom mindazok figyelmébe, akik maguk-, szeretteik-, az Egyház és hazájuk sorsát őszintén szívükön viselik! FORRÁS nyomán.

Szent Mihály arkangyal védelmezz minket a küzdelemben!

A sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!

Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten!

Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet,

kik a lelkek vesztére körül járnak a világban,

Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére.

Amen. 

Boldog Bartolo Longo, a rózsafüzér apostola 2

     Az életét meg-határozó (az előzőkben említett) sugallat alapján úgy érezte, hogy Pompeiben templomot kell építenie a Rózsafüzér Királynője tiszteletére. Imameghallgatások bizonyságai után, 1876. május 9-én Longo letette egy nagy kegytemplom alapkövét, mely feltűnően rövid idő alatt elkészült, s a  Győzelmes Boldogasszony tiszteletére szentelték. Később világhírűvé vált, mint a Pompeji Rózsafüzér Királynője Bazilika.                     A főoltárán elhelyezték a szépen kijavított, keretbe foglalt és megkoronázott kegyképet. A templom körül Longo leányárvaházat nyitott, s a szintén általa alapított Rózsafüzér Leányaira bízta. Megalapította és a Keresztény Iskolatestvérekre bízta a Bebörtönzöttek Gyermekeinek Intézetét a Lombroso-elmélet cáfolatául (mely szerint a bűnözés készsége öröklődik). Ezeknek a fiataloknak szakmunkás műhelyt és iskolát létesített.
Közben folyóirataival (Il Rosario és Nuova Pompei) és cikkeivel is hirdette és terjesztette a kegyhely Győzelmes Boldogasszonyának dicsőségét. Ezáltal a korábbi nyomor- és  romváros Pompei világhírű kegyhely lett. Bartolo Longo egész életművével, de különösen a „Tizenöt szombat” ájtatosságával a rózsafüzér krisztológiai és kontemplatív lelkületét tárta elénk, s ehhez nagy bátorítást és támaszt kapott „a rózsafüzér pápájának” nevezett XIII. Leóban.

      Boldogunk így méltatta a rózsafüzért: „Ó, Mária áldott rózsafüzére, édes lánc, mely Istenhez láncolsz minket, szeretet köteléke, mely az angyalokkal egyesítesz, az üdvösség tornya a pokol szakadékában, biztos kikötő az általános hajótörésben, nem hagyunk el soha többé. Te légy erősségünk halálküzdelmünk óráján....”
      

        Bartolo Longo 1926. október 5-én halt meg. II. János Pál pápa 1980. október 26-án boldoggá avatta.

Kattints IDE!     (17 perc 50 mp)

A Világegyházat fenyegető veszély és a Magyar Szentkorona

     1901-ben, az alapkő letételének 25. évfordulóján a templom bazilika rangot kapott.

XIII. Leó pápa a Szentév meghirdetésénél, a következő kijelentést tette: "Menjetek el Pompeibe, menjetek és imádkozzatok a pápáért a kegytemplomban".

     Az 1903-as esztendő nehéz időszak kezdete volt az Egyház életében, főleg a modernizmus miatt.

       XIII. Leó halálával a szbdkmves Tindaro Rampolla bíborost választották pápává, ám beiktatását Ferencz József a Magyar Szentkorona privilégiumával sikeresen megvétózta. Így másodjára már Giuseppe Melechior Sartót választották meg X. Piusz néven, akit később a szentek sorába emelt az Egyház!

     A kegyhely és az intézményeinek látványos fejlődése miatti féltékenység egyeseket, még szerzeteseket is téves és rosszindulatú értelmezésekre indította. Ezek a rágalmak X. Piusz pápáig is elhallatszottak. Ám ő, hogy kifejezze a Pompei Kegyhely iránti támogatását, 1903. november 24-én fogadta az alapítókat, akik meg is jelentek néhány nevelő és nevelt gyermek társaságában. (Lásd alsó kép!)

     Bartolo Longo nagyon szenvedett a rágalmak miatt és így nyilatkozott: "A feleségem, De Fusco grófnő és az én 33 éves munkámnak egyetlen célja a saját lelkünk-, a felebarátaink üdvösségének elősegítése, miként a börtönben lévők gyermekeinek és a Pompei Szűzanya árva leányainak felkarolása és neveltetése volt, mindezt a Szent Rózsafüzér terjesztésével!"

 (A források felsorolását, lásd az első részben!)

Boldog Bartolo Longo, a rózsafüzér apostola 1

     B. Bartolo Longo Itáliában, a Brindis-i melletti Latianóban született 1841. február 11-én. 1863-ban beiratkozott a nápolyi egyetemre, ahol erős liberális, egyházellenes hatásra hitbeli kételyei támadtak, és a spiritiszták közé sodródott, akiknek ekkor "templomaik" is voltak arra felé. 1864-ben doktorált, hazatért családjához, s ügyvédként kezdett dolgozni.
      Jóbarátja, Vincenzo Pepe professzor és Alberto Radente domonkos atya hatására megtért, fölhagyott az ügyvédi munkával és szülővárosában, majd Nápolyban egészen Isten és a rászorulók szolgálatába állt. A Szűzanya hangját hallotta a szíve mélyén: „Aki terjeszti a rózsafüzért, üdvözül!” Nagyon kedvező házasodási lehetőségeket visszautasítva, tisztasági fogadalmat tett.
      Megismerkedett a Pompei környékén birtokos Marianna De Fusco grófnővel és Bartolo Longo lett a grófnő gyermekeinek a nevelője és birtokainak jószágkormányzója. A jótékonykodásban viszont teljesen lelki társak lettek.
      XIII. Leó pápa magánkihallgatáson fogadta őket, s tanácsára a félreértések és rágalmak elkerülése végett 1885 áprilisában házasságot kötöttek, de József-házasságban éltek.
      Bartolo Longo, látva a Pompei környékén élő nép vallási tudatlanságát, tanítani kezdte őket a katekizmusra és a rózsafüzérre. Szentképek tömegét nyomatta, melyeket ingyen osztogatott. Mivel Longo úgy tekintette a szentolvasót, mint láncot, mely Istenhez és Máriához kapcsolja az embert, ingyen osztogatta a népnek a szentolvasókat is, megtanítva őket az imádkozására. Tekintve, hogy a Pompei-környéki nép szerette a mulatságokat, ezért népünnepélyeket szervezett, ahol tombolát húzatott mindenkivel és a nyeremény természetesen szentképek és rózsafüzér volt!
      Egy kedvesnővértől ajándékba kapott egy vászonra festett, nagyon rossz állapotban lévő Rózsafüzér Királynője képet. Restauráltatta, s 1875. november 13-án a birtok egy kicsi kápolnájának oltárára helyezte.

(Lásd alább, mely a Pompeji Rózsafüzér Királynőjét ábrázolja Szent Domonkossal és Szienai Szent Katalinnal!)

A "szocialista-mentes" szocializmus
     1891. május 24-én Bartolo Longo felhívást tett közzé a Szűzanyát tisztelő hívők, és az egész világ jóakaratú emberei felé, hogy segítsék a Börtönben Lévők Fiainak Intézetének létrehozását. Sok-sok nehézség leküzdése után végül már egy évre rá, 1892-ben fogadhatta egy bebörtönzött fiát – aki mellesleg –, később pap lett. Az intézményt a Keresztény Iskolatestvérekre bízta.
     Ezt követően Bartolo Longo és felesége a Pompei Rózsafüzér Domonkos Leányainak helyi kongregációját alapította meg, hogy a két intézetben dolgozó leányok számára nevelők legyenek.
Iskolákat és műhelyeket nyitott a szakoktatásra, hogy a felnövő fiataloknak, megélhetést adjon a kezükbe. Külön foglalkozott a szenvedélybetegekkel, valamint jelentős sikereket ért el a gyermek- és ifjúsági zenekarok szervezésében is.
     A gyermekeken keresztül a szülőket is sikerült megtéríteni – ami persze nem mindenkinek volt ínyére –, ennek folytán különféle támadásokkal kellett szembesülnie. A kegyhelyet és az alapításokat is megtámadták a liberális hatóságok, merthogy "sértik" a plébánia és az egyházmegye illetékességét, mi több a pénzek kezelése tekintetében is igyekeztek gyanút kelteni!  Ám a liberálisok és szocialisták, "mindent jobban tudnak és jobban csinálnának". Összeültek, hogy Bartolo Longo "kleriális, pénz-síboló ügyeskedéseinek" véget vessenek.
     Az akkor divatos "Lombroso-elmélet" előítélete alapján, leginkább a Börtönben Lévők Fiainak Intézetének fenntartását tartották pénzkidobásnak – mivel úm. "a bűnözési hajlam öröklődik" –, ezért az efféle gyermekek nevelhetetlenek. Persze, a rágalmak eljutottak Rómáig, de az alapos  kivizsgálásokat követően a pápák mindig Longo mellé álltak.
     1894-ben a szegény parasztok által megkezdett templom egyetemes jelentőségű lett, mert XIII. Leó pápai templommá, a világ kegyhelyévé, Szent Péter tulajdonává nyilvánította mindörökre!

A tiszteletreméltó Marie-Pauline Jaricot és az Élő Rózsafüzér 2

     Ez a rózsafüzér azért élő, mert a 15 tag, akik közül mindegyik naponta csak egy tizedet imádkozik, bár láthatatlanul, de mégis egymással összefonódva, együtt, mindenki javára az egész zsolozsmát elimádkozza. Ez a horizontális rózsafüzér. És közülük mindegyik 15 napon belül maga is elimádkozza az egész zsolozsmát: ez a vertikális rózsafüzér.
     Mint minden jó kezdeményezés, a kezdeti nehézségektől kipróbálva az Élő Rózsafüzér is, csakúgy mint a hit terjesztésére alakult egyesület és a jó könyvek műve, kimagasló sikert ért el. 1831-től átlépte Franciaország határát és Itáliában, Svájcban, Belgiumban, Angliában, sőt még Amerikában és Ázsiában is tovább terjedt. Az Élő Rózsafüzérnek 1834-ben Franciaországban már egymillió követője volt. XVI. Gergely pápa 1832-től approbálta az Élő Rózsafüzért, míg 1877. augusztus 17-én IX. Pius pápa a Quod jure haereditario kezdetű bullával a domonkosrend mesterének közvetlen jurisdictioja alá rendelte. Számtalan búcsúval ellátva az Élő Rózsafüzér úgymond noviciátusa lett a rózsafüzér-társulatoknak, melyhez tagjait természetszerűleg elvezeti. Ez az áhítati forma minden közegben elterjedhet, különösen a gyermekek (mint a rózsafüzérhez vezető út) és az elkülönülten élő személyek (például katonák) körében, akik számára nagy szellemi segítséget jelent.

A szentolvasó imádságai 3

AZ ANGYALI ÜDVÜZLET 2
      Az Angyali Üdvözlet tartalmazza a pátriárkák, próféták és apostolok hitét. A vértanúk kitartást és erőt merítettek belőle, a tudósok tudományt, a hitvallók állhatatosságot, a szerzetesek pedig lelki életet. A kegyelem újszövetségének a himnusza az angyalok és emberek öröme, az ördögöknek pedig rettegése és megszégyenülése. /46/
      „Ezen szó által: AVE – ami az ÉVA fordítottja – megtudtam, hogy Isten mindenhatósága megőrzött engem a bűntől és minden nyomorúságtól.” (– mondta a Szűzanya).
    Hackeborni  Szent Mechtild egy alkalommal tudni szerette volna, hogy mivel kedveskedhetünk a leginkább Égi Anyánknak. A Szent elragadtatásba esett és megjelent neki a Szent Szűz. Az Angyali Üdvözlet szavai, arany betűkkel ragyogtak a keblén és így szólott: „Leányom! Senki sem köszönthet szebben más üdvözlettel, mint azzal, mellyel a Legszentebb Szentháromság adta tudtomra az istenanyai méltóságot!”
Ugyan ennek a szentnek mondta egyszer Mária: „Az köszönt engem legédesebben, aki az Atyaisten üdvözletével köszönt: AVE MARIA!”
      Hogy mily hatékony is volt az első Üdvözlégy, arról az Evangélium tanúskodik. – A mi üdvözlégyünk is ilyen legyen!
      Nem csak ajkunkkal, de szívünkkel és tetteinkkel is kell a Szent Szüzet üdvözölnünk, nehogy joggal mondja felénk: „Ez a nép csak szájával tisztel engem, de a szíve, az távol van Tőlem!”

A rendkívüli csodák egyike 2

(A Szent Szűz álmában szólította meg a halálán lévő beteget)
‒ Marianna! Élni szeretnél vagy meghalni?
Én egyszerűen válaszoltam:
‒ Ahogy Önnek tetszik! ‒ válaszoltam. Ő pedig szólt hozzám:
‒ Én vagyok a Pompei Rózsafüzér Madonnája. Ha meg akarsz gyógyulni, el kell jönnöd a pompei templomba. Mielőtt belépsz, le kell venned a cipődet és négy lépéssel oltárom előtt le kell térdelned.
Én ezt válaszoltam Neki:
‒ Ezt képtelen vagyok megtenni, inkább mennék itt helyben a Domonkos-templomba, melynek Rózsafüzér a titulusa.
‒ Nem ‒ ismételte a Madonna ‒, tedd meg amit mondtam és bizonyosan meggyógyulsz! A 11. napról a 12-re virradóan megszűnik minden bajod, és a tizenötödik napra tökéletesen jól leszel. Orvosod fog tanúságot tenni erről. Így el tudsz majd jönni Pompeibe. A gyógyulásodtól számított egy hónapon belül tedd meg, ahogy mondtam neked.
Ezek után eltűnt, de a fényesség három napon át a szememben maradt a Szent Szűz képével együtt. Ezután ezt elmeséltem a testvéreimnek, anyámnak és az orvosomnak. Volt aki elhitte, volt aki erősen kételkedett a történetemben. És végre eljött az annyira várt szombat, a 11. nap. A kétkedők még jobban kételkedtek, az orvosom egyenesen a halálomat várta. Valóban rossz állapotban voltam, csak a rózsafüzért imádkozó édesanyám nem vesztette el a reményét.
És íme napnyugtakor úgy éreztem, hogy visszatér belém az élet, a baj, amely évek óta gyötört elszállt, ereimben újra lüktetett a vér, arcomról eltűnt minden folt és a betegség minden jele.
Az orvosért kiáltottam, aki az orvoslás minden szabályával ellenkező esemény miatt szinte magán kívül volt. Egész családom és minden jelenlévő leborult, hogy hálát adjon a Szűzanya irgalmasságáért.
Ezután hétfőn, 13-án a torkom nyelőcsőgörcs következtében annyira elzáródott, hogy három napig nem tudtam lenyelni semmit. Aztán 15-én reggel az orvos már a nyelőcsőszondát várta, hogy valami ételt juttasson a gyomromba. Szerdai nap volt és a szobám megint megtelt fényességgel és megjelent a Madonna. Amint megláttam, azonnal felkiáltottam:
‒ Rosszabbul vagyok, mint valaha!
Ő azonban ezt válaszolta:
‒ Megígértem, hogy meggyógyulsz, bízzál! – és kinyújtotta kezét, a mellemre helyezte és ezt mondta:
‒ Kelj föl és egyél, amit kívánsz! Öltözz fel, mint régebben, de feltétlen tedd meg majd amit kértem tőled, azaz menj el Pompeibe! ‒ És eltűnt.
Tökéletesen meggyógyultam.

/A Tanúk aláírásai: Giuditta D'Electis (az anya), Nicola, Vincenzo, Giacinto, PasQuale és Giuseppe Martini a testvérei, Tomaso Corrado doktor (a család orvosa), Oronzo Biasi doktor (nápolyi lakos) Da Bono úr, az oriai missziós atyák elöljárója./

(A források felsorolását, lásd az első részben!)

A tiszteletreméltó Marie-Pauline Jaricot és az Élő Rózsafüzér 1

     A 19. században Marie-Pauline Jaricot (1799-1862), a domonkosok harmadrendjének tagja, Lyonban 1826-ban megalapította az Élő Rózsafüzért. A francia forradalom általi lelki összeomlás után Marie-Pauline Jaricot-nak az az ötlete támadt, hogy az ima, az áldozat és a tett univerzális apostolságát életre hívja, hogy ezzel az Evangélium világosságát és a megváltás kegyelmét átadja azoknak az embereknek, akik ezt még nem kapták meg vagy visszaadja azoknak, akik az idők során elvesztették. Ez volt az a gondolat, amely arra késztette Marie-Pauline Jaricot kisasszonyt, hogy a Gondviselés segítségével két művet alapítson: a hit terjesztésére szolgáló egyesületet (a missziók segítségére) és az Élő Rózsafüzért (a régi kereszténységnek a francia forradalom eszmei fertőjében elsivárosodott országai számára).
      Ezt a szép áhítatot – a kollektív rózsafüzérezés gyakorlatát – Marie-Pauline Jaricot 1826-ban így írta elő: általában a jámborok késztetésére kell bízni, különösen ha már idősek és semmi mást nem tudnak tenni. Tizenöt fős közösségeket kell szervezni, hol minden tag csupán egy tizednyi (10 Üdvözlégy) rózsafüzérre kötelezi el magát. A tizedre vonatkozó titkokat – mely az elmélkedés tárgya –, havonta kell sorsolni. 

Ez az Élő Rózsafüzér-szövetség futótűzként terjedt el, és hamarosan világméretű szerveződéssé vált! 

A rendkívüli csodák egyike 1

     Október 9-én, már halálára készült Marianna Martini kisasszony, akit hat hosszú esztendő alatt sem sikerült az orvosoknak sem meggyógyítani, sem a szenvedéseit enyhíteni. Ezen a napon csak azt ismételgette: "Érzem, hogy elfogy az életem!"
     A rendkívüli eseményről később a nolai püspökségen, eskü alatt tett vallomást, kezelőorvosa, a püspök és néhány családtagja jelenlétében. Az alábbiakban ebből idézünk:
"Amikor annak a napnak a hajnalán teljesen kimerülten, nyitott szemmel a hátamon feküdtem, mert egyik oldalamra sem tudtam már fordulni, egyszer csak láttam, hogy a szobámat fényesség önti el, és az ágyam jobb oldalán megjelenik egy szépséges Úrnő, akit azonnal felismertem, hogy a Madonna az. Elámultam a jelenésben.
Középmagas termetű volt, arca nemes és enyhén piros, két szeme úgy ragyogott, mint a csillagok. Kibontott sötét haja volt a fején fehér rózsakoszorú. A ruhája ragyogó fehér, kezei összekulcsolva, a jobb kezén tizenöttizedes rózsafüzér, mintha aranyból lett volna.
A szemeimmel élesen láttam, holott az utóbbi napokban sokat romlott a látásom. Láttam, hogy a Madonna tekintete fenséges, kedves és szeretetteljes, ugyanakkor kissé szomorú.
Mindjárt szólni kezdett hozzám, olyan kedves, édes hangon, hogy nincs az a hangszer, amelyhez hasonlítani tudnám.

/folytatódik!/  (A források felsorolását, lásd az első részben!)

A szentolvasó imádságai 2

      AZ ANGYALI ÜDVÜZLET 1
      Az Üdvözlégy a legnagyobb tömörséggel foglalja össze a Máriáról szóló egész hittudományt: a köszöntést, a Dicséretet és a felszólítást. A köszöntést maga a Szentháromság nyilatkoztatta ki és Erzsébet a Szentlélektől ihletve tovább szőtte az első mondatokat. A dicséret magába foglalja mindazt, ami Szűz Máriát naggyá teszi. A felszólítás viszont azt tartalmazza, amit Tőle kell kérnünk – és amiként remélhetjük – jósága meg is ad.
      Miután az Anyaszentegyház 431-ben az I. Efezusi Zsinaton elítélte Nestorius tévtanait, elővételezte az Üdvözlégy második részét, végérvényessé téve, hogy a Szent Szűz valóban Istenanya és Őt így kell tisztelnünk. Ezen kiegészítést azonban csak VI. Sándor pápa (1492-1503) általánosította. Végül a „most és halálunk óráján” záró mondat 1525-ben jelent meg egy ferences imakönyvben. A több szövegváltozatot V. Piusz pápa tisztázta le 1568-ban és felvette a breviáriumba (ez a mai formája)!
      Az Üdvözlégy által lett az Isten emberré, s egy Szűz Istenanyává. Az igazak lelkei kiszabadultak a pokol tornácáról, az Ég örömei újra megnyíltak, s az üres trónok megteltek, bűneink bocsánatot nyertek, a kegyelmet újra megkaptuk.
      Az Üdvözlégy által betegek meggyógyultak, halottak feltámadtak, a szomorúak megvigasztalódtak, s az emberek elnyerték az örök üdvösséget.
      Végezetül, az Üdvözlégy szivárvány az égen, a Legszentebb Szentháromság békeüzenete, a szelídség és a kegyelem jele, amit a föld fölé maga az Isten ragyogtatott.
      Az új dicshimnuszt a keresztények éneklik a megtestesülés és a megváltás nagy jótéteményeiért. Dicsérjük benne Istent, az Atyát, mert úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát küldte megváltóul. Magasztaljuk Istent, a Fiút, mert az égből leszállt a földre, emberré lett és Szent Vérével megváltotta az emberiséget. Áldjuk Istent, a Szentlelket, mert a Legszentebb Szűz méhében a legtisztább testet alkotta; az Áldozati Bárányt bűneinkért. – Ilyen szellemben mondjuk az Üdvözlégyeket!

Veszteség, a győzelmek közepette

    Az 1885-ös esztendő igen rosszul kezdődött Bartolo számára. Január 6-án Istenhez költözött Alberto  Radente domonkos rendi atya, aki lelki és dologi jótanácsaival mindig támogatta őt. Longo így ír lelkivezetőjéről: "Radente atyának van még egy nagy érdeme: a számomra, nagyon nehéz pillanatban arra bátorított, hogy indítsam útjára az Il Rosario e la Nuova Pompei c. folyóiratunkat, mely gondviselésszerűen egyik leghatásosabb eszközünk lett arra, hogy terjeszteni tudjuk Mária, e kiválasztott földjének történéseit. A Gondviselés ennyit bízott reá, mert alig érte meg a folyóirat az első évet, az Úr megkoronázta hűséges szolgáját az örök boldogság koronájával."

     Bartolo Longo a magára maradottság keserűségével küzdött, melyhez még hozzájárultak a rosszindulatú pletykák is, így teljesítette a Leó pápa ajánlatát és feleségül vette De Fusco grófnőt 1885. április 7-én, Bartolo cölibátusi fogadalmának megtartásával. 

(Kép: a Rózsafüzér Királynője Bazilika építése 1877-ben)

     Ekkor már kilenc éve folyt az építkezés. Eközben a Szent Szűz, számtalan csodával bizonyította, hogy kitart szándéka mellett. Némely csodás gyógyulás – melyben halálos betegek gyógyultak egyik napról a másikra ‒, még a racionalista orvosi köröket is gondolkodóba ejtette. Egyet elmesélünk ezek közül, mely 1879-ben történt Oriában. 

(A források felsorolását, lásd az első részben!)

A szentolvasó imádságai 1

      A HISZEKEGY változatai: A szentmisében rendszerint (a „nagy”) Nicea-konstatinápolyi hitvallást, a rózsafüzérezés-nél (a „kisebb”) Apostoli Hitvallást, ritkán az „ökume-nikus verziót” imádkozzuk. Csak közbevetőleg említjük meg, hogy eredendően nem tartozott a "Domonkos-féle" rózsafüzérhez a Hiszekegy-Miatyánk-3 Üdvözlégy bevezetés. Ezt Montforti Grignon Szent Lajos illesztette hozzá!
   

AZ ÚR IMÁJA
      A Miatyánk az Úrtól kapta a nevét. Nem ember, nem is angyal a szerzője ennek a fönséges imának, hanem az emberek és az angyalok királya: Jézus Krisztus. Isten fia tetteiben mindig az Atyát dicsőítette és azért jött erre a világra, hogy általa az emberek is megdicsőítsék az Atyát. Ezért tanított meg bennünket arra az imamódra, mellyel a legjobban magasztalhatjuk Istent: megtanított bennünket a Miatyánkra, amelynek Ő a szerzője.
      Imádkozzuk tehát gyakran ezt az imádságot olyan érzülettel, ahogyan Krisztus tanította!
      Tertulliánus szerint a Miatyánk az evangélium rövid kivonata.
      Kempis Tamás annyira csodálja, hogy azt állítja: a Miatyánk kívánságai túlszárnyalják a szentek legmerészebb vágyait is.
      Aranyszájú Szent János viszont arra figyelmeztet; aki nem úgy imádkozik, ahogy az Úr tanított bennünket, az nem az Úr Jézus tanítványa.
      Végül Szent Ágoston arról biztosít mindnyájunkat, hogy a szívből végzett Miatyánk kiírtja a bocsánatos bűnöket is.
      Amikor ezt az isteni imádságot áhítattal mondjuk, akkor a legkiválóbb erényeket indíthatjuk fel magunkban; mivel a Miatyánk minden egyes fohásza egy-egy erénynek felel meg.
      Ha szentolvasónk tizedei előtt a Miatyánkot mondjuk, akkor emlékezzünk a fenti gondolatokra! Akkor rózsafüzérezésünk közben nagy erőkkel töltekezhetünk, s lelkünket friss forrásvízzel üdíthetjük. A rózsafüzér kezünkben olyan hatalom, amelyen nem vehet erőt az alvilág minden incselkedése sem.

Monforti Grignon Szent Lajos, a szentolvasó apostola

     A rózsafüzér iránti lelkesedés lendülete a protestantizmus, majd a janzenizmus alatt jelentősen megtört. Bár az ellenállás számtalan szigete őrizte az áhítatnak eme formáját, a régi tüzet mégis csak Grignon de Monfort Szent Lajosnak (1673-1716) sikerült újra lángra lobbantania.
      A máriás kegyelem arra ösztönözte Grignon Szent Lajost, hogy csatlakozzon a prédikáló rendhez és belépett a domonkosok harmadrendjébe. Ez lehetővé tette számára, hogy rózsafüzér-társulatokat szervezhessen, amihez a domonkosok rendi főnökétől kapott engedélyt.
      Több művében is kimutatkozik, hogy Szent Lajos sokat merített a domonkos hagyományból, különösen Boldog Alanus de Rupe írásaiból. Grignon azonban nem elégedett meg a másolással, hozzáadta a maga hasonlíthatatlan zsenialitását is.
      Hogy a tudatlan és felületes népnek Jézus és Mária titkait könnyebben hozzáférhetővé tegye, szent keresztutakat is építtetett, mint például Pontchâteau-ban, azonkívül körmenetei számára zászlókat tervezett, melyek a titkokat ábrázolták. Több mint százezer tagot vett fel a rózsafüzér-közösségekbe. Az ő és az általa alapított Mária Társulat misszionáriusainak buzgósága újra kereszténnyé tette Nyugat-Franciaországot, és ezzel megalapozta azt a csodálatraméltó ellenállást, melyet ez a vidék a francia forradalommal szemben tanúsított.
      Az is Grignon Szent Lajos volt, aki a rózsafüzérhez – bizonyos fokig bevezetőként – hozzáfűzte a Hiszekegyet, a Miatyánkot és a három Üdvözlégy Máriát, melyek nem a domonkos hagyományból származnak és ezért nem szükségesek a rózsafüzérhez kötődő búcsúk elnyeréséhez. Grignon ezen toldaléka azonban az idők folyamán általánosan elterjedt.

(Alsó kép: Montforti Grignon Szent Lajos rózsafüzére)

A kudarcok, próbatételek és sikerek

     A mai következetes ember rákérdezhet, hogy "mi értelme volt ennek az egy éves kitérőnek"? Nos, nagyon is sok! Mégpedig a hit, a bizalom és a hiszékenység próbája volt, és nem csak a felszínes hívők, de az egyházi személyek számára is! Egyféle "nagy figyelmeztetés" azoknak, akik könnyen "bedőltek", sokaknak, akik könnyen elbizonytalanodtak a Szent Szűz Pompei terveiben, sokaknak, akik egykönnyen rossz ügyért áldozták a pénzüket, vagy azoknak, akik aggódva féltették azt a pompei Szent Ügytől!
     És lám-lám megmagyarázhatatlan, hogy az Ostoros Madonna "kultuszhelyének" bezárásával, mintha egy derűs nap hajnala virradt volna fel. Egymást követték a Rózsafüzér Tizenöt Szombatjához kötődő csodák, a hit és az áhítat fellendülése a Szűzanya rózsafüzére iránt. A helyi püspök nem csak teljes tekintélyével állt az építkezés folytatása mellé, hanem több ezres példányban kiadatta ajánló körlevelét a pompei kegyhely támogatására! Ezért az 1878-as esztendő második felének eseményei, mint a hajnal szép sugara, úgy ragyogták be a Pompei Rózsafüzér Királynője templom építésének további történetét!
     A Tizenöt Szombati ájtatosság füzete ‒ az ennek kapcsán tapasztalt csodák ‒, olyan népszerűvé tették a kiadványt, hogy külföldi kiadók sorra kérték a fordítás és kiadás engedélyét.
     Olyan nagyságrendű pénz gyűlt össze, hogy Bartolo Longo és De Fusco grófnő gyermekmenhelyek és iskola építését is beütemezték, erre azonban csak 1890-től kerülhetett sor. 

(A források felsorolását, lásd az első részben!)

Az Örök Rózsafüzér Mozgalma

     1634-ben egy olasz domonkos pap, Timotheus Ricci (1579-1643) Bolognában megalapította az „Örök Rózsafüzért”, melynek alapszabálya kimondta, hogy a rózsafüzért éjjel és nappal, az év minden órájában imádkoznia kell valakinek.
     Ez nagyon megfelelt a híveknek, mivel ez azt jelentette, hogy az évnek csak egy órájára kellett elkötelezniük magukat, melyben az egész zsolozsmát elimádkozták. A hívek elmentek a domonkos kolostorba és egy kazettából kihúztak egy papírt, melyen valamely, a nap rájuk osztott órájának időpontja volt felírva. A siker nagy volt. Egyedül Bolognában 16-szor kellett a kazettát újratölteni, és még VIII. Orbán pápa is magához rendelt a Vatikánba egy kazettát, melyből a maga óráját kihúzta. A pápa haláláig hű maradt ehhez az önként vállalt kötelezettséghez. Az óra, amit kihúzott, az este 11 és éjfél közötti volt.
      Az Örök Rózsafüzér gyorsan elterjedt az egész kereszténységben, és a pápák gazdagon ellátták búcsúkkal.

A tiszta igyekezetek és a megtévesztő szellem igazi céljai

     A Szűzanya nem késett a gondoskodásával és többet tett, mint ami emberileg remélhető lett volna. Itália másik végében egy torinói, országosan elterjedt újság a L'Unitá Cattolica jelentetett meg cikksorozatot a pompeji Rózsafüzér Királynője templom építkezéséről! Így már nem csak Nápoly és környékén terjedt el a híre a Szent Helynek, hanem országosan is, és bizony ez megmutatkozott az adományok halmozódásaiban is!
     A pompeji kegyhely építésével kapcsolatos elpártolás időszaka 1877. május 8-án kezdődött és 1878. május 8-ig tartott. Ekkor ugyanis Msgr. Formisano nolai püspök, az Ostoros Madonna kápolnájával kapcsolatban, néhány "sajátos" rendetlenségre, engedetlenségre és manipulációra lett figyelmes és attól félve, hogy már a határozatát sem hajtják végre, a kápolnát hatósági segítséggel záratta be!
     És íme megmutatkozott, hogy a Megtévesztő Szellem keze volt az Ostoros Madonna kultuszának fellendítésében!
Nem a Mária-tisztelet vagy a népek ájtatossága volt hamis, hanem azon anyagi érdekeltségű hamiskodások, melyekkel kegyhellyé tettek egy fészert, és majdnem nagy faluvá tettek egy tanyát. A megtévesztő szellem nem más céllal "imádkoztatta" szebbnél-szebb új imádságokkal a népet, minthogy elterelje a figyelmet a Szűzanya igazi és fontosnak tartott terveiről ‒ na meg a szent rózsafüzérről! (Sajnos, ez napjaink tipikus tünete is! És sokak, mennyire nem veszik észre!) 

(A források felsorolását, lásd az első részben!)

Boldog Alanus de Rupe szervező szerepe 3

     Aki beiratkozott egy rózsafüzérrendbe, az részesedett a világ összes rendtagjának imájában. Az a "céhtag", aki szobájában egyedül imádkozta az Üdvözlégy Máriákat, ezt a közösségek összes többi társával és mindenkiért tette. Ez volt Alanus de Rupe természetfeletti zsenijének fő műve. Sőt, még azt is hozzáfűzte ehhez, hogy a rend minden tagja a többiek ájtatosságának minden művében és minden érdemében részesedik, méghozzá a vezeklő elégtétel szokása szerint.
      A rendi szabályzat második fejezetében Alanus de Rupe ezt írja: „Ezen rend fő tárgya az, hogy minden egyes tag minden műve és minden érdeme a rend összes tagjának közös javára szolgál”. És egyik tanítványa, Michel Francois de Lille, ugyanilyen értelemben egyfajta kommentárként még ezt tette hozzá: „Mivel az imák vagy minden jámbor mű csak akkor válik hasznára, ha ez az imádkozó azon akarata szerint történjék, hogy mindenkinek, aki a Szűz Mária zsolozsmát imádkozza, ezt akár egy, akár ismételt aktusok által, tudatosan az összes tag (élők és holtak) javára kell ajánlania”.
      Ez az univerzális imalánc jelentős sikert ért el a keresztény népnél, s nagy buzgalommal vett részt benne. Rövid időn belül szoros hálóként fonta össze a kereszténység államait, hogy pajzsként védelmezze őket.
Az első ilyen rózsafüzér-közösség 1470-ben alakult Douai-ban. Ezen ájtatossági forma iránti lelkesedés vezetett oda, hogy az emberek elkezdték a Szűz Mária zsolozsmát naponta imádkozni.

Léteznek szent álmok is

     Súlyos és nehéz hónapok teltek el kemény megpróbáltatásokban, nem utolsó sorban a hit és bizalom próbájaként. Egy neves asszony azt ajánlotta, hogy folytasson nagyobb propagandát a pompeji templom építése ügyében és forduljon a nápolyi katolikus újságokhoz! Az ötlet jónak tűnt, ám elkeserítő volt a főszerkesztő hozzáállása, aki végighallgatva a szándékot, a cikk megjelenéséért 100 lírát kért. Bartolo Longót hidegzuhanyként érte ez a "készséges" hozzáállás!
     Ezt követően még ez évben (1877) kinyomatta A Rózsafüzér Tizenöt Szombatja c. könyvet, mely augusztus 15-én jelent meg.
     "Hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg!"‒ ebben az ima-mondatban bízott, és harmadnapra a dolgok visszájára fordultak egy grófnő álomlátása által!
     "Történt, hogy Mária Mennybevétele ünnepének másnapján (augusztus 16), az említett úrnő elzarándokolt az Ostoros Madonna kis kápolnájához. Miután félig kíváncsian, félig áhítattal kegyelmet kért önmaga és gyermekei számára. Adományokat adott, szentmisét fizetett be és nem mulasztotta el, hogy a Szűzanyának ajánlja a születőben lévő pompeji mű gondjait.
És íme, a rákövetkező éjszakán a következő szépséges álmot látta:Úgy tűnt neki, hogy már nem az Ostoros kápolnában van, ahol előző nap imádkozott, hanem az új és teljesen elkészült pompeji templomban, amely hatalmas volt és szép, s  kívülről meg volt világítva, mintha nagy ünnepre készülnének. Belül domonkos harmadrendi férfiak és nők sokaságát látta, miközben leereszkedett közéjük a Mennyország Királynője, de nem az Ostoros Madonna képben, hanem emberfeletti sugárzó szépségben. Oldalánál egy szépséges ifjú állt, kezében egy nagyon szép kötésű könyvvel, amelybe bele volt írva mindazon adományozók neve, akik Rózsafüzéres Anyjuk templomának építéséhez hozzájárultak. Amikor ámulattal meglátta a saját nevét is, bátorságot merített, hogy elébe tárja minden gondját. A Madonna pedig szeretetteljes tekintettel ezt mondta:
‒ Végezzétek el a Tizenöt Szombatot és kegyelmet nyertek!
És amikor a grófnő változatlanul tovább sürgette a Szűzanyát, sorolva a félelmeit és szorongásait, Mária anyai tekintettel oldalra fordult, s megmutatta neki a pokol nyitott kapuját, megismételve szelíd intelmét:
‒ Látod ezt? Végezd el tehát a Tizenöt Szombatot és elegendő kegyelmet fogsz nyerni!"
Ezzel az álombéli látomás véget ért.

(A források felsorolását lásd az első részben!)

Boldog Alanus de Rupe szervező szerepe 2

     Az előzőkben említett Boldog Alanus de Rupe, a Lille-i konvent szerzetese feladatául tűzte ki, hogy prédikációiban megtanítsa, hogyan forduljanak az Istenanyához az Üdvözlégy Mária recitálása és a hit titkairól való elmélkedés által. És ez volt a rózsafüzér, melyet tízes csoportokba osztott és egy-egy Miatyánkkal egymástól elválasztott 150 Üdvözlégy Máriából állt.
      Meg kell jegyezni, hogy Alanus nem csak Krisztus életének örömteli, fájdalmas és dicsőséges titkait tárgyalta. Az elmélkedés − minden egyes személy szükségletének megfelelően −, a vallást érintő kérdésekben: a titkok hármas szériája mellett a Hét Szentségről, a mennyei udvar dicsőségéről, boldogságáról vagy hasonlókról szólt. Ez az ájtatosság nagy szabadsággal bírt. A rózsafüzér privát elmélkedésekor még ma is megengedett ez a szabadság. (De a búcsúkat azonban csak a mi Urunk életének, szenvedésének és feltámadásának szemléletével lehet elnyerni!)
      De Alanus de Rupe legnagyobb műve vitathatatlanul a Boldogságos Szűz Mária zsolozsma-rendjének (a rózsafüzérezésnek) visszaállítása volt. Szent Domonkos óta léteztek már a híveknek olyan közösségei, kik összegyűltek, hogy a rózsafüzért együtt imádkozzák. Ezért tekintik Szent Domonkost a rózsafüzér-közösségek megalapítójának. Miből is állt ez a visszaállítás? Alanus de Rupe hozzájárulása két újdonságot hozott.
      Először: a rózsafüzért a Boldogságos Szűz Mária zsolozsmájának tekintette. Míg a papok breviáriumukban egy héten a 150 zsoltárt recitálták, addig a rózsafüzér a minden héten elimádkozott 150 Üdvözlégy Máriájával a laikusok breviáriuma lett.
      Másodszor: a híveket a céhek mintájára szervezte csoportokba, imaközösségekbe. Alanus de Rupe elképzelése szerint a rózsafüzér-közösségek az ima céhei voltak, azzal a különbséggel, hogy az ima ezen céhei univerzálisak voltak és nem csak egy provinciára vagy egy királyságra korlátozódtak, hanem az egész világra kiterjedtek, és a kereszténység összes közösségét képes volt összekötni.

Szent Januáriusz, Benevento püspöke 305. szeptember 19-én szenvedett vértanúságot! Egy bátor asszony felfogta a vérét, melyet fiolákban őriznek a nápolyi San Gennaró dómban (lentebb)! Ez a beszáradt vér évente háromszor is folyékonnyá válik, majd újra megdermed! A tudomány nem tud magyarázatot találni a jelenségre! A Szent Vértanú megújuló vére a feltámadás és az örök élet bizonysága!

Szent Januáriusz ünnepén Nápolyban, hatalmas körmenetben viszik köbe az utcákon fej-ereklyéjét.

Szent Januáriusz könyörögj érettünk, hogy nemzetünk soha meg ne rendüljön Üdvözítő Krisztusunk tanításában!

https://youtu.be/M1OwF4J0D4A

VIDEÓ

Az ál-próféták, hamis jelenései

     Az építkezés kezdetét követő egy év múlva azonban soha nem várt zavar bontakozott ki. Erről Bartolo így ír: "Miközben a szent művel haladtunk előre, telve azzal a bizalommal, hogy isteni támogatást kapunk, 1877 májusában történt valami, ami feldúlta lelkem nyugalmát és olyan bizonytalanságba taszított, amit korábban nem tapasztaltam.
Pontosan május 8-án, a pompeji templom alapkőletételének első évfordulóján híre jött egy csodának, amely Pompejitől 4 km-re lévő, Boscoreale faluban történt. A csodát egy Madonna dei Flagelli (Ostoros Madonna) nevet viselő képnek tulajdonították, mely egy elhagyatott tanya karámjában volt. A csoda híre bejárta a környéket, a szomszédos városokat, s egyre csak az Ostoros Madonna újabb és újabb csodáiról beszéltek, olyannyira, hogy mindenki ezt a képet akarta látni és imáival tisztelni. Láttuk, amint százak vonultak el énekelve a Rózsafüzér Királynője szentélyének építkezése mellett úgy, hogy egy pillantást sem vetettek feléje.
Ez a jó nép, amikor odaért a boscorealei tanyán emelt kis kápolnához, letették a Szűzanya képe elé a legértékesebb dolgaikat, az asszonyok a fülbevalóikat, a férfiak a náluk levő pénzt, úgyhogy rövid idő alatt valóságos kincstár halmozódott fel. Nem értettük a dolgot!
Az első évben a Szűzanya annyi kegyelmet adott az égből, hogy templom épüljön Pompejiben, és most 4 km-re innen más csodákat kezdene művelni, hogy odahívja a hívek sokaságát?
Oda akar templomot vagy Pompejibe?"

     Ezek a kérdések kavarodtak Bartolo fejében és bizony meg kellett tapasztalnia az adományok csökkenését, de még a nolai püspök elpártolását is! Sajnos azonban, az addigi Rózsafüzér Királynőjéhez kapcsolódó csodák elmaradását is meg kellett tapasztalnia! Szinte elviselhetetlenül nagy megpróbáltatás volt ez Bartolo Longónak, ő azonban cseppet sem lanyhult a rózsafüzér napi elimádkozásában!

 (A források felsorolását lásd az első részben!)

https://youtu.be/gDNJvl3bmSM

Elmélkedések a Szűzanyáról és az ő végidős küzdelmeiről

Különösen az utolsó időkben, mikor az ördög már tudja, hogy kevesebb ideje van a lelkek megrontására mint valaha, napról-napra megkétszerezi erőlködését és támadásait.

Boldog Alanus de Rupe szervező szerepe 1

     Sajnálatosan a 15. században alábbhagyott a szentolvasó imádkozása, úgy a szerzetesrendek, mint a nép körében. Ezt tanúsítja Alexander Forl-i püspök pápai legátus levele: „A Szent Domonkos által prédikált rózsafüzér az idő múltával és az emberek hanyagsága miatt hanyatlásnak indult és csaknem teljesen eltűnt” (1476. március 10-én a Köln-i rózsafüzér-közösséghez).
     Ál-kérdés feltenni, hogy az ima-buzgalom csökkenése a 14. század közepén kitört pestisjárványnak tudható be, vagy maga a fekete-pestis volt egyenes folyománya az imádságos emberek csökkenésének. A járványban a koldulórendek tagjainak többsége meghalt. Ezután a nagy szkizma (egyházbomlasztó eretnekség) rontotta tovább a helyzetet, mely a lelkeket azzal zavarta össze, hogy a papságot és a híveket elidegenítette egymástól. (Ez sajnos napjaink tünete is!) Mindez az összevisszaság, vagyis a szentolvasó imádság elhanyagolása vezetett végül is a protestantizmushoz!
      Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a rózsafüzér prédikálása kijött a gyakorlatból. Végülis csak a 15. század utolsó negyedében − nem sokkal a protestantizmus vihara előtt − kezdte eredménnyel újraszervezni az egyéni és közösségi rózsafüzérezést a breton származású domonkos, Alanus de Rupe (1428-1475). Egy eredetileg tőle származó dokumentumra hivatkozó írásban ez áll: „A Szűzanya többször megjelent neki gyermekével a karján; a fájdalmas passió nevében mindketten lelkére kötötték, hogy hirdesse a rózsafüzér hatékonyságát az isteni harag következményeinek elkerülésére. Mindezt azokért a kimondhatatlan bajokért, melyek Isten Egyházára és a világra zúdulni fognak. Ezen vészterhes időkben − a kereszténység legnagyobb megpróbáltatása idején Mária − az Ő zsolozsmája által akarta megújítani a föld arculatát és az embereket az isteni törvények megtartásához visszavezetni”.
     Abban az időben, amikor ezeket a sorokat egy kis kötetben németül leírták, akkor született Luther Márton és bizony már 10 éves lehetett, mire végre ki is lett nyomtatva. (Sajnos, nem kapkodták el, pedig az emberiség sorsa fordulhatott volna kedvezőbbre.) Akiknek lett volna pénze – a Gondviselés adományaként –, azok szűkmarkúak voltak a máriás ügyek iránt. Vajon, az "elszámoltatásnál", milyen jutalomban részesülhetnek? – Lásd Mt 25,28-30!)

(folyt.)

https://youtu.be/9afIHuxQrf4

VIDEO

https://youtu.be/XytO7K0vm3w

Elmélkedések a Szűzanyáról, mint a mi utolsó segítségünkről

Lúcia nővér: A Boldogságos Szűz Mária a végső időkben a világnak két utolsó üdvösségre vezető eszközt tartogat: a rózsafüzért és a Mária Szeplőtelen Szíve ájtatosságot.

A prédikáció a népszerűsítés módszere

     Szent Domonkos Miasszonyunk ajánlására a hit titkait prédikálta, és hallgatóival egyúttal a Miatyánkot és az Angyali Üdvözletet imádkoztatta. Azért tette ezt, mert a beszéd akármilyen briliáns is, nem elégséges az emberek megtérítésére. Egyedül Isten kegyelme képes a lelkek rejtett ellenállását megtörni, és ezt a kegyelmet csak az ima segítségével lehet megszerezni.
      Aquinói Szent Tamás így ír: „előfordul, hogy a felebarátért mondott ima nem hoz eredményt (…) a személy oldalán meglévő akadály miatt, akiért az ima szól”. Ha viszont maga a bűnös kezd el imádkozni, akkor az ő imája megszüntetheti ezt az akadályt. Valóban „négy feltétel van, melyeknek együttes megléte biztosítja, hogy biztosan megkapjuk azt, amiért imádkozunk: szükséges, hogy magunk számára kérjünk, hogy azt kérjük, ami ahhoz kell, hogy az örök üdvösséget elérjük, és hogy ezt alázattal és kitartással kérjük”. Ezért lesz a rózsafüzér-apostol különlegesen inspirált és természetfeletti műve, ha ilyen módon prédikációs tevékenységét annak az imájával egyesíti, akit tanítani akar.
      Miért volt ez a prédikáló módszer alkalmas arra, hogy a katarok eretnekségét eltörölje? A katarok számára ugyanis az érzékelhető anyagi világ az ördög műve volt. Szerintük, Isten ezért nem vehetett föl emberi testet egy szűz méhéből, és nem is halhatott meg a kereszten a mi megmentésünkre. Ezzel az emberré válás és a megváltás titkait tagadták, a Boldogságos Szűz Máriát becsmérelték, és csak egyetlen imádságot, a Miatyánkot ismerték el, melyhez babonásan ragaszkodtak.
       Míg a katolikus prédikációk hiánya egyenes arányban segítette elő az eretnekségek terjedését, ezzel szemben a rózsafüzér titkainak népies prédikációja hatékony ellenszerként bontakozott ki. Nagy számú szerzetes járta a vidéket és szavaikkal hatékonyan megerősítették az emberek hithűségét. Ennek folytán a szóbeli ima, Krisztus és Miasszonyunk titkainak szemléletében oly gyorsan elterjedt, hogy már 1236-ban említést tesznek róla a Gand-i beginák zsoltároskönyvben.

A tervező nélküli tervek

     A munkálatok folytak. Építészt nem kerestek, az ajánlkozó és "ingyenes" kőművesek viszont még soha nem építettek ilyen méretű épületet, úgyhogy amikor arra járt a szentéletű Antonio Cua – a híres építész –, magától felajánlotta, hogy rendesen és díjazás nélkül megtervezi az épületet és levezeti az építkezést. Ez természetesen tetszett Bartolónak, ám el is keserítette, hiszen az eddigi munkálatok és költségek szinte hiábavalónak bizonyultak, de a meggyőző mérnöki érvelések meggyőzték. Újra kezdték az egész építkezést! Az alapok nem voltak elegendőek egy hatalmas épület megtartására. Hatalmas gödör éktelenkedett szükségtelenül, miközben ott nem folytak földmunkák, ahol kellett volna. Még félkész falakat is le kellett bontatni! Cua mérnök azonban igyekezett bekalkulálni azt, ami ténylegesen elkészült, ám azokat meg kellett erősíttetnie.
     Bartolo és a grófnő szinte éjt nappallá téve igyekezett jóvátenni és megvalósíttatni az építkezés szakszerű módosításait. Együtt munkálkodásuk azonban alapot adott az irigyeknek, hogy gonosz pletykákat terjesszenek az özvegy és a jóképű, fiatal jogász kapcsolatáról. Ez önmagában elviselhető kereszt lett volna, ámde veszélyeztette azt a kitűzött célt, amelyet mindketten a Rózsafüzér Királynőjének felajánlottak! 

(A források felsorolását, lásd az első részben!)

https://youtu.be/WmxlrEdT4Cw

Elmélkedések a Szűzanyáról arról, hogy túlzás-e a katolikus Mária-kultusz?

Bangha Béla tanítása nyomán állíthatjuk, hogy a Jézus Krisztus iránti imádatot és dicsőítést, kifejezetten elősegíti a bensőséges Mária-tisztelet!

A szentolvasó, mint fegyver

     Egy történelmi dokumentum az egyik, eretnekek elleni híres csatában Szent Domonkost, rózsafüzért imádkozva mutatja. E csata 1213. szeptember 12-én a Toulouse közelében fekvő Muret-nál olyan győzelemmel járt, melyet Szent Domonkos a rózsafüzér segítségével aratott.
     A III. Ince pápa felhívására összegyűlt 800 katolikus lovag állt szemben körülbelül 34 000 katonával (katarokkal), kiket Aragóniai II. Péter király Spanyolországból érkezett csapatai erősítettek. Domonkos a papsággal és a néppel felvonult a Muret-i templomhoz és eközben mindenkivel a rózsafüzért imádkoztatta.
A katolikus lovagok győzelme – Montforti Simon vezetésével – egyszerűen elsöprő és csodálatos volt (a katolikusok vesztesége 8, az ellenségé 10 000 fő volt). A krónikák szerint, a hit ellenségei úgy estek el sorban, mint az erdő fái a fejszecsapások alatt. Ez a győzelem visszaállította a politikai békét, így mindenek előtt a rózsafüzér prédikálása volt az, mely a szíveket megtérítette és ennek a régiónak végérvényesen a békét meghozta.
      Öt hónappal ezen esemény után egy dél-franciaországi jegyző ezt írta: „Domonkos rózsát víve [Miasszonyunknak], alázatosan jelenik meg. Ha imádkozni kezd; Domonkos csokrokat fon, [az imában] melyben jártasnak tűnik.”

      A jegyző megemlíti Domonkos alázatosságát, aki nem tétovázik a rózsafüzér imát, mint hatékony fegyvert használni.

Üdvösségre szóló vállalkozás

     Bartolo Longo és a grófnő elhatározták, hogy vállalkozást hoznak létre az építkezés lebonyolítására. A püspök azonban így szólt hozzájuk: "Templomot akartok építeni? Készek vagytok-e arra, hogy csalóknak és tolvajoknak fognak nevezni benneteket? Mert ha erre készek vagytok, akkor sikerülni fog a tervetek én támogatom és Isten megáldja szándékotokat!"
     Kettejük minden kapcsolatát megmozgatva, adományokat gyűjtöttek a templom építéséhez. És a gazdagok adakoztak is, a szegények pedig segítettek a munkálatokban.
     Az egymást követő csodák hatására maga Giuseppe Formisano püspök tette le a templom alapkövét 1876. május 8-án, Szent Mihály Főangyal Monte Garganói jelenésének ünnepén.
     "Még nem telt el hat hónap, hogy megszenteltük és letettük az új templom alapkövét és az Úr házának alapjai teljesen készen voltak. Október közepén a vastag földalatti falak már fehéren körvonalazták a szent hely területét és távolról úgy látszott, mintha bevehetetlen erődítményt vennének körül.
Az ünnep időpontját október utolsó vasárnapjára tűztük ki, ami akkor 29-ére esett. Édes és emlékezetes volt az a délelőtt, amelyen a Rózsafüzér Királynőjét első alkalommal ünnepelték gyermekei azon a helyen, melyet ő maga választott lakóhelyéül és irgalmasságának trónusául.
Az épülő szentély területén, azon a földön, ahol egykor az ördögöt tisztelték, most egy szerény sátor alatt az első alkalommal ajánlottuk föl a vérontás nélküli Áldozatot az élő és Igaz Isten iránti szeretetből és engesztelésül.
Akit erre a szokatlan és a környezete miatt költőien szent szertartásra meghívtam, az az Altavilla-i páter volt, aki Nápolyban meggyújtotta a lelkesedés lángját, amely hamarosan futótűzzé harapózott a Pompeji Ügy iránti. A szónok a szeretet és hit szavaival emlékeztetett a Kereszt győzelmére a barbárság, eretnekségek és pogányság feletti győzelmére és megmutatta, hogy mindig, minden győzelemben a társ: Mária volt! Ő az, aki egy elhagyatott helyet választott, hogy dicsőítsék Szent Fiát!"

(A források felsorolását, lásd az első részben!)

Egy új szokás felbukkanása

     A Boldogságos Szűz köszöntéseiben, bizonyos számú Ave Mária imádkozása Szent Domonkos idejében nem volt ismert, pláne nem elterjedt. Egyszóval, ez a szokás nem létezhetett akkor, mert erről egyetlen imakönyv, dokumentum vagy hagyomány sem tesz említést.
      Meghökkentő azonban – és ez bizonyítható megállapítás –, hogy Szent Domonkos óta ezen ájtatossági forma – minden társadalmi rétegben –, nagyhirtelen terjedni kezdett, úgy a műveltek, mint az egyszerű emberek között, és az erről szóló bizonyítékok száma a kor okirataiban megsokszorozódott.
    Így az 50 és 150 Ave Mária imádkozásáról szóló beszámolók megtalálhatók e kor okirataiban, mégpedig jelentőségteljes kontextusban: „Túlcsordul a száma azon dokumentumoknak, melyek tanúsítják, hogy a domonkos rend konventjeiben és kolostoraiban a 13. századtól kezdve Ave Mária-sorozatokat imádkoztak, 50, 150 vagy akár ezret is egymás után (…) a kérdés, hogy ki adta a domonkos szerzeteseknek ezt az ájtatossági formát? Nyilván az, aki a rendet is alapította: Dominik de Guzman!”
     Idézünk Szent Lajos királyról egy szép tanúságtételt: „A szent király minden este 50-szer letérdelt, majd rögtön felállt, hogy újra letérdeljen, és miközben letérdelt elmondott egy Ave Máriát.”
És ugyanebben az időben terjedt el a gyöngysorok alkalmazása is. Párizsban nem kevesebb, mint három műhely foglalkozott e gyöngyfüzérek készítésével. Az Ave Mariák számolására hamarosan elterjedt ezek használata.
     Szó mi szó, a domonkosok az egész kereszténységben szétszóródva, döntő hatással voltak, a rózsafüzér-imádság elterjesztésében. R. P. Mortier OP, a domonkos rend kimagasló történésze, nyomatékosan ezt írja: „A Szent Domonkos által alapított szerzetesrend működése kezdeteitől fogva különleges módon fejlesztette ki az Ave Máriák iránti odaadást. Ez vitathatatlan tény.”
      Mindazonáltal a rózsafüzér imádság nem csak egy új és szép szokássá vált, hanem Szent Domonkos ideje óta ez lett az Egyház egyik leghatékonyabb fegyvere, ellenségeivel szemben.

(És ebben nem az imaforma, hanem az Angyali Köszöntés szavai képezik a természetfeletti erőt, ne akarjunk tehát mi más "rózsafüzéreket" imádkozni!)

Ez az a hely

     Ez már sok volt Bartolónak, de ekkor nem várt dolog történt, melyről maga így ír:
"A nolai püspök Msgr. Giuseppe Formisano, váratlanul – amikor már majdnem föladtam a reményt ‒, megadta a felhatalmazást három szent papjának, hogy kezdjék meg a szent misszót 1875. november hónapban.
Én magam mentem eléjük, hogy fogadjam a három szerencsés szolgát, akik arra voltak hivatva, hogy elsőként hozzák a világosságot a népnek, mely sötétségben élt. Személyük, nem csak az én emlékezetembe, hanem Mária anyai szívébe is beleíródott.
A felújított vallei fogadóban szállásoltuk el őket.
Micsoda megindító látvány volt, hogy férfiak, asszonyok, öregek, gyermekek jöttek hallgatni, és nem csak a helybéliek, hanem a szomszédos településekről is. Könnybelábadt a szemem, amikor láttam, hogy akik nem fértek be a templomba, azok kint ültek-álltak, kitéve magukat a novemberi hidegnek! A prédikációk után az emberek mindannyiszor a rózsafüzért imádkozva, énekelve mentek hazafelé. Éreztem, hogy a Rózsafüzér Királynője megmutatta hatalmát!"
     A nolai püspök, annyira megrendült a sikeres evangelizáció hallatán, hogy személyesen látogatott Pompeji Vallé-ba. Bartolo Longo és De Fusco grófnő előadhatták a főpapnak tervüket, hogy egy szabadtéri Rózsafüzér-oltárt szeretnének építeni. A püspök szemében könnyek jelentek meg és annak a vágyának adott hangot, hogy nem szabadtéri oltárt, hanem egy nagyobb templomot építtet a Rózsafüzér királynője tiszteletére. Hogy a népesség is részt vehessen ebben a szándékban, mindenki járuljon hozzá havi egy soldóval és akkor ő a püspök, kiegészíti azt 500 Lírával! (Megj.: 20 soldo volt 1 Líra. Tehát aki adakozott a templom javára, az 20 hónap alatt adott 1 lírát!)
A püspök kinézve az ablakon, prófétai hangon így kiáltott: "Ez az a hely, ahol templomot kell építeni!" 

(A források felsorolását, lásd az első részben!)

https://youtu.be/pPQDmLq25eoh

Elmélkedések a Szűzanyáról arról, hogy túlzás-e a katolikus Mária-tisztelet?

Bangha Béla SJ: Mi indította Istent arra, hogy egy teremtményt, egy asszonyt, egy szűz leányt állítson be a megváltás kozmikus nagyságrendű isteni művébe?

A pápák határozott állásfoglalásai

     A pápák egész sora Szent Domonkost tartotta a rózsafüzér imaforma forrásának. Idézzük elsőnek Szent V. Pius 1569-ben kelt bulláját a Consueverunt romani Pontifices-t. Ebben nagyon világosan le van írva, hogy Szent Domonkos kialakított egy új imamódot – melyet rózsafüzérnek vagy a Boldogságos Szűz Mária zsoltárának neveznek –, melyet ezután az egész római Egyház magáévá tett. Ez az imamód abból áll, hogy a Boldogságos Szűz Máriát 150 Ave Mária – Dávid zsoltárai számának megfelelően – felmondásával tiszteljük, miközben minden 10 Ave Mária után egy Miatyánkot toldunk be, valamint a mi Urunk Jézus Krisztus élete titkainak szemlélését.                       Hozzá kell tennünk, hogy Szent V. Piusz 1571-ben az egész egyházban elrendelte a rózsafüzér imádkozását a Szent Szűz oltalmának kiesdésére a muszlimok európai térhódítása ellen! Amikor a keresztény hajóhadak Lepantónál fényes győzelmet arattak az Oszmán török túlerővel szemben, a pápa ezt egyértelműen a rózsafüzér kegyelmeinek tulajdonította!

      A Monet Apostolus bullában (1573), mellyel a rózsafüzér-ünnep bevezetésre került, XIII. Gergely pápa arra emlékeztet, hogy Szent Domonkos „azért vezette be ezt az igen ájtatos gyakorlatot, melyet rózsafüzérnek vagy Mária-zsoltárnak neveznek, hogy Isten haragját elterelje és a Boldogságos Szűz segítségét kieszközölje”.
      Amikor 1724-ben kétségbe kezdték vonni a szentolvasó domonkosi eredetét, XIII. Benedek megbízta a rítus-kongregációt, hogy foglalkozzon ezzel a kérdéssel. Prospero Lambertini hittudós, a későbbi XIV. Benedek, a szolid római hagyományra támaszkodva cáfolta meg az ellenkező állításokat.
      1726. március 26-án XIII. Benedek kiadta a római breviárium leckéit az október 7-i ünnep matutinumához, miközben kihirdette, hogy „Mária azt ajánlotta (Szent Domonkosnak), hogy prédikálja a népnek a rózsafüzért, és értésére adva, hogy ez az ima különösen hatásos segítség az eretnekségek és a bűnök ellen”.
      XIV. Benedek, aki ismerte ezeket az ellenvéleményeket, kijelentette, hogy a római hagyomány szolid bázisán alapszik és így válaszolt az ellenfeleknek: „Azt kérdik tőlünk, vajon valóban Szent Domonkos volt-e az, aki a rózsafüzért bevezette és kétségeik vannak e kérdésben. De mit mondanak azokhoz a határozott ítéletekhez, melyeket a pápák, X. Leó, V. Pius, XIII. Gergely, V. Sixtus, VIII. Kelemen, VII. Sándor, XI. Ince, XI. Kelemen, XIII. Ince, XIII. Benedek és még sokan mások hoztak, kik egyértelműen Szent Domonkost tartották a rózsafüzér bevezetőjének?”

A nép hitét a legnehezebb tartósan "helyreállítani"

     A jobb módúak körében már-már presztizs számba ment, hogy ki miben segíthet, úgyhogy akadt egy-két restaurátor is, akik a képet így-úgy rendbe hozták.
     Az első restaurálás elég gyengén sikerült és így is volt mindaddig, amíg nem jött Federico Maldarelli a Nápolyi Akadémiáról, aki szintén ellenszolgáltatás nélkül, Francesco Chiarello segítségével átfestette a képet. Szent Rózából Szienai Szent Katalin lett és a Szent Szűz arca is szebbé vált. Ráadásul, "amikor 1881. december 8-án kihozták a képet a düledező régi templomból és elhelyezték a kápolnába, a Mennyország Királynőjének arca megváltozott, és olyan szépség, fenség és biztató kedvesség áradt el rajta, amit korábban nem lehetett látni. Meg vagyok róla győződve, hogy csoda szépítette meg a Szűzanya képét" ‒ írja Bartolo Longo.
Ma is így látható! Az elkészült képhez hamarosan számtalan csoda fűződött.
     Második éve, hogy Bartolo Longo intéző elkezdte a lelkek mentését "intézni", ám keservesen kellett szembesülnie azzal, hogy "minden csoda három napig tart". A nép októberi lelkesedése hamar alább hagyott és napirendre tértek az átélt örömök felett.
     Egyre kevesebben jártak a Rózsafüzér Társulatba, miként a Szentmisékre is. 

(A források felsorolását, lásd az első részben!)

A rózsafüzér eredetét homály fedi?

     A 13. és 14. század íróitól hiába várjuk, hogy megemlítsék azt a tényt, hogy a rózsafüzért Szent Domonkos vezette be. Az ilyesmi egyszerűen nem tartozott a kor irodalmi zsáneréhez. Ezek az írók fontosabbnak tartották az adatközlésnél, hogy olvasóik épülését előmozdítsák. A rózsafüzér eredetét ezért a kutatás számára homály fedi. Valószínűleg a Gondviselés így akarta – még akkor is –, ha ez a racionalistáknak nem tetszik. Ez a Szűzanya és szolgájának, Szent Domonkosnak a titka marad.
     Mindazonáltal nagy aljasság és a józan ész meghökkentő hiányának jele, ha valaki ezt a homályt arra akarja felhasználni, hogy ezen ima bevezetését Szent Domonkostól elvitassa, amiként ezt a modernisták teszik:
     Egyfelől azért aljasság, mert a rózsafüzér Szent Domonkos által való bevezetése a biztos hagyományok körébe tartozik, nemcsak a domonkos rendben, hanem a római katolikus Egyházban is. És ez a fő érv!
     Másfelől a kifogásoló józan eszének hiánya, mivel a 13. és 14. századi dokumentumok − ha áttételesen is −, de sok és meggyőző adatot szolgáltatnak, melyek elégségesek arra, hogy a rózsafüzér bevezetését időben be lehessen határolni! Ennek a behatárolásnak az időpontja pedig, se a Szent Domonkos előtti, se az utána jövő időre nem illik. Vizsgáljuk meg egy kissé ezt a két pontot, melyet a modern kritika teljesen figyelmen kívül hagy. 

Isten háza szűkösnek bizonyul

     És elérkezett a várva-várt Rózsafüzér Királynője ünnep. Reggel még hatalmas felhők tornyosultak az égen, de délre kisütött a Nap és sokak szerint rég nem láttak még ilyen csodálatos időt! Se hőség nem volt – miként októberben szokásos – se a szél nem háborgatta a fákat, sátrakat. Az első sikeres Rózsafüzér Királynője októberi ünnep hatalmas sikerrel zárult. Az emberek magukon kívül voltak a boldogságtól, mindenki nyertesnek érezte magát! Az már fel sem tűnt nekik, hogy alapos hitoktatásban volt részük, nagy, közös rózsafüzér imádsággal és ünnepi Szentmisével! Volt utána ugyanis durrogás, tűzijáték és csinnadratta, na meg a tombola, melyen mindenki nyert. Az emberek kacagtak, nyereményeikkel dicsekedtek és a haragosok kibékültek egymással.
     A sikeres "evangelizáció" felrázta a környékbeli városok papságát és tehetősebb polgárait.
     Hamarosan innen-onnan a tehetősebb családok is hozzájárultak anyagilag a költségekhez, melyből rendbehozták a templomot és oltárát. Ám ekkor már látható volt, hogy ez az Isten Háza szűkösnek bizonyul!
Ekkor merült fel Bartolo Longóban, egy nagyobb szabadtéri Rózsafüzér oltár létesítése, melyhez azonban kellett egy oltárkép is a Rózsafüzér Királynőjéről. Természetesen, lehetőleg adományként, mert megfizetni egy művészt nem tudott.
     1876-ban a Porta Medina-i rózsafüzér kolostor apácája felajánlott neki egy töredezett festményt, de ennél a Nápolyból Valléba való szállítás gondja merült fel. Ezt a két hely között ingázó Angelo Tortora nevű fuvaros, nagylelkűen elvállalta, de arra senki sem számított, hogy az oktondi ember a Rózsafüzér Királynője képet egyszerűen feldobja a megrakott trágyás szekerére! Ám, a lényeg a lényeg! Megérkezett a kép, mely valóban a Rózsafüzér Királynőjét ábrázolta igen előnytelen arccal, Szent Domonkossal és Szent Rózával, bár ez utóbbi "kakukktojás" volt a képen. 

(A források felsorolását, lásd az első részben!)

A "rózsakert telepítésének" ideje

     Ritkán fordul elő, hogy egy ájtatossági forma ilyen hirtelenséggel bukkan fel a történelemben és hatja át az egész Egyházat. Az isteni pedagógia gyakran évszázadokig készíti fel a lelkeket ilyesmire. Általánosságban kijelenthető, hogy a rózsafüzér a keresztények azon korai szokásából ered, miszerint az első hívek Szűz Máriának köszönetet mondtak mindazokért a kegyelmekért, melyeket Ő az egész emberiségnek hozott.
Nyilvánvaló, hogy a rózsafüzér ájtatossági forma a középkorban fellendült általános Mária-tiszteletnek köszönheti különleges elterjedését, és nincs ez ma sem másként!
     Szűz Mária saját kegyelmi érdemeinek és azon kegyelmeknek a szemlélését, melyeket ő gyermekeinek kiesdett, olyan örömnek tekintették, mely minden más örömet felülmúl. Valójában, a Boldogságos Szűz köszöntésének ezen öröméből származik a rózsafüzér név. A középkorban ugyanis a rózsa az öröm szimbóluma volt. Sőt, Szűz Máriát még „rózsakertnek” is nevezték, mivel a középkori latin nyelvben a rózsakert neve rosarium volt (ami rózsafüzért is jelent).
      Egyesek arról is meg vannak győződve, hogy a Szent Szűznek minden általunk való egyes köszöntésével az angyal köszöntésekor érzett öröm új visszhangját érzi. Tehát azért ismételjük az angyal szavait, mert Mária Szívét meg akarjuk örvendeztetni. A Boldogságos Szűzhöz szóló köszöntések tehát spirituális rózsákként értendők, melyeket Máriának átnyújtunk, melyekből rózsakoronát fonunk. Ellenszolgáltatásként a Boldogságos Szűz rózsából font láthatatlan diadémot (lelki kegyelmeket) helyez gyermekeinek fejére.

Mindent előre ki kell imádkozni!

     A 1874-es októberi Rózsafüzér Királynője ünnepet már jóval előtte és sokkal alaposabban előkészítette. Egyfelől a helyi nyelvet beszélő atyákat verbuválta össze, másfelől személyesen járta végig a házakat, kunyhókat és mindenkinek a lelkére kötötte, hogy imádkozzanak a Rózsafüzér Ünnep szép lebonyolításáért! Ennek nyomatékaként adott egy-egy emlékeztető Szűzanya képet és szentolvasót is az októberi Ünnepre.
     A környéken szokás volt, hogy kikiáltó járta körbe az utcákat, ha valami hirdetnivaló akadt. Ezúttal is így volt, de már nyolc nappal előtte hirdetve lett a "máriás ünnep"!
     Maga Bartolo is 3 nappal előtte végigjárta a népeket és adományokat gyűjtött, kukoricát, gyapotot stb. Ennek nem csak az eladási jövedelme volt a lényege, hanem az emberek személyes áldozathozatala, részvétele, érdekeltsége az ünnep megrendezésében.

     Bartolo a saját ágya fölötti Rózsafüzér Királynője képét hozta el a templomba, melyet szépen körbe rakott a rózsafüzér titkainak litografált képeivel.

 (A források felsorolását, lásd az első részben!)

https://youtu.be/ujeB1jAmzJo

Elmélkedések a Szűzanyáról arról, hogy valóban figyelünk-e az Égi Anya kéréseire?

Teljesítettük-e a Szűzanya fatimai kéréseit?

A szerkesztő bevezetője

      Korunk Istenhez imádkozni hajlandó embere, ha tisztában is van hálaadó és kérő imájának párbeszédi lényegével, azzal már kevésbé, hogy melyik szóbeli ima a leginkább tetszőbb és érdem-szerzőbb Isten előtt.
      Sajnos, korunkban számtalan “rózsafüzér-forma” ismeretes, ám ezek közül egyedül a Szent Domonkos-féle és az Irgalmasság füzére van pápailag ajánlva! Meglehet, hogyha valaki a szándékára nem az ilyen-olyan rózsafüzért imádkozná, hanem a "rendeset" – azt, amelyet a pápák, a szentek és maga a Szűzanya is ajánlott –, sokkalta több kegyelmet elnyerhetne a fölséges Istentől! A kínált "választékot" a megtévesztő szellem cselvetésének is tulajdoníthatjuk azért, hogy az eredeti "Domonkos" rózsafüzért ne mondjuk! Ha a Szentlélekisten az Ave Mariát tartotta alkalmasnak a leghatalmasabb kegyelem közvetítésére, ki találhat szebbet, jobbat, Isten ihlette érdem-szerzőbbet? Nincs ugyanis egyetlen ima sem, mely ennyire áthatotta volna a katolicizmust, mely lényegileg meghatározta üdvtörténetünket és amely a Szentlélek szavaival ennyi kegyelmet kínálna, bírva a pápák és szentek ajánlásait.
      Sorozatomban a "rendes" rózsafüzér (más néven szentolvasó) történetét is áttekintve, elsősorban a rendkívüli kiváltságait szeretném szemléltetni.

Források:
Grignon L. − P. Fenyvesi: SZENTOLVASÓ, (Stephaneum,1944)
LÚCIA nővér: A FATIMAI ÜZENET FELHÍVÁSAI (Secretarido dos Pastorinhos, Fátima)
A SZENTOLVASÓ, szerkesztette: Begyik Tibor OCDS Harmadik, javított és bővített magánkiadás.
Grignon L.: − A TÖKÉLETES MÁRIA-TISZTELET. (magánkiadás)
ROSARIUM VIRGINIS MARIAE, II. János Pál apostoli levele (Szent István Társulat)
SZERETETLÁNG LELKI NAPLÓ (Szent István Társulat 2010)
PROHÁSZKA O. − Élet igéi (Szent István Társulat 1929)
Br. MARIE-DOMINIQUE OP: A rózsafüzér története és hitbeli alapjai (Megjelent a Szent Margit Lap 71-75. számában)

Az első októberi Rózsafüzér Ünnep, az első látványos kudarc

     Bartolo úgy tervezte, hogy az ünnep fénypontja egy nagy szerencsejáték lesz, amelyen minden tombolajegy egy soldóba kerül. Az első öt nyeremény "Napóleon aranynak" becézett csekély értékű csillogó pénzérme volt, továbbá egy gyűrű, egy pár fülbevaló, melltű és egyéb csecse-becsék. A többi 800 (!) nyeremény, feszületek, rózsafüzérek, érmék és a Rózsafüzér Királynője képek lesznek, azaz csak lettek volna! Aznap ugyanis esős, szeles és viharos idő szakadt a környékre, ijesztő villámlásokkal. Az eső és megáradt patakok miatt nem csak a rendelt zenészek nem tudtak eljönni, de még a helyi lakosok sem jelenhettek meg a templomban. A plébános, a meghívott papokkal és a néhány hívővel csak tébláboltak és az orrukat sem merték kidugni az Isten házából.
     Bartolo elkeseredettsége azonban tovább nőtt, amikor a jelenlévőknek a domonkos Albeto Radente atya mondott beszédet, mivel a nép szinte nem is értette a prédikációját. Ez komoly figyelmeztetés volt. A vallei lakosok ugyanis a plébános beszédéhez szoktak, aki mindig a helyi nyelvjárásban szólt hozzájuk.
     Bartolón csüggedettség vett erőt, mert úgy érezte, hogy a Szűzanyának vagy nem tetszik az ő elképzelése, vagy valamit nagyon rosszul készített elő. És ekkor, mintha a lelkiismerete szólt volna erőteljesebben, a következő felismerésre jutott: nem elég csupán a formai körülményeket előkészíteni, hanem hathatós lelki előkészületek is kellenek, kiimádkoztatva az alkalmat!
     Ez a felismerés egészen mellbe vágta! És csakugyan, amint belegondolt, előző nap még gyönyörű napos volt az idő és csak késő este érkezett meg a vihar első szele. Valóban, időben ki kell imádkozni az alkalomnak megfelelő időt, a körülményeket és azt, hogy mindezek a lelkek javára is váljanak! 

(A források felsorolását, lásd az első részben!) 

(Lenti kép: A Szűzanya mondja neked!)

     1552. szeptember 9-én vette ostrom alá Ahmed budai pasa és Ali pasa egyesült serege Eger várát, melyet a Dobó István vezette maroknyi védősereg később sikeresen megvédett az oszmánoktól. Az egriek helytállása következtében I. Szulejmán (ur. 1520-1566) 1552. évi hadjárata kudarccal fejeződött be, egyúttal pedig a magyar győzelem reményt, önbizalmat és hősies példát adott a végeken harcoló vitézek számára.

     „És most magam esküszöm – szólt Dobó, két ujját a feszületre emelve. - Esküszöm, hogy a vár és az ország védelmére fordítom minden erőmet és gondolatomat, minden csepp véremet! Esküszöm, hogy ott leszek a veszedelemben veletek! Esküszöm, hogy a várat pogány kezére jutni nem engedem! Sem a várat, sem magamat élve meg nem adom! Föld úgy fogadja be testemet, ég a lelkemet! Az örök Isten taszítson el, ha eskümet meg nem tartanám!” (Részlet az Egri csillagok című regényből)  Forrás (részlet)

                                                                                                                              Imádkozzunk értük, hogy segítsenek bennünket most, amikor újabb iszlám inváziónak vagyunk kitéve!

Nem minden megy "karikacsapásra"

     Szép lassan rendszeressé váltak az összejövetelek, melyeket a romos templomban tartottak a plébános úr engedélyével és legnagyobb csodálkozására! Úgyhogy hamarosan rendszeres Szentmise is volt a faluban és a résztvevők száma egyre nőtt, mi több már ismerték az egyházi énekeket is!
     De lássuk, hogy mit ír erről "apostolunk" maga:
"Nápolyban felkerestem az ismerős jámbor úri hölgyeket, akiktől érmeket, rózsafüzéreket, skapulárékat és szentképeket kéregettem. Természetesen vásárolnom is kellett efféléket, bár a leginkább nem ezekre volt szüksége a vallei lakosoknak, hanem falra akasztható feszületekre! Ilyet csak elvétve láttam náluk! Vásárolnom kellett tehát néhány százat az ágy fölé akasztható feszületekből és így, jelentős rakománnyal tértem vissza 1873 októberében. Azt akartam, hogy az októberi Rózsafüzér-népünnepély ne múljék el úgy nyomtalanul a lelkekben, mint a tűzijátékok füstje."

(A források felsorolását lásd az első részben!)

A terv és kivitelezés

     Bartolo Longo nagy tettrekészséggel fogott az "apostoli munka" előkészítéséhez.
     Először is megkereste a vallei illetőségű plébánost és ismertette vele a terveit, miszerint rózsafüzér közösségeket akar szervezni a faluban. Az atya meglehetős fenntartásokkal fogadta a tervet és annyit válaszolt, hogy ezt a népet inkább érdeklik a csinnadrattás, mulatós népünnepélyek tombolával, semmint az imádságok!
Ám ez a borúlátó vélemény, nagyon is szöget ütött Bartolo fejébe. Ha ez kell nekik – gondolta ‒, hát megkapják! Lesz népünnepély meg tombola is, de a nyeremények szentképek, rózsafüzér és érmecskék lesznek – tervezte el magában.
     Felmérte tehát az adottságokat és a saját lehetőségeit, és évi jövedelmének jelentős részét – 500 lírát ‒, ennek költségeire szánta (ez akkor komoly összeg volt!). A legnagyobb problémát azonban nem a külsőségek jelentették, hanem az, hogy szinte senki nem ismerte az imádságokat, a rózsafüzért meg a legkevésbé.
Nem volt mit tennie, mint házról-házra járni és ajándékozgatni a rózsafüzéreket, melyet – tekintve, hogy ingyen volt –, szívesen fogadtak. Képecskéket is osztogatott, de mivel olvasni sem tudtak, így személyesen tanította az imádságokat.
     Eleinte kisebb csoportok alakultak asszonyokból, majd férfiak is el-eljöttek, mert az összejövetel után mindenki kapott érmecskét. Különös módon ezt azért tekintették nagy értéknek, mert fémből volt! A férfiak egyéb-
iránt azért is jöttek, hogy az asszonynak vagy az eladó lányuknak vihessenek valami ajándékot! 

(A források felsorolása az első részben!)

Szeptember 8. Kisboldogasszony, Mária születésének ünnepe

     Öröktől ki volt szemelve az Istenanyaságra (február 2.), ezért mentes volt minden bűntől, szeplőtelenül fogantatott (december 8.) (Péld 8,22-31). 

A hagyomány szerint Kisboldogasszonykor a legszebb a napfelkelte. E napon a szabadban várták a napfelkeltét, mert a népi hagyomány szerint a Napban megpillanthatták a bölcsőben fekvő Máriát. A szokás alapja az lehet, hogy a "Napbaöltözött" hozta világra  a világ világosságát, az Igazság Napját, Jézus Krisztust, akinek születésével új Nap, új korszak köszöntött be az emberiség történelmében.

     Mária, Dávid nemzetségéhez tartozott, Joakimtól és Annától született szeptember 8-án. Születésének sem a helyét, sem az időpontját nem ismerjük, de régi hagyomány szerint Jézus születésekor még meg sem közelítette a 20. életévét. Későbbi hagyomány, hogy Keleten és nyugaton egyaránt már a VII. században megünnepelték az Egyházban.

Az ortodox Egyházban mindmáig nagy ünnepélyességgel ülik meg Mária születését. A középkorban e jeles napnak nálunk, római katolikusoknál vigíliája és nyolcada is volt, azaz megkülönböztetett jelentőségű szertartásokkal és imádsággal ünnepelték Jézus édesanyjának születését. „Minden nemzet ünnepelje ezt a napot, minden fajta, minden nyelv, minden életkor, minden méltóság; örvendezéssel üljük meg a világ örömének születése napját" – mondja egy ősi Himnusz.

     Zakariás nevelése alatt a jeruzsálemi templomban nőtt fel, mert Istennek volt szentelve.
Szűz Mária születésnapján kívül csak Jézusnak és az előhírnök Keresztelő Szent Jánosnak üljük meg földi születésnapját. Minden más szentünkre földi halála napján emlékezünk, mennyei születés napjukat ünnepeljük. Ez is jelzi, hogy a mai nap ünnepeltje kiváltságos helyet foglal el a szentek seregében, az Isten által megdicsőített lelkek sorában.

     A néphagyományban Kisboldogasszony napja ősi őszkezdő nap, a népi megfigyelés szerint ekkor kezdenek költözni a fecskék. Hajdan asszonyi dologtiltó, főleg fonástiltó nap volt.

     De mit is jelentett valójában az üdvtörténetben Szűz Mária születése? Öröm volt a mennynek és földnek egyaránt. A mennynek azért, mert megjelent Isten legszebb, legcsodálatosabb teremtménye, a földnek pedig azért, mert felvirradt rá a megváltás hajnala. A Szent Szűz születésével az Isten eleven temploma készült el. Az Ő születésével beteljesedett az ősevangélium, mely a paradicsomi bűnbeesés után hangzott el, megszületett a megígért asszony, kinek ivadéka megtiporja a sátán fejét. Az Ő születése bizonyítéka annak, hogy az Úr Isten mennyire becsüli teremtményét, az embert - még bűnös elesettségben is. A Szent Szűz születése hirdeti a földnek, hogy az évezredes várakozás sötét éjszakája vége felé közeledik, hiszen már feltűnt a Hajnalcsillag és jelzi, hogy nincs messze a napfelkelte, Isten melengető Napja, Krisztus, hogy megvilágítsa az egyedüli üdvösség útját, hogy felmelegítse a bűnbe dermedt, jéghideg emberi szíveket. Mária számunkra a hajnali szép csillag, a Hajnal Szép Sugara! 

(Többek közt felhasznált forrás) 

Boldog vagy szentséges Szűz Mária és a legméltóbb minden dicséretre.

Belőled támadt az igazság Napja, Krisztus, Üdvözítő Istenünk. Alleluja!

Íme, ezért örül ma az egész teremtett világ Szűz Mária születésének. 

Kétségek és bizalom közt

     Bartolo Longo 33 éves volt és egyre csak azon töprengett, hogy miként lehetne ezzel a néppel megismertetni Krisztus Örömhírét és életüket az üdvösség útjára terelni. Emellett, minden lelki biztatás ellenére rá-rátört a kétségek özöne, a reménytelenség, még az öngyilkosság gondolata is, hiszen – amiként a kísértő sugallta neki ‒, hogyan is merészel ő lélekmentésre gondolni, amikor a sajátját sem tudja már megmenteni, istentagadó ifjúkori tévelygései miatt.
     Egy napon már sem az imában, sem a könyvekben való elmélyülés nem nyugtatta meg. Ellenállhatatlan nyugtalanságtól hajtva kisietett a Fusco házból és erős léptekkel ment Valle felé céltalanul. Egy bozótos mezőre érve – amit Arpaiának, majdhogy nem "Hárpiának" neveztek – megállt és szinte rázuhant a környék csöndje. Közel s távol sehol egy lélek nem volt.
     Némely életrajzírója ekkor Mária-jelenést tételez fel a végtelennek tűnő percekben, ám ő maga ezt soha nem állította! Életelbeszélésben így ír:
»Amint váratlanul megálltam, úgy éreztem, hogy meghasad a szívem. Lelkem sötétségében mintha egy baráti hang suttogott volna néhány szót, melyet magam is olvastam valamikor, és a lelkem szent barátja a néhai Radente domonkos atya is számtalanszor hangsúlyozott nekem:
‒ Ha üdvözülni akarsz, terjeszd a Rózsafüzért! A Szűzanya ígérete ez: 'aki terjeszti rózsafüzéremet, annak kiesdem Szent Fiamnál az üdvösséget!'
Ez a gondolat, mint villámfény ‒ mely belehasít a viharos éjszakába ‒, úgy világította meg a lelkemet. A Sátán, aki már prédájának tekintette, előre látván a vereségét, ezért fojtogatott az alvilági sugallataival, hogy megakadályozzon! Ám, ez volt az utolsó elkeseredett harca ellenem, mert a Rózsafüzér Királynője megerősített engem. Lánglelkű szívvel tekintettem az égre és karjaimat széttárva, hangosan így tettem fogadalmat a Szűzanya szolgálatára:
‒ Ha igaz, amit Szent Domonkosnak ígértél, hogy a Rózsafüzér terjesztője üdvözül, akkor én üdvözülni fogok, mert nem hagyom el Pompeji földjét, amíg el nem terjesztem a Te szent Rózsafüzéredet az emberek között! –
Ám, csak síri csönd vett körül továbbra is, minden válasz nélkül. Mégis az a nyugalom, ami eltöltötte a lelkemet azt sugallta, hogy segélykiáltásom egyszer meghallgatásra talál! Amint ez a meggyőződés megfogalmazódott bennem, távolról a déli harangszó ütötte meg a fülemet. Én ekkor a földre borultam és lassan tagolva elmondtam az Úrangyalát. Amikor felálltam, éreztem, hogy könnycseppek gördülnek végig az arcomon hosszan...«

(A források felsorolását, lásd az első részben!)

MÁRIAPÓCS 7 perc I. rész https://youtu.be/kOGUvoOh2R4

MÁRIAPÓCS 7 perc II. rész https://youtu.be/NfoTNW28re8

Az alábbi válaszos-imát, tiszteletreméltó kármelita Marton Boldizsár 
– Marcell atya kézirata nyomán készítette a szerkesztő!

Ave Maria! Sis benedictus!

Kis Szűzanya, Szeplőtelen Fogantatás                                        – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a Szentháromság legédesebb Ajándéka            – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, aki pólyájában az Üdvösség Reménye              – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, aki kezecskéjével az Ég Urát fogva tartja         – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, aki pólyában is a mindenséget igazgatja          – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akit a Szeretet magának teremtett és megőrzött                                                                                                                                   – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a Szentháromság tündöklő Boldogsága            – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az Örök Szeretet Leánya                                      – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a Szentlélek Választottja                                      – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, Isten egyetlen Kedvese                                        – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a Szentháromság legédesebb Mátkája              – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akivel a Szeretet frigyet kötött                           – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, Istentől megáldott Szűz Ara                               – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az üdvösség ruhájában ékes Menyasszony      – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akiben Istennek kedve telik                                – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akiben az Örök Szeretet gyönyörködik             – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akit az Ég és Föld csodál                                      – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az isteni Szerelem Zsengéje                                – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, aki a Szép-szeretet Anyja lettél                          – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a völgyek tövisei közt érintetlen Liliom           – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, harmatos fehér Rózsa                                          – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az istenszeretők Erőssége                                    – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a Kármel Ékessége és Fénye                               – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a tündöklő hajnal legszebb Sugara                    – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, ránk sugárzó tiszta Fénysugár                            – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a lepecsételt mennyei Forrás                              – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a paradicsomkert legszebb Lilioma                    – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a túláradó kegyelem Árja                                     – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akit körülvesz az imádság Illata                          – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, kicsiny lelkek mennyei Mannája                        – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az Örök Világosság Ragyogása                            – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az isteni Béke Szentélye                                        – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az isteni Kegyelem Tükre                                      – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akinek Szíve az isteni Szeretet Lángoló Tűzhelye                                                                                                                                  – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az Isten Jóságának Hasonmása                          – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, minden malaszttal teljes                                       – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, Isten átható Áldása                                                – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az Újszövetség Szűzi Papja                                   – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, Isten Bárányának áldozati Oltára                       – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a legragyogóbb Tabernákulum                            – Üdvözlégy! Kis Szűzanya, a mi leghűbb Szerelmünk                                     – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, örökre Tiéd a szívünk                                            – Üdvözlégy!

Üdvözlégy Kis Szűzanya, az Isteni Irgalom Reménye, életünk,
édességünk üdvözlégy! Hozzád kiáltunk e siralom völgyében,
ahol előttünk jártál csendben, szép-szeretetben.
Fordítsd felénk irgalmas szemedet és plántáld belénk erényeidet,
hogy teljesen krisztusivá váljunk!
Üdvözlégy Kis Szűzanya, üdvösségünk Reménycsillaga, üdvözlégy,
mindörökkön örökké hű, édes kis szerelmünk!

Az alábbi történetet egy nő osztotta meg a neten, és mára milliókat gondolkodtatott el.

Viselkedj szeretettel, mert nem tudhatod...
     Azon a nyáron nagyon magam alatt voltam. Kiköltöztem a tengerpartra, és megpróbáltam rendbe tenni az életemet. Sok volt a gondom, depressziós voltam, anyám haldoklott. Szóval semmi másra nem vágytam, mint magányra.
     Egy nap lesétáltam a tengerpartra. Egy kislány ült a homokban. „Mit építesz?” - kérdeztem. – Ó, nem is tudom, csak olyan jól esik a homok érintése – válaszolta.       Ez jól hangzott, úgyhogy leültem mellé. Aztán megláttunk elszállni egy madarat a fejünk fölött. „Ez gyönyörű” – mondtam én, ő pedig hozzátette: – Anyukám szerint a madarak hozzák a boldogságot.
     „Hogy hívnak?” – kérdeztem én.
    – Wendynek. Hat éves vagyok. És te? – kérdezett vissza.
     „Ruth vagyok. Ruth Petersen.” – válaszoltam én.
     Együtt üldögéltünk egész délután, aztán amikor elváltunk, Wendy megjegyezte: – Ez egy boldog nap volt. Gyere el máskor is!                    Nekem nem igazán volt hozzá kedvem, de bólintottam.
     Eltelt néhány hét, rengeteget dolgoztam, anyám is egyre rosszabbul volt. Egyre depressziósabb lettem. Végül kirohantam a partra. – Szia, Mrs. P! – köszönt rám Wendy.                                                                           Egyáltalán nem örültem neki, mert egyedül akartam lenni. De nem adta fel, jött mögöttem és csacsogott. Kérdeztem tőle, miért nincs soha iskolában. Azt válaszolta: – Nekem nem kell iskolába járnom, anyukámmal most nyaralunk.                                                                              Megmelegedett tőle a szívem, olyan kedves volt. Végül együtt sétálgattunk a parton, néztük a madarakat. Boldog nap volt, elfelejtkeztem a bajaimról.
     Néhány nappal később viszont minden szörnyen rosszra fordult. Zokogva rohantam ki a partra. Wendy persze ott volt. És egyből kérdezett: – Mi a baj?                                                                                                         „Hagyj most békén, nem akarok veled beszélni” – vágtam rá én. – Akkor ez ma nem egy boldog nap? – kérdezte Wendy. „Nem!” – üvöltöttem rá én. „Ma meghalt az anyám! – És szomorú vagy? – kérdezte ő.                     „Hát persze, hogy az vagyok” – kiabáltam. Elfordultam és faképnél hagytam.
     Egy hónappal később, amikor jobban lettem, elszégyelltem magam. Hogy beszélhettem így egy hat éves kislánnyal? Elhatároztam, hogy kiengesztelem. Rohantam a partra, de nem volt ott. Tudtam merre lakik, mert megmutatta korábban a házat. Erőt gyűjtöttem és bekopogtam. Egy nő nyitott ajtót. Mondtam neki, hogy Wendyhez jöttem látogatóba. „Jöjjön be” – mondta és becsukta mögöttem az ajtót.
     „Wendy egy héttel ezelőtt meghalt” – mondta. Sokkot kaptam, szóhoz se jutottam. „Leukémiás volt, azért jöttünk ide, hogy az utolsó napjai boldogok legyenek. Sokat mesélt magáról is. Hogy boldog napokat töltöttek együtt. Írt önnek egy levelet is, várjon, megkeresem” – mondta.                 Én pedig csak álltam és szégyenemben nyeltem a könnyeimet. Bántott, hogy utoljára haraggal váltam el tőle, pedig mindig kedves és barátságos volt velem, sosem panaszkodott, mindig vidám volt, amikor pedig haldoklott, akkor is. Beszélhettem volna neki a Jézuskáról, Isten csodás országáról, az őrangyalainkról... Én meg, végül el sem tudtam köszönni tőle. Amikor visszatért az anya, kezében egy boríték volt, rajta: „Mrs. P-nek”. Kibontottam, és a girbegurba gyerekrajzot találtam benne, a mi tengerpartunkat ábrázolta: a sárga homokot, a kék hegyet és egy madarat, ami a felhők felé tör.
    – Hogy legyenek boldog napjaid! – írta nekem Wendy.
     A kép azóta is kint van a falamon és állandóan arra emlékeztet, hogy embertársainkkal mindig viselkedjünk szeretettel és tanúságtevőn, mert soha sem tudhatjuk mikor veszítünk el valakit, akinek jelenthettek volna valamit a mi szavaink.

Nem elcsüggedni!

     A De Fusco grófnővel való ismeretségből mély küzdőtársi barátság szövődött és a jótékonykodásukat együtt szervezték.
     Amikor 1872. októberében Bartolo megérkezett Pompeji-közeli vasútállomásra, a legnagyobb csodálkozására, két felfegyverzett férfi ajánlkozott, hogy elkíséri Valléba. Kérdésére azt kapta válaszul, hogy az útonálló banditák miatt van rájuk szükség, és igazat beszéltek!
     A környék a felderítetlen és értelmetlen gyilkosságokról, rablásokról volt hírhedt, mivel sem rendőrőrs, sem csendőrség nem volt Valléban.
     A mintegy 300 főre tehető lakosság jelentős része, olyan elképzelhetetlen nyomorban, babonaságban és emberhez méltatlan körülmények közt élt, ami leírhatatlan. A családok gyakorta egyetlen helyiségben laktak egymás hegyén-hátán az állatokkal. Az általános tudatlanság és a primitív körülmények táptalajt adtak a legelképesztőbb babonáknak, hiszen sem orvost, sem papot nem-igen ismertek. Volt ugyan egy romos templomuk a Szentséges Üdvözítőről nevezve, de oda is csak időnként járt távolról pap. A lakosok ugyanis sem a Keresztség-, sem a Házasság Szentségét, sem a temetés egyházi szertartását nem igényelték!
Ennek persze több oka is volt. A hitismeretek teljes hiánya, a nincstelenség, az igénytelenség, ezen kívül pedig a terület sajátos státusztalansága, mivel három kormányzati tartomány határán feküdt. Nem volt iskolájuk és nem volt egy használható templomuk sem, ahová összegyűlhettek volna Isten segítségét kérni, megbeszélni önmaguk közt, a közös teendőket.

     Nemhogy a Szentségeket, de még az imádságot sem ismerték, és bizony olyan mélységig megkötözöttek voltak a babonasággal és boszorkánykodással, hogyha valakinek netán volt egy kecskéje vagy tehene, azt soha ki nem vitte a napvilágra (legfeljebb csak éjjel) nehogy szemmelverés érje.                                                                                               Az új intézőt mélységesen megrázta az emberi tudatlanságból fakadó számtalan istenkáromló bűn, amelyek teljesen megszokottak voltak a lakosság körében.

Bartolo Longo a Szűzanya segítségét kérte ebben a siralmas helyzetben, hiszen nagy lelki szomorúság és majdhogy nem a kétségbeesés vihara háborgatta a szívét. Ekkor jöttek jól a lelkiatyák, akik szóval és alkalmas olvasmányokkal nyújtottak biztatást és reményt Bartolónak. 

(Alábbi kép, Ribera atya egy könyvet ad Bartolo Longónak) 

(A források felsorolását, lásd az első részben!)

https://youtu.be/-HAZmjT0PXw

Elmélkedések a Szűzanyáról, arról, hogy nincs hiteles kereszténység a bensőséges Mária-tisztelet nélkül, nincs Mária-tisztelet a rózsafüzér imádkozása nélkül, és nincs béke a kereszténység nélkül!

CSATKA 7 perc https://youtu.be/O-hK1IvvxrI

Az irgalmasság irgalmasságot szül

     Bartolo Longo boldog volt és kiegyensúlyozott, aggodalom csak aziránt volt benne, hogy miként is tudja súlyos tévelygéseiért kiengesztelni az ő üdvösségéért is kínhalált szenvedő Üdvözítőt!
     Vidékre költözött, de a jogi pályát semmiképp nem akarta folytatni, hanem karitatív munkára szánta az életét.   Közben jelentős családi örökséghez jutott, melyből jószolgálatait kezdte finanszírozni, ehhez azonban alkalmasabb volt, ha újból Nápolyba teszi át tevékenységének színterét.
     Az Angyali Üdvözlet ünnepén, 1871. március 25-én lépett be a domonkos harmadrendbe, és napi buzgó imája után a "Rózsafüzér Testvér" nevet kapta.
     Lelkiismeretét azonban nem hagyta nyugodni, hogy mennyit ártott másoknak előző, egyházromboló megnyilvánulásaival. Elhatározta tehát, hogy meglátogatja régi társaságát és tanúságot tesz megtalált hitéről és az okkult dolgokkal való játszadozás kárhozatos veszélyéről.
     Mária-éremmel a nyakában és rózsafüzérrel a kezében hangosan odakiáltotta: "Végleg felhagytam a spiritizmussal, mely nem csak totálisan téves út, de egyenesen a pokolba vezet!"
Diák-összejövetelekre és kávézókba is elment és mindenhol nyilvánosan felfedte hitbeli váltását, és dicsőítette a Katolikus Anyaszentegyházat. Ez abban az időben igen nagy bátorság volt, mert a liberális kormányzat üldözte a templomokon kívüli hittérítő tevékenységet és könnyen börtönbe kerülhetett volna, amiként ez gyakori volt akkoriban! (A kormányzat kitiltotta Nápolyból az összes szerzetesi közösséget is, így azok csak rejtett "kisközösségekben" munkálkodhattak a városban!)
     Az viszont, hogy mennyire ok-okozati "építmény" lehet a felebaráti szeretet és az Irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása, azt Bartolo Longo élete is bizonyítja! Így emlékszik vissza: "Vincenzo Pepe sokkal idősebb volt nálam, ő is Latianóban született, valamikor még előkelő-, ám később súlyosan elszegényedett, de példás keresztény szülőktől. Édesanyja olyan keresztényi erővel és derűs Istenre hagyatkozással viselte a szegénységet, hogy amikor pl. megszólalt a déli harangszó és házában nem volt egyetlen falat kenyér sem, akkor is a terített asztalhoz ültette éhes gyermekeit. Mire elmondták az Úrangyalát és az asztali áldást, zörgettek a ház kapuján, s a küszöbön kenyér és egyéb eledelek voltak, amelyet ismeretlen kezek helyeztek oda. Az egyik ilyen ismeretlen kéz volt édesanyám keze is, aki később a saját gyermekeiben százszorosan visszakapta adományait, mert az Isten úgy rendelkezett, hogy e megajándékozott szent asszonynak egyik gyermeke legyen az üdvösség eszköze az én életem döntő pillanatában. (...) Pepe professzornak nem csak az a páratlan érdeme volt az Úr előtt, hogy része volt a spiritizmusból való megtérésemnek azáltal, hogy felkutatta a két szent szerzetest és megismertetett velük, hanem ő volt az első, aki atyai módon vezetett megváltozott életmódomban. Neki köszönhetem, hogy módomban volt megismerni a Nápolyban élő szenteket", (akik közül már többeket boldoggá vagy szentté avattak)! 

(A források felsorolását, lásd az első részben!)

https://youtu.be/uhTvV8-aJFo

Elmélkedés a Szűzanyáról és megváltásunkban betöltött szerepéről

Lélekveszélyes utakon

     Részint a szülői otthon megváltozása, másrészt a kamaszkori útkeresés eltávolította a hittől. Így kezdett a nápolyi jogi egyetemen, amely liberalizmusáról és antiklerikalizmusáról volt hírhedt. Itt adták kezébe a kor legpusztítóbb írását, Ernest Renan: Jézus élete c. könyvét. Ez, szinte sokkolta az érzékeny lelkű és útkereső Bartolot! 

(Kamaszkori képe)
     

Miközben önálló életstílust keresett, úgy vélelmezte, hogy átlát az Egyház "manipulációin" és külön utakon igyekezett kifürkészni a "valódi" természetfeletti titkokat.                          1864. május 29-én, egy spiritiszta szeánszon Bartolo megkérdőjelezte a "szellemet":
- Jézus Krisztus Isten?
- Igen - válaszolta a médium.
- Igazak a Tízparancsolat szabályai?
- Igen, kivéve a hatodikat!
- Melyik az igazabb hitvallás, a katolikus vagy protestáns?
- Mindkettő hamis! - felelte a médium.                                           

 Kollégiumi társaival együtt egyre jobban belemerült korának meghatározó spiritiszta, szbdkmves és politikai irányzataiba.
Végül Nápoly Egyetemén fejezte be tanulmányait és 1864-ben doktorált.

     Rendkívül érdekelte az okkultizmus, az ezoteria és az akkoriban divatos spiritiszta szeánszok (melyeknek "templomaik" voltak), egészen ezek lényegéig, a sátánizmusig.
     Egyre mélyebbre merült ezekbe a lélekveszejtő "ismeretekbe". Érzékenysége folytán a vezető spiritiszták alkalmasnak találták, hogy főmédium legyen, és már-már sátánista pappá akarták avatni. Ezirányú fogékonysága fokozása érdekében hosszú böjtre fogták. Ez majdnem az életébe került, gyomorfekélyt kapott, mellyel egész életében küszködnie kellett. Egy démon állandóan a lelkét kérte tőle, de az egyik sátánista szeánszon olyan hátborzongató élményben volt része, hogy Bartolo elájult a félelemtől és depressziós idegkimerültséggel ágynak esett.
     Ebben a végkimerült és ágyhoz kötött állapotában, amelyben minden éjjel rémálmok gyötörték, már az öngyilkosság gondolatát forgatta fejében.
     Bartolo félresiklott életének mintegy másfél zord éve alatt, az egész Longo család az eget ostromolta imáival a hitevesztett fiú megtéréséért! Most, hogy beteg volt, az imát csak fokozták érte.
     Lassan javulni kezdett a fizikai állapota és egy napon édesanyjának figyelmeztető hangját vélte hallani, mely megmozgatta ugyan a lelkiismeretét, de még inkább össze is zavarta. Egy kívülálló tanácsára volt szüksége ‒ egy barátéra, aki kifejtené ‒, miként is látja az ő jelen helyzetét. 

(A források felsorolását, lásd az első részben!)

https://youtu.be/8Lp4wp8B1G0

Elmélkedés a Szűzanya tisztaságáról

Egy életpálya kezdete

     Sorozatomban, Boldog Bartolo Longo életét és életművét szeretném bemutatni, egy apostoli életet, melyre magam is példaként tekintek és (lényegében) ezen indíttatás működteti e blogomat!
     Csodálatra méltó az a "világi apostolság", melynek eredménye a Rózsafüzér és Királynőjének pompeji győzelme. Az Őt tisztelő Kilenced kezdő imájának részlete (melyet Bartolo állított össze), így hangzik:
"Ó, Szeplőtelen Szűz és a Rózsafüzér Királynője, te ezekben az időkben, amikor kihalt a hit és diadalmaskodott a gonoszság, királynői és anyai trónusodat a halott pogányok területén, az ókori Pompeji földjén akartad fölállítani. A helyről, ahol régen bálványokat és ördögöket imádtak, te, isteni kegyelem anyja, ma az isteni irgalmasság kincseit szórod mindenfelé."
     Nos ez a hely, amely a 19. századtól olyan jelentőségre tett szert, amilyennel Pompeji sem az első századi virágkorában, sem az azt követő tizenhét évszázadban "összesen" nem rendelkezett. Mára évente 4 millió zarándok keresi fel a Rózsafüzér Királynőjének Bazilikáját, és mindez Boldog Bartolo Longo áldozatos, világi apostoli áldozatának a gyümölcse.

     II. János Pál pápa annyira tisztelte Bartolo Longót, hogy az ő munkássága nyomán írta meg a Rosarium Virginis Mariae apostoli levelét, miként boldoggá is avatta 1980-ban.

   Kíváncsian kérdezhetjük, hogy Valle di Pompeji lakói a 79-es pusztulás előtt keresztények voltak-e? Nos a válasz: a feltárások a kereszténységnek legkisebb nyomát sem találták, annál inkább az elszabadult pogány erkölcstelenség bizonyítékait! Jelentek meg ugyan szenzációs újságcikkek, miszerint a régészek keresztet találtak az ókori terepszinten, ám erről hamar kiderült, hogy jóval későbbi készítésű, és feltehetőleg véletlenül eshetett egy üregbe, vagy újkori temetkezés relikviája, esetleg a sírrablóktól maradhatott hátra.
   

  Magam két alkalommal jártam a Szűzanya Pompeji Kegyhelyén és tanúsíthatom a "hely kegyelmi érintését"! Számos forrásmunkát használtam fel e sorozat minél pontosabb és olvasmányosabb összeállításához, melyeket az adott textusoknál külön nem jelölök! 

Források:
1) B. Bartolo Longo: A Pompeji Rózsafüzér Királynője kegytemplom története, Szent István Társulat 2008
2) Madeline Pecora Nugent SFO: Boldog Bartolo Longo, A Rózsafüzér Modern Szentje (internet)
3) A Pompei Legszentebb Rózsafüzér Királynéja – Imák és ájtatosságok – Vatikáni Nyomda 1947
4) Rosarium Virginis Mariae, II. János Pál pápa apostoli levele a püspököknek, a papságnak és a hívőknek a szent rózsafüzérről. (internet)
5) A Rózsafüzér imakönyve, Szent István Társulat – Új Ember Kiadó 2003
6) http://it.wikipedia.org/wiki/Bartolo_Longo
7) http://www.preghiereagesuemaria.it/rosari/rosario%20meditato%20con%20bartolo%20longo.htm
8) http://www.magyarkurir.hu/hirek/budapestre-keruel-boldog-bartolo-longo-ereklyeje

https://youtu.be/lXI_SxcApV8

Elmélkedések a Szűzanyáról. A Szeretetláng üzenetének kérése és ígérete

A Szűzanya, minden jelenésében a szentolvasó imádkozását kérte. Hogyan mondjuk a rózsafüzért a SZL betéttel?

https://youtu.be/GqyMIrIEcKQ

Elmélkedések a Szűzanyáról, arról, hogy úm. időtálló-e a Szeretetláng üzenete?

Gamáliel rabbi evangéliumi szavai: "ha ez a terv vagy mű emberektől van, elenyészik. Ha azonban Istentől van, nem ronthatjátok le." (Apcsel 5,38-39)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet,

mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott.

Légy te az első!

https://youtu.be/sXzRQ8ZJEqU

Elmélkedések a Szűzanyáról és arról a fájó kérdésről, hogy miért sír?

Ezt XII. Piusz és Szent II. János Pál pápák is megválaszolták!