A Hajnal Szép Sugara

https://youtu.be/GqyMIrIEcKQ

Elmélkedések a Szűzanyáról arról, hogy úm. időtálló-e a Szeretetláng üzenete?

Gamáliel rabbi evangéliumi szavai: "ha ez a terv vagy mű emberektől van, elenyészik. Ha azonban Istentől van, nem ronthatjátok le." (Apcsel 5,38-39)

Szűz Mária titka

     Amikor visszatértek a templomba, a szerpap fogadta őket, csókra nyújtva át az Evangéliumot, e szavakkal: „Erősen hiszem Jézus Krisztus Evangéliumának minden igazságát!” Utána, a keresztelőkút felé fordulva ünnepélyesen megújították keresztségi fogadalmukat, ellene mondva az ördögnek és a világ csábításainak. Végül, az oltár előtt álló Grignon atyához mentek, aki kis Mária-szobrát nyújtotta át megcsókolásra, miközben ezt mondták: „Teljesen Jézus Krisztusnak adom magamat Szűz Mária által, hogy kövessem Őt keresztemet hordozva!”
Szentünk ténykedéseit egyre több csoda és az ezekről keringő szóbeszéd követte. Többen állították, hogy szentbeszéd közben, valami benső fénytől ragyogott az arca. Egyes helyeken, kereszteket láttak az égen és betegek gyógyultak meg.
     Azoknak, akik rendszeres lelkiéletre vágytak, tanácsokat adott: Minden napjukat előre tervezzék meg.   Szemérmesen öltözködjenek! Az ima és elmélkedés történhet a házimunka közben is. Az étkezések előtt és utáni imát, a napi látogatást az Oltáriszentségnél és a rózsafüzért, lehetőleg el ne mulasszák. Napi lelkiismeretvizsgálat, heti szentmise, (legalább) havi gyónás és szentáldozás. Havonta egy órás szentségimádás, a Szűzanya, Szent Mihály és az Őrangyal tisztelete, valamint a tisztítótűzben szenvedő lelkek megsegítése szerepelt Grignon atya ajánlott napirendjében. E tanácsai a keveseknek szóltak, s az ő számukra írta később a „Szűz Mária titka” c. rövid értekezését az önfelajánlásról.
     Sikerei ellenére, vagy éppen ezért errefelé is voltak mértékadó személyek, akik hitelt adtak a rágalmaknak. Egy plébános, aki előzőleg felkérte Őt misszióra – a hamis hírverés hatására –, éjnek idején kizárta szentünket a zuhogó esőbe. A város főterén egy megdühödött anya bottal támadt rá pusztán azért, mert a templomban illetlenül viselkedő lányát rendreutasította. Lajos atya, higgadtan csak ennyit mondott: „Asszonyom, én csupán Isten iránti kötelességemnek tettem eleget, tegye ezt az ön lánya is!”

https://youtu.be/lXI_SxcApV8

Elmélkedések a Szűzanyáról. A Szeretetláng üzenetének kérése és ígérete

A Szűzanya, minden jelenésében a szentolvasó imádkozását kérte.

Hogyan mondjuk a rózsafüzért a Szeretetláng betéttel?

Adj és neked is adatik!

      Szentünk missziós útjai nyomán, újabb templomok, kálváriák, a Bölcsesség Házának nevezett szegényotthonok és erdei kegyhelyek létesültek. Természetesen botrányok és csodák is kísérték apostoli tevékenységét. A kálvinista többségű Sallertaine-ben a lakosság tüntetett ellene, de amint közeledett szentünk a templomhoz, az ajtók maguktól megnyíltak előtte. Egy szegény családban, ahol szívesen vendégül látták volna, megáldotta a lisztesládát, melyben megszaporodott a liszt. Mikor a csodás lisztből készült kenyérrel megkínálták, ezt mondta: „Adj és neked is adatik! Mivel a Gondviselés nagylelkű volt hozzátok, ti is hasonlóképp cselekedjetek a szegényekkel!”
     1711. márciusában a Luconi egyházmegye kis városkájában, La Garnache-ban kezdte el Grignon atya első igazán nagy sikereket hozó lelkigyakorlatát.
     Itt jegyezték fel szemtanúk róla, hogy látták, amint szentünk mély áhítatban, a tündöklő fehérbe öltözött Szűzanyával beszélgetett. (Ő viszont soha nem tett említést ezekről az eseményekről).
Májusban a La Rochelle-béli 
L'Houmeauba ment, ahol hatalmas tömeg előtt beszélt és százával voltak komoly megtérések. Oly szemléletes képekben tudta megjeleníteni Krisztus üdvösségünkért vállalt szenvedéseit, hogy szem nem maradt szárazon, és lélek nem maradt megérintetlenül. A szószéken olyan volt mint egy mennydörgő próféta, de a gyóntatószékben maga volt a megtestesült kegyesség, a rokonszenves szerető atya. Senki sem ment el tőle vigasztalanul.

     Minden plébánián, ahová meghívták, korcsoportok szerint tartott katekézist. Mikor távozott, hitben képzett és lelkiekben megerősödött híveket hagyott maga után.
     A missziók végén nagy jelentőséget tulajdonított a záró szertartásoknak. Ezek a gyermekek megáldásával kezdődtek, miként az Úr Jézus tette. Majd ezt követően kis kereszteket osztott ki a résztvevőknek, később Jézus Szívét ábrázoló képecskét is adott hozzá. Mindig tartott körmeneteket, melyeken ha ezrek vettek is részt, mégis mindenki tudta a helyét. Az élen Grignon atya ment az egyházközség nagy keresztjével, és Ő adta meg a hangot a Magnificat éneklésére. A nép zászlókkal, gyertyákkal kezükben követte énekelve. A Szent Szűz szobrát fehér ruhába öltözött kisleányok vitték. A bűnbánók mezítláb mentek, sokan kötéllel nyakukon, vagy bilinccsel lábukon, úgy mint Ferreri Szent Vince korában.

https://youtu.be/7F0IRSoAcnU

Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról

A lelkeket nagyon veszélyezteti az elvilágiasodás

Tanítani szünet nélkül

     A jezsuita atyáknál missziósaink hálás köszönetek közepette pakolni kezdtek. Szentünk az egyik szomorú szemű fülest saját holmijának szállítójává nevezte ki. Kellett is, mert hatalmas teológiai könyvei és egyre gyarapodó kéziratai jelentős súlyt képeztek. A másik szamár vihette a kegytárgyakat, a hozzá való kellékeket és szerszámokat.
     Vendéglátóik nem tudták mire vélni a hirtelen sietséget, hisz még szó sem esett arról, hogy hova is mehetnének. Értetlenségüket azonban a kapustestvér törte meg, aki egy lovasküldönc által érkezett levelet adott át Grignon atyának. A levélben két egyházmegyébe való meghívás volt, melyet Mgr. John de Lescure, a Luconi és Mgr. Stephen de Champflour, La Rochellei pöspök írt, akik egyébként szentünk egykori szeminarista társai voltak. A fiúk ujjongtak. „Íme meghallgatta Isten a domonkos szerzetesek és nővérek imáját!” – lelkendeztek. Lajos atya azonban hirtelen gondolkodóba esett – nem az imák gyümölcseiben való kétsége, hanem a kettős meghívást illetően. Mert bár mindkét főpásztor igazán szent hírében állott, ám egyházmegyéjük épp oly fertőzött volt a befolyásos janzenistáktól, mint Poitiers, Nantes, vagy Saint Malo! Egy dologban viszont még nagyobb hátrányban voltak. Náluk ugyanis erősen megvetette lábát a kálvinizmus.
     Grignon atya a misszió vállalása mellett döntött, mert épp ebben látta meghívásuk és ebből fakadóan küldetésük célját! Most azonban szükségesnek látta, hogy három derék segítőjét, úgy lelkileg, mint ismeretekben, alaposabban felkészítse a várható „harcra”. Röviden ismertette Jean Caulvin († 1564) ismertebb nevén Kálvin János életét, társadalmi megosztottságot eredményező és lélekromboló munkásságát, melyet tanításával okozott. Legfontosabb tételeinek egyike a predestinacio, vagyis az a hit, hogy Isten eleve elrendelte, hogy ki fog elkárhozni és ki üdvözül.  Az embernek – Kálvin szerint – nincs szabad akarata, vagyis egyesek képtelenek elkerülni a poklot, míg mások bármily rossz életet élnek is, a Mennyország boldog várományosai. A másik fő tétele az átváltoztatás tagadása, vagyis nem hisznek a kenyér és bor színe alatti valóságos jelenlétben. Semmit se szeretnének jobban, mint kiüríteni a világ összes tabernákulumát! – okított a mester.

(Alsó képünk egy mai, moszlim országban szétvert tabernákulum!)

https://youtu.be/YqtNiS0TOCI

Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról

A Szeretetláng jóváhagyása

A rózsafüzérről
május 16. hétfő 11:20 

Mária tiszteletről
május 21. szombat 10:20, 18:50
május 22. vasárnap 20:30 

A tökéletes Mária tisztelet 1.
május 28. szombat 10:20, 18:50
május 29. vasárnap 20:30

Ez még csak a kezdet!

     Már 1711. tavasza volt. A jezsuiták asztalosműhelye lehetőséget biztosított a három testvérnek, hogy nyakbavaló apró kereszteket gyártsanak, melyek két hét alatt zsáknyivá szaporodtak. A lelket próbáló események ellenére a fiúk azon vették észre magukat, hogy minden eddiginél nagyobb és elszántabb apostolkodási vágy lángolt fel bennük. Annak ellenére, hogy szinte hetek óta esett az eső, körbejárták a város zárdáit, hogy rózsafüzért és érmecskéket gyűjtsenek a nővérektől, fizetségképpen imát ígértek. Azzal nem számoltak, hogy ha netán tovább állnak, miként is viszik majd magukkal ezt a temérdek kegytárgyat,
     Ekkor zörgetett egy hatósági személy, mondván, hogy kiáradt a Loire folyó és elöntötte Nantes város túlfelét, és mivel a „domb” környékéről már mindent elszállíttattak, ők nem őrizgethetik tovább azt a két szamarat, melyekért már hónapok óta nem jelentkezik senki. Feltételezik, hogy a montforti missziósoké, jöjjenek és haladéktalanul vigyék el! Úgy lett.
     A Gondviselés által küldött két „missziós csacsi” látványa mosolyt fakasztott Grignon atya sápadt arcára és sokatmondóan bólintott, mint aki azt mondja, „ez még csak a kezdet!”. Ennek ellenére nem a pakolás jutott az eszébe, hanem az, hogy elmegy az árvízkárosultakat menteni.
     Szentünk hősies bátorsága közszájon forgott. Nem csak életét tette kockára az összeomlott házakból, tetőkről, vagy fákról való mentéseknél, hanem rátermett szervezőkészséggel irányította a csónakok „kötelékbeni” élelemszállításait. Nagyon veszélyes akció volt ez is, mert a hatalmas sodrású, megáradt, örvénylő folyó felborította még a dereglyéket is. Vállalkozása Isten segítségével mégis sikeres volt és mindenfelé a hőst, a „montforti misszionáriust” éltették, „aki életét is hajlandó volt kockáztatni felebarátaiért”!
     A megyéspüspöknek azonban ez sem volt elégséges szentünk iránti hozzáállását megváltoztatni. „Hős ide, vagy hős oda, bajkeverő!” – jelentette ki Grignon atyáról, mert a rengeteg rágalmat, mellyel elárasztották, képtelen volt feledni. Pedig ha csak egyetlen egyszer vette volna a fáradságot, hogy utánanézet bármelyiknek is, ha csak egyszer is beszélgetett volna egy órácskát Lajos atyával, talán nyugodtabb lelkiismerettel dönthetett volna személye és a dolgok fölött, főpásztori hatalmával.
     Szentünk veleszületett szerénysége ellenére is nehéznek találta elviselni a megaláztatást, az üldöztetést, a Kálvária lerombolását. Nem is annyira magáért, hanem a lelkekben okozott károk miatt.

https://youtu.be/fdv6cGvMxq0

Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról

A Szeretetláng célja, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el!

A Kálvária 4

     A Kálváriát bontják bár, ám Ő az igazi Golgotát járta, s ha a Fájdalmas Anya nem állt volna mellette erőt adón, össze is roppant volna a kereszt alatt. „Édes jó Anyám, Gyötrelmek Anyja! Ne szenvedésemet nézd, hanem a tengernyi lelket, kiknek ne váljék mindez botránykővé! Köszönöm, hogy részt vállalhatok – ha csak egyetlen cseppjéig is –, Szent Fiad megváltó szenvedésében!”. – Így gyötrődött, így fohászkodott Úrnőjéhez, miközben – mint akit angyal erősített –, a jövő tervei bontakoztak már lelke mélyén.
     1710. november 10-én a Nantes-i dominikánusok, harmadrendjük tagjai közé fogadták szentünket. Egy csekélyke kis vigasz volt ez lelkének. Teljesült ugyanis életének egyik vágya.
     A három fiú továbbra is a jezsuiták napi teendőit segítette részt véve imarendjükben. Munkájuk közben és szabadidejükben is a beszélgetés óhatatlanul a történtekkel foglalkozott és Mathurinra hárult a komoly feladat, hogy főképp Nicolasnak elfogadható magyarázatot adjon a miértekre, hisz épp az új fiú lett legjobban kitéve a „probációnak”, mely megrendíthette volna hivatását. A Jézusnak és Máriának való teljes felajánlottságról volt szó köztük. A „kismagiszter” hangsúlyozta, „nem a siker a fontos, hanem az áldozat tiszta szándéka!” Egyedül Isten látja át egységben a múlt, a jelen és a jövő történéseit! A kudarcokat, melyek szenvedéseink egy részét okozzák,   Úrnőnknek a Szűzanya Szívének felajánlva érdemszerzőkké tehetjük a jelenben és örökkévalóságban egyaránt.   Mária az emberiség Édesanyja, türelmes alázatunkat és felajánlásunkat, majd azon lelkek megmentésére használja fel, akiket a kegyelem más módon kevésbé tudott volna megérinteni. Ami pedig a Kálvária ügyét illeti, Lajos atya világosan célzott rá, hogy a jövőben egy napon újra fog épülni, sőt szebb és teljesebb lesz, mint ez volt!

https://youtu.be/IbBNnwCUpc4

Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról

Rendkívüli kegyelmi adomány, melyet az Istenanya esdett ki a mennyei Atyától az emberiség megmentésére!

Forrás: A Frossard „Ne féljetek” Vatikán 1982. ‒ nyomán

     Crucitti professzor a műtét után azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy a kilenc milliméteres lövedék, amely a szentatyát a hasán megsebesítette megmagyarázhatatlan utat járt be. Normálisan, egyenesen hatol be a szervezetbe, ez esetben viszont elkerülte az életfontosságú szerveket, mintha egy láthatatlan kéz irányította volna. Néhány milliméterrel elkerülte a fő ütőeret, melynek megsértése akár azonnali halált is okozhatott volna. Elkerülte a gerincvelőt, a húgyvezetéket, a csípőverőeret és más létfontosságú szerveket. Crucitti professzor és a többi műtétnél asszisztáló orvos számára világossá vált, hogy ez olyan tény, amit nem lehet orvosilag megmagyarázni, hogy ez egyszerűen csoda. Maga a szentatya is így magyarázta a történteket: „Ez egy valódi csoda volt, és tudom, hogy kinek köszönhetem ezt a csodát. Egy kéz fogta a fegyvert, egy másik pedig a golyót irányította”. Egy profi bérgyilkos 3 méterről rálőtt a fejre, a szívre és a hasra. Pontosan célzott, és biztos volt benne, hogy lövései halálosak lesznek.

Dziwisz érsek: „A Szentatya mennyei jelet látott mindebben, mi pedig – az orvosokat is beleértve – csodának tartottuk a történteket. Úgy tűnt, hogy mindent egy láthatatlan kéz irányít. A merénylet másnapján a pápa áldozott, a következő nap pedig még ágyban fekve, de velünk koncelebrált. A szentatya nem tette félre zsolozsmáskönyvét. Emlékszem, hogy a merénylet másnapján, alig hogy visszanyerte az eszméletét, máris azt kérdezte: „Már elmondtuk a kompletóriumot?” Minden este szentmisét mutattunk be és utána litániát imádkoztunk a Szűz Anyához. A szentatya a nővérekkel énekelt. A kórház dolgozóinak leghőbb vágya a miséjén való részvétel volt.

Május 23-án az orvosok azt írták a napi jelentésükben, hogy a beteg állapota már nem életveszélyes”.

Kedves Olvasóim!

Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV rendszeres műsorára tűzte a videóimat!

A reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces klippemet játszák le, napközben azonban a műsor-programjába iktatva ( https://musor.tv/heti/tvmusor/APOSTOL_TV ) egy-egy hosszabb filmem is adásba kerül!

Külön felhívom a Mária Rádió azon kedves hallgatóit, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyanazokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében!

Az Apostol tv. közhasznú missziós televízió  https://adjukossze.hu/adomanygyujtes/segitsd-te-is-az-apostol-tv-lelki-missziojat-2531 

Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten: https://www.apostoltv.hu/Online-adas#gradient

Alább néhány témaköri műsorra hívom fel a figyelmet!

Tisztelettel

Begyik Tibor, a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Május 13-én 10.10-kor: A Szeplőtelen Fogantatásról

14-én 18.50-kor: A rózsafüzérről, majd 02.25-kor A Szepl. Fogantatásról

15-én 02.25-kor: A rózsafüzérről

16-án 11.25-kor: A rózsafüzérről

17-én 03.25-kor: A rózsafüzérről

21-én 10.20-kor: A Mária-tiszteletről, majd 18.50-kor: A Mária-tiszteletről

22-én 20.30-kor: A Mária-tiszteletről

A Kálvária 3

     Szentünk bement a templomba és az oltár előtt zokogva térdre borult: „Igazságos Úr, megengeded, hogy minden elvesszen? Egy újabb Szodomát és Gomorrát fogunk látni? Mindörökre elhallgattál? Nemde teljesíteni kell akaratodat a földön, miképp a Mennyben is, hogy eljöjjön a Te Országod? Nemde megjövendölted szeretteid közül egyeseknek, hogy a jövőben megújul Egyházad? Nem fognak-e végre megtérni a zsidók a Te igazságodhoz? Nem erre vár-e Egyházad? Hát nem kiáltanak az ég minden szentjei Hozzád: ’szolgáltass igazságot!’ Nem mondja-e minden igaz a Földön: Úgy legyen! Ó, jöjj el, Jézus! Jöjj! Amen.”
     Grignon atya azonnal haza indult, ahol közben rendesen folytak a szertartások. A valóban húszezernyi ember a Kálváriára szegezett tekintettel, egyként újította meg keresztségi fogadalmát. Messzire elhangzottak az énekek és a rózsafüzér. Két pap mondott szentbeszédet és több atya gyóntatott. A hatalmas sokaság csodálatos fegyelmezettségben járta a körmenetet, melyben folyvást dicsőítették az Istent. És ez még így ment éjjel is, mikorra Grignon atya visszaérkezett.
     A dolgok látszólag rendben lezajlottak, s a nép békésen hazament, de a szóbeszédek konokul tartották magukat. Lajos atya épp eleget kívánt tenni Saint Molf-ban meghirdetett missziójának, mikor egy papi hírnök átadta a püspök letiltását, beleértve lelkigyakorlatának megtartását is. A levélben az állt, hogy a „montforti misszionárius” Nantes egyházmegyében sehol sem tarthat beszédet és nyilvánosan nem misézhet!
     Ám, a Pontchâteau-i Kálvária léte végül nem csak a püspököt zavarta, hanem elpusztítása egyenesen kormányprogram lett! Bár elásott fegyverekről már szó sem esett, de szentünket „angol kémnek” titulálták, aki azért építette volna az „erődítményt”, hogy Anglia régi birtokát, „britton földet” (vagyis brötányt), a kálváriának álcázott erőd felhasználásával visszahódíthassa! Az tény viszont, hogy a két ország valóban hadban állt egymással, de hogy a Kálváriának „hadászati” jelentősége lett volna, valószínűleg csak az íróasztalon volt kimutatható, látatlanban! Ráadásul a megyéspüspök még megszemlélni sem volt hajlandó az „erődöt”! A bontásra kivezényelt kubikusok többsége egyenesen megtagadta a „szentségtörő” munkát s végül a katonaságnak kellett – nem csekély nehézségek közepette –, a földdel egyenlővé tenni a kegyhelyet.
     A vállalkozás – Isten és az egyszerű emberek előtt – végső soron sikeres volt, s szentünket mindenütt hősként éltették. Az atya szívében mégis oly sajgó fájdalom égett, hogy már nem is érdekelte, mennyi a személyét sértő rágalom és szóbeszéd körülötte. Most csak egy vágya volt, hogy felvételt nyerhessen a Domonkosok Harmadrendjébe. A nyilvánosság elöl a Nantes-i jezsuitákhoz vonult el két hétre, ahol gyakorolhatta és megélhette egyetlen papi kiváltságát: magánmisét mondhatott. Mély átéléssel celebrált szentmiséi közben úgy érezte, hogy egy kissé részese lett Üdvözítője megaláztatásainak és kínszenvedésének.

https://youtu.be/TaIFQetHngU

Elmélkedések a Szűzanyáról, arról, hogy mi is a Szeretetláng?

"Szívem Szeretetlángja maga Jézus Krisztus".

Kedves Olvasóim!

Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV rendszeres műsorára tűzte a videóimat!

A reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces klippemet játszák le, napközben azonban a műsor-programjába iktatva  https://musor.tv/heti/tvmusor/APOSTOL_TV  egy-egy hosszabb filmem is lejátszásra kerül!

Külön felhívom a Mária Rádió azon kedves hallgatóit, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyan azokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében!

Az Apostol TV közhasznú missziós televízió  https://adjukossze.hu/adomanygyujtes/segitsd-te-is-az-apostol-tv-lelki-missziojat-2531 

Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten: https://www.apostoltv.hu/Online-adas#gradient

Alább, néhány témaköri műsorra hívom fel a figyelmet!

Tisztelettel

Begyik Tibor, a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Május 13-án 10.10-kor: A Szeplőtelen Fogantatásról

14-én 18.50-kor: A rózsafüzérről, majd 02.25-kor A Szepl. Fogantatásról

15-én 02.25-kor: A rózsafüzérről

16-án 11.25-kor: A rózsafüzérről

17-én 03.25-kor: A rózsafüzérről

21-én 10.20-kor: A Mária-tiszteletről, majd 18.50-kor: A Mária-tiszteletről

22-én 20.30-kor: A Mária-tiszteletről

Forrás: A Frossard „Ne féljetek” Vatikán 1982. ‒ nyomán

     Francesco Crucitti sebész professzor, különös indíttatásra, mondhatni csodálatos módon idejében ért a Gemelli klinikára, így emlékezett vissza e drámai pillanatokra: „Amikor fölértem a kilencedik emeletre egy nővér rám kiáltott: Gyorsan! Gyorsan! Az asszisztensek és a nővérek szinte szó szerint rám támadtak, egyikük a zakómat vette le, a másik már a köpenyemet adta rám, közben a zsebemből minden repült, a kulcsaim, az irataim, a pénztárcám. Amikor a kezemet rohantam megmosni, egyikük a köpenyemet kötötte, másik a cipőt próbálta a lábamra húzni, ugyanakkor a műtőből már egy másik orvos mondta, hogy mi a helyzet: „Vérnyomás 80, 70, tovább esik”. Amikor beléptem az altató már hatni kezdett, a pápa aludt, kezemben a szike. A sürgősségiek már mindent, ami feltétlenül szükséges volt, elvégeztek, nekem csak egy gondolatom volt: vágni, vágni azonnal, ne veszítsünk több időt. Kinyitottam. És rengeteg vért láttam. Vagy három liter volt a hasüregben. Próbáltuk elszívni, törölni, eltávolítani, hogy meglássuk végre, mi is vérzik valójában. Ekkor kezdhettem a vérzés helyét bevarrni. Amikor sikerült elállítani a vérzést, az új vért meg a szervezet elkezdte befogadni, a vérnyomás elkezdett nőni. Ekkor már nyugodtan tudtuk folytatni a beavatkozást.

Megvizsgáltam a hasüreget, és több sebet találtam benne. A vékony és a vastagbél sérült. Egyes repedéseket maga a lövés okozott, mások továbbrepedtek. A mesenterium, a bél vékony hártyája, ahonnét a vékonybélbe vezető hajszálerek indulnak, több helyen sérült. Reszekciót végeztem, átöblögettem a hólyagot, megvarrtam a szigmabelet. Ott, a vastagbél utolsó részén borzalmas seb éktelenkedett, melyet az egyik lövedék okozott. Miután elállítottam a vérzést, megvizsgáltam az érrendszert és megállapítottam, hogy milyen súlyosak a sérülések, tudatosult bennem, hogy a beavatkozás részemről elsősorban higgadtságot igényel. Tudatában voltam a helyzet komolyságának, de biztos voltam abban is, hogy az eredmény pozitív lesz.

Egyetlen életfontosságú szerv sem sérült, nem sérült sem az ütőér, sem a csípőverőér, sem a húgyvezeték. A lövedék áthatolt a keresztcsonton, miután elszakította a hasfal elülső részét. A keresztcsont előtt található érrendszeri sérülés sok gondot okozott nekünk. Hogy a vérzést megállítsuk, egy különleges anyaggal kellett az ereket bevonni. De a lövedék csak súrolta a fontosabb szerveket, melyeknek a komoly sérülése halált okozhatott volna. Úgy tűnt, az idegrendszer sem roncsolódott.

Mindez teljesen megdöbbentő volt. De mivel a beteg még mindig eszméletlen volt, nem tudhattuk biztosan, hogy az idegrendszer sérült-e. Erről csak akkor győződhettünk meg, amikor páciensünk már mozogni kezdett”.

Dziwisz érsek: „A műtét után a szentatyát az intenzív osztályra vitték. Az orvosok még tartottak esetleges gyulladásoktól vagy más komplikációktól. A következő három nap borzalmas volt. A szentatya borzalmasan szenvedett. Mindenhonnan csövek álltak ki belőle, és rengeteg helyen fel volt nyitva a teste. A szentatya, állapotához képest nagyon gyorsan gyógyult. Az intenzív osztályon május 18-ig maradt”.

(folyt.)

A Kálvária 2

     A munkálatokat természetesen Grignon atya irányította a három „szárnysegéd” fiúval. Az egyik nagyobb sánckör vonalában 150 fenyőt ültettek, a Rózsafüzér 150 Üdvözlégye száma szerint és „tizedenként” pedig egy-egy ciprust, azaz 15-öt a Miatyánkok jelölésére. A Kereszthez kivágtak egy 15 m-es vadgesztenyefát, melyet 12 ökör vontatott a helyszínre. Az építkezés közepette szentünk azért el-elment missziózni a környező településekre, így Herignac-ba és Bouguenais-ba.
     Végül 15 hónapi kemény munka után 1710. augusztusában befejeződött a Kálvária. A hatalmas keresztek és a szobrok messziföldről láthatók voltak, ráadásul a Golgota szobrai és keresztjei között ki volt feszítve egy 27 méter kerületű hatalmas rózsafüzér. A domb alján kápolnák és kertek az üdvtörténet számos megjelenítő helyeiként, Ádám és Évától egészen a Jeruzsálemi templom kicsinyített építményéig. A felszentelés szeptember 14-re, a Kereszt Felmagasztalásának ünnepére volt kijelölve. De valahogy túl szép volt minden, semmint, hogy igaz legyen!
     Már szeptember 13-a reggelén úgy látszott, hogy Franciaország minden útja Pontchâteau-ba vezet. Távoli vidékekről is ezrével indultak gazdagok és szegények egyaránt. Szentünk azonban baljós levelet kapott a püspöktől, mely nem sok jóval kecsegtetett, hiszen már minden „be volt harangozva”. Grignon atya mikor felbontotta, halálsápadt lett. A fiúk, különösen Mathurin, kinek már volt „némi tapasztalata”: régóta rosszat sejtett „túl szép mindez, hogy igaz legyen!” Mesterükről látták, hogy a rosszullét környékezi.
– Drága atyám! Mi áll benne? – kérdezte Nicolas.
     Az atya sápadtan csak ennyit mondott:
– A püspök megtiltotta a holnapi szentelést!
– De hiszen az a tíz-húszezernyi ember, azok mit szólnak majd? Biztosan már megint a Janzen követői! – jajongott Mathurin.
– Nem kell aggodalmaskodni!  A püspök a mi elöljárónk, engedelmeskednünk kell, mégha indítékait nem is ismerjük! Bizonyára egy más időpontot tartana megfelelőbbnek! – válaszolta nagyot sóhajtva az atya. – Azonnal indulok Nantes-ba, beszélnem kell a főpásztorral!
– De hiszen 96 kilométert 24 óra alatt oda-vissza képtelenség megtenni atyám! – sopánkodott Jean.
– Meg kell tennem a több ezer emberért! – válaszolta, és útnak is indult.
     A helyzet azonban sokkal de sokkal rosszabb volt, mint azt akár rémálmában gondolhatta volna szentünk. Még csak félúton járt mikor találkozott egyik paptársával, akitől megtudta, hogy a püspököt teljesen felpaprikázták a janzenisták azt terjesztve, hogy nagymenynyiségű fegyver van elásva a földhalom alatt, a partraszálló angol seregek számára. A főpásztor alighanem le fogja bontatni az egész Kálváriát. Ne is menjen tovább!
– Na ennek egyetlen haszna lenne, be kéne látnia az aljas szándékokat, mellyel traktálják! – mondta keserű gúnnyal Lajos atya.

https://www.youtube.com/watch?v=hBGwt_Rfo3E

Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról

A Szeretetláng éppen úgy, mint az Isteni Irgalmasság üzenete, az elhatalmasodó bűnnel szemben a határtalan isteni szeretetből fakadó és túláradó kegyelem jele!

Forrás: A Frossard „Ne féljetek” Vatikán 1982. ‒ nyomán

     II. János Pál a kórházba szállítás perceire így emlékezett: „Emlékszem az útra. Még egy ideig eszméletemnél voltam. Volt egy olyan érzésem, hogy túl fogom élni. Mondtam Stanisław atyának, hogy megbocsátok a merénylőnek. Arra, hogy a kórházban mi történt, már nem emlékszem.” Amikor a pápát behozták a kórházba, már minden elő volt készítve a műtéthez, de a sebesültet is elő kellett készíteni. Mindez percek alatt történt, miközben ő élet és halál között volt!

Amikor a haldoklót a műtőbe szállították a tizedikről a kilencedik emeletre, már mindenki Crucitti professzort kereste, aki csodával határos módon épp időben érkezett a Gemelli klinikára.

Dziwisz bíboros: „Francesco Crucitti sebész professzor különleges szerepet kapott. Később bevallotta nekem, hogy aznap nem volt ügyeletes, épp otthonában tartózkodott, amikor valami a klinikára vonzotta. Már a kocsijában ült, amikor rádión keresztül hallotta, hogy mi történt. Azonnal elvállalta a műtétet, asszisztensei Manni professzor, sürgősségi szakorvos, dr. Manzoni kardiológus, dr. Breda belgyógyász és a vatikáni orvos voltak. A betegek kenetét a szentatyának pillanatokkal a műtét kezdete előtt szolgáltattam ki, néhány perccel 18 óra előtt. A műtőben tolongtak az orvosok. A helyzet nagyon komolynak tűnt”. A műtétre való előkészítéskor megállapították, hogy a pápa állapota kritikus. Rengeteg vért veszített, vérnyomása életveszélyes szintre csökkent. Pulzusa már alig volt érzékelhető. A vérveszteség mértéke miatt a halál bármely pillanatban beállhatott volna.

Dziwisz érsek: „A vért, amelyet a szentatyának próbáltak adni, a szervezete nem fogadta be. A klinikán azonban voltak ugyanolyan vércsoportú orvosok, akik gondolkodás nélkül vért adtak a pápa életének megmentésére”. A remény lassacskán visszatért, amikor a műtét közben kiderült, hogy az életfontosságú szervek közül egy sem sérült. A műtét rendkívül bonyolult volt. 5 órán és 20 percen át tartott. Az egész hasüreget ki kellett tisztítani, a vérveszteség következményeit jóvá kellett tenni és szükség volt 55 cm bél kivágására.

(folyt.)

A Kálvária 1

     1709. áprilisában Grignon atyáék újabb fontos megbízatást kaptak. A Nantes-től 48 km-re fekvő Pontchâteau-ba kaptak missziós megbízást. Itt a három hét alatt annyi kegyelmi megnyilvánulásban volt részük, hogy Lajos atya úgy érezte, merőben más evangelizációs módszert kell alkalmaznia. Eszébe jutott a Mont Valiér-i Kálvária és akkori gondolatai, melyeket talán épp itt lehetne megvalósítani.
     Elképzeléseit közölte néhány pappal és hívővel, akik hallva terveit, egész fellelkesültek. Az elképzelésért a megyéspüspök is lelkesedett. Már a telket is kijelölték, ahová hatalmas körsánc közepén dombot emelnének és annak tetején állna egy hatalmas kereszt. A munkát el is kezdték, mikor szentünknek kétségei támadtak a legmegfelelőbb hely tekintetében. Eszébe jutott, hogy Szent Aubert püspöknek is hasonló gondja volt, mikor a Mont Saint Michel-i templom helyét akarta kijelölni.
Egy reggel a sziget egyik lankás mezején megtaláltak egy, az előzőkben elveszett tehenet békésen kérődzve, melyről már azt hitték, hogy vadállatok áldozata lett. Nos azon a mezőn kezdték el a munkálatokat. És most Grignon atya is hasonló „égi jelet” várt, valami rendkívüliséget, melyben megnyugodhatna határozatlan lelke. A munkát leállította és a közeli kápolnába vonult imádkozni, így töltve az egész éjszakát. Reggel amint a munkások megérkeztek, imára hívta őket a kápolnába. Amikor azonban mindannyian kimentek a munkaterületre, érdekes dologra lettek figyelmesek. Két fehér galamb folyton-folyvást leszállt a friss földkupacra és csőrükkel belé kapva elrepültek. Elindultak tehát kifürkészni, hogy hová hordják a galambok a földet. Hosszas séta után meglepő látványban volt részük. Egy piciny friss halom mellett a galambok vidáman turbékoltak. A hely, egy gyönyörű lankás domb tetején volt, végül is nem messze a várostól, körös-körül szépséges panorámával.
– Barátaim! – kiáltotta lelkesen az atya, – ez a mi helyünk, íme a Kálvária helye, itt fogunk építkezni!
     Még aznap hozzá is fogtak a kijelöléseknek és másnap már jött a falu apraja-nagyja talicskákkal, hogy összehordja a domb tetejére tervezett 20 méter magas kúpot. Az építkezésnek azonban akkora híre lett, hogy nemcsak  Franciaországban, de még Hollandiában és Spanyolországban is érdeklődést keltett. A népek pedig jöttek dolgozni, nem csak az egyszerű emberek köréből, hanem hintós nagyurak is kivették részüket a fizikai munkából! A csoda az volt, hogy soha senki sem fáradt el, még az úri hölgyek is bírták a csákányozást. Végtére is Krisztus megdicsőített Kálváriájáról volt szó.
     A nagy és segítőkész forgatagból melléjük szegődött egy Nicolas nevű fiú, aki hajlandóságot mutatott, hogy szentünk és a két testvér mellett ő is törekedjen az imádságos, engesztelő életre. Lajos atya, mindjárt Mathurin felügyeletére bízta az „újoncot”, mert – mondhatni – Mathurin volt a „novicmagiszter”.

https://youtu.be/sJSe3lwTnt4

Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról

Exorcisták tanúsága szerint Mária Szíve Szeretetlángja nagyban elősegíti az ördögűzés sikerét! 

Forrás: A Frossard „Ne féljetek” Vatikán 1982. ‒ nyomán

     1981. május 13-án a szerdai pápai kihallgatás során a szentatya a Szt. Péter téren pápamobiljával másodszor ment körbe, amikor a Bronz-kapuhoz közeledve, 17.17-kor egy török terrorista, Mehemet Ali Agca három méteres távolságból háromszor rálőtt a pápára (a negyedik lövésnél pisztolya megakadt). Lövéseivel eltalálta a szentatya hasát, jobb könyökét és jobb kezének mutatóujját.

Stanisław Dziwisz érsek így emlékezik vissza az eseményre: „Borzasztó dörrenést hallottunk. Rögtön felfogtam, hogy valaki lőtt. De kicsoda? És akkor megláttam, hogy a szentatya megsebesült. Imbolygott, de nem látszott sem vér, sem sebesülés. Azt kérdeztem: hol? A hasára mutatott. Még azt is megkérdeztem: nagyon fáj? Azt felelte: igen. Mögötte állva folyamatosan tartottam, nehogy elessen. Félig fekve rám támaszkodott a kocsiban, és így odaértünk a mentőautóhoz, amely a vatikáni falakon belül, az elsősegély pontnál állt.

A szentatya szeme le volt csukva, nagyon szenvedett, rövid fohászokat imádkozott. Ha jól emlékszem, leggyakrabban ezt mondta: Mária, édesanyám! Mária, édesanyám! Buzzonetti doktor és Kamil testvér, egy ápoló együtt jöttek velünk a mentőautóban. Nagyon gyorsan hajtottunk. Párszáz méter után a mentő szirénája elnémult. Azt a távolságot, amit általában az ember fél óra alatt tesz meg, mi nyolc perc alatt tettük meg, és mindezt a nagy római forgalomban!

Útközben a szentatya borzalmasan szenvedett, és egyre gyengülő hangon fohászkodott. Egy szóval sem panaszkodott vagy siránkozott, végig elmélyülten imádkozott és elmélkedett. Később elmondta nekem, hogy egészen a kórházba érkezésünkig magánál volt, csak amikor megérkeztünk, akkor vesztette el az eszméletét.

A klinikán döbbenten fogadták – nem is csoda. A sebesültet a tizedik emeletre vitték, ahol egy szoba az ehhez hasonló különleges helyzetekre volt előkészítve. A szentatyát – állapota stabilizálása után – azonnal a műtőbe vitték.”

(folyt.)

(Gemelli clinica)

A poéta

     Kortársai szerint szentünk részesült a Szent Szűz látomásaiban. Gyermekek és egyszerű emberek látták, amint „egy gyönyörűséges Úrnővel” társalgott. Ő azonban sohasem beszélt erről.
     Grignon atya mindig fel tudta ébreszteni a szunnyadó lelkiismeretet és mozgósítani az ellanyhult szabad akaratot. Az egyéni és közösségi gondolkodás valóban felpezsdült abban az egyházközségben, melyben szentünk akár csak néhány hétig is tevékenykedett. Gondot viseltek a szegényekre, kijavították a templomokat, gondozták az oltárt és a szobrokat. Célja érdekében igen merész volt. Egyszer, a vasárnap tartott vásáron keresztül vezette a körmenetet, sikerrel! Képes volt valamely pap társával bemenni a bordélyházba, s ott a szobákban letérdelve, feszülettel a kézben elmondtak egy Üdvözlégyet, majd szentünk megcsókolva a padlót, oly megnyerően kezdett prédikálni, hogy a férfiak elódalogtak, a nők pedig vagy zokogva, vagy „sóbálvánnyá” meredve hallgatták, majd valamennyiük letérdelt.
     Azért, hogy az általa tanított vallásgyakorlat az Ő távozásával feledésbe ne merüljön, igyekezett az embereket rászoktatni a pontos és rendszeres lelkiéletre. Ezért az erkölcsi hozzáállás alapjait és a napi élet közbeni röp-fohászokat, imákat versbe szedte, vagy dallamos énekekként tanította. Különösen az ifjúság erkölcsi tartását és öntudatosítását tartotta fontosnak.
Szentünk ilyen és ehhez hasonló verseket írt:

Kinek áll a bál?

Ó, balga ifjak, kik a lármás, önfeledt táncban oly vidáman pörögnek,
nem veszik észre, hogy középütt ott a körben kaján ördögök hörögnek!
Mert jó társaság-e az, melyben az ördög, körödnek társa,
hát egyiktek sem veszi észre, hogy a csillogó táncterem a kísértő lakása?
Ó végzetes mulatság, mely a szíveket oly könnyedén a bűnre csábítod, a szentek mind rettegtek tőled, mert a lélek erkölcsi
gátjait könnyen kijátszod!
Az éjszakában halovány a bűn, mert a sötétben nem látszik az árnyék, ha az éj látná azt a sok rosszat, mi ered a bálból, maga is vörössé válnék!

Az élet hajója

Semmi sincs az ég alatt, mi folyton ne változna,
ó, Örök Mindenható!
Mint jégen, úgy forog a világ, s biz’ össze is dől majd,
mert minden csak múlandó!
Higgyétek el emberek, az örökkévalóságon kívül,
semmi sem marad,
Éljetek a felkínált kegyelmekkel, mert az idő
rajtatok is túlhalad!
Elmúlik a csodás élet, és tova úszik, mint vízen imbolygó hajó.
Még éltünkben döntenünk kell végleg, hogy mi a gonosz és mi az igazi jó!

     Beszédeinek hatására nemegyszer könnyezni kezdett hallgatósága. Az egyik templomban oly sokan zokogtak hangosan, hogy ez már zavarta Őt a beszédben, ezért megkérte őket: „Kedveseim, ne sírjatok, mert ezzel akadályoztok engem, és végül nekem is sírnom kell. Mert nem elég megindítanom szíveteket, az értelmeteket is fel kell világosítanom!”

https://www.youtube.com/watch?v=c9kIAdZ81vw

Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról

"Szeretetlángom szelíd fénye gyújtani, gyulladni fog az egész földkerekségen, és a sátán megalázottan és tehetetlenül hatalmát veszti. Csak ezt a vajúdást ne akarjátok meghosszabbítani.” (III/130)

május 8.

Szent Mihály arkangyal Garganó-i megjelenésének, és a Főangyal segítségével 492-ben aratott pogányok feletti győzelmének emlékére.

VIDEÓ: https://youtu.be/huYCXv0CEBMhttps://youtu.be/huYCXv0CEBM

https://youtu.be/r42bX0x4LJI

Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról

A Szeretetláng nem egy újabb ájtatossági forma, nem a Mária-tisztelet újabb megnyilatkozása, nem is mozgalom a szó szűk értelmében, és nem egy újabb kegyelmi ígéret csupán, hanem az isteni kegyelem szíveket megérintő HATÁSA!

A korántsem magányos merénylő

Agca kezdetben továbbra is kitartott amellett, hogy a merénylet a KGB összeesküvése volt, de miután két ismeretlen férfi meglátogatta a börtönben, ezt követően elhallgatott.

A szakértők egyetértettek abban, hogy a török Agca nem tudott volna egyedül megszökni egy szigorúan őrzött török börtönből. Amiként kellő úti okmányokat, fegyvert és repülőjegyet sem tudott volna komoly segítők nélkül szerezni! Mindazáltal a többi cselszövő kiléte továbbra is rejtély maradt.

A bolgár titkos dokumentumok bizonyítékot tartalmaznak arra vonatkozóan, hogy a támadást a szovjet KGB tervezte az egykori Kelet-Németország Stasi és a bolgár titkosszolgálat részvételével.

János Pál 1983-ban találkozott Agcával az olaszországi Rebibbia börtönben és megbocsátotta neki a lövöldözést. Ali Agca két dolgot nem értett, hogy miként maradhatott életben a pápa, a másik pedig az, Mohamed próféta lányának neve, hogyan keveredett az ügybe, és ki az a Fatimai Szűz, akinek köze van a pápa csodás életbemaradásához?

(Internetes források nyomán!)

(folyt.)

Háromnapos lelkigyakorlat

     A missziók megkezdése előtt Lajos atya mindig pontosan meghatározta, hogy kinek mi lesz a feladata, mindig magának tartva mag a szegények lelki és anyagi gondozását. A koldusokat meghívta asztalához, akármilyen visszataszítóak, vagy büdösek voltak is, viszont mindig megtérítette őket, akárhogy makacskodtak is.
     A missziók alkalmával rendszerint volt hitoktatás is, melyet mindig maga vezetett. A segítő testvérek ezt követően átismételtették az egészet. Szentünk beszédeinek sikere annak tudható be, hogy egyetlen szempillantás alatt képes volt felmérni a szükséget hit és erkölcs dolgában. Még mindenkori szállásán is fogadta azokat, akik tanácsért felkeresték. Lehunyt szemmel hallgatta őket végig, s csak a végén értékelte ki a hallottakat.
Szentbeszédeiben se nem korholt, se nem könyörgött és nem is tett fel „költői kérdéseket”. Egyszerű és közérthető szavakkal fejtette ki hitünk tanítását. Hallgatóságának emlékezetébe idézte a parancsolatokat és megtanította őket imádkozni. Egyetlen szentbeszéde sem hangzott el, hogy ne méltatta volna Isten Anyját, a Boldogságos Szent Szüzet és az Ő mindenkor segítő hatalmát! Világos és életszerű tanítása gyakran megnyerte a protestánsokat és meggyőzte a világias gondolkodókat is.
     Kiválóan tudott háromnapos lelkigyakorlatokat adni a halálra való felkészülésről. Kifejtette az élet célját, a halál elkerülhetetlenségét, közeliségét, bizonytalanságát és sokaknak rettenetes voltát. A harmadik napon közös szentáldozás volt, melyre mindenkinek gyónással úgy kellett felkészülnie, mintha utolsó áldozása lenne. Előző este drámai jelenetben mutatta be a halált. A templom közepén egy széken eljátszotta a haldoklót. A két testvér közül egyik a jó angyalt, másik a kísértőt játszotta. Ezek küzdöttek a lélekért, akinek hamarosan meg kell jelennie az Úr ítélőszéke előtt. Az ördög igyekezett kétségbe ejteni bűneinek felsorolásával, míg a jó angyal bűnbánatra buzdította és Isten irgalma iránti bizalomra késztette.

https://youtu.be/CA5dZ_3PvcU

Elmélkedések a Szűzanyáról és az ő emberiségmentő szerepéről

Grignon szerint a Szűzanya jelenéseivel az emberiség aranykorszakát készíti elő.

Az Örök Bölcsesség

     Szentbeszédeiben, különösen az adventi időszakban, az Örök Bölcsesség megtestesülésének csodájáról beszélt: „…Mekkora csoda! Az Örök Bölcsesség a mi Urunk és Üdvözítőnk le akart szállni egy szűz ölébe, hogy annak liliom tisztaságában nyugodjék! Ezért küldte Gábriel arkangyalt, hogy általa köszöntse és beleegyezését kérje megtestesüléséhez, melyre a Legszentebb Szentháromság, az összes angyallal és az egész teremtés évezredek óta várakozott.
     Szűz Mária alázatosan felelt Teremtőjének; ’Íme az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a te Igéd szerint!’ És ezzel létrejött az ég és föld csodája, ezáltal nyilvánult meg Isten szeretetének túláradó bősége. Az Ige Testté lett!
Isten, az Örök Bölcsesség tehát emberré lett anélkül, hogy megszűnt volna Istennek lenni, és Ő az Istenember, Jézus Krisztus, a mi Édes Üdvözítőnk – kedves Testvéreim, itt van közöttünk!”
     Lajos atya szentbeszédeinek két sarokpontja volt: az Oltáriszentség és az Istenanya. Beszéde eköré épült. A bűnnel kapcsolatban, mindig felhívta a figyelmet a bármikor beköszönő halálra, a kárhozat veszélyére, és a Szentségekkel való rendszeres élet szükségességére.
     A két testvérrel hetek alatt hatalmas népszerűségre tettek szert (ennek ellenére még ez év közepén el kellett hagyniuk Nantes egyházmegyét!). Az egyik helyen oly kitörő lelkesedéssel fogadták őket, hogy keresztekhez szokott szentünk majdnem otthagyta az egybegyűlteket. A megaláztatások iránti „vágya”, hamarosan teljesült.     Egy plébános, aki hallani sem akart a misszióról, püspök mellett dolgozó barátja intézkedésére mégis kénytelen volt Grignon atyát a szószékre engedni. A plébános viszont úgy állt bosszút, hogy a beszédet követően stólában és karingben ő is szólott a néphez: „Szánom a tömeget, mely részvéttel tölt el engem. Mint papotoknak, kötelességem figyelmeztetni benneteket, hogy csak fecsérlitek a drága időtöket efféle missziók látogatásával, mert nem tanulhattok belőle egyáltalán semmit! Jobban tennétek, ha otthon maradva inkább dolgoznátok megélhetéstek és gyermekeitek érdekében. És ezt teljes komolysággal mondom nektek!”
     Szentünk szemrebbenés nélkül hallgatta végig a „kedves” buzdítást. Ezt követően viszont letérdelt a plébános előtt, s szó nélkül meghajtotta a fejét. Ez a missziója is hihetetlen sikerrel zárult.

Ki volt kivel?

     Mehmet Ali Agca török nemzetiségű bérgyilkos 1981. május 13-án rálőtt II. János Pál pápára, amikor egy nyitott autóban haladt a Szent Péter téren. A pápát a hasán, a bal kezén és a jobb karján találta el, de a golyók elkerülték a létfontosságú szerveket.

Agca azt állította, hogy egyedül tervezte el és valósította meg a merényletet a Katolikus Egyház elleni gyűlöletből. Egy évvel később azonban a terrorista megváltoztatta vallomását, és azt kezdte állítani, hogy a bolgár titkosszolgálatok készítették elő a támadást, és vele szerződést kötő személyeket meg is nevezte.

Az olasz hatóságok elrendelték három bolgár – Szergej Antonov, a Balkan Airlines római irodája vezetőjének, Todor Aivazov, a római bolgár nagykövetség pénztárosának és Zhelyu Vasziljev, a katonai attasé titkárának a letartóztatását.

Sajnálatosan, csak Antonovot fogták le 1982. november 25-én, mert a másik kettő értesülve, hogy Agcát letartóztatták, még aznap hazautaztak Bulgáriába. A bolgár kapcsolatról szóló hírek felvillanyozták a világot.

Antonovot Olaszországban bíróság elé állították a pápa elleni támadás előkészítése miatt, ám az olasz ügyészek a vádat nem tudták bizonyítani, annak ellenére, hogy fotókkal igazolható, hogy Agca mellett milyen nagy érdeklődéssel figyelte a lövés eredményét! (lásd a lenti képeket!) A vádak szerint a bolgár titkosszolgálat 1,2 millió dollárért bérelte fel a profi bérgyilkos Ali Agcát a pápa meggyilkolására. Mindezt a szovjet KGB parancsára, amely félt a lengyel pápa befolyásától az akkori kommunista Kelet-Európában.

Végül Antonovot 1986-ban, négyéves tárgyalás után felmentették, aki ezt követően visszatért Bulgáriába. Nem volt hajlandó nyilvánosan beszélni a börtönben töltött idejéről. Lelki és fizikai egészsége gyorsan romlott, magányosan élt, mígnem 2007. augusztus 1-jén holtan találták a lakásában.

(Internetes források nyomán!)

(folyt.)

A rózsafüzér kegyelmei

     Gyakran beszélt látogatóinak a rózsafüzér-imával elérhető kegyelmekről, melyet az emberek a vadgesztenyékből készített hatalmas rózsafüzéreken csoportosan mondtak. Nap mint nap, szent énekektől volt hangos az erdő.
A néplélek intenzív gondozásának szerte a környéken meg voltak a gyümölcsei. Szentünk, olykor elhagyta remeteségét, hogy meghívásra szülővárosában, tartson egy-egy lelkigyakorlatot. Ám, a janzenisták ezt már nem nézhették tétlenül. Felkeresték Saint-Malo püspökét, s a jól kitalált vád az volt ellene, hogy az egyházközségektől magához csalogatja a embereket.
     A püspök először csak a szentbeszédtől és a gyóntatástól tiltotta el, de a jezsuiták közbenjárására ezt átmenetileg úgy módosította, hogy ’plébánosi meghívás esetén beszélhet’! A Szent Lázár kápolnában viszont még a gyermekeknek sem tarthatott hitoktatást. Szentünk végül egy ferences harmadrendi asszonyra bízta a kápolna gondozását.
    1708. májusában a két fiú zúgolódása ellenére nagy szívfájdalommal bár, de elhagyták a kis remetelakot.
Grignon atya úgy gondolta, hogy Nantes városában folytatják munkájukat. Meglepetésükre nagy örömmel fogadták őket, különösen az általános apostoli helynök. Az első megbízatás a városon kívül eső Saint Similienben volt, s a jezsuitáktól még két segítőtársat is kaptak maguk mellé, előbb Joubert, majd Bastières atyák személyében. A karácsonyi időszakban, egymást érték a missziók. A két testvér mindenhol a „remeteség” idején készített rózsafüzéreket és nyakbavaló kereszteket osztogatták. Ezek a megszentelt tárgyak olyan becsessé váltak a nép körében, hogy utódról-utódra hagyományozódtak!

https://www.youtube.com/watch?v=D0B3x7Shb4k

Elmélkedések a Szűzanyáról, arról, hogy Egyházunkban egységes-e a Mária-tisztelet?

A kritikus Mária-tisztelők rendszerint öntelt és tanult bölcselkedők, akikben alapjában van némi tisztelet Szűz Mária iránt, de akik leértékelnek minden áhítat-gyakorlatot, melyet jó Anyánk tiszteletére az egyszerű emberek jámborul végeznek.

A Szűzanyának szenteljük magunkat

     1707. szeptembere volt és már megint nyakukon az ősz. Mindhárman azon voltak, hogy mihamarabb rendbe hozzák a Szent Lázár kápolnát a házikóval és teleljenek ott, hiszen a közelben még forrás is van. A gondolat egyezett Lajos atya indíttatásaival, mert minden nagy nehézség és kudarc után a magányban keresett menedéket. Most ráadásul a két testvérért is felelősséget érzett, de ez nem kedvetlenítette el. Valahogy ráragadt a két fiú példás lelkesedése. Útnak is indultak szülővárosa felé.
     Szinte hetek alatt elkészültek az alapvető „állagmegóvások”. A két legény keze alatt égett a munka. Annak ellenére, hogy Grignon atya kemény böjtöket kényszerített magára, mindenből alaposan kivette részét. Most aztán érvényesíthette művészi hajlamait is, hiszen nem csak rendbehozta az ott talált „Holdon álló Szüzanya” szobrot, melyet a Bölcsesség Úrnőjének nevezett el, hanem fából faragott egy gyönyörű nagy Korpuszt is kereszttel, mely a szentély ékessége lett. Fa volt bőven, így a kápolna külső fala mellett, köröskörül térdeplőket létesítettek. Hálaadásul, szentünk így imádkozott:
„Legédesebb Anyám! Kérlek, sok jó származzék erről a kis kegyhelyről. A legdrágább kegyelmeidet add azoknak, akik ide zarándokolnak a Te tiszteletedre, ó Bölcsesség kegyes Úrnője! Amen.”
     Nem maradtak el a zarándokok sem, jöttek még télen is. A jó asszonyok hozták a temérdek élelmet és ruhaneműt, hogy a „szent remeték” meg ne fagyjanak! Szentünk pedig evangelizált szinte éjszakába menően! Grignon atya szívvel-lélekkel beszélt a Szűzanyának való felajánlottságról és rövid imákat tanított hallgatóinak: „Ó, legédesebb Jézusom, egészen a tiéd vagyok legszentebb Édesanyád által!”
     Hangsúlyozta tanításában: ha teljesen a Szűzanyának szenteljük magunkat, méltányos, hogy mint szolgái, vagy rabszolgái, mindent Érte és Vele tegyünk! Ez persze nem jelentheti azt, hogy az Istenanyát tekintenénk életünk és cselekedeteink végső céljának, hiszen a mi végcélunk egyedül Jézus Krisztus – csupán, Ő a legkönnyebb út, hogy Hozzá juthassunk! Mint jó szolgáknak, vagy rabszolgáknak nem szabad tétlenül maradnunk, hanem Mária oltalmába és a segítségébe vetett bizalommal kell nagy dolgokra vállalkoznunk, apostolkodnunk, és mentenünk a lelkeket!
     Erélyesen kell fellépnünk azokkal szemben akik Szent Fiát megbántják (pl. a káromkodással). Védelmezzük Édes Szűzanyánkat, hogy az emberek ne bántsák meg Őt, és törekednünk kell, hogy szolgálatára minden lelket megnyerjünk. Jutalmunk pedig az, hogy a Szűzanya által felbonthatatlan kapcsolatban egyesülhetünk Jézussal, az időben és az Örökkévalóságban…!

https://www.youtube.com/watch?v=i8pmuk5s6JA

Elmélkedések a Szűzanyáról, arról, hogy mi haszna van a bensőséges Mária-tiszteletnek

Soha nem vagyunk egyedül, mert van nekünk Anyánk az égben!

CSÍKSOMLYÓ https://youtu.be/VHLOdkBHEQ0

Isten bölcsességét hirdetve

     Amikor Grignon atya ránézett egy-egy emberre, érezhető volt, hogy a lélekbe látott. Azok, akiknek lelke mélyén nem látott őszinte bűnbánatot, kinek a lelkét elhallgatott (meg nem gyónt) bűnök szennyezték, azoknak oda sem nyújtotta pápai búcsúkkal felruházott feszületét. Sajnos, a „kizártak” között voltak apácák is, akiknek az volt a vétkük, hogy intézetükbe „lenge öltözetű” leányokat is befogadtak, jóllehet Lajos atya kérve figyelmeztette őket.
     Az, hogy szentünk nyilvánosság előtt megszégyenítette a nővéreket, bizonyosan arányos „büntetés” volt konokságukért. Ám a kifogásolt intézmény Jean Leuduger atya felügyelete alatt állott és be is következett az, ami várható volt anélkül, hogy erről szó esett volna, Leuduger atya rövid úton felmondott sikeres misszionáriusának. Indokként egy teljesen „mondvacsinált” esetet említett, miszerint egy általa elmondott szentbeszéd után, Grignon atya perselyezett, ami náluk nem szokás! Szentünk hiába magyarázta, hogy mindezt segítségként, és – miként tapasztalhatta is – a közösség számára tette! Megjegyezte továbbá, hogy ha ez az elvárás, többé nem fordul elő… – fogadkozott szegény Lajos atya –, mindhiába! Mennie kellett. A missziós csoport vezetője valójában már kezdettől fogva féltékenyen szemlélte szentünk sikereit és elképesztő népszerűségét.
     Ez a jó Leuduger atya olyan, mintha féltékeny lenne, pedig ő is, mi is Isten Országát hirdetjük! – mondta Mathurin, Nicolas pedig helyeslően bólintott.
     Nézzétek, ő igen nagy tudású és elismert pap, épp ezért roppantul fáj, hogy csupán fél évet bírt ki „igehirdető” kapcsolatunk. Sajnos, egészen biztos, hogy én hibáztam! – válaszolt Lajos atya, majd folytatta: – Ő kiváló hitszónok, de kevés szónok mondhatja el Szent Pállal: Mi Isten Bölcsességét hirdetjük. Legtöbbjük saját eszének természetes ismeretéből beszél, vagy azt ismétli, amit a könyvekben talált… ezért nem képesek sokakat megtéríteni szavukkal. De ha a pap részesül az isteni Bölcsesség adományaiban, akkor hallgatói nem tudnak ellenállni neki, nem tudnak ellenállni a Léleknek. Az ilyen ember sose beszél hiába! Tudjátok fiaim, magam is ezt szeretném elérni egyszer! – fejezte be az atya.

SZENT FLÓRIÁN
május 4.
 † Lorch (Felső-Ausztria), 304. május 4.Magas rangú katonatiszti családból származott, és ő is a császári hadsereg tisztje lett. A 3. sz. második felében szolgált, és megtért a keresztény hitre. A század utolsó évtizedei aránylag nyugodtan teltek az Egyház számára, így Flórián békességben vehetett búcsút a hadseregtől. Mint kiszolgált katona Noricum tartományban, Mantemban telepedett le.

Diocletianus császár alatt, 303-ban ismét kitört az egyházüldözés. Amikor Flórián megtudta, hogy az Enns-parti Laureacumban (ma: Lorch) elfogtak negyven keresztényt, útra kelt, hogy amiben csak tud, segítségére legyen a foglyoknak. Útközben a keresztények után kutató katonákkal találkozott. Így szólt hozzájuk: ,,Ne fáradjatok tovább a keresztények kutatásával, hiszen én magam is keresztény vagyok. Forduljatok meg, és jelentsétek a parancsnoknak." A parancsnok először nyájasan beszélt az elébe állított Flóriánhoz: ,,Jöjj velem, és bajtársaiddal együtt áldozz az isteneknek, s velük együtt ismét élvezni fogod a császár kegyelmét''. Flórián ezt megtagadta, s mikor Aquilinus kínpaddal fenyegette, így imádkozott: ,,Uram Istenem, tebenned reméltem, tehát soha meg nem tagadhatlak. Kész vagyok érted szenvedni, és föláldozni életemet, csak adj erőt a szenvedésre, és végy föl választottaid sorába, kik előttem megvallották szent Nevedet.''

Miközben botozták, ezt mondta: ,,Tudd meg, semmiféle kínzástól nem félek. Gyújtass máglyát, és én Jézus Krisztus nevében örömmel lépek rá. Íme, most áldozatot mutatok be Uramnak Istenemnek, aki megerősített, s ezen megtiszteltetésre méltatott engem.''

Egykori katonatársai vitték a kivégzésre. Megkötözték, követ kötöttek a nyakába, és fölállították a híd korlátjára, de egyikük se merte a vízbe taszítani. Hosszú idő után jött egy fiatal katona, aki nem ismerte Flóriánt, ő odaugrott és belelökte a folyóba. Amikor azonban kíváncsian utána tekintett, hogy lássa elmerülését, megvakult.

Holttestét egy Valéria nevű özvegy kiemelte a vízből és eltemette. A sír fölé később templomot építettek, mely a bencések, majd a lateráni kanonokok gondozásába került. Körülötte épült ki a mai híres kegyhely, St. Florian (Linztől délre). Tisztelete főként Bajorországban, Ausztriában és Magyarországon terjedt el. Árvizek és tűzvészek ellen kérik segítségét. Sok csoda történt általa.

A 17. sz. óta alig van olyan magyar helység, ahol Szent Flórián képét vagy szobrát meg ne találnánk templomokban, házakon, utak mentén. 

Szent Flórián, könyörögj értünk, siess segítségünkre!

/Forrás: katolikus szentek,   H.M. szerkesztésében/

https://youtu.be/g2c2ZyM2O2E

Elmélkedések a Szűzanyáról, aki csekély dolgokat kér tőlünk, de édesanyai segítségét kínálja cserébe

Hogy elnyerhessük Isten Irgalmasságát, teljesítenünk kell a Szent Szűz azon kéréseit, melyeket esengve kér tőlünk: így a rózsafüzér-imát és az engesztelést!

A kereszt tanítása

     Végre Montfort la Cane lakossága is örvendezhetett a hírnek, hogy legnevesebb szülöttjük náluk is tart lelkigyakorlatot. Az idős Grignon szülők, – akik már jó tíz éve Rennesben laktak –, erre az időre visszatértek régi otthonukba nem csupán azért, hogy részt vehessenek papfiuk misszióján, hanem hogy egy kis vendéglátással megünnepelhessék az eseményt. Az édesapa nagylelkűen felajánlotta ugyanis fiának, hogy mise utánra hívja meg barátait egy „kerti agapéra”. Ételre-italra ne legyen gondja.
     Annál nagyobb volt megrökönyödése, mikor látta, hogy nem csak gyermekkori barátok gyülekeztek a kertben, hanem a közel és távoli környék szegényei, nyomorékjai és koldusai is. Régebben, hirtelen haragjában bizonyára jól leteremtette volna legidősebb gyermekét, most azonban mintha valami megváltozott volna atyai szívében; végre megértette a saját fiát!
     Jézus intő tanácsa jutott az eszébe: „Mikor ebédet, vagy vacsorát adsz, ne barátaidat és testvéreidet hívd meg, sem pedig a gazdag szomszédokat. Különben ők is visszahívnak, s visszaadják! Amikor lakomát adsz, hívd meg inkább a koldusokat, a vakokat és bénákat, s boldog lehetsz mert ezek nem tudják viszonozni neked, ám visszafizetik majd az igazak feltámadásakor!” 
     Bár ekkora nagy sokaságra Grignonék nem számítottak, az étel és ital mégis elegendőnek bizonyult, mert
a szomszédok is besegítettek. Valójában azonban fel volt bolydulva az egész városka.
     De mi is történt a templomban, ahol hatalmas tömeg várta Lajos atya ékes szentbeszédét? Ő valahogy akként döntött, hogy előnyösebb, ha az „angyalok nyelvén” szól közvetlenül a lelkekhez.
Végtelennek tűnő hosszú perceken át várták, hogy szentünk megszólal, ám Ő csak hallgatott és szemeit átható tekintettel a szentély feszületére szegezte, majd szinte könnyekkel küszködve, sajnálkozó megrendüléssel nézett végig a pisszenéstelen tömegen. Ezt követően, egyetlen hang nélkül lelépdelt a szószékről és kezében elefántcsont feszületével, elindult a levegő után kapkodó, tágra nyílt szemű emberek felé. Sokaknak – de nem mindenkinek – csókra nyújtva, így szólt: – „Íme a ti Megváltótok, akit bűneitekkel megbántottatok!”
     A hatás katartikus volt, a népen valami átszellemült megrendültség vett erőt és sokan zokogásba kezdtek. Azok is, akik megcsókolhatták a keresztet és azok közül is sokan, akiknek szentünk nem nyújtotta oda!
A legváratlanabb hatással azokra volt a Kereszt Tanítása, akiket csak a kíváncsiság hozott be a templomba. Most érthetetlen módon szembesülniük kellett vádló lelkiismeretükkel, s ez alapjaiban rendítette meg őket, megtértek.

Akik Istennel tartanak, tegyék amit én teszek!

     Néhány hónap leforgása alatt, egy szép kis templom kerekedett ki a romokból. Lajos atya nem csak kivette részét mindenből, de a faluban élt az egyszerű emberek közt, misézett, gyóntatott, betegekhez járt és tanította a katekizmust a gyermekeknek. „Nekünk minden szavára figyelnünk kell, mert ez egy szent!” – mondogatták az emberek. Meggyőződésük volt, hogy papi áldása feltűnő erővel bír. A gyengélkedők felépültek, a beteg állatok meggyógyultak, a rossz házasságok megjavultak és a gyengének ígérkező aratás bőségessé változott.
     A vasárnap aztán végképp szent volt! Mikor Grignon atya hírét vette, hogy a közeli Moncontouri fiatalok táncmulatsággal „szentségtelenítik” meg az Úr napját, személyesen sietett oda. Elhalgattatta a muzsikusokat, letérdelt a táncolók előtt és felszólította őket: „Azok akik Istennel tartanak, tegyék amit én teszek!” Az ámuló fiatalok engedelmeskedtek neki és vele együtt imádkozták a rózsafüzért. Úgy beszélték, hogy a társaság még soha nem érezte ilyen bensőségesen és jól magát!
     Egy plébános „hadilábon állt” híveivel. Szentünk külön böjttel és imádsággal készült erre a missziójára. Előre bejelentette, hogy az egész egyházközséget érintő témáról fog beszélni. E hírre, hatalmas tömeg gyűlt össze. Végül is a misszió, csupán a keresztényi szeretetről szólt, ám a plébános közben hirtelen felállva, félbeszakította Lajos atyát, s töredelmesen bocsánatot kért a hívektől azon sértő kijelentéseiért, melyek méltatlanok voltak egy paphoz.

A LORETTÓI LITÁNIÁRÓL https://youtu.be/KIUB-uMLQ6Q

Én vagyok az!

     A szegények közti imádságban töltötte 1706. Karácsonyát is és az „eredmény” nem maradt el. Azok a bizonyos „kegyelmi hatások”, melyek a nép és az alsópapság ajkán legendákká formálódtak, olykor látványos igazolást is nyertek. Ilyen volt a szentünk prédikációja hatására megtért La Garaye grófi házaspár esete is, akik a környék földbirtokosaiként felajánlották gyönyörű kastélyukat szegényotthonnak, és Grignon atya útmutatásai szerint lányiskolát alapítottak, sőt az intézmények fenntartására alapítványt létesítettek.
Atyám – szólalt meg Jean, – az ember jócselekedetek gyakorlásával, hasonlóan az imához, kiesdhet-e valamit Istentől?
     Nézzétek testvéreim, „a jócselekedeteknél két dolgot kell megkülönböztetnünk: az elégtételt, melyet velük nyújtunk és az érdemet, melyet általuk szerzünk! Más szóval cselekedeteink engesztelő (esdő) értékét, vagy azok érdemszerző értékét. Engesztelő és esdő értéke valamely jócselekedetnek annyiban van, amennyiben az a bűnökért eleget tesz, vagy amennyiben új kegyelmet szerez. Érdemszerző értéke vagy érdeme valamely jócselekedetünknek annyi, amennyiben a kegyelmet és az örök dicsőséget megszerzi!” – fejezte be az atya.
1707. februárjában remek hír érkezett. Leuduger atya, Kelet-Franciaország leghíresebb misszionáriusa hívta meg szentünket, hogy a Saint Brieuc és a Saint Malo egyházmegyében csatlakozzék az ő missziós csoportjához.
Ó, mióta kértem az Istent! – lelkendezett Lajos atya. – Már fiatal pap koromban vágytam, hogy csatlakozhassam hozzájuk!
     Eleinte minden jól is ment a kijelölt munkaterületeken. Különösen figyelemre méltó a La Chéze községben végzett adománygyűjtést célzó lelkigyakorlata, melyet az Irgalmas Szűzanya helyi, romos kápolnájának felújítására szánt a „Leuduger-misszió”.
     A romkápolnával kapcsolatban azonban közszájon forgott egy hajdani jóslat, amit Ferreri Szent Vincének tulajdonítottak. Eszerint „a kápolnát egy olyan ember fogja majdan helyreállítani, akit a Mindenható küld. Idegenként fog majd feltűnni, méltatlanul támadják, ám ő mégis el fogja érni célját…”
     Grignon Lajos atya, nyitóprédikációját tömören így kezdte: „Én vagyok az!” Mondanunk sem kell, hogy jelentős pénz gyűlt össze. Szentünk elkezdhette a tervek elkészítését és a munkásokkal való megbeszéléseket. A faluban tetőfokára hágott a lelkesedés, különösen látván, hogy ez a pap személyesen is dolgozik a munkálatokon.

A kegyelmi hatások

     Egy nap meglátogatta József nevű öccsét a domonkosok helyi kolostorában. A sekrestyében épp tőle kérdezte meg:
– Testvér! Kaphatnék-e szállást nálatok és misézhetnék-e a kápolnátokban?
     Grignon József nem ismerte fel a viseltes ruházatú vándorpapban bátyját, sőt, igen rossz néven vette, hogy csak „testvérnek” szólították, holott maga is pap. Kissé méltatlankodva ki is kérte magának, ám a válasz még nagyobb zavarba ejtette.
– Bizony, nagyon is helyesen szólítottalak – válaszolt higgadt huncutsággal Lajos atya –, mert testvér vagy te és az is maradsz mindörökké, …mert én a te bátyád vagyok!
     Lett is mindjárt szégyenkező szabadkozás, ölelő öröm meg elfojtott könny! Az egész szerzet nagy ujjongással fogadta a „második Grignont”, aki lélekben egyébként is közülük valónak tartotta magát. Mert régóta vágyott, hogy harmadrendi domonkos lehessen.
     Más rendházakat is bejárt a hír, s a meghívásoknak alig tudott eleget tenni. Lajos atya alázatos lelkének túl nagy volt ez a népszerűség, különösen, hogy mindenütt imáinak rendkívüli kegyelmi hatásairól kezdtek beszélni. No de…
     Hírnév ide vagy oda, az tiszta tény, hogy szentünk telis-teli volt ötletekkel és tervekkel, melyekkel mind a lelkeken, a nyomorultakon kívánt segíteni. Az sem feledhető, hogy mind a mai napig fennállnak és üzemelnek olyan intézmények (kórházak, szegényotthonok és iskolák), melyeket ő alapított és így az ő nevét viselik Franciaországban. De ha ennyit tud segíteni egy koldus, mennyivel többet tehetne „sok gazdag”! Merthogy…
Az efféle „dolgokhoz” pénz kellett – akkor is –, nagyon sok pénz! De hát miből? Hiszen szentünk valóban „koldusként” járta lélekmentő zarándokútját. Ám nem feledkezhetünk meg arról, hogy Grignon Szent Lajos Mária az imádság embere volt!

3 perc 20 mp   https://youtu.be/52o07dnMES8

https://youtu.be/roKNanxuBmQ

7 perc 30 mp.

A templom csendes mélyén

     Lehet, hogy a szüntelenül felajánlott megaláztatásaik gyümölcseként, de a szülőváros felé menet melléjük szegődött egy jó kiállású, máriás lelkű fiatalember, akit Jeannak hívtak. Az ifjú, készségesnek mutatkozott a kemény és lemondásokkal teli, az Istennek felajánlott engesztelő életre – valami olyanra –, mint amit Grignon atyáéktól látott és a missziók alkalmával.
     A Montfort la Cane feletti dombon találtak egy elhagyatott, kis remetelakot a szintén romos Szent Lázár kápolnácska közelében. Szentünkön látszott, hogy tervei vannak vele, és ha az új fiú szándékai komolynak bizonyulnak, hárman már könnyebben rendbe hozhatják. Egyenlőre azonban nem maradtak ott, Dinan felé vették útjukat.
     1706. Mindenszentek hűvös reggelén végre elindultak a 26 kilométernyire fekvő városka felé, melynek főplébániájára érve, épp egy papi tanácskozás közepébe csöppentek. Ennek haszna az volt, hogy Grignon atya csatlakozhatott a készülő népmisszió munkabeosztásába. Őrá bízták a gyermekek és a helyi katonaság oktatását. Ám Ő ezen felül rendre látogatta a város elesettjeit is, amint már szokása volt.
     Az emberek errefelé is egyre többet kezdtek beszélni a montforti misszionárius személyéhez fűződő csodákról. Híre kelt, hogy csodálatos kenyérszaporítással megvendégelt vagy fél-falunyi szegényt.
     Egy asszonynak – akit feloldozott tévelygéseiből –, sokáig ragyogott a tekintete. Az pedig, hogy betegeket gyógyított, egyenesen hiszterizálta a tömegeket. És épp ez, mely egyre gyakoribb elvonulásra késztette szentünket. Mindenáron igyekezett távol tartani magát a dicsőségtől, s ezért még több sanyargatást és penitenciát rótt magára. Részint, hogy önfegyelmet merítsen, másrészt pedig, hogy több kegyelmet esdjen ki Istentől a lelkek javára. Ez azonban szentünknek sem sikerült mindig, mert az embereknél sajnos gyakran más az elmélet és más a gyakorlat!
     Egy estébe nyúló misszióból hazatérőben az egyik sikátor zugában egy nyöszörgő, kar nélküli leprásra lettek figyelmesek.
     „Uram, Jézus!” – sóhajtotta Lajos atya és a szerencsétlent karba véve, nyomban visszatért előadásuk előző színhelyére. Zörgettek, de a gazdag ház tölgyfa kapuja zárva maradt.
     Ó, mennyire figyelték az Úr Igéit, melyet tolmácsoltam nekik jó példákkal! Ó, mennyire fogadkoztak, hogy ezentúl…! – kesergett az atya, majd indulatosan így kiáltott:
     Nyissátok ki Jézus Krisztusnak! – de semmi életjel sem mutatkozott. A ház olyan volt, mint egy „meszelt sír”!
A nyomorultat haza vitték szállásukra és egész éjjel virrasztottak felette, míg Grignon atya karjaiban ki nem lehelte lelkét.
    Jellemző példa volt ez, úgy egyes emberek magatartására, mint szentünk hozzáállására. Az emberi roncsban is, – mint minden szenvedőben – Urát, Jézust látta!
    A Dinan-i misszió – miként máshol is – nem csak „lelki malasztot” adott a rászorulóknak, hanem a Lajos atya ügyes szervezésében itt-ott beindított leveskonyhák sok szegénynek biztosítottak forró „testi” segítséget is!
     Az erőt, melyre folyamatosan szükségük volt, reggelente „szerezték” be. A hajnali misék után hosszasan üldögéltek a templom csendes mélyén.

   Teljes nevén Montforti Grignon Lajos Mária 1673. január 31-én született a bretagne-i Montfort-la-Cane-ban (ma: Montfort-sur-Meu). Apja kispénzű jegyző volt, akinek húsz évi házassága alatt 18 gyermeke született. Lajos a legidősebb volt az életben maradt testvérek közül.
      Apjától örökölte annak heves vérmérsékletét, ezért már egészen kis korától gyakorolta az önuralmat.
      Húszévesen, a középiskola befejezése után, kiváló ajánlásokkal elindult Párizsba, hogy teológiát tanuljon. Útközben egy koldusnak odaadta kabátját, egy másiknak a pénzét, egy harmadikkal pedig ruhát cserélt, majd térden állva megfogadta, hogy életében nem kíván birtokolni semmit és egészen a gondviselésre hagyatkozik.
A szakadt, istállószagú fiút ezek után nem fogadták be a Sorbonne-on, hanem egy kisebb papneveldébe irányították. Ez viszont szerencse volt, mert ez a közösség mentes volt a janzenizmus és a gallianizmus eretnekségeitől, ezért Lajos ezt a tiszta közeget isteni jutalomnak tekintette.
     Elöljáróinak engedélyével szeminarista társaiból elkezdte szervezni a „Jézus rabszolgái Máriában” társulatot. Kiváló beszédkészsége ellenére zárkózott és hallgatag volt, mivel a világi társaságban képtelen volt feltalálni magát.
     Rendkívül szigorú időbeosztással naponta négy órát imádkozott, kettőt olvasott, kettőt (!) aludt, a többit tanulással töltötte. Engedelmességét és önmegtagadó, áhítatos lelkületét rendszeresen félreértették, szavait félremagyarázták, ezért többször is megrótták nyilvánosan, ám a büntetéseket sértődés nélkül, „Áldott legyen az Isten!” felkiáltással fogadta.
     1700. június 5-én, 27 éves korában szentelték pappá. Mindenképpen „máriás pap” akart lenni, fő célja a papokból álló Mária Társasága missziós rend létrehozása volt. A domonkos harmadrend tagja lett; tanításainak középpontjába a keresztre feszített Jézus alakját és a rózsafüzért állította.

„A rózsafüzér a legbiztosabb és leghatékonyabb eszköz nagy kegyelmek elnyerésére. Semmiféle nagy dolgot sem valósíthat meg az ember, ha nincs mögötte támogató imaháttér!” ‒ vallotta, és betegek egy kis csoportját gyűjtötte maga köré, hogy imáikat és szenvedéseiket felajánlva esdekeljék ki Isten kegyelmeit a földre. Ők voltak a Bölcsesség Leányai, akik vezetője egy vak asszony lett. Az eladó sorban levő lányoknak megalapította a Szüzek Társulatát, külön lelkigyakorlatokat tartott nekik.

     „Tökéletes Mária-tisztelet” című munkája híven tükrözi, hogy a reformáció terjedésének korában Mária palástja alá akarta összegyűjteni a hívő népeket, hogy megóvja őket a tévtanításoktól. Rendkívül sikeres hitszónok volt, akinek lelkigyakorlataira tömegek tódultak. Sikereivel sok ellenséget szerzett magának, az egyházban mind többen nézték féltékenyen népszerűségét: a janzenisták és a reformátusok egyaránt megpróbálták munkáját ellehetetleníteni, mi több - több alkalommal is meggyilkolni! Írásait, értekezéseit el kellett rejteni.
     Évekig egy kórház lelkipásztoraként dolgozott, de elbocsátották és évekig megalázó szegénységben nyomorgott egy fagyos, lépcső alatti odúban, ahol a bencés nővérek látták el élelemmel. Lelkigyakorlatait betiltották ‒ sőt, később már azt is, hogy misét celebrálhasson. Hatalmas lejárató rágalomkampányt indítottak ellene. Mindez nem keserítette el, sőt szíve telve volt örömmel, mert a máriás lélekkel felajánlott szenvedést mérhetetlen értéknek tartotta.
     Felkereste Avranches püspökét, hogy felajánlja neki szolgálatait, ám ő az egyházmegyéjében mindenféle papi tevékenységtől eltiltotta. Végül egy mérgezett leves okozta legyengülését, majd lassú halálát 1716. április 28-án, Saint-Laurent-sur-Sèvre-ben. Sírja is itt található.
     1888-ban avatták boldoggá, 1947-ben szentté (XII. Piusz pápa).
     Ünnepe április 28.

Forrás: A szerkesztő Szűz Mária Apostola c. könyve.

3 perc 20 mp https://youtu.be/E2Ubz9LZS0I

Virágok a Golgotáról
     Az 1970-es, 80-as évektől számos tudományterület szakemberei az akkori technikai eszközök segítségével komplex vizsgálatokat végeztek a lepel anyagával, és az azon látható alak vizuális, anatómiai és egyéb jellegzetességeivel kapcsolatosan. A lepel anyagából 49 növényi spórát sikerült kimutatni, ezek közül 14 csak Palesztinára jellemző, és ebből további 8 olyan halofita endemikus faj, amely kizárólag a Holt-tenger és Jeruzsálem környékén honos. Az 1999-ben St. Louis-ban megtartott 16. Nemzetközi Botanikai Kongresszuson tovább árnyalták az addig megállapítottakat; két faj csak és kizárólag a Jeruzsálem-Hebron régióban él.

A töviskorona virága
     A kutatók szerint az egyikből, a Gundelia tournefortii fajnevű tövises növényből készülhetett az a süvegszerűség, amely az alak homlokán és fejtetején kimutatott szúrt sérüléseket okozta. Avinoam Danin, aki a jeruzsálemi Héber Egyetem botanika professzora, Uri Baruchhal, az Izraeli Régészeti Főfelügyelőség pollen szakértőjével együtt olyan, március-áprilisban nyíló virágokat azonosított, amelyeket megállapítása szerint ebben az összeállításban egyedül a Jeruzsálem és Hebron közötti területen szedhettek. Megállapították, hogy ezek közül az egyik pollen gazdája napszakosan csak délután 3 és 4 óra között nyílik. ( Az evangélium szerint Krisztus délután három óra körül halt meg, és a közeledő ünnep miatt, a testét rögtön levették a keresztről, és a halotti gyolcsba csavarták.) A lepel vándorlásáról szóló történelmi forrásokat a pollenvizsgálatok is megerősítették; anatóliai és dél-francia területről származó növényi polleneket sikerült még kimutatni a Jeruzsálem környékiek mellett.
     2007-ben a hologram-készítés érdekes felfedezést tett lehetővé. Bernardo Galmarini megállapította, hogy a leplen látható kép bizonyos helyeken hiányos, vagyis nem tartalmazza a kép többi részénél meglévő háromdimenziós információt. A szakértők feltételezik, hogy a kép létrejöttét nemcsak a vér, hanem a temetéshez használt virágok is meggátolták, ez indokolhatja a kép és a hologram folytonossági hiányait.
     Peter Soons a mesterhologramot tanulmányozva azt is észrevette, hogy a leplen látható férfi nyakán, a szakáll alatt egy ovális, kemény tárgy látható, kidomborodó héber betűkkel. A kutató három betűt – cádi-álef-nun – azonosított, amelyeket összeolvasva a c’n szót kapta. Ernest Klein héber etimológiai szótára szerint a c’n szó nyájat alkotó bárányokat, kecskéket jelent; egyetlen más jelentése van, amely csak egyszer fordul elő a Bibliában. „Mózes összehívta Izrael véneit mind, és így szólt hozzájuk: ‘Menjetek és szerezzetek bárányt családjaitok számára, és vágjátok le mint húsvéti áldozatot.’” (Kiv 12,21). Itt – és az egész Bibliában egyedül itt – a c’n szó húsvéti bárányt jelent (amire a héber szöveg egyébként másik szót használ). Ha valóban ez a szó olvasható a leplen látható férfi nyakában viselt tárgyon, az megerősíti a feltételezést, hogy a lepel a Názáreti Jézus testét takarta – írja Petrus Soons. A tudóscsoport azt is megállapította, hogy továbbra sem ismerjük azt a technikát, amivel ez a különleges tulajdonságokkal bíró, csak az anyag felszínén kirajzolódó kép készülhetett, így továbbra is megerősítést nyert a lepel természetfeletti eredete. (Forrás: wikimedia.org és a Magyar Kurír)

Kivetett koldusként

     1706. október 13-a volt, mikor elindultak a szülőváros felé. A fiút lelkesítette a dinani út, mert Lajos atyától már hallott Boldog Alán kegyhelyéről, aki 47 évet élt és Dinan-ban halt meg 1476-ban mint a Rózsafüzér Apostola. A szülőváros viszont még inkább megörvendeztette szívét, remélve, hogy majd találkozhat olyanokkal, akik mesélnek valamit mestere gyermekkoráról. Nem egészen így történt! Egy eldugott, kis faluban, Montforttól 5 km-re kerestek szállást, La Bachelerayeban, ahol az idős dajka, Andrea mama lakott. Végtére is a fiú ennek még jobban örült, ám kemény sorsuk váratlanul itt is utolérte őket. A takaros háznál, melynek ajtaján – mint ismeretlen vándorok – kopogtattak, nem a szeretett dajka nézett ki, hanem morózus veje, aki „rövid úton” elzavarta a „koldusokat”. Mathurin magyarázkodó szándékát Grignon atya mosolyogva leintette. Nem volt mit tenniük, mint a falu legszegényebb emberéhez – Pierre bácsihoz – bezörgetni, aki szívélyesen megosztotta velük szerény hajlékát.
     Rövidet, de nagyon mélyet aludtak a szobácska padlóján. Reggel azonban ragyogó napsütésre és éles hidegre ébredtek, mely a tárva nyitott ajtón dőlt befelé.
     Az udvaron tucatnyi asszony sopánkodott: „Istenem milyen szégyen, hogy pont Pierre bácsinál kellett megszállniuk! Ó, ha tudtuk volna…” stb. Az öreget ugyanis egész éjjel nem hagyta nyugodni vendégének kiléte, mígnem gondolataiban sikerült beazonosítani a 12 éves, jóságos Grignon fiú arcvonásait. Hajnalban, mikor vendégei számára tejet ment kéregetni a szomszédokhoz, bizony eldicsekedett megtisztelő vendégeivel. A hír persze percek alatt körbe szaladt a falun. Az udvaron ott volt Andrea mama is aki majd elsüllyedt szégyenében, hogy épp akkor kellett szomszédolnia!
     Mindenki magához akarta hívni Isten szegénykéit, a megtiszteltetés végülis a dajkáé lett, nem túl sokáig! Még aznap délben elindultak Montfort la Caneba.

3 perc 50 mp  https://youtu.be/ZNoezFdOoLg

Ahogy a Szűzanya tenné

     Újra az utcán voltak. Az atya arcán valami fájó zavartság látszott, majd megszólalt:
– Tudnod kell fiam – fordult Mathurin felé –, a leves a gyengém, édesanyámé meg különösen! Talán ez az egyetlen földi öröm, mely böjtjeim közepette valaha is kísértésbe tudna ejteni! Lehet, hogy egyszer a leves lesz a végzetem…! – mondta elgondolkozva, aztán hirtelen más témára váltott: – Néha magam is zavarban vagyok, hogy mikor cselekszem helyesen! Jóllehet tudva-tudom – amit hirdetek is –, hogy valójában „minden cselekedetünket úgy kellene végeznünk, ahogy a Szűzanya tette volna, vagy tenné. Ezért kell fontolóra venni mindig az erényeit, melyeket földi életében gyakorolt, főleg: élő hitét; mellyel habozás nélkül hitt az Angyal szavának, és hitt hűséges kitartással egészen a Kereszt tövéig, de azt követően is maradéktalanul!
Mélységes alázatosságát; mert tudott visszavonultan hallgatni, mindenkihez kedves volt és mindig az utolsó helyet választotta!
Egészen isteni tisztaságát; mert Hozzá hasonló még nem volt és sohasem lesz az ég alatt. Többi erényéről nem is beszélve! – magyarázott komolyan Lajos atya, majd még hozzáfűzte, mint aki korántsem elégedett önmagával: – Ismétlem, nem feledhetjük, hogy Szűz Mária, Istennek egyetlen formája, melyben kevés fáradtsággal és rövid időn belül kialakulnak Isten képmásai. Az a lélek, mely ezt a Formát megtalálja és abban elmerül, hamarosan átalakul Jézus Krisztusba, aki maga is e Formában testesült meg!” Ezért mondom, hogy Máriával, Máriában kell élnünk és működnünk, hogy mi magunk is átformálódjunk!
     Mathurin csak nézett. Bár értette az elhangzottak igazságát, azt azonban kevésbé, hogy mért is mondta mindezt mestere. Mintha magyarázkodott volna? De miért? Erre nem volt semmi oka! Bizonyára valami többet is akart vagy vágyott, melyet lemondásból mégsem tett meg?! Ó, mennyire szereti az édesanyját! De vajon – Lajos atya tanítása szerint – a Szűzanya is így viselkedett volna Grignon mamáéknál? – értetlenkedett magában. – A benső, tiszta érzelmeit tekintve bizonyosan! – válaszolta meg saját gondolatait a fiú.

3 perc 20 mp   https://youtu.be/Zs1xZTB36BA

Az édesanya levese

     Annak ellenére, hogy az atya idős szülein kívül még a pap nagybácsi is Rennes-ben lakott, mégis a Kálvária plébánián szálltak meg.
     A helyi papság meghívásai folytán két hét zsúfolásig volt missziós munkával. Szentünk megállás nélkül prédikálhatott a templomokban és a város két szemináriumában. Mathurin, aki mindenhol képecskék és a maguk kötötte rózsafüzérek árusításával volt elfoglalva, olyan jól érezte magát, hogy örökre ott maradt volna. Sejtette azonban, hogy mestere úgyis nyugtalan marad mindvégig életében, míg meg nem nyugszik Üdvözítő Istenében.
     A Grignon szülőknél tett látogatásaik minduntalan rövidkének bizonyultak. Bár idejük valóban szűkösen volt, ám Lajos atyában mintha lett volna valami szándékos lemondás. Pedig az öregek mindannyiszor kitörő örömmel fogadták őket, s Grignon mama hajlott, öreges-fájós dereka ellenére gyorsan el tudta készíteni fia kedvenc levesét, melyre Lajos atya meg is jegyezte az asztalnál:
– Ezt a levest senki sem tudja ilyen jól elkészíteni, mint Édesanyám!
– Ó, kisfiam! Pedig hányszor volt, hogy ezt ettük napokig! – sóhajtott a mama. – Szedjél még fiacskám!
– Tudja meg Édesanyám, hogy ez a csodás íz mindig a földi életem boldog emléke marad, ön pedig drága Anyám…, Ön pedig az én földi mennyországom…! – szólt Lajos atya és majdnem könny szökött a szemébe.
– Ugyan már fiam! – vágott közbe az eddig hallgató apa. – Hol vagy te még az emlékezésektől! Fiatalember vagy még, bár kissé nyúzott. Persze nem kellene annyit vállalnod. Van még rajtad kívül pap éppen elég!
     Az édesapa „fonákul felfogott” megjegyzése a régi időket idézte. Szentünk azonban forrón megölelte apját, de hajlotthátú, ősz édesanyjával – akihez kissé le kellett hajolnia –, alig tudták elereszteni egymást. Szedelőzködtek, s a hosszas, ígérgetésekkel teli, nehéz búcsú percei lassan akartak elmúlni.

3 perc 20 mp  https://youtu.be/Wd8A6wyPkhs

Mont Saint Michele

     1706. szeptember 25-e volt, mikor Angers felé vették útjukat, gyalog, amint náluk már szokásban volt. Harmadnap kora délutánján már messziről megérezték a sós tengeri szél illatát. Mikor aztán először pillantották meg a végeláthatatlan óceánt, a fiúnak könnybe lábadt a szeme. A szűnni nem akaró, a fövenyt szüntelenül ostromló tajtékok, a végtelenség és az emberi kicsinység érzetét keltette bennük. A szemből fújó tengeri szélben, Mathurin csak hebegni tudott, nagy nehezen azonban kiszüremkedett torkán az áhítat: „Tenger neve Mária!” – és mintha hallotta volna a hullámok ismétlős válaszát: „…Jézus az Ő Szent Fia.., Jézus az Ő Szent Fia..!” Mintha Lajos atya is hallotta volna, nagyot nyelt, s a markában szorongatott parti homokot szórva, szélnek eresztette, mely csillogón tűnt el a semmibe. Ekkor végre ő is megszólalt kissé aggodalmaskodva:
– Mennünk kell, ha többé-kevésbé száraz lábbal akarunk átjutni a szigetre, mert lassan jön a dagály! – s hosszú fekete haját arcába csapta a szél.
– Atyám! – szólt a fiú –, végülis ez sziget vagy sem, hiszen nem vagyunk mi Mózes!?
     Lajos atya jót derült az egyébként logikus felvetésen és ekként válaszolt:
Úgy mondják, hogy 1300 éve sziget, mivel akkor süllyedt meg s most is csak dagálykor veszi körül a tenger. Különben egy kis szerencsével járható egy kicsiny földsáv. Egyébként, azelőtt pogány temetkezőhely volt, de misztikuma nem ebből ered, hanem Avranches püspökének, Szent Aubert éjszakai látomásaiból. Neki ugyanis álmában többször megjelent Szent Mihály arkangyal kérve, hogy építsen kápolnát a szigetre. A püspök még másodjára sem hitt az álombéli jelenésnek, míg az Angyal harmadszorra fejen nem koppintotta!
– Jellemző! – mondta kuncogva Mathurin.
     Az atya kissé rosszallóan nézett rá de megrovására már nem került sor, mivel átértek a két kilométeres gázlón. A jó bencés barátok kitörő örömmel fogadták a vándorokat és a szeptember 29-i ünnepi misén, Grignon atya volt a főcelebráns.
     Tizenöt napig maradtak a bencés kolostorban és mindkettőjükre maradandó hatással volt az ódon erőd valóban misztikus légköre.
     Grignon atya missziójára naponta nagyobb csoportok jöttek a szárazföldről is. Az atyáék végülis egy rozoga halászbárkán távoztak a szigetről. A fiú viccesen meg is jegyezte: „na, így legalább nem néznek bennünket kalóznak!” Szentünk, mosolyogva csak ennyit szólt:
– A kalózok majd jönnek fiam, mi viszont máris indulunk Rennes-be de előbb betérünk még Montfort-ba, onnan pedig Dinan-ba.
     Mathurin egy szót sem értett mestere megjegyzéséből, különösen, ami a kalózokat illette. Bár alaposan benne voltak az esős őszben, mégis örült. Elindultak.

A feltámadás néma tanúja
     Senki sem látta a feltámadás pillanatában Krisztus testét, melyet a sírba tétel előtt egy 4,36 méter hosszú és 1,10 méter széles vászonba tekertek. Ez a halotti lepel egyszerre volt lepedő, lepel és szemfedő, mely alulról és fölülről is beborította a halott testet.
     A közel 100 éve tartó különböző szakmai vizsgálatok egyre inkább a torinói lepel hitelességét bizonyítják. Ezeknek a vizsgálatoknak köszönhetően a lepel a keresztény világ egyik leghíresebb ereklyéjévé vált, a tudósok pedig ámulva állnak Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának „fényképe” előtt. A vizsgálatokból ugyanis kiderül, hogy a lepelben eltemetett férfit keresztre feszítették, akinek teste negatív, vére pozitív lenyomatot hagyott a leplen. Ezt az értékes ereklyét ma Torinóban őrzik. Az U.S. Air Force Academy tudósai J. Jackson és E. Jumper ismerték fel, hogy a leplen látható lenyomat háromdimenziós. Többször elvégzett részletes vizsgálataik során megállapították, hogy a tudomány nem tud hasonló képet előállítani, és az is kizárt, hogy egy hamisító ilyenre képes lett volna. A lenyomatot nem ecsettel festették, ilyen technika nem létezik, tehát nem emberi alkotás. Nincsenek rajta irányvonalak, mint bármely kép vagy rajz esetében.
     Nagy rejtély, hogy a lenyomat színe ugyan sárgásan áttetsző, nem találtak rajta pigmentet, festéket, sem színezék anyagot. A pamutfonal azonban csak a külső részen sárgult meg kis mértékben, ugyanis kiderült, hogy az egy fonatban lévő körülbelül száz szál közül csak 2-3 szálnak változott meg a színe. Lenyomat tehát csak a fonatok felszínén keletkezett, de nincsen a fonál belsejében.
     25 különböző laboratóriumi módszerrel próbálták meg eltávolítani az egyes fonalakról az elszíneződést, de sikertelenül. Tudományosan bizonyított tény tehát, hogy a leplen található lenyomatot sem lemosni, sem kifehéríteni nem lehet. A háromdimenziós lenyomatnak köszönhetően a tudósok két pénzérmét ismertek föl a lepelben eltemetett ember jobb és bal szemén. A jobb szemen található érme egy lepton lituus, melyet Kr. u. 32-ben, Poncius Pilátus idejében vertek. A bal szemen pedig egy olyan érmét ismertek fel a tudósok, melyet Poncius Pilátus 29-ben veretett Julia, Tiberius anyja tiszteletére. Ez egy újabb bizonyíték a Lepel származásának idejére vonatkozóan, a pénzérmék szemre helyezése pedig egy ókori zsidó szokás volt.

(Forrás: SZERESSÉTEK EGYMÁST folyóirat 1/2007)

(folyt.)

     Szent György 270 körül született, és 303. április 23-án halt meg. A világegyházban április 23-án ünneplik, országunkban április 24-e az ünnepe. Egyházunkban sajnos a történelmi létezését kétségbe vonták, de a liturgiai naptárból nagy népszerűsége miatt nem törölték!
     Római kori katona volt. Szentté avatását a legtöbb keresztény egyház elismeri, de a katolikus egyház majdnem törölte a szentek sorából, mert kilétét nem látta egészen bizonyítottnak.
Azonban a nevéhez fűződő számos csoda elegendő bizonyosság létezésére. Nem véletlen állíttattak tiszteletére számos templomot, Magyarországon, és külföldön. Anglia, Oroszország és emellett több ország, város védőszentjeként tartják számon. Különösen is az ortodox egyház tiszteli, sok ikon örökíti meg alakját.
Egyike a leghíresebb katonai szenteknek. Leginkább a sárkányt legyőző lovag képében ismerik, főképpen festményeken, szentképeken ábrázolják így. A tizennégy segítő szent soraiban ott van Szent György is. Rendkívül sok legenda fűződik személyéhez. Úgy tartják számon, mint a hit védő pajzsát, aki legyőzi a démonok uralmát, és a gonoszt mindennemű alakjában megsemmisíti.
     A legismertebb legenda szerint egy várost sanyargató sárkány karmaiból mentette meg a királylányt. Először egy keresztet vetett, majd lándzsájával átszúrta a sárkányt. Hatására a király és az egész város megtért.
     Előkelő kappadókiai családból származott. Diocletianus császár alatt lépett katonai szolgálatba. Kiváló kardforgató képességének és sok más tulajdonságának is köszönhetően hamar magas pozícióba jutott. Ám amikor a császár a keresztényeket üldözni kezdte, György már mint keresztény, lemondott hivataláról és a császár ellen fordult. Emiatt börtönbe vetették, és miután a legkegyetlenebb kínzások ellenére épen maradt, és nem bírták őt hitétől eltéríteni, 303-ban lefejezték.

Sárkányölő Szent György, könyörögj érettünk!

Mindent Jézusért!

     Mathurin, mint aki rásejtett valamire, hunyorogva megkérdezte:
– Atyám, a mi vállalásaink csak most életünkben érvényesítik kegyelmi hatásukat, vagy lehetséges, hogy halálunk után is?
     Szentünk arca szinte fényre derült – s mint aki a jövőt látja – úgy magyarázott útitársának:
– Fiam, nemhogy életünkben, de évszázadokkal később, még a huszadik században is hatása lesz munkásságunknak, sőt! – legyintett elnéző mosollyal.
– De az túl messze van és mi már réges-rég a sírban leszünk atyám! – mondta a fiú hitetlenkedve.
– Nem számít! Isten kegyelme folytán te és én tudunk árat fizetni a jövő nemzedékért, akik általunk ismerik majd meg a tökéletes Máriatiszteletet. És ezek az emberek majd mind hálásak lesznek munkálkodásunkért!
     Mathurin testvér, ragyogó arccal lelkendezett:
– Igaza van atyám! Ilyen célokért valóban érdemes mindent elviselni, végtére is részt vállalhatunk Jézus megváltó munkájában!
     Lajos atya meglepetten nézett a fiúra, úgy érezte, hogy talán ezt már „nem is magától mondta”.
– Bizony igaz, testvérem! – válaszolta.
     Rájuk esteledve egy csöndes kis faluba Saumurba értek, s az ablakokon kiszűrődő pislákoló fények bizalmasan kacsintgattak a két megfáradt vándorra. Grignon atya oly határozottsággal mutatott a templomtorony felé, mint aki hazamegy. Egy régi pap barátját zörgették fel, aki lámpással kezében, kulcsokat zörgetve – jövök már – morgásokkal csitítgatta éjszakai alkalmatlankodóit. Amikor azonban hosszas hunyorgás után végre felismerte hajdani szeminarista társát, határtalan örvendezésre fakadt. Példás vendéglátásban volt részük, s az éjszakába nyúló asztal melletti beszélgetés során Mathurin megfigyelhette Lajos atya fájdalmat leplező arcvonásait. Miként várható is volt, reggelre csúnyán bedagadtak a lábai. – „Ez az ember saját magát kíméli a legkevésbé!” – állapította meg magában sajnálkozón.
     Másnap, kikészített meleg reggelire ébredtek, vendéglátójuk azonban nem volt sehol! Mint hamarosan kiderült, már pirkadatkor átment a közeli Gondviselésről nevezett Szent Anna Nővérekhez, hogy aznaptól bejelentse a „híres montforti misszionárius” 8 napos lelkigyakorlatát.
     A misszió végeztével Lajos atya máris szedelőzködött, s odaszólt Mathurinnak:
Igyekeznünk kell fiam, mert Szent Mihály napjára már Mont Saint Michelen kell lennünk!
     A fiút meglepte ez a hirtelenség. Örült is meg nem is, hisz’ mindig vágyott, hogy lássa a tengert, Saint Michel titokzatos várát pedig kiváltképp. Egy kívülálló számára nyilvánvalónak tűnt volna, hogy – bár Mathurin szívét égette a „lélekmentés csillapíthatatlan vágya” –, mégis mindannyiszor ahelyütt maradt volna végleg, ahol „sikerük” mutatkozott. Így volt ez Saumurban is, ahol elbűvölte őt az apácák áhítatos éneke és a nép őszinte nyitottsága.      Ó, már hány helyen mondta volna: „Jó nekünk itt lennünk, verjünk sátrat!” De Lajos atyát minduntalan sürgette valami „telhetetlenség”. Mintha mindenkinek a szemébe akarta volna mondani: „Testvér! Jézus érted is szenvedett a Kereszten! Legyél tehát hű keresztségi fogadalmadhoz és ne félj, mert van nekünk Édesanyánk az égben! Köszöntsd tehát naponta Jézust és Máriát a Szent Rózsafüzérben!” Talán ez az apostoli indíttatás az, mely valamennyiünket arra kellene késztessen, hogy szüntelenül apostolkodjunk és mentsük a lelkeket, nehogy a Mennyország Kapujában majd azok vádoljanak bennünket akiknek nem szóltunk! – Ez a gondolat újabb elszántságot adott a fiú lelkének, s megadóan bólintott: „menjünk!”

KILENCEDIK NAP

    „Ma az elhidegült lelkeket vezesd hozzám, s merítsd őket irgalmam mélyébe. Ezek sebzik meg legfájdalmasabban a Szívemet. Az Olajfák hegyén az ilyen elhidegült lelkektől idegenkedett leginkább a lelkem. A hideg lelkek miatt mondtam: ’Atyám ha lehet, vedd el tőlem a kelyhet, ha ez a te akaratod!’ – E lelkek utolsó esélye, irgalmamhoz való menekülésük lehet!”

   Legirgalmasabb Jézus, ki magad vagy a tiszta irgalom! Irgalmas Szíved hajlékába vezetem a kihűlt lelkeket. Ó bárcsak felengednének tiszta szereteted tüzétől e megkövült lelkűek, akik hasonlóak a holt lelkekhez, s méltán keltenek undort Benned! Ó jóságos Jézus! Irgalmad végtelen hatalma vonzza őket forró szeretetedhez, hiszen Te mindent megtehetsz.

   Miatyánk… Üdvözlégy… Dicsőség…

   Örök Atya! Tekints irgalmasan az elhidegült lelkekre, akik be vannak zárva Jézus legirgalmasabb Szívébe! Irgalom Atyja, könyörögve kérlek Fiad keserves kínszenvedéseire és háromórás haláltusájára a kereszten, engedd, hogy ők is dicsérjék irgalmad mélységét. Ámen.

Holnap lesz az Irgalmasság Vasárnapja!

JÉZUSOM BÍZOM BENNED!

Prágai Szent Adalbert (956-997)               

A cseh származású Szent Adalbert szülei fogadalmat tettek, hogyha megszűnik gyermekük rossz egészsége, akkor felajánlják Istennek. Adalbert fiatalon lett Prága püspöke, de 988-ba n otthagyta a helyét, mert hiábavalónak látta lelkipásztori munkáját az adott körülmények között. Eredetileg Jeruzsálembe készült, de Rómában megállt, ahol négy éven keresztül visszavonult életet élt egy kolostorban. Visszatérésekor Magyarországon Szent István királyt ő részesítette a bérmálás szentségében. Maga többször járt Géza fejedelem udvarában, s szívélyes kapcsolatot alakított itt ki. Adalbert társai, tartva III. Ottó ellenpártjának a bosszújától, Magyarországra jöttek, ahol Pannonhalmán Géza fejedelem, majd Szent István támogatásával monostort építettek. Szent Adalbertet 997-ben miseáldozat közben ölték meg a pogány poroszok, akik közé téríteni ment. Több lándzsaszúrással kivégezték, majd lefejezték. Testét előbb a gnieznoi katedrálisban, majd 1036-ban Prágában temették el.

( Forrás )

Fizetségek a lelkekért

     A nyári hőség ellenére, alig pihenve igyekezett hazafelé, erőltetett menetben. Lábai alig bírták az iramot és egyre inkább sántított. Augusztus 25-én, szent patrónusának ünnepén érkezett a Poitiers előtt 8 km-re fekvő Ligugé-be. Legnagyobb meglepetésére, már itt találkozott Mathurin testvérrel aki szomorú hírekkel várta, főleg a püspök hozzáállását illetően. A fiú szinte ijedten tekintett Lajos atyára, leromlott, nyúzott arcú lelkivezetőjére, aki nemcsak hogy megsántult, de legalább tíz évet öregedett.
– Fiam! – szólt az atya. – Miért nem a Vezeklők Kápolnájában vártál rám?
– Mert a Püspök kitiltott engem is! – volt a válasz.
     Most azonnal mennem kell a Főpásztorhoz – mondta Grignon atya, és rá se hederített Mathurin jóindulatú marasztalására.
     A Poitiers-i püspök a lehető leghidegebben fogadta hajdani elismert papját és azt a kijelentést tette, hogy „az atya több kárt okozott mint hasznot!” Elkeserítő szavait még tetézte, hogy megtiltotta misézését egyházmegyéjében, sőt azt 24 órán belül el is kellett hagynia!
     Lajos atya a szenvedő Krisztusára gondolt, az ártatlanul bántalmazott Üdvözítőre, aki türelmes volt ítélkezőivel szemben. Érezte, hogy neki is ezt kell tennie. Úgy gondolta, hogy a püspöknek tudnia kell mit cselekszik, mely bizonyára így helyes! Szentünk, azzal már elő sem hozakodott, hogy egy Apostoli Misszionárius lesz kitiltva az egyházmegyéből.
     Bár már végképp alig állt a lábán, újabb 30 km-es gyaloglást rótt magára, azonnal elhagyva a várost. Mathurinnak csak annyit jegyzett meg indokként, hogy „itt nem tudnánk reggel misézni”.
A fiú magán kívül volt. Milyen aggódással várta haza lelkiatyját, most meg szeme láttára hajtja magát a halálba. Lajos atya, mintha megérezte volna társa gondolatát, lelkendezve magyarázta:
– Fiam! Ez a megpróbáltatásunk sem véletlenül van. A Gondviselés küldte nekünk, hogy alkalmunk legyen érdemeket szerezni magunk és mások számára. Ajánljuk fel Égi Édesanyánknak, Ő majd biztosan a legrászorulóbb lelkek javára fordítja, hogy megmentse őket. Talán csak a Mennyországban fogjuk megtudni, hogy kiket mentettünk meg ezzel! Emlékszel még miről beszélgettünk? A felajánlásról és a felajánlottságról, arról, hogy Jézus rabszolgái leszünk Máriában. Ez a legnagyobb lehetőség, amit földi ember csak elérhet. De az ár? Az valóban nagy! Mindenesetre nagyon úgy látszik, Isten megengedi, hogy mi az elsők között legyünk, akik ezt fizetik magukért és másokért. Lehet, hogy sokan valóban nekünk is köszönhetik majd, hogy a kegyelem megérinti őket – magyarázta az atya, és látva a fiú csodálkozását, tovább folytatta – Persze fiam, nyilvánvaló, hogy a mi „fizetségeink” a lelkekért csekélységek lennének, ha fel nem ajánlanánk azokat Jézusnak az Ő végtelen érdemei mellé és épp az Istenanya keze által. Mert Máriával, mindent elnyerhetünk Istennél!

   Legirgalmasabb Jézusom! Te mondtad, hogy irgalmat akarsz, ezért irgalmas Szíved hajlékába vezetem a tisztítótűzben szenvedő lelkeket. Nagyon szereted őket, mégis eleget kell tenniük igazságod törvényeinek. A Szívedből kiömlő vér és víz oltsa ki a tisztítótűz lángjait, hogy ott is dicsőíthessék irgalmad erejét.

   Örök Atya! Tekints irgalmas szemmel a tisztítótűzben szenvedő lelkekre, akik Jézus irgalmas Szívébe be vannak zárva. Kérlek Szent Fiad keserves kínszenvedéséért és mindazért a keserűségért, ami legszentebb lelkét eltöltötte, mutass irgalmat azok iránt, akik igazságos tekinteted előtt állnak. Ne nézz rájuk másképp, csak legkedvesebb Fiad, Jézus Sebein keresztül, mert hisszük, hogy jóságod és irgalmad határtalan.

Az Apostoli Misszionárius

     A Pápa megkérdezte, hogy hány éves, és hogy valóban a lelkek mentésére szánta-e az életét? Grignon atya tömören válaszolt:
– Igen Szentatyám! Én harminchárom éves vagyok és ez a vágyam, kerül amibe kerül!
     Ekkor a Pápa áldásra emelte kezét és így szólt: „Akkor Fiam, térj vissza Franciaországba. Prédikálj, imádkozz és szenvedj ott. Ez a te hivatásod! Hazád épp elég nagy terület buzgóságod gyakorlására. Ne hagyd el! Dolgozz mindig teljes alárendeltségben annak a püspöknek, aki egyházmegyéjébe meghív. Ily módon Isten meg fogja áldani munkádat. És ne aggódj – mondta a Szentatya bátorítólag –, a janzenisták és a többi eretnekséget hirdetők, továbbra is nehézségeket fognak eléd gördíteni, de épp egy esztendővel ezelőtt adtam ki „Vineam Domini Sabaoth” kezdetű konstitúciómat, mely segítségedre lesz! Ám, te személyesen is nagyobb tekintéllyel térhetsz vissza hazádba, mert kinevezlek Apostoli Misszionáriusnak, ennek búcsúival felfegyverkezve! Csak arra ügyelj, hogy soha ne kérkedj e titulussal! Küzdj és dolgozz és én áldásomat adom rád…”
     Szentünk odaadással figyelte Krisztus földi Helytartóját s csalódás helyett nagy lelki nyugalom töltötte el. Milyen megnyugtató, hogy Őszentsége nem találta tévesnek misszionálási módszerét, a Mária-tisztelet hirdetését. Efölött még hatalmat is kapott, hogy a híveket pápai áldásban részesítse. A pápa ugyanis megáldotta azt a kis elefántcsont keresztet, melyet magával hozott s annak megcsókolásával, Jézus és Mária Szent Nevének hívásával teljes búcsút nyerhet bárki, még halála órájában is!
     Ó, Szépszeretet Anyja, most már örömmel megyek vissza, hogy Szent Fiadnak mentsem a lelkeket! – sóhajtotta.
     Grignon atya elefántcsont feszületét vándorbotjára erősítve, haladéktalanul indult hazafelé. Szívében az öröm és az aggodalom érzése váltakozott. Örömmel, mert Apostoli Misszionáriusként térhet haza és aggódva, mert nem tudta, hogy távolléte alatt változott-e a püspök megítélése iránta. Vajon engedélyt ad-e a missziós munkára, vagy továbbra is „nagyhatalmú tanácsadóira hallgat?

A Szikla

     Grignon Lajos atya úgy tervezte, hogy öt hónap alatt oda-vissza megjárhatja Rómát, és ez idő alatt csupán a Gondviselésre hagyatkozik. Koldulva szerzi meg táplálékát, szállását pedig csűrtől-csűrig, paplaktól-paplakig, templomtól-templomig próbálja megoldani. Egyetlen örömteli kivételt tesz magának, hogy meglátogatja az útjába kerülő nagyobb kegyhelyeket. Ráadásul útitársa is akadt egy spanyol fiatalember személyében, aki kikönyörögte, hogy legalábbis odafelé vele tarthasson.
     A fáradalmas zarándokút jól haladt, sok élményben és érdemben gazdagítva szentünket. Különösen Loretó hagyott maradandó kegyelmi nyomokat szentünk lelkén, mivel itt két hétig maradt és abban a kegyben részesült, hogy nap mint nap misézhetett a kis Názáreti Ház oltáránál. (A bazilikában mellékoltár őrzi szentünk látogatásának emlékét!) Ebből a lelkigyakorlatából többet merített, mint bármelyik másból. Aztán Assisi, Perugia, Viterbo! Festői szépségű városok. Mikor végre megpillantotta a Szent Péter bazilika kupoláját, sírva borult le a porba, s a hátralevő utat mezítláb tette meg.
     1706. június 6-án fogadta Grignon atyát a Pápa szentéletű gyóntatója Mgr. Giuseppe di Tomasi, a kiváló hittudós, aki nagyra értékelte Montforti Grignon Lajos tanítását és alkalmas fegyvernek tartotta azt a janzenizmus ellen. Ő ezen véleményéről tájékoztatta is XI. Kelemen pápát, aki ennek ismeretében, rendkívüli szívélyességgel fogadta a szentéletű zarándokot.
     Atyánk amint letérdelt a Szentatya elé, elővette rövidke latin beszédét, de alig kezdett olvasásába, mikor a Pápa vállára téve kezét, barátságosan felszólította, hogy beszéljen csak saját nyelvén. Lajos atya meglepődve tekintett föl s szeméből öröm sugárzott. Máris öntötte lelkéből hat évi papságának történetét, azt, hogy missziók és lelkigyakorlatok tartásával evangelizál, neveli a tudatlanokat és buzdítja őket nagy szerelme, a Boldogságos Szűzanya iránti tökéletes önátadásra. Elmondta, hogy azért hirdeti a valódi Mária-tiszteletet, mert úgy véli, hogy ezzel biztosabban irányítja az embereket Jézushoz, továbbá megszilárdítja a katolikus hitet az eretnekséggel, főleg a janzenizmussal szemben. Hogy legfőbb álma a Bölcsesség Leányai női és a Mária Társasága férfi rend megalapítása, mellyel fenti igyekezetét szeretné hatékonyabbá tenni. Végül még hozzá tette, úgy véli, Isten akarata, hogy inkább idegen földön legyen misszionárius, mint Franciaországban, végtére is ez a kérdés késztette erre a nagy útra; Keletre menjenek misszióba, vagy az Újvilág indiánjai közé?

A nagy zarándoklat

     Grignon atya most nem várt a válasszal:
Én fiam, Rómába zarándokolok, hogy egy nagy kegyet eszközöljek ki Őszentsége XI. Kelemen pápától. „Szeretném megnyerni az engedélyt testvér, hogy távoli misszióba mehessünk. Úgy gondolom, én és te sokkal több jót tudnánk ott tenni a lelkek javára, mint bárhol másutt.” Te pedig – mivel az utasítás rád nem vonatkozik –, amíg lehet itt maradsz a Vezeklők kápolnájában. Ha azonban másként alakulna, akkor visszaérkezésemig, valamelyik ismerős plébániára menj, ahol misszióztunk! – válaszolta Lajos atya határozottan.
     A fiúnak kiszáradt a torka, erőltette a nyelést, és szeme helyett a párás ablakon csordult le egy kanyargós leheletkönny.
     Az atya ahelyett, hogy pakolt volna, az asztalhoz ült és leveleket írt. Úgy gondolta, mivel a püspöki tilalom miatt az egyházmegye szószékein nem prédikálhat, talán nem vét az engedelmesség ellen, ha körlevélben mond búcsút azoktól az egyházközségektől, melyekben lelkigyakorlatokat tartott. Ezek a missziók egyébként oly hatásosak voltak, hogy még évszázadok után is fennmaradtak az általa bevezetett változások. Így írt: „Mivel a szent engedelmesség megtiltja, hogy személyesen szóljak hozzátok, írásban búcsúzom tőletek, mert gyalog Rómába zarándokolok. Az isteni Gondviselés útját keresem, segítsetek, hogy megtaláljam. Hatalmas ellenségeim vannak: a világban mindazok, akik nagyra becsülik és szeretik a múlandó, s veszendő dolgokat és akik megvetnek, kigúnyolnak és üldöznek engem. Az egész pokol összeesküdött romlásomra, és mindenütt ellenem ingerli a hatóságokat. Ezekkel szemben én nagyon gyenge vagyok és tudatlan, hogy egyéb hiányosságaimat ne is említsem. Semmi kétségem sincs azonban afelől, hogy mivel egyedül állok és szegény vagyok, már rég elvesztem volna, ha a Boldogságos Szűz és a jó lelkek imája – főleg a tiétek –, nem támogatott volna, és ki nem esdi számomra Istentől a beszéd adományát, vagy az isteni Bölcsességet, mely egyetlen gyógyírja gyengeségemnek és hatalmas eszköz ellenségeim ellen!
     Kérve kérlek benneteket, hogy ne lankadjatok az imában, és mindent tegyetek meg a hitélet fenntartására, a bűnök visszaszorítására vagy legalábbis kiengesztelésére. Épp ezért ne dolgozzatok ünnepnapokon! Szenteljétek meg az Úr Napját, s ne tartson nyitva egyetlen üzlet sem, jóllehet a pékek, mészárszékek és zsibárusok megteszik ezt, meglopva ezzel Istent. Ezért kérem a halárusok és mészárosok feleségeit és a többieket, adjanak továbbra is jó példát a városnak és így gyakorolják azt, amit a misszió alatt tanultak!
     Nyomatékosan lelketekre kötöm, hogy végezzétek a rózsafüzért mindennap, havonta legalább egyszer járuljatok a Szentségekhez! Tegyétek meg, amit meg is ígértetek, hogy kerülitek a trágár beszédet a családban, barátok közt és a munka közben. Nem fogok elmaradni az irántatok való imában és ti is kérjétek a Boldogságos Szűzanyát, hogy zarándoklatom Rómába Isten áldásával járjon..!” – majd további tanácsokkal és áldásokkal zárta lelkipásztori levelét, melyet több példányban lemásolt.
     Alig aludt valamit, s ennek ellenére amint kora reggel befejezte tisztálkodását és imádságait, fürgén övére kötötte nagy rózsafüzérét, tarisznyájába tette zsolozsmáskönyvét, elefántcsont feszületét, a kis Szűzanya szobrot, s magára öltve pelerinköpenyét, kézbe vette hosszú vándorbotját.

A tökéletes Mária-tisztelet 3

     Grignon atya elemében volt. Az elesettek számára felállíttatott egy püspökség alá helyezett menhelyet, melyben a gondozást néhány jólelkű nőre bízta. Mondanunk sem kell, hogy a janzenisták őrjöngtek ekkora siker láttán. Azokra a közszájon forgó hírekre, miszerint „Poitiers leghíresebb misszionáriusa” csodatevő karizmával rendelkezik, s hogy számtalan beteg mellett még a kormányzó feleségét Madam d’Armagnatot is meggyógyította, végső leszámolásra ingerelte őket.
     Hatalmas és szerteágazó rágalomkampányt indítottak Grignon atya ellen. Hazugságok özönével ásták alá becsületét, olyannyira, hogy végül a püspök bizalma is megingott iránta. „Akinek annyi az ellensége, ott valami igazság is lehet a vádak mögött!” – gondolta, és egész egyházmegyében betiltotta Lajos atya működését, még a misézést is.
     Szentünk épp lelkigyakorlatot tartott a Szent Katalin egyházközség apácáinak, mikor megkapta püspöke szűkszavú üzenetét. Majdnem elájult.
     1706. Nagyböjtje volt és lelkigyakorlatának tervezett pontjait még félig sem teljesítette. Összeszedve holmiját, Mathurin testvérrel azonnal hazaindultak. Egy darabig hallgatagon lépkedtek egymás mellett, végül a fiú törte meg a lelket dúló csendet, kérdő panaszával:
Miért engedi meg ezt az Isten?
     Lajos atya azonban csak lépdelt tovább, mint aki figyeli a fagyos kavicsok monoton surmogását, majd mégis megszólalt. Válasza alapos és bölcs volt, mely már rég kiforrhatott benne. Mathurinnak, mindenesetre pótolta az elmaradt többhetes lelkigyakorlatot.
     „Nem kell elcsüggednünk, mint a janzenistáknak. Ha Isten keresztet küld, kegyelmet is ad hozzá. Egyik kezével büntet, a másikkal simogat. Nem engedi meg, hogy erőnkön felüli kísértés érjen minket. Megmutatja kedvességét, segít minket hatalmas kegyelmével, melyet a kísértés és megpróbáltatás súlyosságához és tartalmához mér, és így mutatja ki hatalmát. Az Örök Bölcsesség akarata ez!
     A Bölcsesség megpróbáltatásokat küld barátainak, hogy méltóbbá tegye őket magához. Sokat kell küzdeniük, s ellentmondásokra, akadályokra találnak mindenben, bármibe is kezdenek. A Kereszt azok osztályrésze és jutalma, akik vágyakoznak az Örök Bölcsesség birtoklása után, vagy már elnyerték azt. Nem kell azonban félniük, mert a Királynő nem engedi, hogy erejükön felüli megpróbáltatások érjék őket, hanem annyi kegyelmet ad nekik keresztjeikhez, hogy azok örömmé váljanak számukra.
     A Kereszt diadalmaskodik Krisztussal! A Bölcsesség akarta ezt így. A Bölcsesség annyira egyesül a Kereszttel, annyira hozzá tartozik, hogy sem angyal, sem ember, sem égi-földi szellem nem képes elválasztani tőle. Kapcsolatuk felbonthatatlan, szövetségük örök. Soha nincs Kereszt Jézus nélkül, sem Jézus a Kereszt nélkül. A Bölcsesség halála, dicsőségessé tette a gyalázatos Keresztet, a szegénysége gazdagság, a fájdalma gyönyör és megpróbáltatásai kegyelmek! A Kereszt istenivé vált. Minden tisztelet és imádás fenn van tartva és kijár az Ő szeretett Keresztjének.
     A megtestesülés óta a Bölcsesség a Kereszt, és a Kereszt a Bölcsesség! Ahhoz, hogy részesüljünk az utóbbiban, el kell fogadnunk az előbbit. Az önmegtagadás, áldozat, szenvedés, elviselése vagy keresése a feltétele annak, hogy kiérdemeljük az igazi örömöt, az égi boldogságot!” – fejezte be Lajos atya.
     Mathurin testvér sokatmondón bólogatott, majd lelkivezetőjéhez fordult:
– Úgy gondolja atyám, hogy az utóbbi időben ért szenvedéseink érdemszerzők?
     Grignon atya kezét fiatal barátja vállára téve felelt:
– Természetesen testvér!
     Hazaértek. Bár a fiú nyelvéről még kéretzkedett az újabb mondat; „egy apostolutódtól azért felelősségteljesebb döntést várhatna az ember…!” – de hangot már nem adott e gondolatának, mást mondott:
Reggel, főpásztori utasításra, innen mennünk kell… de hová?

Valóban feltámadt, halleluja!

A tökéletes Mária-tisztelet 1

     Lajos atya e zárónapon csupán megismételte lelkigyakorlatának főbb tanításait, sokan mégis úgy érezték, hogy az előző napi eseményekre reagált, holott ez távol állt tőle. Ezek az Ő szavai:
„…Kell, hogy Jézus Krisztus a mi Megváltónk, igaz Isten és igaz ember, legyen minden áhitatgyakorlatunk végső célja és befejezése, különben hamisak lennének azok. Jézus Krisztus, az Alfa és az Omega, minden dolog kezdete és vége.
     Nem adatott az ég alatt Jézus nevén kívül más név, mely által üdvözülhetnénk. Üdvösségünknek, tökéletességünknek és dicsőségünknek Isten nem vetett más alapot, mint Jézus Krisztust. Minden épület, mely nem ezen a Sziklán nyugszik, homokra van építve és előbb-utóbb csalhatatlanul összeomlik. Minden hívő, aki nincs Vele egybeforrva, mint a szőlővessző a tőkével, leesik, elszárad és csak arra való, hogy tűzre dobják. Rajta kívül minden csak tévedés, hazugság, igazságtalanság, haszontalanság, halál és kárhozat. Ha ellenben mi Jézus Krisztusban leszünk és Jézus Krisztus bennünk, akkor nem kell félnünk a kárhozattól. (61)
     Ha tehát a valódi és igazi Mária-tiszteletet tanítjuk, ez csak azért történik, hogy Jézus Krisztus tiszteletét annál tökéletesebben megalapozzuk, hogy könnyű és biztos eszközt nyújtsunk Jézus Krisztus megtalálására. Ha a Máriatisztelet Jézus Krisztustól elidegenítene, akkor azt, mint a gonosz lélek csalását, el kellene vetnünk.(62) Itt egy pillanatra Hozzád fordulok, ó én szeretetreméltó Jézusom, hogy isteni Felséged előtt szeretettel elpanaszoljam, hogy a legtöbb keresztény, köztük még a legtudósabbak sem ismerik el azt a szükséges kapcsolatot, mely Közted és legszentebb Anyád között van. Te, ó Uram, mindig Szűz Máriánál vagy és Szűz Mária mindig Nálad van és nem lehet Nélküled, különben megszűnnék az lenni, aki.
     Ó, ha ismernék azt a tiszteletet és szeretet, melyben Te ebben a csodálatraméltó Teremtményben részesülsz, akkor egészen más véleményen lennének Rólad és Róla is. Ő oly bensően van Veled egyesülve, hogy a világosságot a naptól, a meleget a tűztől, sőt mi több, minden angyalt és szentet inkább elválaszthatunk Tőled, mint fenséges Anyádat, Máriát, mert Ő lángolóbban szeret és tökéletesebben dicsőít, mint minden más teremtményed együttvéve. (63)
     Nem nagyon meglepő-e látni, szeretetreméltó Uram, hogy legszentebb Anyádat illetően mekkora tudatlanság és elvakultság uralkodik a földön? Nem annyira a bálványimádóktól és pogányokról beszélek, akik nem törekednek arra, hogy Őt ismerjék, hiszen Téged sem ismernek; még az eretnekekről és szakadárokról sem szólok, akik nem törődnek legszentebb Anyád tiszteletével, minthogy Tőled és Egyházadtól elszakadtak; hanem azokról a katolikus keresztényekről, sőt köztük a tanítókról, akik bár arra hivatottak, hogy másokat az igazságra oktassanak, de sem Téged, sem legszentebb Anyádat nem ismerik, kivéve valami pusztán elméleti, száraz, terméketlen és közömbös módon. Ezek az urak csak ritkán beszélnek legszentebb Szűzanyádról és a tiszteletről, mellyel iránta viseltetnünk kell, mert attól tartanak, – mint mondják –, hogy az emberek visszaélnek vele és sérelmet követnek el Rajtad, ha legszentebb Szűzanyád iránt túl nagy tiszteletet tanúsítanak. Emellett ezek az urak nem éppen jámborak és nem viseltetnek gyengéd tisztelettel irántad, épp azért nem, mert Szűz Mária iránt sincsenek gyengéd tisztelettel. Szűz Mária zsolozsmáját, a skapulárét, a rózsafüzért olyan áhítatgyakorlatoknak tartják, amelyek csak együgyű asszonyoknak és a tudatlan népnek valók és az üdvösségre egyáltalán nem szükségesek. Vajon a legszentebb Szűzanyád iránti tisztelet akadálya-e a Te tiszteletednek? Vajon Szűz Mária azt a tiszteletet, melyet Neki adunk, magának tartja-e meg? Vajon elszakadunk és eltávolodunk-e a Te szeretetedtől, ha Neki adjuk magunkat és Őt szeretjük? (64)
Minden Szenttel hangosan oda akarom nekik kiáltani: „Senki se merje remélni, hogy Istennél kegyelmet és irgalmat talál, aki szent Anyját megsérti!” (66)

Mennyei Atyánk, mindenható Istenünk, színed elé járulunk,
Benned bízva és Hozzád könyörögve kicsiny nemzetünkért.
Már nem szabadságharcot folytatunk,
élet-halál küzdelem a tét – Dávid és Góliát.
Dávid szembe mert szállni Góliáttal és győzött,
mert Te Urunk, vele voltál.
Mi is ezzel a hittel álltunk és állunk a harcban, hisszük,
hogy számíthatunk a Te segítségedre.
Imádkozunk vezetőinkért is, hogy Istenhez hűen vezessék
országunkat, nemzetünket...
Segítsd őket, segíts minket Szentlelked erejével,
mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség,
mindörökké. Ámen

Kérek mindenkit, adja tovább, hogy imaháló borítsa be a Kárpát-medencét!
Bízzunk Mindszenty József bíboros kijelentésében:
"Ha lesz egymillió imádkozó magyar, nem féltem ezt a nemzetet!"

     A püspök megkeresztelte Valeriánuszt és az boldogan tért haza hitveséhez, könnyekkel küszködve vallotta meg hitét, mely teljesen átformálta az életét.
     A szobájukat ekkor nagy fényesség telítette be és megjelent Cecília őrangyala, aki kissé meghajolva köszöntötte őket. Mindkettejüknek egy-egy ragyogó koszorút helyezett a fejére, ám ekkor lépett be hozzájuk Tiburtius, Valeriánusz öccse, aki nem látott ugyan semmit, de szinte belebódult abba a pompás illatba, ami átjárta a szobát. Mindjárt meg is kérdezte, hogy "Mitől van ilyen csodás illat, és miért vagytok ti ennyire meghatottak?"
     A boldog ifjú pár elmondta Tiburtiusznak az illat és örömük okát, hogy itt járt náluk az Úr angyala.
     Mondanunk sem kell, hogy Cecília sógora – aki szintén katona volt – azt a kihívó kérdést tette fel, miszerint: "Szeretném én azt látni!" A válasz is ugyan az volt a sógornő és bátyja részéről, hogy "Megláthatod, ha megkeresztelkedsz!"
     A két testvér most együtt kereste fel a püspököt, aki hitoktatás után Tiburtiuszt megkeresztelte, akit a továbbakban Tiborként említünk.
Híre terjedt, hogy a császári hadtest két tisztje keresztény lett. A városparancsnok Almakhius fülébe is eljutott a "szégyenletes" hír.   Elfogatásukra elküldte Maximus nevű főtisztjét. Valeriánusz és Tibor megnyerő emberséges példája azonban a főtisztet is megtérítette. A prefektus dühöngött és vérpadra küldte a két testvért és Maximuszt is családjával együtt. Cecília saját vértanúsága előtt buzdította őket, hogy Krisztus várja őket, nem koszorúval, de a dicsőség koronájával.
     Tibornak kínzatásként parázson kellett járnia, de semmi sérülést nem szenvedett. Ezt követően lefejezték.
A Via Labicana országútja mellett lévő őskeresztény temetőben temették el.
     Sírfeliratát, Szent Damáz pápa írta meg: "Abban az időben, midőn kard járta át a gyengéd Anyának szívét, e kiválasztott vértanú megvetve a világ fejedelmét, mennyei magasságok felé sietett, boldogan követte Krisztust! E helyen mindig szent tiszteletben és dicséretben részesülsz Isten kedveltje, dicső Tiburtius. Kérlek ne feledkezz meg Damázról sem!"

     Szent Tibor maradványait később a megépült Szent Cecília Bazilika altemplomába helyezték el, ahol ma is megtekinthető!

Szent Tibor, könyörögj érettünk!

 (Képünkön: Cecília Basilika, középen Szent Tibor oltára.)

Siker és szenvedés

     Hetek teltek el mikor váratlanul nagy örömet hozó hír érkezett, a püspök engedélye arra vonatkozóan, hogy Lajos atya ezentúl Poitiers legnagyobb székesegyházában, a Kálvária templomban is tarthat lelkigyakorlatot. (Ez a templom a Fontevrault-i bencés apácák rendtartományához tartozott, akiknél Lajos atya Sylvie nevű húga szerzetesnőként élt).
     A janzenistáknak ez a püspöki „engedékenység” már sok volt. Az, hogy a „montforti” missziókat tarthatott egy-egy kis faluban, az hagyján! Az azonban, hogy Poitiers főtemplomában is felkavarhassa a híveket, az már végképp tűrhetetlen volt számukra. Fokozottabban kezdték figyelni, miként is lehetne valami botrányt kelteni a „csodapap” körül.
     Grignon atya megneszelte, hogy ellenségei valami zavarkeltésre készülnek s gyanakvását Mathurin testvérrel is megbeszélte, mintegy felkészítve őt. A naiv fiú azonban el sem tudta képzelni, hogy egyházi emberek gonoszkodva akadályoznák az evangelizációt! Lajos atyára, mint valóságos szentre tekintett, hiszen minden missziója, prédikációja, gyóntatása és minden szentmiséje léleképítő volt sokak számára. Az élete pedig különösen méltó volt e magasztos kifejezésre, hiszen micsoda penitenciákat vállalt magára másokért! Micsoda kemény böjtökkel sanyargatta magát hetente többször is! Ezen felül nap mint nap, alig aludt pár órát, azt is a puszta földön egy elnyűtt köpennyel takarózva. Képtelenség, hogy Isten emberének, a Szűzanya eme apostolának, bárki is kárát akarná! – morfondírozott a fiú.
     Kezdetben simán ment a lelkigyakorlat. Lajos atya a templomkapuban, egy dobogóról volt kénytelen prédikálni, mert olyan hatalmas tömeg gyűlt össze. A gyóntatáshoz naponként jelentkeztek kisegítő papok, és úgy a kinti, mint a benti hívek egységben énekelték a Boldogságos Szűzanya himnuszait. Grignon atya szentbeszéde is a szokott sikerekkel kecsegtetett s egy óriási fakeresztet tervezett „missziós emlékként” a templom falához felállítani. A mindent fürkésző janzenistáknak azonban feltűnt egy – a prédikációk hatására összehordott, erkölcsileg kifogásolható könyvekből és képekből rakott –, hatalmas kupac, melyet a körmenet végén szándékozott a tömeg önként elégetni. Elhatározták tehát, nevetségessé teszik a missziót azzal, hogy sebtiben egy szalmával kitömött ördögfigurát állítanak a máglyára és kihívják a püspököt, hogy nézné meg a „főtisztelendő úr szándékát, mellyel nevetségessé teheti a vallást, mivel az ördögöt égeti, miközben a hatalmas fakereszttel járatná körbe-körbe a hisztérikus tömeget!”
     A csúfondáros bábú máris készen volt, fülében egy-egy szál kolbásszal, bizonyítékként a missziók „teológiai színvonalára”! A püspök nem volt otthon, helyettese azonban minden körültekintés, – a könyv és képhalmaz megtekintése nélkül –, rontott be a templomba, azonnal leállítva a szentbeszédet, betiltva a keresztállítást, a körmenetet és a máglya meggyújtását.
     Grignon atya nagy alázatossággal, térdre esve hallgatta a felingerült helynököt s utána csak ennyit mondott a népnek: „Testvéreim, fel akartunk állítani egy keresztet a templom ajtajánál, de nem ez Isten akarata. Elöljárónk ellenzi. A keresztet állítsuk fel tehát a szívünkben, mert jobb helyen lesz ott, mint bárhol másutt!”
Ha a janzenisták azt remélték, hogy leronthatják Grignon Lajos atya munkáját, csalódniuk kellett. Másnap ugyanis – mely a misszió befejező napja volt –, jóval nagyobb embersereg gyűlt össze.

(Nagypéntektől a Húsvét utáni első szombatig)

ELSŐ NAP „Ma az egész emberiséget vezesd hozzám, főleg a bűnösöket s merítsd őket irgalmam tengerébe. Így megvigasztalsz keserves szomorúságomban, melyet a lelkek vesztén érzek!”

Legirgalmasabb Jézus, aki könyörületes vagy irántunk és megbocsátasz nekünk, ne bűneinket nézd, hanem bizalmunkat, mellyel végtelen jóságodhoz járulunk. Végy fel bennünket legirgalmasabb Szíved hajlékába, s tarts örökké ott minket. Könyörgünk Hozzád szereteted által, amely az Atyával és a Szentlélekkel köt össze Téged. Miatyánk… Üdvözlégy… Dicsőség…

Örök Atya, tekints irgalmas szemmel az egész emberiségre, különösen a szegény bűnösökre, akiket Jézus legirgalmasabb Szíve oltalmaz. Az Ő keserves kínszenvedése által könyörülj rajtunk, hogy irgalmad mindenhatóságát mindörökké dicsérjük. Ámen

Az Üdvözítő Krisztus Keresztútja

     A helytartó ezután újra kiment, és így szólt a zsidók népéhez: „Íme, az Ember!" És rámutatott a töviskoronás, vértől áztatott bíborruhában remegő Krisztusra. A főpapok és a nép mihelyt meglátták Őt, nem rendültek meg, hanem még hangosabban kezdtek kiáltozni: „Feszítsd meg! Feszítsd meg! Vére rajtunk és utódainkon!” Pilátus azt mondta erre: 

     A katonák, miután Jézust keresztre feszítették, ruháit szétosztották egymás közt. Amikor a köntöse következett, mely varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna.