HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

4b6c3b779d2_230.jpg     Kedves Olvasó! A Magyarok Nagyasszonya napjának megünneplése, nem csak szép népszokás, de tudatos kifejezése és megerősítése annak, hogy a Szent Szüzet Magyarország Királyasszonyként elismerjük és így hódolunk Neki!

A királynői tisztelet és elismerés nem annyira az országfelajánlás formai következménye – hiszen ezt más nemzetek is megtették –, hanem a Magyar Királyi Korona felajánlásáé, mi által Isten Anyja Mária egyedüli birtokosa az országnak, javainak, népeinek! Fontos tudnunk, hogy

a szentistváni felajánlással vált a Boldogasszony a Magyarok Nagyasszonyává és az országunk Regnum Marianum-má!

A Szent Korona egyedülálló státusza nemzetközileg elismert, hiszen például az összes nemzeti koronák közül – kánonjogilag és liturgikusan – az Istenanya csakis a Magyar Szent Koronával ábrázolható, koronázható meg. Tehát a Mária-képek és szobrok bárhol a világon csak szimbolikus koronával ékesíthetők!

Miért? Mert a Magyar Korona szent és angyali eredetű – amiként ezt a népi hagyomány és feljegyzések is említik, ezért nevezik misztikus koronának, és eredete épp olyan rejtély, mint a Turini Lepelé, a Guadalupei Képé, vagy a Manoppellói Kendőé! Ezért lehet a mindenkori magyar uralkodó apostoli király, ami nem pusztán egyházi privilégium, hanem ezt a magyar koronás Apostolok Királynője és az  Apostoli Kettőskereszt teszi!

A Magyarok Nagyasszonya ezért tényleges uralkodója népünknek, ha beszélünk róla, ha nem! Mária hathatós Királynőként és anyaként oltalmaz minket, és mi Benne reménykedhetünk, amiként kér minket és mi is kérhetjük Őt!

Mindszenty bíboros mondta 1946-ban: „Hazánk ezeréves fennállása a legnagyobb talány. Nem omlott össze annyi történelmi pörölycsapás alatt. Kiépült irtózatos sebeiből, pedig elfolyt a vére. Ám betegágyánál életmentő édesanyja őrködött: a Magyarok Nagyasszonya. És ha a ma magyarját valami fenntartani és vigasztalni tudja, csak ez a történelmi gondolat lehet!”

A Szeretetláng Lelki Naplóban ezt olvashatjuk: "Én jóságos, megértő Édesanyátok vagyok, és veletek összefogva megmentelek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta (országotokat), és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy szívemen viselem az Ő és a magyar szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni. Nagyon kérlek, fogadjátok megértéssel, mert Szívem bánkódva néz le országomra." (I/37)

A fenti idézetekből következik a szükség, hogy

újra tudatosítani kell országunk népében

Mária királynői fenségét,

mely a nemzettudatunk és jövőnk alapja!

maria_280.jpg1896-ban XIII. Leó pápa a magyar millennium alkalmából Vaszary Kolos bíboros prímás esztergomi érsek kérésére engedélyezte Magyarország részére a Magyarok Nagyasszonya ünnepét és a Lorettói Litániába a Magyarok Nagyasszonya könyörgés beiktatását!

Magyarok Nagyasszonya ünnepét kezdetben október második vasárnapján tartották, majd Szent X. Piusz pápa áttette október 8-ra. Érdekesmód a II. Vatikáni Zsinat után a Magyar Püspöki Kar szeptember 12-re helyezte, de 1984-től újra október 8-án üljük és magyarként Királynőnket magasztalva ünnepeljük!

Köszöntsük tehát népünk örökös Nagyasszonyát a Hozsannás könyv szövegével:

,,Áldott Nagyasszonyunk!... Vedd pártfogásodba a magyar apákat, hogy keményen állják a nehéz idők küzdelmeit, és állhatatosan viseljék az élet terheit. Oltalmazd és erősítsd meg hivatásuk szeretetében a magyar anyákat, hogy gyermekeikben hűséges és igaz polgárokat neveljenek az Anyaszentegyháznak és drága magyar hazánknak. Terjeszd ki anyai oltalmadat hazánk ifjúságára, hogy beváltsák azt a szép reményt, amellyel minden magyar szem feléjük tekint. Eszközölj ki áldást Szent Fiadnál országunk vezetőire, hogy a népet bölcsességgel és igazsággal kormányozzák!"  (Hozsanna, Bp., 1981. 72.)

Magyarok Nagyasszonya könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen

orszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul_535.jpg

Szólj hozzá!

Gyertyás körmenet a békéért és Édes Magyar Hazánkért!


magyarorszag_nem_pusztul_300.jpg     Október 8-án, Magyarok Nagyasszonya ünnepén 18.30-tól 19.30-ig

gyertyás rózsafüzér-körmenetre hívjuk mindazokat, akik szívükben hordozzák hazánk békéjét és védelmét. A februárban kirobbant háború ugyanis nem csendesedik, s ahogy mélyül a konfliktus, egyre inkább látszik, hogy emberi megoldást nagyon nehéz találni a sokasodó emberi szenvedésre és problémára. A naponta érkező riasztó hírek hallatán elérkezett az idő, hogy felidézzük magunkban a régmúlt vagy az utóbbi idők olyan rendkívüli eseményeit, amikor a közös ima, különösen rózsafüzér ereje csodás módon megváltoztatta a történelem menetét.
     Az október 8-i rózsafüzér-körmenet helyszíne a Budai Várnegyed, kiindulási és visszaérkezési pontja a Budavári Nagyboldogasszony-templom előtti Szentháromság tér lesz, mely emblematikus történelmi helyszíne Magyarország békéjének. 1686-ban, a török kiűzése során ugyanis nevezetes „Mária-csoda” történt itt. Egy robbanás után a Szent Szűz addig elrejtett szobra tűnt fel a muszlimok előtt, amit ők természetfeletti jelenésként értelmeztek, s ettől a helyőrség morálja szinte azonnal összeomlott, így a város még aznap a keresztények kezére került. Magát a Szentháromság teret is ezután alakították ki hálából őseink a Nagyboldogasszony-templom körül.
     A rózsafüzér-körmenetet Erdő Péter bíboros vezeti, aki az imádság végén megáldja Budapestet és Magyarországot. Kérünk minden testvért, hogy országszerte csatlakozzanak imánkhoz, lehetőség szerint a plébános atyák vezetésével a templomokban közösen elmondott rózsafüzér imával, és utána az Oltáriszentséggel a városokra, településekre adott papi áldással. Azoknak, akik fizikailag nem tudnak jelen lenni a helyszíneken, javasoljuk, hogy otthonról kapcsolódjanak a közös imádságba.
     A körmenethez személyesen csatlakozó testvéreket kérjük, hogy hozzanak magukkal gyertyát, és amennyiben lehetséges, fülhallgatót a telefonjukhoz, hogy a rádiófrekvenciás közvetítés révén könnyebben bekapcsolódhassanak a közös imába.
     Hisszük, hogy Istenünk, a történelem Ura és alakítója – égi Édesanyánk és Királynőnk közbenjárására – megvédelmezi országunkat, békét teremt a harcoló felek között, és irgalmaz a világnak.

Szeretettel hívunk mindenkit:

Szeretetláng Mozgalom,
Emmánuel Közösség,
Szociális Testvérek Társasága,
Családok Jézusban Közösség,
Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás Szövetsége

gyertyas_rozsafuzer_a_varban_1_545.jpg

Szólj hozzá!

A rózsafüzér Királynőjének ünnepe

 

misterio-do-rosario.jpg

     Október 7-e Rózsafüzér Királynője, más néven Olvasós Boldogasszony napja. E hálaünnepen Mária közbenjárásáért, Isten segítségéért imádkoznak a keresztény hívek. Az olvasó imádkozása a domonkos szerzeteseknek köszönhetően a XV. század folyamán nyerte el mai formáját. Mária e jeles ünnepét V. Piusz pápa (1566-72) rendelte el a lepantói csata emlékezetéül, először Győzelmes Boldogasszony néven.
A szentolvasó imádkozásával az Istenszülő iránti tiszteletünket kifejezve, Jézus életéről elmélkedünk, megváltásunk titkaira emlékezünk. Máriával együtt újra megerősíthetjük az igent Isten akaratára.
     A rózsafüzér négy forrásból eredeztethető: a zsoltározás, a Miatyánk, az Üdvözlégy és az imaláncok határozták meg kialakulását – ezekből adódott össze körülbelül a XV. században a ma ismert rózsafüzér.
     A XIII. században sok szerzetesrendben imádkozták a zsoltárokat, néhány helyen mind a százötven zsoltárt. Azok a barátok, akik nem tudtak olvasni, százötven Miatyánkot mondtak a zsoltárok helyett. A hagyomány szerint Szent Domonkos kapta a rózsafüzér ajándékát, mely azonban, csak évszázadok során érte el mai formáját! A rózsafüzér kezdetben százötven Üdvözlégyből állt, melynek csak az első, szentírási részét mondták. IV. Orbán pápa 1261-ben adta hozzá Jézus nevét.
     A XV. században a rajnavölgyi karthauzi szerzetesek minden Üdvözlégyhez hozzárendeltek egy titkot Jézus életéből, ami elmélkedésre, szemlélődésre indította az imádkozókat. Többnyire csak ötven Üdvözlégyet mondtak, és így ötven titkot soroltak fel.
     A karthauzi Porosz Domonkos az ötven Üdvözlégyet tizedekre osztotta, s ezen imádságot rosariumnak, vagyis Mária rózsakoronájának nevezte el.
     Alanus de Rupe, domonkos szerzetes Douaiban 1468–70 körül megalapította a Rózsafüzér Társaságot, amely nagyban hozzájárult a szentolvasó imádkozásának elterjedéséhez.
     A Dicsőség és az apostoli hitvallás, valamint az öt tizedet megelőző három Üdvözlégy az isteni erényekkel kapcsolatban a tridenti zsinat után, a XVI. században került a rózsafüzérhez.
     Az üdvözlégy második része – Asszonyunk, Szűz Mária... – csak később lett része az imádságnak, Szent V. Piusz pápa kezdeményezésére, aki 1568-ban hivatalosan jóváhagyta a rózsafüzért.
     1572. október 7-én szintén V. Piusz vezette be ünnepét Győzedelmes Nagyasszonyunk tiszteletére, az 1571-es lepantói tengeri ütközet emlékére. A pápa és az egész keresztény világ a lepantói győzelmet a rózsafüzér-imádságnak, illetve a Szűzanyának tulajdonította. Szent V. Piusz a csatát segítendő, a rózsafüzért imádkozta; közben látomása volt: a győzelmet látta. Délben valóban megfordult a szél, a füstöt a törökökre vitte, így a keresztesek győztek.
     XIII. Gergely 1573-ban a Legszentebb Rózsafüzér elnevezéssel október első vasárnapjára helyezte át az ünnepet azon templomok és kápolnák számára, ahol rózsafüzér-oltár volt. Savoyai Jenő 1716-ben kivívott péter-váradi győzelme emlékére, ahol szintén a rózsafüzér imádkozása segítette a győzelmet, XI. Kelemen pápa (1700–21) az egész egyházra kiterjesztette. XIII. Leó pápa 1887-ben megemelte az ünnep rangját, s a domonkos miseszövegeket tette általánossá. Szent X. Piusz pápa 1913-ban visszahelyezte az ünnepet október 7-re.

     A Rózsafüzér Királynője nevet 1960-ban adta XXIII. János pápa e jeles Mária-ünnepnek.

Magyar Kurír (2011) nyomán szerkesztve

rosary-madonna-detailsmaller_1.jpg

Szólj hozzá!

covers_135213_180.jpg1) A vallás arra való, hogy biztonságba helyezzen a legnagyobb veszedelemmel szemben, ami embert érhet: az Alkotó Isten számonkérésével, ítéletével és büntető igazságszolgáltatásával szemben. Minden felsőbb fórum, minden törvényhozó, minden uralkodó kell hogy érvényt is tudjon szerezni akaratának, azáltal, hogy az ellenszegülőket, a törvény megvetőit megbünteti. Az Isten végtelen fölségéből következik, hogy azokat, akik az ő szeretetét visszautasították s vele szemben megvetést, törvényeivel szemben engedetlenséget tanúsítottak, ugyancsak megbüntesse, mégpedig végtelen fölségének megfelelő mértékben, minden evilági büntetést árnyékba állítóan. A kinyilatkoztatás tele van annak kijelentésével, hogy Isten ezt az ő büntető szándékát teljes szigorral végre is akarja hajtani azokon, akik megtagadták tőle az önkéntes, gyermeki engedelmességet. Ha tehát vallásos nem vagyok, kiteszem magamat a legrettentőbb lehetőségnek, sőt bizonyosságnak: az örök büntetésnek és bűnhődésnek.

kisirka3_180.jpg2) Minden egyes ember személyes alkatába bele van írva Isten akarata, aki az embert bizonyos értelemben öncélúvá (önmegvalósítóvá) tette.
Az életalakítás tényezői: az értelmi megismerés és az akarati cselekvés. Mindkettő lehet helyes vagy helytelen. A helyes megismerés eleget tesz az igazságnak, a helyes cselekvés pedig eleget tesz az erkölcsnek.
Tévedésben él az, aki úgy véli, hogy valamiféle „jótét” semmittevésben 'kivárhatja az üdvösséget'. Írva van ugyanis: „Áldozat nélkül nincs üdvösség!” Kinek az élet csak „könnyed játék”, annak a halál „nehéz küzdelem” leend!
Nem a bűnök sokasága dönti kárhozatba a lelket, hanem a konok akarat!
Az általános istentelenség hozza a világra a csapásokat és Isten büntetését! (Don Bosco)

(folyt.) (Források az első részben!)konyorges_orao_530.jpg

Szólj hozzá!

15 perc elmélkedés a Szent Rózsafüzérről: https://youtu.be/aDBjQmaIicI

 10003926_63033283035521n_535_1.jpg

Szólj hozzá!

305konyorogve_530_3.jpg

Szólj hozzá!

55548.jpg
     Október hatodikára emlékezve szokásosan az aradi 13 tábornokra emlékezünk. Legtöbbször hozzátesszük Batthyány Lajos, első miniszterelnökünk kivégzését vagy Kazinczy Lajos tábornok október 25-én történt kivégzését
. Nem emlékezünk meg az ártatlanul kivégzett további százakról és nem tesszük szóvá azok nevét, akik „hazánk fiaiként” közreműködtek nemzetünk hóhéraival, pedig 173 év múltán mindezt illene végre tudatosítani. 1897-ben, az akkori nyilvántartás szerint 1848 és 1854 között 162 nevesíthető személyt végeztek ki az osztrák hatóságok. Ma sem késő nevüket megismertetni, hogy településeik méltón emlékezhessenek róluk.

     Az első áldozat Horváth János kovácssegéd volt, akit Bécsben fegyverrejtegetés miatt végeztek ki 1848. dec. 7-én. 1849. január 14-én végezték ki Belcze János nemzetőr századost Siklóson. 1849. jan. 18-án Drechler  Kristóf újságírót felakasztották Pozsonyban. 1849 januárjában a nádor huszárezred szökevényei közül  23 huszárt lőttek főbe Grázban. Windischgrätz első halálos ítélete  Süll Vitalise volt, aki a tiroli zászlóalj szervezője volt Pesten. 1849. január 31-én lőtték főbe Csömy Zsigmond Komárom megyei molnárt, mert a császári seregeget szidalmazta. 1849. febr. 6-án lőtték agyon Slavszky Félix krakkói szabót, aki őfelségét gyalázta. Március 14-én lőtték főbe Novák Tivadart, császári hadnagyot, mert esküszegésre akarta rábírni társait. Március 19-én  főbe lőttek 5 soproni polgárt. Március 19-én Esztergomban főbe lőtték Förster  Ferenc ottani polgárt. Március 27-én kivégezték Boldini Jánost Pozsonyban „hamis toborzás” miatt. Ugyanitt, március 30-án lőtték agyon Bartha Ferencet, a Bars megyei szabadcsapatok őrmesterét. Május 10-án végezték ki Bécsben Melkó Ferenc kereskedőt „katonaság elcsábítása” miatt. Május  24-én Petőcz Györgyöt,  Pozsony Megye másodalispánjátvégezték ki, mert önkénteseket élelmezett és toborzott.

     1849. június 5-én végeztette ki Haynau báró Mednyánszky őrnagyot, Liptóvár parancsnokát és segédtisztjét,  Gruber Fülöp hadnagyot Pozsonyban. Június 6-án ismét kivégeztek Grázban 6 huszárt. Június 18-án felakasztották Pozsonyban Rázgha Pál, csehországi születésű evangélikus lelkészt, mert Kossuth beszédét elmondta németül. Július 29-én Kisszebenben akasztották fel Furhmann János mézeskalácsost, 30-án ErősbenSzélkó Róbert tisztiszolgát lőtték főbe „katonacsábítás” miatt. Ugyanezt a büntetést kapta egy Wuititz nevű zsidó fiú, mezt a császári katonákkal vitába szállt. Július végén  Marburgban egy szökevény huszárszázad összes altisztjét kivégezték, a huszárokat pedig megtizedelték.( a pontos adatok nem ismertek, így a 162 főben nincsenek benne) Ugyancsak Július elején lőtték főbe Gayer Nándor ügyvédet Pécsett. Július 6-án újabb 6 szökevény huszárt lőttek agyon Grázban. Július 12-én Pozsonyban főbe lőtték Montpart Antal csákhetényi plébánost és Szikszay József csákberényi református lelkészt. Ugyanezen a napon, Nagyigmándon is kivégezték az ottani katolikus és református papot, valamint Stift József Nyitra megyei bányatulajdonost.  Július 16-án Mészáros Dániel soproni lelkészt is főbe lőtték Pozsonyban. Július 17-én Vörösmarty József községi jegyzőt lőtték főbe Pécsett.

     Július 23-án újabb három személyt lőttek főbe Pozsonyban, Bugyik József színművészt, Tóth József földművest és Trechsler városi jegyzőt. Október 1-én Nimnicher János losonci születésű pék esett itt még áldozatul. Az eddigiekből is látszik, hogy a császáriak kezén lévő Pozsony a vérengzések egyik színhelye volt. Pozsony után Pest következett. Az Újépület udvarán augusztus 14-én lőtték főbe Gancs Pál, Havelka Ferenc, Hübner Lipót, Kuczka Mihály, Pavelka Ferenc, Uitz Mihály pesti polgárokat, valamint Varga Mihály székesfehérvári polgárt.Ugyancsak kivégeztek itt minden kihallgatás és ítélet nélkül további három Pest megyei polgárt. Augusztus 22-én ugyancsak Pesten lőtték főbe Mezey József szentpéteri jegyzőt. Augusztus 28-án Kancsur András református papot lőtték agyon, majd 28-án  Sweitzer József budai nyomdász következett. További kivégzettek voltak itt augusztus 30-án  Fülöp György paksi születésű dunavecsei jegyzőt, „gerillafőnököt” szeptember 1-én Fekete Imre kóspallagi földművest és 12-én Gábel Mátyás selmeci születésű bányamestert. Ítéletében „beigazoltatván, hogy januárban a népfölkelők közé állott: májusban gerilla bandát szervezett s azokat a császáriak ellen vezette, végre mert fegyvert és tiltott pénzt találtak nála.”

     A „bresciai hiéna”, Haynau délfelé vonulása, majd a világosi fegyverletétel után teljesedett be nemzetünk legjobbjainak lemészárlása. Augusztus 20-án, Temesváron végezték ki schwanenheimi lovag  Hruby Gyula őrnagyot, mivel „fegyveres kézzel támogatta a magyar felkelést.” Augusztus  24-én történt az első akasztás Aradon. Miután Haynau elvétette a honvédtisztek kardjait, Ormay Norbert „daliás vadászezredes” berohant Haynauhoz és követelte a kardok visszaadását. Erre a feldühödött hóhér azonnal megparancsolta segédtisztjének, hogy Ormayt azonnal akasztassa fel az első fára, mert különben őt löveti főbe. A parancsnak megvolt a foganatja. Ormay már nem élt, amikor nyakára tették a kötelet. Ráadásul segédtisztjét, a Borsod megyei Szathmáry János vadászszázadost is kivégezték. Temesváron lőtték főbe augusztus 25-én  Murmann Sámuel soproni származású őrnagyot. Augusztus 27-án végezték ki az addig orosz szolgálatban lévő Rulikovszky Kázmér lengyel dzsidás kapitányt, mert egy sor lengyellel át akart állni a magyarokhoz.

     A nemzeti gyásznapunkon, október 6-án Aradon végezték ki 13 tábornokunkat: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Leininger Károlyt, Nagy Sándor Józsefet,  Pöltenberg Ernőt, Schweidel  Józsefet, Török Ignácot,  és gróf Vécsey Károlyt. Nem csupán október 6-a, hanem az egész október hónap gyásza volt a nemzetnek. Párhuzamosan Pesten folytatódott a vérengzés Ugyancsak október 6-án lőtték itt agyon az első felelős magyar kormány miniszterelnökét, Batthyány Lajost.Ugyanezen napon , itt lőtték főbe Fekete Ferenc községi jegyzőt és Streit Miklós lippai plébánost lázító beszéd tartása miatt. Október 8-án itt akasztották fel Gouzeszky János mezőhegyesi plébánost felségsértés és lázadás szításának vádjával. Október 10-én ismét minisztert végeztek ki. Felakasztották Csányi (Csány) Lászlót, a Szemere kormány közlekedésügyi miniszterét, Erdély teljhatalmú kormánybiztosát. Vele együtt akasztották fel  Jeszenák János volt főispánt és kormánybiztost. Október 12-én főbe lőtték Molnár István ügyvédet, „gerilla vezért”, 14-én pedig az éj leple alatt, ítélet nélkül 20 polgárt (ügyvédek, iparosok és földművelők) végeztek ki.

     Utánuk ismét jeles személyek következtek. Október 20-án akasztották fel Abancourt Károly századost, Giron Pétert, a német légó parancsnokát, herceg Woronieczky Micziszlávgaliciai lengyel ezredest. A mártírok sora október 24-én Csernus Manóval folytatódott, ő Windischgrätz idején a kormány budai titkos megbízottja volt. Ekkor végezték ki báró Perényi Zsigmondot aki ugocsai főispán, koronaőr és a főrendi ház elnöke volt. Vele együtt halt mártírhalált a képviselőház jegyzője, Szacsvay Imre is. Október 18-án, Kolozsváron akasztották fel Sándor László csíktapolcai nemzetőr századost és Tamás András, mádéfalvai nemzetőr alezredest. Haynau dühöngésének betetőzése volt Kazinczy Lajos tábornok főbelövetése Aradon, október 25-én.

     Sokak úgy vélik, hogy ezután, felsőbb utasításra leálltak a kivégzések. Ezt sugallja a Kőszívű ember fiai filmváltozata is, de ez nem igaz, mert 1850-ben folytatódtak a kivégzések. Január 23-án felakasztották Pesten Kolossy György ügyvédet.

Szólj hozzá!

covers_135213_180.jpg1) A vallás arra való, hogy az egyetlen e földön elérhető igazi boldogságot megszerezni segítsen. Az egyetlen igazi emberi boldogság: egyfelől az a tudat, hogy a legfőbb és leghatalmasabb lénnyel Istennel, békében élünk s gyermeki, szeretetteljes hűségben Őt édes mennyei Atyánknak nevezhetjük. Másfelől a hit, hogy a szörnyű vég, a halál, nem oltja ki végleg a létezésünket, hanem a síron túl, Isten csodálatos országában, egy felsőbb és tisztább létrendben örökké tartó és végtelen boldogság vár azokra, akik Istent ezen a földön hitték, szerették és híven szolgálták. Aki nem vallásos, annak az élete csupa aggasztó kérdőjel; szenvedéseiben nincs vigasza, kísértéseiben nincs erős támasza, nyugtalanságában nincs nyugtató reménye s főleg a halállal szemben nincs semminemű komoly menedéke. A vallásos ember: nyugodt, boldog, lehiggadt ember; a vallástalan: zavart lelkű, háborgó, boldogtalan, kapkodó és pályája vesztett ember.

kisirka3_180.jpg2) Az Egyház Szent Ágostonnal együtt vallja, hogy az ember csak akkor tud hinni, ha a hit saját meggyőződéséből és akaratából fakad, így (az Egyház) mindig is kifejezetten óvakodott attól, hogy a hit elfogadására bárkit is kényszerítsenek. (Vö. XIII. Leo, Immortale Dei c. körlevele)                                                                        A Zsinat tanítja, hogy az „ember az egyetlen teremtmény a földön, melyet Isten önmagáért akart”, kezdettől fogva akarta és akarja minden emberi fogantatásban és születésben. Mert Isten az embert – minden embert – „önmagáért” teremti, mégpedig az örök boldogságra szánva. Ez mindenkire vonatkozik, azokra is, akik betegen vagy fogyatékosan születnek!
„Az Anyaszentegyház vallja és tanítja, hogy Istent – mint minden lét alapját és célját –, az emberi ész természetes világosságával, a teremtett dolgokból meg lehet ismerni” (KEK 36). Ezen fölismerés hatására az Istennel – mint okkal és végső céllal –, létrehozott élő szeretetkapcsolat; a vallás lényege!

Ennélfogva az istenhit az emberi élet tengelye.

(folyt.) (Források az első részben!)

bensoseges_lelki_elet_16_530.jpg

Szólj hozzá!

habsburgok1_530.jpg    Az 1867-es „rendszerváltás” után, a vérbírák és hóhérok felelősségét senki nem firtatta. Nem csak a bocsánatkérés maradt el osztrák részről, hanem Windischgrätz és Haynau megbecsült személyek maradtak. Az utóbbi még földesúr is lehetett Magyarországon. Nem történt meg a kivégzettek és bebörtönzöttek rehabilitálása, nem kaptak kárpótlást. A kárpótlás kérését Damjanich János és Csányi László özvegyei megpróbálták, de a magyar pénzügyminisztérium vezetői el sem mentek a tárgyalásra. Míg a hóhérok magas kegydíjat, nyugdíjat élveztek, addig a 48-as honvédek kegyelemkenyéren éltek. A magyar országgyűlés március 15-e helyett, április 11-ét (a márciusi törvények szentesítését) iktatta be ünnepnek, nehogy a hóhér Ferenc Józsefet megsértsük. Az akkori magyar miniszterelnök Kossuth Lajos temetésére sem mert elmenni. Dicsőítsük hát ma is Ausztriát! Mégis csak jobb itt egy Habsburg Intézet, mint egy 48-as.
     Folytatásként az eddigi, október 6-i megemlékezések szereplői többnyire olyan tábornokok voltak, akik nem magyarként álltak ügyünk mellé. Irántuk érzett tiszteletem fenntartásával mégis kritikával kell említeni ezt a szemléletet. Legutóbb a közmédia már odáig elment, hogy a 13 vértanú közül csak hárman beszéltek magyarul, de ők sem biztos, hogy ízig-vérig magyarok voltak. Nyilván Nagy Sándor Józsefre, Török Ignácra és Vécsey Károlyra gondolt a „tisztelt” szakértő. A magyar nevűek közül tehát nem volt már magyar Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő és Lázár Vilmos! Igaz, hogy Lázár és Kiss felmenői közt voltak örmények, de ettől még ők nem örmények voltak és nem örményül beszéltek. Hogy sírjukban nyugodtan pihenjenek, valljuk, hogy igaz magyar hazafiak voltak. Ez a szemlélet elvezet odáig, hogy le lehet írni, hogy Árpád zsidó volt és a fenti szemlélet alapján IV. Béla sem volt magyar, mert anyja merániai Gertrudisz volt. A nemzeti tudatunk szerint még az Anjou Károly Róbert is magyar volt. Talán a médiának inkább Illyés Gyula: Ki a magyar c. könyvét kellene közzé tenni, haj de ott olyanok dirigálnak, akik ezt sem ismerik. A csúsztatás egyértelmű: mire vagytok ti büszkék magyarok? A 13 mártír nem is magyar volt, ők a liberális szabadság eszményekért haltak meg. Valóban? Az Olmützi alkotmány nem vonta kétségbe a feudális rend felszámolását és a polgári rend kialakítását, de megtagadta nemzetünk létét, szabadságát. Ez ellen folyt a szabadságharc és az aradi 13 tábornok, oly sok mártírral együtt a nemzetünk szabadságáért, függetlenségéért áldozta életét igen tisztelt liberális média! Senki nem veheti el ettől a nemzettől, hogy büszke legyen mártírjainkra, mert ők miénk lesznek, míg e nemzet él a Kárpát-medencében

(folyt.)

habsburgok3_530.jpgarad 2.jpg
arad 3.jpgarad 1.jpgarad 4.jpg

 

Szólj hozzá!

 Aulich Lajos

(1793-1849)német
honvéd tábornok
"Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot."

 Damjanich János

(1804-1849)szerb
honvéd tábornok
"Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt."

 Dessewffy Arisztid

(1802-1849)magyar
gróf, honvéd tábornok
"Tegnap hősök kellettek, ma mártírok. Így parancsolja ezt hazám szolgálata."

 Kiss Ernő

(1799-1849)örmény
honvéd altábornagy
"Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük."

 Knézics Károly

(1808-1849)horvát
honvéd tábornok
"Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat."

 Láhner György

(1795-1849)német
honvéd tábornok
"Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom."

 Lázár Vilmos

(1815-1849)örmény
honvéd ezredes
"Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek."

Leiningen-Westerburg Károly

(1819-1849)német
gróf, honvéd tábornok
"A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját."

Nagysándor József

(1803-1849)magyar
honvéd tábornok
"De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett."

Poeltenberg Ernő

(1808-1849)osztrák
lovag, honvéd tábornok
"Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide."

Schweidel József

(1796-1849)magyar
honvéd tábornok
"A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot." 

 Török Ignác

(1795-1849)magyar
honvéd tábornok
"Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam." 

Vécsey Károly

(1803-1849)magyar
gróf, honvéd tábornok
"Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt."

kivegzes_2_2.jpg

Szólj hozzá!

55548_530.jpg
     Október hatodikára emlékezve szokásosan az aradi 13 tábornokra emlékezünk. Legtöbbször hozzátesszük Batthyány Lajos, első miniszterelnökünk kivégzését vagy Kazinczy Lajos tábornok október 25-én történt kivégzését
.

Nem emlékezünk meg az ártatlanul kivégzett további százakról és nem tesszük szóvá azok nevét, akik „hazánk fiaiként” közreműködtek nemzetünk hóhéraival, pedig 173 év múltán mindezt illene végre tudatosítani. 1897-ben, az akkori nyilvántartás szerint 1848 és 1854 között 162 nevesíthető személyt végeztek ki az osztrák hatóságok. Ma sem késő nevüket megismertetni, hogy településeik méltón emlékezhessenek róluk.

     Az első áldozat Horváth János kovácssegéd volt, akit Bécsben fegyverrejtegetés miatt végeztek ki 1848. dec. 7-én. 1849. január 14-én végezték ki Belcze János nemzetőr századost Siklóson. 1849. jan. 18-án Drechler  Kristóf újságírót felakasztották Pozsonyban. 1849 januárjában a nádor huszárezred szökevényei közül  23 huszárt lőttek főbe Grázban. Windischgrätz első halálos ítélete  Süll Vitalise volt, aki a tiroli zászlóalj szervezője volt Pesten. 1849. január 31-én lőtték főbe Csömy Zsigmond Komárom megyei molnárt, mert a császári seregeget szidalmazta. 1849. febr. 6-án lőtték agyon Slavszky Félix krakkói szabót, aki őfelségét gyalázta. Március 14-én lőtték főbe Novák Tivadart, császári hadnagyot, mert esküszegésre akarta rábírni társait. Március 19-én  főbe lőttek 5 soproni polgárt. Március 19-én Esztergomban főbe lőtték Förster  Ferenc ottani polgárt. Március 27-én kivégezték Boldini Jánost Pozsonyban „hamis toborzás” miatt. Ugyanitt, március 30-án lőtték agyon Bartha Ferencet, a Bars megyei szabadcsapatok őrmesterét. Május 10-án végezték ki Bécsben Melkó Ferenc kereskedőt „katonaság elcsábítása” miatt. Május  24-én Petőcz Györgyöt,  Pozsony Megye másodalispánját végezték ki, mert önkénteseket élelmezett és toborzott.

     1849. június 5-én végeztette ki Haynau báró Mednyánszky őrnagyot, Liptóvár parancsnokát és segédtisztjét,  Gruber Fülöp hadnagyot Pozsonyban. Június 6-án ismét kivégeztek Grázban 6 huszárt. Június 18-án felakasztották Pozsonyban Rázgha Pál, csehországi születésű evangélikus lelkészt, mert Kossuth beszédét elmondta németül. Július 29-én Kisszebenben akasztották fel Furhmann János mézeskalácsost, 30-án Erősben Szélkó Róbert tisztiszolgát lőtték főbe „katonacsábítás” miatt. Ugyanezt a büntetést kapta egy Wuititz nevű zsidó fiú, mezt a császári katonákkal vitába szállt. Július végén  Marburgban egy szökevény huszárszázad összes altisztjét kivégezték, a huszárokat pedig megtizedelték.( a pontos adatok nem ismertek, így a 162 főben nincsenek benne) Ugyancsak Július elején lőtték főbe Gayer Nándor ügyvédet Pécsett. Július 6-án újabb 6 szökevény huszárt lőttek agyon Grázban. Július 12-én Pozsonyban főbe lőtték Montpart Antal csákhetényi plébánost és Szikszay József csákberényi református lelkészt. Ugyanezen a napon, Nagyigmándon is kivégezték az ottani katolikus és református papot, valamint Stift József Nyitra megyei bányatulajdonost.  Július 16-án Mészáros Dániel soproni lelkészt is főbe lőtték Pozsonyban. Július 17-én Vörösmarty József községi jegyzőt lőtték főbe Pécsett.

     Július 23-án újabb három személyt lőttek főbe Pozsonyban, Bugyik József színművészt, Tóth József földművest és Trechsler városi jegyzőt. Október 1-én Nimnicher János losonci születésű pék esett itt még áldozatul. Az eddigiekből is látszik, hogy a császáriak kezén lévő Pozsony a vérengzések egyik színhelye volt. Pozsony után Pest következett. Az Újépület udvarán augusztus 14-én lőtték főbe Gancs Pál, Havelka Ferenc, Hübner Lipót, Kuczka Mihály, Pavelka Ferenc, Uitz Mihály pesti polgárokat, valamint Varga Mihály székesfehérvári polgárt.Ugyancsak kivégeztek itt minden kihallgatás és ítélet nélkül további három Pest megyei polgárt. Augusztus 22-én ugyancsak Pesten lőtték főbe Mezey József szentpéteri jegyzőt. Augusztus 28-án Kancsur András református papot lőtték agyon, majd 28-án  Sweitzer József budai nyomdász következett. További kivégzettek voltak itt augusztus 30-án  Fülöp György paksi születésű dunavecsei jegyzőt, „gerillafőnököt” szeptember 1-én Fekete Imre kóspallagi földművest és 12-én Gábel Mátyás selmeci születésű bányamestert. Ítéletében „beigazoltatván, hogy januárban a népfölkelők közé állott: májusban gerilla bandát szervezett s azokat a császáriak ellen vezette, végre mert fegyvert és tiltott pénzt találtak nála.”

     A „bresciai hiéna”, Haynau délfelé vonulása, majd a világosi fegyverletétel után teljesedett be nemzetünk legjobbjainak lemészárlása. Augusztus 20-án, Temesváron végezték ki schwanenheimi lovag  Hruby Gyula őrnagyot, mivel „fegyveres kézzel támogatta a magyar felkelést.” Augusztus  24-én történt az első akasztás Aradon. Miután Haynau elvétette a honvédtisztek kardjait, Ormay Norbert „daliás vadászezredes” berohant Haynauhoz és követelte a kardok visszaadását. Erre a feldühödött hóhér azonnal megparancsolta segédtisztjének, hogy Ormayt azonnal akasztassa fel az első fára, mert különben őt löveti főbe. A parancsnak megvolt a foganatja. Ormay már nem élt, amikor nyakára tették a kötelet. Ráadásul segédtisztjét, a Borsod megyei Szathmáry János vadászszázadost is kivégezték. Temesváron lőtték főbe augusztus 25-én  Murmann Sámuel soproni származású őrnagyot. Augusztus 27-án végezték ki az addig orosz szolgálatban lévő Rulikovszky Kázmér lengyel dzsidás kapitányt, mert egy sor lengyellel át akart állni a magyarokhoz.

     A nemzeti gyásznapunkon, október 6-án Aradon végezték ki 13 tábornokunkat: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Leininger Károlyt, Nagy Sándor Józsefet,  Pöltenberg Ernőt, Schweidel  Józsefet, Török Ignácot,  és gróf Vécsey Károlyt. Nem csupán október 6-a, hanem az egész október hónap gyásza volt a nemzetnek. Párhuzamosan Pesten folytatódott a vérengzés Ugyancsak október 6-án lőtték itt agyon az első felelős magyar kormány miniszterelnökét, Batthyány Lajost.Ugyanezen napon , itt lőtték főbe Fekete Ferenc községi jegyzőt és Streit Miklós lippai plébánost lázító beszéd tartása miatt. Október 8-án itt akasztották fel Gouzeszky János mezőhegyesi plébánost felségsértés és lázadás szításának vádjával. Október 10-én ismét minisztert végeztek ki. Felakasztották Csányi (Csány) Lászlót, a Szemere kormány közlekedésügyi miniszterét, Erdély teljhatalmú kormánybiztosát. Vele együtt akasztották fel  Jeszenák János volt főispánt és kormánybiztost. Október 12-én főbe lőtték Molnár István ügyvédet, „gerilla vezért”, 14-én pedig az éj leple alatt, ítélet nélkül 20 polgárt (ügyvédek, iparosok és földművelők) végeztek ki.

     Utánuk ismét jeles személyek következtek. Október 20-án akasztották fel Abancourt Károly századost, Giron Pétert, a német légó parancsnokát, herceg Woronieczky Micziszlávgaliciai lengyel ezredest. A mártírok sora október 24-én Csernus Manóval folytatódott, ő Windischgrätz idején a kormány budai titkos megbízottja volt. Ekkor végezték ki báró Perényi Zsigmondot aki ugocsai főispán, koronaőr és a főrendi ház elnöke volt. Vele együtt halt mártírhalált a képviselőház jegyzője, Szacsvay Imre is. Október 18-án, Kolozsváron akasztották fel Sándor László csíktapolcai nemzetőr századost és Tamás András, mádéfalvai nemzetőr alezredest. Haynau dühöngésének betetőzése volt Kazinczy Lajos tábornok főbelövetése Aradon, október 25-én.

     Sokak úgy vélik, hogy ezután, felsőbb utasításra leálltak a kivégzések. Ezt sugallja a Kőszívű ember fiai filmváltozata is, de ez nem igaz, mert 1850-ben folytatódtak a kivégzések. Január 23-án felakasztották Pesten Kolossy György ügyvédet.martirok_nevsora_5.jpg

Szólj hozzá!

covers_135213_180.jpg1) A vallás arra való, hogy általa felsőbbrendű erkölcsi életet éljünk, s ezzel megkülönböztessük magunkat az oktalan állattól. Az állat csak érzéki ingerek és ösztönök szerint cselekszik, mert Istentől való, Őt felismerő értelme nincsen. Az embernek azonban gondolkodó észt is adott az Isten s ennek az értelemnek a világánál fel kell ismernie az eszmei és erkölcsi világ nagy törvényeit, s a szerint kell berendeznie életét. Vagyis: jónak kell lennie, becsületesnek, erkölcsösnek, mert e nélkül sem emberi méltóság, sem az embertársakkal való békés és emelkedett együttélés, sem a teremtő Isten iránt való hűség és szolgálat nincsen. Csak az az emberhez méltó élet, amelyben a lelkiismeretesség, a tekintély- és jogtisztelet, az erkölcs és a szeretet állnak legelső helyen. Ennek azonban mindnek egyetlen biztos és végső alapja a vallás, vagyis a tudat, hogy ezekre a dolgokra Isten akaratából van szükség és Isten az, aki végső alapja minden jognak, tekintélynek, törvénynek, erkölcsnek és szeretetnek, Ahol vallás nincs, ott tapasztalás szerint az emberi társadalom s az emberi méltóság legfőbb törvényei talajt vesztenek.

kisirka3_180.jpg2) Isten az embert a maga képmására teremtette, mégpedig férfinek és nőnek (Ter 1,27). Az ember a természet adottságai fölé értelme révén emelkedik, melyre öntudata és szabad akarata teszi alkalmassá. Ezen öröklött tulajdonságaival képes felismerni élete célját, hogy Istent megismerje, szeresse, dicsőségét tudatosan hirdesse, részt vállaljon a megváltásban, s cselekedetei által megvalósíthassa az isteni életet önmagában és környezetében. Ezen született alkalmasságot mondjuk a teremtés istenképiségének, mely eltörölhetetlen bélyegként, még a legromlottabb emberen is fellelhető. Az istenképiség az ember alapvető méltósága, mely folyvást tökéletesíthető a megszentelő kegyelem által. Ezáltal munkálkodhat az ember saját üdvösségén, mely csak Krisztus végtelen érdemei által nyerhető el.

(folyt.) (Források az első részben!)arrependimento_530.jpg

Szólj hozzá!

SZŰZ MÁRIA -  A LÉLEK MEGVILÁGOSÍTÓJA

https://youtu.be/PzTCIb35-hUsza_csondet_int_545.jpg

Szólj hozzá!

303ha_meg_az_530_1.jpg

Szólj hozzá!

Gyertyás körmenet a békéért és Édes Magyar Hazánkért!


magyarorszag_nem_pusztul_300.jpg     Október 8-án, Magyarok Nagyasszonya ünnepén 18.30-tól 19.30-ig

gyertyás rózsafüzér-körmenetre hívjuk mindazokat, akik szívükben hordozzák hazánk békéjét és védelmét. A februárban kirobbant háború ugyanis nem csendesedik, s ahogy mélyül a konfliktus, egyre inkább látszik, hogy emberi megoldást nagyon nehéz találni a sokasodó emberi szenvedésre és problémára. A naponta érkező riasztó hírek hallatán elérkezett az idő, hogy felidézzük magunkban a régmúlt vagy az utóbbi idők olyan rendkívüli eseményeit, amikor a közös ima, különösen rózsafüzér ereje csodás módon megváltoztatta a történelem menetét.
     Az október 8-i rózsafüzér-körmenet helyszíne a Budai Várnegyed, kiindulási és visszaérkezési pontja a Budavári Nagyboldogasszony-templom előtti Szentháromság tér lesz, mely emblematikus történelmi helyszíne Magyarország békéjének. 1686-ban, a török kiűzése során ugyanis nevezetes „Mária-csoda” történt itt. Egy robbanás után a Szent Szűz addig elrejtett szobra tűnt fel a muszlimok előtt, amit ők természetfeletti jelenésként értelmeztek, s ettől a helyőrség morálja szinte azonnal összeomlott, így a város még aznap a keresztények kezére került. Magát a Szentháromság teret is ezután alakították ki hálából őseink a Nagyboldogasszony-templom körül.
     A rózsafüzér-körmenetet Erdő Péter bíboros vezeti, aki az imádság végén megáldja Budapestet és Magyarországot. Kérünk minden testvért, hogy országszerte csatlakozzanak imánkhoz, lehetőség szerint a plébános atyák vezetésével a templomokban közösen elmondott rózsafüzér imával, és utána az Oltáriszentséggel a városokra, településekre adott papi áldással. Azoknak, akik fizikailag nem tudnak jelen lenni a helyszíneken, javasoljuk, hogy otthonról kapcsolódjanak a közös imádságba.
     A körmenethez személyesen csatlakozó testvéreket kérjük, hogy hozzanak magukkal gyertyát, és amennyiben lehetséges, fülhallgatót a telefonjukhoz, hogy a rádiófrekvenciás közvetítés révén könnyebben bekapcsolódhassanak a közös imába.
     Hisszük, hogy Istenünk, a történelem Ura és alakítója – égi Édesanyánk és Királynőnk közbenjárására – megvédelmezi országunkat, békét teremt a harcoló felek között, és irgalmaz a világnak.

Szeretettel hívunk mindenkit:

Szeretetláng Mozgalom,
Emmánuel Közösség,
Szociális Testvérek Társasága,
Családok Jézusban Közösség,
Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás Szövetsége

gyertyas_rozsafuzer_a_varban_1_545.jpg

Szólj hozzá!

covers_135213_180.jpg1) A vallás arra való, hogy általa kifejezésre juttassuk és elismerjük azt a valóságos helyzetet, amely a nagy világrend közt és miköztünk, szorosabban: a világrend alkotója, egyben a mi Alkotónk és Teremtőnk és miköztünk fennáll. Nem lehet tagadni: mi emberek nem magunk alkottuk önmagunkat, minket más valaki alkotott. Azzal pedig, hogy megalkotott, határozott viszonylatba is lépett velünk: a mi Atyánk lett, Urunk és Törvényhozónk, Vele, mint Alkotónkkal szemben kötelességeink vannak; a hála, az engedelmesség, a szolgálat s a szeretet kötelességei. Csak akkor vagyunk egész emberek, csak akkor töltjük be az elénk tűzött legfőbb hivatást, ha mindenekelőtt ezeket a kötelességeket teljesítjük, ha az Alkotónkkal való viszonyunkat elismerjük s a gyakorlatba átvisszük. Vagyis: a vallás által.

kisirka3_180.jpg2) Sokan halnak meg úgy, hogy életükben nem ismerték meg önmagukat és hivatásukat, nem eszméltek rá hogy mi végett élnek – ám csoda-e –, ha Istent se akarták megismerni! Márpedig világrajövetelünkkel velünk születik az ezernyi megválaszolandó kérdés: Ki vagyok én és ki Isten? Miért születtem, mi végett élek, mi a boldogság és merre van? Mi a szenvedés értelme, miért kell meghalni és mi lesz velem a halál után...? A keresztény hit erre ad választ!

(folyt.) (Források az első részben!)bd412cf9_530.jpg

Szólj hozzá!

A SZŰZANYA FÖLDI KÜZDELMEINK SEGÍTŐJE!

https://youtu.be/K7Xs39d5EuAvegso_es_gyozelmes_harc_545.jpg

Szólj hozzá!

311legyetek_bizonyosak_530.jpg

Szólj hozzá!

     Sokan kérdik, néha megvető hanghordozással, "ugyan mire való a vallás? Van-e még jelentősége? Nem fontosabb-e a gazdasági élet és az egyéni boldogulás itt a földön?"
Nos, a következőkben az efféle felmerülő kérdésekre ad választ e sorozat két forrásból:
1) Bangha Béla SJ. Világnézeti válaszok c. könyvrészletei nyomán! (Pázmány Péter Irodalmi Társaság Budapest. 1940)
2) Útravaló az életről, a halálról és az örökkévalóságról. Szerkesztette: Begyik Tibor OCDS (Kiadatlan kézirat!) Esetenként a szerkesztő hozzáfűzött gondolatai.
A posztokban az 1) és 2) számozások a fenti két forrást jelölik!

covers_135213_180.jpg»Mire való a vallás?«
1) A vallás arra való, hogy komoly értelmet adjon az életnek. Mi is lenne az élet vallás, Isten, lélek, örökkévalóság nélkül? Esetleges, érthetetlen és céltalan véletlenek, megmagyarázhatatlan és megfejthetetlen talányok szövedéke. Egyesekre, kevesekre nézve élvezetes körséta, de a legtöbb emberre nézve terhes, fáradalmas és gyötrelmes hányattatás itt a földön, 10 évig, 40 vagy 60 évig, esetleg 80-90 évig. Lázas és esztelen törtetés valami el nem érhető ködkép; a boldogság felé s utána csalódott és kétségbeesett leroskadás a sírba. Egy őrült hajsza, amely szükségképpen és végképpen a semmiségbe hull, a pusztulásba és halálba torkollik. Csak a vallás ad az emberi létnek fönséges értelmet, elfogadható magyarázatot, gyönyörű célt, tartalmat és nagyszerű rendeltetést.

kisirka3_180.jpg2) Szellemi létünk legjellemzőbb vonása a gondolkodás, a keresés, a megismerés, a kérdésfeltevés és a válaszadás.
Fogantatunk, születünk, élünk, meghalunk és megítéltetünk! Így kezdődik, folytatódik és fejeződik be földi zarándoklatunk, végleg meghatározva örök sorsunkat! Ennek tudatában kellene életünket élni, mintegy a megmérettetésre való állandó készülődésben. Ezzel szemben sajnos keveset gondolunk a végső dolgokra, melyek pedig végleg meghatározhatják örök sorsunkat.konyv_530.jpg

Szólj hozzá!

AZ ISTENANYA SZEREPE AZ EMBERISÉG MEGVÁLTÁSÁBAN

https://youtu.be/-d-VsNiXRkgistenany_laba_alatt_a_holddal_545.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!hu_romanroad07.jpg

Szólj hozzá!

308pio-atya-jovendolese_535.jpg

Szólj hozzá!

https://youtu.be/vfzeI0nNRSM

Elmélkedések a Szűzanyáról, hogy az ő próféciái mikor fognak bekövetkezni és mit kell tennünk?

A történelem sorra igazolja a La Salette és a Fatimai jövendöléseket. Kirajzolódni látszik ugyanis Isten azon akarata, hogy a Mária-korszak vége felé az egyes ember választás elé lesz állítva: választania kell a megtérés vagy a testi-lelki pusztulás között.

valasztas_545.jpg

Szólj hozzá!

Gyertyás körmenet a békéért és Édes Magyar Hazánkért!

magyarorszag_nem_pusztul_300.jpg     Október 8-án, Magyarok Nagyasszonya ünnepén 18.30-tól 19.30-ig

gyertyás rózsafüzér-körmenetre hívjuk mindazokat, akik szívükben hordozzák hazánk békéjét és védelmét. A februárban kirobbant háború ugyanis nem csendesedik, s ahogy mélyül a konfliktus, egyre inkább látszik, hogy emberi megoldást nagyon nehéz találni a sokasodó emberi szenvedésre és problémára. A naponta érkező riasztó hírek hallatán elérkezett az idő, hogy felidézzük magunkban a régmúlt vagy az utóbbi idők olyan rendkívüli eseményeit, amikor a közös ima, különösen a rózsafüzér ereje csodás módon megváltoztatta a történelem menetét.
     Az október 8-i rózsafüzér-körmenet helyszíne a Budai Várnegyed, kiindulási és visszaérkezési pontja a Budavári Nagyboldogasszony-templom előtti Szentháromság tér lesz, mely emblematikus történelmi helyszíne Magyarország békéjének.

1686-ban, a török kiűzése során ugyanis nevezetes „Mária-csoda” történt itt. Egy robbanás után a Szent Szűz addig elrejtett szobra tűnt fel a muszlimok előtt, amit ők természetfeletti jelenésként értelmeztek, s ettől a helyőrség morálja szinte azonnal összeomlott, így a város még aznap a keresztények kezére került. Magát a Szentháromság teret is ezután alakították ki hálából őseink a Nagyboldogasszony-templom körül.

     A rózsafüzér-körmenetet Erdő Péter bíboros vezeti, aki az imádság végén megáldja Budapestet és Magyarországot. Kérünk minden testvért, hogy országszerte csatlakozzanak imánkhoz, lehetőség szerint a plébános atyák vezetésével a templomokban közösen elmondott rózsafüzér imával, és utána az Oltáriszentséggel a városokra, településekre adott papi áldással. Azoknak, akik fizikailag nem tudnak jelen lenni a helyszíneken, javasoljuk, hogy otthonról kapcsolódjanak a közös imádságba.
     A körmenethez személyesen csatlakozó testvéreket kérjük, hogy hozzanak magukkal gyertyát, és amennyiben lehetséges, fülhallgatót a telefonjukhoz, hogy a rádiófrekvenciás közvetítés révén könnyebben bekapcsolódhassanak a közös imába.
     Hisszük, hogy Istenünk, a történelem Ura és alakítója – égi Édesanyánk és Királynőnk közbenjárására – megvédelmezi országunkat, békét teremt a harcoló felek között, és irgalmaz a világnak.

Szeretettel hívunk mindenkit:

Szeretetláng Mozgalom,
Emmánuel Közösség,
Szociális Testvérek Társasága,
Családok Jézusban Közösség,
Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás Szövetsége

gyertyas_rozsafuzer_a_varban_1_545.jpg

Szólj hozzá!

005_en_josagos_535_2.jpg

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner_545_1.jpg2022. 10. 02. vasárnap

21.00 Mária köszöntő 21.30 Élet az egyházban – Eucharisztikus kongresszus – NEK 2020 (ism.) 22.30 Zsolozsma 22.45 Belső világunk szépségei (ism.) 23.10 Szeretetláng (ism.) 23.25 Élő liturgia (ism.) 23.40 Képújság

Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a videóm szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kísérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma
Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyanazokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/
Az Apostol TV közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol TV műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Számlaszám: 11712004-20338211
APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

francia_forr_3_545.jpg

https://youtu.be/V4PHX0kCxiI

Elmélkedések a Szűzanyáról és arról, hogy jelenéseivel megérintette-e az emberi szíveket és elérte-e anyai célját?

A Mária-korszak kezdetével egy időben 1830-tól, tucatszámra születtek új fogalmak, vagy erősödtek meg, melyekkel sajnos a hit pusztításának állomásait is jelölhetjük.

Szólj hozzá!

37673841_530.jpgA gyermek Jézusról nevezett Lisieux-i Szent Teréz (1873-1897) kármelita szerzetesnő eredeti neve: Marie-Françoise-Thérèse Martin. Magyar nyelvterületen Kis Szent Teréznek is nevezik, megkülönböztetve őt a kármelita Rend 16. századi nagy alakjától, Avilai (Nagy) Szent Teréztől.

X. Piusz pápa „a modern idők legnagyobb szentje” névvel illette.
XI. Pius pápa 1923. április 29-én boldoggá, majd 1925. május 17-én szentté avatta.
XII. Pius pápa 1944-ben, Szent Johanna mellett Franciaország második védőszentjévé tette Terézt.
Kis Szent Teréz 24 évet élt, de a hit és a Krisztus-követés olyan "kis útját" élte és írta meg, hogy Szent II. János Pál pápa 1997. október 19-én egyháztanítói címmel illette, amit rajta kívül három nő kapott meg: Sziénai Szent Katalin, Avilai Szent Teréz és Edith Stein Szent Benedicta.
1956-ban adták ki Teréz írásának fotokópiáját.

Rövid film: https://www.youtube.com/watch?v=4klIw1PuMJQ

_-s-teresa-di-gesu-bambino-530.jpg

Szólj hozzá!

339a_kutyak_530_1.jpg

Szólj hozzá!

https://youtu.be/ql9FOJKntk0

Elmélkedések a Szűzanyáról és arról, hogy jelenéseivel elérte-e a lelkek megtérését?

Fájdalmas, hogy míg Mária egyházilag hiteles kérései hidegen hagyják az emberek többségét, addig a "naprakész" üzenetek, sokakat képes felvillanyozni!

24_lourdes_myej_545.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT,

mert lehet, hogy azon a helyen

még senki sem imádkozott. 

Légy te az első!

Szólj hozzá!

hidd_el_1.jpg

Szólj hozzá!

Mi tehát a teendő?

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg148. Az exorcizmus kizárólag az Egyház által létesített szentelmény. Ördögűzést kizárólag püspök, vagy az általa kinevezett papi személy végezhet! Ez nem csupán „hierarchikus szabály”, hanem tudatos óvatosság a felkészületlenség súlyos következményeinek kizárására! Az óvatosság nagyon is indokolt, mivel az ember erejét és intelligenciáját magasan felülmúló személyes szellemi hatalmasságok elleni fellépésről van szó!

149. Ördögűzésre csak a valódi démoni megszállottság esetén van szükség. A többi esetre a szokásos kegyelmi eszközök is elégségesek: az ima, a szentségek, az alamizsna, a keresztény életvitel, a megbocsátás, nem utolsó sorban, a szülők imája a gyermekeikért, közösségek imái tagjaikért (vagy fordítva).

150. Minden ember és közösség személyes érdeke és kötelessége a sátán elleni körültekintő védekezés, ám ezt csak a tudatos bűnkerülés-, a rendszeres ima- és a szentségekkel való tiszta élet garantálhatja Krisztus a mi Urunk által.

151. Az erős kísértésben, megpróbáltatások, rémület és kétségbeesés pillanataiban, fontos ügyek és elhatározások előtt, rossz emberek környezetében, különösen betegek és haldoklók mellett, ajánlatos az Egyház által ajánlott imákat elmondani s ha mód van rá, használni a szentelményeket (miként fentebb 137- és 139-ben említettük).
1) Gyújtsunk szentelt gyertyát és ima közben szenteltvízzel hintsük meg magunkat és a helyi v. (távoli) érintetteket.
2) Az első és legfontosabb az Úr imája a Miatyánk elmondása, melyben kérjük szabadíts meg a gonosztól!
3) Bizonyított az Üdvözlégy hatékonysága (különösen a Szeretetláng sátánvakító fohászával! /ld 138/).
4) A teljes Rózsafüzér elmondása a fentebbek szerint.
5) Az Irgalmasság Rózsafüzérének imádkozása.
6) A Szent Mihály ima (XIII. Leó pápa):
Szent Mihály arkangyal védelmezz minket a küzdelemben! A sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten! Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére. Amen
– Továbbá a Szent Őrangyalok segítségül hívása!
7) Szent X. Piusz pápa imája: Ó, Mennyország felséges Királynője, angyalok Úrnője! Tehozzád fordulunk, ki Istentől kaptál hatalmat a sátán fejének széttiprására. Alázatosan kérünk, küldd el nekünk az égi seregeket, hogy a parancsodra üldözzék az ördögöket, s keljenek velünk harcra mindenhol, és taszítsák vissza a mélységekbe. Amen
8) Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek...

152. Sajnálatos tévhit, hogy a Szent Mihály ima be lett volna tiltva. A félreértés feltehetően a szintén XIII. Leó pápától származó „Kis exorcizmus” részét képező Szent Mihály imára vonatkozik, amely így kezdődik: „Mennyei seregek dicsőséges fejedelme, Szent Mihály főangyal...” Ez civileknek valóban tilos a Hittani Kongregáció 1985. szept. 29-én kelt levele értelmében. A fenti Szent Mihály imát azonban imádkozzuk bizalommal!

64d57dac.jpg

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg146. A Szűzanya tehát arra biztat; hogy minden ember, minden család és közösség, aki hallja szavát és válaszolni kíván felhívására, az minden feltűnés nélkül álljon be engesztelő táborába. Fogadja be szívébe az Isten és emberszeretet tüzét és működjék együtt édesanyai vágyával, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el!
A Lelki Naplóban kért heti engesztelő szentóra megtartása közösségben, a családi közös ima szorgalmazása, a böjt, az áldozat és az imádság ajánlása képezik azt az eszköztárat, amit az Istenanya ajánl azoknak, akik figyelnek rá. Csakis így valósulhat meg az a béke, melyet az emberiség annyira vár! Erre kaptunk útmutatást Fatimában. Jácinta kórházba menetele előtt így szólt Lúciához: Ha eljön az idő, hogy erről szólj, akkor ne bújj el! Mondd meg mindenkinek, hogy Isten a kegyelmeket Mária Szeplőtelen Szívén keresztül adja nekünk. Az embereknek általa kell kérniök ezeket. Jézus Szíve azt akarja, hogy Vele együtt égi Anyánk Szívét is tiszteljék. A békét égi Anyánktól kell kérni, mert Isten rá bízta ezt. Bárcsak minden szívnek átadhatnám azt a lángot, amely a szívemben ég, amellyel Jézus és Mária Szívét annyira szeretem! (Fatimáról beszél Lúcia nővér, IV. Kiadás 2006. 127-128.) →
147. (Isten, Szűz Máriának) akkora ügyességet és erőt adott az ősi kígyó gonoszságának leleplezésére, hogy ezt az elvetemült büszke szellem jobban fél Szűz Máriától, mint az angyaloktól és emberektől együttvéve. Bizonyos értelemben jobban fél Tőle, mint magától az Istentől. Nem azért retteg annyira, mintha Isten haragja, gyűlölete és hatalma nem volna végtelenszer nagyobb a Boldogságos Szűzénél, akiben a tökéletesség korlátozott, hanem először azért, mert a Sátán, ez a büszke szellem, végtelenül többet szenved, ha Istennek egy kicsiny, alázatos szolgálóleánya győzi le és bünteti. Ennek alázatossága jobban megalázza, mint Isten hatalma. Másodszor, mert Isten akkora hatalmat adott Anyjának a gonosz lélek felett, hogy Szűz Mária egyetlen sóhajától, melyet egy lélekért bocsát Isten elé, jobban fél, mint az összes Szentek imáitól, és egyetlen fenyegetésétől jobban tart, mint a legnagyobb kínoktól. (Grignon TMT 52)virgen_pisando_cabeza_de_la_serpiente.jpg

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner_545_1.jpg2022.09.28 - Szerda

20.45 Mária köszöntő 21.30 Női karizmák (ism.) 22.30 Zsolozsma 22.45 Belső világunk szépségei (ism.) 23.10 Szeretetláng (ism.) 23.25 Élő liturgia (ism.) 23.40 Képújság

     Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol tv. a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klippemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a videóm szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kisérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma
Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyan azokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/
Az Apostol tv. közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn megát. Ajánlja másoknak is az Apostol tv műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Számlaszám: 11712004-20338211
APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg(folytatás) Ha olyankor hallgattok szentmisét, amikor az nem kötelező, és a kegyelem állapotában vagytok, Szívem Szeretetlángjának kegyelmi hatását úgy árasztom ki, hogy ezen idő alatt is megvakítom a sátánt, és ezáltal kegyelmeim bőségesen áradnak azokra, akikért felajánljátok. A világtalan sátán ugyanis hatalmától megfosztottan nem tud semmit cselekedni. A szentmiseáldozaton való részvétel a legnagyobb mértékben fokozza a sátán megvakítását. A sátán borzalmas bosszútól lihegő gyötréseivel még ádázabb küzdelmet folytat a lelkekért, mióta érzi megvakítását. (II/33)
Alázat, áldozat, ez a kettő elválaszthatatlanul uralja lelkedet állandóan, bízz és higgy most már végre anyai hatalmamban, mely hatalommal a sátánt megvakítom és a világot a kárhozattól megmentem. (III/126)
Jézus: Az Ő közbenjáró nagy hatalmával eszközölte ki Tőlem a családok részére e nagy kegyelmi áradatot, melyet most készül a földre árasztani. Ahogy Ő is mondja, ilyen még nem volt, mióta az Ige Testté lett. A baj gyökerére teszi anyai jóságának gyógyító erejét. – a családok és a papság megszentelődésére – Azt akarja, hogy minden család egy kegyhely legyen, egy csodás hely, ahol veletek összefogva teszi csodáját a lelkek mélyén. Szívről-szívre járva kezetekbe adja Szívének Szeretetlángját, mely a családokban uralkodni akaró sátánt a ti áldozatos imáitok által megvakítja. (vö III/140)

fefamilia10.png

Szólj hozzá!

A Makkosmária búcsújáróhely rövid története

makkosmaria_kegykep_530.JPG

     A makkosmáriai Angyalok Királynéja tiszteletére felszentelt kegytemplom hiteles története a XVIII. századba nyúlik vissza. 1731-ben
makkosmaria_fara_erositett_kkep_250.jpgegy Traub János nevű legény a Budakeszi határában fekvő szőlőkbe igyekezett. Egy útszéli tölgyfánál a szenvedő Krisztus arca jelent meg előtte. Traub később beteg lett. Csodás gyógyulása után egy Falconeri nevű olasz származású budai festőtől olajfestményt vásárolt, mely a Gyermekét tápláló Szűzanyát ábrázolta. A képet az említett tölgyfára függesztette.
     Hamarosan sokan kezdték látogatni ezt a helyet. Acsádi Ádám (1680-1744) veszprémi püspök kivizsgáltatta az eseményeket és engedélyezte, hogy a szentképet nyilvános tiszteletben részesítsék. A zarándokok adományaiból kicsi kápolna épült a Mária-kép fölé. Gondozására a közelben élő két remete vállalkozott. A fokozódó érdeklődés eredményezte, hogy az Óbudán működő trinitárius szerzetesrend itt szép egytornyú templomot és egy kis kolostort épített.
koller_ignac.jpg     Koller Ignác (1725-1773) veszprémi püspök 1768-ban szentelte fel a templomot tízezernél is több zarándok jelenlétében. A templomban elhelyezték a tölgyfa törzsét és a kegyképet. Rövid időn belül 50 csodálatos gyógyulás és imameghallgatás történt itt a Szent Szűz közbenjárására.
     A virágzó Mária-kegyhely azonban nem sokáig működhetett. II. József császár 1784-ben a trinitáriusok rendjét is feloszlatta, és a templomot bezáratta. A kegyképet és a fatörzset a Budakeszi plébániatemplomába vitték le, és itt megőrizték. A kolostor és a kegytemplom világiak kezére került és néhány évtized alatt rommá lett.kepkivaga.JPG
     Az első világháború alatt Miller József budakeszi plébános a templomromot a hozzátartozó kolostorral együtt az egyház számára visszavásárolta.
     A második világháború előtt néhány évvel a Fájdalmas Szűzanya tiszteletére alapított szervita rend papjai kezdtek újra szentmisét mondani vasárnapokon és Mária-ünnepeken a romokból összeállított kis kápolnában, a mai gyóntatófolyosó helyén. A világháború alatt és után mind többen jöttek ide hadifogoly hozzátartozóikért imádkozni. Meghonosodott a Fogolykiváltó Boldogasszony tisztelete.
shvoy_lajos_250.jpg     A hívek adományaiból és munkájából a szervita atyák néhány év alatt felépítették a jelenlegi templomot, melyet 1950-ben Shvoy Lajos (1927-1968) székesfehérvári püspök szentelt fel. Újra elhelyezték a plébániatemplomban megőrzött fatörzset és kegyképet, a kegyoltár mögött illetve fölött.
     A szerzetesrendek feloszlatása kapcsán 1950-ben távozni kényszerült szervita atyák helyébe, az egyházmegye keretébe felvett P. Tamás János (1915-1993) jezsuita atya lett a kegyhely vezető lelkésze. 33 esztendőn át végezte a kegyhely fejlesztésével járó igen áldozatos munkáját.

Forrás: http://egykor.hu/budakeszi/makkosmariai-kegytemplom/1963kepkivagas_1.JPG

Szólj hozzá!

https://youtu.be/ujeB1jAmzJo

Elmélkedések a Szűzanyáról arról, hogy valóban figyelünk-e az Égi Anya kéréseire?

Teljesítettük-e a Szűzanya fatimai kéréseit?

fatima-catholic_szoveges_545.jpg

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg(folytatás) Szeretetlángom (által), melyet most bocsátok a Földre, a kegyelmi idők eddig még soha nem ismert idejét fogjátok élni. Légy hű segítőtársam! (II/107) Mondom, ilyen még nem volt, ez a legnagyobb csodám, melyet most teszek veletek! (...) Szavaim (…) ki ne forgassátok, félre ne magyarázzátok. Mert nagy felelősséggel tartoztok ezért. Álljatok munkába, ne tétlenkedjetek! (II/18) Azt akarom, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el! Akarjátok ti is velem együtt! Azért adom kezetekbe a fénycsóvát, mely Szívem Szeretetlángja. (III/144) Tüzet tűzzel fogunk oltani: a gyűlölet tüzét a Szeretet Tüzével. A sátán gyűlöletének tüze már oly magasra csap, hogy azt hiszi győzedelme sikerrel jár, az Én Szeretetlángom megvakítja a sátánt.
(…) Ehhez kell nekem az áldozat, a te /és/ a ti áldozatotok, hogy a pokol gyűlöletétől égő elmék és szívek, Szeretetlángom szelíd fényét átvegyék. Szeretetlángom el nem képzelhető fényességgel és jótékony melegséggel fogja elárasztani a földkerekséget. (III/203)
Szűzanya: A sátán munkája szédítő iramban söpri a lelkeket. Miért nem igyekeztek ezt minden erőtökkel, minél előbb megakadályozni? Szükségem van a ti erőtökre, emészti lelkemet a sok fájdalom, mert látnom kell a sok lélek elkárhozását. (…) A gonosz vihogva tárja ki karjait, és szörnyű kárörömmel ráncigálja azokat a lelkeket, akikért pedig Szent Fiam szörnyű kínt és halált szenvedett. Segítsetek! (I/64)
Vigyázzatok! A sátán ki akarja rántani lábatok alól a remény talaját! Jól tudja, ha ezt sikerül megtennie, mindent elvett tőletek! A reményvesztett lelkeknél már bűnre sem kell kisértenie. A reményét vesztett ember szörnyű sötétségben van, nem lát már a hit szemével, minden erény, minden jó értékét veszti. Ó gyermekeim, imádkozzatok szüntelenül egymásért, engedjétek kegyelmeim hatását létre jönni lelketekben. (IV/30)szivem_szeretetlangja_maga_jezus_krisztus_n.jpg

Szólj hozzá!

83972-01.jpg

Bevezető

Az ünnep történetét két megközelítésben dolgoztam fel.

Az első részben a Fogolykiváltó Rend (mercediáriusok majd a trinitáriusok) rövid történetét foglalom össze, a második részben pedig a magyarországi vonatkozását, mely a Makkosmáriai kegytemplomhoz, ill. búcsújáró helyhez kötődik. Fogadják szeretettel! 

A Fogolykiváltó Rend

Eredetét 1218-ra vezethetjük vissza, amikor augusztus 1-jén, a Boldogságos Szűz látomásban buzdította Nolascói Szent Péter és Pennaforti Szent Rajmund  a fogolykiváltó rend megalapítására. Mint rendi ünnepet a pápa 1615-ben hagyta jóvá, és az egész Egyház számára 1696-ban írta elő.

Magyarországon a török idők óta ünneplik. A története szerint Bécs török uralom alóli felszabadítása után szeptember 24-én, a visszavonuló török sereg 3200 foglyot vitt magával, akik csodás módon szabadultak meg.

A középkorban a muzulmán fogságba esett keresztény rabok kiszabadulásáért az Egyház rendszeresen imádkozott. A mercediáriusok, majd a trinitáriusok (A Fogolykiváltó Szűzanya Szentháromságról nevezett rendjének tagjai) pedig magukat adták cserébe - életüket is áldozva - a foglyok szabadságáért.

Ez a nagyhatású Mária-ünnep érdekesmód 1969 óta nem szerepel a liturgikus naptárban (állami nyomásra, talán a politikai foglyok fogalma miatt). Mindazáltal a Fogolykiváltó Boldogasszony tiszteletének tartalma bővült a szenvedélybetegek, a különböző függőségekben "megkötözöttségben" szenvedők szabadulásának kérésével.

Fogolykiváltó ünnepe szeptember 24, vagy szeptember utolsó vasárnapja!

Jelenleg a rend 158 házában 790 mercediárius fáradozik a modern kor "rabszolgáinak" fölszabadításáért. A rendnek női ága is van 1265-től.

Magyarországon különösen a Budakeszi-Makkosmária búcsújáróhelyen tisztelik a Fogolykiváltó Boldogasszonyt, és ez idő szerint is Hozzá imádkoznak a "foglyokért és a megkötözöttekért". Az alkohol-, a kábítószer, a dohányzás, a testiség, a pénz és a szerencsejáték rabjaiért. Azokért is, akik szenvednek miattuk (családjaik), akik felszabadításukért fáradoznak, hogy kikerüljenek a szenvedélyek és megkötözöttségek rabságából!

(folyt.)

makkosmaria_angyalok-kiralyneja-templom_535.jpg

 

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg146. Az alábbi naplóidézetek (római/arab szám a Szeretetláng Napló kéziratának oldalszámaira utalnak!)

Szűzanya: Én jóságos, megértő Édesanyátok vagyok s veletek összefogva megmentelek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta (országotokat) és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy szívemen viselem az Ő és a Magyar Szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni. Nagyon kérlek fogadjátok megértéssel, mert Szívem bánkódva néz le országomra. (I/37) A Föld most olyan, mint a tűzhányó, amely ha kirobban, pokoli füstjével, visszahulló lávájával fojtogat, öl, vakít. Forr a gyűlölet krátere, gyilkos, kénes hamuja szürkévé, színtelenné akarja tenni a Mennyei Atya által Isten képére és hasonlatosságára teremtett lelkeket. →
Én, a Hajnal Szép Sugara megvakítom a sátánt, (…) (aki) még a választottak hitét és bizalmát is el akarja pusztítani. De a most készülő rettenetes viharban érezni fogják Szeretetlángom fel-felvillanó és eget-földet bevilágító fényességét (vö II/100), soha nem látott csodákkal segítem munkátokat, mely észrevétlenül szelíden, csendben fog terjedni Szent Fiam engesztelésére.(I/58) /Mert/ a sátán olyan harcot indít az emberek felé, amilyen még nem volt soha. (I/95) Az induláshoz csodálatos erővel és kegyelmekkel árasztalak el /benneteket/ tömegesen és egyénenként is. A felelősség nagy, de munkátok eredménye nem lesz meddő. Az összefogó munkából egyetlen lélek se maradjon ki. Szeretetlángom szelíd fénye gyújtani, gyulladni fog az egész földkerekségen és a sátán megalázottan és tehetetlenül hatalmát veszti. Csak ezt a vajúdást ne akarjátok meghosszabbítani. (III/130)


0002_en_a_hajnal_szep_sugara_47.JPG

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner_545_1.jpg2022.09.25 - Vasárnap

15.00 Irgalmasság órája 15.30 Gyereksarok 16.00 Élet az egyházban – Általános kihallgatás Rómából (ism.) 17.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 18.30 Zsolozsma 19.00 Életvezetés – Beszéljük meg (ism.) 20.15 Élő liturgia (ism.) 20.30 Szeretetláng 20.45 Budai hét 21.00 Mária köszöntő 21.30 Női karizmák (ism.) 22.30 Zsolozsma 22.45 Belső világunk szépségei (ism.) 23.10 Szeretetláng (ism.) 23.25 Élő liturgia (ism.) 23.40 Képújság

     Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol tv a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klippemet játsza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a videóm szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kísérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma
Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyan azokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/
Az Apostol tv közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol tv műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Számlaszám: 11712004-20338211
APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

MÁRIA SZÍVE SZERETETLÁNGJA

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg144. A 2011. augusztusában megrendezett IV. Nemzetközi Szeretetláng Találkozóra Budapestre érkezett vendégek közt, két Dél-amerikai exorcista atya is volt, akik tanúságot tettek a Szeretetláng-fohász (számukra is) meglepően hathatós, ördögűző hatásáról! P. Eduardo Lozano El Salvadori atya, aki az ottani hadsereg kórházi lelkésze elmesélte, hogyan ismerkedett meg a magyar Szeretetláng üzenetével. „Egy könyvesbolt kirakatában, addig ismeretlen füzetkére lettem figyelmes. Kézbe véve, legnagyobb meglepetésemre azt olvastam a Szűzanya ígéreteként, hogy Szíve Szeretetlángja megvakítja a sátánt! Én ilyet még soha nem hallottam és – gondoltam – ha ez igaz, akkor egy rendkívül hatékony kegyelmi eszköz van a kezemben! Megvettem a bővebb irodalmat is, és hamarosan megbizonyosodhattam e többletkegyelem valós erejével.
Egy ritkaságszámba menő, nehéz megszállottsági esetünk volt. Püspöki felhatalmazással hárman végeztünk exorcizmust egy fiatalon, aki a levegőbe emelkedett és öt férfi sem tudta a földön tartani. Minden igyekezetünk hiábavalónak bizonyult. Ekkor jutott eszembe, hogy a Szűzanya Szíve Szeretetlángját hívjuk segítségül. Félrevonultunk és az Istenanya közbenjárását kérő imáinkba belefűztük az égi Anyánk által kért könyörgést: Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Ezt mondtuk a szegény leányzó fölött is, és egyszeriben csend és nyugalom következett. Egy hangos sóhajtásra megszabadult démonaitól és azóta is kiegyensúlyozott testi-lelki egészségnek örvend". →

145. A fentihez hasonló esetet említ Dr Kovács Zoltán mariológus Teológiai Szakvéleményében is, mely először a Magyar Sion, egyházi tudományos folyóirat 2009/2. számában, majd a Szeretetláng Lelki Naplóban is megjelent. „A Római Egyházmegye egyik exorcistájával, a Szeretetláng Lelki Napló eddigi olasz nyelvű kiadását jól ismerő don Roberto Lianival 2008. ápr. 14-én folytatott beszélgetésem során az ördögűző arról számolt be, hogy addigi gyakorlata során az ördögűzések alkalmával valahányszor próbaként a Szűzanya Szeplőtelen Szíve Szeretetlángjának kiáradását kérte, a megszállott egyén szabadulása feltűnően hamar és könnyen megtörtént.”
(Szeretetláng Lelki Napló, Szent István Társ. Bp. 2010. 395-446 oldal. Nihil Obstat Bp. 2009 június 5, Dr. Kovács Zoltán censor deputatus Nro. 494-4/2009; Imprimatur Dr. Erdő Péter)

lelki_naplo_1.jpg

Szólj hozzá!

2022.09.24 - Szombat

apostol_tv_banner_545_1.jpg7.32 Zsolozsma - Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Élet az egyházban – NEK 2020 10.15 Szeretetláng 10.30 Párbeszéd – Női kincsek 11.30 Katekézis (ism.) 12.00 Imamaraton - Lourdes-i Szűzanya kegyhely – Mianmar

     Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol tv a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klippemet játsza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a videóm szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kísérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma
Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyan azokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/
Az Apostol tv közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol tv műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Számlaszám: 11712004-20338211
APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

https://youtu.be/-HAZmjT0PXw

Elmélkedések a Szűzanyáról arról, hogy nincs hiteles kereszténység bensőséges Mária-tisztelet nélkül, nincs Mária-tisztelet a rózsafüzér imádkozása nélkül és nincs béke a kereszténység nélkül!

szep_szuzanyacsak_ikon2_545.jpg

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg142. Ős-szüleink bukása révén a gonosz lélek nem csak az ember fölött, de a lélektelen természet fölött is befolyást szerzett; ennek okán nevezi őt a Szentírás „a világ fejedelmének” (Jn 16,11). Ezért, ha az Egyház valami fölött ördögöt űz, „eltávolítja a rajta ülő átkot és a Sátán hatalmát egészen lerontja, vagy legalábbis csökkenti.”
Ezért általánosságban a megáldás – különösen a szenteltvízzel való megszentelés – a Sátán befolyását töri meg, hogy az a dolog tovább már ne szolgáljon gyűlölete eszközeként. Ezután, Krisztus az Egyházára rábízott hatalma folytán, a megáldott dolog már a jó hatékony kellékeként használható, feltételezve annak a személynek a kegyelmi állapotát, aki a dolog használatában részesül. Elvárható tehát, hogy az a személy is előbb kiszabaduljon a démoni behatás alól! Az ilyen előkészítő exorcizmusok nem tételezik fel, hogy a Gonosz annyiban birtokolna egy dolgot vagy személyt, hogy benne lakna (megszállná); de abban az értelemben igen, hogy valamiféle igénye, hatóköre, hatalma van rajta.

143. Ajánlott magunknál és (beszentelt) lakásunkban szentelményeket tartani! (Szenteltvíz, sz.gyertya, Szentírás, szentelt feszület, kármelita skapuláré, csodásérem, rózsafüzér, Irgalmas Jézuskép, szentelt tömjén stb.)

bizzatok_irgalmamban_9_n_1.jpg

Szólj hozzá!

https://youtu.be/uhTvV8-aJFo

Elmélkedés a Szűzanyáról és megváltásunkban betöltött szerepéről

sza_fold_scan_545.jpg

Szólj hozzá!

A SZENTELTVÍZ

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg139. Nem azonos a megáldott „sima” vízzel (mint pl. a keresztvíz). A mondás: „Fél, mint ördög a szenteltvíztől” és ez így van! Sajnos, a mai ember ezt feledni látszik, holott a szenteltvíz a leghatékonyabb 'kéznél lévő' eszköz az ördög távol tartására. A gonosz ui. nem marad ott vagy amellett, aki gyakran hinti meg magát e szentelménnyel, 'amely lemossa a bocsánatos bűnt' (Aquinói Szt. Tamás). Hathatós eszköz a gonosz távol tartására, elűzésére és segítség minden kísértés leküzdésére. Segít a testi betegségekben, ha az egészség visszanyerése üdvünkre szolgál. Végezetül pedig enyhülést ad az elhunytaknak, megszenteli a sírokat és „üdítő harmat” a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek (l. még 138/d)

140. Avilai Szent Teréz a szenteltvízről: „Mily nagy lehet a szenteltvíz ereje! Lelkem megvigasztalódik, ha keresztet vetek vele. Felfrissülök és olyan lelki örömöt érzek utána, amit nem tudok kifejezni. Tapasztalatból tudom, hogy semmitől sem menekül gyorsabban az ördög, mint a szenteltvíztől.”

141. A szenteltvíz az Egyház, exorcizmussal egybekötött vízszentelő imájából meríti erejét és hatását, amelyet a pap mond a víz megáldásakor Vízkereszt ünnepén:
„Áraszd erre a megtisztulást jelképező vízre áldásodat! Add, hogy ez a teremtményed mennyei ajándékaid szolgálatában űzze el a gonosz lelkeket, tartsa távol a betegségeket és hordozza magában az isteni kegyelem hatékony erejét! A hívek házában vagy bármely helyen akármit is érint vagy meghint ezen víznek cseppje, az legyen egészen tisztává, minden ártó hatalomtól mentessé! Ne üthessen tanyát ott a gonosz lélek, ne verjen gyökeret a rontás szelleme! Szűnjék meg a belopakodó sátán minden cselszövése! E víznek hintése által távozzék és szűnjék meg minden titkos kór, ami a ház lakóinak épségét vagy nyugalmát veszélyezteti. Add, hogy Szent Neved segítségül hívásával kért épségük és üdvösségük minden támadással szemben védelmet nyerjen! Krisztus, a mi Urunk által. Amen.”
Ezen ima felszáll a mennybe valahányszor valaki a Szentháromság nevében 3x meghinti magát vagy másokat a jelen- vagy távollévőket (akár a tisztítótűzben szenvedő lelkeket is) szenteltvízzel. Isten áldása száll testükre-lelkükre. Az ördög gyűlöli a szenteltvizet, melynek hatalma van felette.

szenteltviz3.JPG

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner_545_1.jpg2022. 09. 22 - Csütörtök

0.00 Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.32 Zsolozsma - Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Életvezetés – Beszéljük meg – Somogyi Krisztina, Kézdy Anikó és Papp Miklós előadása 10.15 Szeretetláng (ism.) 10.30 Katekézis (ism.) 11.00 Apostolok fóruma (ism.) 11.30 Kultúrpont 12.00 Imamaraton – Montserrati Miasszonyunk – Spanyolország

      Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol tv. a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klippemet játsza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a videóm szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kísérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma
Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyan azokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/
Az Apostol tv közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol tv műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Számlaszám: 11712004-20338211
APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

054o_ha_millionyi_530_1.jpg

Szólj hozzá!

A sátán tehetetlenné tételének eszközei:

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg138. a) Elsősorban és legfőképp, a Jézus Krisztus által felhatalmazott Apostoli Egyház ördögűző hatalma, a kiszolgáltatott Szentségek, Isten Igéje és Jézus nevének ereje.
b) A Szűzanya oltalma – annál a szembenállásnál fogva, amely a kezdetek óta fennáll.
c) Az angyalok (Szent Mihály) és a szentek közbenjárása.
d) A Szenteltvíz (exorcizált só és exorcizált víz), az exorcizált Olaj (krizma), az incesszálás (szentelt tömjén füstje), a katolikus papság áldó keze, valamint a Szentelmények (feszület, rózsafüzér, kármelita skapuláré, csodásérem, Szent Benedek érem, a Jézus Szíve- és az Irgalmasság tisztelete, a Mária-tisztelet, a Keresztúti ájtatosság, a Szeretetlángra való hivatkozás, a szentelt gyertyák, a szentképek) és az ezekhez kötődő – az egyházilag engedélyezett – egyéb kegyelmi ígéretek és búcsúk stb. által. →szentelmenyek2.jpg

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner_545_1.jpg2022. 09. 21 - Szerda

19.05 Belső világunk szépségei (ism.) 19.30 Montserrat jezsuita beszélgetések (ism.) 20.00 Összhang – Kulturális magazin (ism.) 20.30 Budai híradó 20.45 Mária köszöntő 21.30 Női karizmák (ism.) 22.30 Zsolozsma 22.45 Belső világunk szépségei (ism.) 23.10 Szeretetláng (ism.) 23.25 Élő liturgia (ism.) 23.40 Képújság

     Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol tv. a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klippemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a videóm szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kísérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma
Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyan azokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/
Az Apostol tv közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol tv műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Számlaszám: 11712004-20338211
APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

 

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg135. Az aggodalmaskodóknak: sokkal jobb, ha a sátán haragszik rád, mintha meg volna veled elégedve.

136. Az Egyház, hogy hatékonyabbá tegye a Krisztus által adott képesség gyakorlását, és hogy a híveket megvédelmezze a gonosztól és a csalóktól, szentelményt alapított erre a célra, amelyet kizárólag a püspökök és az erre általuk, sajátos módon felhatalmazott papok szolgáltathatnak ki (tehát világiak soha!). Ezt így rögzíti a Kánonjogi Kódex (1172. Kánon), figyelmeztetve, hogy a szentelményekben az Egyház könyörög, nem úgy, mint a magánimákban (1166. K); valamint, hogy e szentelmények kiszolgáltatásakor szigorúan az Egyház által jóváhagyott szertartásokat és szövegeket kell használni (1167. K).

137. Mit lehet ehhez hozzá fűzni? Az ideig tartó földi életünk, végérvényesen meghatározója lehet örök életünknek! Tehát erősen álljunk ellen a kísértéseknek, térjünk meg, higgyünk az üdvösség jó hírében (vö Mk 1,15) és mindenekelőtt legyünk mindig szeretettel felebarátaink iránt, a tét az üdvösség vagy a kárhozat!
Nagyon prózaian vetődik fel a kérdés, hogy e füzetke ismeretanyaga hány embert késztet elgondolkodásra és hány embert sikerül kimenteni a Sátán kelepcéiből? Vajon, e 'kisirka' képes-e hozzájárulni a világ felrázásához, melyről látható, hogy ökörlánccal vonja magára a büntetést (Iz 5,18)? Mindenesetre, imádkozzunk e szándékra!

kisertesek.jpg

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg(folytatás)

Lesz idő, amikor az (...) „Irgalmasság műve” szinte teljesen megsemmisülni látszik majd. De követni fogja ezt Isten nagy erejű beavatkozása, ami bizonyítani fogja e mű valódiságát. Új fény lesz az Egyház számára, amely ugyan már régóta benne szunnyad. Az Isten végtelen irgalmát senki sem vitathatja. Mindenki számára teljesen világos legyen: mielőtt mint igazságos Bíró újra eljön, azt akarja, hogy úgy ismerjék meg a lelkek, mint az irgalmasság Királyát. (...) Mikor következik ez be – nem tudom; meddig tart – nem tudom. Isten nagy kegyelmeket ígért – „különösen neked és mindazoknak akik hirdetni fogják nagy irgalmasságomat. Haláluk óráján magam oltalmazom meg őket, mint saját dicsőségemet”. (378)

132. Sokan csodálkoznak, hogy az ördögöknek lehetőségük van az ember megkísértésére, sőt testének birtoklására (a lelkére soha, hacsak nem maga az ember adja oda önként), a megszállottság és különféle zaklatások vagy károkozás formájában. Az ördögűzők szerint sokaknak az egészségében, javaiban, munkájában, vagy érzelmeiben okoz kárt az ördög. Ennek pedig oki eredője a szentségi élet elhagyása, esetlegesen egyes párthovatartozás.

133. Az ördögnek van egy általános érvényű tevékenysége is, amellyel minden embert egyformán zaklat, s ez a rosszra való kísértés. Ám senki sem kárhozott el azért, mert sok rosszat tett, de sokan vannak a pokolban egyetlen halálos bűn miatt, mert nem akarták megbánni.

134. A hívőket jelek fogják kísérni: az én nevemben ördögöt űznek... (Mk 16,17): ezt a hatalmat Jézus minden hívőre ráruházta, s mind a mai napig érvényben van. Ez általános képesség, amely a hiten és az imádságon alapszik. Személyek vagy közösségek is végezhetik, külön felhatalmazás nélkül, de ebben az esetben csakis szabadító imádságról van szó és nem exorcizmusról.

06dore_nt028.jpg

Szólj hozzá!

https://youtu.be/ujeB1jAmzJo

Elmélkedések a Szűzanyáról arról, hogy valóban figyelünk-e az Égi Anya kéréseire?

Teljesítettük-e a Szűzanya fatimai kéréseit?

meg_mire_vartok_en_anyatok_vagyok_j_545.jpg

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg(folytatás Fausztina Naplójából)

A fecsegő szerzetesekről említi:
Nincsenek meg bennük az alapvető erények, sem az Istennel való bizalmasság. (...) Az a lélek, aki nem tapasztalta meg a belső csend édességét, nyugtalan szellem, aki zavarja mások csendjét is. A pokol torkában sok olyan lelket láttam, akik nem tudták megtartani a csendet. Ők maguk mondták el ezt, amikor megkérdeztem tőlük, mi az oka elkárhozásuknak. Ezek szerzetesi lelkek voltak. Ó Jézusom, micsoda fájdalom, hiszen ezek a lelkek nemcsak az égben lehetnének, de akár szentekké is formálódhattak volna. Ó, irgalmas Jézusom, remegek, ha arra gondolok, hogy számot kell adnom nyelvemről. A nyelvben élet rejtőzik, de halál is; nemegyszer ölünk is a nyelvvel valódi gyilkosságot követünk el vele. (119)

Két utat láttam: egyet széles, homokkal és virágokkal teleszórva, tele örömmel, zenével, s más kellemes dolgokkal. Az emberek táncolva, szórakozva mentek ezen az úton – úgy értek az Út végére, hogy észre sem vették. De ott egy rémséges mélység tátongott előttük, nevezetesen a pokol torka. A lelkek vakon hullottak a mélységbe ahogy mentek, úgy estek is bele. Oly sokan voltak, hogy nem lehetett megszámlálni őket.
Láttam egy másik utat is, vagy inkább ösvényt, mert keskeny volt. Tövisek és kövek borították, az emberek könnyes szemmel haladtak rajta, sok szenvedésben volt részük. Egyesek megbotlottak a köveken, de rögtön felkeltek és tovább mentek. Az út végén csodás kert virult, mely a boldogság minden fajtájával volt beterítve. Minden ide igyekvő lélek bejutott a kertbe. Már az első pillanatban elfelejtették minden szenvedésüket. (153)

caminho-da-salvacao_2_1.JPG

Szólj hozzá!

045grignon3_530_1.jpg

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg130. Szent Fausztina Irgalmasság Naplójából: Ma egy angyal levitt a pokol mélyére. Ez nagy kínok helye. Hatalmas nagy a térsége. A szenvedések fajtái, melyeket láttam, a következők: az első kín, mely a poklot alkotja – Isten elveszítése. A második – a szüntelen lelkiismeretfurdalás, a harmadik az, hogy a lelkek sorsa itt már sohasem változik meg. A negyedik kín – a tűz, amely átjárja a lelket anélkül, hogy elpusztítaná. E szörnyű szenvedés tisztán lelki tűz, amit Isten haragja gyújtott lángra. Az ötödik – az állandó sötétség és az iszonyú, fullasztó szag. Bár sötét van, az ördögök és az elkárhozott lelkek kölcsönösen látják egymást, látják mások és a maguk gonoszságát. A hatodik fajta szenvedés – a sátán szüntelen társasága, a hetedik – a szörnyű kétségbeesés, a gyűlölet Isten ellen, istenkáromlások, átkok, gyalázkodások. Ezek azok a fájdalmak, melyeket az összes kárhozott közösen szenved. De ezzel nincs vége. Különleges lelki fájdalmak is léteznek, nevezetesen az érzékek kínjai. Amivel az egyes lelkek vétkeztek, az által szenvednek leírhatatlanul irtózatos módon. Rettenetes barlangjai és mélységei vannak a gyötrelemnek, ahol az egyik fájdalom különbözik a másiktól.

   Látva ezeket a szörnyű gyötrelmeket, meghaltam volna, ha Isten mindenhatósága nem tart fenn. A bűnösöknek tudniuk kell, hogy az egész örökkévalóságon át az által az érzékük által fognak gyötrődni, amellyel vétkeztek. Isten parancsára írok ezekről a dolgokról, hogy egyetlen lélek se mentegethesse magát azzal, hogy nincs pokol, nem volt ott senki, nem lehet tudni, mi van ott.

Én Fausztina nővér, Isten parancsára jártam a pokol szakadékaiban, hogy hirdessem és tanúsítsam a lelkeknek - létezik a pokol. (...)

Amit leírtam, az csak gyenge árnyéka a valóságnak, amit láttam. Egyet megjegyeztem: a legtöbb ott szenvedő lélek olyan, aki nem hitte el, hogy van pokol. Midőn magamhoz tértem, nem tudtam a rémülettől rendbe jönni, annyira lesújtott a lelkek szenvedése. Ezért még buzgóbban imádkozom a bűnösök megtéréséért. Szünet nélkül könyörgök értük Isten irgalmához. Ó, Jézusom, inkább haldokolnék a legnagyobb kínok között a világ végezetéig, mintsem megbántsalak a legkisebb vétséggel! (741)

upadekzbuntowanychanio322w1618.jpg

Szólj hozzá!

337egy_nap_530_3.jpg

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg127. A páli kijelentés, hogy majdan „Isten lesz minden mindenben” (1Kor 15,28), nem a pokol cáfolata, hiszen a kárhozat helye épp attól az, hogy az Életen (Istenen) kívül van, mely az örök halál állapota (vö 2Kor 2,16)!

128. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás! (Mt 8,12)

129. Részlet „Fatimáról beszél Lúcia nővér c. könyvből:
A Szűzanya egy nagy lángtengert mutatott nekünk, mely úgy látszott, mintha a föld mélyén lenne. A lángtengerbe merülve láttuk az ördögöket és a kárhozott lelkeket, mintha átlátszó, feketén vagy barnán izzó emberi alakok lettek volna. Ide-oda kavarogtak a tűzben, kiemelkedtek a lángokból, amelyek bensejükből füstfelhővel együtt törtek elő. Mint nagy tűznél a sziporkák, súly nélkül estek minden irányba. Közben fájdalmukban és kétségbeesésükben ordítottak. A rémülettől reszkettünk és megdermedtünk. Az ördögök úgy néztek ki, mint utálatos, ismeretlen állatok, ijesztő és szörnyű formájuk volt, de azok is átlátszók és feketék voltak. Ez a látomás csak egy pillanatig tartott. Hála égi Anyánknak, előtte már megígérte nekünk, hogy az égbe visz bennünket. Ha nem így lett volna, akkor azt hiszem, az ijedtségtől és a rémülettől meghaltunk volna. (117. oldal)

pokol_latomasa.jpg770px-depiction_of_hell_detail.jpg

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpgHa egyszer ezt önök is átélik – folytatja Gloria Polo Ortiz –, talán emlékezni fognak ezekre a szavakra. Azt tudom mondani, hogy a legfájdalmasabb látni a szerető Istent, aki egész életünkben mellettünk van és állandóan keres, hogy üdvözítsen. Mennyire szenved Isten a bűneink miatt. Ott mutatták meg milyen sokan imádkoztak értem, hány pap és hány apáca fáradozott azon, hogy jó útra térjek. Pedig, hogy megvetettem ezeket az embereket! Közönséges megjegyzésekkel illettem e szent életű, áldozatos embereket. A túlvilágon egész életünket, mint egy nyitott könyvet látjuk majd, ahol minden pillanatunk fel van jegyezve. Nemcsak a szavaink, hanem még a közben gondoltak is! Ó, bizony elborzasztók a szavaink s gondolataink különbsége, melyeket ott tisztán láthatunk. Elkövetett bűneink nemcsak a saját, hanem környezetünk számára is következményekkel járnak, mint romlott gyümölcsök, a környezetük egészséges gyümölcseit is romlásnak indítják. Nagy fájdalom számunkra a másik világban, ha látjuk, hogy bűneink nemcsak nekünk okoztak kárt, hanem a környezetünk széles körében is romboltak, s megmérgeztek mindent. Sajnos a bűneink ártalmas következményei legelőször közvetlen környezetünket éri, a családunkat és gyermekeinket!

(Az eredeti mű Regreso de la Muerte – Bogota, Kolumbia)

0009_gloria_polo_09.jpg

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpgA bűnök – folytatja Gloria Polo Ortiz –, nyomokat hagynak a lélekben. Ezek a nyomok, mint sebek, égési hólyagok és formátlan lyukak megbélyegzik a lelkünket. Ám a legszörnyűbb felfedezés az volt számomra, hogy a borzalmas bűz belőlem áradt. Mennyi pénzt adtam ki életemben illatszerekre, légfrissítőkre, mert gyűlöltem a kellemetlen szagokat. Megállapítottam, hogy a sok szörnyű bűnöm nem a lelkemen kívül volt, hanem a bensőmben, a lelkemben és onnan árasztotta kibírhatatlan bűzét. Mindjárt láttam egy démont, egy csúnya bestiát, aki az én bűneim bélyegét viselte. Ahogyan anyám az Úr fényes ruhájába volt öltözve, úgy öltöztetett be engem egy bestia, fekete szemeteszsákba. És ez maga volt az ördög. Ebben az állapotban jutottam el egy mocsárvidékre, ahol sokan nyakig süllyedtek a lápba és nyögtek.
Azt láttam, hogy ez a láp a bűnös szexuális kapcsolatok és perverziók magömléseiből áll, amiért mi emberek a földön felelősek vagyunk. Azt a nemi aktust, amely szentségi házasságban történik Isten megáldja. Ebben az életre szóló kapcsolatban maga Isten van jelen, mint harmadik. A szeretet, mellyel minden házastársi együttlét meg van áldva s meg van nemesítve. A szentségtelen szexualitás csupán szórakozás, önkielégülés, egoizmus. Ezért szenvednek ezen emberek az ingoványban, amelyet ők maguk okoztak féktelen szenvedélyükkel. Mindenki aki házasságon kívüli, bűnös nemi aktust folytat, ebbe a büdös ingoványba kerül és kimondhatatlanul szenved miatta és végtelenül szégyelli magát tettei miatt. Ebben a lápban egyszer csak felfedeztem apámat, aki nyakig ült a bűzlő masszában, ez fájdalom volt számomra s hangosan felkiáltottam: „Apám, mit csinálsz te itt?” Ő, síró hangon válaszolt: „Lányom, ó lányom! A házasságtöréseim és a hűtlenségeim súlya süllyesztett ide.”bajo_el_arbol_del_mundo_la_puerta_del_infierno.jpg

Szólj hozzá!

fatima_105_eves_535.jpgszeptember_image_535.jpg

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg(folytatás) Ezek a szörnyű sötét alakok körülvettek és egyértelmű volt, azért jöttek, hogy magukkal vigyenek. El se tudják képzelni azt az ijedtséget, borzalmat és rettenetes felismerést, hogy az intelligenciám, jogi ismereteim, az akadémiai címem, egész tudományom, észbeli képességeim és társadalmi helyzetem semmit sem számítottak. Teljesen értéktelenek lettek. A bűnök tehát lehúznak a mélybe, egészen a hazugság atyjához. De ha mi sajnálatos mulasztásainkat és bűneinket (amiért a sátánnak kell fizetnünk), a Bűnbánat Szentségében Isten elé visszük (még a földi életben), akkor Isten fizet meg értük helyettünk! Gondoljanak bele! Jézus a saját vérével és életével fizetett a Keresztfán. És bizony minden alkalommal így van ez, ha vétkezünk. Ő, megszabadított a pokol kínjaitól, amit mi érdemeltünk ki, és amiért tartozásunk lenne a bűnök tulajdonosának. Jézus Krisztus megváltott minket. Jogot adott nekünk Országához, az Ő életéhez, mert Ő minket Isten gyermekeivé tett.
És akkor jöttek ezek a sötét alakok, hogy engem, mint tulajdonukat elvigyenek. Láttam őket, amint kijöttek a műtő falából. Sokan voltak, és hirtelen vettek körül. A tekintetükből gyűlölet, ördögi gyűlölet áradt, mert lélektelenek és belül teljesen kiégettek. Megborzadtam s rettegve értettem meg, hogy értem jöttek, hiszen az ő tulajdonuk vagyok! Ez világos volt előttem! El akartak vinni. El tudják képzelni a félelmemet? Színtiszta horror volt! Szellemi testem forogni kezdett a földön és menekülni kezdtem. Az anyagi testemre vetettem magam, mert a testembe akartam visszabújni, de az már nem fogadott be. Szörnyű félelemmel küszködtem. Lelkemmel futni kezdtem és menekülni. Nem tudom, hogyan, de átjutottam a falon. Nem akartam mást, csak elrohanni, s egy ugrással a semmibe kerültem. Egy alagút belsejébe jutottam, amely hirtelen odakerült és lefelé vezetett. Először még volt egy kis világosság. Olyan látvány fogadott, mint egy lép és olyan nyüzsgés volt benne, mint egy méhkaptárban.
Sok-sok ember volt ott, öregek, férfiak és nők, hangosan kiabáltak, durván, vad sörénnyel, csikorgatták a fogaikat. Megállás nélkül mozgattak lefelé, egyre lejjebb húztak a földbe, hiába próbálkoztam mindinkább kijutni. Egyre kevesebb lett a fény, s addig csúsztam ebben az alagútban, míg teljesen sötét nem lett. Tehetetlen voltam. Olyan sötétségbe merültem, amilyen a földön nincs, emberi szavakkal nem lehet leírni. Fölül teljesen világos volt, lejjebb pedig egyre sötétebb. El tudják képzelni, milyen öröm ért, amikor még a fényben láttam az édesanyámat. Ő egészen világos volt. Már évekkel ezelőtt meghalt. Egyszerre megértettem, hogy ezek a fehér ruházatok, amilyennel anyám, mint a nap, fel volt öltöztetve, azok mind a szentmisék voltak, melyeken részt vett földi életében. Nem volt lehetőségem anyámhoz menni és nála egy pillanatig is maradni. Védtelenül merültem bele a sötétségbe, amelyhez hasonló nincs. A föld legsötétebb éjszakája is déli világosság ehhez képest. De ott ez a sötétség szörnyű fájdalmat, horrort, szégyent okoz. Minden rettenetesen bűzlik. Egyre több ijesztő alakot és lényt lehetett látni olyan csúfakat, hogy el se tudjuk képzelni.

505.jpg

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg126. Részlet Dr. Gloria Polo Ortiz, Akit villámcsapás ért c. megrázó tanúságtételéből, melyben beszámol a pokol torkából való visszatéréséről. 1995-ben villámcsapás érte. Elégett testrészei és belső szerveinek státuszából reális volt az orvosi vélemény, hogy menthetetlen. A szíve valóban le is állt és lelke elhagyta a testét. Egyik pillanatban még a kórterem egy pontjáról figyelte, az orvosok újraélesztő próbálkozásait, majd egyszer csak egy ismeretlen világba lépett, ahol szóltak hozzá és ő is beszélt rokonaival, majd felismerte az Úr dicsőséges jelenlétét. De nemcsak érzékelte Isten valóságát, hanem hallotta, amint az Úr számon kéri tőle szeretetlen életét. Ott és akkor szembesült leélt életének bűneivel, és a másokban okozott lelki rombolás felelősségével. Teljes intellektusával megélte a kárhozat realitását, mint az igaztalan és szeretetlen földi élet igazságos következményét. Isten irgalmasságát egy ismeretlen szegény ember őérte felajánlott böjtje, imádsága és a lelki üdvéért befizetett szentmiséje esdette ki számára, aki újsághírből értesült a ritka és tragikus balesetről. Az Úr visszaküldte a földi életbe, hogy tegyen tanúságot a földi élet felelősségéről.
Hallgassák csak, mi történt! Amikor ebben a borzalmas helyzetben voltam a kórházban, elképesztő rémület tört rám! Egyszerre csak azt látom, hogy valóban vannak démonok, akik most eljöttek, hogy magukkal vigyenek! A valóságban magam előtt láttam ezeket a félelmetes ördögöket. Nem olyanok voltak, mint amilyeneknek a földön elképzeljük, hanem sokkal borzalmasabbak! A tekintetük szörnyen ijesztő volt és mérhetetlen gyűlölet sugárzott a szemükből. Megértettem, hogy adósuk vagyok. Azért jöttek, hogy behajtsák rajtam az adósságot, mert elfogadtam a bűnre való ajánlatukat. Ezért fizetnem kell és az ár én magam vagyok örök életemmel. Eladtam a lelkem az ördögnek, mert így-úgy üzleti kapcsolatba kerültem vele. Szörnyű volt a tudata, hogy a bűneimnek ilyen végzetes következményei vannak. A bűnök a Sátán tulajdonai, nem adja ingyen, fizetni kell értük. Minden embernek tudatában kéne lennie ennek! Egyszerre csak minden bűnöm, amit az utolsó szentgyónásom óta elkövettem, életre kelt. A bűneinkért fizetni kell, nem csak a földi lelkiismeret furdalással, de fizetünk belső békénk elvesztésével, egészségünkkel és örök életünkkel! Ha törzsvásárlók lettünk a Sátán szupermarketjében, akkor már mindig csak az ő boltjában vásárolunk, mígnem a saját lelkünkkel fizetünk. Az övéi leszünk, elzálogosítva nála örök lelkünket. Az ördög legnagyobb trükkje, hogy megpróbálja elhitetni, hogy ő egyáltalán nem is létezik – és én bedőltem ennek! (DR. Gloria Polo Ortiz)0009_gloria0.jpg

Szólj hozzá!

336semmi_sem_530_1.jpg

Szólj hozzá!

https://youtu.be/8Lp4wp8B1G0

Elmélkedés a Szűzanya tisztaságárólszepl_fogantatas_angyalokkal_gyonyoru_1920.jpg

Szólj hozzá!

IMÁDKOZZUNK EGYÜTT MAGYARORSZÁG BÉKÉJÉÉRT!

 Az elmúlt hónapokban sok személyben és egyházi közösségben bizonyossággá érlelődött a gondolat,
hogy hazánk és a világ békéje csak széleskörű imaösszefogás révén őrizhető meg.
Ennek nyomán születőben van egy országos méretű imahálózat, melynek nyitó alkalma


2022. szeptember 11-én, 19 órakor
a budapesti Szent István-bazilika előtti
Szent István téren lesz 
rózsafüzér imával, és a Szeretetláng Lelki Naplóban
az Úr által kért Egység-ima elmondásával
(Lábunk együtt járjon...).

Az imaest támogatói között vannak:
Székely János és Mohos Gábor püspök atyák,
Németh Emma Szociális Testvér, 
a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának elnöke,
Eperjes Károly színművész, Lackfi János író,
az Emmánuel Közösség,
a Szociális Testvérek Társasága, a Szeretetláng Mozgalom
és még sokan mások.atragyog_a_nap_545.jpg

 

Kérünk minden testvért, hogy ki-ki lehetőségei szerint kapcsolódjon be valamilyen formában
a hazánk békéjéért szervezett összefogásba!

IMASZÁNDÉKAINK: 

1. Ima Magyarország békéjéért és biztonságáért.
2. Ima, hogy hazánk, Európa és az egész világ
védelmet nyerjen egy kiszélesedő háború ellen.
3. Ima Ukrajna békéjéért, valamint védelméért.

 
Lackfi János, Prima Primissima-díjas író, a kezdeményezés egyik fő támogatója az alábbi felhívással szólítja imára a hazánk sorsáért aggódó testvéreket: 

 "Nehéz idők jönnek az egész világra, Magyarországra is, ez nem titok. Ha szeretnétek, hogy az ország békében élhessen, és átvészelhesse a válságot, szálljatok be az imaláncba, melynek én is tagja vagyok, és szóljatok hittel Istenhez minden nap az elkövetkező két hónapban.
Ha katolikusok vagytok, mondjatok el napi négy rózsafüzért hazánkért, kérve, hogy a fegyveres konfliktusok elkerüljék. (Többet sem tilos!)
Minden más keresztény testvért szeretettel invitálok, hogy kötött vagy szabad fohászkodással, dicsőítéssel csatlakozzék ehhez a láthatatlan közösséghez. Szeretettel ajánlom az alábbi imát is, hogy minél jobban összehangolódhassunk Isten szándékaival, aki nem a pusztulás, hanem az élet Ura:

Imádott Jézusom!
Lábunk együtt járjon,
Kezünk együtt gyűjtsön,
Szívünk együtt dobbanjon,
Bensőnk együtt érezzen,
Elménk gondolata egy legyen,
Fülünk együtt figyeljen a csöndességre,
Szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon,
Ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért! Ámen.

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg119. A Szent Szűz aggódó édesanyaként figyelmeztet, felhívja figyelmünket a világ veszélyes lelkiállapotára s az idő rövidségére. A zsoltár szavaival: „Ti akik megfeledkeztek Istenről, szálljatok magatokba, különben elvesztek, s nincs, aki megmenthet titeket”. (Zsolt 49,22)

120. Az isteni büntetés elkerülésére, egyedül a megtérés (öntisztulás) az egyetlen lehetőség, épp úgy mint Ninive esetében! Ha Ninive megtér, megmenekül, de ha megmarad bűnében elpusztul (vö Jónás könyve).

121. A helyzet komolyságát növeli, hogy most nem egy próféta, hanem az Egyház Anyja közvetíti az üzeneteket és nem egy város-, de az egész emberiség – esetlegesen a kárhozattól való megmentéséről van szó! →

122. Péter apostol drámai szavakkal figyelmeztet: „a vétkes angyaloknak sem kegyelmezett Isten... Nem kegyelmezett a régi világnak sem..., amikor az istentelenek világára zúdította a vízözönt. A szodomaiak és gomorraiak városát is elhamvasztotta és végpusztulással büntette, intő például azok számára, akik a jövőben gonoszat tesznek” (2Pét 2,4-6). "Az örök tűz lett a büntetésük'' (Júd 7) Jézus szavai: „Ha meg nem tértek, épp úgy elvesztek mindnyájan.” (Lk 13,4-5) →

123. A Szentírásban több büntető ítéletről olvasunk, ami sok ember pusztulását jelentette, de éppen ezen történetek tanítanak (figyelmeztetnek) arra is, hogy Isten nem akarja büntetni az embert (Ninive), hanem jobb belátásra akarja bírni. „Talán örömöm telik a bűnös halálában – mondja az Úr –, s nem azt akarom inkább, hogy letérjen útjáról és éljen?” (Ez 18,23).

124. Sajnos, sokan azért szenvednek, mert nem járulnak szentségekhez, mely pedig az isteninek az ember számára elérhető formája. E táplálék nélkül kiszolgáltatottabbak vagyunk minden rossznak és szellemnek.

125. Fontos, hogy megbocsátás legyen bennünk szüleink, nagyszüleink és elhunyt őseink bűnei és mulasztásai iránt, melyeket akarva-akaratlan elkövettek az utódaik és miellenünk, s következményeit máig is szenvedjük!

engesztelo_ifjusag.jpg

Szólj hozzá!

335ketsegkivul_530_2.jpg

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner_545_1.jpg2022. 09. 11 - Vasárnap

12.35 Imamaraton - Banneux-i Szegények Szűzanyja – Belgium 13.25 Szentségimádás 14.00 Lélekemelő Károly atyával 15.00 Irgalmasság órája 15.30 Gyereksarok 16.00 Élet az egyházban – Általános kihallgatás Rómából (ism.) 17.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 18.30 Zsolozsma 19.00 Életvezetés – Beszéljük meg (ism.) 20.15 Élő liturgia (ism.) 20.30 Szeretetláng 20.45 Budai hét 21.00 Mária köszöntő 21.30 Női karizmák (ism.) 22.30 Zsolozsma 22.45 Belső világunk szépségei (ism.) 23.10 Szeretetláng (ism.) 23.25 Élő liturgia (ism.) 23.40 Képújság

     Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol tv. a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klippemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van ! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a videóm szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kísérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma
Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyan azokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/
Az Apostol tv közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol tv műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Számlaszám: 11712004-20338211
APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg117. A büntetés végső eszköz Isten kezében, amit sok ember „ökörlánccal” von magára (Iz 5,18), egyben tisztító esemény! A kárhozat csupán a megátalkodott ember osztályrésze, aki Isten törvényével szemben a kísértőre hallgatott és bűnbánat nélkül, öntörvényűen rendezte be az életét. Tudjuk: A törvénynek csak akkor van értelme, ha megszegését szankcionálják. →

118. A Szentírás és a hiteles magánkinyilatkoztatások sokszor hangsúlyozzák Isten irgalmasságát, hosszantűrő megbocsátó és végtelen jóságát (Neh 9,17). Találékony szeretetében a legvégsőkig elmegy, hogy a szegény bűnöst (Fatima) megmentse a magára vont büntetéstől. Ám Isten nem iktathatja ki eszköztárából a végső büntetést, ezzel ugyanis Ő maga nyitna kaput a szeretetével való visszaélésre. Világosan látnunk kell tehát, hogy az emberi életben minden rendkívüliség, betegség, halál és politikai fordulat, az elhatalmasodó bűn és a belőle fakadó életmód következménye, melyet az egyre bővülő terephez jutott sátán művel, tönkretéve mindent, sőt a kárhozat felé tuszkolva mindenkit, akit csak tud, hiszen „hazug, gyilkos és ordító oroszlán”. Mindannyian szüntelenül harcban állunk és ehhez természetfeletti segítséget kapunk a szentségekben. „Vigyázzatok, hogy senki rabul ne ejtsen titeket bölcselettel és hiú megtévesztéssel (Kol 2,8)! Vizsgáljatok felül mindent (1Tessz 5,21)! Ne vegyetek részt a sötétség meddő cselekedeteiben, inkább leplezzétek le őket (Ef 5,11-12). Kerüljétek a profán, újdonsághajhászó fecsegést, az álságos ellenvetéseket, amelyet némelyek elfogadtak, és a hittől elszakadtak” (Tim 6,20-21).

isten_nelkul.png

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner_545_1.jpg2022. 09. 10 - Szombat

7.32 Zsolozsma - Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Nagyboldogasszony búcsú 10.20 Szeretetláng 10.35 Párbeszéd – Női kincsek 11.30 Katekézis (ism.) 12.00 Imamaraton - Knock-i Miasszonyunk – Írország

     Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol tv. a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klippemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van ! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a videóm szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kísérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma
Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyan azokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/
Az Apostol tv közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol tv műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Számlaszám: 11712004-20338211
APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg113. Hatalmas felelősség terheli azon országvezetőket, akik az anyagelvűséget és a liberalizmust tartják szellemi és gazdasági vezérelvüknek, mely lényegét tekintve antihumánus! Az így épített társadalmakban könnyen felveti a fejét az ateizmus, a lelketlenség és az okkultizmus. Pl. Albániában – a világ első deklaráltan is ateista államában –, a 45 éves kommunista uralom alatt a vallást képesek voltak totálisan betiltani, ezzel szemben a mágia és okkultizmus parttalanul elterjedt! – Isten ítélőszéke előtt felelni kell majd ezért!

114. Egyházi részről, már réges-rég meg kellett volna jelentetni egy (olcsó vagy ingyenes) felvilágosító füzetet a tárgyalt témánkról, életszerű, konkrét cselekvési tervvel!

115. Sajnos az ördögi zaklatásban szenvedő, s az Egyháztól segítséget kérő emberek panaszaikkal gyakran kimosolygást és elutasítást kapnak. Ezzel szemben – mondjuk –, ha egy szektához vagy mágushoz fordulnak, azok „megértőn” készséggel segítenek! Aztán mire a „kereső ember” észbe kap, már alaposan ki van használva, és még mélyebbre süllyedt démoni kiszolgáltatottságában, mint annak előtte volt, holott a Kinyilatkoztatás, a Szentségek, az oldás, a kötés és az ördögűzés...!?

116. A Biblia szerint Isten az elhatalmasodó bűnök egy határán megálljt parancsol. Előbb azonban bűnbánatra és megtérésre szólít fel az Egyház Anyja, Mária által. Ha ez hiábavalónak tűnik, a konok ember magára vonhatja a környezeti és testi pusztulást, sőt, örök boldogságát is elveszítheti. Az örök kárhozat, a „második halál” kinyilatkoztatása világosan erre utal (Jel 20,14; 21,8).

16302-the-fall-of-the-damned-pieter-pauwel-rubens.jpg

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner_545_1.jpg2022. 09. 09 - Péntek

17.45 Rózsafüzér 18.20 Gyereksarok 18.50 Homília 19.05 Élet az egyházban – Általános kihallgatás Rómából (ism.) 20.00 Nyitott szemmel (ism.) 20.20 Szeretetláng (ism.) 20.35 Budai híradó 20.50 Mária köszöntő 21.30 Párbeszéd – Párbeszéd az emberért (ism.) 22.30 Zsolozsma 22.45 Élet az egyházban – Általános kihallgatás Rómából 23.35 Képújság

     Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol tv. a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klippemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van ! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a videóm szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kísérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma
Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyan azokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/
Az Apostol tv közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol tv műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Számlaszám: 11712004-20338211
APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg109. A New Age lényegében az ókori gnoszticista eretnekség modern változata. Sok szellemi elődjéhez hasonlóan (mint pl. a Marxizmus), ez a „vízöntő eszme” is a Földön akarja megvalósítani a mennyországot. Ez nem valami „szociális program”, hanem az ősbűn tagadása, az Isten ellen való történelmi méretű teremtményi lázadás szervezése, engedelmesség a sátán ős-akaratának: „Lépjetek át Isten akaratán, nélküle akarjatok nem ismert tudást szerezni, nélküle valósítsátok meg magatokat, s lesztek mint az Isten”. →
110. A New Age legfőbb elve és célja a tudomány, az okkultizmus- és a vallások összemosása, sőt egy totális világkormány megteremtése! Hirdetik a reinkarnációt, mely ellentétes az irgalmassággával, mivel nem ismer részvétet a szenvedők iránt – mondván –, hogy ők „előző életük bűneit törlesztik csupán” um. „tisztulnak”! Az ember halhatatlan isten, és isteni képességeinek kibontásához nélkülözhetetlen a „kozmikus tudat” – az „erővel” való egyesülés –, mely teljességgel csak a luciferi „iniciáció” (beavatás) révén érhető el, ez legvégső tervük, s mint hirdetik „ez lesz a világ gyógyulása”! Ám, az Isten nélküli világ, a pokol!
111. A New Age négy célkitűzése: A vallások összemosása, deszakralizálása. A szexuális forradalom és szabadság. A kábító- és tudattágító szerek, valamint az eksztatikus ritmusok hatásainak alkalmazása. Az Egyház óva int a szektákhoz vagy a démonokhoz fordulástól, a halottidézéstől s minden más praktikától! Az asztrológus, a tenyér és kártyajós hamisan hirdeti, hogy képes lerántani a leplet a jövendőről. Mindez ellentmond annak a szerető félelemnek, bizalomnak és imádásnak, mellyel egyedül Istennek tartozunk. (vö ÚK. 2116)
112. XIII. Leo pápa 1884. október 13-án szentmiséjét követően, a tabernákulum közelében párbeszédre lett figyelmes, melyben a sátán újabb évszázadot kért az Úrtól, bebizonyítandó a teremtés kudarcát. A pápa összeesett és orvosai még a pulzusát sem észlelték. Néhány perc múltán azonban a pápa magához tért és izgatott hangon így kiáltott fel: „Ó mily szörnyűséges látványban volt részem!” Lelki szemeivel látta ugyanis a gonosz lelkek jövőbeni ténykedését a világban. Ezt követő első tevékenységeként, megírta az ismert Szent Mihály imát – elrendelve –, hogy minden szentmise után mondani kell. A liturgikus reform óta sajnos, ezt csak kevés templomban teljesítik! →leoxiiipic2.jpg

Szólj hozzá!

kisded_szuzanya3_320.jpgAz alábbi válaszos-imát, tiszteletreméltó kármelita Marton Boldizsár 
– Marcell atya kézirata nyomán készítette a szerkesztő!

Ave Maria! Sis benedictus!

 

Kis Szűzanya, Szeplőtelen Fogantatás                                        – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a Szentháromság legédesebb Ajándéka            – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, aki pólyájában az Üdvösség Reménye              – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, aki kezecskéjével az Ég Urát fogva tartja         – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, aki pólyában is a mindenséget igazgatja          – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akit a Szeretet magának teremtett és megőrzött                                                                                                                                   – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a Szentháromság tündöklő Boldogsága            – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az Örök Szeretet Leánya                                      – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a Szentlélek Választottja                                      – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, Isten egyetlen Kedvese                                        – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a Szentháromság legédesebb Mátkája              – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akivel a Szeretet frigyet kötött                           – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, Istentől megáldott Szűz Ara                               – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az üdvösség ruhájában ékes Menyasszony      – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akiben Istennek kedve telik                                – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akiben az Örök Szeretet gyönyörködik             – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akit az Ég és Föld csodál                                      – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az isteni Szerelem Zsengéje                                – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, aki a Szép-szeretet Anyja lettél                          – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a völgyek tövisei közt érintetlen Liliom           – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, harmatos fehér Rózsa                                          – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az istenszeretők Erőssége                                    – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a Kármel Ékessége és Fénye                               – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a tündöklő hajnal legszebb Sugara                    – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, ránk sugárzó tiszta Fénysugár                            – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a lepecsételt mennyei Forrás                              – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a paradicsomkert legszebb Lilioma                    – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a túláradó kegyelem Árja                                     – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akit körülvesz az imádság Illata                          – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, kicsiny lelkek mennyei Mannája                        – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az Örök Világosság Ragyogása                            – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az isteni Béke Szentélye                                        – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az isteni Kegyelem Tükre                                      – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akinek Szíve az isteni Szeretet Lángoló Tűzhelye                                                                                                                                  – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az Isten Jóságának Hasonmása                          – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, minden malaszttal teljes                                       – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, Isten átható Áldása                                                – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az Újszövetség Szűzi Papja                                   – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, Isten Bárányának áldozati Oltára                       – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a legragyogóbb Tabernákulum                            – Üdvözlégy! Kis Szűzanya, a mi leghűbb Szerelmünk                                     – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, örökre Tiéd a szívünk                                            – Üdvözlégy!

Üdvözlégy Kis Szűzanya, az Isteni Irgalom Reménye, életünk,
édességünk üdvözlégy! Hozzád kiáltunk e siralom völgyében,
ahol előttünk jártál csendben, szép-szeretetben.
Fordítsd felénk irgalmas szemedet és plántáld belénk erényeidet,
hogy teljesen krisztusivá váljunk!
Üdvözlégy Kis Szűzanya, üdvösségünk Reménycsillaga, üdvözlégy,
mindörökkön örökké hű, édes kis szerelmünk!

l_immacolata_gyemek_530_3.jpg

Szólj hozzá!

SZENT MÁRK, ISTVÁN és MENYHÉRT KASSAI VÉRTANÚK

kassai vértanú szentek.jpgSzeptember 7.
Körösi Márk: Krizevac (Horvátország), 1588. Grodziecki Menyhért: Czeszyn (Szilézia), 1584. Pongrácz István: Alvinc (Erdély), 1582. Vértanúságot szenvedtek: Kassa, 1619. szeptember 7.

Neveik sorrendje, a régebben föltételezett születési sorrendet tükrözi. Az újabb kutatások szerint azonban valószínű, hogy – a születési helyéről Körösinek nevezett – MÁRK, volt a legfiatalabb. 1611-ben, huszonhárom éves korában iratkozott be a római Collegium Germanico-Hungaricumba, s eszerint születési éve: 1588. Születési helye a horvátországi Krizevac (= Körös). Családi neve valószínűleg Stjepinac. Középiskolai tanulmányait Grazban végezte, ugyanott hallgatott bölcsészetet is. Majd a zágrábi egyházmegye papnövendékeként került Rómába, ahonnan pappá szentelve 1615-ben tért haza. Rövid körösi tevékenysége után Pázmány érsekprímás fölfigyelt rá és meghívta elöljárónak a nagyszombati papnevelő intézetbe. 1618-ban már esztergomi kanonok, komáromi főesperes, valamint a káptalan Széplakon levő birtokának uradalmi igazgatója. Ezidőben vett részt azon a nyolcnapos lelkigyakorlaton, amelyet Homonnán 1619 júliusában tartottak, s amelynek végén későbbi vértanútársa, Grodecz Menyhért letette utolsó szerzetesi fogadalmát.

MENYHÉRT, családi neve Grodziecki, a sziléziai Czeszynben (Tesin, Teschen) született – a galíciai Grodekből származó – lengyel családban, valószínűleg 1584-ben. Gimnáziumi tanulmányait Bécsben végezte, majd 1603-ban Brünnben belépett a jezsuita rendbe. Teológiai tanulmányait Prágában végezte, ahol 1614-ben kinevezték a Szent Vencel-kollégium igazgatójává. 1618-ban beosztották tábori lelkésznek a kassai helyőrség német és különféle szláv anyanyelvű katonái mellé.

ISTVÁN az ősi szentmiklósi és óvári Pongrácz-család sarja. 1582-ben született az erdélyi Alvincen. Középfokú tanulmányait Kolozsvárott végezte a jezsuiták kollégiumában. 1602-ben lépett be a brünni jezsuita novíciátusba, ahol együtt volt Grodzieckivel. Klagenfurt, Laibach (ma Ljubljana) és Graz következett ezután. 1615-ben került Homonnára a jézustársasági kollégium tanárának és hitszónoknak. Kassára őt is 1618-ban küldték, nemcsak a helyőrség magyar ajkú katonái, hanem a csekély számú katolikus egyházközség lelkipásztorának. Érkezését megelőzte a híre: homonnai működése annyira sikeres volt, hogy Alvinczi Péter, Kálvin híveinek híres kassai prédikátora fölpanaszolta, hogy ,,amíg ez az egy jezsuita él, addig felekezetünk nem remélhet nyugtot''. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem támadása 1619 augusztusában Sárosban találta Pongráczot, aki késedelem nélkül Kassára sietett. Ide menekült Bethlen vezérének, Rákóczi Györgynek protestáns hadai elől Körösi Márk és Grodziecki Menyhért is.

Midőn Rákóczi György hajdúi szeptember 3-án a város falai alá érkeztek. A várost védő Dóczi András császári főkapitány kevés katonájával kilátástalannak látta a harcot, különös tekintettel, hogy a város protestáns vezetés alatt állott. Másnap létrejött a város átadásáról szóló szerződés, melynek az volt a kikötése, hogy senkinek, se a katolikus híveknek, se a papoknak nem esik bántódása. Szeptember 5-én bevonultak a hajdúk a városba, és tüstént fölrúgták a megállapodást: Dóczit bilincsbe verték, s elhurcolták Erdélybe. Rákóczi meghagyta, hogy a három papot tartsák szigorú házi őrizetben. Kétnapi éheztetés után megpróbálták hittagadásra bírni őket. Az első sikertelen kísérlet után 7-én, éjféltájban ismét rájuk törtek, és válogatott kínzások után Márkot és Menyhértet lefejezték, Istvánt pedig halottnak vélve egy közeli szennygödörbe vetették, s mellédobták a másik két vértanú testét is.

Elvonulásuk után Eperjessy István, a három pap házi-kápolnájának sekrestyése, István atya nyöszörgésére lett figyelmes. De nem tudott rajta segíteni, mert maga sem merte elhagyni a házat és Hoffmann tanácsos, akihez Pongrácz atya tanácsára fordulnia kellett volna, szintén áldozatul esett a martalócok kegyetlenségének. Így húszórás kínlódás után István atya is meghalt...

Az első, akinek sikerült méltóbb helyre hozatni és eltemettetni a 3 vértanú holttestét, özvegy Gadóczy Bálintné volt. Fél év elteltével Bethlen és a királyi Magyarország képviselői ugyanabban a házban folytatták a béketárgyalásokat, ahol a három vértanút megkínozták. A befejező díszlakoma után az erdélyi fejedelem táncra kérte föl Forgách Zsigmondnak, a királyi nádornak a feleségét, Pálffy Katalint. Ő azonban csak azzal a föltétellel volt hajlandó táncolni Bethlennel, ha kiadatja neki a három pap holttestét. Ez megtörtént és a hitéről meg nem feledkező asszony piros selyembe burkoltatta a drága ereklyéket, amelyeket előbb a birtokán levő sebesi templomba, majd a hertneki várba vitetett. 1635-ben szállíttatta innen a nagyszombati klarissza zárda templomába. E rendháznak ugyanis leánya, Forgách Mária volt a főnöknője. Miután II. József föloszlatta a klarisszákat, Batthyány prímás engedélyével 1784-ben a nagyszombati Szent Orsolya-rendi apácák templomába kerültek a holttestek és fejereklyék.

Boldoggá avatásuk eljárását még 1628-ban indította el Pázmány bíboros, de az csak 1905-ben vezetett sikerre, amikor Szent X. Pius pápa január 15-én népes magyar küldöttség jelenlétében engedélyezte nyilvános tiszteletüket. II. János Pál pápa szlovákiai látogatása alkalmával 1995. júliusban szentté avatta őket.

Eperjessy István, a sekrestyés vallomásából tudjuk a következő részletet:

Rákóczi... először Körösit akarta megtörni... Előkelő emberekből álló küldöttséget menesztett hozzá, melynek szónoka... arra kérte, pártoljon át Bethlenhez, tagadja meg hitét, kövesse Kálvin vallását, s az esetben nemcsak szabadságát nyeri vissza, hanem megkapja a széplaki apátság birtokait is. A csábítást végig kellett hallgatnia Pongrácznak is, aki... így szólt a vesztegetőhöz: ,,Úgy látszik, az ördög ábrázatát viseled, mert annak feladata az embereket Krisztustól és az Anyaszentegyháztól elszakítani. Távozz hazugságaiddal, te csalárd ember!'' De megfelelt neki Körösi is: ,,Értem, mit akar Rákóczi, és mit a főrendek. De a széplaki jószág se nem az enyém, hogy valakinek elajándékozhassam, se nem az uraké, hogy tőlük elfogadhassam; annak minden jussa az esztergomi káptalannál vagyon. Ami pedig vallomását illeti, mondd meg Rákóczinak: "Inkább kívánok ezerszer meghalni, mintsem hogy ezzel az elhajlással híremet és lelkemet pokolra vessem. Tudja meg, vannak a római eklézsiában, kik gyönyörűségesnek tartják Istenért meghalni. Tudja meg, vannak az esztergomi káptalanban férfiak, akiknek szokásuk nagy dolgokat cselekedni s el is szenvedni.'' – Így állta ki az első próbát; utána mindhárman térdre borultak és Te Deum-ot énekeltek. Ezt követően a protestánsok, szörnyű kínzások közepette kivégezték őket!

Kérünk, Istenünk, segítsen minket szent vértanúid, Márk, István és Menyhért könyörgése, hogy akiknek győzelmével dicsőítünk Téged, azoknak Katolikus hitbeli állhatatosságát kövessük!   Forrás )

kassai_vertanuk_09. 07.jpg

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg106. A kinyilatkoztatás mélyreható tanítást ad a bűn veszélyéről. Ha az ember teret enged a sátánnak ahelyett, hogy ellenállna és megfutamítaná! Ennek következtében, a sátán szabadon teszi tönkre az életét, a környezetét és örök sorsát. Így mennek tönkre családok, válnak ellenségessé addig békés közösségek és törnek ki háborúk a világban. Ezek mind a bűn természetes következményei! Amikor Isten az egyén vagy az emberiség érdekében pontot tesz a bűn elhatalmasodására, segítő, igazságos ítéletét büntetésként élik meg az emberek (melyet persze elkerülhettek volna!) De Isten ezek bekövetkezte előtt gyakran figyelmeztetést küld, egykor a prófétái által, korunkban pedig az Egyház Anyját küldve, hogy közvetítse számunkra irgalmasságának lehetőségét. Ezt nevezzük Mária-jelenéseknek, melyek mindegyike a megtérést és a kilátásban lévő büntetés elkerülhetőségét hirdeti.

107. A divatba jött új okkultizmus, az „ezoterika” tudatosan törekszik összekeverni az eddig helyükön volt értékeket, szimbólumokat, hogy felcserélhetők legyenek egymással a jó és a rossz. Néhány évtized óta, ijesztő méreteket öltött a kisgyermekeknek és a fiataloknak szánt horrorisztikus, démoni figuráktól bizarr, mágikus elemekkel teli és a keresztény értékrenddel ellentétes szimbolikákra épülő mesekönyvek, mesefilmek sokasága. Sajnos az ezekből megismerhető torz és démoni figurák töltik be egyre inkább a gyerekszobákat. Így a „jószívű sárkány”, a „segítő varázsló”, a Pókember, az ufók, sőt, maga a „dzsiárdzsónak” öltözött ördögfigura, melyek mind alattomosan és szülői „felügyelet mellett” lopóznak be az ifjú szívekbe. Az eredmény: iskolai mészárlások! Egy közvélemény kutatás során kiderült, hogy a tizenévesek azt hiszik, csupán egyszerű bebeszélés a krisztusi Megváltás. Ezzel szemben, teljesen valóságnak tartják a sátán produkálta UFÓ-kat... →

108. A szülőknek olyan tekintélyük és hatalmuk van saját gyerekeik felett, mint senki másnak.

mondjnemet_1.jpg

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner_545_1.jpg2022. 09. 07 - Szerda

20.45 Mária köszöntő 21.30 Női karizmák (ism.) 22.05 Ferencesek – Szerdahelyi Csongor műsora (ism.) 22.30 Zsolozsma 22.45 Belső világunk szépségei (ism.) 23.10 Szeretetláng (ism.) 23.25 Élő liturgia (ism.) 23.40 Képújság

     Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol tv. a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klippemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van ! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a videóm szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kisérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma
Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyan azokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/
Az Apostol tv. közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn megát. Ajánlja másoknak is az Apostol tv műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Számlaszám: 11712004-20338211
APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

Az alábbi történetet egy nő osztotta meg a neten, és mára milliókat gondolkodtatott el.

Viselkedj szeretettel, mert nem tudhatod...
     Azon a nyáron nagyon magam alatt voltam. Kiköltöztem a tengerpart-ra, és megpróbáltam rendbe tenni az életemet. Sok volt a gondom, depressziós voltam, anyám haldoklott. Szóval semmi másra nem vágytam, mint magányra.
happy_day-300x295.jpg     Egy nap lesétáltam a tengerpartra. Egy kislány ült a homokban. „Mit építesz?” - kérdeztem. – Ó, nem is tudom, csak olyan jól esik a homok érintése – válaszolta.       Ez jól hangzott, úgyhogy leültem mellé. Aztán megláttunk elszállni egy madarat a fejünk fölött. „Ez gyönyörű” – mondtam én, ő pedig hozzátette: – Anyukám szerint a madarak hozzák a boldogságot.
     „Hogy hívnak?” kérdeztem én.
    – Wendynek. Hat éves vagyok. És te? – kérdezett vissza.
     „Ruth vagyok. Ruth Petersen.” – válaszoltam én.
     Együtt üldögéltünk egész délután, aztán amikor elváltunk, Wendy megjegyezte: – Ez egy boldog nap volt. Gyere el máskor is!                    Nekem nem igazán volt hozzá kedvem, de bólintottam.
     Eltelt néhány hét, rengeteget dolgoztam, anyám is egyre rosszabbul volt. Egyre depressziósabb lettem. Végül kirohantam a partra. – Szia, Mrs. P! – köszönt rám Wendy.                                                                           Egyáltalán nem örültem neki, mert egyedül akartam lenni. De nem adta fel, jött mögöttem és csacsogott. Kérdeztem tőle, miért nincs soha iskolában. Azt válaszolta: – Nekem nem kell iskolába járnom, anyukámmal most nyaralunk.                                                                              Megmelegedett tőle a szívem, olyan kedves volt. Végül együtt sétálgattunk a parton, néztük a madarakat. Boldog nap volt, elfelejtkeztem a bajaimról.
     Néhány nappal később viszont minden szörnyen rosszra fordult. Zokogva rohantam ki a partra. Wendy persze ott volt. És egyből kérdezett: – Mi a baj?                                                                                                         „Hagyj most békén, nem akarok veled beszélni” – vágtam rá én. – Akkor ez ma nem egy boldog nap? – kérdezte Wendy. „Nem!” – üvöltöttem rá én. „Ma meghalt az anyám! – És szomorú vagy? – kérdezte ő.                     „Hát persze, hogy az vagyok” – kiabáltam. Elfordultam és faképnél hagytam.
     Egy hónappal később, amikor jobban lettem, elszégyelltem magam. Hogy beszélhettem így egy hat éves kislánnyal? Elhatároztam, hogy kiengesztelem. Rohantam a partra, de nem volt ott. Tudtam merre lakik, mert megmutatta korábban a házat. Erőt gyűjtöttem és bekopogtam. Egy nő nyitott ajtót. Mondtam neki, hogy Wendyhez jöttem látogatóba. „Jöjjön be” – mondta és becsukta mögöttem az ajtót.
     „Wendy egy héttel ezelőtt meghalt” – mondta. Sokkot kaptam, szóhoz se jutottam. „Leukémiás volt, azért jöttünk ide, hogy az utolsó napjai boldogok legyenek. Sokat mesélt magáról is. Hogy boldog napokat töltöttek együtt. Írt önnek egy levelet is, várjon, megkeresem” – mondta.                 Én pedig csak álltam és szégyenemben nyeltem a könnyeimet. Bántott, hogy utoljára haraggal váltam el tőle, pedig mindig kedves és barátságos volt velem, sosem panaszkodott, mindig vidám volt, amikor pedig haldoklott, akkor is. Beszélhettem volna neki a Jézuskáról, Isten csodás országáról, az őrangyalainkról... Én meg, végül el sem tudtam köszönni tőle. Amikor visszatért az anya, kezében egy boríték volt, rajta: „Mrs. P-nek”. Kibontottam, és a girbegurba gyerekrajzot találtam benne, a mi tengerpartunkat ábrázolta: a sárga homokot, a kék hegyet és egy madarat, ami a felhők felé tör.
    – Hogy legyenek boldog napjaid! – írta nekem Wendy.
     A kép azóta is kint van a falamon és állandóan arra emlékeztet, hogy embertársainkkal mindig viselkedjünk szeretettel és tanúságtevőn, mert soha sem tudhatjuk mikor veszítünk el valakit, akinek jelenthettek volna valamit a mi szavaink.

happy51f.jpg

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg100. Az említett folyamat felgyorsulni látszik a globalizáció, különösen az „Istennel szembeni autonómiát” hirdető New Age mozgalom térhódítása révén, melyről X. Piusz ezt nyilatkozta: „Az összes eretnekség végső össze-foglalása.” →

101. Általánosan megfigyelhető, hogy az Evangéliumot, a katolicizmust és a Pápa személyét, minden módon igyekszenek kikezdeni, megfélemlíteni – nem kevesebb céllal –, minthogy az Úr személyét egyszerű „Jézusotok”-ként, szupersztárként, a megváltás tényét pedig ámításként igyekszenek beállítani. A szentségi jelenlétet „kárhozatos bálványimádásnak” degradálják. Ál-evangéliumok, ál-történeteinek ál-kutatási eredményeit jelentetik meg, rombolásként (Da Vinci kód, Júdás evangéliuma, protestáns Káték, stb.) Ez a Gonosz műve! Úgy védekezhetünk, ha nem nézzük, nem olvassuk és nem terjesztjük!

102. Ez a hamiskodás az ál-evangéliumokkal már Jézust követően elkezdődött, ám a médialehetőségek mára milliószor nagyobbak, így tehát hatalmas tömegeket tudnak elérni, az elidegenítés, a megtévesztés alig leplezett szándékával! „Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” →

103. Ratzinger bíboros a Hittani Kongregáció vezetőjeként való két megnyilatkozása: „Akinek világos képe van korunkról, ennek sötét oldalairól, láthatja azokat az erőket, amelyek azon munkálkodnak, hogy szétverjék az embereket összekötő kapcsolatokat.” „Van valami ördögi abban az aljas közönyben, amivel a pénz nevében tönkreteszik az embert, kihasználva gyöngeségét és megkísérthetőségét. Pokoli az a nyugati kultúra, mely bebeszéli az embernek, hogy az élet egyetlen célja a gyönyör és az egoista önzés!”

104. Ahol kiszorítják a keresztény nevelést, ott csakhamar pusztulnak a keresztény erkölcsök, elhatalmasodnak a tévelyek sötét rémei, és vakmerően üti fel fejét a gonoszság. (vö XIII. Leó Humanum genus)

105. Jácinta így szólt Lúciához: Ha eljön az idő, hogy erről szólj, akkor ne bújj el! Mondd meg mindenkinek, hogy Isten a kegyelmeket Mária Szeplőtelen Szívén keresztül adja nekünk. Az embereknek általa kell kérniök ezeket. Jézus Szíve azt akarja, hogy Vele együtt égi Anyánk Szívét is tiszteljék. A békét égi Anyánktól kell kérni mert Isten rá bízta ezt. Bárcsak minden szívnek átadhatnám azt a lángot, amely a szívemben ég, amellyel Jézus és Mária Szívét annyira szeretem! (Fatimáról beszél Lúcia nővér, IV. 2006. 127-128. A továbbiakban: LN)

3szfatimall_1.jpg

Szólj hozzá!

334a_szentmise_530.jpg

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg97. Különös nehézsége az evangelizációs munkának az, hogy a sátáni gondolat sokszor tetszetős eszmék köpenyében jelenik meg, s az emberi jogok címén, a felvilágosult ember nevében és érdekében kerül terjesztésre.

98. Sajnos az utóbbi időkben az ördögűzést igyekszenek megszüntetni vagy legalábbis erősen ellaposítani. Elsőként az exorcizmusnak a keresztelő rítusból való elhagyása hathat mélyrehatóan, mivel ez minden katolikus keresztényt érint. Ezt a változást többek között Karl Rahner és tanítványa, Herbert Vorgrimler sürgette. „Remélhető, hogy e rítus átdolgozásakor az ördögök kiűzése is eltűnik” – fogalmazott a két teológus közvetlenül a zsinat után. Ez elárulta a hagyományos ceremóniával szemben érzett ellenszenvüket, miként az sem véletlen, hogy az „ördögök kiűzése” kifejezést választották, mely hamis asszociációkat ébreszt. Holott az Egyház, amikor az exorcista rítust katekumeneken és megkeresztelendőkön végrehajtotta, tudatában volt, hogy nem tényleges megszállottságtól, hanem a Sátánnak a megkereszteletlen emberek fölötti szellemi hatalmától mentesít! (Kivéve persze az Istenembert és az Ő szeplőtelenül fogantatott Édesanyját)! →

99. Sokan a felvilágosítás hiányában nem ismerik, vagy már meg is feledkeztek ezen igazságokról. Így gyorsan növekszik azok száma, akik kijelölt tanítókra, ember alapította vallások hirdetőire, álpróféták üzeneteire hallgatnak, sokan pedig mágikus, ezoterikus és démonikus eszközöket használnak boldogulásukhoz. Ezektől óva intenek a szakemberek, sőt még emléktárgyként, szobadíszként sem ajánlatos pogány istenségek, totemek, guruk, nagymesterek képmásait, démonikus eszközöket, vagy mágikus irodalmat környezetünkben tartani, pláne forgatni. Ide sorolhatók a „démon-hívogató” őspogány ritmusok döngetése (még tudatlanul is), mint a sátánt dicsőítő metal és a keményrock zene hallgatása. Az emberek szélesedő körben fordulnak el az igazság meghallgatásától és mesékre hajlanak (vö 2Tim 4,4). A logikus következmény: egyre nagyobb teret kap a sátáni tevékenység és lassan társadalmi, sőt világméretűvé növekszenek. →

antichristus_666.jpg

Szólj hozzá!

333sokkal_inkabb_530_2.jpg

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg94. Istentől kapott eszközeinkkel – bár harcok árán – kell száműznünk egyéni és közösségi sorsunkból a démoni erőket, ezáltal valósítva meg azt az egységes, egészséges és boldogabb földi életet, melyben „még az ég is kékebb”. Leszögezendő azonban, hogy Krisztus ereje örök és töretlen, Egyháza pedig betölti üdvös világtörténeti szerepét, tehát az evangéliumi mag mindig életképes! Ha mégis úgy tűnik, hogy környezetünkben nincs átütő ereje az Örömhírnek, akkor ott a befogadó „talajjal” vagy a „magvetővel” van probléma! És ez megint az egyéni és közösségi felelősség kérdése! Mert ha a sötétség fejedelmének cselszövéseire – munkálkodásának tipikus terepeire –, továbbra sem hívjuk fel hatékonyan embertársaink figyelmét, ha az evangelizációs tevékenységünk, óvakodó vagy erőtlen, természetszerűleg elhatalmasodik a bűn, annak minden következményével és fenn áll a tömeges elkárhozás veszélye!

95. A megtérés és tisztább látás súlyos akadálya az értékrendek világméretű átrendeződése a pénz és az élvezetek javára. Sajnos, a gazdagodásvágy, a szórakozás vagy a szexualitás, aránytalanul túlzott hangsúlyt kap a társadalmi kapcsolatokban annál, mint amennyit helyénvalón érdemelne. Az élvhajhászat szinte életcél nagyságrendre van emeltetve, holott elhangoló s megkötöző erejénél fogva épp az „életből” való kizárást eredményezheti! Ezzel szemben generációk nőnek fel, akik nem, vagy alig ismerik a Kinyilatkoztatást, egyre-másra veszítik el hitüket, a keresztényi és nemzeti identitásukat. Kellő ismeretek hiányában megfeledkeznek arról, hogy az Isten egyedül a Názáreti Jézust igazolta (ApCsel 2,22), értésünkre adva: csak Jézus által lehet eljutni Istenhez (Jn 14,6), és „nincs üdvösség senki másban” (ApCsel 4,12). →

96. Többen azt is feledik, hogy Jézus az egyetlen „közvetítő Isten és ember között” (1Tim 2,5), Ő „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6), és Ő az, aki tanítói megbízatást és hatalmat adott az apostoloknak „a hit szent örökségét, a hitletéteményt (depositum fidei): „Aki titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10,16). Az Apostoli Egyház az Istenről szóló hiteles tanítás egyetlen birtokosa, „megbízott továbbadója és értelmezője” (Új Kat. 85-87. Tov.-ban ÚK).

maxresdefault_1.JPG

Szólj hozzá!

332gyermekeim_530_2.jpg

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner_545_1.jpg2022. 09. 04 - Vasárnap

17.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 18.30 Zsolozsma 19.00 Életvezetés – Beszéljük meg (ism.) 20.15 Élő liturgia (ism.) 20.30 Szeretetláng 20.45 Budai hét 21.00 Mária köszöntő 21.30 Női karizmák (ism.) 22.30 Zsolozsma 22.45 Belső világunk szépségei (ism.) 23.10 Szeretetláng (ism.) 23.25 Élő liturgia (ism.) 23.40 Képújság

Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol tv. a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klippemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van ! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a videóm szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kísérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma
Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyan azokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/
Az Apostol tv közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol tv műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Számlaszám: 11712004-20338211
APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg90. Amikor az Egyház nyilvánosan és tekintéllyel Jézus Krisztus nevében kéri, hogy személy vagy tárgy oltalmat nyerjen a Gonosz befolyása ellen és kikerüljön uralma alól, akkor ördögűzésről van szó. Jézus űzött ördögöket s az Egyház tőle kapta a hatalmat és megbízást az ördögűzésre. Az ördögűzés egyszerű formában a kereszteléskor történik. Az úgynevezett „nagy ördögűzést” (exorcismust) csak püspöki engedéllyel rendelkező pap végezhet. Az Egyház által fölállított szabályokat szigorúan be kell tartani. Az ördögűzés arra szolgál, hogy kiűzze vagy megszabadítson a gonosz lelkek befolyásától, mégpedig annak a lelki hatalomnak erejével, amit Krisztus bízott Egyházára...” (vö Új Katekizmus 1673) →

91. Mivel a fenti kérdésben kevesen vállalják a harcot, kevesen értik és ismerik fel a bűn szerzőjének tevékenységét, így sokan esnek áldozatul a megtévesztő szellem mesterkedéseinek, miközben arról sincs tudomásuk, hogy az ördögnek csupán annyi hatalma van felettük, amennyit (bűneik által) megengednek neki.

92. Ha ismernénk a bűn szerzőjének tevékenységét, ennek révén kivédhetnénk támadásait, s világosabbá válna előttünk a történelem, s az egyes emberi sors alakulásának háttere. Ez a tudás szabaddá teheti az embert. Ha felfedezzük, hogy a világ őrületében van valami pokoli rendszer, ennek ismerete megnyugtató világosságot jelenthet. Felszabadítja a lelket, ha felfedezi a dolgok helytelenségének okát – még akkor is –, ha ez az ok elég hátborzongató – írja Randell Paine, a démonológia értője. →

93. „Ne féljünk nevén nevezni a gonoszságot és annak előidézőjét a sátánt! – mondja II. János Pál a fiatalokhoz intézett apostoli levelében. – A stratégiája, hogy megpróbál elrejtőzni, ezért úgy ülteti el a gonoszságot az emberben, hogy az magából az emberből teljesedjen ki. Így hálózva be észrevétlenül az emberek közötti kapcsolatokat, a különféle társadalmi csoportokat és nemzeteket. Végül a 'személyes' bűn fogalma megszűnik létezni, s mára az emberek inkább csak 'kollektív' bűnösségről beszélnek. (…) Miközben a valóságban (egyénileg is) egyre jobban elmerül benne.” →

christ-weeping-over-jerusalem-ary-scheffer_1.jpg

Szólj hozzá!

331ha_meg_egy_kis_virag_530_1.jpg

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner_545_1.jpg2022. 09. 03 - Szombat

7.32 Zsolozsma - Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Élet az egyházban – Eucharisztikus kongresszus – NEK 2020 10.15 Szeretetláng 10.30 Párbeszéd – Jöjj kövess engem 11.30 Katekézis (ism.) 12.00 Imamaraton - Częstochowai Szűzanya – Jasna Gora Lengyelország

     Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol tv. a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klippemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van ! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a videóm szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kisérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma
Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyan azokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/
Az Apostol tv közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol tv műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Számlaszám: 11712004-20338211
APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg85. A következmény: Tömegek dőlnek be a vallásosnak tűnő hamis üzeneteknek, s az óvó ismeretek hiányában felnőtt ifjúságot megrontotta a sátán. Íme: megvakította a pásztorokat, hogy megtéveszthesse a nyájat. →

86. VI. Pál egyik beszédében így fogalmaz: „Elhagyja a Szentírás és az Egyház tanítását, aki nem vallja létezőnek az ördög valóságát (…) Az a gonoszság, amely ma létezik a földön egy olyan, ellenünk és társadalmunk ellen irányuló támadásnak az eredménye, melyet egy sötét és rosszindulatú ügynök, maga az ördög vezet (…) A gonoszság nem pusztán a nyomort s a rosszat jelenti a földön, hanem egy élő, személyes, szellemi, romlott és rontó lényt. Egy rettenetes valóságot, aki titokzatos és dermesztő. (…) Az egyik legsürgetőbb szükség az ellen a rossz ellen védekeznünk, akit ördögnek nevezünk. (…) Tudatában vagyunk annak, hogy ez a sötét és romboló valóság létezik és igen aktívan működik; ő az, aki nagyon kifinomult módszerekkel tudja felborítani az ember testi-lelki egyensúlyát, ő az a kaján csábító, aki ismer minden bensőnkbe vezető utat, hogy ezáltal tovább terjessze a zűrzavart és megosztottságot.” (1972. nov. 15)

87. Annak ellenére, hogy az Egyház hivatalos tanítása, pl. Új Katekizmus világosan beszél a sátán létéről, s az ördögűzés mikéntjéről is, sajnos sokan próbálják tagadni az ördög létezését. →

88. Ördögűzéssel, mint lelkipásztori feladattal „manapság már sem a püspökök sem a papok nem foglalkoznak... Napjainkban úgy tűnik, a katolikus Egyház lemondott e sajátos küldetéséről...” (G. Amorth). →

89. Az pedig, hogy az Egyháznak ez ma is gyakorolt feladata, példázza a Corrierre della Sera 1993. július 20-i számában megjelent beszámoló II. János Pál pápa 1982 áprilisában a Vatikánban végzett ördögűzéséről:
„Spoleto püspöke kihallgatásra érkezett a pápához egy Francesca nevű megszállott nővel, aki kiáltozva hempergett a földön. A Pápa különféle ördögűző imákat mondott, minden látható hatás nélkül. Amikor azonban azt mondta a nőnek, hogy 'másnap érted mondom a szentmisémet' – a nő váratlanul megszabadult a gonosz jelenlététől és bocsánatot kért a Pápától. A Szentatyát annyira megdöbbentette, hogy így sóhajtott: – Igazi bibliai jelenet!”

gallery_hail_satan_5.jpg

Szólj hozzá!

330kedves_gyermekem_530.jpg

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg82. Az említett problémát azok a teológusok is tetézik, akik valamiféle 'felvilágosultságból' tagadják az angyalok, különösen a bukott angyalok személyes voltát és létezését, s ezzel jelentős zavart keltenek. Ezzel, a már-már divatos felfogással szemben VI. Pál háromszor, II. János Pál pápa pedig tizenötször foglalt állást! →

83. VI. Pál pápa a gonosz szellemet tartotta az emberi történelem számtalan ismert és ismeretlen szerencsétlenségéért felelősnek. Olyan megátalkodott és ravasz, hogy a mi képességeinkkel fel sem tudjuk fogni.
Titokzatos, ijesztő és hatalmas értelem. 8_250_1.jpgKépes arra, hogy gonosz erejével egész társadalmakra hasson. A pápa egyenesen nyugtalan volt amiatt, hogy az ördög nevét elfelejtették a szószékeken. „Nagyon is fontos, hogy visszatérjünk a katolikus egyház tanításának azon részeihez, amely az ördöggel és az ő befolyásával foglalkozik. Azért mondom ezt, mert manapság igen csekély figyelmet fordítanak erre.” Indítványára, a Hittani Kongregáció egy kizárólag a démonológiával foglalkozó dokumentumot adott ki 1975 júniusában. Ebben kimondta, hogy az ördög léte eddig azért nem foglaltatott dogmába, mert a mi modern korunk előtt ez még nem volt kérdéses, hiszen a sátán létezése általánosan elismert volt és illeszkedett „az Egyház állandó és egyetemes hitvallásába, mely legfontosabb forrására Jézus Krisztus tanítására alapozódott, arra az élő hit megvallására a liturgiában, amely mindig kitartott a démonok létezése mellett és odafigyelt az általuk keltett hatásokra is. A gonosz lelkekről szóló tanítás nem vitatható eleme a keresztény hitnek” – tette hozzá a dokumentum. →

84. Sajnálattal mondható el, hogy sokan azért nem ismerik fel a „sötétség hatalmainak” mesterkedését és cselszövéseinek mikéntjét, mert semmilyen információt még nem kaptak róla! „Kötelességünk az ördög leleplezése!” – mondta a pápa. Egy világos és valós szükségletről van szó, hiszen a gonosz belopakodott az Egyházba is: „valamely résen keresztül a sátán füstje beszivárog az egyházba”. (1972. június 29.) Ezzel arra is célzott, hogy ez valakik mesterkedése folytán vagy figyelmetlenségéből, a megkülönböztetés adományának hiánya miatt történhet meg, mert e kérdésben a tisztánlátás és a figyelemfelkeltés múlhatatlan evangelizációs feladat! →

_san_michele_trafisse_satana_giotto_1.jpg

Szólj hozzá!

329egyetlen_530_2.jpg

Szólj hozzá!

Marosszentgyörgyi Kármel_1.JPG


 www.karmelitakolostor.hu

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg80. Az istentelen eszmék – mint ilyenek – az élet minden területén kizárólagosságot követelnek maguknak, nyilvánvalóan a kereszténységgel szemben is, melyet mindig is a totalitárius kibontakozásuk legfőbb akadályának tekintenek. Közös céljuk, az önálló emberi gondolkodás és vélemény nyilvánítás kiirtása, um. a „népnek” egyetlen homogén „tömeg-masszává” való formálása. Ebből következik, hogy minden szinten igyekszenek behatolni az emberi kapcsolatokba, a magánéletbe, parttalanul nyomulni a sajtóban, a képernyőn, a rockszínpadon, a politikában, az óvodákban és az egyetemi katedrán, sőt az egyháziakat sem kerülik el. A felsoroltakból fakadóan érdekük, hogy beszűkítsék a tiszta források kutathatóságát és „sötét középkorinak” ítéltessenek mindent, ami tapasztalást adhatna a felismerésekre és a felvilágosításra. A megfelelő ismeretek és a megkülönböztetés adományának hiánya eredményezi, hogy az emberek jó szándékkal, sőt lelkesen támogatnak (a végkifejletében) végtelenül káros eszméket. Erre is céloz Keresztes Szent János: az ördögnek sokféle furfangja között – melyekkel igyekszik befonni a lelki embereket –, a legközönségesebb, hogy (látszólag) nem rosszat, hanem valami 'jót' ajánl nekik.

81. A megszállottak riasztó viselkedéséből látjuk, hogy az ördög – ez az istentelen hatalom –, fáradhatatlanul pusztítani akar. Célja, az ember porig alázása! Tevékenységét a féktelen düh, az irigység és reményvesztettség kíséri. E viselkedésben az elkárhozott lelkület fejeződik ki, az az észbontó rémület, melyet a totális reménytelenség iszonyata magyaráz. A sátán már tudja, hogy mit jelent a kárhozat, hogy állapotán nem képes változtatni, s úgy tűnik, hogy gőgjében ő is népet akar maga köré gyűjteni, miként Isten, ahogyan ezt a harmadik kánonban imádkozzuk. A sátán ebbéli igyekezetét pedig csak a valóság elfedésével, a jól álcázott megtévesztéssel, a modernkedő szólamok szajkózásával képes megvalósítani. Sajnos, a gonoszt ezen igyekezetében sok, megtévesztett ember tudatosan vagy jóhiszeműségből, de untalan segíti! →

dalegrimshaw_exorcism2.jpg

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner_545_1.jpg2022. 08. 31 - Szerda

19.30 Montserrat jezsuita beszélgetések (ism.) 20.00 Összhang – Kulturális magazin (ism.) 20.30 Budai híradó 20.45 Mária köszöntő 21.30 Női karizmák (ism.) 22.30 Zsolozsma 22.45 Belső világunk szépségei (ism.) 23.10 Szeretetláng (ism.) 23.25 Élő liturgia (ism.) 23.40 Képújság

Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol tv a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klippemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van ! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a klippem szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kísérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma
Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyan azokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/
Az Apostol tv. közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn megát. Ajánlja másoknak is az Apostol tv műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Számlaszám: 11712004-20338211
APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

https://youtu.be/Eu42KS8Eb_g

fatimai_szepl_sziv_egi_felgokben_545.jpg

 

Szólj hozzá!

Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária könyörögj érettünk,

kik Hozzád menekülünk és

áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása