HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg75. Vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől származnak-e, mert sok hamis próféta rontott a világra. (1Jn 4,1)

76. A sátáni végső harcnak tulajdonítható, hogy feltűnő mértékben és méretekben szaporodtak fel a hamis jelenések, üzenetek és a „végtelenített” lelki naplók! Marie Julie Jahenny, 19. sz.-i misztikus így figyelmeztet erre: „Számtalan hamis jelenés fog kiáramlani a pokolból, akárcsak egy légyraj, és ez a sátán utolsó kísérlete arra, hogy elfojtsa és lerombolja a hitet az igazi jelenésekben a maga hamis jelenései által.” (1882) →

77. A Sátán hatalma véges, hisz' ő is csak teremtmény; jóllehet hatalmas, mert tisztán csak szellem. Tudása és tevékenységének lehetősége behatárolt! Bár a Sátán iszonyatos gyűlöletből tevékenykedik a világban, de Isten országának épülését nem tudja megakadályozni. Tevékenysége lehet súlyos, közvetlenül szellemi- és közvetve fizikai természetű károkat is okozhat embernek és társadalomnak egyaránt, de e tevékenységét az isteni gondviselés engedi meg, mely az ember s a világ történelmét erősen és szelíden kormányozza. Misztérium, hogy Isten miért engedi meg az ördög tevékenykedését, de „tudjuk, hogy az istenszeretőknek minden a javukra válik” (Róm 8,28). (vö Új Katek. 395)

78. A mai időkben nem csodálkozhatunk az eretnekségeken, sem azon, hogy léteznek (hiszen már előre megjövendölték), sem azon, hogy megzavarják egyesek hitét (hiszen az eretnekségek épp arra szolgálnak, hogy hitünk próbát álljon ki). (...) Egyébként tényleg különös, hogy a rossznak ekkora ereje legyen, csakhogy az eretnekségeknek azokon van jelentős hatalma, akik erőtlenek a hitben. (…) Miként az eretnekségek is egyesek gyengeségéből merítik erejüket, de semmi erejük se lenne, ha erős hittel találkoznának. (Tertulliánus, De praescriptione)

79. Az elmúlt 200 év során tucatszámra születtek új fogalmak, amelyekkel a hit pusztításának állomásait jelölhetjük. Így pl. a felvilágosodás, a racionalizmus, a modernizmus, a szekularizáció, ateizmus, liberalizmus, a kommunizmus, a fasizmus, a szocializmus és a New Age stb. →

13407083_2nfpu_1.jpeg

Szólj hozzá!

Zavarkeltés minden szinten!

     »Ezt a taktikát a katolikus Egyházon belül bizonyos laikusok és báziscsoportok a programjukba emelték, reformköveteléseikben nemcsak a Tanítóhivatalnak, hanem sok esetben az Evangéliumnak és Isten parancsainak is ellentmondanak.
megpecsetelt alprofetak.jpg     Bekövetkezett, amitől Jézus óvott: tévtanítók, hamis próféták, csábítók jönnek (Mt 7,15-20), akik meghatározzák a korszellemet, és az egykori keresztény Nyugatot vissza-vezetik a pogányságba, amit Pál meg is jövendölt.
Figyeljük csak meg, hogy ami 50 éve illetlen volt, az ma már modern. Ami régen csalás volt, az ma siker és ügyesség.« (vö. P. J. Jakobius: Utolsó harc...). Íme, ilyen a mai világunk!

     Mindenki azt hitte, hogy a végidőkben is ugyanolyan lesz a kísértés, mint hajdan! Van Isten vagy nincs Isten? Imádkozzunk vagy sem? ‒ Bizony, változtak az idők és már a kísértő taktikája sem a régi! Sokkal rafináltabban sodortatja a kárhozat felé a lelkeket! A sátán és csatlósai ugyanis, világosan azt hirdetik, hogy bizony van Isten, sőt, szép imát is ajánlanak hozzá! Hogy akkor miben áll a kísértés? Ejnye no ‒ hát abban ‒, hogy a kísértő akar tanítani és vezetni, távol tartva az Anyaszentegyháztól akit csak lehet! Majd ő megmondja milyen imával dicsérd az Urat akár 33-szor, hogy az egész napod kevés legyen teljesíteni! Aztán, amikor az ő iránymutatásain fáradoznak a lelkes követők, egyszer csak kétség ébred bennük a Pápa és a Katolikus Tanítóhivatal iránt! Egyfelől az Egyház merevségét, a tradíciók túlzott megőrzését támadják, másfelől a pápát vádolják "lazasággal", túlzott modernkedéssel, bírálva a haladó szellemiségét (akár azt, amit eddig hiányoltak). A lázadóknak aztán semmi se jó, amit Krisztus Egyháza tesz, így az egyik ezért, a másik azért támadja, legszívesebben eltörölnék a föld színéről, ha képesek lennének rá! Végül, egyesek azt állítják, hogy "íme, itt a Krisztus, íme, amott, ne higgyétek. Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék". (Mk 13, 21-22) Márpedig, ha  "megsokasodik a gonoszság, sokakban kihűl a szeretet" (Mt 24,12), a szeretet megfogyatkozásának pedig következménye a hit kihalása. Ahol ugyanis a szívekben nincs szeretet, ott a hitet ébreszteni sem lehet, hiszen mindennek a szeretet a középpontja. – Nos, taktikának kétségtelenül ördögi praktika!
     "Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el. Erős hittel álljatok neki ellen. (1Pét 5,8-9) Az utolsó időkben /ugyanis/ egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire és az ördögök tanítására hallgatnak, azokra, akik képmutatóskodva, de lelkiismeretükben megbélyegezve hazugságokat hirdetnek. (1Tim 4,1-2) A ti körötökben is föllépnek majd hamis tanítók, akik romlásba döntő tévtanokat terjesztenek. (2Pét 2,1) Van ugyanis sok engedetlenkedő, üres fecsegést folytató csaló ember is, főképp a körülmetéltek köréből. Ezeket le kell inteni, mert (...) rút haszon kedvéért olyasmiket tanítanak, amiket nem kellene.(Tit 1,10-11)  Az ilyen emberek fecsegése úgy terjed, mint a rákfene. (2Tim 2,17) És sokan fogják követni eltévelyedéseiket, s miattuk becsmérelni fogják az igazság útját. Nyereségvágyból fakadó szavaikkal igyekeznek megvásárolni titeket; de az ítélet már régóta készül ellenük, és a rájuk váró pusztulás el nem alszik. (2Pét 2,2-3) Ti tehát szeretteim, miután mindezt előre tudjátok, vigyázzatok, hogy az istentelenek tévelygése magával ne ragadjon titeket". (2Pét 3,17)
     Korunkban tehát, ezerszerte jobban észnél kell lenni, mint valaha, mert ahogy az Úr mondaná: amikor eljövök, találok-e még hitet?!

Ajánlom hozzá olvasni blogom egy előbbi posztját, itt!

AZ ANTIKRISZTUS ELOHARCOSAI_1.jpg

Szólj hozzá!

328gyermekem_530_1.jpg

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg72. A sátán célja nem csak evilági – mely csak „mellékes” öröme –, hanem végső célja, hogy népet gyűjtsön maga köré a kárhozatba, mintegy szervezi saját „egyházát” és ehhez sajnos, megvannak a maga hús-vér 'apostolai' is! „Az első számú ellenség az ördög, minden kísértés szülőatyja. Tudatában vagyunk annak, hogy e sötét és romboló valóság létezik és igen aktívan működik, terjesztve a zűrzavart és a megosztottságot” (VI. Pál pápa) – és ezt, nemzetek feletti titkos társaságok segítik! A lelkekért folytatott harca könyörtelen, szívós és kompromisszum nélküli. E törekvéssel szemben szüntelen harccal védekezhetünk

73. A fentiek lényeges és sarkalatos igazságokat fogalmaznak meg a bűn szerzőjéről, mégis azt kell látni, hogy sokan nem ismerik fel a „sötétség hatalmainak” mesterkedését. Nem működik a megkülönböztetés adománya vagy nem élnek vele, s ezért sok zűrzavaros álláspont alakult ki a bűn szerzőjével kapcsolatban, pedig e kérdésben a tisztánlátás és felvilágosítás súlyos evangelizációs feladat!

74. A sátán gyakran a világosság angyalának tetteti magát (vö 2Kor 11,14). Súlyos gond ez, mert a bűn szerzője, ha le nem leplezik, s meg nem futamítják, akadálytalanul végezheti aknamunkáját az egyén, a közösség és a társadalom életében. Bernanos szerint az ördög megtalálható – látszólag ártatlan – könyveink semmitmondó fecsegésében, a modern élet találékony kifinomultságaiban, a csábítóan szép ruházatokban, barátságosan mosolyogón a lét minden hasonló alakzatában, miközben az ember egyáltalán nem veszi észre. A sátán ügyesen elfordít és távol tart az Istentől. Végső soron mindegy, hogy ezt látszat-jóval, vagy tragédiákkal teszi és éri el. Az emberek egyszerűen nem figyelnek rá és úgy esnek áldozatul, szegődnek a szolgálatába, hogy nem is értik mi történik velük és körülöttük. Nemegyszer jónak látszó ügyekben is sátáni akarat valósul meg. Hogyan lehetséges? Úgy, hogy ezek az emberek „modernségükben” szentségek nélkül élnek, vagy túlzottan önteltek s nem hallják meg lelkiismeretük benső figyelmeztetéseit! →

facebook-droga-dipendenza_1.jpg

Szólj hozzá!

Ma nem csak az a kérdés, hogy követjük-e Jézust – hanem az, hogy "melyiket"!

Sacro-Cuore-Gesu.jpg     Amikor hajdan kérték az apostolok az Urat, hogy növelje bennük a hitet, az Úr így felelt: "Ha csak akkora hitetek lesz is, mint egy mustármag, és ennek az eperfának azt mondjátok: 'Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben!', engedelmeskedni fog nektek". (Lk 17,5-6) Ha ezt az Üdvözítő ma mondaná, az emberek bizonyára így válaszolnának: ugyan Uram, a fák nem tudnak csak úgy "gyökeret verni a tengerben", de még ha meg is tennék is, a sós víz elpusztítaná! – Ó, milyen reális érvek! Csak arról feledkeznek meg, hogy bár "embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges"! (Mt 19,26)
     Ha a tudományos eredményeket félretesszük, a mai világ ugyanolyan, mint kétezer évvel ezelőtt, csak a korszellem lett lelketlenebb, az Evangélium igazsága nyilvánvalóan ugyanaz maradt, mert Isten nem változik. Ám, manapság az emberek, már nem az Evangéliumhoz igyekszenek igazítani az életüket hanem az Egyház tanítását akarják magukhoz igazítani! – Ó jaj, még hogy igazítani? –Egyenesen egy nekik tetszetősebb "tant" kezdenek követni! Figyeljük csak meg a Divine Mercy védekezését arra, ha az Egyház bírálni fogja őt: "Mindössze annyit tehettek, hogy bíztok Bennem, és továbbra is Engem szolgáltok. Nem szabad elfogadnotok semmilyen tant, melyet számotokra ismertetnek, és melyről azonnal tudni fogjátok, hogy nincs összhangban Tanításaimmal. (...) Ez a rombolás Egyházam szerkezetének összeomlásához -Happy Jesus at MDM Facebook page warns of global devastation_1.jpgvezethet. (...) - Jézusotok". (MDM 2013. március 8. péntek, 14.05) – Egy "tan", amit ne az Evangélium alapján  értékeljünk, hanem a Tanítással!!? Jézusotok??? Engem szolgáltok??? – Kit és miféle "Tanítás" nyomán???
     „Csodálom, hogy (...), ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok, holott nincsen más, csak olyanok vannak, akik zavarba ejtenek titeket, és el akarják ferdíteni Krisztus evangéliumát. De még ha mi, vagy akár az égből egy angyal hirdetne is nektek más evangéliumot, mint amit hirdettünk nektek, átkozott legyen! Ahogy azelőtt is mondtuk, most megismétlem: Ha valaki más evangéliumot hirdet nektek, mint amit átvettetek, átkozott legyen!” (Gal 1,6-9)!
     »Ha a pápa engedne a világi reformtörekvéseknek, amelyek gyakran az Evangélium és Isten parancsai ellen irányulnak, a pápa már nem lenne az a szikla, amire Krisztus az Egyházát alapította. Ez soha nem történik meg, mivel Jézus megígérte, hogy a pokol kapui sem vesznek erőt rajta.

Minden elvetés és megvetés az Egyházzal szemben, Jézus Krisztusnak és Evangéliumának elvetése és megvetése.

 Amikor a római Tanítóhivatal döntései nemtetszést váltanak ki, azt mondják, hogy nem felel meg a kor követelményeinek. "Ma már más idők vannak, és más a világ", vagy, hogy "az Egyház régimódi, nem reális, nem időszerű, középkori és merev". Ezzel tulajdonképpen azt akarják mondani, hogy már nem áll az idők magaslatán, és gondolkodását a mai idő szelleméhez kell alakítani, ha azt akarja, hogy komolyan vegyék és (egyáltalán) létezhessen. De akkor már nem lenne Isten földi országa, hanem egy zavaros, a korszellem csábításának megfelelő szervezetté válna.« (vö. P. J. Jakobius: Utolsó harc...) 

Észnél kell tehát lennünk, hiszen a értelem mérlegelő-, ítélő képességét is Istentől kaptuk – és nem másért –, mint a magunk és egymás üdvének tudatos munkálására!

veszelyben az egyhaz_2.JPG

Szólj hozzá!

327aki_az_eucharisztiat_530_2.jpg

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg67. „A modern idők a sátán uralma alatt állnak, és ez még inkább így lesz a jövőben! (…) A pokollal való összeütközést az ember nem képes felvállalni, még a legokosabb ember is elbukik. Egyedül a Szeplőtelen Szűz kapott ígéretet Istentől arra, hogy legyőzi a sátánt!” – mondta Szent Maximilian Kolbe.
68. A bűn nem hirtelen ölt társadalmi méreteket, hanem mindig valami alattomos „terv” szerint! →
69. A bűn elhatalmasodásával, annak következményei is elhatalmasodnak s kilép az egyén, a család, a közösség kereteiből és társadalmi méreteket ölt! Ez pedig a lelki- és az evilági élet szempontjából végzetes lehet! Erre figyelmeztet az apostol: „A bűn meg, ha elhatalmasodik, halált von maga után” (Jak 1,15). →
70. A bűn – ha szembe nem szállnak vele –, átlépheti az országhatárokat és az egész világon teret nyerhet, s következményei globális pusztulással fenyegethetik akár az egész emberiséget. Súlyos probléma, hogy az ember az élet eseményeiből nem okul, s az elhatalmasodott bűn elhatalmasodott következményeit, amelyet az egyre szabadabban működő sátáni erő szervez, természetes okokra vezeti vissza, s ezeket csupán természetes összefüggésükben értelmezi.
71. Az okkultizmusból megtérni nagyobb csoda, mint Lázár feltámasztása volt. Ám, ez sem lehetséges másként, mint Jézus Krisztus rendkívüli kegyelme által! →olibro-del-comando2.jpg

Szólj hozzá!

Észérvek vagy átimádkozás! Ráció vagy intuíció?

     A kérdés akkor végletes, ha az emberek a szellemi-lelki vonatkozású döntéseiket is teljesen a világi szempontok szerint hozzák meg! Márpedig, ha földi logika ítéli meg a természetfölöttit, akkor ott nem csak ellentmondás állhat fenn, de gyakran a biztos kudarc is! Ezért mondta Jézus: "Az én országom nem e világból való." Ebből egyenesen az is következik, hogy a Krisztus által alapított Római Katolikus Anyaszentegyház sem e világból való! Így reménnyel és okkal elvárható, hogy vezetőink többet adjanak a benső, lelki intuíciókra!

     Kétféle hozzáállást példázok.
MariaSziveSzeretetlangja_1.JPG     1) 1929 évben történhetett, amikor Erzsébet, 16 évesen hajléktalan árvaként élt a fővárosban. Mindig az Urat szerette volna szolgálni és úgy érezte, hogy missziós hivatása van. Öt különböző szerzetesrendbe is jelentkezett, ám mindenhol azonnal elutasították a szegénysége miatt. Akadt azonban egy hatodik rendház is ahol, cseppet sem csodálkoztak a kérésén, hanem a főnökasszony betessékelte a kérelmezőt a kápolnájukba és türelmét kérte, amíg megkérdezi az Úr Jézust a hivatása felől. Amiként Erzsébet később elmesélte, ez a hozzáállás teljesen megdöbbentette. Nem az, hogy valaki kérdést intéz az Úrhoz, hanem az, hogy miként kapja meg a választ!
És a jövőbe mutató válasz megvolt Erzsébet számára, mely ugyan elkeserítette, miszerint az ő hivatása más és nagyobb lesz, melyet teljes lelki odaadással kell majd teljesítenie! Nos, ez az Erzsébet lett 32 év múlva a Szeretetláng lelkiség egyedüli kiváltságoltja.

(Lásd: életrajz )


Natalia nővér 002.JPG     2) 1940-ben 2/ 2Natália nővér, azzal a kéréssel fordult Dr. Serédi Jusztinián hercegprímáshoz, hogy engedélyezze a Világ Királynője Engesztelő Kápolna megépítését a budapesti Normafánál. A nővér elmondta, hogy a Szent Szűz ígérete szerint, a kápolna elkészülte esetén, Magyarország mentesül a háború borzalmaitól (amiként Portugáliával megtörtént). Az építkezés költségeit az engesztelő hívek adományai fedezték volna, ám a magyar egyház feje, így válaszolt: "ott se egyházközség, se hívek nincsenek, így semmi sem indokolja egy kápolna építését, különösen nem a mai helyzetben". Ezzel felülkerekedett az értelmi ráció az ima-intuíció fölé. És valóban akkor úgy nézett ki, hogy hazánk kimaradhat a háborúból. Aztán a prímás négy év múltán meggondolta magát, ám a késedelmességnek meg volt az ára. Annak ellenére, hogy 1942-ben társaság alakult a kápolna felépítésére, az ügy – mint említettem – csak 1944 végén kapott jóváhagyást. Az alapkövet le is tették, de az 1945-ös bombázások miatt le kellett állítani az építkezést. Serédi Jusztinián az óvóhelyen halt meg 1945 tavaszán, mert az inzulinját már nem tudták beszerezni a háborús körülmények között. Az új prímás Mindszenty József kivizsgáltatta a Natália-féle magánkinyilatkoztatást és kedvező döntést hozott. 1947-ben újra elkezdték az Engesztelő Kápolna felépítését, ám akkorra a kommunisták térnyerése miatt már nem folytathatták! Az Államvédelmi Hatóság a köveket elhordatta, az alapokat leromboltatta és helyenként 2 méteres földdel töltette fel a Kápolna építésének egész terepét! Sőt, ha képesek lettek volna, az egész magyar nemzetet is elplanírozták volna, a Kárpát-medencéből, a Kápolna alapjaival együtt!

Szólj hozzá!

326kennedy_530_1.jpg

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg62. Akad néhány ember, aki megzavar titeket és igyekszik elferdíteni Krisztus evangéliumát. (Gal 1,7) →

63. Egy keresztény kultúrájú embernek tudnia kéne, hogy a gonosz lélek minden bensőnkbe vezető utat ismer. Mégis sokan élnek a New Age propagálta keleti meditatív praktikákkal, a „tudattágítással”, a „gyógyító” reiki-cédulákkal (melyre nem tudni mi van írva!), az „energiaátadással”, „agykontrollal”, stb. Nos, eközben észre sem veszik, hogy hátat fordítanak Üdvözítőjüknek, s amikor tornyosulnak életükben, környezetükben a tragédiák, még ők kérdik vádlón: – Ilyenkor hol van az Isten? – holott azt kellene átgondolniuk, hogy hova keveredtek ők maguk, az Evangéliumhoz képest? →

64. Tudatában kell lenni annak, hogy az okkultizmus bármilyen formában való gyakorlása azt eredményezi, hogy az embert gonosz lelkek kezdik el irányítani, miáltal 'szabadgondolkodás-tudat' és gyalázatos gondolatok jelennek meg, karöltve az imádság és a szentségek elutasításával. Ennek következtében szomorúság, depresszió, különféle kényszerek, öngyilkos és gyilkos vágy, ördögi késztetések lépnek fel – akár a megszállottságig fajulva.→

65. A gonosz lelkek ravaszak, mert természetfeletti intelligenciával rendelkeznek. Az emberi élet jövőjébe és esélyeibe is van betekintésük – amelyről fogalmunk sincs –, s ilyen szempontból előnyben vannak. A jó nevében előnyösnek mutatnak végzetes dolgokat. Éginek tűnő hamis üzeneteket terjeszthetnek övéikkel. Az igazságot elferdítik és hazugok. Igyekszenek bebizonyítani, hogy az ember valójában porban fetrengő féreg (ld. a megszállottak riasztó viselkedését)! Ha egyén vagy közösség részéről jószándékot látnak, ott igyekszenek zavart és elbizonytalanodást kelteni, s az embert folyamatosan próbálják becsapni azzal a fáradatlan céllal, hogy megkötözzék vagy egészben a hatalmukba kerítsék, félelemben tartsák. Eredménnyel védekezni, csak gyakorló szentségi élettel vagyunk képesek, melyeket éppen ezért kaptuk az Úrtól!

66. Pogány istenségek és állatövi képek, souvenir totemek, ezoterikus irodalmak lakásunkban való tartása, miként a ma divatos „atlantiszi gyűrű” viselése, a megrögzött tévézés és gonosz célú internetezés, súlyos károkat okoz személyiségünkben, a családunkban, de még szélesebb környezetünkben is! Fokozottan érvényesek ezek a „transzcendentális meditációval”, a Silva-tréninggel élőkre, a reiki medált viselőkre és a havy-metal rajongókra! →

jjbooksbysilva.jpg

Szólj hozzá!

325gyermekeim_530_4.jpg

Szólj hozzá!

Ki tehet róla, ha sokakat rászednek és beetetnek?

     Aggodalommal tölthet el hogyha arra gondolunk, ha majdan az Úr visszatér, talál-e még hitet a ránk bízottak között?! (vö. Lk 18,8) Az is gondolkodóba ejthet, hogy vajon a megtévesztő szellem mivel képes majd, emberiség nagyságrendben megritkítani a hitet, és kiket terhel ezért a felelősség? 
3723.jpg     Az ördög már régóta nem azt sulykolja, hogy "nincs Isten", hiszen erre sokan már rutinból rávágják, hogy "de igenis létezik"! És bizonyára azt sem fogja állítani a fehérről, hogy az fekete, hanem azt szajkózza, hogy "fehér, de nem elég fehér"!
     És lám-lám mára megtapasztalhatjuk, hogy a rejtekből "nagy figyelmeztető" a gonosz lett, és nem kevesebbel csalja lépre a lelkeket, minthogy "itt van a 'Jézusotok', gyertek és hódoljatok Neki"! Bizony-bizony, ennek veszélyére figyelmeztet Szent Pál: "lesz idő, amikor az emberek nem viselik el az egészséges tanítást, hanem saját kívánságaik szerint seregszámra szereznek maguknak tanítókat, (...) elfordítják fülüket az igazságtól és átadják magukat a meséknek". (2Tim 4,3-5) A sátán támasztott is magának tanítókat száz számra, meg is fizeti őket és "nyereségvágyból fakadó szavaikkal igyekeznek megvásárolni titeket" (2Pét 2,3), a balga hívek meg csak ámulva-bámulva követik a "többlet-tudást" hirdetőket! És ezek a "sugalmazott tanítók" nem kevesebbet hirdetnek, minthogy Krisztus Egyháza ‒ nem eléggé krisztusi és komoly reformokra szorul!
StatueOfOurLadySmashed_1.jpg     »Bizonyos körök állandóan támadják a római katolikus tanítást és az egyház döntéseit gyakran megcsontosodottnak, elavultnak mondják, döntéseit középkorinak, elítélendőnek állítják be és gúnyolják. Ezek a kritikák bizonyos oldalakról tudatosan jönnek, másrészt azoknak a szájából származnak, akik nem ismerik az Evangélium igazságát, vagy már nem is akarják megismerni.
Vannak emberek, köztük papok is, akiknek olyan a hozzáállása, hogy az Evangélium igazságait profán világi bölcsességgel ítélik meg, vagy akiknek gondolkozása valamiféle racionalizmussal kevert, miközben észre sem veszik, hogy mennyire eltávolodtak az Egyháztól és az Evangéliumtól. Aki pedig a Szentírást félre értelmezi, az Krisztust sem ismeri.« (vö. Paul Josef Jakobius: Utolsó harc a fény és a sötétség között; Marana Tha 2012)

     Sajnos oda jutottunk, hogy ma már az evangéliumi Üdvözítő Jézus csodáit sokan merő szimbolikának tartják, hiszen tanult ismereteik szerint teljes fizikai lehetetlenségről tanúskodnak!
     Ez a – "minden csak szimbolikus", vagy "ma már nem aktuális", sőt "ma sok mindennek komoly gazdasági feltételei vannak" – megítélés, sok mindent megmagyaráz még a doktori címmel bírók hozzáállását is...

(folyt. köv)

Utolsó harc - Don Bosco - M2.JPG

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg59. A lélek mélye – ahol a szabad elhatározások születnek –, nem közelíthető meg a démonok számára. Az embert csupán teste és lelke határterületein, a pszichén keresztül próbálhatják befolyásolni. Egyedül a halálos bűn helyezi az emberi személyt mindenestül a sátán hatalma alá, akinek legfőbb célja, hogy halálos bűnbe vigye a lelket, mely az Isten elveszítéséhez, az örök kárhozathoz vezet. De igyekszik egyéb módokon is ártani; ott támad, ahol csak tud. A démoni zaklatás – mint olyan –, nem veszélyes ha nem ijedünk meg tőle. Voltaképpen az ijedezés és fantáziálás sokkal, de sokkal ártalmasabb. →

60. Az ördög kihasználja az emberi ösztönöket, szemérmetlenségre és közönségességre késztet! →

61. Sokan, önként kerülnek a gonosz rabságába. Különösen veszélyesek az energiaátadásos, bioenergetikusi és a paranormális gyógymódok, melyek által gonosz eredetű energiákkal kerülhetnek kapcsolatba. Csodálható-e, ha mára szembesülünk azon ijesztő ténnyel, hogy megjelent az az embertípus, aki tudatosan el akar kárhozni, hogy urához a sátánhoz mehessen! Csak reméljük, hogy többségüknek fogalmuk sincs a Szeretet Istenéről, a bűn és a kárhozat mibenlétéről, vagyis „nem tudják, hogy mit cselekszenek”! Ebből következően elengedhetetlen, hogy ne evangelizáljuk őket és fáradatlanul ne küzdjünk a sátáni törekvésekkel szemben, kérve Isten segítő kegyelmét! Mert „nem annyira a test és vér ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen” (Ef 6,12). →

okkult-the-conjuring.jpg

Szólj hozzá!

szl1_545.JPG


A rendezvénynek külön aktualitást ad, hogy a Szűzanya kereken 60 évvel ezelőtt, 1962-ben adta át Szívének Szeretetlángját Erzsébet asszonynak, s általa az egész világnak. A Lelki Napló tanúsága szerint ettől kezdve számos Szeretetláng-üzenet hangzott el a Máriaremetei Kegytemplomban, vagy előtte a parkban, ahol ezen a megszentelt helyen reményeink szerint több ezren fogunk összegyűlni augusztus végén.
A mellékelt szórólapon láthatjátok Jim Blount atya nevét, aki talán a legismertebb apostola a Szeretetlángnak az egész amerikai kontinensen. Interneten keresztül több százezer emberhez jutnak el a tanításai, de emellett sorra járja a földrész országait is, s külön ajándék számunkra, hogy amikor meghívtuk őt a Fesztiválra, átszervezte a nyári programjait, hogy Magyarországra jöhessen.szl2_545.JPG

VII. SZERETETLÁNG FESZTIVÁL
2022. augusztus 27., 9-17:30-ig

 

HELYSZÍN:

A Máriaremetei Kegytemplom parkja;
1029 Budapest, Templomkert 1.
Tömegközlekedéssel megközelíthető a BKV hűvösvölgyi végállomásától
a 157-es, 257-es és 57-es buszokkal, a „Máriaremetei Kegytemplom”
megállóhelyig.
  

9:00 – Köszöntés
9:15 – Örvendetes Rózsafüzér, házaspárok, házastársak által előimádkozva
9:50 – Jeanné Loós Anita tanúságtétele: A Szűzanya az Oltáriszentséghez hívott
10:20 – Sipos Gyula előadása: Reménységgel teli jövőt szánok nektek!
10:50 – 10 perc szünet
11:00 – Szentmise (Szentbeszédet mond: Kemenes Gábor atya)
12:00 –  Pitti Katalin operaénekesnő régi magyar és klasszikus Mária-énekekkel köszönti a Szűzanyát; zongorán kísér: Hegedűs Valér
12:30 – Ebédszünet
13:30 – Jim Blount atya előadása: A Szeretetláng ereje a sátán támadásaival szemben
14:50 – Kalicz Péter és Bori, hatgyermekes szülők tanúságtétele: A Szeretetláng a családunkban
15:05 – Jim Blount atya előadása: Az Egység-ima (Lábunk együtt járjon...)
16:20 – 10 perc szünet
16:30 – 17:30-ig: Szentségimádás Kemenes Gábor atya vezetésével


Kérünk Benneteket, hogy akik különbusszal jönnek, a parkolás megoldása végett előre jelezzék szándékukat a 06 30 205 8170-es telefonszámon. Szintén kérjük, hogy aki csak tud, hozzon magával kisszéket, ülőalkalmatosságot, mert a szabadtéri oltár előtt nagyon kevés pad van.
Erősen hisszük, hogy az Úr Jézus és a Szűzanya minden feltételt megteremtenek a fesztivál megszervezéséhez, de emellett kérjük imáitokat, s ha tehetitek, anyagi segítségeteket is.(A fesztivál komoly anyagi költségeihez a korábbi szponzorok megszűnése miatt van szükségünk. Ha tehát a legkisebb összeggel is hozzá tudtok járulni a rendezvény létrejöttéhez, valójában a Szeretetláng terjesztésének apostolaivá váltok. 
A Szeretetláng Mozgalom ERSTE banknál vezetett számlaszáma: 

11600006- 00000000-48827535. 
Hagyományos postai utalványon, („sárga csekken”) a Szeretetláng Mozgalom postacímére is küldhető adomány: 
1029 Budapest, Álmos vezér u. 22. Kérjük, a közlemény rovatban tüntessétek fel: „Szeretetláng Fesztivál”.
Hisszük, hogy az Úr a szükség idején sokszorosan visszafizeti nektek mindazt, amivel Isten Országának ügyét szolgáljátok!

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg55. A Magyar Kurírból: A CNA kérdésére, hogy hol lehet tetten érni a Gonosz jelenlétét a társadalomban, Chaput érsek így válaszolt: „Amerikában az egyik legmarkánsabb megnyilvánulása az észrevétlenül mindenhová beférkőző, csábító internetes pornográfia, amely életeket tesz tönkre, mégis alig beszélünk arról, hogyan lehetne védekezni ellene. Az érsek a válást és a házasság újra definiálását is a Sátán térnyerésének nevezte. „Minden statisztika azt mutatja, hogy ép testű-lelkű utódok férj és feleség stabil kapcsolatából születnek, mégsem lehet ezt ma a fenti problémákat kifogásolni anélkül, hogy szabadság- és igazságellenesnek ne bélyegeznék az embert. Olyan alapvető emberi értékek, mint a tisztaság és a családi élet, az emberek szemében idejétmúltnak tűnnek a sok hazugság, a Gonosz szemfényvesztése következtében. Még a katolikusok sem mernek kiállni az igazság mellett; félünk, hogy régimódinak tartanának."

56. Az ördöngösség jelei: (nem tanult) nyelveken való beszéd, emberfeletti erő, feltűnően mocskos trágárkodás.

57. Olaszországban, nemrég egy fiatal lánynál sátánista „imakönyvet” találtak, mely utasításokat tartalmazott a sátánnak való önfelajánlásról, felsorolva az áldozati- és öngyilkossági módozatok valamennyi módját. Sajnos, a fiatalkorú gyilkosok és öngyilkosságok száma valóban növekszik! Feketén-fehéren látni kell, hogy Isten az élet Ura, a sátán pedig a halálé. Szent Ágoston szerint, ha Isten féken nem tartaná a sátánt, valamennyiünket azonnal elpusztítana! →
58. Sajnos, fiataljaink ma mindent megkapnak szüleiktől, csak a hitet nem! Ezért a destruktív és okkultista szekták terjedésének oka a hittani alaptudás hiánya és az ifjúkori kíváncsiság. Az ezotéria nem vallás, csak az összezavarás eszköze. Sajnos a média egyre fokozza a érdeklődést a mágikus és fantasztikus fikciók iránt, melyek hamis vágyakat keltve, lassan megmételyezik a lelkeket. Az erre való hajlamot idejekorán előkészítik a mágikus „gyermekmesék”, az erkölcsromboló filmek, az ezoterikus olvasmányok s a szekták alattomos propagandái.

(Alul, Charles Chaput, denveri érsek)

denver_archbishop_charles_chaput_move_helm_qpmw1_xyk0jl_1.jpg

Szólj hozzá!

323az_emlekezet_530_2.jpg

Szólj hozzá!

https://youtu.be/hO-j3faWhCw

Elmélkedés a Szűzanyáról, aki a Világ Győzelmes Királynőjeyyharmas_koronas_szuzanya_545.JPG

 

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpgKérdés: Hogyan kerül valaki a Sátán hálójába?
Amorth: Sokféle oka lehet, ami miatt valaki az ördög általi szenvedés áldozatává válik. Van, amikor az illető javát szolgálja (ismerünk ilyeneket a szentek életéből), de előfordulhat a bűnben való makacsság miatt is vagy átok miatt, továbbá ha valaki odaígérte magát a Sátánnak vagy okkultizmussal foglalkozott.

Kérdés: Milyen megfigyelni egy exorcizmust?
Amorth: Emlékszem egy írástudatlan bácsira, aki az exorcizmus alatt folyékonyan angolul beszélt, úgyhogy tolmácsra volt szükségem. Vannak, akik emberfeletti erővel bírnak, mások a padló felett lebegnek, vagy nem lehet őket a széken megtartani. Azonban az ördög jelenlétéről csak bizonyos feltételek esetén beszélek.

Kérdés: Önnek soha nem ártott a Sátán?
Amorth: Amikor Poletti bíboros felkért, hogy legyek exorcista, magamat az Istenanya oltalmába ajánlottam, kértem, hogy rejtsen el a köpenyébe. Sajnos e felajánlást nem sokan teszik azok közül, akik valami tisztséget elnyernek. A Sátán gyakran fenyegetett, azonban nem ártott. Nem csoda, ha a sátán a papságot és az Egyház vezetőit célozta meg leginkább, mint ahogyan a politikai és gazdasági élet vezetőit is. De hála Istennek, itt van a Szentlélek, aki oltalmazza az Egyházat: „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta”. A bukások, az árulások ellenére sem. Ne lepjen meg senkit, hisz' az első áruló egy apostol volt, aki igen közel állt Jézushoz: Iskarióti Júdás. De az Egyház megy tovább a maga útján. Megoltalmazza a Szentlélek, s ezért a Sátán törekvései csak rész sikereket ér el. A Sátán meg tud nyerni egy-egy csatát, fontosakat is, de sohasem a háborút.
(vö. a „30 Tage In Kirche und Welt” fi. 2001. júniusi sz.)

image_2.jpg

Szólj hozzá!

322szivedbe_zarhatsz_530_1.jpg

Szólj hozzá!

https://youtu.be/V4PHX0kCxiI

Elmélkedések a Szűzanyáról és arról, hogy jelenéseivel megérintette-e az emberi szíveket és elérte-e anyai célját?

A Mária-korszak kezdetével egyidőben 1830-tól, tucatszámra születtek új fogalmak vagy erősödtek meg, melyekkel sajnos a hit pusztításának állomásait is jelölhetjük.

2e2a4a2b2_540_1.jpg

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg

Kérdés: Mi a véleménye, a sátánizmus terjedéséről?

Amorth atya: Amikor csökken a hit, terjed a babona. Vagyis, aki elhagyja Istent, az megadja magát az okkultizmusnak. Az egykor katolikus Európából félelmetes méretekben tűnik el a hit, s ennek a következménye, hogy varázslók, kártyavetők, sátánista szekták élik virágkorukat. A sátánkultuszt pl. olyanok, mint Marilyn Manson, a sátánista rockon keresztül terjesztik. De a gyermekeket sem kímélik olyan filmekkel, melyek varázslásra és sátánizmusra tanítják őket. Közkedveltek a spiritiszta szeánszok, amelyeken halottakat idéznek, akár TV-n rádión, sőt telefonon is. Ennek jellemzője az automata írás. Az ember egyszerűen már maga válhat médiummá. A tanulók 37%-a legalább egyszer részt vett asztaltáncoltatáson. Az egyik iskolában, ahová előadni hívtak, elmondták a diákok, hogy hittanórán is csinálták, de a hitoktató nem talált benne kivetni valót.

Kérdés: De hát működik ez?
Amorth: Nincs különbség fekete és fehér mágia között. Amennyiben a mágia működik, az mindig az ördög műve, mert a sátánizmus az okkultizmushoz kötődik. Az efféle dolgokkal való foglalkozás, mindig nyitás az ördög felé. És nem is kell sokáig hívogatni. Egyes gyilkosságoknál világosan kimutatható a sátáni befolyásoltság, még ha a hatóságok igyekszenek is ezt elhallgatni.

Kérdés: Hogyan vezethet ennyire félre valakit a Sátán?
Amorth: Egyszerű módszerrel! A sikerre, a hatalomra és az érzékiségre, e három legnagyobb szenvedélyre épít a Sátán. Elhiteti, hogy nincs pokol, nincs bűn, csak egy tapasztalásról van szó, amelyet át kell élni.

Kérdés: Hány ilyen esettel került kapcsolatba?
Amorth: Az első száz után abbahagytam a számolást.

3e6d31ff2db7e545d3a169c1d5da8484.jpg

Szólj hozzá!

natalia_nover_005_300.JPG     A Szentírás szerint Dávid király családjából származó Máriának az angyal véget nem érő királyi széket ígér az Angyali üdvözletben.
     Csillagkoronával tűnik fel a Jelenések könyvének Napbaöltözött Asszonyaként.
     Az efezusi zsinat (431) a Szent Szüzet mint „Isten Anyját” a Királyok Királyának Anyjaként szentesítette.
     XII. Piusz pápa 1954-ben rendelte el Világ Királynője címét és ünnepét először május 31-re (a magyar Natália nővér magánkinyilatkoztatása nyomán), majd az Egyház később augusztus 22-re tette át .
     Szűz Mária a Magyarok Nagyasszonya — egyben a Világ Győzelmes Királynője —, egyúttal Magyarország Örökös Királynője, a Magyar Szentkoronának pedig jogos birtoklója. A Szent Korona tan a Regnum Marianum eszméjében tükröződik és a magyarság engesztelő küldetésében valósul meg.
Isten Anyja jogosan tart igényt arra, hogy királynőként ismerjük el és így is szólítsuk meg, így hódoljunk előtte. Fatimában a Szűzanya világosan ki is nyilvánította, hogy az utolsó időkben csak az ő Szeplőtelen Szíve segíthet az emberiségen.
     Nekünk magyaroknak jutott az a megtisztelő kiváltság, hogy a világ megmentésének eszközeit: a Natália nővér Magyar Engesztelését és a Szeretetláng túláradó kegyelmi eszközeit bízta ránk! »Magyarország nem pusztul, hanem tisztul!« (Nyilatkoztatta ki, mint a Világ Királynője Natália nővérnek)

     »Én jóságos, megértő Édesanyátok vagyok és veletek összefogva megmentelek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta (országotokat) és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy szívemen viselem az Ő és a Magyar Szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni, ez Szívem Szeretetlángja. Nagyon kérlek fogadjátok megértéssel, mert Szívem bánkódva néz le országomra.« (vö. Szeretetláng Lelki Napló I/37)
     Beigazolódni látszik Montforti Grignon Szent Lajos jövendölése: »Szűz Máriának az utolsó időkben mindinkább előtérbe kell lépnie irgalmassággal, erővel és kegyelemmel: irgalmassággal, hogy a szegény bűnösöket és eltévelyedetteket a katolikus Anyaszentegyházba vezesse és szeretettel visszafogadja. Erővel és hatalommal Isten ellenségeivel, a megátalkodott bálványimádókkal, szakadárokkal, mohamedánokkal, zsidókkal és istentelenekkel szemben, akik félelmetes módon látnak majd hozzá, hogy mindazokat, akik ellenük vannak, rábeszéléssel vagy fenyegetésekkel félrevezessék és elbuktassák. Utoljára pedig kegyelemmel kell közelednie, hogy Jézus Krisztus vitéz harcosait és hű szolgáit, akik érte küzdenek, bátorítsa és támogassa«. (Tökéletes Mária-tisztelet 50/f)

     És valóban, most az utolsó időkben személye egyre nagyobb jelentőséget nyer. Szomorú lenne, ha pont mi − az Ő Népe − feledkeznénk meg istenanyai és királynői hatalmáról!

harmas koronas szuzanya(2).JPG

Szólj hozzá!

321marai_530.jpg

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg53. 2001. 05. 15-én az Olasz Püspökkari Konferencia jóváhagyta az exorcizmus új rituáléját.
Kérdés: mi van azzal a bizonyos füsttel, ami most már olyan helyiségekbe is behatolt, amelyeket védettnek hittünk.
Amorth atya: Sajnos sok mindent, amit a mai kornak megfelelően csak át kellett volna fogalmazni, ehelyett teljesen átírták! Például ezt tükrözi, az új Áldások Könyve is. Átolvasva, minden olyan utalást, hogy az Úr megvéd az ördögtől, s angyaloknak parancsolt, hogy oltalmazzanak az ördögi támadástól, eltávolítottak belőle. Kihagyták a házak és iskolák megáldásának szövegeit is, pedig fontos ezek megáldása, oltalmazása. Sajnos, egyre kevesebb a Sátán elleni oltalom. Nincs eszköz, nincs ima. Jézus a Miatyánkban egy szabadító imára is tanított: „Szabadíts meg a gonosztól”, ám olaszra ezt tévesen fordították: „Szabadíts meg a gonoszságtól”.
Ez általánosságban beszél egy rosszról, melynek nem ismeri a forrását, pedig ez az a rossz, amelyről az Úr Jézus Krisztus tanított, konkrét személy, a Sátán. →

54. Kérdés: Ön naponta harcol az ördöggel. Mi volt a Sátán legnagyobb sikere?
Amorth atya: Az, miszerint elhitette, hogy nincsen. S ez csaknem sikerült is neki, még az Egyházon belül is! A klérus és a püspökök közül sokak nem hisznek többé az ördög létezésében, az exorcizmus erejében. Évszázadok óta a latin egyház – szemben az ortodox egyházzal és néhány protestáns felekezettel – csaknem feladta az exorcizmust. A “korszerű” gondolkodás már olyan mérvű, hogy egész egyházmegyék vannak, melyek exorcizmus ellenesek, és vannak egész nemzetek, ahol nincs egyetlen exorcista sem.  →

5cc205e3d86762f662aa2167f92a0c99.jpg

Szólj hozzá!

320vilagegyhaz_530.jpg

Szólj hozzá!

https://youtu.be/-HAZmjT0PXw

Elmélkedések a Szűzanyáról arról, hogy nincs hiteles kereszténység a bensőséges Mária-tisztelet nélkül, nincs Mária-tisztelet a rózsafüzér imádkozása nélkül és nincs béke  kereszténység nélkül!

sala-dell-immacolata-la-trinita_545.jpg

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg

Itt van az idő

49. A világ dolgai, az erkölcsi élet hanyatlása, az Egyházon belüli válság-tünetek arra utalnak, hogy korunk az elhatalmasodott bűn kora, s ennek következményei világméretekben so-dorja a pusztulás felé az egyént, a csa-ládot és a társadalmakat. Az ember nem csupán napi életét nehezíti bűne-ivel, de örök életét is veszélyezteti, s számítanunk kell az igazságos Isten beavatkozására. A Jelenések könyvé-ben három fejezet is (vö Jel 8-11) utal erre. Ezek bár jelképes leírások, még-sem hagynak kétséget afelől, hogy a bűn mind súlyosabb büntetéséről van szó. Ennek kapcsán a Jelenések így fogalmaz: Az emberek fájdalmukban a nyelvüket harapdálták, s káromolták az ég Istenét kínjuk és fekélyeik miatt, de tetteiket nem bánták meg (Jel 16,10). →
50. Már Izaiás figyelmeztet az elhatalmasodott bűnre: „Jaj azoknak, akik a büntetést ökörlánccal vonják magukra, és a bűnt úgy húzzák, mint a kötél a szekeret” (5,18).
51. A szekták általában élesen szembefordulnak a történelmi egyházakkal, sőt gyakorta a társadalomnak is hátat fordítanak, és rendszerint ez ered-ményezi a közösségek, családok felbomlását, baráti kapcsolatok megszű-nését. »A sátán ténykedésével foglalkozó tanulmányok nem hagyhatják figyelmen kívül működésének „szervezett” jellegét, azt, hogy a sátán az egész világon a szekták révén terjeszti gyilkos tervét. Sajnálatos meggyő-ződésünk, hogy a felsőbb kléruson belül is sokan kételkednek a sátán ilyen irányú (személyes és globális) ténykedésében« – írja a „30 Giorni” c. olasz folyóirat. Ebből idézzük a Don Gabriel Amorth exorcistával folyta-tott interjú részleteit. →
52. Interjú részlet a www.katolikustraditio.hu-ról. 1972 június 29-én, VI. Pál drámai figyelmeztetést hallatott. Az ember ősi ellenségéről beszélt, akinek Sátán a neve. Ő az Egyház ellensége. Az Egyház falainak repedése-in keresztül behatolt a Sátán füstje – hangzott a felrázó megállapítás, mely még a katolikus világban is, meglepő, sőt visszatetsző volt. →prophet_isaiah_by_giovanni_battista_1.jpg

Szólj hozzá!

Szent-István napján    (Reviczky Gyula)reviczky_gy.jpg
I.
 

Hatalmas, bölcs, előrelátó
Jézus tanát megismerő;
Néped' pogányságból kiváltó,
Te jóság, bölcseség, erő!...
Kinél dicsőbbet és nagyobbat
Nem szülnek hosszu századok:
Első királya magyaroknak,
Áldassék áldott jobb karod!
 
Hazámnak szentje, nagy királya!
Tisztelni meg nem szűn' e nép.
Kezében a kereszttel állta
Meg ezer éven át helyét.
Török félhold, tatár s a német
Hiába vívták ekkorig:
A vésszel mindig szembe nézett,
Mohácstól le Világosig.
 
Ha néha hallád is fohászát,
Midőn kitört az érczkebel,
Panaszkodón, hogy ős hazáját
Egy rosszabbal cserélte fel:
Véres csatákban, végveszélyben
Azért nem ingott, csüggedett;
Mint büszke czédrus, oly kevélyen
Állott meg századok felett.
 
S lesz még idő, jön még olyan nap,
Midőn, dicsőséges király,
Hatalmát a rég' vert magyarnak
Majd nem gyöngíti belviszály,
Ha majd a népek viharába'
Csak a te koronád nem ing,
S a magyarok fölkent királya
Magyar király leszen megint!
 
II.
 
Magyarok első szent királya,
Hitetlenből hivőt csinálva,
A honszerzés másik felét,
Mely még dicsőbb, te végezéd.
 
Körülhordatva a keresztet,
A kóbor lábat, kósza kedvet
Egy helyhez, egy honhoz kötéd.
Örök dicsőség a tiéd!
 
Im, ezer éve fenragyog már
A szent kereszt és áll az oltár,
Honnan tömjénfüst és ima
Hozzád repül, Isten fia.
 
Üdvünk sehol se volt, csak épen
A megváltó kereszt jelében.
Te tudtad ezt, óh, bölcs, dicső!
S nem ölt meg ellenség, idő.
 
Élünk, vagyunk már ezer éve
Sok harcba', sok viharba', vészbe',
S mig a kereszt marad jelünk,
Dicső király, el nem veszünk!
 
III.
 
Dicsőség szent jobb kéz,
Balsorsban reményünk;
Tanuja, hogy nincs oly vész,
Melyet túl nem élünk:
A magyarnak légy kalauza váltig
Egészen a boldog Kánaánig.
 
Békülőnek békejobb,
Küzködőnek támasz.
A ki téged félredob:
Bajba' meg nem áll az.
Ezer éves szent ereklye, érd meg
A boldogabb újabb ezer évet.
 

Büszke, bátor öntudat
Emelje hazánkat.
Te mutasd meg az utat
A magyar királynak,
Hogy a mit te kezdtél oly dicsően:
Ő folytassa, végezze dicsőbben!

Szólj hozzá!

A Magyarok Nagyasszonyáról és Szent István királyról: https://youtu.be/NMx6vSVEPEomagyarok_nagyasszonya_apokalipszis_545.jpg

Szólj hozzá!

38OBV.JPGBoldog az a nemzet, melyet az Úr örökségül választott magának. (Zsolt 32,12)

 

     Augusztus 20, az egyik legősibb magyar ünnep, amely Szent István királyunk sírjának 1083. augusztus 20-án Szent László parancsára való felnyitására emlékezik. A Hartvik-féle feljegyzés szerint az exhumáláskor a szent uralkodó jobb kézfejét épségben találták. Augusztus 20 - szjobb.jpgévszázadokig törvénynap volt, majd az államalapítás ünnepe.
Szent István öröksége felmérhetetlen, mert máig ható és hatalmas volt a szervező munkája, mely  komoly büszkeségre is okot adó! Pl. az istváni törvénykezés a maga korában a legfejlettebbek közt volt közel-távol e térségben, hiszen a törvények kétharmada önálló jogalkotás terméke, nem pedig nyugati átvétel. (A számok és paragrafusok barátai kedvéért: 56 kapitulumból 5 fejezetben teljes, 2-nél részleges, 11-nél esetleges az idegen hatás. Például a cseheknél sokkal több az idegen átvétel, a lengyeleknél az egész törvénykezési procedúra későbbi.)

Hadvezérként István az egyetlen a magyar történelemben, aki nemhogy háborút, de csatát sem vesztett.
Ráadásul István nemcsak a háborúk, de a békekötések győztese is volt. Az egyházszervező munka is komoly rátermettséget bizonyít. Összehasonlításként: az első lengyel király, Vitéz Boleszló (967-1025) kezdetben csak a német szervezettől függő egyházat tudott kialakítani, Csehországban az első érsekség csak a XIV. sz. derekán jött létre.

Mindemellett István az első az egész történelemben és a szent királyok sorában, aki nem mártírként érdemelte ki a szentté avatását, hanem csupán tevékenységével és egyéniségével.

  Kegyetlenségéről szóló történetek egyfelől a "Szent" jelzőt kiirtani szándékozó protestantizmus terméke, vagy felnagyítása. Másfelől történelmi tény, hogy csak első vonalas ellenfeleivel szemben volt kérlelhetetlen, ezzel szemben pl. az Ajtony-fiak, vagy a Koppánnyal szövetséges Vérbulcsú-utódok tovább élhettek maradék birtokaikon.
Ráadásul teljesen hamis azt állítani, hogy István a „múltat végképp és nyomtalanul eltörölni” elvét követte volna (ez épp azokra áll, akik ezt próbálják besulykolni a magyarság fejébe)!. Számtalan struktúra megmaradt: a tinó mint fizetőeszköz büntetéspénzként való alkalmazása, a keletről hozott ötös számrendszeren alapuló, a nyugati vérdíjtól eltérő magyar büntetésrendszer (vérbosszú helyett kárpótlás fizetése). Ősi szokás az is, hogy az ősök tiszteletére szentelt tűzhelyeken örök tűznek kell lennie (ezért mentették fel a tüzet őrzőket a templomba járás kötelezettsége alól!). De az István korában létezett faluközösség büntetőjogi felelőssége is a régi törzsi-nemzetségi szervezet nyomait őrizte. Viszont tény, hogy szent királyunk törvényeivel betiltotta a nép körében elterjedt pogány szokásokat, amiként meglévő, de az egyetemes hittől különböző keresztény hitelemeket is a Római  Anyaszentegyház krisztusi tanításához egységesítette. A pápához – mint Krisztus földi Helytartójához – való hűséget, az állam minden alattvalójára nézve kötelezővé tette. Szent István nevéhez tíz egyházmegye megszervezése kötődik, melyek élére – (teljesen egyedülálló módon) pápai felhatalmazása révén – saját maga állíthatott érsekeket, illetve püspököket, ezért kapta a pápától az Apostoli Király jelzőt, ill az Apostoli Kettőskereszt jelképének a használatát.

     A kitűnő hadviselő és belső ellenfelein győzedelmeskedő, erőskezű és szent uralkodó 1038-ban 63 éves korában hunyt el.

     Államalapító királyunk ünnepe kereszténységünk és magyarságunk megélésének kiemelt ideje. Szent Istvánnak a fiához írt intelmeiben egy olyan állameszme rajzolódik ki, aminek alapja a Krisztusba vetett hit megtartó ereje, a nemzeti értékek és hagyományok megőrzésének fontossága. Tehát Szent István öröksége az az eszme, hit, hűség és tudatos akarat, amely a magyarság megmaradásának máig is egyetlen "receptje"! 
Mert politikusként és apostolként is a legkiválóbb volt, elsőként ismerte fel ugyanis, hogy egy államot – de bármilyen emberi közösséget is – egyedül a keresztény tanítás és erkölcs képes tartósan fenntartani. 

     A Magyar Királyság nemcsak kitűnt a Pápa iránti hűségével, de az Egyház és Európa legszilárdabb bázisává vált, egyben a mindenkori államszervezés példájává.

szentkoronafestmenyszabassolyomnemzetiblog.jpg     Szent István személyéhez szorosan kötődik a Magyar Szentkorona eszmeisége, melyet a szent-istváni Ország és Koronafelajánlás által államjogilag érvénybe lépett a Szentkoronának, Nép- és Országbirtoklási kiváltsága is magasztosít!
        Nem szabad felednünk, hogy a Magyar Szentkorona nemcsak a magyarság felé – vagy számára – volt "jogiszemély státuszú", hanem például még a pápaválasztásra is vétójoga volt! Ez történt 1903-ban, amikor XIII. Leo utódjául államtitkárát, a szbdkmves RampollaCardinalRampollawasSecretary.JPGMariano Rampolla del Tindaro (1843-1913) kardinálist választották a pápai trónra. Az utolsó pillanatban, Ferenc József osztrák császár és magyar király, a Magyar Szent Korona jogán a krakkói érsek révén vétót jelentett be a konklávé döntése ellen. Az ezt követő új választással kerülhetett a pápai trónra a velencei pátriárka Giuseppe Sarto, X. Piusz, akit aztán XII. Piusz pápa 1954. május 29-én szentté avatott. 


PiusX.jpg     Érdekesség (és nagy titok), hogy X. Piusz első rendelkezései közt szerepelt az, hogy az 1904. január 20-án kibocsátott Commissum nobis kezdetű konstitúciójában kiközösítés terhe mellett megtiltotta a vétóemelést, majd az év karácsonyán a Vacante Sede Apostolica konstitúcióban összefoglalta a pápaválasztás egyedüli törvényes rendjét.
     Szent X. Piusz személye és pápasága Isten rendkívüli ajándéka volt, különösen azon veszély tudatában, amit a szabadelvű Rampolla kardinális megválasztása jelenthetett volna a keresztény világra!

A Szentkorona, nemcsak a Magyar Államiság jelképe, hanem a Keresztény Magyar Államiság őrzője is, hiszen páratlan tisztségében a Szent Szűz Koronája is! Ez annyira így van, hogy     a Mária-képeket és szobrokat semmilyen nemzeti koronával nem szabad ábrázolni, megkoronázni, ez kizárólagosan csak a Magyar Szentkorona esetében engedélyezett egyházjogilag! Más nemzetek a Mária-képeiket, szobraikat kizárólag szimbolikus királyi jelvénnyel ábrázolhatják (Coronation Canonica)!

Szent István királyunk nemzetközileg is ünnepelt liturgikus Szent, ám halálának napját – Magyarországon kívül (Szűz Mária Mennybevételének 15-i ünnepe miatt) –, augusztus 16-án tartják!

Írásomhoz felhasználtam tbk. a - http://konzervatorium.blog.hu/2010/08/20/istvan_08_20_ezertiz_ev_alapjai - honlap részleteit!)

  A nemzettudat három éltető alappillére:

a Szentistváni Örökség,

a Szentkorona-  és

a Regnum Marianum eszméje! 

Amint ez tudatosodik a szívekben és a lelkekben - Magyarország feltámad!

 

szentkoronaneveben2.jpg

Szólj hozzá!

 https://youtu.be/MdrraPft428

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg44. Szent X. Piusz a XX. század első pápája is előre látta az eljövendő liberális hitlazulást, mely „a tévedések univerzális folyamataként” elősegíti „az Egyház hitének és fegyelmének általános meglazulását (…) Ez egy olyan méreg, mely ravaszan és titokzatosan lopakodik be az Egyház legbenső véredényébe.” Világosan figyelmeztet, hogy itt van az az idő, amikor a társadalom egyes rétegei megpróbálják majd gyökerestől kitépni és kiirtani „az ember és Isten közötti kapcsolat minden szálát”. (vö X. Pius pápa: Pascendi Dominici Gregis) →

45. Részlet, II. János Pál pápa 1987. 05. 24-i beszédéből: „Az ördög elleni küzdelem, mely Szent Mihály arkangyal kiemelkedő jellemzője, napjainkban is aktuális, hiszen a sátán ma is tevékenykedik a világban. Mindaz a rossz, ami a világban van, a társadalom hiányosságai, az ember-, a személy belső meghasonlottsága, a sátán sötét és zavart keltő tevékenységének eredménye is.”

46. Az Isten Fia azért jelent meg, hogy az Ördög műveit lerombolja” (1Jn 3,8).

47. Jézus tanítása szerint a gonoszságért és a sötétségért nem lehet csak a Sátánt felelőssé tenni: ,,Mert belülről, az emberek szívéből erednek a gonosz gondolatok, házasságtörések, lopások, gyilkosságok, a hűtlenség, kapzsiság, gonoszság és csalárdság, kicsapongások, irigység, káromkodás, kevélység és esztelenség. Mindez a rossz belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.” (Mt 15,21-23). Az ember felelősséggel tartozik tehát a tetteiért, bűneiért és nem okolható mindenért csak az ördög. Aki a Sátán hálójába került, önmagának róhatja fel, hiszen a házát a gonosz szellemek számára söpörte ki és díszítette fel (Lk 11,25; Mt 12,44).

48. Végkövetkeztetés: Ha az ember elfordul Istentől és nem él a szentségekkel, könnyen válik védtelenné, s a végeredmény a bűn lavinaszerű elhatalmasodása!

2popes_x_piusz_ii_janos_pal.jpg

Szólj hozzá!

fatima_105_eves_535.jpgaugusztus_19_530_1.jpg

Szólj hozzá!

https://youtu.be/26bLHZn4nIM

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg42. Az ördög hazug és a hazugság atyja! (Jn 8,44)

43. Henry Newman (1801-90) az anglikánból katolizált későbbi bíboros így ír: Napjainkban nem törekednek-e csaknem mindenhol a világban a vallás nélkülözhetővé tételére? Hirdetik, hogy a vallásosság nem nemzeti-, hanem magánügy. Nem kísérlik-e meg kizárólagossá tenni a vallás nélküli nevelést? Nem kísérlik-e meg, hogy a hasznosságot és nem az igazságot tegyék az állami törvények és rendelkezések iránymutatójává? Nem kísérlik-e meg mást belemagyarázva kiforgatni a Szentírást? /Sajnos/, a gonosz összeesküvésével állunk szemben, mely a világ minden részén szervezkedik, intézkedik, hogy Krisztus Egyházát gúzsba kösse és előkészítse az utat az általános elszakadásra! Ez a nagy aposztázia (hitehagyás) vajon megszüli-e az Antikrisztust vagy halasztódik még? Mindenesetre ez a taktika összes jeleivel és eszközeivel a sátántól ered! Távol álljon tőlünk, hogy megtévesszenek szép ígéretei, melyben mérgek vannak rejtve. Ne gondoljátok, hogy ügyetlen a mesterkedésben! Csalétkeit nagyon is nyíltan kínálja: Ígér polgári szabadságot, egyenlőséget, jó üzletet és jólétet, ígéri az adók csökkentését és reformokat. Ezáltal fedi el műve sátáni célját, melybe be akar minket is vonni. Ezért gúnyolódik az elmúlt időkön és a hagyományos intézményeken. Nekünk azonban szükséges megértenünk, hogy az első keresztények helyzetében vagyunk; ugyanazon friggyel, papi renddel, szentségekkel és kötelességgel! Tudatosítanunk kell, hogy egy bűnben fetrengő világban élünk, hogy helyzetünket felmérve lehessünk tanúságtevők Krisztus mellett. Szükséges, hogy éber legyen a szívünk, éberek legyünk a reményre /mentsük a lelkeket/ és várjuk az Ő második eljövetelét (vö Szent István Társ. Bp. 1961. 358-363. o). →

kard_newman_john_h.JPG

Szólj hozzá!

268minden_egyes_530.jpg

Szólj hozzá!

tre_fontane_banner_545_1.jpg

Forrás 1  Forrás 2

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

(A beszéd folytatása)
0701m23b.jpg     A Szűzanya többek közt ezt mondta:
„Legyen hited, imádkozd a szentolvasót, mert ez lesz a világ leghatalmasabb fegyvere! Olyan bomba, amely összeszedettségre hívja azokat a lelkeket, akik szeretnek. Amikor beszédalkalmat kapsz, én vagyok aki felszólítalak, hogy kiálts gyermekeimnek, akik hallgatnak. Három igazságot kell majd elmondanod, melyben feltétlen hinniük kell az embereknek. Ezt el nem hallgathatod, mert ez a három egybetartozik:
     1) Bensőségesen hinni a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, melyet a világ meg fog tagadni.
     2) Én Isten Anyja a Szeplőtelen Szűz vagyok az, aki az isteni Háromságban élek. Én vagyok a Kinyilatkoztatásbeli Szűz, kezemben a Bibliával, melyet olvassatok és elmélkedjetek rajta, és ne hagyjátok kiforgatni!
     3) A pápa, az én isteni Fiam Helytartója. védjétek meg a támadásoktól és szeressétek őt!
     Brunó Cornacchiola így fejezte be beszédét: Ezekben az időkben, amikor támadják a katolikus hitet, a Szent Szűz felhívja a teremtményeket, hogy térjenek vissza a bensőséges Katolikus hithez. Az Egyházat három nagy veszély fenyegeti: a demoralizáció, a szektásodás, az ateizmus és az iszlám! Ne higgyétek hogy minden vallás üdvözít, hiszen ha így lenne, miért jelent volna meg nekem a Szent Szűz, ha nem azért, hogy megtérjek a protestáns szektából? A Szűzanya az egész emberiséget az üdvösségre akarja vezetni, és ha figyelmen kívül hagyják a megtérésre szólító felhívását, akkor olyanok népek jönnek, akik távol vannak Istentől és azon lesznek, hogy elpusztítsák a legszentebb dolgokat. Isten Anyja szüntelenül azon munkálkodik, hogy megvalósítsa a földön az egy akolt és egy pásztort. Ezért a hitigazságokat, mindenek felett tartsuk szentnek! Áldozat, imádság: ez az üdvösség útja! Maradjatok meg mindig az élő hit, remény, szeretet és az irgalom igaz bensőségében! – Imádkozom értetek és ti is imádkozzatok értem! (Vége!)  Előző részA Kinyilatkoztatasbeli Szuz.jpg

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg41. Gloria Polo Ortiz, bogotai orvosnő „Akit villámcsapás ért” c. könyvében megrázó halál utáni élményeit írta le. Az abortuszról az alábbiakat írja: A legsúlyosabb bűn!
     Minden alkalommal, amikor egy magzat ártatlan vére kifolyik, ez olyan, mintha hódoló tűzáldozatot mutatnának be a sátánnak, mely által hatalma egyre nő a Földön. A piciny gyermek lelke, mely egy érett, felnőtt lélek, kétségbeesetten kiált segítségért esedezve, de senki sem akarja meghallani! A fiatal életből kitörő kiáltás megrázza az eget és a pokolban győzelmi ordítás tör ki, mint egy futballmeccsen, amikor gólt rúgnak. A pokol olyan, mint egy stadion, óriási belátható területen rengeteg démon és ördög van, akik diadalittasan ordítanak. Az abortusz a gonosz lelkek meghívója! Feltörődnek az eddig lepecsételt kapuk, melyeket Isten helyezett el a mi oltalmunkra s ezáltal egyre több démon jön fel a mélységekből, s mint a lárvák, úgy borítják el az egész Földet, hogy mindenkit a bűn rabjává tegyenek. Magunk is látjuk, mennyire terjed a gonoszság, a sátánizmus. Teret adunk a sátánnak életünk felett, és nyomában prostitúció, eltévelyedett szexualitás, sátánizmus, ateizmus, hazugságra alapuló politika, háborúk, öngyilkosság, érzéketlenség, megmagyarázhatatlan okokból elkövetett gyilkosságok, járványok, természeti csapások s egyéb bajok jelentkeznek, amiket naponta tapasztalhatunk. Íme, a gyermekek százezreinek napi legyilkolása a pokol valóságos diadalát jelenti, amelynek következménye a kiszabadult démonok köztünk való látványos garázdálkodása!

     A temérdek gonoszságtól, nap mint nap rosszabb lesz a Föld, s ez mind a pokol munkálkodásának eredménye.
     És mi csodálkozunk a legjobban, holott mi magunk műveljük a halál kultúráját! Észre sem vesszük, hogy közben teljesen elveszítjük a bűnre való érzékünket, és Istent hibáztatjuk a csapásokért, hogy „miért engedi meg mindezt?” Holott mélységes bűnbánatot kellene tartanunk és élni az Egyház védelmező Szentségeivel!

karma666.jpg

Szólj hozzá!

banner_csod_540.jpgA CSÉT-TAGSÁGBÓL SZÁRMAZÓ LELKI JAVAK
1.) Személyünk védelme és kegyelmekben való részesedés "Azok, akik a (csodás)érmét megáldása után viselik és áhítattal elmondják ezt a rövid fohászt ('Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk!'), Isten Anyjának egészen különös oltalma alatt állnak." (A Szent Szűz szavai Labouré Szent Katalinhoz, a Csodás Érem látnokához. ) 
2.) Hit nélkül élő testvéreink visszatérése az egyházba "Százezrek, milliók vallják, hogy sohasem fordultak a csodás érmű Nagyasszonyhoz hiába, midőn a lelkek megvilágosítása, megindítása, jóra vagy jobbra vezetése forgott szóban. " (Aladel, J-M.: A Csodás Érem ... Székesfehérvár 1926. 149. o.) 
3.) Teljes búcsú a halál órájában a CSÉT hűséges tagjainak (Ld. 7-8. o.) 

A RÉSZLEGES ÉS A TELJES BÚCSÚ 
"A búcsú a már megbocsátott bűnökért járó ideig tartó büntetések (a tisztítóhelyi szenvedés) Isten előtt való elengedése, amelyet az Egyház segítségével az a keresztény 
hívő nyerhet el, aki megfelelően felkészült és teljesítette a meghatározott feltételeket." 
"A búcsú lehet részleges vagy teljes, aszerint, hogy a bűnökért járó ideig tartó büntetéstől részben vagy teljesen szabadít-e meg." (VI. Pál: Enchiridion indulgentiarum normae et concessiones. Normae de indulgentiis 1-2. Róma, 1986. Jóváhagyott fordítás: Büntetéseink elengedése. A búcsúkról. Búcsúkkal kapcsolatos szabályok 1, 3. Bp. SZIT 1989. 7. o.) 

TELJES BÚCSÚ HALDOKLÁSKOR 
"Ha nem lehet paphoz jutni (váratlan halál, baleset, egyéb akadályoztatás esetén), a jóságos Anyaszentegyház teljes búcsút engedélyez a halál órájára (annak a hívőnek), aki megfelelő lelki állapotban van (=a megszentelő kegyelem állapota), s ha élete folyamán szokásszerűen végzett valamilyen imádságokat." 
"A szokásszerűen végzett imádságok* ebben az esetben pótolják a teljes búcsú elnyeréséhez megkívánt három feltételt, a gyónást, az áldozást és a pápa szándékára való imádságot. " (VI. Pál: Enchiridion indulgentiarum normae et concessiones . Concessiones 28. Róma, 1986. Ld. Büntetéseink elengedése ... 21-22. o.) 
* A "szokásszerűen végzett imádságok" a CSÉT tagjai számára a Szabályzat D. pontjában vállalt kötelmek. Ld. 14. o. 

FELAJÁNLÓIMÁDSÁG 
Szűzanyám Szeplőtelen Szíve! Teljesen és örökre neked ajánlom és szentelem magamat. Neked adom testemet, lelkemet; értelmemet, akaratomat, minden testi és lelki képességemet; életemet, hivatásomat, jövőmet és mindenemet, amim csak van. Rendelkezzél velem tetszésed szerint, hiszen a tied vagyok és a tied is akarok maradni mindörökre. Amen

Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk!

santa_catarina_laboure_aos_pes_de_nossa_senhora.jpg

Szólj hozzá!

tre_fontane_banner_545_1.jpg

Forrás 1  Forrás 2

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

Magyarországon 2
Érd-Tusculanum.png     Ugyancsak 1974. májusában Érden mondott beszédet Kisberk székesfehérvári püspök jelenlétben az Érd-Tusculanumi plébánia templom Kinyilatkoztatásbeli Szűz szobrának beszentelésénél. Ebből a beszédéből közöljük az elejét és a végét, tekintve, hogy közben élettörténetét adta elő, mely sorozatunk része!
Cornacchiola Bruno 360 col liv Cornacchiola.jpg „Püspök Úr, Testvéreim! A Szent Szűz megjelenésekor ezt mondta nekem: Te maradj csak nyugodtan, majd Én késztetlek, hogy mikor szólj. Bárhova hívnak majd, én akarom, hogy elmenj.
Íme itt vagyok előttetek is! Nem akarok előadást tartani nektek, hanem néhány szavas nyilvános gyónást.

Miért jelent meg a Szent Szűz nekem, szegény bűnösnek? Azért, mert támadtam az Egyházat. Ellene voltam az Oltáriszentségnek, a Boldogságos Szűzanyának, a Pápának, és igyekeztem meggyőzni másokat is, hogy kövessék a kárhozatosság ezen útját.
Ekkor jelent meg nekem és három kisgyermekemnek a Szent Szűz Tre Fontane-ban, ahol egy óra húsz percet beszélt velem. (...)

(folyt. köv.)

Előző rész

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg40. A Benediktus Bote c. svájci bencés folyóirat 1954. okt. 1-i számában olvasható a neves ördögűző – Isten szolgája P. Wolf esete –, aki egy Maria Finterberger nevű (ördögtől megszállott) lányon keresztül nyilatkozatra kényszerítette a gonosz lelket. Az eset hitelét 17 aláírás igazolja, köztük két papé is. Az ördög beismerése kivonatosan: – Az embereknek fogalmuk sincs, hogy mily könnyen tudjuk uralni a sorsukat, ha nem védik le magukat a szilárd hittel, a szentségekkel és szentelményekkel! Mi egyre csak azt sugalljuk, hogy lehetőségeink korlátozottak, mivel le vagyunk láncolva.
     Ez nagy tévedés! Annyiban valóban le vagyunk láncolva, hogy ne tudjuk kiőrjöngeni magunkat az embereken úgy, mint ezt megtettük Jézuson! De nem vagyunk annyira kötöttek, hogy ne tudnánk az embereket testileg-lelkileg kísérteni, gyötörni és tönkretenni. S, hogy ezeket miért engedi meg a Felettünk való? Jó, hogy nem tudjátok! De jaj, meg kell mondanom! Enélkül sokaknak semmi érdeme nem lenne az üdvösségre, mert önszántukból nem hajlandók megragadni semmi szenvedést, hogy megdicsőítsék Istent! A legborzalmasabb számunkra az, ha a betegséget, megpróbáltatásokat, szenvedéseket és kísértéseket felajánlják Istennek engesztelésül a saját, vagy mások bűneiért! Nem is mondom tovább! Szörnyű! Ez szörnyű kudarcunk! Fogalmatok sincs, hogy mily együgyűek vagytok, ti mind. Bebeszéljük nektek, hogy amit az ember ésszel fel nem fog, azt nem is kell elhinnie. Erre sokan úgy reagáltok, hogy megkérdőjelezitek a Kinyilatkoztatást és saját észelméleteket kezdtek gyártani, ami sokszor egy még komplikáltabb 'vallás'. Ezek után már nem is oly nehéz elhitetni veletek, hogy nincs Isten. Halott! Az egész csak a papok találmánya!
     Azt sugalljuk, hogy nektek elveitek vannak, akarjatok jól élni, bármi módon! Keressétek tehát az élvezeteket! Ó, de mennyire nehezebb a helyzetünk a Mária-tisztelőkkel. Meg kell győznünk őket, hogy az „Ő” közbenjárása teljesen szükségtelen, az állandó rózsafüzérima pedig végképp üres „bogyózgatás”! Értelmes emberként jobb, ha más imát keresel vagy dolgozol a családodért! Ti meg mindentől bedőltök, erőtlen senkik vagytok! Ó, de megmondanám rólatok a véleményemet! Fel se fogjátok, hogy milyen könnyen megteszitek az első lépést saját romlástokra! Pláne, ha hajlandók vagytok ezért-azért levenni magatokról a skapulárét, vagy a csodásérmet! Mi vagyunk a leginkább tisztában ezek és a rózsafüzér hatalmas értékével! Legádázabban a Mária Kongregációk és a Rózsafüzér Társulatok szétbomlasztására törekszünk, mert ezek sokak üdvösségére vannak! Alig várjuk, hogy kinyögjétek végre: 'ma nem érek rá'! Ez a beszéd! Nektek gyenge semmiknek az egységben lenne az erőtök, mert akkor Ők is veletek vannak! Ők! Mindig csak Ők! Igyekszünk az egyházi ünnepek meghittségét megtörni a vásárlás, a tétlenség és a zabálás napjaivá tetetni az emberekkel.
     Állandó mesterkedésünk eredményeként, sok pap lassan megfeledkezik, hogy mekkora hatalmat is kapott a papszenteléssel… Inkább pozícióhajhászással és az anyagiakkal foglalkoznak, ezért sok pásztort inkább hozzá segítünk ehhez, hogy szabadabban működhessünk a nyájban! Arról is megfeledkeznek, hogy mekkora áldásos erőt csatolhatnak a megszentelt tárgyakhoz. Mi azt sugalljuk, hogy a szentelményeknek semmi hatása nincs ránk, pedig számunkra ezek egytől-egyig iszonytatók s taszítóak.
     Papjaitokra azért zúdítunk annyi fölösleges gondot, hogy ne tudjanak felkészülni a szentbeszédekre, így csekély értékkel és lélekkel beszélnek. Egyetlen szót sem ejtenek a 'Királynőről', akitől a legjobban félünk! Szövegeik mentesek minden misztikumtól, s minket se említenek meg, pedig ott várakozunk az ajtóban. Inkább valami statisztikára, vagy száraz filozófiára hasonlítanak beszédeik, melyek a híveket nem kötik le, képtelenek figyelni, csak bosszankodnak. Ó mennyi lelket szalasztanak el az ilyen szónokok. De mi nem! De mi nem!...

copia-de-morte-do-justo-_545.jpg

Szólj hozzá!

banner_csod_540.jpgCSODÁSÉREM TÁRSULAT (Hitbuzgalmi magánegyesülés) Szabályzata

     Szent X. Piusz pápa 1909. július 08-án jóváhagyta a Csodásérem Társulatát azzal a céllal, hogy terjessze a Mária-tiszteletet és a Csodás Érmet. Később, 1917-ben maga a Szent Szűz valamennyi fatimai jelenése alkalmával kérte a rózsafüzér napi imádkozását, 1917. aug. 19-én pedig a bűnösökért való engesztelést. A fatimai jelenések során Mária beszélt az ő Szeplőtelen Szívének tiszteletéről, mint nagy ajándékról, s kérte az önfelajánlást Szeplőtelen Szívének. 
Az 1996. augusztus 9-én megalakult Csodásérem Társulat egyrészt csatlakozni kíván a Szent X. Piusz pápa által jóváhagyott Csodás Érem Társulatához, másrészt pedig 
teljesíteni akarja a Szent Szűz fatimai kéréseit.

A.) A CSÉT célja: 
1.) A tökéletesebb élet megvalósítása
2.) Az apostoli munka támogatása 
a.) az engesztelés szellemének, 
b.) a Csodás Éremnek, és 
c.) Mária Szeplőtelen Szíve 
tiszteletének terjesztésével
3.) Az ígért kegyelmek és búcsúk elnyerése 

B.) A CSÉT központjának székhelye az atya haláláig: 
Eger, Kisboldogasszony Plébánia (volt).

C.) A CSÉT vezetése: 
A CSÉT helyi vezetője a területileg illetékes plébános, vagy az, akit ő ezzel megbíz.

D.) A CSÉT-ben való tagságfeltételei (kötelmek): 
1.) Teljes közösség a Katolikus Egyházzal 
2.) Önfelajánlás Mária Szeplőtelen Szívének 
3.) Naponta egy tized rózsafüzér (bármely titok) elmondása a bűnösök megtéréséért
4.) Naponta egy Üdvözlégy elmondása a CSÉT tagjaiért 
5.) Megáldott Csodás Érem viselése 
6.) A Csodás Érem terjesztése 
7.) Együttműködés a helyi lelkipásztorral.  (Megjegyzés: Az imádságokat nagyon ajánlatos családi közösségben végezni.)

E.) A CSÉT működési elvei: 
  1.) A Társulat kifejezetten hitbuzgalmi jellegű, s az apostoli munkát kívánja segíteni a Csodás Érem  terjesztésével és a fatimai üzenet megvalósításávaI. 
  2.) A CSÉT az illetékes ordinárius engedélyével és felügyeletével működik (305. kánon) 
  3.) Az egyházközségek társulatai a helyi plébános tudtával működnek 
  4.) A CSÉT nyitott az egyes krisztushívők ill. a krisztushívők más társulatai és szervezetei felé, bárhol is élnek, és működnek a világban. 
  5.) Kívánatos, hogy a CSÉT helyi tagjai szervezzenek engesztelő imaközösséget..., lelki programokat..., találkozókat. 
  6.) A CSÉT elsősorban lelki közösséget kíván létrehozni, tehát nem jogi személyként kezdi működését, de a későbbiek során, ha erre szükség lesz, a CSÉT központja Az 
Egyházi Törvénykönyv 312. és 322. kánonja alapján élni fog a jogi személyiség megszerzésének lehetőségével. 
  7.) A CSÉT központja egyházilag jóváhagyott Tagsági könyvet ad ki, amit önköltségi áron terjeszteni fog önmaga vagy megbízottai által... 
  8.) A tagfelvételhez szükséges, hogy az új tagok Tagsági könyvét a helyi plébános vagy a CSÉT központja bélyegzővel és aláírással lássa el. A tagfelvétel lehet nyilvános és 
ünnepélyes is. Lehetőleg a helyi plébános áldja meg a hordozni szándékozott Csodásérmet. 
  9.) A Tagsági könyvet a CSÉT központja adhatja ki. 
10.) A Tagsági könyv a CSÉT központjából vagy annak megbízottjától szerezhető be. A CSÉT központja a kiadványok finanszírozására és érmék ajándékozására adományokat és ajándékokat fogad el, s erről kimutatást vezet.

(folyt)csodás medalik_1.jpg

Szólj hozzá!

tre_fontane_banner_545.jpg

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

Magyarországon 1
BRUNO CORNACCHIOLA TOCADO.jpg     Bruno Cornacchiola a megtéréséről szívesen beszélt. Mondanivalója világos, őszinte és nyílt volt. A klérus meghívásainak mindig eleget tett, bíborosok, püspökök hívták meg szónoknak. Mélységesen megvilágosult lelkével és bensőséges ihletével meggyőzően védte a katolikus hitet. Soha nem támadólag beszélt, inkább derűsen, határozottan és következetesen. Olykor úgy tűnt fel, mintha nem is ő beszélne. A rózsafüzér nagy apostola volt, mindig hangsúlyozva, hogy imádkozása békét, megértést és szeretetet visz a családi otthonokba.
     Bruno egyházi meghívásra Bejrutban és Jeruzsálemben is tanúságot tett a Szent Szűz jelenése mellett.
Volt időközben Ausztriában, Svájcban, Németországban, Spanyolországban, Franciaországban és Ausztráliában is.
Bruno Cornacchoila 112.jpg     A Szűzanya országában – Magyarországon – kétszer is járt.
Először 1969-ben Cserháti püspök meghívására Pécsett tartott előadást, Budapesten is járt, ahonnan Hévíz-Szentandrásra utazott, ahol részt vett a Tre Fontane-i Szent Szűz tiszteletére emelt templom szentelési ünnepségén. Klempa_Sándor_Károly.jpgA szentelési szertartást Klempa Sándor püspöki adminisztrátor végezte.
     1974. májusában Varsádon vett részt a Tre Fontane-i Szent Szűz tiszteletére emelt templom szentelési ünnepén. Íjjas József érsek jelenlétében Bruno Cornacchiola beszédet mondott. Az érsek a tömeg ünneplése közben boldogan ölelte meg korunk nagy megtérőjét. Ekkor járt Máriaremetén is.

(folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg33. A házasságon kívüli szexuális aktusnak kettős ártalma van. Az egyik a bujaság súlyos bűne, a másik, hogy a szentségtelen szexusban „ketten eggyé válnak” (Mt 19,6) a megszállottságban is!

34. Amikor Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt, így figyelmeztette a népet: Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken jár és nyugalmat keres; mivel azonban nem talál, így szól: 'Visszamegyek ahonnét kijöttem'. Odamegy és kisöpörve találja azt és fölékesítve. Akkor elmegy, magához vesz hét más lelket, magánál gonoszabbakat és bevonulnak a házba s ott laknak. Az illető ember sorsa pedig rosszabbra fordul, mint azelőtt volt (Lk 11,24-26).

35. Jézus azért hagyta ránk a Szentségeket, hogy segítségükkel természetfeletti módon védekezhessünk a természetfeletti ellenséggel szemben! →

36. Nem a bűnök sokasága dönti kárhozatba a lelket, hanem a konok akarat! →

37. A boldogtalan élet nem Isten csapásának tudandó be, hanem az akarva-akaratlan elkövetett figyelmetlenségek, a meggyónatlan bűnök, mások bűnős rosszakarata és ezek, ördögien egymásra épített következményeinek! →

38. A kegyelmi állapot hiányában – szentségi élet nélkül –, nehéz kivédeni a gonosz cselvetéseit!

39. A bűn világuralmát építő sátán legnagyobb bravúrja, hogy megpróbálja elhitetni; hogy nem is létezik!

1377779-bigthumbnail.jpg

Szólj hozzá!

tre_fontane_banner_545.jpg

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

XII. Piusz pápa hozzáállása
     Arra a mozgalomra, amivel a Kinyilatkoztatásbeli Szűz megbízta Cornacchiólát, 1948-ban XII. Piusz pápa áldását adta ARDITI di CHRISTO (Krisztus bátrai) címen. A Mozgalom fő célja az Egyház három sarkpontját védelmezni: a Legméltóságosabb Oltáriszentséget, a Szeplőtelen Fogantatást és a pápaságot kívánja a frontális támadásokkal szemben védeni. A tagokat, a SACRI Társulat tagjait ünnepélyesen avatják fel: hitvallást tesznek, pap kezéből veszik át a feszületet és a rózsafüzért.Cornacchiola_Cancello_Grotta (1).jpg
     Szentírással a kezükben mennek a hitetlenek és az istentelek közé, hogy meggyőzzék őket a Katolikus Egyház igazságairól. Működésük eredményeképpen 1950-től ezrek térnek vissza nyilvánosan az Egyházba.
     1949. október 9-én egy rózsafüzér zarándoklat alkalmával Bruno Cornacchiolát személyesen fogadta XII. Pius Pápa. A Szentatya beszélgetést kezdeményezett Brunóval, aki könnyezve mesélte el megtérésének történetét és ajándékként két dolgot nyújtott át a Szentatyának e szavakkal: »ez a protestáns Bibliám, amelyet hibásan értelmeztem – és ezáltal sok lelket öltem meg, ez pedig az a tőr, amelyre rávéstem: „Halál a pápára”« – és sírva kért megbocsátást, hiszen ezzel a tőrrel kívánta megölni a Szentatyát. A Szentatya megáldotta Brunót és mosolyogva így szólt: „Ily módon adtál volna még egy mártírt az Egyháznak, most pedig Krisztusnak még egy győzelmet a szeretetben.”

(folyt.. köv.) (Bruno ajándékát lásd alább!)

 Előző rész3Fontane05.jpgcornacchiola-coltello.jpg

Szólj hozzá!

assunta-miniatura-_540.jpg

     A Katolikus Egyházban augusztus 15-e Szűz Mária elszenderülésének és mennybevételének ünnepe. Mi magyarok a legrégibb és legfontosabb ünnepeink közt tartjuk nyilván és sajnálatos, hogy mindmáig nem állami ünnep! 

Márpedig Nagyboldogasszony ünnepét Szent István királyunk is mindig megtartotta! És, hogy mennyire fontosnak tekintette Mária égi születésnapját jelzi az is, hogy a beteg király érezve halála közeledtét, már e nagy ünnep előestéjén felajánlotta Édes Magyar hazánkat a Szűzanyának! (Lásd a tegnapi posztot!) Ezért mi magyarok a Szent Szüzet nem csak égi pártfogónknak (Patrona Hungariae) nevezzük, hanem Magyarország Királynőjének, vagyis országunkat Szent László óta, Regnum Marianum-nak! 

     Az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint a Megváltó, édesanyja testét nem engedte át a földi enyészetnek, hanem testestől-lelkestől magához emelte a mennyei dicsőségbe. Az Istenanya elszenderülésének helye, minden valószínűség szerint Efezus volt. Ezt bizonyítja, hogy az első Szűz Máriának szentelt templom Efezusban épült, és az "Istenanya" dogmát is, az ott megtartott Zsinaton mondták ki 431-ben!
Jeruzsálemben az V. században már biztosan megemlékeztek a Boldogságos Szűz égi születésnapjáról. Az ünnepet Dormitio sanctae Mariae, vagyis „a szentséges Szűz elszenderülése” névvel illették. A VI. század során egész Keleten elterjedt az ünnep. Róma a VII. században vette át, s itt a VIII. századtól Assumptio beatae Mariae-nak – „a Boldogságos Szűz mennybevételé”-nek nevezték.

     Egy rövidke idézet M. Quoist: Itt vagyok, Uram! c. könyvéből: (az Úr) "Így volt ez rendjén, így kellett lennie.
Az ujjak, amelyek Istent érintették, nem merevedhettek meg.
A szemek, amelyek Istent csodálták, nem csukódhattak le mindörökre.
És nem hidegülhettek el az ajkak sem, amelyek Isten arcát csókolhatták.
A legtisztább test, amely Isten Fiának adott földi testet, nem romolhatott meg, nem veszhetett el a föld porához keverten".

     XII. Piusz pápa 1950. november 1-jén hirdette ki hittételként, hogy a „Boldogságos Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe”.

     Nagyboldogasszony napja a karácsony és újév mellett a harmadik olyan parancsolt Mária-ünnep Magyarországon, amely a hitüket gyakorló katolikusok számára kötelező, még akkor is, ha nem szükségszerűen vasárnapra esik. 

szuzanya_megkoronazasa_2.jpg

Szólj hozzá!

banner_csod_540.jpgA Csodásérem meglágyította a konok szívet

laboure_erem65_n (2).jpg     Egy fiatal ember akaratos viselkedésével sok gondot okozott édesanyjának. A már amúgy is vigasztalhatatlan anya aggodalmát a végsőkig fokozta az az ijesztő elhatározása, hogy elhagyni készül hazáját, Bajorországot és kivándorol Amerikába szerencsét próbálni. Hasztalan volt a jó asszony rimánkodása és keserves könnye, a fiú konokul kitartott szándéka mellett. 
     Mielőtt hajóra szállt volna, búcsúzóul fölkereste irgalmas nővér testvérnénjét, Salzburgban. Mikor a nővér látta, hogy öccsét képtelenség lebeszélni a hajóra szállásról, egy Csodásérmet ajánlott föl neki, kérve, hogy állandóan viselje azt nyakában. A fiatalember ezt visszautasította azzal a megjegyzéssel, hogy nézne az ki, nem viselheti nyilvánosan. "Hisz ezen tudok segíteni – mondta a nővér – és máris a kabátja nyakába varrta a Csodásérmet. 
titanic-untergang-katastrophe.jpg     Az elszánt fiatalember, történetesen a szerencsétlen Titanic-ra szállt föl. A köteleket fölvonták és az óriási mérnöki csoda az utasok örömrivallgása közepette elindult. Senki sem sejtette a katasztrófát, amely reá várakozott. 
     A mi emberünket azonban szokatlan és csillapíthatatlan honvágy kerítette hatalmába. Az is bántotta, hogy édesanyjával oly kíméletlenül viselkedett. E fájdalomérzetnek nem tudott ellenállni és a következő kikötőben kiszállt a hajóból, hogy visszasiessen hazájába.
     Közben a két földrész között lejátszódott borzalmas dráma, és a híre rázkódtatta meg a nagyvilágot. A Titanic, a tengeróriás, a hajók királya elpusztult, mint egy kis bárka! 
     A fiú első gondolata érmére esett. Tüstént értesítette anyját a történtekről, biztosítva, hogy a Szűzanya megmentette és megváltozott lelkülettel érkezik haza.

titanic 05.jpg

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg29. Korunk szerzői, köztük sajnos katolikus teológusok is a Sátán és a többi bukott angyal valós befolyásának kisebbítésére törekszenek (ha épp nem tagadják puszta létezésüket is)! Sokuk az elmúlt, sötét korok babonájának tartja, pedig a sátánról tudomást sem vevő krisztológia eleve sántít és mit sem ért meg a megváltásból. Ez a beállítottság a gonosz munkáját nagyban elősegíti, különösen azért, mert olyanok véleménye ez, akiknek hivatásuk szerint kötelességük és kompetenciájuk lenne a káros aktivitásokról informálni és ellenük fellépni. Habár a mentális eltorzulások látványosak, a tudomány csak keveset tud tenni a rehabilitációra, jóllehet ezt nem vallja be! Pedig, a diabolikus hatás felelősséggel való megállapítása, korántsem lehetetlen azok számára, akik ismerik a tüneteket. →

30. Fontos tudni, hogy a gonosz, a fájdalom, a halál, a pokol (vagyis az örök kárhozat) nem része a teremtés isteni művének! Az exorcista P. Candido egy napon az ördögűzés vége felé a tisztátalan lélekhez fordult és gunyorosan mondta neki: Takarodj innen, hiszen Isten jól fűtött lakást készített neked! Erre a démon ezt válaszolta: Semmit sem tudsz, mert nem Ő, hanem mi készítettük a poklot. Ő még csak nem is gondolt rá! →

31. A démoni hatásra keletkezett kóros állapotnál meglepő módon minden szokásos orvosság hatástalannak bizonyul, miközben nehéz betegségeknél – még halálosaknál is –, pusztán exorcizálással gyógyulást lehet elérni. Sajnos a demonopátiás eseteket, sok 'tudományoskodó' paranormálisnak nevezi. Irreális, hogy mindent természettudományosan igyekeznek megmagyarázni és minden jelenséget természetes okokra akarjanak visszavezetni. Kevés az a kutató, aki hisz az intelligens, testetlen hatalmak befolyásának lehetőségében és aki e lényeket bizonyos jelenségek létező okozójaként elfogadja. →

32. Hallhatjuk, hogy más vallások is kiűznek démonokat és gyógyítanak a szellemek erejével. Ám, ezen gyógyulások csak látványosak, de nem teljesek és főleg nem véglegesek! Ha pl. meggyógyul a lába, akkor a keze kezd fájni. Ha a keze gyógyul meg, esetleg gyomorfájás vesz majd erőt rajta stb. Nem beszélve, hogy a testi gyógyulás mellett nem következik be a lélek gyógyulása is!desesperada1_1.jpeg

Szólj hozzá!

tre_fontane_banner_545.jpg

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

(folytatás)
     1956 májusában a kapott területet körülkerítették. A barlang elé ideiglenes kápolna és fedett imaterem épült és egy otthon a ferences atyák számára, akik a barlangra vonatkozó emléktárgyakat és írásokat őrzik.CELEBRAÇÃO GRUTA DE TRE FONTANA.jpg
     1980. április 12-én, pontosan harminc évvel az első megjelenés után, több mint háromezer ember volt tanúja a Tre Fontane-i napcsodának. A Nap 30 percig „forgott”. Ezt a csodát a Szűzanya öt hónappal előtte már jelezte, megjelenve Brunonak. A tanúk láthatták, ahogy a Nap a jelenések barlangja felett „függött”, elkezdett forogni egy M betűt formázva, s csillagok és egy változó fényű ragyogás vette körül. Egy idő után az M betű egy „IHS” feliratú Szentostyává alakult át, valamint később még Jézus és Mária alakja is megjelent – a Napbaöltözött Asszonyé –, aki az emberek közül elsőként vétetett fel testestül-lelkestül a Mennybe és részesül Isten Szentháromságos életében. 

     A Szent Szűz 1982. február 23-án ismét megjelent Brunonak és beszélt neki a II. János Pál pápa ellen készülő következő merényletről.
Ez a jövendölés 1982. május 12-én következett be Fatimában – amikor is sikerült meghiúsítani a Szentatya elleni merényletet. Tre Fontaneben a „Napcsoda” többször is megismétlődött, többek között 1982. május 12-én, utoljára pedig 2006. április 12-én. Egy szemtanú, Daria P. így írja le a jelenséget: „A Tre Fontane–i kegyhelyen, a szentmise után Genovából kaptunk egy telefont, melyben megkérdezték: »Láttátok a Napot?«. Kimentünk a teraszra, ahonnan teljesen jól volt látható a Nap. Forgott, egyre csak változtatva színeit, s volt benne zöld, fehér, rózsaszín. Időnként a fehér szentostyához volt hasonló. Úgy lüktetett, mint egy szív. A jelenség kb. 20 percig tartott és nagy lelki örömöt s megnyugvást adott számunkra.”
grotta4.jpg     1982-ben megépült az új kápolna.
     1987. április 12-én a Szűzanya megjelenésének 40. évfordulóján Ugo Poletti bíboros tartott szentmisét.
     1997-ben, II. János Pál pápa megerősítette e hely nevét: „A Harmadik Évezred Tre Fontane-i Szűz Máriája” névre.
     A Tre Fontane-i barlang, mára igazi szentély. Még az Osservatore Romano, a Szentszék hivatalos lapja is a legismertebb Mária-kegyhelyek közé sorolta.

Tre_Fontane_Roma_fc28.jpg
     A jelenés óta a barlangnak olykor liliom illata van. A Szent Szűz ígérete szerint „a bűnnek földjével rendkívüli csodákat művelek a hitetlenek megtérítése érdekében” ‒ és íme, valóra is vált, mert amint Lourdes-ban a forrás vize, úgy Tre Fontane-ben a bűn szennyezte föld révén műveli Isten a csodákat az Istenanya közbenjárására, aki itt önmagát a kinyilatkoztatás által megjövendölt és az angyali üzenet által üdvözölt Szűznek mondja. (Iz 7,14; Lk 1,26-38)
     A Tre Fontane-i jelenésről eddig több mint 300 könyv jelent meg. Az 1960-as évek végén jelent meg az első olyan püspöki körlevél, amely bejelentette, hogy Olaszországban templom épül a Kinyilatkoztatásbeli Szűz tiszteletére.

(folyt. köv.)

 Előző részRoma  2013 080.jpg

Szólj hozzá!

   1038. augusztus 14-én Fehérváron a beteg István király érezte halála közeledtét, magához rendelte a püspököket, palotájának és a nemzetnek nagyjait; megtárgyalta velük, hogy kit válasszanak helyette királynak. Majd atyailag intette őket, hogy őrizzék meg az igaz hitet, amelyet elnyertek; szeressék az igazságot, az égi szeretet láncait kedveljék, gyakorolják a szeretetet, és az alázatossággal törődjenek.

E szavak után kezét és szemét a csillagokra emelve így fohászkodott Isten Szentséges Anyjához: 

"Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat

a püspökökkel, papokkal,

az országot a néppel s az urakkal a Te oltalmadra bízom;

nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom."

felajanlas_3_535.jpg

Szólj hozzá!

banner_csod_540.jpgA Szent Halál
kepatmeretezes_hu_LabouretsztKatalind6ffefcaf99.JPG



     Az 1886 Kisasszony napján a Szent Szűz súlyos betegséggel látogatta meg hű gyermekét. 
Régi heves térd fájdalmaihoz, fájdalmas szívbaj és asztma-rohamok is társultak. Novemberre azonban annyira javult az állapota, hogy éves lelkigyakorlatait az anyaházban végezhette. 
Ez volt utolsó látogatása a Bac-utcában. 
     Magas kora és gyöngesége dacára semmi kivételezést nem fogadott el. 

kepatmeretezes_hu_Csod0022.jpg

Versenyt térdelt a fiatalokkal, részt vett minden közös gyakorlaton. Egy napon ellátogatott a a szeminár-nővérek közös lelkigyakorlatára. A terem végében két régi kép volt fölfüggesztve, még 1835-ben készültek. Az egyiken szent Vince szívét, a másikon a Szeplőtelen Szűz 1830-as megjelenését ábrázolta. 
Egyedül képzelvén magát, a két kép előtt hosszas elmélkedésbe merült. A drága emlékek hatása alatt az arcát a megdicsőültek fénye övezte. 
     Elragadtatásából csak akkor tért magához, mikor az őt figyelő nővérek bámulattal fölkiáltottak: "Ó, ez az a nővér, aki látta a Szent Szüzet!" – "Ó, önöknek van látomásuk nővéreim!" – szólt kissé zavartan az öreg Katalin, és igyekezett mihamarabb eltűnni a szemük elől. 
kepatmeretezes_hu_labourecatherine_31.jpg     Tiszteletreméltó nővérük ereje azonban nap-nap után hanyatlott. Végre fölvirradt december 31-e. 
Akik földi életükben még sok időt vélnek maguk előtt, azok közömbös pillantást vetnek a fölkelő Napra. Hol unalmasnak, hol meg sietősnek tartják a járását. De nem úgy az, aki biztosan tudja, hogy életének utolsó napjára ébredt. Katalin nővér ujjongva üdvözölte a hajnalt. 
     A nővérek aggódva állták körül a drága beteg ágyát. Az előre látható közeli válás fájón sebezte a szíveket. Csupán Katalin nővér lelke úszott örömmámorban. A viszontlátás boldog előérzete természetfölötti nyugalmat és ünnepi hangulatot kölcsönzött neki. LeírhatatIan áhítattal fogadta a Szent Útravalót. Lelke légkörét a nyugodt béke olajágának illata töltötte be. 
     Katalin kérésére 63 fohászt osztottak ki egymás közt a nővérek, melyeket halálakor sorra elmondtak.
ow187.jpg     December 31-e vasárnapra esett; másnap új esztendő ünnepe volt, tehát a gyermekek közül kevesen voltak az intézetben. A haldokló kívánságára nővértársai helyettesítették őket és fönnhangon imádkozták a Szeplőtelen Fogantatás litániáját. 
Ennek végeztével az összesereglett nővérek legnagyobb épülésére, mennyei áhítattal megújította szent fogadalmait. Majd Csodáséremmel telt apró csomagokat osztott ki a körülállók között. Az ünnepi csöndet egyik jó öreg nővér szegte meg. Esdve fordult a haldoklóhoz : .Kedves Nővérem, hát ön elmegy anélkül, hogy nekem a Szent Szűzről csak egy szót is szólott volna? '" 
     Katalin nővér összeszedvén minden erejét, így felelt: Nekem nem szabad beszélnem, ez Chevalier atya feladata! - Kisvártatva folytatta: "A szent Szűznek szomorúságot okoz, hogy a kincset, melyet a Szeplőtelen Fogantatás által e társulatra ruházott, nem becsülik eléggé. Nem igyekeznek a kegyelmi hasznot kiaknázni; különösen pedig, hogy nem jól imádkozzák a szentolvasót! - Azután a jelenés kápolnájára irányította gondolatait, s így szólt: A Szeplőtelen Szűz megígérte, hogy minden egyes alkalommal különös kegyelemben részesíti azokat, akik abban a kápolnában imádkoznak. Különösen pedig gyarapítja bennük a tisztaságot: a szív-, lélek- és akarat tisztaságát. Ebben rejlik ugyanis a tiszta szeretet. " 
labouré_8_b_1.jpg
     A Csodésérem kiváltságoltjának arcán a félelemnek vagy szenvedésnek nyoma sem volt. 
Este hét órakor édes álomba merült, és minden halálküzdelem vagy a fájdalom legkisebb jele nélkül csöndesen átszenderült a boldog örök életbe. Bár mindnyájan figyelték, az utolsó sóhaját alig vették észre. 
     Még sohasem láttam ilyen édes, szent halált! – állította Dufes nővér.laboure...jpgcatalina_laboure_la_mensajera_del_cielo2.jpg

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg25. A megkötözöttség (lényegében különféle mérvű részleges megszállottság) tartja rabságban a legtöbb embert. Ide sorolhatók a szenvedélybetegek mellett a mérhetetlen hatalom- és pénzvágy megszállottai is! →

26. A megszállottság kezdeti megnyilvánulása, a hitbeli kifogások keresése és valamiféle 'felvilágosultságtudat' következtében, az ember egyre inkább ellenáll az üdvözíteni akaró kegyelem munkálkodásának. Súlyosabb esetekben az egyén, vagy a közösség örömét lelheti a részvétlenségben, a pusztításban s a kíméletlen nyerészkedésben, sőt egyesek társadalomromboló, nemzetáruló hajlamokat is felvesznek. Ennek is különböző fokozatai vannak, de általánosságban elmondható, hogy a megszállottság lényege, hogy valakinek a testét és személyiségét egy vagy több démon teljességgel lefoglalja. A szabad akarathoz nem férnek ugyan hozzá, de a megszállottnak és közvetlen környezetének életét a szó legszorosabb értelmében pokollá változtatják. Mindazáltal, a látványos ördögi megszállottságok ma már ritkábbak. →

27. Ennek okai:
a) Az Üdvözítő fellépése a történelem nagy fordulópontja lett ebben a kérdésben is.
b) Ha a gonosz lelkek még ma is olyan szembetűnően és gyakran jelentkeznének, mint hajdan, akkor a racionalista liberalizmust – saját országuk fő támaszát –, maguk döntenék meg, amennyiben (kvázi) hitbizonyságok lennének.
c) Manapság az orvostudomány egyszerűen betegségnek minősít olyan jelenségeket, amelyeket hajdan még ördöngösségnek tartottak.
d) A tapasztalat azt mutatja, hogy a sátán és csatlósai sokkal ravaszabbul és alattomosabban hajtják uralmuk alá a lelkeket. Egyfelől a materializmust, a liberalizmust, okkultizmust és hamis „égi” üzeneteket propagáló médiadömpinggel, másfelől a túlfűtött szexualitás és más szenvedélybetegségek (ital, drogok, dohányzás, stb.) által! →

28. Általánosságban azonban óvatosnak kell lenni:
„Konkrét esetek megítélésénél nem szabad szem elől téveszteni, hogy a gonosz angyalok közvetlen jelenléte és tevékenysége rendkívüli, következésképp ritka. Tehát nem szabad könnyen s mindenütt feltételezni, hanem bizonyítani kell. Ezért az ördögi-, gyanús esetben is természeti hatóokra kell gondolni, amíg az ellenkezőjére nincsen súlyos ok” (vö Schütz. Dogm. I. 50.§ 4).

diabolus5_niza062013.jpg

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner_545_1.jpg08. 14 - Vasárnap

16.00 Élet az egyházban – Általános kihallgatás Rómából (ism.) 17.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 18.30 Zsolozsma 19.00 Életvezetés – Beszéljük meg (ism.) 20.15 Élő liturgia (ism.) 20.30 Szeretetláng 20.45 Budai hét 21.00 Mária köszöntő 21.30 Női karizmák (ism.) 22.30 Zsolozsma 22.45 Belső világunk szépségei (ism.) 23.10 Szeretetláng (ism.) 23.25 Élő liturgia (ism.) 23.40 Képújság

Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol tv a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klippemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van ! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a műsorom szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kísérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma

Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyan azokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/

Az Apostol tv közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol tv műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Számlaszám: 11712004-20338211

APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

tre_fontane_banner_545.jpg

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

A jelenési barlang életéből
     1947 tavaszán a Tre Fontane barlang öt-hat méter széles és ugyanilyen mély volt. A jelenés után a Monte Celio katonai kórház lakói hozták rendbe némileg a környéket.
     A barlang és környéke hamarosan népszerű zarándokhellyé vált. Gyógyíthatatlan betegek is eljöttek, s közülük jó néhányan gyógyultan távoztak. Gyorsan terjedtek a hírek a csodás gyógyulásokról és a „forgó Nap” megismétlődő természetfeletti jelenségéről – ami még jobban vonzza a zarándokokat.
     Idővel, az illetékes egyházi hatóság nem csak engedélyezte a Kinyilatkoztatásbeli Szűz kultuszát, de megbízta a minorita atyákat a kegyhely ellátására.3Fontane01.jpg
A kezdetleges kis szobor helyébe Domenic Ponzi színes szobra került. A Kinyilatkoztatásbeli Szűznek e szobrát a Szent Péter térről a jelenési barlangig több mint 100.000 ember kísérte.Santuario-VdR-2.jpgPROJETO DE CONSTRUÇÃO.jpg


Szent Pál Bazilikájától kezdve három meggyógyult vitte a szobrot: MANCUSE Carlo, Giorgio LUZZI és Maria CUCUGLIATA. Azóta a barlang a béke, az ima és a bűnbánat helye.
     Az 1953-54-es Mária-évi ünnepségek alkalmára a barlang körül 25.000 m2 területet ajándékozott Róma önkormányzata a püspöki helynökségnek és kiépítette a barlanghoz vezető utakat.

(folyt. köv.)

Előző rész

Szólj hozzá!

A szabadság, egyenlőség, testvériség vérzivataros idejében

refuge.1840.jpg     Labouré Katalin lelkének egyensúlyát, természetfölötti nyugalmát nem zavarta meg semmi sem. Az 1870-71-es forradalom szennyárja nagy pusztítást vitt végbe széltében-hosszában. A szegény nővérek is bőven kivették részüket a szenvedésből. Befogadták a menekülteket, ápolták a sebesülteket, holott már ez sem tetszett a "testvériség" elveit valló kommünároknak! Azonban minél nagyobb volt a veszély, nővérünk annál nagyobb bizodalommal ismételgette: Imádkozzunk, hogy a jó Isten vessen véget a rossz napoknak." 
     1871. április 7-én, nagypénteken egy kommunista banda Dufes nővér intézetére vetette magát, annak ellenére, hogy az intézet a kommün napjaiban a sebesültek kórházává vált. A szerencsétlenül járt új lakók között volt két üldözött csendőr is, akiknek kiadását követelte a felbőszült horda. A szabadság-testvériség és egyenlőség szellemében, agyon akarták lőni a védtelen áldozatokat. Az elvadult csapat azonban kénytelen volt távozni "dolgavégezetlenül". 
 catalina_h2.jpg    Április 9-én, húsvétvasárnapján újra megjelentek és hatalmas tömeg támogatásával követelték a két csendőr kiadását. 
"Soha" – felelt a főnöknő, Dufes nővér, rettenthetetlen bátorsággal. 
A tömeg a nem várt válaszra iszonyú dühbe jött. Egy közülük már kardot rántott és meg akarta ragadni a főnöknőt. 
"Ne merjenek hozzám nyúlni!" – kiáltott emez, tiszteletet parancsoló, méltóságteljes határozottsággal.
A katonák visszaléptek, de tervüket nem adták föl és már a főnöknőt is fogságba akarták hurcolni. Szennyes lelkük ujjongott, ha szaporíthatták az ártatlan foglyok számát. 
     A katonák nem tágítottak és a főnöknőnek mennie kellett. Keserű búcsúzás következett, ám a nővérek, mintegy negyvenen kijelentették. hogy főnöknőjüktől el nem válnak, inkább vele mennek mindnyájan a börtönbe is! A szánalmas menet megindult. Már-már elhagyták a kaput, amikor a körzeti biztos, aki az elfogatási parancsot kiadta, "ésszerűségből" meggondolta a dolgot és így szólt: "Mit csináljak ennyi vad fecskével?" - és szabadon engedte ez egész nővérsereget. Hogy mégse látszhassék legyőzöttnek, még hozzátette: "Majd holnap!" 
     A holnapot azonban Dufes nővér nem várta be, szökve Toulousba távozott. Tehát a másnapra tervezett és ígért elfogatás is meghiúsult. 
laboure03_32.jpg     Ezalatt Katalin nővér rendületlenül kitartott tisztségében a portánál. Szorgalmasan osztogatta e kommunároknak a Csodásérmet. Az érem – méghozzá Katalin nővér kezéből – szinte varázserővel bírt a katonákra. Még az őrségben lévőket is fölváltották, csakhogy mindenkinek jusson belőle. 
"Nővérem, adjon nekünk is olyat. amilyet a pajtásunknak adott.. " – esdekelték, tőlük szokatlan nyájas hangon. 
"De hiszen maguknak nincs hitük; mit használ akkor az érem!? – mondogatta a jó Katalin nővér. 
"Az igaz Nővérem, mi nem sokat hiszünk, de hiszünk ebben az éremben, mely már másoknak is segített, nekünk is segíteni fog! Majd ha tűzbe megyünk, bátor halálra segít!" – volt a válasz. 
     Katalin nővér kezéből tehát ki nem fogyott az érem. Adott, és újra adott mindenkinek, ahányszor csak kértek. A Szent Szűz ígéretéhez híven, valamiképp kiesdi számukra is a megtérés kegyelmét - gondolta Katalin.
noverek_elhurcolasa_07.jpg     Egy napon azonban hiába keresték a zárda kapusát éremért, mert a kommunisták általános erőszakoskodása már oda fejlődött, hogy a nővérek kénytelenek voltak valamennyien elhagyni az intézetet. A távozók csomagjait (egy kis kék zsákot) katonák nagy röhögések közepette vizsgálták át.
Katalin nővér búcsúzáskor még egyszer fölkereste a kerti Mária-szobrot és szívére kötötte a Szűzanyának, hogy május végére hozza őket vissza. És a hűséges Szűz, kihez senki sem fordul meghallgatatlanul, megtartotta szavát.

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg21. A sátán általános módszerei: a kísértés, ördögi zaklatás, gyógyíthatatlan betegségek, átkok és támadások, a megkötözöttségek (szenvedélyek) és a megszállottság. Ezen veszélyekkel minden óvatlan embernek számolnia kell és nap mint nap hősiesen harcban kell állnia, akár önmagát is áldozatul adva a jó ügyéért. (vö Róm 12,1) →

22. A kísértés mibenlétét ismerjük, hiszen a bűnre való késztetés állandó kísérője életünknek. Az ördögi zaklatás is gyakori. Legegyszerűbb formája a békétlenség keltése és a rosszra való kísértés. A sátán valamiképp mindig az egység megbontásával kezdi munkáját. Először a szívekben, majd a családokban, végül az egész társadalomban igyekszik ily módon teret nyerni. Tehát, ha az ember lelkében tanyát ver a gőg és a hazudozás, ha egy családban vagy bármely közösségben széthúzás tapasztalható – a nyomában békétlenséggel –, akkor ott a háttérben „a hazugság atyja” munkálkodik (vö Jn 8,44). →

23. Nem minden rendetlen kívánság írható az ördög számlájára. Ezért nem kell ott is ördögi kísértésről beszélni, ahol csupán érzéki vágyról, birtoklási ösztönről, gyávaságról, rossz társaságról, vagyis önmagunkból és a bűnös világból származó csábítás negatív hatásairól van szó. A kifejezetten ördögi eredetű kísértés ugyanis ezektől mind irányában, mind erejében különbözik. Az ördögi kísértés mindig súlyos, akkor is, ha eleinte csak jelentéktelennek látszó vétkekre ösztönöz. Az ördögi kísértés erőteljes, kitartó és miazmája jobban mételyezi a lelket, mint a természetes eredetű kísértések. A kísértések végső célja az Istentől való teljes elfordítás, a pusztítás. →

24. Az ördögi kísértést általában nem lehet egzakt módon megkülönböztetni a természetes eredetűtől, de általánosan lehet ismérveket adni: Ha a hit területén jelentkezik egy kétely, az általában nem ördögi eredetű. Ha azonban az egész hitletétemény kérdőjeleződik meg egy pillanat alatt, vagy valaki nagy vehemenciával jobban hallgat a bizonytalan forrású „égi üzenetekre”, mint az evangéliumra, majdnem mindig a Sátán áll a háttérben. A szexuális jellegű kísértés eredendően természetes; azonban ha valaki vad indíttatást érez arra, hogy Istent és az Egyházat vádolja, netalán gyalázza amiért ez korlátozza ösztöneit, "szerelmi vágyait", akkor gyakran ördögi eredetű bajról van szó. Az öngyilkossággal és gyilkos, természetellenes testi vágyakkal, a rontással, a mágiával, boszorkánysággal (vudu), a sátánizmussal és a spiritizmussal kapcsolatos kísértések mögött szinte mindig az ördög áll, várva a számára kedvező alkalmat. A megfelelő orvosság az azonnali ellenállás, az imádság (kivált a rózsafüzér) és a szentségek (gyónás és a szentáldozás) gyakori vétele; kereszteletlen esetén a keresztség.

demoni_fertozottseg_104.jpg

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner_545_1.jpg08. 13 - Szombat

Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Élet az egyházban – Eucharisztikus kongresszus – NEK 2020 10.10 Szeretetláng 10.30 Párbeszéd – Női kincsek 11.30 Katekézis (ism.) 12.00 Imamaraton - Fatimai Rózsafüzér Királynéja – Portugália

Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol tv. a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klippemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van ! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a műsorom szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kísérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma

Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyan azokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/

Az Apostol tv. közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol tv műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Számlaszám: 11712004-20338211

APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

banner_csod_540.jpgA Csodásérem egyházi fogadtatása

     XVI. Gergely pápa (1831–1846) gondos utánajárást követően hitelesnek nyilvánította, majd mellkeresztjére erősítve viselte az érmet.
     IX. Piusz pápa (1846–1878) 24 évre rá, hogy a Csodásérem felirata "bűn nélkül fogantatottnak" nevezi a Szent Szüzet, 1854-ben kihirdette a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját. Egyébként már 1847. június 20-án engedélyezte az Ifjúsági Mária Mozgalom működését. 
     XIII. Leó pápa 1884. július 23-i dekrétumában rendelte el a Csodásérmű Boldogasszony ünnepét november 27-re.
     Szent X. Piusz pápa 1909. július 8-án jóváhagyta a Csodás Érem Társulatát és működési szabályzatát. Ennek célja a Szűzanya tiszteletének és a Csodás Éremnek terjesztése.
labouré_8_b.jpg     1933-ban XI. Piusz avatta boldoggá, ekkor exhumálták, 57 év után. Teste teljesen épségben maradt, sőt kezeiről – melyek életében magán viselték súlyos ízületi betegségének nyomorító jeleit - eltűntek a betegség jelei. „A bőr és izomzat ép, csontok, porcok rugalmasak, köröm, haj természetes állapotban. Szeme is ép, még kék színét is megőrizte” – olvasható az exhumálási jegyzőkönyvben.
     XI. Piusz pápa gyakran buzdította a híveket a Csodás Érem tiszteletére és kifejezésre juttatta, mily nagy a bizalma a Szeplőtelen Szűz közbenjárásában. Különösen napjainkban – mondotta – ragyog fel újból a Csodásérem. Emlékeztet bennünket arra, hogy imádsággal mindent elérhetünk, még csodákat, sőt különös csodákat is. És ez a Csodásérem nagyszerű különlegessége. Csodákra pedig szükségünk van. Nemcsak Lourdes-ban, a Massabielle-i barlangból mosolyog ránk a Szeplőtelen Szűzanya. A Csodásérem által is ránk árasztja kegyelmeit... Ugyanaz az Istenanya, Szűz Mária az, aki figyelmünket magára fordítja, bizodalmat kelt szívünkben és imáinkat mosolyogva hallgatja. Ebből a Csodás Éremből már sokat szétosztottam!
     XII. Piusz pápa avatta szentté 1947. július 27-én, és audienciái során sokszor osztogatta az érmet. Ő mondotta róla: „...Katalin nővér a XIX. század egyik legkiemelkedőbb szentje és misztikusa, akinek hitelességét már életében csodák tanúsították... ” Épen maradt testét üvegkoporsó őrzi a párizsi Csodás Érem Kápolnában.
     Szent  II. János Pál pápa 1980. május 31-én elzarándokolt a párizsi Szűz Mária Csodásérem Kápolnába, ahova Maximilian Kolbe is elzarándokolt 50 évvel korábban japán missziós útja előtt.II. Janos Pal a csodaserem kapolnaban.jpg

Fontos kijelentenünk: A Csodásérem nem talizmán,  nem tárgyi mivolta okozója a csodának! A megszentelt érem felvétele csupán jelzés értékű gesztus viselője részéről, mintegy a 'hovatartozás jelvénye' az Istenanya felé, aki Szent Fiától többletkegyelmeket esdett ki viselőjének. A Csodásérmet Mária – Isten Anyja és az Emberiség Anyja – ajándékozta nekünk! Mi is ajándékozzuk másoknak! Ezzel a Kegyelmek Anyja felé kifejezzük azon szándékunkat, miáltal hitet és oltalmat kérünk szeretteinknek, felebarátainknak vagy magunknak. A megszentelt Csodásérem viselése (lehetőleg nyakban hordozva, de ruhába varrva is) a fohász imádkozásával, ma is kegyelmek forrása. Gyakran csókoljuk meg az Érmet és mondjuk ájtatosan a fohászt (vagy mondjuk el mások helyett): Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk!

medalha_milagrosa2.jpgAzért hívják 'csodásnak', mert oly sok imameghallgatás, megtérés, oltalom és csoda fűződik hozzá. Beszerzése tehát ajánlatos!
A Csodásérem búcsúival kapcsolatos érdeklődés Budapesten: 1118 Budapest, Ménesi út 26./a
A jelenések kápolnája – a párizsi Rue du Bac 140. – Lourdes után a leglátogatottabb kegyhely visiteguide.jpgFranciaországban.corpo_de_santa_catarina_laboure_.jpg

Szólj hozzá!

tre_fontane_banner_545.jpg

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

Újra a Katolikus Egyház közösségében
vergen_dela_revelacion2.jpg     Cornacchiola és családja Katolikus Egyházhoz történő hivatalos visszatérését május 8-ára tűzték ki. Két nappal előtte Bruno elment a jelenési barlangba Tre Fontenébe azzal a forró kéréssel és hatalmas vágyódással, hogy újból találkozhasson Máriával, hiszen, aki csak egyszer is látta a Szeplőtelen Szüzet, élete végéig vágyakozik Őt látni. Amint a barlanghoz ért, azonnal térdre esett és imádkozni kezdett. Egy pillanat múlva a barlangban különleges fény támadt, melyből a Szűzanya alakja tűnt elő. Mária nem mondott semmit, csak mosolygott és szeretettel nézett Brunóra, akinek ez volt a legnagyobb jutalom és megerősítés abban, hogy a valódi, az igazi utat választotta. Másnap Cornacchiola és felesége a gyónás szentségéhez járultak és megvallották hitüket. Ily módon tértek vissza gyermekeikkel együtt a Katolikus Egyház közösségébe. Bruno nagyon megkönnyebbült. Jézus felmentette a bűnök súlya alól, melyek éveken keresztül nehezedtek rá; végül megtapasztalta 21.jpgbelső szabadságát, leírhatatlan öröm és nyugalom árasztotta el. Ettől kezdve már rendszeresen járt gyónni és áldozni, mert már tudta, hogy a bűn állapota a kegyelem hiánya, a legtragikusabb helyzet, melyben az ember élhet.
     Cornacchiola továbbra is kalauzként dolgozott, de nap, mint nap imádkozta a rózsafüzért, olvasta a Szentírást, misére járt, rendszeresen gyónt és részt vett a plébánia életében. Gyakran ellátogatott a Tre Fontane-i barlanghoz imádkozni, és elmesélni történetét a zarándokoknak. Bruno hamar rájött, hogy a megtérés nem egy egyszeri folyamat, hanem a szív átváltozása, amely egy életen át tart. E megtérés kiváltója maga Jézus, amelyet az ember beleegyezésével és állandó együttműködésével hajt végre. A mindennapi problémákkal teli életben hitéért küzdő Bruno rájött, hogy mennyire aktuálisak Jézus szavai: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem!” (Mk 8,34), valamint „De milyen szűk a kapu és milyen keskeny az út – bizony kevesen találják meg azt”. (Mt 7,14).
     Bruno Cornacchiolát orvosok és pszichológusok elé rendelték. E vizsgálatok kedvező eredménnyel zárultak.
Rino Fisichella.jpg

     Egy ember, aki a legmélyebbről jött és a világ egyik legnagyobb megtérője lett.

     2001. június 24-én. 88 éves korában hívta magához a mindenható Isten, a Tre Fontane-i jelenés kiválasztottját. Temetésén Rino Fisichella egyházmegyés főpásztor mondott búcsúbeszédet.
Bruno Cornacchiola Rómában született 1913. májusában és Rómában halt meg 2001. júniusában. Isten nyugosztalja!

(folyt. köv.)

 Előző részBruno Coracchiola a Szuzanya apostola.jpg

Szólj hozzá!

Erősen ellene kell állni a kísértőnek

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg17. Figyelmet kell szentelnünk az Efezusi lev. 4,27-nek, mert egyes fordítások eltérő módon közlik. Helyesen így szól: „Ne adjatok teret a sátánnak” (Ef 4,27). (Míg egyeseknél a „helyet” szót találjuk, addig másokban mindkét kifejezést mellőzve a „ne engedjetek a sátánnak” fordítást használják.) Bizony más „engedni” és más dolog „helyet adni”, s egészen más „teret engedni”! Ez utóbbi a parttalan lehetőséget is magában hordozza, és erről van szó: ne adjunk működési terepet életünkben, családunkban, a társadalomban s a világban. A Szentírás tanítása, hogy erősen ellen kell állni az ördögnek, minden cselvetésének (vö. 1Pét 5,8), sőt szembe kell vele szállni és meg kell futamítanunk (vö. Ef 6,12). Az egész világ ugyanis a gonosz hatalma alatt áll (1Jn 5,19).

18. A Szentírás tanítása nyomán kiviláglik, hogy a sátáni erő oly mértékben képes az emberek életét, sorsát és történelmét befolyásolni, amilyen mértékben az egyéni vagy társadalmi bűnökkel – pl. a felelőtlen választási szavazatokkal v. közömbösségekkel –, azt megengedik neki. →

19. Az ördög nem látja gondolatainkat, csupán a tetteinkből, kijelentéseinkből következtet magas intelligenciájával! Amikor az egyén nem tartja be Isten parancsait és a bűn útjára lép, akkor nemcsak rövidtávú tetteire, de egész életére – sőt –, unokái sorsára is teret nyer(het) a sátán, aki az egyéneken keresztül manipulálhatja az egész közösséget és a nemzetet. Ebből fakadóan az emberi akaratok, vágyak és a sorsok alakítása fokozatosan az ördög befolyása alá kerül, és mintegy szolgai eszközökké válhatnak istenellenes művének építésében. Ez a megtévesztésen alapuló ördögi taktika tetten érhető a magánszférától az államok életéig, a világpolitika alakításától a természet-pusztításig, miképpen az emberiség puszta létéig is. →

20. A felvilágosítás és az evangelizálás nem csak egyéni-, de közösségi felelősségünk! Kozmikus méretű küzdelem folyik ugyanis külön-külön valamennyi lélekért, s e harcból mindenkinek részt kell vállalnia, nemre és korra való tekintet nélkül! Az ember rövid életének tétje: bizalommal megvívni a „jó harcot” (1Tim 1,18) és így elérni önmaga és embertársainak örök boldogságát. Az ember ugyanis kezében tartja örök sorsát, s tetteivel befolyásolhatja az üdvözültek s az elkárhozottak számát.

aa_3_1.jpg

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner_545_1.jpg08. 12 - Péntek

Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Élet az egyházban – Általános kihallgatás Rómából 10.15 Dr. Pákozdi István: Élő liturgia 10.30 Tömördi Viktor: Női karizmák 11.10 Szeretetláng 11.30 Nyitott szemmel – Jeles napok 12.00 Imamaraton - Afrikai Miasszonyunk – Algéria 12.50 Hírek 13.05 Szentségimádás 14.00 Lélekemelő Károly atyával 15.00 Keresztút

Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol tv a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klippemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van ! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a műsorom szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kísérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma

Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyan azokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/

Az Apostol tv közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol tv műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Számlaszám: 11712004-20338211

APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

banner_csod_540.jpgA Mária-korszak kezdete

     Labouré Szent Katalinnak három képben mutatta meg magát az Istenanya és úgy tűnik, hogy az 1830-ban kezdődő Mária-korszak valóban az utolsó idők nyitánya, ahogyan Grignon Szent Lajos is jövendölte: ,,Szűz Máriának az utolsó időkben mindinkább előtérbe kell lépnie irgalmassággal, erővel és kegyelemmel.'' (A tökéletes Mária-tisztelet, 50/f.)viergemedalha_3.jpg
     A Csodás Érem átadása a világnak pedagógiai és lélektani szempontból is páratlanul fontos. Az érem által a Boldogasszony nem csupán a világ figyelmét hívta fel lélekmentő tevékenységére, de valamilyen kezdődő súlyos veszélyhelyzetre is figyelmeztetett. A Szent Szűz szemei könnybe lábadtak, amikor erről beszélt: "A papokat üldözni fogják. A keresztet megvetik. Az utakat vér borítja. Az egész világ mély gyászba borul!" Egyébiránt, a jelenésben látott földgömb és az érem felirata is egyértelműen erre utal: ,,Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk!" 

A Csodás Érem elfogadása, hittel való viselése, a vonatkozó röpima imádkozása, az éremmel kapcsolatos rendkívüli események megismerése egyrészt igen széles körben rátereli az emberek figyelmét a Boldogságos Szűz lélekmentő tevékenységére, másrészt sok kegyelem forrását jelenti azok számára, akik kitartó ragaszkodásról tesznek tanúságot.
csodaserem_mm.jpg      A Csodásérmet közben tízmilliós darabszámban verették az egész világon, és az Éremhez kötődő csodák oly elképesztő méreteket öltöttek, hogy kezdetben az orvosok "ritka jelenségnek", egyes aggodalmas egyháziak sajnos csak "delejességnek" minősítették. De mint mondtuk, ezek a megnyilatkozások csak a kezdetekre voltak jellemzőek, rövidesen ugyanis elenyésztek, mivel a lelki gyógyulások, a csodás megtérések igazolták az egyértelmű égi eredetet és ezek számban messze meghaladták a testi gyógyulásokét!
s_catherinelaboure1.jpg     Katalin nővér élete nagy részét Párizs egyik munkásnegyedében – Reuilly-ben – töltötte. 45 éven át nagy szeretettel, türelemmel gondozta itt a szegény öregeket. Azon fáradozott, hogy békésen éljék le hátralevő napjaikat. Amikor már nehezen tudott járni, a portán teljesített szolgálatot, mindenkinek jó példát adva. „Istent látta mindenben és mindent Istenben látott” – hangzott el a szentté avatásakor. Negyvenhat éven át őrizte gyönyörűséges titkát. Az érdeklődők kíváncsi kérdéseit mindig ügyesen kivédte – elterelve magáról a figyelmet.
Élményeiről élete során mindössze két emberrel beszélt: gyóntatójával és élete végén a főnöknőjével, akinek elmondott mindent: „Én csak puszta eszköz voltam. A Szűzanya nem az én kedvemért jelent meg” – mondotta. 
Alázatos és egyszerű volt 1876. december 31-én bekövetkezett haláláig. Hetven évet élt.

(Az alsó képen látható montázs a jelenlegi (jelenési) kápolnát mutatja jobb oldalt LabouréSzent Katalin időskori hiteles fényképével)Rue du Bac 140 cs.jpg

Szólj hozzá!

tre_fontane_banner_545.jpg

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

Az ígéret beteljesedése
001 - spirito_santo.jpg     Aggódó felesége egyik nap megkérdezte tőle:
‒ Mi van veled? Szemmel láthatólag egyre csak fogysz!
‒ 17 nap telt el a jelenés óta és én továbbra sem találom azt az atyát, akire a Madonna utalt” – válaszolta Bruno.
     Csak a beszélgetés után jött rá, hogy a közeli templomukból eddig még nem beszélt senkivel. Azonnal elindult hát a plébániájukra. Amikor észrevett egy fiatal atyát, aki éppen a sekrestyéből lépett ki, megragadta reverendáját és megkérdezte: „Elbeszélgethetnék az atyával? És akkor végre megérkezett a várt válasz, melyet Mária adott át neki:
‒ Ave Mária, fiam!
‒ Protestáns vagyok, de szeretnék katolikus lenni – mondta Bruno. A fiatal pap egy idősebb atyára mutatott a sekrestyében, mondva:
‒ Ő a segítségedre lesz!
don Gilberto Carniel.jpg     Bruno majdnem sírva fakadt. Íme a pap, akiről a Szűzanya beszélt. Ez
az atya Gilberto Carniel volt, aki már sok protestánsnak segített a Katolikus Egyházhoz való visszatérésben, annál is inkább, mert egykor maga is protestáns volt!
     És évekkel ezelőtt, pont ezt az atyát dobta ki házából, amikor az vízkereszti házszentelést ajánlott fel a családnak.
     Most letérdelt előtte és röviden elmondta átalakulásának történetét. Gilberto atya vdr.jpgmeghatódva ölelte át és segítségét ígérte Cornacchiolanak, feleségének és gyermekeinek, hogy néhány hittanóra segítségével előkészíti őket a Katolikus Egyház közösségébe való visszatérésükre. Ettől kezdve, hogy a Szűzanya szavai beteljesedtek, Bruno visszanyerte nyugalmát.

(folyt. köv.)

Előző rész

Szólj hozzá!

Egyszer olyan nagy tömeg gyűlt Jézus köré, hogy csaknem agyontaposták egymást. Így beszélt akkor tanítványaihoz: „Óvakodjatok a farizeusi képmutatástól! Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne kerülne; sem olyan titok, amely ki ne tudódnék.

Amit szűk körben bizalmasan mondtatok, nyilvánosan elbeszélik, és amit zárt ajtók mögött fülbe súgtatok, szájról szájra adják. Mint barátaimnak, azt mondom nektek: ne tartsatok azoktól, akik megölik a testet, de többre nincs hatalmuk.

Megmondom  nektek, kitől féljetek. Féljetek attól, akinek – azonfelül, hogy megöl – arra is hatalma van, hogy kárhozatra vessen. Újból mondom: ettől féljetek! Nemde öt veréb sem ér többet, mint két krajcár? Isten mégsem feledkezik meg egyetlenegyről sem. Sőt, számon tartja fejetek minden hajszálát is. Ne féljetek tehát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek.” (Lk 12,1-7)

 

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg11. A Szentírás már az első lapokon beszámol a bűn megjelenéséről és következményeiről, mely disszonanciát keltett a teremtés rendjében. Nyomában zavar támadt Isten tökéletes művében, a teremtett világban, így az ember kapcsolatrendszerében is. Ez tapasztalható lépten-nyomon máig is az ember-ember, az ember és anyagi világ, az ember és Isten között, így tehát az élet minden területén. A teremtmények persze szenvedésként élik meg ezt a disszonanciát (vö. Ter 3,16-20), és még a természet is sóvárogva várja a végső szabadulást (vö. Róm 8,19-22).

12. A Szentírás tanítása, hogy a bűn nem az Isten által teremtett valami, nem a teremtés hibája és nem is az ember lényegéből fakadó hajlam. Bűnre hajló természetünk ugyanis a bűn szerzője által szerzett örökségünk! Az Újszövetség különböző formában ugyan, de közel 150-szer említi a bűn szerzőjének nevét. Így Jézus Krisztus igehirdetéséből és a teljes kinyilatkoztatásból világosan kitűnik, hogy az ember történelmét s öröklétét alapjaiban fenyegető, személyiséggel bíró, ártó tényezőről van szó, aki „kezdettől fogva gyilkos, nincs benne igazság, a hazugság atyja” (vö. Jn 8,44). →

13. Jóllehet a bukott angyalok Krisztus által legyőzetve végleg el vannak ítélve, de a végítéletig még nincsenek teljesen a kárhozat helyére, a pokolra zárva. Így Isten időleges engedelméből bejárják a földet és sokféleképp beavatkoznak a világ folyásába s az emberi sorsokba, a bűnök és a hiszékenységek arányában. Az embernek tehát nagyon óvatosan kell munkálkodnia: eszmét, vallást, pártot vagy embert körültekintően szabad követnie! →

14. Határozottan figyelmeztet a Szentírás is, hogy „a sátán is a világosság angyalának tetteti magát” (2Kor 11,14), tehát a jó mögé bújva is tud tevékenykedni vagy akár hamis üzeneteket is sugall, sőt ez a félrevezetése igen hatékony. Gőgje és vehemenciája határt nem ismer, még Jézust is megkísérti (ld Lk 4,1-13), sőt hamis csodákat és gyógyításokat tehet (vö. 2Tessz 2,9). „Képes nagy és megtévesztő jeleket végbevinni” (Jel 13,13). Tehát józanok legyetek és vigyázzatok! Ellenségtek a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben (1Pét 5,8-9). →

15. Az UFÓ-jelenségek, az egyes varázsmesteri mutatványok és az éginek tűnő hamis üzenetek, mind a megtévesztő szellem, az ördögi tevékenység manipulációi!

16. Fontos tehát ráébredni (és ráébreszteni), hogy a bűn szerzője a megtévesztő szellem (vö. 1Tim 4,1), „tévútra akarja vezetni az egész világot” (vö. Jel 12,9b). A bűn következményei révén igyekszik tönkretenni az ember testi-lelki valóságát: a család-, haza- és egyházhűségét

crystalball_14885113.jpg

Szólj hozzá!

szl1_545.JPG


A rendezvénynek külön aktualitást ad, hogy a Szűzanya kereken 60 évvel ezelőtt, 1962-ben adta át Szívének Szeretetlángját Erzsébet asszonynak, s általa az egész világnak. A Lelki Napló tanúsága szerint ettől kezdve számos Szeretetláng-üzenet hangzott el a Máriaremetei Kegytemplomban, vagy előtte a parkban, ahol ezen a megszentelt helyen reményeink szerint több ezren fogunk összegyűlni augusztus végén.
A mellékelt szórólapon láthatjátok Jim Blount atya nevét, aki talán a legismertebb apostola a Szeretetlángnak az egész amerikai kontinensen. Interneten keresztül több százezer emberhez jutnak el a tanításai, de emellett sorra járja a földrész országait is, s külön ajándék számunkra, hogy amikor meghívtuk őt a Fesztiválra, átszervezte a nyári programjait, hogy Magyarországra jöhessen.szl2_545.JPG
A tanúságtevők közül érdemes kiemelnünk Dr. Loós Anita klinikai szakpszichológust, aki még 2014-ben, a boldog életet keresve református hívőként ellátogatott az első Szeretetláng Fesztiválra, s ott a Szentségimádás közben olyan erősen érezte az Élő Úr jelenlétét, hogy ennek hatására nem sokkal később katolizált. Azóta orvosként is vallja: „Ha röviden akarnék beszélni az igazi gyógyítóról, csak egyetlen nevet kellene mondanom...”
Kérlek tehát Benneteket, Testvérek, hogy a nyár folyamán buzgón apostolkodjatok, s akit csak tudtok, hívjatok meg a Szeretetláng Fesztiválra! Hiszem, hogy ha ezt megteszitek, az általatok meghívottakat itt, Máriaremetén átveszi tőletek Jézus, és valóra váltja bennük ígéretét: „Szent Vérem bemelegíti, mozgásba hozza a lelkek fagyos, megbénult erejét.” (Lelki Napló, 1964.január 16.)  A csatolt szórólap mások számára is közérthető módon mutatja be a Szeretetláng lényegét. 


Kérünk Benneteket, hogy akik különbusszal jönnek, a parkolás megoldása végett előre jelezzék szándékukat a 06 30 205 8170-es telefonszámon. Szintén kérjük, hogy aki csak tud, hozzon magával kisszéket, ülőalkalmatosságot, mert a szabadtéri oltár előtt nagyon kevés pad van.
Erősen hisszük, hogy az Úr Jézus és a Szűzanya minden feltételt megteremtenek a fesztivál megszervezéséhez, de emellett kérjük imáitokat, s ha tehetitek, anyagi segítségeteket is.(A fesztivál komoly anyagi költségeihez a korábbi szponzorok megszűnése miatt van szükségünk. Ha tehát a legkisebb összeggel is hozzá tudtok járulni a rendezvény létrejöttéhez, valójában a Szeretetláng terjesztésének apostolaivá váltok. 
A Szeretetláng Mozgalom ERSTE banknál vezetett számlaszáma: 

11600006- 00000000-48827535. 
Hagyományos postai utalványon, („sárga csekken”) a Szeretetláng Mozgalom postacímére is küldhető adomány: 
1029 Budapest, Álmos vezér u. 22. Kérjük, a közlemény rovatban tüntessétek fel: „Szeretetláng Fesztivál”.
Hisszük, hogy az Úr a szükség idején sokszorosan visszafizeti nektek mindazt, amivel Isten Országának ügyét szolgáljátok!

Szólj hozzá!

banner_csod_540.jpgA Csodásérem

laboure_erem65_n (2).jpg     Az érem rajzolata valóságos mariológiai tanítást hordoz, melyet szemlélve felfedezhetjük az üdvösség titkának lényegi üzenetét. 
     AZ ELSŐ OLDALÁN:  a Szent Szüzet látjuk, akinek kitárt kezeiből a kegyelem fénye sugárzik.

immaculee_conception3.jpgMária, Isten gyengédségének kiválasztott hírnöke az „új Éva” kitárt, elfogadó karjával egyenesen áll. Felénk jön, hogy egészen különös módon felkínálja segítségét, mert Ő az emberiség közbenjáró Édesanyja.
Mária, tehát édesanyaként segít minden embernek aki kéri Őt. A kezeiből áradó fénysugarak, az Istentől kapott és általa kiosztható kegyelmeket jelképezik számunkra.
Mária, az a kiválasztott az asszonyok közül: aki az elsőként megváltott ember, akinek Isten Lelke által megszentelt Szívében az Isten- és emberszeretet lángol. 
Mária, a bűn nélküli, aki széttiporja az őskígyó fejét (megvakítja a sátánt).
Mária, az Istenanya, aki gyermekeit biztos úton kívánja Szent Fiához vezetni!
Mária, az általa kért imában közli velünk, hogy ő a Szeplőtelen Fogantatás, aki számunkra a végső menedék.
„Ó bűn nélkül fogantatott Szűz Mária könyörögj érettünk, kik Hozzád menekülünk!”

     A MÁSIK OLDALÁN: először jelenik meg Jézus Szentséges és Mária Szeplőtelen Szívének együttes ábrázolása, amely a 

csodásérem022.jpgKét Szív titokzatos egységét jelöli az Atya akaratában; „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte.” Mária teljesen elmélyült e misztériumban, mint a Megváltó Társa, s ezzel egyértelmű égi utalást kapunk a két szív közös lélekmentő munkájára, Isten szeretettervére az emberek üdvösségéért.

Kereszt és az M: Mária bensőséges egységét fejezi ki Szent Fia megváltó szenvedésével. Azt a megszakítás nélküli, titokzatos és segítő kapcsolatot jelzi a megváltásban, hogy a Szűzanya nem csak isteni Fiát kísérte végig a jászoltól a Kálváriáig, de valamennyiünket elkísér a végső üdvösségig!

12 csillag: Jézus az Apostolokra építette Egyházát. Hív bennünket embereket, hogy Őáltala és Őbenne, az Evangélium világosságában éljünk, és Máriával – Szentséges Anyjával – egy szívvel lélekkel apostolkodjunk! 
Mária tehát, a tizenkét csillagkoronájú Napbaöltözött Asszony, az Égi Jel, aki az Egyház Anyja és Ikonja, az Emberiség Reménycsillaga!
     A Csodás Érem két oldalának ábrája óhatatlanul Grignon Szent Lajos jövendölését idézi fel bennünk az Egyház Anyjának megváltótársi és kegyelemközvetítői szerepével kapcsolatban. Erről azonban csak az Egyház tanításának szellemében szabad beszélnünk. ,,...úgy kell érteni, hogy semmit se vonjanak le Krisztusnak, az egyetlen közvetítőnek méltóságából és hatóerejéből, és ahhoz semmit se adjanak hozzá'' (LG 62).

Laboure copy.jpg

Szólj hozzá!

tre_fontane_banner_545.jpg

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

Keresés és csüggedés
     A Szűzanya megjelenését követően Bruno Cornacchiola élete egyre több nehézségbe ütközött, nagy megpróbáltatásokkal.
Image130.jpg     A lelki megrázkódtatás és a természetfeletti élmény továbbra is tükröződött a tekintetén, egész külsején és viselkedésén. Ugyanakkor Bruno, valóságosan a lélek sötét éjszakáit élte meg, mivel egyre csak arra a jelre várt, amelyet a Szeplőtelen ígért neki.
     Bár már nem volt protestáns, de a Katolikus Egyház közösségéhez sem tért még vissza hivatalosan. Ezért nem is gyónhatott, hanem szívében hordozta bűnei súlyát, a fájdalmat, a lelkiismeret furdalást, a bizonytalanságot.
     A Szűzanya utasítása alapján minden papot, akivel találkozott megkérdezett – utcán, villamoson vagy a templomban, azonnal feltette a kérdést: „Beszélhetnék az atyával?” De a válaszok különböztek attól, mint amit a Szeplőtelen adott át neki. Múltak a napok és Bruno egyre inkább magában kereste a hibát, hogy képtelen megtalálni azt a papi személyt, akiről a Szűzanya beszélt neki. Frusztráltan, kedvetlenül, egyre rosszabbul érezte magát, végül már munkába sem ment.kepkivagas2_300.JPG

Május 6-án elment  a jelenési barlangba azzal a forró kéréssel és hatalmas vágyódással, hogy újból találkozhasson Máriával, hiszen, aki csak egyszer is látta a Szeplőtelen Szüzet, élete végéig vágyakozik Őt látni. Amint a barlanghoz ért, azonnal térdre esett és imádkozni kezdett. Egy pillanat múlva a barlangban különleges fény támadt, melyből a Szűzanya alakja tűnt elő. Mária nem mondott semmit, csak mosolygott és szeretettel nézett Brunóra, akinek ez volt a legnagyobb jutalom és megerősítés abban, hogy reménykedhet és az igazi utat járja.

 (folyt. köv.)

Előző rész

Szólj hozzá!

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg6. A "sátán" ellenfelet jelent, mely (örök széteső) személyre és nem "személytelen erőre" vagy hatalomra vonatkozik. Ő a 'tagadás ősi szelleme', akit Lucifernek, fényhordozónak is neveznek. Nem mesterkedhet a végtelenségig, hanem csak Isten (időleges) engedélyével! Szembenállása Istennel végleges és arra törekszik, hogy az embert társává tegye az Isten elleni lázadásban (vö. Új Kat. 414), vagyis Istent majmolva, népet gyűjtsön maga köré a kárhozatba.

7. A Sátán aknamunkája különös erővel irányul Jézus személye, műve, földi Helytartója és követői ellen. A sátán hatalma azonban nem végtelen, hiszen a sátán is csak teremtmény! Hatalmas, mert tiszta szellem, de Isten országának épülését nem képes megakadályozni. Gyűlöletből tevékenykedik a világban Isten országa ellen. Tevékenysége súlyos, közvetlenül szellemi, közvetve fizikai természetű károkat okoz az embernek és társadalomnak. E tevékenységet az isteni gondviselés engedi meg, de „tudjuk, hogy az istenszeretőknek minden a javukra válik”. (Róm 8,28) (vö. uo. 395) →

8. „Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban” (Fil 2,6-11)

9. A Biblia ördögökről szóló egyik-másik elbeszélése ha mutat is némi párhuzamot a pogány népi hiedelmek és mesék ártó szellemeivel, démonaival, koboldokkal, kísértetekkel – a rokonság csak külsőleges! A Bibliában a gonosz lelkek hatalmát nem varázsigék vagy varázspraktikák törik meg, hanem az Isten (Jézus vagy az Ő megbízottainak parancsa) hatálytalanítja! A Szentírás tanítása, hogy az ember nincs tehetetlenül kiszolgáltatva a démoni erőknek, a sátántól való megszállottságnak. Aki ugyanis Isten akarata szerint él, azt – a sátánnál végtelenül hatalmasabb Isten –, képes megszabadítani! Jézus ördögűzései, az apostolok története és kijelentései, szintén ezt példázzák: Krisztus és a belé vetett hit (Róm 16,20; Ef 6,16; 1Pt 5,8 stb) visszaveri a gonosz lélek minden támadását, bármily erősnek gondolja az magát, s bármennyire is fel van fegyverkezve (Lk 11,21-22). (ld. Előd Dogmatika) →

10. Mivel bukott természettel és az áteredő bűntől szeplősítve születünk, rászorulunk a Szent Keresztségbeni újjászületésre, hogy kiszabaduljunk a sötétség hatalmából és védettek lehessünk ezekkel szemben (a kegyelmi állapotban), s bemehessünk Isten országába, ahová minden ember meghívást kap. (vö. Új Kat. 1250)

ravasz2_3.jpg

Szólj hozzá!

banner_csod_540.jpgAlázatos rejtettségben

catarina_laboure_foto.jpg

A látnok kiváltságáról (látomásairól) sem főnökasszonya, sem nővértársai nem tudtak. Aztán Aladel atya elhatározta, hogy Katalin elmondása alapján festményt készíttet a jelenésről. A készülődések feltűntek egy nővérnek és rákérdezett az atyától, "csak nem Katalin nővér a látnok?". Ő zavarában Katalin felé fordult, aki viszont jól megválaszolt: "Ezt aztán jól eltalálta nővértársam!" A kíváncsiskodó apáca ebből a válaszból azt vonta le, hogy kizárt, hogy ő lenne a senki által nem ismert látnok. 
Tehát a Csodásérem látnokának kiléte olyannyira ismeretlen volt, hogy nem csak környezete, nem csak főnöknője, de még De Quélen érsek sem ismerte. Ebből némi bonyodalom kerekedett, hiszen szerették volna kihallgatni, végül Isten akaratát látták alázatos rejtettségében és lezárták az ügyet. (Azon olvasóim, akik mindjárt analógiát vélnek felfedezni a ma divatos "névtelen üzenetközlőkkel" - nos tévednek! Ha a látnok személye jó ideig ismeretlen volt is a nagyközönség számára, de az egyházi hatóság előtt legalább ismert volt a szerzetesrend, a város-utca-házszám – Rue du Bac 140, ahol az események megtörténtek –, miként a gyóntatója név szerint: Jean-Marie Aladel atya kiléte is, nem kevésbé a megyéspüspök, aki papján keresztül és saját tapasztalatai nyomán és felelősségével tanúskodott az üzenet hiteléről!)


aladel_konyve_1.jpg     Katalin lelkivezetője az éremmel kapcsolatos tömeges imameghallgatásokról, megtérésekről és csodákról ezt mondja könyvében: ,,Százezrek, milliók vallják, hogy soha sem fordultak a csodás érmű Nagyasszonyhoz hiába, midőn a lelkek megvilágosítása, megindítása, jóra- vagy jobbra vezetése forgott szóban.'' A feltűnő megtérések, csodák és a mérhetetlen kegyelem áldásai hetek alatt közismertté tették a Csodásérmet, s maga a nép nevezte el az érmet csodásnak. Az érem 1836 és 1839 között Franciaországon kívül elterjedt Lengyelországban, Kínában, Oroszországban, Észak-Amerikában és Abesszíniában is, mintegy tízmillió példányban. XVI. Gergely pápa is tisztelte és állandóan szem előtt tartotta.
     De Quélen érsek kérésére XVI. Gergely advent második vasárnapjára ünnepet engedélyezett a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére. 1839-ben pedig kieszközölte a Szentszéktől, hogy a Loretói litániába foglalják bele a következő könyörgést is: ,,Eredeti bűn nélkül fogantatott Királyné, könyörögj érettünk.'' A lánglelkű érsek a Notre-Dame templomban külön trónust emelt a Csodásérem bronzba öntött másának.
Katalin, külön parancsra csak 1841 augusztusában írta le a vele megtörtént eseményeket.az első érmek 2.jpg

Címkék: lásd még!

Szólj hozzá!

tre_fontane_banner_545.jpg

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

Az események nyilvánosságra kerülése
     1947. május 22-e és 30-a között Bruno Tre Fontanébe ment. A rózsafüzér imája alatt megjelent neki a Szűzanya. Cornacchiola szomorúan észlelte, hogy a barlang elhanyagolt, és újból tisztátalan találkák és bűnbeesések helyszíne lett. Ezért írt egy felszólítást, melyet a barlang előtt függeszt ki. „Ne szentségtelenítsétek meg ezt a helyet tisztátalan bűnökkel! Aki bűnben él, bűnét hagyja a Kinyilatkoztatásbeli Szűz lábánál, menjen gyónni és töltekezzen irgalmasság forrásából! Mária minden bűnösnek jóságos anyja. Ez az, amit velem, bűnös emberrel is megtett, holott a Sátán harcos szolgája voltam, egy protestáns szektában, az Egyház és Szűz Mária ellenségeként élve.
TESTEMUNHO POR ESCRITO.jpg     Ezen a helyen 1947. április 12-én nekem és gyermekeimnek megjelent a Szűzanya azt kérve, hogy térjek vissza a Római Katolikus és Apostoli Anyaszentegyház kebelébe, amelynek törvényeit aztán Ő maga ismertette velem. A Végtelen Isteni Irgalmasság így nyerte meg engem, elszánt ellenfelét, aki most lábaihoz borulva esdeklek megbocsátásért és a kegyelemért. Szeressétek a Szent Szüzet, mert Ő mindannyiunk szerető édesanyja és szeressétek az Egyházat is gyermekeivel együtt! Védő köpenyét Ő tárja fölénk s véd meg bennünket az ördögi tettek elburjánzásától a világban. Imádkozzatok sokat, és akkor el tudjátok hessegetni magatoktól a test csábításait. Imádkozzatok!”
     Pár napon belül ez a felszólítás a rendőrségre került, és hamarosan megkeresték a szerzőt. Kihallgatták Brunót és gyermekeit, megállapítva, hogy igazat beszélnek. Az Il Messaggero, Il Popolo, Il Giornale d’Italia napilapokban megjelent, jelenésről szóló cikkek után tömegével kezdtek jönni a zarándokok a jelenés barlangjához Tre Fontanéba.

(folyt. köv.)

Előző részMATÉRIA PUBLICADA.jpg

Szólj hozzá!

310_szent_imre_530.jpg

Szólj hozzá!

A bűn szerzője

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg1. Ős-szüleink engedetlensége mögött egy istenellenes kísértő áll, aki irigységből csábította őket a halálba. A Szentírás és az Egyház hagyománya ebben a lényben, bukott angyalt lát, akit Sátánnak vagy ördögnek nevez. Az Egyház tanítja, hogy kezdetben a sátán is Istentől teremtett jó angyal volt de sokadmagával önmaguktól rosszak lettek.(vö. Katekizmus 391)

2. Még füzetkénk elején válaszolni próbálunk arra a felmerülő kérdésre, hogy Isten miért engedte meg ős-szüleink megkísértését, vagyis az Ővele való szembefordulást? E nagy titokra 3 magyarázat lehetséges:
a) Isten teremtői nagylelkűségének ajándéka – a szabad akarat –, önmagában hordozza az ellene mondás lehetőségét is.
b) Isten szabadságra teremtette az angyalokat és az embert. A szabad döntési lehetőség egyben próba, melynek érdeme ill. eredménye lehet az örök élet.
c) Isten, csak azért engedte elesni az embert, mert örök időktől fogva gondoskodott, hogy megváltást készítő örök irgalmának ölébe essen. Aki tehát saját hibáján kívül Ádám bűnének részese lett, az az új Ádám, Jézus Krisztus megváltásának részese lehet.

3. „Isten a halált nem alkotta és nem leli örömét az élők pusztulásában (...). A Sátán irigysége révén azonban a világra jött a halál.” (Bölcs 1,13; 2,24) (Új Kat. 413)

4. Az angyalok tiszta szellemek. A szabad választásuk és nem az isteni irgalmasság hiánya az oka, hogy a bukott angyalok lázadása megbocsáthatatlan. Számukra nem létezik bűnbánat, amiként az emberek számára sem létezik (bűnbánat) a halál után. (vö. uo. 393)

5. A Szentírás bizonyítja annak ártó befolyását, akit Jézus „kezdettől fogva gyilkosnak nevez” (Jn 8,44), s aki még azt is megkísérelte, hogy Jézust eltérítse Atyjától kapott küldetésétől. „Isten Fia azért jelent meg, hogy az Ördög műveit lerombolja” (1Jn 3,8). (vö. uo. 394)

01.JPG

Szólj hozzá!

banner_csod_540.jpg A Szűzanya beváltja ígéretét

Katalin gyóntatója, Jean-Marie Aladel atya csak 1832-ben közölte az eseményeket Párizs érsekével, Hyacinthe Louis de Quélennel. Az érsek az érem elkészítésében jó lehetőséget látott a Szent Szűz tiszteletének terjesztésére, s ezen megfontolásból a júniusban forgalomba került érméket elsőként maga a főpásztor adta tovább híveinek ezen nyilatkozattal: "Nem kell a jelenés körülményeit híresztelni. Terjesszék csak egészen egyszerűen az Érmet, és a gyümölcsei igazolni fogják"! És lám, ő maga is megtapasztalta a csodát! 
Súlyos betegen feküdt egykori barátja, de Pradt püspök. Lelke is halálosan beteg volt, mert liberális gondolkodásával végül elszakadt az Egyháztól. Az érsek meglátogatta éremmel a zsebében. Döbbent keserűséggel tapasztalta meg, hogy barátja mily mélyre csúszott a lejtőn, olyannyira, hogy a haldokló egyszerűen kiutasította a Szentségeket felkínáló látogatóját.
Az érsek lehangoltan távozott és utolsó reményét a Csodásérem Szűzanya ígéretébe helyezte. Szívére szorította az Érmet és többször ismételte a fohászt: Ó bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk!
     Alig hagyta el a helyiséget, amikor a halállal vívódó betegen feltűnő izgalom vett erőt és így kiáltott:
- Hívják vissza az érsek urat! Könyörgöm, hívják vissza, azonnal!
Hyacinthe_Louis_de_Quelen 1821-1839.jpgHogy mi játszódott le a következő percekben kettejük között, az csak az utolsó ítélet napján kerül majd napfényre. A haldokló meggyónta bűneit és fogadta a Szent Útravalót. Kapott egy Csodásérmet is, könnyek között adott hálát a Bűnösök Menedékének és az érmet szorongatva lehelte ki lelkét.
De Quélen érsekre óriási hatással volt a csoda megtapasztalása és 1834-ben megbízta beosztottját P.Guillou-t, hogy jelentessen meg egy hivatalos közleményt az éremről. Aladel atya pedig még ebben az évben megírta, és százezres példányban kiadta az érem történetét, amit az emberek hamarosan megvásároltak. A kiadványt öt év alatt hét nyelvre fordították le. Párizs érseke időközben megindította a hivatalos vizsgálatot, s 1836. február 16-tól július 13-ig tizenkilenc ülés foglalkozott a jelenésekkel, a Csodás Éremmel, és a vele kapcsolatos csodákkal, majd a bizottság hitelesnek nyilvánította az eseményeket, és igaznak a Csodás Érem történetét. A vizsgálati jegyzőkönyv 5. pontja ezt írja: ,,Az éremmel kiesdekelt és hitelesített rendkívüli kegyelmek: gyógyulások és megtérések, ...csupa igazoló érvek a tények megállapításához, hogy az úgynevezett csodás érem egyes-egyedül Istentől eredhet.''

Rue du bac csoda.jpg

Szólj hozzá!

tre_fontane_banner_545.jpg

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

A lelki átalakulás 2
Tre_Fontane_Roma_fc1.jpg     Amikor beléptek a templomba, egy pillanatig mindnyájan döbbent hallgatásba burkolóztak, majd a csendet Bruno oldotta fel, rámutatva a tabernákulumra és így szólt: „A Gyönyörű Asszony a barlangban azt mondta nekem, hogy itt van Jézus, aki az emberiség Megváltója! Korábban azt mondtam, ebben ne higgyetek, ezért tiltottam meg nektek, hogy imádkozzatok. Nagyot hibáztam, most már biztosan tudom és tudjuk, hogy Jézus itt van. Imádkozzunk és imádjuk Őt, némán!”
     Erre Isola csendesen így szólt:
‒ Ha Jézus valóban itt van, akkor imádkozzunk!
     Az apa bűnösségének tudatában szorongva kérdezte:
‒ Hát miféle imádságot tudsz?
     Isola erre így felelt:
‒ Én tudom az Üdvözlégy Máriát.
‒ Hol tanultad? ‒ kérdezte az apja.
‒ Az iskolában! Te otthon megtiltottad, de az iskolában mindig együtt imádkoztam a többiekkel. Így én is megtanultam.
     Bruno megindultan felelte:
‒ Ha tudod, akkor csak mondjad kislányom és mi majd utánad mondjuk!
     Ezt követően együtt imádkoztak.
     Az ima végezetével Cornacchiola gyermekeivel hazatért, otthon felesége Jolanda észrevette, hogy férje sápadt és szeme könnyes a meghatottságtól. Rákérdezett: „mi történt veled?” „Láttuk a Szűzanyát” – válaszolta Bruno.
     Valahogy ekkor döbbent rá, hogy eddigi életében milyen fájdalmakat okozott a feleségének. Gyakran verte, csalta őt, még a Szűzanya megjelenése előtti éjszakát is házon kívül töltötte, a barátnőjével.
     Szörnyű bűneit felismerve, Cornacchiola térdre esett felesége előtt és sírva kérte a bocsánatát. A meglepett és elérzékenyült Jolanda szintén térdre esett, Bruno pedig így szólt: „Tiszta szívből kérem, bocsáss meg a hűtlenségemért, és a neked okozott szenvedésekért, a megaláztatásokért, melyeket elkövettem. Nagyon sok rossz dolgot tanítottam neked, káromoltam az Eucharisztiát, a Szűzanyát, a pápát, a papságot és a Szentségeket. Egy ilyen hitvány bűnösnek jelent meg a Szeplőtelen Szűz Mária.”
     Összeölelkezve mindketten sírva fakadtak és életükben először megpróbálták közösen elimádkozni a rózsafüzért. Így, a közös ima és a kölcsönös szeretet egységében maradtak egészen reggelig.

(folyt. köv.)

Előző részBruno C.1.jpg

Szólj hozzá!

Szent Domonkos élete

Szent Domonkos 50AN.jpg     Szent Domonkos lélekkel eltelt férfi volt, akit Isten azért támasztott, hogy válaszoljon az Egyház égető szükségére, hogy képzett prédikátorokat adjon neki. A Szentlélek ösztönzésére megalapította az első apostoli Rendet, amely egyesíti a megszentelő szemlélődést az apostolok és az ősegyház által gyakorolt evangéliumi küldetéssel. (William A. Hinnebusch OP)
     Szent Domonkos (Domingo de Guzmán) a XIII. század egyik legnagyobb hatású prédikátora volt, prédikációi azonban egyáltalán nem maradtak fenn. A kortársak tanúsága szerint legjellemzőbb s egyben legvonzóbb tulajdonsága volt, hogy mindig Istennel vagy Istenről beszélt.
     Domonkos a mai Spanyolország területén, az ókasztíliai Caleruegában született 1170-1174 körül. Szülei nemesi származásúak voltak: apja, Félix de Guzmán, Caleruega földesura, édesanyja pedig Aza Boldog Janka (Juana de Aza), akit a helyi spanyol Egyház ma is mély tisztelettel övez a szegények iránti szeretete és könyörülete miatt. Anyja Domonkos fogantatása előtt látomásban szemlélte, hogy kiskutyát hord méhében, amely szájában egy fáklyát visz, és méhéből kijőve az egész világot lángra gyújtja.
     Gyermekkorától papi pályára szánták, s ennek megfelelően taníttatták, de két további testvére is pap lett: Antal nevű bátyja egy közeli káptalan kanonokja volt, öccse, Mannesz pedig követte Domonkost a Rendbe, s később őt is boldoggá avatták. Tehetséges diák volt, és a stúdiumot mindig nagyra értékelte. Fiatalon fogékonynak mutatkozott az istenszeretetre és az életszentségre is: teljesen azonosult a neki szánt papi küldetéssel, és már ekkor megnyilvánult édesanyjától tanult együttérző készsége. 15-16 éves lehetett, amikor egy éhínség alkalmával eladta a tanuláshoz elengedhetetlen drága könyveit és minden más értékét, hogy a nélkülözőkön segítsen. Ez az egyszerű, radikális nagylelkűség tanárait és diáktársait is megdöbbentette. Többen követték a példáját.
     Ez a tette hívta fel Domonkosra a közeli Osma püspökének a figyelmét is, aki 1194 körül meghívta, hogy az osmai papi káptalan tagja legyen, mely Szent Ágoston Regulája szerint élő, szigorú fegyelmű klerikus közösség volt. Teológiai tanulmányai után Domonkost itt szentelték pappá. Mintegy 8-10 éven keresztül élte ennek a közösségnek szemlélődő-szolgáló életét, s nem gondolt arra, hogy hamarosan egy új szerzetesrend alapítója lesz. Éjjelente imádságban virrasztott, a bűnösök megtéréséért könyörgött Istenhez, hogy bőven adja meg neki azt az igazi szeretetet, amellyel hatékonyan gondoskodhat az emberek üdvéről. Az aszkézis szerves részét képezte mindennapjainak, hosszú éveken keresztül gyakorolta azt az ágostonos fegyelmet, amelyet később nagy buzgalommal adott át másoknak. Hamarosan a káptalan alpriorjává választották.
Életének fordulópontja 1203-ban érkezett el – ekkor mintegy 30 éves lehetett –, amikor egy királyi diplomáciai küldöttség tagjaként elkísérte püspökét Skandináviába. Útjuk keresztülvitt Dél-Franciaországon, ahol közvetlen közelről szembesültek az ún. kathar ill. albigens eretnekséggel, megtapasztalva a tévtanok terjedésével szemben tehetetlen, gyakran korrupt és felkészületlen klérust. Egy szálláshelyen az albigens fogadóssal keveredett beszélgetésbe. Addig vitatkozott meggyőzően és égő buzgalommal a ház eretnek gazdájával, amíg az végül nem tudott ellenállni a bölcsességnek és a Léleknek, mely általa szólt. Így azt az embert Isten Lelkének segítségével visszavezette a hitre. Domonkos az ibériai félszigeten korán megismerte az iszlámot és a judaizmust, de a keresztény eltévelyedéssel való személyes találkozás életre szólóan mély benyomást tett rá.
Az egyház szükséghelyzetére akart választ adni, amikor társával Diegoval együtt prédikálni kezdett Dél-Franciaországban úgy, ahogyan azt Jézus tanácsolta apostolainak (Mt 10,5-15): szegényen, pénz nélkül, az Evangéliumot hirdetve, a katolikus hitigazságokat kifejtve-védve. 
     1207-től Domonkos teljesen egyedül maradt, de ebben a helyzetben sem csüggedt el és nem tántorodott el hivatásának és küldetésének céljától: folytatta a prédikálást és „a történelem egyik legborzalmasabb vallásháborúja idején [1208-1215] végigvándorolt a veszélyeztetett területen, kereste az eszmecsere lehetőségét a tévelygőkkel és a félrevezetettekkel; együtt tűrt és szenvedett az emberekkel.
     Domonkos az együttérzés és a kimondott szó kegyelmét kapta, amely gyengédséggel, szívós kitartással, rendkívüli lényeglátással és bölcsességgel párosult. Az albigensekkel folytatott hitvitái ugyan nem hoztak látványos, tömeges megtéréseket, mégis ennek az időszaknak a hozadéka, hogy megérlelődött benne a Prédikátorok Rendjének gondolata. Lassan társak gyűltek köré. Egyikük Toulouse-i házában telepedtek le, s itt kezdték meg a közös életet és prédikációt, előbb csak magánfogadalmat téve Domonkos kezébe. 1215-ben Toulouse püspöke úgy hagyta jóvá őket, mint szerzeteseket, akik gyalog, imádságban és evangéliumi szegénységben hirdetik az Evangélium igazságát.ns_rosario_news_1.jpg Az Egyház hagyománya azt tartja, hogy a Szűzanya Szent Domonkosnak adta a Rózsafüzért, mint szívének oly kedves imát. A tény kétségkívül az, hogy a domonkos rendiek voltak a szentolvasó legfőbb terjesztői, és ennek kapcsán számtalan csoda kiesdői!
     Domonkos élete ezután teljesen összefonódott Rendjével. Elkísérte püspökét 1215-es a IV. Lateráni Zsinatra (amely behatóan foglalkozott az albigens eretnekség kérdésével és Dél-Franciaország helyzetével), hogy a pápa elé tárja elképzelését. III. Ince arra biztatta őt, hogy válasszanak maguknak regulát, és így váljanak igazi szerzetesrenddé, amely már nem kötődik a Toulouse-i egyházmegyéhez. Domonkos társaival Szent Ágoston Reguláját választotta, melyet kanonokként már több évtizede követett. Az új Rendet végül III. Honóriusz pápa erősítette meg és hagyta jóvá 1216. december 22-én.
Szent Domonkos 50.JPG.jpg     Életének hátralévő 5 évében a Rend megszervezése kötötte le. Testvéreit Európa egyetemi városaiba küldte (Párizs, Bologna), hogy prédikátori hivatásukhoz alapos teológiai képzést kapjanak. Kezdettől fogva mindenütt nagyszámú hivatást vonzottak, tanárok és diákok egyaránt csatlakoztak hozzájuk. Emellett több női közösséget is alapított és lelki-anyagi jólétüket mindvégig a szívén viselte.
     Domonkos nem feledkezett el hithirdetői hivatásáról sem: Róma környékén és Lombardiában is prédikált; emellett szeretett volna eljutni a kunok közé is téríteni, ez a vágya azonban korai halála miatt nem teljesült. Az 1221-es nagykáptalant követő évtizedben azonban a testvérek Európa minden táján meghonosították a Rendet, és valóra váltották alapítójuk missziós terveit.
     Az 1221-es Bologna-i nagykáptalanra, ahol zarándoklása végének közeledtével súlyos betegségbe esett. Halálos ágyán nagy bizalommal mondta a testvéreknek, hogy halála után hasznosabb lesz számukra, mint életében volt. Erre az ígéretére hivatkozva a Rend azóta is bizalommal kéri közbenjárását az O Spem Miram kezdetű responzóriummal.
     1221. augusztus 6-án halt meg, testvéreitől körülvéve. Rendje ekkor 5 éve létezett, ő maga pedig még nem volt ötven éves. „Testvérei lába alatt” szeretett volna nyugodni, az ő templomukban temették el, sírja ma is Bolognában található. Személyes jóbarátja, IX. Gergely pápa avatta szentté 13 évvel halála után, 1234-ben. Ünnepe augusztus 8-án van.

FORRÁS felhasználásával!

Domonkos.jpg

Szólj hozzá!

(A bevezető folytatása 2)

szent_mihaly_vedelmezz_minket_01.jpg     És lám, korunk embere szinte teljesen elveszítette a bűnre való érzékét és széles körben esik áldozatul a zajló élet kínálkozó talmi értékeinek, a csalárd ideológiáknak, a hamis üzeneteknek és végső soron a bűn, megannyi változatának. Illő és üdvös tehát az irgalmasság lelki cselekedeteit követve, szólnunk a bűn mibenlétéről, annak szerzőjéről és bűn elhatalmasodásának globális veszélyéről. Sajnos sokan nemhogy a világ-, de még saját életük közvetlen esemény-összefüggéseit sem értik tisztán; nem ismerik fel, hogy a bűnnek szerzője van, ravasz és tisztánlátó, aki részletekbe menő ügyeskedéssel, de történelmi léptékben munkálkodik az egyén és az egész emberiség vesztén. Valamennyiünkről szól tehát a II. Vatikáni Zsinat nyilatkozata: „Az ember egész történetén végigvonul valami élethalál harc a sötétség hatalmai ellen; ami a történelem hajnalán kezdődött, és az Úr tanítása szerint az utolsó napig fog tartani. Az ember benne áll ebben a harcban, szüntelenül küzdenie kell, hogy kitartson a jóban...” (GS 37)
     Mivel kevés a felvilágosító, aki leleplezi és világossá teszi a bűn szerzőjének alattomos tevékenységét, egyre kevesebben ismerik fel a sátáni pusztítás szervezett voltát, jóllehet a tét az egyén és közösség üdvössége!
     Szent Ágoston kifejti, hogy az ördögök, bűnbeesésük előtt rendelkeztek bölcsességgel. Azáltal, hogy eltávolodtak a világosságtól és visszautasították a boldogságot, bár racionális természetüket megőrizték, valójában esztelenek a gyűlöletben. A tudás ugyanis szeretet nélkül gőg és üres felfuvalkodottság. (De civitate Dei 9,20)
     A sötétség hatalmai elleni sikeres harc feltétele: Jézus Krisztus megváltó kegyelme, az Általa alapított Szentségek, az Egyház szentelményei, az emberi szabad akarat – az áldozat, imádság, bűnbánat – alkalmazásával. Ide értve a Rózsafüzér, az Üdvözlégy hatékonyságát is, amely fegyver a gonosz ellen – olyannyira –, hogy mondásakor megremeg tőle az egész Pokol! (vö. Don Francesco Bamonte: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS kiadó 2014. p.6)
     E kis mű alapötlete – miként tartalmi követése is –, Dr Antalóczi Lajos pápai prelátus kiváló könyvének, a Jelenések, üzenetek és a jövő, idevonatkozó tanítása nyomán született. Több helyütt való hosszabb-rövidebb idézését külön nem jelöltük!
     A t. Olvasó „spontán nyitással” is lelhet elgondolkodtató pontokat – ám, felhívjuk a figyelmet, hogy az egyes textusok esetenként a megelőzők (→) folyományai!
     Abban a reményben bocsájtjuk „felvilágosító” útjára e „Kisirkát”, hogy sokaknak nem csak segítséget nyújt az ártó erők felismerésében, de elmélyíti hitüket is a Szentségek és szentelmények nélkülözhetetlen, védelmező hatásában!
     Úgy legyen!


509_a2.jpg

Szólj hozzá!

banner_csod_540.jpgA harmadik jelenés és az első csodák

csodaserem_rue_du_bac.jpg     Néhány héttel később, decemberben (a pontos napja ismeretlen), ezúttal is a novemberi jelenéshez hasonlóan délután fél hatkor, az elmélkedés ideje után történt. Most azonban nem a karzat felől, hanem az oltár mögül jött a Szűzanya, az Érem képe pedig a tabernákulum mellett jelent meg. Katalin elmondása szerint a Szent Szűzön ugyan olyan magasnyakú "szűzies", "hajnalszínű" és ugyanolyan kék fátyol volt. Simára fésült haját, kicsiny, kétujjnyi széles csipkés szalag borította. Katalin a Szűzanya ujjain gyűrűket látott, amelyeket értékes, szebbnél szebb kövek díszítettek, némelyikük kisebb, másikuk nagyobb. Mindegyik – kivéve néhányat –, valamiképp ragyogó sugarakat bocsátott ki. A nagyobb kövek nagyobbakat, a kisebbek kisebb sugarakat. A Szűzanya leengedett és széttárt karjaiból, a gyűrűk drágaköveiből fénynyalábok sugároztak a földre. Ezek a sugarak olyan ragyogóak és szikrázóak voltak, hogy teljesen beborították a jelenés alsó részét, s ezért Szent Katalin nem látta sem a Szűzanya lábait, sem a földgolyót, amit röviddel azelőtt még szemlélhetett. A Szűzanya így szólt: "A különféle sugárnyalábok, azokat a kegyelmeket jelképezik, melyeket a gyermekeim kérnek tőlem. A fénytelen drágakövek, azokat a kegyelmeket jelképezik, amelyeket senki sem kér tőlem!"
"Ebben a pillanatban" ‒ írta le Szent Katalin ‒ felfogtam, micsoda édesség imádkozni a Szent Szűzhöz és milyen nagylelkű azokhoz, akik hozzá fohászkodnak; mennyi kegyelmet ad azoknak, akik keresik őt, és micsoda örömöt jelent neki, ha megajándékozhatja őket. 
     A jelenésben volt valami búcsú jellegű és a Szűzanya tudtára is adta Katalinnak: ,,Többször már nem fogsz látni, már csak imáidban hallod szavam.'' Ezzel pedig kezdetét vette a Csodás Érem világméretű hódítása.

Szólj hozzá!

tre_fontane_banner_545.jpg

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

A lelki átalakulás 1
     Carlo kiáltott fel elsőnek: „Apa, nézd, még látszik a zöld palástja” – és kitárt karokkal szaladt a barlanghoz a távolodó Szűzanya után; azonban neki ütközött a sziklának és fájdalmában sírva fakadt.
     Amikor a gyerekek érzékei visszatértek normális állapotukba, mindegyik azt kérdezte apjától: „Ki volt ez a Gyönyörű Asszony?” Miről beszélt veled?
– Ő volt a Szűzanya. Később mindent elmesélek nektek – mondta Bruno sápadtan, mert még mindig a mennyei élmény hatása alatt volt.
     Aztán, mintha szeretett volna még egyszer megbizonyosodni róla, hogy mindez nem volt álom, elkezdte kikérdezni gyermekeit arról, hogy mit láttak. Elbeszélésükből kiderült, hogy ugyanúgy látták a „Gyönyörű Asszonyt”, de ők a beszélgetésből nem hallottak semmit. Cornacchiolának mindez azért is jelentett fokozott bizonyságot, mert egyáltalán nem értette, hogyan részesülhetett ilyen bűnös létére a Szűzanya megpillantásának isteni kegyelmében.
Cornacchiola-Grotta 3Fontane2.jpg     Az első dolga az volt, hogy gyermekeivel elkezdték a barlangot alaposan kitakarítani. Később így emlékezett erre: „Hirtelen, ahogy tisztogattuk a barlangot, a föld illatossá vált. Még a felszálló por is illatozott. Milyen csodálatos, intenzív illat volt! A föld illatozott, még a barlang falai is – egyszóval minden illatossá vált. Ez az élmény sírásra késztetett, a gyermekek pedig örömmel hangoztatták, szinte énekelték, hogy »láttuk a Gyönyörű Asszonyt«!”
     Amikor befejezték, így szólt a gyermekeihez: „Mindig azt hangoztattam, hogy a tabernákulumban nincs ott Jézus, és hogy ez csak a papok által kitalált hazugság. Márpedig, nem mondtam igazat! Most megmutatom nektek, hol van Jézus.”
     Aztán mindannyian lementek a dombról a közeli Tre Fontanéban lévő trappista apátsághoz – Szent Pál apostol mártírhalálának helyszínére.

(folyt. köv.)

Előző rész

Tre_Fontane_-Paolo.jpg

Szólj hozzá!

rituale_obsessis1.jpg

A SZERKESZTŐ BEVEZETŐJE

     Egyházunk kifejezett ajánlása, hogy a hívek sok jó művet olvassanak tapasztalt szerzőktől, mégis a démonológia kérdéseire, az ördög mesterkedéseire figyelmeztető, s arra védelmet ajánló egyházi könyvekre alig akadhat. Így, kísértés és zaklatás esetén sokan nem tudják, hogy szentelményeket is igénybe vehetnének, melyeket az Egyház kínál Isten népének.  Ezzel szemben megtévesztő kiadványok sora ostromolja a lelkeket, akik a felvilágosítás hiányában könnyen áldozatul eshetnek!
     A figyelemfelkeltés szándékával igyekeztünk tehát e jelentéktelen füzetkébe összegyűjteni a fontosabb tudnivalókat és intelmeket, azon elkötelezettséggel, ami elvárható egy katolikus kiadványtól. Látnivaló ugyanis, hogy valami nagyon nincs rendjén a világban és ennek nem csak oka, de – tevékeny –, személyes késztetője is van!
     „A felvilágosodás nevében az európai filozófia elfordult Istentől: úgy építette fel gondolatmenetét, mintha Isten nem létezne. Ezzel az emberi gondolkodás a jó és rossz közötti különbségtétel alapvető viszonyítási pontjától szakadt el. Ha azonban az ember nem számol Istennel, nem marad saját magán kívül álló erkölcsi mérőpontja, így maga akarja eldönteni mi a jó és mi a rossz! Az ezzel járó veszélyeket, épp a totalitárius ideológiák mutatták meg! Ha az ember Isten nélkül dönthet a jó és rossz felől, akkor úgy is határozhat, hogy az emberek egy bizonyos csoportját meg lehet semmisíteni, miként azt a kommunizmus és a nácizmus meg is tette! (…) Ma is folytatódik a megfogant, de még meg nem született emberi lények kiirtása, ráadásul erről választott parlamentek döntenek – melyek paradox módon –, éppen az emberi haladás nevében teszik ezt!” (II. János Pál)

 

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner_545_1.jpg08. 07 - Vasárnap

15.00 Irgalmasság órája 15.30 Gyereksarok 16.00 Élet az egyházban – Általános kihallgatás Rómából (ism.) 17.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 18.30 Zsolozsma 19.00 Életvezetés – Beszéljük meg (ism.) 20.00 Élő liturgia (ism.) 20.15 Szeretetláng 20.30 Budai hét 20.45 Mária köszöntő 21.30 Női karizmák (ism.) 22.30 Zsolozsma 22.45 Belső világunk szépségei (ism.) 23.10 Szeretetláng (ism.) 23.25 Élő liturgia (ism.)

Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol tv. a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klippemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van ! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a műsorom szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kisérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma

Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyan azokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/

Az Apostol tv. közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn megát. Ajánlja másoknak is az Apostol tv műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Számlaszám: 11712004-20338211

APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

tre_fontane_banner_545.jpg

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

Minden kétséget kizárva
mennybevetel2.jpgMária tudatosította Brunóban, hogy sok lelki kínlódással teli nehézségen fog átmenni, sokan nem értik majd meg – de félnie nem kell, mert Ő maga fogja körülvenni anyai gondoskodásával. Így tanította: „A rózsafüzér kis Evangélium, a rossz erők betörését megakadályozó bástya. Imádkozd és erős leszel. Én veled leszek. Ez az Anyai ígéretem. Imádkozzatok és vezekeljetek. Az igazi vezeklés a kölcsönös szeretet és megbocsátás, a felebaráti szeretet parancsolatának megélése.” – Kérte –, hogy imádkozzon sokat, minden nap mondja el a rózsafüzért, olvassa a Szentírást, vegyen részt szentmisén, amilyen gyakran csak tud, imádja az Oltáriszentségben jelen lévő Jézust és rendszeresen részesüljön a bűnbánat szentségében. Arra is kérte, hogy imádkozzon a bűnösök megtéréséért, a hitetlenekért, és a keresztények egységéért az Egyházon belül. Azt mondotta: „Minden egyes hittel és szeretettel elmondott Üdvözlégy Jézus Szívéig ér.”

     Hogy minden kételkedésnek elejét vegye, a Szűzanya már akkor – 3 évvel a Mennybevételéről szóló dogma kihirdetése (1950. november 1.) előtt – kimondta: „A testem nem romolhatott meg és nem indult bomlásnak. Halálom pillanatában Fiam és az angyalok eljöttek értem, hogy magukkal vigyenek”.
     Mária megszerette volna szabadítani Brunót a vele való találkozás realitásának kételyeitől, ezért így szólt: „Olyan bizonyítékot adok át neked, mely megmutatja, hogy amit most átélsz, az valóban az Isteni valóság megtapasztalása, és nem a rossz lélek aljas játéka – mint azt majd cornacchiola-don-sfoggia.jpghangoztatni fogják neked. Valamennyi paphoz, akivel mostanság találkozni fogsz, fordulj ezzel a kérdéssel: „Beszélhetnék Önnel, atyám?” – Ha azt válaszolja: »Ave Maria fiam, mit óhajtasz?« – ez lesz a jel, hogy ezt az atyát választottam ki számodra. Tárd ki előtte szívedet, s ő majd egy másik atyára mutat, mondván: Ő fog jönni megsegítésedre! Ez lesz az, aki előkészít téged az Egyházzal való kibékülésre.” Utána a Szűzanya könnyedén meghajolt, elfordult és eltűnt a barlang falán keresztül, lassan távolodva a Szent Péter-bazilika irányába.
grotta1 (1).jpg      Bruno így mesélte el: „Testem könnyűnek és súlytalannak éreztem. A barlang előterében még mindig csak azt a lapos tufa-követ néztem, amelyen sarutlanul ott állt a Szépséges Úrnő! A környezetünket olyan csodálatos illat hatotta át, mintha magában a Paradicsomban lettünk volna. Mindazáltal, a legkisebbnek és a leggonoszabbnak éreztem magam és tudom, hogy nem érdemeim miatt jelent meg nekem a Szűzanya, hanem mert egyszerűen eszközként akar felhasználni mások számára. Egy mondattal: felém fordult Isten irgalmassága!”

(folyt. köv.)

Előző rész

Szólj hozzá!

banner_csod_540.jpgA második jelenés

     1830. november 27-én vált igazán világossá Labouré Katalin küldetése. A jelzett nap estéjén fél hatkor Katalin nővér szokott helyén térdelt a kápolnában. Az esti homályba burkolódzó áhítatos csendben mindenki elmerült a szívek benső imájában. Senki sem vett észre semmit abból, ami nővérünk előtt lejátszódott.
Ismét selyemruha suhogást hallott. 

Csodásérem 1830_1.jpg

Amint föltekintett, látta, hogy az oltár vakító fényárban úszik, s középpontjában ott áll a Szentséges Szűz. Szinte oda akart szökkenni máris, hogy elébe térdeljen, de benső sugallat tartotta vissza. Most nem érintheti Őt. Előzőleg mint édesanyja jött hozzá, most pedig mennyei dicsőségében állt előtte. 

Egy félgömbön állott. Hófehér ruhája a hajnalpír színében játszott. Fején csipkekendő, ezt földre omló hófehér fátyol borította anélkül, hogy arcát befödte volna.
     Szíve előtt egy kisebb gömböt tartott mindkét kezével. Tekintete Ég felé irányult s míg a gömböt Istennek ajánlotta, arca egyre ragyogóbb lett. Gyönyörű volt! Ujjain fényesebbnél fényesebb, drágaköves gyűrűknek látszó ragyogások látszottak és ezekből oly vakító fénysugarak lövelltek, hogy a Szentséges Szűz alakja egészen fényárban úszott...

     A Szentséges Szűz így szólt:

- Ez a gömb jelenti a világot s külön-külön minden egyes embert... A fénysugarak a kegyelmeket jelzik, melyeket azokra árasztok, akik kérik. A Szent Szűz jobb kezétől kezdődően arany felírás volt látható. A felirat átívelt Mária feje fölött és bal kezénél végződött. Az írás így szólt: ,,Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk!'' Majd ismét változás ment végbe. A Szűzanya kezéből eltűnt a kis gömb és karjait könnyedén kitárva leeresztette.
     A drágakövekkel kirakott gyűrűk most is csodás fényt árasztottak lába zsámolyára: a földre. A Jelenés Asszonya kérte Katalint: ,,E minta szerint egy érmet kell veretni, s mindazok, akik azt megáldása után viselik, és áhítattal elmondják ezt a rövid fohászt, Isten anyjának egészen különös oltalma alatt állnak.''
laboure apparition_anime.jpgEzt követően megfordult a kép, s a látnok az érem hátoldalát látta. Középen nagy M betű és a kereszt kombinációja rajzolódott ki, alatta a két szív. Az egyiket tövisfonat koszorúzta, a másikat tőr járta át. Az egész kompozíciót pedig 12 csillag övezte. 
Laboure 489948301_n.jpg     Katalin küldetése csak most kezdődik. Veretnie kell érmeket, a látott minta szerint. Hűségesen beszámolt mindenről gyóntatójának, ez azonban hallgatásra intette. Még azt is megtiltotta neki, hogy ezekre a dolgokra gondoljon.
Szegény nővér az égi parancs és Isten helyettesének tilalma között vergődött. Mindkettő teljesítése szent előtte, ám az utóbbi útját szegi az előbbinek. De bízott a Szűzanya ígéretében, aki ismételten megjelent neki és sürgette az érmek elkészíttetését. Katalin elpanaszolta, hogy a gyóntatója nem hisz neki:

- Légy nyugodt, gyermekem. Eljön az idő, amikor megteszi, amit kívánok. Az én szolgám ő és fél engem megbántani.
     Közben gyóntatója az egyházi hatóságok elé terjesztette az ügyet, s azok érett megfontolás után beleegyeztek az érem elkészítésébe.csodásérem aspx_1.jpg

Szólj hozzá!

     A színeváltozás (görögül: metamorphószisz; latinul: transfiguratio), amikor Jézus Krisztus megmutatta isteni dicsőségét. Ennek helyszíne egy galileai hegy volt, a hagyomány szerint Tábor hegye.
     „Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni.”
Ebből az evangéliumi tudósításból önkéntelenül iráérezhetünk arra, hogy az apostoloknak rendkívüli élményben volt részük. A három apostol kiváltságos a többiekkel szemben. Most tanúi annak, hogy Jézus emberségén, mintegy ragyogott az ő Istensége. Később annak is tanúi lesznek, amikor Jézust gyötrődni látják az Olajfák hegyén. Itt rejtve maradt isteni mivolta ezért megerősítésre, rendkívüli kegyelmekre volt szűkségük, ez volt a Tábor hegy eseménye, amikor az Ó-szövetség két nagy alakja Illés és Mózes is tanúskodott Jézus mellett: „Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal.” Pétert megragadta a pillanat rendkívülisége és mintegy zavarában, azt mondja: ,,Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat… Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!'' A Táborhegy-i látomás csak jel volt, a teljességhez hozzá tartozott Jézus halála és feltámadása. Csak ennek fényében értelmezhették helyesen mind azt, amit a hegyen megtapasztaltak.
     A Katolikus Egyház augusztus 6-án ünnepli a színeváltozást, melyet III. Kallixtusz pápa emelte ünneppé a nándorfehérvári diadal hálaemlékezetéül. Az összekapcsolás abból ered, hogy az 1456. július 22-i győzelem híre két héttel később, épp augusztus 6-án érkezett a pápai udvarba. E naphoz kötődik a "terménymegáldás" hagyománya. (Mt 17,1–9; Mk 9,2–10; Lk 9,28–36; 2Pt 1,16–19)Transfigurationraffaelo.jpg

Szólj hozzá!

bangha_bela_3_280.jpghttps://youtu.be/WmxlrEdT4Cw

Elmélkedések a Szűzanyáról arról, hogy túlzás-e a katolikus Mária-kultusz?

Bangha Béla tanítása nyomán állíthatjuk, hogy a Jézus Krisztus iránti imádatot és dicsőítést kifejezetten elősegíti a bensőséges Mária-tisztelet!

Szólj hozzá!

»KISIRKA«

Nyisd bárhol, olvasd bárhol!

SZABADÍTS MEG
A GONOSZTÓL

 

Szerkesztette:

Begyik Tibor OCDS

A szerkesztő kiadása (Kézirat)

„Vigyázzatok, mindent előre megmondtam nektek.” (Mk 13,22-23)

Senki se szabadkozzék,
hogy nem hallott, olvasott róla!kisirka2.jpg

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner_545_1.jpg2022.08.06 - Szombat

Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Élet az egyházban – Eucharisztikus kongresszus – NEK 2020 10.15 Szeretetláng 10.30 Párbeszéd – Tükörkép 11.30 Katekézis (ism.) 12.00 Imamaraton - Aparecidai Miasszonyunk – Brazília 12.55 Hírek 13.10 Szentségimádás 14.00 Igeforrás – Bábel Balázs műsora 15.00 Irgalmasság órája

Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol tv. a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klippemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van ! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a műsorom szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kisérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma

Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyan azokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/

Az Apostol tv. közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn megát. Ajánlja másoknak is az Apostol tv műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Számlaszám: 11712004-20338211

APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

Augusztus 5-e: Havas Boldogasszony avagy Szűz Mária római főtemplomának felszentelése

     Eredetileg a Szent Szűz római főtemplomának, a négy patriarchalis bazilika egyikének – Beata Maria Virgo ad Nives, ismertebb olasz nevén Santa Maria Maggiore – fölszentelési évfordulója (440-ben szentelték fel). Az ünnep idővel az egyházban is egyetemessé vált. A Batthyány-kódex naptára pedig Havi Boldog Asszony néven emlegeti.

     A 4. században pestis dúlt Rómában. Liberius pápának (352–366) volt egy álma, miszerint ha templomot épít egy dombra, a pestis el fog múlni. A helyet úgy jelezte az Úr, hogy 432 augusztus 5-én hó esett oda. Ezzel egy időben egy János nevű gazdag, gyermektelen patrícius is álmot látott a feleségével, melyben a Szent Szűz azt kérte, hogy a helyen, melyet másnap hó borít, emeljenek templomot a tiszteletére. A házaspár, értesülve a jelzett helyről – mely a tulajdonukat képezte –, azt nyomban felajánlották Isten Anyjának. A pestis azonnal elmúlt az Örök Városban!

     Augusztus 5-e reggelére hullott havazás helyén fel is épült a Szűzanya szentélye az Esquilinus dombra, melyet Havas Boldogasszony bazilikának is nevezik. A felépített bazilikát Szent III. Szixtusz pápa (432–440) díszíttette remek mozaik képekkel annak emlékére, hogy az Efezusi Zsinat 431-ben hittételként hirdette ki Szűz Mária istenanyai méltóságát. A Szűzanya oldalkápolnájában ma is látható a kép, melyen Liberius pápa az alapkövet ássa a hóban.basilica-santa-maria-maggiore.jpg
     A Bazilika kegyképét (ld. alább!) az ősi római hagyomány szerint Szent Lukács evangelista festette. Nagy Szent Gergely pápa (590-604) egy pestisjárvány idején elrendelte, hogy a képet körmenetben hordozzák körül a városban. Ő maga is részt vett a könyörgő processzióban. A legenda szerint, amikor a körmenet Hadrián hatalmas síremlékéhez ért, angyali hangokat hallottak: Mennyek királyné asszonya, örülj szép Szűz alleluja (innen indul a húsvéti antifóna eredete). Angyalt is láttak, amint pallosát hüvelyébe tette. Ennek a jelenésnek emlékezetét őrzi az Angyalvár névre változtatott mauzóleum.

     A kegykép római tisztelete az Efezusi Zsinat után bontakozott ki, amely főleg Máriának istenanyai méltóságát, továbbá Nyugatnak és Keletnek a Mária tiszteletben való egységét hangsúlyozta. A kegyképről való másolat készítését különleges pápai tilalmak akadályozták. Egyébként, a Santa Maria Maggiore bazilikában őrzik a Betlehem-i Jászol darabjait is (ld. legalul!)

rome_881.jpgSalusPopuliromanicrowned.jpg32317504.jpg

Szólj hozzá!

tre_fontane_banner_545.jpg

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

Imádkozzátok a rózsafüzért!
= Imadkozzatok a rozsafüzert_2.JPG     „A Gyönyörű Asszony” – aki egy Bibliát szorított a melléhez, úgy mintha Szent fiát ölelné gyengéden, így szólt Brunohoz: „Én vagyok aki a Szentháromságban vagyok, a Kinyilatkoztatásbeli Szűz, a Kinyilatkoztatás pedig Isten Szava, mely rólam is hírt ad. Te üldözöl engem, de már eljött a legfőbb ideje, hogy véget vess ennek. Térj vissza a Katolikus Egyház szent közösségébe és kövesd az Evangéliumot!”
     A Szűzanya a pápáról és az Egyházról beszélve egyúttal arra is felhívta Bruno figyelmét, hogy a kinyilatkoztatás nem korlátozódik csupán a Szentírásra, de tetten érhető az Egyház Hagyományában is, amit az Egyház Tanítóhivatala kijelentett és nemzedékről- nemzedékekre átadnak, Krisztus ígéretének megfelelően: „Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra.” (Jn 16, 13); „Először is azt értsétek meg, hogy az Írásnak egyetlenegy jövendölése sem származik önkényes értelmezésből.” (2Pét 1,20) A Szentírás szövegének végleges hiteles értelmezését csak az Egyház Tanítóhivatala adja. A kinyilatkoztatás értelmezésére tehát két forrás áll rendelkezésre, a Szentírás és az Egyház Tanítóhivatala.

     A Szűzanya hangja olyan volt, mint a legfinomabb muzsikaszó, gyönyörű alakja pedig a mennyei szeretet fényének sugarait árasztotta. Mária egy óra és húsz percen keresztül tanította Brunót. Egyfelől személyes, csak Brunót érintő dolgokról, másfelől az Egyház egészét érintő, különösen a papokra vonatkozó ügyekről, valamint a Szentatya részére is hagyott egy külön üzenetet.
     Egyszer csak a Szent Szűz kezével a lábainál heverő fekete reverendára és egy a közelben fekvő összetört keresztre mutatva ezt mondotta: „Ez a jel utal arra, hogy hatalmas egyházüldözések jönnek majd és ennek következtében nagyon sokan kényszerülnek megválni reverendájuktól. Nagyon sok pap kényszerül ledobni. Az összetört feszület az általad összetört családi feszületet is szimbolizálja.
      Isten ellenségei, különösen három dogmát támadnak:
1. Jézus Krisztus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben.
2. A Legszentebb Szűz Szeplőtelen Fogantatását és Istenanyaságát.
3. A pápa csalatkozhatatlanságát.”
      A Szűzanya szavait így foglalhatjuk össze: Te tarts ki hitedben! Ha ez a három dogma él szívetekben, ezt valóságos hitként, szeretetben kell megélnetek. Hozz létre egy új közösséget, egy újabb társulatot, ez az én akaratom. Cselekedetekben éljétek és imádságban erősítsétek a hiteteket. Három kristálytiszta pont ragyogjon előttetek: Az corpuschristi2.jpgEucharisztia, a Szeplőtelen Fogantatás és a Pápa fősége! Imádkozzatok és mindennap mondjátok el a szentolvasót a bűnösök és a hitetlenek megtéréséért, valamint a keresztények egységéért, hogy egy akol legyen és egy pásztor.
      Tudd, hogy földi testem romolhatatlan volt, mert bűn nélkül fogantattam. Isteni Fiam és az angyalok halálom óráján értem jöttek.
      A sátán lángra lobbantja a világban a gyűlölet tüzét, minek következtében az eretnekségek elszaporodnak a világban. Az emberek, de a papok és püspökök közül is sokan hűtlenek lesznek a szent Evangéliumhoz és teret hódit az a hiedelem, hogy minden vallás üdvözít! Ez hatalmas tévedés, mert nincs üdvösség senki másban, csak Jézus Krisztusban! Az egész Földet megrázó földrengések és hatalmas természeti csapások lesznek! Soha nem látott járványok és háborúk fogják súlytani az embereket, mert nem tartanak bűnbánatot. De én minden jószándékot, imát és fohászt a javatokra fordítok, és a bűn szennyezte földdel rendkívüli csodákat művelek, az eltévelyedettek és hitetlenek megtérése érdekében. Mint kértem, a szentolvasót imádkozzátok, melynek óriási az ereje és gyakorlati cselekedetekkel bizonyítsátok a hiteteket! Ettől vagytok keresztények! (folyt. köv)

Előző rész

0

Szólj hozzá!

banner_csod_540.jpgAz első jelenés

laboure katalin őrangyala.jpg     Katalin nővért őrangyala a szentélyig vezette. Oldalt, a másnapi nagymiséhez oda volt készítve a három szék a főpap és segédlete részére. Katalin a kórus felől egyszerre csak selyemruha suhogást hall. A következő pillanatban maga előtt látta a Szentséges Szüzet a középső székben ülve.
Az őrangyal így szólt:
- Íme, itt a Szentséges Szűz!

Katalin, egy szökkenéssel előtte termett és térdre esve kezeit az égi Édesanya ölébe helyezte. Élete legboldogabb pillanatai voltak ezek! 

Laboure első jelenés.jpg

A Boldogságos Szűz beszélni kezdett: - Gyermekem, a jó Isten nagy küldetést bíz reád. Sok szenvedés ér majd, de el tudod viselni annak tudatában, hogy mindezt Isten nagyobb dicsőségéért teszed. Megismered majd a szándékait. Sokat fogsz gyötrődni, amíg föl nem tárod lelki-vezetődnek mindazt a kegyelmet, amelyben részesülsz. Ő majd ellenkezik veled, de ne félj, elég kegyelmet kapsz. Bízzál és ne félj semmit. Látomásaid lesznek, imáidban benső sugallatokat kapsz, de mindenek előtt számolj be minderről gyóntatódnak.

Katalin szótlanul hallgatta és le sem tudta venni szemét a Szűzanya szépséges arcáról, Ő azonban megértette gondolatait.

Laboure_589.jpg- Rossz idők jönnek. Bajok zúdulnak Franciaországra. A trónt megdöntik. Mindenfajta szerencsétlenség az egész világot fel fogja forgatni (ezt nagyon szomorúan mondta a Szűzanya).

Majd balkezével az oltárra mutatva, így folytatta:
Cs.fotel.jpg- De jöjj ez oltárhoz! Itt a kegyelem kiárad mindazokra, akik bizalommal és buzgón kérik. (...) Elkövetkezik az idő, amikor nagy lesz a veszély és az emberek már azt hiszik, hogy minden elveszett. De akkor is veletek leszek, bízzatok bennem! Gyermekem, a keresztet megvetik majd. Földre döntik. Vér folyik az utcákon! Gyermekem, az egész világra nagy szomorúság borul...
- A Szent Szűz szavai majdnem elfulladtak a szomorúságtól. Végtelen fájdalom látszott arcán. A nővér megkérdezte, hogy mit jelent mindaz, amit látott, és Mária mindent megmagyarázott neki. Katalin jó ideig még ott maradt, ám egyszerre csak olyanféle változás ment végbe előtte, mint amikor minden fény kialszik, pedig a gyertyák égtek. Istennek Szent Anyja eltűnt ugyanabban az irányban ahonnan jött.
- Elment! – szólt a fénylő gyermek – és intett, hogy kövesse és visszakísérte az ágyához. Éppen kettőt ütött az óra. Katalin nem tudott többé elaludni az élménytől, hiszen a Boldogságos Szüzet, mint édesanyját érinthette. 
A jelenés két órán át tartott, de a Csodáséremről ekkor még nem esett szó, de a Szűzanya jelezte a hamarosan kitörő forradalom pusztítását és megígérte, hogy Szent Vince Társulatát meg fogja őrizni.
Katalin hallgatott élményeiről. Egyedül gyóntatójával osztotta meg titkát.(A fenti kép - a ma is megtekinthető szék, melyen a Szűzanya ült)

1830. július 27-29-én valóban kitört a forradalom. A három "dicsőséges" jelszó (Szabadság, Testvériség, Egyenlőség), ledöntötte a trónt és véres zavargásokat idézett elő. 

laboure03_32.jpg

catalina_h2.jpg

Meggyaláztak templomokat, kereszteket döntöttek le, szerzetesi közösségekbe törtek be, pusztítottak és erőszakoskodtak. Maga a párizsi érsek is célpontja a gyűlöletnek, ezért kénytelen álruhában elrejtőzni a csőcselék elől. A Lazaristák és a Irgalmas Nővérek rendházai azonban, valami egészen különös módon oltalmat nyertek! Katalinnak többször úgy sikerült "leszerelnie" az erőszakra és zsákmányra éhes félkatonai hordákat, hogy Csodásérmeket ajándékozott nekik, mellyel, mint "zsákmánnyal" távoztak. De azért voltak veszélyes helyzetek is!aladel_jeanmarie3.jpg
Katalin gyóntatója Jean-Marie Aladel atya, a megvalósult események sokkhatására, érdeklődéssel hallgatta a kis novíciát – de anélkül –, hogy a legcsekélyebb jelentőséget is tulajdonítana a látomásainak. A dolgok szó szerinti megvalósulása azonban meggyőzte az atyát. Ám ne higgye senki, hogy az 1830-as véres eseményekkel egyben beteljesedett is a prófécia. A francia nép ugyanis nem tanult az édesanyai szóból, miként az elszenvedett  következményekből sem! Sokszor még elvetemültebb véres megnyilvánulásokkal törtek felszínre a liberális-ateista "szabadság-elvek"! Így volt ez az 1848-50-es, majd az 1871-es kommün során is. Az utcán halottak hevertek, és minden elvetemültségnek és aberrációnak nagyobb sikere volt, mint az Isten felé forduló benső imának. Az Istenanya azonban látta, hogy ez csak a kezdet és gyermekei megmentésére segítő kegyelmeket esdett ki Szent Fiánál. Ilyen a Csodásérem is!milagrosaruedubac.jpg

Szólj hozzá!

CSATKA 7 perc https://youtu.be/O-hK1IvvxrI

Szólj hozzá!

banner_csod_540.jpgLabouré Szent Katalin meghívása

     1830. július 18-ról 19-re virradó éjszaka, mindössze nyolc nappal a "júliusi monarchiának" nevezett újabb véres forradalom kitörése előtt Párizsban csodálatos esemény történt. Labouré Katalin, a Rue du Bac 140. szám alatt álló vincés kolostor növendékét a Szent Szűz találkozóra hívatta az intézet kápolnájába. Néhány hónappal később, november 27-én este fél hatkor pedig egy újabb látomásban megkapta a Csodásérem tervét, s azt a felszólítást, hogy legyen hűséges terjesztője a Csodáséremnek. (Alább a falu és a szülői ház)fainlesmoutiers.jpgszülői ház 1.jpg
     Labouré Szent Katalin 1806. május 2-án született a Közép-Franciaországi Fain-les-Moutiers nevű faluban. Szülei Pierre Labouré és Madeleine Gontartd házasságából húsz év alatt 17 gyermek született, de csak 10 élte meg a felnőtt kort. legyél te az anyám.jpg Katalin a nyolcadik gyermek volt. A család szíve, az édesanya 46 éves korában, hirtelen meghalt 1815. október 9-én, 10 árvát hagyva maga után. A kis Katalin fájó szívvel karolta át a Szent Szűz szobrát, kérve: „Ezután Te légy anyám!” – az elárvult családnak ő lett kis gazdasszonya, munkájához az imádságból merített erőt. Bár egészen húsz éves koráig analfabéta volt, mégis pontosan számon tartotta az éves szükséglet és a gazdaság terményadatait. (Kép: Katalin kemény munkához szokott) katalin_megszokta_a_munkat.jpg

álom szent vincével.jpg   

 

 

 

18 éves korában érezte Isten hívását. Álmában Szent Vincét látta, aki a betegek ápolására buzdította. Sok nehézség után 1830 áprilisában követte nővérét, Lujzát a Szent Vince Szeretet Leányai Társulatba. Jelöltidejét Châtillon-sur-Seine-ben kezdte, de hamarosan felkerült a Társulat párizsi anyaházába. Ekkor kezdődtek a látomásai. 
angyal_hivta3.jpg     1830. július 18-án éjjel fél 12-kor egy 4-5 évesnek látszó, fehér ruhába öltözött fiúcska költötte fel álmából. ,,Jöjj a kápolnába, a Szent Szűz vár reád!'' – szólt hozzá. Katalin a döbbenettől szólni sem tudott. Gyorsan felöltözött, s a fiúcska kíséretében a kápolnába sietett. Őrzőangyala volt.
Katalin nővér nem meri követni a hívást, félt a csalódástól. A gyermek azonban sürgeti:
- Légy nyugodt, mindenki mélyen alszik. Öltözz csak fel!
    Gyorsan öltözködni kezdett. A gyermek az ágya fejénél várta. Szívdobogva elindultak. A gyermek baloldalt haladt. A folyosó gyertyái maguktól felgyulladtak. A kápolna ajtaja is kinyílt. Bent, úgy égtek a gyertyák, mintha éjféli szentmisére készülnének.

(folyt.)

Szólj hozzá!

tre_fontane_banner_545.jpg

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

A jelenés
aprilis 12 tre font.jpg     Bruno Cornacchiola próbálta újra és újra valahogy felvenni a kapcsolatot a gyermekeivel, eléjük állt, de azok nem reagáltak az apjukra, mire ő elveszítve önuralmát sírva fakadt, mint egy gyámoltalan gyermek és felkiáltott: – Mi folyik itt? 
Tehetetlenségében és félelmében karját az égre emelve segítséget kért: – Istenem, csak te tudsz nekem segíteni!
     Amikor e szavakat kimondta, hirtelen két hófehér, áttetsző kezet látott arca felé közeledni. Az ujjak megérintették a szemét fényben.jpgés mintha szeméről valami fátylat vagy hályogot húztak volna le.
Ekkor Brunó átmenetileg rosszul lett, de érzékelte, hogy valamilyen titokzatos fény vette körül. Egy másfajta valóságot tapasztalt, mintha a lelke kiszabadult volna a testéből, vagy legalábbis valamitől nagyon megszabadult volna. Térdre esett.
     Ezzel egyidőben, leírhatatlan öröm és békesség szállta meg, valami olyan gyönyörűség, amilyet eddig sohasem érzett.
     Kisvártatva Bruno visszanyerte rendes látását és észrevette, hogy a különleges fényárból egy fiatal, középtermetű, kreolos bőrű, szemita arcvonású női alak bontakozik ki, akinek gyönyörűségét emberi szavakkal nem lehet leírni.
Virgem da revelação.jpgA Hölgynek mélysötétbarna haja volt, 20-25 évesnek nézett ki és kb. 165 cm magas volt. Mezítelen lábáig érő zöld palástban állt. A palást alatti ruhája tündöklő hófehér volt, rózsaszín övvel átkötve, s az egész jelenséget aranyló sugárkoszorú vette körül. Jobb kezében a Bibliát tartotta mellén, bal kezét is ráhelyezve.
     Első reakcióként Bruno örömében fel akart kiáltani, de nem jött ki hang a torkán. Időközben a helyszínen, csodálatos virágillat áradt.
     Bruno Cornacchiola ekkor a gyermekei mellé térdelve, összekulcsolt kézzel ő is ismételte: „Bella Signora!”. 

A Szűzanya megszólalt és megfedte Brúnót azért, mert üldözte őt, és hogy az eretnekekhez való csatlakozásával, Isten ellenségévé vált. Szeretettel kérte őt, hogy térjen vissza a Katolikus Anyaszentegyházba! Megígérte, hogy áldást és gyógyulást esd ki mindenkinek, aki eljön a jelenési barlangba és meghinti magát e helynek a porával. Buzgó és kitartó imát kért a hitetlenekért.

A Jelenést a gyermekek is látták, de a Szűzanya szavait nem hallották!
     Évekkel később Bruno így mesélte a történetét: „Ha valaki az égi csoda különleges kegyelmében részesült, nem kívánhat semmi mást, mint hogy halála után az örökkévalóságig élvezhesse azt”. Mint elmondta, bizonyára ez a fehér ruhás hölgy volt az, aki a spanyol polgárháborúban egyszer megmentette az életét.

(folyt. köv.)

Előző rész

Szólj hozzá!

316ne_csak_a_rosszat_530.jpg

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner_545_1.jpg08. 05 - péntek

Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Élet az egyházban – Általános kihallgatás Rómából 10.15 Dr. Pákozdi István: Élő liturgia 10.30 Tömördi Viktor: Női karizmák 11.00 Ferencesek – Szerdahelyi Csongor műsora (ism.) 11.25 Szeretetláng 11.40 Nyitott szemmel – Verbiták Magyarországon 12.00 Imamaraton - Rózsafüzér Szűzanya – Dél-Korea

     Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol tv. a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klippemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van ! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a műsorom szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kisérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma

Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyan azokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/

Az Apostol tv. közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn megát. Ajánlja másoknak is az Apostol tv műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Számlaszám: 11712004-20338211

APOSTOLOMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

banner_csod_540.jpgBevezető

Poszt sorozatom összeállításához, az alábbi forrásokat használtam fel: 
1) Dr ANTALÓCZI Lajos: Jelenések, üzenete és a jövő (Kisboldogasszony Plébánia, Eger 2000) 
2) LAURENTIN /René/ : Labouré Katalin élete (Ecclesia, Budapest 1991) 
3) Rendi kiadás: A Csodásérem története, Bp. 1924, Kézirat gyanánt. 
4) http://peterpal.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=171100 
A továbbiakban nem jelzem külön sem a textusok, sem a gondolatiság forrását!

az édesanya 11.jpg     A "MÁRIA-KORSZAK, A VÉGSŐ IDŐK IRÁNYMUTATÓJA" c. poszt-sorozatomat ért elismerések mellett, többek jogos kifogása késztetett arra, hogy mégis bemutassam azt a két "korszakalkotó" üzenetet, amely nagyságrendjéhez képest, kevés szerepet kapott cikkeimben a "végső idők iránymutatójaként". Ez pedig a Csodás Érem átadása (1830), valamint a La Salette-i üzenet (1846). Az előbbi nyitánya az üdvtörténet egy rendkívül fontos szakaszának, amit VI. Pál pápa "Signum Magnum" kezdetű megnyilatkozása nyomán nevezünk Mária-korszaknak. La Salette pedig ennek az üdvtörténeti szakasznak prófétikus "forgatókönyveként" nevezhetünk meg. Személyes nézetem szerint ekkor indult el üdvtörténetünk "befejező" szakasza (amely persze hosszú évszázadokat is jelenthet!). Mert amiként a Messiás Jézus Krisztus megszületésével elkövetkezett az Idők teljessége, akként következnek el a végső idők, vagy közismertebben az "utolsó idők". Ezen történelmi időszak "milyensége" (békéje vagy gyötrelmessége) – nem kevésbé az időtartama –, gyakorta a szabad akaratú emberiségre van bízva. A Szent Szűz, édesanyaként igyekszik gyermekeit óvni a végzetes pusztulástól, ezért kívánja Szent Fia zászlaja alá gyűjteni a megváltott sokakat. (A La Salette-i jelenésről 2015. augusztus 19. és szeptember 20. között találhatnak ismertetést!)

francescan_5.jpg

 
    Az európai forradalmak történetében Francia-országnak szomorú dicsőség jutott. A francia föld forradalmai ugyanis a 18-19. században mind vérengzés, mind egyházellenesség tekintetében kitűntek, mi több példájául szolgált a későbbi istentelen diktatúrák számára! Az azonban csodálatos, hogy minden pusztítás ellenére a nagy hagyománnyal rendelkező francia Egyház virágai, mégis gazdagon pompáztak tovább a 19. század folyamán. Ebben a században élt pl. Vianney Szent János, ebben a században került sor a Csodásérem, La Salette és Lourdes jelenéseire, ebben a században élt Lisieux-i Szent Teréz stb.

veres_kezek2_1.jpg

     A kommün léleksorvasztó "szocializmusait" a büszke Franciaország zúdította Európa népeire és a világra véres forradalmával, mint azonos fának mérgező gyümölcseit! Sajnos, az égi figyelmeztetések és ajánlott "gyógymódok" ellenére (hathatós bűnbánat nélkül) Európa  képtelennek látszik, hogy e súlyos kórból önmagát kigyógyítsa, különösen nem a Szabadság-Testvériség-Egyenlőség egyébként nemes hangzású de hazug szellemiségével! E jelszó, sem külön-külön, sem együtt nem jelenthet gyógyulást mindaddig, amíg nem az evangéliumi értelemben élik és valósítják meg a szabadságot, a testvériséget és az egyenlőséget! Miként is lehetne gyógyír a hazugság atyja által diktált jelmondat, hiszen épp ez la_liberte_guidant_le_peuple.jpga vírushordozó rákfene! A kontinens, vagy az egész világ egyetemes engesztelése kell ahhoz, hogy Franciaország (és az elfertőződött emberiség) megmeneküljön mindattól, ami a Csodásérem-, La Salette és Fatima próféciáiban elhangzott. Talán épp a magyar Szeretetláng, imára és engesztelésre felhívó többletkegyelme – erőt adó kegyelmi hatása – az, amely a "végső megoldást" kínálja! Ó jaj! Mi várható akkor, amikor úgy néz ki, hogy Szodoma és Gomorra vétke eltörpül a mai társadalmi bűnök mögött. Hisz' gondoljunk bele: a francia parlament 331 igen szavazattal 225 nem ellenében 2013. április 23-án véglegesen elfogadta a melegházasság engedélyezéséről szóló törvényjavaslatot. – Még mielőtt valaki rákérdezne, hogy jó-jó "kényelmetlen kérdés", de mi az, ami annyira nagy bűn a "meleg viszonyban"? Nos az, hogy a Teremtés első rendelkezéseinek tagadásával, magát az Istent tagadja meg, hiszen "Isten az embert a maga képmására teremtette, mégpedig férfinek és nőnek, különleges részt adva nekik saját teremtő tevékenységéből és megáldotta őket: Legyetek termékenyek, szaporodjatok (vö Ter 1,27-28). Erre alapul a család, a szeretetben egyesült személyek közössége. Az Újszövetség fényében válik láthatóvá, hogy a család eredeti modelljét Isten szentháromságos misztériumában kell keresni". (II. János Pál pápa levele a Családokhoz; Szent István Társulat Budapest, 9-10)

  . (A képen két Vincés nővér Marie Anne és Vaillotet Odile kivégzésre kísérése.

Kérdés: – Ez a kegyetlenség a Szabadság, az Egyenlőség vagy a Testvériség szellemében történt-e?)

marieannevaillotetodile.jpg

 

Szólj hozzá!

tre_fontane_banner_545.jpg

 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

A gyermekek extázisban
GRUTA EM TRE FONTANE.jpg     A lányka sietve oda is szaladt a barlanghoz és meggyőződött, hogy a barlangban nincs senki. Visszafelé jövet azonban hirtelen térdre esett, összekulcsolta kezeit és a barlang felé nézve ő is elkezdte mondogatni: „Bella Signora!” (Szépséges Úrnő!)
     Apjuk teljesen elképedt és idegesen azt gondolta, hogy a gyermekei tán gúnyt űznek belőle. Magához hívta Carlót, aki még mindig a labdát kereste és megkérdezte tőle:
‒ Miféle játékot űztök ti itt, talán összebeszéltetek?
     Ám a fiúnak csak annyi ideje volt, hogy rávágja: ‒ Nem! ‒ és máris térdre esve, ugyan olyan magasztosan ismételgette „Bella Signora!”
     Cornacchiola ettől már kikészült és ingerülten felkiáltott:
‒ Na most aztán elég a hülyeségből, azonnal álljatok fel! – de a gyermekek meg se mozdultak a szavára.
     Erre aztán dühösen megragadta Carlót és durván fel akarta állítani, de mintha egy több tonnás szobrot próbált volna megmozdítani. Ugyanezt próbálta a másik két gyermekkel is, de ők is mozdulatlanul és mozdíthatatlanul térdepeltek.
     Ez a hihetetlen esemény egészen megrémisztette az apát. Úgy érezte, mintha rontás érte volna a gyermekeit. Azt hitte, hogy talán valami varázsló vagy katolikus pap van a barlangban, aki meghipnotizálta őket.
Kiabálni kezdett, hogy hagyja el a barlangot akárki van is ott, de csak saját hangjának üres visszaverődése volt a válasz.
     Ekkor Cornacchiola berohant a barlangba, hogy öklével űzze ki a rejtőzködőt. A barlang azonban üres volt, poros, ürüléktől mocskos és szemetes. Még egyszer megpróbálta a térdeplő gyermekeket lábra álltani, de lehetetlen kísérlet volt.
TheLostForest.jpg     Kétségbeesésében segítségért kezdett el kiabálni – de senki nem válaszolt. Elkeseredve visszatért a térdeplő gyermekekhez, akik összekulcsolt kezekkel egyfolytában ugyanazt ismételgették, mintha transzban lennének: „Bella Signora! Bella Signora!...”

(folyt .köv.)

Előző rész

Szólj hozzá!

csatka_fejlec_535.jpgCsatka Szép Csillaga

     Csatka – amiként más zarándokhely esetében is –, a széleskörű evangelizáció lehetősége fontos szempont. Sőt, a zarándoklatokban nem csupán egy búcsúalkalmat kell látnunk, hanem sokkal fontosabb az Égi Édesanya lélektani, pedagógiai szándékának kifejeződése a lelkek megérintésére. A Szűzanya ugyanis hívja övéit (egyelőre csak zarándoklatra), ámde a zarándokok magukkal viszik a Boldogasszony áldásos tevékenységének hírét, az együttimádkozás élményét, és amint ezt elmesélik embertársaiknak, ezzel maguk is evangelizálnak!

Csatka jelentős állomása a Mária-Útnak, melynek vízszintes iránya Máriacelltől Csíksomlyóig tart, s ezáltal még több zarándok keresi fel az 74461_280.jpgerdős völgy-tisztáson álló kegykápolnát. Okkal hihetjük, hogy az Istenanyának épp ez a célja!

De lássuk, és magunkban dúdoljuk el annak az éneknek a dallamát, melyet az angyal kért az első csatkai remetétől:

Máriát dicsérni hívek jöjjetek,

Mert ő fogja kérni Fiát értetek.

Üdvözlégy Mária, mondja minden hív,

áldott légy Mária!

Mondja nyelv és szív. 

A csatkai Szentkút történetének tanúsága, hogy nincs emberek közti megbékélés az egyéni bűnbánat, és a bensőséges Mária-tisztelet nélkül!

Ó Csatka Szép Csillaga, Irgalmasság Anyja, könyörögj érettünk,

és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen

(Forrás: internet nyomán)242034f90de3d3b_535.jpg

Szólj hozzá!

315gyermekeim2_530_2.jpg

Szólj hozzá!

tre_fontane_banner_545.jpg

Forrás 1 Forrás 2 

Bruno Cornacchiola teljes szívvel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, és ez volt megtérésének kezdete.

A Tre Fontane-i erdős parkban 2
Bruno's children, Carlo Isola & Gianfranco.jpg     Az árokrézsűn lefelé haladva az apa időnként szólongatta a kisfiút, így kontrollálva, hogy a gyerek ott van, ahol hagyta. Egyik pillanatban azonban már nem hallotta a válaszát, idegesen visszatért a helyéhez. Gianfranco azonban már nem volt ott. Úgyhogy az apa kiabálva kereste a kisfiút a bokrokban és a sziklák között.
Mígnem, idegörlő percek után végre rátalált a kis Gianfrancora, aki térdepelve, összekulcsolt kezekkel nézett a barlang felé, nagy elragadtatással és leírhatatlan örömmel ismételte: „Bella Signora!” (Gyönyörű Asszony).
     A kicsi, szünet nélkül hajtogatta e szavakat, mintha imádkozna valakihez ‒ ő ‒, aki meg se volt keresztelve. „Mit beszélsz te kisfiam? Mit látsz?” – kérdezte az apja. A gyerek azonban nem válaszolt; annyira lekötötte figyelmét a látvány.
     A gyerek furcsa viselkedése idegesítette és aggodalommal töltötte el Brunót: „Hiszen gyermekeimet senki sem tanította imádkozni. Talán valami furcsa játékot gondoltak ki ezek maguknak?” – morfondírozott magában.
‒ Isola! Te tanítottad Gianfrancot erre a „Bella Signora” nevű játékra? – kérdezte lányától.
‒ Én ilyen játékról még nem is hallottam! – válaszolta a kislány ártatlanul, majd hozzátette: ‒ Biztosan ott bent van valaki!

(folyt. köv.)

Előző rész

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása