Ez is csak egy hipotézis lenne? 2
Mottó gyanánt: Sok igaznak hitt dologról derült már ki, hogy beetetés volt,
miként sok összeesküvés elméletről is bebizonyosodott már,
hogy teljesen igaz!
A Baross tériek közül, majd a Corvin-köziekből is kisebb csoportokat küldtek a helyzet felderítésére, akik persze óhatatlanul tűzbe keveredtek a székháziakkal. A pártházból golyószóróval és célzott lövésekkel ritkították a népet, köztük a vöröskeresztes, fehérköpenyes mentősöket is! A Corvin-közből elküldték egyetlen tankjukat (képünk), mely a
pártházzal szemben foglalt állást. Közben azonban a székházból T-vonalon telefonáltak a HM-be, hogy küldjenek harckocsikat a védelmükre, mert megszegve a tűzszünetet, aljas támadás érte őket. Öt darab harckocsi meg is érkezett, ám annyira rosszul voltak eligazítva, hogy a vidéki harckocsizók számára háromnak nem volt világos, hogy melyik is a pártház épülete – így –, mivel abból lőtték a társuknak vélt Corvin-közi tankot, maguk is a pártházat vették tűz alá! Az 5 tank között, akkor még nem volt kommunikáció és bár két HM-es harckocsi "iránymutatásként" elhagyta a terepet, a három továbbra is ott maradt!
Ezzel meg is pecsételődott a Pártház sorsa, harckosi támadásra ugyanis a legkevésbé sem számítottak! Ebből aztán véleménykülönbség bontakozott ki az ávósok közt, akik közben nem csak rendőrruhát öltöttek, de többen a tárgyalások mellett döntöttek, ám ezeket fehér zászlóval kilökdösték a bejáraton, miközben hátba lőtték őket saját elvtársaik! Ezen események a dokumentumfotók alapján is megállapíthatók! Ez olyannyira így volt, hogy a felkelők, mentőt hívattak a sebesült "rendőrökhöz", akik közül többen a kórházban haltak meg, megállapítottan hátulról kapott sérüléseikbe! A kórházi dokumentumok aztán eltűntek!
Ekkor a pártszékház épületébe behatoló fegyveresekre bár kézigránátokat dobáltak, a felkelők mégis felülkerekedtek. A betúduló tömeg az udvaron friss földhányások alatt, arccal lefelé fektetett összedrótozott kezű fiatalok tetemét találta meg, melynek iszonyatában, a karhatalmisták közül néhányat, nyomban meglincselek, de nem mindenkit, további 24 ávóst minden bántódás nélkül bekísértek a Mosonyi utcai rendőrségi fogdába! (Lásd a mellékelt képet! A felvétel a pártházból készült, a felkelők részéről.)
Így a székház összes ávós vesztesége a kórházban elhunytakkal együtt 25 fő (a hivatalos adatok szerint)! A legnagyobb meglepetés azonban az volt, hogy hova tűnhetett a további 101 ávós?! (150-24-25=101)
És itt kezdődik a kazamaták kérdése! A Köztársaság téri pártházból két fő irányba voltak alagutak, egyfelől a Keleti Pályaudvar felől fúrt metróalagúthoz ("2-es metró"), másfelől pedig a Népszínház és Csokonai 14 sarki ÁVH-épület alá, 4-5 emelet mélységben. Közbe voltak az un. kazamaták "T" alakban, melynek egy esetleges kijárata az Erkel színház felé volt (süllyesztő), egy pedig a Gázművek felé. Rejtett elektromos szellőztetője pedig a székházban nyúlt fel a tetőig.
A felkelők nem találták meg a kazamatákhoz vezető lejáratot, mert az nem a pincéből, hanem az első emeleti titkárságról nyílt egy rejtett ajtón! (A kutatásokat lásd alsó képünk!)
Imádkozzunk az áldozatokért! (folyt.)
Készült szóbeszédek és az alábbi források felhasználásával:
1) http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1g_t%C3%A9ri_csata
2) http://www.halas.net/hirek/5624-a-koeztarsasag-teri-pinceboertoenoek-titkai- 

szemben álló békés tömegből igyekszenek rövidú-ton dühödt ellensé-get csinálni, kiprovo-kálni. Nem másért lövettek 1956. október 25-én a Parlament előtt Himnuszt éneklő békés tömegbe és ezért készülődtek egy hatalmas provokációra a Köztársaság téri Pártszékházban is! Röviden: ahhoz, hogy be tudják mocskolni a Szent Forradalmat, iszonyatosan fel kell hergelni a tömegeket, hogy majd "véres rongyként" mutogatható legyen a Nyugat felé: "íme a fasiszta veszély, melyet csak a szovjet csapatok segítségével tudtunk megfékezni"! Talán az egész október 23-i tüntetés, a Rádió előtti – szándékos – fegyveres elfajításával is ezt az aljas célt kívánták elérni, hogy a szovjet csapatok, hazánkban való maradását indokolttá tegyék. Csakhogy csúnyán elszámították magukat! Egyfelől a nép még fegyverrel kezében is fegyelmezett maradt, másfelől az agresszióval szemben hajlandó volt vérét is áldozni, édes Magyar Hazánk szabadságáért! Ráadásul – "fasiszta" – nem volt egy szál se! Így aztán valamit ki kellett találniuk a forradalom bemocskolására, mert a felkelés október 28-i győzelme, a szovjetek megtorpanása, az általuk kért fegyverszünet, halálos rémületbe ejtette a kommunistákat és kiszolgálóikat, családostól! Jóllehet, alaptalanul, bár ők tudták, hogy mi miatt kell félniük!



Az Evangélium így felel: „mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett-e” (2Kor 5,10).
Azok az igen gyászos események, melyek Közép-Európa népeit sújtják, különösen pedig a számunkra oly kedves Magyarországot, amely most egy borzalmas öldöklés vérében fekszik, mélyen megrázzák atyai lelkünket. De nemcsak a mienket, hanem bizonyára mindazokét, akik számára drága értéket jelentenek a civilizáció jogai, az emberi méltóság és szabadság, amely kijár egyénnek és nemzetnek egyaránt. Apostoli hivatalunkból fakadó tudat ösztönöz bennünket ezért arra, hogy sürgető felhívással forduljunk hozzátok Tisztelendő Testvérek és a rátok bízott nyájhoz, hogy testvéri szeretettől csatlakozzatok hozzánk, könyörögjünk az Istenhez, esdjük ki Tőle, Akinek kezében van a népek sorsa és vezetőinek nemcsak hatalma, hanem élete is, – hogy legyen vége a hatalmas vérontásnak és ragyogjon fel végre az igazi béke, amely igazságon, szereteten és igazi szabadságon alapszik 

Helikopter hozta a keresztet a magas csúcsra 













.jpg)





.jpg)













.jpg)









673. Amíg élsz, életeddel és tetteiddel tégy tanúságot Szent Fiamról, szóban és írásban hirdesd Örömhírét – akár alkalmas, akár alkalmatlan –, mert majd azok vádolnak Isten előtt a legjobban, akiknek nem szóltál, jóllehet számtalanszor megtehetted volna!.jpg)




636. Az életed rövid és vedd megtiszteltetésnek, ha Isten, még tűnő napjaid közben is kér tőled valamit!




Ez az az város, ahova szintén élelmiszert csempésztünk be. Az ISIS visszaverte a Peshmergát (kurd fegyveres erők) és jelenleg 10 perc távolságra vannak attól a helytől, ahol a csapatunk dolgozik. Ezrek menekülnek Erbil városába. Az ENSZ evakuálta az csapatait Erbilből. A mieink változatlanul ott vannak és ott is maradnak. Az imatámogatásra feltétlenül szükségünk van.







.jpg)
Fontos látnunk, hogy az Egyháznak ebben a törvényében nem nőellenességről, a férfijogú társadalom valamiféle csökevényéről van szó, hanem Istentől adott feladatokról és hivatásokról. Kezdettől fogva a férfi dolga a szentély őrzése és szolgálata, míg a nő mint anya maga az élet szentélye. Sőt amióta Isten angyala meglátogatta Názáretben a Szent Szüzet és tudtára adta, hogy Isten egyszülött Fiát fogja méhében hordozni, kimondhatjuk, hogy az anyaméh Isten legkiváltságosabb szentélye itt a földön. Ezért a nő hivatása, a testi-lelki anyaság – legalábbis egyenrangú – a papi hivatással, amely viszont a férfiak osztályrésze.
A nők a szeretet ingyenességének tanúi, az ember teremtésében Isten társai, a megtestesülés lehetőségének átérzői. A nő hatalmas méltósága és kiváltsága, hogy saját testéből táplálhatja a kis újszülöttet, majd pedig odateheti az ételt a család asztalára. Ez nem alacsonyrendű munka, hanem az élet szolgálata, királynői feladat, hiszen az Úr Jézus ezt mondja: „Én vagyok az élet kenyere.” Nem kevésbé fontos az anya szerepe a gyermekek vallási fejlődésében.

G. K. Chesterton (1874–1936): Anglikán író, irodalom kritikus, újságíró, közgazdasági, politikai és társadalom elemző, szónok, humo-rista és költő. Élete során egyre inkább azonosult a katolikus szelle-miséggel, elhatárolódva a protestáns individualista szemlélettől. 1922-ben lépett a Katolikus Egyházba. A végső ok saját szavaival, ez volt: „hogy megszabaduljak bűneimtől”. Illetve, ahogy, az áttérését elfogadó bencés Rice atya mondta: „Az Egyháznak a bűnnel szemben történő eredményes fellépése miatt”. Nem sokkal később felesége is követtte példáját.
Gyakorlatilag valamennyien a pogányságért hagyják el. Dolgokért, nem elméletekért hagyják el; és ha vannak elméleteik, azok néha futurista elméletek, de valójában sohasem a protestantizmus teológiai elméletei. Nem azt mondom, hogy a sörért és a tekebábukért hagyják el a katolicizmust, mert a katolicizmus sohasem vette el a kedvet ezektől az intézményektől, ahogy azt néha a protestantizmus tette. Azért hagyják el, hogy vígan éljenek... Tudom, az öreg racionalisták azt hangoztatják, hogy értelmük akadályozza meg a hithez való visszatérésüket, de ez nem igaz: ez már nem az értelem, hanem inkább a szenvedély... Ők úgy érzik – nem ok nélkül –: az a tény, hogy elkötelezik magukat a katolicizmussal szemben, felelősségvállalást jelent, mely állandóan zablaként működik.” (A katolikus Egyház és a megtérés) 





A feladat szinte azonnal világossá vált: Weider hadat üzent az egyik legnépszerűbb magazinnak, a Cosmopolitannek. „Azzal, hogy 18–19 éves színésznőket tesznek a címlapra, a tizenéves lányokat célozzák. A Cosmót legtöbben ártalmatlan női divatmagazinnak tartják, pedig nem az. A lényege az, hogy egészen fiatal kortól nyomatja a szexet a kislányoknak, mégpedig olyan módon, ami kimeríti a pornográfia fogalmát. Ez nagyon ártalmas a 13–14 éves lányokra.”
Sixx sikeresen részt vett egy alkoholelvonó-kúrán, kibékültek, de 2006 áprilisában megint szakítottak, hogy végül 2007-ben elváljanak.




Egyenlőség? „Hogyan lehet az, hogy egy férfi házasságot köthet egy másik férfival, ugyanakkor nem köthet házasságot két nővel? Márpe-dig, ha tényleg egyenlőséget akarunk, vajon miért nem vonatkozik az un. 'egyenlőség' arra az unokahúgra is, aki igazán szívből szereti a nagy-bátyját?” – mutatott rá a libe-rális érvelés következetlensé-gére. 


I. A testi-lelki alkalmasság.
A fenti bölcselmények az "Útravaló a HIVATÁSRÓL, HÁZASSÁGRÓL ÉS A CSALÁDRÓL" c. kiadványvból valók! Szerkesztette: Begyik Tibor OCDS


A feministák és az abortusz támogatói által fennen hirdetett „abortuszhoz való jog" végső soron a szexuális kielégülés eszközeivé, vagyis rabszolgákká teszi a nőket – figyelmeztet a nők elleni erőszakkal foglalkozó szakember.
„A művi terhességmeg-szakítás feltételeinek könnyítése az emberi kapcsolatokat is befo-lyásolja – folytatta az előadó. – Ha a férfi tudja, hogy a magzatelhajtás egy-szerű, nemkívánt terhesség esetén könnyebben elhagy-ja a nőt, hiszen tudja, hogy partnere egyszerűen el tudja vetetni a magzatot. A nők egy része ugyan képes ellenállni és elutasítani a művi terhességmegszakí-tást, az abortusz legalizá-lása ördögi kör, amiből sokan mások nem tudnak kitörni. Az 'abortuszhoz való jog' azon jogi fogalmak közé tartozik, amelyek látszólag 'felszabadítanak', valójában azonban mélységesen egyenlőtlen helyzetbe hozzák, s ily módon veszélybe sodorják a nőket” – idézi a szakembert a CNA. (Magyar Kurír)
A cikk szerzői, 
Egy szó, mint száz: a családi nevelésnek – mindkét NEM számára – óriási (lenne) a feladata és ennek pozitív, gyakorlati hozadéka a jövőre! Az unalom és a rossz társaság, kész csapás! Azok a lányok, akik édesapjuktól elismerő szavakat kaptak nőiességüket illetően később, stabilabbak a társkeresésben, mert pszichésen nem az állandó „visszaigazolásban” értékelik magukat. És ez a lényeg! Ugyanez érvényes a fiúkra is, akiknek férfi voltát nem ahhoz mérik, hogy "hány csaja volt" és milyen "body-s", hanem ahhoz, hogy milyen tervei vannak a családalapításra, és ezért hány szakmája, iskolája van, egyszóval: mit tud értékben felmutatni. Mert sajnos a gáláns, lovagias viselkedés visszaszorulóban van, a válság végét egyelőre nem látni, ám mégis konkrétan...


