Sziénai Szent Katalinnak ebben az időben egyik unokabátyja, Della Fonte Tamás volt a gyóntatója, aki a házuknál nevelkedett mint árva gyermek, majd domonkos lett. Híre kelt, hogy Katalin rendkívül jó tanácsadó, Isten dolgairól sokkal többet tud, mint a tudósok, és csodatevő ereje van! Kezdték keresni az emberek, kialakult körülötte egy tanítványi kör, melynek tagjait ő maga a ,,családom'' névvel illette. Természetesen ellenségei is támadtak, ezért a domonkos rend 1374. évi általános káptalanja elé idézték Firenzébe, hogy kivizsgálják a tanítását és életét. A vizsgálat során kifogástalannak találták, engedélyezték további tevékenységét, s gyóntatónak és lelki vezetőnek Capuai Rajmundot rendelték mellé.
     Rajmund ettől kezdve, leszámítva Katalin életének utolsó öt hónapját, állandóan mellette volt. Amikor visszatértek Sziénába, pestis tört ki a városban. Katalin életét is kockára téve felebarátait ápolta, bátorította, olykor csodával gyógyította a betegeket. S közben már levelezni kezdett a béke és a keresztes háború ügyében városokkal és egyes emberekkel, tanította a közelben és távolban lévő gyermekeit és tanítványait.
     1375-ben meghívták Pízába, ahol április 1-én a Szent Krisztina-templomban Krisztus megajándékozta stigmáival, melyek Katalin kérésére láthatatlanok maradtak. Benső csodának szemtanúi is voltak. Később Katalin maga mondta el, hogy a Megfeszített Krisztus sebeiből vérvörös fénysugarak indultak ki és tartottak keze, oldala és lába felé. Akkor ő – hogy a feltűnés kísértéseit elkerülhesse – azt kérte, hogy a sebeket kívülről ne lehessen látni. És az Úr meghallgatta, mert a vérvörös sugarak fehérré váltak, és úgy fúródtak a testébe. Attól kezdve a sebek gyötrelmét Katalin haláláig szenvedte.
     Júniusban tért haza Sziénába, ahol megtérítette Niccolo Tuldót, akit kémként halálra ítéltek. Katalin szavai hatására az ifjú meggyónt, megáldozott és olyan békével fogadta a halált, mint egy szent. Csak annyit kért, hogy Katalin legyen mellette a vesztőhelyen. Ebben az évben írta első levelét a pápának, XI. Gergelynek.
     A következő években fölsorolhatatlan a csodálatos megtérések, kibékülések, gyógyulások száma, miközben Katalin fáradhatatlanul harcolt a pápa Rómába való visszatéréséért és a keresztes háború megszervezéséért. A helyzetet azonban nagyon súlyossá tette az észak-itáliai városok lázadása a pápai legátusok ellen. Firenze egy olyan város-szövetséget akart létrehozni, amely fegyverrel támadt volna a pápai államra. 1376-ban XI. Gergely interdiktum alá vetette Firenzét megátal-kodottsága miatt. A meg-riadt vezetőség akkor megkérte Katalint, men-jen el Avignonba és köz-vetítsen békét a pápa és a város között. Katalin, tanítványai egy részével útra is kelt, s június 18. és szeptember 14. között három hónapot töltött Avignonban a pápával tárgyalva és levelezve. A firenzeiek küldöttsége azonban nem a megegye-zésük szerint kezdett tárgyalni a pápával, s a kibékülés ügye meghiúsult. – /Forrás: Katolikus szentek története, Horváth Mária szerkesztésében/  Felhívom kedves Olvasóim figyelmét, hogy július 3-tól, részleteket közlök Szent Katalin Dialógusából, 13 részben! 

Igazság Tükre – Könyörögj érettünk!

(Litánia itt!)

 Elmélkedés: – Szűz Mária az isteni kegyelmek visszatükrözője. Ha Őrá tekintünk megigazulunk! ‒ 

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

     (Szent Katalin élettörténetének folytatása.) Ettől a látomástól a kis Katalin megváltozott. Imádságos élete elmélyült, és minden emberi segítség nélkül, csak a Szentlélek irányításával kezdte gyakorolni a régi remeték vezeklését, böjtjét, imádságait. Lelke oly gyorsasággal érett, hogy hét éves korában, kiválasztva egy rejtekhelyet, ahol senki sem zavarhatta és nem is hallhatta meg, hangosan kimondta fogadalmát. Térdre hullva, nagy áhítattal így imádkozott a Boldogságos Szűzhöz:

»Ó, Boldogságos és Szentséges Szűz, aki az összes asszonyok között elsőnek szentelted magad Istennek azzal, hogy örök szüzességet fogadtál neki, és Ő annyira kedvelt téged, hogy Fiának Anyjává tett; határtalan jóságodhoz folyamodom, és kérve kérlek, ne érdemeimet nézd, és ne gyöngeségemre tekints, hanem légy hozzám annyi kegyelemmel, hogy jegyesemül adod nekem Őt, kire szívem-lelkem minden erejével vágyakozom, a te szentséges Fiadat, a mi egyetlen Urunkat, Jézus Krisztust. És én megígérem Neki és Neked, hogy soha más jegyest nem engedek magam közelébe, hanem szüzességemet a magam gyöngeségében sértetlenül megőrzöm neki mindörökké!«

Az imádság, amelybe fogadalmát foglalta, mutatja, hogy részéről ez nem meggondolatlan gyermekjáték volt, hanem a leendő szent komoly megnyilatkozása.
     A család mindezt – ha egyáltalán látott belőle valamit – nem vette komolyan, s amikor Katalin elérte a tizenkettedik évét, kezdték fölkészíteni a házasságra. Katalin tiltakozott, de nem lázadt föl, hanem Jegyeséhez menekült. A család – látván hajthatatlanságát – zaklatni kezdte, remélve, hogy kiverik fejéből jámbor ,,rögeszméit'': egész nap dolgoztatták, a legalantasabb szolgálatokat végeztették vele, s összeesküdtek, hogy sohasem hagyják, hogy egyedül legyen. Ő türelemmel viselt mindent tizenhat éves koráig. Ekkor közölte övéivel, ha kell, levágja saját orrát, ha kell inkább elmegy otthonról, de szándékát, fogadalmát nem másítja meg. Látva eltökéltségét, az édesapa hatására a család elfogadta szándékát.
     Katalin alázatból nem akart kolostorba lépni és nem is lett soha apáca. A Sziénában élő domonkos harmadrendi nővérek (mantelláták) között akarta szolgálni Isten dicsőségét és felebarátai üdvösségét. A nővérek azonban elutasították a kérelmét azzal, hogy ők csak özvegyeket vesznek föl, a fiatal lányoktól félnek, mert botrányt hozhatnak rájuk. Katalin ennek ellenére – mivel egy látomásban Szent Domonkostól ígéretet kapott, hogy magára öltheti a Bűnbánó Nővérek ruháját – változatlanul kitartott kérése mellett, s végül a nővérek befogadták.
     Ez 1363-ban történt. Katalin ekkor visszavonult házuk egy pinceszerű zugába, amit a cellájának nevezett. Csak a templomba ment ki, a gyóntatóján kívül senkivel sem beszélt; egyébként a cellájában vezekelt, imádkozott, böjtölt és virrasztott. Ágya nem volt, a feje alatt egy kő volt a párna. Elhagyta a húst, aztán fokozatosan a többi eledeleket is, s csak kenyeret és zöldségféléket evett; élete végén pedig csak az Eucharisztiából élt, Őbelőle táplálkozott.
     Három éve tartott már ez a teljes magány, sok-sok imádsággal és az erényért vívott harccal, amikor Krisztus megjelent Katalinnak: gyűrűt húzott az ujjára (melyet kizárólag csak Katalin látott állandóan), és eljegyezte magával. E misztikus eljegyzést követően pedig az Úr kiszólította őt magányából és elküldte az emberek közé, a béke és az igazság angyalának. – /Forrás: Katolikus szentek története, Horváth Mária szerkesztésében/ (folyt.)

Hűséges Szűz – Könyörögj érettünk!

(Litánia itt!)

Elmélkedés: – A Názáreti Szűz hitt Isten Szavának és maradéktalanul hű maradt hozzá, példájául minden népnek. ‒ 

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Gyermekkora
     A 14. században az egyetemes Egyház két nagy bajtól szenvedett, melyek elcsúfították és meggátolták a Krisztus felé vezető úton. A római pápa hetven éven át a franciaországi Avignonban élt, s mivel egymás után hétszer francia pápát választottak, a pápaságot politikai érdekeknek szolgáltatták ki. A másik nagy baj az egyre fenyegetőbb török veszedelem volt, amely Palesztinában már a szent helyek pusztulásához vezetett, és világosan látszott, hogy a törökök terjeszkedésének csak fegyverrel lehet útját állni. Ezekhez társult még Itáliában a városállamok harca a pápai állam, a császár és egymás ellen.
     Ebben a zűrzavaros században született egy leány, aki férfiakat megszégyenítő elszántsággal és erővel imádkozott, vezekelt és harcolt Krisztus Menyasszonyáért (az Egyházért) és a 'földi Krisztusért', ahogy ő a Pápát nevezte.
     Sziénai Szent Katalin életraj-zát egy olyan ember írta meg, aki legbensőbb titkait is ismerte: Capuai Boldog Rajmund domonkos szerzetes, később általános rendi magiszter. Hat éven át állt mellette mint gyón-tató és lelkivezető, mégpedig Katalin életének utolsó hat évében. Az életrajzot a szentté avatás érdekében, 1385-1395 között írta.
     A kritikus olvasóban fölme-rülhet a gondolat: vajon hite-lesnek tekinthető-e Rajmund tanúságtétele? Vajon nem egy elfogult, jámbor, öreg szerze-tesről van szó csupán, aki már a rend szempontjai miatt is min-dent elkövetett lelki gyermeke életszentségének bizonyítása érdekében? – Ha csak maga Rajmund tanúskodnék, talán jogos lehetne ez a föltételezés. Ő azonban fejezetről fejezetre – mert ismerte az embert – megnevezi azokat a tanúkat, akiktől a leírt anyagot hallotta, és gondosan megjelöli a tényeket, melyeket ő maga látott, elkülönítve azoktól, melyeket Katalin beszélt el neki vagy más szemtanúktól hallott. Ez utóbbiakat mindig név szerint említi, kezdve az édesanyján, Lapa asszonyon. Sziénai Szent Katalin személye történelmi tény, rendkívüli (tanulás nélküli) tudásával és diplomáciai érzékével, nem véletlen, hogy az "egyházdoktori címre emeltetett"!
     Ettől, a nagy körültekintéssel dolgozó ,,krónikástól'' tudjuk a következőket:
A sziénai Benincasa Jakab kelmefestő mes-ter és felesége, Lapa asszony házassága rendkívül termékeny volt: huszonöt gyermekük született. Utolsó gyermekeik ikrek voltak, két kislány, de egyikük, akit Giovannának kereszteltek, születése után hamarosan meghalt. A másik kislány Katalin volt, akit Lapa asszony jobban szeretett a többieknél (talán mert a legkisebb gyermek volt és sokáig tudta szoptatni).
     Katalin egész kicsi korában a nagy család és a széles rokonság kedvence lett. Már három éves korában megmutatkozott, hogy Istennek különleges tervei vannak e gyermekkel, akin a jámborság szokatlan jelei látszottak. Szokása volt például, hogy a lépcsőt járva minden egyes lépcsőfok előtt elmondott egy Üdvözlégyet, sőt olykor levitálva haladt fel a lépcsőkön! Hat éves volt, amikor az első látomásban részesült: a domonkosok temploma felett -- ez a templom a házuk közelében állt, és Katalin nagyon szerette -- megjelent neki Krisztus főpapi ruhában. A kíséretében Katalin fölismerte Szent Pétert, Szent Pált és Szent János evangélistát. Az Úr Krisztus jóságosan rámosolygott, majd megáldotta. – /Forrás: Katolikus szentek története, Horváth Mária szerkesztésében/ (folyt.) 

     Teljes nevén Montforti Grignon Lajos Mária 1673. január 31-én született a bretagne-i Montfort-la-Cane-ban (ma: Montfort-sur-Meu). Apja kispénzű jegyző volt, akinek húsz évi házassága alatt 18 gyermeke született. Lajos a legidősebb volt az életben maradt testvérek közül.
      Apjától örökölte annak heves vérmérsékletét, ezért már egészen kis korától gyakorolta az önuralmat.
      Húszévesen, a középiskola befejezése után, kiváló ajánlásokkal elindult Párizsba, hogy teológiát tanuljon. Útközben egy koldusnak odaadta kabátját, egy másiknak a pénzét, egy harmadikkal pedig ruhát cserélt, majd térden állva megfogadta, hogy életében nem kíván birtokolni semmit, és egészen a gondviselésre hagyatkozik.
A szakadt, istállószagú fiút ezek után nem fogadták be a Sorbonne-on, hanem egy kisebb papneveldébe irányították. Ez viszont szerencse volt, mert ez a közösség mentes volt a janzenizmus és a gallianizmus eretnekségeitől, ezért Lajos ezt a tiszta közeget isteni jutalomnak tekintette.
     Elöljáróinak engedélyével szeminarista társaiból elkezdte szervezni a „Jézus rabszolgái Máriában” társulatot. Kiváló beszédkészsége ellenére zárkózott és hallgatag volt, mivel a világi társaságban képtelen volt feltalálni magát.
     Rendkívül szigorú időbeosztással naponta négy órát imádkozott, kettőt olvasott, kettőt (!) aludt, a többit tanulással töltötte. Engedelmességét és önmegtagadó, áhítatos lelkületét rendszeresen félreértették, szavait félremagyarázták, ezért többször is megrótták nyilvánosan, ám a büntetéseket sértődés nélkül, „Áldott legyen az Isten!” felkiáltással fogadta.
     1700. június 5-én, 27 éves korában szentelték pappá. Mindenképpen „máriás pap” akart lenni, fő célja a papokból álló Mária Társasága missziós rend létrehozása volt. A domonkos harmadrend tagja lett; tanításainak középpontjába a keresztre feszített Jézus alakját és a rózsafüzért állította.
„A rózsafüzér a legbiztosabb és leghatékonyabb eszköz nagy kegyelmek elnyerésére. Semmiféle nagy dolgot sem valósíthat meg az ember, ha nincs mögötte támogató imaháttér!” ‒ vallotta, és betegek egy kis csoportját gyűjtötte maga köré, hogy imáikat és szenvedéseiket felajánlva esdekeljék ki Isten kegyelmeit a földre. Ők voltak a Bölcsesség Leányai, akik vezetője egy vak asszony lett. Az eladó sorban levő lányoknak megalapította a Szüzek Társulatát, külön lelkigyakorlatokat tartott nekik.
     „Tökéletes Mária-tisztelet” című munkája híven tükrözi, hogy a reformáció terjedésének korában Mária palástja alá akarta összegyűjteni a hívő népeket, hogy megóvja őket a tévtanításoktól. Rendkívül sikeres hitszónok volt, akinek lelkigyakorlataira tömegek tódultak. Sikereivel sok ellenséget szerzett magának, az egyházban mind többen nézték féltékenyen népszerűségét: a janzenisták és a reformátusok egyaránt megpróbálták munkáját ellehetetleníteni, mi több, több alkalommal is meggyilkolni! Írásait, értekezéseit el kellett rejteni.
     Évekig egy kórház lelkipásztoraként dolgozott, de elbocsátották és évekig megalázó szegénységben nyomorgott egy fagyos, lépcső alatti odúban, ahol a bencés nővérek látták el élelemmel. Lelkigyakorlatait betiltották ‒ sőt, később már azt is, hogy misét celebrálhasson. Hatalmas, lejárató rágalomkampányt indítottak ellene. Mindez nem keserítette el, sőt szíve telve volt örömmel, mert a máriás lélekkel felajánlott szenvedést mérhetetlen értéknek tartotta.
     Felkereste Avranches püspökét, hogy felajánlja neki szolgálatait, ám az egyházmegyéjében mindenféle papi tevékenységtől eltiltotta. Végül egy mérgezett leves okozta legyengülését, majd lassú halálát 1716. április 28-ban, Saint-Laurent-sur-Sèvre-ben. Sírja is itt található.
     1888-ban avatták boldoggá, 1947-ben szentté (XII. Piusz pápa).
     Ünnepe április 28.

Forrás: A szerkesztő Szűz Mária Apostola c. könyve.

Irgalmas Szűz – Könyörögj érettünk!

(Litánia itt!) 

Elmélkedés: – Szűz Máriának az utolsó időkben mindinkább előtérbe kell lépnie irgalmassággal, erővel és kegyelemmel, hogy a szegény bűnös-, eltévelyedett gyermekei megtérjenek és visszataláljanak az Anyaszentegyházba. Isten Anyja, erővel és hatalommal lép fel Szent Fia ellenségei ellen, a megátalkodott bálványimádók-, a szakadárok-, istentelenek- és az Antikrisztus szálláscsinálóival szemben, akik félrevezetik a választottakat, hogy elbuktassák őket. Mária azért jön, hogy fia Jézus Krisztus irgalmasságát, mielőbb kiárassza a világra!  (Vö. Grignon TMT 50/f) – 

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Nagyhatalmú Szűz – Könyörögj érettünk!

(Litánia itt!)

 Elmélkedés: – Isten akaratából, Mária szeretettől lángoló Szívén mennek át azok a kegyelmek, amelyek hivatva vannak minket krisztusivá formálni, amiként meg is teszi ezt a benne bízókkal! ‒

 Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Dicsérendő Szűz – Könyörögj érettünk! 

(Litánia itt!)

Elmélkedés: – „Áldott vagy te az asszonyok között” (Lk 1,42), akit „boldognak hirdet minden nemzedék” (Lk 1,48), mely szó szerint be is teljesedett, hiszen Őt dicsőítik az egyházi év ünnepei! ‒ Máriát dicsérje lelkünk, Máriát dicsérje szánk. ‒ 

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Benedek Elek
Húsvéti ének (részlet)                                                                                                                     

Gyermekkoromnak szép emléke,
Köszöntelek, húsvét vasárnap!
Száll a szívemre égi béke
Ünnepén a Feltámadásnak.

Szárnyakat öltve száll a lelkem,
Ujjongva száll, gyors szárnyalással...
Ím, ott vagyok az ősi telken,
S zsebem tele piros tojással!

(...)

Hej, ha még egyszer, bár csak egyszer
Láthatnám édes jó anyámat,
Amint fejemre új kalapot tesz fel
S megsimogatja új ruhámat!

Hej, ha még egyszer, bár csak egyszer
Kántálhatnék piros tojásért!
Hálát adnék ezért ezerszer,
S feledném mind, ami csapás ért.

Hej, ha még egyszer... Vége, vége...
A napjaim lassan lejárnak...
Gyermekkoromnak szép emléke,
Isten veled, húsvét vasárnap!

Forrás: http://www.irodalmijelen.hu/2017-apr-15-1121/feltamadas

Tisztelendő Szűz – Könyörögj érettünk! 

(Litánia itt!)

Elmélkedés: – A rózsafüzér imádsága nélkül nincs Mária-tisztelet. Mária-tisztelet nélkül nincs bensőséges keresztény hit. Keresztény hit nélkül nincs BÉKE! ‒ 

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Nagyokosságú Szűz – Könyörögj érettünk! 

(Litánia itt!)

Elmélkedés: – Máriában tökéletes fokon megvolt az okosság, a megfontoltság, a mérlegelés, a türelem és a hálaadás, melyek az összes erények alapja és koronája. ‒ Szűzanyám, adj nekünk tisztánlátást és üdvös mértéket! ‒

 Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Prágai Szent Adalbert (956-997)               

A cseh származású Szent Adalbert szülei fogadalmat tettek, hogyha megszűnik gyermekük rossz egészsége, akkor felajánlják Istennek. Adalbert fiatalon lett Prága püspöke, de 988-ban otthagyta a helyét, mert hiábavalónak látta lelkipásztori munkáját az adott körülmények között. Eredetileg Jeruzsálembe készült, de Rómában megállt, ahol négy éven keresztül visszavonult életet élt egy kolostorban. Visszatérésekor Magyarországon Szent István királyt ő részesítette a bérmálás szentségében. Maga többször járt Géza fejedelem udvarában, s szívélyes kapcsolatot alakított itt ki. Adalbert társai, tartva III. Ottó ellenpártjának bosszújától, Magyarországra jöttek, ahol Pannonhalmán Géza fejedelem, majd Szent István támogatásával monostort építettek. Szent Adalbertet 997-ben miseáldozat közben ölték meg a pogány poroszok, akik közé téríteni ment. Több lándzsaszúrással kivégezték, majd lefejezték. Testét előbb a gnieznoi katedrálisban, majd 1036-ban Prágában temették el. ( Forrás )

Kerekes Károly O.Cist atya, a budai kapucinusok templomában 1991. február 13-án elhangzott beszéde (részletek)! Rendkívül aktuális!

     Harmadik fő kérdésünk, hogy miért és hogyan engesztelő zarándoklat ez a mostani? – (...) Ha kihívóan akarnám megfogalmazni a választ, úgy is mondhatnám: úgy lesz igazán engesztelő ez a fatimai zarándoklat, ha gyökeres elhatározást teszünk, hogy akik itt, a mi Urunk Jézus Krisztus által is középpontba állított áhítatgyakorlatokat – melyet a hamvazószerdai evangélium is lelkünkre köt –, vagyis az imádságot, a böjtöt és az alamizsnálkodást legalább olyan komolyan vesszük, mint a hívő mohamedán testvéreink. És itt hangsúlyozom, hogy nem a hatalmi hóbortban szenvedő, elbizakodott vezetők, hanem az egyszerű hívő mohamedán testvéreink. Mert azok bizony halálosan komolyan veszik. És ebben minekünk, keresztényeknek van mit tanulnunk a tiszta szívű egyszerű hívőktől.
     A fatimai kis látnokok úgy vették az égi üzenetet, hogy sokat kell imádkozni, böjtölni és alamizsnálkodni, hogy megmeneküljön az emberiség a fenyegető pusztulástól.
Mindenek előtt tehát imádkozni. Az imádságok közül is kiemelkedően a szentolvasót ajánlotta a jelenés. Azt az imádságot, amelyet már a lourdesi üzenetben is kiemelkedő mennyei buzdításként vettünk több mint egy félszázaddal előbb. Ez a csodálatos imádságfüzér magában foglalja hitünk legalapvetőbb igazságait. És ha ezek megvallását Jézus Anyjának engesztelő imádságával egyesülve végezzük, lehetetlen, hogy meghallgatásra ne találjon a minket végtelenül szerető, irgalmas Isten előtt. Hiszen Szűz Mária a mi Krisztusba öltözésünk folytán a mi Anyánk is.
     Itt hadd emlékeztessem a testvéreket egy középkori legendára, bizonyára ismerik.
Nagy veszélybe kerülvén egy fiatalember a Boldogságos Szűz képe elé járult, és ismételgette az "Üdvözlégy, Tenger-Csillag (Ave Maris Stella) himnusz egy sorát:
     "Mutasd meg, hogy Anyám vagy, mutasd meg, hogy Anyám vagy!"
Egyszer csak hallja a Mária-szobor ajkáról:                                                               "Mutasd meg, hogy fiam vagy, mutasd meg, hogy fiam vagy!"
Ez a legenda arra figyelmeztessen minket, hogy minden erőnkkel mutassuk meg mindenekelőtt buzgó imádságunkkal, különösképpen a szentolvasó imádkozásával, hogy valóban Mária fiai, Mária leányai vagyunk. Akkor lehetetlen, hogy meg ne hallgasson minket az Úr! – Természetesen az imádságon kívül nagyon komolyan kell vennünk a böjtöt és az alamizsnálkodást is. A mai keresztények jórésze sajnos, már leszokott a komoly böjtölésről. Igaz, a pénteki böjtöt mint hústól való megtartóztatást át lehet váltanunk imádságra és jó cselekedetekre. De ne felejtsük, a böjt nem egyedül a hústól való megtartóztatást jelenti. A böjt a gyomrunkon való uralmat, az evésben való komoly önfegyelmet jelenti. Mint ős-szüleinknél a Paradicsomban. Ott sem a hústól való megtartóztatásról volt szó, hanem egyféle gyümölcstől való önmegtartóztatásról.
     Böjtölnünk lehet és kell az édességekben, az élvezeti cikkek (kávé, tea, gyümölcs, dohány, szeszesital stb.) használatában is. (...) Ugyanúgy nem szabad megfeledkeznünk az (...) irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek gyakorlásáról. Jézus szavai szerint ez dönti majd el, hogy az utolsó ítéleten az ő jobbjára kerülünk-e az örök boldogságra, vagy baljára, az örök gyötrelemre a kárhozatba. Erről van szó végeredményben a mi (...) fatimai Mária-zarándoklatunkon, különleges ájtatosságunkon.
     Áldottak és boldogok, akik ezt megértik, szívükbe fogadják, és meg is tartják!
Százszor, ezerszer és százezerszer áldottak és boldogok, akik ezt Jézus Anyjával együtt vallják és vállalják, (...) aki értünk és velünk együtt imádkozik most és halálunk óráján.
     Záró gondolatképpen és kiegészítésül szeretnék még valamit mondani. Vegyük ezt úgy, a fatimai Mária-ájtatosságra ide zarándokolt Testvérek, mint bibliai, illési értelemben vett hamuba sült pogácsát úti-tarisznyájukba. (...)

FATIMAI TITKOK NYOMÁBAN
Kidobni nyíló rózsát ablakon,
hogy csendesüljön a vihar,
miközben háború tombol vakon,
és sátáni a zűrzavar:
széthull a földgolyó, –
mit gondolsz, érdemes?
Csak nézem Máriát s imádkozom
az ő kis látnokaival
a szentolvasó titkait s tudom:
e hit-rózsák szirmaival
sebünk gyógyítható, -
s földünkön béke lesz!
                                                      Kerekes Károly

Üdvözítőnk Anyja – Könyörögj érettünk! 

(Litánia itt!)

Elmélkedés: – Megváltónk Anyja, aki anyai joggal jár közbe Szent Fiánál földi gyermekeinek üdvösségéért. ‒ Ó Mária, meg ne feledkezz rólunk! ‒

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Kerekes Károly O.Cist atya, a budai kapucinusok templomában 1991. február 13-án elhangzott beszéde (részletek)! Rendkívül aktuális!

     Második fő kérdésünk, hogy miért jöttünk a fatimai ájtatosságra? Hiszen Fatima Portugáliában van, mi pedig Magyarországon élünk és közülünk talán egyesek sohasem látták, de nem is fogják látni a fatimai dombokat. Ezzel kapcsolatban ne felejtsük el, hogy korunkban egyre inkább tudatosodik ez a bibliai tanítás, hogy az Egyház Krisztus teste.
     Tehát bármely tagjának öröme és szomorúsága az egész Egyháznak öröme és szomorúsága. És ugyanígy bármi történik egyetlen sejtben is, az az egész Egyházra mint élő testre kihat. Tehát ami Fatimában történt, az számunkra, magyar hívők számára is, de az egész emberség sorsára is életfontosságú!
     Éppen napjainkban az egész emberiséget végpusztulással fenyegető háború indult el. Mindkét fél vezetői szent háborúról beszélnek, az igazság, a jóság, az emberiesség jelszavait szajkózzák.
Valójában a pénz, az érdek, a hatalom a tét mind a két oldalról. Ne higgye senki, hogy van szent háború! Lehet kényszerű háború, lehet rablótámadás és kényszerű védekezés, de szent háború nincs. A szent és élő Isten nem a háború, hanem a béke Istene! Itt a földön a békesség leghatékonyabb előkészítője az édesanyák hite, amelyet férjükben és gyermekeikben ébren tartanak szolgáló szeretetükkel, áldozatos életükkel.
     A mai emberiség-pusztító háborút sokan már úgy emlegetik, mint az európai és az arab népek, sőt még tovább menve, mint a kereszténység és a mohamedánság élet-halál harcát. Most ne vitassuk, hogy ez túlzás-e, vagy valóság. Hanem emlékezzünk arra, hogy a Portugáliában fekvő kis Fatima városka Mohamed leányának, Fatimának a nevét viseli. A keresztények millióinak meggyőződése szerint Krisztus Anyja, a Boldogságos Szűz Mária 74 (ma már 100) évvel ezelőtt itt szólott három gyermek-látnoknak egy elkövetkező nagy világkatasztrófa veszélyéről, ha meg nem térnek az emberek, első sorban a keresztények.
     Ha meg nem térnek annak a szentháromságos egy Istennek a szolgálatára, akit ki kell engesztelnünk a böjt és az alamizsna gyakorlásával, hogy eljuthassunk hozzá, az Ő örök békességére és boldogságára.
Kiemelkedően történelmi, sőt kiemelkedően üdvösségtörténelmi időket élünk meg napjainkban, éppen ebben a nagy világégés-veszélyben. Keresztények és mohamedánok millióinak, sőt százmillióinak szembenállásában. A vezetők csak a felületi buborékokat látják a közeledő özönvízen. (Ezek, mint mondtuk: a pénz, az érdek és a hatalom lidérces csillogásai.)
     Mi, akik ma fatimai Mária-zarándoklatra idejöttünk, mélyebbre kell, hogy lássunk: az élő Istenbe vetett élő hitünknek elsorvadásáról van szó, ezt kell gyógyítanunk, ezt kell megerősítenünk. De hogyan? Mária szavával kérdezzük: "Hogyan lehetséges ez?" ‒ (Bűnbánattal, megtéréssel és engeszteléssel!) (...) (Folyt.)

Teremtőnk Anyja – Könyörögj érettünk!

(Litánia itt!)

Elmélkedés: ‒ Aki a világra szülte a valóságos Istenembert: Jézus Krisztust, aki öröktől fogva együtt munkálkodik az Atyával, Mária részese és társa Szent Fiának. –

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Kerekes Károly O.Cist atya, a budai kapucinusok templomában 1991. február 13-án elhangzott beszéde (részletek)! Rendkívül aktuális!

     Hogy mit ér? Mindenekelőtt és mindenesetre többet, mint a végtelenül elbizakodott nyugati világ és a féktelenül fatalista arab világ minden ereje és hadi potenciálja együttvéve. Szeretném itt és most ezt a meggyőződésemet Isten kegyelmével (...) úgy kifejteni és úgy az én jó testvéreim szívébe gyökereztetni, hogy bármerre járnak-kelnek, ez az itt begyökereztetett mustármag-tanítás növesszen égig érő szárat, hajtson árnyat adó lombos ágakat minden megfáradt hajléktalan testvérünknek, fakasszon igazi örömöt adó virágokat ennek az élvezethajhászásba belekeseredett világnak és teremjen örök életre nevelő gyümölcsöket a halálba "gyorsuló" korunknak, ennek az eszét vesztett emberiségnek.
     Hadd mondjam meg azt is, hogy pontosan miről is szól ez a mostani elmélkedésünk, mi lesz a három fő pontja. Először is arra felelünk, hogy miért Mária-ájtatosság ez. Másodszor azt fejtjük ki nagy alapossággal, hogy miért éppen fatimai Mária-ájtatosság, és harmadszor (...) miért és hogyan engesztelő zarándoklat, vagyis égi-földi kibékülést esdő ez az ájtatosság.
Kérem a Szentlélek Úristent, aki Mária szívét eltöltötte, világosítsa és erősítse meg a mi szívünket is, hogy ez az ájtatosságunk százszoros termést hozzon.
     Először is tehát miért jöttünk, össze Mária ájtatosságra? – Hála Istennek, elmúltak már azok az idők, amikor egy nagyhatalmú államférfi így kiáltott fel: "Csak azt a máriázást hagynák már el, mindjárt jobban haladnánk az Egyház felszámolásával!"
Nos, "ezek," vagyis a hívők nem hagyták el a máriázást, és az istentelen ateizmus nem bírt az Egyházzal! Liturgiánk Szűz Máriára alkalmazza az ószövetségi prófétai szót: "Te egyedül egész eretnekségeket tettél semmivé!"
     Mi nem azért tartunk máriás zarándoklatot, hogy bárkit megsemmisítsünk, de igenis erőt akarunk gyűjteni arra, hogy minket senki és semmi meg ne semmisítsen.
     Nem új tanítások után kapkodunk. Mária által Isten sohasem akar nekünk új tanítást adni. De Mária anyai szeretetét felhasználja, hogy megmutassa általa, hogy itt és most mi az a kinyilatkoztatásban, amire leginkább szükségünk van fennmaradásunkhoz és örök életünkhöz. Máriának itt a földön csak egyetlen, az emberekhez intézett szavát jegyezte fel az Evangélium, és ez a kánai menyegzőn hangzott el s nem önmagáért szólt, szava nem magára Máriára, hanem Jézusra irányult: "Bármit mond, tegyétek meg!"
Szűz Máriának tehát nincs privát üdvösségterve. Sőt nincs egyetlen szava, egyetlen tette sem, ami Jézustól független lenne. Mindig, mindenben, mindenütt és mindenki számára ennyi az üzenete: "Bármit mond (tudniillik Jézus), tegyétek meg!"
     Üdvösségtörténetünk egész folyamán a világ végéig ezt sugallja ‒ bár a korokhoz alkalmazva ‒, a történelmi szituációk változásainak megfelelően.
     Mint a jó édesanya, aki nem fárad bele millió és millió formában inteni gyermekeit: Fiaim, leányaim, csak amit édesapátok testamentumban hagyott rátok, csak azt valósítsátok meg!
     Mindennapi vallási életünkre vonatkoztatva ez azt is jelenti, hogyha ezen ájtatosságunk után valaki megkérdezi tőlünk: Nos, mit tanultatok attól a szép Szűz Máriától? ‒ nyugodtan feleljük csak: Azt, hogy bármit mond Jézus, azt tegyük meg, ha boldogok akarunk lenni, igazán boldogok, és örökre! Nincs más út, nincs más igazság és nincs más élet, csak Jézus, aki fogantaték a Szentlélektől és születék Szűz Máriától. Nincs más út a jóakaratú ember számára, nincs más igazság az örök igazságot kereső elme számára, és nincs más élet azok számára, akik az igazi emberséget, az Isten képére és hasonlatosságára teremtett emberséget keresik.
     Mi ezt keressük, ezt vállaljuk, ezt akarjuk megélni embertestvéreink között. A mi Mária-tiszteletünk annak a folytatása, ahogyan Mária tisztelte Jézust ‒ a názáreti angyali üdvözlet örömétől a golgotai kereszt alatti hűségen át a testestül-lelkestül való mennybe felvételig. Mi ezért jöttünk Mária-ájtatosságra, hogy ezt begyakoroljuk. (Folyt.)

Jó-tanács Anyja – Könyörögj érettünk!

(Litánia itt!)

 Elmélkedés: – Krisztus tudtunkra adja az Atya akaratát, Mária pedig tanácsolja és biztat: Tegyétek, amit mond!  –

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Csodálatos Anya – Könyörögj érettünk!

(Litánia itt!) 

Elmélkedés: – A bensőséges hitre való buzgó törekvés lelki csoda, s e csoda kieszközlésében  a Szűzanya a leghathatósabb közbenjárónk. Az Ő hivatása, hogy minket életünk buktatói közt, csodálatos módon Jézushoz vezessen, hogy Őáltala elnyerhessük az üdvösséget! ‒   

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Szeretetre méltó Anya – Könyörögj érettünk!

(Litánia itt!) 

Elmélkedés: – Mária, aki világra szülte az isteni Szeretetet (1Jn 4,8), róla mondja Sirák könyve: "Anyja vagyok én a szép-szeretetnek, az istenfélelemnek, megismerésnek és a szent reménynek". (Sir 24,24) ‒

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Kerekes Károly O.Cist Zirc, 1995. április 16. Evangélium: Jn 20,1-9

HOMILIA: A húsvéti örömünk titka. Tegnap este elmélkedtünk a húsvéti öröm magvát jelentő ószövetségi szóról, az Allelujáról. Most konkrétabban az újszövetségi valóságot próbáljuk érzékelni, mikor ezt a témát tűzzük ki rövid elmélkedésünknek: Mi a húsvéti öröm titka? - Az, hogy Krisztus feltámadott, és mi is feltámadunk!
Isten ószövetségi népe immár több, mint háromezer éve a húsvéti báránylakomával emlékezik meg az egyiptomi rabszolgasorsból való szabadulásról. Az Újszövetség viszont már az egész világnak a bűntől, a haláltól, az örök kárhozattól és a sátán rabságából való szabadulásra emlékezik ma. Ezt a szabadulást Krisztus feltámadásával éli meg. Nem csupán elméletileg kigondolt eszme, vagy ideológia alapján, hanem megbízható tanúk elmondásából, tanúságtételekből. "A tanítvány mindezt látta és hitt" – hallottuk az evangéliumból, attól a szeretett tanítványtól, aki azután elmondja, amint hallottuk az Apostolok Cselekedeteiből is: "Láttuk Őt, találkoztunk Vele, ettünk és ittunk Vele, és tanúsítjuk, hogy él, valóban feltámadott! - Aki találkozott már Húsvét napján keleti szertartású keresztényekkel, amint én is annak idején oroszokkal, akik csak úgy titkos összejöveteleken szívesen hallgatták tőlem anyanyelvükön a szentírás-magyarázatot, tehát aki ilyenekkel találkozhatott, az tanúsíthatja, milyen semmihez se hasonlítható, kitörő örömmel tudták mondani: "Krisztosz vaszkresz, – Naverna vaszkresz, Isztyinna vaszkresz!" – Krisztus feltámadott! Valóban feltámadott! Igazán feltámadott! És akkor még az ingüket is hajlandók voltak odaadni a másiknak. Mert csak ezért érdemes élni! – vallották – és csak ezért érdemes meghalni is: mert Krisztus él, Krisztus feltámadt, valóban feltámadt! – Csak ebből tudjuk meg, hogy az életnek mi az értelme, és a halálnak mi az értelme. Aki Krisztussal és Krisztusban hal meg, az Krisztussal és Krisztusban támad fel az örök életre, dicsőségben. Csak Jézussal és Jézusban van feltámadás személynek, családnak, nemzetnek, az egész világnak. Ezt nem tudósok, filozófusok, politikusok, vagy hadvezérek érték el, hanem, amint liturgiánk számtalanszor imádkozza ezekben a napokban: "Ezt a napot az Úristen adta!
     Ujjongjunk és örvendezzünk rajta!" Ajándékul adta, szeretetből adta, ingyen adta, mert azt akarta, hogy éljünk, örökké éljünk – te is – Őáltala, Ővele és őbenne.
Szent Pál szinte áttüzesedik, amikor ezt írja a korintusiaknak: "Ha Krisztus fel nem támadt, hiábavaló a mi prédikálásunk és erőlködésünk és hiábavaló a ti hitetek. De Krisztus feltámadt, vele együtt mi is feltámadunk. Hiszen egy testté lettünk vele!" (v. ö. 1 Kor 15,12-24)
De hogyan lehetséges ez? - kérdi a mi gyenge, gyarló, törékeny, nehezen nevelhető emberségünk. Hogyan lehetséges? - Mint ahogy kérdezte boldogult Belon Gellért püspököt a látnoki képességű író, az akkor már tolókocsiba kényszerült, majdnem teljesen bénult Kodolányi János: "Gellért, én meghalok, de te azt mondod, feltámadok. De hogyan lehet nekem örömöm a feltámadásban ilyen nyomorék, elrothadt testtel?"- indulatos volt már akkor János bácsi. Gellért atya azt mondja neki: "Most felzaklattalak, de nem akartam." - "De nem baj, csak mondjad, mert nekem olyan erőt ad, hogy te ezt hiszed. Én is akarom tudni, hogyan lehetséges ez!" - Ekkor elővette Belon Gellért a mindig zsebében hordott újszövetségi szentírását és felütötte a korintusiaknak írt első levél 15. fejezetének azt a helyét, ahol írva áll: Nem az új növényt veted el, hanem a magot, és akármilyen öreg is ez a mag, teljesen új növény kel ki belőle.
     "Nézd, a Szentlélek mondja itt:
          Romlásra vetik el - romlatlannak támad föl.
          Dicstelennek vetik el - dicsőségben támad föl.
          Erőtlenségben vetik el - erőben támad föl.
          Érzéki testet vetnek el - szellemi test támad föl."

     A folytatásban szintén ez áll:
"Ádámi bűnös testet vetnek el és krisztusi, megdicsőült test támad fel."
     Sokáig nem szólt Kodolányi, potyogtak a könnyei, majd azt kérte: "Gellért, segíts le engem a tolókocsiból. Én most letérdelek és mondjuk el közösen a Hiszekegyet. Én sohasem tudtam, hogy ilyen nagy dolgok vannak a Hiszekegy zárószavaiban: ‘Hiszem a test feltámadását és az örök életet.’

      Csodálatos ez a hit, csodálatos, hogy mennyire szeret engem az Isten.
Testvéreim, ezt ünnepeljük ma, hogy milyen csodálatos a mi élő hitünk, és milyen csodálatosan
szeret bennünket az Isten, az értünk szeretetből meghalt, de dicsőségesen feltámadott Jézus
Krisztusban.
     Ez a mi hitünk, amit most húsvéti szívvel valljunk meg. Amen.
                                                                                          Kerekes Károly O. Cist.

Mit jelent a szentségimádás?

Szerető szemlélése egy titoknak
    Az ima és a kereszténység sem nem teória, sem nem ideológia. A teória és ideológia tárgya mindig megmagyarázható, objektív, sohasem misztérium. Ez több, mint elmélkedés. A szemlélődésben fedetlen arccal szemléljük Isten dicsőségét. Titok – ami meghaladja minden racionalitásunkat, logikánkat, pszichológiánkat és teológiánkat is. Messze több minden fogalmunknál, amit róla alkottunk, több minden tudásunknál, vágyunknál és érzésünknél – kimeríthetetlen misztérium. Egy élet kevés ahhoz, hogy befogadjuk teljesen Isten titkát, de csodálatos ajándékként az életünk az örök élettel folytatódik, és ott színrôl színre láthatjuk azt, akit most tükör 
által homályosan, a szent színek alatt szemlélünk.
Mivel az Oltáriszentségben Isten alázata lesz nyilvánvalóvá, az alázatosaknak már itt egyre teljesebben feltárul a köztünk lévő Jézus titka.
Szemlélni – azt jelenti, hogy befogadni akarjuk és nem kisajátítani. Ha szeretettel szemlélek valakit, akkor nem manipulálom, nem akarom irányítani az én terveim szerint. Rengetegszer elimádkozzuk: „legyen meg a Te akaratod”, de nekünk mindig van jobb ötletünk, és nagyon várjuk, hogy a jó Isten azt fogja tenni, amit mi akarunk. Amikor mégse az történik, amit szeretnénk, pedig kimondtuk, hogy „legyen meg a Te akaratod”, akkor a szívünk fellázad. A kiakadásainkból egyértelműen látszik, hogy ez így van.
Amikor pedig szeretettel szemlélem azt, aki szeret, akkor egyszerűen csak befogadom. Azt akarom, hogy betöltsön, azt akarom, hogy a jelenlétével átjárjon.

Szeretettel
     Ebben a kapcsolatban semmit sem rejthetek el előle magamból. Isten jobban szeret engem, mint én magamat. Személyes érdekem, hogy kiszolgáltassam magamat neki, különösen azokon a területeken, amelyeket szégyellek, amelyeket titkolok, amelyek életem sötétségei, és én sem ismerem ki magamat bennük. Ebben a kapcsolatban semmi nem lehet magánügy, itt még a tudatalatti is ismertté lesz.
A szeretet számára semmi sem lehetetlen, de mindig kölcsönös kell, hogy legyen. Isten megvárja, hogy kész legyek magamat teljesen átengedni a szeretetének, és akkor olyan dolgokat tapasztalhatok meg, amelyeket azelôtt soha. Ebben a szeretetben meggyőződhetek arról, hogy a szeretet számára és Isten számára semmi sem lehetetlen, még az én életemben sem.
Ha ebbe a szeretetbe belemegyek, akkor ki kell mondanom: tegyél velem, amit akarsz, mert Te vagy az én Atyám.
Ha komolyan veszem a szeretetét, akkor végre föladom, hogy én írjam elő, hol, hogyan és mit változtasson meg bennem. Természetesen szabad kérni és vágyakozni, de mindezt az Ő nevében fejezem ki, és soha nem kívánok olyan dolgokat, amelyek Őellene vannak. 
Ő mondja: aki szeret, annak kinyilatkoztatom magamat. (Varga László atya gondolatai a "Az Oltáriszentség előtt" c. Stella Maris kiadványból)

Ember, gondolkozz el az élet értelmén, felelősségén és múlandóságán!

Részleteiben tekintsd át ezt a képet és az életed! Minden további magyarázat szükségtelen.

 Mi az Eucharisztia?

(Schütz A. – Az Oltáriszentség a hit és ész világánál – 
a szerk. által kivonatolva.)

    Más szentségek mint eszközök közvetítik Jézus Krisztus erejét és kegyelmét; az Oltáriszentség magát a kegyelmek szerzőjét és forrását tartalmazza, az Úr Krisztust. Ennek következtében az Eucharisztia a keresztény hittitkok pecsétje és az istenszeretés kompendiuma (Bonaventura). Az Isten közlődésének életárama, mely az Oltáriszentségben egybeköti a megtestesülés titkának érzékelhetőségét a Szentlélek küldésének láthatatlanságával, s így a legbensőbb Isten- és ember-közösségnek záloga és valósulása. Az a természetfölötti áramkör, mely a hitben kezdődik (a Keresztség Szentsége), a reményben földuzzad (a Bérmálás Szentsége), az Eucharisztiában, a szeretet szentségében célhoz jut. Az Oltáriszentségben az Üdvözítő folytatja áldott földi jelenlétét az idők végéig, egész közvetlenségével és melegségével.

    Az Oltáriszentség ünneplése és vétele kezdettől fogva a keresztény élet középpontjában van. Ez nemcsak a szentmise bemutatásában jut kifejezésre, hanem abban a tényben is, hogy a megkereszteltek ennek a szentségnek vétele által jutottak a félelmes nagy titkok (tremenda mysteria) teljes birtokába. Nem csoda tehát, ha a hittudományi irodalom kezdettől fogva sűrűn foglalkozik vele, mégpedig a dolog természete szerint elsősorban gyakorlatilag: liturgiai vonatkozásban. Az atyák közül erőteljes eucharisztiás hitet lehelő kijelentéseivel és gondolataival Aranyszájú Szent János érdemelte ki a ,,doctor eucharistiae'' címét. Az Eucharisztiának középponti jelentőségét és a többi hittitokkal való összefüggését Alexandriai Szent Ciril ismerte föl elsőnek teljes jelentőségében.

Forrás: J. Henry Newman NAGYPÉNTEK. Új ember Kiadó Bp. 1995

Litánia Jézus feltámadásáról

Uram, irgalmazz nekünk!                                        Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk!                         Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!                                        Uram, irgalmazz nekünk!

Krisztus, hallgass minket!                                     Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket!                       Krisztus, hallgass meg minket!

Mennyei Atyaisten                                                               Irgalmazz nekünk!
Fiúisten, a világ megváltója                                                Irgalmazz nekünk!
Szentlélek Isten                                                                    Irgalmazz nekünk!
Szentháromság egy Isten                                                   Irgalmazz nekünk!

Jézus, az emberiség Megváltója                                 Irgalmazz nekünk!
Jézus, ki győztél a bűn és a sátán felett -
Jézus, ki diadalmaskodtál a halál felett -
Jézus, szent és igazságos -
Jézus, a feltámadás és az élet -
Jézus, a kegyelem osztója -
Jézus, a világ bírája -
Jézus, ki életedet adtad juhaidért -
Jézus, ki harmadnapra feltámadtál -
Jézus, ki választottaidnak kinyilatkoztattad magad -
Jézus, ki áldott édesanyádat meglátogattad -
Jézus, ki a síró Magdolnának megjelentél -
Jézus, ki angyalt küldtél a szent asszonyokhoz -
Jézus, ki a tizenegyet megvigasztaltad -
Jézus, ki nekik békét ígértél -
Jézus, ki lelkedet lehelted reájuk -
Jézus, ki Tamás hitét megerősítetted -
Jézus, ki nyájadat Péter gondjaira bíztad -
Jézus, ki Isten országáról beszéltél -

Mi bűnösök                                           Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy új életet élhessünk                    Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy a te megismerésedben gyarapodjunk                                                                                                                          Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy az élet Kenyerét vehessük        Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy mindvégig kitartsunk               Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy eljöveteledben mindvégig bízzunk                                                                                                                                Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy arcodat örömmel szemlélhessük                                                                                                                                   Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy az ítéletkor jobbodon állhassunk                                                                                                                                   Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy helyünk a szentek között legyen                                                                                                                                      Kérünk téged, hallgass meg minket!

Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit      Kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit      Hallgass meg minket!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit      Irgalmazz nekünk!

Krisztus, hallgass minket!                            Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket!                    Krisztus, hallgass meg minket!

Uram, irgalmazz nekünk!                            Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk!                    Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!                            Uram, irgalmazz nekünk!

Krisztus feltámadott!
Alleluja! Valóban feltámadott és megjelent Simonnak. Alleluja!

Könyörögjünk!
Isten, ki egyszülött Fiad által a halált legyőzted és az örök életre vezető utat megnyitottad,
kérünk, erősíts minket kegyelmeddel, hogy mindig, mint a bűnöktől megváltottak élhessünk.
A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

Sérelem nélkül való Anya – Könyörögj érettünk!

(Litánia itt!) 

Elmélkedés: ‒ Minden nő lehet szűz vagy anya, de szűz-anya csak egy volt az asszonyok között a Názáreti Szűz Mária, akit sem a foganása, sem szülése okán nem ért sérelem. ‒ Kérjük közbenjárását az ifjúságért! – 

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Tedd magad alkalmasabbá az isteni vendégségre!

   »Úgy vártalak! Mondtam már máskor is, merülj el Bennem, mint vízcsepp a borban. Én vagyok a bor, te a víz. Ha Velem így egyesülsz, te szinte megsemmisülsz, csak Én uralkodom benned. Az Én Testem és Vérem erőt, életet ad nektek. Mily boldogságom lesz, ha éltető erőmet mind többen igénybe veszitek! Gyűjts Velem!« (Szeretetláng Lelki Napló II/13)      

     Aranyszájú Szent János sem győzi hangsúlyozni a lelki előkészületek fontosságát: Senki se lépjen az Úr asztalához lelki éhség nélkül vagy hanyagul, hanem tüzes szívvel, vidám lélekkel és buzgósággal. Mikor a zsidók állva étkeztek a kivonulás előtt, saruban és bottal a kezükben, mennyivel inkább kell neked készenlétben lenned. Ők Palesztinába készültek kimenni, te pedig az égbe készülsz vándorolni. Ezért mindig készen kell állnunk. Kemény büntetés vár a méltatlanul áldozókra. Gondolj arra: mennyire botránkozol az árulón és ítéled el a keresztre feszítőket. Vigyázz, nehogy te is vádolója legyél Krisztus Testének és Vérének. Azok megölték a mindennél szentebb testet, te bűnös lélekkel fogadod magadba. Pedig mennyi jót kaptál Tőle. Nem elégedett meg azzal, hogy értünk emberré lett, vállalta a kínzást és halált, sőt még egyesül is velünk. Nemcsak hitben, de a valóságban is előkészíti testünket. Mennyivel tisztábbnak kellene lennünk, mikor ezt a Szent Áldozatot magunkhoz vesszük. Szent Pál apostol az áldozásnak, az egyesülésnek egyetlen megfelelő módját említi: a tiszta lelkiismeretet. Ha a testi lázban és belső bajban szenvedő nem ehet kedve szerint, nehogy rontson állapotán, mennyivel inkább óvakodnunk kell az Úr Testének vételétől, gonosz vágyakozások közben, hiszen ez a betegségnél is rosszabb. A kifejezés alatt a rendetlen vágyakra (pénzsóvárgás, harag, testiség stb.) gondolok. Ha áldozni jössz, mindezeket vesd le, és úgy vedd magadhoz a Szent Áldozatot. Ne elcsigázottan járulj az Úr asztalához, hanem segítséget kérőn a megtisztelő ünnep kedvéért. Ha vágyódik a lelked, ne legyen akadály a szürke hétköznap, mindig ünnepet ülhetsz, és mindig áldozhatsz. Mindazáltal, ha bármely ünnep okán is, de készületlenül, semmiképp ne közelítsetek az isteni Misztériumokhoz, hanem hogyha eldöntitek, hogy részt vesztek az Isteni Liturgián és áldoztok, már napokkal előtte tisztítsátok meg magatokat gyónással, imával, az irgalmasság gyakorlásával, ügyelve a lelki dolgokra…

Forrás: A papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz. Üzenetek '96-'97 évekből.
Megjelent a Máriás Papi mozgalom kiadása ‒ Csató és Tsa Kft 1998. ‒ 33-34, valamint 83-84. oldal. (Részletek), 1996. április 7. és 1997. március 30.

     "Éljétek át égi Édesanyátokkal együtt e húsvét mély örömét! Krisztus él! Krisztus föltámadt!
     Szívem a húsvéti öröm teljességébe merült, amikor Jézus megjelent nekem dicsőséges teste fényességében, teljes isteni ragyogásában és hozzám hajolt, hogy összezárja anyai fájdalmam minden sebét. Krisztus föltámadt! Krisztus mindörökké él!
     Én lettem föltámadásának első és hallgatag tanúja, (...) mert Jézus elsősorban Édesanyját akarta részesíteni a húsvéti örömben.
Én csendes tanú vagyok, mert a szent asszonyokra és a tanítványokra lett bízva a feladat, hogy hírül adják a világnak ezt a rendkívüli isteni csodát. (...) Az én feladatom volt, hogy fenntartsam és erősítsem a hitet azokban, akik Benne hittek. Új bátorságot adtam azoknak, akik úgy gondolták, hogy már mindennek vége. Én kértem meg a szent asszonyokat, hogy siessenek a sírhoz, amelyről tudtam, hogy már üres. Erősítettem az apostolok hitét elmondván nekik, miként jelent meg Jézus elsőként nekem isteni dicsősége ragyogásában.
     Erről nem beszéltek az Evangéliumok, mert az én anyai feladatom az, hogy a feltámadás hallgatag tanúja legyek (...), és tanúságot tegyek arról, hogy Fiam, Jézus föltámadt és mennyei Atyjának jobbján ül a Paradicsom dicsőségében. (...)
     Ezekben az időkben, amikor sokan tagadják vagy kétkedéssel fogadják föltámadásának történelmi tényét, rátok bízom, szeretteim, hogy határozottan hirdessétek és bátran tanúsítsátok Krisztus feltámadásának eseményét!
     Ha Krisztus nem támad fel, hiábavaló a ti hitetek. Ha Krisztus nem támad fel, felesleges lenne Evangéliumának hirdetése. Ha Krisztus nem támad fel, nem lenne okotok arra, hogy szavai igazságában higgyetek.
Krisztus föltámadt, mert Isten.
     Ezért (...) biztos reménnyel tekintsetek dicsőséges eljövetele elé!
‒ Dicsőséges eljövetele új életérőt ad a megváltott emberiségnek, amelynek azonban rettenetes csapdákat állít az, aki gyilkos volt kezdettől fogva és továbbra is a bűnt és a halált akarja terjeszteni a világban.
‒ Dicsőséges eljövetele erőt és vigasztalást, bátorságot és bizalmat ad az Egyháznak, amely abban a sírban született meg, ahonnan Jézus dicsőségesen kilépett, és amely fájdalmas útját járja, míg végleg nem találkozik Mesterével és Urával.
‒ Dicsőséges eljövetele a kegyelem új világosságát hozza szegény fiaimnak, akik a tisztulás és nagy szenvedés végső ideje fájdalmas és rettenetes eseményeinek vannak kitéve.
     Sohasem volt fontosabb a húsvét csodálatos igazságát átélni, mint a ti napjaitokban: a feltámadt Krisztus közöttetek él és végső beteljesedése felé vezeti az egyének és a népek sorsát.
     Emeljétek tekinteteteket ma Őrá, aki föltámadt halottaiból, hogy mindannyiotokat az élet országába vezessen!
     Emeljétek tekinteteteket ma a húsvéti öröm legtisztább fényétől körülvett égi Édesanyátokra, aki számotokra is az Ő dicsőséges eljövetelének anyai és hallgatag hírnöke."

Szeplőtelen Szűzanya – Könyörögj érettünk!

(Litánia itt!) 

Elmélkedés: ‒ Aki fogantatásának első pillanatától, a Mindenható Isten egyedülálló kegyelméből, az Üdvözítő Krisztus érdemeiért, az áteredő bűnnek minden szennyétől eleve mentes volt! Így lett Ő az új Éva, akinek Isten ugyanazt a bűn előtti szabadságot adta meg döntéseihez, mint az első Évának. Ezért lett neve az EVA visszája AVE: áldás. –

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Húsvét vasárnapja és az ezt követő időszak

     A nyugati kereszténység húsvétja mindig március 22. és április 25. közé esik (beleértve e két határnapot is). A következő nap, húsvéthétfő a legtöbb keresztény hagyományú államban hivatalos ünnep.

     "A húsvét vasárnapjától pünkösd vasárnapig tartó ötven napot ujjongó örömmel üljük meg: egyetlen ünnepnapként, sőt "nagy vasárnapként". Ezeket a napokat az Alleluja gyakoribb éneklése jellemzi." (ESz. 22.)
Nyolcaddal kezdődik a húsvéti idő, és nyolc nappal követően is ünnepeljük húsvét vasárnapját – mintegy kilépve az időből, és ugyanolyan lelkesedéssel, ahogyan tettük húsvét vasárnapján. Hallgasd meg: https://www.youtube.com/watch?v=JkCFABYlEIg
Az ősegyházban ezen a héten az újonnan megkeresztelteket tanították. Bevezették őket a szent misztériumokba, az Eucharisztia titkaiba (Fehérvasárnap). A görög liturgia fényeshétnek nevezi ezt a hetet.
Húsvét második vasárnapja Fehérvasárnap (Dominica in Albis), illetve "in albis depositis" – azaz a fehér ruha letételének napja. Hiszen a húsvét éjjelén megkereszteltek fehér ruhába öltöztek, melyet nyolc napon át hordaniuk kellett. 2000. év óta ez a nap az Isteni Irgalmasság Vasárnapja (2015-ben: április 12).  
A szent Ötvennap a "tempus paschale", a húsvéti idő. Mindkét olvasmány után (a válaszos zsoltárban is) énekelhető Alleluja válaszként. "A keresztény ember örök húsvétban él, s húsvéti lelkülete akkor alakul ki, ha évről évre megtartja a szent Ötvennapot." (vö. Török-Barsi-Dobszay: Katolikus liturgika, 53.)
Ilyenkor gazdagabban díszítjük a templomot virágokkal. A húsvéti gyertyát és a keresztet sokfelé külön díszítik, de ilyen a szent sír is, ahová most a feltámadott Krisztus szobrát tesszük.
Ünneplésünk legyen folyamatos ebben az ötven napban, de azután is, mert "ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek" (1Kor 15,17). Márpedig feltámadt és megkaptuk tőle az örök élet ígéretét!( Forrás felhasználásával )

     „ A hét első napján, amikor a nap felkelt, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja és Szalóme, drága kenetekkel elindultak a sírhoz, hogy megkenjék Jézus holttestét. Ezt mondták egymásnak: „Ki fogja nekünk elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” De amikor odaértek látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt. Bementek a sírba, és egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült jobb felől. Megrémültek, de az megszólította őket: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Siessetek, és mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába. Ott meglátjátok majd őt, amint megmondta nektek.” (vö. Mk 16,1-7)
     A nagyszombat húsvét vigíliája, Krisztus sírban pihenésének emlék-napja. A nagyszombat elnevezés a nagyhétre utal, mivel ez a nap is része a „három szent napnak”. A Fülöp-szigetiek fekete szombatnak, a csehek pedig fehér szombatnak hívják e napot. Ekkor ér véget a böjti időszak és Nagyszombattal elérkezik a keresztény egyházak legfontosabb ünnepe, a Húsvét, amely a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti: Jézus feltámadt halottaiból, hogy minden egyes embert megváltson a bűntől.
     A    nagyszombati szertartás előtt a hívek a sötétbe borult templomban gyülekeznek.  Gyertyát hoznak magukkal otthonról. A nagyszombati örömünnep este a tűzszenteléssel kezdődik, a fehér ruhát öltött pap megáldja a tüzet, meggyújtják Krisztus feltámadását jelképező húsvéti gyertyát.
A szertartás során a liturgia résztvevői átélik Krisztus feltámadását, a világosság győzelmét a sötétség fölött, az egyiptomi rabságból, a sátán szolgaságából való szabadulást, lelkük föltámadását, és egyúttal ünneplik a keresztfán szerzett megváltásukat is.
     A prédikáció után a keresztség megújítása következik.
Ha vannak keresztelendők, akkor itt történik meg a keresztelés. Ez is ősi hagyomány, mivel régen mindig húsvét vigíliáján keresztelték meg a jelölteket. Megáldják a keresztkutat és a szenteltvizet.
     A Szentmisén felhangzó Alleluját az addig hallgató harangok, az orgona és a csengők hangjai kísérik, majd felcsendül a Glória és szólnak a harangok, hirdetve Krisztus feltámadását, megváltásunk örömét.
Ezt követi az éjszakai virrasztó mise, a vigília is a feltámadást ünnepli. Noha a körmenet nem része a vigíliának, a mise végén, a 11. század óta az esti órákban elindul a feltámadási körmenet. Ezzel hirdetik a világnak, hogy feltámadott Krisztus.
     Magyarországon a katolikus hívek körében hagyomány, hogy szombat este, az ünnepi mise után fogyasztják el a bőséges húsvéti vacsorát.
     A nagyszombati vigília templomi szertartása a IV. századra nyúlik vissza. A ma is jól elkülönülő négy lényegi rész már akkor kialakult: a fény liturgiája, az igeliturgia, a vízszentelés és az áldozati liturgia (eucharisztia).

Nagyszombati népszokások:
     Ezen a napon a reggeli mosdóvízbe sok helyütt piros tojást tettek, ennek egészségvarázsló szerepet tulajdonítottak. Női munkákat tiltó nap volt, nem szabadott seperni, főzni és mosni sem. Az állatokat sem fogták be ezen a napon.
     Nagyszombaton szentelték meg a tüzet: a templom előtt vagy a templom mellett máglyát raktak, számos helyen a temetőből összehordott korhadt keresztfákból. A megszentelt tűz lángjával vagy parazsával gyújtották meg a templom óriási húsvéti gyertyáját.
A szentelt tűz maradványait az emberek hazavitték. Szokás volt, hogy Nagycsütörtöktől Nagyszombatig nem raktak tüzet, majd Nagyszombaton az új tüzet a templomból hazavitt szentelt parázzsal gyújtották meg. Ezen melegítették meg az ünnepi ételt. A megszentelt tűz parazsából és szenéből tettek az állatok ivóvízébe, szétszórták a házban és a földeken.
     Ugyancsak nagyszombati szertartás a vízszentelés, azaz a templom keresztvizének megszentelése. (A megszentelt víz, nem azonos a szenteltvízzel) A megszentelt vízből a nép vitt haza és megöntözték vele házakat is.
     A feltámadási körmenetet a középkorban még vasárnap hajnalban, ma már nagyszombat estéjén tartják. Régebben a körmenetben a falu legtekintélyesebb embere hordozta a feltámadt Jézus szobrát.
Éjszaka Jézus keresésére indultak az emberek. Ekkor a hívők énekelve körbejárták a helységbeli kereszteket, majd a legtávolabbinál megtalálták az általuk előzőleg elrejtett Jézus szobrot.
Szokás volt a húsvéti ételáldás is. Ilyenkor fehér kendőbe kötött tányéron vitték a templomba a sonkát, főtt tojást, kalácsot és tormát. A mise végeztével a pap megszentelte a csomagot, majd az asszonyok sietve, majdhogynem szaladva vitték azt haza, mert úgy tartották, hogy aki gyorsan ér vissza a házába, az a munkában is ügyes lesz. Az ünnepi asztalnál mindenki kapott egy kis szeletet a megszentelt ételből. A morzsából vittek az állatoknak is, hogy jól szaporodjanak, egészségesek maradjanak.

     A püspök megkeresztelte Valeriánuszt és az boldogan tért haza hitveséhez, könnyekkel küszködve vallotta meg hitét, mely teljesen átformálta az életét.
     A szobájukat ekkor nagy fényesség telítette be és megjelent Cecília őrangyala, aki kissé meghajolva köszöntötte őket. Mindkettejüknek egy-egy ragyogó koszorút helyezett a fejére, ám ekkor lépett be hozzájuk Tiburtius, Valeriánusz öccse, aki nem látott ugyan semmit, de szinte belebódult abba a pompás illatba, ami átjárta a szobát. Mindjárt meg is kérdezte, hogy "Mitől van ilyen csodás illat, és miért vagytok ti ennyire meghatottak?"
     A boldog ifjú pár elmondta Tiburtiusznak az illat és örömük okát, hogy itt járt náluk az Úr angyala.
     Mondanunk sem kell, hogy Cecília sógora – aki szintén katona volt – azt a kihívó kérdést tette fel, miszerint: "Szeretném én azt látni!" A válasz is ugyan az volt a sógornő és bátyja részéről, hogy "Megláthatod, ha megkeresztelkedsz!"
     A két testvér most együtt kereste fel a püs-pököt, aki hitoktatás után Tiburtiuszt megke-resztelte, akit a további-akban Tiborként emlí-tünk.
Híre terjedt, hogy a csá-szári hadtest két tisztje keresztény lett. A város-parancsnok Almakhius fülébe is eljutott a "szé-gyenletes" hír.   Elfogatásukra elküldte Maximus nevű főtiszt-jét. Valeriánusz és Tibor megnyerő emberséges példája azonban a főtisz-tet is megtérítette. A prefektus dühöngött és vérpadra küldte a két testvért és Maximuszt is családjával együtt. Cecília, saját vértanúsága előtt buzdította őket, hogy Krisztus várja őket, nem koszorúval, de a dicsőség koronájával.
     Tibornak kínzatásként parázson kellett járnia, de semmi sérülést nem szenvedett. Ezt követően lefejezték.
A Via Labicana országútja mellett lévő őskeresztény temetőben temet-ték el.
     Sírfeliratát, Szent Damáz pápa írta meg: "Abban az időben, midőn kard járta át a gyengéd Anyának szívét, e kiválasztott vértanú meg-vetve a világ fejedelmét, mennyei magasságok felé sietett, boldogan követte Krisztust! E helyen mindig szent tiszteletben és dicséretben részesülsz Isten kedveltje, dicső Tiburtius. Kérlek ne feledkezz meg Damázról sem!"
     Szent Tibor maradványait később a megépült Szent Cecília Bazilika altemplomába helyezték el, ahol ma is megtekinthető! Szent Tibor, könyörögj érettünk!
 (Képünkön Cecília Basilika, középen Szent Tibor oltára.)

Forrás: A papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz. Üzenetek '96-'97 évekből.
Megjelent a Máriás Papi mozgalom kiadása ‒ Csató és Tsa Kft 1998. ‒ 30-32. oldal. (Részletek) 1996. április 6.

     "Kedves fiaim, maradjatok fájdalmas Anyátok mellett ezen az egy napon, amit Fiam nélkül töltök.
Teste, amelyet nagy sietve tettek rendbe és tiszta gyolccsal betakartak, most lelkétől különválva nyugszik új sírjában.
     Fájdalomban és imádságban, bizalomban és reménységben virrasztok biztosan várva feltámadására.
‒ Vigasztaljatok meg fájdalmamban!
Nézzétek, hogy van-e az enyémhez hasonló fájdalom?
Rémülettel látom újból Jézus keresztre feszítésének és halálának egész kegyetlenségét, gonoszságát és embertelen vadságát.
     Gondolatban visszatérek az angyali üdvözlet boldog pillanatára; az angyalok mennyei énekére, a kicsinyeknek és szegényeknek adott örömhírre Jézus barlangban való születéséről; veszélyekkel körülvett gyermekségének boldog idejére, serdülő éveire és fiatalságára, ahogy mindennapi munkája fölé hajolt; nyilvános működésének rövid és fáradalmas éveire, amikor mindenkinek hirdette a Jó Hírt, amikor elkísérték és meghallgatták a kicsinyek, a szegények, a betegek és a bűnösök. Életemben mindenkor mellettem volt Fiam, Jézus.
‒ Vigasztaljatok meg fájdalmamban! Az Egyház első idejétől kezdve ismeretes volt a jámbor szokás, hogy a szombati napot égi Édesanyátok különös tiszteletére ajánljátok fel, hogy társul szegődjetek hozzám magányomban.
Fatimában kértem, hogy ajánljatok fel nekem öt első szombatot a gyermeki és szeretetteljes engesztelés jegyében. (...)
‒ Vigasztaljatok meg fájdalmamban!
Ez a nap új és lelki anyaságom első napja is. Ekkor rátekintek minden gyermekemre, akiket Jézus rám bízott, amikor a kereszten függött, és meghívom őket, hogy fogadják el saját életükben megváltásának értékes ajándékát.
Mily sokan utasítják vissza Őt ma is és a bűn, a gonoszság, az erőszak és a gyűlölet, az élvezet és a tisztátalanság útján járnak! Mily nagy az én fájdalmam látván, hogy hiábavaló volt Jézus szenvedése, mert üdvösségetekért kiontott Vérét sok ember semmibe veszi.
‒ Vigasztaljatok meg fájdalmamban!
Kérlek benneteket, hozzátok Szeplőtelen Szívem biztos menedékébe a távollevőket, az ateistákat, a bűnösöket, a bűn és gonoszság rabszolgáit, akiket Ellenfelem és a ti Ellenfeletek alattomos csele félrevezetett.
Ezért szeretném, hogy legyetek ma mindannyian itt velem, azon az egy napon, amit Fiam nélkül töltök el. Tőlem megtanultok hinni, remélni és szeretni. (...)
     Amikor Jézus eljön hozzátok isteni dicsőségének ragyogásában, akkor felkel ez a szegény, bűnös és megsebzett emberiség, mely ma a romlottság és a halál sírjában fekszik, hogy végre belépjen megújult életének új korszakába."

Kedves Olvasóim!
     Száz éves a fatimai jelenés, melyben az elhangzott istenanyai kérések máig sem teljesültek, amiként (természetszerűleg) nem teljesülhettek a Fatimai Szűzanya ígéretei sem!
     A jelenlegi világhelyzet általánosságban jelentősen rosszabb a száz évvel ezelőttihez, még akkor is, ha Európa nagyobb részében, látszólagos béke van (egyenlőre)!
     Több imafelhívás elindult már a világ békéjéért, de úgy hiszem, hogy az angol nyelvű katolikus honlap, a www.nineveh90.com reális, és a Fatimai Szűzanya kívánsága szerinti rózsafüzér imádkozásra és áldozathozatalra hívja meg az emberiséget! Melyhez csatlakozom magam is, és felkínálom Olvasóimnak is! Részletesebben lásd:
http://www.karizmatikus.hu/imak/imaink/5312-a-ninive-90-kihivas.html
     Kérek mindenkit, hogy 2017. február 13-val kezdődően KILENCVEN NAPIG, naponta mondjunk el egy rózsafüzért és hozzunk áldozatot (felajánást) a békéért és a háború végéért ott, ahol éppen dúl!
     Ne keressünk kifogásokat (mert találunk)!
     Egyet ne feledjünk: érdemszerzőbb (és talán eredményesebb) békében imádkozni és böjtölni a békéért, mint az óvóhelyen könyörögni és éhezni!

Az Üdvözítő Krisztus Keresztútja

Erre Pilátus azt mondta: „Mi az igazság?” E szavak után Pilátus újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: „Én semmi vétket sem találok benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?” De ők ismét kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabást!” Barabás rablógyilkos volt.

     A helytartó ezután újra kiment, és így szólt a zsidók népéhez: „Íme, az Ember!" És rámutatott a töviskoronás, vértől áztatott bíborruhában remegő Krisztusra. A főpapok és a nép mihelyt meglátták Őt, nem rendültek meg, hanem még hangosabban kezdtek kiáltozni: „Feszítsd meg! Feszítsd meg! Vére rajtunk és utódainkon!” Pilátus azt mondta erre: 

     A katonák, miután Jézust keresztre feszítették, ruháit szétosztották egymás közt. Amikor a köntöse következett, mely varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. 

IMÁDUNK TÉGED KRISZTUS ÉS ÁLDUNK TÉGED, MERT SZENT KERESZTED ÁLTAL MEGVÁLTOTTAD A VILÁGOT!

Forrás: A papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz. Üzenetek '96-'97 évekből.
Megjelent a Máriás Papi mozgalom kiadása ‒ Csató és Tsa Kft 1998. ‒ 25-28. oldal. (Részletek) 1996. április 5.

     "Ma velem együtt feljöttök a Kálváriára, (...) hogy segítséget és vigaszt nyújtsatok Fiamnak, Jézusnak, akit a kereszt kínpadjára ítéltek.
     János kézen fogva vezet és fiamként támogat, amikor Jézussal találkozom, aki nagy fáradsággal megy felfelé a Golgota csúcsára.
     Ebben a pillanatban a végtelen szenvedés tőre járja át Szívemet, amiről hallgatok, mert anyaként a végsőkig kell segítenem Fiamat.
     Jézus Teste egyetlen sebbé vált az ostorozástól. A rettenetes római ostorok mélyen felszakították Testét, friss vér folyik sebeiből és egészen elborítja.
     Fején a töviskorona sok sebet ejtett, amelyekből vérpatakok folynak és vérbe vonják Arcát.
     A Golgotán szögekkel verik át kezét és lábát. A kereszt felállítása kimondhatatlan fájdalmat okoz Jézusnak és friss vért fakaszt felszakadt sebeiből.
     Ma mindannyian tekintsetek Őrá, akit keresztülszúrtak!
Szemléljétek ma Fiamat Jézust, akinek Teste egyetlen véres sebbé vált!
‒ Az Ő Sebei, melyek nyitottak és véreznek, irántatok érzett szeretetének jelei. A ti megváltásotok díja. Az élet új tavaszának virágai.
‒ Az Ő Sebei az isteni irgalmasság értékes ajándéka, ami meghozza mindannyiatoknak a feltámadás és a megmenekülés húsvéti örömét.
‒ Az Ő Sebeit borítsátok el szeretettel és csókokkal velem a (...) Fájdalmas Anyjával és a keresztre feszítés vigasztalhatatlan Anyjával együtt! Közeledjetek gyermeki szeretettel Sebeihez és illessétek végtelen hálátok csókjával mindegyiket! (...)
‒ Az Ő Sebei számotokra a biztos menedékhely, ahol védelmet nyertek a bűn és a gonoszság vihara ellen. (...)
Az Ő Sebeibe rejtőzzetek el a világ és minden csábítása elől, a gonosz lélek és kísértései elől, hogy édes bensőségben éljetek isteni testvéretekkel, Jézussal, aki ma értetek lesz feláldozva.
‒ Az Ő Sebei az élő víz forrásává válnak, ami az örök életbe árad.
     Mosakodjatok meg a kegyelem és az isteni irgalmasság forrásában, amely Fiam, Jézus nyílt és vérző sebeiből folyik, akit értetek feszítettek meg és aki értetek halt meg ma a kereszten.
Így megtisztultok minden folttóI, megszabadultok minden rabságból, megváltást nyertek minden bűntől, kiszabadultok a Sátán uralma alól, teljes közösségbe kerültök a mennyei Atyával, megnyíltok a szeretetre és a jóságra, megvilágosodtok a kegyelem és a tisztaság által és megújultok az isteni irgalmasság forrásában. (...)
     Az egész küzdő, tisztuló és diadalmas Egyházzal együtt szálljon fel a Földről, a tisztítóhelyről és a Paradicsomból mélységes imádatunk és végtelen hálánk: 'Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot és Szent Sebeid által meggyógyultunk.

Hit vagy hitetlenség?

(Forrás nyomán: Radó Polikárp OSB. Az Egyház szentjei, PALLADIS rt. kiadása Budapest, 1940)

     Szent Tibor (Tiburtius) vértanú élete elválaszthatatlan sógornője, Szent Cecília történetétől. Ezért először Cecíliáról emlékezem meg, mivel általa tért meg a Jézusért vértanúságot is vállaló Tibor. 

     A III. század első felében történtek szerint, a kiemelkedő jómódban élő Cecília, szülei tudta nélkül keresztény módon és Krisztus jegyeseként kívánta leélni életét. Ebbéli szándékában megerősítette a katakombák rejtekében a püspök is, feladva rá a szüzek fátylát.
     Amikor szülei úgy határoztak, hogy feleségül adják a rangban hozzáillő, Valerianus nevű pogány katonatiszthez, ő nem ellenkezhetett.
Abban a képtelenségben reménykedett, hogy vőlegénye tiszteletben fogja tartani titkos esküjét.
     A házasságkötés nagy dínom-dánommal meg is történt, ám amikor az ifjú pár elvonult, Cecília közölte nagy titkát férjével.
     Valeriánusz, hetykén számon is kérte menyasszonyától, hogy "Ugyan bizony ki akadályozhat meg engem abban, hogy asszonyommá tegyelek?"
     Cecília azonban határozott választ adott vőlegényének: "Az Isten által mellém rendelt őrangyalom!"
     Valeriánusz, nyomban rá is kérdezett: "Miféle őrangyal? Szeretném én azt látni!"
     Cecília nem késlekedett a válasszal: "Megláthatod, de előbb meg kell keresztelkedned!"
     Az ifjú férjen olyan jószándékú kíváncsiság vett erőt, hogy nyomban a kereszténység mibenléte felől érdeklődött. A nászéjszaka hitoktatással telt el Cecília részéről, majd elmondta férjének a titkos jelszót, amivel megtalálhatja a püspököt, akinél másnap jelentkezett is.

 Az Oltáriszentség gyümölcsei

   Testvérem tudjuk, hogy az Oltáriszentség gyümölcsei az örök élet igéi, melyek közvetlenné és bensőségessé teszik az egész hitéletet. Nem véletlen, hogy olykor még másvallásúak is tanúságot tesznek, hogy egyedül a katolikus templomokban találnak valami bensőséges érzetet? Ez nagyon érthető: mert érezik a jelenlétet, páratlan közvetlenséggel csapja meg őket a végtelenség érzete és az örökkévalóság levegője. Kétségkívül...

     Ha bemegyek a katolikus templomba, Jézus néhány lépésnyire van tőlem. Igaz, hogy a színek fátyla alá rejtőzötten, de azért tudom, hiszem, hogy ott van csakugyan, oly valóságosan, mint amikor a földön járt. Ha szentmisén vagyok, tudom, hogy az Üdvözítő áldozza magát értem, ugyanúgy, mint amikor a Keresztfán áldozott. Ha magamhoz veszem, tudom és hiszen, hogy éppúgy hozzám jön, mint mikor az Angyali Üzenetre Szűz Mária méhébe szállt s ugyanúgy keblére enged hajolni engem, mint Szent Jánost az utolsó vacsorán. És nekünk mily természetes, hogy ebből a hitből és tudatból a kegyelem, remény és szeretet csodálatos melegsége áradhat a hívek szívébe.

     Az Oltáriszentség emberileg is közel hozza hozzánk az Istent. Igaz, ő mindenütt jelen van, mindenütt megtaláljuk, de legközelebb mégis a megtestesült Istenember révén találjuk meg. Márpedig az Oltáriszentségben az Istenember rejtőzik! Néhány lépésnyire van tőlünk, sőt mikor a szentáldozásban magunkhoz vesszük, egyenesen lehajol hozzánk, átölel, belénk száll, összeforr velünk, átömleszti a vérét a mi vérünkbe. Mily édes istenközelség ez! Mily megrázóan szép és boldogító egyesülés a Legszentebbel! Mily irigyletes kiválasztottság ez, kitüntetés és felmagasztalás!

Newman bíboros, még anglikán főlelkész korában epedve vágyott az Oltáriszentség után. Valaki azzal akarta elriasztani a katolizálástól, hogy ilyképpen le kell majd mondania anglikán egyházi állásáról és jelentékeny jövedelméről. A nemeslelkű Newman erre így felelt: „Ah, mit ér nekem akár százezer font is, egyetlen szentáldozáshoz képest!” Valóban: az Oltáriszentség mindennél gazdagítóbb kincs, mert Istent hozza közénk, és Istenhez emel fel minket.

     Az Eucharisztia teszi templomainkat vonzóvá, meleggé, elbűvölővé! Valaki egy híres protestáns imaházat nézett meg, és mivel rajta kívül akkor épp senki sem tartózkodott a fűtetlen épületben, ő tisztességtudóan kezében tartotta a kalapját. A sekrestyés azonban rászólt: „Uram, tegye csak fel a kalapját, hiszen nincs itt senki!” Az illető katolikus volt és bizony elszomorodott ezen. Szegény protestánsok − gondolta −, a templomukban nincs senki!

     Nálunk van! − Hála Istennek −, de mennyire van! Mi bizony levesszük kalapunkat, ha a templomba lépünk és nemcsak a kalapunkat, hanem térdet hajtunk, sőt kedvünk volna arcra borulni s megcsókolni a földet boldog áhítattal, repeső hálával − Az iránt −, aki nem vonakodott ily mélyre ereszkedni hozzánk!

     Az Eucharisztia rengeteg lélektisztító munkát végez a hívekben, a távol állók sajnos, ezt nem is sejtik! Minthogy nálunk kötelesség és parancs az Úr szava szerint a szentáldozás, tehát a Bűnbánat Szentségéhez is járulnunk kell! Gyónni pedig annyi, mint bűnbánón és halálos komolysággal magunkba szállni, lelkiismeretünket megvizsgálni és kegyetlenül perbe fogni önmagunkat hibánkért, bűneinkért, mulasztásainkért, leszámolni velük és jobbulást fogadni. Micsoda lélektisztító munka folyik a gyóntatószékekben nap mint nap, épp az Oltáriszentség iránti tiszteletből! Szegény protestánsok, akik ezt a lelki fürdőt kénytelenek nélkülözni!

     Az Eucharisztia a lelkierő forrása. A lélek áttüzesedik a Mennyei Jegyes ölelésétől, mikor Jézus édes testét érzi ajkán s nyelvén, szívébe zárva Őt, a Legnagyobbat, a Legtisztábbat, a Leghívebbet! Ilyenkor minden áldozatra képesnek, minden erőfeszítésre késznek érzi magát a lélek. Ó, mennyire megvigasztalódnak itt a szenvedők! Mennyi nemes elhatározás, mennyi apostoli tett, mennyi tevékeny felebaráti szeretet és mennyi tisztaság sarjad az Oltáriszentségből! Mikor az Úr a földön járt, egy-egyetlen érintésére meggyógyultak a betegek, megtisztultak a leprások, feltámadtak a halottak. Mennyi lelki gyógyulás, erősödés, életújulás, mennyi szent erő és lelkesedés fakad ma is az Oltáriszentségből! A keresztényüldözés első századaiban a pogányok csodálkozva tapasztalták, hogy valahányszor a fogoly keresztények valami kenyeret kaptak papjuktól, utána mindig kétszeres bátorsággal álltak ellen a kínoknak, és mosolyogva mentek a gyötrelmes halálba is! Igen, az Eucharisztia hősöket nevel, az Isten- és emberszeretet hőseit, a tisztaság csodáit, a vértanúság héroszait.

     Az Oltáriszentség megkönnyíti a legnehezebbet: megédesíti a halált. Nap-nap után tízezrek válnak meg az élettől. A katolikus hívő (ha igazában az) nem fél a haláltól, mert útravalója van, az Úr, a haldoklók reménysége, az örök viszontlátás és feltámadás adója. Jézus az Eucharisztiában még egy utolsó bűnbocsánatot hoz nekik, még egy utolsó csókban pecsételi meg benne a boldog ébredés, a mennyország ígéretét! Nekünk a halál épp ezért nem is halál, hanem születésnap. A halál nem összeomlás, hanem élni kezdés; nem kétségbeejtő rém, hanem sejtelmes tavasz! Mert bennünket nem a csontkarú rém fogad a betegágyon, hanem Jézus, aki azt ígérte, hogy „aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak élete lesz, és én feltámasztom őt az utolsó napon”!

Eucharisztia! Az Úr szenvedésének emlékjele, a feltámadás és örök boldogság legbiztosabb záloga! Ó édességes Manna, zarándokságunkban köztünk lakó, lelkesítő, támogató, tápláló Isten·Báránya! Bár megihletnéd a kétkedők szívét és megnyitnád nekik is csodálatos leereszkedésed édes titkát! Hogy ők is jöjjenek, s imádjanak Téged Oltárod Titkában, Szereteted Szentségében és szeressenek velünk, imádkozva a kétezer éves Egyházzal:

Jézus, kit takar most sokrétű lepel?

Add meg amiért lelkünk forrón esdekel:

hogyha majd a titkok fátyla felderül,

láthassunk örökre leplezetlenül!

(Aquinói Szent Tamás, Adoro te.)

Forrás: J. Henry Newman NAGYPÉNTEK. Új ember Kiadó Bp. 1995

Litánia Jézus szenvedéséről

Uram, irgalmazz nekünk!                                        Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk!                         Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!                                        Uram, irgalmazz nekünk!

Krisztus, hallgass minket!                                     Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket!                       Krisztus, hallgass meg minket!

Mennyei Atyaisten                                                               Irgalmazz nekünk!
Fiúisten, a világ megváltója                                                Irgalmazz nekünk!
Szentlélek Isten                                                                    Irgalmazz nekünk!
Szentháromság egy Isten                                                   Irgalmazz nekünk!

Jézus, örök bölcsesség                                                                          Irgalmazz nekünk!
Jézus, testté lett Ige 
Jézus, kit a világ gyűlölt 
Jézus, kit 30 ezüstpénzért eladtak 
Jézus, ki halálgyötrelmedben vért izzadtál 
Jézus, kit Júdás elárult 
Jézus, kit tanítványaid elhagytak 
Jézus, kit arcul ütöttek 
Jézus, kit hamis tanúk vádoltak 
Jézus, kit gyalázattal illettek és kigúnyoltak 
Jézus, kit Péter megtagadott 
Jézus, kit Heródes kicsúfolt 
Jézus, kit Pilátus megkorbácsoltatott 
Jézus, kit Barabásnál kevesebbre becsültek 
Jézus, kit tövissel koronáztak 
Jézus, kit ruháidtól megfosztottak 
Jézus, kit keresztre feszítettek 
Jézus, kit a zsidók szidalmaztak 
Jézus, kit a gonosztevők kigúnyoltak 
Jézus, kinek oldalát megnyitották 
Jézus, ki az utolsó csepp véred kiontottad 
Jézus, kit az Atya elhagyott 
Jézus, ki bűneink miatt meghaltál 
Jézus, kit a keresztről levettek 
Jézus, kit sírba helyeztek 
Jézus, ki dicsőségesen feltámadtál 
Jézus, ki a mennybe fölmentél 
Jézus, ki a Vigasztalót elküldötted 
Jézus, a mi áldozatunk 
Jézus, a mi közbenjárónk 
Jézus, a mi bíránk

Légy irgalmas                                                          Ments meg, Uram, minket!
Minden bűntől                                                         Ments meg, Uram, minket!
Minden rossztól                                                       Ments meg, Uram, minket!
A haragtól és gyűlölettől                                        Ments meg, Uram, minket!
A gonoszságtól és bosszúvágytól                          Ments meg, Uram, minket!
A hitetlenségtől és a szív keménységétől            Ments meg, Uram, minket!
Az istenkáromlástól és istentagadástól               Ments meg, Uram, minket!
A képmutatástól és kapzsiságtól                          Ments meg, Uram, minket!
A lélek elvakulásától                                               Ments meg, Uram, minket!
Parancsaid megvetésétől                                       Ments meg, Uram, minket!
A bűnbe való visszaeséstől                                    Ments meg, Uram, minket!
A léleknek és testnek minden veszedelmétől    Ments meg, Uram, minket!

Mi bűnösök                                              Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy nekünk kegyelmezz                     Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy nekünk megbocsáss                    Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy Szent Egyházadat védelmezzed Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy a tieidet megáldjad                      Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy ellenségeidet megtérítsd             Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy az igazságot elterjesszed             Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy a tévedést megszüntessed          Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy a bálványokat megsemmisítsed Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy a te kiválasztottaid számát gyarapítsad                                                                                                                           Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy a tisztulás helyéről a lelkeket megszabadítsad                                                                                                             Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy bennünket szentjeid seregébe felvegyél                                                                                                                         Kérünk téged, hallgass meg minket!

Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit                   Kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit                   Hallgass meg minket!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit                   Irgalmazz nekünk!

Krisztus, hallgass minket!                                   Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket!                   Krisztus, hallgass meg minket!

Uram, irgalmazz nekünk!                                    Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk!                    Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!                                    Uram, irgalmazz nekünk!

Imádunk téged, Krisztus, és áldunk téged. Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Könyörögjünk!
Urunk, Te a világ megváltásáért jöttél a világra.
Szentséges szenvedésed által, melyről mi bűnökkel terhelt szolgáid megemlékezünk és szent kereszted által s kegyelmekkel teljes halálod által szabadíts meg minket a pokol kínjaitól és vezess minket oda,
ahová a veled együtt keresztre feszített jobb latort vezetted.
Ahol Te az Atyával és a Szentlélekkel élsz és uralkodol, igaz Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

Forrás: A papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz. Üzenetek '96-'97 évekből.
Megjelent a Máriás Papi mozgalom kiadása ‒ Csató és Tsa Kft 1998. ‒ 76-77-, valamint 25-28. oldal nyomán. (Részletek) 1997. március 27. és 1996. április 4.

Nagycsütörtök
     ...'Vágyva vágytam arra, hogy elfogyasszam veletek ezt a húsvéti vacsorát, mielőtt szenvedek'. (Lk 22,15)
     Jézus egész élete mindenkor erre a kimondhatatlan pillanatra irányult. Gondolataiban és vágyaiban Sion szent hegye felé fordult, ahol beteljesítette húsvétját!' (...)
     Térjetek be isteni szeretete cönákulumába (az Utolsó vacsora termébe), hogy megízleljétek ennek az utolsó vacsorának édességét!
Jézus Testét és Vérét adja lelki eledelül és italul a ti új életetekért. Bensőséges módon akar egyesülni, eggyé akar válni veletek.
A szeretet igényli a közösséget, a szeretet egységre visz. Jézus olyan mély egységre lép veletek, hogy végül test lesz a ti testetekből és vér a ti véretekből.
     Miként Jézus az Atyában van, és az Atya Őbenne, így a szentáldozás által ti Őbenne vagytok és Ő tibennetek.
     (...) Értsétek meg, hogy Jézus a Szeretet, aki nektek ajándékozza magát és Ő a Szeretet aki föláldozta magát értetek.
Az apostolokkal elköltött húsvéti vacsora után következik a Getszemáni kert halálfélelme, Júdás árulása, a tanítványok megfutamodása, Péter tagadása, a főpap szolgáinak gyalázkodása és megvető viselkedése.
Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja azokért, akiket szeret. 

 Legyetek ti a vigasztalás kelyhe
     "...'Jézus ekkor adta övéinek, (...) szeretetének legnagyobb jelét.' (Jn 13,1) Ez az a vacsora, amelyen megalapította szeretete Szentségét (Mt 26,26-28). Ez a szeretet új parancsolatának vacsorája: 'Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! Amint én szeretlek titeket, úgy szeressétek egymást ti is!' (Jn 13,34) Ez a szolgáló szeretet vacsorája: 'Ha tehát én, az Úr és a Mester, megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát!' (Jn 13,14)
      Ez egyben az a vacsora, amely Jézus szenvedésének fájdalmas misztériuma felé vezet. Elérkezik az a pillanat, amikor a Getszemáni kertben szenved, vérrel verejtékezik, erőt vesz rajta a halálfélelem, tanítványai magára hagyják, Péter megtagadja és Júdás elárulja. ... éljétek át Szeplőtelen Szívemben a Getszemáni kert fájdalmas óráit!
     Mennyire szerettem volna Jézus mellett lenni, hogy megvigasztaljam belső gyötrődésének pillanataiban (...).
Íme Jézus magára vette a világ minden bűnét; törékeny vállára nehezedik az ember minden lázadása, erőszakossága, igazságtalansága, tisztátalansága és gonoszsága. Úgy érzi, hogy összetöri az isteni igazságosság prése, és testét elborítják a verejték- és vércsöppek.
     Amikor vigasztalást keresve megy három apostolához, alva találja őket. Akkor az Atya angyalt küld Hozzá vigasztalásának kelyhével, amit Jézus végtelen hálával fogad.
Ebbe a kehelybe tettem az Édesanya Szeplőtelen Szívének minden szeretetét, imáját, szenvedését és gyengédségét. És így Jézus végső elhagyatottságában vigasztalást nyer az Anya lelki jelenléte által.
Szeplőtelen Szívem ma a vigasztalás kelyhévé válik, amelyet szeretnék felkínálni az Egyháznak és minden fiamnak legsúlyosabb szenvedésük pillanataiban.
     Ezért felszólítalak benneteket, hogy felajánlásotokkal lépjetek be Szeplőtelen Szívem biztos menedékébe! (...)
– Váljatok a vigasztalás kelyhévé Jézus számára, aki Titokzatos Testében is átéli szenvedése eseményeit.
Hányan vannak ma, még szolgái között is, akik elhagyják, megtagadják és elárulják Őt. A ti időtök fájdalmas Getszemáni kertjében legyetek ti, (...) a vigasztalás kelyhe, amelyet az Atya felkínál Fiának, Jézusnak! Tegyétek ebbe a kehelybe minden szereteteteket, hűségeteket, buzgóságotokat, apostolságtokat és (...) szenvedéstek minden drága cseppjét!
– Váljatok a vigasztalás kelyhévé az Egyház számára, amely ma Jézus szenvedésének óráit éli át ezeknek a végső időknek fájdalmas Getszemáni kertjében.
     Mennyire szét van szaggatva és megverve, elhagyva és elárulva, átszúrva és keresztre feszítve nagy szenvedésének haláltusájában az Egyház! (...)
     Ezekben a végső időkben igen sok alattomos kelepcét állítanak anyai szeretetem fiai, a papok elé.
– Váljatok a vigasztalás kelyhévé a szegény és Istentől eltávolodott, a bűn és a gonoszság, a gyűlölet és az erőszak, az igazságtalanság és tisztátalanság súlya alatt összeroppant egész emberiség számára! (...)

Az átváltoztatási hatalom és a mai papság

       Valaki mindezekre azt mondhatná: − Rendben van, nem kételkedem abban, hogy Jézus az utolsó vacsorán csakugyan a saját testét és vérét adta tanítványainak, a kenyér s bor színében. Azt is elfogadom, hogy Jézus halála s mennybemenetele után, az apostoloknak szintén volt hatalmuk a kenyér és bor átváltoztatására. Ám azt honnan tudom, hogy a mai papoknak is megadta-e Jézus ezt a hatalmat? −

       Nos, ezt nem nehéz bebizonyítani! Mindenekelőtt elképzelhetetlen, hogy Jézus ilyen nagy kegyet csak éppen a legelső keresztényeknek juttatott volna. Miért csak azoknak? Ha egyszer az ő testének és vérének vétele az ő akarata szerint arra szükséges, hogy ’élet’ legyen bennünk, csak nem tehető fel, hogy Jézus, aki az egész  emberiséget s minden jövendő nemzedéket megváltani jött, csak éppen az első évtizedek keresztényeire gondolt volna? De ki is zárja ezt a lehetetlen elgondolást Jézus határozott szava: Vegyétek és egyétek mindnyájan; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! ... Ha nem eszitek az Emberfia testét s nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek...Ezek a kijelentések mindenesetre azt a benyomást keltik, hogy Jézus itt általános, örök életre szóló üdvösség-eszközt rendelt a hívei számára. Valamennyi híve számára. Ha tehát Anyaszentegyházának minden időkre, a „világ végezetéig” fenn kell maradnia, akkor minden időkre meg kell maradnia benne az üdvösség eme pótolhatatlan eszközének is, az ő Teste és Vére vételének. De akkor nyilván fenn kell maradnia a hatalomnak is, amely az Oltáriszentséget létesíti, amely a kenyeret és a bort Jézus testévé s vérévé változtatja. Azaz: az átváltoztató hatalomnak az apostolokról az ő utódaikra is át kell származnia!

       Még világosabbá lesz ez a következtetés, ha Szent Pál említett levelét olvassuk (11,26): „Mert valahányszor ezt a kenyeret eszitek és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, míg el nem jő.” Tehát az Oltáriszentségnek mindaddig kell az Úr halálát hirdetnie, míg az Úr újból el nem jön, azaz a világ végezetéig. Tehát kell lenni papságnak is, amelynek hatalom adatott az Oltáriszentség csodájának megismétlésére a világ végezetéig. Akkor azonban ezek a szavak: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” s ezzel együtt az a hatalom is, hogy hasonlóképp mondják ki a kenyér fölött Jézus nevében az átváltozás igéit, miáltal valóban Jézus testévé változtassák, nem szólhatott pusztán annak a tizenegy embernek, aki az utolsó vacsorán jelen volt, hanem az apostoli testületnek, az intézménynek, amelyet Jézus e pillanatban Anyaszentegyházában létesített, vagyis: az apostoli Egyház papjainak!

       Az Apostolok Cselekedeteiből és Szent Pál apostol leveleiből tudjuk, hogy az apostolok maguk is így értették Jézust, mert maguk is szenteltek fel papokat és püspököket. Így Pál felszentelte Tituszt és Timóteust. Az ősegyház tanúbizonyságából pedig tudjuk, hogy ezen püspökök és papok egyik legfőbb feladata épp az Eucharisztia bemutatása, azaz az utolsó vacsora szent cselekményének megismétlése volt. Az őskeresztények közül senki sem kételkedett abban, hogy a törvényesen felszentelt püspökök és papok szavára ugyanúgy megjelenik az oltáron az Úr teste és vére, mint Jézus szavára az első Úrvacsorán. Ezt a meggyőző tanúságot pedig, minthogy az apostolok korára megy vissza, nem lehet bizonyító erejétől megfosztani; hiszen kik érthették Jézus szándékát tökéletesebben, mint azok, akik állandóan vele voltak és akik, ha valamiben kétségük maradt, Jézust még személyesen is megkérdezhették? Avagy feltehető-e, hogy az apostolok mindebben csak a saját értelmezéseikre támaszkodtak volna és nem Krisztus parancsára és meghatalmazására? Ki képzelhet ekkora önkényeskedést és ilyen istenkáromló öntúlbecsülést az első keresztényeknél, sőt maguknál az apostoloknál?

Nyomatékozza mindezt az Úr határozott utasítása is az evangéliumban, melyet Szent Pál is idéz a jelzett helyen. Jézus ti. ezt mondja a tanítványoknak:„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Mit jelent ez a szó: ’ezt’? Nem jelenthet mást, mint hogy az apostolok is ugyanazt tegyék, amit Jézus tett: vegyék kezükbe a kenyeret és a kelyhet, Jézus nevében áldják meg és mondják ki róluk: „ez az én testem és ez az én vérem”! Ekkor ugyanaz a csoda történik meg, amely megtörtént, amikor az Üdvözítő maga mondta ki először e szavakat. Abban a pillanatban ugyanaz történik, mint mikor Jézus változtatta át a kenyeret és a bort, a saját testévé s vérévé: vagyis a kenyér s bor átváltozik Krisztus Testévé és Vérévé. Ha nem így volna, akkor az apostolok (és utódaik) legfeljebb üres szavakat mondanának, de nem cselekednék ’ezt’ − vagyis ugyanazt −, amit Jézus cselekedett. Hiányoznék cselekedetükből éppen a lényeg, Jézus Testének és Vérének csodálatos megjelenése a kenyér és bor színe alatt a hívek lelkének táplálására! Ezekkel a szavakkal tehát: „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”, Jézus az Oltáriszentséget nem múló, egyszeri csodának, hanem állandó, intézményes ajándéknak szánta, melyben Egyházát részesíti! Ezért mondja Szent Pál is kifejezetten:„Valahányszor tehát eszitek ezt a kenyeret és isszátok ezt a kelyhet, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.” Tehát az Oltáriszentségnek a világ végezetéig, az Úr második eljöveteléig fennálló intézménynek kell lennie.

      Senki sem tagadja egyébként, hogy ha Jézus csakugyan szó szerinti értelemben adta testét és vérét az utolsó vacsorán, akkor ezt nemcsak arra az egy alkalomra szánta, hanem mindenkorra, minthogy Egyházát is egész lényegével, szervezetével és alkotmányával, tehát szentségeivel is minden időkre rendelte, mondván: „Íme, én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig”! Ahogy tehát az Egyház a világ végezetéig fennmarad, ugyanúgy fennmarad benne az Oltáriszentség is, és ezzel szükségképp az a papi intézmény, amely az apostolok hivatását folytatja s többi közt, az Oltáriszentség állandó megújításának hatalmával és kötelességével bír!

Jézus az ő szeretetének legdrágább kincsét s legpazarabb megnyilatkozását nem akarta elrejteni, megvonni előlünk, a késő korok keresztényeitől sem! Nemcsak azokat akarta boldogítani, akik látták őt és ezért hittek, hanem azokat is, akikről külön dicsérettel kiemeli, hogy „boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek”!

 Az egy szín alatti áldozás

      A katolikus tan szerint Jézus ugyan a szavak erejénél fogva a kenyér és bor színe alatt testével és vérével rejtőzik, mégis, mivel valóságban élő test és élő vér, tehát egymástól elválaszthatatlan, így a kenyér színe alatt is és a bor színe alatt is ott van Krisztus egészen, testével és vérével egyaránt. Azért az egy szín alatt való áldozásban is ugyanazt az egész Krisztust vesszük magunkhoz! Ezért, bár Jézus rendelése szerint a szentmisében mindkét szín alatt áldoznak, az Egyház mégis − őskeresztény mintára −, a latin szertartású híveket csak egy szín, mégpedig a kenyér színe alatt áldoztatja.

      A mondott dogmatikai okon kívül ennek magyarázata, hogy a bor színe alatt való áldozásnak a fejlettebb higiéniai igényű híveknél komoly gyakorlati akadályt jelentene. Nevezetesen, nagyon nehéz volna elkerülni a tiszteletlenséget, hiszen a Szent Vér lecsöpögne a földre, ruhára. A tömeges áldozásoknál ezenkívül, elkerülhetetlen lenne a fertőzés veszélye a közös kehely vagy kanál használatával, miáltal sokakban undort keltene, ami viszont az Oltáriszentség iránti köteles tiszteletet jelentősen zavarná.

     Ezek az okok kényszerítették a katolikus Egyházat, hogy a két szín alatt való áldozást általánosságban mellőzze, és a fent említett dogmatikai biztonság védelme érdekében nem tett engedményeket akkor sem, amikor pl. a husziták épp a kehely használatát követelve egyházzendülést szítottak! Ha Krisztus az Egyházat rendelte lelki dolgokban tanítóul és kormányzóul, ilyen esetekben is az Egyház döntése az irányadó; Jézus maga akarta, hogy vitás kérdésben az Egyházra hallgassunk (Mt 18,18).  (Folytatódik!) 

A Megváltó szívét átszúrták
     Röviddel a halál beállta után a folyadékban szétváltak a vörösvérsejtek és a vérplazma. Amikor Jézus oldalát lándzsával átszúrták, a sebből először a vörösvérsejtek majd a vérplazma folyt ki: „vér és víz” – írta evangéliumában Szent János (19,34).
     Jézus átszúrt szíve Isten hatalmas szeretetének bizonyítéka. Emberré lett értünk „teljesen lecsupaszította magát” és minden ember bűnéért magára vállalta a halált. Ő, aki teljesen bűntelen volt, megtapasztalta szenvedésében és
kereszthalálában, hogy milyen szörnyű szenvedéssel jár a bűn. A mi szenvedésünket viselte, a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis olyannak éreztük, akire lesújtott az Isten. Ám a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze az elvakult és szeretetlen emberek (Iz 53,4-5).
     Ebben a borzalmas szenvedésben Jézus a végsőkig engedelmeskedett az Atyának. Tökéletes engedelmességével legyőzte a bűnt és a halált. A szenvedés csúcspontja az a pillanat volt, amikor
Jézus így kiáltott a kereszten: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? (Mt 27,46). Szenvedésével Jézus eljutott mindenhová, ahol hat a bűn pusztító ereje, legyőzte azt határtalan szeretetével és engedelmességével. Jézus, tökéletes szeretetével és engedelmességével, halálán és feltámadásán keresztül végleg legyőzte a bűnt és a halált.
     A lepel segít nekünk megérteni a Krisztus áldozatával megszentelt szenvedés titkát, mely a megváltás forrása lett az egész emberiség számára – mondta Szent II. János Pál Torinóban.
     A lepel egyúttal Isten szeretetének és az ember bűnösségének képe. Arra kényszerít, hogy megértsük Krisztus megváltó halálának legmélyebb okait. Ezt a mérhetetlen szenvedést látva még közelebbinek és még nagyobbnak érezzük annak a szeretetét, „aki úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte” (Jn 3,16). Hívő ember mély meggyőződéssel vallja: „Istenem, ennél jobban már nem is szerethetnél!”, és tudatosítania kell magában, hogy ezt a szenvedést a bűn okozta, minden egyes ember bűne. Az enyém is és a tiéd is kedves Olvasóm!
     A lepel mindnyájunkat arra szólít, hogy Isten szeretetének képét lelkünkbe véssük és eltávolítsuk onnan a bűnt. A szenvedésen elmélkedve az ember megszabadulhat a felületességtől és az önzéstől,
ami különösen jellemzi a mai ember szeretetélményét és a bűnhöz való viszonyát.
     A lepel némán visszhangozza Isten szavát és a több évszázados keresztény üzenetet: higgyél Isten szeretetében, hisz ez az emberiség legnagyobb kincse és kerüld a bűnt, ami az emberiség legnagyobb veszélye! (Torino 1998.05.24.). M.P.
(Szeressétek egymást 1/2007 nyomán)

Forrás: J. Henry Newman NAGYPÉNTEK. Új ember Kiadó Bp. 1995

Litánia Jézus szenvedéséről

Uram, irgalmazz nekünk!                                        Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk!                         Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!                                        Uram, irgalmazz nekünk!

Krisztus, hallgass minket!                                     Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket!                       Krisztus, hallgass meg minket!

Mennyei Atyaisten                                                               Irgalmazz nekünk!
Fiúisten, a világ megváltója                                                Irgalmazz nekünk!
Szentlélek Isten                                                                    Irgalmazz nekünk!
Szentháromság egy Isten                                                   Irgalmazz nekünk!

Jézus, ki azért jöttél, hogy az elveszetteket keresd   Irgalmazz nekünk!
Jézus, ki érettünk 40 nap és 40 éjjel böjtöltél -
A bukott Ádám iránti kegyességed által -
Noé iráni hűséged által -
Ki gondoltál Lótra, mikor bűnösök között élt -
A zsidók iránt a pusztában tanúsított türelmed által -
Dávid bűnének megbocsátása által -
Az istentelen Ácháb iránti elnézésed által,
midőn az megalázta magát -
A bűnbánó Manasses újra-felemelése által -
A niniveiek iránti hosszantűrésed által,
midőn azok szőrzsákban és hamuban vezekeltek -
A Makkabeusoknak adott áldásod által,
kik a harc előtt böjtöltek -
Keresztelő Szent János kiválasztása által,
ki előhírnököd és a bűnbánat hirdetője volt -
Ki a vámost megigazultnak mondottad,
aki fejét lehajtotta és a mellét verte -
Ki a tékozló fiút szeretettel fogadtad vissza -
A szamariai asszony iránti szelídséged által -
Zakeushoz való jóságos leereszkedésed által,
ki jóvátette vétkét -
A házasságtörésen ért asszony iránti részvéted által -
Magdola iránti jóságod által,
mert az nagyon szeretett -
Péterre vetett pillantásod által,
melyre ő a bánat könnyeit ontotta -
A kereszten függő jobb latorhoz intézett kegyelemteljes szavaid által -

Mi bűnösök                                             Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy önmagunkat megítéljük és így a te ítéletedtől mentesek legyünk                                                                           Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy a bűnbánatnak méltó gyümölcseit teremjük                                                                                                                Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy halandó testünkben a bűn ne uralkodjék                                                                                                                     Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy üdvösségünket félelemmel és remegéssel munkáljuk                                                                                                Kérünk téged, hallgass meg minket!
Jézus, Istennek Fia                                Kérünk téged, hallgass meg minket!

Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit              Kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit              Hallgass meg minket!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit              Irgalmazz nekünk!

Krisztus, hallgass minket!                               Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket!                       Krisztus, hallgass meg minket!               

Uram, irgalmazz nekünk!                               Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk!                       Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!                               Uram, irgalmazz nekünk!

Uram, hallgasd meg könyörgésünket! És kiáltásunk jusson eléd.
Könyörögjünk!
Urunk, kérünk téged, hűségedben adj nekünk megbocsátást és békét, hogy minden bűn-adósságunktól megtisztuljunk és nyugodt lélekkel szolgálhassunk neked. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.

 A valóságos jelenlét tana a nagy egyházatyáknál 

     A következő századok nagy egyházatyáinak irataiból már egész köteteket lehetne összehordani annak bizonyítására, hogy ők is ’egy-emberként’ hitték rendületlenül a Jézus testének és vérének valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben. Nem sorolhatjuk fel valamennyiük kijelentését, de tanúságtételeiket néhány összefoglaló szempont szerint csokorba kötjük:

1. A nagy egyházatyák és egyházi írók nem győzik kiemelni az Oltáriszentség csodálatos, természetfeletti jellegét (aminek nem volna értelme, ha merő szimbólumról volna szó) és a csodákat, amelyeket Isten az Oltáriszentség létesítésében művel. Mily csoda ez mind, mondják: hogy ugyanaz a test, amely az Atya jobbján ül a mennyben, mégis itt van a mi oltárunkon, hogy a hívek kezébe s ajkára száll; hogy megtöretik s mégsem romlik el, s hogy mindenegyes hivő az egész Krisztust veszi; hogy az utolsó vacsorán Krisztus önmagát tartotta kezében (Ágoston); hogy ő a vendég és a lakoma egyszerre stb. (Így Aranyszájú Szent János, Szent Efrém, Nazianzi Szent Gergely, Szent Ágoston, Szent Jeromos stb.)

2. Keresik az okokat, vajon mi vezethette Jézust, hogy ezt a nagy csodát művelje és a saját testét s vérét ilyen formában hagyja ránk eledelül.

3. Mindebből az egyházatyák, olyan következtetéseket vonnak le, amelyek kizártnak tartják a puszta képletes magyarázatot. Aranyszájú Szent János pl. Jézus jelenlétét az Oltáriszentségben nagyobb csodának tartja, mint Illés csodáját, akinek imádságára égből leszállt tűz emésztette meg az áldozatokat.

4. Erős párhuzamba állítják az Oltáriszentséget a megtestesüléssel: ahogy a megtestesülésben a láthatatlan Isten testi valóságban jött közénk, úgy az Oltáriszentségben a láthatatlan Jézus is testi valóságban száll közénk.

5. A legnagyobb tiszteletadásra hívják fel a híveket az Oltáriszentség iránt azzal a megokolással, hogy hiszen ott maga Jézus van jelen.

Így Jeruzsálemi Szent Cyrill „Hitoktató könyvében” ezt mondja: „Amikor Hozzá lépsz, ne kézlóbálva járulj oda… Miután pedig szemedet óvatosan megszentelted (megérintetted) a szent Testtel való érintkezésben, úgy vedd magadhoz, vigyázván, hogy semmi belőle veszendőbe ne menjen. Mert ha valamit elejtenél belőle, úgy tekintsd, mintha saját testednek valamelyik tagját vesztenéd el. Ugyebár, ha valaki aranyforgácsokat nyújtana neked, a legnagyobb figyelemmel vigyáznál, nehogy valamit is elveszíts belőle, s így károd származzék? Hát nem kell-e akkor még sokkal inkább vigyáznod, hogy egy morzsácska se hulljon el abból, ami minden aranynál és drágakőnél becsesebb? Majd Krisztus testének vétele után járulj a vér kelyhéhez is, nem karod lóbálva, hanem leborulva, az imádat és tisztelet módján, ament mondva, s Krisztus Véréből vevén, a magad megszentelésére. Amíg még ajkadhoz tapad annak nedvessége, kezeddel nyúlj hozzá és szenteld meg vele szemedet, homlokodat és többi érzékeidet.” (Cat. Myst. 5,21)

Mindennek ugyan mi értelme volna, ha az Egyház az első századok folyamán nem hitt volna rendületlenül az Oltáriszentségben, a valóságos jelenlétben!

6. Épp emiatt a legnagyobb testi-lelki tisztaságot követelik meg az ősegyház atyái azoktól, akik az eucharisztikus lakomához járulnak. Aranyszájú Szent János szerint:„Mekkora tisztaság illik ahhoz, aki ebben az áldozatban részesülni akar! A napsugárnál tisztábbnak kell lennie a kéznek, mely ezt a testet szegi, a szájnak, mely ettől a lelki tűztől betelik, a nyelvnek, melyet e félelmetes vér von be! (...) Hol van az a pásztor, amelyik a saját teste tagjaival táplálná a juhait? De mit beszélek én pásztorokról, mikor anyák is vannak, akik a szülés fájdalmai után kisdedeiket idegen dajkára bízzák. Ő (Krisztus) azonban ezt nem tudta elviselni, hanem saját vérével táplál minket s mindenképpen magához forraszt bennünket.”(Hom. 82. in Mt. 5)

Szent Ágoston így kel az áldozás előtti böjt védelmére: „Talán még azt is szemére vetik az egyetemes Egyháznak, hogy az Eucharisztiát mindig éhomra vesszük? Pedig így volt tetsző a Szentléleknek is, hogy az ilyen nagy szentségnek tiszteletére a keresztények szájába előbb lépjen be az Úr teste, mint a többi eledelek; mert hiszen ez az értelme az egész világon elterjedt szokásnak.” (Ep. 54,8)

Tertulliánus heves és lángoló kifakadását a méltatlanul áldozók és a méltatlan papok ellen − akiknek a „kezét kellene levágni” − már fentebb láttuk.

7. Sőt mintha a legrégibb egyházatyák valahogy előre sejtették volna a XVI. század szentségtagadóit, akárhányszor úgy beszélnek, mintha egyenesen ezek ellen írnának.

Így kifejezetten hangoztatják, hogy Jézus szavait nem szabad merőben képletesen értelmezni, hanem szó szerint kell venni!

A számos idevonatkozó nyilatkozat közül lássuk csak Szent Epifánius szavait:„A szent apostolok és a neves egyházatyák közül senki sem mondta, hogy a vérontás nélküli áldozat, melyet Krisztusnak, a mi Istenünknek és az Ő ajándékainak emlékezetére mutatunk be, az Ő testének csak a képe lenne. Nem azt mondta Jézus: Vegyétek és egyétek, ez az én testemnek a jelképe ...Sem az Úr, sem apostolai, sem az atyák nem nevezik a pap által bemutatott vérontás nélküli áldozatot sehol képmásnak, hanem az Ő saját testének és vérének ... A konszekráció befejezése előtt némelyik Szentatya jámborul ’előképnek’ nevezte; azonban a konszekráció után valósággal Krisztus testének s vérének mondatik, mert az is, és így hisszük!” (Hardouin VIlI. 370)

A sinaita Anasztázius felveti a kérdést: „Vajon Krisztus testének és vérének vétele, amelyet felajánlasz és amelyben részesülsz, Krisztusnak, az Isten Fiának valóságos teste-e, vagy egyszerű kenyér, aminőt az utcán lehet vásárolni, avagy Krisztus testének jelképe, mint ahogy a kos áldozat a zsidóknál volt?” S így felel rá: „Távol legyen, hogy azt mondjuk, hogy a szentáldozás Krisztus testének csupán jelképe volna, és hogy nem egyszerűen kenyér, hanem valóban saját Teste és Vére Krisztusnak, az Isten Fiának, ki emberré lett s a mindenkoron szűz Istenanya, Máriától született.” „Vegyétek és egyétek: ez az én testem, s hasonlóképp a kelyhet átadva így szólt: ez az én vérem. Nem azt mondta: ez az én testemnek s véremnek jelképe!”

Damaszkuszi Szent János is, aki egész életét a régi egyházi írók tanításának összegyűjtésére fordította, a fentiekhez hasonlóan ír, de a végén hozzáteszi: „A szentség belső erejét ma még nem látjuk, s így az örök dicsőségnek még csak képleteivel találkozunk a szentáldozásban.” (F.O. IV. 13,40)

Az egyházatyák érveire a koronát a nagy Alexandriai Szent Cyrill teszi fel, aki így fejtegeti Jn 15,1-et magyarázva: „Ne mondja senki, hogy semmiféle testi egyesülésben nincs részünk vele (Krisztussal), mert ennek ellenkezőjét azonnal bebizonyítjuk az ő írásaiból... Mert miért oltatik ő belénk? Nemde azért, hogy Krisztus teste is bennünk lakjék az ő szent testének vétele s a benne való részesülés által? (...) Érdemes megfigyelni: Krisztus nem azt mondja, hogy csak valamely hitbeli viszony által lesz bennünk jelen, hanem természetes (valóságos) részesedés által.”                                                                                                                         
 8. Végül az ősegyház nagy atyái annyira közismertnek tartották a keresztények között a valóságos jelenlét hitét, hogy abból érveltek más hitigazságok védelmében is.

Így pl. a gnosztikusok tagadták, hogy Jézus Krisztus azonos az Isten Fiával, a teremtő Istennel. Erre Irenaeus azzal felel: hogyan tehette akkor Krisztus, hogy a kenyér s a bor az ő testévé s vérévé váljék, ha nem volt hatalma teremteni? (Adv. haer. IV. 18,4)

Az ariánusok tagadták az Ige istenségét; Hilarius erre az Oltáriszentséggel érvel: ahogy mi Jézus teste által nyerünk életet, úgy a Fiú is az Atya által él.

Mások tagadták a megtestesülést, mire Aranyszájú Szent János az Oltáriszentséggel bizonyítja, hogy az Ige csakugyan emberi testet vett fel.

Nestorius tagadta Krisztus emberi természetének személyi egyesülését az örök Igével, mire Szent Cyrill így felel: „Ha nem egyetlen személy volna az Ember és az Isten Igéje, akkor ez a szó: − Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, énbennem marad és én őbenne −, közönséges emberevésre szólítana fel, és teljesen értelmetlen volna!”

A macedoniánusok a Szentlélek istenségét tagadták; mire Isidorus Pelusiota az átlényegülés tanából bizonyítja a Szentlélek istenségét. Arra hivatkozik, hogy Krisztus a Szentlelket az Atyával s Fiúval egy rendbe állítja, aki „a titokzatos asztalon a közönséges kenyeret a megtestesülés igazi testévé változtatja”, − ami szerinte a Szentlélek istenségének bizonyítéka.

Nagyon gyakori végül a Szentatyáknál, hogy az ember testi feltámadását éppen az Oltáriszentségből bizonyítják: „Hogyan mondhatják a feltámadás tagadói, hogy elpusztul, s nem nyer többé új életet az a test, amely az Úr testével és vérével táplálkozott?” − kérdi Szent Irenaeus a gnosztikusokkal szemben. Ugyanígy beszél Alexandriai Szent Cyrill is.

9. Még csak azt említjük fel, hogy maguk a legrégibb eretnekségek is hittek az Oltáriszentség tanában, és hivatkoztak rá. Így pl. az eretnek Eutyches egyik követője (Theodoretusnál, dial. 2) így akarja bizonyítani tévtanát: „Amint az Úr testének és vérének jelei mások a pap invokációja előtt, utána pedig átváltoznak és mások lesznek, ugyanígy az Úr teste a mennybemenetel után isteni állaggá változott,”

Hasonlóképp beszél Samosatai Pál és mások. Ez is annak bizonysága, hogy az első századok kereszténysége, még az eretnekek is, egyértelműleg vallották az Oltáriszentségben jelenlevő Krisztust és senkinek sem jutott eszébe, hogy az idevonatkozó evangéliumi kijelentéseket eredeti jelentésüktől eltérően, valami ködös jelképűséggel magyarázza. Minél közelebb megyünk vissza Krisztus Urunkhoz, ahhoz a korhoz, amelyben még elevenebben élt a lelkekben Jézus tanítása és az apostolok hite, annál világosabban és egyértelműbben jelentkezik az Oltáriszentség szó szerinti értelmezése, a valóságos jelenlét sziklaszilárd hite.

Valóban joggal mondtuk tehát fejtegetéseink elején, hogy alig van a kereszténységnek olyan fényesen igazolható, annyira biztosan krisztusi eredetű tana, mint a valóságos jelenlété. Jézus az Oltáriszentségben valóban jelen van, így hirdette önmaga, így hitték az apostolok, és így hitte az egész kereszténység a hitújítókig, akiket e pontban inkább a katolikus Egyházzal való szembehelyezkedés viszketege vezetett, semmint a tárgyi okok. (Folytatódik!)

Keresztre feszítették
     A keresztre feszítés volt a legkegyetlenebb és legmegalázóbb büntetésforma Jézus idejében. A leplen láthatók a felszögezés nyomai. A lábfejek sebeiből arra következtethetünk, hogy a testet ezen a ponton is egy szöggel verték a kereszt függőleges fájához. A bal lábfej keresztezte a jobbat.
     A kézfejet a csuklónál és nem a tenyérnél szögezték át, mert a tenyér nem bírta volna a kereszten lógó test súlyát. Ha az egész test súlya ránehezedne a tenyérre, az kiszakadna. A szögeket tehát az ún. Destot-nyíláson ütötték át. Ebben a pontban nem található komolyabb vérér, de ott van az ököl mozgatásáért felelős ideg. „Ez az ideg felelős az ököl mozgatásáért, de fájdalmat is érzékel – írta dr. P. Barbet – ez a fájdalom borzalmas, de nem kibírhatatlan. Ha az lenne, az ember elveszítené az eszméletét.”
     A bal csukló sebe két vérnyomot is hagyott a Leplen, melyből a tudósok meg tudták állapítani Jézus pontos helyzetét a kereszten. A pontok 10 fokos szöget zárnak be, tehát Jézus a kereszten többször megpróbált megemelkedni, hogy jobban levegőhöz jusson, és ilyenkor 65 fokot zárt be a váll vonala s a kereszt gerendája, amikor visszaesett, ez a szög 55 fokos volt. Pár pillanatra ilyenkor – iszonyatos fájdalmak árán ‒, könnyebben tudott lélegezni, de a fájdalom és a fáradtság miatt újból visszaesett. Ez a 'fölemelkedés-visszaeséses' vergődés a kereszten körülbelül 3 órán át tartott és szörnyű szenvedésekkel járt. Idővel egyre sűrűbbé vált és a teljes kimerültségig, majd a halálig tartott.

Szíve nem bírta tovább
     A jobb oldalon található 1,5 cm széles és 4,5 cm hosszú seb analízise és a sebből kifolyt vér és víz vizsgálatából kiderül, hogy a halál közvetlen oka a szívburok elszakadása volt, melyet az agónia során a burokban összegyűlt folyadék okozott.
A burokban akár 2 liter folyadék is összegyűlhetett, amely összenyomta a tüdőt is.
     Amikor a szívburok a benne összegyűlt vér miatt megrepedt, hirtelen erős fájdalmat okozott a mellkasban. Erre a hirtelen fájdalomra az ember automatikusan felkiált. Jézus még egyszer hangosan felkiáltott és kilehelte lelkét (Mt 27,50).
     Az eszméleténél lévő ember hirtelen halála rendszerint azonnali hullamerevséggel jár. Ezzel magyarázható a Leplen található test megfeszült tartása. (Szeressétek egymást 1/2007 nyomán) (Folyt.)

 Az Oltáriszentség az ősi keresztény liturgiákban

       Az, hogy a régi keresztények mit hittek és mit nem, az kevésbé az egykori írók irataiból, mint inkább az ősi liturgiáikból tűnik ki, melyekben nem egyházi írók, hanem a széles néptömeg hite, hivatalos egyházi álláspontja és imaélete jut kifejezésre.

      Tudvalevőleg, a régi keresztény hitközségek többé-kevésbé önállóan fejlesztették szertartási rendjüket. A nevezetesebb szertartás-rendek vagy „liturgiák” máig fennmaradtak, részben a ma is használatos ősi rítusokban, részben pedig a feljegyzésekben. Ebből kitűnik, hogy a valóságos jelenlét hite az ősrégi keresztény liturgiák középpontjában állt, a szertartások legfőbb eleme a miseáldozat, melynek központi része az átváltoztatás! E szent cselekmény, mindig a legnagyobb megkülönböztetéssel, a lángoló hit és imádó áhítat legváltozatosabb kitöréseivel jut kifejezésre. Ez annyira vitán felül áll, hogy elég itt pusztán néhány példára utalnunk.

Így az ősrégi ún. Szent Márk-liturgia szerint a pap vagy püspök, miután a kenyér és bor felett háromszor egymásután e szavakat mondta: „A mi Üdvözítő Istenünk Teste és Vére ez valóban. Amen” – leborulva imádja az oltáron jelenlevő Üdvözítőt –, s így folytatja: „Hiszem, hiszem, hiszem és vallom utolsó leheletemig, hogy ez a te egyszülött Fiadnak, a mi Urunknak, Istenünknek és Megváltónknak, Jézus Krisztusnak tulajdon életadó Teste. Ezt vette a mi szent Asszonyunktól, a mindenkor szűz Istenszülőtől, Máriától… Hiszem, hogy ez valóban ugyanaz a test.”

        Körülbelül ugyanilyen a Szent Vazul-féle görög liturgia is, ahol még hozzáteszi a pap: „Ezt adta ő a mi szabadításunkra és a bűnök bocsánatára, s örök életéért azoknak, akik benne részesülnek. Hiszem, hogy ez Ő valóban.” (Hasonlóképp szól a Szent Gergely-féle liturgia is!)

A jeruzsálemi, úgynevezett Szent Jakab-liturgia szerint, melyet a IV. században jegyeztek fel, és a szír monofiziták a mai napig használnak, a pap a felajánláskor így imádkozik: „Küldd el Uram, Szentlelkedet, ... hogy eljövén tegye ezt a kenyeret élő testté, valóságos testté, mennyei testté, testté, mely testünknek és lelkünknek buzgóságot ad: a mi Urunk Istenünk és Üdvözítőnk Jézus Krisztus Testévé, hogy azoknak, akik őt veszik, legyen bűneik bocsánatára és örök életére... És a bor és víz vegyülékét, amely a kehelyben van, tegye az Újszövetség vérévé, elevenítő vérré... a mi Urunk Istenünk és üdvözítőnk Jézus Krisztus Vérévé” stb.

Az átváltoztatás szavai után a pap így kiált fel (vagy énekel): „Szent dolgok, szent embereknek!”  Amire a nép így felel: „Te vagy az egy szent, az egy Úr, Jézus Krisztus!” Majd a pap megtöri a kenyeret, s egy részét a kehelybe ejti (mint ez most is történik a latin misében) e szóval: „A mi Urunk, üdvözítőnk és Istenünk Jézus Krisztus testének és vérének egyesülése.” Majd midőn a híveket áldoztatja, így imádkozik: „Vedd és lásd, mily édes az Úr, aki megtöretik, de nem osztatik fel” stb.

        Az örmények is így mondják miséjükben, ősidőktől kezdve mind a mai napig, az átváltoztatás után: „Amen, amen, amen, hiszünk benned s imádunk téged, ó mi Urunk Istenünk ez valóban a te Tested.” A pap pedig utóbb így folytatja : „Valóban ez a mi Üdvözítő Istenünk Teste, és ez az ő Vére. Hiszem, hiszem, hiszem mostantól mindörökké, amen. Ez a mi Urunk és Megváltónk Jézus Krisztus Teste s ez az ő Vére, melyet a mi szent és szeplőtelen Asszonyunkból Szűz Máriából vett.”

A gall szertartásban a vasárnapi misében a Miatyánk után ez az ima állt: „Szabadíts meg a gonosztól, Krisztus Jézus; mi a te keresztre feszített Testedet esszük, s a te értünk kiontott szent Véredet isszuk.”

A mozarabi szertartásban a pap, húsvét szerdáján így imádkozik: „Ez az áldozati bárány, mely a keresztfán függött; ez az a test, amely a sírból feltámadt. Amit értünk valóságban bemutatott a mi főpapunk, azt nyújtjuk a kenyér és bor édességében.”

(A többi ősi liturgiára nézve lásd Muratari: De rebus liturgicis, vagy Charles Coupe: The Holy Eucharist.) 

        Az ősrégi liturgiáknak ezen egybehangzó tanúságtétele bizonyítja: hogy a régi keresztény egyházakban soha senki nem kételkedett abban, hogy Jézus kijelentéseit – a valóságos jelenlétéről, a testéről mint valóságos eledelről, és véréről mint italról –, szó szerint kell venni. Hinni kell benne, nem pedig emberi mértékkel boncolgatni.

       Vajon tudták-e mindezt a XVI. század szenvedélyes hitvitázói, amikor egyszerre félreértelmezték 15 évszázad egyöntetű és változatlan hitét, kijelentve, hogy az Oltáriszentség tana csak a megromlott Egyház és a pápaság találmánya? Ha nem tudták, akkor bizony tájékozatlanok voltak; ha pedig tudták, akkor jogtalanul ragadtak magukkal milliókat a tagadásba, akiket ezáltal eltávolítottak Jézus kijelentéseitől az ősi keresztény tantól! Ez pedig felmérhetetlen károkozás a lelkekben! (Folytatása következik!)

†Kerekes Károly O.Cist elmélkedése nyomán

A szenvedés, misztérium (Lk 9,44-45)
     Vannak dolgok, melyeket hiába magyaráz maga Jézus – a megtestesült isteni Bölcsesség –, ésszel a legjobb tanítványok sem tudják követni, számukra is titok! Amint mondja: "Az Emberfia emberek kezébe kerül... Kicsúfolják, megverik, megölik..." Még azzal a záradékkal sem értik, hogy "De harmadnapra föltámad!"
     E titok el volt rejtve az értelmük elől, amiként a Zebedeus-fiaknak sem volt halvány fogalmuk sem a "Kehely" kiürítéséről, az anyjuknak még kevésbé!
Péter maga is csak esztelenkedni tudott az Úr halálosan komoly szavaira: "Isten ments Uram, sohasem történhet ilyesmi veled!"
Ki érti meg a szenvedést? Még Nikodémus esze is kevés, pedig ő "mester volt" Izraelben, a Nagytanács tagja, az Írások professzora. Bizony, szégyellnivaló naiv módon reagált Jézus szavaira.
Egyedül mintha a Szűzanya értené meg, de az Ő "értése" inkább csak a mélységes hit. 'CSAK' persze, a legtöbb itt a földön! Az tény azonban, hogy a Szentlélek eljövetele után ez már könnyebben ment Péternek és a többi Apostolnak is, amiként Antiochiai Szent Ignácnak és a sok ezer mártírnak és vértanúnak is!
Analógiák, hasonlatok és képek nyomán valami megközelítésre magunk is képesek vagyunk. Megközelítésre – igen, de megértésre nem!
     A föld felszántása, a szőlőtő megmetszése, a búza megőrletése, a szőlőszemek összezúzatása, egyáltalán az életadó anya vajúdása és a születés – mind-mind kép: sejtjük – hisszük!
Egyszóval: a szenvedés misztérium, aki megérti, igazgyöngyre lelt!

"Belátom Jézusom, eszem kevés,
hogy értsem mit jelent – a szenvedés;
Péter, János, Jakab sem fogta fel:
a szenvedés: húsvéti gyolcs-lepel..."

(Részlet, Kerekes Károly atya: a Szenvedés – misztérium! c. verséből)

Megostorozták
     Jézust kegyetlen módon megostorozták. Az egész testén láthatók a római flagrum ostor nyomai, még a combja felső részén is, ami arra bizonyíték, hogy ostorozásakor mezítelen volt. Ez egy nagyon kegyetlen büntetés volt és ezt a büntetést kevesen élték túl, vagy megzavarodtak!
     Az ostornak három hosszabb szála volt, amelyek végén lévő fémdarabok minden ütéskor kiszakítottak a testből egy-egy darabot. A testen 120 ostorcsapás általi sebet találtak. Akkori szokás szerint csak azokat ostorozták meg, akiket nem ítéltek halálra és a büntetés végrehajtása után
szabadon bocsátották.
     Eleinte Pilátus csak megostoroztatni akarta Jézust: Megfenyítem hát és szabadon bocsátom (Lk 23,16). A Zsidó Tanács képviselői azonban, mindent megtettek Jézus mielőbbi haláláért, nehogy beteljesítse az általuk ismert messiási jövendöléseket. Ennek érdekében korrumpálták a pribékeket. Ezzel magyarázható az ütések nagy száma és az a kegyetlenség, amivel a katonák az ostorozást végrehajtották. Látható, hogy önálló és végzetes büntetésnek szánták.
Ketten voltak. A jobb oldalon álló magasabb volt és sokkal kegyetlenebbül végezte feladatát. Jézus enyhén lehajolt, kezét egy oszlophoz kötözték. Az ostor szálai rácsavarodtak és a teste elülső
részét, a hasát, a mellkasát, a combját és lábszárát is érték.

A keresztet hordozta
     Mint említettük, egy ostorozási büntetést csak kevesen éltek túl! Jézus ilyen irtóztató korbácsolás és súlyos vérveszteségek után, értünk, ami üdvösségünkért mégis vállára vette a keresztet!
A Lepel sebeit vizsgálva (a jobb és bal lapocka fölött) a tudósok egyetértenek abban, hogy Jézus a keresztre feszítés helyére egy keresztfát, patibulumot vitt, amihez a kezei voltak hozzákötözve.
     A keresztfa valószínűleg 30 kg-os volt, hossza pedig 1,80 m. A végsőkig megkínzott Krisztus nagy szenvedés árán tette meg a körülbelül fél kilométeres utat. Amikor elesett, megütötte az arcát és térdre hullott. A tudósok sebeket találtak az arcán, orrán (az orra hegyén föld és kavicsdarabkákat) és a térdén, különösen a jobb térdén, melyeket ugyancsak az elesések okoztak. Mivel Jézus nem tudta a keresztet vinni, megállítottak egy cirenei embert, Simont, aki éppen a mezőről tartott hazafelé. Vállára adták a keresztet, hogy vigye Jézus után (Lk 23,26). (Szeressétek egymást 1/2007 nyomán) (Folyt.)

Az első századok tanúsága a valóságos jelenlét mellett

Lásd bővebben: A. Struckmann: Die Gegenwart Christi in der hl. Eucharistíe nach den schriftlichen  Quellen der vornizanischen Zeit. Wien, 1905. 

       Itt van mindjárt Szent Ignác antiochiai püspök, vértanú (+ 107 k.), aki azzal érvel a dokéták ellen (akik azt tartották, hogy Jézus nem volt igazi ember, hanem a megtestesülésben csak látszólagos testet vett fel), hogy hát akkor az Eucharisztiában sem lehetne jelen Jézus igazi teste! Ezt írja Ignác a dokétákról:

„Tartózkodnak az Eucharisztiától és az imádságtól azon a címen, hogy nem hiszik, hogy az Eucharisztia a mi Üdvözítőnk, Jézus Krisztus teste; az, amely a mi vétkeinkért szenvedett, s amelyet az Atya az ő jóságában feltámasztott.” És mindjárt hozzá is teszi, hogy ez tévtan: „Akik tehát az Isten ajándékának (az Oltáriszentségnek) ellene mondanak, azok civódások közt halnak meg. Pedig jobb lett volna nekik szeretetet gyakorolniok, hogy majd ők is feltámadhassanak.” (Ep. ad Smyrn. 7.) Megjegyzendő, hogy az utolsó mondatban a „szeretetet gyakorolniok” helyén a görög kifejezés szerint az áll, hogy agapét ülni, azaz a szeretetlakomát megülni.

       Másutt pedig azt írja a filadelfiai keresztényeknek, hogy éljenek mind ugyanazon Eucharisztiával (hálaáldozattal), „mert úgymond, csak egy az Úr Jézus Krisztus Teste és egy az Ő Vérének kelyhe, mely mindnyájunkat egyesít”. Az efezusiakhoz írva az Eucharisztiát így nevezi: „A kenyér, mely a halhatatlanság gyógyszere, ellenszer a halál ellen, amely Jézus Krisztus által örök életet ad.”

Hasonlóképp nagy fontosságot tulajdonít az Oltáriszentségnek az első század végéről származó Didaché (’A 12 apostol tanítása’) c. őskeresztény könyv is. Íme, az első század, az apostolok századának hite!

       Szent Jusztinus, a vértanú és bölcselő (+163/167), Apologiájában röviden leírja a keresztények istentiszteleti szertartását, és itt az Eucharisztiáról így beszél: „Ezt az ételt mi Eucharisztiának hívjuk; ... mert ezt nem mint közönséges kenyeret és közönséges italt vesszük, hanem miként az Úr szava által testté lett a mi Üdvözítőnk Jézus Krisztus − aki test és vér volt a mi üdvösségünkért −, akként a táplálék is, amelyben testünk és vérünk az átváltozás révén tápláltatik, ama megtestesült Jézusnak a Teste és Vére, azután, hogy az a táplálék, az ő szavait tartalmazó ima által Eucharisztiává lett.” (I. 65, 66.)

Szent Irenaeus lyoni püspök és vértanú (+202), a gnosztikusokkal vitatkozik, akik tagadták a teremtést és a feltámadást. Ezekkel szemben a következőket írja:

„Akkor hogyan tudhatják, hogy a kenyér és bor, amely felett az eucharisztikus ima mondatott, az ő Uruk teste és vére? Ebből következően, hogyan mondhatják, hogy az a test, amelyet az Úr Teste táplált, az a végromlásba dől, és nem nyer többé életet? (...) Mert ahogy a közönséges földi kenyér, mihelyt az Isten parancsát veszi, már nem közönséges kenyér, hanem Eucharisztia − amely két elemből áll: földiből és égiből −, úgy a mi testünk is, ha az Eucharisztiában részesül, már nem romlandó, hanem a feltámadás reményét írja.” (Adv. haer. 4,18.)

       Alexandriai Kelemen (+210 k.) így ír: „Az Ige így szólt: Egyétek az én testemet és igyátok az én véremet. Ezt adta nekünk Isten sajátos táplálékul: a Testét nyújtja és Vérét önti ki, úgyhogy semmi sem hiányzik a kicsinyek táplálására. Ó, mily csodálatos e titok.” (Paedag 1,6)

Az első keresztény korok egyik legtekintélyesebb tanúja Tertulliánus− a keményszavú hitvédő −, aki később ugyan, rigorizmusa miatt sajnos elszakadt az Egyháztól, de az Oltáriszentség hite erős maradt benne, így ír: „A keresztények testét Krisztus Teste és Vére táplálja, hogy ezzel lelkük is Istenből kövéredjék.” (De resurr. 8) Ama keresztények ellen pedig, akik megengedettnek tartották az apró pogány bálványokkal való kereskedést, így kel ki: „A buzgó hit fájdalmasan emeli fel szavát az ellen, hogy a keresztény ember a bálványoktól jöjjön a templomba..., és hogy azzal a kezével érintse az Úr Testét, amellyel az ördögöket mintázta. Sőt ez még nem elég! Az még hagyján volna, ha mások kezéből veszik, amit aztán megszentségtelenítenek, de még a papi rendbe is felveszik a bálványok készítőit. Ó bűntény! A zsidók csak egyetlenegyszer vetették kezüket Krisztus ellen, ezek meg nap-nap után szaggatják Krisztus Testét! Megérdemelnék, hogy a kezüket vágnák le nekik!” (De idolol. 7)

Origenes is (+250 k.) nyíltan „Krisztus Testének” nevezi az Eucharisztiát. Így szól ugyanis a hanyag keresztényhez : „Nem félsz-e úgy magadhoz venni Krisztus Testét,mintha tisztán és szennytelenül járulnál az Eucharisztiához...? S nem gondolsz-e arra, ami írva van: hogy ezért van köztetek sok beteg, és lagymatag hitű? Miért betegek? Mert nem vizsgálják meg és nem ítélik meg magukat, nem értve hogy mit is jelent az Egyházhoz tartozni, és mit jelent ilyen felséges szentséghez járulni!” (Hom. 2. in Ps. 37,6) Majd ismét: „Az istentiszteletekből veszem az intő példát. Ti, akik az isteni titokban akartok részesülni, tudjátok, hogy amikor az Úr testét veszitek, mekkora nagy figyelemmel és tisztelettel vigyáztok, nehogy abból egy kis darabka is a földre essék, s a megszentelt ajándékból valamicske is elhulljon.” (Hom. 13. in Ex.3.) Majd ismét: „Akkor képletesen a manna volt az étel; most pedig az Isten igéjének valóságos Teste az étel, ahogy ő maga mondja: az én testem valóban étel.” (Hom. 7. in Num.2.)

     Gyönyörűen nyilatkozik a valóságos jelenlétről a karthágói vértanú püspök,

 Szent Cyprián (+258): „Krisztus nekünk − akik az ő valóságos testét érintjük −, kenyerünk. Mindennap imádkozunk, hogy ebben a kenyérben részesüljünk mi, akik Krisztusban vagyunk és az Eucharisztiát naponta üdvösséges eledelül vesszük, nehogy valami súlyosabb bűnbe esvén, tartózkodnunk kelljen a mennyei kenyértől, s elválasztassunk Krisztus Testétől! Amint ő mondja és hirdeti: Én vagyok az élet kenyere, aki az égből szálltam alá; aki eszik az én kenyeremből, örökké élni fog; mert a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.”

Mikor tehát az Úr mondja, hogy aki az ő kenyeréből eszik, annak örök élete lesz, akkor csakugyan világos, hogy azok élnek, akik az ő testét − az Eucharisztiát − az áldozás jogán magukhoz veszik. Ezért tehát félnünk kell és imádkoznunk, nehogy távol maradván elszakadjunk Krisztus Testétől, elmaradjunk az üdvösségtől is, ahogy ő maga fenyegetve mondja: „Ha nem eszitek az Emberfiának testét és nem isszátok az Ő vérét, nem lesz élet bennetek!” S azért mindennap imádkozunk, hogy Kenyerünket, azaz Krisztust megkapjuk, hogy akik Krisztusban maradunk s élünk, az ő megszentelő hatásától és Testétől el ne távozzunk. (Vö. De oratione domin. 18)

A méltatlanul áldozókról ugyanaz a Szent Cyprián azt mondja, hogy „erőszakot tesznek az Ő testén és vérén, s még nagyobbat vétkeznek az Úr ellen kezükkel és szájukkal, mint amikor az Urat (a bálványok előtt) megtagadták!” (De lapsis 24. sk.)

        Abban a történelmi nevezetességű nagy vitában, amely a III. század folyamán arról folyt, hogy mennyi ideig kell büntetésképpen kizárni az Oltáriszentség vételéből azokat, akik valamely igen nagy bűnt (pl. a hitehagyást) elkövették, Szent Cyprián is állást foglal. Míg egyesek azt kívánták, hogy az ilyeneket örökre ki kell zárni az Eucharisztia vételéből, ezzel szemben Cyprián azt mondja, hogy a keresztényüldözés idején a megtérő bűnösöktől nem szabad megtagadni a szentáldozást. Így indokol:„Az áldozást meg kell adni (Communicatio a nobis danda est), hogy akiket a küzdelemre buzdítunk s bátorítunk, azokat ne hagyjuk fegyvertelenül és vértezetlenül, hanem Krisztus vérének s testének oltalmával erősítsük őket. Mert hogyan taníthatjuk és szoríthatjuk őket arra, hogy a hitük megvallásáért a vérüket ontsák, ha a harc előtt megtagadjuk tőlük a Krisztus vérét?” (Ep. 57. ad Cornel. 2)

       Íme, a legelső századok hite a valóságos jelenlétben, ám a tanúbizonyságokat még szaporítani lehetne! (Folytatom!)

     Virágvasárnapnak a húsvét előtti utolsó vasárnapot nevezzük, mely a nagyhetet vezeti be. Mozgó ünnep, március 15. és április 18. között bármelyik vasárnapra eshet. Jézus halálának és feltámadásának ünneplése előtt ezen a napon ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták, és az utána tóduló sokaság így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! (Mt 21, 8). Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a pálmás, Európa északi tájain pedig a barkás körmenet. Tehát Jézus halálának és feltámadásának ünneplése előtt ezen a napon Jeruzsálembe való bevonulására emlékezünk. Az evangéliumok tanúsága szerint a Jézust éljenző emberek gallyakat és pálmaágakat terítettek elé az útra.Magyarországon barkát, Olaszországban olajfa-, más országokban tiszafa- és fűzfagallyakat szentelnek a templomokban.A virágvasárnapi körmenet szokása is Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeztet: eredetileg a templomon kívülről indult. Az ünnep elnevezése eltérő a különböző nyelvterületeken: latinul, németül és olaszul pálmavasárnapnak hívják, angol nyelvterületen tiszafavasárnapnak, magyarul és örményül pedig virágvasárnapnak. (Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd c. műve felhasználásával!)
     Ne feledjük, hogy az a tömeg éljenzi az Üdvözítőt, akik 5 nap múltán "Feszítsd meg"-et kiáltoznak! Mi tehát maradjunk hűségesek az Úr dicsőítésében, melyet a Nagyheti böjtünkkel, áldozatainkkal és imáinkkal külön nyomatékozzunk! Ha majdan megjelenünk az Úr Szent Színe előtt, ez javunkra fog válni!

Jézus arca
     Az átélt fizikai és lelki szenvedések ellenére a leplen látható arclenyomat meglepő szépséget és békét sugároz.
Ilyen szenvedést a kereszten csak olyasvalaki viselhetett ekkora békével, aki tudta, hogy szenvedésével és halálával végső győzelmet arat a halálon.
     Az arckép kínzásokról árulkodik. Botütés nyomai láthatók az orron és a jobb orcán, sebes a szemhéj és a szemöldök, zúzódás van a jobb arccsonton, orrvérzés nyomai ismerhetők fel és az is, hogy kínzói a haját tépték. Az Evangélium így ír: A fejét náddal verték, leköpdösték (Mk 15,19), majd arcul ütötték (Jn 19,3).

Tövissel koronázták
     A katonák töviskoszorút fontak, amit a fejére helyeztek (Jn 19,2). A kínzásnak ezt a módját kifejezetten Jézus számára találták ki, hiszen történelmi forrásokban nincs szó a keresztre feszítést megelőző ilyenfajta kínzásról. A lepel szövetén számos vérnyom található, mely vér a koponyán található sebekből folyt ki. Ezeket a sebeket a tövisek fejbeszúródása okozta. A töviskorona kalapszerűen borította be az egész fejet. A sebészek 13 töviskorona okozta sebet találtak a homlokon, 20-at pedig a fej hátsó részén, de feltételezéseik szerint ez a szám összesen akár 50 is lehetett. Mivel a fejbőr alatt rengeteg ideg és vérér fut, a fejbőr erős vérzése közepette a töviskorona borzalmas fájdalmakat okozott.
     Ha figyelembe vesszük, hogy a fejbőr egy négyzetcentiméterén 140 fájdalomra érzékeny pont van, akkor elképzelhetjük Krisztus hatalmas szenvedését – írta L. Coppini, a Bolognai Egyetem Anatómia Intézetének vezetője. A vizsgálatok azt is megállapították, hogy a vérzések által rajzolt kép teljesen megegyezik a fej anatómiai érhálózatával. Ez egy újabb bizonyíték a lepel hitelességére vonatkozóan, hisz az érhálózatot csak 1593-ban tanulmányozták és ismerték meg. (Szeressétek egymást 1/2007 nyomán) (Folyt.)

Az őskeresztény irodalom tanúsága az Oltáriszentség mellett

     Az őskeresztények hozzáállásának vizsgálata rendkívül jelentős minden hittani kérdésben, mert az őskeresztények közelebb voltak Jézus és az apostolok korához. Az élőszóbeli tanítás tehát frissebben, hívebben, terjedt köztük apáról-fiúra, nemzedékről-nemzedékre, sőt mondhatnók: prédikációról-prédikációra; úgyhogy a régi egyház hite e tekintetben indirekte éppoly meggyőző történelmi érv, mint a Szentírás világos szava.
Márpedig az ősegyház kétségtelenül hitte Krisztus jelenlétét az eucharisztikus Színek alatt. Ezt illetőleg a sokszoros és félre nem érthető tanúbizonysá­gok sorával rendelkezünk, hogyha egyáltalán van a világon történelmi igazság: ez az! Tehát az őskereszténység, Jézusnak az utolsó vacsorán elhangzott szavait, igenis szószerinti értelemben vette. Ha pl. a 16. század úgynevezett szakramentáriusai, Zwingli és követői, kellően ismerték volna ezeket a szövegeket, aligha merték volna a valóságos jelenlét tanát tagadóba venni.
     Tudnunk kell, hogy egyes írók az első századokban iparkodtak titokban tartani a keresztény tanokat, nehogy a pogányoknak és zsidóknak gúnyolódásra adjanak alkalmat („disciplina arcani” – titoktartási fegyelem). Aki kereszténnyé akart lenni, annak eleinte csak a fontosabb igazságokat mondták el, és csak miután a szándékuk őszinteségéről meggyőződtek, avatták be őket a „titkokba”.
Ebből következően a kor írói, csak nagyon burkoltan szólnak az Oltáriszentségről − félve −, hogy műveik avatatlan kezekbe kerülhetnek. Emellett azonban úgy fejezték ki magukat, hogy aki a keresztény igazságokról már tudott, az könnyen megérthette a célzásokat. Egyszer-egyszer meg is jegyzi egy-egy ilyen író: „A beavatottak tudják, mit akarok mondani” (Origenes). Különösen kitűnik ez a titoktartó szándék pl. Szent Epifániusz sajátságosan hangzó mondatában: „Felkelvén pedig Jézus a vacsorától, kezébe vette ezeket (ti. a kenyeret és a kelyhet) és hálát adván mondá: Ez az én ezem”. (!)
      E titoktartás ellenére az Oltáriszentségről mégis annyi, és oly világos tanúságtételünk van az ókeresztény írók részéről, mégpedig az egész keresztény világról, Keletről éppúgy, mint Nyugatról, hogy az ősi keresztény egyházak erre vonatkozó hite felől egyáltalában nem kételkedhetünk. Ezek a tanúságok mind azt tanítják, hogy a kenyér és bor színe alatt, mihelyt a pap az átváltoztatás igéit kiejtette, már nem kenyér és bor van jelen, hanem Krisztus Teste és Vére. És valamennyi ebben látja a keresztény hittitkok legmélyebbikét, a legcsodálatosabb ajándékot, melyet Krisztus az emberiségnek és Egyházának hátrahagyott. Aki ebben nem hisz − mondja épp a fent idézett Epifánius (+ 403) −, „az végleg elveszíti Isten kegyelmét és az üdvösséget”.
      Az Oltáriszentség tana oly kimagasló helyet foglalt el már az ősi hitéletben, hogy annak szóvátételét, sehogy sem kerülhették el. Szóltak is róla valamennyien!
      Lássuk e tekintetben az első századok hitét, az ősi liturgiák tanúságtételét; aztán a nagy egyházatyákét. (Folytatása következik!)

Sokakban nem is tudatosul,
hogy a keresztény hit középpontja nem valamilyen magasztos idea, kultúra vagy az erkölcsi értékek, hanem a keresztre feszített és feltámadt Krisztus. Az Isteni Gondviselés segít nekünk személyes kapcsolatot teremteni a Megváltóval. Megőrizte számunkra halálának és szenvedésének megrázó képét egy halotti leplen, amely olyan, mint egy ötödik Evangélium, amely nem tollal, hanem az értünk kiontott vérrel íródott.
     Közömbös maradhat-e az ember Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának a különleges tanúja láttán? A lepel rámutat arra a hatalmas szenvedésre, amit értünk magára vállalt az Isten, aki emberré lett, hogy minket megváltson, és kiszabadítson a Sátán, a bűn és a halál rabságából.
„Ez az értékes halotti lepel – mondta Szent II. János Pál – segít megértenünk Isten Fiának irántunk érzett szeretetének titkát. Itt a lepel nyomain a leírhatatlan szenvedést látva, szeretném megköszönni Istennek ezt a különleges ajándékot, mely előtt minden keresztény meghajol, és megpróbál Krisztus követőjévé válni. (...) A lepel segít nekünk megérteni a szenvedés titkát, melyet Krisztus áldozata szentelt meg, és mely az egész emberiség megváltásának forrása lett.” (Torino, 1998.05.24.)

Szörnyen megkínozták
     A lepel tudományos vizsgálata során kimutatták, hogy a benne eltemetett férfi 1,81 m magas, arányos testfelépítésű volt, szakállat, hosszú hajat viselt és nemes szemita arcvonásai voltak. Ezt az embert szörnyen megkínozták, megostorozták, tövissel koronázták és keresztre feszítették.
     Testén mintegy 600 sebet és sérülést találtak. Mégsem fedezhetők föl a lenyomaton a test bomlásának nyomai. Ezek az adatok mind egybehangzóak az evangéliumi leírásokkal, sőt fontos részletekkel egészítik ki azokat. Ily módon a lepel szinte kézzelfogható bizonyítékká válik és megmutatja, hogy Krisztus milyen sokat szenvedett értünk és kínhalált halt a mi üdvösségünkért! (Szeressétek egymást 1/2007 nyomán) (Folyt.)

Kerekes Károly O.Ciszt elmélkedése

     A liturgia, az Egyház hivatalos nyilvános istentiszteletének rendje kettős névvel jelöli ezt az ünnepet. Pálma-vasárnap, magyarosan Virágvasárnap, és Passió-vasárnap, Jézus szenvedésének, keresztjének vasárnapja. A két elnevezés körül egyik a külső keretre, másik a belső tartalomra vonatkozik. Pálma- illetve Virágvasárnap nemcsak azért „külső” megjelölés, mert a külső természet akkor nyílasztja az első virágokat, barkákat (barkaszentelést is ezért tartunk), hanem a régi szertartás rendje szerint ez a pálmaággal, nyíló virággal, feslő barkával való ünneplés a templomon kívül zajlott le, ünnepélyes körmenet formájában. A Passió-vasárnap (szenvedés-vasárnap) viszont nemcsak azért „belső” megjelölés, mert a Jézus kínszenvedéséről szóló evangéliumot már benn a templomban olvassák fel, illetve éneklik, hanem itt mutatkozik meg az ünnep igazi tartalma: a szenvedést értünk vállaló Jézussal való azonosulásban.
     A nagy kérdés, hogy hogyan fér össze a kettő. Tudniillik az ujjongó hozsannázás és a szenvedés, a kereszt. Ősi egyházi szóval azt mondjuk: ez misztérium, szent titok, csak a beavatottak értik meg. Hogyan értik meg, miből értik meg? Az Egyház a liturgiában – ugyanúgy, mint a Bibliában - elsősorban képi nyelven, képekben, jelképekben és jelképes cselekedetekben tanít. A misztérium mindig ott érzékelhető, ahol a külső a belsővel érintkezik. Jelen esetben, Virágvasárnapkor az érintés, a misztérium szépen érzékelhető a külső körmeneti ünneplés és a belső áldozati megjelenítés között: a templomajtóban. Ősi rítus szerint az ujjongó körmenet zárva találja a templomajtót. De a pap a körmeneti kereszttel háromszor megüti azt – ami a mennyország ajtajának megjelenítése a földön - és az ajtó a kereszt koppantására, érintésére kinyílik. A misztérium tartalma: a mennyország ajtajához Krisztus keresztje a kulcs. Csak az mehet be oda, aki ezt megszerezte, kezében tartja, mint földi életének tavasz-nyár-ősz-tél változásainak egyedüli értelmét vállalja. Nincs más kulcs a mennyországba!
     Ezt a tanítást nem szakteológusok gondolkodó elméje találta ki, hanem az Isten Könyvéből, a Bibliából növesztette ki az élő Egyház liturgiája. Bibliai megfogalmazása az Apostol nyelvén: „Nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a Keresztrefeszítettről.” (1Kor 2,2.) Magának Jézus Krisztusnak a szava erről: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap, és kövessen engem.” (Lk 9,23) Ennek a bibliai tanításnak egyszerű képi megfogalmazása egyetlen gesztusba sűrítve: a pap kezében tartott kereszttel megkoppantott templomajtó megnyílik: Íme, Krisztus keresztje, ez nyitja meg nekünk a mennyországot!
     Mi ennek a tanításnak a gyakorlati alkalmazása? Az, hogy vállalnunk kell az élet akármilyen nehéz próbatételét Krisztus keresztjeként, s akkor az ő mennyei dicsőségét is megnyerjük! Vigyázat, nem a jel egyszerű tárgyi megléte nyitja meg nekünk a mennyországot, hanem annak alanyi vállalása. Mint ahogy nem a behordott tüzelőanyag melegít, hanem az a tűz, amely a tüzelőanyag elégetéséből származik. Vagy mint ahogy nem az éléskamránkba begyűjtött étel-ital tart életben bennünket, hanem a megevett és megemésztett étel és ital. – A kereszt jel, szent jel. A kereszt vállalásából származó isteni élet – misztérium.
     A keresztet mint jelet már az első időktől fogva szent jelként tisztelték Krisztus követői. Úgy is, mint rajzolt, festett, vagy valamilyen anyagból kiformált jelet. De úgy is, mint saját testükre – homlokukra, ajkukra, szívük fölé – kezükkel rajzolt jelet. Áldó szóval is összekapcsolták: Áldjon meg téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek! Vagy még rövidebben: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Később általánossá vált imádságaink elején és végén, továbbá bármi munkánk kezdetekor és befejezésekor. Az igazán hívő keresztény mindig tudta, hogy nem a jel anyagi, tárgyi valósága önmagában nyit mennyországot, ehhez az Egyház tanítása szerinti alanyi elkötelezettségünk elmaradhatatlan.
     A keresztről, illetve a hívő ember keresztvetéséről – amelynek misztériumi tartalmát olyan szépen kifejezi a virágvasárnapi liturgia - sok tanulságos történetet elmondtak már igehirdetőink. Legyen szabad most egy egyéni, pontosabban családi emléket felidőzni a keresztvetésnek egy nem mindennapi, de talán mégis tanulságos értelmezéséről. Gyermekkorom emléke. Nyár, aratás, az egész család aratja, kévézi és gyűjti keresztbe az életet. (Földmíves népünk a kenyérgabonát életnek nevezi, a kévékből összerakott csomót pedig keresztnek.)
Este a kereszt-rakásnál mi gyerekek már fáradtak voltunk. Csak úgy hanyagul egymásra dobáltuk a kévéket. Édesapánk figyelmeztetett: Ne úgy, fiaim. Jól kell rakni-vetni azt a keresztet, mert különben szétfújja a szél, belever az eső, és elrothad az élet!
     Számomra örök tanítás, képnyelven adott atyai útbaigazítás a keresztvetésről, és egyben a kereszt misztériumáról is: jól kell rakni-vetni azt a keresztet, minden részletében, különben szétfújja a szél, belever az eső, és elrothad az élet. Hiszen – a Biblia és a liturgia nyelvén – a mennyország ajtajához nincs jobb, sőt egyszerűen nincs más kulcsunk, mint a kereszt, Krisztus Keresztje. – Ezt jelenti nekem a Virágvasárnap.

Kerekes Károly

A LORETTÓI ELMÉLKEDÉS A NAGYHÉTEN SZÜNETEL! Folytatása április 16-án! Kegyelemteljes Nagyhetet és örömteli Feltámadást kíván a szerkesztő! (De a békéért imádkozzunk, szakadatlanul!)

Tisztaságos Anya – Könyörögj érettünk! 

(Litánia itt!)

Elmélkedés: ‒ Mária, aki a bűntelenség, a hibátlanság, a tökéletes lelki tisztaság, mentes volt minden rosszra való hajlamtól és még a kísértés sem férkőzhetett Hozzá. ‒ Buzgón kérjük Tisztaságos Anyánk segítségét, a világ erkölcsi javulásáért! –

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Szent Pál tanúsága az Oltáriszentség mellett    Hogy az őskeresztények már az apostolok korában hittek az Oltáriszentségben és a valóságos jelenlétben, kitetszik az újszövetség időbelileg valószínűleg egyik legrégibb iratából, Szent Pál korinthusiakhoz írt első leveléből. (Ld. 1Kor 11,23-32)

Isteni Kegyelem Anyja – Könyörögj érettünk!

(Litánia itt!)

 Elmélkedés: ‒ Krisztus, aki minden kegyelem Forrása, a Kereszten a Boldogságos Szüzet édesanyánkul rendelte, és rábízta a kegyelmek kiosztását. ‒ Kérjük tehát a Kegyelmek Anyját, eszközölje ki a világbékét! 

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Szűz-virág Szent Anya – Könyörögj érettünk! 

(Litánia itt!)

Elmélkedés: – Mária állandósult szüzességében a terméketlenség ősi félelme, csodálatos megváltást és kivirágzó méltóságot nyert. – 

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Egyházunk Anyja – Könyörögj érettünk! 

(Litánia itt!)

Elmélkedés: – Krisztus Titokzatos Teste az Egyház, Mária pedig édesanyaként az oltalmazója. –  

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Stoffán György internetes cikke nyomán (http://polgarportal.hu/konyorulj-rajtunk-uram/)

„Könyörülj rajtunk Uram!”
     Nagyböjt utolsó hete közeleg. És szomorú vagyok. Szomorú, mert Európa társadalmainak túlnyomó többsége ostoba, nemtörődöm, rest és hitetlen. Itt játszódik a szeme előtt saját megsemmisülésének forgatókönyve, egy történet csakúgy, mint a kétezer évvel ezelőtti fájdalmas eseménysor, amelyről nem vesz tudomást, amellyel gúnyolódik, vagy amelyet nem is ismer már.
     Itt van a szemünk előtt a Szeretet megtestesítője, aki gyógyított, halottakat támasztott fel, vakoknak adta vissza a látását, aki tanított, és megnyitotta számunkra az üdvösség lehetőségét! Ő a názáreti Jézus, akit átkozott kezek megfosztottak ruháitól, ólmos korbáccsal megkorbácsoltak, töviskoszorút tettek a fejére, leköpdösték, majd egy nehéz kereszttel a gúnyolódó tömeg kíséretében felhajtották a Golgotára, hogy kezét és lábát átszögelve keresztre feszítsék miattunk. Halálát földrengés, vihar követte, s a nagy, mára ismét elfeledett beismerés: „bűneink rajtunk és fiainkon”… „Ez valóban Isten fia volt”…
Mindez, azon vezetők miatt, akik hatalmukat féltve nem ismerték el Őt ‒ akit jóllehet évezredek óta vártak ‒, s akinek jöttét a saját prófétáik megjövendölték.
     Ha péntek van, s a falusi kis templomban is megszólal a harang, Keresztútra hív, emlékezésre, bűnbánatra… de a templomban csak pár idős ember mondja egy-egy stációnál: „Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot!” Sajnos kevesen, mások helyett is ezeket az évszázados fohászokat… Ó hány templomban nincs is már Keresztút, nincs Májusi Litánia, Rózsafüzér, esti Úrangyala, mert sokan már nem is tudják, pedig az elhunyt hozzátartozókért is mondják a Miatyánkot és az Üdvözlégy Máriát…
A kocsma tele van, a Plázákban tömeg, itt-ott a tüntetéseken ostoba ordítozásban élik ki magukat a „tudós” politizálók, a mozikban véres filmek szórakoztatják a nagyérdeműt, akiknek többsége fiatal… Eközben a határainknál pogány, hitetlen és kapzsi megszállók tömege. Akiknek láttán fél évezrede embermilliók mondták lelkük mélyéből: „Könyörülj rajtunk Uram!”
Európa népei azonban ma nem könyörögnek, mert nem hisznek, és a pénteki Keresztút helyett saját szenvedésük jövendő útját választják.
     A franciák gótikus és román stílusú templomaikat rombolják, hogy helyettük pogány imaházakat, parkolót, vagy üzletházat építsenek, és a biblia hangos olvasását már a taláros testület ítéli el. Mert ma ez a törvény, amelyet hamarosan a Sharia vált fel Nyugat-Európában. A gyűlölet és a gyilkosság törvénye, a népek kiirtásának törvénye… a kereszténység megsemmisítésének törvénye. Az a törvény, vagy ahhoz nagyban hasonló, amely azt az Ártatlant ott, akkor megkorbácsolta, tövissel koronázta, gúnyolta és megölte a kereszten. S akire ma még a Nagyböjtben is csak kevesen emlékeznek!
     Ijesztő a helyzet, mert a korbácsolás elkezdődött, és a kereszthordozás elkerülhetetlen immár. Hányan fogják egykori keresztény felmenőiket megtagadni, hogy életben maradhassanak… s hányan fogják feljelenteni egymást a pogány Kádinál? Hányan fogják európaiként keresztény európai testvéreiket megölni bizonyságul a pogányok előtt… mi vár még erre az európai népre, amely soknemzetiségű, s amelyet egykor egyetlen erős kapocs, a kereszténység olvasztott egybe. Ki tudja még hány Nagyböjtöt tarthatunk meg, és hányszor adatik meg, az Isten felé fordulás, a bűnbánat-bűnbocsánat, szabad lehetősége?
     Még van egy péntek a Nagypéntek előtt, amelyen csendesen végig kísérhetjük Jézust azon az úton, amelyet értünk végigszenvedett. Keresztény ország vagyunk – voltunk! Tartsunk töredelmes bűnbánatot, tegyünk hitet ezen az utolsó nagyböjti pénteken saját templomunkban… Mert újrakezdeni mindig lehetséges, és talán soha nem volt akkora szükség erre az egyetlen mondatra, ennek a könyörgésnek a szívből és hittel való kimondására, mint ma… a talán utolsó, pogányoktól mentes, szabad Nagyböjt péntekén: „Könyörülj rajtunk Uram!”

Krisztus Szent Anyja – Könyörögj érettünk! 

(Litánia itt!)

Elmélkedés: ‒ A Szentlélek minden kenetének illatával betöltötte Máriát, aki hűséges maradt Igen-jéhez és belemerült a Megváltás misztériumába. Aki Krisztust követi, az örömmel tekint az Úr Édesanyjára. –

 Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Szüzeknek Szent Szüze – Könyörögj érettünk! 

(Litánia itt!)

Elmélkedés: ‒ Mária, Isten legkiváltságosabb teremtménye, aki a legtökéletesebb, legszűziesebb szűz és magasan fölötte áll az összes többi szüzeknek. –

 Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

1941-ben, ezen a napon hunyt el a nagy magyar, Gróf Teleki Pál földrajztudós, egyetemi tanár, cserkészvezető, miniszterelnök.

Istennek Szent Anyja – Könyörögj érettünk! 

(Litánia itt!)

Elmélkedés: ‒ A Szent Szűz nem anyaisten, mint a pogány kultúrák hiedelmeiben. Mária valóságos Istenszülő! – 

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Nyolcvan éve, 1927. április 2-án hunyt el Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök, a modern katolicizmus egyik legtisztábban látó és fogalmazó géniusza, a 20. század eleji katolikus megújhodás egyik programadója. Mindazok, akár egyházi-, akár kormánytényezők, akik meg akarják újítani a nemzettudatot, a gazdasági-, kulturális- és hitéletet, az ő írásait kell útmutatóként forgatniuk!

 Mi nekünk az Oltáriszentség?

     Az Oltáriszentség a katolikus Egyház legnagyobb kincse, legcsodálatosabb, leggyengédebb titka, de egyúttal legszebb ékessége, dicsősége, erejének és örömének legfőbb forrása.     

     Mi katolikusok ugyanis azt valljuk és hisszük, hogy az Oltáriszentségben Jézus Krisztus, a világ Üdvözítője, az Isten Fia, az Istenember, láthatatlanul bár, érzékeinkkel el nem érhetőn ugyan, de mégis igazán és valóságosan jelen van. Itt van köztünk, itt van oltárainkon, néhány lépésnyire tőlünk! Nemcsak mint Isten van jelen − hiszen Isten mindenütt jelen van −, hanem mint ember is: teste, lelke, isteni- és emberi mivolta. Az a Jézus van ott igénytelen kenyér és bor színében, aki egykor a betlehemi barlangban Szűz Máriától született; aki a földön járt, tanított, gyógyított, csodákat tett; aki a keresztfán értünk meghalt; aki feltámadott s tanítványainak megdicsőülten megjelent, aki felment a mennybe s ott ül az Atya jobbján és országlásának nem lesz vége. Az a Jézus van itt köztünk az oltár titkában, aki bár mérhetetlenül fölöttünk áll, mégis kimondhatatlan leereszkedéssel szeretett minket, s akinek gyönyörűsége, hogy az emberek fiaival legyen. Aki lehajolt az ártatlan gyermekekhez és a megtérő bűnösökhöz, aki megvigasztalta a szomorúakat s feltámasztotta a halottakat. Az a Jézus van itt jelen, aki egykor újra eljövend a földre, hogy örökérvényű ítéletet mondjon eleveneken és holtakon.

     A csillagvilág teremtője, Alkotónk, a Végtelen, a Háromszorszent, örök Bíránk és Irgalmas Üdvözítőnk lakik itt az ostya képében köztünk, láthatatlanul rejtőzve, tapinthatatlanul, érzékelhetetlenül, de valóságban, az Oltár Titkában. Akarja, hogy higgyünk benne, hogy közel érezzük magunkhoz, hogy ajkunkkal érintsük, lelkünk táplálékául magunkhoz vegyük, hogy golgotai áldozatának gyümölcseként áldozati lakománk legyen.

     Természetes, hogy aki az Oltáriszentségben hisz és hinni tud, annak ez a titok hihetetlen boldogságot, örömet, erőt és vigaszt jelent. Az ilyen elmondhatja, hogy „nincs még egy nemzedék oly nagy, akinek Istene oly közel volna, mint ahogy a mi Istenünk közel van hozzánk” (2Mtörv 4,7). A hívő az Eucharisztiában hitének, szeretetének és lelki örömének legfőbb forrását, az Üdvözítő pazar jóságának, és csodás leereszkedésének legragyogóbb bizonyságát látja. Nem csoda, hogy a katolikus Egyház, amely az Oltáriszentség tanát minden időben híven vallotta, ebben a tanban boldog örökséget őriz, az Eucharisztiát istentiszteleti életének középpontjába helyezi, és minden erejét megfeszíti, hogy imádó hódolatát és örvendő szeretetét méltón kifejezésre juttassa. Ezért emeli a legszebb templomokat, ezért halmoz össze művészetet és áhítatot, ezért szólít az Oltáriszentség szolgálatába csendes elmélyülést, tömjént és virágot, gyertyák fényét, ünneplést és körmenetek ragyogását! Ezért rendez eucharisztikus világkongresszusokat és sürgeti a hívek gyakori áldozását! 
Ezért követel papjaitól tiszta életet, és alapít külön  szerzeteket  az Oltáriszentség örök imádására.  Ebben, Aquinói Szent Tamás  gondolata vezérli: „Quantum potes, tantum aude, Quia maior omni laude, Nec laudare sufficis.” − Áldd őt minden érzéseddel, mert felérned énekeddel s méltán zengened nincs erőd. („Lauda Sion”)

Nagyböjt 5. vasárnapja Fekete vasárnap, amikor a díszes kereszteket lepellel le lehet fedni és csak Nagypénteken tenni újból láthatóvá azokat.
     Az ötödik vasárnap evangéliuma visszavezet bennünket Krisztus szenvedésének előestéjére, az Utolsó Vacsora termébe. Ott állhatunk Jézus mellett, amikor az áruló Júdás eltávozik, s a Mester kimondja az új parancsolatot, mely elgondolkodtat bennünket keresztény hitünkön, s annak legfőbb parancsán: „Új parancsot adok nektek. Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!” (Jn 13,34)

Szentséges Szűz Mária – Könyörögj érettünk!

(Litánia itt!) 

Elmélkedés: ‒ Aki Szeplőtelen Szívében a Szentséget: az Örök Igét hordozza. 

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Szentháromság Egyisten – Irgalmazz nekünk! 

(Litánia itt!)

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Szentlélek Úristen – Irgalmazz nekünk! 

(Litánia itt!)

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Kedves Olvasóim!
     Száz éves a fatimai jelenés, melyben az elhangzott istenanyai kérések máig sem teljesültek, amiként (természetszerűleg) nem teljesülhettek a Fatimai Szűzanya ígéretei sem!
     A jelenlegi világhelyzet általánosságban jelentősen rosszabb a száz évvel ezelőttihez, még akkor is, ha Európa nagyobb részében, látszólagos béke van (egyenlőre)!
     Több imafelhívás elindult már a világ békéjéért, de úgy hiszem, hogy az angol nyelvű katolikus honlap, a www.nineveh90.com reális, és a Fatimai Szűzanya kívánsága szerinti rózsafüzér imádkozásra és áldozathozatalra hívja meg az emberiséget! Melyhez csatlakozom magam is, és felkínálom Olvasóimnak is! Részletesebben lásd:
http://www.karizmatikus.hu/imak/imaink/5312-a-ninive-90-kihivas.html
     Kérek mindenkit, hogy 2017. február 13-val kezdődően KILENCVEN NAPIG, naponta mondjunk el egy rózsafüzért és hozzunk áldozatot (felajánlást) a békéért és a háború végéért ott, ahol éppen dúl!
     Ne keressünk kifogásokat (mert találunk)!
     Egyet ne feledjünk: érdemszerzőbb (és talán eredményesebb) békében imádkozni és böjtölni a békéért, mint az óvóhelyen könyörögni és éhezni!

Megváltó Fiúisten – Irgalmazz nekünk! 

(Litánia itt!)

Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért!

Let's recite three Hail Marys for peace every day!

Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa!

Recemos cada día tres Avemarias por la paz!

Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje dag för freden!

Jeden Tag dreinmal 'Gegrüßet seits du Maria' für den Frieden beten!

Recitons trois Je vous salue Marie, pour la paix chaque jour!

Давайте каждый день трижды молиться Богородице за мир!

Күн сайын уш рет бейбітшілік үшін Құдайға дұға етемiз!

Bármerre jársz, bármit is csodálsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!