Lépre ne menjetek!

Az Úr szavai: Vigyázzatok, hogy senki rabul ne ejtsen titeket bölcselettel és hiú megtévesztéssel, amely emberi hagyományhoz, a világ elemeihez, nem pedig Krisztushoz igazodik. (Kol 2,8) Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket. Mert sokan fognak jönni az én nevemben és azt mondják: 'Én vagyok a Krisztus', és sokakat félre fognak vezetni. (Mk 13,5) Van ugyanis sok engedetlenkedő, üres fecsegést folytató, csaló ember is, főképp a körülmetéltek köréből. Ezeket le kell inteni, mert feldúlnak, rút haszon kedvéért olyasmiket tanítanak, amiket nem kellene. (Tit 1,10-11) Sokan fogják követni eltévelyedéseiket, s miattuk becsmérelni fogják az igazság útját. Nyereségvágyból fakadó szavaikkal igyekeznek megvásárolni titeket; de az ítélet már régóta készül ellenük, és a rájuk váró pusztulás el nem alszik. (2Pét 2,2-3) Az utolsó időkben egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire és az ördögök tanítására hallgatnak, azokra, akik képmutatóskodva, de lelkiismeretükben megbélyegezve hazugságokat hirdetnek. (1Tim 4,1-2) Lesz ugyanis idő, amikor az emberek nem viselik el az egészséges tanítást, hanem saját kívánságaik szerint seregszámra szereznek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük; elfordítják fülüket az igazságtól, és átadják magukat a meséknek. (2Tim 4,3-4) Akkor, ha valaki azt mondja nektek: 'Íme, itt a Krisztus, íme, amott', ne higgyétek. Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék. Ti tehát vigyázzatok; íme, mindent előre megmondtam nektek. (Mk 13,21-23)
Azután így szólt tanítványaihoz:
Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak, de jaj annak, aki okozza azokat. Jobb lenne annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy megbotránkoztasson egyet is e kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! (Lk 17,1-3) Izraelita férfiak, vigyázzatok mit tesztek ezekkel az emberekkel! (Apcsel 5,35)
(Papjaim) vigyázzatok magatokra és az egész nyájra, amely fölé a Szentlélek elöljáróul helyezett titeket, hogy kormányozzátok Isten egyházát, amelyet tulajdon vérén szerzett. Tudom, hogy miután elmegyek, ragadozó farkasok jönnek közétek, és nem fogják kímélni a nyájat. Sőt köztetek is támadnak férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek... (Apcsel 20,28-30) Amikor azonban testvéreitek ellen így vétkeztek, és megsértitek az ő gyönge lelkiismeretüket, Krisztus ellen vétkeztek. (1Kor 8,12) A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot (Jn 16,33). Egy szolga sem szolgálhat két úrnak; mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. (Lk 16,13) Vigyázzatok, hogy senki rosszért rosszal ne fizessen, hanem mindenkor szolgáljátok egymás és mindenki javát! Mindig örüljetek! Szüntelenül imádkozzatok! Mindenért adjatok hálát, mert ezt várja Isten mindnyájatoktól Krisztus Jézusban. (1Tessz 5,15-18) Vigyázzatok testvérek, ne legyen közületek senkiben hitetlenségre hajló gonosz szív, hogy el ne szakadjon az élő Istentől! Inkább buzdítsátok egymást minden egyes nap, (...), nehogy közületek valakit is megkeményítsen a bűn csalárdsága. (Zsid 3,12-13) Vigyázzatok, legyetek állhatatosak a hitben, cselekedjetek férfiasan és legyetek erősek. (1Kor 16,13) Sok csaló ment ugyanis szerteszét a világba. Ezek nem vallják, hogy Jézus Krisztus testben eljött. Aki ilyen, az csaló és antikrisztus. Vigyázzatok magatokra! El ne veszítsétek, amit fáradozásotokkal elértetek, hogy teljes jutalmat kapjatok! (Jn 2,7-9) Ne akarjatok sokan tanítók lenni, testvéreim, hiszen tudjátok, hogy így súlyosabb ítéletet veszünk magunkra. (Jak 3,1) Mert ördögök lelkei ezek, akik jeleket művelnek. (Jel 16,14) Az (antikrisztus) érkezését pedig – a sátán hatalmából – mindenféle hamis erőmegnyilvánulás, jel és csoda kíséri és mindenféle csábítás a gonoszságra, azok vesztére, akik elkárhoznak, mert nem fogadták be az igazság szeretetét, hogy üdvözüljenek. (2Tessz 2,9-10) Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el. Erős hittel álljatok neki ellen... (1Pét 5,8-9) Engedelmeskedjetek tehát Istennek; az ördögnek pedig álljatok ellen, és futni fog tőletek. (Jak 4,7)
https://youtu.be/sXzRQ8ZJEqU







2023. 01. 08. vasárnap
A La Voce di Padre Pio c. újság 2015. márciusi számában, egy interjú során 


Az ünnepet a 17. században kezdték megtartani. Az ünnep elterjesztését 1893-ban 






Megjelent a Máriás Papi mozgalom kiadása ‒ Csató és Tsa Kft 1998. ‒ 12-14. oldal. (Részletek) 1996. január 19.
Isten bármely korban megszólíthatja az embert!
Jézus neve azt jelzi, hogy maga Isten van jelen Fiának személyében, aki emberré lett a bűnök egyetemes és végső megváltására. Jézus az isteni Név, amely egyedül hoz üdvösséget: "hiszen nem adatott más név az embereknek, melyben üdvözülniük lehetne" (Apcsel 4,12). Az Újszövetség ezt jól szemlélteti: a gonosz lelkek félnek az Ő nevétől (vö. Apcsel 16,16-18); 19,13-16), Jézus tanítványai az Ő nevében művelnek csodákat (vö. Mk 16,17), mert amit kérnek az Atyától az Ő nevében, megadja nekik (vö, Jn 15,16) Jézus Nevének segítségül hívása tehát hathatós imádság!


A Szűzanya, másutt így folytatja: „Leánykám, Szeretetlángom oly nagyon felhevült, hogy nemcsak fényességét, hanem melegségét is teljes erőmmel reátok óhajtom árasztani, óriási erővel robban felétek, hogy minél több lélek megmeneküljön a kárhozattól. Mondom, ilyen még nem volt, ez a legnagyobb csodám, melyet most teszek veletek! Nagy felelősséggel tartoztok ezért!



Végtére is!



1. Mária Isten Anyja, (Mária Theotokosz, Mater Dei). A dogmát az efezusi zsinat fogalmazta meg 431-ben. Minden, amit Máriáról hiszünk és hirdetünk, e misztériumban gyökerezik. Ünnepe január 1.






Labouré Szent Katalin 1806. május 2-án született a Közép-Franciaországban. Szülei házasságából húsz év alatt 17 (más adatok szerint 19) gyermek született, de csak 10 élte meg a felnőtt kort. Katalin a nyolcadikként született. Bár szorgalmas gazdálkodók voltak, a család
18 éves korában érezte Isten hívását. Álmában Szent Vincét látta, aki a betegek ápolására buzdította. Sok nehézség után 1830. áprilisában követte nővérét, Lujzát a Szent Vince Szeretet Leányai (irgalmas nővérek) Társulatába. Hamarosan felkerült a közösség párizsi anyaházába. Ekkor
kezdődtek látomásai a Szent Szűz egyik rendkívüli eszközéről, a Csodáséremről.



Tudományos megállapítást nyert, hogy a jelenés helyén növő fák Prunus spinosa L. (magyarul kék kökény). Ez a fajta bokor vagy fa, általában évente egyszer virágozik, március végén vagy április elején, kis kerek, savany-édes gyümölcsöket hozva, merthogy ez a nemesítetlen szilva egyik fajtája, a kökény. Arrafelé, a Piemont tartományban közönségesen előfordul mindenhol, gyakran sűrű szövevényt alkotva az utak mentén, a völgyekben és a dombokon. A tudományos kutatások kimutatták, hogy a Madonna dei Fiori körüli talaj, melyben a nevezetes fák nőnek, semmiben sem különbözik a térség más talaj-adatától. Nem állapítottak meg semmilyen járulékos geofizikai, elektromágneses vagy mikroklímát, melynek hatására a fák decemberben kivirágozhatnának és ráadásul csak azok! A tudósok megerősítették, hogy a Prunus spinosa L. fák, melyek a brai templom mellett nőnek, semmiben sem különböznek a térség más helyein lévő fáktól. A rendkívüliség természetfeletti jellegét kifejezetten megerősíti, hogy – miként a szentély gondnoka, don Michele elmondta –, hogy a fák minden évben december 8-án, Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepén kezdenek virágozni és a virágzás egészen december 29-ig tart, Szűz Mária helyi jelenésének évfordulójáig. Annak ellenére, hogy decemberben ott mindig pár fokkal nulla alatt van a hőmérséklet (de mértek már mínusz hatot is!), a virágok a fákon még soha nem fagytak el. Bra szentélyének 676 éves krónikája szerint a fák, csak két alkalommal nem borultak virágba. Ez 1913 decemberében és 1938 decemberében történt, tehát pár hónappal az első és a második világháború kitörése előtt.
Azok számára, akik elfogadják a láthatatlan Isten jeleit, a brai Madonna dei Fiori templom melletti decemberben virágzó facsoport egy természetfölötti jel, egy felhívás, hogy térjünk meg, és nyíljunk meg Szűz Mária édesanyai szándéka előtt, aki a hit útján Fiához, Jézus Krisztushoz akar vezetni minket, az örök élet és az elpusztíthatatlan szeretet egyetlen, mindenkinek szóló biztosítékához. A kegyhelyen a decemberben virágzó fákénál nagyobb csodák is történnek: testi-lelki gyógyulások, rendkívüli megtérések.
Sokat lehetne írni arról, hogy milyen palásttal ábrázolják a Mária szobrokat és képeket, a "Köpenyes Madonnát" szerte a világon. Ám most nem a külsődleges ábrázolásokra irányul figyelmünk, hanem a benső lényegre, amelyet Mária palástja szimbolizál számunkra.
Ez a ruhadarab Mária földi életében annak idején, a keleti nőknél szokásban volt, melyet a nők fejükre vagy kisgyermekük fölé tudtak hajtani védelmezőn, amiként a Boldogságos Istenanya is a Kisded Jézus fölé. 


1336. december 29-én este egy várandós fiatalasszony Egidia Mathis, a Bra városka melletti Szűz Mária kép közelében járt, melyet sűrű növényzet vett körül. Sajnos két katona állt lesben, azzal a szándékkal, hogy megerőszakolják.
Ám az ijedség és zaklatottság miatt Egidia, ott helyben megszülte gyermekét, komplikáció nélkül. Kabátjába takarva a kicsit, a legközelebbi házhoz futott, hogy segítséget kérjen. Az esemény híre villámként terjedt el a városban.


Ott megállt, s hogy e jó embereknek némi emléket adjon, leemelte fejéről sárga színű, könnyű fátylát – mely a Jézuskát is burkolta –, és odanyújtotta Menyhértnek. Mély meghajlással fogadták a királyok az ajándékot. Szívüket szinte szétrepesztette a bensőséges hála és tisztelet, mikor a Gyermekét tartó Istenanyát, fátyol nélkül láthatták maguk előtt. Óh, mily forró könnyeket hullattak, mikor a barlangot elhagyták. Ettől kezdve ez a fátyol volt legszentebb ereklyéjük, amijük csak volt az életben.
December 28. Aprószentek ünnepe. 

Hogyan kötődik Szent János apostol és evangelista élete a borszenteléshez?
méregkelyhet itattak vele, s mivel az sem ártott neki, Pathmosz szigetre száműzték. E szigeten hatalmas vihar közepette, Isten egy látomásban megnyitotta előtte a menny és a föld titkait, és föltárta neki az Egyház jövőjét. A látottak olyan félelemmel töltötték el, hogy ájultan rogyott a látomást mutató angyal lábához. Amikor magához tért, a látottakat kővel jegyezte föl a sziklafalba,ám egy halász írószerszámokat adott neki, és így írta le pergamentekercsre a ma ismert Jelenések Könyvét.
Aristodemus pogány főpap azt mondta Szent Jánosnak, hogy hajlandó hinni Krisztusban, ha János kiürít egy mérgezett borral teli kelyhet és az semmi kárt nem tesz benne. A mérget először két gonosztevőn kipróbálták, akik rögtön szörnyethaltak. Szent János imádkozott és miután a kelyhet megáldotta, kiitta és semmi baja sem történt, de ennek ellenére a pogány pap még most sem akart hinni. Az apostol erre fölszólította, hogy köpenyét Jézus Krisztus nevében terítse a két halottra. A főpap megtette, mire a két gonosztevő föltámadt. Erre sokan dicsérték Istent, és a főpappal együtt nagy tömeg is megkeresztelkedett. Ennek okán kezdték Szent Jánost kehellyel ábrázolni, ehhez járult a kígyó ábrázolása, mint a méreg szimbolikája. 
Utána az ősz fehér Gáspár lépett előre. ő volt a legöregebb, s nehéz teste miatt már nem is tudott letérdelni. Csak úgy állva hajolt meg mélyen, és egy arany tartóban szép, zöld növényt helyezett az asztalkára. Nagyon tetszetős, zölden- és még gyökéren álló mirha volt ez. Egyenes fácska, fönt csipkés levélzettel és szép fehér virágokkal. Azért hozott mirhát ajándékba, mert ez az önmegtagadásnak és a szenvedélyek megzabolázásának a jele. Ez a jó lélek ugyanis sokat harcolt a bálványimádás és a többnejűség-, valamint saját szenvedélyei ellen. Sokáig állt meghatottan a Kis Jézus előtt, úgyhogy szinte megsajnáltam a még kívülállókat, hogy oly soká kell várniuk, míg megláthatják a Kisdedet.


Gárdonyi Géza, Ziegler Géza néven látta meg a napvilágot a Fejér megyei Agárdpusztán. Írói nevét születési anyakönyvezési helyszíne, a szomszédos Gárdony után választotta.


Mikor a csapat ideért, kíváncsiak tolongó tömege vette őket körül, s az emberek mindenfélét kérdezgettek tőlük. Ők viszont folyvást nyugtalanok voltak, mert a Csillag eltűnt szemük elől. Miközben ők leszálltak, a házból már jöttek is a hivatalnokok, ágakkal a kezükben, és különféle üdítő gyümölccsel, apró kenyerekkel és itallal kínálták őket. Szokásos szíves látás volt ez arrafelé minden messziről jött idegennel szemben. Teherhordó állataik a kútnál várakoztak a fák között. A hivatalnokok elmondták, hogy szállást nem tudnak ajánlani, de a pásztorok völgyében remek pihenőhelyeket találnak.
A Csillag, szemlátomást folyton nagyobbodott és közeledett, oly nagy fény tömeggé nőve, hogy szinte lepedő nagyságúnak láttam. Sötét volt már, s közel-távol nem láttak házat, csak a domb volt előttük, mint valami takaró sánc. Egyszerre azonban, nagy öröm járta át szívüket, mert abban a fényességben egy tündöklő gyermek-alakot pillantottak meg. A ragyogás felé hódolattal meghajolva, fölvették fövegeiket, s elindultak a dombra. Meg is találták a Szent Helyet. Menyhért nyitotta ki az ajtót, s szeme előtt feltárult a barlang teljes fényességében. A háttérben ott látta ülni a Boldogságos Szűzanyát Gyermekével, éppen úgy, amint látomásaikban már előzőleg látták. Menyhért nyomban vissza is lépett és boldogan intett társainak. Közben kijött József is egy pásztorral, s a Három Királyok elmondták, hogy ők a zsidók Újszülött Királyának imádására jöttek, mert látták feltűnni Csillagát, és ajándékokat is hoztak a Számára.
Miközben Menyhért térdre borulva, a mellén keresztbe tett karokkal hódolt, a Boldogságos Szűz kissé kibontotta Jézuskáját a piros és fehér ruhácskáiból úgy, hogy kis mellkasa átragyogott a fátyolon. Egyik kezével feltámasztva fejecskéjét, a másikkal átölelte a Gyermeket, kinek kis kacsói mintha imádkoznának, úgy voltak a mellén keresztben. A ragyogó két szemecske kedvesen nézett rájuk, s kezecskéivel ide-oda hadonászott.

Elmondott neki még sok egyebet is a Jézuska születésével kapcsolatban, s egyikére-másikára még emlékszem is. Így elmondta, hogy az Angyali Üdvözlet órájában tíz percig elragadtatásban volt és úgy érezte, mintha egyszerre két szíve lett volna, ő maga pedig kimondhatatlan boldogsággal telt el. A szülés órájában végtelenül vágyódva, ugyanilyen elragadtatásában úgy érezte, mintha angyalok vinnék föl a magasba, s ott a szíve kettéválna és egyik fele kiszakadna belőle. Mintegy tíz percig maradt ilyen öntudatlanságban, melynek végén belső ürességet érzett ugyan, de egyben nagy epedést is valami kívüle álló boldogság után, holott ezt eddig mindig önmagában találta föl. Egyszerre csak maga alatt tündöklő fényességet pillantott meg, melyből mintha szemei előtt bontakozott volna ki Gyermekének édes kicsi alakja. Majd észrevette, hogy megmozdul, de mintha álomlátásban lett volna, nem is mert a fényességtől körülsugárzott Kisdedhez hozzányúlni. A sírását hallva tért csak egészen magához, fölvette a terítőről és boldogságos szívére szorította. Elmondta azt is, hogy nem is tudja mikor szakadt ki méhéből a gyermek. De erre Erzsébet így szólt hozzá:
"A te szülésed Isten kegyelemével teljes volt, nem úgy, mint más asszonyoké! Boldogító volt János világra jövetele is, de még ez is egészen más volt, mint a te isteni Gyermekednél". Ezekre emlékeztem beszélgetéseikből.
Mint mondtam, adjuk át magunkat Máriának, hogy elnyerjük azon szegénység erényét, mely őt és Szent Józsefet eltöltötte. Sem az Isteni Gyermek születésének szegényes és koldusi helye, sem a külvilág közömbössége nem nyugtalanította őket, mert minden vagyonukat a szent szegénységben találták. Kincsük, örömük és szerelmük bensőségességének oka, az isteni Jelenlét volt, melyből mi is részesedhetünk az Eucharisztiában.
Kevesen tudják, hogy Gárdonyi Géza írta a szövegét és a zenéjét a 'Fel nagy örömre' című gyönyörű karácsonyi éneknek!

December 25.
1818-ban ezen a napon csendült fel először az egyik legismertebb karácsonyi dal, a Csendes éj (németül: Stille Nacht)

Fel nagy örömre, ma született, aki után a föld epedett!

Igen megható jelenetnek is tanúja voltam. József és Mária egy alkalommal éppen a jászol mellett álltak és bensőséges megindultsággal nézték a kis Jézuskát. Egyszer csak a szamár térdre rogyott, és fejét egészen a földig hajtotta. Mária és József erre sírni kezdtek.
Közben híre ment, hogy Jézus születésének órájában angyalok jelentek meg a pásztoroknak, s a körülfekvő völgyekben minden jólelkű embernél az ígéret Gyermeke lett a beszéd tárgya. S ezek a jó pásztorcsaládok, most el is jöttek, hogy leróják tiszteletüket a gyermek iránt, akinek a völgyben tudtukon kívül szállást adtak. 



Mialatt az angyal ezt nekik kijelentette, körülötte még erősebb lett a fényesség, és láttam, hogy öt vagy hét magas, kedves és tündöklő angyalalak áll a pásztorok előtt. Hosszú szalagszerű írást tartanak a kezükben, melyen tenyérnyi nagyságú betűkkel láttam, de hallottam is, amint Istent magasztalva énekelték: "Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek!" (Lk. 2. 14) Ugyanilyen jelenésben részesültek, kissé később, a torony környéki pásztorok is. Sőt, ezektől körülbelül három órányira keletre, egy másik pásztorcsoportnak is angyal-jelenésük volt, az ottani kút mellett.
Köszöntötték Őt is, a Gyermeket is, és térden állva igen kedves zsoltárokat zengedeztek, majd dicsőítő éneket és néhány rövid verset. Több hangban énekeltek és én is velük énekeltem. Egyik daluknál például a tenort vittem. Nagyjából még emlékszem a vers szavaira: "Óh Kisded! Szép vagy, mint a piros rózsa, ki mint Égi Hírnök jövel közénk." Búcsúzásnál a jászol fölé hajoltak s mintha csókot hintenének a kis Jézusra.



Láttam amint éjfél felé, imája közben, két karját keblén keresztbe fektetve, nagy elragadtatásban a levegőbe emelkedett, úgyhogy alatta a földet láttam. Körülötte a ragyogás egyre erősbödött. Mindenen, még az élettelen tárgyakon is valami belső megindultság volt érezhető, s a boltozat, a falak és a padló köve is, mintha mind életre keltek volna ebben a fényességben. Egyszerre aztán láttam a boltozatot, amint Mária fölött megnyílva, fénycsóva csapott föl egész az égig, egyre növekvő tündökléssel. Ebben a fénycsóvában a dicsőítő énekek csodálatos hullámzását láttam, amelyek egymásba fonódva és egymást átjárva, végül a mennyei lelkek karaiként lebegtek szemem előtt. A Szentséges Szűz elragadtatásában még mindig lebegve, amint letekintett fekvőhelyére, már ott imádhatta Istenét, kinek immár Anyjává lett és aki – mint magával tehetetlen újszülött –, ott feküdt előtte.
A Szűzanya most ruhákba pólyálta be a Kisdedet. Ebben a percben nem emlékszem, hogy milyenekbe is csavargatta, csak arra emlékszem, hogy alul vörös, fölötte meg fehér ruhácskával tekerte körül, egészen a kis hónaljáig. Legfelül, egy másik lepellel a fejecskéjéig betakarta. A pólyaruhácskákból csak néhány darabot hozott magával Mária.
A világ kicsiny Megváltóját, nagy körültekintéssel, óvatosan a jászolba fektették amely a szélén lelógó takaró alatt sással és friss fűvel volt kibélelve. Ez a jászol jobbra a barlang bejáratától – ahol az déli irányban elhajlott – egy kőre volt ráhelyezve. A barlangnak ez a része szintben, lépcsőzetesen mélyebben feküdt, mint a születési hely. Miután a Gyermeket elhelyezték a jászolban, örömkönnyek közt hálaéneket zengedezve álltak mellette.

Mialatt a Szűzanya pihent, József egy magával hozott bőrtömlővel lement a domb mögötti füves völgybe, ahol keskeny patakocska folydogált. Két cövek segítségével úgy állította be a tömlőt, hogy az lassan megtelt vízzel, mellyel aztán visszatért a barlanghoz. Ezt követően bement a városba, ahonnan egy rácsos edényformával, némi gyümölccsel és rőzseköteggel tért vissza.
Szent József ekkor még több lámpást gyújtott meg a barlangban. Kívülről neszt hallva kiment a bejárat elé és ott találta a kis csacsit, mely eddig szabadon futkosott a környéken. Ez vidáman futott hozzá és ugrált körülötte. József ekkor a barlang előtti kiugró helyen megkötötte, és szénát szórt eléje.
Úgy látta, mintha tűzlángok vennék őt körül. Az egész barlangot csodás ragyogás töltötte be. Szent József éppen úgy nézett, miként Mózes tekintett az égő csipkebokorra. Ekkor szent félelemmel eltöltve, bevonult hálófülkéjébe és arcra borulva imádkozott.
Szorongó bátortalansággal haladtak egy utcán, mely inkább országúthoz hasonlított, mivel a házak mind, dombon álltak mellette, ámde itt is eredménytelen volt József minden próbálkozása. Betlehem másik oldalán, ahol a házak még szétszórtabban épültek, egy mélyebben fekvő szabad térségre értek, mely olyan volt, mint egy nagy mező. Erre felé már nem volt nagy sürgés-forgás. Itt találtak egy fészerformát, közelében egy terebélyes fával, mely lombos hársfa módjára kínálta nekik árnyékát. Törzse sima volt, s kinyúló ágai szinte tetőt alkottak. Ehhez a fához vezette József a Szent Szüzet, törzse lábánál poggyászaikból pihenésre alkalmas ülőhelyet készített, és ezt követően elindult egyedül szállást keresni. A szamár, fejjel a fa felé fordulva állt, mint aki őrködik.
Végül még egyszer végigment minden házon, de mivel épp felesége közeli állapotára hivatkozott, annál határozottabban utasították el! A hely ugyan eléggé magányos volt, egyes arra haladók mégis megálltak, s távolból néztek kíváncsian a Szent Szűzre, amint ez már emberi szokás, ha valakit esti szürkületben sokáig látunk egyhelyben állni. Úgy gondolom, hogy egyesek tán meg is szólították, kérdezvén, hogy kicsoda...
Így tehát a keleti oldalon, újra kiballagtak Betlehemből, és egy gyalogösvényen balra kanyarodtak. Olyanforma lepusztult út volt ez, mint amilyen kisvárosok leomlott falai-, sírjai- és sáncai mellett szokott húzódni.
A teherhordó szamarat beállította a barlang bejárata előtti kiugró tető alá, és ugyanott készített ülőhelyet Mária részére, melyre Ő le is ült. Lámpát gyújtva, kinyitotta a barlang vesszőből font ajtaját és belépett. A barlang bejárása keskeny volt, mert a falak mellett sok, a kákához hasonló szalmaköteg állott, melyekre barna pokrócok voltak teregetve. Innen beljebb, a helység legbelső részében is igen sok holmi volt, ami elfoglalta a helyet. Ezek egy részét József szükség szerint kihordta, hogy a barlang északi felében kényelmes nyugvóhelyet készíthessen a Szent Szűznek. A lámpást felakasztotta a helység homályos falára és bevezette a Szűzanyát, aki leült a pokrócokból és szalmakötegekből készített fekvőhelyre. Szent József ekkor alázatosan bocsánatot kért a gyenge szállásért, Mária azonban szívből örült, és teljesen elégedett volt. 



Folyton a kis csacsi által jelzett úton haladtak, és bizony másfél napi kerülőt is megtettek Jeruzsálemtől keletre. Tekintve, hogy a környéken József apjának legelői voltak, így jól ismerte a vidéket. Megértette, hogyha a Betánia mögötti pusztaságon vágtak volna át, Betlehemet akár hat óra alatt is elérhették volna ugyan, de az az út hegyes völgyes és ebben az időszakban különösen nehezen járható. Ezért aztán a csacsi nyomát követve mindvégig völgyben haladtak, egyre közeledve a Jordánhoz.
A Szent Családot a gazda igen barátságosan fogadta. Egy tágas helységbe vezette őket és a szamarakat is ellátta. Egy szolga megmosta József lábát a kútnál és egy másik ruhát adott rá arra az időre, míg a sajátját megtisztították a portól és rendbe hozták a gyűrődésektől. Vacsorájuk után, itt tértek nyugalomra.
József a szamarat zablán vezetve Máriával azonnal bement, mert mint érkezőknek jelentkezniük kellett, hogy írást kapjanak, mely nélkül be sem engedtek senkit a településre. Így mehettek tehát be a szétszórtan épült városba. Áttört falán, mint valami lebontott kapun, lehetett bejutni. A Szűzanya nyugodtan megállt a szamár mellett, míg Szent József szállást keresett a legszélső házakban, de hiába! Sok volt a vidéki utas már Betlehemben, és az emberek ide-oda futkostak.
A Názáreti Szűz szívében nem volt helye másnak, csakis Isten szeretetének.

"Meg kell pihennünk, mert nehezen bírok tovább menni!" Alighogy ezt kimondta a vezérlő kis csacsi máris megállt egy terebélyes tűlevelű fa alatt, melynek közelében forrás is volt. Megpihentek tehát e fa alatt, s József pokrócokat rakott egymásra, hogy az áldott Kismamát levéve a szamárról, ráültesse. A fa, Máriához közel eső alsó ágára József ráakasztotta a magukkal hozott lámpást. Sokszor láttam, hogy éjszakai utasok hasonlóképp cselekedtek.
A Szent Szűz buzgó imával kérte Isten segítségét, hogy a hideg kárt ne tegyen egészségükben. Erre, hirtelen oly nagy meleg járta át, hogy kezét odanyújtotta Szent Józsefnek, kinek keze szintén teljesen átmelegedett. Itt ettek a magukkal hozott apró kenyerekből és gyümölcsökből. A közeli forrás vizéből ittak, melybe egy magukkal hozott kis kancsóból József előbb balzsamolajat csöpögtetett. Közben, oly aggódó jósággal és vigasztalóan beszélt a Szent Szűzzel, hogy meglátszott rajta, mennyire fáj neki útjuk fáradságos volta.
Ettől a fától két óra járásra délnek, láttam, hogy a Szent Család egy tanyához ért. A ház asszonya épp nem volt otthon, és a gazda, Józsefet azzal utasította el, hogy még időben vannak, s menjenek csak bátran tovább. Mikor innen már jó darabot tovább haladtak, látták, hogy a kis csacsi befut egy üres pásztorkunyhóba, melyet néhány pásztor épp kitakarított. Ide betértek. A pásztorok igen barátságosan fogadták őket, s mindjárt pár köteg nádat, szalmát és rőzsét hoztak, hogy tüzet gyújtsanak.
Családnak, különböző ennivalókat hozva nekik. Jó szívvel bocsánatot kért tőlük és egészen megindult rajtuk. Hamarosan megérkezett a férje is, aki szintén bocsánatot kért tapintatlanságáért. Tanácsot is adott Józsefnek, hogyha még egy kicsit hegynek mennek, még szombat előtt találnak egy jó fogadót, melyben eltölthetik a Szabbathot. Ezt követően a Szent Család útnak is indult. Másnap egész napon át ott láttam a fogadós feleségét három gyermekével, meg a tegnapi asszonyt is a két gyerekkel, aki eljött meglátogatásukra. Meghitten ültek együtt és egészen lebilincselte őket Mária szemérmessége és bölcsessége. Különösen nagy megindultsággal hallgatták, amint a Szűzanya hosszasan beszélget a gyermekekkel, tanítgatva őket. A gyerekeknél kis pergamentekercsek voltak, melyekből Mária olvastatott velük, közben nagy szeretettel elmagyarázgatta nekik, úgyhogy azok le sem tudták venni Róla a szemüket. Oly édes volt ezt látni, de még édesebb volt hallani. A délután folyamán Szent József a gazdával körüljárta a környéket, megnézték a kertet és a szántóföldet, mindvégig épületesen beszélgetve - amint azt jámbor embereknél szabbathokon mindig így látom arrafelé. A Szent Család még az éjszakát is ott töltötte.

Szent Anna is igen szorgoskodik: ide-oda megy, hogy gyapjút hozzon, és abból egyiküknek-másikuknak adjon, majd pedig, hogy a szolgákat irányítsa.
Este láttam, hogy József a Szent Szűzzel, Szent Anna Máriával, Kleofás feleségével, néhány szolga kíséretében útra keltek. A Szűzanya fordított nyeregben kényelmesen ült a szamár hátán, melyre még csomagjaikat is rárakták, Szent József pedig gyalog vezette. Egyenlőre, még egy másik szamarat is vittek magukkal, melyen majd Anna asszony fog visszatérni. Férje Joachim, ekkor még a földeken dolgozott.
időszakából is. E magán kinyilatkoztatások között, az aprólékos dolgokra is kiterjedő gazdagságukkal, előkelő helyet foglalnak el
a Szent Szűz földi életének idejébe. Szem és fültanúként szemlélhette életüket a születéstől egészen a halálig. Látomásait, lelkivezetőinek parancsára tollba mondta a neves katolikus költőnek és írónak,
Emmerich Anna Katalin 1824. február 9-én, a magára vállalt szenvedésektől teljesen legyengülten, az Úr nevével ajkán halt meg.