Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Bevezető ima mindennap:
Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön buzgalommal magasztalnak. Egyesítjük mindenekelőtt azzal az egyedülálló dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság megtisztel. Téged dicsőítenek, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja. Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk, és nagy bizalommal kiáltunk e siralom völgyéből. Eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk.
Hetedik nap
Ó Mária Szeplőtelen és a mi üdvösségünkért aggódó Szíve! Emlékezz meg a szegény bűnösökről, akiket vad szenvedélyek bilincse tart rabságban és Istentől távol élnek. Segítsd őket, hogy kötelékeiktől meg-szabaduljanak, és újra Isten gyermekeinek szabadságára jussanak.
Üdvözlégy Mária …
Litánia Mária Szeplőtelen Szívéről:
Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus hallgass minket!
Krisztus hallgass meg minket!
Mennyei Atyaisten, irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten, irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen, irgalmazz nekünk!
Mária Szíve, az Isten Szívének mintájára alkotott Szív – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a Szeplőtelenül Fogantatottnak Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a Szent lélek méltó lakhelye – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az örök Bölcsesség Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szép Szeretet Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az Isteni Ige Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a halálnál is erősebb Szív a szeretetben – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a fájdalmak tőreivel átdöfött Szív– könyörögj értünk!
Mária Szíve, a kereszt alatt Jézussal egyesült, megfeszített Szív – könyörögj értünk!
Mária Szíve, Jézus Szívének képmása – könyörögj értünk!
Mária Szíve, Jézus Szívének gyönyörűsége – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szentség kincsesháza – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a minden kegyelem Közvetítőjének Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, bűnösök menedéke – könyörögj értünk!
Mária Szíve, szomorkodók erőssége – könyörögj értünk!
Mária Szíve, elhagyatottak vigasztalója – könyörögj értünk!
Mária Szíve, csüggedők felemelője – könyörögj értünk!
Mária Szíve, üldözöttek menedéke és bátorítója – könyörögj értünk!
Mária Szíve, haldoklók reménye – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szorongatottak mentsvára – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az Egyház védelme a sötétség ereje elleni harcban – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az okosság lakhelye, amely minden tévtanítást szertefoszlat – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az egész világ Királynőjének dicsőséges Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, Anyánk Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, minden dicséretre méltó Szíve – könyörögj értünk!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk!
Imádkozz érettünk, Istennek Szent Anyja, hogy az isteni Tűz, amely a Te Szívedet kimondhatatlanul betöltötte, a mi szívünket is lángra gyújtsa!
Könyörögjünk! Mindenható örök Isten! Te a Boldogságos Szűz Mária Szívében a Szentlélek méltó lakhelyét készítetted el, add meg nekünk és mindenkinek – aki Mária Szeplőtelen Szívét tiszteli –, a kegyelmet, hogy Hozzá mindig hasonlóbbakká váljunk. Kérjük ezt Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen Imafüzér a Világ Győzelmes Királynője tiszteletére A keresztnél:Itt függ a mi hitünk, a mi reményünk, a mi szeretetünk, életünk, üdvösségünk és győzelmünk! Üdvözlégy… (háromszor) A nagy szemeknél:Dicsőség az Atyának, dicsőség a Fiúnak, dicsőség a Szentléleknek, a Szeplőtelen Szűz, a Világ Győzelmes Királynője által, most és mindörökkön-örökké. Ámen. Alleluja! Áve Mária! Éljen a Világ Győzelmes Királynője! A kis szemeknél:Szűz Mária, Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat! A végén háromszor:Szent, szent, szent a seregek Ura és Istene, telve van az Ég és Föld az Ő dicsőségével! Áldott, ki az Úr nevében jő! Dicséret, hála, szeretet és dicsőség legyen Néked, Istenünk, hogy a Világ Győzelmes Királynőjét adtad minékünk! Mondd napjában többször minden óraütésre, harangszóra: Áve Mária! Éljen a Világ Királynője!Győzelmes Nagyasszony, Világ Királynője,Légy engeszteléssel, Hazánk megmentője! Az eredeti adakozási felhívást tartalmazó röpirat szövege, amelyet Mindszenty írt alá, a következő közléssel:”Akaratom, hogy a magyar engesztelésnek szentély épüljön” Építsük fel az engesztelő kápolnát!A nehéz viszonyok csak még sürgetőbbé teszik, hogy népünk jövőjéért áldozatot hozzunk Istennek, aki egyedül segíthet. Ezért épülnek fogadalmi szentélyeink a legsúlyosabb időkben. A háború alatt tettük le az alapkövét, most pedig Bíboros Főpásztorunk 1947. május 8-án ismét elindította az engesztelő kápolna felépítését szolgáló mozgalmat. Hogy a megbántott Isten kegyesen fogadja népünkért a Szűzanyának felajánlott fogadalmunkat, tartsunk őszinte bűnbánatot, küzdjünk a tömegbűnök ellen (misemulasztás, káromkodás, paráznaság, válás, bimbózó élet ellen merénylet, gyűlölködés, könyörtelen szívűség, gondoskodjunk az ifjúság tiszta, krisztusi életéről, imádkozzuk naponta a rózsafüzért. De vonjunk is meg valamit magunktól és adakozzunk szívesen az engesztelés oltárára! Aki Istennek ad, a legjobb kamatra ad! Ajánljuk fel távollevő, vagy elhunyt szeretteinkért is. Rendezzünk előadásokat egyesületeink által, terjesszük az eszmét ismerőseink között! www.vilagkiralynoje.hu

Bevezető ima mindennap:
Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön buzgalommal magasztalnak. Egyesítjük mindenekelőtt azzal az egyedülálló dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság megtisztel. Téged dicsőítenek, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja. Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk, és nagy bizalommal kiáltunk e siralom völgyéből. Eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk.
Hatodik nap
Ó Mária Szeplőtelen és sok szenvedéssel eltelt Szíve! Mint Krisztus Anyja és a Megváltásban Társa, egészen kiürítetted a szenvedés kelyhét. Segíts bennünket, hogy a szenvedésnek ezt a mértékét, amelyet az Isten jósága és bölcsessége számunkra kijelölt, bátran és bízó lelkülettel viseljük.
Üdvözlégy Mária …
Litánia Mária Szeplőtelen Szívéről:
Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus hallgass minket!
Krisztus hallgass meg minket!
Mennyei Atyaisten, irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten, irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen, irgalmazz nekünk!
Mária Szíve, az Isten Szívének mintájára alkotott Szív – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a Szeplőtelenül Fogantatottnak Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a Szent lélek méltó lakhelye – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az örök Bölcsesség Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szép Szeretet Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az Isteni Ige Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a halálnál is erősebb Szív a szeretetben – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a fájdalmak tőreivel átdöfött Szív – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a kereszt alatt Jézussal egyesült, megfeszített Szív – könyörögj értünk!
Mária Szíve, Jézus Szívének képmása – könyörögj értünk!
Mária Szíve, Jézus Szívének gyönyörűsége – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szentség kincsesháza – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a minden kegyelem Közvetítőjének Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, bűnösök menedéke – könyörögj értünk!
Mária Szíve, szomorkodók erőssége – könyörögj értünk!
Mária Szíve, elhagyatottak vigasztalója – könyörögj értünk!
Mária Szíve, csüggedők felemelője – könyörögj értünk!
Mária Szíve, üldözöttek menedéke és bátorítója – könyörögj értünk!
Mária Szíve, haldoklók reménye – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szorongatottak mentsvára – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az Egyház védelme a sötétség ereje elleni harcban – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az okosság lakhelye, amely minden tévtanítást szertefoszlat – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az egész világ Királynőjének dicsőséges Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, Anyánk Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, minden dicséretre méltó Szíve – könyörögj értünk!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk!
Imádkozz érettünk, Istennek Szent Anyja, hogy az isteni Tűz, amely a Te Szívedet kimondhatatlanul betöltötte, a mi szívünket is lángra gyújtsa!
Könyörögjünk! Mindenható örök Isten! Te a Boldogságos Szűz Mária Szívében a Szentlélek méltó lakhelyét készítetted el, add meg nekünk és mindenkinek – aki Mária Szeplőtelen Szívét tiszteli –, a kegyelmet, hogy Hozzá mindig hasonlóbbakká váljunk. Kérjük ezt Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen
Imafüzér a Világ Győzelmes Királynője tiszteletére
A keresztnél:
Itt függ a mi hitünk, a mi reményünk, a mi szeretetünk, életünk, üdvösségünk és győzelmünk! Üdvözlégy… (háromszor)
A nagy szemeknél:
Dicsőség az Atyának, dicsőség a Fiúnak, dicsőség a Szentléleknek, a
Szeplőtelen Szűz, a Világ Győzelmes Királynője által, most és mindörökkön-örökké. Ámen. Alleluja! Áve Mária! Éljen a Világ Győzelmes Királynője!
A kis szemeknél:
Szűz Mária, Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!
A végén háromszor:
Szent, szent, szent a seregek Ura és Istene, telve van az Ég és Föld az Ő dicsőségével! Áldott, ki az Úr nevében jő! Dicséret, hála, szeretet és dicsőség legyen Néked, Istenünk, hogy a Világ Győzelmes Királynőjét adtad minékünk!
Mondd napjában többször minden óraütésre, harangszóra:
Áve Mária!
Éljen a Világ Királynője!
Győzelmes Nagyasszony, Világ Királynője,
Légy engeszteléssel, Hazánk megmentője!
Az eredeti adakozási felhívást tartalmazó röpirat szövege, amelyet Mindszenty írt alá, a következő közléssel:
”Akaratom, hogy a magyar engesztelésnek szentély épüljön”
Építsük fel az engesztelő kápolnát!
A nehéz viszonyok csak még sürgetőbbé teszik, hogy népünk jövőjéért áldozatot hozzunk Istennek, aki egyedül segíthet. Ezért épülnek fogadalmi szentélyeink a legsúlyosabb időkben. A háború alatt tettük le az alapkövét, most pedig Bíboros Főpásztorunk 1947. május 8-án ismét elindította az engesztelő kápolna felépítését szolgáló mozgalmat. Hogy a megbántott Isten kegyesen fogadja népünkért a Szűzanyának felajánlott fogadalmunkat, tartsunk őszinte bűnbánatot, küzdjünk a tömegbűnök ellen (misemulasztás, káromkodás, paráznaság, válás, bimbózó élet ellen merénylet, gyűlölködés, könyörtelenszívűség, gondoskodjunk az ifjúság tiszta, krisztusi életéről, imádkozzuk naponta a rózsafüzért. De vonjunk is meg valamit magunktól és adakozzunk szívesen az engesztelés oltárára! Aki Istennek ad, a legjobb kamatra ad! Ajánljuk fel távollevő, vagy elhunyt szeretteinkért is. Rendezzünk előadásokat egyesületeink által, terjesszük az eszmét ismerőseink között!
www.vilagkiralynoje.hu
https://www.facebook.com/vilagkiralynoje.engesztelomozgalom
Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Élni vele, Vele élni!
Az Eucharisztia igazságát, a csodák által is egyértelművé akarja tenni Jézus, hogy amit tanított az nem csak igaz, hanem maga az Igazság!
A méltó Szentáldozás minden hívő számára a legnagyobb ajándék, erősítő és csoda. Jézus önmagát adja nekünk a Szentostyában, bevon minket üdvözítő művébe, részesít a halál, a bűn és az ördög feletti győzelemben. Megerősít minket és bevezet a legszentebb Szentháromság életébe!
Az Eucharisztia "a halhatatlanság orvossága, gyógyszer a halál ellen" (EE, 18) Ezért a vasárnapi Szentmise tudatos és szándékos kihagyása pótolhatatlan veszteség, a hit elvesztésének jele, tehát súlyos bűn önmagunk ellen. Nem szabad azonban megfeledkeznünk, hogyha egy keresztény a súlyos bűn terhét hordozza a lelkiismeretében, akkor a Bűnbánat Szentségéhez kell járulnia, és ezt követően újból megerősítheti magát az örök élet Táplálékával, az Eucharisztiával!
A forrás-megjelölést, lásd az első posztban!

Bevezető ima mindennap:
Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön buzgalommal magasztalnak. Egyesítjük mindenekelőtt azzal az egyedülálló dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság megtisztel. Téged dicsőítenek, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja. Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk, és nagy bizalommal kiáltunk e siralom völgyéből. Eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk.
Ötödik nap
Ó Mária Szeplőtelen és egészen alázatos Szíve! Minél gazdagabb lettél kegyelmekben és erényekben, annál mélyebbé változott alázatosságod. Szerény és visszahúzódó lelkületed különösen kedves volt Istennek, és emiatt méltatott arra az Isten Fia, hogy Szívedben szállást vegyen. Taníts bennünket is igaz alázatra és Isten akaratának követésére!
Üdvözlégy Mária …
Litánia Mária Szeplőtelen Szívéről:
Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus hallgass minket!
Krisztus hallgass meg minket!
Mennyei Atyaisten, irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten, irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen, irgalmazz nekünk!
Mária Szíve, az Isten Szívének mintájára alkotott Szív – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a Szeplőtelenül Fogantatottnak Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a Szent lélek méltó lakhelye – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az örök Bölcsesség Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szép Szeretet Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az Isteni Ige Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a halálnál is erősebb Szív a szeretetben – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a fájdalmak tőreivel átdöfött Szív – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a kereszt alatt Jézussal egyesült, megfeszített Szív – könyörögj értünk!
Mária Szíve, Jézus Szívének képmása – könyörögj értünk!
Mária Szíve, Jézus Szívének gyönyörűsége – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szentség kincsesháza – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a minden kegyelem Közvetítőjének Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, bűnösök menedéke – könyörögj értünk!
Mária Szíve, szomorkodók erőssége – könyörögj értünk!
Mária Szíve, elhagyatottak vigasztalója – könyörögj értünk!
Mária Szíve, csüggedők felemelője – könyörögj értünk!
Mária Szíve, üldözöttek menedéke és bátorítója – könyörögj értünk!
Mária Szíve, haldoklók reménye – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szorongatottak mentsvára – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az Egyház védelme a sötétség ereje elleni harcban – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az okosság lakhelye, amely minden tévtanítást szertefoszlat – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az egész világ Királynőjének dicsőséges Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, Anyánk Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, minden dicséretre méltó Szíve – könyörögj értünk!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk!
Imádkozz érettünk, Istennek Szent Anyja, hogy az isteni Tűz, amely a Te Szívedet kimondhatatlanul betöltötte, a mi szívünket is lángra gyújtsa!
Könyörögjünk! Mindenható örök Isten! Te a Boldogságos Szűz Mária Szívében a Szentlélek méltó lakhelyét készítetted el, add meg nekünk és mindenkinek – aki Mária Szeplőtelen Szívét tiszteli –, a kegyelmet, hogy Hozzá mindig hasonlóbbakká váljunk. Kérjük ezt Krisztus, a mi Urunk által. Ámen
Imafüzér a Világ Győzelmes Királynője tiszteletére A keresztnél: Itt függ a mi hitünk, a mi reményünk, a mi szeretetünk, életünk, üdvösségünk és győzelmünk! Üdvözlégy… (háromszor) A nagy szemeknél: Dicsőség az Atyának, dicsőség a Fiúnak, dicsőség a Szentléleknek, a Szeplőtelen Szűz, a Világ Győzelmes Királynője által, most és mindörökkön-örökké. Ámen. Alleluja! Áve Mária! Éljen a Világ Győzelmes Királynője! A kis szemeknél: Szűz Mária, Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat! A végén háromszor: Szent, szent, szent a seregek Ura és Istene, telve van az Ég és Föld az Ő dicsőségével! Áldott, ki az Úr nevében jő! Dicséret, hála, szeretet és dicsőség legyen Néked, Istenünk, hogy a Világ Győzelmes Királynőjét adtad minékünk! Mondd napjában többször minden óraütésre, harangszóra: Áve Mária! Éljen a Világ Királynője! Győzelmes Nagyasszony, Világ Királynője, Légy engeszteléssel, Hazánk megmentője! Az eredeti adakozási felhívást tartalmazó röpirat szövege, amelyet Mindszenty írt alá, a következő közléssel:”Akaratom, hogy a magyar engesztelésnek szentély épüljön” Építsük fel az engesztelő kápolnát! A nehéz viszonyok csak még sürgetőbbé teszik, hogy népünk jövőjéért áldozatot hozzunk Istennek, aki egyedül segíthet. Ezért épülnek fogadalmi szentélyeink a legsúlyosabb időkben. A háború alatt tettük le az alapkövét, most pedig Bíboros Főpásztorunk 1947. május 8-án ismét elindította az engesztelő kápolna felépítését szolgáló mozgalmat. Hogy a megbántott Isten kegyesen fogadja népünkért a Szűzanyának felajánlott fogadalmunkat, tartsunk őszinte bűnbánatot, küzdjünk a tömegbűnök ellen (misemulasztás, káromkodás, paráznaság, válás, bimbózó élet ellen merénylet, gyűlölködés, könyörtelen szívűség, gondoskodjunk az ifjúság tiszta, krisztusi életéről, imádkozzuk naponta a rózsafüzért. De vonjunk is meg valamit magunktól és adakozzunk szívesen az engesztelés oltárára! Aki Istennek ad, a legjobb kamatra ad! Ajánljuk fel távollevő, vagy elhunyt szeretteinkért is. Rendezzünk előadásokat egyesületeink által, terjesszük az eszmét ismerőseink között! www.vilagkiralynoje.hu
A vércsoport egyezik a Lancianó-i Eucharisztia csoda vizsgált adataival!
Ezt követően dr. Ricardo Castanon Gomez elérte, hogy összehasonlíthassák a labor eredményeket a Lanciano-i csoda után történt labor eredmények-kel, megint csak a minták eredetének elhallgatása mellett. A szakértők a két minta egybevetése után azt mondták, a két minta ugyanazon személytől származik. Mindkét minta tulajdonosa AB Rh + vércsoportú egyén volt és olyan jegyeket hordoz, amely karakterisztikus egy Közép-Keleten született férire jellemző.
A Buenos Aires-i csoda egy rendkívüli Jel, melyet a tudományos vizsgálatok is igazoltak, megerősítettek. E csodás jellel Jézus az élő hitre buzdít minket, hogy Ő a kenyér és bor színe alatt valóságosan jelen van az Eucharisztiában, mintegy hangsúlyozva, hogy ez valóságos, nem pedig szimbolikus jelenlét.
Az átváltoztatott kenyér és bor színe alatt, egyedül a hit szemével lát-hatjuk meg Őt, mert Istenségével és megdicsőült emberi természetével van jelen. Jézus az Eucharisztiában lát, szeret és üdvözíteni akar minket.
Mike Willesee az egyik legismertebb ausztrál újságíró, aki az egyik eucharisztikus csoda dokumentációjának feldolgozása során tért meg, és Ron Tesorieróval közösen írt egy könyvet Reason to Belive (Miért higgyünk) címmel. Ebben dokumentált tényeket mutatnak be eucharisz-tikus és más jelekről, melyek mind arra szólítanak fel, hogy higgyünk Jézus Krisztusban, aki jelen van, és tanít a Katolikus Egyházban.
Mint az előzőkben említettük, az Eucharisztiáról dokumentumfil-met is forgattak, amely nagyrészt a Buenos Aires-i csoda tudományos vizsgálatának eredményein alapul, mintegy rámutatva a Legméltóságosabb Oltáriszentség természetfeletti valóságára.
A forrás-megjelölést, lásd az első posztban!

Bevezető ima mindennap:
Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk
Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk,
és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a
dicsérettel, amellyel Téged a boldog angyali Karok, minden szentek a
mennyben és hű szolgáid a földön buzgalommal magasztalnak. Egyesítjük
mindenekelőtt azzal az egyedülálló dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb
Háromság megtisztel. Téged dicsőítenek, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája,
Isten Anyja. Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk, és nagy
bizalommal kiáltunk e siralom völgyéből. Eszközöld ki Istentől számunkra
azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk.
Negyedik nap
Mária Szeplőtelen és szemlélődésben elmerült Szíve! Gondolataiddal,
vágyaiddal mindenkor Istennél időztél. Szent Fiad szavait és a megváltás
titkait szent hallgatással őrizted Szívedben. Űzd el a nyugtalanító
gondolatokat, amelyek megzavarják összeszedettségünket, és irányítsd
lelkünket Isten felé.
Üdvözlégy Mária …
Litánia Mária Szeplőtelen Szívéről:
Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus hallgass minket!
Krisztus hallgass meg minket!
Mennyei Atyaisten, irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten, irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen, irgalmazz nekünk!
Mária Szíve, az Isten Szívének mintájára alkotott Szív – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a Szeplőtelenül Fogantatottnak Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a Szent lélek méltó lakhelye – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az örök Bölcsesség Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szép Szeretet Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az Isteni Ige Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a halálnál is erősebb Szív a szeretetben – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a fájdalmak tőreivel átdöfött Szív – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a kereszt alatt Jézussal egyesült, megfeszített Szív –
könyörögj értünk!
Mária Szíve, Jézus Szívének képmása – könyörögj értünk!
Mária Szíve, Jézus Szívének gyönyörűsége – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szentség kincsesháza – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a minden kegyelem Közvetítőjének Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, bűnösök menedéke – könyörögj értünk!
Mária Szíve, szomorkodók erőssége – könyörögj értünk!
Mária Szíve, elhagyatottak vigasztalója – könyörögj értünk!
Mária Szíve, csüggedők felemelője – könyörögj értünk!
Mária Szíve, üldözöttek menedéke és bátorítója – könyörögj értünk!
Mária Szíve, haldoklók reménye – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szorongatottak mentsvára – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az Egyház védelme a sötétség ereje elleni harcban – könyörögj
értünk!
Mária Szíve, az okosság lakhelye, amely minden tévtanítást szertefoszlat –
könyörögj értünk!
Mária Szíve, az egész világ Királynőjének dicsőséges Szíve – könyörögj
értünk!
Mária Szíve, Anyánk Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, minden dicséretre méltó Szíve – könyörögj értünk!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk!
Imádkozz érettünk, Istennek Szent Anyja, hogy az isteni Tűz, amely a Te
Szívedet kimondhatatlanul betöltötte, a mi szívünket is lángra gyújtsa!
Könyörögjünk! Mindenható örök Isten! Te a Boldogságos Szűz Mária Szívében a
Szentlélek méltó lakhelyét készítetted el, add meg nekünk és mindenkinek –
aki Mária Szeplőtelen Szívét tiszteli –, a kegyelmet, hogy Hozzá mindig
hasonlóbbakká váljunk. Kérjük ezt Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen
Imafüzér a Világ Győzelmes Királynője tiszteletére
A keresztnél:
Itt függ a mi hitünk, a mi reményünk, a mi szeretetünk, életünk, üdvösségünk
és győzelmünk! Üdvözlégy… (háromszor)
A nagy szemeknél:
Dicsőség az Atyának, dicsőség a Fiúnak, dicsőség a Szentléleknek, a
Szeplőtelen Szűz, a Világ Győzelmes Királynője által, most és
mindörökkön-örökké. Ámen. Alleluja! Áve Mária! Éljen a Világ Győzelmes
Királynője!
A kis szemeknél:
Szűz Mária, Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!
A végén háromszor:
Szent, szent, szent a seregek Ura és Istene, telve van az Ég és Föld az Ő
dicsőségével! Áldott, ki az Úr nevében jő! Dicséret, hála, szeretet és
dicsőség legyen Néked, Istenünk, hogy a Világ Győzelmes Királynőjét adtad
minékünk!
Mondd napjában többször minden óraütésre, harangszóra:
Áve Mária! Éljen a Világ Királynője!
Győzelmes Nagyasszony, Világ Királynője,
Légy engeszteléssel, Hazánk megmentője!
Az eredeti adakozási felhívást tartalmazó röpirat szövege, amelyet
Mindszenty írt alá, a következő közléssel:
”Akaratom, hogy a magyar engesztelésnek szentély épüljön”
Építsük fel az engesztelő kápolnát!
A nehéz viszonyok csak még sürgetőbbé teszik, hogy népünk jövőjéért
áldozatot hozzunk Istennek, aki egyedül segíthet. Ezért épülnek fogadalmi
szentélyeink a legsúlyosabb időkben. A háború alatt tettük le az alapkövét,
most pedig Bíboros Főpásztorunk 1947. május 8-án ismét elindította az
engesztelő kápolna felépítését szolgáló mozgalmat. Hogy a megbántott Isten
kegyesen fogadja népünkért a Szűzanyának felajánlott fogadalmunkat, tartsunk
őszinte bűnbánatot, küzdjünk a tömegbűnök ellen (mise mulasztás, káromkodás,
paráznaság, válás, bimbózó élet ellen merénylet, gyűlölködés,
könyörtelen szívűség, gondoskodjunk az ifjúság tiszta, krisztusi életéről,
imádkozzuk naponta a rózsafüzért. De vonjunk is meg valamit magunktól és
adakozzunk szívesen az engesztelés oltárára! Aki Istennek ad, a legjobb
kamatra ad! Ajánljuk fel távollevő, vagy elhunyt szeretteinkért is.
Rendezzünk előadásokat egyesületeink által, terjesszük az eszmét ismerőseink
között!
www.vilagkiralynoje.hu
Mire számíthat a kedves Olvasó, ez új esztendőben?
A "jöhet-e valami jó Názáretből?" E natanaeli kérdést (Jn 1,46) sokan átértelmezhetik a "jöhet-e valami tiszta és jó az internetről"?
Nos, kedves Olvasóim én mindent megteszek, hogy e kérdésre kedvező választ nyerjen: ‒ Igen jöhet, nem csak tiszta és jó, de üdvös is! ‒ és a Hajnal Szép Sugara blognak épp ez a célja!
Alább, a teljesség igénye nélkül felvázolom a blogom 2015. évi főbb poszt-terveit, melyet fogadjanak érdeklődéssel és megértő szeretettel! (Sem a dátumváltozás, sem a sorozatok bővítése nem kizárható! Az ismétlések, egyben bővített, javított változatot is jelenthetnek! Az alant felsoroltak csupán előzetes "ízelítők" a blog egész éves anyagából!)
Január 9-től: AZ OLTÁR TITKA (49 részben)
16-tól: A PONTMAIN-i MÁRIA-JELENÉS (5 részben)
19-től: AKI HINNI NEM AKAR, AZ FOGJA BE A SZEMÉT
ÉS NE IS GONDOLKOZZON! (8 részben)
22-től: A MÁRIA-TISZTELET (16 részben)
Február 8-tól: LOURDES, A SZŰZANYÁRA TEKINTVE MONDJUK:
AVE MARIA (44 részben)
Március 1-től: LÉTEZIK AZ ÖRDÖG! (21 részben)
19-től: AZ ISTENI IRGALMASSÁG ÜZENETE (17 részben)
Április 5-től: A MANOPELLÓ-i CSODÁS KRISZTUS ARC (10 részben)
9-től: A TRE FONTANE-i MÁRIA-JELENÉS (22 részben)
Május 1-tól: ENGESZTELÉS AZ EGYETLEN ESÉLY! ( 14 részben)
Július 17-től: A KÉT BELGIUMI MÁRIA-JELENÉS,
BEAURING és BANNEUX (33 részben)
Auguszt. 19-től: A LA SALETTE-i MÁRIA-JELENÉS (30 részben)
Szept. 10-től: BOLDOG BARTOLO LONGO A RÓZSAFÜZÉR
KIRÁLYNŐJÉNEK VILÁGI APOSTOLA (33 részben)
Október 1-től: A CSODÁSÉREM TÖRTÉNETE (14 részben)
Kritikájukat, javaslataikat, idegennyelvű fordításaikat továbbra is szívesen várom, esetleges anyagi hozzájárulásukat ‒ a fenntartásra – elfogadom (ez esetben küldjenek egy elérhetőséget a lebonyolítására ide: begyiktibor@gmail.com)!
Az alsó kép, e blog világolvasottságát mutatja eddigi 2 éves összesítésben!
Sok kegyelmet kívánok az új évben! Dícsértessék a Jézus Krisztus! Ave Maria!
Január 6-án a háromkirályok gyermek Jézusnál tett látogatását ünnepli a katolikus egyház, ekkor kerül sor a vízszentelés szertartására is: a pap megáldja a keresztvizet és a szentelt vizet.
Az epifánia néven is ismert vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.
Vízkereszt napja a IV. század elején kezdett a keresztények körében terjedni mint Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe. Később az ünnep elsődleges témája keleten Jézus keresztsége lett (erre emlékeztet a vízszentelés); nyugaton viszont a háromkirályok látogatása került előtérbe, mindamellett itt is megmaradt a vízszentelés szertartása. A II. Vatikáni Zsinat rendelkezései értelmében a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve; Jézus megkeresztelkedésének ünnepe a következő vasárnapra esik. A kánai menyegzőről, amelyen Jézus első csodáját vitte végbe a vizet borrá változtatva, egy közbeeső hétköznapon emlékezik meg az egyház.
A vízkereszt amiatt is kiemelt ünnep a katolikus egyház életében, mert ekkor kezdődik meg a házszentelés időszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; a szentelmény révén nemcsak az épületeket, hanem a benne lakókat, dolgozókat is megáldja.
http://www.magyarkurir.hu/hirek/vizkereszt-unnepe-kotelezo-unnep
Az oltár titka
Két ausztrál, Mike Willesee újságíró és Ron Tesoriero jogász, akik jelen voltak a vizsgálatnál és ismerték a minta eredetét is, megkérdezték a professzort, hogy mennyi ideig maradnának életben a fehérvértestek egy vízbe merített emberi szövetben. A tudós azt felelte, hogy csupán néhány percig! Ekkor az újságíró tudatta a doktorral, hogy ez felettébb különös, mivel az anyagot amiből a minta származik, először egy hónapig egy pohár közönséges vízben tartották, majd ezt követően, három évig desztillált vízben őrizték és csak ezután vettek belőle mintát, melyet ön most megvizsgált. Dr. Zugibe értetlensége csak növekedett és ennek okán a következőket mondta: Ezek után, önöknek is meg kell valamit magyarázniuk nekem. Ha ez a minta egy halott embertől való, hogyan lehet az, hogyan lehet az, hogy vizsgálatom közben a sejtek még lüktettek? Ha az illető 1996-ban meghalt, akkor hogy élhet még a szíve?
Válaszul, ekkor feltárták Dr. Zugibe előtt a vizsgált minta lényegi eredetét, azt, hogy egy átváltoztatott Ostyából származik, amely érthetetlen módon változott hússá és vérré.
A magyarázaton mélységesen megrendülve, dr. Zugibe ezt mondta: „Az, hogy hogyan és miért változtatta meg a konszekrált Ostya a jellegét és változott élő emberi testté és vérré, olyan megfejthetetlen rejtély marad a tudomány számára, mely teljes mértékben meghaladja a kompetenciáját! Az egyetlen ésszerű választ, csakis a hit adhatja nekünk, hogy Isten rendkívüli módon működik, s ezáltal a jel által akarta megerősíteni bennünk, hogy valóban jelen van az Eucharisztiában!”
A forrás-megjelölést, lásd az első posztban!

Bevezető ima mindennap:
Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön buzgalommal magasztalnak. Egyesítjük mindenekelőtt azzal az egyedülálló dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság megtisztel. Téged dicsőítenek, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja. Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk, és nagy bizalommal kiáltunk e siralom völgyéből. Eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk.
Harmadik nap
Mária Szeplőtelen és isteni szeretettől lángoló Szíve! Te vagy az égő lámpás, amelyet maga a Szentlélek gyújtott lángra, és szeretetének olajával táplált: a Te Szívedben a szent Tűz soha nem aludt ki. Gyújtsd lángra a mi lanyha szívünket is az isteni szeretetnek azzal a Tüzével, amely a Te Szívedben oly nagy lánggal égett.
Üdvözlégy Mária …
Litánia Mária Szeplőtelen Szívéről:
Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus hallgass minket!
Krisztus hallgass meg minket!
Mennyei Atyaisten, irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten, irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen, irgalmazz nekünk!
Mária Szíve, az Isten Szívének mintájára alkotott Szív – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a Szeplőtelenül Fogantatottnak Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a Szent lélek méltó lakhelye – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az örök Bölcsesség Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szép Szeretet Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az Isteni Ige Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a halálnál is erősebb Szív a szeretetben – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a fájdalmak tőreivel átdöfött Szív – könyörögj értünk!Mária Szíve, a kereszt alatt Jézussal egyesült, megfeszített Szív – könyörögj értünk!
Mária Szíve, Jézus Szívének képmása – könyörögj értünk!
Mária Szíve, Jézus Szívének gyönyörűsége – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szentség kincsesháza – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a minden kegyelem Közvetítőjének Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, bűnösök menedéke – könyörögj értünk!
Mária Szíve, szomorkodók erőssége – könyörögj értünk!
Mária Szíve, elhagyatottak vigasztalója – könyörögj értünk!
Mária Szíve, csüggedők felemelője – könyörögj értünk!
Mária Szíve, üldözöttek menedéke és bátorítója – könyörögj értünk!
Mária Szíve, haldoklók reménye – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szorongatottak mentsvára – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az Egyház védelme a sötétség ereje elleni harcban – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az okosság lakhelye, amely minden tévtanítást szertefoszlat – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az egész világ Királynőjének dicsőséges Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, Anyánk Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, minden dicséretre méltó Szíve – könyörögj értünk!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk!
Imádkozz érettünk, Istennek Szent Anyja, hogy az isteni Tűz, amely a Te Szívedet kimondhatatlanul betöltötte, a mi szívünket is lángra gyújtsa!
Könyörögjünk! Mindenható örök Isten! Te a Boldogságos Szűz Mária Szívében a Szentlélek méltó lakhelyét készítetted el, add meg nekünk és mindenkinek – aki Mária Szeplőtelen Szívét tiszteli –, a kegyelmet, hogy Hozzá mindig hasonlóbbakká váljunk. Kérjük ezt Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen Imafüzér a Világ Győzelmes Királynője tiszteletére A keresztnél: Itt függ a mi hitünk, a mi reményünk, a mi szeretetünk, életünk, üdvösségünk és győzelmünk! Üdvözlégy… (háromszor) A nagy szemeknél: Dicsőség az Atyának, dicsőség a Fiúnak, dicsőség a Szentléleknek, a Szeplőtelen Szűz, a Világ Győzelmes Királynője által, most és mindörökkön-örökké. Ámen. Alleluja! Áve Mária! Éljen a Világ Győzelmes Királynője! A kis szemeknél:Szűz Mária, Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat! A végén háromszor:Szent, szent, szent a seregek Ura és Istene, telve van az Ég és Föld az Ő dicsőségével! Áldott, ki az Úr nevében jő! Dicséret, hála, szeretet és dicsőség legyen Néked, Istenünk, hogy a Világ Győzelmes Királynőjét adtad minékünk! Mondd napjában többször minden óraütésre, harangszóra: Áve Mária! Éljen a Világ Királynője! Győzelmes Nagyasszony, Világ Királynője,Légy engeszteléssel, Hazánk megmentője! Az eredeti adakozási felhívást tartalmazó röpirat szövege, amelyet Mindszenty írt alá, a következő közléssel: ”Akaratom, hogy a magyar engesztelésnek szentély épüljön” Építsük fel az engesztelő kápolnát! A nehéz viszonyok csak még sürgetőbbé teszik, hogy népünk jövőjéért áldozatot hozzunk Istennek, aki egyedül segíthet. Ezért épülnek fogadalmi szentélyeink a legsúlyosabb időkben. A háború alatt tettük le az alapkövét, most pedig Bíboros Főpásztorunk 1947. május 8-án ismét elindította az engesztelő kápolna felépítését szolgáló mozgalmat. Hogy a megbántott Isten kegyesen fogadja népünkért a Szűzanyának felajánlott fogadalmunkat, tartsunk őszinte bűnbánatot, küzdjünk a tömegbűnök ellen (mise mulasztás, káromkodás, paráznaság, válás, bimbózó élet ellen merénylet, gyűlölködés, könyörtelen szívűség, gondoskodjunk az ifjúság tiszta, krisztusi életéről, imádkozzuk naponta a rózsafüzért. De vonjunk is meg valamit magunktól és adakozzunk szívesen az engesztelés oltárára! Aki Istennek ad, a legjobb kamatra ad! Ajánljuk fel távollevő, vagy elhunyt szeretteinkért is. Rendezzünk előadásokat egyesületeink által, terjesszük az eszmét ismerőseink között! www.vilagkiralynoje.hu
Az értünk dobogó Szív
1999. október 5-én a bíboros, helyetteseinek jelenlétében Dr. Castanon mintát vett a Húsdarabból. A mintát, forrásának megjelölése nélkül egy New York-i törvényszéki laboratóriumba küldték vizsgálatra. Dr Frederick Zugibe kardiológus és patológus vizsgálatai megerősítették, hogy a vizsgált anyag, emberi test és vér,
amelyben analizálható DNS van. Megálapította, hogy "a vizsgált emberi szövetminta szívizom, és a bal szívkamra falából származik, a szívsövény közeléből. Ez a szívizom felelős a szívösszehúzódásokért (megjegyzendő, hogy a balkamra pumpálja a vért a test valamennyi részébe). Ez a szívizom gyulladás állapotában van, mivel sok fehérvérsejt halmozósott fel benne. Ez azt jelenti, hogy a szív, a mintavételkor még élt, mivel a fehérvérsejtek az élő szervezeten kívül elhalnak. Szükségük van ugyanis az élő szervezetre, hogy életben tarsa őket. Mint törvényszéki patológus kijelentem, hogy az illető ember, a mintavétel pillanatában élt, sőt megállapítható, hogy a fehérvérsejtek behatolása a szövetbe azt bizonyítja, hogy ez a szív nagyon szenvedett! Ezt azzal példázhatom, mint amikor valakit rendkívül erősen mellkason ütöttek." A professzor azonban valamit nagyon nem értett.
A forrás-megjelölést, lásd az első posztban!

Bevezető ima mindennap:
Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön buzgalommal magasztalnak. Egyesítjük mindenekelőtt azzal az egyedülálló dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság megtisztel. Téged dicsőítenek, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja. Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk, és nagy bizalommal kiáltunk e siralom völgyéből. Eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk.
Második nap
Mária Szeplőtelen Szíve, örök szüzességben Istennek szentelt Szív! Te vagy az érintetlen liliom, a virágzó oázis a világ sivatagában, amelyben Isten Szeme gyönyörködik. Vonzz sok lelket szüzességed követésére, hogy a világ csábítását legyőzzék, és magukat osztatlan szívvel Istennek szenteljék.
Üdvözlégy Mária …
Litánia Mária Szeplőtelen Szívéről:
Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus hallgass minket!
Krisztus hallgass meg minket!
Mennyei Atyaisten, irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten, irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen, irgalmazz nekünk!
Mária Szíve, az Isten Szívének mintájára alkotott Szív – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a Szeplőtelenül Fogantatottnak Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a Szent lélek méltó lakhelye – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az örök Bölcsesség Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szép Szeretet Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az Isteni Ige Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a halálnál is erősebb Szív a szeretetben – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a fájdalmak tőreivel átdöfött Szív – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a kereszt alatt Jézussal egyesült, megfeszített Szív – könyörögj értünk!
Mária Szíve, Jézus Szívének képmása – könyörögj értünk!
Mária Szíve, Jézus Szívének gyönyörűsége – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szentség kincsesháza – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a minden kegyelem Közvetítőjének Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, bűnösök menedéke – könyörögj értünk!
Mária Szíve, szomorkodók erőssége – könyörögj értünk!
Mária Szíve, elhagyatottak vigasztalója – könyörögj értünk!
Mária Szíve, csüggedők felemelője – könyörögj értünk!
Mária Szíve, üldözöttek menedéke és bátorítója – könyörögj értünk!
Mária Szíve, haldoklók reménye – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szorongatottak mentsvára – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az Egyház védelme a sötétség ereje elleni harcban – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az okosság lakhelye, amely minden tévtanítást szertefoszlat – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az egész világ Királynőjének dicsőséges Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, Anyánk Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, minden dicséretre méltó Szíve – könyörögj értünk!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk!
Imádkozz érettünk, Istennek Szent Anyja, hogy az isteni Tűz, amely a Te Szívedet kimondhatatlanul betöltötte, a mi szívünket is lángra gyújtsa!
Könyörögjünk! Mindenható örök Isten! Te a Boldogságos Szűz Mária Szívében a Szentlélek méltó lakhelyét készítetted el, add meg nekünk és mindenkinek – aki Mária Szeplőtelen Szívét tiszteli –, a kegyelmet, hogy Hozzá mindig hasonlóbbakká váljunk. Kérjük ezt Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen Imafüzér a Világ Győzelmes Királynője tiszteletére A keresztnél:Itt függ a mi hitünk, a mi reményünk, a mi szeretetünk, életünk, üdvösségünk és győzelmünk! Üdvözlégy… (háromszor) A nagy szemeknél:Dicsőség az Atyának, dicsőség a Fiúnak, dicsőség a Szentléleknek, a Szeplőtelen Szűz, a Világ Győzelmes Királynője által, most és mindörökkön-örökké. Ámen. Alleluja! Áve Mária! Éljen a Világ Győzelmes Királynője! A kis szemeknél:Szűz Mária, Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat! A végén háromszor:Szent, szent, szent a seregek Ura és Istene, telve van az Ég és Föld az Ő dicsőségével! Áldott, ki az Úr nevében jő! Dicséret, hála, szeretet és dicsőség legyen Néked, Istenünk, hogy a Világ Győzelmes Királynőjét adtad minékünk! Mondd napjában többször minden óraütésre, harang szóra: Áve Mária!Éljen a Világ Királynője!Győzelmes Nagyasszony, Világ Királynője,Légy engeszteléssel, Hazánk megmentője! Az eredeti adakozási felhívást tartalmazó röpirat szövege, amelyet Mindszenty írt alá, a következő közléssel:”Akaratom, hogy a magyar engesztelésnek szentély épüljön”Építsük fel az engesztelő kápolnát!A nehéz viszonyok csak még sürgetőbbé teszik, hogy népünk jövőjéért áldozatot hozzunk Istennek, aki egyedül segíthet. Ezért épülnek fogadalmi szentélyeink a legsúlyosabb időkben. A háború alatt tettük le az alapkövét, most pedig Bíboros Főpásztorunk 1947. május 8-án ismét elindította az engesztelő kápolna felépítését szolgáló mozgalmat. Hogy a megbántott Isten kegyesen fogadja népünkért a Szűzanyának felajánlott fogadalmunkat, tartsunk őszinte bűnbánatot, küzdjünk a tömegbűnök ellen (misemulasztás, káromkodás, paráznaság, válás, bimbózó élet ellen merénylet, gyűlölködés, könyörtelen szívűség), gondoskodjunk az ifjúság tiszta, krisztusi életéről, imádkozzuk naponta a rózsafüzért. De vonjunk is meg valamit magunktól és adakozzunk szívesen az engesztelés oltárára! Aki Istennek ad, a legjobb kamatra ad! Ajánljuk fel távollevő, vagy elhunyt szeretteinkért is. Rendezzünk előadásokat egyesületeink által, terjesszük az eszmét ismerőseink között! https://www.facebook.com/vilagkiralynoje.engesztelomozgalom?ref=tn_tnmnwww.vilagkiralynoje.hu
Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!
A kispap és az ateista
A papnövendék és az ateista egy kupéban utaztak a vonaton. Csend volt és csak a kerekek zakatoltak untalan.
A kispap, elmélyülten egy szentes könyvet olvasott. Unatkozva nézelődő utastársa ezt látva, nem bírta ki szó nélkül és megtörte a csendet:
– Fiatal barátom! Teljesen fölöslegesen okosítja magát, az ön olvasmánya csak puszta fikció, mert nincs Isten és semmi sincs a halál után!
A papnövendék könyvjelzőjét akkurátusan elhelyezve, becsukta olvasmányát. Az arca olyan lett mint a "búrkifli", de nagy önuralommal és szelíd arccal tekintett a férfira.
– Bizony, igen keveset tudunk az élet és a halál dolgairól – reagált elismerően. – Én fiatal vagyok, de önnek bizonyára nagyobb a tudása ezekről, épp ezért megkérdem öntől, hogyha a lovak, a tehenek és az őzikék is nagyjából ugyanazt legelik, miként lehetséges az, hogy a lovak gombócokat, a tehenek lágy lepényt, az őzek pedig apró kemény bogyókat hagynak maguk után?
Az ateista tágra nyílt szemmel csak nézett hátrahőkölve, mint a moziban, de erőt véve magán gunyorosan és megrágott szavakkal válaszolt:
– Na, nekem erről aztán nincs semmi fogalmam! – és az arca továbbra is az értetlenség fintorába dermedt.
– Na látja! – szólt a kispap nyomatékosan a férfihez –, a válaszával meglepett! Így már csak azt a kérdést tehetem fel önnek, hogy minek alapján alkothat ön sarkos véleményt Istenről és a végső dolgokról, amikor még az egyszerű ganét se ismeri!? – és nagy nyugalommal, újra kinyitotta a könyvet maga előtt.
A hit szembesíti az elmét
Argentinában a Buenos Aires-i érsekségen 1996-ban, amikor a jelenlegi pápa, Ferenc még segédpüspök volt, különleges eucharisztikus csoda történt. Ő maga fotóztatta le és rendelt el nyomozást a rendkívüliség ügyében, melynek eredményei minden emberi elképzelést felülmúltak.
1996. Augusztus 18-án, este 7 órakor Fr. Alejandro Pezet Buesnos Aires üzleti negyedében egy katolikus templomban mondott Szentmisét. A szentáldozás befejeztével egy nő jött oda hozzá és jelezte, hogy egy eldobott ostyát talált a templom végében levő gyertyatartón. Fr Alejandro odasietett és látta az igen szennyezett ostyát, melyről nem tudhatta biztosan, hogy konszekrált-e. Mivel magához nem vehette, egy vízzel teli edénybe helyezte és betette a tabernákulumba. Néhány napra rá augusztus 26-án hétfőn, amikor a tabernákulumot kinyitotta, nagy meglepetéssel látta, hogy az Ostya nemhogy állagát vesztette volna (feloldódva a vízben), hanem valamiféle véres anyaggá vált.
Szólt püspökének, Jorge Bergoglionak (a jelenlegi Ferenc pápának), aki utasítást adott, hogy hivatásos fotográfus fényképezze le a megrázó jelenséget. A fotók szeptember 6-án készültek. Ezeken világosan látszik, hogy az Ostya, amely láthatóan véres húsdarabbá változott, méretében jelentősen megnövekedett.
Megrendültségükben évekig, a legnagyobb titokban tartva őrizték a tabernákulumban. Mivel a hús-szerű Partikula láthatóan nem indult bomlásnak, Bergoglio kardinális (aki ez időtájt már érsek volt) úgy döntött, hogy a Szent Anyag egy darabkáját hivatalos, de bizalmas laboratóriumi vizsgálatnak vessék alá.
A forrás-megjelölést, lásd az első posztban!

1/9 Kilenced Szűz Mária Szeplőtelen Szívéhez
Imádság a Békéért, Nemzetünkért, Elöljáróinkért, Közösségeinkért, Családunkért, Születendő gyermekekért, Betegeinkért, Halottainkért, az Üldözött Keresztényekért, Pál testvérért és a Nagy Magyar Engesztelés sikeréért 9 napon keresztül.
Bevezető ima mindennap:
Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön buzgalommal magasztalnak. Egyesítjük mindenekelőtt azzal az egyedülálló dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság megtisztel. Téged dicsőítenek, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja. Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk, és nagy bizalommal kiáltunk e siralom völgyéből. Eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk.
Első nap
Ó Mária Szeplőtelen tisztaságban ragyogó Szíve! Te vagy a legszebb virág Isten virágos kertjében. Te vagy az a csodálatos Édenkert, amelyet a bűn soha, soha nem kerített hatalmába. Eszközöld ki nekünk ezt a kegyelmet, hogy mi is, miként Te magad, Isten megbántását, még a legcsekélyebbet is minden erőnkkel kerüljük.
Üdvözlégy Mária …
Litánia Mária Szeplőtelen Szívéről:
Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus hallgass minket!
Krisztus hallgass meg minket!
Mennyei Atyaisten, irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten, irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen, irgalmazz nekünk!
Mária Szíve, az Isten Szívének mintájára alkotott Szív – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a Szeplőtelenül Fogantatottnak Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a Szent lélek méltó lakhelye – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az örök Bölcsesség Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szép Szeretet Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az Isteni Ige Anyjának Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a halálnál is erősebb Szív a szeretetben – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a fájdalmak tőreivel átdöfött Szív – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a kereszt alatt Jézussal egyesült, megfeszített Szív – könyörögj értünk!
Mária Szíve, Jézus Szívének képmása – könyörögj értünk!
Mária Szíve, Jézus Szívének gyönyörűsége – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szentség kincsesháza – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a minden kegyelem Közvetítőjének Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, bűnösök menedéke – könyörögj értünk!
Mária Szíve, szomorkodók erőssége – könyörögj értünk!
Mária Szíve, elhagyatottak vigasztalója – könyörögj értünk!
Mária Szíve, csüggedők felemelője – könyörögj értünk!
Mária Szíve, üldözöttek menedéke és bátorítója – könyörögj értünk!
Mária Szíve, haldoklók reménye – könyörögj értünk!
Mária Szíve, a szorongatottak mentsvára – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az Egyház védelme a sötétség ereje elleni harcban – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az okosság lakhelye, amely minden tévtanítást szertefoszlat – könyörögj értünk!
Mária Szíve, az egész világ Királynőjének dicsőséges Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, Anyánk Szíve – könyörögj értünk!
Mária Szíve, minden dicséretre méltó Szíve – könyörögj értünk!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk!
Imádkozz érettünk, Istennek Szent Anyja, hogy az isteni Tűz, amely a Te Szívedet kimondhatatlanul betöltötte, a mi szívünket is lángra gyújtsa!
Könyörögjünk! Mindenható örök Isten! Te a Boldogságos Szűz Mária Szívében a Szentlélek méltó lakhelyét készítetted el, add meg nekünk és mindenkinek – aki Mária Szeplőtelen Szívét tiszteli –, a kegyelmet, hogy Hozzá mindig hasonlóbbakká váljunk. Kérjük ezt Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen
Imafüzér a Világ Győzelmes Királynője tiszteletére
A keresztnél:
Itt függ a mi hitünk, a mi reményünk, a mi szeretetünk, életünk, üdvösségünk és győzelmünk! Üdvözlégy… (háromszor)
A nagy szemeknél:
Dicsőség az Atyának, dicsőség a Fiúnak, dicsőség a Szentléleknek, a
Szeplőtelen Szűz, a Világ Győzelmes Királynője által, most és mindörökkön-örökké. Ámen. Alleluja! Áve Mária! Éljen a Világ Győzelmes Királynője!
A kis szemeknél:
Szűz Mária, Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!
A végén háromszor:
Szent, szent, szent a seregek Ura és Istene, telve van az Ég és Föld az Ő dicsőségével! Áldott, ki az Úr nevében jő! Dicséret, hála, szeretet és dicsőség legyen Néked, Istenünk, hogy a Világ Győzelmes Királynőjét adtad minékünk!
Mondd napjában többször minden óraütésre, harangszóra:
Áve Mária!
Éljen a Világ Királynője!
Győzelmes Nagyasszony, Világ Királynője,
Légy engeszteléssel, Hazánk megmentője!
Az eredeti adakozási felhívást tartalmazó röpirat szövege, amelyet Mindszenty írt alá, a következő közléssel: ”Akaratom, hogy a magyar engesztelésnek szentély épüljön”:
Építsük fel az engesztelő kápolnát!
A nehéz viszonyok csak még sürgetőbbé teszik, hogy népünk jövőjéért áldozatot hozzunk Istennek, aki egyedül segíthet. Ezért épülnek fogadalmi szentélyeink a legsúlyosabb időkben. A háború alatt tettük le az alapkövét, most pedig Bíboros Főpásztorunk 1947. május 8-án ismét elindította az engesztelő kápolna felépítését szolgáló mozgalmat. Hogy a megbántott Isten kegyesen fogadja népünkért a Szűzanyának felajánlott fogadalmunkat, tartsunk őszinte bűnbánatot, küzdjünk a tömegbűnök ellen (misemulasztás, káromkodás, paráznaság, válás, bimbózó élet ellen merénylet, gyűlölködés, könyörtelenszívűség), gondoskodjunk az ifjúság tiszta, krisztusi életéről, imádkozzuk naponta a rózsafüzért. De vonjunk is meg valamit magunktól és adakozzunk szívesen az engesztelés oltárára! Aki Istennek ad, a legjobb kamatra ad! Ajánljuk fel távollevő, vagy elhunyt szeretteinkért is. Rendezzünk előadásokat egyesületeink által, terjesszük az eszmét ismerőseink között!
https://www.facebook.com/vilagkiralynoje.engesztelomozgalom?ref=tn_tnmn
www.vilagkiralynoje.hu
Bevezető
Sajnos mi emberek, egyszerűen tudatában sem vagyunk annak, hogy mennyi csoda veszi körbe életünket, nemcsak érzékeinknek adományaival, hanem a természetfeletti misztériumok egész sorával! Ezek közül a legeslegnagyobb az Eucharisztia igazsága, vagyis a feltámadt Üdvözítő valóságos jelenléte a kenyér és bor színe alatt, mely egyike a Jézus Krisztus által kinyilatkoztatott legfontosabb és legnehezebb igazságoknak. Minden emberi elképzelést felülmúló az a szeretet, amellyel a Fölséges Isten második Személye, saját testével táplálja övéit! Ez olyan hihetetlen és olyan mérhetetlen kegyelem, melyet az emberi elme nem képes felfogni!
A protestáns elméletek érvei az átváltoztatás és a jézusi Jelenlét tagadásáról, kártyavárként omlanak össze, ha találkoznak az Eucharisztia valóságával.
Ezért az Üdvözítő Krisztus az évszázadok folyamán, újból és újból csodák sokaságával tesz tanúságot arról, hogy tanítása, kinyilatkoztatása teljességgel igaz!
Az eucharisztikus csodák által Jézus egyértelműen alá akarja támasztani, hogy amit tanított, az nem csak igaz, hanem maga az Igazság, bármily "képtelen" is ez az emberi elme számára!
Elgondolkozhatunk azon, hogyha halálunk után számon kér bennünket az Üdvözítőn, "ott voltam köztetek és vártalak téged is kegyelmeimmel, és ti magamra hagytatok a Tabernákulum csendjében! Ha odajöttél vona kérni Tőlem..." Szörnyű, még elgondolni is azt az önvádat, amelyet esetleg át kell élnünk!
Az Eucharisztia, valóban a hit misztériuma, sőt a minden emberi elképzelést felülmúló misztérium! Ezt pedig felfogni csak a legbensőségesebb, odaadó hittel vagyunk képesek! Aztán, ha a hitetlen embernek, vagy a racionalista tudománynak kell szembesülnie egy minden kétséget kizáró csodával, akkor csak áll összezavarodva a megmagyarázhatatlan előtt! Sorozatomban az egyik ilyen Csodával szeretném megismertetni Olvasóimat!
A forrás-megjelölést, lásd az első posztban!
A vak leány
Volt egyszer egy árva, vak leány, aki nagyon szomorú volt fogyatéka miatt. Egy fiú udvarolt neki. Sokat segített neki mindennapi életében, és hűségesen mellette volt hosszas kórházi kivizsgálása során is. Egyszer azonban megkérte a kezét. Ám a lány így válaszolt:
– Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.
Egy napon kiértesítette a kórház, hogy akadt egy donor, aki ráhagyta a két szemét ajándékba. A lányt sikeresen megműtötték.
A hosszas gyógyulás után, amikor a lány szeméről végleg levették a kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is, aki egy gyönyörű virágcsokor mögött állt. A fiú bizakodón megkérdezte:
– Na most már, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?
A lány azonban, amint meglátta a fiút és azt, hogy az vak, megborzongott a beesett szemhéjak láttán. Erre nem számított, egészen másképp képzelte udvarlóját a lelki szemeivel. A csalódás arra a döntésre késztette, hogy visszautasítsa kérőjét.
A fiú csendben könnyezve elbotorkált mellőle. Napok múltán az önfeledt, boldog lány, néhány soros levelet kapott a fiútól, melyben csak ennyi állt: 'Vigyázz jól a szemeidre, mert mielőtt a tieid lettek, előtte az enyémek voltak!'
Sokak hasonlóképp feledkeznek meg, életük jobbra fordulásának segítőiről. Bizony nemcsak hajdani nehéz, kilátástalan helyzetük törlődik egykönnyen az emlékezetükből, de gyakran hálátlanok azokról iránt, akik pedig akkor is kitartottak mellettük, imádkoztak és esetleg kemény áldozatot is meghoztak értük!
Előszóként
Évek óta látható egy közel 10 perces film a youtube-on, "Euchraisztikus Csoda – Buenos Aires" címmel. Lásd ITT!
Ez csupán részlet egy 30 perces dokumentumfilmből, melyet két ausztrál, Mike Willesee újságíró és Ron Tesoriero jogász készített az Eucharisztiáról, nagyrészt a Buenos Aires-i csoda tudományos vizsgálatának eredményei nyomán. Közérthetően akarták bemutatni a Katolikus Anyaszentegyház tanítását a Legméltóságosabb Oltáriszentségről.
Filmjüket, számos ausztrál városban bemutatták, köztük
Adelaide-ben is, ahol a mintegy kétezer néző kérdéseket is feltehetett és alkalom volt a személyes megnyilatkozásokra. Egy néző ugyanis felállt és nagy megindultsággal elmondta, hogy ő teljesen világtalan, de tudomást szerezve erről a filmről, beűlt a moziba és buzgón arra kérte az Urat, hogy ezt a filmet mindenképp megnézhesse. Amikor befejezte az imáját, a filvetítés teljes 30 percére, megkapta a látás kegyelmét, de csak arra az időre. Bizonyságul felmutatta a vaksági igazolványát és részletesen leírta a film egyes jeleneteit, a többi néző mély megrendülésére.
Forrásként felhasználtam az alábbi internetes felületeket:
http://www.loamagazine.org/nr/the_main_topic/eucharistic_miracle_in_buenos.html
http://www.hagiosz.net/?q=node/1587
http://catholicpilgrim.org/2013/11/27/pope-francis-a-eucharistic-miracle-in-argentina/
Valamint: A SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus folyóirat 2014/11.számát
Kedves Olvasóim!
Túl vagyunk a "Szilveszteren" és egy új esztendő küzdelmei előtt állunk!
Figyelmetekbe ajánlom a december 30-31.-i Szent Szilveszterről szóló posztomat, melyben e szentnek ‒ hogy küldetését végbevigye ‒ 365 lépcsőn keresztül kellett haladnia. Ám, minden egyes "lépcső" egyben a pokol felé vezető út volt a számára, melyet megerősített lélekkel kellett megtennie, hogy a "sárkányt" megkötözze. Ezt követően amint visszatekintett, elindulhatott Isten napvilága felé! Rendkívüli helytállásában és küzdőszellemében azonban maga Szent Péter erősítette meg! Az a Szent Péter, akire az üdvözítő Krisztus, mint "Kősziklára", építette Anyaszentegyházát, a pápaságot.
Ez a "legenda" – de mi nevezzük példabeszédnek – rámutat, hogy miránk is 365 napos küzdelem vár, melynek minden napja "lépcsője" a pokol felé is vezethet! Az pedig, hogy mindezt a 365 lépcsős utat "ép bőrrel" és lelkünk veszélyeztetése nélkül megússzuk, nekünk is az Egyház és az általa kiszolgáltatott Szentségek adhatnak erősítőt, a "hűség az Egyházhoz, hűség a Pápához" jelmondatával.
Adja Isten, hogy tanúságtevő, bátor lélekkel haladjunk egész évben, és eredménnyel tekinthessünk majd vissza – miként most is – az elmúlt esztendőre, hálát adva Istennek az erőért és segítő kegyelmiért!
Ezt kívánom mindannyiunknak, az egész világon!
Dicsértessék a Jézus Krisztus!

(A tegnapi cikk folytatása)
A szerény Szilveszter pápa alakja a legendák fényében világtörténelmileg egyedülálló jelentőségű, mert ő volt az a pápa, aki Nagy Konstantinnal együtt történelmet formált. Az, hogy milyen kapcsolatuk volt egymással, egy legenda szemlélteti, miszerint a császárt Szilveszter gyógyította meg súlyos betegségéből, majd meg is keresztelte. A császár hálából nagy ajándékokkal halmozta el az Egyházat. E legenda szerint a császár, miután Maxentius trónkövetelő fölött győzelmet aratott és meghódította Rómát, még egyszer üldözést kezdett a keresztények ellen. Ezért leprával bűnhődött. Betegségében az egyik éjszaka álmot látott: megjelent neki Péter és Pál apostol, és megmondták, hogy gyógyulást sehol máshol nem remélhet, csak Szilveszter pápánál, aki tud egy csodatévő forrásról, melynek vize mindazokat meggyógyítja, akik megmerülnek benne.
Szilveszter azonban nem volt Rómában, mert az üldözés elől a Soracte-hegy egyik barlangjában húzódott meg. A császár azonnal követeket küldött hozzá, és kérte, jöjjön vissza Rómába. Szilveszter vissza is tért, s tanítani kezdte a császárt a keresztény hitre, megnyittatta vele a börtönöket, melyekben a keresztény foglyokat őrizték, majd elvezette a keresztelőmedencéhez. Ott a császár visszanyerte egészségét. Hálából azonnal törvényeket bocsátott ki az Egyház javára, és nagy ajándékokkal fejezte ki háláját a gyógyulásért. Az egyik templom építésénél ő maga is kapát ragadott, és tizenkét kosárnyi földet a saját vállán szállított el.
Máig is hathatós a szimbolikája a sárkányról szóló történetnek. Eszerint egyszer pogány papok jöttek Konstantinhoz és keservesen panaszolták, hogy mióta megkeresztelkedett, megjelent egy barlangban egy hatalmas sárkány és naponta több embert fal föl. Konstantin értesítette a dologról a pápát, aki megígérte, hogy ártalmatlanná teszi a sárkányt. Miközben Szilveszter imádkozott, megjelent neki Szent Péter és fölszólította, hogy minden félelem nélkül ereszkedjék le két papjával együtt a sárkány barlangjába, s Jézus Krisztus nevében kötözzék meg a sárkányt, majd a kereszt jelével pecsételjék le a barlangot.
Szilveszter tehát két reszkető pappal útnak indult. Alászálltak a barlangba, ahol 365 lépcső vezetett le a pokolba. A Pápa és kísérete egyfolytában a Hiszekegyet mondta, amely lángok formájában csapdostak a szörnyeteg felé. Ekkor látták amint a sátán bár megakarta őket támadni, de erejét vesztette. Erre a pápa megkötözte a vadállatot, és lepecsételte a kereszt jelével és elindultak vissza 365 lépcsőnyit Isten napvilága felé. Közben belebotlottak két holttestbe: két varázsló lopakodott ugyanis utánuk kíváncsiságból, de a vadállat mérges lehelete megölte őket, mivel nem voltak védettek az Egyház Szentségei által. Szilveszter mindkettőjüket talpra állította és együtt jöttek föl a várakozó emberekhez. Nem csoda, hogy ezután az emberek seregestül kérték a keresztséget.
Szilveszter pápa még Konstantin császár előtt, 335. december 30-án halt meg. A Via Salaria mentén, a Priscilla-katakombában temették el. Ünnepét az 5. század óta általánosan megülik. (Folytatás újév első hajnalán!)

A korszakváltó pápa
Szilveszter római születésű volt, s majdnem huszonkét évig volt pápa és 335. december 30-án hunyt el Rómában. Elődje, Miltiádész pápa alatt szabadult meg Róma Maxentius zsarnokságától, amikor Nagy Konstantin a Milviusi-hídnál legyőzte őt. Ez meghozta az Egyház számára a szabad vallásgyakorlást is. 
Tanúk szólnak amellett, hogy Szilvesztert hitvallóként tisztelték, mivel az utolsó üldözésben, Diocletianus idejében állhatatosan megvallotta Krisztust. A felszabadulás első időszakában ugyanis az egész birodalom területén az volt a szokás, hogy olyan férfiakat választottak és szenteltek püspökké, akik az üldözés idején is kitartottak Krisztus mellett.
Szilveszter pápaságának egyik legfontosabb teendője volt az üldözésektől megszabadult egyházi élet megszervezése Rómában. Maga Konstantin császár nem kedvelte Rómát, egész uralkodása alatt mindössze háromszor fordult meg benne, akkor is csak rövid időre. De éppen e távollétnek köszönhető, hogy nem került sor a Pápa és Konstantin között olyan összeütközésekre, mint amilyenekre a császár a keleti püspökök közt sor került. A császár ugyanis az egyházi dolgokba is jogot formált, mint legfőbb vezető beleszólni.
A római püspök primátusának érvényesülése szempontjából Szilveszter pápasága annyiban jelentős, hogy a két zsinatra sem ment el, melyeket a császár hívott össze (314-ben a dél-franciaországi Arles-ban, 325-ben pedig Niceában), hanem képviselőt küldött. Azzal indokolta meg a császár felé a távolmaradását, hogy nem hagyhatja el az Apostolok sírját.
Szilveszter elődje, Miltiádész pápa kapta a császártól az első nagy adományt, a Lateráni palotát, viszont nagy római templomok építéséről már Szilveszter tárgyalt a császári építészekkel. Konstantin ugyanis elrendelte, hogy a Lateráni palota mellé építsenek egy nagy bazilikát, amely később a ,,Minden Templomok Anyja'' nevet kapta. A pápák egészen a 14. századig ebben a palotában éltek és innen gyakorolták pápai hatalmukat. Szilveszter évei alatt készült a Vatikáni-dombon a Szent Péter sírja fölötti bazilika. Szent Pál sírja fölé egy kisebb bazilikát kezdtek építeni az ostiai út mentén. A Laterántól nem messze pedig megkezdték a Szent Kereszt-bazilika építését, amely arra volt hivatva, hogy a jeruzsálemi szent helyek megjelenítője legyen Rómában.
Szilveszter pápa megnyilatkozásairól szinte semmi írott emlék nem maradt ránk, mely annál inkább szembetűnő, mert ekkor vetődött fel az a krisztológiai vita, mely Krisztus istenségét vonta kétségbe. Ezt a kérdést az alexandriai származású Arius pap vetette föl, és ötven éven át folyt a vita, főleg a keleti egyházban. A probléma, hogy mi módon lehet filozófiailag összeegyeztetni Jézus Krisztus istenségét azzal a tanítással, hogy csak egyetlen Isten van, mely az akkori római egyházat különösebben nem érintette. Komolyabban csak Szilveszter utódai avatkoztak be a vitába. (Folytatás holnap!)
Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 
Imádkozzunk és böjtöljünk főpapjainkért! 
A "PRAY AND FAST FOR OUR BISHOPS" amerikai kezdeményezéshez csatlakozunk, egy "magyarított" változattal! Az eredeti szándék szerint, minden héten egy szent főpap égi közbenjárását kérjük, földi Egyházunk vezetőinek többletkegyelmi segítésére Istentől! Az angol nyelvű változat (lásd) 32 héten át tart, a magyar változatban kiterjesztettük az egész évre, vagyis mind az 52 hétre! Hogy e közbenjárás kiesdésére miért van szükség – nem lehet kétséges –, sem annak aki a Világegyház állapotát szemléli, sem annak aki e blogot rendszeresen olvassa!
Veszélyes időket élünk ugyanis! A világ nekirontott az életnek, a családnak és a vallásszabadságnak. Évente, több mint 50 millió magzatot áldoznak fel a halál kultuszának oltárán. A házasságot és a családot megtámadták azok, akik gyermekeinket természetellenességre akarják nevelni. Nem kevésbé kikezdték a szeretet értelmét, sőt magát a szentségi alapokat is ki akarják forgatni. Vallásszabadságunk óhatatlanul kicsúszhat kezünk közül, amikor a világ vezető politikusai – még a magukat keresztényeknek vallók is – hitünk liberalizálására vagy megtagadására akarnak rávenni, miközben az egyházi evangelizáció egyre erőtlenebb.
Erős és szent püspökökre van tehát szükségünk, olyan püspökökre, akiket hősies erények töltenek el, akik átvezetnek minket ezen a sötét időszakon, akik képesek szembeszállni a világ erőszakos nyomásával. Olyan püspökökre van szükségünk, akiknek van tekintélyük és bátorságuk visszahívni az áruló politikusokat, figyelmeztetik őket felelősségükre és hősként védelmezik Krisztus Titokzatos Testét, az Egyházat.
Megvannak ezek a püspökeink, mert Isten nevükön nevezte őket. Nekik azonban szükségük van ránk. Szükségük van az imáinkra, áldozatainkra és böjtjeinkre. Mi azonban segítő szándékaink nyomatékolására a Szent Püspökök közbejárást kérjük számukra.
Csatlakozz kampányunkhoz! Közös imával és böjttel esdjük ki Istennél a kegyelmet pásztorainknak, hogy megvédhessék nyájukat!
Miért szükséges az imádság mellé a böjt?
Azért, mert minden szeretetből hozott áldozat – így a böjt is –, nyomatékozza imaszándékunk komolyságát! Maga az Üdvözítő mondta: „Ez a fajta nem űzhető ki másként, csak imádság és böjt hatására.” (Mk 9,29)
„A történelem folyamán a katolikus hívek szükség idején imával és böjttel kérlelték Istent, mert ezek segítségével közelebb kerülhetünk az Úrhoz, rávezetnek minket az Ő akaratának teljesítésére és imáink meghallgatása révén elnyerjük az Ő támogatását.” (Chaput érsek)
Mint Krisztus testének és Egyházának megkeresztelt tagjai rendszeresen fölajánlhatjuk imáinkat és önmegtagadásainkat, hogy ezáltal mi magunk megerősödjünk, másokat szükségükben támogassunk és a gonoszt kiűzzük az Egyházból. A böjt és az ima egyesít minket a keresztrefeszített Krisztussal, Aki viszonzásul eláraszt minket isteni kegyelmével. A böjt hagyományosan azt jelenti, hogy kevesebbet eszünk. Azonban nem csupán ételről mondhatunk le mindennapjainkban, hanem szórakozásról, társas összejövetelekről, biztos örömet szerző dolgokról. Az is nagyon hatásos, ha olyan – élhető – cselekményekről mondunk le, melyek akár rabul ejtő szokássá is fajulhatnak, lassan elhangolva lelkünket Istenről vagy túlzásában, egyenesen a bűnre vezetnek!
Kedves Olvasó! Az esztendő minden hétfőjén megjelenik ez a felhívás, más és más szent Apostol, Püspök, Bíboros vagy Pápa képével, mintegy az Ő közbenjárásukat kérve azon a héten, egyházi vezetőink megsegítésére! A hétfői böjt, azonosítható a Szeretetláng üzenete által meghirdetett – éppen a szenvedő papi lelkekért – felajánlott szándékkal. (Lásd Szeretetláng Lelki Napló kritikai kiadás I/30-31)
Ajánlott ima a napi rózsafüzér (de legalább egy tized), lehetőleg a Szeretetláng fohásszal (benne vagy a végén): Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!
Majd imánk befejezésül mondjuk el az alábbi három könyörgést!
1) Mindenben védelmezd Uram püspökeinket a Sátán könyörtelen támadásaitól és erősítsd őket szent jelenléteddel, hogy a Te békéd, örömöd és szereteted töltse el őket!
2) Uram, gyújtsd föl püspökeink szívében a szeretet lángját, hogy úgy tekintsenek a rájuk bízott nyájra, mint lelki gyermekeikre és engedd, hogy Hozzád hasonlóan, mint szerető atya szolgálják őket!
3) Mennyei Atyánk! Kérünk, áldd meg püspökeinket, akik Téged és a Szentlélekkel eltöltött Egyházadat szolgálják. Védd meg őket a Sátán könyörtelen támadásaitól és erősítsd őket szent jelenléteddel! Amen
Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT,
mert lehet, hogy azon a helyen még senki nem imádkozott.
Légy te az első! 
A XIX. században vezették be Szent Család ünnepét (Vízkereszt utáni vasárnapra), melyet 1969-ben a karácsony utáni eső vasárnapra helyeztek át. E napon az Egyház szeretettel szemléli a betlehemi barlangban a Szent Család tagjait, s a keresztény családokat oltalmukba ajánlja.
Az Egyház annyira fontosnak tartja a családot, hogy az év utolsó vasárnapját a családnak szenteli. Ezen a vasárnapon a szent Családot állítja elénk, követendő példaképül. Szent Család Vasárnapja mindannyiunk ünnepe, hisz mindenkinek van valami köze a családhoz. Bárhogyan is lenne, családból származunk, családban vagy egyházi közösségben élünk. Isten ajándékából, ez az éltető gyökerünk, amely egy életre szól. Az életünk szorosan összefonódik másokkal. Mindig is valakinek gyermeke maradunk, vagy valakinek testvére, szülője, nagyszülője, házastársa, rokona, vagy hozzátartozója vagyunk. Ezt a kapcsolatot nem lehet könnyen megszüntetni, ez egy életre szól. Maga az Úr Jézus is ilyen kapcsolatban élt Szűz Máriával, szent Józseffel, rokonaival, az ő követőivel, különösen az apostolokkal.
Részlet XIII. Leó pápa enciklikájából: Az irgalmas Isten, amikor elhatározta, hogy az ember megújításának régóta várt művét véghez viszi, ennek rendjét úgy intézte, hogy már a kezdet kezdetén fölmutassa a világnak a Szent Család képét, melyben minden ember a szentség és az erények példáját szemlélhesse. Mielőtt minden népek előtt fölragyogott volna teljes fényével, ebben a családban rejtőzködött Krisztus, az Igazság Napja. Az isteni Gondviselés úgy rendezte a dolgokat, hogy minden keresztény, bármilyen helyen és állásban, bármilyen erény gyakorlására törekszik, okot, meghívást, mintát kaphasson, ha a Szent Családra tekint.
Annak ellenére, hogy sokan kikezdik a házasságot, a család mégis a társadalom és az Egyház alapsejtje marad. A személy benne és általa valósítja meg földi és örök hivatását. A család Isten tevékenységének a helye, és kiváltságos környezete és így Isten és ember találkozásának is a helye.
A Szent Család egy máig érvényes családmodellt mutat.
A család a szeretet tűzhelye, amely világít, melegít, éltet, és egyben templomnak kell lennie, ahol Isten lakozik. Tekintsük célnak saját családunk "szent családdá" alakítását, a boldogságos Szűz és Szent József példája nyomán!
Forrás nyomán 
Szent Család vasárnapja (karácsony utáni első vasárnap). A családi élet mintájául a Szent Családot, Józsefet, Máriát és a Gyermeket állítja.
A Magyar Hírlapban (2013. november 27-i számának 7. oldalán) így ír Farkas Péter: A Szent Család ünnepét XIII. Leó pápa azért szorgalmazta, hogy a nyugati világban egyre inkább kikezdett családi eseményeknek imádságos alapot adjon. A cikkíró rámutat: míg a világban a család jelentősége csökken, az egyházban viszont nő.
Farkas Péter idéz II. János Pál Familiaris Consortio kezdetű buzdításából: „A keresztény család Isten országát építi a történelemben azokkal a mindennapos dolgokkal, amelyek életének föltételei, vagy annak meghatározói.” A II. Vatikáni Zsinat is azt hangsúlyozza, hogy „A házasság és a család szent.”
A cikk szerzője kifejti: „Az ember nem csupán individuum, hanem kapcsolatból születő és kapcsolatban élő személy. Csak az önátadás és önajándékozás által tud kiteljesedni. Akkor talál önmagára, ha elajándékozza magát. (ld. megj.!) Szent Család vasárnapján az egyház a válságba került családot helyezi előtérbe. Amikor családi krízisekről, válságokról esik szó, fontos hangsúlyozni a család felbecsülhetetlen értékét és szerepét. Család nélkül nincs egészséges személyiség, de társadalom se. A család az a ’kis egyház’, ahol elsajátítjuk az élet titkait, megtanulunk szeretni és elfogadni, megbocsátani, örülni Isten ingyenes ajándékának. Meg kell találni Jézusban és szent családjában az erőforrást, amelynek segítségével hatékony és előremutató példái lehetünk az Isten akarata szerinti életnek.” Farkas Péter leszögezi: „Az egyház egyik legdrágább kincse a család, és egyben egyik legveszélyeztetettebb értéke is. A családegyháznak pedig választ kell kínálnia korunk erkölcsi és antropológiai válságára.” (A Magyar Kurir ismertetése nyomán)
(A szerk. megj.: A cölibátusban /a papok, szerzetesek és apácák/ életfelajánlása, Jézus megváltó munkájának széleskörű érvényesítéséért, pl. a családokért történik.)
December 28. Aprószentek ünnepe. Heródes király a napkeleti három bölcstől megtudta, hogy a Megváltó Messiás személyében Király született. Hatalmát féltve ("parlamenti döntés nélkül") Betlehemben és környékén megöletett minden kétévesnél fiatalabb fiúgyermeket; rájuk emlékezik az Egyház. A 'vesszőzés' – azaz az újévi szerencsekívánás – archaikus formája kapcsolódik ehhez a naphoz. A vessző az élet szimbóluma, többnyire gyermekek járták ezzel a házakat, megvesszőzve a háziakat. 
A JÁNOS-NAPI BORSZENTELÉS
December 27., Szent János apostol és evangelista ünnepe hagyományosan a borszentelés ünnepe is. A szentelt borral embert és állatot is gyógyítottak, illetve öntöttek belőle a boroshordókba, hogy megakadályozzák vele a bor romlását. Szent János és a bor kapcsolata a liturgikus szövegek alapján egyértelműen az apostol Efezusban véghezvitt csodájára vezethető vissza: „Aristodemus, a bálványok papja azonban olyan nagy lázadást szított a nép közt, hogy az egyik párt a másik ellen fegyvert ragadott.
Az apostol így szólt: Megteszem, amit csak akarsz, hogy megengesztelődj. Az így válaszolt: Ha azt akarod, hogy higgyek a te istenedben, mérget itatok veled, és ha semmi kárt nem tesz benned, ki fog derülni, hogy a te Urad az igazi Isten. Mire az apostol: Tégy úgy, ahogy mondtad. Erre ő: Azt akarom, hogy előbb láss másokat meghalni, hogy jobban megrémülj! Aristodemus pedig elment a proconsulhoz, és két halálra ítéltet kért tőle, majd mindenki szeme láttára mérget adott nekik. Rögtön ki is itták a mérget, és kilehelték lelküket. Akkor az apostol kezébe véve a méregpoharat, és a kereszt jelével magát megerősítve az összes mérget kiitta, de semmi baja nem esett, ezért valamennyien dicsérni kezdték az Istent.” (Ford. Grüll Tibor, in Jacobus de Voragine: Legenda aurea. Helikon, Budapest 1990. 32.)
A Rituale Romanum törzsanyaga nem ismeri a borszentelés szertartását, csupán a Szentszék által jóváhagyott áldásokat tartalmazó függelékben közöl egy rövidebb, két könyörgésből álló, és egy hosszabb, a 22. zsoltárból, préceszből, majd három, de a magyar hagyományban ismertektől eltérő könyörgésből álló formulát. A bort mindkét formula végén szenteltvízzel kell meghinteni. A rubrikák szerint a szertartás helye a nagymise után van, amikor a pap teljes miseöltözetben, de a manipulust levéve megáldja a nép által fölajánlott bort annak emlékére, hogy Szent János sértetlenül mérget ivott. Forrás
Azután két nap múlva értesültem az újságból, hogy a fiatalasszony elhunyt. Vettem egy csokor fehér rózsát, és elmentem a temetésére, ahol a ravatalon az édesanya egy csokor fehér rózsát, egy kis gyűrött fényképet tartott a kezében, s a mellkasára egy hajas baba volt helyezve. Szent István Első Vértanú emléknapja
Krisztus kereszthalálát követően István, egyike volt a jeruzsálemi keresztény község első hét diakónusának, akiket a hívők Kr. u. 36-ban az apostolok segédeivé választottak. Egyben ő volt az első vértanú is, aki Krisztus-követése miatt megöltek.
István ugyanis a meggyőző csodák egész sorát művelte a nép között, és eláradva a Szentlélektől rendkívüli módon prédikált. A zsidók ezt megirigyelték és arra törekedtek, hogy fölébe kerekedjenek és legyőzzék.
Háromféleképpen szálltak vele szembe, tudniillik vitában, tanúk elővezetésével és kínzások alkalmazásával.
I. A vitázókat Lélek sugallta érveléseivel, simán legyőzte.
II. A zsidók belátván, hogy ilyen harcmodorral nem bírnak vele, ravaszul a második módszerhez folyamodtak, ahhoz tudniillik, hogy hamis tanúkkal győzzék le. Felbéreltek két hamis tanút, hogy négyszeres káromlással vádolják meg, az Isten, Mózes, a Törvény és a Szent Sátor vagy templom elleni káromlással. Nem csak minden állításukban megcáfolta, de angyali tekintetével is meghátrálásra késztette a vádlóit és a hamis tanúkat.
III. Vádló előtt világossá vált, hogy nem tudnak fölébe kerekedni, harmadszorra kínzással és gyötrelmekkel próbálkoztak. Ám Szent István három módon is próbálta figyelmeztetni és visszatartani vádlóit ettől a nagy gonoszságtól, tudniillik megszégyenítéssel, megfélemlítéssel és szeretettel. Megszégyenítéssel kezdte, szemükre vetve szívük keménységét és a szentek megölését. „Ti kemény nyakúak – mondta – és körülmetéletlen szívűek, és fülűek! Ti mindenkor ellene álltatok a Szentléleknek, amiként atyáitok is. Hiszen megölték azokat, akik az Igaznak eljövetelét hirdették” Ekkor a zsidók homloka olyan lett, mint a parázna asszonyé, nem tudott elpirulni (Jer 3,3), így a megfogant gonoszságtól nem tágítottak, meg nem változtak, hanem még gonoszabbak lettek. Fennhangon kiáltván bedugták fülüket egy akarattal reárohantak, és kivetvén őt a városon kívülre, megkövezték.
Az árva gyermek és a Kisjézuska
Az orosz Oktatásügyi Minisztérium 1994-ben két misszionáriust bízott meg azzal, hogy kidolgozzanak egy tananyagot, amellyel az iskolák etika óráin megtaníthatják a tanulóknak a bibliai alapismereteket. Felkérésük arra is kitért, hogy egy-egy börtönben, tűzoltóságon, rendőrségen, valamint árvaházban is tartsanak előadást.
Adventi időszakban, fő témájuk az Üdvözítő születésének betlehemi története volt. A missziós előadóknak, egy árvaházi eset megváltoztatta az életét. Így meséltek erről: – A kis árvák először hallottak Józsefről, Máriáról a kisded Jézusról, a szegényes betlehemről és az őket meglátogató egyszerű pásztorokról.
Amíg beszéltünk, a gyerekek és a nevelők lélegzet visszafojtva hallgattak minket, nehogy egy szót is elmulasszanak abból, ami elhangzott.
A történet befejezéséül, minden gyermek kapott néhány darab kartonpapírt, amiből egyszerű jászolt készíthettek és kivághattak egy előrajzolt babácskát. A gyerekek serényen dolgoztak, hogy összeállítsák apró jászlaikat. Eközben körbejártuk a kis alkotókat, hogy itt-ott segíthessünk, ha valamelyiküknek szüksége lenne rá.
Minden rendben ment. Amint azonban a kis Misa asztalához értünk, döbbenten néztünk a kislegényre, aki épp elkészült a munkájával. Az ő jászlában ugyanis nem egy, hanem két baba feküdt. Csodálkozva kérdeztük a kisfiútól, hogy miért tett két babát a jászolba?
A fiúcska széttárta a karjait és maga is elgondolkozva nézte a pici jászolt, mígnem nagy komolyan belefogott a karácsonyi események elmesélésébe. Annak ellenére, hogy életében először hallotta az Üdvözítő születésének történetét, feltűnő pontossággal adta elő, ám amikor ahhoz a részhez ért, hogy Mária a kis Jézuskát a jászolba fektette, egészen sajátos módon folytatta:
"Amikor a Szűzanya a Kisjézust a jászolba tette, Jézus rám nézett és megkérdezte, hogy hol lakom. Én azt válaszoltam, hogy itt lakom az árvaházban, mert nekem nincs se anyukám, se apukám! Akkor Jézus azt mondta, hogy látogassam meg Őt én is, miként a pásztorok, de én maradjak is vele! Azt feleltem, hogy ez nem megy, mert nekem nincs semmi ajándékom amit vihetnék. Ámde mégis annyira szerettem volna Jézusnál lakni, így arra gondolkodtam, hogy megkérdeztem tőle: mit szólna, ha az lenne az ajándékom, hogy melegen tartom Őt. A Kisjézuska azt felelte: ó, ha melegen tartanál, az volna a legszebb ajándék, amit valaha is kaptam. Akkor befeküdtem mellé a jászolba és átöleltem. A Jézuska mosolyogva rám nézett és azt mondta, hogy most már vele maradhatok mindig!" – és Misa arcocskáján végig folytak a könnyek. Elcsukló gangon megismételte: "Mindig...!" Az arcát kezébe temetve, fejét az asztallapra hajtotta és oly keservesen zokogott, hogy a két kis válla csak úgy rázkódott. Teljesen megrendültünk – mesélték a misszionáriusok, mert ez az árva kisfiú megtalált Valakit, akit sokan egy életen át keresnek, sokan mások pedig csak távolról követnek!
Megtanultuk egy életre, hogy nem az számít, hogy mink van az életben, hanem az hogy kink!
Jézus Krisztus a Messiás születésnapja
Természetesen erre a napra is esnek névnapok, így az Anasztáz, Anasztázia, Eugénia, Génia, Kabos, Karácson, Nasztázia, Nerella, Nerina, Nikodémusz, Noel, Nyeste és Zseni
A népi hagyományok szerint, mindig a család ünnepe volt a polgári és a magyar paraszti életben is. A többi naptól elkülönítendő, nem csak a Kereszténység kiváltságos ünnepe (a katolikusoknak a Szentmisére menni kötelező), de profán vonatkozásban is ősidők óta több szigorú kötöttséggel járt! Pl. teljes munkatilalmi nap, még az étkezésre használt tányérokat sem mosták el. A szemetet vagy a hamut sem vitték ki, mert ezzel úgymond "a szerencsét kivitték volna a házból". Hasonlóképp tiltott volt e napon a kölcsönkérés, kölcsönadás, mert ez is elvinné a házból a szerencsét. Ha söpörtek, akkor is csak befelé az asztal alá. Szigorúan csak a legszükségesebb munkákat végezték el, így az állatoknak a takarmányt már előző nap odakészítették. Nem főztek, csak az előtte való napokon, stb.

Elmondott neki még sok egyebet is a Jézuska születésével kapcsolatban, s egyikére-másikára még emlékszem is. Így elmondta, hogy az Angyali Üdvözlet órájában tíz percig elragadtatásban volt és úgy érezte, mintha egyszerre két szíve lett volna, ő maga pedig kimondhatatlan boldogsággal telt el. A szülés órájában végtelenül vágyódva, ugyanilyen elragadtatásában úgy érezte, mintha angyalok vinnék föl a magasba, s ott a szíve kettéválna és egyik fele kiszakadna belőle. Mintegy tíz percig maradt ilyen öntudatlanságban, melynek végén belső ürességet érzett ugyan, de egyben nagy epedést is valami kívüle álló boldogság után, holott ezt eddig mindig önmagában találta föl. Egyszerre csak maga alatt tündöklő fényességet pillantott meg, melyből mintha szemei előtt bontakozott volna ki, Gyermekének édes kicsi alakja. Majd észrevette, hogy megmozdul, de mintha álomlátásban lett volna, nem is mert a fényességtől körülsugárzott Kisdedhez hozzányúlni. A sírását hallva tért csak egészen magához, fölvette a terítőről és
boldogságos szívére szorította. Elmondta azt is, hogy nem is tudja mikor szakadt ki méhéből gyermek. De erre Erzsébet így szólt hozzá: 
Részlet, Erdő Péter bíboros MTI-nek adott 2013-as karácsonyi interjújából
Egész emberlétünk és a teremtett mindenség határain túlra tekintünk karácsonykor, megvalljuk a személyes és bennünket szerető Istent, akinek mindent köszönhetünk, s akire rábízhatjuk az előző év terhét, a következő év örömeit, aggodalmait – mondta Erdő Péter bíboros az MTI-nek adott karácsonyi interjújában.
Erdő Péter rámutatott: Isten emberré lett, Jézus pedig – aki túl van az időn és a téren – valódi helyen és valódi időben született meg, ezért mondja az egyház titoknak, misztériumnak a megtestesülését. „Ha Isten annyira szeretett bennünket, hogy szolidaritást vállalt velünk, megszületett Betlehemben hajléktalan gyermekként, akkor nekünk, embereknek is ilyen szeretettel kell fordulnunk egymás felé" – állapította meg.
A bíboros megjegyezte: „ha észrevesszük a Krisztus-arcot a másik emberben, akkor nem lehetünk közömbösek, oda kell fordulnunk hozzá", éppen ezért konkrét találkozások szükségesek, amelyek „megnyitják az embereket a remény felé", ráébresztik őket arra, hogy érdemes élni, mert az élet több, mint a jelen pillanat. Forrás
(Barsi Balázs atya, Jávorka Lajos atya, a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség
és a zsolozsmáskönyv könyörgéseinek segítségével készült.)
Olvasd el: 2Sám 7,1-5.8b-11.16 A te házad és királyságod örökre megmarad
Imádság és elmélkedés: Mindenható és láthatatlan Istenünk, te elküldted hozzánk a világ Világosságát, hogy beragyogja a világ sötétségét. Fordítsd felénk jóságos arcodat, és add, hogy méltó tisztelettel és felszabadult lélekkel ünnepeljük egyszülött Fiad csodálatos születését!
Készülődés: Csak a legfontosabb el ne maradjon, az, hogy tudjunk igazán ünnepelni! Ünnepelni a most is közénk érkező Istent - és ünnepelni egymást. Ezért nem baj, ha nem minden étel és minden sarok van rendben, csak rendben legyen a szívünk, a lelkünk és rendben legyenek a kapcsolataink! Akkor megszülethet bennünk és közöttünk Õ, Akire vár a világ, és Akire várunk mi is.

Sebestyén Péter atya teológiai dolgozata
Kifejezetten evangéliumi a ’Csordapásztorok’ című énekünk, amely sok szakaszával találóan és hűen írja le a betlehemi eseményeket. Karácsonyi énekeinket elmélkedve hallgatva, átéléssel énekelve, megérezhetünk valamit abból az isteni csodából, amit a megtestesülés jelent. Nemcsak hangulat és elérzékenyülés szintjén, hanem a lelkiséget, a teológiai tartalmat is megragadva. Ha figyelmesen hallgatjuk, átjön rajtuk múlt üzenete a mának.
Ma is az első karácsony „hozadékából” élünk: a bennünk rejlő jóra alapoz a közénk jött Isten, hogy életünk legyen.
Kelj fel keresztény lélek,
A nagy Istenre kérlek
Tekints bé a jászolba,
Úr Jézus fekszik abba.
Ó én szerelmes Jézusom.
Ó én szerelmes Jézusom.
Örök Jézus fényesség,
Egy Küsdedben Nagy Felség.
Mondja minden nemzetség,
Néki legyen dicsőség.
Ó én szerelmes Jézusom
Ó én szerelmes Jézusom.
Karácsonyi énekeink nemcsak azt üzenik, hogy poroljuk le értékeinket, fedezzük fel újra énekkincstárunk szinte kimeríthetetlen gazdagságát, hanem azt is, hogy tanuljuk meg újra, énekeljük gyakran hétköznapi elfoglaltságaink közben. Elmélkedjünk rajtuk – akár úgy is, hogy egymás után többször meghallgatjuk, eldúdoljuk ugyanazt az éneket –, mert visszahatnak ránk. Elmélyítik hitünket és átalakítják életszemléletünket. Krisztusibb emberekké válhatunk általuk. Forrás
Egy a Szentmise!
Amikor tíz évvel ezelőtt Pio atyáról szóló könyvemet írtam, egy atya megjegyezte, hogy „a Szentmise-áldozatot akár egy 'sima pap', akár a pápa mutatja be ugyanaz, ennél fogva a Pio atya miséje sem volt különb!” Én természetesen egyetértettem vele, ami a Szentmise „végtelen értékét” illeti, de megemlítettem, hogy különböző lehet a cselekmény bensőségességének a nép felé való tükröződésében, különbség lehet az egyénre ható megérintettségben és nem kevésbé a szentbeszédet illetően is! (Nem kívántam kitérni szempontként – a liturgikusan érvényes –, de az imádás gesztusaiban sérült Szentmise bemutatására!)
És bizony közismert, hogy ahol több misealkalom vagy templom van, ott egyes hívek lehetőségük szerint egy-egy "jó-beszédű" atya szentmiséjére mennek el. De akad más szempont is, a hívekben felmerülő azon hiányérzet, amikor a valamely atya sem a napi Evangéliumot, sem a nap szentjét vagy az ünnep mibenlétét nem fejti ki, vagy meg sem említi homiliájában! Ilyen pl. a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe, amelyen rendszerint nem Máriának az eredendő bűntől mentes (emberi) fogantatásáról beszélnek (dogma 1854), hanem a Názáreti Szűz természetfeletti Foganásáról az Angyali Üdvözletben!
A másik példa, a nap szentjének meg sem említése, vagy hogy első péntekeken szó sem esik Jézus Szívéről (vagy tiszteletéről), amiként az első szombatokon sem történik említés egyetlen szóval sem Mária Szeplőtelen Szívéről (vagy a fatimai ígéretről)! Holott mindannyian ismerik a kafarnaumi százados megszívlelendő tanúságát: „csak egy szóval mondd...” (Mt 8,8)
Az egyházilag elismert Szeretetláng Lelki Naplóban, követendő értékű jézusi kijelentést olvashatunk: „Kérd meg fiaimat, hogy egyetlen beszédet el ne mondjanak Édesanyám különös tiszteletének említése nélkül”. (vö. I/41)
Mintha a fentieket igazolná Benedek pápa Verbum Domini apostoli buzdítása is: „A szentmise olvasmányos könyvének megfelelően prédikálni valóban olyan művészet, amit gondozni kell (...) a megfelelő hivatalok gondoskodjanak olyan alkalmas eszközökről és kiegészítő anyagokról, melyek segítik a szolgálattevőket feladatuk legjobb megvalósításában...” Erre figyelmeztet Ferenc pápa is: „A prédikáció előkészítése olyan fontos feladat, amely hosszú ideig tartó tanulást, imádságot, elmélyülést és lelkipásztori leleményességet kíván.” (Ev. Gaud. 145) A Szentmise igeliturgiájából, olykor ez a "kiegészítő leleményesség" hiányzik, akár csak egyetlen aktuális szóban!
Imádkozzunk és böjtöljünk főpapjainkért! 
A "PRAY AND FAST FOR OUR BISHOPS" amerikai kezdeményezéshez csatlakozunk, egy "magyarított" változattal! Az eredeti szándék szerint, minden héten egy szent főpap égi közbenjárását kérjük, földi Egyházunk vezetőinek többletkegyelmi segítésére Istentől! Az angol nyelvű változat (lásd) 32 héten át tart, a magyar változatban kiterjesztettük az egész évre, vagyis mind az 52 hétre! Hogy e közbenjárás kiesdésére miért van szükség – nem lehet kétséges –, sem annak aki a Világegyház állapotát szemléli, sem annak aki e blogot rendszeresen olvassa!
Veszélyes időket élünk ugyanis! A világ nekirontott az életnek, a családnak és a vallásszabadságnak. Évente, több mint 50 millió magzatot áldoznak fel a halál kultuszának oltárán. A házasságot és a családot megtámadták azok, akik gyermekeinket természetellenességre akarják nevelni. Nem kevésbé kikezdték a szeretet értelmét, sőt magát a szentségi alapokat is ki akarják forgatni. Vallásszabadságunk óhatatlanul kicsúszhat kezünk közül, amikor a világ vezető politikusai – még a magukat keresztényeknek vallók is – hitünk liberalizálására vagy megtagadására akarnak rávenni, miközben az egyházi evangelizáció egyre erőtlenebb.
Erős és szent püspökökre van tehát szükségünk, olyan püspökökre, akiket hősies erények töltenek el, akik átvezetnek minket ezen a sötét időszakon, akik képesek szembeszállni a világ erőszakos nyomásával. Olyan püspökökre van szükségünk, akiknek van tekintélyük és bátorságuk visszahívni az áruló politikusokat, figyelmeztetik őket felelősségükre és hősként védelmezik Krisztus Titokzatos Testét, az Egyházat.
Megvannak ezek a püspökeink, mert Isten nevükön nevezte őket. Nekik azonban szükségük van ránk. Szükségük van az imáinkra, áldozatainkra és böjtjeinkre. Mi azonban segítő szándékaink nyomatékolására a Szent Püspökök közbejárást kérjük számukra.
Csatlakozz kampányunkhoz! Közös imával és böjttel esdjük ki Istennél a kegyelmet pásztorainknak, hogy megvédhessék nyájukat!
Miért szükséges az imádság mellé a böjt?
Azért, mert minden szeretetből hozott áldozat – így a böjt is –, nyomatékozza imaszándékunk komolyságát! Maga az Üdvözítő mondta: „Ez a fajta nem űzhető ki másként, csak imádság és böjt hatására.” (Mk 9,29)
„A történelem folyamán a katolikus hívek szükség idején imával és böjttel kérlelték Istent, mert ezek segítségével közelebb kerülhetünk az Úrhoz, rávezetnek minket az Ő akaratának teljesítésére és imáink meghallgatása révén elnyerjük az Ő támogatását.” (Chaput érsek)
Mint Krisztus testének és Egyházának megkeresztelt tagjai rendszeresen fölajánlhatjuk imáinkat és önmegtagadásainkat, hogy ezáltal mi magunk megerősödjünk, másokat szükségükben támogassunk és a gonoszt kiűzzük az Egyházból. A böjt és az ima egyesít minket a keresztrefeszített Krisztussal, Aki viszonzásul eláraszt minket isteni kegyelmével. A böjt hagyományosan azt jelenti, hogy kevesebbet eszünk. Azonban nem csupán ételről mondhatunk le mindennapjainkban, hanem szórakozásról, társas összejövetelekről, biztos örömet szerző dolgokról. Az is nagyon hatásos, ha olyan – élhető – cselekményekről mondunk le, melyek akár rabul ejtő szokássá is fajulhatnak, lassan elhangolva lelkünket Istenről vagy túlzásában, egyenesen a bűnre vezetnek!
Kedves Olvasó! Az esztendő minden hétfőjén megjelenik ez a felhívás, más és más szent Apostol, Püspök, Bíboros vagy Pápa képével, mintegy az Ő közbenjárásukat kérve azon a héten, egyházi vezetőink megsegítésére! A hétfői böjt, azonosítható a Szeretetláng üzenete által meghirdetett – éppen a szenvedő papi lelkekért – felajánlott szándékkal. (Lásd Szeretetláng Lelki Napló kritikai kiadás I/30-31)
Ajánlott ima a napi rózsafüzér (de legalább egy tized), lehetőleg a Szeretetláng fohásszal (benne vagy a végén): Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!
Majd imánk befejezésül mondjuk el az alábbi három könyörgést!
1) Mindenben védelmezd Uram püspökeinket a Sátán könyörtelen támadásaitól és erősítsd őket
szent jelenléteddel, hogy a Te békéd, örömöd és szereteted töltse el őket!
2) Uram, gyújtsd föl püspökeink szívében a szeretet lángját, hogy úgy tekintsenek a rájuk bízott nyájra, mint lelki gyermekeikre és engedd, hogy Hozzád hasonlóan, mint szerető atya szolgálják őket!
3) Mennyei Atyánk! Kérünk, áldd meg püspökeinket, akik Téged és a Szentlélekkel eltöltött Egyházadat szolgálják. Védd meg őket a Sátán könyörtelen támadásaitól és erősítsd őket szent jelenléteddel! Amen
Sebestyén Péter atya teológiai dolgozata
A felnőtt Jézus maga is Jó pásztornak nevezi magát. A karácsonyi pásztorénekek főszereplői ezek a lelkesedő, őszintén csodálkozni és leborulni tudó példaképeink. Az éjszaka közepette képesek virrasztani, figyelni, hallgatni az angyali üzenetre: nyitottak az isteni születés titkára. A dunántúli vagy alföldi pásztorok ugyanúgy magukra ismertek bennük, mint a székelyek, akik éppen a közeli román „pakulároktól” lesték el ezt a mesterséget, miközben archaikus módon még elmagyarosított juhász beszólásokkal is tarkítják a mind a mai napig közkedvelt székely betlehemest. A játékos huncutság jól megfér a komoly és tiszteletreméltó magatartással, hiszen a székely pásztorok is nagylelkűek, és őszintén kitárják szívüket a betlehemi Gyermek előtt, akit térden állva imádnak, mert ő a földre jött Üdvözítő. Ugyanígy gyakori szereplői énekeinknek az angyalok is, akik nemcsak Máriának, hanem a mit sem sejtő pásztoroknak is hírül adják az örömhírt: ma született a Megváltó! A korabeli festményeken a betlehemi istálló felett lebegnek, és énekszóval köszöntik az Isteni Gyermeket: „Dicsőség a mennyben Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek!”
Az angyalok Isten udvartatásának főszereplői, szellemi lények, a mennyei liturgia szolgálattevői, akik nélkül elképzelhetetlen a béke és szeretet magasztos ünnepe.
Üdvözlégy ó Pásztoroknak Pásztora, Pásztora
Mennynek földnek egy teremtő szent Ura, szent Ura!
Pásztorok, pásztorok, nagy öröm vár rátok
Megszületett a Messiás, akit régen vártok.
Nem messze istálló ragyog égi fényben,
Ott fekszik a kisded Jézus Mária ölében.
Pásztorok keljünk fel, hamar induljunk el
Betlehem városába, rongyos istállócskába,
Siessünk, ne késsünk, hogy még ezen éjjel odaérhessünk,
Mi Urunknak tiszteletet tehessünk.
Angyalok hirdetik, Messiás születik.
Itt van jele fényének, helye születésének.
Pajtában, pólyában,
Be vagyon ő takarva posztócskába.
Áldott gyermek szenved már kiskorában.
(folyt. köv.) Forrás
Sebestyén Péter atya teológiai dolgozata
Ezek az énekek nemcsak a magyar zenekultúra gyöngyszemei, de a magyar kereszténység hitének énekben elimádkozott dokumentumai is. Egy csodálatos időutazás élményével ajándékoznak meg: azt az időt jelenítik meg, amikor még imádkozni és énekelni egyet jelentett, amikor még a népdalok imádságok voltak, amikor leborulni,
elismerni és imádni Isten fönségét, – egyenlő volt az ember méltóságának kiteljesedésével.
Amikor még az emberek szépen éltek. A Rendben éltek. Amikor még tudták és értékelték a természet ritmusát, az évszakok, a hétköznapok és az ünnepek váltakozását. Amikor még „ismerték” és tisztelték a titkot, a születés és a halál titkát, még félték az Istent.
A betlehemi jelenet „mellékszereplői” a pásztorok is sok karácsonyi énekünket megihlették. Ahogyan a nagy zeneszerzők – Corelli, Manfredini, Bach, Haendel – pasztorál koncertjei és oratóriumai felmagasztalják a betlehemi történet első tudóit, ugyanúgy magyar népünk is szívesen látta meg bennük a tiszta, nyitott szívű, Isten csodáját befogadni képes embert. A pásztorok közelebb állnak a természethez, ismerik a juhokat, jól tájékozódnak az éjszakában, egyszerűen élnek, gondját viselik a nyájnak. Nem puhányak, kényelmesek és kényesek, hanem tettre készek. Ha isteni üzenetről van szó, azonnal cselekszenek. Ezen a megszentelt éjszakán sem keveslik, amit látnak, mert hiszen angyali felszólításra indulnak. Számukra valóban jel a jászolban bepólyált Gyermek, és fenntartás nélkül hiszik, hogy Ő a Messiás, akire ők maguk is vártak. Őszinte örömüket, s ami azt kiváltotta, – ezt a nem mindennapi élményt – elhíresztelik mindenkinek, akivel csak találkoznak. Vajon mi pásztorai tudunk-e lenni családtagjainknak, baráti körünknek: merünk-e beszélni otthon legalább a szenteste otthon, a családi ünneplés keretei között, a legnagyobb csodáról,arról, ahogyan minket megérintett. Szoktunk-e nyíltan vallomást tenni egymás közt hitünkről, bensőnkben hogyan éltük meg a Vele való találkozást és hogyan
épül bele a karácsonyi üzenet mindennapi életünkbe?
(folyt. köv.) Forrás
A latin-amerikai egyházról és a kúria reformjáról
– Latin-Amerika büszke arra, hogy ő adhatta az első nem európai pápát. Mit vár ettől a térségtől?
– Latin-Amerika már jó ideje – a Latin-amerikai Püspöki Tanács (CELAM) megalakulása és első gyűlése óta – egy megkezdett úton jár. (...) Ezt az ötven év alatt megtett utat azonban nem lehet letagadni, ezalatt ugyanis öntudatára ébredt az egyház Latin-Amerikában, és hitében egyre érettebbé vált. Ezen úttal párhuzamosan sok energiát fektettek Guadalupe üzenetének tanulmányozásába is. Döbbenetes, milyen sok tanulmány született a Gaudalupei Szűzről, a kegyképről, Mária alakjának mesztic voltáról, a Nican Mopouáról [a jelenésekről szóló első beszámoló], mély teológia van bennük. Ezért, amikor a Guadalupei Szüzet, Amerika védőszentjét ünnepeljük december 12-én, a Kreol mise szerzésének 50. évfordulóján, a latin-amerikai egyház által megtett útra emlékezünk.
– Egy felmérés, melyet nemrég végeztek a térség vallásosságáról [Pew Research Center], megállapította, hogy a „Ferenc-hatás” ellenére még mindig vannak katolikusok, akik elhagyják az egyházat.
– Az Aparecidára vonatkozó statisztikákat ismerem, ezek az egyedüli adataim. Nyilvánvalóan számos, egyházon kívüli tényező is közrejátszik ebben. Például a jólét teológiája ihlet sok vallási közösséget, amelyek vonzzák az embereket. De aztán ezek az emberek megállnak félúton. De hagyjuk az egyházon kívüli okokat, inkább azt kérdezem: melyek azok az egyházon belüli okok, tőlünk függő dolgok, amelyek a hívőkben elégedetlenséget váltanak ki? Az, hogy az emberek nem éreznek magukhoz közel minket, illetve a klerikalizmus. A közelség ma felszólítás a katolikusok számára, felszólítás arra, hogy induljunk el az emberek felé, váljunk felebarátaikká, legyünk közel hozzájuk, a problémáikhoz, a valóságukhoz. Ahogyan a CELAM püspökeinek mondtam Rio de Janeiróban, a klerikalizmus megállítja a világi hívők fejlődését, éretté válását Latin-Amerikában. A világiak Latin-Amerikában főként a népi vallásosságban érettek. A világi hívők szerveződéseiben azonban mindig felmerült a klerikalizmus problémája. Szóltam már erről az Evangelii gaudiumban [a pápa első apostoli buzdítása].
Magyar Kurir Teljes forrás
Sebestyén Péter atya teológiai dolgozata
Mária igenje által ő lett megváltásunk hajnalhasadása
Ezzel a hittel és alázattal kellene járniuk a betlehemeseknek is a családokat. Ebben a meggyőződésben kellene szállást keresnie ma is a ’szentcsaládnak’. Mert ezek az énekek arról tanúskodnak, hogy őseink a maguk módján igenis átelmélkedték hitünk igazságait. És az ünnepek is ebben segítettek: megállni, megrendülni, tiszta szívvel örvendezni. Hálátlan korunkban talán épp ez hiányzik.
Mennyből szállott szent gyermek
Leborulunk előtted.
Imádunk és magasztalunk
Édes küsdeg Jézusunk.
Hála néked Égi Szeretet.
Kiért szívünk régen epedett
Hogy szűv nélkül, istállóba jöttél értünk menny ura.
Édes Jézus drága kisdedünk,
Boldogságunk s minden örömünk,
Dicsértessél, és áldassál
Jászolban is Nagy király.
(folyt. köv.) Forrás
A hívek hatalmas transzparenssel köszöntötték templomuk előtt a Szentatyát 78. születésnapja alkalmából, mely december 17-ére, szerdára napra esik.
A beszélgetések után a szentmise előtt meggyóntatta a plébániai közösség egy kisebb csoportját, öt hívőt.
Homíliájában a keresztény örömről, az imádságról, a hálaadásról és a felebarátnak nyújtott segítségről beszélt. „Advent harmadik vasárnapja már elővételezi a karácsony örömét, jóllehet az öröm az egész keresztény élet sajátossága. Ilyen lehet az a derűs, nyugodt öröm, mely megmaradhat még a nehézségek közepette is, amikor az öröm békévé alakul át. Egy igazi keresztény nem veszti el soha a békét, mert ez a béke az Úr adománya. Igen, az örömhöz hozzátartozik a nagy ünnepi ebéd is, de a keresztény béke az teljesen más dolog” – hangsúlyozta. 
„Pál apostol tanítja: »Testvérek, mindig örvendezzetek!« De hogyan lehet mindig örvendezni?” – kérdezte a pápa. „Imádkozzatok, szünet nélkül, mindenért adjatok hálát. A keresztény örömet megtaláljuk az imádságban, az imádságból születik, amikor hálát adunk a sok szép dologért. De vannak emberek, akik nem tudnak hálát adni. Ismertem egy nővért – emlékezett vissza a pápa –, most jó távol van innen, aki mindig keresett és talált okot arra, hogy panaszkodjon, siránkozzon, olyannyira, hogy a kolostorában el is nevezték Suor Lamentelának, vagyis siránkozó nővérnek. A keresztény persze nem élhet így, a keserűség gyászos arckifejezésével, hanem – miként a szentek – éljen örvendező arccal! A szentek még a szenvedésben is a béke arcát viselik.”
„A keresztény öröm az imádság után a hálaadásból táplálkozik” – folytatta homíliáját Ferenc pápa. Még akkor is adjunk hálát, ha sok rossz dolgot csináltunk, vagy valami rossz történt velünk! Gondoljunk a jó dolgokra, a családunkban, a munkánkban, az életben!”
„Az örömet szolgálja a másoknak nyújtott segítség is, ahogy azt a szentmise olvasmánya sugallja: vigyük el a jó hírt másoknak! Mi keresztények vagyunk, a keresztény szó a Krisztus névből ered, ami fölkentet jelent. Hogy mire? Hogy megcsináljunk valamit, hiszen küldetésünk van egy feladatra, ahogy hallottuk: »Bekötözni a megtört szívűek sebeit, meghirdetni a rabszolgák szabadságát, a foglyok szabadon bocsátását, hirdetni az Úr kegyelmi esztendejét«. Olyan sok ember szenved, annyi problémájuk van, vigyük el nekik a békét, Jézus vigasztaló kenetét!”
Végül a pápa arra intette a római Szent József-plébánia híveit, hogy használják fel a karácsonyig megmaradó alig tizenhárom napot: töltsék imádsággal, hálaadással, és mások, főként a betegek és idősek megsegítésével.
Ferenc pápa a Szent József-plébánián egy lelkes közösséggel találkozott, kisbabákkal, nagyon sok kisgyermekkel, hittanosokkal és fiatalokkal. A sok gyermek láttán elmondta, hogy nagyon bosszantja őt, ha a szentmisén a síró gyerekeket ki akarják küldeni a templomból. „Ne küldjétek el őket, mert az ő sírásuk a legjobb prédikáció” – hangsúlyozta a Szentatya.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
Sebestyén Péter atya teológiai dolgozata
Vagy micsoda tömör, tudós embereket megszégyenítő teológiai tudás van abban a csaknem ezeréves Mária-köszöntőben, amely arról szól, hogy az egész világmindenség hódol a szüzessé gében is anyává lett Máriának, mert igenje által ő lett megváltásunk hajnalhasadása. De azt a karácsonyi titkot összefoglaló ősi éneket
is érdemes idézni, amelyben a megtestesülés titkát hallatlanul mély és frappáns kifejezéssel, minden dogmatikai előképzettség nélkül kijelenti: halandó lett a halhatatlan!
Ó véghetetlen kegyelmű
S megmérhetetlen szerelmű,
Gyermek jászolba helyeztetik,
Itt a tűz oszlik, szénában fekszik.
Az Ige hallgat, mostan nem szólhat,
Ím halandó lett a halhatatlan.
Ó acélszívű emberek,
Érdemletlen, kemény szűvek, szűv nélkül élő kegyetlenek.
Ide nézzetek, szelídüljetek,
Nem szégyellitek, hogy üdvösségtek,
Lévén köztetek meg nem üsmertétek.
Szent testednek mélységit,
Irgalmasságod bőségit,
Nincs teremtmény, ki megfoghatja.
Ennyit érettünk, akik vétettünk.
S téged üldöztünk, szenvedve kérünk,
Megbocsáss nékünk ó egy üdvösségünk.
(folyt. köv.) Forrás
Sebestyén Péter atya teológiai dolgozata
A Karácsony nem beteljesülés, csak kezdet. Az énekek is ezen hittartalmak mélységére világítanak rá. Isten beletestesült az anyagba, felvette emberi természetünket testestől-lelkestől, hogy szerethető legyen, s hogy az ember felértékelje saját életét. Karácsony óta tudjuk, istengyermeki minőségben kell élnünk, hiszen örök életre vagyunk teremtve. Fel kellene ismernünk legalább ilyenkor a másikban az istengyermeki méltóságot, le kellene mondani rossz szokásainkról, bűnös játszmáinkról, mert Isten minőségében akarja újjáteremteni az embert. Ezért lett emberré. Karácsony attól a szeretet ünnepe, hogy ebből a kifogyhatatlan isteni szeretetből merít erőt. Nem 'csak úgy' általában a szereteté, hanem Isten szeretetének ünnepe, amit karácsonykor a maga konkrétságában, édességében, gyengédségében és szegénységében megtapasztalunk.
Ahogy Szent Pál fogalmaz, „Ő a láthatatlan Isten képmása” (Kol 1, 15). Az Atya egyszülött Fia a Szentlélek által. Nem elvont fogalmakat vagy egyetemes emberi érzéseket ünneplünk tehát, hanem a három Személyben megnyilatkozó Istent és műveit dicsőítjük Karácsonykor is, akit éppen betlehemi „születésén” értünk tetten – mondja Barsi Balázs.
A karácsonyi énekeket nem lehetne másképp hallgatni, csak, elcsendesedve, elfogódva, csodálattal és megrendülve. Ha meg énekli, még az egyszerű, tanulatlan, de józanul gondolkodó ember is megsejti bennük azt a fajta természetfölötti „bölcsességet”, amelynek teológiai erőterében őseink megtalálták helyüket az életben, akár
szántottak, akár gyermeket neveltek, akár az Istent imádták. Gondoljunk például arra: micsoda párját ritkító megérzés és találékonyság, micsoda összefüggésrendszer, bizalom és hit, tisztaság és tisztelet rejlik az olyan szövegekben, ahol az életfának 'bimbaja, bimbajának virágja' Szent Annát juttatja eszünkbe, aki Máriát, a világ Megváltójának édesanyját szülte nekünk..
(folyt. köv.) Forrás
Bármerre jársz, bárhol is sétálsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Sebestyén Péter atya teológiai dolgozata
Az ősi népdalimádságok remekbe szabott költői képei, az énekek fennkölt hangulata, ez a magasztos, áhítattal telített légkör már önmagában is magával ragad. A fülbemászó pentatóniának, és az igényesen megmunkált archaikus szövegek harmóniájának hatása alól nehéz kivonni magunkat. Amikor énekelni kezdjük, vagy hallgatjuk egy hanghordozón, sodorni kezdenek magukkal, belső béke árasztja el még a nem vallásos embert is, valami megfoghatatlan isteni miliőbe ringatnak bele. Veretes magyar nyelvünk minden szépségét felvonultatják, köszöntve alázattal és méltósággal a Betlehemi Gyermeket. Régi korok örömét, önfeledt, tiszta érzületét adják át nekünk.
Sokkal több van ezekben, mint ami az elcsépelt,– és talán a felszínen megragadó, ugyan gyönyörű dallamú, de idegenből kölcsönzött – ’Csendes éjben’ kétségkívül megérint.
Európai összehasonlításban, éppen nyelvünk gazdagságának köszönhetően messze előkelő helyen vagyunk, és erre sem ártana büszkének lenni. De nem elég a büszkeség. A karácsonyi énekek és a paraliturgia egyéb „kellékei” feladattá is válnak: újra és újra rá kell ismernünk Jézusra, a mi Istenünkre ebben a Gyermekben. Sőt még tovább is mehetünk: a születés ünnepe a megváltásnak csak a kezdete. A hívő keresztény vallja, hogy Jézus Krisztus Isten fia, aki értünk, a mi üdvösségünkért, „született szűz Máriától”, kínhalált szenvedett, feltámadt és elküldte a Szentlelket, és átalakítja a világot, eljőve „ítélni élőket és holtakat”. Ha tehát valljuk a betlehemi születést, várnunk kell a holtak feltámadását és az örök életet is.
(folyt. köv.) Forrás
Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Kedves Olvasóim!
Új Forrás fakadt az interneten ‒ a tiszta-lap.hu ‒, mely akár olvasmányként, akár "fórumozó-íróként, hozzászólóként", tiszta teret biztosít a hiteles evangelizációhoz!
A honlapot hitüket gyakorló, egyházhű katolikus keresztények szerkesztik, akik hisznek Isten mindenhatóságában, hisznek az Evangéliumban, hisznek a szeretet erejében és hiszik, hogy valamennyien felelősséggel tartoznak egymás üdvösségéért!
Segitsd tehát kedves Olvasó, a látogatásaiddal, a hozzászólásaiddal és a cím terjesztésével!
Teljes link: http:/www.tiszta-lap.hu

Sebestyén Péter atya teológiai dolgozata
A bibliai kinyilatkoztatás és az egyházi igehirdetés hatására az egyszerű nép lelkéből törnek fel ezek az énekek és imádságok, ezek a nyelvi lelemények és finomságok, amelyeket az imádás és a szent iránti csodálat szolgálatába állítottak.
A kereszténység a megtestesülés vallása. Énekeink ezerféleképpen közelítik meg a karácsonyi misztériumot: Isten emberré lett, hogy az ember istenivé lehessen.
Áttörte a halandóság falát, bizalmat szavazott az embernek és megmutatta, milyen nagyra értékeli az embert. Gyermekévé fogadja, és örök üdvösségre hívja, mert feltétel nélkül szereti. És a teremtett világban egyedül az ember képes leginkább visszatükrözni ezt az isteni szeretetet.
Istengyermek, kit irgalmad közénk lehozott.
Angyaloknak énekével néked áldozok.
Terjeszd fölém kezedet, hogy az istenszeretet
Töltse el ma szívem-lelkem jászolod tövén.
Bár nem látom gyermekarcod szent vonásait.
Hiszem mégis rendületlen, hogy már Te vagy itt.
És mosolygón fölfogod, könnyemet, amit hozok
Ajándékul jászolodnak trónusához én.
(folyt. köv.) Forrás
Sebestyén Péter atya teológiai dolgozata
Teológia és néplélek
Talán fel sem figyeltünk rá, de legtöbb régi magyar egyházi népénekünk Karácsonyról szól. A játékos pásztorénekektől egészen a Szűz Mária anyaságát dicsérő énekekig, a földre szállt Istenfiát köszöntő, népdalos ihletésű énekeinktől el a kántálós-betlehemes rigmusokig mindegyikben megcsillan valami az ünnep derűjéből, az
ember Istenhez-tartozását és Krisztus isteni és emberi természetének egységét villantva fel. Bizonyára ebben szerepet játszik őseink életmódja is, amikor a hosszú téli esték sötétjébe Urunkat, a Betlehemi Gyermeket köszöntő szokásaik, hagyományaik felmelengették a családok szívét. Együtt lehettek gyermekek és szülők, a kisebb-nagyobb közösségek a templomon kívül is, vallási ünnepeikkel szentelve meg, így szakralizálva a téli napfordulót, az újesztendő beköszöntét.
Olyan kár, hogy a városias életmód lassan felfalni látszik karácsonyi hagyományainkat, nem ismerjük énekeinket, szokásainkat, és főleg ezek hitet hordozó tanítását. Ha azonban egy kicsit belemélyedünk a nép ajkán szentté csiszolt szövegek logikájába és tartalmába, földereng az ünnep legmélyebb rétegének tiszta
ragyogása. Bevallom, bennem is, a magától értetődő gyermekkori átélés után, mostanra, életem derekára tudatosul, – nem kis teológiai kutatás nyomán – hogy karácsonyi énekeink micsoda kincseket rejtegetnek.
Több száz éves karácsonyi énekeink a jelenbe varázsolják a magyar nép érett hitét tanúsító, teológiai mélységű imaszövegeit és az ezeket körülölelő ősi magyar dallamok hangulatát. Az énekeket és az imádságokat hallgatva megdöbbentő felfedezésekre teszünk szert. Többek között arra, hogy magyar népünk messze megelőzte korát a
spontán teológiai jártasságban és tudásban. Rácsodálkozunk arra a nyelvi leleményességre, amellyel őseink a vallásos igazságokat megfogalmazták, amellyel ráeszméltek a megváltás titkára, Jézus istenségére, Mária anyai és szűzi kiváltságára.
Leszállt az ég dicső királya
Hozzánk az üdvnek hajnalán.
Jászolban fekszik rongy ruhában,
Ki mennyet s földet alkotá.
Légy üdvözölve szent karácsony,
Mely földre hoztad az eget.
Ím elmúlik a bűnnek éje, mert te az üdvöt hirdeted.
(folyt. köv.) Forrás
Tisztelt Olvasóm!
(A Szűzanya szavai a Szeretetláng Lelki Naplóban I/92)
A Szentatya által meghirdetett Család Éve és a Szeretetláng Lelki Napló szellemében, minden hónap harmadik keddjén a Szeretetláng Mozgalom, imaestet szervez a családokért: Szentségimádással
Tisztelt Olvasóm!
(A Szűzanya szavai a Szeretetláng Lelki Naplóban I/92)
A Szentatya által meghirdetett Család Éve és a Szeretetláng Lelki Napló szellemében, minden hónap harmadik keddjén a Szeretetláng Mozgalom, imaestet szervez a családokért: Szentségimádással
Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Egy egykori buddhista vall megtéréséről 3
Cikkünk szerzője több mint húsz évig volt buddhista, majd katolizált; jelenleg a domonkos rend világi közösségének tagja, a Bristoli Egyetemen tanít indiai és tibeti filozófiát. A neve: Paul Williams
Ugyancsak problémássá vált számomra a karma tana, amely általában együtt jár a reinkarnáció hitével. Lényege, hogy jó és rossz tetteinknek megkapjuk a jutalmát, illetve büntetését. Például ha fáj valamim, az egy korábbi vétkem következménye. Csakhogy e felfogás szerint egyes bűnök büntetlenül maradnak. Például ha valaki gonoszat cselekszik, majd hirtelen meghal, akkor nem részesül a karmikus büntetésben. Persze újjászületik, csakhogy akkor nem ő, hanem egy másik lény szenved az általa elkövetett gonoszságért. Az a gondolat viszont, hogy egy beteg csecsemő olyasmi miatt szenved, amit valaki más követett el – még ha a csecsemő valamilyen értelemben az illető reinkarnációja volna is – elfogadhatatlan és igazságtalan.
Ilyen gondolatok kezdtek eltávolítani a buddhizmustól és annak reménytelenségétől.
Szerettem volna keresztény lenni, mert a keresztényeknek van reményük. Visszatértem hát, és újra átgondoltam mindazt, amit egykor elutasítottam a keresztény hitből. Utamat részletesen könyvben írtam meg (The Unexpected Way, T&T Clark/Continuum 2002). Kegyelem volt, hogy visszatérhettem Istenhez. Meggyőződtem, hogy Istenben hinni ésszerű, sőt ésszerűbb, mint nem hinni. Istenhívőként természetesen nem lehettem többé buddhista. Alapos átgondolás után – meglepetésemre – arra jutottam, hogy Krisztus feltámadása a leglogikusabb magyarázat arra, aminek történnie kellett, ezért a teista vallások közül a kereszténység a legésszerűbb alternatíva.
A kereszténységben minden személy végtelenül értékes és fontos, mert mindenki Isten egyedi teremtménye, akit Isten végtelenül szeret és értékel. Mindenki az, aki – a saját testével, élményeivel, családjával, barátaival. Jézus azért halt meg és váltott meg minket – nem pedig számtalan reinkarnációnkat –, mert Isten számára mindegyikünk végtelenül fontos. Erre épül az egész keresztény erkölcs. Mindez homlokegyenest ellenkezik a reinkarnáció tanával, amely összeegyeztethetetlen a feltámadással, a személy végtelen értékével és az isteni igazságossággal.
A kereszténységen belül a római Katolikus Egyház mellett tettem hitet. Sokan sokféleképpen próbáltak meggyőzni, miért nem jó ez a választás. Könyvemben sorra vettem érveiket, egyenként bizonyítva, hogy nem meggyőzőek. A Katolikus Egyházhoz csatlakoztam hát. Ma hála és reménység tölti be az életemet. Soha egy pillanatra sem bántam meg, hogy így döntöttem. (Eredeti forrás: whyiamcatholic.com) Forrás Magyar Kurír
Mit nyújt a böjtölés?
A böjt Isten jelenlétébe helyez. Megóv minket attól, hogy gyors pót-kielégülésekkel eltakarjuk lelkünk ínségét, és ezáltal nyitva hagyja bennünk azt a sebet, azt az ínséget, amelyet egyedül Isten gyógyíthat meg. A böjt kiváló lehetőség a bűnök és a szenvedélyek elleni harcban, amelyben a cél a szív tisztasága. A harc az ellenség kitapintásával kezdődik. A böjtben önmagunkkal találkozunk, föltárja szívünk ürességét, megmutatja gyenge és veszélyeztetett pontjaimat, hogy hol kell fölvennem a küzdelmet. Rámutat arra, hogy hol hibázhatjuk el embervoltunkat a hármas kísértésben, amelyben Jézusnak is része volt. Ő példát adott arra, hogyan győzzük le ezeket. Ővele a megkísértés hegye a Paradicsom hegyévé alakulhat, és nekünk is angyalok szolgálhatnak, amint ez Jézussal is történt.
A böjt átformálja és megszelídíti a bennünk élő romboló erőket. Alázatra, engedelmességre és imádságra nevel, melyek a szív kapujának hűséges őrizői. Árnyoldalaink megismerése, bukásaink ui. elvezetnek bennünket a határaink megismeréséig, és így alázatosabbá válhatunk. Tapasztaljuk, hogy nem vagyunk elegendőek önmagunk számára, hogy nem vagyunk urai még saját magunknak sem. Csak az érzi ugyanis a beteljesedés utáni vágyat, aki éhesen ül Isten jelenlétére várakozva.
A jóllakott test elnehezül, és eltompítja vele együtt a szív éberségét is. Az éhező azonban a testében érzi, hogy rászorul a kívülről jövő beteljesülésre. Látja, hogy a teste megköveteli a saját jogait, hogy a szelleme nem kezelheti a testét rabszolgaként. Az így megőrzött tiszta szív azonban jótékonyan visszahat a testi egészségre is. A böjt ugyanis nem tisztán a test dolga, amint az imádság sem csupán a lélek dolga. Az imádság mindig is testtel és lélekkel végzett imádság a keresztény életben. A böjt ezt az imádságot teszi intenzívebbé.
A Szentírás számos helyen tanúsítja, az egyház tapasztalata pedig igazolja, hogy a böjt segíti a gyógyulást és támogatja a kérő imádságot és nélkülözhetetlen a gonosz lelkek elleni küzdelemben. A másokért való böjtölés, a közbenjárás régi gyakorlat az egyház életében. Nem Isten zsarolása a célja, hanem a légkör megtisztítása és annak a megvallása, hogy halálosan komolyan veszem a másik életének a teljességéért való munkálkodást.
Pusztán a böjt által nem kényszeríthetünk ki semmit. Az a böjt, amely azonban az imádságot támogatja, azért tud célt elérni, mert irgalomból, alázatból és szeretetből fakad. Kifejezi egyben azt a reményt is, hogy Isten a számunkra szükséges összes megoldást ismeri, és képes is megvalósítani őket.
A böjtünk egyben imádás is. A böjtben az ember odaadja magát Istennek, alázatosan elébe tárja erőtlenségét és imádja őt. Az imádásban az ember már nem akar semmi mást önmaga számára, hanem önmagáról elfelejtkezve egyedül Istent szereti. És pontosan ez az ingyenesség a titok nyitja, ez az, amely termővé és teremtővé teszi a szív légkörét, ez az az ingyenesség az, amiben Isten egyedül tud mozdulni és válaszolni, és ettől lesz oly termékeny a böjt és az imádság.
A böjtben felébred a szeretet, amely egyedül tud csodákat elérni, szíveket megváltoztatni, és az üdvtörténetünk erről az örömhírről diadalittasan tanúskodik. Ez a böjt és ez a szeretet fakasztja föl az izzó szívekben a virrasztás lelkületét is. Az imádkozók megértik az egyetlen lényegeset, és Isten megérti az imádkozók vágyát. A virrasztás így siettetheti az Úr végleges eljövetelét. Ezért mondhatja az egyház, hogy a világot a keresztények imái tartják meg és viszik előre a beteljesedés felé.
A böjt egyben a bűnbánatnak is a jele. Az ember megmutatja, hogy nem ragaszkodik a bűnhöz, hanem újra Istenhez szeretne fordulni. A bűnbánat azt is jelenti, hogy nem tagadjuk le megzavart létünk szenvedéseit, hanem a testünkben kihordjuk őket és végigszenvedjük bűneink következményeit. A bűnbánatban megszűnik az elszakítottság, visszatalálunk önmagunkhoz és a közösséghez és a megbékéléshez.
A böjtnek így igen szoros viszonya van az Eucharisztiához amely olyan ünnep, amelyben eszünk és iszunk. Amit tehát a böjtölő megtilt magának, az itt az istenkapcsolat legbensőségesebb aktusává lesz. Krisztus testének evése és vérének ivása által, megszentelődik a táplálkozás. Ami eredetileg csupán táplálkozási ösztön volt, most átváltozik az Isten és ember közötti összeolvadás valóságává. Evésünk és ivásunk által az Istennel való találkozás legmagasabb rendű formája valósul meg. Az Eucharisztia voltaképpen a bűnbeesés legyőzője és orvossága. Már nem kell azon igyekeznünk, mint a paradicsomban, hogy olyanná váljunk meg nem engedett eszközökkel, mint az Isten, mert Ő maga siet elénk. Isten maga nyújtja nekünk azt a táplálékot, amely Isten életében részesít bennünket.
A böjt elvezet az önismerethez, Istenhez és a felebaráthoz való helyes magatartáshoz.
A test és lélek gyógyszere. Nélkülözhetetlen a lelki életben való növekedéshez.
Nélküle nincs hatékony küzdelem a bűnök, a szenvedélyek és a gonosz lelkek ellen.
Aki nem böjtöl, az egyben annak adja a tanújelét, hogy ő már valami mással töltekezett be, de nem Istennel. Aki nem böjtöl, abban jóllakik és elalszik az Isten utáni éhség és vágy, aki nem vágyakozik, az nem virraszt, és aki nem virraszt, azt alva fogja találni az érkező
Egy egykori buddhista vall megtéréséről 2
Cikkünk szerzője több mint húsz évig volt buddhista, majd katolizált; jelenleg a domonkos rend világi közösségének tagja, a Bristoli Egyetemen tanít indiai és tibeti filozófiát. A neve: Paul Williams
Évek múltán azonban zavarni kezdett a buddhistaságom, különösen a reinkarnáció és a karma tana. A buddhisták hisznek az újjászületésben, és azt állítják, az újjászületéseknek nincs időbeli kezdete. Nincs Isten, aki elindította volna az újjászületések sorát, hanem mindenki végtelenszer született újra, kezdet nélkül, mert minden öröktől fogva létezik.
A reinkarnációban ma sokan hisznek, nemcsak buddhisták és hinduk, hanem magukat kereszténynek vallók is (pedig ez a felfogás összeegyeztethetetlen a legalapvetőbb keresztény tanításokkal). Magam azonban buddhistaként ráeszméltem: ha a reinkarnáció igaz, akkor nincs remény.
A reinkarnáció tana szerint ugyanis ha valóban újjászületnék, például rovarként, az nem azt jelentené, hogy egy rovar testében élnék tovább, hanem azt, hogy a mostani énem megszűnne létezni. Vagyis a halál után sem én nem léteznék többé, sem a szeretteim. A reinkarnáció hívei ezt a tényt úgy szokták elkenni, hogy a saját újjászületésükről és következő életükről beszélnek, pedig ami újjászületne – például egy rovar –, az már nem az illető személy. Az általános buddhista felfogás egyértelműen tagadja, hogy ugyanaz a személy születne újjá, mint aki meghalt. Rájöttem, hogy ha a buddhizmusnak igaza van, akkor nincs számomra remény, hacsak a mostani életemben el nem jutok a megvilágosodásra (nirvána), ahol végleg lezárul az újjászületések sora. A megvilágosodás azonban olyan rendkívüli és ritka lelki csúcsteljesítmény, amire a magamfajta egyszerű embernek esélye sincs. Nincs hát remény. Hozzáteszem: ugyancsak buddhista perspektívából nézve egy-egy személy vagy élet jelentősége elenyésző az idő végtelenségében. Élünk és meghalunk, vagyis személyünk végleg megsemmisül. A buddhizmus tehát reménytelennek tűnt számomra. (folyt. köv.!)
(Eredeti forrás: whyiamcatholic.com) Forrás Magyar Kurír
Egy egykori buddhista vall megtéréséről 1
Cikkünk szerzője több mint húsz évig volt buddhista, majd katolizált; jelenleg a domonkos rend világi közösségének tagja, a Bristoli Egyetemen tanít indiai és tibeti filozófiát. A neve: Paul Williams
Noha a családom nem volt különösen vallásos, gyermekkoromban a helyi anglikán templomi kórusban énekeltem, később az anglikán egyházban konfirmáltam. Tizenéves koromban otthagytam a kórust, és eltávolodtam az egyháztól. Átvettem a kamaszfiúk szokásos életstílusát: megnövesztettem a hajamat, kirívóan öltözködtem.
A Sussexi Egyetemen kezdtem filozófiát tanulni. Nagyon érdekelt a hatvanas évek végén oly divatos meditáció és az indiai filozófia, így végül buddhista filozófiából doktoráltam az Oxfordi Egyetemen. 1973 táján kezdtem buddhistának vallani magam, majd „menedéket vettem”, azaz a Dalai Láma tibeti buddhista hagyománya szerint hivatalosan buddhistává váltam. Az 1980-as évek elején a Bristoli egyetemen tanítottam, és buddhista központokban tartottam előadásokat. Tibeti buddhistaként szerepeltem a televízióban és a rádióban, konferenciákon adtam elő, és részt vettem a keresztény teológusokkal folytatott párbeszédben.
Vonzott a meditáció és Kelet egzotikuma. A buddhizmus ésszerűbbnek (és egzotikusabbnak) tűnt, mint az istenhívő kereszténység. A buddhisták nem hisznek Istenben. Úgy vélik, nincs miért hinni benne, sőt a rossz létezése egyértelműen bizonyítja, hogy nincs. Mint egykori kereszténynek, abból is elegem volt, hogy állandóan Isten léte mellett kellett kardoskodni az ellentétes felfogású világgal szemben. Visszahúzódtam hát, igyekeztem objektív lenni, és Isten léte egyre valószínűtlenebbnek tűnt. A buddhizmusnak rendkívül kidolgozott erkölcsi, spirituális és filozófiai rendszere van – Isten nélkül. Így egy csapásra megoldódott minden nehézség, ami Isten létének elfogadása kapcsán felmerülhet. Sőt buddhistaként együtt meditálhattam a buddhistákkal, a meditáció igazi beavatottjaival. (folyt. köv.!)
(Eredeti forrás: whyiamcatholic.com) Forrás Magyar Kurir
A böjt nem nem-evés, hanem imádság nyomatéka!

Egyes új vallási mozgalmak az élet és a test teljes megtagadását hirdetik. Beteges koplalásuk mögött voltaképpen beteges lélek lakozik. Különösebb kommentár nélkül is érezzük, hogy ezek a böjtök nem merítik ki a hiteles és tiszta böjt fogalmát. Lássuk akkor, hát, hogy mit is jelentene a voltaképpeni keresztényi böjt. Az egyház a zsidóktól vette át ezt a gyakorlatot. Ők úgy értelmezték a böjtöt, mint az Istenhez intézett kérést, mint annak a jelét, hogy imádságukat komolyan gondolják; másrészt pedig mint vezeklési és bűnbánati gyakorlatként éltek vele. Bocsánatát és segítségét kérték, ha bajban voltak, mert a külső szorongattatás számukra mindig az engedetlenség következménye volt. Így a böjttel fejezték ki a megtérési szándékukat, hogy visszatérnek Istenhez.
Jézus szerint, tanítványainak akkor kell majd böjtölniük, ha Ő már nem lesz többé közöttük. Ez a böjt azonban nem a gyász, hanem az eljövendő Úrra való várakozás jele lesz a keresztény közösségekben. Általa a keresztények beismerik, hogy üdvösségük még nincs oly mértékben itt, hogy az teljesen áthatná őket. A böjt révén az üdvösség után nyújtózkodnak, hogy egyre jobban eltöltse őket az öröm, amelyet Krisztus eljövetele jelent számukra.
A primitív népek nem fogyasztották el azokat az ételeket, amelyekről úgy gondolták, hogy démoni lélek lakozik benne. Az ételtől való tartózkodással akarták elkerülni a különféle betegségeket, amelyet hiedelmük szerint a démonok okoztak. A böjtnek tehát a testre és a lélekre gyakorolt gyógyító hatása volt.
A különböző filozófiai iskolák a szellem megtisztulását, az anyagi dolgok fölötti önuralmat, benső elégedettséget és boldogságot vártak a böjttől. A mai természetgyógyászok gyakorlata sem mai találmány. Igen régóta ismert, hogy a test gyógyulása összefügg a test fölösleges salakanyagaitól való megszabadulással. Valóban igaz, hogy az a test amely megelégszik a mérsékeltebb és könnyebb koszttal, az védettebbé válik a betegségekkel szemben, mint az amelyik nehéz ételekkel terheli túl magát.
A keresztény hagyomány azonban nem áll meg a böjt jótékony testi hatásainál. Mivel az embert a test és lélek egységeként tekinti, ezért a test egészségét és a lélek tisztaságát szorosan összefüggőnek tudja. A böjt megszenteli a testet, amely a Lélek temploma. Forrás nyomán.
Bármerre jársz, bárhol is állsz, adj hálát Istennek az Édes Üdvözítőért és mondj el egy AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki nem imádkozott!

Részletek Dr. Gerhard Bergmann könyvből
(A Szent Margit Lap 65-66., 69-71. számában megjelent cikk nyomán. Eredeti LINK)
6. Jézus Krisztus és Mohamed, Buddha, valamint a hinduizmus közti különbség, egyenlő a megváltás és az önmegváltás közti különbséggel.
Nemcsak az Evangélium tud az ember bűnösségéről, hanem a többi vallás is. De egyetlen vallás sem ad érvényes választ arra a kérdésre: mi lesz a bűneimmel? A bűn mindnyájunk életének borzalmas valósága. Mindenki tudja ezt, akiben felébredt a lelkiismeret. Akár elismeri az ember vétkét, akár nem – előbb-utóbb rá kell ébrednie bűnös voltára. És azután? És mert Buddha, Mohamed és a hinduizmus is ismeri a bűn valóságát, de semmit sem tud mondani arra nézve, mit tegyen az ember bűneivel, azért csak azt mondogatják: ezt kell tenned, azt kell tenned! És ennek alapján építik fel az üdvösség útját.
Náluk az üdvösség útja az önmegváltás útja. Ezen az úton hajszolják az embert, mint valami fúria, korbáccsal a kézben. „Ezt tedd! Azt tedd!” Ez az önmegváltás útja.
Jézus azonban így szól: én tettem érted valamit, és ez az üdvösség útja. „Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért.” (Mk 10,45) Ez az Evangélium, azaz örömhír. Ilyen örömhírt hiába is várnánk akármelyik vallásalapító szájából, ahogy hiába várnánk tőlük helyettes elégtételt szerző cselekedetet. Ilyenre képtelenek, mert maguk is bűnösök.
Csak Isten lehet a megváltónk. Ezért a vallásalapítók csak egyet tudnak ajánlani: önmegváltást. Önmegváltás azonban a valóságban nincs. Az ember még a legjobb esetben sem tud többet tenni, mint hogy bűntelenül és hiba nélkül él, azaz úgy él, ahogy kell. De kérdem: ha februárban bűntelenül élek, ezzel még messze nem tettem jóvá januári bűneimet. Ha kifizetem a februári lakbéremet, azzal még nem rendeztem a januári bértartozásomat. Az adósság marad. És senki nem bocsáthatja meg magának a bűneit, nem engedheti el a maga adósságát. Az egyszer kimondott hazugság hazugság marad, nem lehet meg nem történtté tenni. Az elkövetett házasságtörés házasságtörés marad mindörökké. Ezért nincs önmegváltás.

Hogy fest a gyakorlatban az önmegváltásra irányuló kísérlet? Megható az a sok erőfeszítés, amelyet ennek érdekében tesznek. Nézzünk csak egyet a számtalan sok közül, valahol Ázsia szívében. Egy ember vezekelni akar és üdvösségre jutni. Messzi vidékre zarándokol, de nem vonaton, még csak nem is lovaskocsin, sőt nem is gyalog, hanem a következőképpen: teljes hosszában végigfekszik az út porában, előre nyújtja kezeit. Aztán feláll, és előre megy addig, míg a kezei a porban elértek. Ott újra lefekszik a porba, ismét előre nyújtott kezekkel. És így halad tovább méterről méterre, kilométerről kilométerre. Megindító, milyen komolyan veszik ezek az emberek bűneiket és a megváltáshoz eljuttató vezeklést. Példaadó számunkra!
Mi pedig lanyha keresztények? Lelkileg elhíztunk, közönyösök, hidegek lettünk. És ennek nem lesz jó vége, hiszen a bűnökkel magát a fölséges Istent bántjuk meg, ezért csak Ő bocsáthat meg és Ő lehajolt az emberhez Jézus Krisztusban! Ő mondja: Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket. (Mt 9,13) Krisztus Jézus tehát azért jött el erre a világra, hogy üdvözítse a bűnösöket. (vö Tim 1,15). Allah azonban csak megtorlást ismer, szeretetet nem, ezért nála nincs is megbocsátás. Innen adódik a mohamedánok óriási vallási erőfeszítése önmaguk megváltása érdekében. A buddhista nem ismer isteni megbocsátást. Ezért gyötrődik és fáradozik a megtisztulás érdekében.
Jézustól tudjuk, hogy noha Isten igazságos, de ugyanakkor Ő a Szeretet. Ezért halt meg ott az Igaz – Jézus Krisztus. Meghalt, hogy helyettesként magára vegye a bűnért járó büntetést; meghalt, hogy eleget tegyen Isten igazságosságának. Az igazság az egyik oldal, a másik a szeretet. Isten szeretetből nekünk ajándékozta Jézus elégtételt szerző áldozatát, s vele a bűnbocsánatot. Jézus Krisztus szeretetből váltott meg minket a kereszten. Kiváltott bennünket a Sátán uralma alól, a bűn és vétek hatalmából. Amire mi képtelenek vagyunk, azt Ő megtette. Ez a megváltás.
7. Buddha, Mohamed és valamennyi vallásalapító meghalt. Krisztus azonban feltámadott és él. Jézus feltámadása pecsételi meg életét és munkáját. Jézus feltámadása a kereszten való megváltó tettének koronája. Jézus feltámadása teszi hatékonnyá számunkra a megváltás művét. Jézus feltámadása nélkül az Evangélium nem lenne Evangélium.
Jézus Krisztus azonban él, és itt van közöttünk. Jézus Krisztus – minden vallásalapítótól eltérően – így szólt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” (Jn 14,6) Jézus feltámadott és él, és ezért igaz és mindörökre igaz marad: „Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnek.” (ApCsel 4,12)
Az iszlám, a hinduizmus és buddhizmus szigorú törvényvallások, melyek igája alatt az ember csak nyögni és sóhajtozni tud. Az Evangélium azonban Isten kijelentése Jézus Krisztusban.
Következtetések
1. Mivel Isten nem jelenti ki magát ellentétes módon, és döntő a kijelentés igazság-jellege, nem lehet tehát a kereszténység, a hinduizmus, a buddhizmus és az iszlám egyaránt igaz.
2. Mivel Jézus Krisztusban Isten valóságosan kijelentette önmagát, ezért Jézus Krisztus és az Ő Evangéliuma hivatott arra, hogy megadja az ember és a világ szellemi alapját.
3. Jézus Krisztus egész üdvözítő és megváltó művével, valamint igéjével: „Menjetek el az egész világra…” (Mk 16,15) egyetemességet igényel. Krisztusban való hitünk nem szorítkozhat csupán szellemi belátásra, hanem a Keresztségben elkötelezi a embert az evangelizálásra. Ezért mindenkinek ki kell vennie a részét Jézus Krisztus szándékának megvalósításában.
4. A hinduizmus, buddhizmus és az iszlám emberekből kiinduló tanok, ezért gyámoltalan minden kísérlet a világ végső dolgainak megfejtésére, magyarázására. Mind a három – bár egymással nem egységesek – alapjában véve törvényvallás, mely nem ismeri a kegyelem, az irgalom és megváltás fogalmát. Az élet forrására, mibenlétére és végcéljára, egyedül Jézus Krisztus tanítása, az Ő Evangéliuma adhatja meg.
5. A vallások bizonyos meghatározott kultúrák talaján nőttek ki, melyekhez messzemenően kötve vannak. Krisztus Evangéliuma azonban nincs egy bizonyos kultúrához kötve. Minden életformát és kultúrát magába ölel.
Végső következtetés tehát: Jézus Krisztus Evangéliuma, mind kijelentés-jellegénél, mind pedig tiszta és világos üzeneténél fogva, minden emberi társadalom és kultúra számára egyetemes életelvnek és formáló erőnek bizonyul, az egyén számára pedig személyes öntudatot ad.
Áldozat, imádság, ez a ti eszközötök!
Böjtölés alatt az ételről való önkéntes lemondást értjük. A kényszerű éhezés önmagában nem böjt (legfeljebb elvállalható és fölajánlható böjtként). A böjtölés, az emberi élet ősi szokása az ünnepléssel ellentétes. (Anton Rotzetter) »Aki nem böjtöl, abban jóllakik és elalszik az Isten utáni éhség, aki nem vágyakozik az nem virraszt, és aki nem virraszt azt alva fogja találni az érkező Vőlegény. – A böjt a test kiáltása Isten után, kiáltás a mélységből.« (vö. Anselm Grün: Böjt - test és lélek imája)
Ha körülnézünk a világban, Advent vagy Nagyböjt elején felmerülhet a kérdés, hogy vajon elszunnyadt-e a böjtölés egyházi gyakorlata? Kétségeinknek tápot ad, hogy egyházunk többé-kevésbé eltörölte vagy nagyban enyhítette a böjtöt, mint aszkézist. Ezzel szemben az utóbbi években az orvostudomány és az egyre népszerűbb meditációs mozgalmak, mintha újra fölfedezték volna a böjt szükségességét! Ez nyilvánvalóan fogalmi zavarhoz vezetett!
Ennek leginkább két ismert oka van: egyrészt a testet és a lelket elválasztották egymástól. A gyakorlatból kikopott a lelki indíttatású – az imádságot nyomatékosító – böjtölés, mi több a gonosz elleni harc egyik fegyvere! Jézus is így tanít: "Ez a fajzat nem megy ki másképp, mint imádság és böjt által" (Mk 9,29).
Ezzel szemben, divatba jött a lelki céloktól mentes böjtölés: a fogyókúra. Nem csoda, ha a szándék-különbözőségek közt elveszett a böjt iránti valódi érzék. Akkor azonban kik és miért böjtölnek manapság, és egyáltalán böjtnek lehet-e nevezni ezeket a lemondásokat? Nos sajnálatosan, igen fordított világban élünk!
Azt látjuk, hogy ott, ahol leginkább elvárhatnánk, az egyházban és azon belül a kolostorokban böjtölnek a legkevésbé! Ezzel szemben a világias célú böjtöket, meg nem is nevezhetjük böjtölésnek, hiszen önsanyargatásukkal, kizárólag a hiúságukat, az egészségüket vagy akár a politikai céljaikat (éhségsztrájk) szolgálják. (Léteznek önhitt hősködők is, akik azért böjtölnek, hogy bebizonyítsák maguknak, hogy tudnak magukon uralkodni.)
A nemesebb indíttatások közé sorolhatjuk viszont azokat, akik szociális indíttatásból teszik ezt. Lemondanak az evésről, hogy ezáltal másokon segítsenek. Ez utóbbi már agyon közel áll az eredeti krisztusi indíttatáshoz, hiszen megvan a másokért vállalt áldozat jellege!
A jóléti társadalmakban egyre többen böjtölnek, mert felmerül a túltápláltságból adódó elhízás vagy az ebből fakadó aggodalom. Végtére is azok, akik legyintve csak "középkorinak" minősítik a hívő emberek szeretet-áldozatú böjtölését, képesek akár agyon is koplalni magukat puszta divatért, és loholnak az utolérhetetlen topmodellek ideálja után. Ennek az "áldozatosságuknak" aztán rendszerint gyomorfekély vagy más betegség a vége anélkül, hogy egyetlen lelket, vagy akár magukat is megmentették volna a lelki pusztulástól!
Arra a kérdésre, hogy miért is böjtöljön a hívő ember, a választ a Szeretetláng Lelki Naplóban, Jézus adja meg: »Áldozat! Imádság! Ez a ti eszközötök. A cél a megváltó munka sikeres érvényre jutása. Bárcsak felérnétek óhajtásaitokkal az Örök Atya mennyei trónjához! Akkor az eredmény is bőséges lenne.« (II/106)
Diasor Ferenc pápa gondolataival
ITT vagy az alábbi linken!
http://www.varad.org/images/wow/papa_1/index.html
Ezt a linket továbbítsd, esetleg ajánld másoknak is a blogomat! Köszönöm!

India hinduizmusában (és némi eltéréssel a buddhizmusban) az emberek vallásos tudatában a lélekvándorlás vagy újjászületés tana gyökerezik a legmélyebben. Az élet értelme, célja abban van, hogy kiszabadítsuk magunkat a megtorlás törvényének polipkarjai közül és kitörjünk a lélekvándorlás körforgásából. Ez csak egy úton történhet, ha az ember minden olyan cselekedetet elkerül, mely újabb jogtalanságot szül. Mert az elkövetett jogtalanság megtorlás után kiált. Hogy pedig cselekedeteim során ne adjak okot a megtorlásra, azaz végigjárhassam az üdvösség útját, három dologra van szükségem: 
Imádkozzunk és böjtöljünk főpapjainkért!
A "PRAY AND FAST FOR OUR BISHOPS" amerikai kezdeményezéshez csatlakozunk, egy "magyarított" változattal! Az eredeti szándék szerint, minden héten egy szent főpap égi közbenjárását kérjük, földi Egyházunk vezetőinek többletkegyelmi segítésére Istentől! Az angol nyelvű változat (lásd) 32 héten át tart, a magyar változatban kiterjesztettük az egész évre, vagyis mind az 52 hétre! Hogy e közbenjárás kiesdésére miért van szükség – nem lehet kétséges –, sem annak aki a Világegyház állapotát szemléli, sem annak aki e blogot rendszeresen olvassa!
Veszélyes időket élünk ugyanis! A világ nekirontott az életnek, a családnak és a vallásszabadságnak. Évente, több mint 50 millió magzatot áldoznak fel a halál kultuszának oltárán. A házasságot és a családot megtámadták azok, akik gyermekeinket természetellenességre akarják nevelni. Nem kevésbé kikezdték a szeretet értelmét, sőt magát a szentségi alapokat is ki akarják forgatni. Vallásszabadságunk óhatatlanul kicsúszhat kezünk közül, amikor a világ vezető politikusai – még a magukat keresztényeknek vallók is – hitünk liberalizálására vagy megtagadására akarnak rávenni, miközben az egyházi evangelizáció egyre erőtlenebb.
Erős és szent püspökökre van tehát szükségünk, olyan püspökökre, akiket hősies erények töltenek el, akik átvezetnek minket ezen a sötét időszakon, akik képesek szembeszállni a világ erőszakos nyomásával. Olyan püspökökre van szükségünk, akiknek van tekintélyük és bátorságuk visszahívni az áruló politikusokat, figyelmeztetik őket felelősségükre és hősként védelmezik Krisztus Titokzatos Testét, az Egyházat.
Megvannak ezek a püspökeink, mert Isten nevükön nevezte őket. Nekik azonban szükségük van ránk. Szükségük van az imáinkra, áldozatainkra és böjtjeinkre. Mi azonban segítő szándékaink nyomatékolására a Szent Püspökök közbejárást kérjük számukra.
Csatlakozz kampányunkhoz! Közös imával és böjttel esdjük ki Istennél a kegyelmet pásztorainknak, hogy megvédhessék nyájukat!
Miért szükséges az imádság mellé a böjt?
Azért, mert minden szeretetből hozott áldozat – így a böjt is –, nyomatékozza imaszándékunk komolyságát! Maga az Üdvözítő mondta: „Ez a fajta nem űzhető ki másként, csak imádság és böjt hatására.” (Mk 9,29)
„A történelem folyamán a katolikus hívek szükség idején imával és böjttel kérlelték Istent, mert ezek segítségével közelebb kerülhetünk az Úrhoz, rávezetnek minket az Ő akaratának teljesítésére és imáink meghallgatása révén elnyerjük az Ő támogatását.” (Chaput érsek)
Mint Krisztus testének és Egyházának megkeresztelt tagjai rendszeresen fölajánlhatjuk imáinkat és önmegtagadásainkat, hogy ezáltal mi magunk megerősödjünk, másokat szükségükben támogassunk és a gonoszt kiűzzük az Egyházból. A böjt és az ima egyesít minket a keresztrefeszített Krisztussal, Aki viszonzásul eláraszt minket isteni kegyelmével. A böjt hagyományosan azt jelenti, hogy kevesebbet eszünk. Azonban nem csupán ételről mondhatunk le mindennapjainkban, hanem szórakozásról, társas összejövetelekről, biztos örömet szerző dolgokról. Az is nagyon hatásos, ha olyan – élhető – cselekményekről mondunk le, melyek akár rabul ejtő szokássá is fajulhatnak, lassan elhangolva lelkünket Istenről vagy túlzásában, egyenesen a bűnre vezetnek!
Kedves Olvasó! Az esztendő minden hétfőjén megjelenik ez a felhívás, más és más szent Apostol, Püspök, Bíboros vagy Pápa képével, mintegy az Ő közbenjárásukat kérve azon a héten, egyházi vezetőink megsegítésére! A hétfői böjt, azonosítható a Szeretetláng üzenete által meghirdetett – éppen a szenvedő papi lelkekért – felajánlott szándékkal. (Lásd Szeretetláng Lelki Napló kritikai kiadás I/30-31)
Ajánlott ima a napi rózsafüzér (de legalább egy tized), lehetőleg a Szeretetláng fohásszal (benne vagy a végén): Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!
Majd imánk befejezésül mondjuk el az alábbi három könyörgést!
1) Mindenben védelmezd Uram püspökeinket a Sátán könyörtelen támadásaitól és erősítsd őket
szent jelenléteddel, hogy a Te békéd, örömöd és szereteted töltse el őket!
2) Uram, gyújtsd föl püspökeink szívében a szeretet lángját, hogy úgy tekintsenek a rájuk bízott nyájra, mint lelki gyermekeikre és engedd, hogy Hozzád hasonlóan, mint szerető atya szolgálják őket!
3) Mennyei Atyánk! Kérünk, áldd meg püspökeinket, akik Téged és a Szentlélekkel eltöltött Egyházadat szolgálják. Védd meg őket a Sátán könyörtelen támadásaitól és erősítsd őket szent jelenléteddel! Amen
A Szeplőtelen Fogantatás dogmáját IX. Piusz pápa hirdette ki 1854-ben.
A Szeplőtelen Fogantatás ünnepe, a keleti egyházban: Anna foganása. (A Jakab-féle protoevangélium szerint angyal adta hírül a szülőknek a rendkívüli, csodálatos fogantatást.) Első írásos emléke szerint keleten a 8. században december 9-én ülték, a 9. századtól minden liturgikus könyvben szerepelt. A Nyugati Egyházban, lényegében a 9. században tűnt fel.


Magyarországon III. Béla király (uralk.: 1172-1196) honosította meg. A 13-14. században főleg ferences hatásra egész Európa átvette az ünnepet. A pápai udvarban XXII. János (u.: 1316-1334) idején kezdték ünnepelni. IV. Sixtus pápa 1476-ban fölvette a Római Kalendáriumba és az Úrnapja búcsúit, valamint officiumot csatolt hozzá. XII. Ince pápa 1693-ban oktávát adott az ünnepnek, mely XI. Kelemen pápa (u.: 1700-1721) rendelete szerint 1708-tól parancsolt ünnep.
%20--.jpg)

Üdvtörténeti jelentősége miatt a szent hagyomány alapján IX. Pius pápa 1854. decem-ber 8-án az Ineffa-bilis Deus bullá-ban, ex cathedra döntéssel dogma-ként hirdette ki, hogy "A Boldogsá-gos Szűz Mária fogantatásának első pillanatában, a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből és különleges kegyéből, az emberi nem Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek minden szennyétől eleve megőrizve mentes volt." – Vagyis, Mária különleges módon részesült a krisztusi megváltásban, s számára Isten elővételezte a kegyelmi állapotot, hogy mentes legyen az áteredő bűntől. A szeplőtelen fogantatás kifejezés hallatára még katolikus hívők is sokszor Jézus szűzi fogantatására gondolnak, de itt Mária kegyelmi kiváltságáról van szó.
Magyarországon 1947. november 8-án a bontakozó 'népidemokrácia' nevében törölték a munkaszüneti napok közül! A Római Katolikus Egyházban főünnep, de nem parancsolt ünnep!

Részletek Dr. Gerhard Bergmann könyvből
(A Szent Margit Lap 65-66., 69-71. számában megjelent cikk nyomán. Eredeti LINK)
e) Felebaráti szeretet és szociális nyomor
Jézus Krisztus Evangéliumában a felebaráti szeretet a központi tanítások közé tartozik, míg a többi vallásban ez nem szerepel önálló tanként. „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd embertársadat, mint saját magadat” (Mt 22,37-39), mondta Jézus.
A buddhista semmilyen életet nem olthat ki, mert nem tudhatja, nem lakik-e benne egy megboldogult ember lelke. A buddhizmusra egyfelől tehát jellemző a szinte őrületig túlhajtott kímélet minden élőlény, még a legkisebb férgek iránt is. Másfelől viszont az egész nem-keresztény vallásos irodalomban egyszer sem találkozunk a felebaráti szeretet kifejezéssel, ahogy ezt a nyelvtudósok megállapították. Megkímélik a bolhákat és tetveket (jainizmus), ugyanakkor elnézik, hogy emberek milliószámra pusztuljanak szennyben és nyomorban; könyörtelenek a kasztonkívüliekkel szemben, mint a hinduizmus; vagy hagyják a nyomorultakat elpusztulni „végzetbe vetett hittel”, mint az iszlám.
Az iszlámban a kiszmet hideg törvénye uralkodik, azaz, ami ki van ránk mérve, azt el kell fogadnunk. A hinduizmusban és a buddhizmusban a karma, a megtorlásban való hit nem kevésbé hideg törvénye uralkodik. A kiszmet éppúgy, mint a karma nem más, mint vak és merev sors(végzet)-hit. És ez döntő fontosságú mind szociális mind vallási vonatkozásban. A karmába vetett hit kioltja a szociális lelkiismeretet. Miért is érezne a hindu ember részvétet a kasztonkívüli iránt? Hiszen a kaszthoz tartozás nem véletlen műve, hanem az előző élet-sorozat következménye. A kasztonkívüli azért kasztonkívüli, mert megelőző életében gonosztevő volt. Nos, nem lehet a sors (vagy istenség) karját lefogni, és változtatni az olyan ember helyzetén, aki rászolgál megtorlásra. Ebben van a szeretet és részvét hiányának végső foka. És ebből adódik például Indiában az elképesztő szociális különbség. Mindez karma – sors.
Hindu vagy buddhista karma, vagy mohamedán kiszmet: mindegy. Itt is, ott is beletörődés a végzetbe. „Add meg magad sorsodnak, amit Allah számodra rendelt”, ezt a vezérigét tanítja Mohamed híveinek. Felebaráti szeretet – mint kötelező parancs nem fordul elő szótárukban. A hinduizmus, mohamedánizmus és buddhizmus, mint vallás, soha nem lesz képes arra, hogy felszámolja a tömegnyomort és rendezze a szociális viszonyokat. Az állam próbálja ezt a terhet magára venni. Még csak egy megjegyzés: a végzet igen hátrányosan befolyásolja a munkamorált is.
f) „Jótevő”
Miközben meg kell állapítanunk, hogy a vak végzetbe vetett hit, a látszat-világról szóló tanítás és az ezekből származó pesszimizmus igen hátrányosan befolyásolja a felebaráti szeretetet és a szociális kérdések megoldását, mégis találunk a buddhizmusban sok ún. „jótevőt”. Kínában nevezik így azokat, akik ki akarják érdemelni a mennyországot. Kétségkívül sok keresztényt is megszégyenít az, amit ezek a jótevők a szegényekért és a leprásokért tesznek, hogy ezzel előkelőbb helyet szerezzenek maguknak a mennyországban.
Mindig közelebb jutunk az igazsághoz, ha a tettek mögött az okokat keressük. Minden cselekedet értékét a mögötte levő érzület adja meg. Márpedig a „jótevők” cselekedete mögött nem a szeretet,hanem az üdv-egoizmus rejlik hajtóerőként. Jézus viszont minden tisztátalan motívumot elítél. Az Evangélium szerint a szeretet nem keresi a maga hasznát.
A hitelesnek tekinthető források tanúbizonysága szerint december nyolcadikán a hajnali órákban ÁVH-s és szovjet egységek letartóztatták Gál Lajos és Viczián Lajos aknászt, munkástanácsi vezetőket. Ez váltotta ki azt a felháborodást a városban, ami a tragikus eseményekhez vezetett. A letartóztatások hírére, még aznap 9 óra körül több ezer fős tüntetés kezdődött. Üveggyári, vasgyári munkások, bányászok és a hozzájuk csatlakozók, a salgótarjáni rendőrkapitányság, valamint a megyei tanács elé vonultak, és követelték a letartóztatottak szabadon bocsátását.

A 2 szovjet harckocsi által védett rendőrkapitányság előtti téren a pufajkások csapdát állítottak: Darázs István százados a mellékutcákat lezáratta, miközben az egyik egysége megakadályozta, hogy a 2000-4000 fős tömeg távozzon a helyszínről. A megyei tanács épülete előtt 47 pufajkás volt tüzelőállásban. Az első lövések 11 óra 15 perc körül dördültek el a karhatalmisták, rendőrök, és szovjet katonák, valamint a Vörös Hadsereg jelenlévő két tankjának géppuskásai tüzelni kezdtek. A tömegben kitört a pánik, egyesek viszonozták a tüzet, de a többség futásnak eredt. A 8-10 percig tartó vérengzés során folyamatos sorozatokkal lőtték a menekülőket és az elesett sebesülteket is. Egy szemtanú szerint "vérző testekkel volt tele az utca".
A legyilkoltak számát minden kimutatásban elhazudták. Az akkori anyakönyvvezető nő 131 halottat jegyzett be és emiatt nyomban elbocsátották az állásából. Annyi sebesült volt hogy a kórház udvarára hordták őket és hagyták meghalni. Az áldozatok közt olyanok is voltak, akiket a távolabbi utcákban ért az eltévedt lövedék. Az ezzel kapcsolatos jegyzőkönyveket titkosították, a tényfeltáró tanúságokat elhallgatták. Az utólagos név szerinti beazonosítások szerint csupán negyvenhat személy – 33 férfi, 11 nő és 2 fiúgyerek –, vesztette életét. A tényfelmérés azért jelent nehézséget, mert a környező kórházakban – hatósági parancsra –, szándékos eldátumozással és hamis diagnózissal állították ki a halál-. illetve a sebesülések okát. Ez utóbbi okirathamisítás is legalább 80-150 főt rejthet!
Volt egy salgótarjáni fiatal, Ravasz István az ELTÉ-n tanult. Amikor kitört a forradalom, édesanyja arra kérte, hogy utazzon haza Tarjánba, nehogy baja essék Pesten. Így is történt; december nyolcadikán szenet lapátolt szülei háza előtt amikor egy eltévedt golyó eltalálta, véget vetetve az életének. 19 éves sem volt.
A Nógrád megyei kegyetlenkedéseknek, tömeggyilkosságoknak ezzel még nem volt vége. A pufajkások hivatalos akcióikon kívül is hajtottak végre szabad portyákat, pusztán személyes szadizmusuk kielégítése érdekében. Külön kell szólni azokról az esetekről, amikor a karhatalmistáknak határozott céljuk volt az ellenségnek tartott letartóztatottak meggyilkolása: 1956. december 13-án megkínozták, megölték, majd az Ipolyba lökték a salgótarjáni acélgyár nemzetőrségének két vezetőjét. Számos szemtanút a Szovjetúnióba szállítottak. Az ÁVO pribékjei a mészárlást követő hetekben-hónapokban, több szemtanút agyonvertek, hogy ne maradjanak hiteles tanúk, akik elmondanák, hogy mi történt 1956. október 8á-n!
Az 1956-57-es sortüzeket – melyek száma több százrara tehető –, az a "munkáshatalom" hajtotta végre, akik a nép és a munkások nevében irányították az országot és akik ma magas nyugdíjjal élik békés öregkorukat. A munkásmozgalom ezen élharcosainak utódai most a demokrácia és az "emberi jogok élharcosaivá" váltak, vadul tiltakozva minden olyan vélt és valós megnyilvánulás ellen, amely sérti az "egyenlő bánásmódot"! Isten irgalmazzon nekik!
A vértanúk emléke szívünkben él! Imádkozzunk lelki üdvükért s azért, hogy a Mennyből segítsék Édes Magyar hazánkat!
A fatalizmussal Mohamed Istenről szóló tanításában találkozunk. Isten mindenhatóságának túlhangsúlyozása el egészen az önkényuralomig, szükségszerűen kihat az emberről szóló tanításra is. Ez a kihatás a fatalizmus, melyet helyesen végzet-hitnek fordíthatunk. Minden, ami velem történik, Allah akaratából történik. A fatalizmus korlátozza az ember felelősségét, sőt meg is szünteti, azonkívül lustaságot szül és gátolja a haladást. Mohamed tanításában Allah mindenhatóságából despotizmus lett, és félelmetes feszültség támadt az ember szabadsága és Allah mindenhatósága közt. Mivel Mohamed csak ember és nem Isten fia volt, érthető, hogy nem tudott igaz kijelentés adni Istenről, pedig ezen múlik minden.
5.3. Buddha megszüntette a teljesen igazságtalan, megalázó kasztrendszert. A kiváltságos osztályok sem élveztek nála „üdv-monopóliumot”. Főképp a kasztrendszer megszűntetésének köszönhető gyors és nagymérvű elterjedése. Ha vele (Jézussal) életközösségben vagyunk, mi is belső győzelemre juthatunk a világ felett. Az Úrtól távol áll minden pesszimizmus, mint ahogy távol áll tőle a rózsaszín-optimista romantika is. Minden keresztény hívő élő tanúbizonysága lehet annak, hogy a keresztények nemcsak panaszkodnak a bajok miatt, hanem bátran szembenéznek velük és belsőleg, de olykor külsőleg is legyőzik őket.
December 6. Szent Miklós († 327. dec. 6.), kisázsiai Myra város püspöke. A házasság és az anyaság oltalmazója, a gyermekek barátja. A hozzá kapcsolódó számos legenda egyike szerint egy családot – hogy a három felnőtt leány férjhez tudjon menni – egy éjszaka a ház ablakán bedobott adománnyal segített meg. Egy másik legenda szerint három diákot mentett meg. A középkortól a diákok védőszentje. A kolostori iskolákban alakult ki egyfajta „fordított nap”, ebből a hagyományból eredeztethető a gyermekeket meglátogató Miklós, vizsgáztatja őket, majd tudásuk és viselkedésük szerint jutalmazza vagy virgáccsal bünteti őket. A büntetést többnyire az őt kísérő krampusz hajtja végre.
Képek Szent Miklósról




Szűz Mária által jött el Jézus Krisztus először a világra, Őáltala fog eljönni másodszor is, jóllehet más módon! (Montforti Grignon Szent Lajos)

Részletek Dr. Gerhard Bergmann könyvből
(A Szent Margit Lap 65-66., 69-71. számában megjelent cikk nyomán. Eredeti LINK)
5.2. Az embereket illetően
a) Kasztrendszer a hinduizmusban
Hogy a hinduizmusban 60 millió pária van, és ezeket nem is sorolják az emberi társadalomba, sőt korábban „érinthetetlennek” nevezték és ennek megfelelően bántak is velük, az nem jelent árulást a hinduizmussal szemben, hanem kifejezetten annak tanítása szerint való. A Bhagavad-Gita című eposz megmutatja az üdvösség útját minden kaszt számára, még a sudrák és az asszonyok számára is (sudrák = a legalacsonyabb kaszthoz tartozók, akiknek a magasabb kasztokat szolgálniuk kell). A páriák milliói azonban nemcsak társadalmilag, hanem vallásilag is kivetettek.
Az igazság érdekében meg kell jegyeznünk, hogy a mai Indiában az embertelen kasztrendszert, négy magasabb rendű és mintegy 2000 alacsonyabb rendű kasztjával együtt hivatalosan megszüntették és nem ismerik el. De ugyanezen igazság érdekében azt is meg kell tudnunk, hogy az ország többsége ma is éppúgy él, mint azelőtt. Új-Delhi, a főváros messze van, és a kasztrendszer ma is rányomja bélyegét India szociális struktúrájára, még ha örvendetesnek mondhatjuk is, hogy vannak kasztonkívüliek, akik miniszteri székben ülnek, és brahminok, akik szakácsként dolgoznak.
Jézus minden egyes embernek emberi nemességet és méltóságot tulajdonít. Mindez benne foglaltatik az ember istenképűségében. „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá” (Ter 1,26), olvassuk már a Biblia elején. „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. Amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek.” (Mt 25,40/45) Tehát Jézus, Isten Fia azonosítja magát a társadalom legkisebbjeivel. Ezzel pedig a legmagasabbra értékeli őket. Jézus nem ismer el semmiféle osztályt, kasztot, fajt vagy társadalmi „mostohagyermeket”, mert minden ember kivétel nélkül homlokán viseli az istenképűség nemesi bélyegét.
b) A nők helyzete a mohamedánizmusban
Az iszlámban nincs ugyan kasztrendszer, de van helyette valami más. Vitathatatlan, hogy Mohamed milyen lekicsinylően és pesszimisztikusan vélekedett a nőkről. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy számára a nő csak élvezeti cikk és munkaeszköz volt. Ez kiviláglik abból is, hogy tizenegy felesége és négy ágyasa volt. Kézenfekvő, hogy az iszlám házasságjogban a férfiaké minden előny és a nő szenved minden hátrányt. Egy férfinak – ha lehetősége van rá – négy felesége lehet. Ma már a legtöbb férfi számára a gazdasági helyzet lehetetlenné teszi a poligámiát. A házasságjoggal magához kötött feleségeken kívül vannak a rabszolganők, akiket a férfi korlátlan számban tarthat úgy, mint ágyasokat. Egy férfi háromszor eltaszíthat ja magától jog szerinti feleségét, de ismét vissza kell fogadnia. Ha azonban az asszony nem engedelmeskedik férjének, az bezárhatja és megkorbácsolhatja őt. Igen sok arab-iszlám országban még ma is a háztartási eszközök közé tartozik a korbács.
Az iszlám házasságjog értelmében a házasságkötés magán-kereskedelmi ügylet. A férfi jogot nyer a feleségére, az viszont a hozományra. A magán-házasságkötést a férj szabad akarata és mérlegelése alapján felbonthatja. Csak a férj válhat el, és a válás rendkívül könnyű. Ám az igazság kedvéért itt is meg kell állapítanunk, hogy a számtalan elhagyatott asszony és gyermek súlyos szociális helyzetet teremt, ezért a modern iszlám államokban gyógyító megoldásokra törekszenek. A modern Törökországban pl. bevezették az európai házasságjogot. Megtiltották a többnejűséget, és a nő leteheti a fátylat.
Mennyire más ez is Jézus Krisztus Evangéliumában. Jézus Krisztus kereken megtiltja a válást. Jézus a válási tilalommal kincset ad az asszonynak, a gyengébb teremtménynek. „A férfi dicsősége az asszony.” Ez egészen más, mint amikor a nő a férfi játékszere és szolgálója. Jézus kíséretében asszonyok is voltak, ezzel is egyenjogúságot és méltóságot adott az asszonyoknak. És még egy: minden vallás ítéletet tartogat a megesett asszony számára – Jézusnál bocsánat várja őt. Mikor házasságtörő asszonyt vittek elé, Jézus így szólt hozzá: „Senki sem ítélt el? Én sem ítéllek el.” (Jn 8,10-11) Jézus az egyetlen, aki ezt az asszonyt vádolhatná, mert ő maga makulátlanul tiszta, s mégis ezt mondja: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél.” (Jn 8,11) Mária Magdolnának, akinek már sok férfival volt dolga, nemcsak hogy megbocsátott, hanem feltámadása után neki jelent meg először, s így arra méltatta, hogy a feltámadás első hírnöke legyen.
December 5.
(Szent Szabbas)
Iz 26,1-6; Zs 117; Mt 7,21.24-27
Bízzatok az Úrban, mert az Úr a mi kősziklánk mindörökre
Próbáljunk elmenni Szentségimádásra!
„Egy keresztény szíve olyan, mint az utolsó vacsora asztala. Meg kell terítenie az Oltáriszentség számára!”

A pápa négy példával illusztrálta, mennyivel fontosabb a lelki szükségletek kielégítése, mint a megszokott formákhoz való merev ragaszkodás. Az idézett homília 2013. május 25-én hangzott el a Szent Márta Házban a Márk 10. fejezetében olvasható evangéliumi részről, amelyben a tanítványok letorkolják azokat, akik gyermekeket hoznak Jézushoz.
„Emlékszem – mondta Ferenc pápa –, egyszer Salta város búcsúünnepén, a városból kifelé jövet egy egyszerű asszony áldást kért egy paptól. A pap azonban így felelt: ‘De hiszen most tetszik jönni a miséről!’ – és elmagyarázta neki a templomi áldás egész teológiáját. A néni megköszönte: ‘Ó köszönöm, atya, igen, atya’ – és amint a pap továbbment, odalépett egy másik paphoz: ‘Atya, kérem, áldjon meg!’ – Az egész fejtegetés nem mondott neki semmit – folytatta a pápa –, mert másra volt szüksége: arra, hogy az Úr megérintse. Ez az a hit, amit mindig keresünk, ez az a hit, ami elhozza a Szentlelket. Ezt segítenünk, erősítenünk, növelnünk kell.”
A Szentatya a jerikói vak történetére is utalt, akit megfeddtek a tanítványok, amiért kiáltozott, hogy „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!”. „Az evangélium azt mondja, el akarták hallgattatni, de ő egyre hangosabban kiabált. Miért? Mert hitt Jézusban! A Szentlélek hitet ébresztett a szívében. S erre azt mondják: ‘Nem, ezt nem teheted. Az Úrnak nem szokás kiabálni. Nem engedi a protokoll.’”
Ferenc pápa egy harmadik, mai életből vett példát is említett. Egy fiatal pár bemegy a plébániai irodába: „’Jó napot kívánunk! Szeretnénk házasságot kötni.’ Mire az irodás ahelyett, hogy ‘Ez nagyszerű!’, így válaszol: ‘Jól van, foglaljanak helyet. Ha nászmisét is szeretnének, az drágább lesz…’ Örömteli fogadtatás helyett – ‘milyen jó, hogy összeházasodnak’ – a válasz csupán ennyi: ‘Meg vannak keresztelve?’ És zárt ajtót találnak” – mondta a pápa, majd hozzátette: „A keresztény embernek megvan a lehetősége, hogy ajtót nyisson, hálát adva az Úrnak az új házasságért”, ez esetben azonban az irodás ellenőrizni akarta a fiatal pár hitét ahelyett, hogy erősítette volna. „Mindig megvan a kísértés – mondta a pápa –, hogy megpróbáljuk kisajátítani az Urat.”
A pápa végül egy lányanya példáját hozta fel. „Gondoljunk egy gyermekét egyedül nevelő anyukára, aki bemegy a plébániai irodába és azt mondja: ‘szeretném megkereszteltetni a gyermekemet.’ És erre az a keresztény… azt feleli: ‘Nem lehet, mert maga nem házasságban él!’ – Nos ez a lány, aki merte kihordani a terhességét és nem küldte vissza a babát a feladónak, mit talált? Zárt ajtót! Ez nem buzgóság! Ez távol van az Úrtól! Ez nem nyit ajtókat!”
„Amikor így gondolkodunk és így cselekszünk, nem teszünk jót az emberekkel, Isten népével. Jézus hét szentséget alapított, mi pedig ezzel a viselkedéssel létrehozzuk a nyolcadikat: a pasztorális szokásjog szentségét!” „Jézus nem örül, amikor ilyet lát”, mert akik elszenvedik, „az ő hívő népe, akiket annyira szeret. Isten szent népe, az egyszerű emberek, akik szeretnének közelebb kerülni Jézushoz – és hány jó szándékú keresztény jár tévúton: ahelyett, hogy ajtót nyitna, becsukja a jóakarat ajtaját. – Kérjük az Urat, hogy mindenki, aki az Egyházhoz jön, nyitott ajtókra találjon, nyitott ajtókra, hogy Jézus szeretetével találkozzék!” – idézi Ferenc pápát a CNA. (vö. Magyar Kurír ) 
A hinduizmusnak nincs alapítója, noha könyvei vannak. Nincsenek kifejezett dogmái sem. Egyik könyve a Bhagavad-Gita (A Magasztos Éneke) című eposz. Ez a hinduk leggyakrabban olvasott vallásos könyve, de van mellette több, gyakran forgatott más könyve is. A hinduizmusban minden elfér, nincsenek határozott rendelkezései – dogmái. Tanai mindent felölelnek: „Indiában az egész élet vallás”, mondja az indus. Ez a nagyon jellemző mondás egy brahmintól – az egyik legelőkelőbb kasztbelitől származik. 
Az ember életében mindent Allah végez el: gazdagságot, szegénységet, örömet és szenvedést ő ad, de még a bűnt is. Így szól a Korán, melyről Mohamed azt állítja, hogy Gábriel arkangyal diktálta neki, a 4,90 versben: „Ha Allah tévútra vezet téged, nem találod meg a helyes utat, akárhogy igyekszel is.” Az iszlám teológiájában olvassuk: „Allah megsemmisítheti és újrateremtheti a világot, ha akarja. Halottakat támaszthat, köveket szóra, fákat járásra bírhat, eget és földet megsemmisíthet és újra teremthet.”
3. Buddha, Mohamed és Jézus Krisztus között nemcsak személyükre, hanem életükre nézve is különbség van: a bűntelenség különbsége. Minden vallásalapító ember volt csupán, ezért életük felett a bűn árnyéka sötétlik. Buddha, aki Kr.e. 560 körül a mai Nepálban született, fejedelem fia, tehát herceg volt, aki nagy pompában és jólétben nőtt fel. Buddha 19 éves korában megnősült, de feleségén kívül még a legszebb táncosnőkből háreme is volt. Kicsapongó életet élt. 29 évesen eszmélt rá, milyen üres élvhajhászó, bűnös az élete. Búcsút sem véve feleségétől és fiától, otthagyta őket és háremét is táncosnőivel. Önsanyargatás és böjtölés között kereste a megtisztulást. Aszkézisének hetedik évében, egy éjszaka, mikor fügefa alatt ült , „elnyerte a megvilágosodást” . Ettől kezdve hívták Buddhának. A Buddha név ugyanis cím, és annyit jelent: a megvilágosodott. Eredeti neve Gautama volt. (Egyébként a Buda nevet őrzi a magyar főváros, de nem Gautama Buddháét, hanem Atilla hun király unokaöccséét!)
4. Buddha, Mohamed, a hinduizmus valamint Jézus Krisztus között az a különbség, ami a vallás és az Evangélium közt. Mindnyájan találkozunk szenvedéssel, betegséggel, halállal. Dolgunk van jogtalansággal, erőszakkal, zsarnoksággal. Hogyan tudunk ezekkel a súlyos, részben végzetes problémákkal szembenézni: van-e Isten, van-e élet a halál után? Mi lesz velem, bűnössel? Ezek a kérdések magas falként tornyosulnak elénk, szegény emberek elé. Isten pedig a fal mögött van, ott rejtőzik. Az ember azonban nem tud meglenni Isten nélkül. Mikor az ember át akar törni a falon, és így keres választ kérdéseire, az a vallás. A vallás tehát az emberből kiinduló kísérlet, hogy feleletet találjon végső kérdésére; hogy áttörjön a falon. De valamennyi vallás megreked a sűrű ködfalban, ezért egyetlen vallás sem tud végső bizonyságot mondani. Gyökerében és lényegében ellentétes ezzel az Evangélium. A vallásnak spekulatív nézetei és tanai vannak. Jézus Krisztus azonban maga az Evangélium, és ugyanő az, aki az Evangéliumot hirdeti. Mivel pedig Jézus Krisztus egyetlenszerű, mivel Ő Isten öröktől fogva való Fia, ezért szívbeli bizonyossággal és boldogan vallhatjuk: Isten felelete valamennyi vallás számára: az Evangélium. Az Evangélium Isten önkijelentése, önközlése.
„Legyen nyugodtan mohamedánná és böjtölje végig a Ramadán hónapot, míg csak nem szikrázik a szeme az éhségtől. Vagy legyen hinduvá, de jaj önnek, ha véletlenül a páriák kaszton kívüli osztályába kerül, mert akkor már nem is tekintik embernek, sőt, még az árnyéka se érinthet más embert, mert azt is tisztátalanná teszi. Mint pária, az emberi társadalom kivetettjei közé tartozik, ezt tanítja a hindu vallás.”
2. A vallásalapítók emberek csupán; Jézus Krisztus azonban valóságos ember és valóságos Isten; Buddha, Mohamed és Krisztus közé az istenfiúság von éles határt. Jézus Krisztus mondja: „Aki engem látott, az Atyát is látta.” (Jn 14,9) Ilyent se Buddha, se Mohamed, se a hinduizmus szentje soha nem mert mondani. Jézus Krisztus mondja: „Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok” (Jn 8,58), és ezzel az Ószövetségben megjövendölt öröktől fogva való létéről tesz bizonyságot. Ilyet se mert mondani soha se Mohamed, se Buddha, ismét nem is szólva a hinduizmusról. Jézus Krisztus mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még, ha meghal is, élni fog” (Jn 11,25), és kizárólag csak Ő mondhatja: „Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,18/20) Ilyen királyi felségre valló kijelentéseket hiába keresünk a vallások alapítóinál. Egyedülálló Jézus abban, hogy magát Isten egyetlen, mindörökké érvényes kijelentésének vallja. Mindebből fontos következtetést vonhatunk le: vagy egy beteg lélek vakmerő istenkáromlásai Jézus isteni méltóságáról szóló önkijelentései – vagy igazak. Harmadik lehetőség nincs. Már a beteljesült próféciák önmagukban hitelre és teljes bizalmunkra méltóvá teszik Jézus Krisztust. A földkerekség legtávolabbi zugában is érvényes, amit Isten Igéje Krisztusról tanúsít: „Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.” (ApCsel 4,12) Ebből következik, hogy áthidalhatatlan a minőségi eltérés, és nemcsak fokozati különbség van Jézus Krisztus és az összes vallásalapító között, hanem lényegi. (folyt)Imádkozzunk és böjtöljünk főpapjainkért!
A "PRAY AND FAST FOR OUR BISHOPS" amerikai kezdeményezéshez csatlakozunk, egy "magyarított" változattal! Az eredeti szándék szerint, minden héten egy szent főpap égi közbenjárását kérjük, földi Egyházunk vezetőinek többletkegyelmi segítésére Istentől! Az angol nyelvű változat (lásd) 32 héten át tart, a magyar változatban kiterjesztettük az egész évre, vagyis mind az 52 hétre! Hogy e közbenjárás kiesdésére miért van szükség – nem lehet kétséges –, sem annak aki a Világegyház állapotát szemléli, sem annak aki e blogot rendszeresen olvassa!
Veszélyes időket élünk ugyanis! A világ nekirontott az életnek, a családnak és a vallásszabadságnak. Évente, több mint 50 millió magzatot áldoznak fel a halál kultuszának oltárán. A házasságot és a családot megtámadták azok, akik gyermekeinket természetellenességre akarják nevelni. Nem kevésbé kikezdték a szeretet értelmét, sőt magát a szentségi alapokat is ki akarják forgatni. Vallásszabadságunk óhatatlanul kicsúszhat kezünk közül, amikor a világ vezető politikusai – még a magukat keresztényeknek vallók is – hitünk liberalizálására vagy megtagadására akarnak rávenni, miközben az egyházi evangelizáció egyre erőtlenebb.
Erős és szent püspökökre van tehát szükségünk, olyan püspökökre, akiket hősies erények töltenek el, akik átvezetnek minket ezen a sötét időszakon, akik képesek szembeszállni a világ erőszakos nyomásával. Olyan püspökökre van szükségünk, akiknek van tekintélyük és bátorságuk visszahívni az áruló politikusokat, figyelmeztetik őket felelősségükre és hősként védelmezik Krisztus Titokzatos Testét, az Egyházat.
Megvannak ezek a püspökeink, mert Isten nevükön nevezte őket. Nekik azonban szükségük van ránk. Szükségük van az imáinkra, áldozatainkra és böjtjeinkre. Mi azonban segítő szándékaink nyomatékolására a Szent Püspökök közbejárást kérjük számukra.
Csatlakozz kampányunkhoz! Közös imával és böjttel esdjük ki Istennél a kegyelmet pásztorainknak, hogy megvédhessék nyájukat!
Miért szükséges az imádság mellé a böjt?
Azért, mert minden szeretetből hozott áldozat – így a böjt is –, nyomatékozza imaszándékunk komolyságát! Maga az Üdvözítő mondta: „Ez a fajta nem űzhető ki másként, csak imádság és böjt hatására.” (Mk 9,29)
„A történelem folyamán a katolikus hívek szükség idején imával és böjttel kérlelték Istent, mert ezek segítségével közelebb kerülhetünk az Úrhoz, rávezetnek minket az Ő akaratának teljesítésére és imáink meghallgatása révén elnyerjük az Ő támogatását.” (Chaput érsek)
Mint Krisztus testének és Egyházának megkeresztelt tagjai rendszeresen fölajánlhatjuk imáinkat és önmegtagadásainkat, hogy ezáltal mi magunk megerősödjünk, másokat szükségükben támogassunk és a gonoszt kiűzzük az Egyházból. A böjt és az ima egyesít minket a keresztrefeszített Krisztussal, Aki viszonzásul eláraszt minket isteni kegyelmével. A böjt hagyományosan azt jelenti, hogy kevesebbet eszünk. Azonban nem csupán ételről mondhatunk le mindennapjainkban, hanem szórakozásról, társas összejövetelekről, biztos örömet szerző dolgokról. Az is nagyon hatásos, ha olyan – élhető – cselekményekről mondunk le, melyek akár rabul ejtő szokássá is fajulhatnak, lassan elhangolva lelkünket Istenről vagy túlzásában, egyenesen a bűnre vezetnek!
Kedves Olvasó! Az esztendő minden hétfőjén megjelenik ez a felhívás, más és más szent Apostol, Püspök, Bíboros vagy Pápa képével, mintegy az Ő közbenjárásukat kérve azon a héten, egyházi vezetőink megsegítésére! A hétfői böjt, azonosítható a Szeretetláng üzenete által meghirdetett – éppen a szenvedő papi lelkekért – felajánlott szándékkal. (Lásd Szeretetláng Lelki Napló kritikai kiadás I/30-31)
Ajánlott ima a napi rózsafüzér (de legalább egy tized), lehetőleg a Szeretetláng fohásszal (benne vagy a végén): Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!
Majd imánk befejezésül mondjuk el az alábbi három könyörgést!
1) Mindenben védelmezd Uram püspökeinket a Sátán könyörtelen támadásaitól és erősítsd őket
szent jelenléteddel, hogy a Te békéd, örömöd és szereteted töltse el őket!
2) Uram, gyújtsd föl püspökeink szívében a szeretet lángját, hogy úgy tekintsenek a rájuk bízott nyájra, mint lelki gyermekeikre és engedd, hogy Hozzád hasonlóan, mint szerető atya szolgálják őket!
3) Mennyei Atyánk! Kérünk, áldd meg püspökeinket, akik Téged és a Szentlélekkel eltöltött Egyházadat szolgálják. Védd meg őket a Sátán könyörtelen támadásaitól és erősítsd őket szent jelenléteddel! Amen
RORATE COELI
Tisztelt Olvasóm!
(A Szűzanya szavai a Szeretetláng Lelki Naplóban I/92)
A Szentatya által meghirdetett Család Éve és a Szeretetláng Lelki Napló szellemében, minden hónap harmadik keddjén a Szeretetláng Mozgalom, imaestet szervez a családokért: Szentségimádással
Meg fog épülni a Regnum Marianum-emlékhely
A Magyar Patrióták Közössége képviselői múlt héten tárgyaltak Dr. Baán Lászlóval, a Liget Projektet felügyelő miniszteri biztossal, aki biztosította egyesületünket arról, hogy a kormány méltó emléket fog állítani az 1951-ben Rákosi parancsára lerombolt Regnum Marianum-templomnak. Az egyeztetésen szó esett arról, hogy a létesítendő emlékhely a Csete-Makovecz-féle elgondolás alapján, a föld alatt található altemplom bevonásával fog megvalósulni.
Összességében elmondható, hogy a Magyar Patrióták Közössége által kitűzött célok és a kormányzati elképzelések az emlékhely kérdéskörében nagyrészt találkoznak egymással. Mindenképpen sor kerül az altemplom megjelenítésére, a mélygarázsok pedig – a sajtóban publikált egyes tervrajzokkal ellentétben – nem fogják a templom föld alatti maradványait elpusztítani. Egyesületünk azt is kezdeményezte, hogy az új emlékhelynek legyen része a jelenlegi Regnum Marianum-emlékkereszt és egy, a hely történetét és a templom alapító okiratát megörökítő emléktábla.
A tervek szerint az állam 200 millió forintot szánna az emlékhelyre, de ez a tételkeret szükség szerint bővíthető lesz. Ígéretet kaptunk arra is, hogy az emlékhely tervezését felügyelő zsűribe a Magyar Patrióták Közössége meghívást kap majd.
A Magyar Patrióták Közössége közleményben reagált a sikeres egyeztetésre. Ha minden a tervek szerint alakul, 2015 során kiírják az emlékhelyre a tervpályázatot. Az egyesületünk által november 27-én kiadott állásfoglalás hét pontba szedve tartalmazza az építendő emlékhellyel kapcsolatos elvárásainkat.
Álláspontunk a Regnum Marianum-emlékhely kérdésében
A Magyar Patrióták Közösségét örömmel tölti el, hogy a kormányzat a kommunista diktatúra által 1951-ben gyalázatosan lerombolt Magyarok Nagyasszonya-, közismertebb nevén Regnum Marianum-templom helyszínén emlékhelyet szándékozik építeni. Egyesületünk ezzel kapcsolatos álláspontját az alábbiak képezik.
1. Kezdeményezzük, hogy a Regnum Marianum-templom egykori helyszínén létesítendő emlékhely a föld alatt rejtőző altemplom bevonásával, a Csete-Makovecz-féle koncepciót kiindulási alapnak tekintve valósuljon meg. Az emlékmű legyen méltó a hely rendkívüli történeti és spirituális jelentőségéhez, szakrális mivoltához.
2. A lerombolt templom föld alatt meglévő szentélye képezze az emlékhely integráns, kiemelt részét.
3. Az emlékhelyen jelenjen meg valamilyen formában a templom Alapító okiratának szövege és a megépült templom stilizált, kőbe vésett domborműve, történelmének hiteles bemutatásával.
4. A Regnum Marianum-emlékhelynek legyen része a Keglevich István atya (1929-2000) és mozgalma által állított Regnum Marianum-kereszt, elismerve szakrális és történeti jelentőségét.
5. Az emlékhelyet méltó környezet vegye körül, az emlékmű érvényesülése érdekében közvetlen közelében épületek ne létesüljenek. A bemutatott hivatalos terveken szereplő teresedést megfelelőnek tartjuk.
6. Az így létrejövő közterületi egység viselje a Regnum Marianum tér nevet, hogy az emlékhely léte a köztudatba ezáltal is bekerülhessen.
7. Az elkészült Regnum Marianum-emlékhelyet mint a magyar történelemben meghatározó jelentőséggel bíró helyszínt a kormány rendeletben nyilvánítsa történelmi emlékhellyé!
„Ami ma keresztülvihető, azt senki se halassza holnapra.” (Mindszenty)
Budapest, 2014. november 27.
Magyar Patrióták Közössége Forrás
(E blogon 9 részes sorozat foglalkozik a Regnum Marianum Templom történetével, 2014. július 11-19 között. A poszt címe: MÁRIA ORSZÁGA, A REGNUM MARIANUM. Az első rész itt található!)

(A tegnapi cikk folytatása!)
A magyar kultúra is mindig befogadó volt: minél több külső hatás érte, annál gazdagabb lett. Akárcsak édes anyanyelvünk: azért olyan egyedülálló és csodálatos, mert könnyen befogadja az idegen szavakat, de a saját törvényei szerint érzékenyen csiszolgatja és formálja őket. Ahogyan magyar missziósaink is elvitték hazánk kultúráját más földrészekre, idegen népek műveltségét, lelki-szellemi fejlődését gyarapítva.
A kérdés nem is ez, hanem, hogy hol kell vonalat húzni a hit lényege és a kulturális járulékok között? Hol a tűréshatár, meddig mehetünk el az engedékenységben pragmatikus indíttatásból vagy hamisan szóló nyitottság jelszavával? Mikor kell megálljt parancsolnunk a nagy megengedésnek? Mikortól veszélyeztetjük nemzeti és hitbeli identitásunkat a jól csengő szabadságra vagy befogadásra, a másikban megjelenő új iránti nyitottságra hivatkozva? Engedjük-e, hagyjuk-e, hogy beszippantson ez a kulturális kavarodás, ez a vallási szinkretizmus, amely lassan népünk lelki értékeit is elnyeli?
A nagy szabadságban aztán lassanként mindent feladunk, ami eddig meg- vagy összetartott, csak azért, mert „fejlődnünk kell” a haladó világgal…?! A nagy keveredésben és kölcsönhatásban aztán már az igazi értékek, a kereszténység lényege is viszonylagossá válik, és erejét veszíti. S ez egyre gyakrabban konfliktussal jár.
Voltaképpen azon vívódom: mikor mondjuk ki, eddig s ne tovább?
Egyházi ünnepeink lassan tartalmukat vesztik, sokféle alternatív programmal próbáljuk összecsalogatni híveinket, nem vagyunk képesek felvenni a versenyt a reklámiparral és az üzletek hétvégi akcióival, a szüleink korabeli nevelési és erkölcsi elvek és elvárások már nem működnek – akkor mit kínálunk?
Szomorú vége lenne a fenti eszmefuttatásnak, ha csak keseregnénk, s a kérdések elbizonytalanítanának. A megoldást kell keresnünk. A benini püspök is sugárzó arccal tett tanúságot meggyőződéséről. Nagyon jól látta a lényeget, mint, ahogyan Ferenc pápánk is sokszor hangsúlyozza: vissza kellene térni az evangéliumi egyszerűséghez.
Talán nem is annyira az iszlám veszély, vagy az ortodox kultúrkör szédít és kísért a lanyhulásra minket sem, hanem inkább a jólét délibábja. Délibábok ellen pedig nem árt egy kis valóságérzet és bátorság. A jó mag, ha jó földbe hull, jó termést hoz. A jó termés pedig Isten áldása.
Sebestyén Péter
http://www.peterpater.com/content/hu/Alkalmi-irasok/11/A-jolet-delibabja-64
http://www.romkat.ro/hu/content/jolet-delibabja
http://vanegypercem.com/a-jolet-delibabja/
Igazi mészárlás történt. Tanárok, rendőrök, egészségügyi dolgozók utaztak a buszon, amely Kenya északi területéről indult el hajnalban a főváros, Nairobi felé. Egy végigdolgozott hét után mentek hazafelé. Az al-Shabab egyik fegyveres csoportja, az al-Káidához közel álló, szomáliai iszlám milicisták támadták meg őket. Leszállították az utasokat a buszról, és a Korán verseit kellett felolvasniuk. Aki nem tudta, az úgy végezte, ahogy az úgynevezett hitetlenek: fejbe lőtték őket.
Már hozzászoktunk a horrorisztikus képekhez. De nem elég, ha információink vannak róluk. Saját szemünkkel kell látnunk, ami történt. Rá kell tekintenünk a fájdalommal teli képekre: a rettegő kislányokra és nőkre. Ha annak a kislánynak a szemével nézzük, aki ott volt, akkor az, ami Kenyában történt, nem egy sokadik merénylet. Az ő életét örökre meghatározza ez a szörnyűség. Egy autóbuszt megállítottak az al-Shabab terroristái: különválasztották a muzulmán híveket a hitetlenektől. Szörnyű próbatétel elé állították őket: fel kellett mondaniuk néhány verset a Koránból, vagy el kellett mondaniuk az iszlám hitesküt, a shahadát. Arra emlékeztet ez a jelenet, amikor a nácik a római kolostorokban bújtatott zsidóktól azt kérték, mondjanak el egy keresztény imádságot: aki nem tudott, azt koncentrációs táborba vitték.
Az elítéltekre már nem úgy tekintettek mint emberekre, férfiakra és nőkre, hanem mint hitetlenekre, akiket meg kell ölni. Az imádság istenkáromlássá vált, az élet Istenének káromlásává. Hiszem, hogy ez a történet mélyen megsebzi az igaz muzulmán hívőket. A gyilkosok megfeledkeztek a Korán figyelmeztető szavairól, amely szerint ha valaki megöl egy embert, az olyan, mintha az egész világot ölte volna meg. A vallás totalitárius, ideologikus használata megalázza a vallást, és elpusztítja az embereket.

A halálra ítélteket a földre fektették, Kenya vörös földje úszott az ártatlanok vérében. Így kellett meghalniuk! Egy autóbuszon utaztak: azon a közlekedési eszközön, amelyet a szegény afrikaiak használnak. A huszonnyolc áldozat közül tizennyolc tanár volt: olyan emberek, akik a jövő generációt nevelik, és akiket Nigériában a Boko Haram azzal vádol, hogy megrontják a fiatalokat. Az al-Shabab a kormány elnyomó politikája ellen tiltakozik, de ez nem igazolja az erőszakot! Ez az esemény arról az őrült erőszakról, terrorról árulkodik, amely miatt a világ egyre kevésbé biztonságos, sőt olyan hely lett – legalábbis néhány hatalmas területen –, ahol már nem lehet élni. Ennek az eseménynek fel kell ráznia a lelkiismeretet: minden muzulmán, keresztény, nem hívő és jóérzésű ember lelkiismeretét! Ne engedjük, hogy megfélemlítsen minket az erőszak, és nem is szabad hozzászoknunk az erőszakhoz!
Fotó: Ansa.it; Corriere.it
Magyar Kurír
(tzs)
(A tegnapi cikk folytatása!)
Szent István behozatta a külföldi szerzeteseket, a nyugati kultúrát, hogy simábban felzárkózzon harcos népe a keresztény civilizációhoz. Vannak, akik ezt gazdagságnak, vannak, akik felhígulásnak tartják. Utóbbiak szerint az idegen kultúra lerombolta a magyar sajátosságokat, megbénította a magyar virtust. Holott épp az ellenkezője az igaz: az ezredfordulón csak így válhatott példátlan módon ebben a térségben valóban független, krisztusi keresztény királlyá Szent István. (...) Igazi európai integráció történt! István király a római kereszténységet nemcsak átvette, bevezette, hanem közösséget szervezett vele: tíz falu, egy templom! A régi jogból sokat megtartott, pl. az ági öröklés máig létezik.
Életpéldát adott: családjából vagy negyvenen lettek szentek és boldogok.
Egyszerre lett így Magyarország a Keletrómai és a Nyugatrómai császárság megbecsült szövetségese. Nem a vetélkedés volt a megoldás, hanem a beilleszkedés. Mint ahogyan a magyarok tüzes, bátor, büszke, önérzetes, találékony lelkivilága, karaktere, gazdag hagyományai és hitvilága is termékenyen hatott a kereszténység sajátosan magyar színéhez.
Az újkor hajnalán, az újvilág felfedezésekor, a missziók idején az egyház egy külön fogalmat honosított meg a hithirdetés közben: inkulturáció. Beágyazni, beültetni, beépíteni a keresztény hitet az adott nép kultúrájába. Nem egy kaptafára húzva homogén masszává alakítani a világot a Bibliával, nem erőszakkal átnevelni és rákényszeríteni az új hitre, hanem megtartva minden nép ősi hagyományait, párbeszédet indítva azzal, az ő nyelvén és szellemi eszközrendszerét igénybe véve hirdetni az örömhírt. A keresztény hit bármely kultúrában testet ölthet, ha azt átjárja, meglelkesíti. (folyt.) Forrás 
(A tegnapi cikk folytatása!)
Az embernek végigbor-sódzik a háta a történet olvasása alatt. Mintha nem akarnánk tanulni mások hibáiból. Úgy látszik a sajátunkból sem. Káromkodunk, lopunk, csalunk. Ügyeskedünk és ’bizniszkereszténységet’ szeretnénk, mert azt hisszük, az is csak úgy működik, mint egy „jól menő” vállalkozás. Közben szemlátomást kártyavár-ként omlik össze gyermek-korunk hite, hagyományai, és jottányit sem teszünk azért, hogy lelki életünket ne csak karbantartsuk, hanem fejlesszük. Nincs még beágyazódva reflexe-inkbe, zsigereinkbe Jézus lelkülete.
Villámként cikáznak végig lelki szemeim előtt a közelmúlt nem éppen szívderítő képei-hírei az Iszlám Állam terroristáinak gyilkosságairól, a szíriai és líbiai menekültek kálváriájáról, az európai muzulmán térhódításról, a szekták virágzásáról, fiaink-lányaink kivándorlásáról, a vegyes házasságok felhígított, identitászavaroktól fuldokló nagy szabadságáról, a pénzzel megvehető egyházi szolgáltatásokról. Hány kolléga panaszolja, hogy nagy mellényű újgazdag egyháztanácsosa fél zsebből kifizetné a plébániát, csak hogy akkor kereszteljen neki a pap, amikor kedve szottyan, mert ő akármikor nem ér rá. Mert ő ezt megengedheti magának…
Miközben Európa kereszténysége kifáradt – a németeknek meg lassan csak a sörfesztivál és a melegfelvonulás lesz az egyetlen nemzeti ünnepük –, a dél-amerikai és az afrikai egyház virágzik. Miközben Európa a hamis tolerancia és szabadelvűség jegyében szégyelli, letagadja, felszámolja keresztény gyökereit, aközben az ausztrál miniszterelnök ki meri jelenteni: „Az ausztrálok többsége hisz Istenben. Ez nem egy szélsőjobb vagy baloldali kijelentés, hanem egy tény, mert keresztény férfiak és nők alapították ezt a nemzetet, keresztény alapokra, melyek dokumentálva vannak. Ezt nyugodtan mutathatjuk iskoláinkban, a termek falán. Ha Isten képe zavar titeket, gondolhattok arra, hogy a világ más részén kéne otthont keresni, mert Isten a mi kultúránknak a része.
Hiteteket tiszteljük minden kérdés nélkül. Az egyetlen dolog, amit mi kérünk tőletek, az a mi hitünk elismerése, és egy békés, harmonikus együttélés.
Ez az ország a mi hazánk, a mi területünk, és ez a mi életmódunk, melynek élvezetét nektek is felajánljuk. De ha ti mindig csak panaszkodtok, zászlónkat megtépitek, eskünket, keresztény hitünket megalázzátok, akkor azt tanácsolom, használjátok fel az egyik ausztrál jogot: AZ ORSZÁG ELHAGYÁSÁNAK JOGÁT.„ (folyt.) Forrás
A jólét délibábja?
Kétezerhárom őszén, két héttel a missziós vasárnap előtt ötven év körüli ébenfekete Benin-i (Ny-afrikai) püspök látogatta meg a bajor egyházmegyéket. Egyik vasárnap este meghívást kapott az eichstatti szemináriumi templomba, hogy prédikáljon. Nagy volt a várakozás. A püspök méltóságteljesen vonult be két szemináriumi elöljáró német pappal és egy koreai diakónussal. Lassan, érthetően olvasta a miseszöveget. A koreai az evangélium felolvasása előtt szépen hajlongott, mint „otthon”, majd következett a papír nélkül, nyugodtan, szinte „mosolygó hangon” elmondott prédikáció, mely röviden így foglalható össze:
„Kedves német testvérek! Az imént is láthattátok, milyen színes az egyház: Isten ilyen szí-nesen szereti az egyházat. Testvérek vagyunk, az egyik öröme a másiknak is öröm, az egyik gondja a másiknak is az. Nálunk Beninben sok boldog keresztény él, sokan 8-10 kilométert is gyalogolnak vasárnap a templomig, és közben énekelnek. Négyszáz papnövendékünk készül a szemináriumok-ban (másfélmillió katolikusból) hivatására. Tőletek azt halljuk, hogy itt egyre inkább kiürülnek a templomok. Nálunk Afrikában még csak százötven éve jelent meg a kereszténység, és mi azon fáradozunk, hogy gyökeret is verjen. Köszönjük, hogy megkaptuk tőletek Jézus tanítását, és egyre többen hisznek az evangéliumban a természeti jelenségek és szellemek istenítése helyett. Ti vagytok a mi példaképeink. A gondunk csak az, hogy nem tudjuk, mit válaszoljunk embertársainknak, akik azt mondják: „Ti is csak addig vagytok keresztények, amíg szegények vagytok. Ha majd jobban éltek, ti is el fogjátok hagyni a vallásotokat, ugyanúgy, mint a fehérek.” (Döbbent csend lett a templomban…) De én hiszek a közös szép jövőben – folytatta – mert ti itt vagytok. Ámen.” (Igen folyóirat, 2003, november) (Folyt.) Forrás 

Alexandriai Szent Katalin szűz, vértanú emléknapja

Maxentius (305-313) császár idejében élt. Szülei késztetésére igen sokat tanult és olvasott. Tanulmányai során ismerkedett meg a kereszténységgel is, megtérését azonban a legenda szerint annak köszönhette, hogy egy éjjel látomásában megjelent neki a Boldogságos Szűz Mária karján a kisded Jézus Krisztussal. Ettől kezdve nem vett részt a római pogány szertartásokban, ami hamarosan feltűnt a Császárnak is, aki felszólította erre, de Katalin ahelyett, hogy eleget tett volna neki, szemrehányást tett kegyetlenségei miatt és zsarnoknak, kegyetlenek titulálta. Ezért börtönbe vetették és ötven filozófust férfiút küldtek hozzá, hogy a pogányság számára megnyerjék, de a jámbor Katalin tanítása és hitvallása által, maguk is megtértek pedig tudták, hogy ezért máglyahalállal fognak lakolni. Katalint a Császár megkorbácsoltatta és börtönbe záratta. Csakhogy Maxentius császár felesége is kíváncsi lett erre a szűzre, és látogatásai nem maradtak nyomtalanul, ő és a börtön őrei is megtértek a keresztény hitre. Erre a császár már halálra ítélte félelmében. Előbb vastüskés keréken kellett volna szörnyethalnia az azonban már előtte összetört, ekkor lefejezték, de vér helyett ereiből tejszerű folyadék ömlött ki, így lett aztán a szoptatós dajkák védőszentje is. 307-ben szenvedett vértanúságot.
Mivel a hit igazságát olyan hatásosan védte, a teológusok, filozófusok és ügyvédek védőszentje lett. A párizsi Sorbonne egyetem pecsétjébe is őt vésették. Ebből következően a középkori főiskolák, könyvtárak, tanárok és tanulók, szónokok és később a nyomdászok védőszentjükként tisztelték. Mivel utolsó imádságában Katalin a betegeknek és haldoklóknak is segítséget ígért, a késő középkorban gyakran a kórházak patrónájaként is megjelenik; s mert a börtönbeli kínzásokat volt ereje elviselni, a foglyok is hozzá folyamodtak szabadulásért. Tekintve, hogy a kínzására szerkesztett késes kerekek összetörtek, mindazok az iparosok, akik kerékkel foglalkoztak, szintén segítségül hívták. A házasságra készülő fiatal lányok is segítségét kérték, hogy jó vőlegényre találjanak. A tizennégy segítő szent közé sorolták.
Tisztelete igen elterjedt a nyugati és keleti egyházban egyaránt. Sírja a Sinai hegyen épült Szent Katalin kolostorban van; kerékkel, karddal és könyvvel ábrázolják.
Imádkozzunk és böjtöljünk főpapjainkért!
A "PRAY AND FAST FOR OUR BISHOPS" amerikai kezdeményezéshez csatlakozunk, egy "magyarított" változattal! Az eredeti szándék szerint, minden héten egy szent főpap égi közbenjárását kérjük, földi Egyházunk vezetőinek többletkegyelmi segítésére Istentől! Az angol nyelvű változat (lásd) 32 héten át tart, a magyar változatban kiterjesztettük az egész évre, vagyis mind az 52 hétre! Hogy e közbenjárás kiesdésére miért van szükség – nem lehet kétséges –, sem annak aki a Világegyház állapotát szemléli, sem annak aki e blogot rendszeresen olvassa!
Veszélyes időket élünk ugyanis! A világ nekirontott az életnek, a családnak és a vallásszabadságnak. Évente, több mint 50 millió magzatot áldoznak fel a halál kultuszának oltárán. A házasságot és a családot megtámadták azok, akik gyermekeinket természetellenességre akarják nevelni. Nem kevésbé kikezdték a szeretet értelmét, sőt magát a szentségi alapokat is ki akarják forgatni. Vallásszabadságunk óhatatlanul kicsúszhat kezünk közül, amikor a világ vezető politikusai – még a magukat keresztényeknek vallók is – hitünk liberalizálására vagy megtagadására akarnak rávenni, miközben az egyházi evangelizáció egyre erőtlenebb.
Erős és szent püspökökre van tehát szükségünk, olyan püspökökre, akiket hősies erények töltenek el, akik átvezetnek minket ezen a sötét időszakon, akik képesek szembeszállni a világ erőszakos nyomásával. Olyan püspökökre van szükségünk, akiknek van tekintélyük és bátorságuk visszahívni az áruló politikusokat, figyelmeztetik őket felelősségükre és hősként védelmezik Krisztus Titokzatos Testét, az Egyházat.
Megvannak ezek a püspökeink, mert Isten nevükön nevezte őket. Nekik azonban szükségük van ránk. Szükségük van az imáinkra, áldozatainkra és böjtjeinkre. Mi azonban segítő szándékaink nyomatékolására a Szent Püspökök közbejárást kérjük számukra.
Csatlakozz kampányunkhoz! Közös imával és böjttel esdjük ki Istennél a kegyelmet pásztorainknak, hogy megvédhessék nyájukat!
Miért szükséges az imádság mellé a böjt?
Azért, mert minden szeretetből hozott áldozat – így a böjt is –, nyomatékozza imaszándékunk komolyságát! Maga az Üdvözítő mondta: „Ez a fajta nem űzhető ki másként, csak imádság és böjt hatására.” (Mk 9,29)
„A történelem folyamán a katolikus hívek szükség idején imával és böjttel kérlelték Istent, mert ezek segítségével közelebb kerülhetünk az Úrhoz, rávezetnek minket az Ő akaratának teljesítésére és imáink meghallgatása révén elnyerjük az Ő támogatását.” (Chaput érsek)
Mint Krisztus testének és Egyházának megkeresztelt tagjai rendszeresen fölajánlhatjuk imáinkat és önmegtagadásainkat, hogy ezáltal mi magunk megerősödjünk, másokat szükségükben támogassunk és a gonoszt kiűzzük az Egyházból. A böjt és az ima egyesít minket a keresztrefeszített Krisztussal, Aki viszonzásul eláraszt minket isteni kegyelmével. A böjt hagyományosan azt jelenti, hogy kevesebbet eszünk. Azonban nem csupán ételről mondhatunk le mindennapjainkban, hanem szórakozásról, társas összejövetelekről, biztos örömet szerző dolgokról. Az is nagyon hatásos, ha olyan rossz szokásokról teszünk le, amelyek esetleg bűnre vezetnek.
Ezt követően az esztendő minden hétfőjén megjelenik ez a felhívás, más és más szent Apostol, Püspök, Bíboros vagy Pápa képével, mintegy az Ő közbenjárásukat kérve azon a héten, egyházi vezetőink megsegítésére! A hétfői böjt, azonosítható a Szeretetláng üzenete által meghirdetett – éppen a szenvedő papi lelkekért – felajánlott szándékkal. (Lásd Szeretetláng Lelki Napló I/30-31)
Ajánlott ima a napi rózsafüzér (de legalább egy tized), lehetőleg a Szeretetláng fohásszal (benne vagy a végén): Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!
Majd imánk befejezésül mondjuk el az alábbi három könyörgést!
1) Mindenben védelmezd Uram püspökeinket a Sátán könyörtelen támadásaitól és erősítsd őket
szent jelenléteddel, hogy a Te békéd, örömöd és szereteted töltse el őket!
2) Uram, gyújtsd föl püspökeink szívében a szeretet lángját, hogy úgy tekintsenek a rájuk bízott nyájra, mint
lelki gyermekeikre és engedd, hogy Hozzád hasonlóan, mint szerető atya szolgálják őket!
3) Mennyei Atya, kérünk, áldd meg püspökeinket, akik Téged és a Szentlélekkel eltöltött Egyházadat
szolgálják. Védd meg őket a Sátán könyörtelen támadásaitól és erősítsd őket szent jelenléteddel! Amen