Küzdve, szenvedve
A halászközség lakói épp oly közömbös megrökönyödéssel fogadták a misszionáriusokat, mint már másutt is történt szentünkkel. Talán bátorságuk elismeréseként, vagy pedig kíváncsiságból, de Yeu sziget népe összegyűlt a piactéri romos templomnál. Grignon atya nem csak az Evangéliumot példázta nekik, hanem rávilágított az emberi élet értelmére, egyszeri, érdemszerző és megismételhetetlen voltára.
Egyik nap elővéve rózsafüzérét, így szólt: „Nézzétek, ez egy halászháló! Ha megtanuljátok imádkozni minden csomóját, a lelkek halászai lesztek!” És elbeszélte a népnek, hogy a szentolvasóima miként segít élőkön és holtakon, vagy épp napi gondjaikon.
A kis szigeten végzett két hónapos evangelizálás szép eredményeket hozott. Nemcsak felújították Isten házát, de a két pap rendbe hozta „Isten templomait” is, az emberi lelkeket. Bastières atyát annyira fellelkesítette a siker, hogy ezek után „kollegájával” akár Afrikába is elment volna 
missziózni. A kálvinista polgármester sajnálta legjobban távozásukat, mert „ilyen békesség még nem volt a sziget belakása előtt sem!”
Tény, hogy alapjaiban „forgatták fel” a közösség életét, persze a kölcsönös megbékélések irányába, mely annak előtte ritka ajándék volt errefelé!
Szerencsés hazaérkezésüket követően a püspök atya meghívta két sikeres papját a három testvérrel együtt egy hálaadó szentmisére, majd az ezt követő vacsorára, ahol a pohárköszöntő során külön is kifejezte elismerését és köszönetét az eredményes misszióért. Mikor megkérdezte szentünktől, hogy van-e még valami panasza a gyomrára, ő kitért a válasz elől azzal, hogy „két hónap óta, végre ma eszik először ’nem halat’!” A valóság azonban az volt, hogy – leplezve ugyan –, de rendszerint kemény fájdalmai voltak. Most is miként a szigeten, valójában csak csipegetett és akkor is alig evett, ha történetesen nem böjtölt!
A Luconi püpök, Mgr. John de Lescure a jezsuita Bastières atyát adta útitársul, aki már Pontchâteauban is segédkezett, most azonban rettegett a félelemtől. Szentünk viszont, szinte ragaszkodott az úthoz, bár úgy döntött, hogy a három fiút hátra hagyja. A legnagyobb akadály volt, egy kellően elszánt és megfizethető hajósra lelni! Végül ez is összejött, egy rozoga „halászhajó képében”, néhány rosszképű és részeges matrózzal. 
A kalózhajók közben egyre csak közeledtek és már meredő ágyúik is jól kivehetők voltak, mikor a szél hirtelen megfordult és a hatalmas vitorlák egyszerre ellenirányba csaptak, veszélyesen megdöntve ezáltal a hajókat. A sötét monstrumok végre irányt váltva távolodni kezdtek, s a messzelátón ki lehetett venni a pánikszerűen kapkodó kalózok futkosását. Az érthetetlenül felerősödött szél egyszerűen elfújta őket. A lélekvesztő legénysége remegő lábakkal és tágra meredt szemekkel csak ezt kiáltotta: „Ez lehetetlen!” Embernek az is volt, de nem az Istenanyának, akit most már mindannyian rendben köszöntöttek: „…asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent Anyja imádkozzál érettünk bűnösökért, most és halálunk óráján! Amen.”
ugyanis Ile d’Yeu szigete, mely valójában csak egy halászközség, de lakói oly mértékben elistentelenedtek, hogy fennáll a tömeges elkárhozás veszélye! Maga a sziget kormányzója is egy dorbézoló kálvinista, s a település bűnökben elvadult lakóinak – nagyon úgy néz ki –, az a legnagyobb öröme, ha láncra verhetnek egy katolikus papot és a legkegyetlenebb módon végezhetnek vele. Ez már sajnos, valószínűleg megtörtént egy remek bátor papommal! Ha valakit, hát egyedül téged tartalak alkalmasnak, hogy átnyújtsd nekik egyházunk talán utolsó mentőövét az Örök Életre! Egyetlen segítő papot tudok adni missziódhoz. Nem kötelezlek! Kérlek, hogy gondold át alaposan!
Szentünknek jól esett az elismerés híre, de egyben számolni kellett neki a protestánsok egyre vadulóbb dühével is, mely már 1711. augusztusától, missziója kezdetétől fokozódott. Gyakran kapott figyelmeztetéseket, hogy merényletre készülnek ellene valamelyik utcában. Ilyenkor messze elkerülte azt a helyet. Ha mégis szembekerült a támadóival, egyszerűen leszerelte őket önfeláldozó nyugalmával és így szólott: „Én sokkal jobban kívánom a ti lelketek üdvösségét, mint ti az én vesztemet! Na, gyertek barátaim üssetek!”
A székesegyházban tartott nagysikerű beszéde utáni ebédmeghívás során egy merénylő mérget kevert a levesébe. Életét csupán a gyors segítség mentette meg. Így is több héten át kegyetlenül beteg volt, élet és halál közt. Mathurin, Jean és Nicolas éjjeleken át virrasztottak, szinte haldokló 38 éves mesterük mellett. Mathurin könnyesen jegyezte meg: „Mintha előre megérezte volna, hogy a leves lesz a végzete!”. Hajdani szívós egészségét már soha nem nyerte vissza!
Még Lajos atya bátorította a három fiút: „beteg vagyok ugyan, de nem halok meg!” És valóban összeszedte magát kissé és a katonaságnál meghirdetett missziójára már el tudott menni. A szokottnál még nagyobb tömeg gyűlt össze, mert úgy vélték, hogy rendkívüli gyógyulása, rendkívüli eseményekkel kecsegtet. Ennek végeztével még a külső kerületekbe is elmerészkedett, ahol egy este a dominikánusok templomából hazafelé menet se szó, se beszéd, hirtelen irányt változtatott, s nagy kerülővel tért haza. Társai nem értették a dolgot, másnap azonban kiderült, hogy négy marcona férfi várt rá, hogy agyonverje.
.jpg)
Ez egy szent ember, püspök úr! – szólaltak meg szinte egyszerre. – Egyebet sem hallottunk lelkigyakorlatán, mint ami lelket buzdító, tiszta evangéliumi tanítás, szép és jó!.jpg)
gyakorolják a benső Mária-tiszteletet. Különben feljegyeztem: 
Az egyik falu kocsmája a templom közvetlen közelében volt. A szentbeszéd közben behallatszott a tivornyázók zaja. Szentünk, amint befejezte a beszédet, átsietett a kocsmába, felrúgta az asztalt, és öklével kiverte a magukról megfeledkezett népséget. Még utánuk is kiáltotta, hogy: „vissza ne merjetek jönni, mert még jobban pórul jártok!”
verés” egymás elleni vádja is, mely gyűlölséget, széthúzást és verekedéseket szított a családok között. Igen talpraesett, meggyőző és nagy teológiai felkészültségű személynek kellett lennie annak, aki világosságot akart gyújtani a sötét elmékben. Grignon atya ilyen volt és csodálatra méltó sikereket ért el az emberek tiszta hit felé való fordításában. Megtanította őket az Istenbe és a Boldogságos Szűzbe vetett bizalomra, az egymás iránti szeretetre és az engedelmességre az Egyház törvényei iránt. 
Kezükbe adta a rózsafüzért és szemük előterébe állította a keresztet. Alkalmas helyen olyan feszületet állított fel részükre, amelynek látványa megragadta lelküket.
Természetesen a kálvinisták magukon kívül voltak ekkora sikerek láttán. Legfőképp azon, hogy soraik is megbomlottak. Sokan ugyanis, akik figyelték beszédeit, visszatértek a Katolikus Egyházba. Már a missziók kezdetén is mindent megtettek, hogy zavart keltsenek. Néhányuk odáig ment, hogy az utcán megvárva szemen köpték, bottal ütlegelték, vagy kövekkel megdobálták. Még összeesküvést is szőttek élete ellen, nem egyszer!
Azoknak, akik rendszeres lelkiéletre vágytak, tanácsokat adott: Minden napjukat előre tervezzék meg. Szemérmesen öltözködjenek! Az ima és elmélkedés történhet a házimunka közben is. Az étkezések előtt és utáni imát, a napi látogatást az Oltáriszentségnél és a rózsafüzért, lehetőleg el ne mulasszák. Napi lelkiismeretvizsgálat, heti szentmise, (legalább) havi gyónás és szentáldozás. Havonta egy órás szentségimádás, a Szűzanya, Szent Mihály és az Őrangyal tisztelete, valamint a tisztítótűzben szenvedő lelkek megsegítése szerepelt Grignon atya ajánlott napirendjében. E tanácsai a keveseknek szóltak, s az ő számukra írta később a „Szűz Mária titka” c. rövid értekezését az önfelajánlásról. 
Szentünk missziós útjai nyomán, újabb templomok, kálváriák, a Bölcsesség Házának nevezett szegényotthonok és erdei kegyhelyek létesültek. Természetesen botrányok és csodák is kísérték apostoli tevékenységét. A kálvinista többségű Sallertaine-ben a lakosság tüntetett ellene, de amint közeledett szentünk a templomhoz, az ajtók maguktól megnyíltak előtte. Egy szegény családban, ahol szívesen vendégül látták volna, megáldotta a lisztesládát, 
melyben megszaporodott a liszt. Mikor a csodás lisztből készült kenyérrel megkínálták, ezt mondta: „Adj és neked is adatik! Mivel a Gondviselés nagylelkű volt hozzátok, ti is hasonlóképp cselekedjetek a szegényekkel!”
mély áhítatban, a tündöklő fehérbe öltözött Szűzanyával beszélgetett. (Ő viszont soha nem tett említést ezekről az eseményekről).
megérintetlenül. A szószéken olyan volt mint egy mennydörgő próféta, de a gyóntatószékben maga volt a megtestesült kegyesség, a rokonszenves szerető atya. Senki sem ment el tőle vigasztalanul. 
körmeneteket, melyeken ha ezrek vettek is részt, mégis mindenki tudta a helyét. Az élen Grignon atya ment az egyházközség nagy keresztjével, és Ő adta meg a hangot a Magnificat éneklésére. A nép zászlókkal, gyertyákkal kezükben követte énekelve. A Szent Szűz szobrát fehér ruhába öltözött kisleányok vitték. A bűnbánók mezítláb mentek, sokan kötéllel nyakukon, vagy bilinccsel lábukon, úgy mint Ferreri Szent Vince korában..jpg)
melyet Mgr. John de Lescure, a Luconi és 
ismertette Jean Caulvin († 1564) ismertebb nevén 
A rózsafüzérről
.jpg)
Ekkor zörgetett egy hatósági személy, mondván, hogy kiáradt a Loire folyó és elöntötte Nantes város túlfelét, és mivel a „domb” környékéről már mindent elszállíttattak, ők nem őrizgethetik tovább azt a két szamarat, melyekért már hónapok óta nem jelentkezik senki. Feltételezik, hogy a montforti missziósoké, jöjjenek és haladéktalanul vigyék el! Úgy lett.
A Gondviselés által küldött két „missziós csacsi” látványa mosolyt fakasztott Grignon atya sápadt arcára és sokatmondóan bólintott, mint aki azt mondja, „ez még csak a kezdet!”. Ennek ellenére nem a pakolás jutott az eszébe, hanem az, hogy elmegy az árvízkárosultakat menteni.
hozzáállását megváltoztatni. „Hős ide, vagy hős oda, bajkeverő!” – jelentette ki Grignon atyáról, mert a rengeteg rágalmat, mellyel elárasztották, képtelen volt feledni. Pedig ha csak egyetlen egyszer vette volna a fáradságot, hogy utánanézet bármelyiknek is, ha csak egyszer is beszélgetett volna egy órácskát Lajos atyával, talán nyugodtabb lelkiismerettel dönthetett volna személye és a dolgok fölött, főpásztori hatalmával.
A Kálváriát bontják bár, ám Ő az igazi Golgotát járta, s ha a Fájdalmas Anya nem állt volna mellette erőt adón, össze is roppant volna a kereszt alatt. „Édes jó Anyám, Gyötrelmek Anyja! Ne szenvedésemet nézd, hanem a tengernyi lelket, kiknek ne váljék mindez botránykővé! Köszönöm, hogy részt vállalhatok – ha csak egyetlen cseppjéig is –, Szent Fiad megváltó szenvedésében!”. – Így gyötrődött, így fohászkodott Úrnőjéhez, miközben – mint akit angyal erősített –, a jövő tervei bontakoztak már lelke mélyén.
A három fiú továbbra is a jezsuiták napi teendőit segítette részt véve imarendjükben. Munkájuk közben és szabadidejükben is a beszélgetés óhatatlanul a történtekkel foglalkozott és Mathurinra hárult a komoly feladat, hogy főképp Nicolasnak elfogadható magyarázatot adjon a miértekre, hisz épp az új fiú lett legjobban kitéve a „probációnak”, mely megrendíthette volna hivatását. A Jézusnak és Máriának való teljes felajánlottságról volt szó köztük. A „kismagiszter” hangsúlyozta, „nem a siker a fontos, hanem az áldozat tiszta szándéka!” Egyedül Isten látja át egységben a múlt, a jelen és a jövő történéseit! A kudarcokat, melyek szenvedéseink egy részét okozzák, Úrnőnknek a Szűzanya Szívének felajánlva érdemszerzőkké tehetjük a jelenben és örökkévalóságban egyaránt. Mária az emberiség Édesanyja, türelmes alázatunkat és felajánlásunkat, majd azon lelkek megmentésére használja fel, akiket a kegyelem más módon kevésbé tudott volna megérinteni. Ami pedig a Kálvária ügyét illeti, Lajos atya világosan célzott rá, hogy a jövőben egy napon újra fog épülni, sőt szebb és teljesebb lesz, mint ez volt!
Forrás: A Frossard „Ne féljetek” Vatikán 1982. ‒ nyomán
Crucitti professzor a műtét után azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy a kilenc milliméteres lövedék, amely a szentatyát a hasán megsebesítette megmagyarázhatatlan utat járt be. Normálisan, egyenesen hatol be a szervezetbe, ez esetben viszont elkerülte az életfontosságú szerveket, mintha egy láthatatlan kéz irányította volna. Néhány milliméterrel elkerülte a fő ütőeret, melynek megsértése akár azonnali halált is okozhatott volna. Elkerülte a gerincvelőt, a húgyvezetéket, a csípőverőeret és más létfontosságú szerveket. Crucitti professzor és a többi műtétnél asszisztáló orvos számára világossá vált, hogy ez olyan tény, amit nem lehet orvosilag megmagyarázni, hogy ez egyszerűen csoda. Maga a szentatya is így magyarázta a történteket: „Ez egy valódi csoda volt, és tudom, hogy kinek köszönhetem ezt a csodát. Egy kéz fogta a fegyvert, egy másik pedig a golyót irányította”. Egy profi bérgyilkos 3 méterről rálőtt a fejre, a szívre és a hasra. Pontosan célzott, és biztos volt benne, hogy lövései halálosak lesznek.
Szentünk bement a templomba és az oltár előtt zokogva térdre borult: „Igazságos Úr, megengeded, hogy minden elvesszen? Egy újabb Szodomát és Gomorrát fogunk látni? Mindörökre elhallgattál? Nemde teljesíteni kell akaratodat a földön, miképp a Mennyben is, hogy eljöjjön a Te Országod? Nemde megjövendölted szeretteid közül egyeseknek, hogy a jövőben megújul Egyházad? Nem fognak-e végre megtérni a zsidók a Te igazságodhoz? Nem erre vár-e Egyházad? Hát nem kiáltanak az ég minden szentjei Hozzád: ’szolgáltass igazságot!’ Nem mondja-e minden igaz a Földön: Úgy legyen! Ó, jöjj el, Jézus! Jöjj! Amen.”
A vállalkozás – Isten és az egyszerű emberek előtt – végső soron sikeres volt, s szentünket mindenütt hősként éltették. Az atya szívében mégis oly sajgó fájdalom égett, hogy már nem is érdekelte, mennyi a személyét sértő rágalom és szóbeszéd körülötte. Most csak egy vágya volt, hogy felvételt nyerhessen a Domonkosok Harmadrendjébe. A nyilvánosság elöl a Nantes-i jezsuitákhoz vonult el két hétre, ahol gyakorolhatta és megélhette egyetlen papi kiváltságát: magánmisét mondhatott. Mély átéléssel celebrált szentmiséi közben úgy érezte, hogy egy kissé részese lett Üdvözítője megaláztatásainak és kínszenvedésének.
Francesco Crucitti sebész professzor, különös indíttatásra, mondhatni csodálatos módon idejében ért a Gemelli klinikára, így emlékezett vissza e drámai pillanatokra: „Amikor fölértem a kilencedik emeletre egy nővér rám kiáltott: Gyorsan! Gyorsan! Az asszisztensek és a nővérek szinte szó szerint rám támadtak, egyikük a zakómat vette le, a másik már a köpenyemet adta rám, közben a zsebemből minden repült, a kulcsaim, az irataim, a pénztárcám. Amikor a kezemet rohantam megmosni, egyikük a köpenyemet kötötte, másik a cipőt próbálta a lábamra húzni, ugyanakkor a műtőből már egy másik orvos mondta, hogy mi a helyzet: „Vérnyomás 80, 70, tovább esik”. Amikor beléptem az altató már hatni kezdett, a pápa aludt, kezemben a szike. A sürgősségiek már mindent, ami feltétlenül szükséges volt, elvégeztek, nekem csak egy gondolatom volt: vágni, vágni azonnal, ne veszítsünk több időt. Kinyitottam. És rengeteg vért láttam. Vagy három liter volt a hasüregben. Próbáltuk elszívni, törölni, eltávolítani, hogy meglássuk végre, mi is vérzik valójában. Ekkor kezdhettem a vérzés helyét bevarrni. Amikor sikerült elállítani a vérzést, az új vért meg a szervezet elkezdte befogadni, a vérnyomás elkezdett nőni. Ekkor már nyugodtan tudtuk folytatni a beavatkozást.
.jpg)
A munkálatokat természetesen Grignon atya irányította a három „szárnysegéd” fiúval. Az egyik nagyobb sánckör vonalában 150 fenyőt ültettek, a Rózsafüzér 150 Üdvözlégye száma szerint és „tizedenként” pedig egy-egy ciprust, azaz 15-öt a Miatyánkok jelölésére. A Kereszthez kivágtak egy 15 m-es vadgesztenyefát, melyet 12 ökör vontatott a helyszínre. Az építkezés közepette szentünk azért el-elment missziózni a környező településekre, így Herignac-ba és Bouguenais-ba.
Végül 15 hónapi kemény munka után 1710. augusztusában befejeződött a Kálvária. A hatalmas keresztek és a szobrok messziföldről láthatók voltak, ráadásul a Golgota szobrai és keresztjei között ki volt feszítve egy 27 méter kerületű hatalmas rózsafüzér. A domb alján kápolnák és kertek az üdvtörténet számos megjelenítő helyeiként, Ádám és Évától egészen a Jeruzsálemi templom kicsinyített építményéig. A felszentelés szeptember 14-re, a Kereszt Felmagasztalásának ünnepére volt kijelölve. De valahogy túl szép volt minden, semmint, hogy igaz legyen!
– A püspök megtiltotta a holnapi szentelést!
II. János Pál a kórházba szállítás perceire így emlékezett: „Emlékszem az útra. Még egy ideig eszméletemnél voltam. Volt egy olyan érzésem, hogy túl fogom élni. Mondtam Stanisław atyának, hogy megbocsátok a merénylőnek. Arra, hogy a kórházban mi történt, már nem emlékszem.” Amikor a pápát behozták a kórházba, már minden elő volt készítve a műtéthez, de a sebesültet is elő kellett készíteni. Mindez percek alatt történt, miközben ő élet és halál között volt!
Dziwisz bíboros
Elképzeléseit közölte néhány pappal és hívővel, akik hallva terveit, egész fellelkesültek. Az elképzelésért a megyéspüspök is lelkesedett. Már a telket is kijelölték, ahová hatalmas körsánc közepén dombot emelnének és annak tetején állna egy hatalmas kereszt. A munkát el is kezdték, mikor szentünknek kétségei támadtak a legmegfelelőbb hely tekintetében. Eszébe jutott, hogy Szent Aubert püspöknek is hasonló gondja volt, mikor a Mont Saint Michel-i templom helyét akarta kijelölni.
most Grignon atya is hasonló „égi jelet” várt, valami rendkívüliséget, melyben megnyugodhatna határozatlan lelke. A munkát leállította és a közeli kápolnába vonult imádkozni, így töltve az egész éjszakát. Reggel amint a munkások megérkeztek, imára hívta őket a kápolnába. Amikor azonban mindannyian kimentek a munkaterületre, érdekes dologra lettek figyelmesek. Két fehér galamb folyton-folyvást leszállt a friss földkupacra és csőrükkel belé kapva elrepültek. Elindultak tehát kifürkészni, hogy hová hordják a galambok a földet. Hosszas séta után meglepő látványban volt részük. Egy piciny friss halom mellett a galambok vidáman turbékoltak. A hely, egy gyönyörű lankás domb tetején volt, végül is nem messze a várostól, körös-körül szépséges panorámával.
1981. május 13-án a szerdai pápai kihallgatás során a szentatya a Szt. Péter téren pápamobiljával másodszor ment körbe, amikor a Bronz-kapuhoz közeledve, 17.17-kor egy török terrorista, Mehemet Ali Agca három méteres távolságból háromszor rálőtt a pápára (a negyedik lövésnél pisztolya megakadt). Lövéseivel eltalálta a szentatya hasát, jobb könyökét és jobb kezének mutatóujját.
Kortársai szerint szentünk részesült a Szent Szűz látomásaiban. Gyermekek és egyszerű emberek látták, amint „egy gyönyörűséges Úrnővel” társalgott. Ő azonban sohasem beszélt erről.
Kinek áll a bál?
Agca kezdetben továbbra is kitartott amellett, hogy a merénylet a KGB összeesküvése volt, de miután két ismeretlen férfi meglátogatta a börtönben, ezt követően elhallgatott.
.jpg)
A missziók alkalmával rendszerint volt hitoktatás is, melyet mindig maga vezetett. A segítő testvérek ezt követően átismételtették az egészet. Szentünk beszédeinek sikere annak tudható be, hogy egyetlen szempillantás alatt képes volt felmérni a szükséget hit és erkölcs dolgában. Még mindenkori szállásán is fogadta azokat, akik tanácsért felkeresték. Lehunyt szemmel hallgatta őket végig, s csak a végén értékelte ki a hallottakat.
Szentbeszédeiben, különösen az adventi időszakban, az Örök Bölcsesség megtestesülésének csodájáról beszélt: „…Mekkora csoda! Az Örök Bölcsesség a mi Urunk és Üdvözítőnk le akart szállni egy szűz ölébe, hogy annak liliom tisztaságában nyugodjék! Ezért küldte Gábriel arkangyalt, hogy általa köszöntse és beleegyezését kérje megtestesüléséhez, melyre a Legszentebb Szentháromság, az összes angyallal és az egész teremtés évezredek óta várakozott.
Szentünk szemrebbenés nélkül hallgatta végig a „kedves” buzdítást. Ezt követően viszont letérdelt a plébános előtt, s szó nélkül meghajtotta a fejét. Ez a missziója is hihetetlen sikerrel zárult.
Gyakran beszélt látogatóinak a rózsafüzér-imával elérhető kegyelmekről, melyet az emberek a vadgesztenyékből készített hatalmas rózsafüzéreken csoportosan mondtak. Nap mint nap, szent énekektől volt hangos az erdő.
1707. szeptembere volt és már megint nyakukon az ősz. Mindhárman azon voltak, hogy mihamarabb rendbe hozzák a Szent Lázár kápolnát a házikóval és teleljenek ott, hiszen a közelben még forrás is van. A gondolat egyezett Lajos atya indíttatásaival, mert minden nagy nehézség és kudarc után a magányban keresett menedéket. Most ráadásul a két testvérért is felelősséget érzett, de ez nem kedvetlenítette el. Valahogy ráragadt a két fiú példás lelkesedése. Útnak is indultak szülővárosa felé..jpg)
„Legédesebb Anyám! Kérlek, sok jó származzék erről a kis kegyhelyről. A legdrágább kegyelmeidet add azoknak, akik ide zarándokolnak a Te tiszteletedre, ó Bölcsesség kegyes Úrnője! Amen.”
CSÍKSOMLYÓ 
Az, hogy szentünk nyilvánosság előtt megszégyenítette a nővéreket, bizonyosan arányos „büntetés” volt konokságukért. Ám a kifogásolt intézmény 
De ha a pap részesül az isteni Bölcsesség adományaiban, akkor hallgatói nem tudnak ellenállni neki, nem tudnak ellenállni a Léleknek. Az ilyen ember sose beszél hiába! Tudjátok fiaim, magam is ezt szeretném elérni egyszer! – fejezte be az atya.
csodamód erőre kapott egyszeriben. Másnap haza is adták és újra itthon volt. A gyermekek nem győzték "apukának" szólítani, alig tudtak betelni vele. Eredendően jó betegbiztosítása volt, így heti kétszer megnézte egy orvos. Gyenge volt ugyan, de ellátta magát és a gyógyszereit rendesen beszedte, mint megtudtam morfium is volt közte. Később, másoktól tudtam meg, hogy a "nagy románca" csak másfél évig tartott, utána őt hagyták el – de csúnyán –, amikor a betegsége jelentkezett és a munkahelyét is elvesztette. Becsületére legyen mondva, hogy "nem volt képe" visszajönni a család "terhére". Valóban korrekt ember volt, most hogy mélységes bűnbánatot tartott, egyenesen szentként néztem rá! 
Isten és ember előtt ő volt a férjem, ő volt gyermekeim apja, ő volt a tékozló fiú, aki korrektül levezekelte a bűnét és lám, ő lett a Szűzanya bűnbánó gyermeke. Ez volt a legmegrázóbb, de mégis a legszebb Anyák Napja számomra!
Uram, irgalmazz! – Uram irgalmazz!
Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Anyja. Könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkoron dicsőséges és áldott Szűz. Mi Asszonyunk, mi Közbenjárónk, mi Szószólónk, engeszteld meg nekünk Szent Fiadat, ajánlj minket Szent Fiadnak, mutass be minket Szent Fiadnak. Amen.
† Lorch (Felső-Ausztria), 304. május 4.Magas rangú katonatiszti családból származott, és ő is a császári hadsereg tisztje lett. A 3. sz. második felében szolgált, és megtért a keresztény hitre. A század utolsó évtizedei aránylag nyugodtan teltek az Egyház számára, így Flórián békességben vehetett búcsút a hadseregtől. Mint kiszolgált katona Noricum tartományban, Mantemban telepedett le.
Miközben botozták, ezt mondta: ,,Tudd meg, semmiféle kínzástól nem félek. Gyújtass máglyát, és én Jézus Krisztus nevében örömmel lépek rá. Íme, most áldozatot mutatok be Uramnak Istenemnek, aki megerősített, s ezen megtiszteltetésre méltatott engem.''
Annál nagyobb volt megrökönyödése, mikor látta, hogy nem csak gyermekkori barátok gyülekeztek a kertben, hanem a közel és távoli környék szegényei, nyomorékjai és koldusai is. Régebben, hirtelen haragjában bizonyára jól leteremtette volna legidősebb gyermekét, most azonban mintha valami megváltozott volna atyai szívében; végre megértette a saját fiát!_1.jpg)
De mi is történt a templomban, ahol hatalmas tömeg várta Lajos atya ékes szentbeszédét? Ő valahogy akként döntött, hogy előnyösebb, ha az „angyalok nyelvén” szól közvetlenül a lelkekhez.
A férjem, egyszerűen eltűnt az életünkből! Ez hatalmas csalódás volt nekem, mert jó apának és férjnek látszott és én abban a hiszemben voltam, hogy szeretjük egymást és ez így marad mindig, mert a jóság kitörölhetetlen az ő emberségéből is. .jpg)
.JPG)
A gyóntatónak szeme se rebbent, de a válasza rövid és velős volt.
A szegények közti imádságban töltötte 1706. Karácsonyát is és az „eredmény” nem maradt el. Azok a bizonyos „kegyelmi hatások”, melyek a nép és az alsópapság ajkán legendákká formálódtak, olykor látványos igazolást is nyertek. Ilyen volt a szentünk prédikációja hatására megtért La Garaye grófi házaspár esete is, akik a környék földbirtokosaiként felajánlották gyönyörű kastélyukat szegényotthonnak, és Grignon atya útmutatásai szerint lányiskolát alapítottak, sőt az intézmények fenntartására alapítványt létesítettek.
A romkápolnával kapcsolatban azonban közszájon forgott egy hajdani jóslat, amit Ferreri Szent Vincének tulajdonítottak. Eszerint „a kápolnát egy olyan ember fogja majdan helyreállítani, akit a Mindenható küld. Idegenként fog majd feltűnni, méltatlanul támadják, ám ő mégis el fogja érni célját…”
Egy nap meglátogatta József nevű öccsét a domonkosok helyi kolostorában. A sekrestyében épp tőle kérdezte meg:
Hírnév ide vagy oda, az tiszta tény, hogy szentünk telis-teli volt ötletekkel és tervekkel, melyekkel mind a lelkeken, a nyomorultakon kívánt segíteni. Az sem feledhető, hogy mind a mai napig fennállnak és üzemelnek olyan intézmények (kórházak, szegényotthonok és iskolák), melyeket ő alapított és így az ő nevét viselik Franciaországban. De ha ennyit tud segíteni egy koldus, mennyivel többet tehetne „sok gazdag”! Merthogy…
Lehet, hogy a szüntelenül felajánlott megaláztatásaik gyümölcseként, de a szülőváros felé menet melléjük szegődött egy jó kiállású, máriás lelkű fiatalember, akit Jeannak hívtak. Az ifjú, készségesnek mutatkozott a kemény és lemondásokkal teli, az Istennek felajánlott engesztelő életre – valami olyanra –, mint amit Grignon atyáéktól látott és a missziók alkalmával.
Az emberek errefelé is egyre többet kezdtek beszélni a montforti misszionárius személyéhez fűződő csodákról. Híre kelt, hogy csodálatos kenyérszaporítással megvendégelt vagy fél-falunyi szegényt.
Egy estébe nyúló misszióból hazatérőben az egyik sikátor zugában egy nyöszörgő, kar nélküli leprásra lettek figyelmesek.
Teljes nevén Montforti Grignon Lajos Mária 1673. január 31-én született a bretagne-i Montfort-la-Cane-ban (ma: Montfort-sur-Meu). Apja kispénzű jegyző volt, akinek húsz évi házassága alatt 18 gyermeke született. Lajos a legidősebb volt az életben maradt testvérek közül. 
Virágok a Golgotáról
Az 1970-es, 80-as évektől számos tudományterület szakemberei az akkori technikai eszközök segítségével komplex vizsgálatokat végeztek a lepel anyagával, és az azon látható alak vizuális, anatómiai és egyéb jellegzetességeivel kapcsolatosan. A lepel anyagából 49 növényi spórát sikerült kimutatni, ezek közül 14 csak Palesztinára jellemző, és ebből további 8 olyan halofita endemikus faj, amely kizárólag a Holt-tenger és Jeruzsálem környékén honos. Az 1999-ben St. Louis-ban megtartott 16. Nemzetközi Botanikai Kongresszuson tovább árnyalták az addig megállapítottakat; két faj csak és kizárólag a Jeruzsálem-Hebron régióban él.
A kutatók szerint az egyikből, a Gundelia tournefortii fajnevű tövises növényből készülhetett az a süvegszerűség, amely az alak homlokán és fejtetején kimutatott szúrt sérüléseket okozta. Avinoam Danin, aki a jeruzsálemi Héber Egyetem botanika professzora, Uri Baruchhal, az Izraeli Régészeti Főfelügyelőség pollen szakértőjével együtt olyan, március-áprilisban nyíló virágokat azonosított, amelyeket megállapítása szerint ebben az összeállításban egyedül a Jeruzsálem és Hebron közötti területen szedhettek. 
Megállapították, hogy ezek közül az egyik pollen gazdája napszakosan csak délután 3 és 4 óra között nyílik. ( Az evangélium szerint Krisztus délután három óra körül halt meg, és a közeledő ünnep miatt, a testét rögtön levették a keresztről, és a halotti gyolcsba csavarták.) A lepel vándorlásáról szóló történelmi forrásokat a pollenvizsgálatok is megerősítették; anatóliai és dél-francia területről származó növényi polleneket sikerült még kimutatni a Jeruzsálem környékiek mellett.
1706. október 13-a volt, mikor elindultak a szülőváros felé. A fiút lelkesítette a dinani út, mert Lajos atyától már hallott 
magyarázkodó szándékát Grignon atya mosolyogva leintette. Nem volt mit tenniük, mint a falu legszegényebb emberéhez – Pierre bácsihoz – bezörgetni, aki szívélyesen megosztotta velük szerény hajlékát.
– Tudnod kell fiam – fordult Mathurin felé –, a leves a gyengém, édesanyámé meg különösen! Talán ez az egyetlen földi öröm, mely böjtjeim közepette valaha is kísértésbe tudna ejteni! Lehet, hogy egyszer a leves lesz a végzetem…! – mondta elgondolkozva, aztán hirtelen más témára váltott: – Néha magam is zavarban vagyok, hogy mikor cselekszem helyesen! Jóllehet tudva-tudom – amit hirdetek is –, hogy valójában „minden cselekedetünket úgy kellene végeznünk, ahogy a Szűzanya tette volna, vagy tenné. Ezért kell fontolóra venni mindig az erényeit, melyeket földi életében gyakorolt, főleg: élő hitét; mellyel habozás nélkül hitt az Angyal szavának, és hitt hűséges kitartással egészen a Kereszt tövéig, de azt követően is maradéktalanul!
– Ismétlem, nem feledhetjük, hogy Szűz Mária, Istennek egyetlen formája, melyben kevés fáradtsággal és rövid időn belül kialakulnak Isten képmásai. Az a lélek, mely ezt a Formát megtalálja és abban elmerül, hamarosan átalakul Jézus Krisztusba, aki maga is e Formában testesült meg!” Ezért mondom, hogy Máriával, Máriában kell élnünk és működnünk, hogy mi magunk is átformálódjunk! 
– Ezt a levest senki sem tudja ilyen jól elkészíteni, mint Édesanyám!
– Mennünk kell, ha többé-kevésbé száraz lábbal akarunk átjutni a szigetre, mert lassan jön a dagály! – s hosszú fekete haját arcába csapta a szél.
szárazföldről is. Az atyáék végülis egy rozoga halászbárkán távoztak a szigetről. A fiú viccesen meg is jegyezte: „na, így legalább nem néznek bennünket kalóznak!” Szentünk, mosolyogva csak ennyit szólt:
A közel 100 éve tartó különböző szakmai vizsgálatok egyre inkább a torinói lepel hitelességét bizonyítják. Ezeknek a vizsgálatoknak köszönhetően a lepel a keresztény világ egyik leghíresebb ereklyéjévé vált, a tudósok pedig ámulva állnak Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának „fényképe” előtt. A vizsgálatokból ugyanis kiderül, hogy a lepelben eltemetett férfit keresztre feszítették, akinek teste negatív, vére pozitív lenyomatot hagyott a leplen. Ezt az értékes ereklyét ma Torinóban őrzik. Az U.S. Air Force Academy tudósai J. Jackson és E. Jumper ismerték fel, hogy a leplen látható lenyomat háromdimenziós. Többször elvégzett részletes vizsgálataik során megállapították, hogy a tudomány nem tud hasonló képet előállítani, és az is kizárt, hogy egy hamisító ilyenre képes lett volna. A lenyomatot nem ecsettel festették, ilyen technika nem létezik, tehát nem emberi alkotás. Nincsenek rajta irányvonalak, mint bármely kép vagy rajz esetében.
Nagy rejtély, hogy a lenyomat színe ugyan sárgásan áttetsző, nem találtak rajta pigmentet, festéket, sem színezék anyagot. A pamutfonal azonban csak a külső részen sárgult meg kis mértékben, ugyanis kiderült, hogy az egy fonatban lévő körülbelül száz szál közül csak 2-3 szálnak változott meg a színe. Lenyomat tehát csak a fonatok felszínén keletkezett, de nincsen a fonál belsejében.
lituus
Szent György 270 körül született, és 303. április 23-án halt meg. A világegyházban április 23-án ünneplik, országunkban április 24-e az ünnepe. Egyházunkban sajnos a történelmi létezését kétségbe vonták, de a liturgiai naptárból nagy népszerűsége miatt nem törölték!
Példás vendéglátásban volt részük, s az éjszakába nyúló asztal melletti beszélgetés során Mathurin megfigyelhette Lajos atya fájdalmat leplező arcvonásait. Miként várható is volt, reggelre csúnyán bedagadtak a lábai. – „Ez az ember saját magát kíméli a legkevésbé!” – állapította meg magában sajnálkozón.
átment a közeli Gondviselésről nevezett Szent Anna Nővérekhez, hogy aznaptól bejelentse a „híres montforti misszionárius” 8 napos lelkigyakorlatát.
JÉZUSOM BÍZOM BENNED!
A cseh származású Szent Adalbert szülei fogadalmat tettek, hogyha megszűnik gyermekük rossz egészsége, akkor felajánlják Istennek. Adalbert fiatalon lett Prága püspöke, de 988-ba n otthagyta a helyét, mert hiábavalónak látta lelkipásztori munkáját az adott körülmények között. Eredetileg Jeruzsálembe készült, de Rómában megállt, ahol négy éven keresztül visszavonult életet élt egy kolostorban. Visszatérésekor Magyarországon Szent István királyt ő részesítette a bérmálás szentségében. Maga többször járt Géza fejedelem udvarában, s szívélyes kapcsolatot alakított itt ki. Adalbert társai, tartva III. Ottó ellenpártjának a bosszújától, Magyarországra jöttek, ahol Pannonhalmán Géza fejedelem, majd Szent István támogatásával monostort építettek. Szent Adalbertet 997-ben miseáldozat közben ölték meg a pogány poroszok, akik közé téríteni ment. Több lándzsaszúrással kivégezték, majd lefejezték. Testét előbb a gnieznoi katedrálisban, majd 1036-ban Prágában temették el.