A felvilágosodás sötétsége
1793. A jakobinus-liberalizmus rémuralma akkor is, ott is, a kivégzésekben volt igazán „eredményes”! Lyon-ban patakokban folyt a vér, és a Terreaux piacon a nyaktiló nem szünetelt. Chalier prokonzul kétezer Lyon-i polgárt sorakoztatott fel a kivégzésre. De a „nagy és dicső” forradalom sajátossága, hogy a Précy-féle néplázadás bitófára juttatta Chalier prokonzult is. Harcok dúltak.
A 7 éves gyermek nem tudott magának kielégítő magyarázatot adni a napi eseményekről. Atyja szántóföldjén közelről hallhatta a csata zaját. De a háború zaja kevésbé aggasztotta annyira a jámbor fiút, mint a harangok makacs némasága!
A templom folyamatosan zárva volt. Az útkereszteződésekben, a kőkeresztek megmaradt talapzata hirdette a liberális kultúrát. A „szabadság-egyenlőség-testvériség polgárjoga” szellemében, ajánlatos volt a lakásokban gondosan elrejteni a feszületeket, a szobrokat és a szentképeket.
Kis szentünk tizenegy éves volt, amikor otthon, a szobájuk a nagy órája alatt, először járult szentgyónáshoz egy bujkáló papnál, aki hősiesen vállalta a hivatását Krisztusért, és a lelkekért. Ezt követően éjnek idején járt hittanórákra, ahol a kolostorukból elűzött, civil ruhát öltött apácák tanították. Az elemi iskola óráin csak néha vehetett részt, atyjának ugyanis szüksége volt az ő munkaerejére is a mezőn. Ezért alig tudott írni és olvasni. Nem volt tehetséges, és amit tanult, azt is nagyon hamar elfelejtette. Az igazán hívő keresztényeknél egyedül a szívek szentélye maradt sértetlen. Ami János-Máriát illeti, ő egyáltalán nem adta ki kezéből az ő Szűz Máriáját, ellenkezőleg, még több elővigyázatossággal őrizte, mint előbb, a mezőre menet zubbonyának egyik zsebében hordta.
A gyermekek könnyen felejtenek és gyorsan vigasztalódnak. A forradalom hiába áztatta vérben Franciaországot, Dardilly mezőin a madarak ugyanúgy énekeltek, és a bárányok ugyanúgy ugrándoztak. Vianney Jean-Marie e rémes hónapok alatt hosszú órákat töltött a természet csöndjében, ahol a „szabadgondolkodók” nem törölhették ki az Isten arcvonásait.
1793. május 8-án 7 éves kora betöltésével elég nagy lett ahhoz, hogy hasznát vehessék, különösen a nyáj őrzésére. Nővérkéje a kis Margit, kezdetben kézen fogva vezette öccsét, mivel a völgybe vezető gyalogutak meglehetősen kanyargósak. Mindketten megígérték anyjuknak, hogy jók lesznek. Különben is volt foglalatosságuk, pamut fonalat vittek magukkal, hogy míg a nyáj legel, ők harisnyát kössenek.
Az éneklő madaraktól zengett az erdő, és Vianney Jean-Marie szerette a természet hangját. Egy életen át megőrizte ennek szép emlékét. Ez volt benne az a magány utáni vágy, mely később, szinte ellenállhatatlanul tört fel belőle.
A tömegek törtetése és lármája közepette is csak ezen atyai földek felé sóhajtozott, ahol annyira boldog volt, mivel csak itt talált alkalmat arra, 
hogy mély átadottságban imádja Istent.
Egy ilyen idilli alkalommal így szól nővéréhez: „folytasd a harisnyám kötését, imádkoznom kell a patak partján!” Itt egy öreg fűzfa üregébe beállította a kis Mária-szobrot, gallyal, mohával, virággal díszítette fel s térden állva morzsolgatta rózsafüzérét az angyali gyermek.
(Képen a szoba a nagy órával, ahol először gyónt.)
(Források a 2. részben!) (folyt.)
