A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Erkel Ferenc jó húsz esztendővel később zenésítette meg.
E gyönyörű költői mű 64 sor. A tudós irodalomtörténészek azonban nem túl gyakran emlegetik, hogy valójában miért is más ez, mint sok európai ország himnusza.
A németek például a „Deutschland, Deutschland über alles, Über alles in der Welt” kezdetű szöveget ma már nem éneklik. A második világháború után – mondjuk így – a győztes Európa tiltakozott e megfogalmazás ellen, mert e szöveg ugyebár annyit jelent, hogy Németország mindenek feletti. Haydn gyönyörű zenéjére az eredeti himnusz-vers harmadik szakaszát éneklik a németek. Bármily hihetetlen is, de csak 1991 óta.
A Szovjetunió himnusza a soha nem létező szabadságot az emberiség legnagyobb pusztítóit, Lenint és Sztálin éltette évtizedeken át. A mostani himnuszuknak maradt a dallama, de más a szövege, melyet ugyan azzal a költővel írattak meg! Az orosz himnusz csupán néhány esztendős!
A franciáké, az úgynevezett „La Marseillaise” - a vérben álló harcról szól és fegyverbe hív.
Fentiek példázzák, hogy a mi Himnuszunk nem éltet királyt, uralkodót, de még a diadalt sem. A mi Himnuszunk az évszázadokon át szorongatott, kétségbeesett nép IMÁDSÁGA a mi megtartó Istenünkhöz. Az irodalom tudós művelői tehát gyakran felejtik el megemlíteni, hogy ez egy KÖZBENJÁRÓ IMÁDSÁG: Isten áldd meg a magyart!
Amíg nem volt Kölcsey Himnusza, addig is volt a magyarságnak összetartó, kollektív imádsága, a nép ajkán őrzött énekekkel, de mindegyik a kereszténységhez való maradéktalan hűséget tükrözi! Sajnos, nem minden időszakban lehetett ennek azonos belső erővel hangot adni, hiszen pl. az elmúlt század diktatúrái / 1919-re gondolok és a 45 évig tartó magyar bolsevizmusra / tűzzel-vassal irtottak mindent, ami nem a parancsszó ideológiája szerint született. De mondom: voltak a nép ajkán, a benső lélekben őrzött énekek, pl. a Boldogasszony Anyánk, a Szózat, a Csíksomlyói Szűz Mária (A székelyek régi nemzeti imádsága, később a Székely Himnusz / ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk.
Tehát mindig az Isten segítségét, áldását kértük harcaink, elcsüggedésünk, elnyomatásaink nehéz éveiben, vagy balsors tépte évtizedeink alatt. Az „Isten áldd meg a Magyart” első szava a Teremtőhöz szól, a másodikkal áldást kért, majd megjelöli, hogy kire kéri ezt – a Magyarra (a kézírásban így nagybetűvel írva), mert Kölcsey Ferenc az egész magyar népre vonatkoztatva kérte.
Ilyen Himnuszt tehát egyetlen európai nép sem mondhat magáénak, mint amilyet nekünk hagyott örökül a 33 éves Kölcsey. A Nemzeti Múzeumban őrzött kéziratban csak egy-egy parányi javítás látható, tehát szinte ömlött a tolla alól e felséges 64 sor.
A Himnusz szövegét a költő január 22-én tisztázta le, ez a nap egyben a magyar kultúra napja is. Magyarország 2012. január 1-jén életbe lépett Alaptörvényének preambuluma a Himnusz első sorával kezdődik: „Isten, áldd meg a magyart!” Épp ez az, ami nagyon nem tetszett az ateista-kommunista diktátoroknak. A sorokra rátört maga Rákosi is az 50-es évek elején, mondván: az mégsem lehet, hogy a dolgozó nép Himnusza, vagy bármely ünnepség az Isten nevével kezdődjön. Alattomos terve céljából magához kérette Kodály Zoltánt azzal a felszólítással, hogy írjon másikat, a szocializmushoz illőt. Kodály rövid választ adott az élet és halál diktátorának. Ezt mondta: Jó a régi. Kodály a fejével játszott ebben a percben, de akkor Ő már Kodály Zoltán volt, a magyar zenekultúra és művelődés világszerte megkérdőjelezhetetlen tekintélye.
Rákosi nem nyugodott. Illyés Gyulát is magához intette, aki akkor a költészet, a haladó magyar gondolkodás legnagyobb vezéreként volt számon tartva itthon is, külhonban is, különösen Franciaországban. Írjon egy új Himnusz szöveget, mondta Rákosi, majd keresünk hozzá zeneszerzőt. A felszólításra Illyés ennyit válaszolt csupán: meg van az már írva.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük. A megemlékezés ötletét Fasang Árpád zongoraművész vetette föl, szavai szerint „ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is”.
Magyarországot – viharos, ám gyönyörű történelmével, máig példát adó kultúrájával –, a jövő magyar generációjának kell átadnunk. Mert Édes Magyar Hazánkat, csupán megőrzésre kaptuk elődeinktől, meg kell tehát mentenünk! Kölcsey szavaival kérjük ezt, Himnuszunk utolsó versszakával:
Szánd meg Isten a magyart, kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart tengerén kínjának,
Balsors, akit régen tép, hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt.
Tisztaság és önérzet – az életszentség alapja
https://youtu.be/OVehO1_J31Y
Figyelemre méltó, hogy a falu népe hozzávetőlegesen 3 órán át állt, énekelt és imádkozott a dermesztő hidegben, mégsem fázott senki! Az egyik látnok megszámolta, hogy 43 csillag volt a Szűzanya köpenyén. Évekkel később Joseph Barbedette pap lett és tanúságot tett a jelenés körülményeiről. A jelenés két lány résztvevője közül az egyik, 
A plébános újabb – egy, a Pontmainban hagyományos – ének-imát kezdett, a Reménység Anyját. "Óh, Reménység Anyja, óvd meg hazánkat! Imádkozzál, imádkozzál érettünk!" 
A legényke amint felnézett az égre, furcsállta, hogy egy darabon nem látta a csillagokat. Ekkor hirtelen megpillantott egy csodálatosan szép Hölgyet, távolabbi szomszédjuk háza felett. A Hölgy jóságosan és gyengéden nézett a fiúra, aki sürgetve kihívta apját és testvéreit. Az apa késve jött ki és egy ragyogó háromszög alakú csillagalakzaton kívül mást nem látott. _Basilique_Vitrail_3_1.jpg)
Tekintve, hogy a szülők semmi meggyőzőt nem láttak, a család napirendje nem változott, úgyhogy a két fiúnak be kellett mennie vacsorázni. Természetesen gyorsan végeztek és kifutottak a házból, hogy kémleljék az eget. A gyönyörű Jelenés azonban még mindig ott állt mozdulatlanul!
Ekkor, 1871. január 17-én a Párizstól nyugatra fekvő 500 lakosú Pontmain-ben egészen különös Mária-jelenés történt. Különös volta egyfelől abban mutatkozott meg, hogy a Jelenés meg sem szólalt és az üzenetek "feliratként" mutatkoztak az égen, másfelől pedig az, hogy a győzedelmes porosz sereg január 20-ára már csupán 20 kilométerre volt Pontmain-től, mégis fordulat következett be: Schmidt porosz tábornok elrendelte a csapatok visszavonulását – mi több –, január 28-án aláírták a békeszerződést. (Szóbeszéd szerint a német tábornok kijelentette, hogy egy lépést sem megy tovább, mert Bretagne irányában van egy láthatatlan Madonna, aki védi az utat!) Tény viszont, hogy háborúban harcoló összes Pontmain-i férfi, épségben hazatért.
Remete Szent Pál, vagy Thébai Szent Pál az első ismert nevű keresztény remete, a sivatagi atyák egyike. A 13. századi, egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a Pálos rend névadója, akit szellemi ősként, példaképeként tisztelnek.
A Szent Jeromos által írt legendában Remete Szent Pálnak mindennap egy holló vitt egy fél cipót. Sőt, amikor a 90 éves Remete Szent Antal égi indíttatásra több napos vándorlás után meglátogatta Pált, a holló egy egész cipót hozott. Hálát adtak Istennek, hogy így gondoskodik szolgáiról.
A csodás Prágai Kis Jézus 37 cm magas viasz-szobra egy spanyolországi sarutlan kármelita rendházból került a prágai Győzelmes Szűzanya (Kostel Pany Marie Vitežné) templomba. Tisztelete a Kármeliták által terjedt el szerte a világon.
»KISIRKA«
Nyisd bárhol, olvasd bárhol!
Az Egyház első pápájának, Péternek intelme: 
A Szűzanya: »Nagy bánatom van országom felett. A családok, ó, a magyar családok szétszórva, mintha lelkük nem volna halhatatlan, úgy élnek. Én Szeretetlángommal fel akarom melegíteni a családi tűzhelyeket, össze akarom tartani a szétszórt családokat. Legyetek minél többen, hogy terjedjen, mint a futótűz. Legyetek áldozatos lelkek minél többen, mert ezáltal sok-sok lélek fog csatlakozni Szeretetlángomhoz. Segítsetek Nekem, hisz rajtatok múlik, hogy a láng kigyúljon már! A magyar családok imádságos lélekkel könyörögjenek, hogy Szent Fiam büntető kezét így közös erővel visszatartsuk. (I/92)
2023. 01. 08. vasárnap
A La Voce di Padre Pio c. újság 2015. márciusi számában, egy interjú során 
Az ünnepet a 17. században kezdték megtartani. Az ünnep elterjesztését 1893-ban 
Megjelent a Máriás Papi mozgalom kiadása ‒ Csató és Tsa Kft 1998. ‒ 12-14. oldal. (Részletek) 1996. január 19.
Isten bármely korban megszólíthatja az embert!
Jézus neve azt jelzi, hogy maga Isten van jelen Fiának személyében, aki emberré lett a bűnök egyetemes és végső megváltására. Jézus az isteni Név, amely egyedül hoz üdvösséget: "hiszen nem adatott más név az embereknek, melyben üdvözülniük lehetne" (Apcsel 4,12). Az Újszövetség ezt jól szemlélteti: a gonosz lelkek félnek az Ő nevétől (vö. Apcsel 16,16-18); 19,13-16), Jézus tanítványai az Ő nevében művelnek csodákat (vö. Mk 16,17), mert amit kérnek az Atyától az Ő nevében, megadja nekik (vö, Jn 15,16) Jézus Nevének segítségül hívása tehát hathatós imádság!
A Szűzanya, másutt így folytatja: „Leánykám, Szeretetlángom oly nagyon felhevült, hogy nemcsak fényességét, hanem melegségét is teljes erőmmel reátok óhajtom árasztani, óriási erővel robban felétek, hogy minél több lélek megmeneküljön a kárhozattól. Mondom, ilyen még nem volt, ez a legnagyobb csodám, melyet most teszek veletek! Nagy felelősséggel tartoztok ezért!
Végtére is!
1. Mária Isten Anyja, (Mária Theotokosz, Mater Dei). A dogmát az efezusi zsinat fogalmazta meg 431-ben. Minden, amit Máriáról hiszünk és hirdetünk, e misztériumban gyökerezik. Ünnepe január 1.
Labouré Szent Katalin 1806. május 2-án született a Közép-Franciaországban. Szülei házasságából húsz év alatt 17 (más adatok szerint 19) gyermek született, de csak 10 élte meg a felnőtt kort. Katalin a nyolcadikként született. Bár szorgalmas gazdálkodók voltak, a család 
nagy szegénységben élt.
18 éves korában érezte Isten hívását. Álmában Szent Vincét látta, aki a betegek ápolására buzdította. Sok nehézség után 1830. áprilisában követte nővérét, Lujzát a Szent Vince Szeretet Leányai (irgalmas nővérek) Társulatába. Hamarosan felkerült a közösség párizsi anyaházába. Ekkor 
kezdődtek látomásai a Szent Szűz egyik rendkívüli eszközéről, a Csodáséremről.
Tudományos megállapítást nyert, hogy a jelenés helyén növő fák Prunus spinosa L. (magyarul kék kökény). Ez a fajta bokor vagy fa, általában évente egyszer virágozik, március végén vagy április elején, kis kerek, savany-édes gyümölcsöket hozva, merthogy ez a nemesítetlen szilva egyik fajtája, a kökény. Arrafelé, a Piemont tartományban közönségesen előfordul mindenhol, gyakran sűrű szövevényt alkotva az utak mentén, a völgyekben és a dombokon. A tudományos kutatások kimutatták, hogy a Madonna dei Fiori körüli talaj, melyben a nevezetes fák nőnek, semmiben sem különbözik a térség más talaj-adatától. Nem állapítottak meg semmilyen járulékos geofizikai, elektromágneses vagy mikroklímát, melynek hatására a fák decemberben kivirágozhatnának és ráadásul csak azok! A tudósok megerősítették, hogy a Prunus spinosa L. fák, melyek a brai templom mellett nőnek, semmiben sem különböznek a térség más helyein lévő fáktól. A rendkívüliség természetfeletti jellegét kifejezetten megerősíti, hogy – miként a szentély gondnoka, don Michele elmondta –, hogy a fák minden évben december 8-án, Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepén kezdenek virágozni és a virágzás egészen december 29-ig tart, Szűz Mária helyi jelenésének évfordulójáig. Annak ellenére, hogy decemberben ott mindig pár fokkal nulla alatt van a hőmérséklet (de mértek már mínusz hatot is!), a virágok a fákon még soha nem fagytak el. Bra szentélyének 676 éves krónikája szerint a fák, csak két alkalommal nem borultak virágba. Ez 1913 decemberében és 1938 decemberében történt, tehát pár hónappal az első és a második világháború kitörése előtt.
Azok számára, akik elfogadják a láthatatlan Isten jeleit, a brai Madonna dei Fiori templom melletti decemberben virágzó facsoport egy természetfölötti jel, egy felhívás, hogy térjünk meg, és nyíljunk meg Szűz Mária édesanyai szándéka előtt, aki a hit útján Fiához, Jézus Krisztushoz akar vezetni minket, az örök élet és az elpusztíthatatlan szeretet egyetlen, mindenkinek szóló biztosítékához. A kegyhelyen a decemberben virágzó fákénál nagyobb csodák is történnek: testi-lelki gyógyulások, rendkívüli megtérések.
Sokat lehetne írni arról, hogy milyen palásttal ábrázolják a Mária szobrokat és képeket, a "Köpenyes Madonnát" szerte a világon. Ám most nem a külsődleges ábrázolásokra irányul figyelmünk, hanem a benső lényegre, amelyet Mária palástja szimbolizál számunkra. 
Ez a ruhadarab Mária földi életében annak idején, a keleti nőknél szokásban volt, melyet a nők fejükre vagy kisgyermekük fölé tudtak hajtani védelmezőn, amiként a Boldogságos Istenanya is a Kisded Jézus fölé. 
1336. december 29-én este egy várandós fiatalasszony Egidia Mathis, a Bra városka melletti Szűz Mária kép közelében járt, melyet sűrű növényzet vett körül. Sajnos két katona állt lesben, azzal a szándékkal, hogy megerőszakolják.
Ám az ijedség és zaklatottság miatt Egidia, ott helyben megszülte gyermekét, komplikáció nélkül. Kabátjába takarva a kicsit, a legközelebbi házhoz futott, hogy segítséget kérjen. Az esemény híre villámként terjedt el a városban.
Ott megállt, s hogy e jó embereknek némi emléket adjon, leemelte fejéről sárga színű, könnyű fátylát – mely a Jézuskát is burkolta –, és odanyújtotta Menyhértnek. Mély meghajlással fogadták a királyok az ajándékot. Szívüket szinte szétrepesztette a bensőséges hála és tisztelet, mikor a Gyermekét tartó Istenanyát, fátyol nélkül láthatták maguk előtt. Óh, mily forró könnyeket hullattak, mikor a barlangot elhagyták. Ettől kezdve ez a fátyol volt legszentebb ereklyéjük, amijük csak volt az életben.
December 28. Aprószentek ünnepe. 
Hogyan kötődik Szent János apostol és evangelista élete a borszenteléshez?
méregkelyhet itattak vele, s mivel az sem ártott neki, Pathmosz szigetre száműzték. E szigeten hatalmas vihar közepette, Isten egy látomásban megnyitotta előtte a menny és a föld titkait, és föltárta neki az Egyház jövőjét. A látottak olyan félelemmel töltötték el, hogy ájultan rogyott a látomást mutató angyal lábához. Amikor magához tért, a látottakat kővel jegyezte föl a sziklafalba,ám egy halász írószerszámokat adott neki, és így írta le pergamentekercsre a ma ismert Jelenések Könyvét.
Aristodemus pogány főpap azt mondta Szent Jánosnak, hogy hajlandó hinni Krisztusban, ha János kiürít egy mérgezett borral teli kelyhet és az semmi kárt nem tesz benne. A mérget először két gonosztevőn kipróbálták, akik rögtön szörnyethaltak. Szent János imádkozott és miután a kelyhet megáldotta, kiitta és semmi baja sem történt, de ennek ellenére a pogány pap még most sem akart hinni. Az apostol erre fölszólította, hogy köpenyét Jézus Krisztus nevében terítse a két halottra. A főpap megtette, mire a két gonosztevő föltámadt. Erre sokan dicsérték Istent, és a főpappal együtt nagy tömeg is megkeresztelkedett. Ennek okán kezdték Szent Jánost kehellyel ábrázolni, ehhez járult a kígyó ábrázolása, mint a méreg szimbolikája. 
Utána az ősz fehér Gáspár lépett előre. ő volt a legöregebb, s nehéz teste miatt már nem is tudott letérdelni. Csak úgy állva hajolt meg mélyen, és egy arany tartóban szép, zöld növényt helyezett az asztalkára. Nagyon tetszetős, zölden- és még gyökéren álló mirha volt ez. Egyenes fácska, fönt csipkés levélzettel és szép fehér virágokkal. Azért hozott mirhát ajándékba, mert ez az önmegtagadásnak és a szenvedélyek megzabolázásának a jele. Ez a jó lélek ugyanis sokat harcolt a bálványimádás és a többnejűség-, valamint saját szenvedélyei ellen. Sokáig állt meghatottan a Kis Jézus előtt, úgyhogy szinte megsajnáltam a még kívülállókat, hogy oly soká kell várniuk, míg megláthatják a Kisdedet.
Krisztus kereszthalálát követően István, egyike volt a jeruzsálemi keresztény község első hét diakónusának, akiket a hívők Kr. u. 36-ban az apostolok segédeivé választottak. Egyben ő volt az első vértanú is, aki Krisztus-követése miatt megöltek. 
Gárdonyi Géza, Ziegler Géza néven látta meg a napvilágot a Fejér megyei Agárdpusztán. Írói nevét születési anyakönyvezési helyszíne, a szomszédos Gárdony után választotta.
Mikor a csapat ideért, kíváncsiak tolongó tömege vette őket körül, s az emberek mindenfélét kérdezgettek tőlük. Ők viszont folyvást nyugtalanok voltak, mert a Csillag eltűnt szemük elől. Miközben ők leszálltak, a házból már jöttek is a hivatalnokok, ágakkal a kezükben, és különféle üdítő gyümölccsel, apró kenyerekkel és itallal kínálták őket. Szokásos szíves látás volt ez arrafelé minden messziről jött idegennel szemben. Teherhordó állataik a kútnál várakoztak a fák között. A hivatalnokok elmondták, hogy szállást nem tudnak ajánlani, de a pásztorok völgyében remek pihenőhelyeket találnak.
A Csillag, szemlátomást folyton nagyobbodott és közeledett, oly nagy fény tömeggé nőve, hogy szinte lepedő nagyságúnak láttam. Sötét volt már, s közel-távol nem láttak házat, csak a domb volt előttük, mint valami takaró sánc. Egyszerre azonban, nagy öröm járta át szívüket, mert abban a fényességben egy tündöklő gyermek-alakot pillantottak meg. A ragyogás felé hódolattal meghajolva, fölvették fövegeiket, s elindultak a dombra. Meg is találták a Szent Helyet. Menyhért nyitotta ki az ajtót, s szeme előtt feltárult a barlang teljes fényességében. A háttérben ott látta ülni a Boldogságos Szűzanyát Gyermekével, éppen úgy, amint látomásaikban már előzőleg látták. Menyhért nyomban vissza is lépett és boldogan intett társainak. Közben kijött József is egy pásztorral, s a Három Királyok elmondták, hogy ők a zsidók Újszülött Királyának imádására jöttek, mert látták feltűnni Csillagát, és ajándékokat is hoztak a Számára.
Miközben Menyhért térdre borulva, a mellén keresztbe tett karokkal hódolt, a Boldogságos Szűz kissé kibontotta Jézuskáját a piros és fehér ruhácskáiból úgy, hogy kis mellkasa átragyogott a fátyolon. Egyik kezével feltámasztva fejecskéjét, a másikkal átölelte a Gyermeket, kinek kis kacsói mintha imádkoznának, úgy voltak a mellén keresztben. A ragyogó két szemecske kedvesen nézett rájuk, s kezecskéivel ide-oda hadonászott.
Elmondott neki még sok egyebet is a Jézuska születésével kapcsolatban, s egyikére-másikára még emlékszem is. Így elmondta, hogy az Angyali Üdvözlet órájában tíz percig elragadtatásban volt és úgy érezte, mintha egyszerre két szíve lett volna, ő maga pedig kimondhatatlan boldogsággal telt el. A szülés órájában végtelenül vágyódva, ugyanilyen elragadtatásában úgy érezte, mintha angyalok vinnék föl a magasba, s ott a szíve kettéválna és egyik fele kiszakadna belőle. Mintegy tíz percig maradt ilyen öntudatlanságban, melynek végén belső ürességet érzett ugyan, de egyben nagy epedést is valami kívüle álló boldogság után, holott ezt eddig mindig önmagában találta föl. Egyszerre csak maga alatt tündöklő fényességet pillantott meg, melyből mintha szemei előtt bontakozott volna ki Gyermekének édes kicsi alakja. Majd észrevette, hogy megmozdul, de mintha álomlátásban lett volna, nem is mert a fényességtől körülsugárzott Kisdedhez hozzányúlni. A sírását hallva tért csak egészen magához, fölvette a terítőről és boldogságos szívére szorította. Elmondta azt is, hogy nem is tudja mikor szakadt ki méhéből a gyermek. De erre Erzsébet így szólt hozzá: 
"A te szülésed Isten kegyelemével teljes volt, nem úgy, mint más asszonyoké! Boldogító volt János világra jövetele is, de még ez is egészen más volt, mint a te isteni Gyermekednél". Ezekre emlékeztem beszélgetéseikből.
Mint mondtam, adjuk át magunkat Máriának, hogy elnyerjük azon szegénység erényét, mely őt és Szent Józsefet eltöltötte. Sem az Isteni Gyermek születésének szegényes és koldusi helye, sem a külvilág közömbössége nem nyugtalanította őket, mert minden vagyonukat a szent szegénységben találták. Kincsük, örömük és szerelmük bensőségességének oka, az isteni Jelenlét volt, melyből mi is részesedhetünk az Eucharisztiában.
Kevesen tudják, hogy Gárdonyi Géza írta a szövegét és a zenéjét a 'Fel nagy örömre' című gyönyörű karácsonyi éneknek!
Fel nagy örömre! ma született, 
December 25.
1818-ban ezen a napon csendült fel először az egyik legismertebb karácsonyi dal, a Csendes éj (németül: Stille Nacht)
