HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Akár meghallgatják, akár nem, mert hiszen lázongó nemzedék ez. (Ez 2,8) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

A Pápák kiállása a Rózsafüzér mellett 3
bolgog_alan_de_rupe_101.jpg
     XIII. Leó egyébként arra is felhívja figyelmünket, hogy az örvendetes, a fájdalmas és a dicsőséges rózsafüzér pont az ellen a három fő baj ellen nyújt orvosságot, melyek korunk társadalmát érik: a szerény és dolgos élettel szembeni ellenkezésünk az örvendetes titkok szemléletében találja meg ellenszerét, a szenvedés minden fajtájával szembeni irtózásunknak a fájdalmas titkokról való elmélkedés a legyőzője, míg fékevesztett materializmusunk a dicsőséges titkok szemléletében talál gyógyírt. Így a rózsafüzér nem csak az egyes személyek számára tudja jótékony hatását kifejteni, hanem az egész társadaloméra.
     „Az emberi szellem éleslátása a jelenlegi viszonyok megítélésében nem ér fel az Isteni Gondviselés döntéseihez. De valamikor be fog következni, hogy jóságában Isten a történelmi események okát és következményeit nyíltan megmutatja nekünk. Akkor világosan kiderül majd, mily hatalmas befolyása volt ezekre a dolgokra az ima szeretetszolgálata, és mily módon érte el a meghallgatást. (...) Ezért mindenkit könyörögve kérünk sürgetőn, hogy vegye fontolóra, hogy az ősellenség csábító trükkjeinek ne engedjen; és hogy semmi okból ne lankadjon az imában való buzgóságban, hanem állandóan, szüntelenül tartson ki benne.” (Octobri mense 1891. szept. 22)
     XI. Pius pápa „Ingravescentibus Malis” körlevele a Szent Rózsafüzérről (részletek): „Aki ezt a lelkületet megveti, az isteni Megváltó tanítása szerint nem juthat a mennyek országába (ld Mt 18,3). Lehet, hogy a gőgös jelenkor lebecsüli és elutasítja Mária rózsafüzérét, de a szentek minden korban nemcsak szerették, hanem buzgón imádkozták is, sőt mint hatalmas fegyvert használták a gonosz lelkek ellen, a békesség megszerzésére és az emberiség számára. (…) Ugyanezért óhajtjuk, hogy a hívők kivételes buzgósággal végezzék a rózsafüzér ájtatosságot, templomban és családi otthonukban egyaránt. Mégpedig azzal a szándékkal, hogy az Isten ellenségeit, akik a katolikus hitet és az Egyház szabadságát támadják, az isteni és emberi jogok ellen az őrjöngés erejével lázadnak, s igyekszenek a társadalmakat a romlásba és pusztulásba taszítani, az Isten Anyjának hatalmas közbenjárása folytán bűnbánatra indítva végre jó útra térjenek. A szentséges Szűz, aki az albiak sötét eretnekségét a keresztény világból győztesen elűzte, buzgó könyörgéseinkre szüntesse meg az újabb tévelyeket is, különösen a kommunizmust, amely több tanával és gaztettével a régi eretnekségre emlékeztet.
Az egész világon, minden városban és faluban egy lélekkel és egyesült erővel szálljon az imádság az Isten nagyságos Anyjához azzal a könyörgéssel, hogy a keresztény és emberi kultúra fölforgatói legyőzessenek s a fáradt és aggódó emberiség fölött az igazi béke napja végre fölragyogjon. (…) Szűzanya rózsafüzére az evangéliumi erényeket is ápolja és a lelkekbe plántálja. Különösen a katolikus hitet erősíti, amely a szent hittitkokról való elmélkedésben újraéled s a lelkeket fölemeli a kinyilatkoztatás igazságába. (...) Mindennemű szenvedőknek – különösen a haldoklóknak – nyújtson enyhületet s fokozza bennük az örök boldogság reménységét. Az apák és anyák mutassanak gyermekeiknek példát. Este a családi otthonban, hova napi fáradalmaik után megtérnek, a Szűzanyának képe előtt mondják el közösen, egy hittel és lélekkel, a szent rózsafüzért..." (Castelgandolfo, 1937. szept. 29.)papak_2.jpg
     XII. Piusz: Imádkozzátok a szentolvasót, mert az evangélium összefoglalása! Az Ingruentium malorum [kezdődő veszély] kezdetű enciklikájában ezt írta: „Vonakodás nélkül újból kijelentjük, hogy nagy reményt fűzünk a Szent Rózsafüzérhez a korunkat sújtó bajok helyrehozatalában. Nem erőszakkal, nem fegyverekkel, nem emberi erőfeszítéssel, hanem ezen imádság által elnyert isteni segítséggel, a parittyával rendelkező erős Dávidhoz hasonlóan, az Egyház rettenthetetlenül szembenéz a pokoli ellenséggel”.
     VI. Pál: Szentolvasó a legkiválóbb és leghathatósabb családi közös ima. Hőn óhajtjuk, hogy a családban gyakran imádkozzák együtt a rózsafüzért. (Marialis cultus apostoli buzdítás 1974. II. 2-án. 47.)
     II. János Pál: 2002-ben irt apostoli levelet Rosarium Virginis Mariae címmel. (Forráshivatkozások a II. részben!)1231rosary2.jpg

Szólj hozzá!

A RÓZSAFÜZÉRT ÁHÍTATTAL KELL MONDANUNK!

SZENTOLVASÓ_1.jpg     A helyes imádsághoz nem elégséges csupán az, hogy kéréseinket – az imamódok egyik legkitűnőbbje – a szentolvasó által terjesszük Istenhez, hanem, nagy áhítattal kell ezt tennünk, mert Isten sokkal inkább a szív, mint a száj hangjára figyel!
     Amikor Isten Végtelen Fölségét imádjuk, közben nem kergethetünk pillangót, vagyis elszórakoztató gondolatainkat száműzni kell. Maledictus, qui facit opus Dei negligenter – átkozott az, aki hanyagul végzi az istentiszteleti cselekményeket –, vagyis az imát is! (Jóllehet) nagyon nehéz az, hogy valamely akaratlan szórakozottság nélkül mondd végig rózsafüzéredet! Még az sem könnyű, hogy egy Ave Mariát elimádkozz anélkül, hogy a folyton mozgékony képzeleted ne rabolna el valamit figyelmességedből; mégis meg kell ragadnod minden eszközt, hogy a nem szándékos elszórakozást csökkentsd és fantáziád bilincsbe verd.
el poder de la fe no conoce.jpg     Gondolj Isten jelenlétére!
     Vedd fontolóra, hogy jó őrzőangyalod jobbodon áll, és az Úr elé viszi könyörgésedet. /101/
     Boldog Hermann premontrei kanonok életében olvassuk a következőket: amikor figyelmesen és áhítatosan imádkozta a rózsafüzért, a szent titkok szemlélete közben, megjelent neki az Istenanya ragyogó fénytől övezve, szépségben és fenségben. Egy idő elteltével, midőn áhítata lassan lanyhult, újra megjelent a Szent Szűz, de most fénytelen, viseltes ruhában, tekintete tele szomorúsággal. Amikor Hermann elcsodálkozott ezen a változáson Mária így szólt hozzá: „Íme, úgy jelentem meg most szemed előtt, ahogy a lelkedben vagyok, mert te figyelemre sem méltó, megvetett személyként kezelsz engem! Hol van már az az idő, amikor áhítatos tisztelettel és figyelmességgel voltál Irántam és szívből szeretve köszöntöttél, titkaim szemléletével?!” /103/

---------------------------------------------------------

     Szent Pio atya egyszer ezt mondta: „A sátánnak az a célja, hogy lerombolja ezt az imát, de soha nem fog sikerülni neki, mert ez az ima minden és mindenki fölött diadalmaskodni fog”.
besoseges ima1.jpg

Szólj hozzá!

A Pápák kiállása a Rózsafüzér mellett 2
bolgog_alan_de_rupe_101.jpg
     XIII. Leó. Hosszú pontifikátusa (1878–1903) alatt 12 enciklikát írt a rózsafüzérről, nem számítva a számtalan levelet és brévét. Az egyháztörténelemben egyedülálló, hogy egy pápa ugyanarról a témáról ennyi enciklikát írjon. Tekintettel az antikeresztény erőkre, melyek az Egyházat támadták, a pápa válaszként az ima összes erejét mobilizálni akarta. Ő rendelte el, hogy október a rózsafüzér hónapja legyen – annak meghatározásával –, hogy a plébániatemplomokban ezen hónapban, kihelyezett Oltáriszentség előtt imádkozzák a rózsafüzért, melyet a Szűzanya tiszteletére mondott litánia kövessen. A pápa minden év szeptemberében a világ püspökeinek írt levelében figyelmeztetett, hogy ne mulasszák el a papságot és a híveket bátorítani e szertartás naponkénti elvégzésére. „A rózsafüzér az Üdvözlégyek összeszövése az Úr imádságával és közbeszőtt elmélkedéssel. Az imádság a nép természetéhez alkalmazott könnyű vallási áhítat, mely egyik leghathatósabb forma, az örök élet elnyeréséhez.” (Diuturni temporis enciklika 1898.)
     A Supremi apostolatus (1883) volt XIII. Leó pápa rózsafüzérről szóló első enciklikája, melynek elején emlékezetbe idézi, hogy Szent Domonkos „mennyei fénytől megvilágosítva ismerte fel, hogy nem lehet hatásosabb üdveszköz (e világ bajai ellen), mint az emberiség visszatérte Jézus Krisztushoz, aki az út, az igazság és az élet. A visszatérés, úgy érhető el, ha megváltásunkat minél gyakrabban szemléljük, s az Istennél közbenjáró szószólónknál – a Szűzanyánál – keresünk menedéket, akinek megadatott, hogy minden eretnekséget eltiporjon (…) Napi munkájuk után (a hívek) jöjjenek össze és a Szent Szűz szobra előtt imádkozzák a rózsafüzért az Egyház szándékaira: az elszakadt testvérek egyesüléséért, az Egyház szabadságáért azokban az országokban, ahol a kormányok Krisztus és az Egyház törvényei ellen intézkednek, engesztelésül az anyagelvűség rontásaiért”.
„Ki merészelné azt gondolni és kijelenteni, hogy a Szűz védelmébe és segítségébe vetett nagy bizalmunk túlzott lenne?” – mondta a pápa. „Az biztos, hogy Krisztuson kívül senkinek nem jár ki a tökéletes közbenjáró szerep és cím. (…) Mindazonáltal, miként ezt az angyali doktor tanítja, ez nem gátolja meg, hogy bizonyos értelemben az Isten és ember közötti közbenjáró címet másnak is megadjuk, amennyiben ez a valaki az embernek Istennel való egyesülésében közreműködik” (Summa theologica III.q.26,a1 és 2). Kire vonatkozna ez a meghatározás találóbban, ha nem a Boldogságos Szűzre? „Hiszen lehetetlen valakit elképzelni, aki ugyanolyan hatásosan tudná az embereket Istennel kiengesztelni, mint ahogy ő tette ezt a múltban, vagy ahogy ő tenné a jövőben” (Fidentem piumque). (folyt.) (Forráshivatkozások a II. részben!)leoxiiipic2_1.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!hu_6forest.jpg

Szólj hozzá!

2) HOGYAN IMÁDKOZZUK A RÓZSAFÜZÉRT?

SZENTOLVASÓ_1.jpg     Egy rendszeresen rózsafüzért imádkozó erkölcstelen embernek megjelent a Szűzanya és szép virágokat mutatott neki egy sárral piszkolt edényben. Amikor a bűnös csodálkozott, Mária így szólt hozzá: „Íme, így szolgálsz te Nekem, piszkos és mocskos edényben nyújtod rózsáidat. Ítéld meg önmagad: kedvemre valók-e imáid és örömmel fogadom-e ajándékodat?” /101/
     A Szentlélek segítségül hívása után, tehát helyezd lelkedet Isten jelenlétébe! Minden tized előtt egy pillanatra nézz a lelkedbe. Ébreszd fel a titkot, amit a következő tized alatt tisztelsz, s a Kegyelmek Anyjától kérj lelked számára egy erényt, mely a szent titokból különösen kiviláglik és számodra a legszükségesebb.
     Különösen óvd magad attól a két fő hibától, ami a legtöbb rózsafüzér-imádkozónak a sajátja. Az első fő hiba az, hogy nem kapcsolnak imájukhoz határozott szándékot és célt; s ha kérdezzük őket, hogy miért imádkoznak, nem tudnak választ adni. A te imádnak mindig legyen célja! Lebegjen szemed előtt az a kegyelem, melyet el akarsz érni, azon erény, amit utánozni szeretnél, vagy az a bűn, melyet lelkedből kitépni vágyol! A második fő hiba az, amit a rózsafüzér imánál általában elkövetünk, hogy megkezdésénél nincs más vágyunk, minthogy „minél hamarabb túl legyünk rajta”. A szentolvasót csak tehernek érezzük, melyet így nem imádkozunk hittel, lélekkel és nagyot akaró szívvel!
rosenkranz 009.jpg     Sajnálatos az, ahogyan sokan imádkozzák: hanyagul, hadarva és sok szót elharapva! Még a legalacsonyabb sorsú embertársunkat sem köszöntenénk ily nevetségesen, ilyen udvariatlan módon! S mi azt gondoljuk, hogy Jézusnak és Máriának kedve telik benne?! Íme, (–T. Olvasóm) ezért marad gyümölcstelen az imánk! S ezért nem leszünk szentebbek százezernyi elmondott rózsafüzér után sem! /104/ Tehát lassan, figyelmesen és tagoltan imádkozd a Miatyánkot és az Üdvözlégyet! /105/
     (Végezetül) Testvérem, ha kész vagy Jézus és Mária naponkénti rózsafüzéres szolgálatára, akkor övezd fel magad a kísértések ellen is. Hiszen ellened támadnak majd a tévtanítók, a szabadszellemek, a nyárspolgárok, a világfiak, a félig jámborok, az álpróféták, de még saját romlott természeted és az egész pokol is (mindezt azért), hogy erőnek erejével elszakítsanak ettől az ájtatosságtól! /116/soldiersprayer200.jpg

Szólj hozzá!

A Pápák kiállása a Rózsafüzér mellett 1
bolgog_alan_de_rupe_101.jpg
     Az első, a rózsafüzér érdekében írt bullát 1479. május 8-án az Ea quae ex fidelium kezdetűt IV. Sixtus pápa adta ki.
     Szent V. Pius pápa (aki maga is domonkos volt) hagyta jóvá a rózsafüzért 1568-ban, a 'Consueve-runt romani Pontifices' bullájában (1569), méltatja a Szent Rózsafüzér érdemeit és körmenetek tartására buzdította a Boldog Alan de Rupe alapította Rózsafüzér Társulatokat, hogy ezzel kiharcolják a keresztény sereg győzelmét az iszlám hadak felett. A Rózsafüzérnek tulajdonította a fényes Lepantói győzelmet a túlerőben lévő török haddal szemben (1571. X. 7). Ezt követően bevezette az „Győzedelmes Nagyasszonyunk” ünnepét 1572. október 7-én. Az ünnep nevét XIII. Gergely pápa változtatta meg a „Rózsafüzér Királynője” címére, 1573-ban.
     1726. március 26-án XIII. Benedek kiadta a római breviárium leckéit az október 7-i ünnep matutinu-mához, miközben kihirdette, hogy „Mária azt ajánlotta Szent Domonkosnak, hogy a népnek prédikálja a rózsafüzért, hogy ez az ima különlegesen hatásos segítség az eretnekségek és a bűnök ellen”.
     XIV. Benedek (1675-1758), azokra a vélekedésekre, melyek kétségbe vonták a szentolvasó elterjesztésének Szent Domonkosra való eredeztetését, kijelentette, hogy „feledni látszanak, hogy elődeim egész sora egyértelműen Szent Domonkost tartotta a rózsafüzér apostolának, így X. Leó, V. Sixtus, VIII. Kelemen, VII. Sándor, XI. Ince, XI. Kelemen, XIII. Ince, és még sokan mások”. (folyt.) (Forráshivatkozások a II. részben!)papak_1.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!hu_11io.jpg

Szólj hozzá!

1) HOGYAN IMÁDKOZZUK A RÓZSAFÜZÉRT?

SZENTOLVASÓ_1.jpg     Imáink értékét nem mérhetjük mérlegen. Az ima tüze és bensősége nyeri meg az Úr Szívét. Egyetlen jól elmondott Üdvözlégy nagyobb érdemű, mint 150, amit rosszul imádkozunk!
     Ha a keresztények jó része imádkozza is a rózsafüzért – legalábbis tizedeit –, akkor vajon mi lehet az oka annak, hogy végül is csak kevesen képesek teljesen hátat fordítani a bűnnek? E tény magyarázata csak egy lehet; az, hogy nem megfelelő módon és nem helyes lelkülettel imádkoznak!
Vegyük tehát szemügyre (– írja szentünk), hogyan kell helyes lelkülettel imádkoznunk a szentolvasót.
20060918marine-prayer.jpg     Aki a rózsafüzért imádkozza, annak a kegyelem állapotában kell élnie – vagy legalábbis eltökélnie –, hogy a bűnből szabadulni akar! A hittudomány ugyanis egyértelműen tanította, hogy: azok az imák és jócselekedetek, melyeket a halálos bűn állapotában végzünk, csak halott cselekedetek, nem tetszenek Istennek, s az örök élet számára is érdemtelenek.
     Az előbb azt mondtam: a bűnösnél legalább az eltökélt szándék legyen meg, hogy a bűn állapotából ki is akarjon emelkedni. (– És ez a lényeg!)
     Mert ha feltétlenül szükséges volna a kegyelem állapota ahhoz, hogy Istennek tetsszen imánk – akkor ebből az következnék –, hogy akik a halálos bűn állapotában vannak, egyáltalán ne is imádkozzanak, márpedig nekik az ima még szükségesebb, mint az igazaknak. Az Anyaszentegyház is felülbírálta ezt a túlzást, úgyhogy a bűnösöknek is nyugodtan ajánlhatjuk a rózsafüzérimát, mert lelkük hasznot meríthet belőle!
     Tehát mindenkinek melegen ajánljuk: Imádkozzák a rózsafüzért! Pörgessék az igazak, hogy Isten kegyelmében kitartsanak s gyarapodjanak, és imádkozzák a bűnösök, hogy bűneikből szabaduljanak! De az Isten óvjon bennünket, hogy a rosszakaratú bűnözőket arra buzdítsuk; hogy az Istenanya védőpalástjából az örök romlás gúnyköpenyét szabják ki, és a rózsafüzért – ami minden gonosz ellen az üdv eszköze –, átkozott és halálos méreggé torzítsák. (Miként a latin mondja:) Corruptio optimi pessima, a legjobb megromlása a legrosszabb!
     Angyal tiszta embereknek kell lennünk – mondta egy tudós bíboros –, hogy az Istenanyához közeledhessünk és az Angyali Üdvözletet imádkozhassuk. /100-101/
     (Mindenképp) imádkozzuk tehát a rózsafüzért, az majd elűzi az ördögöt, aki az evangélium terjedésének a legádázabb ellensége, s kiről írva van: Jönni fog az ördög, kigyomlálni az Isten Szavát a szívekből, hogy ne higgyen az ember és így boldogtalan legyen. /130/kepatmeretezes_hu_engesztelo_szentolvaso.jpg

Szólj hozzá!

A Rózsafüzér Társulatok megalakulása 2
bolgog_alan_de_rupe_101.jpg
     Ez az univerzális imalánc (mármint a Rózsafüzér Társulatbani közös ima) jelentős sikert ért el a keresztény népnél, akik nagy buzgalommal vettek részt benne. Ezen ájtatossági forma iránti lelkesedés oda vezetett, hogy egyesek elkezdték a zsolozsmát naponta imádkozni, és így rövid időn belül szoros hálóként fonta össze a keresztény közösségeket és államokat, hogy pajzsként védelmezze őket.
     „A fentiek magukért beszélnek és ezt még inkább erősíteni látszik az a kinyilatkoztatás, melyet a Szűzanya adott Boldog Alánnak, melyből ugyancsak kitűnik, hogy a Mária-tisztelet és az e lelkületből fakadó imák mily hatékonyak. Három alapvető tény különösen figyelemre méltó! Ezt a magánkinyilatkoztatást Boldog Alán de Rupe, egyházi eskü alatt is megerősítette:
     Először: Az örök elveszettségnek valószínű jele az, ha valaki az Angyali Üdvözletet – melyet az egész világ visszhangoz – megveti, lekicsinyli vagy kigúnyolja!
     Másodszor: Azok viszont, akik tisztelettel veszik ajkukra, valószínűleg a kiválasztottak közé tartoznak!
     Harmadszor: Azoknak, akik megkapták a kegyelmet az égből, hogy a Boldogságos Szűzanyát szerethetik és gyermeki odaadással viselkednek iránta, folyton-folyvást haladniok kell az Ő szeretetében és szolgálatában, míg ez a jó Anya, Szent Fia által az égbe nem viszi őket a dicsőség azon fokára, mely érdemeiknek megfelel!” (Grignon L. - P. Fenyvesi: SZENTOLVASÓ, Stephaneum,1944. 48-49. o)
     Boldog Alan de Rupe, első társulatának alapítását öt évvel élte túl. 1473-ban visszatért Rostockba, hogy teológiai kurzust tartson az egyetemen, ám hamarosan megbetegedett. Talán a betegség által felszabadult idejének köszönhetően, elkezdte megírni emlékiratait, melyet teljesen nem tudott már befejezni. Gyógyítására a hollandiai Zwolle városába vitték, ahol azonban 47. születésnapjának előestéjén 1475. szeptember 7-ről 8-ra virradó éjjel halt meg a szentség hírében. (folyt.) (Forráshivatkozások a II. részben!)marie-et-lenfant-jesus-_-et-b_alanus_de_rupe.JPG

Szólj hozzá!

2) A SZENTOLVASÓ CSODÁLATOS HATÁSAI

SZENTOLVASÓ_1.jpg     Egy dániai pap: „A legfontosabb és a legtermékenyebb vallási igazságokról prédikáltam, de eredmény nélkül. Végül is elhatároztam magamban, hogy ezentúl a rózsafüzérről beszélek… Fél év leforgása alatt, nyilvánvaló javulást tapasztaltam híveim körében. Mert valóban igaz az, hogy ez a fennkölt ima egészen isteni hatással rendelkezik, a szíveket megérinti, ellenszenvet teremt a bűn iránt és az erények szeretetét önti beléjük.” /92/
     Egy Alexandra nevű nemes úrhölgy, akit megtérése után maga Szent Domonkos vett fel a Rózsafüzér Társulatba, halála után megjelent a Szentnek, kérve Őt, hogy Rózsafüzér Társulatában imádkozzanak érte, mert a Tisztítótűzben 700 év alatt tudná csak levezekelni azon bűnei és könnyelműségei ideigtartó büntetését, melyeket még világias életében követett el.
A Társulat buzgón imádkozott is érte. 14 nap múltán Alexandra újra megjelent Szent Domonkosnak ragyogva, mint a Nap és boldogan újságolta, hogy a jó rózsafüzérezők imái, mily gyorsan kihalászták őt a Tisztítótűz lángjaiból! Egyben átadta a szenvedő lelkek üzenetét is, hogy Domonkos atya mindenfelé, még többet prédikáljon a szentolvasóról, hogy minél hamarabb és minél több Tisztítóhelyen szenvedő részesülhessen a Szent Rózsafüzér búcsúiban. Ők ezeket a kiesdett kegyelmeket százszorosan és ezerszeresen is visszafizetik az imádkozóknak amint kiszabadultak, s bejutottak a Mennyországba. /32/ 
alan de rupe copertina2.jpg    A fentiek magukért beszélnek és ezt még inkább erősíteni látszik az a kinyilatkoztatás, melyet a Szűzanya adott Boldog Alánnak, melyből ugyancsak kitűnik, hogy a Mária-tisztelet és az e lelkületből fakadó imák mily hatékonyak. Három alapvető tény különösen figyelemre méltó! Ezt a magánkinyilatkoztatást Boldog Alán de Rupe, egyházi eskü alatt is megerősítette!
     „Először: Az örök elveszettségnek valószínű jele az, ha valaki az Angyali Üdvözletet – melyet az egész világ visszhangoz – megveti, lekicsinyli vagy kigúnyolja!
     Másodszor: Azok viszont, akik tisztelettel veszik ajkukra, valószínűleg a kiválasztottak közé tartoznak!
     Harmadszor: Azoknak, akik megkapták a kegyelmet az égből, hogy a Boldogságos Szűzanyát szerethetik és gyermeki odaadással viselkednek iránta, folyton-folyvást haladniok kell az Ő szeretetében és szolgálatában, míg ez a jó Anya, Szent Fia által az égbe nem viszi őket a dicsőség azon fokára, mely érdemeiknek megfelel!” /48-49/
     A tévtanítók, akik mind az ördög gyermekei, irtóznak az Üdvözlégytől, s inkább kígyót melengetnének a keblükön, semmint rózsafüzért hordoznának magukkal. Napjaink eretnekségei is elvetik a rózsafüzér imát. Nekünk ellenben a szentolvasó azaz imánk, melynek minden Ave Mariá-ja isteni harmat, ami a kiválasztottak lelkére hull s ott csodálatos termékenységet idéz elő. Minden Üdvözlégy éles és tüzes nyíl, mely Isten Igéjének szolgálatában a prédikátornak oly erőt kölcsönöz, hogy szavaik a legkeményebb szíveken is áthatolnak, azokat felrázzák és megtérítik akkor is, ha a prédikátornak kevés szónoki tehetsége van.
Ezért oly üdvös a prédikáció előtt egy Üdvözlégyet mondani, miként Szent Antonin is felhívja erre figyelmünket! /49/st domonkos 002_1.jpg

Szólj hozzá!

A toleranciát követelő média intoleranciája

     Az Egyesült Államokban a politikai baloldal évek óta kemény háborút folytat a kereszténység ellen a fősodrású média lelkes támogatásával. Ez a háború a popkultúrában is megjelenik, hiszen a hollywoodi és tévéfilmekben, illetve egyéb televíziós programokban napi szinten fordulnak elő a keresztényekkel szembeni gyűlölködő vagy gúnyos megnyilvánulások.
     Mindennapossá váltak továbbá a halálos fenyegetések azok felé, akik felszólaltak az abortusz vagy a melegek házassága ellen (lásd még itt is!). (Fontos megemlíteni, hogy ezek a felszólalások nem az egyes embereket, hanem az irányvonalat, illetve annak intézményesítését támadták.)
Sajnos egy hete a retorikát tettekre váltották, amikor az Oregon állambeli Roseburgban található Umpqua Közösségi Főiskolán a 26 éves Chris Harper Mercer kilenc embert megölt.26_year-old_gunman_chris_harper_mercer.jpg
     A mészárlást túlélő egyik diáklány, Stacy Boylan apja a CNN-nek elmondta, hogy az elkövető egyenként kérdezte meg az általa elfoglalt tanteremben az emberektől, hogy milyen vallásúak.
“Keresztény vagy? Ha keresztény vagy, akkor állj fel. Jól van. Mert ha keresztény vagy, akkor alig egy másodperc múlva meg fogod látni Istent” – idézte Boylan az elkövetőt, aki ilyen kérdések után egyenként lőtte le az embereket.
     Ugyanaz a média, amelyik toleranciát követel a melegek és a LMBT közösség tagjai számára, egyre militánsabban lép fel azok ellen, akiknek hitelveit nem kedveli.
     A keresztények, illetve a fővonalas irányvonallal szemben úszók, például az oltáskritikusok, klímaszkeptikusok vagy az alternatív oktatás híveinek földbe döngölése mindennapossá vált.
Amennyiben az intolerancia megnyilvánulásai helytelenek a melegekkel vagy bizonyos etnikumokkal szemben, miért nem azok a keresztényekkel vagy az abortuszt ellenzőkkel szemben?
James Woods, a szókimondásáról ismert színész a Twitteren fejtette ki véleményét az oregoni mészárlással kapcsolatban. Rövid bejegyzéseiben leírta, hogy „amint kiderül az áldozatokról, hogy keresztények voltak, többet nem hallunk majd az ügyről a fősodrású médiában.” Lásd: New York Times cikkét!
     Egy másik Tweetben pedig azt emeli ki, hogy a New York Times képes volt úgy megírni a lap főoldalán megjelenő cikket, hogy a „keresztény” szó egyetlen egyszer sem szerepel benne.
    A Facebookot és más közösségi oldalakat azóta bejárta Armando Hall elgondolkodtató megjegyzése a tragédiáról:„Amerika legbátrabb személye a második diák, aki az első lelövése után elismerte, hogy keresztény.”
„Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt mennyei Atyám előtt” (Mt 10,32)
A cikkhez használt források: naturalnews.com, cnsnews.com, twitter.comoregon-ss1-articlelarge-v3.jpg

Szólj hozzá!

A Rózsafüzér Társulatok megalakulása 1
bolgog_alan_de_rupe_101.jpg
     A Domonkos Rózsafüzéren kívül, nincs még egy ima –, amely a Szentlélek szavaival ennyire áthatotta volna a katolicizmust, lényegileg meghatározva üdvtörténetünket, történelmünket és amely ennyi kegyelmet kínálna, bírva a pápák s a szentek ajánlásait.
     Az első, a rózsafüzér érdekében írt bullát 1479. május 8-án az Ea quae ex fidelium kezdetűt IV. Sixtus pápa adta ki.
     Boldog Alan de Rupe legnagyobb műve vitathatatlanul a Boldogságos Szűz rózsafüzérének, egyéni- és szervezetten való imádkozásának visszaállítása volt, mind amellett, hogy Szent Domonkos óta léteztek már olyan hívő közösségek, akik a rózsafüzért együtt imádkozták. Ezért is tekintik Szent Domonkost a rózsafüzér-közösségek megalapítójának.
     Felmerül a kérdés, hogy akkor miben állt ez a visszaállítás Alan de Rupe részéről? Nos, hozzájárulása két újdonságot hozott:
1) A rózsafüzért a Boldogságos Szűz Mária zsolozsmájának tekintette, így a laikusok breviáriuma lett.
2) A híveket a céhek mintájára csoportokba szervezte. Alan de Rupe elképzelése szerint a rózsafüzér-közösségek az ima céhei voltak, melyek az egész világra kiterjedtek, és ezáltal a kereszténység összes közösségét összekötötte. (A társulati szerveződés érdemeit, lásd alább!)
     1470-ban alakult meg Douai-ban az első Alan de Rupe alapította Rózsafüzér Társulat. Zsenialitásának legfőbb vonatkozása az volt, hogy aki beiratkozott egy rózsafüzér rendbe, az részesedett a világ összes rendtagjának imájában. Vagyis, aki bár egyedül imádkozta az Üdvözlégyeket, ezt a közösségek összes többi társával és mindenkiért tette, részesedve a rend minden tagja ájtatosságának minden érdemében, mégpedig a vezeklő elégtétel szokása szerint.
     A rendi szabályzat második fejezetében Alan de Rupe ezt írja: „Ezen rend fő tárgya az, hogy minden egyes tag minden műve és minden érdeme a rend összes tagjának közös javára szolgál”.
(folyt.) (Forráshivatkozások a II. részben!)img5875r.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el ÜDVÖZLÉGYET, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Utcanisimdkozz001.jpg

Szólj hozzá!

1) A SZENTOLVASÓ CSODÁLATOS HATÁSAI

SZENTOLVASÓ_1.jpg     Az Ég Királynője, Boldog Alánnak egy napon ezt mondta: „Isten, az Ige megtestesülésére és az emberek megváltására az Angyali Üdvözletet választotta. Ezért azok is, akik a nép erkölcseit akarják megjobbítani és Jézus Krisztusban megújítani, ezzel a köszöntéssel tiszteljenek engem! Én vagyok az Út, általam jött az emberekhez a Megváltó, s az emberek Jézus Krisztustól a kegyelmeket és erényeket is általam nyerhetik el!”
     Én magam is (Grignon), aki ezeket a sorokat írom, élményként tapasztaltam ezen imádság erejét az eldurvult szívű emberek megtérítésében. Találtam olyanokat, akikre nem gyakoroltak hatást a legfélelmetesebb igazságok sem, melyekről misszióim alkalmával prédikáltam. Ha azonban tanácsomra a rózsafüzér napi imádkozását elfogadták, megtértek és egész szívükkel szolgálták az Urat. Utazásaim során saját szememmel győződhettem meg a különböző plébániák közti eltérésekről az erkölcsök tekintetében; mert voltak egyházközségek, ahol elkezdték ugyan a rózsafüzérezést, de később abbahagyták és visszaestek bűneikbe. Mások viszont, akik hűségesen kitartottak a szentolvasó imában, az Isten kegyelmében is állhatatosnak mutatkoztak, és napról-napra gyarapodtak az erényekben. /93/
S. DOMONKOS 83.jpg     Egy spanyol grófnő, akit maga Szt. Domonkos tanított meg a szentolvasó imádkozására, annyira megszerette ezt az ájtatosságot, hogy naponként imádkozta és az erényes életben csodálatosan haladt előre. Egy tudós és híres szónok püspök érdeklődött áhítatgyakorlatai iránt. A grófnő elmondta, hogy lelke főájtatossága a rózsafüzérima, melyet naponta elmond, miközben Jézus életének örvendetes, fájdalmas és dicsőséges titkairól elmélkedik.
A püspököt egészen megihlette a rózsafüzér mondás gondolata és ezt a kijelentést tette: „Már húsz éve, hogy a teológia doktora vagyok, egész sereg kitűnő áhítatgyakorlatról olvastam, de még egyet sem találtam, mely gyümölcsözőbb lett volna a szentolvasónál, és nagyobb hasznára lenne a keresztényeknek. Én magam is gyakorolni akarom, s mától kezdve a rózsafüzérről prédikálok!”
Ezt oly hatékonysággal tette, hogy egyházmegyéjében rövid idő alatt az erkölcsök nagyfokú javulása, megtérések, visszatérések és általános megbékélés volt tapasztalható. Megszűnt az erkölcsi szabadosság, a fényűzés és a hangoskodó szórakozás.
     A családokba szeretet s béke költözött. A jámborság és az embertárs szeretete újra kivirágzott. S mindez annál szembeötlőbb volt, mivel a püspök a rózsafüzérezés gyakorlatának elkezdése előtt is – a maga módján –, egyházmegyéje megreformálásán fáradozott, ám csekélyke eredménnyel! A szentolvasó-ájtatosság hatékonyabb elterjesztésére, oldalán egy szép rózsafüzért hordott és hallgatóit így lelkesítette: „Testvéreim! Tudjátok meg, hogy a Szent Szűz Olvasója oly kitűnő eszköz, mely által én, mint püspök, és mint a kettős jog és teológia doktora nagy-nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy róla, mint püspöki méltóságom és doktorátusaim legkiválóbb jeléről prédikáljak.” /92/
     Amikor Szent Domonkos Carcassoneban prédikált, egy eretnek gúnyolódott a szentolvasón és nevetségesnek mondta a hozzá fűződő csodákat. Botránykeltésével hátráltatta a megtéréseket, (ám) utol is érte istentelenségének következménye. Mivel a szentolvasó 15 titkát gúnyolta, tizenötezer ördög szállta meg. Szülei kétségbeesve a szent elé vezették. Domonkos és hallgatósága együttesen elmondta érte a szent rózsafüzért, s minden egyes Üdvözlégyre száz ördög távozott belőle, izzó parázs alakban. Felgyógyulása után visszavonta tévtanait, beiratkozott a Rózsafüzér Társulatba és sokan megtértek azok közül is, akik tanúi voltak a szentolvasó csodálatos erejének. /33/St Domonkos 6cc.jpg

Szólj hozzá!

A rózsafüzér méltóságáról
bolgog_alan_de_rupe_101.jpg
     Meg kell jegyezni, hogy Alanus nem csak Krisztus életének örömteli, fájdalmas és dicsőséges titkait tárgyalta, hanem felszólította hallgatóságát elmélkedésére minden egyes személy szükségletének és ájtatosságának megfelelően, mindenekelőtt a hitet érintő kérdésekben: a Hét Szentségről, a mennyei udvar glóriájáról, vagy hasonló témákról.
     Ez az ájtatosság kétségkívül nagy szabadsággal bírt, és a rózsafüzérhez kötött elmélkedésre még ma is megengedett ez a szabadság. (Hangsúlyozzuk azonban, hogy az Egyház által felkínált búcsút csak a mi Urunk életének, szenvedésének és feltámadásának szemléletével lehet elnyerni! Vagyis a szokásos titkokkal!)
     „A szent rózsafüzért, ha imádkozva végig elmélkedjünk annak fájdalmas titkait, Istennek felajánlott engesztelő áldozat a megváltás jótéteményéért és emlékezés Jézus Krisztus szenvedéseire, halálára és dicsőségére. A keresztény, aki a szentolvasó titkait nem szemléli (mélyen át nem elmélkedi), az nagy hálátlanságot mutat Jézus iránt és kicsinybe veszi mindazt, amit az isteni Üdvözítő a világ üdvére elszenvedett. Viselkedése elárulja, hogy Jézus élete távol áll tőle, ezért nem vesz még annyi fáradtságot sem, hogy megismerje: mit tett, (mit vállalt) és mit szenvedett értünk az Úr?! Az ilyen emberek, Jézus ajkáról sem hallanak majd más ítéletet, mint ezt: „Bizony, bizony mondom nektek én sem ismerlek benneteket!” (Grignon L. - P. Fenyvesi: SZENTOLVASÓ, Stephaneum,1944. 63.o)
Az isteni Üdvözítő, egy napon ezt mondta Bold. Alánnak: „Ha a boldogtalan bűnösök gyakran imádkoznák a rózsafüzért, akkor részesülnének szenvedésem érdemeiben és én, mint az ő közbejárójuk, megenyhíteném az isteni igazságosságot!” (Uo. 71.o)
     Alan de Rupe „A rózsafüzér méltóságáról” szóló könyvében ezt olvassuk a Szűzanya szavaiként: „Tudd meg Fiam, és mondd meg mindenkinek, hogy nagyon valószínű jele az elvetettségnek, ha valaki az Angyali Üdvözletet, mely az egész világot helyreállította, megveti, unja és elhanyagolja.” Nagyon vigasztaló, de egyszersmind félelmetes szavak ezek és alig lennének elhihetők, ha nem kezeskedne mellette a szent férfiú, előtte pedig Szent Domonkos, és őket követően sok nagy egyéniség. (TMT 250) (folyt.) (Forráshivatkozások a II. részben!)crucifixion.jpg

Szólj hozzá!

Magyarok Nagyasszonya 0003_1.jpg     A millennium alkalmából, 1896-ban, XIII. Leó pápa okt. 2-ra engedélyezte az ünnepet és csak X. Pius tette át október 8-ra. Ma főünnep, egyben a római Szent Péter-bazilikában lévő Magyarok Nagyasszonya-kápolna felszentelésének (1980) évfordulója.

     Manapság az emberek alig hallanak valamit a magyarok Mária-tiszteletéről, Szűz Mária örökös Királynői mivoltáról, vagy a Szent Szűz Fatimai kéréseiről, ígéreteiről. 
Sajnos a Medjugorje-jelenség teljesen háttérbe szorította az egyházilag elismert Mária-jelenéseket kéréseivel együtt, vagyis, máig sem lettek maradéktalanul teljesítve (pl. az első-szombatok)! De van egy másik súlyos mulasztásunk is, hazánk ugyanis a Szűzanyának, mint Magyarország Királynőjének van felajánlva, ám erről, mintha megfeledkeznénk. 
     Ezúttal arra szólítok fel mindenkit, hogy aki tiszteli Istennek Szent Anyját, a Boldogasszonyt, és Máriát Magyarország Királynőjének tartja, az mindennapjaiban adja is ennek kimutatható jelét. Imáiban és fohászaiban, úgy emlékezzen meg a Szűzanyáról, mint a magyarok jog szerinti Királynőjéről. Szűz Mária ugyanis egyedül nekünk, magyaroknak államjogi királynőnk már itt a földön. Nem csak patrónánk, vagy pártfogónk mint más népeknek, hanem Királynőnk, vagyis országunk birtokosa is.
Szűz Mária, tehát jogosan tart igényt arra, hogy királynőként ismerjük el és így is szólítsuk meg, így hódoljunk előtte. Fatimában a Szűzanya világosan kinyilvánította, hogy az utolsó időkben az ő Szeplőtelen Szíve segíthet az emberiségen, csak az ő Szeplőtelen Szíve lesz a menedékünk. Ezt pedig folyvást kérnünk kell, mégpedig a Neki ajánlott rózsafüzér imádságainkkal! 
     Nekünk magyaroknak jutott az a megtisztelő kiváltság, hogy a világ megmentésének eszközeit: a hatékony engesztelésre való kiváltságot és a Szeretetláng túláradó kegyelmi eszközét ránk bízta! »Magyarország nem pusztul, hanem tisztul!« (Natália nővér feljegyzése) »Én jóságos, megértő Édesanyátok vagyok és veletek összefogva megmentelek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta (országotokat) és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy szívemen viselem az Ő és a Magyar Szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni, ez Szívem Szeretetlángja. Nagyon kérlek fogadjátok megértéssel, mert Szívem bánkódva néz le országomra.« (vö. Szeretetláng Lelki Napló I/37) 
Beigazolódni látszik Montforti Grignon Szent Lajos jövendölése: »Szűz Máriának az utolsó időkben mindinkább előtérbe kell lépnie irgalmassággal, erővel és kegyelemmel: irgalmassággal, hogy a szegény bűnösöket és eltévelyedetteket a katolikus Anyaszentegyházba vezesse és szeretettel visszafogadja. Erővel és hatalommal Isten ellenségeivel, a megátalkodott bálványimádókkal, szakadárokkal, mohamedánokkal, zsidókkal és istentelenekkel szemben, akik félelmetes módon látnak majd hozzá, hogy mindazokat, akik ellenük vannak, rábeszéléssel vagy fenyegetésekkel félrevezessék és elbuktassák. Utoljára pedig kegyelemmel kell közelednie, hogy Jézus Krisztus vitéz harcosait és hű szolgáit, akik érte küzdenek, bátorítsa és támogassa«. (Tökéletes Mária-tisztelet 50/f)
     És valóban, most az utolsó időkben személye egyre nagyobb jelentőséget nyer. Szomorú lenne, ha pont mi – az Ő Népe –, feledkeznénk meg istenanyai és királynői hatalmáról! (Ne feledjük annak tényét, hogy az exorcisták szerint az ördögi megszállottak gyalázatosan káromolnak minden szentet, Jézust is, de a Szűzanyát soha egyikőjük sem meri szidalmazni. Isten nemcsak a bűntől, a haláltól, de az ördög nyelvétől is megvédi Édesanyját, ezzel is kiemelve tiszteletreméltóságát.)
     Illő és üdvös lenne a magyar állam részéről, ha legalább az egyik Mária-ünnepet augusztus 15-ét vagy október 8-át munkaszüneti nappá nyilvánítaná! Erre a szándékra is és egyáltalán Édes Magyar Hazánk lelki és gazdasági fellendüléséért mondjuk a Rózsafüzért az alábbi könyörgéssel:
Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!Magyarok Nagyasszonya.JPG

Szólj hozzá!

A RÓZSAFÜZÉR, MINT JÉZUS KRISZTUS ÉLETÉNEK ÉS HALÁLÁNAK AZ EMLÉKE

SZENTOLVASÓ_1.jpg     Az Isten Fia joggal kívánhatja meg tőlünk, hogy életének, szenvedésének és dicsőségének titkait szívünkbe véssük, és folyton szem előtt tartsuk azokat, mert ezek isteni szeretetének állomásai.
„Ó ti mindnyájan – mondja az Úr –, kik járjátok életutatok, tekintsetek körül és lássátok, hasonlít-e bármi fájdalmatok az Én fájdalmamhoz, amit szeretetből viseltem el irántatok! Gondoljatok a szegénységre, megaláztatásaimra, az ecetre és az epére, amit szenvedésemben megízleltem értetek!” /62/
     Folignói Szent Angéla egyszer arra kérte az isteni Üdvözítőt, hogy tanítsa meg, milyen ájtatossággal tisztelhetné Őt leginkább. Erre Ő megjelent neki keresztre szegezetten és így szólt: „Leányom! Szemléld Sebeimet!” Ebből megértette, hogy nincs hasznosabb dolog, mint a Jézus szenvedéseiről való elmélkedés. S ekkor mutatta meg Krisztus Szent Fejsebét és felhívta (Szent Angéla) figyelmét kínhalálának több (ismeretlen) körülményére s így szólt újból hozzá: „Mindezt a te Üdvösségedért szenvedtem el!”
Angela of Foligno.jpg     A szentmise, Jézus Krisztus szenvedését jeleníti meg s általa engedelmességének, kínszenvedésének és Vérének érdemeit ajánljuk fel Istennek. A szent rózsafüzér is, ha imádkozva végig elmélkedjük annak fájdalmas titkait, Istennek felajánlott engesztelő áldozat a megváltás jótéteményéért és emlékezés Jézus Krisztus szenvedéseire, halálára és dicsőségére. A keresztény, aki a szentolvasó titkait nem szemléli (mélyen át nem elmélkedi), az nagy hálátlanságot mutat Jézus iránt és kicsinybe veszi mindazt, amit az isteni Üdvözítő a világ üdvére elszenvedett. Viselkedése elárulja, hogy Jézus élete távol áll tőle, ezért nem vesz még annyi fáradtságot sem, hogy megismerje: mit tett, (mit vállalt) és mit szenvedett értünk az Úr?!
Az ilyen emberek, Jézus ajkáról sem hallanak majd más ítéletet, mint ezt: „Bizony, bizony mondom nektek én sem ismerlek benneteket!” /63/
     Az isteni Üdvözítő, egy napon ezt mondta Bold. Alánnak: „Ha a boldogtalan bűnösök gyakran imádkoznák a rózsafüzért, akkor részesülnének szenvedésem érdemeiben és én, mint az ő közbejárójuk, megenyhíteném az isteni igazságosságot!” /71/ eszkozok01_1.jpg

 

 

Szólj hozzá!

A rózsafüzér Királynőjének ünnepe

misterio-do-rosario.jpg     Október 7-e Rózsafüzér Király-nője, más néven Olvasós Boldogasz-szony napja. E hálaünnepen Mária közbenjárásáért, Isten segítségéért imádkoznak a keresztény hívek. Az olvasó imádkozása a domonkos szerzeteseknek köszönhetően a XV. század folyamán nyerte el mai for-máját. Mária e jeles ünnepét V. Piusz pápa (1566-72) rendelte el a lepantói csata emlékezetéül, először Győzel-mes Boldogasszony néven.
A szentolvasó imádkozásával, az Istenszülő iránti tiszteletünket kifejezve, Jézus életéről elmélkedünk, megváltásunk titkaira emlékezünk. Máriával együtt újra megerősíthetjük az igent Isten akaratára.
     A rózsafüzér négy forrásból eredeztethető: a zsoltározás, a Miatyánk, az Üdvözlégy és az imaláncok határozták meg kialakulását – ezekből adódott össze körülbelül a XV. században a ma ismert rózsafüzér.
     A XIII. században sok szerzetesrendben imádkozták a zsoltárokat, néhány helyen mind a százötven zsoltárt. Azok a barátok, akik nem tudtak olvasni, százötven Miatyánkot mondtak a zsoltárok helyett. A hagyomány szerint Szent Domonkos kapta a rózsafüzér ajándékát, mely azonban, csak évszázadok során érte el mai formáját! A rózsafüzér kezdetben százötven Üdvözlégyből állt, melynek csak az első, szentírási részét mondták. IV. Orbán pápa 1261-ben adta hozzá Jézus nevét.
     A XV. században a rajnavölgyi karthauzi szerzetesek minden Üdvöz-légyhez hozzárendeltek egy titkot Jézus életéből, ami elmélkedésre, szem-lélődésre indította az imádkozókat. Többnyire csak ötven Üdvözlégyet mondtak, és így ötven titkot soroltak fel.
     A karthauzi Porosz Domonkos az ötven Üdvözlégyet tizedekre osztotta, s ezen imádságot rosariumnak, vagyis Mária rózsakoronájának nevezte el.
     Alanus de Rupe, domonkos szerzetes Douaiban 1468–70 körül megala-pította a Rózsafüzér Társaságot, amely nagyban hozzájárult a szentolvasó imádkozásának elterjedéséhez.
     A Dicsőség és az apostoli hitvallás, valamint az öt tizedet megelőző három Üdvözlégy az isteni erényekkel kapcsolatban a tridenti zsinat után, a XVI. században került a rózsafüzérhez.
     Az üdvözlégy második része – Asszonyunk, Szűz Mária... – csak később lett része az imádságnak, Szent V. Piusz pápa kezdeményezésére, aki 1568-ban hivatalosan jóváhagyta a rózsafüzért.
     1572. október 7-én szintén V. Piusz vezette be ünnepét Győzedelmes Nagyasszonyunk tiszteletére, az 1571-es lepantói tengeri ütközet emléké-re. A pápa a lepantói győzelmet az egész keresztény világ a rózsafüzér-imádságnak, illetve a Szűzanyának tulajdonította. Szent V. Piusz, a csatát segítendő, a rózsafüzért imádkozta; közben látomása volt: a győzelmet látta. Délben valóban megfordult a szél, a füstöt a törökökre vitte, így a keresztesek győztek.
     XIII. Gergely 1573-ban a Legszentebb Rózsafüzér elnevezéssel október első vasárnapjára helyezte át az ünnepet azon templomok és kápolnák számára, ahol rózsafüzér-oltár volt. Savoyai Jenő 1716-ben kivívott péter-váradi győzelme emlékére, ahol szintén a rózsafüzér imádkozása segítette a győzelemet, XI. Kelemen pápa (1700–21) az egész egyházra kiterjesztette. XIII. Leó pápa 1887-ben megemelte az ünnep rangját, s a domonkos miseszövegeket tette általánossá. Szent X. Piusz pápa 1913-ban visszahelyezte az ünnepet október 7-re.
     A Rózsafüzér Királynője nevet 1960-ban adta XXIII. János pápa e jeles Mária-ünnepnek.

Magyar Kurír (2011) nyomán szerkesztverosary-madonna-detailsmaller_1.jpg

Szólj hozzá!

A Szent Rózsafüzér formálódása
bolgog_alan_de_rupe_101.jpg
     „Azt akarom – mondotta a Legszen-tebb Szűz Boldog Alánnak –, hogy rózsa-füzérem tisztelői életükben, halálukban és haláluk után is áldást, kegyelembő-séget élvezzenek, továbbá szabadságot, hogy látók legyenek és ne vakok, ne keménynyakúak, szegények és szolgák! Királyokká nemesüljenek, a fejükön korona ragyogjon, a kezükben jogar villogjon és részesei legyenek az örök dicsőségnek.” Ki ne csodálná a szent rózsafüzér kiválóságát, amely a két isteni imából áll: az Úr Imájából és az Angyali Üdvözletből? Feleljetek, létezik-e más imádság, mely tetszőbb volna Isten és a Legszentebb Szűz szemében, és az emberek számára is könnyű, kedves és üdvösebb lenne?”(Részletek: Grignon L. - P. Fenyvesi: SZENTOLVASÓ, Stephaneum,1944. 73-95.o)
     Szent Domonkos idejében a 13. században még az Üdvözlégyet sem úgy imádkozták, ahogy ma! Akkor még csak az első részét mondták, vagyis az Angyali Üdvözlet szavait – Jézus nevének említése nélkül –, melyet 1261-ben IV. Orbán pápa illesztett hozzá. A Miatyánk és a Dicsőség még nem volt a rózsafüzér része, melynek 150 szemes formáját és az elmélkedési titkokat Boldog Alan De Rupe dolgozta ki.
     Az Üdvözlégy második részét – Erzsébet Szentlélek ihlette köszöntését – azonban csak VI. Sándor (1492-1503) illesztette Jézus neve után. A záró – most és halálunk óráján – mondat csak 1525-ben jelent meg egy feren-ces imakönyvben. A többféle szövegváltozatot V. Piusz pápa tisztázta le 1568-ban és felvette breviáriumba (ez a mai formája)! De még ekkor sem volt rajta a kereszt az öt gyönggyel, melyet ma az imasor bevezetésére használunk. Maga a „rózsafüzér” kifejezés (melyet Szent Domonkos adott), a „rosarium” (rózsakert), vagy Máriának átnyújtott rózsacsokor kifejezést és szándékot takarja.
     Az Ég Királynője, Boldog Alánnak egy napon ezt mondta: „Isten, az Ige megtestesülésére és az emberek megváltására az Angyali Üdvözletet választotta. Ezért azok is, akik a nép erkölcseit akarják megjobbítani és Jézus Krisztusban megújítani, ezzel a köszöntéssel tiszteljenek engem! Én vagyok az Út, általam jött az emberekhez a Megváltó, s az emberek Jézus Krisztustól a kegyelmeket és erényeket is általam nyerhetik el!” (Grignon L. - P. Fenyvesi: SZENTOLVASÓ, Stephaneum,1944)
3277108722_bd0ce3ed4e_o.jpg     Abban az időben, amikor a fenti soro-kat leírták, akkor született Luther, aki körülbelül 10 éves lehetett, amikor mindez nyomdába került. A Lille-i konvent szerzetese, Bold. Alan de Rupe feladatául tűzte ki, hogy prédikációi-ban megtanítsa, hogyan forduljanak Szűz Máriához segítségért, az Üdvözlégy Mária recitálása és a hit titkairól való elmélkedés által. (folyt.) (Forráshivatkozások a II. részben!)

Szólj hozzá!

A TITKOK SZEMLÉLETE, A TÖKÉLETESSÉG ELÉRÉSÉNEK KITŰNŐ ESZKÖZE

SZENTOLVASÓ_1.jpg     A szentek, Jézus Krisztus életét választják elmélkedéseik fő tárgyául. Átélik Jézus erényeit és szenvedéseit, s ezáltal nagy keresztényi tökéletességre tesznek szert. A szent Vértanúk is hasonlóképp cselekedtek. Szent Bernát szerint Jézus Sebei tették Őket sebezhetetlenekké. Ők is követték a Szűzanyát, aki egész életében nem tett mást, mint szerelmetes Fia erényei és szenvedései felett elmélkedett, s kereszthalála halála után újra és újra végigjárta Szent Fia szenvedésének helyeit.

marysorrow2.jpg     A Legszentebb Szűz egy napon így szólt Szent Brigittához: Amikor Fiam szépségét, szerénységét és bölcsességét szemléltem, lelkem csordultig telt örömmel, ha pedig (kis) kezeit és lábait néztem, melyeket majd szegek fúrnak át, akkor könnyek öntötték el szememet, s szívem majd szét szakadt a fájdalomtól és szomorúságtól”. /64/
     Nagy tévedés, ha valaki azt gondolja, hogy a vallás igazságainak és Jézus Krisz-tus élettitkainak (folytonos) szemlélete csak a papok, a szerzetesek és a világ zajától visszavonultak kötelessége. (Aligha, ugyanis) az egyházi személyeknek azért kell elmélkedniük, hogy hivatásuknak méltóképpen megfeleljenek; a híveknek pedig azért életszükséglet az elmélkedés, mert állandó veszély-ben forognak és félő, hogy (észrevétlen) elmerülnek a világ hullámaiban, ha nem erősítik lelküket, Jézus szenvedéseire való gondolatokkal!
Az Üdvözítő életére, erényeire és szenvedéseire való gyakori rágondolás-sal fel kell vérteznünk lelkünket, s e szent titkok a rózsafüzér tizenöt misztériumában peregnek le szemünk előtt. /65/
     Követhetjük (bűnbánó) Mária Magdolnát, aki megtérése után harminc éven át a Marseille mellett fekvő Sainte Baume barlangban, csak az Üdvö-zítő szenvedései felett elmélkedett. /64-65/ Naponta 7x ragadtatott az égbe egy angyal által, s aki Jézus Krisztus és az Ő Legszentebb Anyjának az iskolájában nevelkedett. És mégis, amikor egy napon különleges eszközt kért Istentől, miként is növekedhetne az istenszeretetben, a lehető legnagyobb tökéletességre, az Úr elküldte hozzá Szent Mihály arkangyalt. Ő felhívta figyelmét, hogy nem tud biztosabb eszközt találni, mely az örök üdvösségre vezetné, minthogy állandóan elmélkedjen a barlangja előtt álló keresztnél a Fájdalmas Titkokról, melyeknek kimenetelét egykor saját szemével látta. /69/ (Kép: Mária Magdolna)canova_antonio_magdalene_1809.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Égi-földi próbatételek és ígéretek 2
bolgog_alan_de_rupe_101.jpg
     Rendtársai, nem nézték jó szemmel szentünk buzgolkodását, és hirtelen gyógyulását is szimulációjának abbahagyásában látták. Így szerzetesi élete valóságos kálváriává változott. 1464-ben, kénytelen volt elhagyni a konventet és Szent Domonkos atyjához hasonlóan vándorprédikátorként kezdte járni a városokat.
Bátran tarthatjuk Boldog Alan de Rupét a katolikus sajtómisszió első apostolának, mert nemcsak (vésett) rézkarc alapú ősnyomatokat adatott ki, hanem a Guttenberg-féle nyomdákat is elsőként kezdte használni az evangelizációs munkájához.
Kinyomtatott kommentárjaival és prédikációival nagyszámú prédikátort képzett, akiket szétküldött a szerzetesrendekbe és a nép közé.
     Több városban működött teológia tanárként, még a párizsi Sorbonon is katedrát kínáltak neki. Képzettsége, ráhatókészsége és bensőséges Mária-tisztelete arra indította elöljáróit, hogy több kolostori közösségbe is elküldték a meglazult fegyelem helyreállítására. Sajnos a 15. században fellépő eretnekségek, súlyosan veszélyeztették a hívek, a papság éa a szerzetesi közösségek egyházhűségét. Ehhez hozzájárult az emberek imaéletének – különösen a rózsafüzér imádság iránti – lanyhulása!
     Alan de Rupe legnagyobb érdeme a rózsafüzér-imádság újbóli népszerűsítése volt, mely Szent Domokos halálát követően ellanyhult a századok során.
Nem kétséges, hogy Szent Domonkos atyánk kapta a rózsafüzért, de Boldog Alan de Rupe volt az aki a feledés homályából újra felélesztette, megújította és elterjesztette!
„Az Istenanya egy alkalommal kinyilatkoztatta Boldog Alánnak, hogy a Szentmise után – mely az első élő és eleven felújítása Jézus Krisztus szenvedésének –, nincs még egy annyira kitüntetett és érdemszerző ájtatosság, mint a Rózsafüzér! Hiszen ez is az Édes Üdvözítő életének és szenvedésének megjelenítése, (jóllehet össze nem hasonlítható módon!)”
Végül is Boldog Alánnal csak annyit mondok ‒ írja Grignon Szent Lajos ‒, hogy a Szent Rózsafüzér minden jónak a forrása és kincsesháza.
bolgog_alan_de_rupe_002.jpg1). A bűnösöket bűnbánatra hangolja.
2). A szomjúhozóknak enyhülést nyújt.
3). A leláncoltakhoz elhozza a szabadulást.
4). A kísértésben vergődőknek józanságot sugároz.
5). A szomorkodókat örömre deríti.
6). A szegényektől elűzi a szükséget.
7). A szerzeteseket buzgalomra ösztönzi.
8). A tudatlanokat tudománnyal tölti el.
9). Az élőket győzedelmessé teszi a földi hiúságok felett.
10). A megholtaknak pedig enyhületet hoz.
(folyt.) (Forráshivatkozások a II. részben!)vagas.JPG

Szólj hozzá!

Aulich Lajos

(1793-1849)német
honvéd tábornok
"Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot."

 Damjanich János

(1804-1849)szerb
honvéd tábornok
"Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt."

 Dessewffy Arisztid

(1802-1849)magyar
gróf, honvéd tábornok
"Tegnap hősök kellettek, ma mártírok. Így parancsolja ezt hazám szolgálata."

 Kiss Ernő

(1799-1849)örmény
honvéd altábornagy
"Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük."

 Knézics Károly

(1808-1849)horvát
honvéd tábornok
"Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat."

 Láhner György

(1795-1849)német
honvéd tábornok
"Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom."

 Lázár Vilmos

(1815-1849)örmény
honvéd ezredes
"Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek."

Leiningen-Westerburg Károly

(1819-1849)német
gróf, honvéd tábornok
"A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját."

Nagysándor József

(1803-1849)magyar
honvéd tábornok
"De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett."

Poeltenberg Ernő

(1808-1849)osztrák
lovag, honvéd tábornok
"Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide."

Schweidel József

(1796-1849)magyar
honvéd tábornok
"A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot." *

 Török Ignác

(1795-1849)magyar
honvéd tábornok
"Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam." *

Vécsey Károly

(1803-1849)magyar
gróf, honvéd tábornok
"Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt."kivegzes_2_2.jpg

Szólj hozzá!

A SZENT RÓZSAFÜZÉR ÉRTÉKE

SZENTOLVASÓ_1.jpg     Az Istenanya egy alkalommal kinyilatkoztatta Boldog Alan de Rupe-nak, hogy a Szentmise után – mely az első élő és eleven felújítása Jézus Krisztus szenvedésének –, nincs még egy annyira kitüntetett és érdemszerző ájtatosság, mint a Rózsafüzér! Hiszen ez is az Édes Üdvözítő életének és szenvedésének megjelenítése (jóllehet össze nem hasonlítható módon!) /73/
     Végülis Boldog Alánnal csak annyit mondok, hogy a Szent Rózsafüzér minden jónak a forrása és kincsesháza.
szentolvaso 004.jpg  1). A bűnösöket bűnbánatra hangolja.
  2). A szomjúhozóknak enyhülést nyújt.
  3). A leláncoltakhoz elhozza a szabadulást.
  4). A kísértésben vergődőknek józanságot
sugároz.
  5). A szomorkodókat örömre deríti.
  6). A szegényektől elűzi a szükséget.
  7). A szerzeteseket buzgalomra ösztönzi.
  8). A tudatlanokat tudománnyal tölti el.
  9). Az élőket győzedelmessé teszi a földi hiúságok felett.
10). A megholtaknak pedig enyhületet hoz.

    „Azt akarom – mondotta a Legszentebb Szűz B. Alánnak –, hogy rózsafüzérem tisztelői életükben, halálukban és haláluk után is áldást, kegyelembőséget élvezzenek, továbbá szabadságot, hogy látók legyenek és ne vakok, ne keménynyakúak, szegények és szolgák! Királyokká nemesüljenek, a fejükön korona ragyogjon, a kezükben jogar villogjon és részesei legyenek az örök dicsőségnek.” /95/

     Ki ne csodálná a szent rózsafüzér kiválóságát, amely a két isteni imából áll: az Úr Imájából és az Angyali Üdvözletből? Feleljetek, létezik-e más imádság, mely tetszőbb volna Isten és a Legszentebb Szűz szemében, és az emberek számára is könnyű, kedves és üdvösebb lenne? Ugye nincs!
Ezért ez a két imádság virágozzék mindig ajkunkon és ezzel tiszteljük a Szentháromságot, Üdvözítőnket: Jézus Krisztust és az Ő drága Édesanyját!
Üdvös szokás, ha minden tized végén hozzáfűzzük: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Amen. (– írja Szent Lajos).

„Imádság az alapja minden erénynek!” (Avilai Szent Teréz)alan_de_rupe_002.jpg

Szólj hozzá!

55548.jpg
     Október hatodikára emlékezve szokásosan az aradi 13 tábornokra emlékezünk. Legtöbbször hozzátesszük Batthyány Lajos, első miniszterelnökünk kivégzését vagy Kazinczy Lajos tábornok október 25-én történt kivégzését
. Nem emlékezünk meg az ártatlanul kivégzett további százakról és nem tesszük szóvá azok nevét, akik „hazánk fiaiként” közreműködtek nemzetünk hóhéraival, pedig 163 év múltán mindezt illene végre tudatosítani. 1897-ben, az akkori nyilvántartás szerint 1848 és 1854 között 162 nevesíthető személyt végeztek ki az osztrák hatóságok. Ma sem késő nevüket megismertetni, hogy településeik méltón emlékezhessenek róluk.

     Az első áldozat Horváth János kovácssegéd volt, akit Bécsben fegyverrejtegetés miatt végeztek ki 1848. dec. 7-én. 1849. január 14-én végezték ki Belcze János nemzetőr századost Siklóson. 1849. jan. 18-án Drechler  Kristóf újságírót felakasztották Pozsonyban. 1849 januárjában a nádor huszárezred szökevényei közül  23 huszárt lőttek főbe Grázban. Windischgrätz első halálos ítélete  Süll Vitalise volt, aki a tiroli zászlóalj szervezője volt Pesten. 1849. január 31-én lőtték főbe Csömy Zsigmond Komárom megyei molnárt, mert a császári seregeget szidalmazta. 1849. febr. 6-án lőtték agyon Slavszky Félix krakkói szabót, aki őfelségét gyalázta. Március 14-én lőtték főbe Novák Tivadart, császári hadnagyot, mert esküszegésre akarta rábírni társait. Március 19-én  főbe lőttek 5 soproni polgárt. Március 19-én Esztergomban főbe lőtték Förster  Ferenc ottani polgárt. Március 27-én kivégezték Boldini Jánost Pozsonyban „hamis toborzás” miatt. Ugyanitt, március 30-án lőtték agyon Bartha Ferencet, a Bars megyei szabadcsapatok őrmesterét. Május 10-án végezték ki Bécsben Melkó Ferenc kereskedőt „katonaság elcsábítása” miatt. Május  24-én Petőcz Györgyöt,  Pozsony Megye másodalispánjátvégezték ki, mert önkénteseket élelmezett és toborzott.

     1849. június 5-én végeztette ki Haynau báró Mednyánszky őrnagyot, Liptóvár parancsnokát és segédtisztjét,  Gruber Fülöp hadnagyot Pozsonyban. Június 6-án ismét kivégeztek Grázban 6 huszárt. Június 18-án felakasztották Pozsonyban Rázgha Pál, csehországi születésű evangélikus lelkészt, mert Kossuth beszédét elmondta németül. Július 29-én Kisszebenben akasztották fel Furhmann János mézeskalácsost, 30-án ErősbenSzélkó Róbert tisztiszolgát lőtték főbe „katonacsábítás” miatt. Ugyanezt a büntetést kapta egy Wuititz nevű zsidó fiú, mezt a császári katonákkal vitába szállt. Július végén  Marburgban egy szökevény huszárszázad összes altisztjét kivégezték, a huszárokat pedig megtizedelték.( a pontos adatok nem ismertek, így a 162 főben nincsenek benne) Ugyancsak Július elején lőtték főbe Gayer Nándor ügyvédet Pécsett. Július 6-án újabb 6 szökevény huszárt lőttek agyon Grázban. Július 12-én Pozsonyban főbe lőtték Montpart Antal csákhetényi plébánost és Szikszay József csákberényi református lelkészt. Ugyanezen a napon, Nagyigmándon is kivégezték az ottani katolikus és református papot, valamint Stift József Nyitra megyei bányatulajdonost.  Július 16-án Mészáros Dániel soproni lelkészt is főbe lőtték Pozsonyban. Július 17-én Vörösmarty József községi jegyzőt lőtték főbe Pécsett.

     Július 23-án újabb három személyt lőttek főbe Pozsonyban, Bugyik József színművészt, Tóth József földművest és Trechsler városi jegyzőt. Október 1-én Nimnicher János losonci születésű pék esett itt még áldozatul. Az eddigiekből is látszik, hogy a császáriak kezén lévő Pozsony a vérengzések egyik színhelye volt. Pozsony után Pest következett. Az Újépület udvarán augusztus 14-én lőtték főbe Gancs Pál, Havelka Ferenc, Hübner Lipót, Kuczka Mihály, Pavelka Ferenc, Uitz Mihály pesti polgárokat, valamint Varga Mihály székesfehérvári polgárt.Ugyancsak kivégeztek itt minden kihallgatás és ítélet nélkül további három Pest megyei polgárt. Augusztus 22-én ugyancsak Pesten lőtték főbe Mezey József szentpéteri jegyzőt. Augusztus 28-án Kancsur András református papot lőtték agyon, majd 28-án  Sweitzer József budai nyomdász következett. További kivégzettek voltak itt augusztus 30-án  Fülöp György paksi születésű dunavecsei jegyzőt, „gerillafőnököt” szeptember 1-én Fekete Imre kóspallagi földművest és 12-én Gábel Mátyás selmeci születésű bányamestert. Ítéletében „beigazoltatván, hogy januárban a népfölkelők közé állott: májusban gerilla bandát szervezett s azokat a császáriak ellen vezette, végre mert fegyvert és tiltott pénzt találtak nála.”

     A „bresciai hiéna”, Haynau délfelé vonulása, majd a világosi fegyverletétel után teljesedett be nemzetünk legjobbjainak lemészárlása. Augusztus 20-án, Temesváron végezték ki schwanenheimi lovag  Hruby Gyula őrnagyot, mivel „fegyveres kézzel támogatta a magyar felkelést.” Augusztus  24-én történt az első akasztás Aradon. Miután Haynau elvétette a honvédtisztek kardjait, Ormay Norbert „daliás vadászezredes” berohant Haynauhoz és követelte a kardok visszaadását. Erre a feldühödött hóhér azonnal megparancsolta segédtisztjének, hogy Ormayt azonnal akasztassa fel az első fára, mert különben őt löveti főbe. A parancsnak megvolt a foganatja. Ormay már nem élt, amikor nyakára tették a kötelet. Ráadásul segédtisztjét, a Borsod megyei Szathmáry János vadászszázadost is kivégezték. Temesváron lőtték főbe augusztus 25-én  Murmann Sámuel soproni származású őrnagyot. Augusztus 27-án végezték ki az addig orosz szolgálatban lévő Rulikovszky Kázmér lengyel dzsidás kapitányt, mert egy sor lengyellel át akart állni a magyarokhoz.

     A nemzeti gyásznapunkon, október 6-án Aradon végezték ki 13 tábornokunkat: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Leininger Károlyt, Nagy Sándor Józsefet,  Pöltenberg Ernőt, Schweidel  Józsefet, Török Ignácot,  és gróf Vécsey Károlyt. Nem csupán október 6-a, hanem az egész október hónap gyásza volt a nemzetnek. Párhuzamosan Pesten folytatódott a vérengzés Ugyancsak október 6-án lőtték itt agyon az első felelős magyar kormány miniszterelnökét, Batthyány Lajost.Ugyanezen napon , itt lőtték főbe Fekete Ferenc községi jegyzőt és Streit Miklós lippai plébánost lázító beszéd tartása miatt. Október 8-án itt akasztották fel Gouzeszky János mezőhegyesi plébánost felségsértés és lázadás szításának vádjával. Október 10-én ismét minisztert végeztek ki. Felakasztották Csányi (Csány) Lászlót, a Szemere kormány közlekedésügyi miniszterét, Erdély teljhatalmú kormánybiztosát. Vele együtt akasztották fel  Jeszenák János volt főispánt és kormánybiztost. Október 12-én főbe lőtték Molnár István ügyvédet, „gerilla vezért”, 14-én pedig az éj leple alatt, ítélet nélkül 20 polgárt (ügyvédek, iparosok és földművelők) végeztek ki.

     Utánuk ismét jeles személyek következtek. Október 20-án akasztották fel Abancourt Károly századost, Giron Pétert, a német légó parancsnokát, herceg Woronieczky Micziszlávgaliciai lengyel ezredest. A mártírok sora október 24-én Csernus Manóval folytatódott, ő Windischgrätz idején a kormány budai titkos megbízottja volt. Ekkor végezték ki báró Perényi Zsigmondot aki ugocsai főispán, koronaőr és a főrendi ház elnöke volt. Vele együtt halt mártírhalált a képviselőház jegyzője, Szacsvay Imre is. Október 18-án, Kolozsváron akasztották fel Sándor László csíktapolcai nemzetőr századost és Tamás András, mádéfalvai nemzetőr alezredest. Haynau dühöngésének betetőzése volt Kazinczy Lajos tábornok főbelövetése Aradon, október 25-én.

     Sokak úgy vélik, hogy ezután, felsőbb utasításra leálltak a kivégzések. Ezt sugallja a Kőszívű ember fiai filmváltozata is, de ez nem igaz, mert 1850-ben folytatódtak a kivégzések. Január 23-án felakasztották Pesten Kolossy György ügyvédet.

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el AVE MARIÁ-t, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!kepatmeretezes_hu_147z.jpg

 

Szólj hozzá!

Égi-földi próbatételek és ígéretek 1
bolgog_alan_de_rupe_101.jpg
     Amikor a misztikus megpróbáltatások hét éve letelt, 1464-ben Boldog Alán olyan súlyosan megbetegedett, hogy rendtestvérei feladták neki az utolsó kenetet. Egy este azonban, amikor nagy szenvedések közt feküdt cellájában, megjelent neki Istennek Szent Anyja. Ez volt a második alkalom, hogy meglátogatta őt. A Boldogságos Szűz ragyogó fényben, méltóságteljesen köszöntötte őt, és mint egy igazi anya, gyengéd szeretettel lehajolt, hogy meggyógyítsa betegségéből. Amint Alan felé hajolt, hozzáért a Szűzanya nyakából lógó százötven drágakövel ékes nyaklánc. Ebből megértette Alan de Rupe, hogy ez a három rózsafüzért jelképezi, mely a lelkek számára láthatatlan, de elszakíthatatlan kötelék Máriával, Isten Anyjával.
4af6f5b52cd98fc9917c47329497.jpg     Ekkor a Boldogságos Szűz Mária azzal jutalmazta apostolának kitartó hűségét és erényeit, hogy ‒ a férfi szentek közt egyedülálló módon ‒, átadott Alánnak egy gyűrűt, misztikus eljegyzése jeléül.
Boldog Alán, ezt tanácsolja a kísértésben szenvedőknek: „Ha a keresztények kísértéseikben bizalommal segítségül hívnák Mária nevét, bizonyára sose esnének el! Ha az ördögök csak meghallják e szent nevet (akár az Üdvözlégyet), már menekülnek és beleremeg az egész pokol”. (Liguori Szent Alfonz, Szűz Mária dicsősége 83.o) „Mária neve meggyógyítja a bűnösöket, örömmel tölti el a szíveket és Isten szeretetére gyullasztja őket”. (In Cant. loc. Citat.) (Uo. 144.o)
     A Szűzanyával való fentebbi bensőséges látomása során kapta Boldog Alan a szentolvasó 15 ígéretét:
1) Különleges védelmet és nagy áldásokat ígérek azoknak, akik rózsafüzéremet áhítattal mondják.
2) A rózsafüzér hatékony védőpajzs a pokol ellen, elpusztítja a bűnt és akadályozza az eretnekséget.
3) Felvirágoztatja az erényeket, elnyeri Isten irgalmát, a világ hívságai helyett az Isten iránti szeretet és a menny iránti vágyakozást ülteti a szívekbe.
4) Aki imádság által rám hagyatkozik, nem vész el.
5) Aki elmélkedve elmélyül a szentolvasó titkaiban, nem hal meg bűnbánat nélkül: a bűnösök megtérnek, az igazak megmaradnak a kegyelemben.
6) Akik odaadón ragaszkodnak rózsafüzéremhez, nem halnak meg Szentségek nélkül.
7) Ígérem, hogy mindenki, aki szentolvasómat mondja, életében és halálában rátalál kegyelmeim teljességére és részesül a szentek érdemeiben.
8) A tisztítótűzből megszabadítom azokat, akik odaadón hűek rózsafüzéremhez.
9) Rózsafüzérem igaz gyermekei az égben, különleges dicsőséget fognak élvezni.
10) Amit a rózsafüzérrel kérnek, mindent elérnek.
11) Rózsafüzérem terjesztőit. minden szükségükben megsegítem.
12) Szent Fiamnál kiesdtem, hogy a rózsafüzér Társulatok tagjai életükben és halálukban testvérül kapják az égi szenteket.
13) Rózsafüzérem szeretete, nem csak az életben, de a halálban és az ítéletkor is külön érdemként segítő kegyelem – Fiam a mi Urunk által!
14) A rózsafüzérezők az én szeretett gyermekeim, és így Jézus testvérei.
15) A szent rózsafüzér tisztelete a kiválasztottság nyilvánvaló jele.
(folyt.) (Forráshivatkozások a II. részben!)a1wpsr0f77l_2.jpg

Szólj hozzá!

AZ ANGYALI ÜDVÜZLET
SZENTOLVASÓ_1.jpg     Az Üdvözlégy a legnagyobb tömörséggel foglalja össze a Máriáról szóló egész hittudományt. Dicséretet és felszólítást. A dicséret magába foglalja mindazt, ami Szűz Máriát naggyá teszi. A felszólítás viszont azt tartalmazza, amit Tőle kell kérnünk – és amiként remélhetjük –, jósága meg is ad.
     Az első részt maga a Szentháromság nyilatkoztatta ki, és Erzsébet a Szentlélektől ihletve tovább szőtte az első mondatokat. Miután az Anyaszentegyház 431-ben az I. Efezusi Zsinaton elítélte Nestorius tévtanait, elővételezte az angyal üdvözlet második részét, leszögezve végérvényesen, hogy a Szent Szűz valóban Istenanya, és így kell tisztelnünk Krisztus édesanyját. A tényleges kiegészítést azonban csak VI. Sándor pápa (1492-1503) eszközölte, teljessé téve az Üdvözlégyet: Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért, most és halálunk óráján!
     Az Üdvözlégy által lett az Isten emberré, s egy Szűz, Istenanyává. Az igazak lelkei kiszabadultak a pokol tornácáról, az Ég örömei újra megnyíltak, s az üres trónok megteltek, bűneink bocsánatot nyertek, a kegyelmet újra megkaptuk.
     Az Üdvözlégy által betegek meggyógyultak, halottak feltámadtak, a szomorúak megvigasztalódtak, s az emberek elnyerték az örök üdvösséget.
     Végezetül, az Üdvözlégy, szivárvány az égen, a Legszentebb Szentháromság békeüzenete, a szelídség és a kegyelem jele, amit a föld fölé maga az Isten ragyogtatott. /45-46/
2010-05-28 - Consejo Local de HH y CC - María y el Espiritu Santo.jpg     Az új dicshimnuszt a keresztények éneklik a megtestesülés és a megváltás nagy jótéteményeiért. Dicsérjük benne Istent, az Atyát, mert úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát küldte megváltóul. Magasztaljuk Istent, a Fiút, mert az égből leszállt a földre, emberré lett és Szent Vérével megváltotta az emberiséget. Áldjuk Istent, a Szentlelket, mert a Legszentebb Szűz méhében a legtisztább testet alkotta; az Áldozati Bárányt bűneinkért. – Ilyen szellemben mondjuk az üdvözlégyeket! /47/
     Az Angyali Üdvözlet tartalmazza a pátriárkák, próféták és apostolok hitét. A vértanúk kitartást és erőt merítettek belőle, a tudósok tudományt a hitvallók állhatatosságot, a szerzetesek pedig lelki életet. A kegyelem újszövetségének a himnusza az angyalok és emberek öröme, az ördögöknek pedig rettegése és megszégyenülése. /46/
     „Ezen szó által: AVE – ami az ÉVA fordítottja – megtudtam, hogy Isten mindenhatósága megőrzött engem a bűntől és minden nyomorúságtól.” (– mondta a Szűzanya).
     Szent Mechtild egy alkalommal tudni szerette volna, hogy mivel kedveskedhetünk a leginkább Égi Anyánknak. A Szent elragadtatásba esett és megjelent neki a Szent Szűz. Az Angyali Üdvözlet szavai, arany betűkkel ragyogtak a keblén és így szólott: „Leányom! Senki sem köszönthet szebben más üdvözlettel, mint azzal, mellyel a Legszentebb Szentháromság adta tudtomra az istenanyai méltóságot”! /47/
     Ugyan ennek a szentnek mondta egyszer Mária: „Az köszönt engem legédesebben, aki az Atyaisten üdvözletével köszönt: AVE MARIA!”
     Hogy mily hatékony is volt az első Üdvözlégy, arról az Evangélium tanúskodik. – A mi üdvözlégyünk is ilyen legyen!
    Nem csak ajkunkkal, de szívünkkel és tetteinkkel is kell a Szent Szüzet üdvözölnünk, nehogy joggal mondja felénk: „Ez a nép csak szájával tisztel engem, de a szíve, az távol van Tőlem!” /129/AVE MARIA 20b.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!   

Szólj hozzá!

Boldog Alan de Rupe a rózsafüzér apostolának élete
bolgog_alan_de_rupe_101.jpg
     Boldog Alan de Rupe breton származású domonkos prédikátor 1428. szeptember 8-án született Bretagne-ban és 1475. szeptember 8-án halt meg a hollandiai Zwille városában. Három nemzet is saját szülöttének tekinti a francia, a német és a holland.
     Korán belépett a Dinan-i domonkosokhoz (a franciaországi Saint-Malo egyházmegyében). Ettől kezdve szinte egész életében egyfolytában filozófiát és a teológiát tanult. Először a St. Jacques egyetemen, Párizsban (1453-1459), majd Lille-ben (1464), Douai-ban (1464) és Gent-ben (1468), míg végül 1473-ban Rostockban tette le a teológia mestere vizsgát.
     Talán misztikus elhivatottságának eseményeként említhetjük, hogy 1457-től hét évig kisebb megszakításokkal, rendkívüli ördögi zaklatásokban és kegyetlen csatákban volt része, olyannyira, hogy az ördög kemény korbácsütésekkel is bántalmazta. Ám lelkének sötétségeitől függetlenül, ezen időszak alatt is minden nap hűségesen elmondta mindhárom rózsafüzért és Mária nevét hívta segítségül. Egy alkalommal hatalmas vigasztalást kapott a Boldogságos Szűzanyától és máskor pedig a szentektől. Alan de Rupe életének hét évében, még a prédikátori hívatása közben is folytonosan, a lelki-szárazság mélységeit és a misztika magaslatait tapasztalhatta meg.
1460-ban, megrendítő látomása volt. Az Oltáriszentségből felszólította az Úr, hogy hirdesse a népeknek Anyja Szent Rózsafüzérét, mert ennek imádkozásával az emberek elkerülhetik azokat a súlyos bűnöket, amelyekkel Őt újból és újból keresztre feszítik. A rózsafüzér imádkozás szükségességét szüntelenül hirdesse és prédikáljon róla! Szentünk, mélységes megrendülésében megígérte a Szentségi Jézusnak, hogy mindent megtesz, a rózsafüzér megismertetésére a világban. Alan de Rupe ekkor ismerte fel, hogy az Egyház egységét, egyedül az Egyház Anyjának segítségével lehet megerősíteni! Ez indította őt, hogy kommentárokat és elmélkedéseket írjon a szentolvasóról. (folyt.) (Forráshivatkozások a II. részben!)image007.JPG

Szólj hozzá!

AZ ÚR IMÁJA

 SZENTOLVASÓ_1.jpg    A Miatyánk az Úrtól kapta a nevét. Nem ember, nem is angyal a szerzője ennek a fönséges imának, hanem az emberek és az angyalok királya: Jézus Krisztus. Isten fia tetteiben mindig az Atyát dicsőítette és azért jött erre a világra, hogy általa az emberek is megdicsőítsék az Atyát. Ezért tanított meg bennünket arra az imamódra, mellyel a legjobban magasztalhatjuk Istent: megtanított bennünket a Miatyánkra, amelynek Ő a szerzője.
Imádkozzuk tehát gyakran ezt az imádságot olyan érzülettel, ahogyan Krisztus tanította! /43/
Cyprian_of_Carthage_Nic_Papas.jpg     Szükséges volt – mondja Szent Cyprián –, hogy aki megváltónkul a kegyelem életével akarja felruházni lelkünket, mint égi tanítómester rávezessen bennünket a helyes és üdvös imára is. Az isteni Tanító bölcsessége sugárzik ki a Miatyánk szépségéből, szeretettől átitatott mondataiból és rendezett szerkezetéből, melyből erőteljesség árad! Rövid és egyszerű az egész – a tudatlanok és az okosok számára egyaránt –, a szent titkok (könnyen) érthető foglalata.
     Tertulliánus szerint a Miatyánk az evangélium rövid kivonata.
     Kempis Tamás annyira csodálja, hogy azt állítja: a Miatyánk kívánságai túlszárnyalják a szentek legmerészebb vágyait is.
     Aranyszájú Szent János viszont arra figyelmeztet; aki nem úgy imádkozik, ahogy az Úr tanított bennünket, az nem az Úr Jézus tanítványa.
     Végül Szent Ágoston arról biztosít mindnyájunkat, hogy a szívből végzett Miatyánk kiírtja a bocsánatos bűnöket is. /38-39/
     Amikor ezt az isteni imádságot áhítattal mondjuk, akkor a legkiválóbb erényeket indíthatjuk fel magunkban; mivel a Miatyánk minden egyes fohásza egy-egy erénynek felel meg. /44/
Ha szentolvasónk tizedei előtt a Miatyánkot mondjuk, akkor emlékezzünk a fenti gondolatokra! Akkor rózsafüzérezésünk közben nagy erőkkel töltekezhetünk, s lelkünket friss forrásvízzel üdíthetjük. A rózsafüzér kezünkben olyan hatalom, amelyen nem vehet erőt az alvilág minden incselkedése sem. /39/
     „...A tapasztalat azt mutatja, hogy azok akik (…) a kiválasztottságnak jeleit viselik lelkükön, szeretik, ízlelik és imádkozzák az Üdvözlégy Máriát, s annál jobban szeretik ezt az imát, minél inkább egyesülve vannak Istennel! (TMT 250)szentolvaso_pater_noster3.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy ÜDVÖZLÉGYET, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 31181.jpg

 

Szólj hozzá!

Boldog Alan de Rupe a rózsafüzér apostola létezett, vagy sem?
bolgog_alan_de_rupe_101.jpg
     A kérdés, hogy példaként követhe-tünk-e valakit, akinek a puszta létezését is megkérdőjelezik, a válaszunk: igen! A róla írt példaszerű élet és a neki tulajdonított tanítás, nagyon is követésre méltó, minden üdvösségre törekvő számára!
     Tán nem kérdőjelezik-e meg a kereszténység számtalan történelmi személyiségét, vagy közismert a szenteket (Szent Kristóf, Szent György, Szent Filoména, stb.), sőt egy időben még Jézus Krisztust is tagadta a racionalista tudomány! De miután beigazolódott az Üdvözítő történelmi léte, most meg nős embernek titulálják, sőt megtalálni vélik a csontjait!?
     De végül is melyek a tények Boldog Alánnal kapcsolatban? Például az, hogy maga írta egy látomásáról, hogy a Szűzanya Szent Domonkosnak adta a rózsafüzért! Ezen kívül, e posztok szerkesztője nem talált sehol olyan adatot, miszerint az Egyház nyilatkozott volna Boldog Alan de Rupe létével kapcsolatos kétségeiről! Ugyanakkor az kétségtelen, hogy Szent Domonkosnak e nagy követője, Boldog Alan de Rupe OP nem került bele a szombathelyi Domonkos Rendtartomány által, a domonkos szentekről kiadott könyvébe (Szombathely, 2012). El kell ismernünk azt a hiányosságot is, hogy Boldog Alan de Rupe sírhelye nem ismert! A hollandiai Zwolle városka domonkos kolostortemplomában temették el anno, ám a várost az évszázadok alatt többször lerombolták és újjáépítették, közben az exponált terület gazdát is cserélt, így mára két helyen is feltételezik a sírját. Az egyik helyen ma egy zeneiskola működik, a másik feltételezett helyen pedig egy 17. századi templom áll. (Lásd a képet!)
image037.JPG     A lényeg a lényeg: A Szent Szűz, minden egyházilag kivizsgált jelenésében esengve kéri a rózsafüzér imádságot (bizonyára nem véletlenül)! A pápák egész sora Guzman Szent Domonkostól (1170-1221) eredezteti a Rózsafüzért, és melegen ajánlják Isten Népének naponta imádkozni, lehetőleg a családokban! A rózsafüzér egyéni és közösségi imádkozásához páratlanul nagy kegyelmekkel bíró búcsúkat rendelt az Egyház! (A Pápák megnyilatkozásait lásd e sorozat XI., XII. és XIII. posztjában!)
Felhasznált irodalom:
Forrás 1. Grignon L. - P. Fenyvesi: SZENTOLVASÓ, Stephaneum,1944.
Forrás 2. LIGUORI SZENT ALFONZ püspök, Szűz Mária dicsősége. KALOCSA, 1924
Forrás 3. A SZENTOLVASÓ ‒ Amit a rózsafüzérről tudni kell ‒ szerk. Begyik Tibor OCDS kiadatlan kézirat
Forrás 4. Forrás 5. Forrás 6. Forrás 7. Forrás 8. Forrás 9. 
Forrás 10. Forrás 11. Forrás 12. Forrás 13. Forrás 14. 
(folyt.) (Alsó kép: Szent Domonkos)6219172715_6a6f88859a_c.jpg

Szólj hozzá!

MI A RÓZSAFÜZÉR

SZENTOLVASÓ_1.jpg     Kedves Olvasóm! – írja, Montforti Grignon Szent Lajos. Ha gyakorlod ezt az ájtatosságot s prédikálsz róla, akkor nem a könyvekből, de saját tapasztalatodból győződhetsz meg a szentolvasó csodáiról. Örömmel látod majd azon ígéretek valóra váltását, melyeket Szűz Mária Szent Domonkosnak és Boldog Alánnak tett és tesz mindazoknak, akik terjesztik ezt az oly kedves ájtatosságot, ami a népet megtanítja Szent Fia erényeire, az elmélkedő imára, Krisztus követésére, a szentségekhez való gyakori járulásra és mindenfajta jótétemény keresztül vitelére. /94/
     A rózsafüzér, kétféle imamódot foglal magába: a szóbeli és az elmélkedő imát. /19/
Szent Domonkos Jézus és Mária életét tizenöt titok köré csoportosította, hogy mintegy – képekben – szemléljük erényeiket és életük jelentősebb eseményeit. A szentolvasó titkai, élet alakításunk zsinórmértéke lehet. Fáklyák, hogy megvilágítsák lépteinket. Sőt, több ez a titoksorozat: (határozott számú) gyújtótükör, melyek Jézus és Mária egyéniségét tükrözve, képesek szeretetük forró tüzével szívünket felgyullasztani. /59/5
     A szentolvasó nem a Miatyánkok és Üdvözlégyek, élettelen szövedéke, hanem Jézus és Mária életének, szenvedésének, halálának és megdicsőülésének felelevenítése, a két legszentebb élet titkainak kimeríthetetlen kincsestára. /12/ Ez az imádság a fentieken kívül oly sok és nagy búcsút eredményezhet – melyek sajnos, a nép számára sokszor ismeretlenek maradnak –, mert ezen ájtatosság prédikátorai csak ritkán beszélnek róla és megelégszenek azzal, hogy nagyhangú rózsafüzérbeszédet vágjanak ki, ami talán csodálatot ébreszt ugyan, de nem ad mélyreható (indíttatást és) tanítást. /94/
     Ma csak olyan külsőséges dolgokat látunk szívesen, melyek könnyen forrásba hozzák érzelemvilágunkat. De mondjátok, van-e fennköltebb gondolatokat fakasztó és mélyebben megrázó bármi is, mint Üdvözítőnk csodálatos története?
Szentolvasó 5_1.jpg     A rózsafüzér elmélkedő képei a Megtestesüléstől a Kereszthalálon át a Megdicsőülésig, oly szemléletes, megérintő és változatos módon irányítják gondolatainkat, hogy ki kell zárnunk minden szórakozottságot! A tudósok megtalálják ebben az imamódban a legmélyebb tartalmat, a kicsinyek pedig a legegyszerűbb oktatást.
     A szentolvasó titkainak szemlélete a legkitűnőbb út arra, hogy a szemlélődés legfelső fokaira jussunk. Ez Aquinói Szent Tamás gondolata és tanácsa is, mikor azt mondja; hogy harcosok módjára először meg kell szereznünk az összes erényt, melyeknek tökéletes példaképe a rózsafüzér titkaiban szemlélhető, s ott – mondja a tudós Cajetán – elnyerjük az Istennel való bensőséges egyesülést, mely nélkül a szemlélődés csupán önámítás lenne. Ha napjaink hamis misztikusai és a protestálók ezt a tanácsot követték volna (– írja Szent Lajos), akkor nem tévedtek volna olyan csúnyán! (Bizony) az ördög ámítása az a hiedelem, miszerint mondhatnánk fenségesebb imát a Miatyánknál és az Üdvözlégynél, a szentolvasó e két alkotóeleménél! / 66/

     „Amit Lucifer csupa gőgből elveszített, azt Szűz Mária alázatossággal megnyerte. Amit Éva engedetlenséggel romlásba és kárhozatba döntött, azt Szűz Mária engedelmességgel megmentette (…), mivel hű volt Istenhez, minden gyermekét és minden szolgáját magával együtt megmentette és az isteni Fölségnek szentelte.”
(Tökéletes Mária-tisztelet 53. A továbbiakban TMT)

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 19721T_T004_k_sz_1.jpg

Szólj hozzá!

Boldog Alan de Rupe a rózsafüzér apostola létezett, vagy sem?
bolgog_alan_de_rupe_101.jpg
     De miként jelenhettek meg hitbuzgalmi könyvek „Alanus de Rupe név” alatt, ha „nem létezett”? Talán valakik álnév alatt publikáltak? ‒ Ugyan bizony kik?
Hiszen a rózsafüzér-ima történeti kibontakozását, Guzman Szent Domonkoshoz képest 250 évvel későbbre helyezni, a legkevésbé sem állt a domonkos rend érdekében. Az Alan de Rupe és a neki tulajdonított Rózsafüzér Társulatok megalapítása, helyenként „párhuzamba hoz” vagy „rivalizál” Szent Domonkosnak a rózsafüzérhez kötődő privilégiumával! Ugyanakkor, maga Boldog Alan írja könyvében, hogy egy látomásában tanúja volt, amikor a Szent Szűz átadta a Rózsafüzért Szent Domonkosnak!
gas.JPGViszont, ha a karthauziak írták volna a szentolvasó „Alan de Rupe-féle” kibontakoztatását, nyil-ván „saját Domonkosu-kat” helyezték volna előtérbe a saját rendi nevével (akinek az érde-mei szintén jelentősek)! De ha még mindezek így történtek is volna, az semmiképp nem magya-rázható, hogy egy „álnév” mellé miért kreáltak egy részletes életrajzot, egyetemi végzettséggel, katedrákkal és komoly publikációkkal! Nos, az egyetlen helyes válasz, hogy Alan de Rupe domonkos szerzetes, prédikátor és író valós személy volt, vagyis Guzman Szent Domon-kos kapta a Rózsafüzért a 13. században és Boldog Alan de Rupe frissítette azt fel a 15 században! Miként az elvitathatatlan, hogy máig sikeres pasztorációs könyvek léteznek Alan de Rupe neve alatt ‒ elsősorban a rózsafüzérről és a Mária-tiszteletről, mint a lélekmentés biztos lelkiségéről.
     A németországi Kiel Egyetemi könyvtárában, több kéziratot és ősnyomtatványt is őriznek Alan de Rupétól! (ld. az alsó képet, mely Alan de Rupe kézírása!) Sok enciklopédia is cikket szentelt Boldog Alan de Rupenak, mint a rózsafüzér 15. századi megújítójának. Az pedig valószínűsíthető ‒ hogy a századok alatt számtalan ‒, a karthauziakhoz köthető vagy Szent Domonkos féle eseményt és kinyilatkoztatást ‒ utólagosan ‒ Alan de Rupénak tulajdonítottak. (És ez az a „gyanúsnak” mondható körülmény ‒ vagyis a neki tulajdonított túlont-túl sok misztikus esemény és magánreveláció ‒, amely Boldog Alan de Rupe létét és munkásságát, valamelyest megkérdőjelezheti!)
Mert bizony meglehet, hogy a rózsafüzérrel kapcsolatos különféle kinyilatkoztatások – melyek még Szent Domonkostól is eredeztethetők ‒, Boldog Alan neve alatt mintegy újra aktuálizálódtak, összegződtek ‒ minden manipulatív szándékos nélkül! (Például azt sem lehet tudni, hogy pontosan kitől származik a „Rózsafüzér 15 Ígérete” ‒ jóllehet ‒ „égi hitelessége”, de főleg az igazsága nem kétséges). Ám azt leszögezhetjük, hogy amit Alan de Rupe írt le, az vele történhetett meg, márpedig ő rendkívül ihletett megfogalmazásokkal terjesztette a bensőséges Mária-tiszteletet és a Szentolvasó-ima üdvös érdemeit!
Szentek sokasága hivatkozott munkáira, köztük Liguori Szent Alfonz és Montforti Grignon Szent Lajos is, akik munkáiból alább idézni fogok! (folyt.)alanus_kezirasa_a_kieli_egyetemi_konyvtarban.jpg

Szólj hozzá!

ELŐSZÓ

SZENTOLVASÓ_1.jpg     Korunk, természetfeletti létre teremtett embere szinte ellenállás nélkül hagyja magát elmerülni a zajos világ káprázatában – észre sem véve –, hogy közben elveszíti élő kapcsolatát az Élet forrásával. A világ halálos betegségének oka, hogy nem imádkozik. Az emberek ahelyett, hogy levonnák a tanulságokat és Teremtőjük felé fordulnának segítségért, végül annyiban szólítják meg sértődötten, hogy vádaskodnak; „miért engedi meg mindezt?” Fel kellene ismerniük, hogy a bűnök és mulasztások, mint feldobott kövek zuhannak vissza rá és csakis az Isten iránti bűnbánatban és a szeretet-párbeszéd felújításával remélhet békét és megújulást!
     Az Istennel való párbeszéd az imádság, melyet a mai ember mind formáját, mind lelkületét és célját illetően feledni látszik, valójában azonban csak gőgjében szégyenli! A gőg ugyanis az imádság legfőbb ellensége! Jóllehet, még a 'hitetlen' (de jószándékú) ember is imádkozhat: „Istenem ha vagy, segítsd, hogy megismerjelek!” Ez volna a minimum! Az imádság, szeretetből indíttatott beszélgetés Istennel. Ehhez azonban újra meg kell határoznunk helyünket és célunkat a világban, tudatosítva, hogy ki beszél kivel, ki vagyok én és „ki Isten”? Fel kell és el kell ismernünk a Megváltás végtelen szeretetértékét, és hálatelt szívvel, gyermekien, újra meg kell tanulnunk megszólítani Mennyei Atyánkat! 

SZIVESEN FOGADOM ROZSAFUZEREDET.JPG     A szóbeli imák legszebbike a Rózsafüzér, melyről Grignon Szent Lajos a 17-18. század fordulóján remek értekezést írt. Gondolatai, úgy a keresőknek, mint a haladóknak egyaránt segítséget nyújthatnak. Némileg még azoknak is, akik csupán egyféle 'hagyományból' csillogtatják rózsafüzérüket, jóllehet a lélekmentés-, a család- vagy a haza segítése szempontjából majdhogynem eredménytelenül!
     Szándékunk, hogy a lelkiirodalom eme remekét – ha töredékesen is –, de ne engedjük át a feledésnek, sőt leporoljuk róla az évszázados port.
     Szent Lajos buzdításait kivonatolva és némileg „átfésülve” ugyan, de a leglényeget nem sértve préseltük bele „Kisirka” sorozatunkba, hogy remek érvei újra közkinccsé válhassanak az evangelizáció, a lélekmentés és az általános megjobbulás segítésére! (A szerkesztő)

Szólj hozzá!

Boldog Alan de Rupe a rózsafüzér apostola létezett, vagy sem?

bolgog_alan_de_rupe_101.jpg    Egy olyan nagyhatású szentről olvashatunk, akit Európában a rózsafüzér apostolaként tisztelnek: latinul, angolul, németül, svédül Alanus de Rupe; franciául Alain de La Roche; hollandul Alan van der Clip; katalánul Alà de la Roca; lengyelül Alan z La Roche; olaszul Alano della Rupe; spanyolul Alano de la Roca néven ismernek. Pl. Németországban templomi szobrok tanúsítják tiszteletét, ennek ellenére vannak álláspontok, melyek szerint valójában nem is létezett!
     Egy nagyhatású szent, akit bár boldogként tisztelünk, ennek pontos adata valóban ismeretlen ‒ amellett ‒, hogy feljegyzés van, miszerint a boldoggá avatása során 300 tanút hallgattak ki azok közül, akik a rózsafüzérezést Alan de Rupe prédikációja révén tették magukévá. Ugyane feljegyzés még szükségesnek tartotta hozzá tenni, hogy valójában nem mindegyikük tett külön vallomást, többségük csupán aláírta a boldoggáavatási kérelmet! (Ennek ellenére azt, hogy melyik Pápa avatta boldoggá, arra az irat nem tér ki!)
     Alan de Rupe OP létét tagadó tanulmányírók, pl. A. Bollandists, H. Thurston SJ, G. Roschini OSM, Joannes de Monte és Thomas de Templo hitelét kétségessé teszi, hogy nemcsak Alanus de Rupe munkásságát, de még a rózsafüzér Szent Domonkostól való származtatását is kétségbe vonják azt állítva, hogy „gyöngysoron” már a karthauziak is imádkoztak a 12. században, ráadásul a „titkokkal”.
     A helyzetet csak kavarja, hogy egyesek összekeverik Alan de Rupét egy Rajna-völgyi karthauzi kortársával (1384-1460) ‒ akinek ráadásul Domonkos volt a neve ‒ és aki 1410-ben, minden egyes Ave Mariá-hoz írt egy elmélkedési titkot Jézus életéből, melyet Adolf von Essen († 1439) kinyomatott „ezer példányban”.alano_de_rupe_00005.JPG

Szólj hozzá!

SZENTOLVASÓ_00026.JPG                       »KISIRKA«

Nyisd bárhol, olvasd bárhol!

Amit a rózsafüzérről tudni kell

A SZENTOLVASÓ

Montforti Grignon Szent Lajos művéből vett idézetek és más méltató szemelvények felhasználásával
szerkesztette: Begyik Tibor OCDS

Harmadik, javított és jelentősen bővített kiadás

A szerkesztő kiadása

„Az Egyház imádságát Mária imádsága hordozza.” (KEK 2679)

„Halálotok óráján áldani fogjátok a napot és az órát, amikor nekem hittetek...!”
(Grignon: Tökéletes Mária-tisztelet, 254)

A szerkesztmény alapjául,
Grignon L. - P. Fenyvesi: SZENTOLVASÓ, (Stephaneum,1944) kiadványa szolgált,
az ebből idézetteket tovább bővítettünk a rózsafüzért méltató más írásokból.

A szakaszvégi számok a fenti „Szentolvasó” könyv forrásoldalaira utalnak!
A más forrásokból származó szövegrészeket természetszerűleg külön jelöltük.
E füzet megrendelhető az alábbi Email címen: begyiktibor@gmail.comrosaryprayer.jpg

Szólj hozzá!

A Szeretetláng Lelki Naplóból:
 
      Oly sok bűn van az országban. Segíts Nekem, mentsük meg. Én fénycsóvát adok a kezedbe. Ez Szívem Szeretetlángja lesz. Az Én Szívem Szeretetlángjához add a te szeretetedet is, és add tovább, kislányom!”
„Édesanyám, miért nem teszel nagy csodákat, hogy higgyenek Neked úgy, mint Fatimában?” „Leánykám, minél nagyobb csodákat tennék, annál inkább nem hinnének Nekem. Kis kármelitám, az első szombatot is azért kértem, és mégsem veszik figyelembe. Én jóságos, megértő Édesanyátok vagyok, és veletek összefogva megmentelek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta (országotokat), és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy szívemen viselem az Ő és a magyar szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni. Nagyon kérlek, fogadjátok megértéssel, mert Szívem bánkódva néz le országomra. [...] (I/37)various_salutations_immaculate_heart.jpg
 

 

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is hajózol, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! boatbridge.jpg

 

Szólj hozzá!

A Kilenced szándéka

A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27) A sátán és csatlósai, teret akarnak nyerni földrészünkön, nemzetünkön és keresztény kultúránk fölött. Hitünket bizonyítandó, engesztelő kilenceddel fordulunk az ég felé, Isten Irgalmasságáért esedezve,  Mária Országának polgári tudatában, Örökös Királynőnket kérjük, hogy parancsára angyali seregek védelmezzenek minket Szent Mihály arkangyal vezetésével!

KILENCEDIK NAP

     Magyarok Nagyasszonya, Angyalok Királynője!morszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul23.jpg
A pokoli erők azon mesterkednek, hogy elpusztítsanak minket.
Te hatalmat és megbízást kaptál Istentől, hogy a sátán uralmát végleg leromboljad.
Alázattal kérünk, küldd el nekünk angyali sereged, Szent Mihály vezérletével, hogy védjék meg édes Magyar Hazánkat és Európát a gonosz ármánykodása ellen!
A Te csodatevő istenanyai hatal-maddal, nyisd meg a népek veze-tőinek szemét és értelmét, hogy felismerjék, kik állnak a légiók mögött és milyen veszélynek teszik ki népüket, Európát és az egész emberiséget!
Esdekelve kérjük Szent Mihály főangyalt, hogy teremtsen békét a közel-keleten és a pokol szellemei által elvakított népeket térítse meg és terelje vissza országaikba!
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya, mint Megváltónk Anyját! Ne hagyd elveszni Szent István keresztény országát!

_archangel_michael_reni_240.jpg

 

     Szent Mihály arkangyal!
Védelmezz minket a küzde-lemben!
A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten!
Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körül járnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére.
Amen. (XIII. Leó pápa)

 

Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...

Az Üdvözlégyekbe fűzzük bele a Szeretetláng könyörgését, az alábbi módon: Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus! Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért (és) áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Amen.veszelyben_az_egyhaz_2_1.jpg

Szólj hozzá!

Szent Mihály Arkangyal (szeptember 29)

1201019642Jp0w7N.jpg     A hagyományos római kalendáriumban Szent Mihály Arkangyalnak két ünnepe van; az egyik május 8-án, ami az arkangyal 495-ös megjelenéséről emlékezik meg Gargano hegyén, Apuliában. A másik szeptember 29-i főünnep pedig a Dedicatio sancti Michaelis Archangeli titulust viseli, azaz, a bazilika fölszentelésének évfordulós ünnepe. Tulajdonképpen egyik ünnep sem korlátozódik Szent Mihályra, hiszen a liturgikus szövegek egyértelműen a teljes angyali sereglet szolgálatáról beszélnek.

     Az imádság eredetével kapcsolatban valójában nincsenek tökéletesen megbízható források és a bizonytalanságot tovább növeli a tény, hogy idővel sok mende-monda alakult ki, járt szájról-szájra. Erről az Ephemerides Liturgicae római folyóirat egy hosszabb cikket közölt 1955-ben (V. LXIX, 54-60. old). A cikk 9-es számú lábjegyzete utal egy bizonyos Domenico Pechenino atya tanúságtételére, ami eredetileg a La Settimana del Clero egy 1947-es cikkében látott napvilágot. Pechenino atya XIII. Leó pontifikátusa alatt a pápa közvetlen munkatársaként dolgozott a Vatikánban.

leoxiiipic1.jpg

     „Nem igazán emlékszem a pontos évszámra. Egy reggel a nagy pápa, XIII. Leó szokása szerint miséje befejeztével, hirtelen azt vettük észre, hogy a pápa fölemelte fejét és tekintete összpontosult valamire. Mozdulatlanul, pislogás nélkül bámult valamit. Arckifejezése borzalomról s félelemről árulkodott, és hirtelen elsápadt. Valami szokatlan és komoly dolog történt vele. Végül, magához térve, finoman, de határozottan jelt adott, majd fölállt. Saját irodája felé vette az utat, kísérete pedig izgatottan és aggódva követte, suttogván: ’Szentatyám, nem érzi jól magát? Szüksége van valamire?’ Erre azt válaszolta: ’Nem, Semmire!’ Körülbelül fél óra elteltével magához kérette a Szent Rítus Kongregáció titkárát, akinek kezébe nyomott egy papirost, és utasította, hogy azt nyomtassák ki és küldjék el a világon minden ordináriusnak. Mi volt azon a papíron? Az az ima, amit minden olvasott mise után recitálunk a hívekkel.” A pápa tehát rendeletet hozott arról, hogy minden Szentmise után – az egész világon –, MINDIG mondják el az általa írt Szent Mihály imát!!!

     Bár ennél többet megbízható forrásból nem tudhatunk meg, idővel elterjedt az a híresztelés, hogy a pápának látomása volt, amelyben az Isten átengedte a sátánnak a 20. századot, hogy próbára tegye az Egyházat. Bár az Egyház 20. századi történelme és az ima szövege (a hosszabb változatban) ezt alátámasztani látszik, XIII. Leó látomásának ezen értelmezése az marad, ami: szóbeszéd, amit megnyugtatóan igazolni nem lehet.
Azt mindenesetre kevesen tudják, hogy a rövid Szent Mihály imán túl (amit olvasott misék után volt kötelező elimádkozni), XIII. Leó egyúttal megfogalmazott egy új exorcizmust is, amit beillesztett a Római Rituálé imái közé. A pápa nyomatékosan kérte a püspököket és papokat, hogy gyakran végezzék el ezt az exorcizmust egyházmegyéjükben és plébániáikon, amint azt maga is tette akár napjában többször is.
     Itt most leközlöm az egyszerű nép által is napjában többször mondható imát, mely pápai áldással van ellátva és különösen hathatós! Ajánlom mindazok figyelmébe, akik maguk-, szeretteik-, az Egyház és hazájuk sorsát őszintén szívükön viselik! FORRÁS nyomán. Felhívom kedves Olvasóim figyelmét, hogy e hónap 1-12-e közt 12 részben foglalkoztam az Égi Seregek Vezérével! (A első poszt itt!)

Szent Mihály arkangyal védelmezz minket a küzdelemben! A sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten! Te pedig mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körül járnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére. Amen. szent mihaly (1).jpg

 

 

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 19632DSC_0165u2k.jpg

Szólj hozzá!

kepatmeretezes_hu___ep.jpgNyikolaj Jemeljanov Jerej orosz ortodox atya, a Szent Tyihon Orthodox Egyetem Teológiai Karának dékánhelyettese írása nyomán a szerkesztő kivonata. Az eredeti forrás megtalálható a www.karizmatikus.hu-n. /Az egyenes zárójelbe tett beszúrások és az alcímek, a szerkesztőtől valók!/

Isten nélkül, istentelenség van!

     Nem lehet említés nélkül hagyni, hogy súlyos tévedés azt hinni, miszerint a „szabad szerelem” olyan kapcsolat, amely „senkinek nem okoz rosszat”. Ez nincs így! Először is, a bűn nem valami ártatlan dolog. Ha az ember megszokja, hogy ne bízzon meg abban, akit megpróbál szeretni, akkor ez a bizalmatlanság, ez a szeretetlenség növekedni fog benne és nem csak a szeretett személyre fog kiterjedni, de más emberekre is. A legrettenetesebb esetben kiterjed a gyermekekre is: az abortuszban. És akkor az úgynevezett „szeretet” következménye gyilkosság lesz.
Nem véletlen, hogy idézőjelbe rakom a „szabad szeretetet” szókapcsolatot. Mert szabad csak az igazi szeretet lehet, a bűn pedig mindig rendkívül agresszív /és megkötöző rabság/.
     Úgy tűnik azok, akik a „szabad szerelem” mellett kardoskodnak, elvetik az igazi szeretetet, méghozzá nem csak személyesen saját maguk számára, de más emberek jogát is a normális családi életre. Minden sokgyermekes anya tudja, hogy milyen dühöt, vagyis gyűlöletet vált ki azokban az emberekben, akik a bűn „szabadsága” mellett kardoskodnak. („Mi? Te mindenkinél jobbnak tartod magad? Elítélsz azért, hogy én abortuszt végeztem, te pedig gyermekeket szülsz?”). Elég megnézni a mai filmeket, a női lapokat és bulvár újságokat és láthatjuk, hogy azok nem hagyják meg az ember választási szabadságát. Agresszív módon csak egy utat propagálnak. Lelkipásztori szolgálata során minden pap a gyakorlatban találkozik azzal, hogy az emberek a „szabad szerelmet” választják minden belső ellenállásuk és undoruk ellenére, mert másképpen úgy érzik, nem viselkednek normálisan. Minden pap tudja, hogy sok fiatal fiú és lány, kortársaik társaságában kénytelenek romlott magatartásmintákat felvenni, hogy ne tűnjenek „fehér hollóknak”. Eközben el sem gondolkodnak azon, hogy társaiknak legalább a fele szintén kényszerből veszi fel ezeket a magatartásmintákat. Az emberek félnek önmaguk lenni, elveszítik belső szabadságukat.
valas.jpgEzért amikor halljuk a gőgös kijelentéseket, hogy a „szabad szerelem” normális és természetes, és a társadalom „elfogadóan” viszonyul ehhez, az ember szívét összeszorítja a gyermekek miatt érzett félelem és fájdalom. Önkéntelenül arra gondolsz, hogy milyen sors vár rájuk, az ilyen „szerelem” hirdetőitől.

/A házasság mint szentség megadja a hívőknek azt a természetfölötti erőt, amely szükséges ahhoz, hogy 'jó harcot harcoljanak' (1Tim 6,12)/hazassaf-portraits.jpg

Szólj hozzá!

A Kilenced szándéka

A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27) A sátán és csatlósai, teret akarnak nyerni földrészünkön, nemzetünkön és keresztény kultúránk fölött. Hitünket bizonyítandó, engesztelő kilenceddel fordulunk az ég felé, Isten Irgalmasságáért esedezve,  Mária Országának polgári tudatában, Örökös Királynőnket kérjük, hogy parancsára angyali seregek védelmezzenek minket Szent Mihály arkangyal vezetésével!

NYOLCADIK NAP

     Magyarok Nagyasszonya, Angyalok Királynője!morszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul23.jpg
A pokoli erők azon mesterkednek, hogy elpusztítsanak minket.
Te hatalmat és megbízást kaptál Istentől, hogy a sátán uralmát végleg leromboljad.
Alázattal kérünk, küldd el nekünk angyali sereged, Szent Mihály vezérletével, hogy védjék meg édes Magyar Hazánkat és Európát a gonosz ármánykodása ellen!
A Te csodatevő istenanyai hatal-maddal, nyisd meg a népek veze-tőinek szemét és értelmét, hogy felismerjék, kik állnak a légiók mögött és milyen veszélynek teszik ki népüket, Európát és az egész emberiséget!
Esdekelve kérjük Szent Mihály főangyalt, hogy teremtsen békét a közel-keleten és a pokol szellemei által elvakított népeket térítse meg és terelje vissza országaikba!
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya, mint Megváltónk Anyját! Ne hagyd elveszni Szent István keresztény országát!

_archangel_michael_reni_240.jpg

 

     Szent Mihály arkangyal!
Védelmezz minket a küzde-lemben!
A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten!
Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körül járnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére. Amen. (XIII. Leó pápa)

 

Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...

Az Üdvözlégyekbe fűzzük bele a Szeretetláng könyörgését, az alábbi módon: Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus! Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért (és) áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Amen.veszelyben_az_egyhaz_2_1.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 53132_917155377big.jpg

 

Szólj hozzá!

kepatmeretezes_hu___ep.jpgNyikolaj Jemeljanov Jerej ortodox atya, a Szent Tyihon Orthodox Egyetem Teológiai Karának dékánhelyettese írása nyomán a szerkesztő kivonata. Az eredeti forrás megtalálható a www.karizmatikus.hu-n. /Az egyenes zárójelbe tett beszúrások és az alcímek, a szerkesztőtől valók!/

Bűnbánat és jószándék, Szentségek nélkül?

     Ha azt várjuk, hogy a házassággal a viszonyok egyik napról a másikra /pozitíve/ megváltoznak, természetesen kevés eséllyel valósul meg! Sokak /inkább/ kényelmetlenséget fognak érezni, ugyanis már „megszokták a bűnt”, vagyis a hamis, /laza/ viszonyulást /a házas viszony pedig őszinte odaadást igényel/.
     Annak idején ezzel a kérdéssel kapcsolatban, publikáltak szociológiai vizsgálatokat. Azok a házasságok, amelyeket előbb „kipróbáltak”, majd utána kötöttek házasságot, minden jószándék ellenére is kétszer olyan gyakran esnek szét, mint amelyeket előzőleg „nem próbáltak ki”. Tehát: „kipróbálni” – valójában annyit jelent –, hogy tudatosan tesszük ki magunkat a rizikónak.

     Végül a harmadik variáns: a bűnbánat. Ha a bűn az, ami akadályozza a szeretetet, akkor a bűnbánat, a legáltalánosabb értelemben a szeretet keresése, amelyhez feltétlenül szükség van a kapcsolat megváltoztatására, a különféle bélyegek és saját sztereotípiáink elhagyására.
Tehát a „próbálkozások” útja – mindig negatív irányba vezet, nem ad reménységet a sikerre. Ebben az esetben a siker, vagyis az igazi szeretet és a bizalom csak a bűnbánaton keresztül jöhet létre: elvetvén a kapcsolatok „próbálgatásának” módszerét.
     A hívő ember számára nyilvánvaló egy másik mód: ismervén saját gyengeségét, Isten segítségét kéri /olvasd el Tób 8,4-8/! Ezért létezik a Házasság Szentsége, amikor a két egymást kereső ember kétségeit és félelmeit, kölcsönös törekvésüket a szép és abszolút szeretet Isten elé viszik és kérik, hogy Ő segítsen nekik mindig megtalálni az egymáshoz vezető igazi utat. /A harmonikus házasság egyszerű, de emberileg lehetetlen! Isten azért emelte a házasságot szentséggé, hogy az megélhető legyen./ A Szentség természetesen egyáltalán nem mágikus eszköze a boldog házaséletnek. Ez Egyházban nincs semmi mágikus. A mágia az rabság! 

Isten és az Egyház az embert mindig meghagyja a szabadságában. A Házasság Szentsége – kegyelmi segítség a két egymást szerető ember örök és örömteli útján az Abszolút Szeretet felé. Akkor egymás megtalálása örök és abszolút perspektívát nyer.
     Ha az ember elhatározza, hogy szeretete abszolút, egyedi és örök lehet, akkor nem csak a „személyi igazolványba történt bejegyzés” iránt fog áhítattal és szent félelemmel viszonyulni, de igyekezni fog, hogy elkerülje még a legkisebb bökkenőt is, ami megalázhatná viszonyulását azon személy iránt, akit szeret.
Hiszen a házasság, nagyon sokrétű és összetett fogalom. A házasság szellemi közösség, mert az – aki szeret és valóságosan szeretni akar –, az megházasodik. De a házasság nem csak a házastársak közötti viszonyt jelenti. Az igazi szeretet mindig törekszik a „túlcsordulásra”. A Házasság Szentségének szertartásában van egy gyönyörű ima arról, hogy a házasságra lépők szeretetüket „osszák meg az azt kérőkkel is”, vagyis azokkal, akiknek szükségük van rájuk: szüleikkel, rokonaikkal, barátaikkal és ismerőseikkel és később: gyermekeikkel is. Ezért az, aki szeret, megosztja az esküvői örömöt is a hozzá közel állókkal. Végül a házasság jelent társadalmi és anyagi és testi kapcsolatot is, mert az, aki valóságosan akar szeretni, nem tartja semmisnek a polgári házasságot sem, vagyis a polgári törvény előtti rendezést, sem a közös családi élet elrendezését, még a menyasszony fehér ruháját és a vőlegény fekete öltönyét sem.

/A házasság szövetségének meglazulása, nem a Szentség 'hatástalanságának', hanem az életszentségre való törekvés ellanyhulásának vagy hiányának róható fel!/fefamilia10_1.png

Szólj hozzá!

A Kilenced szándéka

A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27) A sátán és csatlósai, teret akarnak nyerni földrészünkön, nemzetünkön és keresztény kultúránk fölött. Hitünket bizonyítandó, engesztelő kilenceddel fordulunk az ég felé, Isten Irgalmasságáért esedezve,  Mária Országának polgári tudatában, Örökös Királynőnket kérjük, hogy parancsára angyali seregek védelmezzenek minket Szent Mihály arkangyal vezetésével!

HETEDIK NAP

     Magyarok Nagyasszonya, Angyalok Királynője!morszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul23.jpg
A pokoli erők azon mesterkednek, hogy elpusztítsanak minket.
Te hatalmat és megbízást kaptál Istentől, hogy a sátán uralmát végleg leromboljad.
Alázattal kérünk, küldd el nekünk angyali sereged, Szent Mihály vezérletével, hogy védjék meg édes Magyar Hazánkat és Európát a gonosz ármánykodása ellen!
A Te csodatevő istenanyai hatal-maddal, nyisd meg a népek veze-tőinek szemét és értelmét, hogy felismerjék, kik állnak a légiók mögött és milyen veszélynek teszik ki népüket, Európát és az egész emberiséget!
Esdekelve kérjük Szent Mihály főangyalt, hogy teremtsen békét a közel-keleten és a pokol szellemei által elvakított népeket térítse meg és terelje vissza országaikba!
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya, mint Megváltónk Anyját! Ne hagyd elveszni Szent István keresztény országát!

_archangel_michael_reni_240.jpg

 

     Szent Mihály arkangyal!
Védelmezz minket a küzde-lemben!
A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten!
Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körül járnak a világ-ban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére.
Amen. (XIII. Leó pápa)

 

Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...

Az Üdvözlégyekbe fűzzük bele a Szeretetláng könyörgését, az alábbi módon: Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus! Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért (és) áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Amen.veszelyben_az_egyhaz_2_1.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el ÜDVÖZLÉGYET, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

origin_Ritam25.jpg

Szólj hozzá!

kepatmeretezes_hu___ep.jpgNyikolaj Jemeljanov Jerej orosz ortodox atya, a Szent Tyihon Orthodox Egyetem Teológiai Karának dékánhelyettese írása nyomán a szerkesztő kivonata. Az eredeti forrás megtalálható a www.karizmatikus.hu-n. /Az egyenes zárójelbe tett beszúrások és az alcímek, a szerkesztőtől valók!/

Bizalom és bizalmatlanság

     Most pedig a bizalomról. Ez a kérdés két formában merült fel. Először is, hogy meg lehet-e követelni az odaadó bizalmat a szeretett személytől? /Sajnos sokak szerint/, elijesztő lehet azt mondani, hogy „vagy házasság, vagy semmi” és a vélemény szerint ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az illető felelőtlen és aljas ember, egyszerűen ma az a szokás, hogy elfogadhatók a szabadabb kapcsolatok. Mellékesen megjegyzem, hogy /aziránt/ aki nőként, „nagylelkűen” megbocsát az „elfogadó” férfiaknak, nem tudok ilyen nyugodtan viszonyulni az ilyen „elfogadás” iránt. Pontosan tudom, hogy legalábbis a férfi részéről az ilyen „elfogadás” – egyszerű aljasság. Méghozzá amikor közvetlen hazugságról van szó: „később el foglak venni!” 

     A bizalom kérdésének másik formája így hangzik: „Lehetek-e biztos saját magamban?”
Ez valóban nagyon fontos kérdés. Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy készek vagyunk a teljes egységre, hűségre és türelemre? Ellenkezőleg, minden normális ember nagyon erőteljesen érzi, hogy nem kész és nem méltó erre. Csak a korlátolt és gőgös ember képes kimondani magáról, hogy már felkészült arra, hogy úgy szeresse a feleségét, ahogy azt az Egyház elvárja, vagyis hogy kész érte feláldozni az életét.
     E kérdésnek megoldására két megközelítés létezik. A „szabad szerelem” képviselői azt tanácsolják, hogy meg kell próbálni. Ebben az esetben a kapcsolatok fejlődésének három útja lehetséges. Az első és a legelterjedtebb, amikor a két ember két ellenkező irányba rohan el egymástól és elégedetten azt gondolja: „Jó, hogy nem házasodtunk meg, hiba lett volna”. Ez minden esetben rossz. Ha valóban hiba volt, akkor az ember egész életében elfelejthetetlen tapasztalatot szerez a hamis kapcsolatról, amely egész életében akadályozni fogja, hogy valóban képes legyen szeretni. /A 'nem véglegessel' elhált első szexus a tudatalattiban, maradandó negatív kódot indukál. Ez dezinformálhatja az önbizalmat, a személyiséget s kihatással lehet a majdani házaséletre is!/
     De még rettenetesebb a másik lehetőség, vagyis hogy nem volt semmi hiba. Az Úr küldött egy embert, hogy te örök és szép szeretettel szeresd őt, te pedig saját kezeddel, bizalmatlanságoddal és „próbáiddal” szentségtörően /lealjasítottad és/ megsemmisítettél mindent. Eltékozoltad az egyetlen boldog lehetőségedet és lehet, hogy több ilyen már nem lesz az életedben.
     A kapcsolatok fejlődésének másik variánsa: „Előtte jó volt, a házasság megkötése után pedig rossz lett”. Ez az /előéletesek számára/ az események legtermészetesebb kifejlődése. Az emberek megszokják, hogy egymás iránt bizalmatlanságban éljenek (legyen az a legrejtettebb és legfinomabb bizalmatlanság, mint például az olyan, hogy „hátha találkozom jobbal”), /vagyis a kilépés, a váltás lehetőségének biztonsága, melynek megszűntével benső szorongás, "rabság-érzet" léphet fel/. (folyt)

/A házasságra alaposan készülni kell, de legkevésbé a 'próbaházasságokkal', mely a szentség gyalázása!/

Szólj hozzá!

A Kilenced szándéka

A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27) A sátán és csatlósai, teret akarnak nyerni földrészünkön, nemzetünkön és keresztény kultúránk fölött. Hitünket bizonyítandó, engesztelő kilenceddel fordulunk az ég felé, Isten Irgalmasságáért esedezve,  Mária Országának polgári tudatában, Örökös Királynőnket kérjük, hogy parancsára angyali seregek védelmezzenek minket Szent Mihály arkangyal vezetésével!

HATODIK NAP

     Magyarok Nagyasszonya, Angyalok Királynője!morszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul23.jpg
A pokoli erők azon mesterkednek, hogy elpusztítsanak minket.
Te hatalmat és megbízást kaptál Istentől, hogy a sátán uralmát végleg leromboljad.
Alázattal kérünk, küldd el nekünk angyali sereged, Szent Mihály vezérletével, hogy védjék meg édes Magyar Hazánkat és Európát a gonosz ármánykodása ellen!
A Te csodatevő istenanyai hatal-maddal, nyisd meg a népek veze-tőinek szemét és értelmét, hogy felismerjék, kik állnak a légiók mögött és milyen veszélynek teszik ki népüket, Európát és az egész emberiséget!
Esdekelve kérjük Szent Mihály főangyalt, hogy teremtsen békét a közel-keleten és a pokol szellemei által elvakított népeket térítse meg és terelje vissza országaikba!
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya, mint Megváltónk Anyját! Ne hagyd elveszni Szent István keresztény országát!

_archangel_michael_reni_240.jpg

 

     Szent Mihály arkangyal!
Védelmezz minket a küzde-lemben!
A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten!
Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körül járnak a világ-ban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére.
Amen. (XIII. Leó pápa)

 

Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...

Az Üdvözlégyekbe fűzzük bele a Szeretetláng könyörgését, az alábbi módon: Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus! Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért (és) áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Amen.veszelyben_az_egyhaz_2_1.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

 

 

Szólj hozzá!

kepatmeretezes_hu___ep.jpgNyikolaj Jemeljanov Jerej ortodox atya, a Szent Tyihon Orthodox Egyetem Teológiai Karának dékánhelyettese írása nyomán a szerkesztő kivonata. Az eredeti forrás megtalálható a www.karizmatikus.hu-n. /Az egyenes zárójelbe tett beszúrások és az alcímek, a szerkesztőtől valók!/

Miért bűn a házasság előtti szexuális kapcsolat?

     Amikor egy kapcsolat még épphogy csak elkezdődik, akkor nagyon nagy a veszélye, hogy abban valamit komolyan elrontanak. Ugyanúgy, ahogyan a terhesség ideje alatt felmerülő betegség oka lehet egy beteg gyermek születésének, a férfi és a nő ismerkedése, udvarlás idején elkövetett súlyos hibáinak is következményei lehetnek. /A vele vagy mással elhamarkodott kapcsolatok/, az egymás közötti szeretet hiányosságai, „betegségei” okozhatják aztán a „nyomorék” családi életet. Az Egyház jól tudja ezt és ezért figyelmeztet olyan erővel és fájón ezekre a hibákra és ezért hív arra, hogy szigorúan őrizzük a tisztaságot a házasságig.
     De miért jelent mindig hibát a házasság előtti testi kapcsolat? Hát nem segíti a két embert abban, hogy jobban megismerjék és megszeressék egymást? Miért ellentétesek a szeretettel és miért semmisítik meg azt?
Az emberi kapcsolatok két szélső példáján szemlélhetjük ezt. Minden normális ember egyetért abban, hogy az erőszakosan létrehozott kapcsolat (nemi erőszak) – mindig rettenetes bűn és a másik ember elleni bűntettet jelenti. Valóban, ez a másik ember iránti szeretetlenség legrettenetesebb formában történő kifejeződése, amikor iránta, mint valamilyen tárgyhoz viszonyulnak, vagyis ez a kapcsolat meg van fosztva minden szellemi és lelki összetevőtől. Ez az egoizmus legszélsőségesebb formáinak egyike, amelyről az Egyház mint halálos bűnről beszél, mert ez arról tanúskodik, hogy az ember lelke halott és képtelenné vált arra, hogy a másik ember iránt szeretettel viszonyuljon.
     A másik szélső példa: a férj és a feleség testi kapcsolata, amelyben szellemi egységük és egymás iránti bizalmuk fejeződik ki és gazdagodik, vagyis ebben a viszonyban mindig a szellemi összetevő a legmeghatározóbb. A normális házaspárokban soha nem alakul ki törekvés arra, hogy különváljanak, még akkor sem, ha a kapcsolatuk fizikai összetevője eltűnik (ideiglenesen, amikor gyermek születik, vagy teljesen, ha egyikük megbetegszik, vagy amikor megöregednek). Ez a szeretet és önfeláldozás legfontosabb megnyilvánulása, amikor mindegyik házastárs kész arra, hogy önmagát teljesen, testestül-lelkestül ajándékba adja a másiknak.
     A „szabad szerelem” pártolói azt mondják: „Mi valahol középen vagyunk”. De itt az Egyház teljes határozottsággal állítja: „Nincs középút: vagy mindent, vagy semmit”! (Amiként próba halál nincs, úgy próba házasság sincs!)
Valóban, ha a férfi és a nő között létezik valamilyen – akár a legkisebb árnyalata is az erőszakos –, egoista rábeszélés, bűnös /mert szentségtelen/ viszonyulásnak, akkor szívükben nem a szeretet fog élni, az többé-kevésbé gyorsan (az árnyalat mélységétől függően), de szüntelenül rombolódni fog. Ez elkerülhetetlenül a szakadáshoz fog vezetni. Mert a kapcsolatuk kezdettől fogva nem arra irányul, hogy egymással (lelki egységben és végleg) találkozzanak, hanem saját magukra, vagyis végső soron a szakadásra. Ezért ez – bűn. /Egy szó, mint száz!  A szentségtelen szexus veszélye, hogy „ketten eggyé válnak” (Mt 19,6) a megszállottságban is!/
     Ez a hozzáállás /egyébként is/ nagyon durva: „Nem akarok megnősülni veled és nem akarok rólad gondoskodni”. Az ilyen szavak valamilyen bizonytalanságot, az egymás iránti teljes és abszolút bizalom hiányát fejezik ki. Tehát, a következő kérdés: a kötelesség és a bizalom kérdése. Egyesek azt mondják, hogy a 'kötelesség' feltétlenül megterheli és megnehezíti a családi kapcsolatokat, um. „kínozza” az embert. Ezzel szemben mások úgy vélik, hogy a kötelesség /lehet/ súlyos, de elengedhetetlen része a szeretetnek.
     Minél többet adok, annál annál gazdagabb vagyok. Van a kötelességnek egy olyan fajtája, amely mindig örömteli, könnyű és szép: ez a szeretet kötelessége! A szeretet legfőbb csodája az, hogy minél többet adsz belőle, annál gazdagabbá válsz saját magad. Sőt, a szeretet megköveteli a kötelességérzetet, és ha ez nincs meg, akkor elhal. 

     (A TELEGÓNIA-i kutatások állítása szerint, a fogamzást nem eredményezett (első) aktus, meghatározó örökítő jeleket hagy az anyában a későbbi utódra nézve. Az elnevezés is ebből ered: tele = távoli, messzi, goneia = születés, keletkezés. Vagyis, az utód örökölheti a (tényleges nemzést) megelőző szexuális partnerek tulajdonságait is, ám legerősebben az első szexuális partner „fantomkódja” hat, ami jelentős mértékben alapozza meg az utód tulajdonságait! Első olvasásra ez sokaknak hihetetlennek tűnhet és csupán az „erkölcs-csőszök” (mi több az Egyház) újabb kitalációjának tartják. Nos, humán vonatkozásban valóban ijesztő, és komoly lelkiismereti gondot keltő ez a felfedezés, melynek szakirodalmát, csak a 19. század elejétől felismert állattenyésztési tapasztalatok képezik. A telegóniát, elsősorban az állatnemesítő gyakorlat nevezi csírafertőzésnek vagy fantom DNS-elméletnek, melyet bizony az ember esetében is igen komolyan kellene vennünk! Forrás)
eggye_valni_a_szentsegben_1.jpg

 

Szólj hozzá!

A Kilenced szándéka

A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27) A sátán és csatlósai, teret akarnak nyerni földrészünkön, nemzetünkön és keresztény kultúránk fölött. Hitünket bizonyítandó, engesztelő kilenceddel fordulunk az ég felé, Isten Irgalmasságáért esedezve,  Mária Országának polgári tudatában, Örökös Királynőnket kérjük, hogy parancsára angyali seregek védelmezzenek minket Szent Mihály arkangyal vezetésével!

ÖTÖDIK NAP

     Magyarok Nagyasszonya, Angyalok Királynője!morszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul23.jpg
A pokoli erők azon mesterkednek, hogy elpusztítsanak minket.
Te hatalmat és megbízást kaptál Istentől, hogy a sátán uralmát végleg leromboljad.
Alázattal kérünk, küldd el nekünk angyali sereged, Szent Mihály vezérletével, hogy védjék meg édes Magyar Hazánkat és Európát a gonosz ármánykodása ellen!
A Te csodatevő istenanyai hatal-maddal, nyisd meg a népek veze-tőinek szemét és értelmét, hogy felismerjék, kik állnak a légiók mögött és milyen veszélynek teszik ki népüket, Európát és az egész emberiséget!
Esdekelve kérjük Szent Mihály főangyalt, hogy teremtsen békét a közel-keleten és a pokol szellemei által elvakított népeket térítse meg és terelje vissza országaikba!
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya, mint Megváltónk Anyját! Ne hagyd elveszni Szent István keresztény országát!

_archangel_michael_reni_240.jpg

 

     Szent Mihály arkangyal!
Védelmezz minket a küzde-lemben!
A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten!
Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körül járnak a világ-ban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére.
Amen. (XIII. Leó pápa)

 

Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...

Az Üdvözlégyekbe fűzzük bele a Szeretetláng könyörgését, az alábbi módon: Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus! Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért (és) áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Amen.veszelyben_az_egyhaz_2_1.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bármerre sétálsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

imádkozz_35.jpg

Szólj hozzá!


kepatmeretezes_hu___ep.jpgNyikolaj Jemeljanov Jerej orosz ortodox atya, a Szent Tyihon Orthodox Egyetem Teológiai Karának dékánhelyettese írása nyomán a szerkesztő kivonata. Az eredeti forrás megtalálható a www.karizmatikus.hu-n. /Az egyenes zárójelbe tett beszúrások és az alcímek, a szerkesztőtől valók!/

Vád éri az Egyházat, hogy bűnösnek ítél minden a két nem közti testi kapcsolatot. 

    /Ezzel szemben/, az ősi egyházi kánonok azt a viszonyulást nevezik bűnnek, hogyha a házastársak testi kapcsolatára, mint valami undorító, bűnös dologra tekintenek. „A férfi és a nő minden érintése tisztességtelen, ha nem áll a szeretet alapján; minden élvezet a szeretet nagy szárnyai alatt – tiszta. A szeretet számára nem létezik szenny, aljasság, szégyen. A szeretet – fény, amely mindent megvilágosít, melegség, amely képes felolvasztani a jeget; méz, amely megsemmisít minden keserűséget. A szeretet mindent megvilágosít, amelyhez, kézzel, tekintettel vagy gondolattal hozzáért az, akit szeretünk.” Ezeket a szavakat nem egy mai romantikus lélek írta, hanem az Egyház egyik legnagyobb teológusa, aszkétája és misztikusa – Nazianszi Szent Gergely, aki több mint másfél évezreddel ezelőtt élt, a IV. században.

     Mi hát az, amit az Egyház nem fogad el? Mi iránt viszonyul abszolút mértékben kompromisszum nélkül és nevez bűnnek? Szent Gergely idézett szavaiban van egy nagyon világos utalás: „ha nem áll a szeretet alapján”. Valóban, az Evangéliumban nem találhatjuk meg a bűnök formális listáját vagy a bűnös cselekedetek tételes felsorolását. Azért nem, mert a bűnnek nem létezik és nem is létezhet formális meghatározása. A bűn az, ami akadályozza az embert, hogy szeresse Istent és a felebarátait. Ez az, ami megosztja az embereket, ami az embert végtelenül magányossá teszi. Ez a bűn egyetlen pontos meghatározása. Ebből teljesen nyilvánvalóan és elkerülhetetlenül következik az a kompromisszum nélkül álláspont, amelyet az Egyház foglal el minden rossz és bűn iránt. Az Egyház nem hagyhat jóvá és nem áldhat meg semmilyen olyan kapcsolatot az emberek között, amelyek megosztottsághoz, szakadáshoz vezetnek és ezeket bűnösnek nevezi. Feltétlenül meg kell érteni, hogy az Egyház az emberek közötti kapcsolatokat nem akkor nevezi bűnösnek, amikor azok valamilyen formális határozattal kerülnek ellentétbe, hanem amikor azok megosztottsághoz és elidegenedéshez, magányhoz vezetnek.
     /Sajnálatos, ha valaki/: a bűnt a csúfsággal és a rossz viselkedéssel azonosítja és mintegy szembe állítja vele a fájdalmat. Csakhogy a valóságban a bűn egyáltalán nem mindig tűnik csúfnak, azonban mindig fájdalomhoz és magányhoz vezet. Emlékezni kell arra, hogy a bűn az, ami ellentétes a szeretettel és összeegyeztethetetlen vele. Ezért amikor megpróbáljuk értékelni az emberek közötti viszonyt és megérteni, hogy az „bűnös-e” vagy sem, akkor elsősorban nem külső jeleket kell keresnünk (az emberek viselkedésében vagy a kapcsolat formájában), hanem azt kell megértenünk: segítik-e ezek a kapcsolatok, hogy egymás szeretetét tanulják, vagy pedig szeretetlenséghez, szakadáshoz vezetnek?

/Az életet, a halált és a házasságot nem lehet 'csak úgy' próbálgatni! Próba-élet, próba-halál, próba-házasság nincs! (II. János Pál)/szentsegi_hazassag.jpg

Szólj hozzá!

A Kilenced szándéka

A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27) A sátán és csatlósai, teret akarnak nyerni földrészünkön, nemzetünkön és keresztény kultúránk fölött. Hitünket bizonyítandó, engesztelő kilenceddel fordulunk az ég felé, Isten Irgalmasságáért esedezve,  Mária Országának polgári tudatában, Örökös Királynőnket kérjük, hogy parancsára angyali seregek védelmezzenek minket Szent Mihály arkangyal vezetésével!

NEGYEDIK NAP

     Magyarok Nagyasszonya, Angyalok Királynője!morszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul23.jpg
A pokoli erők azon mesterkednek, hogy elpusztítsanak minket.
Te hatalmat és megbízást kaptál Istentől, hogy a sátán uralmát végleg leromboljad.
Alázattal kérünk, küldd el nekünk angyali sereged, Szent Mihály vezérletével, hogy védjék meg édes Magyar Hazánkat és Európát a gonosz ármánykodása ellen!
A Te csodatevő istenanyai hatal-maddal, nyisd meg a népek veze-tőinek szemét és értelmét, hogy felismerjék, kik állnak a légiók mögött és milyen veszélynek teszik ki népüket, Európát és az egész emberiséget!
Esdekelve kérjük Szent Mihály főangyalt, hogy teremtsen békét a közel-keleten és a pokol szellemei által elvakított népeket térítse meg és terelje vissza országaikba!
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya, mint Megváltónk Anyját! Ne hagyd elveszni Szent István keresztény országát!

_archangel_michael_reni_240.jpg

 

     Szent Mihály arkangyal!
Védelmezz minket a küzde-lemben!
A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten!
Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körül járnak a világ-ban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére.
Amen. (XIII. Leó pápa)

 

Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...

Az Üdvözlégyekbe fűzzük bele a Szeretetláng könyörgését, az alábbi módon: Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus! Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért (és) áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Amen.veszelyben_az_egyhaz_2_1.jpg

Szólj hozzá!

Budapest-Rákospalota - Magyarok Nagyasszonya főplébánia
Cím: 1153 Budapest, Bácska u. 3.
Telefon: 06-1 - 307-6315
rp_maria_2015_a3_2.jpg
rpalota.JPG

Szólj hozzá!

   Nem azért vagyok Én szerető Édesanyátok, hogy kételyekben hagyjalak benneteket. Csak fogjatok össze minden erőtökkel, és készítsétek elő a lelkeket a szent Láng befogadására. (I/58)

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy ÜDVÖZLÉGYET, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

imádkozz_28.jpg

Szólj hozzá!

24.
szeptember

FELHÍVÁS!

tibor.  |  Szólj hozzá!

Budapest-Rákospalota - Magyarok Nagyasszonya főplébánia
Cím: 1153 Budapest, Bácska u. 3.
Telefon: 06-1 - 307-6315
rp_maria_2015_a3_2.jpg
rpalota.JPG

Szólj hozzá!

A Kilenced szándéka

A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27) A sátán és csatlósai, teret akarnak nyerni földrészünkön, nemzetünkön és keresztény kultúránk fölött. Hitünket bizonyítandó, engesztelő kilenceddel fordulunk az ég felé, Isten Irgalmasságáért esedezve,  Mária Országának polgári tudatában, Örökös Királynőnket kérjük, hogy parancsára angyali seregek védelmezzenek minket Szent Mihály arkangyal vezetésével!

HARMADIK NAP

     Magyarok Nagyasszonya, Angyalok Királynője!morszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul23.jpg
A pokoli erők azon mesterkednek, hogy elpusztítsanak minket.
Te hatalmat és megbízást kaptál Istentől, hogy a sátán uralmát végleg leromboljad.
Alázattal kérünk, küldd el nekünk angyali sereged, Szent Mihály vezérletével, hogy védjék meg édes Magyar Hazánkat és Európát a gonosz ármánykodása ellen!
A Te csodatevő istenanyai hatal-maddal, nyisd meg a népek veze-tőinek szemét és értelmét, hogy felismerjék, kik állnak a légiók mögött és milyen veszélynek teszik ki népüket, Európát és az egész emberiséget!
Esdekelve kérjük Szent Mihály főangyalt, hogy teremtsen békét a közel-keleten és a pokol szellemei által elvakított népeket térítse meg és terelje vissza országaikba!
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya, mint Megváltónk Anyját! Ne hagyd elveszni Szent István keresztény országát!_archangel_michael_reni_240.jpg

 

     Szent Mihály arkangyal!
Védelmezz minket a küzde-lemben!
A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten!
Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körül járnak a világ-ban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére.
Amen. (XIII. Leó pápa)

 

Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...

Az Üdvözlégyekbe fűzzük bele a Szeretetláng könyörgését, az alábbi módon: Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus! Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért (és) áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Amen.veszelyben_az_egyhaz_2_1.jpg

Szólj hozzá!

Szent Pio atya, te nagy reményeket fűztél Mária Országának jövőjéhez, könyörögj érettünk Királynőnknél, mert nagy veszedelemben vagyunk!pio_atya_maria-tisztelete.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

16616 .jpg

Szólj hozzá!

Csatlakozzatok az imához!

A héten minden nap misét mondanak Magyarországért.
A kérés, hogy jövő hét hétfőig minden nap reggel ½ 8 és 8 között, illetve este 6 és ¾ 7 között a miséhez csatlakozva mondj el egy-egy rózsafüzért Magyarországért.

Szüntelenül tovább imádkozni kell Édes Magyar Hazánkért, mely hatalmas veszélyeknek van kitéve!

Kérlek, továbbítsd az ima kérést mindenkinek, akinek tudod!121666-530.jpg

Szólj hozzá!

A Kilenced szándéka

A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27) A sátán és csatlósai, teret akarnak nyerni földrészünkön, nemzetünkön és keresztény kultúránk fölött. Hitünket bizonyítandó, engesztelő kilenceddel fordulunk az ég felé, Isten Irgalmasságáért esedezve,  Mária Országának polgári tudatában, Örökös Királynőnket kérjük, hogy parancsára angyali seregek védelmezzenek minket Szent Mihály arkangyal vezetésével!

MÁSODIK NAP

     Magyarok Nagyasszonya, Angyalok Királynője!morszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul23.jpg
A pokoli erők azon mesterkednek, hogy elpusztítsanak minket.
Te hatalmat és megbízást kaptál Istentől, hogy a sátán uralmát végleg leromboljad.
Alázattal kérünk, küldd el nekünk angyali sereged, Szent Mihály vezérletével, hogy védjék meg édes Magyar Hazánkat és Európát a gonosz ármánykodása ellen!
A Te csodatevő istenanyai hatal-maddal, nyisd meg a népek veze-tőinek szemét és értelmét, hogy felismerjék, kik állnak a légiók mögött és milyen veszélynek teszik ki népüket, Európát és az egész emberiséget!
Esdekelve kérjük Szent Mihály főangyalt, hogy teremtsen békét a közel-keleten és a pokol szellemei által elvakított népeket térítse meg és terelje vissza országaikba!
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya, mint Megváltónk Anyját!
Ne hagyd elveszni Szent István keresztény országát!

_archangel_michael_reni_240.jpg

 

     Szent Mihály arkangyal!
Védelmezz minket a küzde-lemben!
A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten!
Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körül járnak a világ-ban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére.
Amen. (XIII. Leó pápa)

 

Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...

Az Üdvözlégyekbe fűzzük bele a Szeretetláng könyörgését, az alábbi módon: Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus! Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért (és) áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Amen.veszelyben_az_egyhaz_2_1.jpg

Szólj hozzá!

Ha napjaink Németországában jársz és egy tüntetésnek vagy tanúja, imádkozz egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon helyen még senki sem imádkozott (magyarul). Légy te az első!bajor_tuntetes.jpg

Szólj hozzá!

22.
szeptember

FELHÍVÁS!

tibor.  |  Szólj hozzá!

Budapest-Rákospalota - Magyarok Nagyasszonya főplébánia
Cím: 1153 Budapest, Bácska u. 3.
Telefon: 06-1 - 307-6315
rp_maria_2015_a3_2.jpg
rpalota.JPG

Szólj hozzá!

Csatlakozzatok az imához!

A héten minden nap misét mondanak Magyarországért.
A kérés, hogy jövő hét hétfőig minden nap reggel ½ 8 és 8 között, illetve este 6 és ¾ 7 között a miséhez csatlakozva mondj el egy-egy rózsafüzért Magyarországért.

Szüntelenül tovább imádkozni kell Édes Magyar Hazánkért, mely hatalmas veszélyeknek van kitéve!

Kérlek, továbbítsd az ima kérést mindenkinek, akinek tudod!121666-530.jpg

Szólj hozzá!

A Kilenced szándéka

A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27) A sátán és csatlósai, teret akarnak nyerni földrészünkön, nemzetünkön és keresztény kultúránk fölött. Hitünket bizonyítandó, engesztelő kilenceddel fordulunk az ég felé, Isten Irgalmasságáért esedezve,  Mária Országának polgári tudatában, Örökös Királynőnket kérjük, hogy parancsára angyali seregek védelmezzenek minket Szent Mihály arkangyal vezetésével!

ELSŐ NAP

     Magyarok Nagyasszonya, Angyalok Királynője!morszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul23.jpg
A pokoli erők azon mesterkednek, hogy elpusztítsanak minket.
Te hatalmat és megbízást kaptál Istentől, hogy a sátán uralmát végleg leromboljad.
Alázattal kérünk, küldd el nekünk angyali sereged, Szent Mihály vezérletével, hogy védjék meg édes Magyar Hazánkat és Európát a gonosz ármánykodása ellen!
A Te csodatevő istenanyai hatal-maddal, nyisd meg a népek veze-tőinek szemét és értelmét, hogy felismerjék, kik állnak a légiók mögött és milyen veszélynek teszik ki népüket, Európát és az egész emberiséget!
Esdekelve kérjük Szent Mihály főangyalt, hogy teremtsen békét a közel-keleten és a pokol szellemei által elvakított népeket térítse meg és terelje vissza országaikba!
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya, mint Megváltónk Anyját! Ne hagyd elveszni Szent István keresztény országát!_archangel_michael_reni_240.jpg

      Szent Mihály arkangyal!
Védelmezz minket a küzde-lemben!
A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten!
Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körül járnak a világ-ban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére.
Amen. (XIII. Leó pápa)

 

Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...

Az Üdvözlégyekbe fűzzük bele a Szeretetláng könyörgését, az alábbi módon: Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus! Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért (és) áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Amen.veszelyben_az_egyhaz_2_1.jpg

Szólj hozzá!

Bevezető
     Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!
Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni!« – ez a cél, ezt szeretnénk elérni!

KILENCEDIK NAP
angel_fatima.jpg     Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét – Aki jelen van a föld összes taberná-kulumában –, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és a közömbösségekért, melyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért! (A Fatimai Angyal imája)

orszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul_3_2.jpg      Égi Királynőnk és Anyánk!
Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.
Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság meg-tisztel és magasztalnak a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön.
Hozzád esedezünk, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja, Magyarok Nagyasszonya! Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk e siralom völgyéből, és eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk!

     Magyarország örökös Királynője, a Magyar Szentek érdemeiért könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulására!

     Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...
Záró fohász:
Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!magyar_bucsu27.jpg 

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy ÜDVÖZLÉGYET, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!barhol_jarsz_imadkozz9.jpg

Szólj hozzá!

Csatlakozzatok az imához!

A héten minden nap misét mondanak Magyarországért.
A kérés, hogy jövő hét hétfőig minden nap reggel ½ 8 és 8 között, illetve este 6 és ¾ 7 között a miséhez csatlakozva mondj el egy-egy rózsafüzért Magyarországért.

Szüntelenül tovább imádkozni kell Édes Magyar Hazánkért, mely hatalmas veszélyeknek van kitéve!

Kérlek, továbbítsd az ima kérést mindenkinek, akinek tudod!121666-530.jpg

Szólj hozzá!

Bevezető
     Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!
Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni!« – ez a cél, ezt szeretnénk elérni!

NYOLCADIK NAP
angel_fatima.jpg     Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét – Aki jelen van a föld összes taberná-kulumában –, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és a közömbösségekért, melyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért! (A Fatimai Angyal imája)

orszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul_3_2.jpg      Égi Királynőnk és Anyánk!
Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.
Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság meg-tisztel és magasztalnak a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön.
Hozzád esedezünk, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja, Magyarok Nagyasszonya! Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk e siralom völgyéből, és eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk!

     Magyarország örökös Királynője, a Magyar Szentek érdemeiért könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulására!

     Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...
Záró fohász:
Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!magyar_m33.jpg

 

 

 

Szólj hozzá!

A La Salette-i Szűzanya Litániája

litania_lasalette2.jpgUram irgalmazz nekünk!
Krisztus kegyelmezz nekünk!
Uram irgalmazz nekünk!
Krisztus hallgass minket!
Krisztus hallgass meg minket!

Mennybéli Atyaisten! Irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten! ...
Szentlélek Úristen! ...
Szentháromság egy Isten! ...

La Salette-i Szűzanya, Isten Anyja, könyörögj érettünk!
La Salette-i Szűzanya, emberek Édesanyja, ...
La Salette-i Szűzanya, az Újszövetség üzenetének hordozója, ...

(A jelenés)

Te, aki Isten fényességében ragyogsz, könyörögj érettünk! 
Te, aki alázatos szolgálólányként jelensz meg, ... 
Te, aki hűtlen fiaidért sírsz, ... 
Te, aki megszabadítasz minden félelemtől, ... 
Te, aki Isten szavára figyelmeztetsz, ... 
Te, aki az igazságtalanság láncait hordozod, ... 
Te, aki felelősségtudatunkat felébreszted, ... 
Te, aki megmutatod nekünk a megfeszített Krisztust, ...
Te, aki azt kívánod, hogy előkészítsük Isten országát, ...
Te, aki előttünk jársz a keresztúton, ... 
Te, aki elvezetsz a feltámadt Krisztushoz, ... 
Te, akit a dicsőség rózsái ékesítettek, ... 
Napba öltözött Asszony, ...

(Az üzenet)

La Salette-i Szűzanya, Isten népének Leánya, könyörögj érettünk! 
A mindenség Urának Anyja, ... 
A kereszt mellett álló Szűz, ... 
Az elhagyottakra figyelő Asszony, ... 
Élő Imádság, szüntelen Közbenjárónk, ... 
Szeretet, melyet soha nem tudunk meghálálni, ... 
Anyánk, amikor dolgozunk, és elfelejtjük az Úr napját megszentelni, vezess minket Istenhez! 
Anyánk, amikor meggyalázzuk Fiad, Jézus nevét, az egyetlen nevet, melyben üdvözülhetünk, ... 
Anyánk, amikor annyi energiát pazarolunk a mulandó világ javainak megszerzéséért, ... 
Anyánk, amikor saját jólétünkkel foglalkozunk, miközben gyermekek éhen halnak, ... 
Anyánk, amikor annyira eltölt a kétségbeesés, hogy nem látjuk egyetlen reményünket, Fiadat, ... 
Anyánk, téríts meg minket, hogy igazságban és szeretetben építsük a békét, ... 
Anyánk, taníts meg arra, hogy mindennapi életünkben a húsvéti élő Kenyeret éhezzük, .... 
Anyánk, szétszórt népednek az Újszövetség örömhírét szeretnénk hirdetni, ...

P: - La Salette-i Szűzanya, bűnösök közbenjárója, 
H: - Könyörögj érettünk, kik Hozzád menekülünk! 

Könyörögjünk! 
Jézus, aki a kereszten haldokolva azt akartad, hogy Veled együtt Szűz Mária gyermekei legyünk, engedd, hogy rendíthetetlen hitével, szüntelenül közbenjáró imáival, és anyai szívével a Te nyomodban elvezessen bennünket a feltámadás dicsőségére, ki 
élsz és uralkodsz most és mindörökké. Amen

Szólj hozzá!

20.
szeptember

FELHÍVÁS!

tibor.  |  Szólj hozzá!

Budapest-Rákospalota - Magyarok Nagyasszonya főplébánia
Cím: 1153 Budapest, Bácska u. 3.
Telefon: 06-1 - 307-6315
rp_maria_2015_a3_2.jpg
rpalota.JPG

Szólj hozzá!

Csatlakozzatok az imához!

A héten minden nap misét mondanak Magyarországért.
A kérés, hogy jövő hét hétfőig minden nap reggel ½ 8 és 8 között, illetve este 6 és ¾ 7 között a miséhez csatlakozva mondj el egy-egy rózsafüzért Magyarországért.

Szüntelenül tovább imádkozni kell Édes Magyar Hazánkért, mely hatalmas veszélyeknek van kitéve!

Kérlek, továbbítsd az ima kérést mindenkinek, akinek tudod!121666-530.jpg

Szólj hozzá!

Bevezető
       Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!
Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni!« – ez a cél, ezt szeretnénk elérni!

HETEDIK NAP
angel_fatima.jpg     Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét – Aki jelen van a föld összes taberná-kulumában –, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és a közömbösségekért, melyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért! (A Fatimai Angyal imája)

orszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul_3_2.jpg      Égi Királynőnk és Anyánk!
Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.
Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság meg-tisztel és magasztalnak a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön.
Hozzád esedezünk, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja, Magyarok Nagyasszonya! Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk e siralom völgyéből, és eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk!

     Magyarország örökös Királynője, a Magyar Szentek érdemeiért könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulására!

     Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...
Záró fohász:
Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!magyarorszag_nem_pusztul_hanem_tisztul22.jpg

 

 

 

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy ÜDVÖZLÉGYET, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! dyn010_original_480_320_pjpeg_2650720_91c31207b643835b40ff800805655362.jpg

 

Szólj hozzá!

card_carlo_maria_martini_4.jpg     Carlo Maria Martini bíboros La Salette-ben, a jelenések 150-ik évfordulója alkalmából tett látogatáskor, kifejtette véleményét a Szűzanya könnyeinek értelméről. Így fogalmazott: "Hosszasan kellene elmélkednünk a Szűzanya szenvedéséről, mivelhogy nemcsak földi élete során szenvedett, hanem most is szenved és szenvedése az emberiség bűnei miatt, tovább folytatódik. Mélységes misztérium ez, mert valamiképpen lehetővé teszi, hogy ráérezzünk az Isten szenvedésére, az általunk elkövetett rossz miatt. Egy misztérium, amelyet a teológiának nem könnyű feldolgoznia, mivelhogy a szenvedésről negatív felfogásunk van, mint egy tökéletlenségről, amely sem Istenhez, sem Máriához nem illik".
     La Salette üzenete tehát feltár valamit előttünk az isteni boldogságról, a szentek boldogságáról, amely nem oly módon tökéletes, hogy fel ne vállalná az emberi boldogtalanságban való részvételt. Ezt, bár emberi szavakkal szenvedésnek hívjuk, de jobb lenne inkább a szerelmes szenvedélyének, szenvedélyes szeretetnek, túláradó gyöngédségnek, vagy az együttérzés betetőzésének hívni.
     A Szűzanya könnyezése az ő édesanyai kiáltása. "Égben is veletek szenvedek, és Fiam büntető karját már alig bírom visszatatani!" Felmerülhet a kérdés, hogyha Ő visszatartja isteni Fia karját, akkor már nem mindenható többé a Fiú? Nos, ezek olyan dolgok, amelyeket a zord teológiának nehezére esik igazolnia, de amelyeket a szív megért.
Jézus és szentséges Anyja azoknak kárhozatos magatartása miatt sír, akik nagyon is tudják, hogy mit cselekszenek.
     Hogyha a Szűzanya sír, ez az emberek által érthető jelek sokaságában azt fejezi ki, hogy mint édesanya szinte tehetetlen, hiszen sem Fia, sem az Ő szavára már nem hallgatnak gyermekei, é a biztos pusztulás felé haladnak!63740197.jpg

Szólj hozzá!

Az iszlám terjesztése a migránsok célja
dr_youssef_khalil.jpg     Mélyen egyetértek Orbán Viktor intézkedéseivel, mert az Európát elárasztó migránsok nem menekültek, a gazdag arab országok küldik őket földrészünkre, hogy a kontinenst is mohamedán hitre térítsék – mondta lapunknak adott interjújában dr. Youssef Khalil, a Magyarországi Kopt Ortodox Egyház vezetője. Hozzátette:
meglátása szerint idővel nemcsak Németországot veszik célba a mohamedán migránsok, hanem a teljes földrészt. A főpap ugyanakkor nem hallott arról a több ezer koptról, akiket a magyar állam telepített le Magyarországon.
– Mióta létezik a kopt egyház Magyarországon, s mi hívta életre?
– A kilencvenes években kopt fiatalok dolgoztak Magyarországon, akik arra kérték a kopt pápát, III. Senudát, hogy küldjön papot számukra, aki lelki életüket ápolja. Így érkeztem Magyarországra 2004-ben.
Az Iszlám Állam miatt milliók kénytelenek elmenekülni szülőföldjükről. Hogyan lehetne megfékezni a terrorszervezetet?
– Magyar állampolgárként mondom most a véleményem, nem mint vallási vezető. Mélyen egyetértek Orbán Viktor intézkedéseivel, amelyeket a bevándorlással kapcsolatban hozott. Olvastam azt a szöveget, amelyet a kormányfő a külföldre akkreditált nagykövetek előtt mondott; nagyon örültem annak, hogy van egy európai politikus, aki ennyire tisztában van a kialakult helyzettel, és érti is, mi történik. Azok, akik most Európába jönnek, valójában nem menekültek. Ha azok lennének, mehetnének Szaúd-Arábiába, az emirátusokba, Katarba, azokba az országokba, amelyek dúskálnak a pénzben.
– Miért nem engedik be? Tudja? Azért, hogy ide jöjjenek, és megszállják Európát. Ugyanaz megy végbe most a földrészen, ami ezernégyszáz évvel ezelőtt történt Egyiptomban. Megszállták az országunkat. A koptok naivan elhitték az araboknak, hogy békés szándékkal érkeztek és szeretnének az országban letelepedni.
Mintha csak újraolvasnám a történelmet, csak most sokkal gyorsabb a ritmus. Tíz év, és az európaiak nem találnak maguknak helyet a saját országukban.
– Kissé sötét prognózis.
– Valóban borús a jövő. Kihasználják az európai mentalitást, az emberi jogokat, azt, hogy a keresztény értékeket betartják, csak éppen Krisztust veszik ki belőle.
Az EU-ban számos kártékony lobbi létezik a keresztény tanítás ellen. A sátán kihasználta, hogy Istent kiutasították Európából. Azok az alapvető keresztény értékek (a másik ember elfogadása, segítése), amelyeket az európai mentalitás még mindig elfogad, okozzák, hogy a földrész megnyitotta a kapuit az iszlám térhódítás előtt.
– Meg lehet állítani a migránsáradatot?
– Már késő. Akik megérkeztek, már bőven elegen vannak. Számoljon utána, mennyibe kerül az államnak, ha valakinek négy felesége van, és mindegyiktől születik
öt gyereke, a kormány mindannyiuknak fizeti az iskoláztatást, egészségügyi ellátást. Azután átveszik a magyarok helyét.
– Meg fogják szállni egész Európát. A csalit már bekapta a földrész.
– Integrálhatók még ezek az emberek?
– Egy ateista társadalomba? Az érkezők azzal a szándékkal jönnek, hogy terjesszék az iszlámot, idő kérdése, de Európa mohamedán kontinens lesz.
– Szavai szerint a jóléti társadalmak biztosította segély csak az első lépcső?
– Igen, ugyanaz a kéz, amely most segélyért folyamodik, megfogja a kést, és szép lassan ellenünk fordul. Ami most történik, azt már azóta mondom, hogy idejöttem. Mindig azzal vádoltak, hogy gyűlölködő vagyok. És tessék, most minden valóra vált. Ugyanakkor azt is szem előtt kell tartani: a mozlimok nem ellenségeink, de nem szeretem azokat a tanításokat, amelyek erőszakra szólítanak. Krisztus a békére, a szeretetre hív, mi ezért követjük őt. Jézus azt tanítja: szeresd felebarátod! Ezért sajnálom a mohamedánokat, és imádkozom értük.
– Tart attól, hogy a migránsokkal terroristák is beszivárognak Európába?
– Már bent vannak, képek, videók tanúskodnak erről.
– Mit tanácsolna ebben a válságos helyzetben Európa vezető politikusainak?
– A politikához nincs közöm, az egyházaknak viszont azt: közeledjenek még inkább Krisztushoz, híveiket vigyék közelebb Istenhez. Kopogjanak be az emberekhez, kérdezzék meg, hol van a Szentírás és Jézus az életükben. Tanítsák meg az embereket, hogyan kerüljenek közelebb Krisztushoz, és a hitük megerősödik. Nemrég huszonegy vértanú halt meg Líbiában, akiket az Iszlám Állam fejezett le. Túlélhették volna, ha áttérnek az iszlámra, de ők Istent választották, és kitartottak a hitük mellett. Ez annak a gyümölcse, hogy már a gyerekeknek is Jézus szeretetét tanítjuk, mert nincs más megmentő rajta kívül, valódi békét a szívekbe csak ő adhat, mert azt mondta: a békességet adom nektek.

 (Szerkesztett változat!) Forrás: Nagy Béla / Magyar Nemzet. Az eredeti cikk megtekinthető ITT 

1 komment

Csatlakozzatok az imához!

A héten minden nap misét mondanak Magyarországért.
A kérés, hogy jövő hét hétfőig minden nap reggel ½ 8 és 8 között, illetve este 6 és ¾ 7 között a miséhez csatlakozva mondj el egy-egy rózsafüzért Magyarországért.

Szüntelenül tovább imádkozni kell Édes Magyar Hazánkért, mely hatalmas veszélyeknek van kitéve!

Kérlek, továbbítsd az ima kérést mindenkinek, akinek tudod!121666-530.jpg

Szólj hozzá!

Bevezető
      Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!
Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni!« – ez a cél, ezt szeretnénk elérni!

HATODIK NAP
angel_fatima.jpg     Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét – Aki jelen van a föld összes taberná-kulumában –, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és a közömbösségekért, melyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért! (A Fatimai Angyal imája)

orszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul_3_2.jpg      Égi Királynőnk és Anyánk!
Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.
Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság meg-tisztel és magasztalnak a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön.
Hozzád esedezünk, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja, Magyarok Nagyasszonya! Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk e siralom völgyéből, és eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk!

     Magyarország örökös Királynője, a Magyar Szentek érdemeiért könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulására!

     Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...
Záró fohász:
Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!magyaroknagyasszonyagrafika2.jpg

 

 

 

Szólj hozzá!

Nézhetjük-e tehetetlenül?
 
      Napjaink eseményei akármilyen tragikusak és ijesztőek, mind Isten tervének részei a végső napokra, és minél hamarabb teljesednek be, annál előbb következik be Jézus Krisztus második eljövetele, hogy véget vessen minden szenvedésnek, bánatnak, fájdalomnak és gonoszságnak. Akkor, de csakis akkor végre győzedelmeskedik az igazság és „az Úr dicsőségének ismeretével betelik a föld, a miképen a folyamok megtöltik a tengert.” (Hab 2,14) 
„Harcokról és háborús hírekről fogtok majd hallani. Vigyázzatok majd, meg ne rémüljetek. Ennek be kell következni, de ez még nem a vég. Mert nemzet nemzet ellen támad és ország ország ellen. Sokfelé éhínség lesz és földrengés. De mindez csak a fájdalmak kezdete lesz. Akkor majd gyötrelmeknek vetnek alá benneteket és megölnek titeket. Gyűlöletesek lesztek minden nemzet előtt az én nevemért.” (Mt 24,6-9)
„Jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, és a földön a népek kétségbeesett rettegése a tenger zúgása és háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, és annak várásától, ami a világmindenséggel történik, mert az egek erői megrendülnek.” (Lk 21,25-26)
„És ezek után (...), támad egy kemény orczájú, ravaszságokhoz értő király. És nagy ereje lesz, noha nem a maga ereje által, és csudálatosképen pusztít és jó szerencsével halad és cselekszik, és elpusztítja az erőseket és a szenteknek népét. És a maga eszén jár, és szerencsés lesz az álnokság az ő kezében, és szívében felfuvalkodik és hirtelen elveszt sokakat; sőt a fejedelmek fejedelme ellen is feltámad, de kéz nélkül rontatik meg.” (Dán 8,23-25)  Forrás 1   ;   Forrás 2  
      A fentiek ismerete mindannyiunkban, óhatatlanul agodalmat és félelmet gerjeszt. Félelmet azért, mert megfeledkezünk arról, hogy van nekünk Anyánk az égben! Mi magyarok még azzal is büszkélkedhetünk (szívrepesve), mivel nekünk Ő Királynőnk is, aki a Mindenkor segítő Kegyelmek Anyja!
      A Szűzanya biztató szavai a Szeretetláng Lelki Napló-ban: „Kedves gyermekeim! Vigyázzatok! A sátán ki akarja rántani lábaitok alól a remény talaját. Tudja ő nagyon jól, ha ezt sikerül megtennie, mindent elvett tőletek. A reményét vesztett lelkeknél már bűnre sem kell kísértenie. A reményét vesztett ember szörnyű sötétségben van, nem lát már a hit szemével, minden erény, minden jó értékét veszti (számára). Ó, gyerme-keim, imádkozzatok szünte-lenül egymásért, engedjétek kegyelmeim hatását létrejönni lelketekben. (IV/30) A Föld most, mint vihar előtt a természet és olyan, mint a tűzhányó, amely ha kirobban, pokoli füstjével, visszahulló lávájával fojtogat, öl, vakít, rengésével romba dönt maga körül mindent. Ez most a Föld borzalmas helyzete. Forr a gyűlölet krátere, gyilkos, kénes hamuja szürkévé, színtelenné akarja tenni a Mennyei Atya által Isten képére és hasonlatosságára teremtett lelkeket. És Én, a Hajnal Szép Sugara megvakítom a sátánt, (megszabadítom e) gyűlölettől elhomályosuló, kénes, bűzös lávájától megfertőzött világot, mely által a lelkek éltető levegője fojtó és halált okozó. (...) a választott lelkeknek meg kell küzdeniük a sötétség fejedelmével. Borzalmas zivatar ez! Nem, inkább orkán, és pusztít, még a választottak hitét és bizalmát is el akarja pusztítani. De a most készülő rettenetes viharban érezni fogják Szeretetlángom fel-felvillanó és eget-földet bevilágító fényességét, melyet a lelkek sötét éjébe Szeretetlángom kegyelmi hatása kiáradása által nyújtok. (II/100)
Tekintsetek már Rám, és vegyétek igénybe közbenjárásomat, közbenjáró segítségemet! Én akarok és tudok is segíteni, csak már látnám jóindulatú és szorgalmas elindulásotokat! Ne halogassátok! Igen sok időt elvesztegettek. A gonosz sokkal több eredménnyel és szorgalommal dolgozik, mint ti. Úgy fáj ez Nekem! (I/71-72)
Én jóságos, megértő Édesanyátok vagyok, és veletek összefogva megmentelek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta (országotokat), és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy szívemen viselem az Ő és a magyar szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni. Nagyon kérlek, fogadjátok megértéssel, mert Szívem bánkódva néz le országomra. (I/37) A kegyelemmel teljes lángot, melyet Szívemből adtam nektek, szívről-szívre járva gyújtsátok meg az egész országban. Ez lesz a csoda, mely tüzet fog, és a Sátánt megvakítja. Ez az összetartó szeretet tüze, melyet Szent Fiam Sebeinek érdemei által kértek.” (I/39) Tüzet tűzzel oltunk: a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével. (...) A sátán gyűlöletének tüze (is) már oly magasra csap, hogy azt hiszi, győzelme sikerrel jár. (De) az Én Szeretetlángom megvakítja a sátánt! (III/203) Óhajtsd szíved egész erejével Szeretetlángom mielőbbi kigyúlását, mely a sátán megvakítására és félelmére indul. (I/59) A sátán munkája szédítő iramban söpri a lelkeket. Miért nem igyekeztek ezt minden erőtökkel, minél előbb megakadályozni? Szükségem van a ti erőtökre. (I/64) Veletek összefogva akarom a világot megmenteni. (III/140) A sátán feldühödött erővel dúlja fel a családokat. (II/4) Mondom neked, leánykám, ilyen hatalmas kegyelmi erőt még nem bocsátottam a rendelkezésetekre, mint most, Szívem szeretetének izzó lángját. (I/84) Vegyétek fel a harcot, a győztesek mi leszünk! Szeretetlángom a sátánt oly mértékben teszi vakká, amilyen mértékben elterjesztitek Szeretetlángom fényét szerte e világon. Úgy, ahogy nevem ismert az egész világon, úgy legyen ismert Szívem Szeretetlángja is, mely csodákat tesz a szívek mélyén. (II/18) A sátán megvakítására törekedjetek, törekednetek kell, melyet az egész világ összefogó erejével fogunk megvalósítani. Ne hátrál-tassátok, mert egyszer felelni kell a reátok bízott munkáért, a tengernyi lélekért. (III/130) Közel az idő, mikor Szeretetlángom ki fog gyúlni, és abban a pillanatban is vakká lesz a sátán, melyet éreztetni fogok veletek, hogy bizalmatokat fokozzam. S ez nagy erőt ad nektek. Ezt az erőt mindenki fogja érezni, akihez csak eljut, mert nemcsak a Nekem ajánlott országban, hanem az egész földkerekségen ki fog gyúlni, és az egész világon el fog terjedni, még a legmegközelíthetetlenebb helyeken is, mert a sátán előtt sincs megközelíthetetlenség. Merítsetek erőt és bizalmat. Én eddig még soha nem látott csodákkal segítem munkátokat, mely észrevétlenül, szelíden, csendben fog terjedni Szent Fiam engesztelésére. (I/85) a sok figyelmeztetés is hiábavaló? Vegyétek észre, hogy a sok zűrzavaros dolog a sátántól való, az ő műve a sok rossz. (I/90) A tétlenség a sátán melegágya. (I/93)
Mióta az Ige testté lett, ily nagy megmozdulás nem történt részemről, mely így tört volna felétek, mint ahogy Szívem Szeretetlángját küldöm hozzátok. Ilyen még nem volt, mely a sátánt így megvakítsa. És rajtatok múlik, hogy vissza ne utasítsátok, mert ez nagy pusztulást vonna maga után.” (I/84)
(Jézus:) A sátán olyan harcot indít az emberek felé, amilyen még nem volt soha. (I/95) A nehéz idők elérkezése előtt készüljetek fel újra erős elhatározással arra a hivatásra, amelyre meghívtalak. Ne unott, közömbös tétlenségben éljetek.  Mert most készül a nagy vihar,  melynek  sodra  elviszi  a  tétlenségben  elmerülő  közömbösöket. Árral szemben csak az igazán elhivatott lelkek maradnak meg. A nagy veszély, melyet felétek indít a sátáni hatalom, az Én kezem felemelése által indul el. (III/159-160) Minden fohász és ima, melyet bárhol bárki intézett hozzá (Anyámhoz) az egész világon, Szeretetlángjának kigyúlása napján mint eggyé olvadt segélykérés lesz, s így fog az emberiség leborulni istenanyai lábaihoz, és ad hálát az Ő határtalan anyai szeretetéért.” (II/109) „És Anyám mosolya beragyogja a földet!” (magánfeljegyzés 1971. VII. 26) 
      Azokat a kedves olvasóimat, akiket érdekel a Szeretetláng Lelki Mozgalom mibenléte és ígéretei, szerezzék be a Szent István Társulat által kiadott Szeretetláng Lelki Naplót, vagy e sorok írójának szerkesztésében megjelent "A Hajnal Szép Sugara" c. füzetet, melyek kellő imeretet hordoznak erről az emberiségmentő világmozgalomról! Mindkét mű kapható a vallási könyvesboltokban, miként a Szent István Társulat budapesti üzleteiben!  

Szólj hozzá!

Végső megjegyzések az üzenetről, a titokról és a fogadtatásáról:

     Sajnos, könnyű volna a titok minden sorát a mai korunkra értelmezni, a hitehagyástól kezdve a szent misztériumok tiszteletlen és áhítat nélküli ünnepléséig, a pénz, a dicsőség és az élvezetek hajszolásáig mindent! Mit ne mondjak; a rossz könyvek (médiák) elárasztják a földet, és a sötétség szellemei szerte a világon általános ellanyhulást idéznek elő mindenben. Aztán, hogy ne említsem az egyházüldözést és az egyházon belüli válságot! No, nem ismételgetem a titkot, de arra külön reagálok, hogy "a pápa óvakodjon a csodatévőktől, mert eljött az idő, amikor" oly mértékben és olyan erőszakossággal lépnek fel hamis látnokok a világban, hogy még egyháziakat is megtévesztenek! Oda jutottunk, hogy semmibe veszik az Üdvözítő intő szavait: Sokan jönnek az én nevemben és azt mondják: 'Én vagyok', és: 'Elérkezett az idő'; de ti ne menjetek utánuk. (Lk 21,8) Az utolsó időkben /ugyanis/ egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire és az ördögök tanítására hallgatnak, azokra, akik képmutatóskodva, de lelkiismeretükben megbélyegezve hazugságokat hirdetnek. (1Tim 4,1-2) Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, nagy jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék. (Mt 24,24) – Akik olvassák a blogomat, tudják mire gondolok!
     Persze azt is nehéz szó nélkül hagyni, hogy: "Lucifer 1864-ben nagy sereg ördöggel ki fog szabadulni az alvilágból: lassanként még az Istennek szentelt személyekben is elfojtják a hitet, és oly módon vakítják el őket, hogy rendkívüli kegyelem nélkül a rossz angyalok lelkületét öltik magukra."
     A bibliamagyarázók megegyeznek abban, hogy Jel 9,1-11 versek a gonosz lelkek kiszabadulását jövendölik meg. A Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás pl. az említett idézethez a következő kommentárt fűzi: ,,Az ötödik harsonaszóra a gonosz lelkek egész serege jön elő a pokolból...'' A Jel 9,13-21 versek kommentárja pedig így hangzik: ,,A hatodik harsonaszóra felszabadul az egész alvilág, és a gonosz szellemek pusztító háborúkra ingerlik az embereket.'' Gál Ferenc így ír kommentárjában a vonatkozó helyről: 

kepatmeretezes_hu_inferno_1_1.jpg

,,A gonoszság fejedelmének ártó hatását igazi apokaliptikus kép mutatja be. Nála van a mélység kútjának a kulcsa, tehát szabadjára engedheti az ártalmas erőket. Ezek úgy szálltak fel, mint a kohó füstje, ami elsötétítette az égboltot.'' (Gál F.: A Jelenések könyve. Szeged, 1994.)
internaciparg72.jpg     Feltűnő a Szent Szűz pontos időmeghatározása. Nem világos, miért 1864-ben kerül sor Lucifer kiszabadulására, azt azonban tudjuk, hogy 1864-ben volt az első Internacionálé (no comment!).
     Ja, hogy az Antikrisztus eljövetele? Ez úgy érzem több szintű valóság a mai embernek, de valóság! Egyfelől, meggyőződésem, hogy az az internetes médiakampány amelyet a "Névtelen Látnok" folytat a hívő emberek ellen, ez maga az Antikrisztus (vagy legalábbis a kampánya), ó jaj és mennyien bedőlnek neki! Másfelől a La Salette-i üzenet figyelmeztet: nem szabad hinni Napóleonnak. napoleon_III.jpgItt persze a szbdkműves III. Napólen francia császár említése hangzik el, de értelemszerű, hogy egy liberális tirannusi hatalmasságról van szó, aki mindenre kiterjedő befolyást akar szerezni... – A lényeg a lényeg! Szó, mi szó, mélyebben gondolkodjunk el az üzeneten és intelmei nyomán alakítsuk át életünket a Szent Szűz szavai szerint! A leglényeg, hűség az Egyházhoz, hűség az Evangéliumhoz, szeretetben!!!
     A La Salette-i Szűzanya tisztelete a jelenés után nagyon hamar elterjedt. A jelenés helyén forrás fakadt, melynek vizét a zarándokok magukkal vitték. Az első öt évben 250 csodát jegyeztek fel és 1847. szeptember 19-én 50.000 zarándok ment fel a hegyre. A Szűzanya szavai a megromlott krumpli- és búzatermésre, valamint a gyermekeket ért betegségre vonatkozóan hamarosan beteljesedtek, miközben a Corps környékén élők megtértek: 1850 után csupán "nyolc megátalkodott" nem járult húsvétkor a szentségekhez; a káromkodásról pedig leszoktak az emberek. (vége!) 
Köszönöm érdeklődésüket!

Miért sír a Szűzanya?kepatmeretezes_hu_fondosalette2comosAlpes1024.jpgfondosalette_4_10242.jpg

Szólj hozzá!

18.
szeptember

FELHÍVÁS!

tibor.  |  Szólj hozzá!

Budapest-Rákospalota - Magyarok Nagyasszonya főplébánia
Cím: 1153 Budapest, Bácska u. 3.
Telefon: 06-1 - 307-6315
rp_maria_2015_a3_2.jpg
rpalota.JPG

Szólj hozzá!

Csatlakozzatok az imához!

A héten minden nap misét mondanak Magyarországért.
A kérés, hogy jövő hét hétfőig minden nap reggel ½ 8 és 8 között, illetve este 6 és ¾ 7 között a miséhez csatlakozva mondj el egy-egy rózsafüzért Magyarországért.

Szüntelenül tovább imádkozni kell Édes Magyar Hazánkért, mely hatalmas veszélyeknek van kitéve!

Kérlek, továbbítsd az ima kérést mindenkinek, akinek tudod!121666-530.jpg

Szólj hozzá!

Bevezető
      Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!
Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni!« – ez a cél, ezt szeretnénk elérni!

ÖTÖDIK NAP
angel_fatima.jpg     Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét – Aki jelen van a föld összes taberná-kulumában –, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és a közömbösségekért, melyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért! (A Fatimai Angyal imája)

orszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul_3_2.jpg      Égi Királynőnk és Anyánk!
Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.
Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság meg-tisztel és magasztalnak a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön.
Hozzád esedezünk, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja, Magyarok Nagyasszonya! Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk e siralom völgyéből, és eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk!

     Magyarország örökös Királynője, a Magyar Szentek érdemeiért könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulására!

     Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...
Záró fohász:
Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!magyar_szuzanyamegkoronzsa2.JPG

 

 

 

Szólj hozzá!

A legbiztosabb prófécia

      A cikksorozatomban bemutatott szörnyűségekkel, csupán azt kívántam érzékeltetni, hogy senki fel ne üljön a naprakész "üzeneteknek", mert teljesen hasonló események történtek eddig is, miként az Úr is így fogalmaz: "meg ne rémüljetek; ezeknek előbb meg kell történniük, de ez még nem a vég". (Lk 21,9)! 

     A "figyelmeztető jelek" félreértése, nem mai probléma, hiszen maguk az Apostolok is megkérdezték: »Mester! Mikor fognak ezek bekövetkezni, és mi lesz előtte a jel? Ő pedig így szólt: "Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Mert sokan jönnek az én nevemben, és azt mondják: 'Én vagyok', és: 'Elérkezett az idő'; de ti ne menjetek utánuk. Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, meg ne rémüljetek; ezeknek előbb meg kell történniük; de ez még nem a vég!" Azután ezt mondta nekik: "Nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen. Földindulások lesznek, sok helyen dögvész, éhség, rettentő tünemények és nagy égi jelek. Mindezek előtt pedig kezet emelnek rátok és üldözni fognak titeket. Átadnak benneteket a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak titeket az én nevemért. Alkalom lesz ez számotokra, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: ne gondolkodjatok előre, mi módon védekezzetek. (...) Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért, de egy hajszál sem vész el a fejetekről (Isten tudta nélkül). (Lk 21,8-18)
Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak. (Lk 21,33) A Lélek azonban kifejezetten mondja, hogy az utolsó időkben egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire és az ördögök tanítására hallgatnak, azokra, akik képmutatóskodva, de lelkiismeretükben megbélyegezve hazugságokat hirdetnek. (1Tim 4,1-2) És láttam, hogy a sárkány szájából, a fenevad szájából és az álpróféta szájából három tisztátalan szellem jön ki, mintha békák lennének, mert ördögök lelkei ezek, akik jeleket művelnek. (Jel 16,13-14) Ne higgyetek tehát minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta ment szerteszét a világba. (1Jn 4,1)
Vigyázzatok hát magatokra, hogy el ne nehezedjen szívetek a tobzódásban, részegségben és az élet gondjai között! És az a nap meg ne lepjen titeket hirtelen, mert mint a csapda, úgy fog lecsapni mindazokra, akik az egész föld színén laknak. (Lk 21,34-35) Az Antikrisztus az, akiről hallottátok, hogy eljön, és már most a világban van. (...) Akik ebből a világból valók, e szerint a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájuk. Mi azonban Istentől vagyunk, s aki ismeri Istent, hallgat ránk; aki nincs Istentől, nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság Lelkét és a tévelygés lelkét. (Jn 4,3-6) De a fenevad fogságba esett, és vele együtt az álpróféta, aki a jeleket művelte a színe előtt, amelyekkel elcsábította azokat, akik fölvették a fenevad bélyegét, és akik imádták a képmását. Ezt a kettőt elevenen a kénkővel égő tüzes tóba vetették. (Jn 19, 20) És ez lesz az utolsó napokban – mondja az Úr –, kiárasztom Lelkemet minden emberre. (Apcsel 2,17) Már csak kevés ideig van nálatok a világosság. Addig járjatok, amíg tiétek a világosság, hogy a sötétség el ne borítson benneteket. Aki sötétben jár, nem tudja, hová megy. Amíg tiétek a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek. (Jn 12,35-36) Ne nyugtalankodjék szívetek. Higgyetek bennem. (Jn 14,1) Betelt az idő, és elközelgett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban. (Mk 1,15) Virrasszatok tehát, és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt. (Lk 21,36) Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek és ne féljen. Hallottátok, hogy azt mondtam nektek: Elmegyek, és visszajövök hozzátok. (...) Megmondtam nektek már most, mielőtt megtörténne, hogy amikor bekövetkezik, higgyetek. (Jn 14,27-29)
Ezek az igék valóban hitelesek és igazak, és az Úr, a próféták szellemeinek Istene küldte el angyalát, hogy megmutassa szolgáinak mindazt, aminek rövidesen meg kell történnie« (Jel 22,6).

conchs.jpg     Ja, hogy kihagytam Garabandált, melyet egyetlen magát valaminek tartó álpróféta sem hagyna ki, sőt önigazoló módon fotóztatja magát (lásd a képet!) Nos igaz, ami igaz! Valóban nekem is ezzel lett volna részletekbe menően  "láttatnom" a témakört  /melyet persze nem az éterben, hanem az Evangéliumban láttam meg/! Mindazáltal én, személy szerint a garabandáli próféciákat figyelemre méltónak tartom, még akkor is, ha egyházilag nincs még jóvá hagyva (okkal). Pozitíve' kell említeni, hogy a "gamálieli idő" legalább is igazolta a garabandáli jelenéseket, hiszen megélte az 50. évet, az érdeklődés szempontjából lankadatlanul! És közben, nem mond ellent a józan emberi észnek sem – és bizony ez már két teológiai kritérium a tízből! – 

     Több, figyelemre méltó érdeme a garabandáli üzenetnek, hogy egyfelől eredeti (nem máshonnan átvett, konfúz összevágás, miközben nem mond ellent sem az Evangéliumnak, sem egyetlen igaz Mária-üzenetnek sem), ezzel együtt igen komoly az evangelizációs hatása! Harmadsorban, nem egy "végtelenített" jelenés-sorozatról van szó, hiszen amint véget értek a többségében prófétikus közlések, le is zárultak a jelenések (1961-65). garabandali látnokok extázisban_.jpgNem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy egyetlen látnokon sem uralkodott el az "íráskényszer", 10-20 kötetet produkálva az üzenetekről, annak ellenére, hogy folyamatos érdeklődés volt irántuk, melyet egyetlen sztár-látnok sem hagyott volna ki (hosszú "memoárköteteket" adhattak volna ki bestseller íróként ünnepeltetve magukat)! Negyedsorban, a kis hegyi falucskában nem alakult ki a (gyilkos) "kegytárgy-biznisz" – mondjuk úgy –, mint pl. Medjugorjéban (a délszláv háború kapcsán "kegytárgyas" családok irtották ki egymást! Amiről persze nem hallunk!)

A garabandáli eseményeket azért nem hitelesítheti az Egyház, mert az üzenetek, határozott próféciák és amíg ezek be nem következnek, addig nem ismerhető el! Persze, ez egy "róka fogta csuka" állapot, ebből következően, 'Garabandál' önmagát fogja igazolni (ha ugyan)! Azon üzenetei pedig, miszerint "egyre kevesebb jelentőséget tulajdonítanak a Legméltóságosabb Oltáriszentségnek" valamint "sok bíboros, püspök és pap jár a kárhozat útján és rántja magával a lelkeket", (ó jaj!) elismerés nélkül is, sajnos IGAZ! Márpedig BIZTOSRA VEHETJÜK, hogy Isten így-vagy úgy, de előbb-utóbb látványosan bele fog szólni az emberiség történelmébe talán valóban (a garabandáli) Nagy Csoda, a Figyelmeztető Jel és a Nagy Büntetés által, miként van rá példa az üdvtörténetünkben! Ebből következően a garabandáli üzenet, aligha mond ellent a józan emberi okoskodásnak – jóllehet, Isten nem az emberi logika eszerint cselekszik –, ám az már értelemszerű az emberiség számára, hogy megszívlelje az üzenetek figyelmeztetéseit!

Mindenképpen eljött az IDŐ, hogy az egész emberiség magába szálljon és bensőséges bűnbánatot tartva, alapjaiban alakítsa át az életét Jézus Krisztus EVANGÉLIUMI ÜZENETE szerint! A helyes recept tehát a következő: élj úgy mintha örökké élnél, és imádkozz úgy mintha mindjárt meghalnál – és tegyük hozzá –, hagyjátok a hamiskodó próféciákat másra, mert könnyen úgy járhattok, mint a vízbe mártott hegedű: alaposan elhangolódtok – függetlenül attól –, hogy tiszta volt a víz vagy koszos!)

     Vajon a fentiekre ráillik-e a Jelenések könyvének biztató figyelmeztetése: "Boldog az, aki olvassa és aki hallja ennek a jövendölésnek igéit, és megtartja mindazt, ami abban meg van írva, mert az idő közel van!" (Jel 1,3)garabandál.jpg                                                                          Garabandál, mintha maga lenne a várakozás.

Szólj hozzá!

Forrás: Varga Mihály váci karkáplán "A nagy világcsapás". Nyomtatott Mayer Sándornál 1897-ben 

A La Salette-i üzenet utóélete 3

1 salette1 (2).JPG1860. szept. 28. Melánia minden ellenzés dacára ott hagyta az angliai zárdát és Marseillesbe érkezett, hogy az Istenanya rendelkezésének eleget téve a titkot hirdesse. A grenoblei püspök gondoskodott, hogy Melániát Marseilles-ben egy karmelita zárdába rejtessék.
1860. Melániát egy másik zárdába küldik tanítani.
1860. A látnokot Cefalonia görög szigetre küldték, majd innen Korfu szigetére, ezt követően újból Marseillesbe helyezték más nevet adva neki, a "részvétről" nevezett zárdában.
1860. Még innen is elhelyezték Melániát, tekintve, hogy a helyi plébános bevezette a zárdában is a La Salette-i ájtatosságot és nem akarták, hogy a látnok elárulja magát. 
1860. Depéry, Gap-i püspök, hitet tett a La Salettei jelenés mellett.
1867. Melániáról elkezdték annak híresztelését, hogy tébolyodott.
1867. Melánia, miután a marseillesi új püspöktől engedélyt kért a titok közlésére, Marseillesből azonnal kiűzték.
1867. július. Melániát Olaszország Castellamare városába küldték, ahol Zola, Lecce-i püspök, vezetése alá került.
1870. januárjában a titok közzététele megkezdődött.
1873. A nápolyi bibornok-érsek támogatta a titok közzétételét.
1878. október. A titkot Melánia átadta XIII. Leó pápának.
1878. november. Melániát XIII. Leó pápa Rómában audienczián fogadta és megbízta, hogy dolgozza ki a jelenésben nyert szabályokat az "Utolsó Idők Apostolai" nevű rendről. A látnok végül 5 hónapot tölthetett egy római zárdában, ahol e szabályokat kidolgozhatta. Ezt követően visszatért Castellamareba.
1879. augusztus 21. Leó pápa rendeletet adott ki a La Salette-i Mária-szobor megkoronázására és a La Salette-i templomot bazilika minor rangjára emelte.
1879. november. Melánia maga adta ki röpirat alakjában a titkot, a Lecce-i püspöki helynök jóváhagyásával.
1880. XIII. Leó megbízta Nicolas marseillesi ügyvédet, hogy népszerűen dolgozza fel a La Salette-i jelenést és a titkát.
1880. január. Több francia pap nyilatkozatban ítélte el Nicolast és nevezett művét; Zola, a leccei püspök, mint Melánia vezetője ennek védelmére kelt.
1880. augusztus. Új vihart támaszt egy Troyes-i püspök, a La Salette-i titok ellen és Melánia ellen pert indíttat.
1882. Mivel a francia császár nem fogadta el a La Salette-i eseményeket, jellemző módon ezt a felfogást követte hetven egyházmegyei újság is. Mellette csupán 12 egyházi lap mert kardoskodni.
1895. januárjában Melánia leírta, hogy 1879-ben őszentsége Rómába hívatta őt, ahol a pápa megbízásából Ferrieri bibornok elnöklete alatt tanácskozást tartottak. Ezen jelen volt az elnök titkára Bianchi, és Fava a grenoblei püspök. Tanácskozás után a biboros felkérte a grenoblei püspököt, hogy a La Salette-i férfi és női zárdába vezetesse be „az utolsó idők apostolai” szabályait úgy, amint azokat az Istenanya Melániával közölt és Melánia kidolgozta. A grenoblei püspök azonban így felelt: „Nem fogadom el Melánia szabályait mindaddig, míg az egyház nekem be nem bizonyítja, hogy ezek a szabályok az Isten Anyjától származnak!”
     Íme ez a La Salette története, mely máig sem került nyugvó pontra! Ez nem azt jelenti, hogy az üzenetek nem hitelesek – hiszen pápák és magas rangú egyháziak elismerték –, hanem úgy értendő, hogy vannak, akik untalan tagadják az 1858-ban közzé tett titkok igaz voltát! Ez annyira így van, hogyha a kedves Olvasó La Salettbe zarándokol – és jót akar –, akkor az ottani atyáknak meg ne merje említeni a titkok kérdését! 

     1965-ben egy 450 oldalas tanulmánykötet jelent meg La Salette-ről. P. Jean Stern professzor művét, a “Le fait de La Salette” a párizsi CERF kiadó karolta fel és előszavát Emil Guerry cambrai érsek írta. Nos, az író a La Salette-i jelenéssel kapcsolatos könyvtárnyi irodalmat nézve át megállapította, hogy a kiadványok 90%-a hitelesnek tartja a teljes üzenetet, míg a titkokra vonatkozó üzeneteket a kiadványok 10%-a tagadja!1 La Salette, foto entre 1864 e 1868.jpg


1 sanctuaire-de-notre-dame-de-la-salette_la-salette-fallavaux.jpg

Szólj hozzá!

Csatlakozzatok az imához!

A héten minden nap misét mondanak Magyarországért.
A kérés, hogy jövő hét hétfőig minden nap reggel ½ 8 és 8 között, illetve este 6 és ¾ 7 között a miséhez csatlakozva mondj el egy-egy rózsafüzért Magyarországért.

Szüntelenül tovább imádkozni kell Édes Magyar Hazánkért, mely hatalmas veszélyeknek van kitéve!

Kérlek, továbbítsd az ima kérést mindenkinek, akinek tudod!121666-530.jpg

Szólj hozzá!

Bevezető
      Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!
Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni!« – ez a cél, ezt szeretnénk elérni!

NEGYEDIK NAP
angel_fatima.jpg     Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét – Aki jelen van a föld összes taberná-kulumában –, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és a közömbösségekért, melyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért! (A Fatimai Angyal imája)

orszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul_3_2.jpg      Égi Királynőnk és Anyánk!
Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.
Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság meg-tisztel és magasztalnak a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön.
Hozzád esedezünk, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja, Magyarok Nagyasszonya! Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk e siralom völgyéből, és eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk!

     Magyarország örökös Királynője, a Magyar Szentek érdemeiért könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulására!

     Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...
Záró fohász:
Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!magyar_c78ba.jpg

 

 

 

Szólj hozzá!

Az értelemmel bíró ember felelőssége

     Végtelenül szerető nagylelkűség a Teremtőtől, hogy öntudattal bíró értelmet adott az embernek, aki aztán sajnos, hálátlanságában "értelmes" érvekkel képes megtagadni Őt és ebben még "segítséget" is szívesen fogad. Mennyien keresik a teremtés bizonyítékait és az istenérveket, miközben megfeledkeznek a legkézenfekvőbb bizonyítékról – arról –, hogy egyáltalán képesek keresni! Ó, milyen furcsa is a bűnnel fertőzött ember hozzáállása, miszerint kevéssé viseli el az egészséges tanítást, saját kívánságai szerint seregszámra szerez magának tanítókat, mert viszket a füle; nem hallja meg az igazságot, és átadja magát a meséknek. (vö 2Tim 4,3-4)

     Egy ausztrál internetes felmérés szerint, a forrás nélküli, ellenőrizetlen hírek özönének köszönhetően hiszékenyebbé váltak az emberek. Sokan gondolkodás nélkül elhisznek bármilyen hírként tálalt információt, függetlenül attól, hogy mennyire tűnik valószerűnek annak tartalma.
 tv.jpg    A hiszékeny ember bár soha nem ártatlan sorsának alakulásában, ám felelősség terheli a környezetet és a társadalmi közeget is. Általános tapasztalat az, hogy az emberi butaságot csak az emberi hiszékenység tudja túlszárnyalni! Ennek szomorú ténye, egészen különböző életsorsokon is kimutatható – és bizony megdöbbentő –, hogy szinte azonos megtévesztési sémák áldozatai. Ide sorolhatók a csábítás trükkjei – a másik birtoklására, a vallásalapítók győzködései "szenteskedő beszéddel és hízelgő szavakkal megtévesztik az ártatlanok szívét." (Róm 16,18), és a politikusok mindennapos ámításai – a világi hatalom birtoklása érdekében. Ám végnélkül sorolhatók a mai kor emberének értelmi-érzelmi megpróbáltatásai, hiszen lépten-nyomon találkoznak rendkívüli történetekről szóló híradásokkal, játékfilmekkel, okkult-ezoterikus műsorokkal, könyvekkel. Ezek kivitele és tartalma áltudományos, érzelmes-nyájas vagy brutális, de mindenképp lélekromboló, mert mondanivalójuk nem az Isteni parancsolatokon alapszik, hanem az ügyes sátáni praktika eredménye. A megtévesztő szellem (vö 1Tim 4,1) mindenkit lépre akar csalni, hogy népet gyűjtsön maga köré a kárhozatba.
alattomos2.jpg     A sátáni manipuláció alattomos megnyilvánu-lása az egyén, a közösség és a társadalom életében bár igen változatos, mégis felismerhető. Nagyon fontos lenne mindenkiben tudatosítani, hogy a bűn szerzője, a megtévesztő szellem "tévútra akarja vezetni az egész világot'' (vö Jel 12,9b), a bűnök és a hiszékenység révén igyekszik tönkretenni az ember testi-lelki jövőjét, konkrétabban, végleg eltávolítani a Teremtőjétől. A sátán legnagyobb bravúrja, hogy próbálja elhitetni, hogy nem is létezik. – És ez oly sokaknál sikeres, minek eredményeként azt hiszik, hogy személyes ördög nincs, miként a pokol sem létezik! Örök életük legnagyobb tévedése!
Mivel hiszékenységükben egyre kevesebben ismerik fel a sátáni pusztítás szervezett voltát, kevesen látják át a bűn szerzőjének taktikáját, sőt, nemegyszer tekintélyes tanítók az ördög puszta létét is tagadják. Emiatt, sokan tudatlanul esnek áldozatul a megtévesztő szellem mesterkedésének, hiszen nem tanították meg nekik azt, hogy az ördögnek csupán annyi hatalma van felettük, amennyit megengednek neki! A Jézustól kapott eszközeinkkel, a szentségi élettel – bár harc árán –, de száműzhetnénk sorsunk alakításából a démoni erőket. A lelkek elerőtlenedésével beépül az akaratba a jóra való restség, miáltal nem képesek felvenni tudatosan keresztjüket (Mt 16,24) és képtelenek az egymásért való áldozathozatalra! Ennek tudható be, hogy a bűn természetszerűen elburjánzik a társada-lomban, s nyomában már-már fennállhat a tömeges elkárhozás veszélye! Ha egy annyira vágyott "távoli civilizáció" küldötte megjelenne a földön, a fogadóbizottságból bizonyára megrökönyödést váltana ki, a Föld lakóihoz intézett első szózata, mely tán így hangzana: Eszeteknél vagytok ti? Ti, akikhez Isten személyesen küldte el Szent Fiát, hogy tinálatok és a ti kezetek általi kínszenvedése és kereszthalála által váltsa meg az egész Univerzumot, ti képesek vagytok megtagadni Őt? Múlandó percekért kockáztatjátok az örökkévalóságot? Ó ti balga földlakók! Hányszor, de hányszor esdekelt felétek Isten Szentséges Anyja, hogy térjetek meg és kövessétek Szent Fiát, hogy részetek lehessen az Örök Üdvösségben!

     Ámde a földgolyó akkori liberális Kormányzata, nyomban egy kommünikében tenné közzé, hogy "az interplanetáris találkozó megvalósult ugyan, de a tolmácsgép elromlott és a fordítás félre sikerült"! – És sajnos, mily sokan inkább ezt hinnék el!

 huseg_a_hoherhoz.jpg    A hiszékeny ember földi életében, nem csak saját hóhérait képes ma-ga fölé megválasztani, de majdan az Antikrisztus egyházellenes "észérveit" is követendőnek talál-hatja! Sajnos okkal aggódik az evangélista: "amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?" (Lk 18,8) A válasz: TALÁL! De milyet?! Mert nem a hitismeretek hiánya az elsődleges ok, hanem az a lelkületi eltorzulás, melyet a két évszázados "felvilágosodás" szellemisége sulykolt a lelkekbe! Ettől kezdve lényegi változás, már csak a szívében és lelkületében megváltozott embertől várható, nem véletlen tehát, ha az emberiségért (a gyermekeiért) aggódó Istenanya is ebben látja a megoldást.
     Isten Szentséges Anyja ezen fenti végzetes veszélyek elkerülésére kínál hatékony eszközt és kellő kegyelmi erőt a Szeretetláng üzenetében! „Tekintsetek már Rám, és vegyétek igénybe közbenjárásomat, közbenjáró segítségemet! Én akarok és tudok is segíteni, csak már látnám jóindulatú és szorgalmas elindulásotokat! Ne halogassátok! Igen sok időt elvesztegettek. A gonosz sokkal több eredménnyel és szorgalommal dolgozik, mint ti. Úgy fáj ez Nekem! (I/71-72) Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni. (...) Ez Szívem Szeretetlángja. Gyújtsd meg nála a tiédet, és add tovább! (I/37-38) Ne engedjétek magatokon úrrá lenni a jóra való restséget! Ez minden bajnak a gyökere, mely lelketekbe férkőzik. (I/89) Azt akarom, hogy egyetlen egy se kárhozzon el. Mert a sátán oly mértékben lesz világtalanná, amilyen mértékben ti munkálkodtok ellene.” (III/130)
Mit lehet még ehhez hozzá tenni? "Akinek van füle a hallásra, hallja meg!" (Mk 4,9) 

Szólj hozzá!

Forrás: Varga Mihály váci karkáplán "A nagy világcsapás". Nyomtatott Mayer Sándornál 1897-ben 

A La Salette-i üzenet utóélete 2

1 salette1 (2).JPG1852. augusztus 6. A lyoni érsek hivatalos körlevélben támadta meg a grenoblei püspököt, aki, az ő beleegyezése nélkül hirdette ki a La Salette-i üzenet (első részét).
1852. decemberében III. Napóleon, aki e hó 2-án államcsíny folytán lett császár, üldözni kezdte a La Salette-i jelenést. Első lépése az volt, hogy nyugalomba helyeztette az idős grenoblei püspököt kineveztetve egy másikat.
1853. május. A lyoni érsek kegyébe fogadja a hivatalától felfüggesztett papot, aki szintén ellensége lesz a La Salette-i jelenésnek, melyet azelőtt pártolt.
1854. január. Meaniet levegő változtatás ürügyén más zárdába küldik.
1854. május. A Cosps-i szegény zárdába küldik, a fiatalokat kiveszik keze alól. (Corps a La Salette-i hegy tövében van.)
1854. Melaniet, csak nehézség árán engedik fogadalomtételre, a hosszú halasztást azzal indokolva, hogy meg kellett bizonyosodni a lány alázatáról!
1854. szeptemberében Melaniet az új grenoblei püspök kivitette Angliába a karmelita apácákhoz. Itt is III. Napóleon keze működött, aki szabadulni akart a látnoktól, hogy 1858-ban ne közölhesse az ígéret szerinti titkot, melyet bár a császár nem ismert, mégis félt tőle.
1854. november 4. Az új grenoblei püspök egy levelet ír III. Napóleon császárnak, biztatva őt, hogy nincs mitől félnie.
1854. november 4. Az új grenoblei püspök körlevelet bocsátott ki. Folytatta az építkezést La Salett-ben, de a jelenés ellen írt. Egy jeles író Nicolas, megjegyezte: "élvezni akarja a gyümölcsöt, de magát a fát támadja".
1854. december. Egy Lamerlière nevű kisasszonyról azt a hírt terjesztették, hogy "ő jelent meg La Salettben". Így akarták nevetségessé tenni a La Salette-i jelenés hitelét.
1855. február 23. Melaniet sietve beöltöztették, meg sem várva a rendes 6 havi határidőt. La Salette látnoka hirtelen megvakult.
1855. Egy ravatalon fekvő karmelita szerzetesnő életszentsége mellett az apácák jelet kérve Melanie felgyógyulását kérték. A látnokot a halotthoz vezették és megérintették a halott ujjával Melanie szemének környékét, amire az rögtön visszanyerte szeme világát.
1855. május 2. A hírbe hozott Lamerlière kisasszony mentegetőzésül kimutatta, hogy a jelenés napján, ő La Salette-től 120 kilométernyi távolságban volt. Ám, Napóleon császár nem akarta mentségét elfogadni.
1855. szeptember 19. Az új grenoblei püspök az elkészült La Salette-i templomban a jelenés ellen prédikált.
1857. A francia főtörvényszék – ahová Lamerlière ügyét föllebbezték –, nem engedte meg a nő kihallgatását.
1857. IX. Pius pápa ismét elismerőleg nyilatkozott La Salette-ről.
1858. június 21. Amikor a lyoni érseket, a jelenés ügyében kedvezőbb véleményre akartak bírni, azt válaszolta, hogyha az Ars-i plébános megváltoztatja kedvezőtlen véleményét La Salette-ről, akkor ő maga is elhiszi! 
1858. szeptember 22. Az Ars-i plébános szívvel-lélekkel La Salette mellett nyilatkozott azok után, hogy a jelenés hietelességére vonatkozó két jelet is kért és nyert Istentől. A lyoni püspök azonban mégis hajthatatlan maradt haláláig.1 Sanctuaire-Notre-Dame-de- La-Salette-1863.jpg1 49693.jpg

Szólj hozzá!

Csatlakozzatok az imához!

A héten minden nap misét mondanak Magyarországért.
A kérés, hogy jövő hét hétfőig minden nap reggel ½ 8 és 8 között, illetve este 6 és ¾ 7 között a miséhez csatlakozva mondj el egy-egy rózsafüzért Magyarországért.

Szüntelenül tovább imádkozni kell Édes Magyar Hazánkért, mely hatalmas veszélyeknek van kitéve!

Kérlek, továbbítsd az ima kérést mindenkinek, akinek tudod!121666-530.jpg

Szólj hozzá!

Bevezető
         Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!
Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni!« – ez a cél, ezt szeretnénk elérni!

HARMADIK NAP
angel_fatima.jpg     Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Mély tisztelettel imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét – Aki jelen van a föld összes taberná-kulumában –, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és a közömbösségekért, melyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért! (A Fatimai Angyal imája)

orszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul_3_2.jpg      Égi Királynőnk és Anyánk!
Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.
Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság meg-tisztel és magasztalnak a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön.
Hozzád esedezünk, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja, Magyarok Nagyasszonya! Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk e siralom völgyéből, és eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk!

     Magyarország örökös Királynője, a Magyar Szentek érdemeiért könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulására!

     Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...
Záró fohász:
Világ Győzelmes Királynője, most mutasd meg hatalmadat!magyar_szuzmariaorapronobis.jpg

 

 

 

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, imádkozz el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!i bárhol állsz 350.jpg

Szólj hozzá!

A biblia számos „jelről" számol be, amire figyelnünk kell, amelyek által ráérezhetünk, hogy milyen közel az "IDŐ".

st280053_280.jpg     A végső idők egyik legfontosabb jele egy teljesen istentelen antikrisztusi kormány felemelkedése, melyet egy démoni diktátor vezet majd. A nagy gazdasági válság megoldását, ettől a "szuperszakembertől" várják majd, aki jót, szépet és békét ígér, azt, hogy véget vet a vallási perpatvaroknak, véget vet a nukleáris katasztrófa veszélyének (Dán 8,23-25; 11,21-24; 2Tessz 2,3-4). Persze ő, aki az ördögtől való, "hazugságot szól, magától beszél, mert hazug, és a hazugság atyja. (Jn 8,44)

     De az idők jeleihez tartoznak: a háborúk, éhínségek, a járványok és földrengések számának és erősségének drasztikus növekedése (MT 24,7); az Evangélium terjedése világszerte (MT 24,14); az emberi tudás és tudományok, a lelki fejlődéstől független, egyoldalú megnövekedése (Dán 12,4). Az igaz Istentől való eltávolodás: amint a „gonosz emberek növekednek a gonoszságban, eltévelyítvén és eltévelyedvén" (2Tessz 2,3; 2Tim 3,13). A példátlan önzőség és a természetes vonzalmak megzavarodása (Mt 24,12; 2Tim 3,1-4). "Fiaitok és lányaitok prófétálni fognak" (Apcsel 2,17). Ám ezzel egyidőben megszaporodnak a megtévesztő szellem által megszállott hamis próféták is, miként János evangélista figyelmeztet: "Ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta ment szerteszét a világba" (1Jn 4,1), lásd még Mt 7,15. "Mert nemzet nemzet ellen támad és ország ország ellen. Sokfelé éhínség lesz és földrengés. De mindez csak a fájdalmak kezdete lesz. Akkor majd gyötrelmeknek vetnek alá benneteket és megölnek titeket. Gyűlöletesek lesztek minden nemzet előtt az én nevemért. Sokan megbotránkoznak majd, elárulják és gyűlölni fogják egymást. Sok hamis próféta támad és sokakat félrevezetnek. Mivel megsokasodik a gonoszság, sokakban khűl a szeretet. De aki kitart mindvégig, az üdvözül" (Mt 24,7-13). Mindez a nemzetek nyomorúságát és az emberi szívek félelemtől való gyengülését vonja maga után (Lk 21,25-26).

obeygianthostiletakeover.jpg

     Ezek a jelek úgy látszik, hogy nagyobb mértékben teljesülnek be napjainkban, mint bármikor a történelmünk folyamán. "Akkor, ha valaki azt mondja nektek: 'Íme, itt a Krisztus, íme, amott', ne higgyétek. Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék. Ti tehát vigyázzatok; íme, mindent előre megmondtam nektek" (Mt 13,21-23). "Amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, hogy amint a bűn halált hozva uralkodott, úgy uralkodjék a kegyelem is a megigazulás által az örök életre a mi Urunk, Jézus Krisztus által (Róm 5,20-21). A Szeretetláng Lelki Naplóból: "Ilyen hatalmas kegyelmi erőt még nem bocsátottam a rendelkezésetekre, mint most, Szívem szeretetének izzó lángját. Mióta az Ige testté lett, ily nagy megmozdulás nem történt részemről, mely így tört volna felétek, mint ahogy Szívem Szeretetlángját küldöm hozzátok. Ilyen még nem volt, mely a sátánt így megvakítsa. És rajtatok múlik, hogy vissza ne utasítsátok, mert ez nagy pusztulást vonna maga után. (I/84) Szívem Szeretetlángja, maga Jézus Krisztus!" (I/107, IV/12) en_a_hajnal_szep_sugara_megvakitom_a_satant_002_k.jpg

Szólj hozzá!

Forrás: Varga Mihály váci karkáplán "A nagy világcsapás". Nyomtatott Mayer Sándornál 1897-ben

A La Salette-i üzenet utóélete 1

1 salette1 (2).JPG     Nincs az az igazság, amit emberek meg ne kérdőjeleztek volna. Így vagyunk a La Salette-i jövendöléssel is. Támadták még papok, sőt püspökök is, és oka leginkább abban rejlett, hogy több francia pap és püspök nem akarta hallani a jövendölésnek azon részét, mely a méltatlan papokat fenyegeti.
Hogy pedig az olvasó lássa, mi mindenen ment át az ügy, és hogyan próbálták a jövendölés hitelét lerontani, rövid pontokban leírom, hogy minő sorsban részesült a jövendölés és maga két szegény pásztor is.
1846. szeptember 19-én, a Hétfájdalmú Szűz szombatján megjelent a Boldogságos Szűz és közölte titkát.
1846. október hónapban hírét vette ennek a lyoni érsek és már előre ellenségesen foglalt állást. Hogy miért? La Salette a grenoblei püspökséghez tartozik, a püspökség pedig a Lyon-i érsekséghez. Minthogy pedig a lyoni érsek maga pénzt gyűjtött a lyoni fourvièri kegyhely helyrehozatalára, nem óhajtotta, hogy Lyon közelében egy másik kegyhely is létesüljön, ami elvonná vagy csökkentené a hívők adományát a templomra.
1847. márciusában Fülöp Lajos francia király vizsgálatot rendelt a leány ellen, de a vizsgálatot nem fejezhette be, mert a forradalmi királyt maga a forradalom kergette el.
1847. november. Miután a Grenoble-i püspökség területén végbement esemény ügyében csakis a megyés püspök indíthatta meg a vizsgálatot, azért a püspök kinevezett egy 16 tagból álló bizottságot az ügy kivizsgálására.
1848. Depéri, Gap-i püspök sürgette a grenoblei püspököt, hogy fejezze be a vizsgálatot.
1850. ugyanez a püspök ellensége lett a La Salette-i jelenésnek.
1850. augusztus 20-án Melánia zárdába ment a Grenoble melletti Corenc-be, hogy írni-olvasni tanuljon.
1850. szeptember 24-én Makszimin, a pásztorgyermek, meglátogatta az Ars-i plébánost, Vianney Szent Jánost, aki kételkedni kezdett, mivel Makszimin nem szűz Máriáról, hanem egy szép Asszonyról beszélt.
1851. március 20. A lyoni érsek mindenáron tudni akarta, hogy minő titkot bízott a Szűzanya a két pásztorgyermekre és kérte a grenoblei püspököt, hogy a két gyermeket kihallgathassa.
1851. március 23. a grenoblei püspök behívatta a két gyermeket, de ezek a titkot nem akarták elárulni.
1851. június 4. A grenoblei püspök IX. Pius pápának írt és az utasítását kérte.
1851. július 3-án a két pásztorgyermek leírta a titkokat, melyeket két zárt levélként küldtek Rómába.
1851. július 12-én a lyoni érsek személyesen meglátogatta a grenoblei püspököt, és a két pásztorgyermeket látni kívánta, ám hasztalan faggatta őket, a titok felől. Ekkor szerzett tudomást, hogy a titkot már Rómába vitték.
1851. szeptember 19-én a grenoblei püspök kihirdette a vizsgálat eredményét, mely 12 szavazattal 4 ellen igazolja a La Salette-i jelenést. Megkezdte a kegyhely építését.
1851. október 10-én Melanie apácának öltözött be a Corenc-i zárdában és fiatalokkal foglalkozott.1 Sanctuaire-Notre-Dame-de-La-Salette--2- (1).jpg1 la_salette_francie_alpy_hory.jpg

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása