Az utolsó harc felsejlő titkai

    Mária az Újszövetség Noé bárkája, és éppen napjainkban a végső harc történéseiben lesz jelentősége annak, hogy Máriához tartozunk-e vagy sem! Hiszen az Ő "igen"-jének döntő szerepe volt a kereszténység kezdetével és döntő szerepe lesz "Napba öltözött asszonyként" is az emberi történelem apokaliptikus végén!
     Jól érzékelteti ezt Montforti Grignon Szent Lajos a Tökételes Mária-tiszteletében: "Szűz Mária által jött Jézus Krisztus először e világra, Őáltala kell eljönnie másodszor is. Szent Fia első eljövetelében Szűz Máriát nagyon kevéssé ismerték, de második eljövetelében nagyon meg kell Őt ismerni. Az üdvözítés csodálatos rendje ugyanis azt kívánta, hogy az első eljövetelben rejtve maradjon, hogy így egyedül Fiát, Jézus Krisztust ismerjék, de a második eljövetelben Őt fogja Isten kinyilatkoztatni." (TMT 1) Később így folytatja: "Isten ezekben az utolsó századokban ki akarja nyilatkoztatni kezének remekművét, Máriát: (...) b) Mivel Szűz Mária Isten kezének remekműve, a földön kegyelmei, az égben dicsősége által. Isten azt akarja, hogy a földön élők ezért dicsőítsék és magasztalják őt. c) Mivel Szűz Mária a hajnalpír, mely megelőzte az igazság napjának Jézus Krisztusnak megjelenését, kell, hogy őt megismerjék és általa kinyilváníttassék s megismerjék Jézus Krisztust is. d) Mivel Szűz Mária az út, melyen Jézus Krisztus először jött el hozzánk, második eljövetelénél is annak kell lennie, jóllehet más módon". (TMT 50) És ez a "más módon" lehet, hogy a szíveket átforrósító Szeretetláng kegyelme, melyről azt mondja a Szűzanya, hogy "Szívem Szeretetlángja, maga Jézus Krisztus"! (I/107; IV/12) A végső harcra utalva ezt mondja: "Én a Hajnal Szép Sugara, megvakítom a sátánt" (II/100), és még hozzá teszi: "Szeretetlángom nektek az, mint Noénak a Bárka volt!" (szóbeli felj.)

     ,,Szűz Máriának (tehát) az utolsó időkben mindinkább előtérbe kell lépnie irgalmassággal, erővel és kegyelemmel: irgalmassággal, hogy a szegény bűnösöket és eltévelyedetteket, a katolikus Anyaszentegyházba vezesse és szeretettel visszafogadja. Erővel és hatalommal Isten ellenségeivel, a megátalkodott bálványimádókkal, szakadárokkal, mohamedánokkal, zsidókkal és istentelenekkel szemben, akik félelmetes módon látnak majd hozzá, hogy mindazokat, akik ellenük vannak, rábeszéléssel vagy fenyegetésekkel félrevezessék és elbuktassák. Utoljára pedig kegyelemmel kell közelednie, hogy Jézus Krisztus vitéz harcosait és hű szolgáit, akik érte küzdenek, bátorítsa és támogassa. Szűz Máriának végre oly félelmetesnek kell lennie az ördög és csatlósai előtt, mint egy jól rendezett hadseregnek. Különösen az utolsó időkben, mert az ördög, mivel jól tudja, hogy kevesebb ideje van a lelkek megrontására mint valaha, napról-napra megkétszerezi erőlködését és támadásait. Rövid időn belül borzalmas üldözéseket fog előidézni, Szűz Mária hű szolgáinak és igazi gyermekeinek pedig, akiket nehezebben győz le mint másokat, irtózatos kísértéseket okoz." (TMT 50/f-g). "Ő mindig leleplezi majd kígyói gonoszságát, felfedi pokoli ál-utait, megsemmisíti ördögi terveit, és a világ végéig megvédi és megóvja hűséges gyermekeit borzalmas karmaitól. De Szűz Máriának a gonosz lélek fölötti hatalma különösen az utolsó időkben tűnik ki, amikor a Sátán a sarka után leselkedik, azaz alázatos gyermekei és rabszolgái után, akiket Szűz Mária a Sátán elleni harcára felhasznál." (TMT 54)  

(folyt.)

A második római út
     Rita egyre növekvő tisztelete ellenére a kanonizálási eljárás csak 1626-ben kezdődött meg, viszont két évre rá VIII. Orbán pápa 1628. július 26-án már boldoggá is avatta. A Szentszék 1637-ben, külön mise officiumot (szöveget) is engedélyezett tiszteletére.
     1745-ben szentünk testét a fából készült koporsóból egy díszesebb szarkofágba helyezték át. Az egyházi exhumálásnak tanúja volt Paolo Bonavisa Spoleto püspök, aki okiratban igazolta, hogy Rita holtteste nem mutatta a legkisebb romlás jelét sem.
     Ritát, XIII. Leó pápa avatta szentté 40 ezer hívő jelenlétében 1900. május 24-én és „Umbria gyöngyének” nevezte, mégpedig azzal a tanító gondolattal, hogy „az egyháznak és minden hívőnek a Megváltóval bensőségesen együttélő bizalommal kell járnia az élet útjait”!
     Az 1937-1947 között épült casciai Szent Rita-templomban egy fémből, ezüstből és üvegből készült szarkofágban őrzik Szent Rita testét, melynek stabil épségére jellemző, hogy másodszor is „elzarándokolhatott”
Rómába. 2000. május 20-án, II. János Pál pápa fogadta, óriási hívő tömeg üdvözlése közepette.
     Tisztelete világméretű! 2007. novemberében például, a braziliai Santa Cruz városában egy 56 méter magas Szent Rita szobrot állítottak föl a hívek adományából, mely 6 millió dollárba került!

(Forrás) 

Egy életpálya kezdete

     Sorozatomban, Boldog Bartolo Longo életét és életművét szeretném bemutatni, egy apostoli életet, melyre magam is példaként tekintek és (lényegében) ezen indíttatás működteti e blogomat!
     Csodálatra méltó az a "világi apostolság", melynek eredménye a Rózsafüzér és Királynőjének pompeji győzelme. Az Őt tisztelő Kilenced kezdő imájának részlete (melyet Bartolo állított össze), így hangzik:
"Ó, Szeplőtelen Szűz és a Rózsafüzér Királynője, te ezekben az időkben, amikor kihalt a hit és diadalmaskodott a gonoszság, királynői és anyai trónusodat a halott pogányok területén, az ókori Pompeji földjén akartad fölállítani. A helyről, ahol régen bálványokat és ördögöket imádtak, te, isteni kegyelem anyja, ma az isteni irgalmasság kincseit szórod mindenfelé."
     Nos ez a hely, amely a 19. századtól olyan jelentőségre tett szert, amilyennel Pompeji sem az első századi virágkorában, sem az azt követő tizenhét évszázadban "összesen" nem rendelkezett. Mára évente 4 millió zarándok keresi fel a Rózsafüzér Királynőjének Bazilikáját, és mindez Boldog Bartolo Longo áldozatos, világi apostoli áldozatának a gyümölcse.
     II. János Pál pápa annyira tisztelte Bartolo Longót, hogy az ő munkássága nyomán írta meg a Rosarium Virginis Mariae apostoli levelét, miként boldoggá is avatta 1980-ban.
Kíváncsian kérdezhetjük, hogy Valle di Pompeji lakói a 79-es pusztulás előtt keresztények voltak-e? Nos a válasz: a feltárások a kereszténységnek legkisebb nyomát sem találták, annál inkább az elszabadult pogány erkölcstelenség bizonyítékait! Jelentek meg ugyan szenzációs újságcikkek, miszerint a régészek keresztet találtak az ókori terepszinten, ám erről hamar kiderült, hogy jóval későbbi készítésű, és feltehetőleg véletlenül eshetett egy üregbe, vagy újkori temetkezés relikviája, esetleg a sírrablóktól maradhatott hátra.
     Magam, két alkalommal jártam a Szűzanya Pompeji Kegyhelyén és tanúsíthatom a "hely kegyelmi érintését"! Számos forrásmunkát használtam fel e sorozat minél pontosabb és olvasmányosabb összeállításához, melyeket az adott textusoknál külön nem jelölök! 

Források:
1) B. Bartolo Longo: A Pompeji Rózsafüzér Királynője kegytemplom története, Szent István Társulat 2008
2) Madeline Pecora Nugent SFO: Boldog Bartolo Longo, A Rózsafüzér Modern Szentje (internet)
3) A Pompei Legszentebb Rózsafüzér Királynéja – Imák és ájtatosságok – Vatikáni Nyomda 1947
4) Rosarium Virginis Mariae, II. János Pál pápa apostoli levele a püspököknek, a papságnak és a hívőknek a szent rózsafüzérről. (internet)
5) A Rózsafüzér imakönyve, Szent István Társulat – Új Ember Kiadó 2003
6) http://it.wikipedia.org/wiki/Bartolo_Longo
7) http://www.preghiereagesuemaria.it/rosari/rosario%20meditato%20con%20bartolo%20longo.htm
8) http://www.magyarkurir.hu/hirek/budapestre-keruel-boldog-bartolo-longo-ereklyeje

     Don Gabriele Amorth, aki 26 éven keresztül Pio atya lelki gyermeke volt, „Pio atya – miként ismertem” c. könyvében (IHTYS 2010 tbk. írja:

Nem tehetem meg, hogy ne utaljak néhány személyes jellegű dologra. Ördögűzőként mindig Szent Pio atya segítségéhez folyamodom, aki egész életén át oly sokat viaskodott az ördöggel és mindig győzött. S azt kell mondanom, Pio atya mindig komolyan segít.

A halálát követően többé nem láttam, álmomban sem. Nem éreztem az illatát és jelenlétének nem volt semmi érzékelhető jele. Sok alkalommal azonban az ördög, a megszállott személyen keresztül látja Pio atyát és azt kiabálja: „Azt a barátot ne! Azt a barátot nem akarom! Küldjétek el azt a barátot!”

Jó néhány esetem volt már, amikor az érintett személyek bár soha nem gondoltak Pio atyára, de igénybe vették ördögűzői szolgálataimat, és ezt követően vagy álmukban vagy ébren, illatot érezve tudatosult bennük, hogy Pio atya segít nekik a saját kezdeményezéséből, mert ők soha nem fordultak hozzá. (…)

Pio atyát századunk legnagyobb szentjének tartom. Amikor 2008. március 2-án újra exhumálták Szent Pio atya holttestét, még mindig teljesen épnek találták – olyannyira –, hogy egy üvegkoporsóban közszemlére tették és a hívek százezrei leróhatták tiszteletüket a Szent ereklyéje előtt.

(folyt.) Források az I. részben!

Mária, Isten Anyja meg akarja menteni gyermekeit!

     Ma egy szellemi világháború végső, döntő harcában élünk, melynek végcélja a tömeges kárhozat! Vigyázzatok tehát!
Ezt a harcot rafináltan, álnokul és szinte észrevehetetlenül folytatják a római katolikus keresztényekkel szemben. A beetetés taktikája az, hogy az emberek valamiképp elszakadjanak Rómától, a Pápától, a Tanítóhivataltól, és csatlakozzanak egy új szinkretista-ökumenikus egyházhoz. És ez az, amely már fél évszázada, minden vallási felekezet szövetségeseként – rendületlenül –, bontakozik! Hogy mivel állhatjuk útját? – A hűséggel! – Nem csupán a Szentatya iránti hűséggel, hanem az Egyház karizmáival való bensőséges élettel; a Szentségekkel, az imádsággal és az engesztelés gyakorlatának élésével! 
"Tudjuk, milyen odaadással teljesítette édesanyai hivatását Jézus Krisztussal szemben, sőt, ezen túlmenően, részt vállalt és társa lett a Megváltónak a szenvedésben is. Jézus a kereszt alatt nekünk ajándékozta Máriát, hogy legyen valamennyiünk édesanyja. Mária a világ végéig gyakorolja anyai hivatását (szolgálja az életet) mind az Egyház, mind pedig Fiának testvérei esetében." (LG 62) Ennek az anyai hivatásnak gyakorlása pedig harc. Harc, mégpedig kemény harc a bűn szerzőjével szemben az emberek örök életéért. Égi anyánk számára az az egyedül fontos, hogy gyermekeinek élete az örök boldogságban teljessé váljék.
     Mint fentebb említettük, a történelmi méretű küzdelem külön-külön folyik valamennyi lélekért, s ebből a harcból mindenkinek részt kell vállalnia. Vigyázzatok tehát, mert az ember rövid életének tétje kimondhatatlan: bizalommal megvívni a ,,jó harcot'' (1Tim 1,18), s így elérni önmaga és embertársainak örök boldogságát. Az ember ugyanis kezében hordozza örök sorsát, a tetteivel pedig hatékonyan befolyásolhatja az üdvözültek és az elkárhozottak számát. Mária azért jön, hogy Isten akaratából és erejéből leleplezze a bűn szerzőjét és segítségünkre legyen örök életünkért vívott küzdelmünkben.
Na, épp ez az amiről tudni lehet, hogy legnagyobb akadálya Isten- és az Egyház-ellenes erők törekvéseinek, akik épp ezért igyekszenek rombolni az Eucharisztiában való hitet és a Mária-tiszteletet.
     A boldogságos Szűz üdvtörténeti hivatásának értelmét az emberek örök boldogságáért folytatott küzdelem adja. A Szentírás egyes helyei arra utalnak, hogy a sátán az utolsó időkben igyekszik minden erejét bevetni az Isten ellen (1Tim 4,1; 2Tessz 2,3-4) és teljes hatalmával fog a lelkekben pusztítani. Ennek egyes, példátlan környezeti és lelki rombolásait már megélhettük és napjaink ijesztő eseménye. Úgy tűnik, hogy az Üdvözítő nem hagy magunkra ebben a veszélyben sem. Elküldte Anyját, hogy a bűn eme pusztításával szemben rendkívüli módon és rendkívüli eszközökkel (Rózsafüzér, Csodásérem, Szeretetláng) segítségünkre legyen és győzelmes harcra, nagy megtisztulásra készítse elő a világot.
     Az ádáz hatalmakkal szemben tehát Mária áll, aki széttiporja a kígyó fejét (Ter 3,15), ahogy azt Isten az emberiség történelmének elején meghatározta.

(folyt.)

Az Ég hívására
     Környezete, látva Ritának a szenvedések iránti türelemét és a megtapasztalt csodákat, igen nagy tisztelettel vette körül. Imádkoztak az ágya mellett és feljegyezték, hogy halála előtt Ritának látomása volt, melyben Jézus és Mária hívták magukhoz a Paradicsomba. 1457. május 22-én, elfogadta az égi meghívást s ennek jeleként magától megszólalt a kolostor harangja. Halála pillanatában eltűnt a homloksebe, csak egy rubinszínű pont maradt a helyén.
     Mielőtt Rita kilehelte a lelkét, utolsó szavai a nővértársainak ezek voltak: „Maradjatok meg Jézus szeretetében. Maradjatok engedelmesek a Római Katolikus Anyaszentegyházhoz, a Pápához és akkor megmarad köztetek a béke és a testvéri szeretet!” Ekkor, annak ellenére, hogy éjszaka volt, nagy számban megjelentek a fehér méhek Szent Rita fölött.
     Nővértársai olyan nagy fényt láttak a szobában, mintha a Nap költözött volna be. Finom rózsaillatot érzett mindenki és egy nővér azt is állította, hogy látta amint angyalok vitték Ritát Isten Országába.
     A harang hallatára összegyűltek a környék népei, és a ravatala előtt számtalan csoda történt.
Ennek hatására a nővérek úgy határoztak, hogy Ritát el sem temetik – annál is inkább –, mert a napok, hetek múltával sem jelentkeztek Rita testén a romlás jelei.
     Első koporsóját cédrusfából készítették, mely hamarosan (egy tűzesetben) porrá égett, Szent Rita teste azonban nem sérült meg. Második koporsóját egy Chicco Barbaro nevű ács készítette nyárfából. A munkálatok közben a mester agyvérzést kapott, melynek következtében a bal keze lebénult. A nővérek Rita közbenjárását kérő imájára, még aznap teljesen felgyógyult, és a gyönyörű koporsót sikerült befejeznie.

(folyt.)

(Legalsó kép, Szent Rita festett fakoporsója)

     A Szűzanya arra biztat, hogy minden ember, minden család és közösség, aki hallja szavát és válaszolni kíván felhívására, ajánlja fel önmagát és szeretteit Szeplőtelen Szívének. Imádkozzák a rózsafüzért és fogadják szívükbe az Isten és emberszeretet tüzét, működjenek együtt lélekmentő anyai vágyával.

    Az engesztelő szentórák megtartása közösségben, a családi közös ima szorgalmazása, a böjt, az áldozat és az imádság ajánlása képezik azt az eszköztárat, amit a Szent Szűz ajánl azoknak, akik figyelnek rá.

„Általad kívánom nyilvánosságra hozni Anyai Szívem határtalan szeretetét és aggodalmát, mely a családi szentélyek széthullása miatt fenyegeti az egész világot. Édesanyai segélykiáltásom mindenek előtt hozzátok intézem s veletek összefogva akarom a világot megmenteni!” (Szeretetláng Napló. III/140)

Pio atya fegyvere

     Francesco Bamonte írja „Szűz Mária harca” c. munkájában (IHTYS 2014), hogy ördögűzői tapasztalata, miszerint az ördög számára egyetlen nem-liturgikus ima sem annyira gyűlöletes, rettegett és ellenszenves, mint a Szent Rózsafüzér.

„Egyik nap, mikor kézbe vettem a Rózsafüzért, a gonosz lélek felkiáltott: „Ezt képtelen vagyok elviselni! Az a vén bolond jól elnevezte és helyesen mondta ’fegyvernek’, mert valóban az. Valódi fegyver – ellenünk!”

E szavak hallatán így szóltam hozzá:

„Jézus nevében, ki az a vén bolond, akire utaltál?”

„A Pio.” – hangzott a válasz.

„Pietrelcinai Pio atya?” – „Igeen!”

Ekkor ellenkezni kezdtem: „Nem bolond, hanem értelmes, bölcs, jámbor ember.” – Erre ő: „A mi szemünkben bolond. És az a bolond még mindig ott dolgozik a Názáreti és az Asszony mellett, aki ott van fent.”

„Mi a neve az Asszonynak, aki ott van fent?” – „Úgy hívják, ahogy ezt a megszállottat itt (és káromló szavakkal illette).”

Pietrelcinai Szent Pio atya egyszer ezt mondta: „A sátánnak az a célja, hogy lerombolja ezt az imát, de soha nem fog sikerülni: ez az az ima ugyanis, amely minden és mindenki fölött diadalmaskodik és egyetlen Üdvözlégytől is megremeg a pokol.” Az atya gyakran beszámolt egyik álmáról, amelyben a kórus ablakából – ahova a szerzetesek szoktak imára összegyűlni – kipillantva a téren végtelen nagy tolongást látott. Pio atya megkérdezte: „Kik vagytok? Mit akartok?” A tömeg pedig kórusban egyszerre, torkaszakadtából ordította: „Pio atya halálát!” A szerzetes ekkor vette csak észre, hogy akiket embereknek nézett, valójában mind démonok. Ennek hallatára visszament a kórusra imádkozni, s a Szűzanyát látta feléje közeledni, aki anyai tekintettel és határozott mozdulattal kezébe nyomta a Rózsafüzért, mondván: „Ezzel a fegyverrel a kezedben te leszel a győztes!”

Pio atya ekkor visszatért az ablakhoz és megmutatta a kezében lévő Rózsafüzért. Rémületükben a démonok rögtön a földre vetették magukat.

Néhány pillanattal később, miután szertefoszlott a jelenet – de még mindig álmában –, látomása volt, amint ugyanannál az ablaknál áll. Ismét nagy sokadalmat látott és kissé csalódottan odakiáltott: „Óh, hát nem haltatok meg?” Majd újból megkérdezte: „Kik vagytok?” Azt felelték: „Keresztények vagyunk!” Erre Pio atya fellélegezve így szólt hozzájuk: „Jézus gyermekei és követői, gyertek velem! Kövessetek, és soha senki nem fog tudni ártani nektek.” Majd hozzátette: „Tartsátok mindig szorosan a kezetekben Mária fegyverét, s mindig, mindenhol győzelmet fogtok aratni a pokoli ellenség fölött.” (vö. 121-22. oldal)

(folyt.) Források az I. részben!

      A Szeplőtelenül Fogantatott Szüzet, nem csak szentnek nevezzük, hanem – a teremtmények közül egyedülállóként – szentségesnek is, mivel neki adatott az a kegyelem, hogy Isten Szentséges Anyja lehetett. Amíg mindannyian az Úr Krisztus teljességéből meríthetjük az állapotunkhoz szükséges kegyelmeket, addig a Boldogságos Szűz ugyanezen  Forrásból megkapott minden kegyelmet, amit teremtmény egyáltalán kaphat, ezért nevezzük Őt ezerévek óta malaszttal teljesnek!

XIII. Leo pápa, így ír Isten Anyjáról:

„Amiként a magasságos Atyához senki sem járulhat, csakis a Fiú által, úgy bizonyos mértékben Krisztushoz sem járulhat senki, csakis Édesanyja által”. (Octobri Mense kezdetű enciklika, 1891)

A Mindenkor Segítő

     Mára már sokan felismerték – vagy felismerhették volna –, hogy a "végidősnek" tekinthető küzdelmes harcban, hűséges és hathatós segítőnk Isten Szentséges Anyja, aki "a kegyelem rendjében az angyali üdvözletkor hittel adott beleegyezéstől kezdve, a kereszt alatt is vonakodás nélkül kitartott, és hűséges marad, egészen az összes választott örök beteljesedéséig. Mert ezt az üdvösséges feladatot a mennybevételekor sem tette le, hanem szüntelen közbenjárásával kieszközli nekünk az örök üdvösség ajándékait. Anyai szeretetével gondoskodik Fia testvéreiről, akik még zarándokok, s veszedelmek között forognak és szorongatások érik őket, míg el nem érkeznek a boldog hazába. Ezért nevezik a Boldogságos Szüzet az Egyházban Szószólónak, Segítőnek, Oltalmazónak, Közvetítőnek. Természetesen ezeket úgy kell érteni, hogy ne csökkentsék Krisztus, az egyetlen Közvetítő méltóságát és hatóerejét, és ahhoz semmit hozzá ne adjanak." (vö LG 62)
     Ezzel szemben, úgy a protestáns felekezetek, mint a "felvilágosodás" követői, szinte rettegnek az Istenanya nevének puszta említése esetén is, holott a Mária-tisztelet alapja éppen az, ahogy a Szentháromság is a legnagyobb tisztelettel köszöntötte: Üdvözlégy Mária malaszttal teljes, az Úr van teveled, áldottabb vagy minden asszonynál! (Lk 1,27-31) – Akkor mi hogyan tekinthetnék rá csupán egyként a sok közül? – Hiszen igazak az Apostol szavai, miszerint egyetlen közvetítőnk van: »egy az Isten, egy a közvetítő Isten és ember között, az ember Krisztus Jézus, aki váltságdíjul adta magát mindenkiért (1Tim 2,5-6). Mária anyai feladata ugyanis semmiképp sem homályosítja el, nem is csökkenti Krisztusnak ezt az egyetlen közvetítő szerepét, hanem éppen erejét mutatja meg. A Boldogságos Szűz minden hatása az emberekre az üdvösség rendjében nem a dolog belső természetéből, hanem az isteni tetszésből ered és Krisztus túláradó érdemeiből fakad, Krisztus közvetítésén alapul, teljesen ettől függ és minden hatékonyságát belőle meríti; a hívőknek Krisztussal való egyesülését pedig egyáltalán nem akadályozza, hanem éppen előmozdítja.« (LG 60)

(folyt.)

 Pio atya megvalósult álma a „Szenvedés Enyhítésének Háza” az egészségügyi szakemberek szerint is kiválóan működik, bár a gyógyíthatatlan eseteket e kórház orvosi kara is a Jóistenre kell, hogy bízza. Ez történet 2000 januárjában is, mikor az egyik alkalmazott orvos 8 éves kisfia, Matteo Pio Colella súlyosan megbetegedett.

     A kórház ugyan mindent megtett a kis Matteóért, mégsem volt remény az életben maradására. A szülők és az egészségügyi dolgozók a kórház égi patrónusához folyamodtak imában, kérve Boldog Pio atyát, esdje ki Istennél a gyermek gyógyulását. A kis Matteo orvosilag megmagyarázhatatlan módon hirtelen és véglegesen meggyógyult. Az eset annyira egyértelműen természetfeletti volt, hogy azonnal jelezték a Szentszék felé, és végül ez vált Padre Pio szentté avatásának perdöntő csodájává.

     A csaknem két évvel későbbi kihallgatás során a legényke elmesélte, hogy álmában (akkor) megjelent neki Pio atya három angyal kíséretében, és kézen fogva elrepültek Rómába. Ott Pio atya feltette neki a kérdést, hogy meg akar-e gyógyulni? A gyermek bár kifejezte vágyát a gyógyulásra, mégis inkább azon csodálkozott, hogy miként jutottak ilyen hamar Rómába, melyet – mint elmondta –, a Luna Parkról ismert fel. Pio atya megmutatta neki azt a helyet, ahol majd a Szentatyával találkozni fog. Úgy is történt! 2002. június 16-án Matteo Pio Colella is részt vett a szentté avatáson, ahol a Szentatya személyesen fogadta.

(folyt.) Források az I. részben!

A piros rózsa csodája
     Betegségei, a böjtölések és a munka fölemésztették Rita erejét, utolsó éveit ágyhoz kötötten töltötte. A halála előtti hónapokban a napi tápláléka egy korty víz volt és a szentáldozás, mely mennyei örömmel töltötte el. Ennek ellenére betegágyában gyakran meg kellett élnie a lélek sötét éjszakáit is, az Úrtól való teljes elhagyatottság érzetével. Érthető, ha olykor maga is jelet várt, lelke megerősítésére.
     Halála előtt néhány hónappal a falujából meglátogatta unokahúga. Amikor megkérdezte Ritától, hogy mivel szerezhetne neki örömet, szentünk azt kérte, hogy szüleinek Roccaporena-i kertjéből vigyen neki rózsát! Ez elég lehetetlen kérés volt januárban. Nem is vette komolyan, úgy gondolta, hogy a beteg félrebeszél. Ennek ellenére az asszony felment Ritáék hegyoldali kertjébe (lásd alsó képek!) és csodálkozva fedezte fel, hogy a hóban rózsabokor virít, rajta egy szál vörös rózsával. Azonnal visszagyalogolt a casciai kolostorba és átadta Ritának, aki hálát adott Isten szeretetének e jeléért! Nagy bizalom fakadt Rita szívében, mert ez a rózsa egy bizonyság volt számára, hogy Istennek semmi sem lehetetlen.
Így lett Szent Rita a gyönyörű – ám tüskés rózsa szentje –, aki Jézus töviskoronájának egy tövisét a homlokában viselte.
     Néhány héttel a rózsacsodát követően, újból látogatást tett az unokahúg. Megint megkérdezte Ritát, hogy mi lenne a kívánsága? Szentünk így válaszolt: „életem bevégezte előtt, úgy ennék még egyszer a fügefánk gyümölcséből!” Látogatója már nem is csodálkozott, hazagyalogolva egyenesen Ritáék fügefájához ment, melyen két egészséges érett fügét talált. Elvitte.
     És így lett Szent Rita – Szent Júdás Tádé mellett ‒ a lehetetlen kérések szentje, aki a szószólója mindazoknak, akik képtelen helyzetükben hozzá fordulnak (és ilyenek a félresiklott „lehetetlen” házasságok is)!

(folyt.)

"A sátán harca Isten népe ellen." (Jel 12,1-14,5)

     A pokol hatalmainak az Egyház ellen folytatott ádáz harca a Jelenések könyvében rajzolódik ki.
Ezt a harcot a Biblia a következő felirattal írja le:
"Az égen nagy jel tűnt föl: egy asszony, kinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, fején tizenkét csillagból korona." (Jel 12, 1) "Akkor egy másik jel tűnt föl az égen: egy nagy tűzvörös sárkány. Hét feje és tíz szarva volt, fejein pedig hét királyi korona." (Jel 12,3) – "Erre a sárkány haragra lobbant az asszony ellen és harcba szállt a többi gyermekével is, akik megtartják Isten parancsait és kitartanak Jézus tanúsága mellett." (Jel 12,17)
     "A sárkány kiállt a tenger partjára" a Két Oszlop, az Eucharisztia és a Szent Szűz iránti tisztelet lerombolására (vö Jel 12,18). "Akkor láttam, hogy egy vadállat bukkan föl a tengerből. Hét feje és tíz szarva volt, szarvain tíz királyi korona, fejein pedig istenkáromló nevek. Ez a vadállat, melyet láttam, hasonlított a párduchoz, lábai olyanok, mint a medvéé, szája pedig, mint az oroszláné ... " (Jel 13,1-2)
     A sátán és csatlósainak alattomos megnyilvánulásai, bárhol és bárhonnan bukkannak is föl az egyének és a társadalom életében, bár változatosak, mégis felismerhetők. Nagyon fontos ráébredni, hogy a bűn szerzője által inspirált eszmék és a hamis üzenetek propagálásával "tévútra akarja vezetni az egész világot'' (vö Jel 12,9b), a bűn következményei révén igyekszenek tönkretenni az ember testi-lelki valóságát, istenhitét, letérítve ezáltal az üdvösség felé vezető útjáról. A sátán általános módszerei közé tartozik a kísértés, az ördögi zaklatás, a hamis információk terjesztése, a rossz szokásokban való megkötözöttség és a megszállottság. Ezen veszélyekkel minden embernek számolnia kell, és tudatosan harcolnia ellene nap mint nap, akár önmagát is áldozatul adva (vö. Róm 12,1).

(folyt.)

Az első római út
     Ritát, homlok-stigmájának gyomorforgató szaga miatt elkülönítették a nővérektől. E sebek 15 éven át véreztek, és szentünket mennyei magasságokba emelték. Közbenjárására megszállottak és betegek gyógyultak meg.
    1450-ben V. Miklós pápa az „Immense et Innumerabilia” kezdetű bullájában jubileumi évet hirdetett meg, Rita felvetette a főnöknőnek, hogy konventjük egy csoportja zarándokoljon el az Apostolok sírjához. A felvetés mindaddig tetszett a nővéreknek, amíg tudomásukra nem jutott, hogy Rita is velük megy, az ellenszenv persze a homloksebéből áradó nehezen viselhető bűz miatt volt.
Ekkor Rita azzal a kéréssel fordult az Úrhoz, hogy a stigmáját, szagával együtt vegye el a zarándokút idejére. A kérése meghallgatásra talált és a seb mindenestől eltűnt nyomtalanul, a vele járó fájdalom azonban megmaradt!
 
     Nyolcan keltek útra hegyen-völgyön át, a jó 130 km-re lévő Róma felé.
A főnökasszony némi pénzzel is ellátta a zarándokcsapatot. A nővérek Ritára bízták a pénz kezelését, mint volt háziasszonyra, ám ő a Gondviselésre való hagyatkozás intelmével ‒ társai nagy rémületére ‒, bedobta az egész pénzt a Corno folyóba.
     Az ágostonos nővérek ahogy haladtak, sorra megtapasztalhatták, hogy a Gondviselés valóban őrködik fölöttük! Vendégül látták őket, és szállást is felkínáltak anélkül, hogy keresniük kellett volna. Amint meglátták a hét domb egyikén Róma tornyait, térdre borulva adtak hálát Istennek.
     Rómába érve elámultak a gyönyörű templomok sokaságán, az utcák zajos forgatagán. A Szent Péter bazilika akkor még nem épült meg, de a régi bazilika is lenyűgözte a nővéreket, akik jóval kisebb templomokhoz voltak szokva.
     1450. május 24-én, Pünkösd vasárnap volt a főünnep, melyen csak a szerzetesek közül 3 ezren vettek részt ‒ köztük későbbi nagy szentek egész sora ‒,ezért ezt az alkalmat a „szentek jubileumának” is nevezi az utókor. Ekkor avatták szentté a 6 évvel korábban elhunyt Szienai Szent Bernátot.
     A jubileumi év annyira népszerű volt, hogy néhány szerzetesrendben a főnök engedélye nélkül is zarándoklatra indultak, mondván „inkább engedelmeskedünk a pápának, mint a rendfőnöknek”!
V. Miklós pápa ekkor mondta a szállóigét: „Melior est obedientia quam indulgentia” – Többet ér az engedelmesség, mint a bűnbocsánat!
     A casciai nővérek római zarándoklata azonban sok veszéllyel is járt vagy járhatott volna! Sajnos a nagy zarándoktömeg behurcolta a pestist a városba, ráadásul a Tiberis is meg volt áradva. A zarándoktömegek súlya alatt leszakadt az Angyalhíd. Sokan vesztek a folyóba.
     A római zarándoklat sikeresen és mindannyiuk számára nagy kegyelmekkel zárult, a Gondviselés legnagyobb csodája azonban az volt, hogy épen-egészségesen érhettek haza. Casciában, Ritán nyomban megjelent a vérző homlokseb.

(folyt.)

     A pápa idézett a Galatákhoz írt levélből: „Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével.” (Gal 6,14) „Mennyire időszerű a kereszt lelkisége, amit ez a pietrelcinai alázatos kapucinus elénk állított! A mi korunknak is arra van szüksége, hogy ezt újra felfedezze annak érdekében, hogy a szívek megnyílhassanak a remény irányába” – mondotta a pápa.

Pietrelcinai Szent Pio atya egész életében mind jobban igyekezett hasonlítani a keresztre feszítettre: mindvégig annak teljes tudatában volt, hogy arra hivatott: egészen különleges módon legyen a megváltás művének munkatársa. Enélkül a folytonos keresztre való utalás nélkül nem lehet megérteni az ő életszentségének titkát. Isten szemében ugyanis a kereszt az üdvösség valódi eszközévé vált az egész emberiség számára, az az út, amelyet maga Jézus is ajánl mindazok számára, akik Őt követni akarják. „Olyan Isten vagyok, aki irgalmasságot gyakorol.” – Idézte a Szentatya a Teremtés könyvét (9,23), kiemelve, hogy Pio atya nagylelkű képviselője volt ennek az isteni irgalomnak a lelkivezetésben és a gyóntatásban. Ez volt apostolkodásának egyik legfontosabb tevékenysége, mely a hívek tömegeit vonzotta a szerzetesi konvent gyóntatófülkéjéhez. Bár látszólagos keménységgel beszélt a hozzá zarándokló hívekkel, ezzel is tudatosítva a bűn súlyosságát és a való bűnbánat nélkülözhetetlenségét. Sokan vissza is fordultak a rossz útról a szentségi bűnbánat megbocsátó ölelésén keresztül. Példa lehet ez a papok számára, hogy örömmel és buzgósággal teljesítsék ezt a ma is olyannyira fontos szolgálatot, amire a Zsidókhoz írt levél is emlékeztet bennünket. A szentatya leszögezte: Pio atya apostoli munkájának hatékonysága abban rejlett, hogy lelkisége mélyen Istenben gyökerezett. Bensőséges és állandó egységben élt Istennel, mindennap hosszú órákat töltve imádságban.

Meg volt győződve arról, hogy az imádság a legjobb fegyver a kezünkben, olyan kulcs, amely megnyitja Isten szívét. Lelkiségének ez az alapvető jellegzetessége folytatódott azokban az imacsoportokban, amelyeket alapított, és amelyek az Egyháznak és a társadalomnak szüntelen és hűséges imaszolgálatot ajánl. Pio atya szüntelen és hűséges imádsága rendkívüli szeretettevékenységgel is párosult, melynek nyomán megszületett a „Szenvedés Enyhítésének Háza”.

Imádság és szeretetgyakorlat, ez Pietrelcinai Szent Pio atya életének a titka. (A Vatikáni Rádió és a Magyar Kurír nyomán)

(folyt.) Források az I. részben!

Pio atya, a szent

     Padre Pio az ember nyomot hagyott a világban – az isteni kegyelem nyomait –, melyet saját vérével pecsételt meg.

Sötétzöldes gránit szarkofágja előtt milliók imádkoznak, köztük neves egyházi személyek és kormányfők is. Teljes bizalommal fordulhatnak Padre Piohoz, mert Isten őt igazolta.

1999. május 2-án II. János Pál pápa a boldogok sorába emelte. Boldoggá avatási beszédében a Szentatya tbk. így méltatta:

„Pietrelcinai Pio atya – akárcsak Pál apostol életének és apostolságának csúcsán, erejének, bölcsességének és dicsőségének tekintette Ura keresztjét. Jézus Krisztus iránti izzó szeretetében hasonlóvá lett Hozzá abban, hogy áldozatul adta magát a világ üdvösségéért. Annyira buzgón követte a Megfeszített Krisztust, hogy elmondhatta volna: ’Krisztussal együtt keresztre vagyok szegezve: élek, de már nem én, hanem Krisztus és bennem.’ (Gal 2,19) A kegyelmi kincseket, melyekkel Isten bőségesen árasztotta el, szüntelen misztériumával osztotta szét: szolgálta az őt egyre nagyobb számban felkereső férfiakat és nőket, akik közül megszámlálhatatlanul sokan lettek lelki gyermekeivé…”

2002. június 16-án Padre Pio szentté avatása napján, amikor Szent II. János Pál pápa szájából latinul elhangzott: „A mi Urunk, Jézus Krisztus, Péter és Pál apostolok, valamint saját tekintélyünkkel Pietrelcinai Boldog Piót szentnek nyilvánítjuk, és nevét beírjuk a Szentek Könyvébe.” – A Rómában és San Giovanni Rotondóban összegyűlt félmilliónyi zarándok tapsviharral köszönte meg az évtizedek óta várt pillanatot.

(folyt.) Források az I. részben!

Szűz Máriának döntő szerepe van Isten üdvtervének megvalósításában

     A donboszkói látomás máriás oszlopa, a megváltó-társi szerepet szimbolizálja. Sajnos a protestantizmus, az egyházellenes ideológiák és a katolikus hívek egy részének elvilágiasodása azt eredményezte, hogy a Szent Szűz szerepét szinte csupán csak a karácsonyi ünnepkörbe tudják elképzelni. Ezáltal erősen háttérbe szorul Mária – segítő Édesanyai szerepében –, holott Jézus a Kereszten, nekünk ajándékozta Jánoson keresztül: "Íme a te anyád!" (Jn 19,27)
     A II. Vatikánum is így nyilatkozott: »Szűz Máriát ugyanis, aki az angyali üdvözletkor szívébe és testébe fogadta Isten igéjét, és világra hozta az Életet, Istenünk és Megváltónk igazi anyjának ismerjük el és tiszteljük. Fiának érdemeiért a megváltásban fenségesebb módon részesedett, s Vele szoros, fölbonthatatlan kötelék által egyesült; azt a nagyszerű feladatot és méltóságot kapta, hogy anyja legyen Isten Fiának, így kiváltképpen is szeretett leánya az Atyának és szentélye a Szentléleknek, s e rendkívüli kegyelmi ajándékok miatt messze fölötte áll minden mennyei és földi teremtménynek. Ugyanakkor Ádám törzsében kapcsolatban áll minden üdvözítésre váró emberrel, sőt "teljes értelemben (Krisztus) tagjainak anyja, ... mivel szeretetével közreműködött, hogy a hívők megszülessenek az Egyházban, akik tagjai ama főnek". Ezért egyrészt az Egyház egészen kiemelkedő és páratlan tagjaként, másrészt az Egyház hitének és szeretetének előképe és ragyogó példájaként tiszteljük, s a katolikus Egyház a Szentlélek ihletésére a gyermeki jámborság érzületével édesanyaként követi őt«. (LG 53)
     »A Boldogságos Szűz, akit az isteni Gondviselés terve az Ige megtestesülésével kapcsolatban eleve Isten anyjának rendelt, itt a földön isteni Üdvözítőnk anyja, másokat messze fölülmúló, nagylelkű társa és az Úr alázatos szolgálója lett. Krisztust méhébe fogadva, evilágra szülve, gondozva, a templomban az Atyának bemutatva, és a kereszten haldokló Fiával együtt szenvedve – engedelmességével, hitével, reményével és lángoló szeretetével – egyedülálló módon együttműködött az Üdvözítő művével a lelkek természetfölötti életének helyreállítására. Éppen ezért a kegyelem rendjében anyánk.« (LG 61) Mégpedig velünk és értünk küzdő Anyánk! (folyt.)

A tövis-stigma
     Szent Rita szüntelenül mások helyett vezekelt, minden munkát elvállalt, ápolta a betegeket, mégis gyakran gúnyolódások tárgya volt a nővérek részéről, ámde minden elmúlik, így leteltek szentünk novicia évei is.
Fogadalomtételének éjjelén álmában egy égig érő létrát látott, melynek tetején Krisztus állt hívogatón intve neki, hogy fokról-fokra jöjjön feljebb.
Ezt követően Rita 40 éven át élt a zárdában, folytatva önfeláldozó életét és fokról-fokra gyarapodott az életszentségben.
     Az 1442-es Nagyböjtben egy ferences szónok ‒ a később Magyarországon is szolgált ‒ Marchiai Szent Jakab prédikált Casciában. Nagypénteki prédikációjában különös hangsúllyal elmélkedett Megváltónk töviskorona okozta szenvedéseiről. A beszéd oly mélységesen megérintette Ritát, hogy zokogás fogta el. A Szentmise végeztével belső kápolnájuk csendjébe sietett, ahol földre vetve magát a feszület előtt könyörgött, hogy legalább egy kissé engedje megérezni az Úr töviskoronájának fájdalmait.

     Egy órával később a refektóriumban feltűnt a hiánya. A főnöknő többeket keresésére küldött. Hamarosan visszaérkeztek és újságolták, hogy a kápolnában megint önkívületbe esett.

Szentünk óhaja ugyanis meghallgatásra talált az Úrtól, és egészen különös és fájdalmas stigmát kapott, egyetlen tüskét Krisztus töviskoronájából.

     Rita homlokstigmája nem csak egész életében vérzett, de mindvégig fájdalmas is volt, mely egészen haláláig nem gyógyult be. Hamarosan elgennyesedett, sőt elférgesedett, miáltal igen kellemetlen szag áradt belőle. Az állandó fájdalom és a szag miatti megaláztatás még jobban elősegítette Rita szemlélődő elmélyülését az Üdvözítő megváltói áldozatában.
     (Az 1972-ben és 1997-ben elvégzett orvosi vizsgálatok során megerősítést nyert, hogy a tövis-stigma elváltozást okozott szentünk homlokcsontján!)

(folyt.)

A Rózsafüzér Királynője

     Bízhatunk a csodákban, miként Pio atya is bízott, jóllehet valamennyi csodát – miként az emberek háláját is – mindig a Rózsafüzér Királynője felé hárította. Bízhatott, mert élete minden pillanatában oly nagy odaadással imádkozta a rózsafüzért – mondhatni – jövet-menet, lépcsőn fel és le, hogy szíve teljesen a pompeji Szűzanyához, a Rózsafüzér Királynőjéhez kötődött. Nehéz megpróbáltatásaiban, legsötétebb pillanataiban állandó menedéke volt a pompeji Madonna.

Egyik lelki leányának ezt írta: „Napok óta vasprés szorításában van a lelkem. Kérd az Urat, hogy adjon erőt elviselnem súlyos akaratát. Örökké hálás leszek neked, ha szándékomra három kilencedet mondasz értem a pompeji Rózsafüzér Királynőjéhez.”

Életében, ha csak tehette, mindig meglátogatta a pompeji Madonnát. Bármi kegyelmet akart is elérni Istennél, azt mindig a pompeji Szűzanya közbenjárása által kérte, miként így ajánlotta másoknak is.

A Pio atyát szeptember 20-án ünneplők ajándékai közt volt egy gyönyörű rózsacsokor is. Az akkor már igen gyenge atya reszkető kézzel kihúzott egy szálat a csokorból, és megkérte egyik Nápoly-béli lelki fiát, hogy vigye el Pompejibe, és helyezze az Istenanya kép lába elé. Így is történt. S míg a többi virág sorra elhervadt, Padre Pio rózsája még 23-án is üde, friss és illatozó volt. Ezen a napon hunyt el az atya, és ekkor a rózsa összezárult bimbóvá, és úgy is maradt. Ma is látható!

(folyt.) Források az I. részben!

Don Bosco álma 2

  A harcok közepette a pápa súlyosan megsebesült egy lövedéktől. Környezete megpróbálta ugyan a kormánynál tartani, de hamarosan egy újabb lövés végzett vele, és holtan esett össze. A megmaradt ellenséges flotta felől diadalittas ordítás tört ki. A pápai hajón összesereglett parancsnokok azonban oly gyorsasággal választottak új pápát, hogy az előzőnek a halálhíre és az újonnan megválasztott neve egy időben jutott el az ellenséghez. Erre ezeknek minden bátorságuk inukba szállt, a pápai hajó pedig az adott  nehézségeket legyőzve a két oszlop közé navigált biztonságosan, és egy-egy lánccal hozzájuk erősítette magát.

   Az ellenség hanyatt-homlok menekülni kezdett, de fejvesztettségükben egymásnak ütköznek és elsüllyednek. A pápához hű kisebb csónakok és vitorlások biztonsággal révbe értek és kikötöttek valamelyik oszlopnál. Ezt követően a tengerre fönséges és végtelen csend borult.

        Don Bosco ehhez az álmához hozzáfűzte: Az ellenséges hajók, a Római Egyház ellenségei, akik a legsúlyosabb szenvedéseket készítik elő az Egyház számára. Az ami eddig volt, szinte semmi ahhoz képest, ami be fog következni. Annyi veszély között két eszközzel lehet megmenteni magunkat és az Egyházat: a buzgó Mária-tisztelettel és a gyakori szentáldozással.

     A Legméltóságosabb Oltáriszentség és a Szent Szűz a Római Katolikus Egyház két nagy oszlopa! Nyilvánvaló tehát, hogy az istenteleneknek e kettő a támadási pontja. Ha a külső ellenség kudarcot vallott is, de a belső ellenség az ökumenizmus leple alatt igyekszik az Eucharisztiát összemosni az úrvacsorával és untalan gúnyt űzni a Mária-tiszteletből.

     A Katolikus Egyház Katekizmusa, így figyelmeztet: „Krisztus eljövetele előtt az Egyháznak át kell mennie egy utolsó próbatételen, mely sokak hitét meg fogja ingatni.” (KEK 675) „Az Ország tehát nem az Egyház történelmi diadala által fog beteljesedni az állandó fejlődés útján, hanem Istennek a gonosz utolsó támadása fölötti győzelme által.” (vö. KEK 677) (folyt.)

A szentek segítsége

     1417-et írtak akkor, amikor Rita nagy szomorúságában, gyermekkori imahelyére vonult el, a 120 m magas sziklacsúcshoz (a Scoglio-hoz,  ld. lent!). Itt mély imádságában azt forgatta fejében, hogy remeteként teljesen elvonul a világtól és ehhez kérte Keresztelő Szent János segítségét, aki képes volt megélni a pusztában. Ekkor megjelent neki a Szent, akit a templomi szoborról ismert fel. Egyszeriben eltűnt előtte a szikla és maga mellett találta még Szent Ágostont és az akkor még nem kanonizált Toletinói Szent Miklóst is. Az volt az érzése, hogy a casciai ágostonos kolostorban van, ám a kísérői ekkor eltűntek. (Hogy miért épp e három szent segített Ritának? Talán azért, mert úgy Keresztelő János, mint Tolentinói Miklós ‒ Ritához hasonlóan ‒ idős szülők gyermeke volt. Ágoston segítsége pedig kétszeresen is érthető! Az ő megtéréséért ugyanis, szintén szüntelenül imádkozott édesanyja (Mónika), másfelől a szóban forgó rendnek ő a védőszentje!)

     Tény, hogy bármily misztikus módon, de a mély imába merült Ritára az ágostonos nővérek találtak rá belső kápolnájukban. Hát még a főnökanya mennyire csodálkozott, minekutána minden kulcsot ő maga őrzött a legszigorúbban!
A kulcsok egyszemélyű birtoklása is gondviselésszerű volt, mert így kétkedésében nem vádolhatott senkit Rita becsempészésében. Ámuldozásuk közepette ‒ hogy a természetfelettiség igazolást nyerjen ‒, a harangok is maguktól megszólaltak. A főnökasszony kénytelen volt Isten akarata előtt meghajolni és Ritát befogadni, egyenlőre jelöltként.
     Hogy próbára tegye alázatosságát, egy képtelen feladatot bízott rá. Az udvaron leszúrt egy száraz tűzifát és megparancsolta neki, hogy azt a kútból húzott vízzel rendszeresen locsolja! Rita engedelmesen öntözgette a mindenki számára nevetséges fadarabot, ám, nem volt sokáig a gúnyos pillantásoknak kitéve, mert a fadarab harmadnapra levélbe borult, gyökeret vert szőlőtőkeként, és ősszel termést is hozott. (Casciában, máig is mutogatják az állítólagos szőlőtőkét, és nagy kiváltság annak, aki ehet a gyümölcséből!)
     A Ritával történt csodás események óvatos tiszteletet ébresztettek mindenkiben. Ez azonban nem késztette szentünket önteltségre. (A hegytető, ahová Rita elvonulni járt a Scoglio-ón, ma egy emlék-kápolna áll.

Lásd az alábbi képeket!) 

(folyt.)

Don Bosco álma 1

     Bosco Szent János egy híres látomása az Egyház jövőjével kapcsolatos: 1862. május 30-án Don Bosco azt álmodta, hogy egy csupasz sziklán állt, maga előtt a végtelen tengerrel. A hullámokon rengeteg vitorlás hadihajó sorakozott fel csatarendben. A hajók többségének orra vasból készült, és fedélzetük ágyúkkal, puskákkal és mindenféle más fegyverrel volt felszerelve. Egyértelműen látható volt számára, hogy egy sokkal nagyobb és magasabb hajót (az Egyházat) igyekszenek éles orrukkal felsérteni, felgyújtani és bármi módon megkárosítani. A nagy hajó oldalán és farvizén számos kisebb hajó és csónak úszott, látható módon hozzá igazodva, s mintegy megvédve az ellenséges flotta támadásaitól. A szél azonban az ellenségnek kedvezett és a felkavart tenger is – úgy tűnt – az ellenséget segíti.
     A távolban, nem nagy távolságra egymástól két oszlop volt látható a tarajos hullámok közt kiemelkedve. A magasabbikon egy hatalmas Szentostya ragyogott, alatta egy táblával: Salus credentium (a hívek üdvössége). Az alacsonyabb oszlopon pedig a Boldogságos Szűz szobra állt, e felirattal: Auxilium christianorum (a keresztények segítsége).
     A pápa a nagy hajó kapitányaként felmérve az ellenség ádáz dühét, mely veszélyeztette szövetségeseit, magához rendelte hajójára a kisebb járművek parancsnokait. De a vihar egyre hevesebb lett, és a parancsnokoknak vissza kellett térniük vitorlásaikra. Mikor a szélvész egy kissé elcsendesült, a pápa másodszor is magához hívatta őket. Ekkor a vihar hirtelen megerősödött, s a pápa a kormánykeréknél állva igyekezett hajóját minden erejével megfeszítve a két oszlop közé kormányozni, de a vihar csak fokozódott és még bőszültebben söpört végig a tengeren. Az ellenség megpróbálta a pápa hajóját újfent elsüllyeszteni és égő anyagok átdobálásával felgyújtani. Minden ellenséges objektum össztüzet zúdított a pápa hajójára.
     Az összpontosított támadás azonban, a számos fegyver bevetése ellenére is sikertelen maradt, mert a pápai hajónak sikerült szabadon és biztosan átszelnie a tengert, holott minden oldalról komoly támadásnak volt kitéve. Számos sérülést és léket is kapott, azonban egy lágy szellő, mely az oszlopok felől támadt (a Szentlélek szele), azonnal betömte a sérüléseket, sőt az Egyház hajójának vitorlái újra kidagadtak a széltől. Ekkor a támadók hajóin nagy zavar támadt, mert felrobbantak az ágyúcsövek, repedések és törések keletkeztek, ennek következtében jónéhányuk elsüllyedt a tengerben.

(folyt.)

A békességkeltő magányossága

     Rita szülei és rokonai már rég megtértek Istenhez, már csak egy unokahúga élt. Teljesen egyedül maradt és úgy érezte, hogy vadidegenként jár-kel a világban.
     Mielőtt azonban beteljesítette volna vágyát a világtól való elvonulásra, előbb felkereste a két ellenséges családot, a férjéét és a másik klán tagjait. Arra kérte őket, hogy béküljenek ki szívből egymással és mindenkorra szűnjön meg köztük a vendetta! A Rita által alaposan kiimádkozott lehetetlen szándék, sikerrel zárult. Megoldódott a két család sátáni megkötözöttsége, a több évszázados féktelen gyűlölködés, és a két család írásba foglalta megmásíthatatlan békeszándékát.

     Rita ezek után, a saját megfontolásaként vagy a Gondviselés sugallatára, de minden vagyonát szétosztotta.
Biztosra vette ugyanis, így már semmi akadálya nem lehet, hogy Isten szándéka és saját dédelgetett vágya szerint szerzetbe vonulhasson. Fel is kereste Casciában a Mária Magdolna ágostonos kolostort.
Itt azonban meg kellett tapasztalnia, hogy kudarcai és megaláztatásai korántsem értek véget! A főnökasszony – aki bár jól ismerte Rita szent lelkületét – hallani sem akart a befogadásáról. Úgy vélte, hogy egy meggyilkolt ember 36 éves özvegye, aki ráadásul túl szép, megzavarhatja közösségük nyugalmát. Attól tartott, hogy egyfelől kolostorukra vonhatja a duhaj kérők figyelmét, másfelől Ritának a klánok-hoz fűződő kapcsolata is aggasztotta ‒ még akkor is ‒, ha ismerte békeszerzésének pozitív eredményét! De volt egy kimondatlan sérelme is, az, hogy Rita mindenét szétosztotta a szegények közt és a szerzetbe nem hozott „semmit”. A látszat szerint azonban azzal magyarázkodott, hogy csak lányokat vehet fel és özvegyeket nem.
Tipikusan földhözragadt gondolkodás volt ez a főnökasszony részéről, aki ahelyett, hogy isteni Jegyeséhez fordult volna válaszért, a saját emberi logikáját szedte pontokba és aszerint döntött. Ó, ha Isten megmutatta volna neki, hogy az „üres kézzel jött” Rita fogja fenntartani az egész rendet századokon át, nos, bizonyára elsüllyedt volna szégyenében!
     Lehet, hogy a szentek másként mérlegelnek, de emberileg megeshetett, hogy ez már Ritának is sok volt! Ez a felületes meg nem értés, szörnyű csapás volt számára, hiszen ő a rendbe vonulás minden kritériumának tökéletesen megfelelt. Szabad volt, nem kötődött semmiben a világhoz, tartozása és felelőssége nem volt senki felé. Még férje családjában is békét szerzett. Szegény és engedelmes volt, állapotbeli tisztaságához pedig nem fért kétség. Ráadásul életerős volt és az életszentségre törekvését gyóntatói tanúsíthatták! De Istennek semmi sem lehetetlen!

(folyt.)

     Padre Pio szentté avatási eljárásának aktáit tartalmazó ún. Positio második kötetében a szent szerzetes életének különleges epizódját tárta fel civil munkatársa, Angelo Battisti, aki a boldoggá avatási eljárásban tanúvallomást tett a szent kapucinus életszentségének különböző megnyilvánulásairól: „Pio atya mindent tudott mindenkiről, számára nem léteztek fizikai távolságok; mindent Istenben látott.” – áll a tanúvallomásban. A Positio második kötetének 1638. oldalán olvasható tanúságtételben szó esik Pio atya többek által leírt különleges isteni ajándékáról, a bilokációról is, vagyis, hogy egyszerre két helyen is jelen tudott lenni.

A visszaemlékezésben az áll, hogy amikor Mindszenty bíborost bebörtönözték, Pio atya egy reggel a szentmise kellékeivel együtt megjelent a bíboros cellájában. A két pap beszélgetett egymással, majd Pio atya ahogyan érkezett, el is távozott. Angelo Battisti évekig nem merte megkérdezni Pio atyától, valóban megtörtént-e az eset. Végül 1965 márciusában egy este, miután befejezte beszámolóját a kórház aznapi munkájáról, mégis rákérdezett:  Atyám, Mindszenty bíboros felismerte önt? – „Mit képzelsz, láttuk egymást, beszélgettünk és gondolod, hogy nem ismert föl?” – felelte Pio atya, aki letartóztatásától kezdve segítette Mindszenty bíborost és így figyelmeztette munkatársát: „Ne feledkezz el imádkozni ezért a nagy hitvallóért, aki annyit szenvedett az Egyházért.” – idézi a vatikáni dokumentum (Magyar Kurír, 2009.06.22.)

P. Pio bizonyára tudhatott népünk különleges meghívásáról és arról, hogy az emberiség történelmének nem volt egyetlen más olyan királyi dinasztiája sem – mint az Árpád-ház –, amely annyi kiváló szentet adott volna a Világegyháznak. Köztük Szent Erzsébetet, a szolgáló szeretet szentjét, akinek színes üvegablaka ma is a kapucinus öregtemplom szentélyére néz. A híveknek jobbra, ott, ahol Pio atya ötven évig misézett. Hányszor nézhetett rá, és hányszor néztek egymásra?! Az pedig, hogy imádkozott-e Pio atya hazánkért, aligha kétséges, hiszen nemcsak mélységes Mária tisztelő volt, de ő említette azt a „Madárkát”, amely ezernyi „kelepce” ellenére is készül világra szóló röptére. Így, remélhetőleg az „istentelenség jeges kövületéből” hazánk – MÁRIA ORSZÁGA –, újra a szívet-lelket melengető isteni kegyelmek továbbítója lesz – Királynője, Szűz Mária által, az egész emberiség javára.

Szent Pio atya fentebb sorolt megnyilatkozásainak egy része dokumentált, más kijelentései viszont csak a szájhagyomány alapján maradtak fenn. Ez a bizonyos „Magyarország egy kalitka” jó hasonlat lehet a magyar „géniuszra”, de hitelessége kérdőjeles – olyannyira –, hogy a magyar kapucinusok írásban kérdezték meg a San Giovanni Rotondói levéltárukat a kijelentés felől. A válasz egyértelmű volt: szentünk ilyet soha nem írt le, és erre való utalást nem találtak. Ehhez persze hozzá tehetjük, hogy amit nem írt le, azt még mondhatta, sőt tehette is, hiszen a fennen említett Mindszenty látogatás sincs Padre Pio által lejegyezve. – A forrás? – Nos, e könyv szerkesztője személyesen ismerte a kiváltságolt Thirring Éva asszonyt, akinek megbízhatóságához nem fér kétség. Sokat fordított Rómában a magyar látogatók beadványainak ügyében a szentszéki magyar ügyvivő, Mester István pápai prelátus megbízásából.

(folyt.) Források az I. részben!

Gondolatban legyen szemünk előtt a Magyar Szent Korona 

Keresztvetéssel kezdünk!

Szent István király felajánlása:
„Mennyek Királynője, nagy könyörgéssel a Te oltalmadba ajánlom a Szent Egyházat a püspökökkel és a papokkal, az Országot az előkelőkkel és a néppel együtt, s amikor tőlük végbúcsút veszek, lelkemet a Te kezedre bízom.” Ámen. (1038. augusztus 14.)

Dicsőséges rózsafüzér:
A rózsafüzért keresztvetéssel kezdjük, majd elmondjuk az Apostoli hitvallást. Az első szemekre elmondjuk a bevezető imákat: Mi Atyánk…, három Üdvözlégy Mária a megfelelő titkokkal és a Szeretettláng betéttel és Dicsőség. Ezt követően kezdjük az első tizedet a Miatyánkkal és a tíz Üdvözléggyel és a Szeretettláng betéttel. A tizedek végén a Dicsőséget imádkozzuk és a Fatimai fohászt:
A bevezető három Üdvözlégy titkai:
1. aki gondolatainkat irányítsa,
2. aki szavainkat vezérelje,
3. aki cselekedeteinket kormányozza,
A tizedek Üdvözlégy titkai:
1. aki a halálból feltámadt,
2. aki a mennybe felment,
3. aki nekünk a Szentlelket elküldte,
4. aki téged, Szent Szűz, a mennybe fölvett,
5. aki téged, Szent Szűz, a mennyben megkoronázott,
Záró ima a rózsafüzér végén:
Imádkozzál érettünk, Istennek szent Anyja!
Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire!
Könyörögjünk! Urunk, Istenünk, a te egyszülött Fiad életével, halálával és feltámadásával
megszerezte nekünk az örök élet jutalmát: add meg, kérünk, hogy e titkokról a Boldogságos
Szűz Mária szentolvasójának elmondásával megemlékezve, higgyük, amit magukban
foglalnak, és elnyerjük, amit ígérnek. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

ISTENI IRGALMASSÁG RÓZSAFÜZÉRE

Bevezetés:
Miatyánk
Üdvözlégy
Hiszekegy

Tized ( 5-ször) Örök Atya…. Jézus fájdalmas ( 10-szer )……
Nagy szemre: Örökatya ! Felajánljuk Neked, szeretett Fiadnak a mi
Urunk, Jézus Krisztusnak Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét,
engesztelésül bűneinkért és az egész világ bűneiért.
Kis szemekre: Jézus fájdalmas szenvedéséért, irgalmazz nekünk és
az egész világnak !
Befejezés 3-szor: Szent Isten, Szent erős Isten, Szent halhatatlan
Isten irgalmazz nekünk és az egész világnak !

Szent Mihály ima

Szentháromság egy Isten, alázattal kérlek, hogy Szűz Mária, Szent Mihály
arkangyal, az összes angyalok és szentek közbenjárására add meg azt a nagy
kegyelmet, hogy a sötétség erőit legyőzhessük Magyarországon,
Lengyelországban, Európában és az egész világon, a mi Urunk, Jézus Krisztus
keresztútja érdemeiért, drága Szent Vérének kiontásáért érettünk, Szent
Sebeiért, a kereszten való szenvedéseiért és minden szenvedéséért, melyet
Passiója és egész földi élete folyamán a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.
Könyörgünk Urunk, Jézus Krisztus, küldd el szent angyalaidat, hogy a gonosz
erőit letaszítsák a pokolba, a kárhozatba, hogy Magyarországon,
Lengyelországban, Európában és az egész világon eljöhessen Isten uralma, és
Isten kegyelme áradjon minden szívbe; hogy ezáltal Magyarország,
Lengyelország, Európa és minden ország a te békéddel teljen el. Mi
Nagyasszonyunk és Királynőnk! Tiszta szívből könyörgünk Hozzád, küldd el
szent angyalaidat, hogy a pokolba taszítsanak minden gonosz szellemet. Szent Mihály arkangyal, a mennyei
seregek vezére, az Úr téged küldött e nagy mű megvalósítására, hogy az Úr
kegyelme örökösen velünk lehessen.
Vezesd mennyei seregedet, hogy a sötétség erői véglegesen a pokolba, a
kárhozat helyére kerüljenek. Egyesítsd mind erőidet, hogy legyőzd Lucifert és
bukott angyalait, kik Isten akarata ellen fellázadtak, és most a lelkek vesztére
törnek. Győzedelmeskedj, mert hatalmad van és tekintélyed, kérd Istentől
számunkra békéje és szeretete kegyelmét, hogy mindig követhessük a mi
Urunkat, Isten Országa felé. Ámen.

Jézus Krisztus, kérünk Téged, helyezd hazánkat a Te Szent Sebeidbe, hogy a Te
Szent Sebeidben nyerjen gyógyulást, a Te Szent Véred által tisztulást, és a Te
szerető Szent Szíved által békességet Isten dicsőségére és a mi lelkünk üdvére.
Ámen.

Magyar Szentjeink könyörögjetek érettünk!

A legmélyebb irgalmasság
     Ritának eddigi életében is lehetetlennek tűnő élethelyzeteket kellett Krisztusra tekintve megoldania, ám a most eléje tornyosuló problémasor megoldása, minden eddiginél képtelenebbnek tűnt!
     Meg kellett óvnia fiait a „vendetta” teljesítésétől, az emberölés súlyos bűnétől, és jézusi módon megbocsátást kellett gyakorolnia férje gyilkosa felé, aki egy este zörgetett az ablakon! Arra kérte Ritát könyörögve, hogy rejtse el magánál, mert a fiai halálra keresik és már majdnem megtalálták őt.
     Rita, az édesanyai aggodalmak hihetetlen mélységeit járta meg és már odáig jutott gyermekei üdvössége iránti aggodalmában, hogy azért imádkozott, hogyha más módja nincs, inkább vegye őket az Úr magához, még mielőtt az esküdött bosszúval beszennyeznék lelküket.
     A két legény, naphosszat kereste apjuk gyilkosát! A széles nagy környék minden házát, tanyáját, lakóját, zeg-zugát és barlangját ismerték, de a gyilkost, de még a nyomait sem találták sehol!
Nem is találhatták, mert anyjuk a rettegő férfit maga bujtatta el házukban. Titkon viselte gondját úgy, hogy erről senkinek sejtelme sem volt. A férfi elmondta, hogy súlyos lelkiismeret furdalás gyötri, egyébként is a családját fenyegető kényszer hatására cselekedett. Bocsánatot kért Ritától, aki azt válaszolta, hogy ő megbocsájt neki, de elsősorban Isten bocsánatáért kell esedeznie, ezért megtanította a rózsafüzér imádkozására és lelkére kötötte, hogy amint teheti, menjen el gyónni. A férfi megtért, titokban felvette a Szentségeket és a tartományban kitörő pestisjárvány utolsó áldozatai közt volt. A járvány azonban, Paolo halála után egy évre, elvitte a két fiút is.
     A Fájdalmas Anyán kívül kevesen éltek át ilyen fájó hálát Isten iránt, mint Rita, aki szünet nélkül ápolta a betegeket és minden fáradságát, szenvedését, anyai fájdalmát felajánlotta Jézus szenvedéseit kiegészítendő.

(folyt.)

     Angyalok, vagyis az embernél tökéletesebb szellemi valók léteznek, anyagi testük nincs, de a látszatért magukra ölthetik! Az angyalok személyes, halhatatlan és tisztán szellemi teremtmények, akiknek (az emberét messze felülmúló, de Isten által behatárolt) tisztánlátásuk, magas értelmük és önálló, határozott akaratuk van. Tökéletességük fölülmúlja valamennyi látható teremtményét. A jó angyalok mindig készek arra, hogy Istentől kapott feladatuk szerint az emberek segítségére legyenek, védelmezőn és szolgálva mellettünk álljanak. (Katolikus hittétel)

A Szeretet lánghevében

     Ha Padre Pio ezen elmélkedéseit valamely lelki szárazság okán nem értenénk meg, úgy Pio atya szavaival kérjük a Szent Szüzet: „Legédesebb Anya! Segíts, hogy szeressem Szent Fiadat! Áraszd lelkembe azt a szeretetet, mely a Tiédet égeti!”75

Égető szeretet? Ugye ismerős szavak ezek?! – Nos, Pio atya kiváltságos személyét ismerve, felmerül a kérdés: voltak-e Magyarországgal kapcsolatos megnyilatkozásai?

Hála, Istennek, elmondhatjuk, hogy igen!

Tudunk lelkigyermekeinek seregéről hazánkban, akik közül többen személyesen, álomlátásban vagy csodás „illat-élményben” találkoztak vele, – gyógyulások, élet- és lelki jobbulások kíséretében. De konkrét személyekről is beszámolhatunk:

A hatvanas években egy Thirring Éva nevű budapesti asszony – aki kiválóan beszélt olaszul – több alkalommal járt San Giovanni Rotondóban. Adódó alkalommal így szólította meg Padre Piót: – Atyám, én Magyarországról jöttem, kérem imádkozzon népünk megtéréséért! – Az atya visszafordult feléje, és így szólt: „Magyarország egy kalitka, melyből egyszer egy gyönyörű madárka fog kiszállni!”

Emlékszem, ezt később hallva – mi valamennyien – a Szeretetláng majdani kegyelmi kiáradására gondoltunk. Arra a „Tűzmadárra”, mely szívről-szívre szállva nagy jót hoz majd az emberiségre.

Feltételezhetően Pio atya is erre gondolt, mert a „Szeretet tüze” nem volt ismeretlen fogalom a számára, hiszen egyik levelében ezt olvashatjuk: – „Nem tudom kifejezni és leírni annak az égető és állandóan működő vulkánnak a TÜZÉT, amelyet Krisztus helyezett a bennem dobogó kicsi szívbe. Röviden így fogalmazhatok: elemészt az Isten- és emberszeretet tüze.”

De mit tudhatott Pio atya Magyarországról? Hihetjük, hogy talán a múltat és a jövendőt!

Ezt példázza egy magyar főpappal történt elgondolkoztató eset is. Miután az eminenciásnak sikerült rövid beszélgetésbe keveredni páter Pióval, még egy utolsó kérdést akart feltenni neki, de az atya nem engedte neki kimondani, ám a fel nem tett kérdésre mégis válaszolt! Elkérte a pap szentolvasóját és az asztalon minden szó nélkül kirajzolta a rózsafüzérrel Nagy-Magyarország körvonalát.

Egy alkalommal állítólag azt nyilatkozta Szent Pio atyánk, hogy „irigyli a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre!” Mástól még azt is hallottam, miszerint „kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, s bizony helyes lenne fokozottabban kérniük hathatós oltalmát országukra!” – Nem hihetetlen vagy mégis?!

Az viszont igazolt valóság, hogy Pio atya bilokációban meglátogatta börtönében Mindszenty hercegprímásunkat. De hogyan is? 

(folyt.) Források az I. részben!

___________________________________

75. NN. Kézirat nyomán

     Grignon Szent Lajos írja:

Kérve kérlek benneteket azzal a szeretettel, melyet Jézusban és Máriában irántatok érzek, ne elégedjetek meg azzal, hogy a Boldogságos Szűz kis füzérét elmondjátok, hanem imádkozzátok el naponta az olvasót, sőt az egész 15 tizedes rózsafüzért, ha időtök van rá.

Halálotok óráján áldani fogjátok a napot és az órát, amikor nekem hittetek, és mivel Jézus és Szűz Mária dicséretét vetettétek, a Mennyországban örökké tartó áldást fogtok aratni.

(TMT 254)

Ha az utolsó pillanatban is, de...
     Besötétedett, amikor Paolónak, közel Roccaporénához sikerült gázlót találnia a folyóvá duzzadt patakon. Amint azonban átkelt és már látta otthona fényeit, hirtelen egy késszúrást érzett a hátában. Sötét volt. A merénylőjét nem látta, összeesett és levegő után kapkodva vergődött a sárban. Átfutott előtte egész élete, a gyalázatos kalandoktól a véres gyilkosságokig, mely iszonyattal töltötte el. Átérezte, hogy az élete tökéletesen hasonlított eme szerencsétlen végéhez. Még fájóbb volt számára, hogy sivár és kegyetlen életének egyetlen boldogító napsugara, szeretett feleségének türelmes mosolya volt, amelyet soha nem viszonzott kellően. Most minden pillanatnyi kínját feledtetné, ha utoljára láthatná és bocsánatot kérhetne tőle. Ám, még szörnyűbb rettegés kerítette hatalmába, amiért az Istentől való bűnbocsánat kérését halogatta. Attól a szerető Istentől fordult el, aki ekkora ajándékot adott neki családjában, érdemtelenül! És ez mélységes bűnbánatra késztette. Paolo egyre csak zokogott és legkevésbé az életét sajnálta, inkább csak azt, hogy az üdvössége szempontjából teljesen eltékozolta.
     Viharos éjszaka volt, és a család rettenetesen aggódott, amikor egy faág megzörgette az ablakot. Rita feszült idegállapotában összerezzent. Végképp rosszat sejtett. Azonnal elküldte két fiát apjuk felkutatására, akik a sötétség ellenére nyomban rátaláltak a haldoklóra. Egyikük elszaladt a papért és riasztotta a szomszédokat.     Hazavitték. Paolo végre töredelmes gyónása után még tiszta tudattal fogadta a szent Útravalókat. Ezt követően, szerető és hálás pillantást vetett Ritájára és lehunyta szemét, mint aki csak erre várt, nyomban elhagyva ezt a bűnnel teli világot, melynek lelki vakságában oly tevékeny részese volt.
     18 évig éltek házasságban.
     Apjuk meggyilkolása miatt a két fiú ‒ helyi szokás szerint ‒, nyomban vérbosszút esküdött.

(folyt.)

A legalsó kép, Paolo meggyilkolásának helyszíne.

Egyetlen testként

     Pio atya tettei, hűsége és szeretete az Egyház iránt példaértékű a számunkra! Ő, az Egyház tagjainak botlásait, szeretetlenségeit, hűtlenségeit, mint a Titokzatos Testen serkenő megannyi sebet látta.

Mint már említettük, gyóntatásait követően Pio atyán gyakran erőt vett a zokogás, megismerve a temérdek bűnt, az újabb sebeket a Misztikus Egyházon.

Mikor egy kábítószeres fiatalember tétován sodortatva magát a tömeggel az atya közelébe került, hetykén odavetette: „Na, ki vagyok én?” Pio atya megállt, és megrendülten ezt válaszolta: „Egy sajgó seb vagy Krisztus Testén! – és rámutatott a feszületre.

A férfi, kinek fejében már az öngyilkosság is megfordult, mélyen megrendülve még aznap este visszatért és rendezte lelki életét. Az atya így búcsúzott tőle: „Fiam, most már gyógyerejű balzsam vagy Krisztus Titokzatos Testén.”

Igen, miként bűneink és mulasztásaink, úgy hűségünk és szeretetünk is hatással van az egész Egyházra.

Egy francia pap mesélte: „Felszentelésem után nem sokkal San Giovanni Rotondóba mentem és kértem Pio atyát, hogy fogadjon el „lelki fiának”. Jól van! – mondta, de aztán ne hozz rám szégyent!”

Röviddel ezután egyik gyónásom alkalmával említést tettem neki, hogy néha munkámba feledkezve elhagytam a breviárium elmondását. Az atya felelete az volt, hogy kétszer arcul ütött, jobbról és balról. „Ez majd megtanít arra, hogy ne felejtsd el a lényegest! Hát nem érted, hogy ezzel az Egyházat loptad meg?!” – mondta. Sohasem fogom elfelejteni ezt a leckét, mely fájt nekem, és még jobban neki, mert átlyuggatott kezével ütött meg – azzal –, melyet érinteni sem lehetett anélkül, hogy kegyetlen kínt ne okozott volna.

Padre Pio életét és Krisztus melletti tanúságát szemlélve – mint „látványos zónán” túl –, ráérezhetünk a megváltott ember életének értelmére, misztikus egységére az Élő Egyházzal, és az áldozat-imádság titokzatos hatású értékére.

Ne bíráljuk az Egyházat, AZ EGYHÁZ SZENT, mert Krisztus Titokzatos Teste. De ez a Test szenved, vergődik, küzd és ezer sebből vérzik, s e Test sebei mi magunk vagyunk!!!

Mi vagyunk kétkedéseinkkel, mulasztásainkkal, kicsinyességeinkkel, de nagyravágyásainkkal, elhamarkodott ítéleteinkkel és hiúságunkkal is! Fogjuk fel végre Pio atya szavaival: „Jézus felénk akarja nyújtani kezét, de át van szegezve! Ahhoz, hogy megölelhessük az Édes Üdvözítőt, ahhoz át kell ölelnünk Keresztjével együtt!”74

Mert ha valóban meg akarjuk találni Jézus Krisztust úgy, hogy szívünk együtt dobbanjon Vele, akkor részt kell vállalnunk haláltusájában is. Ez az emberi élet célja: a hittel és áldozattal vállalt mindennapi kereszt! – Mert minden kiválasztott lélek arra van rendelve, hogy Krisztusához váljék hasonlóvá.

 (folyt.) Források az I. részben!

______________________________

74. NN. Kézirat nyomán

     A természetfeletti létre teremtett ember szinte ellenállás nélkül hagyja magát elmerülni korunk zajos világának káprázatában – észre sem véve –, hogy közben elveszíti élő kapcsolatát Istennel, az Élet forrásával.

A hitbeli gyengülésnek, mely a világ végzetes eltévelyedésének oka az, hogy egyre kevesebben imádkozzák a rózsafüzért és csökkent a bensőséges Mária-tisztelet.

Az emberek, még a súlyos csapásokból sem vonják le a tanulságokat, hogy a Teremtő felé fordulnának segítségért, sőt, inkább vádaskodnak, „miért engedi ezt az Isten?”

Ám, fel kellene ismerniük, hogy a bűnök és mulasztások, mint feldobott kövek zuhannak vissza, és csakis az Isten iránti bűnbánatban és a szeretet-párbeszéd felújításával remélhetnek békét és megújulást!

(Szerk.: Szentolvasó c. füzet 3. o.)

Az imádság soha nem marad nyomtalan!
     Paolo iszonyú bűnök és lelkiismereti válságok után végre valóban eljutott a tisztább életszemlélethez. Amikor megölték Francesco nevű testvéröccsét és ezért neki kellett volna bosszút állnia, ő megvívott az elkövetővel, de életben hagyta a kegyelemért könyörgő gyilkost. Lelkének megvilágosodása által, végre előbbre valónak tartotta az irgalmat a bosszúnál, felvállalva azt is, hogy ezért még életével fizethet.
     Tény, hogy olyannyira megcsömörlött az öldökléstől, hogy végleg eldobta a kardját, és sok embertől bocsánatot kért, akit csak el tudott érni. A családjával szentmisére járt, imádkozott ‒ jóllehet ‒ egy életgyónásra teljesen képtelennek érezte magát.
     Ettől kezdve megpróbált elvonulni és egy elhagyott tanyára költözött családjával, ahol molnárként kezdett új életet.
     Harcostársai azonban nem nézték jó szemmel a klánból való távozását, a megtérése meg egyenesen vörös posztó volt számukra, a gyengeséget ugyanis megbocsáthatatlan bűnnek tartották, amit szerintük mindenképp meg kell torolni. Nyíllal levelet lőttek Ritáék kapujába, követelve, hogy Paolo térjen vissza közéjük.
     Azt a fiatalembert, akin Paolo megkönyörült, orvul ledöfték és úgy állították be, hogy ez mégis Paolo jogos vérbosszúja volt. Tekintve, hogy az ördögi kör törvénye szerint: a bosszú, bosszút szül, így már ő lett a viszont-vendetta következő célpontja a gyászoló család részéről.
     1415 tavaszán, Paolónak megbeszélt tárgyalnivalója volt egy gabonakereskedővel Casciában és a templomban is akart egy kicsit időzni. Bár felesége ilyenkor mindig azt remélte, hogy ez is alkalom, hogy férje a Bűnbocsánat Szentségéhez járuljon, mégis ezúttal kitartóan marasztalta, részint a rossz időjárás, másrészt a Corno patak várható áradásától tartva, de legfőképp a rossz előérzetei miatt. Paolo arra hivatkozva, hogy nem tudja értesíteni a partnerét, mégis útnak indult.

(folyt.)

(Alul a megáradt Corno folyó Roccaporénánál)

     Egy magyar orvosnő hálatelt levelében írja: „18 évig szenvedtem csípőbántalmakban. 1991-re már halaszthatatlanná vált egy protézis műtét. Helyzetemet nehezítette, hogy még „fém allergiám” is volt, ezért speciális anyagra lett volna szükségem, melyről addigi tudomásom szerint csak Amerikában lett volna lehetőség. Képtelen helyzetemben elhatároztam, hogy kilencedet végzek Pio atyához.

A tizedik napon beállított egy régi kollégám, aki legfeljebb 4-5 évenként – ha meglátogatott. Anélkül, hogy a gondomat feltártam volna neki, elújságolta, hogy évekig dolgozott a Budapesti Orvostudományi Egyetem Ortopéd Klinikáján U.I. professzor mellett, aki sebészként különféle műanyag- és kerámia protéziseket alkalmazott sikerrel.

Végülis látogatómon keresztül eljutottam a nevezett professzorhoz, aki sikeresen meg is műtött egyetlen óra alatt, holott az ilyen műtét 4-5 órát is eltarthat. Mivel magam is orvos vagyok, meg tudtam kellően ítélni, hogy milyen különös és ritka sikerrel segített rajtam Pio atya.

Belső késztetést éreztem, hogy – mintegy – hálából elutazzam San Giovanni Rotondóba. Azonban utamat is csak csodálatos égi segítséggel tudtam sikeresen lebonyolítani. Köszönöm!

Dr. Gura Mária

Budapest”73                                                                   

(folyt.) Források az I. részben!

___________________________________

73. Die Stimme P.P., 26. évf./2. nyomán

A kis eredmény, nem eredmény!?
     Paolo duhajságai legtöbbször megtörtek felesége szerető gyengédségén, de nem mindig! A házból gyakran kihallatszottak a férj hangos és néha tettleges durvaságai, de senki sem merte soha szóvá tenni. Ha Ritát óvatosan efelől kérdezték, ő mindig alázatos és szelíd mosollyal hárította el aggodalmukat.
     Rita szülei már nem élhették meg unokáik jövetelét!
     Gyönyörű ikerpár fiaik születtek, Giovanni-Antonio és Paolo-Maria. Ez nagy ok volt a boldogságra és Paolót mélyen meg is érintette, mégsem érezte magát képesnek, hogy életmódján alapjaiban változtasson. Itt-ott, azonban már kezdtek megmutatkozni a lelkületváltás jelei, Paolo egyre kevesebbet maradozott ki.
     Kis eredmény, nem eredmény! Ritának nem csupán kedves, jó férj és családapa kellett, akivel büszkén kiállhat az emberek előtt, hanem olyan társ, akivel együtt állhat majd meg Isten Szent Színe előtt is! Világos volt előtte, hogy a házasság az egymás üdvösségéért ‒ esküvel vállalt küzdés ‒, még akkor is, ha az egyik félre olykor aránytalanul több áldozat hárul!
     És Rita tovább ostromolta az eget. Egy alkalommal, amikor férje késő este ért haza és már röstelkedve osont a házba, meghallotta amint felesége, a feszület előtt mély imába merülve őérte imádkozott. Ez olyan erősen megérintette a szívét, hogy szinte úgy érezte, mintha valami láng gyulladt volna benne. Paolót elkapta a zokogás és bocsánatot kért feleségétől összes vétkéért, erősen megígérve, hogy életmódját nem csak részleteiben változtatja meg, de alapjaiban és véglegesen! 
     A gyermekek már serdültek és apjuk kijelentette Ritának, hogy semmiképp nem engedi fiait a banda-harcos életmódba keveredni és távol tartja őket a klántól. Rita nem győzött hálát adni a Keresztrefeszítettnek és úgy érezte, hogy a házasságának hosszú nagypénteke a Húsvét vasárnapjához közeledik.

(folyt.)

     Minden embert édesanyaként szeretek, ám keserűség szívemnek, ha nevemben a vallások egyenlőségét hirdetik. Mondhatnék-e ilyet, amikor Jézuson kívül nincs üdvösség senki másban, mert más vallás létezik, de Üdvözítőként csak egyedül isteni Fiam adatott az embereknek az ég alatt! Az Atya egyedül Őt igazolta, feltámadásával! Márpedig, aki követhetné az Evangéliumot de nem teszi, aki nem tekint hódolattal a Keresztre, annak kevés esélye van az örök életre!

(Az Istenanya követése 423.)  (Kép: eredeti fotó az internetről: a Szirakúza-i Szűzanya könnyezéséről)

Két levél

     Egy lengyel asszony rendkívüli tanúsága: „Lengyelországban születtem. 1991-ben férjhez mentem egy svédhez, aki protestáns volt ugyan, de biztosított arról, hogy születendő gyermekeink az én (róm. kat.) vallásomat követhetik. Svédországba költöztem, ahol egy év múlva megszületett első gyermekünk.

Férjem ekkor „színt vallott”, és kijelentette, hogy ez az első és utolsó gyermekünk! Három évre rá már teljesen becsődölt a házasságunk és válóper előtt álltunk. Én azonban felfedtem, hogy újabb gyermeket várok, mire férjem ragaszkodott az abortuszhoz.

A puszta gondolat, hogy gyermekemet megöljem – majd’ megőrjített. Férjem brutalitása azonban kényszerhelyzet volt számomra. Május 4-re nyolc hetesen ki lettem írva terhességmegszakításra. Szünet nélkül sírtam és könyörögtem férjemnek, aki szinte megszállottként hajthatatlan maradt.

Ebben az időben, nővérem levelében azt tanácsolta, hogy forduljak imában Padre Pióhoz, kinek életrajzát épp olvasta. Én magam nem ismertem az atya történetét, sem csodáinak hírét, mégis valami benső indíttatásra – vagy talán végső kétségbeesésemben –, de teljes bizalommal fordultam feléje.

Május 4-én aztán a férjem be is hurcolt a Kristianstad-i klinikára, ahol már elő is készítették az altatást. Mielőtt eszméletemet elvesztettem volna, még egyszer Pio atyához fohászkodtam. Estére már otthon is voltam, túl mindenen. Testileg és lelkileg kisemmizve, roppant nyomorultul éreztem magamat.

Május 22-én a klinikáról sürgős értesítést kaptam, hogy újra be kell feküdnöm, mert a kiemelt „abortum” a laborvizsgálatok szerint NEM EMBRIONÁLIS SZÖVET! 29-én férjem újra bevitt a kórházba, ahol a csodálkozó orvosok megállapítása szerint „terhességem 13. hetében vagyok”.

Az abortőr orvos – mentegetve magát – határozottan kijelentette, hogy tízéves gyakorlatának megfelelően vezette le a művi beavatkozást, mégpedig „technikailag kifogástalanul és komplikációk nélkül”.

Férjem természetesen ragaszkodott hozzá, hogy a „korrekciós” beavatkozást azonnal végezzék el. Én azonban energikusan ellenálltam és mielőtt elaltattak volna, minden bátorságomat összeszedve felálltam és kimentem. Tudtam, hogy a CSODA nem fog még egyszer megismétlődni. Visszautaztam anyámhoz Lengyelországba és ott elolvastam Padre Pio élettörténetét. Ennek ellenére a beavatkozás miatt tele voltam aggodalommal, születendő gyermekem testi-lelki egészségét illetően, mellyel a svéd orvosok is megfenyegettek. Amikor e félelmemben is oly sokat imádkoztam Pio atyához, gyakran titokzatos, finom illatot éreztem.

Szeptemberben megvolt a válás, és én teljesen magam alatt voltam. Egyedül az ima adott némi békét és vigaszt lelkemnek.

Október 24-én csodálatos, finom illatot éreztem, mely mint kiderült, Pio atya fényképéből áradt. Ezt követően reggel 2,59 kg-mal megszületett – bár kicsit korábban – szép és egészséges kisfiam.

Mindez máig is oly hihetetlennek tűnik számomra, mint egy furcsa álom. Az orvosi leletek azonban feketén-fehéren bizonyítják, hogy Pio atya mentette meg „halálra ítélt” gyermekemet. Hála érte Istennek!

Elisbieta Nilsson

Simrisham, Svédország”72                                                           (folyt.) Források az I. részben!

___________________________________

72. Die Stimme P.P., 28. évf./3. nyomán

A hitelt érdemlő igazolás

     Ha meggondoljuk, hogy Pio atya látható sebhelyeit fél évszázadig viselte, felmerül a kérdés: miért nem hallgatta meg Isten Pio atya kérését, mint ahogy azt egyszer már megtette?! A láthatatlan stigmákat ugyanis nyolc évig viselte.70

Vajon mi okozhatta a teológiai problémát? Hiszen a sebek hirtelen eltűnte épp oly CSODA, mint létrejötte. Ha ugyanis a stigmák csupán „fizikai vagy pszichés manipuláció” sérülései lettek volna, úgy gyógyulásuk is hosszabb időt vett volna igénybe – nem feledve –, hogy a neves orvosok klinikai felügyelet mellett sem tudták szereikkel begyógyítani. Sőt, a professzorok maguk tanúsították a „képtelen anamnézist”, miszerint a „sebek se nem gyógyulnak, se be nem gyulladnak, holott a fertőzés veszélyei állandóan adottak”! – Tegyük hozzá a nyomatékos tényt: ÖTVEN ÉV ALATT!

Az egyszerű „teológiai” következtetés: „Isten adta, Isten elvette.”

Az Égiek hatalmas horderejű missziót bíztak Padre Pióra, és tudjuk, hogy Isten megbízottjait mindig hitelt érdemlően igazolja. A krisztusi sebhelyek bizonyították a világ számára, Krisztussal való teljes azonosulását. „Pio atya áhított kérése – a sebek láthatatlanságát illetően – csupán halálát megelőzően nyert meghallgatást. Nyolc nappal előtte ugyanis eltűntek lábsebei, egy nappal később pedig kézsebei. Szívsebe viszont csak halála után tíz perccel tűnt el. Mindezek úgy, hogy nyomuk sem maradt, vagyis a szövetek teljesen regenerálódtak.”71

(folyt.) Források az I. részben!

_______________________________

70. Levelek, 466, 469

71. Die Stimme P.P., 25. évf./1. nyomán

     Elszomorít, ha bárki azzal kérkedik, hogy szóltam hozzá! Holott – jó esetben – csak benső monológjait véli „üzenetnek” és ahelyett, hogy a jóra való indítását maga teljesítené, égi szózatként hirdeti azt másoknak! (Az Istenanya követése 425.)

Imával és szeretettel
     Ritát lelki viharaiban és érveiben megerősítette lelki anyja, az Ágoston-rendi kolostor főnöknője is a vele való beszélgetés során. Feltárta előtte a házasság ‒ mint a legnehezebb szerzet ‒ transzcendens vetületét, miszerint bizonyára Isten akarataként találkozott Paolóval, hiszen Jézus azt is mondta: „Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.” (Mt 9,13) Senki sem üdvözülhet, ha csak magával törődik és közömbös a rábízott lelkek vesztén.
     Rita ekkor döbbent rá, hogy Paolónak talán ő az utolsó és egyetlen esélye itt a földön, hogy elkerülje az örök kárhozatot. Megerősítette őt ebben, a házasságát mindvégig aggodalommal néző édesanyja is a halálos ágyán: „Mindig igyekezz előbb megérteni őt, mielőtt ő próbálna megérteni téged. Soha ne ítélkezz ‒ ez az Istenre tartozik ‒, inkább bocsáss meg neki, mert ez viszont a te kötelességed!”
     Természetesen Rita is szembesült a kísértő azon „józan” érveivel, miszerint miért kéne megbocsátania annak, aki nem kér bocsánatot, és miért imádkozzon azért az emberért, akit ez láthatóan még fel is bosszant?
     Márpedig a házastársak egymásért való imája ‒ a Szentség révén ‒ sokszorosan nagyobb hatású, mintha bárki más mondaná értük, és természetesen Rita imái sem maradtak nyomtalanok férje elfásult lelkére.
     Paolót egyre nagyobb szorongással töltötte el a kezéhez tapadt rengeteg vér, különösen az, hogy emiatt menthetetlenül a pokolra fog jutni. Már ennek felismerése is biztató volt, ám ez csak fokozta benne a „nekem már úgyis mindegy” csüggedését! Ki is mondta feleségének „lehet, hogy az én lelkemet már késő megmenteni”. Rita volt azonban az az asszony, és következetes nő, aki nem ismert lehetetlent: „Soha nem késő, ha hiszünk és bízunk Isten szeretetében” ‒ válaszolta. És ez a kitartó bizalom adott erőt gondoskodó szeretetéhez, példaadásához. A férjét mindig friss vacsorával várta, aki olykor késő este, gyakran részegen, vérfoltos ruhában tért haza.

(folyt.)

Ita missa est

     1967. május 9-én, nyolcvanöt éves korában meghalt Michele, Pio atya bátyja. Ugyanez év júniusában érkezett San Giovanni Rotondóba az a neves szobrász, Prof. Francesco Messina, aki a domboldali keresztút stációinak megalkotásával lett megbízva.

1968 Padre Pio földi életének utolsó éve. Ekkor már csak tolószékben tudott közlekedni. Többször olyan legyengült állapotba került, hogy még misézni sem tudott, és ez súlyos megpróbáltatás volt számára.

Szeptember 20-án hatalmas zarándok tömeg jelenlétében ünnepelték stigmatizációjának félévszázados évfordulóját. Pio atya mintha végrendeletét fogalmazta volna, mikor így szólt rendtársaihoz: – Vannak pillanatok, hogy úgy érzem, a szívem szakad meg, mikor oly sok szenvedőt látok, s nem tudom enyhíteni szenvedésüket, és amikor azokat a testvéreimet látom, akik a sátán szövetségesei lettek…!”69 Az Úr lelkes munkatársának szavai ezek, azé, aki még akkor is kész volt a lelkeket menteni, amikor „halál nővérünk” már közel volt.

Padre Pio szeptember 22-én hajnali öt órakor mutatta be utolsó szentmiséjét. Zsúfolt templom, aggódó csend és meghatott részvét kísérte az atyát, aki csak nehezen tudta énekelni a misét. Még megáldoztatott egy ifjú párt. Kezei remegtek.

Réveteg szemmel végignézett a hullámzó tömegen, és nem bírta visszatartani könnyeit, amikor az ITE MISSA EST elhangzásakor hatalmas taps tört ki a templomban. Úgy kapták el, mikor az oltárnál összeesett, ennek ellenére a gyóntatószékbe kívánta vitetni magát, hogy néhány embert még meggyóntasson, de még rosszabbul lett.

Cellájába vitték, ahol állandó felügyelet mellett, suttogva imádkozott. Délelőtt tizenegy óra tájban még kihajolt a kórus ablakán, hogy megáldja a várakozó zarándokokat, és integessen „kockás zsebkendőjével”.

(folyt.) Források az I. részben!

__________________________________

69. D. Alimenti, 168

Ne legyünk hiszékenyek!

     A magánkinyilatkoztatások elfogadásában a legsúlyosabb nehézséget a hamis események jelentik. Ez is a megtévesztő szellem munkája. Marie Julie Jahenny, a 19. századi misztikus így figyelmeztet erre: „Számtalan hamis jelenés fog kiáramlani a pokolból, akárcsak egy légyraj, és ez a sátán utolsó kísérlete arra, hogy elfojtsa és lerombolja a hitet az igazi jelenésekben a maga hamis jelenései által.” (Antalóczi: Jelenések, üzenetek és a jövő. Eger 2000.)

Ez is oka lehet Égi Anyánk könnyezéseinek!

IDE!

     Az Istennel szembeszegült (bukott) főangyalt sátánnak, a társait ördögöknek vagy démonoknak nevezzük. Bár Istennek nem „riválisai”, ám amíg tehetik, pokolian ellenségesek a teremtéssel, különösen az emberrel szemben!

„A világban található rossz, a társadalmi rendellenességek, (...) nemcsak az eredeti bűn következményei, hanem a sátán pusztító ténykedésének a hatása is, aki azon ármánykodik, hogy az ember erkölcsi egyensúlyát megbontsa.” (Szent II. János Pál 1987. 05. 24)

     Idézve a „SAT 2000” tévé csatorna stúdióbeszélgetéséből, melyben Wanda Poltawska professzor asszonynak a következő kérdést tették fel: Tudva bár, hogy nem szívesen nyilatkozik erről – milyen emlékei vannak 1962-ből? – Nézzék, én akkoriban azt sem tudtam, hogy létezik egy olyan kapucinus szerzetes, akit Pio atyának hívnak…

Valójában a jelenlegi pápa „hozott össze” bennünket, még mielőtt ismerhettem volna. Tudják, én az életemet mindig Istenre bíztam, és amikor bekövetkezett ez az életveszély, akkor is azt imádkoztam – mint mindig –, hogy legyen meg a Te akaratod! Az orvosok 5% esélyt adtak, hogy daganatom jóindulatú. Nos, amikor meggyógyultam, úgy fogadtam, hogy Isten megadta nekem ezt az 5%-ot. Az, hogy valójában mi történt, érsekemtől csak Rómából való hazaérkezése után tudhattam meg.

Így aztán öt évvel később, 1967 májusában elutaztam San Giovanni Rotondóba, hogy megismerjem azt a rendkívüli atyát, aki eredményesen közben járt értem Istennél. És erről valóban nem szeretek beszélni, mert olyan mély dologról van szó, melyet szavakkal ki sem tudok fejezni.

Mindenesetre ott voltam végre Padre Piónál. Egy kapucinus atya mellékajtókon keresztül az oltár közelébe vezetett, ahol részt vehettem Pio atya miséjén. A szentmise nagyon bensőséges és hosszú volt, ennek ellenére olyan mélységes csend volt a templomban, hogy ilyet még nem tapasztaltam soha.

Pio atya, már kora miatt is nehezen mozgott. A mise után, mikor indult a sekrestyébe, felém jött, miközben az embereket nézte. Hozzám érve megsimogatta a fejemet és megkérdezte: Na, most jól van? És ettől a pillanattól biztos voltam benne, hogy öt évvel ezelőtti gyógyulásom az ő közbenjárására történt. Nehéz erről könnyek nélkül beszélni.”68

Karol Wojtyla sem püspökként, sem kardinálisként, de még pápaként sem feledkezett meg Pio atyáról.

(folyt.) Források az I. részben!

_________________________________

68. 1999. május 1-i olasz tv-riport nyomán

Merjünk Istennek tetszően élni!

     Rita gyermek- és ifjúkorát a szülei iránti teljes engedelmesség, az imádság és a fáradságos napi munka töltötte ki. Már öt évesen az evangéliumi, szegényebb életre vágyott és ezek, számára értelme bontakozásával egyre fontosabbá váltak.
     Időnként látta a méhecskéket és ezt követően az esti imádsága során mennyei látomásokban volt része. Ez a kiváltság még serdülő korában is előfordult. Ezek a misztikus események, kifejezetten nevelő hatással voltak rá, úgy benső lelki életét, mint az áldozatos szeretet-készségét fejlesztve.
     Még kislány volt, amikor egyszer télen meglátott egy hasonló korú, de rettenetesen fázó gyermeket. Rita levette és belebújtatta kis társát a kabátjába, és amint ránézett, nagy melegséget érzett a szívében.
Szülei bár taníttatni akarták, de Rita másra vágyott.
     A tőlük 5 km-re levő Casciából az ő falujukba is átjártak az ágostonos nővérek, akik a szemlélődő életmód mellett az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit gyakorolták a nép között. Ritának megtetszett a hivatásuk, mert úgy érezte, hogy sokkal szorosabb kapcsolatban lehetnek Jézussal, mint a világiak.
     A szívében felgyulladt hivatás lángja egyre erősödött, apáca akart lenni. Jézus akaratát kereste és szerető részvétből enyhíteni vágyott Krisztus szenvedéseit. Amint szülei megengedték, felsétált a 120 m magas „scoglio”-hoz (sziklához), ahol közelebb érezte magát Istenhez a csendes magányban.
     A gyönyörű szép lánnyá serdült Rita szívesen látogatta az Ágoston-rendi nővérek kolostorát is Casciában. Önként ápolta a beteg nővéreket, segített a kerti és a konyhai munkákban és amint tehette, részt vett a zsolozsmáikon is.
     Szülei boldogan szemlélték lányuk jámborságát, és minden bizodalmukat a Gondviselésbe vetették, azt remélve, hogy egyetlen leányuk élete nyugalmas lesz.
     A XIV-XV századi umbriai tartomány élete azonban korántsem volt nyugalmas. Klánok, bandák harcoltak egymással kíméletlenül és ebben a falvak lakosai szenvedték a legtöbbet. A guelfek és a ghibellinek villongásait, sarcolások, gyilkosságok és esetleg egész falvak felgyújtása kísérte. Nem ismertek irgalmat, a jelszavuk: „Az ellenséget meg kell ölnöd, különben ő öl meg téged.” Ám könnyen ellenségnek tarthattak bárkit, egész közösségeket is. Az emberi élet célja számukra egyenlő volt a minél nagyobb hatalom kiélésével, a bátorság mércéje pedig azonos volt az öldökléssel.
     Ezzel a világgal állt élesen ellentétben Rita Lotti benső hitvallása: „A bátorság annyi, hogy merünk Istennek tetszően élni!”

(folyt.)

Wojtyla

    1962 októbere a püspöki látogatások hónapja volt. A II. Vatikáni zsinat megnyitójára a világ minden tájáról Rómába érkezett főpapok ellátogattak San Giovanni Rotondóba is, hogy lássák Padre Piót, kérve áldását, imáit és tanácsait. Történetünkbe itt kapcsolódik be egy új név: Karol Wojtyla, a későbbi II. János Pál pápa, Pio atyának régi nagy barátja.

Wojtyla 1946-tól teológiai tanulmányokat folytatott Rómában a Szent Tamás Egyetemen. 1947 márciusában barátjával, Stanislaw Stanoewieyskivel elutaztak San Giovanni Rotondóba, hogy személyesen is megismerjék a krisztusi sebeket hordozó fehér szakállú kapucinust. Mikor Pio atya meghallgatta Wojtyla gyónását, térdre borult előtte, és többek között ezt mondta: „Te pápa leszel, és fehér ruhádat vér fogja szennyezni…!”67

A Szentatya krakkói püspökként 1962-ben újra Rómában tartózkodott a zsinati tanácskozáson. Hamarosan azonban szomorú hírt kapott Lengyelországból, egyik munkatársa felől. Azonnal levelet írt Padre Piónak, segítségét kérve: „Tisztelendő atyám! Kérem, imádkozzon egy négy gyermekes anyáért, aki a háború során öt évig volt koncentrációs táborban karitatív tevékenység miatt, és most nagy veszélyben van az élete, mert rákos! Kérem, imádkozzon, hogy a Szűzanya közbenjárására Isten mutassa meg irgalmasságát rajta és családján. Krisztusban elkötelezett híve: Karol Wojtyla.”

A krakkói főpap 11 nap múlva azonban újabb levelet írt: „Tisztelendő atyám! Az a négy gyermekes asszony, akiért imáit kértem, november 21-én a sebészi beavatkozás előtt váratlanul meggyógyult! Hálát adok Istennek és Neked is, tisztelendő atyám, ennek az asszonynak a nevében is, kinek köszönetét ezúton küldöm. Krisztusban elkötelezett híve: Karol Wojtyla.”

(folyt.) Források az I. részben!

______________________________________

67. Tad Szulc: II. JÁNOS PÁL PÁPA ÉLETE, 113-114. o. ‒ Magyar Könyvklub – Fabula Könyvkiadó 1966. Bp.

Kedves Testvérek!

Minden hónap harmadik, vagy negyedik csütörtökén 20 órától közös imádságot tartunk a Városliget szélén, a Dózsa György út Damjanich utcai torkolatánál állott egykori Magna Domina Hungarorum, közismert nevén 

Regnum Marianum-templom helyén.

Ezzel Regőczi István atya, Isten vándora lelki hagyatéka szerinti hagyományt folytatjuk, aki a Kútvölgyi Boldogasszony-kápolnából a virrasztás előtt minden csütörtökön elzarándokolt híveivel az 1951-ben az ateista önkényuralmi rendszer által lerombolt templom helyén állított emlék kereszthez és imádkozott Magyarország lelki megújulásáért, valamint a templom fennállásához köthető nevezetes eseményekről is megemlékezünk.

A következő időpont:

 Augusztus 28. csütörtök 20.00  Közös imádság a magyarság lelki megújulásáért

Szeptember 18. csütörtök 20.00  Közös imádság a magyarság lelki megújulásáért
Október 10. péntek         12.00  Megemlékezés a templom  alapkő szentelésének 100. évfordulójáról és közös imádság a magyarság lelki megújulásáért

November 20. csütörtök  20.00  Közös imádság a magyarság lelki megújulásáért
December 8. hétfő           12.00  Teljes rózsafüzér imádság Kemenes Gábor atya vezetésével a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, a templom búcsúnapja alkalmából a Regnum-keresztnél, utána szentmise a Szent István Bazilikában            

A közös imádságok időpontjairól, az egyéb eseményekről és a Magna Domina Hungarorum-templomról az alábbi oldal nyújt tájékoztatást: www.regnumtemplom.hu

Köszönjük az eddigi és a jövőbeli részvételt!

Ez az értesítés szabadon továbbküldhető!

Szeretettel várunk mindenkit!

Egy rendkívüli gyermek lehetetlen csodája
     A szülők, Isten ajándékaként boldogan fogadták kislányukat, bár fiút szerettek volna. Bensőséges, példás egyszerűségben és istenfélelemben nevelték.
     Rita életét már gyermekkorában csodás jelek kísérték. Egy alkalommal, szülei a Cascia környéki kis birtokuk szántóföldjén dolgoztak, a kis csecsemőjüket kosárkában egy fa árnyas hűvösében helyezték el úgy, hogy édesanyja szemmel tarthassa.
     A közelben egy földműves sarlózás közben csúnyán megsebesült a kezén és a faluba sietett, hogy bekötöztesse. A fa mellett elhaladva rémülten látta, hogy egy rajzó fehér méhcsalád teljesen ellepte a kis Ritát, még a szájába is bemásztak, ám ő kezecskéivel boldogan kapkodott a röpködő méhek felé. Az ember nem törődve a maga bajával, megpróbálta elhessegetni a méheket a kisbabáról, minden eredmény nélkül. A csapdosás ellenére, a méhecskék egyiküket sem csípték meg, sőt az ember keze eközben hirtelen és nyomtalanul meggyógyult. A különös esetnek híre ment és hosszú ideig másról sem beszéltek a környéken, mint „Mi lesz ebből a gyermekből”? A méhecskék, gyakran még a lakásukban is meglátogatták védencüket!

     (A fehér méhek aztán a casciai Mária Magdolna ágostonos nővérek kolostorának falába fészkelték be magukat, ahol később Szent Rita 36 éves korától élt. A különös méhek ma is ott élnek vagy hatszáz éve, de Rita halála óta a színük szürkére változott. Minden esztendő tavaszán, rendszerint a nagyhéten, előjönnek és mézet gyűjtenek. Majd május 22-én visszatérnek fészkükbe, lezárják annak nyílásait, s várják a következő évet.
     VII. Orbán pápa kíváncsi volt ezekre a különös méhekre. Elfogtak neki néhányat, s elküldték a Vatikánba. Ott aztán próbaként a kis rovarok lábára selyemfonalat erősítettek, és úgy engedték őket szabadon. Casciában ráismertek, amint visszatértek a kolostorhoz. Egyébiránt, a szentek történetében talán még Szent Ambrus kötődik a méhekhez, akit kisgyermekként szintén elleptek a méhek ‒ erre utalva méhkas az attribútuma ‒, vagy Keresztelő Szent János, „aki vadmézet evett”. Alább egy festmény is ábrázolja Ritát és Ambrust, mint a méhek által "hitelesített" gyermekeket.)

(folyt.)

     Pio atya 1960. augusztus 10-én mutatta be aranymiséjét.

Végül a Szent Officium 1961. január 31-én ismertette határozatát, melynek leglényegesebb pontjai ezek voltak: „Padre Pio mise időpontjait állandóan változtatni kell! (…) A gyóntatószék köré készíttessenek távolságtartó rácsot!”. stb. További kifogásként vetették fel Pio atya hosszas misézését.

Az év végére érkezett meg Ottáviáni bíborosnak a Szenvedés Enyhítésének Házával kapcsolatos levele, melyben közli, hogy érvénytelenítették XII. Pius azon leiratát, miszerint Padre Pio élete végéig a kórház igazgatója.

Így vagy úgy, a lényeg az, hogy végülis a Pio atyával kapcsolatos vádak egyike sem állta meg a helyét. A hihetetlenül vontatott, esetenként tapintatlan, lényegében azonban teljesen feleslegesen indított vizsgálatok lefolyását Ottáviáni bíboros így indokolta: „A kórház és Pio atya érdekében jártunk el!”

Akit az ügy legközvetlenebbül érintett, az kérte Istentől, hogy szólítsa hamar magához, és szabadítsa ki „ebből a bajból”. A legsúlyosabb megszorítás számára a misék időtartamának korlátozása volt. Erre vonatkozóan ezt mondta: – „Az Úr tudja, hogy én is szeretném úgy csinálni, ahogy a többiek, de nem tudom! Vannak pillanatok, amikor képtelen vagyok tovább menni; úgy érzem, összeesem, és erőnek erejével meg kell állnom, mialatt az idő könyörtelenül halad előre…”66

Rendtársai egy alkalommal megkérdezték Pio atyát: miként van az, hogy megérti idegen nyelvű gyónóit, sőt saját nyelvükön meg is válaszol nekik? Az atya válasza rövid volt: „Őrangyalom segítségével!”

(folyt.) Források az I. részben!

_______________________________________

66. D. Alimenti, 157

És szólt Isten angyala
     Az Appenninek umbriai hegyvidékén, Cascia közelében Roccaporena, a tengerszint felett 700 m-re lévő kis falu. Itt ismert volt egy legenda, miszerint az ottani hegyoldal barlangjában (ahol ma egy nagy kereszt áll) élt egy remete egykoron, aki azt jövendölte, hogy a Porena völgyét és szikláit majdan gyöngyfényű hajnal ragyogja be.
     Ez a nehezen értelmezhető prófécia nyert értelmet 1381-ben, amikor Szent Rita megszületett. A Rita becenév ‒ ugyanis latinul „margarita” ‒ igazgyöngyöt jelent. Egyébként, a kelet-nyugati völgyben húzódó Roccaporénát valóban keletről, Cascia felől kezdi beragyogni a hajnal szép sugara!
     Rita szülei Antonio Lotti és Amata Ferri, köztiszteletben álló polgárok voltak. A módos apa a gazdálkodás mellett Cascia jegyzői feladatát is ellátta és a nép úgy hívta, hogy „a békéltető”.
     Volt azonban a Lotti házaspárnak egy nagy szomorúsága, a gyermektelenségük.
     Éveken át tartó hosszú, imádságos bizakodás után, egyszer csak angyali hang jelezte, hogy Isten meghallgatta kérésüket, gyermekük lesz és a születendő kislányt Ritának fogják nevezni.
     A keresztelője Casciában volt. A keresztelő pap átimádkozta a kérést, hogy Margherita helyett csak Ritát jegyezzen be, de elfogadhatónak találta, mindazáltal szentünk hivatalos neve Margherita Lotti. (folyt.) (Lent: Roccaporena, a kép közepétől balra a remete barlangja)

AZ ÜDVÖZÍTŐ SZERETET MEGSEBZETTJE 64. rész

     1959 júniusában Pio atya súlyos, vérzéssel járó tüdő- és mellhártyagyulladást kapott. Sokan rákra gyanakodtak, s már járni sem tudott. Amikor a fatimai Szűzanya szobor épp San Giovanni Rotondóba látogatott, az atya megkérte rendtársait, hogy ha székben is, de vigyék a Szűzanya elé. Hosszasan imádkozott, mint aki alkudozik. Ezt követően állapota mégis romlott, és megálmodott kórháza is képtelen volt rajta segíteni. Augusztus 6-án, mikor a fatimai Szűzanya szobrát szállító helikopter elsuhant a kolostor felett, Padre Pio hirtelen meggyógyult, és még aznap önállóan mutathatta be szentmiséjét.

Közben Olaszországban is felvetette fejét az ún. „bankbotrány”, mely ott is természetesen abból állt, hogy míg az általános bankok 10%-os kamatot adtak, addig egy – „Isten bankára” nevű – befektetési társaság 50-60%-os kamatot ígért. Sokan bedőltek nekik, vesztükre. Pio atya annak ellenére, hogy hallani sem akart a „jó befektetésről”, ügyvezetői mégis beraktak 40 milliót, melynek végül bottal üthették a nyomát. Ezt az érvágást csak súlyosbította, hogy a sajtó Padre Pio nevét is belekeverte a bankbotrányba. Ráadásul épp ekkor halt meg XII. Pius pápa, aki nagyra becsülte az atyát, és egyféle védelmet biztosított számára. Mivel a szenzációéhes újságírók sorra közöltéka vélt és valódi csodákat, ontották a kapucinus szerzetes „bilokációs” képességéről szóló történeteket, a hívek egyre fanatikusabbá váltak, s ezzel jelentősen rontották az atya helyzetét. Újból kialakult az ún. „pióatyajelenség”, mely megint arra késztette a kapucinus tartományfőnököt, hogy újabb szentszéki vizitátort kérjen.

A megbízott Monsignore és titkára igen tapintatlanul – mondhatni rosszindulatúan – folytatták le nyomozgatásaikat. A káoszt tovább fokozta az ún. „gyóntatószék lehallgatási botrány”, melynek következtében már egyenesen mikrofonokat kerestek, hiába! Bár ez a vád is igaztalan volt, mégis alaposan megosztotta a helyenként kárörvendő klérust. (Folyt.) Források az I. részben!

Isten együtt érző irgalmasságában

     A Szent Szűz, anyai szíve által kiesdett többlet kegyelmekkel igyekszik erőtlen gyermekeit együttműködésre késztetni a végső idők hatalmas eszközével, a Szeretetláng lélek megújító kegyelmével.
     A Küzdő Egyházban mindannyiunknak kötelessége, hogy segítsük egymást a jó úton járni. És ezt kell tennünk a legvégsőkig, mert felelősséggel tartozunk egymás üdvösségéért vagy örök vesztéért.
     A Szeretetlángot szívünkbe fogadni azt jelenti, hogy Mária Szívének Jézusért lángoló Szeretetével gyújtjuk lángra szívünket, hogy átjárhassa Isten misztériuma.
     A kegyelem hatását és célját megvilágítja az az ima, melyet Jézus íratott le Erzsébet asszonnyal:
„A mi lábunk együtt járjon.
A kezünk együtt gyűjtsön. Szívünk együtt dobbanjon.
A bensőnk együtt érezzen. Az elménk gondolata egy legyen.
Fülünk együtt figyeljen a csöndességre.
A mi szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon.
Az ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért.” (I/63)
     Akinél ez megvalósul, arra érvényes Szent Pál kijelentése: Élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem. (Gal 2,20) Az ilyen ember krisztusivá formálódik, teljesen azonosul Vele, s ez gondolatvilágára, szándékaira és cselekedeteire is egyaránt kihat. Ennek az átformáló szív-lángolásnak (vö Lk 24,32), ennek a „kegyelmi hatásnak” kell kiáradnia a világra, mert ez fogja átformálni az emberiséget, mely a megváltás, a szeretet végső győzelme!

Bevezető 2
     A forrásmunkák keresése közben egészen megdöbbentem, hogy Szent Rita életrajzi adatai mennyire nagy szórást mutatnak! A születési évét pl. 1360; 1367; 1370 előttre, 1380-ra; 1381-re vagy 1383-ra teszik. A halála már egységesebb, mert csak három dátum ismeretes 1434; 1447 vagy 1457! Tekintve, hogy távol állt tőlem egy újabb évszám megállapítása, ezért a szentszéki megnyilatkozások dátumaiból kellett következtetnem!

     Részemről az 1447-es vagy előbbi dátum teljesen lehetetlennek tűnik, hiszen ha az V. Miklós pápa (1397-1455) által meghirdetett 1450-es jubileumi évben, Rita Rómába zarándokolt (márpedig kilencedmagával meglátogatta az Apostolok sírját!), akkor a halálának dátumaként valószínűbb az 1457! A zarándoklatának tényét megerősítette II. János Pál pápa is, amikor Szent Ritát szarkofágjával 2000. május 20-án, Rómába szállították és a Szentatya őt „második zarándoklata alkalmával” köszöntötte a Szent Péter téren.

     Az életrajzi adatait tehát ehhez kellett igazítanom és ez esetben a születési éve értelemszerűen az 1381-es évre datálható. Ezt hirdette meg XIII. Leó pápa is Rita, 1900. május 24-i szentté avatásakor. Sőt ez a dátum reálisabbá teszi házassági életkorát is, melyet egyesek 12 évesre tesznek. Az 1381-es dátum esetében azonban ez a 16. évére tehető.
     Az adott kor datálási hiányosságaiért elsősorban az anyakönyvezés bevezetetlensége okolható (de még létezése esetén is számtalanszor a lángok martaléka lett volna). Az életrajzi homályhoz hozzájárulhat még az is, hogy Rita nem hagyott hátra lelki naplót, és mások sem hagytak róla lényeges feljegyzéseket. Én igazán igyekeztem a lehetetlen adatokból megírni a „lehetetlen dolgok” szentjének életét! Fogadják szeretettel és ajánlják másoknak is!

     Felhasznált főbb források:
JO LEMOINE: Szent Rita (fordította Sinkó Ferenc) – Szent István Társulat, Bp. 1985
Internetes forrás 1; forrás 2; forrás 3; forrás 4; forrás 5; forrás 6; forrás 7; forrás 8; forrás 9; forrás 10; forrás 11; forrás 12 

(Alább, 1. kép: Cascia, 2. kép: a Szent Rita Bazilika, 3. kép: bazilika belső)

A nagy fehér ház

     Pio atya régóta dédelgetett álmát, a Szenvedés Enyhítésének Házát, mint Olaszország legkorszerűbb klinikáját 1956. május 5-én avatták fel. A létesítményt Lercaro bíboros szentelte fel. Padre Pio neves egyházi és világi személyiségek, nemzetközi hírű orvosok és 15000 zarándok előtt szabadtéri szentmisét mutatott be.

Megnyitó beszédében Pio atya tbk. ezt hangsúlyozta: „Ha ez a mű csak a test gyógyítását szolgálná, akkor csupán egy mintakórház lenne. E kórház személyzetének azonban – a gondoskodó szeretetre való figyelem által –, a szerető Isten munkatársaivá kell válniuk! A betegeknek pedig – szenvedéseik bölcs elfogadása által – e gondoskodó szeretetben Isten szeretetét kell megtapasztalniuk. Ennek a szeretetnek a személyzetből kell áradnia.”65

Bár az egészségügyi kormányzat részéről is nagy volt az elismerés, egyes károgók – úgy látszik, ilyenek minden korban vannak – tüzet okádtak a kórházra: „feneketlen kútnak”, „agyrémnek” vagy „sivatagi emlékműnek” nevezték. A rossz nyelveknek azonban hamarosan el kellett némulniuk, mert a klinikát rengeteg páciens árasztotta el, hiszen az orvosi gárda kiváló volt. A férőhelyek is hamarosan beteltek.

A megnyitó napjának eseményeihez tartozik az is, hogy a rend generálisa az ünnepi ebédet követően közölte az örömteli hírt: Engedélyezik egy új, nagyobb templom építését, a régi templom épségben hagyásával.

A „Szűz Mária Kegyelmek Anyja” székesegyház alapkövét 1956. július 2-án tették le, és három évre rá, ugyanezen a napon már fel is szentelte Tedeschini kardinális, aki egyidejűleg megkoronázta a Szűzanya szobrát is.

Az 1956-os esztendő további különös eseménye volt még, hogy San Giovanni Rotondóba látogatott Roncalli bíboros is, kinek Padre Pio ezt a kijelentést tette: – Két év múlva eminenciád az Egyház feje lesz. Úgy is lett. Ezt az embert XXIII. János pápa néven ismerte meg a világ.

A kórház átadásának első évfordulóján már kiderült, hogy jelentős bővítésre van szükség. Hogy további vitákra ne kerülhessen sor, a Szentszék rendkívüli hatáskörrel ruházta fel Pio atyát, egyben a pápa felmentette őt szegénységi fogadalma alól, hogy a kórház javára érkező adományokat kezelhesse. (Folyt.) Források az I. részben!

__________________________________

65. D. Alimenti, 138

Isten együttérző szánalmában

     Egy olyan világban, ahol az emberek szomjazzák a teljes életet, de eltávolodtak a forrástól és azzal vannak elfoglalva, hogy "ciszternákat ássanak maguknak, ciszternákat, amelyek megrepedeznek, és nem tartják meg a vizet" (Jer 2,13), íme maga a forrás indul el, hogy szomjukat csillapítsa. Mert Isten Országa egy olyan pásztor jelenlétéből születik, aki mindent otthagy, hogy együtt érző tekintete megtalálja az elveszett bárányt (vö. Lk 15,3-7).
     A Fatimai Szent Szűz ajkáról elhangzó üzenet olyan Istenről szól, akinek irgalmas tervei vannak népével; aki örül, amikor megkerül az elveszett bárány. Az Irgalmas Isten az, aki meg akarja gyógyítani az elanyagiasodott, az önző és agresszív világ okozta sebektől elgyengült népet. Az Istenanya által kíván utat mutatni az irányítás nélkül maradt nyájnak, hogy eljuttassa őket a megváltás kapujához, az élő vizek forrásához, amely táplál és az örök életre szökell! "Aki ebből a vízből iszik, sohasem szomjazik többé."
     Nem elegendő azonban az elveszett bárány megtalálása, a báránynak is együtt kell működnie a saját kimentésében. A "mentési útvonal" pedig, a megtérés szándéka, a bűnbánat és a hála! A Jó Pásztor Édesanyját küldte, hogy Szíve Szeretetlángjával felforrósítsa a kihűlő, elhidegülő szíveket és fénycsóvájának ragyogása által biztos irányt mutasson, az Isten Békéje, a Szeretet társadalma és az Üdvösség felé!

Bevezető 1
     Szent Ritáról életrajzot szerkeszteni nem kis feladat, mivel igen kevés írott forrás áll rendelkezésünkre! Már a kor hagiografusainak* is csak a szentünk csodáiról festett képek szolgáltak némi iránymutatással. Ennek nyomán készült el a Codex miraculorum (a csodák számbavétele) is egy rövid életrajzzal. Az első bővebb életrajzot, Rita boldoggá avatásának előkészítéseként, a sienai Agostino Cavallucci írta meg 1610-ben. Ez nyilván alapul szolgálhatott volna minden "élet-rajzírónak", de szentszéki dokumentum-ként nem volt közismert. Így a különféle életírások jelentős eltérést mutatnak, nemcsak a történet, de az évszámok tekintetében is.
     Mi késztetett engem mégis Szent Rita életének feldolgozására? Nos, a „róla” készült filmen való bosszankodásom! Idézőjelet azért használtam, mert a „Casciai Szent Rita ‒ Umbria gyöngye” c. film egyáltalán nem róla szólt! Ez a fikció ugyanis nem tükrözte, sem a 'valódi Rita' gyakorlati személyiségét, sem pedig szent lelkületét, amiként a kor mélyen rögzült szokásait sem! Felettébb elképedtem, hogy a filmvégi megjegyzés szerint, a filmet megtekintették az ágostonos nővérek és "áldásukat adták" rá! (Valóban?)

     (Bátorkodom megjegyezni, hogy Jézusról, a szentekről, többnyire materialista-, vagy protestáns rendező készít (készíthet) filmet! Ebből adódik, hogy Rita jellemábrázolásában csak öröklött készségei, tanult szokásai lettek (úgy ahogy) bemutatva, de a Szentlélek általi vezetettsége, az nem! Márpedig egy szentnél – amiként a film címe ezt sejtetné – ez a leglényegesebb hivatás- és viselkedésbeli motiváció!)

     Hamis ugyanis annak a filmbeli állítása, hogy Rita beleesett a délceg (gyilkos, de lelki /?/) férfibe, akihez szülei „erőltették”!(?) Az igazi Rita ugyanis már gyermekkorától kezdve Krisztus jegyesének szánta magát! Az meg végképp nem korhű, hogy az udvarlójával „csak úgy” csókolózott volna. Ezt sem a korabeli erkölcsi mérce, sem az egyházi elvárás nem méltányolta (a házasságkötést megelőzően). Márpedig Szent Rita ‒ ha már róla beszélünk ‒ ezt is, eleve betartotta volna! Ne feledjük, Rita egy rendkívüli nő volt (mai értelemben is példakép!), akinek nemcsak akarata és rendkívüli megérzései voltak, hanem női öntudata is, melyet igyekezett az Istennel való kapcsolatában kiteljesíteni!
     A különféle nyugat-európai életrajzok Rita jegyesét Fernando Paolo Mancini bandavezért többnyire csak egyszerű, gazdag ifjúnak, esetleg katonaviselt fiatalembernek írják le. Miként az is hamis, hogy Rita szülei ehhez a „jó partihoz” akarták volna férjhez adni! Sőt, kétség nem férhet hozzá, hogy maguk is imádságos, mély lelki emberek lévén nagyonis megértették lányuk szerzetbe vonulási terveit.
     Sajnos el kell mondani, hogy a mai nyugat-európai államok, igyekszenek megnyerően szép történelmi képet festeni magukról, olyat, amely egy biztonságos és egységes államot mutat, nem pedig fejedelemségek, kiskirályok, hercegségek és bandák dúlta tartományok laza közösségét! (Itáliát csak 1870-ben egyesítették!) Mert bizony háborúk dúltak egész Nyugat-Európában ‒ nem csak a „százéves” (1327-1377) ‒, de számtalan ádáz viszály. Pl. még a pápának is menekülnie kellett Rómából, sok helyütt falvakat, városokat és egész tartományokat égettek fel, csupán harci virtusból! (Ezt viszonylag érzékeltette a film is!)
     Egységes, virágzó és biztonságos államhatalom, szinte csak a Magyar Királyság volt akkoriban (az Anjouk korában, miként megelőzően is), de ezen szívesen átsiklanak azok, akik olyan könnyedén torzóvá darabolták a szentistváni országot!

(folyt.)
--------------------
* Hagiográfus – a szentek életének kutatásával foglalkozó

     Más alkalommal egy fiatalember lépett a sekrestyébe, mely már telve volt gyónni szándékozó férfival. Atyám, gyónni szeretnék! – szólt a jövevény- Pio atya feléje fordult, áthatóan nézte, és hangosan ezt mondta: Disznó! A fiatalember megszégyenülten, megalázva ment ki a sekrestyéből. Egy rendtársa megkérdezte az atyát, hogy miért használt ilyen kemény kifejezést? „Ha nem vágtam volna ezt az arcába, örökre elkárhozott volna, mert vadházasságban él, és ez nagy szörnyűség Isten előtt. Ám ez a megaláztatás kellő felindultságot ad neki, hogy rendezze bűnös viszonyát. Egy pár nap múlva visszajön.” És valóban így történt.63

Egy férfi elhagyta feleségét és két gyermekét egy másik asszonyért. Hirtelen megbetegedett rákban, és mások rábeszélésére felvette az utolsó szentségeket és meghalt. Mikor első feleségéhez eljutott halálhíre, az megkérdezte Pio atyától, hogy hová került férje lelke. Az atya belesápadva, sírva válaszolta: „Megmondom, mert erős vagy hozzá; nagyon rossz érzéseim vannak. Az utolsó szentségek vételénél nem gerjesztett magában bűnbánatot, és sok bűnét el is hallgatta. Sőt! Súlyosan vétkezett Isten irgalmassága ellen azzal, hogy mindig azt mondogatta: ’most még élvezem az életet, ha majd öreg leszek, megtérek.’ Ó, a kegyelmeket nem szabad visszautasítgatni, és Istennel nem szabad játszani. Mert a földi élet az érdemszerzés ideje, mely bármely pillanatban véget érhet.”

Egy alkalommal Pio atya kérdőre vonta egyik férfi gyónóját, hogy végülis miért nem jár minden vasárnap szentmisére? A férfi munkabeosztására hivatkozott. Az atya élcesen ezt válaszolta: „Az Örök Bíró előtt is ezzel fogsz mentegetőzni? Gondold meg, mit ér a mulandó anyagi többlet, ha a lelked végzetes kárát vallja?!”

(folyt.) Források az I. részben!

______________________________

63. NN. Kézirat nyomán

Isten együtt érző segítségében

     Az Istenanya üdvtörténeti szerepét, anyai aggodalmát indokolni látszanak a Szentírás egyes helyei is, mely szerint az utolsó időkben a sátán igyekszik minden erejét bevetni az Isten ellen (2Tessz 2,3-4; 1Tim 4,1) és teljes hatalmával fog pusztítani a lelkekben.
     Ezt látszik igazolni, hogy napjainkban szinte társadalmi elvárás szintjére emelődik a Tízparancsolat valamennyi pontjának megszegése, az istentagadástól a nyilvánvaló, nyílt hazudozásig és természetellenes viselkedésig, minden!
     Ám az idők jeleiből úgy tűnik, hogy az Üdvözítő nem hagy magunkra ebben a veszélyben sem! Elküldi Anyját, hogy a bűn eme pusztításával szemben − eddig soha nem látott módon − és rendkívüli eszközökkel segítse gyermekeit és győzelmes harcra mozgósítsa, nagy megtisztulásra készítse elő az egész emberiséget! A feladat világméretű és történelmi léptékű! Az Egyház Anyjának bolygónkat átfogó munkája napról-napra erősödik és egyre világosabban rajzolódnak ki az akadályok, de a megvalósulás kontúrjai is.
     A Szeretetláng Lelki Napló reménykeltő szavai: »Szeretetlángom már kezd gyújtani, de a választott lelkeknek meg kell küzdeniük a sötétség fejedelmével. A most készülő rettenetes viharban érezni fogják Szeretetlángom fel-fel villanó, eget s földet bevilágító fényességét...« (vö. II/101)

     A Szentírás szerint Dávid király családjából származó Máriának az angyal véget nem érő királyi széket ígér az Angyali üdvözletben.
     Csillagkoronával tűnik fel a Jelenések könyvének Napbaöltözött Asszonyaként.
     Az efezusi zsinat (431) a Szent Szüzet mint „Isten Anyját” a Királyok Királyának Anyjaként szentesítette.
     XII. Piusz pápa 1954-ben rendelte el Világ Királynője címét és ünnepét először május 31-re (a magyar Natália nővér magánkinyilatkoztatása nyomán), majd az Egyház később augusztus 22-re tette át .

     Szűz Mária a Magyarok Nagyasszonya —, egyúttal Magyarország Örökös Királynője, a Magyar Szentkoronának pedig jogos birtoklója.

A Szent Korona tan, a Regnum Marianum eszméjében tükröződik és a magyarság engesztelő küldetésében valósul meg.
Isten Anyja jogosan tart igényt arra, hogy királynőként ismerjük el és így is szólítsuk meg, így hódoljunk előtte. Fatimában a Szűzanya világosan ki is nyilvánította, hogy az utolsó időkben csak az ő Szeplőtelen Szíve segíthet az emberiségen.
     Nekünk magyaroknak jutott az a megtisztelő kiváltság, hogy a világ megmentésének eszközeit: a Natália nővér Magyar Engesztelése és a Szeretetláng túláradó kegyelmi eszközeit bízta ránk! »Magyarország nem pusztul, hanem tisztul!« (Nyilatkoztatta ki, mint a Világ Királynője Natália nővérnek)
     »Én jóságos, megértő Édesanyátok vagyok és veletek összefogva megmentelek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta (országotokat) és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy szívemen viselem az Ő és a Magyar Szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni, ez Szívem Szeretetlángja. Nagyon kérlek fogadjátok megértéssel, mert Szívem bánkódva néz le országomra.« (vö. Szeretetláng Lelki Napló I/37)
     Beigazolódni látszik Montforti Grignon Szent Lajos jövendölése: »Szűz Máriának az utolsó időkben mindinkább előtérbe kell lépnie irgalmassággal, erővel és kegyelemmel: irgalmassággal, hogy a szegény bűnösöket és eltévelyedetteket a katolikus Anyaszentegyházba vezesse és szeretettel visszafogadja. Erővel és hatalommal Isten ellenségeivel, a megátalkodott bálványimádókkal, szakadárokkal, mohamedánokkal, zsidókkal és istentelenekkel szemben, akik félelmetes módon látnak majd hozzá, hogy mindazokat, akik ellenük vannak, rábeszéléssel vagy fenyegetésekkel félrevezessék és elbuktassák. Utoljára pedig kegyelemmel kell közelednie, hogy Jézus Krisztus vitéz harcosait és hű szolgáit, akik érte küzdenek, bátorítsa és támogassa«. (Tökéletes Mária-tisztelet 50/f)
     És valóban, most az utolsó időkben személye egyre nagyobb jelentőséget nyer. Szomorú lenne, ha pont mi − az Ő Népe −, feledkeznénk meg istenanyai és királynői hatalmáról!

     Sajnos – mint tapasztalhatjuk – a szenzációkra oly éhes média figyelme olykor igen „szelektív”. Ez történt 1947. június 18-án is, mikor a Gemma di Giorgi nevű, pupillák nélkül született kisleány Pio atyánál való szentáldozását követően – váratlanul tökéletesen látott – bár továbbra is pupillák nélkül! Ez az eset végképp súlyos kihívás volt a tudomány számára. A csoda után négy hónappal egy peruggiai szemorvos Dr. Caramazza aprólékos vizsgálatoknak és teszteknek vetette alá a gyermeket, és ezt követően a híres orvos a következő megállapítást tette: LEHETETLENSÉG, HOGY LÁSSON! Márpedig a lányka elvégezte tanulmányait, és máig is kitűnő látásnak örvend.61

Pio atya elítélte az erkölcstelenségbe hajló divat térhódítását és figyelmeztetett a következményeire. A rövid szoknyás vagy túlságosan kivágott blúzú nőket feloldozás nélkül elküldte, sőt meghagyta rendtársainak, hogy a gyóntatószék közelébe se engedjék őket.

Egy lánynak egyszer ezt mondta: „Isten elítéli a szemérmetlen divatot. Ti nem is tudjátok, hogy szándékotok ellenére mennyi lelket indítotok a züllésbe… Ha levágnák a karodat, kevesebbet szenvednél, mint amennyit öltözködésed miatt fogsz a tisztítótűzben…!” Egyik rendtársa így értetlenkedett: – Mit tehetünk, ha minden nő így öltözködik?! Pio atya így válaszolt: „Meglátod majd, mi lesz ennek a vége!” (Ma már láthatjuk, hogy igaza volt.)

Egy alkalommal Pio atyát egy hívő társaság látogatta meg, akik között egy hitetlen pedagógus is volt. Mikor a gyónásnál rákerült a sor, gondolta, elüti valamivel a helyzetet, és arra kérte az atyát, hogy áldja meg három gyermekét. Pio atya azonban rápirított: „Ön matematika tanár, és számítása mégis hibás: három meg kettő az öt.” – és elmondta a férfinek, hogy van még két gyermeke házasságon kívül, itt és itt. A tanár belesápadt titkának leleplezése miatt, térdre roskadt és megtért. 62

(folyt.) Források az I. részben!

______________________________________

61. NN. Kézirat nyomán

62. KÁRMEL, 1999. májusi száma alapján

ORSZÁGOM NEM PUSZTUL, HANEM TISZTUL!

Tudatában vagyunk-e, hogy Isten Szentséges Anyja, Magyarország örökös Királynője?

     Az emberek alig hallanak valamit Fatimáról (az "újabb jelenések" és a Medjugorje-jelenség teljesen háttérbe szorította az ott történteket), pedig a Szűzanya fatimai kérései máig sem teljesültek, holott megszabhatják a világ sorsát!

    De sokunk feledni látjuk őseink példás Mária-tiszteletét is, mely nemcsak valamiféle szép ájtatosság, hanem számunkra az egyedüli nemzetmegtartó erő és nemzettudat! Sajnos hasonlóképp kikerült a magyarság napi szóhasználatából a "Regnum Marianum" fogalma, mely korántsem csak "latin elnevezésű ifjúsági mozgalom", hanem írd és mondd: Mária Országának "polgári" öntudata! 

     Amiként a Szent Szűz Fatimában világosan kinyilvánította, hogy az utolsó időkben csak az ő Szeplőtelen Szíve segíthet, úgy népünk bukása és felemelkedése is mindenkor a máriás nemzettudaton múlik.

Szűz Mária ugyanis egyedül nekünk, magyaroknak a királynője. Nem csupán "patrónája", pártfogója országunknak, hanem a Királynője, vagyis a birtokosa is! Ez annak az állami szintű felajánlásnak köszönhető, melyben Szent István királyunk 1038-ban az ország nagyjaival Szűz Máriának ajánlotta a Szent Koronát, - országával, földjeivel és népeivel (és ehhez a Trianonban elszakított országrészek és népei is változatlanul bele tartoznak)!

A trianoni diktátum ezt a Királynői Birtokot rajzolta át földi asztalon – jóllehet –, ez semmit sem változtatott az Égi Atlaszon!

   Jellemző, hogy az 1945-ös kommunista hatalomátvételt követően (ördögi terveik ellenére) nem sok templomot romboltak le, de a budapesti Regnum Marianum templomot - mindenekelőtt! (A képen a felrobbantott 'Regnum' 1951 szeptemberében) Az ezt követő időkben még említeni sem lehetett Szűz Máriát Magyarország Királynőjeként, ehelyett a Patrona Hungariae nevet adtak minden szentkoronás Szűzanya szobornak, ábrázolásnak!

     Illő és üdvös tehát újra tudatosítani magunkban, hogy a Mennynek Királyné Asszonya, a Világ Győzelmes Királynője bizony egyedülálló módon, a Szent Korona Kárpát-medencei Országának nagyhatalmú Királynője és ennek jogi letéteményese a Magyar Szentkorona!

Örökös Királynőnk, nemzetünk reménye!
Szent Fiadat kérve könyörögj érettünk,
veszni indult István öröksége,
Nagyasszonyunk, mentsd meg nemzetünk!
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya,
mint anyánkat!
Ne hagyd elveszni meggyötört hazánkat.
Fordítsd felénk könnyes tekinteted,
mutasd meg számunkra Szeplőtelen Szíved!
Hevítse át szívünket Szeretetlángod,
hogy megtérjen nemzeted, kövessen Országod! Ámen

Isten segítő szeretetében

      A második vatikáni zsinat megfogalmazta Mária üdvtörténeti szerepét. Az Isten üdvözítő tervében a Szent Szűz hármas anyai hivatást tölt be. Test szerint édesanyja Jézus Krisztusnak, "ezért ismerjük el és tiszteljük őt mint Istennek és Megváltónknak igazi anyját."  Ugyanakkor "a katolikus Egyház a Szentlélek ihletésére szerető szívű anyjaképp tiszteli őt...", tehát édesanyja az Anyaszentegyháznak (LG 53), a kegyelem rendjében pedig édesanyja minden embernek (LG 61).
     Az anyai hivatás lényege az életadás. Az életadás azonban nem csupán gyermek(ek) világrahozatalát jelenti, hanem az életre való felkészítést és az élet védelmét akár harc árán is. Az anya Istentől beléje oltott szeretettel, odaadással gondozza, tanítja és védelmezi övéit. Mária ugyanezt teszi értünk, gyermekeiért. Ez az édesanyai segítőkészség áll a Mária-jelenések céljai mögött. Az Isten, aki együtt szomorkodik az emberi történelem drámáján, az emberiség szenvedései és lelki esendőségén a világ oltárává tette Fatimát, sőt megvalósításához adta a Szeretetláng többletkegyelmét. Mert Isten letekintett a szenvedő emberiségre.

     Már a műtéti előkészületek folytak, mikor Savio Grico azt álmodta, hogy San Giovanni Rotondóban jár, ahol Pio atya hívja őt gyónni. Az álom oly valószínűnek tűnt előtte, hogy az orvosok tanácsai ellenére azonnal elutazott San Giovanni Rotondóba, és meggyónt Padre Piónál. Megtette, meggyógyult, és őszinte megbánással visszatért az Egyházba. Megtérése nagy port vert fel, és több elvtársa is követte példáját.

Pio atyáról köztudott volt, hogy „olvasott a lelkekben”!

Volt alkalom, hogy egy pízai kereskedő érkezett Pio atyához azzal az „egyenes” kéréssel, hogy gyógyítsa meg a lányát. Az atya ránézett az emberre és ezt mondta: – Fiam, te sokkal betegebb vagy, mint a lányod! Téged máris halottnak látlak. A férfi ezt hallva valóban halálsápadt lett, és dadogva tiltakozott, hogy neki bizony nincs semmi baja és jól érzi magát. Pio atya erélyesen ráförmedt: – Te, szerencsétlen! Hogyan érezheted magad jól, mikor annyi bűn terheli a lelkedet, legalább 32-t látok!

Képzelhetjük, a kereskedő megdöbbenését, melytől megindult a lelke. Gyónása után elmesélte az érdeklődőknek: – Padre Pio mindent tudott a múltamról és bűneimről, bármily régiek voltak is azok! Ő felsorolta mindet. Most oly felszabadultnak és tisztának érzem magam. Ó, Istenem, köszönöm, hogy gyermekem betegsége révén ide tereltél. – A lánya is meggyógyult.59

Megmentő szenvedés

Pio atyának Isten olykor megmutatta egyes emberek szenvedésének, betegségének az okát, és azt is, hogy mi lenne, ha mindezeket nem rótta volna rá.

Egy kevéssel korábban megvakult férfinek Padre Pio azt a felvilágosítást adta, hogy e kemény megpróbáltatás elmaradása esetén olyan súlyos bűnökbe keveredett volna, melyek veszélyeztették volna örök üdvösségét.

Padre Pio saját unokaöccsét – aki évek óta epileptikus rohamoktól szenvedett – sem gyógyította meg. Indokai megjegyzésre méltóak: „Isten megadná nekem a gyógyulásod kegyelmét, ha kérném. De nem felelhetnék érted az Úr előtt, mert nagyon szeretnéd a világot, rossz útra térnék, és elvesztenéd a lelked!”60

(folyt.) Források az I. részben!

________________________________

59. NN. Kézirat nyomán

60. Wagner nyomán

Az üdvözültek dicsőségéről 2

     Mikor egy lélek megérkezik az örök életre, valamennyien részesednek az ő javából, ő pedig a többiekéből. Nem mintha edényeik növekedhetnének vagy jobban megtelhetnének, hiszen kinek-kinek edénye tele van és nem növekedhet: hanem ujjonganak, örvendenek, vigadnak és minden megújul bennük, mert megismerhették e lelket. Látják, hogy irgalmasságomból ez a lélek a kegyelem teljességével vétetett el a földről, és így ujjonganak a jó miatt, amit jóságomtól kapott. (...) Vágyaik mindig kiáltanak színem előtt az egész világ üdvösségéért. Minthogy életük a felebarát szeretetében fejeződött be, nem hagyták maguk mögött e szeretetet (...). Lássad tehát, hogy ők megmaradnak a szeretetnek ugyanazon kötelékében, melyben befejezték életüket: s e kötelék az egész örökkévalóságon át tart és megmarad.

      Annyira hasonlóvá formálódnak akaratomhoz, hogy nem tudnak mást akarni, csak azt, amit Én; szabad megfontolásuk ugyanis a szeretet kötelékével oly módon köttetik meg (amikor az értelmes teremtmény eléri földi életének végét és a kegyelem állapotában hal meg), hogy többé nem vétkezhet. És akarata annyira egyesült az én akaratommal, hogyha az édesapa vagy édesanya a pokolban látná a gyermekét, vagy a gyermek látná ott az édesanyját, nem törődne vele; hanem elégedett lenne /tiszta Igazságommal/. (...) (D. 81) (Folyt. köv)

      A doktornál végső stádiumú gyomorrákot fedeztek fel, gyógyulási esély nélkül. Mivel jószívű ember volt és a szegényeket ingyen kezelte, igen sokan szerették és kérve-kérték, hogy engesztelődjön ki Istennel.

A már haldokló orvoshoz papot hívtak, de ő durván visszautasította, bár hozzátette, őt csak Padre Pio tudná meggyóntatni, de őt túlságosan megsértette, semhogy eljönne hozzá. Így hát úgy hal meg, ahogy élt. Kész! Az emberek elszaladtak a kolostorba, hogy rávegyék Pio atyát, jöjjön át az orvoshoz. Ő végülis engedéllyel elhagyhatta a kolostort, és a szent útravalóval a kezében mosolyogva lépett be „régi nagy ellenfeléhez”. A hitetlen orvos döbbenten nézett rá, aztán felderült arccal ezt rebegte: – Bocsásson meg, Pio atya! A gyónás, a feloldozás és a szent útravaló vétele után most már nyugodtan halhatott volna meg, ám most következett a „bosszú”.

Pio atya könyörgésére a nagybeteg három nap alatt teljesen felgyógyult, a ráknak nyoma sem maradt! Így a hálás öreg doktor testileg-lelkileg megújulva frontot cserélt, és ádáz szenvedéllyel esett Pio atya ellenfeleinek.

Egy orvos meséli:

Egyik délután a San Giovanni Rotondói kapucinusok templomában álltam többed magammal, mikor lábamnál valami súrolta a kabátom. Lenéztem, és legnagyobb megdöbbenésemre egy harminc év körüli férfi kúszott térden az oltár felé, arcra borulva. Ott felegyenesedve megláttuk könnyben úszó arcát. Az őszinte emberi felindultságnak ily fokú megnyilvánulását még sohase láttam, pedig klinikai idegorvos vagyok Németországban.

Egy sajnálkozó asszony unszolására a férfi akadozva bevallotta: – „Fanatikus kommunista voltam, az Egyház ellensége – zokogással küszködve folytatta –, és Isten mégis meggyógyított agydaganatomból Padre Pio közbenjárására.”

Néhány nappal később – folytatja a mesélő – egy olasz napilapban olvastam ennek az embernek a történetét. Savio Grico-nak hívták és vezető kommunista volt Cerignalában. Családjának megtiltotta, hogy templomba járjanak, s gyermekeit meg sem kereszteltette. Mint propagandista vállalta, hogy San Gioachino környékét kommunistává teszi. Ennek érdekében jelentős összegeket juttatott a baloldali szakszervezeteknek. Szüntelen fejfájásai miatt azonban megvizsgáltatta magát Bariban, ahol az orvosok áttétes agydaganatot állapítottak meg. Az orvosok sürgős agyműtétet javasoltak, melyet egy milánói klinika is megerősített.

(folyt.) Források az I. részben!

Isten együtt érző szeretetében

     "Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne. Isten szeretete azzal lesz teljes bennünk, hogy az ítélet napján is lesz bizalmunk. Mert amilyen ő, olyanok vagyunk mi is ezen a világon" (1Jn 4,16-17).
     Az egész üdvtörténet folyamán Isten mindig kereste az ő népét, hogy átadhassa és részesítse őket az Ő békéjében, kiáraszthassa rájuk szeretetét, mely Isten irgalmas szívéből fakad, és a remény hangjaként tört be a tévúton járó békétlen történelembe: "Szívem szerinti pásztorokat adok majd nektek, akik tudással és bölcsességgel legeltetnek titeket." (Jer 3,15). Az ígéret, valójában csak az Üdvözítő Jézus Krisztusban valósult meg, aki a Béke Királya.
     Jézus az emberek városaiban járt-kelt és együtt érzően tekintett rájuk "Amikor látta a tömeget, megesett rajta a szíve, mert olyan volt, mint pásztor nélkül a juhok: elcsigázott és kimerült." (Mt 9,36). Csak a szívekben olvasni tudó tekintet láthatja meg a sokaság belső eltévelyedését, és engedte, hogy eltöltse őt a szenvedő emberiség iránti együttérzés.
     Isten, mint szerető Atya nem nézheti a bűn elhatalmasodását, az embernek vesztébe rohanását. Ezért küldi az utóbbi évszázadokban újra és újra Fiának Édesanyját, Máriát a világba, világossá téve, hogy ,,ha meg nem tértek, éppen úgy elvesztek mindnyájan'' (Lk 13,3).

Boldog az a nemzet, melyet az Úr örökségül választott magának. (Zsolt 32,12)

     Augusztus 20, az egyik legősibb magyar ünnep, amely Szent István királyunk sírjának 1083. augusztus 20-án Szent László parancsára való felnyitására emlékezik. A Hartvik-féle feljegyzés szerint az exhumáláskor a szent uralkodó jobb kézfejét épségben találták.

Augusztus 20, évszázadokig törvénynap volt, majd az államalapítás ünnepe.
Szent István öröksége felmérhetetlen, mert máig ható és hatalmas volt a szervező munkája, mely  komoly büszkeségre is okot adó! Pl. az istváni törvénykezés a maga korában a legfejlettebbek közt volt közel-távol e térségben, hiszen a törvények kétharmada önálló jogalkotás terméke, nem pedig nyugati átvétel. (A számok és paragrafusok barátai kedvéért: 56 kapitulumból 5 fejezetben teljes, 2-nél részleges, 11-nél esetleges az idegen hatás. Például a cseheknél sokkal több az idegen átvétel, a lengyeleknél az egész törvénykezési procedúra későbbi.)

Hadvezérként István az egyetlen a magyar történelemben, aki nemhogy háborút, de csatát sem vesztett.
Ráadásul István nemcsak a háborúk, de a békekötések győztese is volt. Az egyházszervező munka is komoly rátermettséget bizonyít. Összehasonlításként: az első lengyel király, Vitéz Boleszló (967-1025) kezdetben csak a német szervezettől függő egyházat tudott kialakítani, Csehországban az első érsekség csak a XIV. sz. derekán jött létre.

Mindemellett István az első az egész történelemben és a szent királyok sorában, aki nem mártírként érdemelte ki a szentté avatását, hanem csupán tevékenységével és egyéniségével.

  Kegyetlenségéről szóló történetek egyfelől a "Szent" jelzőt kiirtani szándékozó protestantizmus terméke, vagy felnagyítása. Másfelől történelmi tény, hogy csak első vonalas ellenfeleivel szemben volt kérlelhetetlen, ezzel szemben pl. az Ajtony-fiak, vagy a Koppánnyal szövetséges Vérbulcsú-utódok tovább élhettek maradék birtokaikon.
Ráadásul teljesen hamis azt állítani, hogy István a „múltat végképp és nyomtalanul eltörölni” elvét követte volna (ez épp azokra áll, akik ezt próbálják besulykolni a magyarság fejébe)!. Számtalan struktúra megmaradt: a tinó mint fizetőeszköz büntetéspénzként való alkalmazása, a keletről hozott ötös számrendszeren alapuló, a nyugati vérdíjtól eltérő magyar büntetésrendszer (vérbosszú helyett kárpótlás fizetése). Ősi szokás az is, hogy az ősök tiszteletére szentelt tűzhelyeken örök tűznek kell lennie (ezért mentették fel a tüzet őrzőket a templomba járás kötelezettsége alól). De az István korában létezett faluközösség büntetőjogi felelőssége is a régi törzsi-nemzetségi szervezet nyomait őrizte. Viszont tény, hogy szent királyunk törvényeivel betiltotta a nép körében elterjedt pogány szokásokat, amiként meglévő, de az egyetemes hittől különböző keresztény hitelemeket is a Római  Anyaszentegyház krisztusi tanításához egységesítette. A pápához – mint Krisztus földi Helytartójához – való hűséget, az állam minden alattvalójára nézve kötelezővé tette. Szent István nevéhez tíz egyházmegye megszervezése kötődik, melyek élére – (teljesen egyedülálló módon) pápai felhatalmazása révén – saját maga állíthatott érsekeket, illetve püspököket, ezért kapta a pápától az Apostoli Király jelzőt, ill az Apostoli Kettőskereszt jelképének a használatát.

     A kitűnő hadviselő és belső ellenfelein győzedelmeskedő, erőskezű és szent uralkodó 1038-ban 63 éves korában hunyt el.

     Államalapító királyunk ünnepe kereszténységünk és magyarságunk megélésének kiemelt ideje. Szent Istvánnak a fiához írt intelmeiben egy olyan állameszme rajzolódik ki, aminek alapja a Krisztusba vetett hit megtartó ereje, a nemzeti értékek és hagyományok megőrzésének fontossága. Tehát Szent István öröksége az az eszme, hit, hűség és tudatos akarat, amely a magyarság megmaradásának máig is egyetlen "receptje"! 

Mert politikusként és apostolként is a legkiválóbb volt, elsőként ismerte fel ugyanis, hogy egy államot – de bármilyen emberi közösséget is – egyedül a keresztény tanítás és erkölcs képes tartósan fenntartani. 

     A Magyar Királyság nemcsak kitűnt a Pápa iránti hűségével, de az Egyház és Európa legszilárdabb bázisává vált, egyben a mindenkori államszervezés példájává.

     Szent István személyéhez szorosan kötődik a Magyar Szentkorona eszmeisége, melyet a szent-istváni Ország és Koronafelajánlás által államjogilag érvénybe lépett a Szentkoronának, Nép- és Országbirtoklási kiváltsága is magasztosít!
    Nem szabad felednünk, hogy a Magyar Szentkorona nemcsak a magyarság felé – vagy számára – volt "jogiszemély státuszú", hanem például még a pápaválasztásra is vétójoga volt! Ez történt 1903-ban, amikor XIII. Leo utódjául államtitkárát, a szbdkmves Mariano Rampolla del Tindaro (1843-1913) kardinálist választották a pápai trónra. Az utolsó pillanatban, Ferenc József osztrák császár és magyar király, a Magyar Szent Korona jogán a krakkói érsek révén vétót jelentett be a konklávé döntése ellen. Az ezt követő új választással kerülhetett a pápai trónra a velencei pátriárka Giuseppe Sarto, X. Piusz, akit aztán XII. Piusz pápa 1954. május 29-én szentté avatott. 

     Érdekesség (és nagy titok), hogy X. Piusz első rendelkezései közt szerepelt az, hogy az 1904. január 20-án kibocsátott Commissum nobis kezdetű konstitúciójában kiközösítés terhe mellett megtiltotta a vétóemelést, majd az év karácsonyán a Vacante Sede Apostolica konstitúcióban összefoglalta a pápaválasztás egyedüli törvényes rendjét.
     Szent X. Piusz személye és pápasága Isten rendkívüli ajándéka volt, különösen azon veszély tudatában, amit a szabadelvű Rampolla kardinális megválasztása jelenthetett volna a keresztény világra!

A Werbőczy Hármaskönyve szerint a Szent Korona jogi személy, a magyar állameszme megtestesítője, teste az ország földje, tagjai az ország polgárai, a Szent Korona a hatalom és jog forrása. Nemcsak a Magyar Államiság jelképe, hanem a Keresztény Magyar Államiság őrzője is, hiszen páratlan tisztségében a Szent Szűz Koronája is! Ez annyira így van, hogy     a Mária-képeket és szobrokat semmilyen nemzeti koronával nem szabad ábrázolni, megkoronázni, ez kizárólagosan csak a Magyar Szentkorona esetében engedélyezett egyházjogilag!

Más nemzetek a Mária-képeiket, szobraikat kizárólag szimbolikus királyi jelvénnyel ábrázolhatják (Coronation Canonica)!

Szent István királyunk nemzetközileg is ünnepelt liturgikus Szent, ám halálának napját – Magyarországon kívül (Szűz Mária Mennybevételének 15-i ünnepe miatt) –, augusztus 16-án tartják!

Írásomhoz felhasználtam tbk. a - http://konzervatorium.blog.hu/2010/08/20/istvan_08_20_ezertiz_ev_alapjai - honlap részleteit!)

     A nemzettudat három éltető alappillére:

a Szentistváni Örökség,

a Szentkorona-  

és a Regnum Marianum eszméje! 

Amint ez tudatosodik a szívekben és a lelkekben - Magyarország feltámad!

Isten, ember iránti szeretet-vágya

     Az ember állandó igyekezete – szeretet keresés. Ezt keresik a család körében, ezt keressük az emberek nagyobb közösségében miként (és leginkább) az Isten és ember kapcsolatában.

     a) A jóságos Isten – életigényünk: „Amint kívánkozik a szarvas a forrás vizéhez, úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Istenem!” (Zsolt. 41,2). Minden jóval eltölt és ezért emelkedik Felé az ember lelke.

     b) De a legnagyobb jóság – a megtestesülés kegye. Ebben történik meg, hogy az ég a földre száll, hogy a föld embere az egek szeretetében éljen. Az Ige földre szállásában azonban döntő szerepet talál az – Édesanya… – Az embernek égbeemelkedésében is erős szerepet talál – a földön mellénk álló Édesanya. Jól jegyezd meg: akinek Fia a Megváltó, annak szeretett „gyermeke” – a megváltott ember.
     Amit megszerzett az isteni Fiú, azt diadalra segíti az Istenanya. – Így nekünk Mária, Anyánk a földön. 

(Vö. Dr. Marczell Mihály: Május Királynője II/1 nyomán)

Az igazi értékek

     Pio atya kórházépítési költségeire világméretű adománygyűjtés bontakozott ki.

Egy környékbeli özvegyasszonytól, aki 50 lírás bankjegyét kívánta felajánlani, Pio atya vonakodott elfogadni, amiért a néni majdnem megsértődött. „Nem kell a szegény asszony fillérkéje?” – suttogta könnyesen. Elmesélte, oly szűkösen él, hogy már csak a korai lámpaoltással és a gyufa vásárlás mellőzésével tud spórolni. Tüzet a szomszédból kér… Pio atyát mélyen megérintette a „bibliai mértékű” nagylelkűség, és meghatódva fogadta el a pénzt. Egész életében ez az egyetlen pénz volt, melyet – kockás zsebkendőjén és rózsafüzérén kívül – magánál hordott.

Jelentős összegek érkeztek közben az USA-ból is, melyből azonban a bürokrácia útvesztőin eltűnt több mint 100 millió! De 250 millió így is célhoz érkezett, mely biztosította a munkák folytatását.

Az építkezéssel kapcsolatban sokaknak sok minden nem tetszett, és szinte a legkisebb dolog is vitát kavart. Padre Pio nem tehetett mást, mint igyekezett kikerülni a figyelem középpontjából. Ő csak misézett, gyóntatott és vigasztalta a lelkeket. Egyházi becslés szerint papi élete folyamán hozzávetőlegesen 16 ezer embert gyóntatott meg! Azt hirdette, hogy soha ne csüggedjünk, mert „az aggodalom rosszabb, mint a betegség!”

A feszület előtt embertársaiért Pio atya így imádkozott: „Jézusom, kérlek, mentsd meg őket mind! Én áldozatul ajánlom magamat valamennyiükért cserébe. Erősítsd meg, fogadd el ezt a szívet, töltsd meg szeretettel, aztán rendelkezz velem szent akaratod szerint!”58

Világhírre tett szert Dr. Francesco Ricciardi főorvos esete Pio atyával. Az úgymond „felvilágosult” orvos – mint az Egyház ellensége – éveken át vezetett rágalomhadjáratot a vallás és a stigmatizált kapucinus ellen. A doktor lakása két lépésre volt a kolostortól, ahogy ő nevezte, a „sarlatán-gyártól”. Gyakorta összehívta a kisváros tekintélyes polgárait, hogy a tudomány zászlaját lobogtatva észre térítse őket. Így sikerült neki egy erőteljes ellenzéket létrehoznia az ügyben. Pio atya szenvedett és imádkozott. Évek múltán azonban elérkezett az igazság pillanata, és Isten szerető szolgái a maguk módján álltak bosszút. (Folyt.) Források az I. részben!

____________________________________

58. Levelek

      Minden cselekedetünket Szűz Máriával végezzük, vagyis cselekedeteinkben, mint minden erény és tökéletesség példaképét kövessük. Naponta imádkozzuk a Szent Rózsafüzért!
Minden tervünk előtt kérjük segítségét, a megvalósításánál pedig gondoljuk át, hogy miképp oldotta volna meg azt Isten Szentséges Anyja, vagyis hogyan végezné el helyünkben. Elmélkednünk kell tehát nagy erényeiről, alázatosságáról és odaadó hitéről, melyeket a Szentlélek adományaként földi életében gyakorolt.

Fogadjuk meg a jelenéseiben és üzeneteiben elhangzott intelmeit, teljesítsük fatimai kéréseit!

     Olaszországban, mint akkoriban másutt is, felszabadító „partizánok” fosztogatták az elítéltek házait, azzal az ürüggyel, hogy robbanóanyagot keresnek.

Néhány ilyen „felszabadító” éppen hozzálátott, hogy a szerencsétlen lány lakását, rémült nővére szeme láttára kifossza, mikor egy harsány és parancsoló: – Elég, ne tovább! – hang megtorpantotta őket. Döbbenten néztek egymásra, mert úgy tűnt, mintha a hang valami hatalmas megafonból harsogott volna. Egy újabb, még mennydörgőbb – Elég! – menekülésre késztette őket. Mikor a lány hazaért, nővére zokogva ölelte karjaiba. – Padre Pio hangja megfutamította a rablókat! – újságolta.

Néhány hónappal később, mikor már szabadabban lehetett járni, a lány San Giovanni Rotondóba utazott, ahol Pio atya mosolyogva fogadta:

– „No, leányom, te aztán igazán megfuttattál a hiteddel!” – és ezzel berekesztett minden további magyarázkodást. 

Padre Pio egyik lelki leányának elbeszélése:

– Az ötvenes évek előtt egész családommal ellátogattunk Pio atyához, hogy fontos dolgokban tanácsát kérjük. Én határozott hivatást éreztem szigorú, szerzetesi életre. Mikor a gyónásnál rám került a sor, az atya első szava ez volt hozzám:

– Tehát kolostorba akarsz vonulni, leányom?

– Igen, atyám, kármelita szeretnék lenni! – válaszoltam.

– Élj lányom otthon úgy, mintha kolostorban élnél!

Döbbenten néztem rá.

– Talán csak nem akadályoz meg környezeted abban, hogy jót tegyél? – mondta kérdőn Pio atya, majd folytatta: – Ha minden jó ember kolostorba menne, mi lenne a világból?

Ezek a szavak kissé összezavartak, és egy másik kérdéssel hozakodtam elő:

– Az otthoni lelkiatyám azt tanácsolta, hogy két óránál hosszabb ideig ne imádkozzam térden állva…

– Ejnye, leányom! Imádkozni lehet térdelve, ülve, állva is! – volt az atya válasza. Soha nem felejtem el szavait.

Ettől a naptól kezdve a „kolostori cellát” a szívemben kezdtem berendezni úgy, hogy az Urat helyeztem a központjába, s teljesen elmerültem a Szentháromság szeretetében. Ezt a szeretetet próbáltam mások felé is sugározni.

Pio atya a kolostoron kívül akart tökéletesnek látni! Nem maradt más, visszamentem a plébániámra, ahol bőséges lehetőség nyílt az apostolkodásra, talán jóval inkább, mint egy klauzúra korlátai között.” 56

(folyt.) Források az I. részben!

________________________________

56. La Casa, 1983. októberi száma nyomán

     Becsüljétek meg, és örömmel öleljétek magatokhoz azokat a megpróbáltatásokat, megaláztatásokat, és mindazt ami nektek valamiképpen ügyeim intézése miatt szenvedést okoz , mert ez lesz az alapkő, amelyen rövid idő múlva megépítem Szívem szerint a kegyelmeimben gazdag házamat.

S akkor majd áldani, dicsérni fogjátok sok szenvedésetek aranyásóját, amelyikkel annál mélyebben ástam ki kegyelmeim forrását, minél élesebb, nehezebb volt. Nagy lesz majd lelketek boldogsága, amikor látni és szemlélni fogjátok a lelkek nagy számát, akik ennek a forrásnak kristálytiszta vizével megitatva, a szeretet szárnyaival felém fognak emelkedni.

(Natália nővér 3. kötet 59 oldal)

Az Őrtüzek Imádság Háza - Isten indíttatására - 2022-től minden nemzeti ünnepünkön imaláncot szervez a magyar nemzetért.

Így lesz ez idén augusztus 20-án is, amikor 20 órán keresztül tartó imaláncot szervezünk, hogy JÉZUS KRISZTUS LEGYEN AZ ÚR a magyar nemzet életében!

Az imalánc augusztus 20-án 0:00 órától 20 óráig tart, bármikor lehet vállalni egy óra imát. Mindenki ott imádkozik, ahol akar, vagy tud, csak az a fontos, hogy a vállalt órában imádkozz a magyar nemzetért!

Az utolsó két órában, 18-tól 20 óráig az Őrtüzek Imádság Háza imaszobájában élő dicsőítő közbenjáró imával zárjuk a nemzetünkért való imát. Hívunk Téged, csatlakozz hozzánk ebben a két órában is, dörömböljünk együtt Atyánk ajtaján, Jézus nevében!

A táblázat kitöltéséhez KATT IDE!
> (https://docs.google.com/spreadsheets/d/11HZQHniNOPbn1eRLqCd5PYgo6fuqFg4Hxy9af4spPXY/edit?usp=sharing&utm_source=%C5%90rt%C3%BCzek+Im%C3%A1ds%C3%A1g+H%C3%A1za+inform%C3%A1ci%C3%B3&utm_campaign=6ae3497433-EMAIL_CAMPAIGN_2025_08_14_10_21&utm_medium=email&utm_term=0_-6ae3497433-421566193)

     A II. világháború idején a németeknek hatalmas lőszerraktáraik voltak a Gargano hegységben, San Giovanni Rotondo közelében. A lakosság emiatt különösen rettegett a bombázásoktól és Pio atya segítségét kérte. Az atya megnyugtatta a népet, hogy egyetlen bomba sem fog hullani a környékre. Az amerikaiak azonban útba indítottak egy repülőrajt a német raktárak megsemmisítésére. A vezérgépet egy protestáns parancsnok vezette. Amikor San Giovanni térségébe értek, a vezérlő tiszt gépe előtt – fenn a levegőben – egy szakállas szerzetes jelent meg, aki felemelt kezével visszafordulást utasított. A tiszt rémületében visszaparancsolta egységét a bázisra. Felettesei azt hitték, hogy megzavarodott. Betegszabadságra küldték, és ott találkozott egy olasz tolmáccsal, aki ismerte Padre Piót, beszélt róla és megmutatta a képét. Az amerikai meglepetten kiáltott fel: „Ő volt az!” Végülis az amerikaiak lemondtak a Gargano bombázásáról. Mikor a katona később eljutott a Csodatevő Szűzanya kolostorába, Pio atyában felismerte a „repülő barátot”.

A környék népe a háború végeztével sietett köszönetet mondani Padre Piónak, ő azonban elhárítva a hálálkodást – mint mindig –, a Szűzanyára mutatott.

Az annyira vágyott felszabadulás mámoros napjainak is megvoltak a szomorú túlkapásai és ártatlan áldozatai. Pio atya egyik lelki leányát, mint „fasisztát” letartóztatták és halálra ítélték. A terhére rótt bűnökben ártatlan volt, de hogyan is tudta volna ezt egy rögtönítélő bíróság előtt bebizonyítani?! Abban az időben sajnos igen sommásan döntöttek életek felett gyakran korántsem makulátlan múltú egyének. Mikor az elítélt kezére tették a bilincset, hogy a kijelölt vesztőhelyre szállítsák, a lány megragadta Pio atya nála lévő fényképét és a rózsafüzérét, s zokogva ezt sóhajtotta: – Atya, jöjjön segítségemre!

A teherautón való szállítás közben a lányt fékeveszett tömeg gyalázta és kövekkel dobálta. Útjukat egyszer csak teljesen elzárta az északnak tartó csapattestek végeláthatatlan oszlopa. A kivégzőosztag vezetője a végrehajtás átmeneti felfüggesztését rendelte el. A parancsnok, mint egy „hipnotizált” várakozott a szabad átvonulásra. Ez az időnyerés azonban elegendő volt ahhoz, hogy a lány barátai megérkezzenek ártatlanságának bizonyítékaival, mely elbizonytalanította úgy a parancsnokot, mint a vádaskodókat, akik szépen eloldalogtak. Abban a pillanatban, amint a menetoszlop utolsó egysége is elhaladni látszott, egy „ismeretlen férfi” autóval ott termett és – hivatalosnak tűnő határozottsággal – azt hangoztatva, hogy a lány ártatlan, kocsijába ültette és minden teketória nélkül hazaszállította.

De ami a legszebb a történetből, még hátra van!

(folyt.) Források az I. részben!