Bevezető 1
     Szent Ritáról életrajzot szerkeszteni nem kis feladat, mivel igen kevés írott forrás áll rendelkezésünkre! Már a kor hagiografusainak* is csak a szentünk csodáiról festett képek szolgáltak némi iránymutatással. Ennek nyomán készült el a Codex miraculorum (a csodák számbavétele) is egy rövid életrajzzal. Az első bővebb életrajzot, Rita boldoggá avatásának előkészítéseként, a sienai Agostino Cavallucci írta meg 1610-ben. Ez nyilván alapul szolgálhatott volna minden "élet-rajzírónak", de szentszéki dokumentum-ként nem volt közismert. Így a különféle életírások jelentős eltérést mutatnak, nemcsak a történet, de az évszámok tekintetében is.
     Mi késztetett engem mégis Szent Rita életének feldolgozására? Nos, a „róla” készült filmen való bosszankodásom! Idézőjelet azért használtam, mert a „Casciai Szent Rita ‒ Umbria gyöngye” c. film egyáltalán nem róla szólt! Ez a fikció ugyanis nem tükrözte, sem a 'valódi Rita' gyakorlati személyiségét, sem pedig szent lelkületét, amiként a kor mélyen rögzült szokásait sem! Felettébb elképedtem, hogy a filmvégi megjegyzés szerint, a filmet megtekintették az ágostonos nővérek és "áldásukat adták" rá! (Valóban?)

     (Bátorkodom megjegyezni, hogy Jézusról, a szentekről, többnyire materialista-, vagy protestáns rendező készít (készíthet) filmet! Ebből adódik, hogy Rita jellemábrázolásában csak öröklött készségei, tanult szokásai lettek (úgy ahogy) bemutatva, de a Szentlélek általi vezetettsége, az nem! Márpedig egy szentnél – amiként a film címe ezt sejtetné – ez a leglényegesebb hivatás- és viselkedésbeli motiváció!)

     Hamis ugyanis annak a filmbeli állítása, hogy Rita beleesett a délceg (gyilkos, de lelki /?/) férfibe, akihez szülei „erőltették”!(?) Az igazi Rita ugyanis már gyermekkorától kezdve Krisztus jegyesének szánta magát! Az meg végképp nem korhű, hogy az udvarlójával „csak úgy” csókolózott volna. Ezt sem a korabeli erkölcsi mérce, sem az egyházi elvárás nem méltányolta (a házasságkötést megelőzően). Márpedig Szent Rita ‒ ha már róla beszélünk ‒ ezt is, eleve betartotta volna! Ne feledjük, Rita egy rendkívüli nő volt (mai értelemben is példakép!), akinek nemcsak akarata és rendkívüli megérzései voltak, hanem női öntudata is, melyet igyekezett az Istennel való kapcsolatában kiteljesíteni!
     A különféle nyugat-európai életrajzok Rita jegyesét Fernando Paolo Mancini bandavezért többnyire csak egyszerű, gazdag ifjúnak, esetleg katonaviselt fiatalembernek írják le. Miként az is hamis, hogy Rita szülei ehhez a „jó partihoz” akarták volna férjhez adni! Sőt, kétség nem férhet hozzá, hogy maguk is imádságos, mély lelki emberek lévén nagyonis megértették lányuk szerzetbe vonulási terveit.
     Sajnos el kell mondani, hogy a mai nyugat-európai államok, igyekszenek megnyerően szép történelmi képet festeni magukról, olyat, amely egy biztonságos és egységes államot mutat, nem pedig fejedelemségek, kiskirályok, hercegségek és bandák dúlta tartományok laza közösségét! (Itáliát csak 1870-ben egyesítették!) Mert bizony háborúk dúltak egész Nyugat-Európában ‒ nem csak a „százéves” (1327-1377) ‒, de számtalan ádáz viszály. Pl. még a pápának is menekülnie kellett Rómából, sok helyütt falvakat, városokat és egész tartományokat égettek fel, csupán harci virtusból! (Ezt viszonylag érzékeltette a film is!)
     Egységes, virágzó és biztonságos államhatalom, szinte csak a Magyar Királyság volt akkoriban (az Anjouk korában, miként megelőzően is), de ezen szívesen átsiklanak azok, akik olyan könnyedén torzóvá darabolták a szentistváni országot!

(folyt.)
--------------------
* Hagiográfus – a szentek életének kutatásával foglalkozó

     Más alkalommal egy fiatalember lépett a sekrestyébe, mely már telve volt gyónni szándékozó férfival. Atyám, gyónni szeretnék! – szólt a jövevény- Pio atya feléje fordult, áthatóan nézte, és hangosan ezt mondta: Disznó! A fiatalember megszégyenülten, megalázva ment ki a sekrestyéből. Egy rendtársa megkérdezte az atyát, hogy miért használt ilyen kemény kifejezést? „Ha nem vágtam volna ezt az arcába, örökre elkárhozott volna, mert vadházasságban él, és ez nagy szörnyűség Isten előtt. Ám ez a megaláztatás kellő felindultságot ad neki, hogy rendezze bűnös viszonyát. Egy pár nap múlva visszajön.” És valóban így történt.63

Egy férfi elhagyta feleségét és két gyermekét egy másik asszonyért. Hirtelen megbetegedett rákban, és mások rábeszélésére felvette az utolsó szentségeket és meghalt. Mikor első feleségéhez eljutott halálhíre, az megkérdezte Pio atyától, hogy hová került férje lelke. Az atya belesápadva, sírva válaszolta: „Megmondom, mert erős vagy hozzá; nagyon rossz érzéseim vannak. Az utolsó szentségek vételénél nem gerjesztett magában bűnbánatot, és sok bűnét el is hallgatta. Sőt! Súlyosan vétkezett Isten irgalmassága ellen azzal, hogy mindig azt mondogatta: ’most még élvezem az életet, ha majd öreg leszek, megtérek.’ Ó, a kegyelmeket nem szabad visszautasítgatni, és Istennel nem szabad játszani. Mert a földi élet az érdemszerzés ideje, mely bármely pillanatban véget érhet.”

Egy alkalommal Pio atya kérdőre vonta egyik férfi gyónóját, hogy végülis miért nem jár minden vasárnap szentmisére? A férfi munkabeosztására hivatkozott. Az atya élcesen ezt válaszolta: „Az Örök Bíró előtt is ezzel fogsz mentegetőzni? Gondold meg, mit ér a mulandó anyagi többlet, ha a lelked végzetes kárát vallja?!”

(folyt.) Források az I. részben!

______________________________

63. NN. Kézirat nyomán

Isten együtt érző segítségében

     Az Istenanya üdvtörténeti szerepét, anyai aggodalmát indokolni látszanak a Szentírás egyes helyei is, mely szerint az utolsó időkben a sátán igyekszik minden erejét bevetni az Isten ellen (2Tessz 2,3-4; 1Tim 4,1) és teljes hatalmával fog pusztítani a lelkekben.
     Ezt látszik igazolni, hogy napjainkban szinte társadalmi elvárás szintjére emelődik a Tízparancsolat valamennyi pontjának megszegése, az istentagadástól a nyilvánvaló, nyílt hazudozásig és természetellenes viselkedésig, minden!
     Ám az idők jeleiből úgy tűnik, hogy az Üdvözítő nem hagy magunkra ebben a veszélyben sem! Elküldi Anyját, hogy a bűn eme pusztításával szemben − eddig soha nem látott módon − és rendkívüli eszközökkel segítse gyermekeit és győzelmes harcra mozgósítsa, nagy megtisztulásra készítse elő az egész emberiséget! A feladat világméretű és történelmi léptékű! Az Egyház Anyjának bolygónkat átfogó munkája napról-napra erősödik és egyre világosabban rajzolódnak ki az akadályok, de a megvalósulás kontúrjai is.
     A Szeretetláng Lelki Napló reménykeltő szavai: »Szeretetlángom már kezd gyújtani, de a választott lelkeknek meg kell küzdeniük a sötétség fejedelmével. A most készülő rettenetes viharban érezni fogják Szeretetlángom fel-fel villanó, eget s földet bevilágító fényességét...« (vö. II/101)

     A Szentírás szerint Dávid király családjából származó Máriának az angyal véget nem érő királyi széket ígér az Angyali üdvözletben.
     Csillagkoronával tűnik fel a Jelenések könyvének Napbaöltözött Asszonyaként.
     Az efezusi zsinat (431) a Szent Szüzet mint „Isten Anyját” a Királyok Királyának Anyjaként szentesítette.
     XII. Piusz pápa 1954-ben rendelte el Világ Királynője címét és ünnepét először május 31-re (a magyar Natália nővér magánkinyilatkoztatása nyomán), majd az Egyház később augusztus 22-re tette át .

     Szűz Mária a Magyarok Nagyasszonya —, egyúttal Magyarország Örökös Királynője, a Magyar Szentkoronának pedig jogos birtoklója.

A Szent Korona tan, a Regnum Marianum eszméjében tükröződik és a magyarság engesztelő küldetésében valósul meg.
Isten Anyja jogosan tart igényt arra, hogy királynőként ismerjük el és így is szólítsuk meg, így hódoljunk előtte. Fatimában a Szűzanya világosan ki is nyilvánította, hogy az utolsó időkben csak az ő Szeplőtelen Szíve segíthet az emberiségen.
     Nekünk magyaroknak jutott az a megtisztelő kiváltság, hogy a világ megmentésének eszközeit: a Natália nővér Magyar Engesztelése és a Szeretetláng túláradó kegyelmi eszközeit bízta ránk! »Magyarország nem pusztul, hanem tisztul!« (Nyilatkoztatta ki, mint a Világ Királynője Natália nővérnek)
     »Én jóságos, megértő Édesanyátok vagyok és veletek összefogva megmentelek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta (országotokat) és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy szívemen viselem az Ő és a Magyar Szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni, ez Szívem Szeretetlángja. Nagyon kérlek fogadjátok megértéssel, mert Szívem bánkódva néz le országomra.« (vö. Szeretetláng Lelki Napló I/37)
     Beigazolódni látszik Montforti Grignon Szent Lajos jövendölése: »Szűz Máriának az utolsó időkben mindinkább előtérbe kell lépnie irgalmassággal, erővel és kegyelemmel: irgalmassággal, hogy a szegény bűnösöket és eltévelyedetteket a katolikus Anyaszentegyházba vezesse és szeretettel visszafogadja. Erővel és hatalommal Isten ellenségeivel, a megátalkodott bálványimádókkal, szakadárokkal, mohamedánokkal, zsidókkal és istentelenekkel szemben, akik félelmetes módon látnak majd hozzá, hogy mindazokat, akik ellenük vannak, rábeszéléssel vagy fenyegetésekkel félrevezessék és elbuktassák. Utoljára pedig kegyelemmel kell közelednie, hogy Jézus Krisztus vitéz harcosait és hű szolgáit, akik érte küzdenek, bátorítsa és támogassa«. (Tökéletes Mária-tisztelet 50/f)
     És valóban, most az utolsó időkben személye egyre nagyobb jelentőséget nyer. Szomorú lenne, ha pont mi − az Ő Népe −, feledkeznénk meg istenanyai és királynői hatalmáról!

     Sajnos – mint tapasztalhatjuk – a szenzációkra oly éhes média figyelme olykor igen „szelektív”. Ez történt 1947. június 18-án is, mikor a Gemma di Giorgi nevű, pupillák nélkül született kisleány Pio atyánál való szentáldozását követően – váratlanul tökéletesen látott – bár továbbra is pupillák nélkül! Ez az eset végképp súlyos kihívás volt a tudomány számára. A csoda után négy hónappal egy peruggiai szemorvos Dr. Caramazza aprólékos vizsgálatoknak és teszteknek vetette alá a gyermeket, és ezt követően a híres orvos a következő megállapítást tette: LEHETETLENSÉG, HOGY LÁSSON! Márpedig a lányka elvégezte tanulmányait, és máig is kitűnő látásnak örvend.61

Pio atya elítélte az erkölcstelenségbe hajló divat térhódítását és figyelmeztetett a következményeire. A rövid szoknyás vagy túlságosan kivágott blúzú nőket feloldozás nélkül elküldte, sőt meghagyta rendtársainak, hogy a gyóntatószék közelébe se engedjék őket.

Egy lánynak egyszer ezt mondta: „Isten elítéli a szemérmetlen divatot. Ti nem is tudjátok, hogy szándékotok ellenére mennyi lelket indítotok a züllésbe… Ha levágnák a karodat, kevesebbet szenvednél, mint amennyit öltözködésed miatt fogsz a tisztítótűzben…!” Egyik rendtársa így értetlenkedett: – Mit tehetünk, ha minden nő így öltözködik?! Pio atya így válaszolt: „Meglátod majd, mi lesz ennek a vége!” (Ma már láthatjuk, hogy igaza volt.)

Egy alkalommal Pio atyát egy hívő társaság látogatta meg, akik között egy hitetlen pedagógus is volt. Mikor a gyónásnál rákerült a sor, gondolta, elüti valamivel a helyzetet, és arra kérte az atyát, hogy áldja meg három gyermekét. Pio atya azonban rápirított: „Ön matematika tanár, és számítása mégis hibás: három meg kettő az öt.” – és elmondta a férfinek, hogy van még két gyermeke házasságon kívül, itt és itt. A tanár belesápadt titkának leleplezése miatt, térdre roskadt és megtért. 62

(folyt.) Források az I. részben!

______________________________________

61. NN. Kézirat nyomán

62. KÁRMEL, 1999. májusi száma alapján

ORSZÁGOM NEM PUSZTUL, HANEM TISZTUL!

Tudatában vagyunk-e, hogy Isten Szentséges Anyja, Magyarország örökös Királynője?

     Az emberek alig hallanak valamit Fatimáról (az "újabb jelenések" és a Medjugorje-jelenség teljesen háttérbe szorította az ott történteket), pedig a Szűzanya fatimai kérései máig sem teljesültek, holott megszabhatják a világ sorsát!

    De sokunk feledni látjuk őseink példás Mária-tiszteletét is, mely nemcsak valamiféle szép ájtatosság, hanem számunkra az egyedüli nemzetmegtartó erő és nemzettudat! Sajnos hasonlóképp kikerült a magyarság napi szóhasználatából a "Regnum Marianum" fogalma, mely korántsem csak "latin elnevezésű ifjúsági mozgalom", hanem írd és mondd: Mária Országának "polgári" öntudata! 

     Amiként a Szent Szűz Fatimában világosan kinyilvánította, hogy az utolsó időkben csak az ő Szeplőtelen Szíve segíthet, úgy népünk bukása és felemelkedése is mindenkor a máriás nemzettudaton múlik.

Szűz Mária ugyanis egyedül nekünk, magyaroknak a királynője. Nem csupán "patrónája", pártfogója országunknak, hanem a Királynője, vagyis a birtokosa is! Ez annak az állami szintű felajánlásnak köszönhető, melyben Szent István királyunk 1038-ban az ország nagyjaival Szűz Máriának ajánlotta a Szent Koronát, - országával, földjeivel és népeivel (és ehhez a Trianonban elszakított országrészek és népei is változatlanul bele tartoznak)!

A trianoni diktátum ezt a Királynői Birtokot rajzolta át földi asztalon – jóllehet –, ez semmit sem változtatott az Égi Atlaszon!

   Jellemző, hogy az 1945-ös kommunista hatalomátvételt követően (ördögi terveik ellenére) nem sok templomot romboltak le, de a budapesti Regnum Marianum templomot - mindenekelőtt! (A képen a felrobbantott 'Regnum' 1951 szeptemberében) Az ezt követő időkben még említeni sem lehetett Szűz Máriát Magyarország Királynőjeként, ehelyett a Patrona Hungariae nevet adtak minden szentkoronás Szűzanya szobornak, ábrázolásnak!

     Illő és üdvös tehát újra tudatosítani magunkban, hogy a Mennynek Királyné Asszonya, a Világ Győzelmes Királynője bizony egyedülálló módon, a Szent Korona Kárpát-medencei Országának nagyhatalmú Királynője és ennek jogi letéteményese a Magyar Szentkorona!

Örökös Királynőnk, nemzetünk reménye!
Szent Fiadat kérve könyörögj érettünk,
veszni indult István öröksége,
Nagyasszonyunk, mentsd meg nemzetünk!
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya,
mint anyánkat!
Ne hagyd elveszni meggyötört hazánkat.
Fordítsd felénk könnyes tekinteted,
mutasd meg számunkra Szeplőtelen Szíved!
Hevítse át szívünket Szeretetlángod,
hogy megtérjen nemzeted, kövessen Országod! Ámen

Isten segítő szeretetében

      A második vatikáni zsinat megfogalmazta Mária üdvtörténeti szerepét. Az Isten üdvözítő tervében a Szent Szűz hármas anyai hivatást tölt be. Test szerint édesanyja Jézus Krisztusnak, "ezért ismerjük el és tiszteljük őt mint Istennek és Megváltónknak igazi anyját."  Ugyanakkor "a katolikus Egyház a Szentlélek ihletésére szerető szívű anyjaképp tiszteli őt...", tehát édesanyja az Anyaszentegyháznak (LG 53), a kegyelem rendjében pedig édesanyja minden embernek (LG 61).
     Az anyai hivatás lényege az életadás. Az életadás azonban nem csupán gyermek(ek) világrahozatalát jelenti, hanem az életre való felkészítést és az élet védelmét akár harc árán is. Az anya Istentől beléje oltott szeretettel, odaadással gondozza, tanítja és védelmezi övéit. Mária ugyanezt teszi értünk, gyermekeiért. Ez az édesanyai segítőkészség áll a Mária-jelenések céljai mögött. Az Isten, aki együtt szomorkodik az emberi történelem drámáján, az emberiség szenvedései és lelki esendőségén a világ oltárává tette Fatimát, sőt megvalósításához adta a Szeretetláng többletkegyelmét. Mert Isten letekintett a szenvedő emberiségre.

     Már a műtéti előkészületek folytak, mikor Savio Grico azt álmodta, hogy San Giovanni Rotondóban jár, ahol Pio atya hívja őt gyónni. Az álom oly valószínűnek tűnt előtte, hogy az orvosok tanácsai ellenére azonnal elutazott San Giovanni Rotondóba, és meggyónt Padre Piónál. Megtette, meggyógyult, és őszinte megbánással visszatért az Egyházba. Megtérése nagy port vert fel, és több elvtársa is követte példáját.

Pio atyáról köztudott volt, hogy „olvasott a lelkekben”!

Volt alkalom, hogy egy pízai kereskedő érkezett Pio atyához azzal az „egyenes” kéréssel, hogy gyógyítsa meg a lányát. Az atya ránézett az emberre és ezt mondta: – Fiam, te sokkal betegebb vagy, mint a lányod! Téged máris halottnak látlak. A férfi ezt hallva valóban halálsápadt lett, és dadogva tiltakozott, hogy neki bizony nincs semmi baja és jól érzi magát. Pio atya erélyesen ráförmedt: – Te, szerencsétlen! Hogyan érezheted magad jól, mikor annyi bűn terheli a lelkedet, legalább 32-t látok!

Képzelhetjük, a kereskedő megdöbbenését, melytől megindult a lelke. Gyónása után elmesélte az érdeklődőknek: – Padre Pio mindent tudott a múltamról és bűneimről, bármily régiek voltak is azok! Ő felsorolta mindet. Most oly felszabadultnak és tisztának érzem magam. Ó, Istenem, köszönöm, hogy gyermekem betegsége révén ide tereltél. – A lánya is meggyógyult.59

Megmentő szenvedés

Pio atyának Isten olykor megmutatta egyes emberek szenvedésének, betegségének az okát, és azt is, hogy mi lenne, ha mindezeket nem rótta volna rá.

Egy kevéssel korábban megvakult férfinek Padre Pio azt a felvilágosítást adta, hogy e kemény megpróbáltatás elmaradása esetén olyan súlyos bűnökbe keveredett volna, melyek veszélyeztették volna örök üdvösségét.

Padre Pio saját unokaöccsét – aki évek óta epileptikus rohamoktól szenvedett – sem gyógyította meg. Indokai megjegyzésre méltóak: „Isten megadná nekem a gyógyulásod kegyelmét, ha kérném. De nem felelhetnék érted az Úr előtt, mert nagyon szeretnéd a világot, rossz útra térnék, és elvesztenéd a lelked!”60

(folyt.) Források az I. részben!

________________________________

59. NN. Kézirat nyomán

60. Wagner nyomán

Az üdvözültek dicsőségéről 2

     Mikor egy lélek megérkezik az örök életre, valamennyien részesednek az ő javából, ő pedig a többiekéből. Nem mintha edényeik növekedhetnének vagy jobban megtelhetnének, hiszen kinek-kinek edénye tele van és nem növekedhet: hanem ujjonganak, örvendenek, vigadnak és minden megújul bennük, mert megismerhették e lelket. Látják, hogy irgalmasságomból ez a lélek a kegyelem teljességével vétetett el a földről, és így ujjonganak a jó miatt, amit jóságomtól kapott. (...) Vágyaik mindig kiáltanak színem előtt az egész világ üdvösségéért. Minthogy életük a felebarát szeretetében fejeződött be, nem hagyták maguk mögött e szeretetet (...). Lássad tehát, hogy ők megmaradnak a szeretetnek ugyanazon kötelékében, melyben befejezték életüket: s e kötelék az egész örökkévalóságon át tart és megmarad.

      Annyira hasonlóvá formálódnak akaratomhoz, hogy nem tudnak mást akarni, csak azt, amit Én; szabad megfontolásuk ugyanis a szeretet kötelékével oly módon köttetik meg (amikor az értelmes teremtmény eléri földi életének végét és a kegyelem állapotában hal meg), hogy többé nem vétkezhet. És akarata annyira egyesült az én akaratommal, hogyha az édesapa vagy édesanya a pokolban látná a gyermekét, vagy a gyermek látná ott az édesanyját, nem törődne vele; hanem elégedett lenne /tiszta Igazságommal/. (...) (D. 81) (Folyt. köv)

      A doktornál végső stádiumú gyomorrákot fedeztek fel, gyógyulási esély nélkül. Mivel jószívű ember volt és a szegényeket ingyen kezelte, igen sokan szerették és kérve-kérték, hogy engesztelődjön ki Istennel.

A már haldokló orvoshoz papot hívtak, de ő durván visszautasította, bár hozzátette, őt csak Padre Pio tudná meggyóntatni, de őt túlságosan megsértette, semhogy eljönne hozzá. Így hát úgy hal meg, ahogy élt. Kész! Az emberek elszaladtak a kolostorba, hogy rávegyék Pio atyát, jöjjön át az orvoshoz. Ő végülis engedéllyel elhagyhatta a kolostort, és a szent útravalóval a kezében mosolyogva lépett be „régi nagy ellenfeléhez”. A hitetlen orvos döbbenten nézett rá, aztán felderült arccal ezt rebegte: – Bocsásson meg, Pio atya! A gyónás, a feloldozás és a szent útravaló vétele után most már nyugodtan halhatott volna meg, ám most következett a „bosszú”.

Pio atya könyörgésére a nagybeteg három nap alatt teljesen felgyógyult, a ráknak nyoma sem maradt! Így a hálás öreg doktor testileg-lelkileg megújulva frontot cserélt, és ádáz szenvedéllyel esett Pio atya ellenfeleinek.

Egy orvos meséli:

Egyik délután a San Giovanni Rotondói kapucinusok templomában álltam többed magammal, mikor lábamnál valami súrolta a kabátom. Lenéztem, és legnagyobb megdöbbenésemre egy harminc év körüli férfi kúszott térden az oltár felé, arcra borulva. Ott felegyenesedve megláttuk könnyben úszó arcát. Az őszinte emberi felindultságnak ily fokú megnyilvánulását még sohase láttam, pedig klinikai idegorvos vagyok Németországban.

Egy sajnálkozó asszony unszolására a férfi akadozva bevallotta: – „Fanatikus kommunista voltam, az Egyház ellensége – zokogással küszködve folytatta –, és Isten mégis meggyógyított agydaganatomból Padre Pio közbenjárására.”

Néhány nappal később – folytatja a mesélő – egy olasz napilapban olvastam ennek az embernek a történetét. Savio Grico-nak hívták és vezető kommunista volt Cerignalában. Családjának megtiltotta, hogy templomba járjanak, s gyermekeit meg sem kereszteltette. Mint propagandista vállalta, hogy San Gioachino környékét kommunistává teszi. Ennek érdekében jelentős összegeket juttatott a baloldali szakszervezeteknek. Szüntelen fejfájásai miatt azonban megvizsgáltatta magát Bariban, ahol az orvosok áttétes agydaganatot állapítottak meg. Az orvosok sürgős agyműtétet javasoltak, melyet egy milánói klinika is megerősített.

(folyt.) Források az I. részben!

Isten együtt érző szeretetében

     "Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne. Isten szeretete azzal lesz teljes bennünk, hogy az ítélet napján is lesz bizalmunk. Mert amilyen ő, olyanok vagyunk mi is ezen a világon" (1Jn 4,16-17).
     Az egész üdvtörténet folyamán Isten mindig kereste az ő népét, hogy átadhassa és részesítse őket az Ő békéjében, kiáraszthassa rájuk szeretetét, mely Isten irgalmas szívéből fakad, és a remény hangjaként tört be a tévúton járó békétlen történelembe: "Szívem szerinti pásztorokat adok majd nektek, akik tudással és bölcsességgel legeltetnek titeket." (Jer 3,15). Az ígéret, valójában csak az Üdvözítő Jézus Krisztusban valósult meg, aki a Béke Királya.
     Jézus az emberek városaiban járt-kelt és együtt érzően tekintett rájuk "Amikor látta a tömeget, megesett rajta a szíve, mert olyan volt, mint pásztor nélkül a juhok: elcsigázott és kimerült." (Mt 9,36). Csak a szívekben olvasni tudó tekintet láthatja meg a sokaság belső eltévelyedését, és engedte, hogy eltöltse őt a szenvedő emberiség iránti együttérzés.
     Isten, mint szerető Atya nem nézheti a bűn elhatalmasodását, az embernek vesztébe rohanását. Ezért küldi az utóbbi évszázadokban újra és újra Fiának Édesanyját, Máriát a világba, világossá téve, hogy ,,ha meg nem tértek, éppen úgy elvesztek mindnyájan'' (Lk 13,3).

Boldog az a nemzet, melyet az Úr örökségül választott magának. (Zsolt 32,12)

     Augusztus 20, az egyik legősibb magyar ünnep, amely Szent István királyunk sírjának 1083. augusztus 20-án Szent László parancsára való felnyitására emlékezik. A Hartvik-féle feljegyzés szerint az exhumáláskor a szent uralkodó jobb kézfejét épségben találták.

Augusztus 20, évszázadokig törvénynap volt, majd az államalapítás ünnepe.
Szent István öröksége felmérhetetlen, mert máig ható és hatalmas volt a szervező munkája, mely  komoly büszkeségre is okot adó! Pl. az istváni törvénykezés a maga korában a legfejlettebbek közt volt közel-távol e térségben, hiszen a törvények kétharmada önálló jogalkotás terméke, nem pedig nyugati átvétel. (A számok és paragrafusok barátai kedvéért: 56 kapitulumból 5 fejezetben teljes, 2-nél részleges, 11-nél esetleges az idegen hatás. Például a cseheknél sokkal több az idegen átvétel, a lengyeleknél az egész törvénykezési procedúra későbbi.)

Hadvezérként István az egyetlen a magyar történelemben, aki nemhogy háborút, de csatát sem vesztett.
Ráadásul István nemcsak a háborúk, de a békekötések győztese is volt. Az egyházszervező munka is komoly rátermettséget bizonyít. Összehasonlításként: az első lengyel király, Vitéz Boleszló (967-1025) kezdetben csak a német szervezettől függő egyházat tudott kialakítani, Csehországban az első érsekség csak a XIV. sz. derekán jött létre.

Mindemellett István az első az egész történelemben és a szent királyok sorában, aki nem mártírként érdemelte ki a szentté avatását, hanem csupán tevékenységével és egyéniségével.

  Kegyetlenségéről szóló történetek egyfelől a "Szent" jelzőt kiirtani szándékozó protestantizmus terméke, vagy felnagyítása. Másfelől történelmi tény, hogy csak első vonalas ellenfeleivel szemben volt kérlelhetetlen, ezzel szemben pl. az Ajtony-fiak, vagy a Koppánnyal szövetséges Vérbulcsú-utódok tovább élhettek maradék birtokaikon.
Ráadásul teljesen hamis azt állítani, hogy István a „múltat végképp és nyomtalanul eltörölni” elvét követte volna (ez épp azokra áll, akik ezt próbálják besulykolni a magyarság fejébe)!. Számtalan struktúra megmaradt: a tinó mint fizetőeszköz büntetéspénzként való alkalmazása, a keletről hozott ötös számrendszeren alapuló, a nyugati vérdíjtól eltérő magyar büntetésrendszer (vérbosszú helyett kárpótlás fizetése). Ősi szokás az is, hogy az ősök tiszteletére szentelt tűzhelyeken örök tűznek kell lennie (ezért mentették fel a tüzet őrzőket a templomba járás kötelezettsége alól). De az István korában létezett faluközösség büntetőjogi felelőssége is a régi törzsi-nemzetségi szervezet nyomait őrizte. Viszont tény, hogy szent királyunk törvényeivel betiltotta a nép körében elterjedt pogány szokásokat, amiként meglévő, de az egyetemes hittől különböző keresztény hitelemeket is a Római  Anyaszentegyház krisztusi tanításához egységesítette. A pápához – mint Krisztus földi Helytartójához – való hűséget, az állam minden alattvalójára nézve kötelezővé tette. Szent István nevéhez tíz egyházmegye megszervezése kötődik, melyek élére – (teljesen egyedülálló módon) pápai felhatalmazása révén – saját maga állíthatott érsekeket, illetve püspököket, ezért kapta a pápától az Apostoli Király jelzőt, ill az Apostoli Kettőskereszt jelképének a használatát.

     A kitűnő hadviselő és belső ellenfelein győzedelmeskedő, erőskezű és szent uralkodó 1038-ban 63 éves korában hunyt el.

     Államalapító királyunk ünnepe kereszténységünk és magyarságunk megélésének kiemelt ideje. Szent Istvánnak a fiához írt intelmeiben egy olyan állameszme rajzolódik ki, aminek alapja a Krisztusba vetett hit megtartó ereje, a nemzeti értékek és hagyományok megőrzésének fontossága. Tehát Szent István öröksége az az eszme, hit, hűség és tudatos akarat, amely a magyarság megmaradásának máig is egyetlen "receptje"! 

Mert politikusként és apostolként is a legkiválóbb volt, elsőként ismerte fel ugyanis, hogy egy államot – de bármilyen emberi közösséget is – egyedül a keresztény tanítás és erkölcs képes tartósan fenntartani. 

     A Magyar Királyság nemcsak kitűnt a Pápa iránti hűségével, de az Egyház és Európa legszilárdabb bázisává vált, egyben a mindenkori államszervezés példájává.

     Szent István személyéhez szorosan kötődik a Magyar Szentkorona eszmeisége, melyet a szent-istváni Ország és Koronafelajánlás által államjogilag érvénybe lépett a Szentkoronának, Nép- és Országbirtoklási kiváltsága is magasztosít!
    Nem szabad felednünk, hogy a Magyar Szentkorona nemcsak a magyarság felé – vagy számára – volt "jogiszemély státuszú", hanem például még a pápaválasztásra is vétójoga volt! Ez történt 1903-ban, amikor XIII. Leo utódjául államtitkárát, a szbdkmves Mariano Rampolla del Tindaro (1843-1913) kardinálist választották a pápai trónra. Az utolsó pillanatban, Ferenc József osztrák császár és magyar király, a Magyar Szent Korona jogán a krakkói érsek révén vétót jelentett be a konklávé döntése ellen. Az ezt követő új választással kerülhetett a pápai trónra a velencei pátriárka Giuseppe Sarto, X. Piusz, akit aztán XII. Piusz pápa 1954. május 29-én szentté avatott. 

     Érdekesség (és nagy titok), hogy X. Piusz első rendelkezései közt szerepelt az, hogy az 1904. január 20-án kibocsátott Commissum nobis kezdetű konstitúciójában kiközösítés terhe mellett megtiltotta a vétóemelést, majd az év karácsonyán a Vacante Sede Apostolica konstitúcióban összefoglalta a pápaválasztás egyedüli törvényes rendjét.
     Szent X. Piusz személye és pápasága Isten rendkívüli ajándéka volt, különösen azon veszély tudatában, amit a szabadelvű Rampolla kardinális megválasztása jelenthetett volna a keresztény világra!

A Werbőczy Hármaskönyve szerint a Szent Korona jogi személy, a magyar állameszme megtestesítője, teste az ország földje, tagjai az ország polgárai, a Szent Korona a hatalom és jog forrása. Nemcsak a Magyar Államiság jelképe, hanem a Keresztény Magyar Államiság őrzője is, hiszen páratlan tisztségében a Szent Szűz Koronája is! Ez annyira így van, hogy     a Mária-képeket és szobrokat semmilyen nemzeti koronával nem szabad ábrázolni, megkoronázni, ez kizárólagosan csak a Magyar Szentkorona esetében engedélyezett egyházjogilag!

Más nemzetek a Mária-képeiket, szobraikat kizárólag szimbolikus királyi jelvénnyel ábrázolhatják (Coronation Canonica)!

Szent István királyunk nemzetközileg is ünnepelt liturgikus Szent, ám halálának napját – Magyarországon kívül (Szűz Mária Mennybevételének 15-i ünnepe miatt) –, augusztus 16-án tartják!

Írásomhoz felhasználtam tbk. a - http://konzervatorium.blog.hu/2010/08/20/istvan_08_20_ezertiz_ev_alapjai - honlap részleteit!)

     A nemzettudat három éltető alappillére:

a Szentistváni Örökség,

a Szentkorona-  

és a Regnum Marianum eszméje! 

Amint ez tudatosodik a szívekben és a lelkekben - Magyarország feltámad!

Isten, ember iránti szeretet-vágya

     Az ember állandó igyekezete – szeretet keresés. Ezt keresik a család körében, ezt keressük az emberek nagyobb közösségében miként (és leginkább) az Isten és ember kapcsolatában.

     a) A jóságos Isten – életigényünk: „Amint kívánkozik a szarvas a forrás vizéhez, úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Istenem!” (Zsolt. 41,2). Minden jóval eltölt és ezért emelkedik Felé az ember lelke.

     b) De a legnagyobb jóság – a megtestesülés kegye. Ebben történik meg, hogy az ég a földre száll, hogy a föld embere az egek szeretetében éljen. Az Ige földre szállásában azonban döntő szerepet talál az – Édesanya… – Az embernek égbeemelkedésében is erős szerepet talál – a földön mellénk álló Édesanya. Jól jegyezd meg: akinek Fia a Megváltó, annak szeretett „gyermeke” – a megváltott ember.
     Amit megszerzett az isteni Fiú, azt diadalra segíti az Istenanya. – Így nekünk Mária, Anyánk a földön. 

(Vö. Dr. Marczell Mihály: Május Királynője II/1 nyomán)

Az igazi értékek

     Pio atya kórházépítési költségeire világméretű adománygyűjtés bontakozott ki.

Egy környékbeli özvegyasszonytól, aki 50 lírás bankjegyét kívánta felajánlani, Pio atya vonakodott elfogadni, amiért a néni majdnem megsértődött. „Nem kell a szegény asszony fillérkéje?” – suttogta könnyesen. Elmesélte, oly szűkösen él, hogy már csak a korai lámpaoltással és a gyufa vásárlás mellőzésével tud spórolni. Tüzet a szomszédból kér… Pio atyát mélyen megérintette a „bibliai mértékű” nagylelkűség, és meghatódva fogadta el a pénzt. Egész életében ez az egyetlen pénz volt, melyet – kockás zsebkendőjén és rózsafüzérén kívül – magánál hordott.

Jelentős összegek érkeztek közben az USA-ból is, melyből azonban a bürokrácia útvesztőin eltűnt több mint 100 millió! De 250 millió így is célhoz érkezett, mely biztosította a munkák folytatását.

Az építkezéssel kapcsolatban sokaknak sok minden nem tetszett, és szinte a legkisebb dolog is vitát kavart. Padre Pio nem tehetett mást, mint igyekezett kikerülni a figyelem középpontjából. Ő csak misézett, gyóntatott és vigasztalta a lelkeket. Egyházi becslés szerint papi élete folyamán hozzávetőlegesen 16 ezer embert gyóntatott meg! Azt hirdette, hogy soha ne csüggedjünk, mert „az aggodalom rosszabb, mint a betegség!”

A feszület előtt embertársaiért Pio atya így imádkozott: „Jézusom, kérlek, mentsd meg őket mind! Én áldozatul ajánlom magamat valamennyiükért cserébe. Erősítsd meg, fogadd el ezt a szívet, töltsd meg szeretettel, aztán rendelkezz velem szent akaratod szerint!”58

Világhírre tett szert Dr. Francesco Ricciardi főorvos esete Pio atyával. Az úgymond „felvilágosult” orvos – mint az Egyház ellensége – éveken át vezetett rágalomhadjáratot a vallás és a stigmatizált kapucinus ellen. A doktor lakása két lépésre volt a kolostortól, ahogy ő nevezte, a „sarlatán-gyártól”. Gyakorta összehívta a kisváros tekintélyes polgárait, hogy a tudomány zászlaját lobogtatva észre térítse őket. Így sikerült neki egy erőteljes ellenzéket létrehoznia az ügyben. Pio atya szenvedett és imádkozott. Évek múltán azonban elérkezett az igazság pillanata, és Isten szerető szolgái a maguk módján álltak bosszút. (Folyt.) Források az I. részben!

____________________________________

58. Levelek

      Minden cselekedetünket Szűz Máriával végezzük, vagyis cselekedeteinkben, mint minden erény és tökéletesség példaképét kövessük. Naponta imádkozzuk a Szent Rózsafüzért!
Minden tervünk előtt kérjük segítségét, a megvalósításánál pedig gondoljuk át, hogy miképp oldotta volna meg azt Isten Szentséges Anyja, vagyis hogyan végezné el helyünkben. Elmélkednünk kell tehát nagy erényeiről, alázatosságáról és odaadó hitéről, melyeket a Szentlélek adományaként földi életében gyakorolt.

Fogadjuk meg a jelenéseiben és üzeneteiben elhangzott intelmeit, teljesítsük fatimai kéréseit!

     Olaszországban, mint akkoriban másutt is, felszabadító „partizánok” fosztogatták az elítéltek házait, azzal az ürüggyel, hogy robbanóanyagot keresnek.

Néhány ilyen „felszabadító” éppen hozzálátott, hogy a szerencsétlen lány lakását, rémült nővére szeme láttára kifossza, mikor egy harsány és parancsoló: – Elég, ne tovább! – hang megtorpantotta őket. Döbbenten néztek egymásra, mert úgy tűnt, mintha a hang valami hatalmas megafonból harsogott volna. Egy újabb, még mennydörgőbb – Elég! – menekülésre késztette őket. Mikor a lány hazaért, nővére zokogva ölelte karjaiba. – Padre Pio hangja megfutamította a rablókat! – újságolta.

Néhány hónappal később, mikor már szabadabban lehetett járni, a lány San Giovanni Rotondóba utazott, ahol Pio atya mosolyogva fogadta:

– „No, leányom, te aztán igazán megfuttattál a hiteddel!” – és ezzel berekesztett minden további magyarázkodást. 

Padre Pio egyik lelki leányának elbeszélése:

– Az ötvenes évek előtt egész családommal ellátogattunk Pio atyához, hogy fontos dolgokban tanácsát kérjük. Én határozott hivatást éreztem szigorú, szerzetesi életre. Mikor a gyónásnál rám került a sor, az atya első szava ez volt hozzám:

– Tehát kolostorba akarsz vonulni, leányom?

– Igen, atyám, kármelita szeretnék lenni! – válaszoltam.

– Élj lányom otthon úgy, mintha kolostorban élnél!

Döbbenten néztem rá.

– Talán csak nem akadályoz meg környezeted abban, hogy jót tegyél? – mondta kérdőn Pio atya, majd folytatta: – Ha minden jó ember kolostorba menne, mi lenne a világból?

Ezek a szavak kissé összezavartak, és egy másik kérdéssel hozakodtam elő:

– Az otthoni lelkiatyám azt tanácsolta, hogy két óránál hosszabb ideig ne imádkozzam térden állva…

– Ejnye, leányom! Imádkozni lehet térdelve, ülve, állva is! – volt az atya válasza. Soha nem felejtem el szavait.

Ettől a naptól kezdve a „kolostori cellát” a szívemben kezdtem berendezni úgy, hogy az Urat helyeztem a központjába, s teljesen elmerültem a Szentháromság szeretetében. Ezt a szeretetet próbáltam mások felé is sugározni.

Pio atya a kolostoron kívül akart tökéletesnek látni! Nem maradt más, visszamentem a plébániámra, ahol bőséges lehetőség nyílt az apostolkodásra, talán jóval inkább, mint egy klauzúra korlátai között.” 56

(folyt.) Források az I. részben!

________________________________

56. La Casa, 1983. októberi száma nyomán

     Becsüljétek meg, és örömmel öleljétek magatokhoz azokat a megpróbáltatásokat, megaláztatásokat, és mindazt ami nektek valamiképpen ügyeim intézése miatt szenvedést okoz , mert ez lesz az alapkő, amelyen rövid idő múlva megépítem Szívem szerint a kegyelmeimben gazdag házamat.

S akkor majd áldani, dicsérni fogjátok sok szenvedésetek aranyásóját, amelyikkel annál mélyebben ástam ki kegyelmeim forrását, minél élesebb, nehezebb volt. Nagy lesz majd lelketek boldogsága, amikor látni és szemlélni fogjátok a lelkek nagy számát, akik ennek a forrásnak kristálytiszta vizével megitatva, a szeretet szárnyaival felém fognak emelkedni.

(Natália nővér 3. kötet 59 oldal)

Az Őrtüzek Imádság Háza - Isten indíttatására - 2022-től minden nemzeti ünnepünkön imaláncot szervez a magyar nemzetért.

Így lesz ez idén augusztus 20-án is, amikor 20 órán keresztül tartó imaláncot szervezünk, hogy JÉZUS KRISZTUS LEGYEN AZ ÚR a magyar nemzet életében!

Az imalánc augusztus 20-án 0:00 órától 20 óráig tart, bármikor lehet vállalni egy óra imát. Mindenki ott imádkozik, ahol akar, vagy tud, csak az a fontos, hogy a vállalt órában imádkozz a magyar nemzetért!

Az utolsó két órában, 18-tól 20 óráig az Őrtüzek Imádság Háza imaszobájában élő dicsőítő közbenjáró imával zárjuk a nemzetünkért való imát. Hívunk Téged, csatlakozz hozzánk ebben a két órában is, dörömböljünk együtt Atyánk ajtaján, Jézus nevében!

A táblázat kitöltéséhez KATT IDE!
> (https://docs.google.com/spreadsheets/d/11HZQHniNOPbn1eRLqCd5PYgo6fuqFg4Hxy9af4spPXY/edit?usp=sharing&utm_source=%C5%90rt%C3%BCzek+Im%C3%A1ds%C3%A1g+H%C3%A1za+inform%C3%A1ci%C3%B3&utm_campaign=6ae3497433-EMAIL_CAMPAIGN_2025_08_14_10_21&utm_medium=email&utm_term=0_-6ae3497433-421566193)

     A II. világháború idején a németeknek hatalmas lőszerraktáraik voltak a Gargano hegységben, San Giovanni Rotondo közelében. A lakosság emiatt különösen rettegett a bombázásoktól és Pio atya segítségét kérte. Az atya megnyugtatta a népet, hogy egyetlen bomba sem fog hullani a környékre. Az amerikaiak azonban útba indítottak egy repülőrajt a német raktárak megsemmisítésére. A vezérgépet egy protestáns parancsnok vezette. Amikor San Giovanni térségébe értek, a vezérlő tiszt gépe előtt – fenn a levegőben – egy szakállas szerzetes jelent meg, aki felemelt kezével visszafordulást utasított. A tiszt rémületében visszaparancsolta egységét a bázisra. Felettesei azt hitték, hogy megzavarodott. Betegszabadságra küldték, és ott találkozott egy olasz tolmáccsal, aki ismerte Padre Piót, beszélt róla és megmutatta a képét. Az amerikai meglepetten kiáltott fel: „Ő volt az!” Végülis az amerikaiak lemondtak a Gargano bombázásáról. Mikor a katona később eljutott a Csodatevő Szűzanya kolostorába, Pio atyában felismerte a „repülő barátot”.

A környék népe a háború végeztével sietett köszönetet mondani Padre Piónak, ő azonban elhárítva a hálálkodást – mint mindig –, a Szűzanyára mutatott.

Az annyira vágyott felszabadulás mámoros napjainak is megvoltak a szomorú túlkapásai és ártatlan áldozatai. Pio atya egyik lelki leányát, mint „fasisztát” letartóztatták és halálra ítélték. A terhére rótt bűnökben ártatlan volt, de hogyan is tudta volna ezt egy rögtönítélő bíróság előtt bebizonyítani?! Abban az időben sajnos igen sommásan döntöttek életek felett gyakran korántsem makulátlan múltú egyének. Mikor az elítélt kezére tették a bilincset, hogy a kijelölt vesztőhelyre szállítsák, a lány megragadta Pio atya nála lévő fényképét és a rózsafüzérét, s zokogva ezt sóhajtotta: – Atya, jöjjön segítségemre!

A teherautón való szállítás közben a lányt fékeveszett tömeg gyalázta és kövekkel dobálta. Útjukat egyszer csak teljesen elzárta az északnak tartó csapattestek végeláthatatlan oszlopa. A kivégzőosztag vezetője a végrehajtás átmeneti felfüggesztését rendelte el. A parancsnok, mint egy „hipnotizált” várakozott a szabad átvonulásra. Ez az időnyerés azonban elegendő volt ahhoz, hogy a lány barátai megérkezzenek ártatlanságának bizonyítékaival, mely elbizonytalanította úgy a parancsnokot, mint a vádaskodókat, akik szépen eloldalogtak. Abban a pillanatban, amint a menetoszlop utolsó egysége is elhaladni látszott, egy „ismeretlen férfi” autóval ott termett és – hivatalosnak tűnő határozottsággal – azt hangoztatva, hogy a lány ártatlan, kocsijába ültette és minden teketória nélkül hazaszállította.

De ami a legszebb a történetből, még hátra van!

(folyt.) Források az I. részben!

      És ha már a Szeretetláng kiáradásáról beszélünk, ez két szinten valósul meg. Egyfelől a jelenlegi terjedési szakaszban, amikor a befogadó lelkeken már érvényesül a kegyelmi hatás, másfelől a Szeretetláng majdani kiáradásában, mely a Szent Szűz és a sátán végső összecsapása lesz! A Lelki Naplóban az Úr szavai „Az emberiség lelkében a hitetlenség által elhomályosuló Föld nagy megrázkódtatáson megy keresztül. Utána hinni fognak, és ez a megrázkódtatás a hit erejének értelme által új világot teremt. A Szeretetláng által a hitből fakadó bizalom gyökeret ver a lelkekben, és újra megújul a Föld színe. Ez olyan lesz, mint az első Pünkösd, mely elárasztja a Földet Szent Lelkével, Szent Lelkének erejével. A Szeretetláng kegyelmi hatásának kiáradása lesz a nagy csoda, mely az egész emberiséget érinti ‒ s ez ‒, a Szent Szűzanya közbenjáró hatalmának ereje által történik. Ilyen még nem volt, mióta az Ige testté lett. (Vö. II/93-94) És akkor minden ima és fohász, melyet bárki, bárhol Hozzá intézett az egész világon, Szeretetlángjának kigyúlása napján, mint eggyé olvadt segélykérés lesz, s így fog az emberiség leborulni istenanyai lábaihoz, és ad hálát az Ő határtalan anyai szeretetéért.” (II/109) ‒ idézetek vége!

Még mire vártok?

Ó Mária! Elérkezett a te órád, áraszd Szeretetlángod

kegyelmi hatását az egész emberiségre,

hogy megmeneküljön a világ! Amen

Előző rész

     A megmagyarázhatatlan illatot érezték olykor olyanok is, akiknek Padre Pióval semmiféle kapcsolatuk soha sem volt. Ilyenkor azonban rendszerint valami rendkívüli eseményt megelőzve történt. Például többen érezték ágyban fekvő betegek is, akiknek a gyógyulásáért hozzátartozójuk vagy ismerősük Pio atyához fordult segítségért. De megesett az is, hogy az illattal együtt az atya jelent meg, hogy meggyógyítson valakit.

Egy tízéves súlyos beteg kislánynak illat kíséretében megjelent az atya, és azt mondta, hogy másnap este a Szűzanya fogja meggyógyítani. Másnap a szülők gyermekük ágya mellett térdelve imádságban várták a Szent Szüzet, mikor a kislány felkiáltott: „Itt van, látom Őt! Mennyi sok angyal kíséretében jött el a drága Szűzanya!” – és még abban a percben meggyógyult. Röviddel utána jelentkezett a „jó illat” is, vele együtt a mosolygó Pio atyával.

Igen! Akiknek részük volt az égi illatban, azok ízelítőt kaphattak a Mennyország édességéből. És ez a kiváltság Padre Pio halálát követően is számtalanszor előfordult. 

A háború sem akadály

     Egy kissé túlléptük a kronologikus rendet, így elmesélünk három, a háború alatt történt eseményt, mely szintén kiválóan példázza Pio atya rendkívüli adományait. 1943-ban a dachaui haláltáborban fogva tartott katolikus papoknak sikerült papírszeletnyi üzenetet kijuttatniuk a táborból arról, hogy az éhhalál fenyegeti mindannyiukat.

A papírfecni egy Konnersreuth-i zenetanárnőhöz került, aki barátnőjével tanácsért a stigmatizált Neumann Terézhez fordult, – noha vele minden kapcsolatfelvételt tiltottak a hitleri hatóságok. Terézia az tanácsolta, hogy küldjék őrangyalaikat Pater Pióhoz, aki majd intézkedik. A két barátnő sohasem hallotta ezt a nevet, nem is tudták, hol él. Ennek ellenére komoly imádságba kezdtek, elküldve őrangyalaikat Pio atyához, hogy segítsen a dachaui papokon. Alig egy hét múltán újabb üzenetet kaptak a koncentrációs táborból, hogy kideríthetetlen módon több csomag érkezett számukra élelemmel, még misebor és ostya is volt az egyikben. Isten mártír szolgái így még misézhettek is! 54

Pio atya azonban saját környezetében is véghez vitt rendkívüli tetteket.

(folyt.) Források az I. részben!

___________________________________

54. KÁRMEL, 1999. júniusi száma alapján

     A Szeretetláng eszkatologikus nagyságrendjét a Napló több kijelentése is sejteti. Az Úr és Édesanyja hétszer is említik, hogy „ilyen még nem volt, mióta az Ige testté lett! (I/84) Szeretetlángom szelíd fényénél a legmegátalkodottabb bűnös is megtér. (Vö. II/119) Higgyetek végre anyai hatalmamban, mely hatalommal a sátánt megvakítom és a világot megmentem a kárhozattól” (III/126)

A Szűzanya a családok széthullásáért aggódik, mely az egész világot fenyegeti!

„A magyar családok szétszórva, mintha lelkük nem volna halhatatlan, úgy élnek. Én Szeretetlángommal fel akarom melegíteni a családi tűzhelyeket, össze akarom tartani a szétszórt családokat. Legyetek áldozatos lelkek, hogy Szívem Lángja futótűzként terjedjen, mert ezáltal sok-sok lélek fog csatlakozni Szeretetlángomhoz. Segítsetek, hisz rajtatok múlik, hogy a láng kigyúljon már! A magyar családok imádságos lélekkel könyörögjenek, hogy Szent Fiam büntető kezét közös erővel visszatartsuk.” (I/92) Mert „veletek összefogva akarom a világot megmenteni!” (Vö. III/141) ‒ idézet vége!

(folyt.)

Előző rész

     A fentiekhez nem tartozik, de nyilvánvalóan kiegészítője Pio atya különleges karizmáinak a „zárt ajtókon való áthaladás” képessége. Volt eset ugyanis, hogy hívei azon az egy lehetséges útvonalon várakoztak, melyen az atyának a sekrestyéből a templomba kellett mennie. Hiába várakoztak órákig is, Pio atya már rég a templomban gyóntatott, anélkül, hogy bárki látta volna áthaladását.

És még egy jellemző történet. Egy este néhányan, akik épp hogy megérkeztek San Giovanni Rotondóba, beszélgettek egymás között Pio atyáról. Ismételgették a kegyelmeket, melyek elnyeréséhez pártfogását akarták kérni, s őrangyalaikhoz fohászkodtak, hogy bárcsak minél hamarabb teljesülnének kéréseik. Másnap a mise után Pio atya rájuk ripakodott: – Neveletlenek! Még éjjel sem hagytok nyugodni?! – Derűs arca persze megcáfolta szavait. Érezték, hogy meghallgatásra találtak.

Illat a sebekből

     Szólnunk kell Pio atya „rendkívüliségei” között az „illat-jelenségekről” is. Amikor Romanelli professzor 1919-ben először vizsgálta Pio atya sebhelyeit, feltűnő illatot érzett. Egyetlen ismert illathoz sem tudta hasonlítani. Még némileg méltatlankodott is, hogy egy egyszerű szerzetes, akit ráadásul a nép szentnek tart, ilyen drága parfümöt használ…? A sebeket tovább vizsgálva megállapíthatta, hogy a sebek környékén idegen anyag nem mutatható ki, az illat a sebekből árad…! Akkor még nem értette a dolgot.

Dr. Festa is szembesült a problémával, jóllehet más módon, hiszen szaglóérzékével komoly baj volt. Egy alkalommal vonaton utazott Rómába, ám útitársai faggatni kezdték afelől, hogy milyen illatszert használ, mert igen kellemesnek tartják. A neves sebész váltig erősítgette, hogy ő bizony még a borotválkozáshoz sem használ illatszert, de az utasok csak kimosolyogták. Az egyik utas azonban a doktor táskájára mutatott, és felhívta a figyelmét, hogy nem tört-e össze ott valami, mert onnan árad az illat. Dr. Festa megmutatta táskáját, melyben nem volt egyéb, mint néhány jól becsomagolt – Pio atya oldalsebvérével átitatott – kendő, laboratóriumi analízis céljára. Most azonban nyomban világos lett előtte is a talány, és elragadtatva kiáltott fel: „Uraim, ez égi illat!” És beszélt útitársainak Padre Pióról és titokzatos sebeiről, melyek nem gyógyulnak, csak véreznek, és íme a vér, mely illatozik!

Meg kell jegyeznünk, hogy ezt a rendkívüli illatot egyébként nem mindenki érezte, és nem mindig érezték azok sem, akiknek már részük volt benne. (Folyt.) Források az I. részben!

      Az előzőket igazolni látszik Montforti Grignon Szent Lajos azon jövendölése, miszerint: „Szűz Mária által jött Jézus Krisztus először e világra, Őáltala kell eljönnie másodszor is ‒ jóllehet más módon” ‒ írja később. (TMT 1; 50/d)

Ám ezen nem feltétlen Krisztus második eljövetelét kell érteni, hanem a lelkeknek az eddig ismert „kegyelmi jelenléten” túl, „más módon” való megérintettséget! Ez az a HATÁS, mely felforrósítja a tétlen fagyos szíveket, miáltal felismerik Isten szeretetét, életük értelmét és ez a kegyelmi hatás, mely felperzseli a bűnt és megvakítja a sátánt!

A „kiáradás” fogalmi megértéséhez példázható a „vizitáció” eseménye, amikor a Szent Szűz látogatásakor Erzsébet méhében felujjongott a magzat! És ez az a „szívről-szívre” való átáradás, melyet ígér a Szűzanya. (I/39)

A „kegyelmi hatás” mibenlétét pedig leginkább az emmauszi tanítványok esete példázza. Lukács evangéliuma szerint a tanítványok az isteni Útitárssal fáradtan értek haza, és késő lévén marasztalták. Miután felismerték Jézust a kenyértörésben s eltűnt, ők így szóltak egymáshoz: „Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton?” (Lk 24,29-33) És lánglelkűségükben a két fáradt ember, halogatás nélkül visszagyalogolt (14 km-t sötétben!) Jeruzsálembe, hogy az Apostoloknak tanúságot tegyenek a Feltámadottról!

Nos, ez a késztető „lánglelkűség” hiányzik a hitében, lelkében elerőtlenedett emberiségből! Ez az a 'benső tűz', a szívek mélyén végbemenő csoda, mely Jézustól forrásozza hevületét, miként Lukács írja „Azért jöttem, hogy tüzet hozzak a világra, mi mást akarok, minthogy lánggal égjen!” (12,49)

(folyt.)

Előző rész

     Nem szabad összekevernünk a hallucinációkat a vitathatatlan tényekkel. A kritikai szellemnek ez a hiánya eredményezte, hogy az ilyen csodákat sokan pusztán szenzációként kezelték, jóllehet Padre Pio többet érdemelt, mint hogy közönséges „bűvészmesterként” reklámozzák. A bilokáció egyébként is ismert jelenség a szentek életében, és megléte egyféle „előíze” a megdicsőült test majdani lehetőségeinek.

Nyilvánvalóan sokunkban felmerül a furcsa kérdés: hol volt Pio atya akkor, miközben máshol volt? Padre Pio barátai, rendtársai nagyon jól ismerték azokat a pillanatokat, amikor az atya hirtelen „távollevő” lett, „kikapcsolt”. Ez az állapot bárhol „hatalmába kerítette”, gyakran a gyóntatószékben is. Ilyenkor megkérte a gyónót, hogy maradjon egy kicsit csendben. Olykor, imádságai közepette hirtelen egy pontra meredt, és hiába szóltak hozzá. Így például 1925-ben a Szent Péter bazilikában látták Pio atyát Lisieux-i Teréz szentté avatásán. XI. Pius pápa kérdőre is vonta prelátusát, – hogy a Páter kinek az engedélyével szegte meg a Szentszék tilalmát, miszerint rendházát nem hagyhatja el, sőt kifelé kapcsolatot sem tarthat.

Don Orione prelátus – aki azóta boldoggá lett avatva – azt válaszolta, hogy a dolognak utána nézett és megállapítást nyert, hogy Padre Pio egész idő alatt a San Giovanni Rotondói kolostor imakórusán tartózkodott, melyet a házfőnök és a rendtársak is tanúsítanak. – De akkor ki híreszteli ezt a mesét? – kérdezte a pápa. – Szentatyám, ez nem mese. Padre Pio mellettem állt, és épp meg akartam szólítani, mikor eltűnt! 52

P. Carmelo Durante írta: „Egy rekreáció alkalmával a beszélgetés – korunk nagy vívmányára – a Róma-New York 6 órás repülőút hihetetlen eredményére terelődött. Padre Pio hirtelen felkapta a fejét és rákérdezett: „Mennyi, hat óraaa??” – majd így folytatta: „Mamma mia, ennyi idő alatt?! Ha én utazom, elég egyetlen pillanat!”

Más alkalommal egy este azt vettem észre, mintha a Padrénak hirtelen sietős dolga lenne. Kezét karomra téve így szólt: „Ma sietnem kell, mert hosszú út előtt állok!” Ugyan hová? – kérdeztem meglepetten. „Elég messzire, de ehhez nincs szükségem engedélyre!” Mivel a rendben mindenki csak külön engedéllyel utazhatott, Pio atya kijelentése nem jelenthetett mást, mint hogy „bilokációs utazásra” gondolt. 53

(folyt.) Források az I. részben!

___________________________________

52. Winowska, 127. o. nyomán

53. Die Stimme P.P. 26. évf. 3. nyomán

Jézus szavai: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a Küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és a tisztítótűzből általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása! (IV/27) A nehéz idők elérkezése előtt készüljetek fel újra erős elhatározással arra a hivatásra, amelyre meghívtalak benneteket. Ne unott, közömbös tétlenségben éljetek. Mert a most készülő nagy vihar sodra elviszi a tétlen közömbösöket. Az árral szemben csak az igazán elhivatott lelkek maradnak meg. Adjátok tovább figyelmeztető szavaimat, jusson el minden papi lélekhez.” (Vö. III/159-160) ‒ idézetek vége!

Nem kell belemagyarázás, hiszen a „jelek” egész sorát tapasztalhatjuk! ‒ És?

Sajnos sokak ‒ beleértve a klérus jelentős részét is ‒, nem értik Mária Szíve Szeretetlángjának üdvtörténeti jelentőségét! Úgy fogadják, mint a Mária-tisztelet újabb formáját, vagy mint egy lelkiségi ima-mozgalmat ‒ holott ‒ a lényegét tekintve nem erről van szó! Olyannyira, hogy:

A Szeretetláng még csak nem is egy újabb „kegyelem” a szó szűken vett fogalmaként, hanem a kegyelem HATÁSAKÉNT kell értelmezni ‒ és az is!

Egy soha nem volt emberiségmentő ajándékról, a Szűzanya Istentől kiesdett szívet-lelkeket átható rendkívüli kegyelmi hatásról van szó, melyről ő mondja, hogy „Szívem Szeretetlángja maga Jézus Krisztus”! (I/107)

(folyt.)

Előző rész

Csodák pedig vannak

     A korábbiakban már beszéltünk Pio atya csodás karizmáiról, melyeket a II. világháború alatt is a lelkek javára használt azért, hogy sokak számára megnyilvánulhasson Isten dicsősége.

Egy ilyen eset volt az alábbi is. Msgr. Fernando Damiani, az Uruguay-i Salto egyházmegye püspöki helynöke, halálos beteg létére arra vágyott, hogy San Giovanni Rotondóban, Padre Pio közelében fejezhesse be földi életét. Oda is utaztatta magát.

Pio atya azonban így fogadta: – Nem, az Ön helye egyházmegyéjében van! – Akkor legalább ígérje meg nekem, hogy halálomkor mellettem lesz! – kérlelte a beteg püspök. Az atya egy pillanatra áhítatba merült, és így szólt: – Jó, ezt megígérem.

1941-ben egy éjszaka, Msgr. Barberi, Montevideo érseke – akitől e történet ered – kopogást hallott ajtaján. Az álmából felriadót egy ismeretlen kapucinus szólította meg: – Kérem, sürgősen menjen Msgr. Damianihoz, mert haldoklik. Az érsek elsietett barátjához, akit épp ekkor ért utol egy súlyos szívroham. Damiani püspök ennek ellenére tiszta tudattal és áhítattal fogadta a Szent Útravalót, majd csendben, békésen elhunyt. De mekkora volt a körülötte lévők meglepetése, mikor az éjjeliszekrényén ceruzával írt néhány szavas írást találtak: PADRE PIO ELJÖTT!

Montevideo érseke megőrizte barátjának utolsó üzenetét és saját szemével akart meggyőződni annak a szerzetesnek az azonosságáról is, aki a beteg ágyához hívta. 1949. április 13-án kereste fel Pio atyát, akire azonnal ráismert. Mindazonáltal, hogy tiszta képet nyerjen a dologról, megkérdezte a Padrét, aki persze nem válaszolt. Az érsek abban a hiszemben, hogy kérdését az atya nem hallotta, tovább unszolta válaszért. Az atya most sem szólt. Ekkor az érsek nevetni kezdett, és ezt mondta: – Értem már! – Akkor hát megértett végre?! – válaszolt Padre Pio finom mosollyal. 51

Az atya sem véletlenül volt óvatos. Életrajzírói vele kapcsolatban sajnos gyakran használták a „mindenhol képes volt jelen lenni” kifejezést, amitől a teológusoknak „égnek állta a haja”! Így hangoztatva ugyanis nincs hamisabb beállítás ennél, mert Pio atya karizmái kizárólag azon szigorú szabályok közt működtek, melyeket Isten kijelölt számára. A bilokációt nem kedve szerint idézte elő, s ezek sohasem képviseltek jelentéktelen vagy öncélú dolgokat.

Padre Pio nem „sétált” keresztül a világon – a séta kedvéért, hanem csak azért, mert Isten megbízta ezzel, és egyébként is saját akarata teljes összhangban volt Isten akaratával.

(folyt.) Források az I. részben!

________________________________

51. Winowska, 124-125, valamint Blanár, 99. o. nyomán

   Nem azért vagyok Én szerető Édesanyátok, hogy kételyekben hagyjalak benneteket.

Csak fogjatok össze minden erőtökkel, és készítsétek elő a lelkeket a Szent Láng befogadására.

(Szeretetláng Lelki Napló I/58) 

     A Szűzanya ugyanis ‒ Istentől kiesdett Szeretetlángjával egy ‒, az egész emberiséget érintő lélekújító kegyelmi hatást ígér, mely képes áthatni az elhidegült szíveket, lelkeket! Így következhet el az a győzelem, melyhez a mi közreműködésünket kéri. Idézet a Szeretetláng Lelki Naplóból: „Szeretetlángom kegyelmi kiáradását indítsátok már el. Az összefogáshoz csodálatos erővel és kegyelemmel árasztalak el benneteket tömegesen és egyénenként is. A felelősség nagy! Az összefogó munkából egyetlen lélek se maradjon ki. Szeretetlángom szelíd fénye gyújtani, gyulladni fog az egész földkerekségen, miáltal a sátán megalázottan és tehetetlenül hatalmát veszti. Csak ezt a vajúdást ne akarjátok meghosszabbítani. (III/130) Azt akarom, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el. (III/164)

Szeretetlángom nagy erővel robban felétek, és ilyen egyetemes csodám még nem volt, mint most! A szavaim tiszták és ki ne forgassátok, félre ne magyarázzátok! Mert nagy felelősséggel tartoztok ezért. Álljatok munkába, ne tétlenkedjetek és én csodával határos módon segítek nektek, melyet érezni fogtok untalan. Bízzatok Bennem és cselekedjetek sürgősen, mert a sátán, mivel már érzi Szeretetlángom kegyelmi hatását, vagyis a vesztét, rettentő dühében hatalmas erőfeszítéseket tesz! Vegyétek fel a harcot, a győztesek mi leszünk! A sátánt oly mértékben lesz vakká, amilyen mértékben ti elterjesztitek Szeretetlángom fényét szerte a földön. Úgy, ahogy nevem ismert az egész világon, úgy legyen ismert Szívem Szeretetlángja is, mely csodákat tesz a szívek mélyén.” (Vö. II/18)

(folyt.)

Előző rész

      Amikor 1938-ban egy földrengés romba döntötte a helybéli klarisszák kis kórházát, Pio atya fejében felötlött egy modern „poliklinika” építésének a gondolata, melyről évekig hallgatott. Gondolatait ekkoriban a világ aggasztó helyzete és a pápaválasztás kötötték le. 1939 telének végén elgondolkodtató hirtelenséggel meghalt XI. Pius anélkül, hogy február 11-én – a Lateráni szerződés tizedik évfordulóján – elmondhatta volna addig titokban tartott újabb beszédét, mely a fasizmus éles kritikáját tartalmazta. Utóda, a nemesi származású Eugénio Pacelli lett, aki szintén világosan látta a két sátáni hatalom ördögi tobzódásának szörnyű következményeit. Ám a hitleri fasizmust elítélő beszédét – az európai katolikusok millióit fenyegető náci zsarolás miatt – ő sem mondhatta el. Nem tehetett mást, mint hogy százezrével mentette az üldözötteket, azokat, akikért sem a dicső nagyhatalmak, sem pedig saját nemzetközi vezetőik nem mozdították a kisujjukat sem. Sajnos később épp ez utóbbiak vádolták XII. Piust „közömbösséggel”!

Padre Pio mélységesen elkeseredett volt tehetetlenségében, mert szerette volna lefogni a tömegek kezét, akik Krisztus tanításával összeegyeztethetetlen ideológiák nevében gyilkolták egymást. Végül a sátáni gyűlöletláva a föld legeldugottabb településeit is felperzselte.

Míg a náci-fasiszta propaganda azt garantálta, hogy mindörökre megszabadítja a világot az istentelen kommunizmus „Vörös Sárkányától”, ezzel szemben Sztálin, szintúgy nem kevesebbet ígért, mint a hitleri őrület „Fekete Rémének” megsemmisítését. Bizony ez az „ördögi kör” volt az, mely alapjaiban zavarta össze és osztotta meg az Istenről megfeledkezett világot. Nem csoda tehát, hogy még a „választottak” közül is sokan megtévedtek.

(folyt.) Források az I. részben!

     Óhatatlan a kérdés, hogyha ilyen a jövő ‒ mely már a jelen ‒, akkor mit tegyünk, és mikor teljesedik be Fatima nagy ígérete, a Szeplőtelen Szív végső győzelme?

Nos, a „mikorra” nem tudunk választ adni, de az biztos, hogy mindent meg kell tennünk az Istenanya ígéretének mielőbbi megvalósulásáért!

A „mit” kérdésre? Előszöris! Emberiség szinten meg kell térni, ehhez pedig csoda kell, egy általános lelki megújulás, melynek elérésére négy elvárást kell teljesítenünk!

1) Szüntelenül esedezzünk Isten Irgalmasságáért Szent Fausztina Naplója nyomán. Minden nap 15 órakor imádkozzuk az Irgalmasság rózsafüzérét, és évente többször végezzük el az Isteni Irgalmasság Kilencedét!

2) Éljünk szentségi életet! ‒ Szentgyónás, Szentmise, Szentáldozás.

3) Ha a Szeplőtelen Szív győzelmét várjuk, akkor előbb teljesítenünk kell az Ő fatimai kéréseit! Ezek: az egyéni és közösségi felajánlás Mária Szeplőtelen Szívének, az egyéni és közösségi engesztelés. Az öt első-szombat megtartása, a szentmisét követően 15 percnyi elmélkedéssel a rózsafüzér titkairól.

4) A Rózsafüzér napi imádkozása a Szeretetláng-betét Üdvözlégyekbe való fűzésével, mert ezáltal valósul meg a Fatimában ígért Szeplőtelen Szív végső győzelme!

(folyt.)

Előző rész

       A kísértés mibenlétét ismerjük és tudjuk, hogy állandó kísérője az emberi életnek.

Sajnos az ördögi zaklatás és megkötözöttség is gyakori. Ennek külsődleges formája az egység megbontása, esetenként országos szinten is a békétlenség keltése. Először a szívben, majd a családban és más közösségben igyekszik békétlenséget kelteni a széthúzással.

A helyzet súlyossá válhat, ha az ember lelkében tanyát ver a gőg, és ezen önteltségében istentelen pártokat támogat, melyek persze a sátán kezében hatékony eszközök!

     Szent Júdás apostol leveléből: „Szeretteim, gondoljatok arra, amit Urunk Jézus Krisztus apostolai megjövendöltek, hogy az utolsó időben lesznek majd, akik gúnyolódnak, akik istentelen szenvedélyeiktől vezettetve élnek. Ezek, akikben nem él a Lélek és szakadást okoznak. De ti imádkozzatok a Szentlélekben, tartsatok ki Isten szeretetében.” (Vö. Júd 1,17-22.) Mert lesznek, akik bölcsebbek akarnak lenni a bölcseknél, és hitbeli okoskodással tudósabbak a teológusoknál! Minden erejükkel hátráltatják majd Isten Anyjának emberiség-segítő  kegyelmeinek megvalósulását! Ne hallgassatok rájuk, mert veszélyes hibába estek!

Szent Máté evangelista így ír: „Vigyázzatok, mert sokan fognak jönni az én nevemben és azt mondják: 'Én vagyok a Krisztus', és sokakat félre fognak vezetni. Harcokról és háborús hírekről fogtok majd hallani, mert nemzet nemzet ellen támad és ország ország ellen. Sokfelé éhínség lesz és földrengés. De mindez csak a fájdalmak kezdete lesz. Gyűlöletesek lesztek minden nemzet előtt az én nevemért. Sok hamis próféta támad és sokakat félrevezetnek.” (Vö. Mt 24,4-11)  (folyt.)

 (Alsó kép Szent Máté evangélista)

     Amikor az atya – vérző, remegő kézzel – felmutatta Isten Bárányát, ÍME…! Az embereken végigfutott a megrendültség. Sokak elszoruló torkán kiszüremkedett a könyörgés: Uram, irgalmazz…, és újabb könnyek tolultak a szemekbe. Szinte érezni lehetett, hogy a halált legyőző Emberfia dicsőségétől megrendült az egész teremtett világ…, és csend, döbbent, hálatelt csend honolt a templomban. Mi csak álltunk – akár csak a vakok –, úgy álltunk a LÁTÓ körül.”47

Most már érthető, hogy miért vonzotta Padre Pio miséje a tömegeket, nem törődve az ezt meg nem tapasztalt, öntelt, távolról gáncsoskodókkal. A kritikusok, kik azt állítják, hogy „egy a Szentmise” azt válaszolhatjuk: bizony, igaz, az áldozat és a kegyelem értéke szerint valóban. De sajnos nem a közáhítat és a személyes megérintettségek mértek szerint. 

Égi anyával

El kell mondanunk, hogy Padre Pio egész élete a Szent Szűz anyai pártfogásában telt. Miként Szent Fiát, úgy Őt is végig kísérte keresztútján, egészen a Kálváriáig.

Pio atya látta a Boldogságos Anyát fönséges valóságában, és azon csodálkozott, hogy rendtársai nem látják, mert lehetetlennek tartotta, hogy aki fenntartás nélkül bízik Máriában, attól elzárkózzék. A „Látónak” minden szentmiséjén jelen volt az Istenanya is – angyalok kíséretében – az oltárnál. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy így vagy úgy, de az atya életének valamennyi szentmiséjét „Mária oltáránál” mutatta be. Sőt, a Szűzanya iránti mélységes tiszteletétől indíttatva – ha csak tehette –, a miseformák közül mindig a Szeplőtelen fogantatás fogadalmi miséjét celebrálta. Ez olyannyira sajátossága volt Pio atyának, hogy amikor már látása megromlott, felettesei felmentették a kötelező napi előírások betartásától, s ettől kezdve évtizedekig a neki oly kedves „fogadalmi misét” mutathatta be. 48

Padre Pio nagyon jól tudta, hogy ki nekünk a Szent Szűz. Ezért szerette oly nagyon. Levelezéseiből nyomon követhetjük, hogy miként becézte Égi Édesanyját: „Mária, tengernek Csillaga. Mária, oltalmazónk és Vezérünk. Mária, aki imádkozik érettünk.” (Levelek, 182) „Mária, a legszentebb.” (Levelek, 86) „Mária, az Evangélium Asszonya.” (Levelek, 602) „Mária, a Mennynek Királynője.” (Levelek, 976) „Mária, az aki a Legszentebb Háromság különleges kegyelmét és szeretetét élvezi.” (Levelek, 859) „Mária, Angyalok Királynéja.” (Levelek, 869)

(folyt.) Források az I. részben!

_______________________________

47. Winowska nyomán

48. La Casa, 1977. februári száma nyomán

      A szovjet vallásüldözés évtizedei alatt a keresztények azzal tartották életben hitüket, hogy titokban gyűltek össze otthonaikban imádkozni. Tomasz Peta kazah érsek szerint:

„A szovjet uralom éveiben, amikor a katolikusokat papság, templomok és szentségek nélkül kényszerítették élni, a hívek egyfajta nyolcadik szentséget hoztak létre: a rózsafüzért. A kommunista üldöztetés során csak a keresztelés és a rózsafüzér imádkozása volt az, amit rejtve tehettek. Bizonyos értelemben a rózsafüzér felváltotta a pásztorok hiányát.”

(mariedenazareth.com)

     Időnként szorongva oldalvást tekintett, mint aki nagyon aggódik egy (láthatatlan) személyért. Olykor megérintette homlokát, mintha a töviskoronát igazította volna. Közben hosszú percek teltek el, a szívdobbanás-, vagy a hulló vércseppek ütemére. Hirtelen azonban mintha átléptünk volna az Örökkévalóságba – érzékelhetően –, valami hatalmas misztérium valósult meg.

A KERESZT MISZTÉRIUMA, mely szinte kicsúszott a mért idő korlátaiból, s mindez akkor, amikor ez a meggyötört ember eggyé lett Istennel. Mintegy az „Örökkévalóság Kapujában” álltunk, se itt, se ott. Felfoghatatlanul ugyan, de az oltár az Utolsó Vacsora és a Kálvária színhelyévé vált egyidőben, és mi részt vehettünk a Szentmisén és az Áldozaton, mely most egyetlen fogalommá vált: SZENTMISEÁLDOZAT!

Nyugtalan és állhatatlan lelkünk számára túlságosan elhalványult igazság ez!

Szinte mindannyian éreztük azt a – mindent átható – hálát és áhítatot, mely az Ostya megtörésénél sugárzott az oltártól, mikor a Kehelybe hulló Ostyadarab egyesült mint TEST és VÉR, – értünk adatott drága BÉR. Ez a feltámadás pillanata! Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit, könyörülj rajtunk! – esdekeltük valamennyien.

És íme, – Pio atya – ujjai közt tartja Kenyérré lett Istenét. Közben keskeny vércsíkok folytak végig kezén. Vonásai egy pillanatra felengedtek, és arca örömtől vált fénylővé. Ó, hófehér Ostya, csöpp Búzakenyér.

Néha mosoly is megjelent ajkain, és szelídséget tükröző szemei végtelenül gyengéden simogatták az elrejtezett Édes Üdvözítőt. Az atyának olyan volt a tekintete, mint aki keresztül lát a LÁTSZATON.”45

Maga Pio atya írta egy levelében: „Valahányszor a legeslegfőbb Jó birtokában vagyok (Eucharisztia), olyan méreteket ölt bennem a boldogság, hogy már kérnem kell Jézust: elég, ezt már alig tudom kibírni!”46  

(folyt.) Források az I. részben!

____________________________________

45. Winowska könyve és Thirring Éva asszony személyes elbeszélése alapján

46. Levelek, 207.

     Sajnos korunk egyházi gondolkodása sok esetben feledni látszik, hogy a pápák Jézus Krisztus földi helytartói, akik a döntéseiket a Szentlélek közvetlen sugallatára hozzák meg! Vagyis a hit és erkölcs dolgában hozott döntéseik az utódokra nézve is helytálló! Ilyen például a kánoni szövegek, vagy akár a kötelező misevégi Szent Mihály-ima elmondásának elhagyása stb.! És ez itt a bökkenő! Mert figyelmen kívül hagyták XIII. Leó pápa jó előérzettel kiadott 1901. április 1-i határozatát, miszerint „az elődeink Szent Filoménával kapcsolatos döntéseit, senki sem változtathatja meg!” ‒ És hogy erre, mi az illetékesek mentegetőzése?

Az Egyház sohasem szándékozott a a Filoména-tiszteletet megakadályozni, vagyis, ha az ünnepe töröltetett is a liturgikus naptárból, emléknapjain az általános Vértanú Mise részeseként egyénileg megünnepelhető. Szent Filoména ennek keretében tehát nyilvánosan tisztelhető, minden templomban, ahol a tiszetelete ‒ bármilyen formában ‒ kifejlődött, vagy kialakult.

Figyelemreméltó az indiai Mysore-i püspök Mathias Fernandez a Szentszék felé intézett kérdése, miszerint „Szent Filoména nevére benedikálható-e egy katedrális, tekintve, hogy az ünnepét törölték?” VI. Pál pápa így válaszolt: „Kérem, hogy továbbra is ugyanúgy folytassák Szent Filoména tiszteletét, mint eddig és ne nyugtalanítsák a népet!” (Közzétette: Pro Fide Catholica Kiadó publikálta Durach 1991.)

Ezt a „népet nem nyugtalanító” szándékot nem ártott volna szem előtt tartani a „naptárreform” esetében is!

A Mugnano del Cardinaléba látogatók büszkén láthatják, hogy a legszebb Filoména ábrázolások, szentképek, a magyar Feszty Masa festményeinek reprodukciói! Ezek eredetije Magyarországon megtekinthetők a Felsőkrisztinavárosi, a Pasaréti Ferences és még néhány templomban.

Szent Filoména segítő közbenjárója az ifjúságnak,

a tisztaság megőrzésének, a gondban lévőknek,

a kismamáknak és a betegségben szenvedőknek!

Mert Filoména hathatós szent, csodatévő szent és

a lehetetlennek tűnő dolgokban segítő szent,

aki kikönyörgi számunkra az Ég kegyeit!

Üdvözlégy ó kegyes Filoména, aki olyan bátran ontottad véredet Krisztusért. Magasztaljuk az Urat minden kegyelemért, melyben Téged életedben, de különösen halálodban részesített. Esedezünk hozzád, hogy mi is kegyelmet nyerjünk Istentől a Te közbenjárásod által. Amen!

 (bef.) Előző rész

Szent Filoména könyörögj érettünk!

A legeslegfőbb jó

     Joseph Hämmerle személyes élménye alapján írja: „Midőn Padre Pio az oltárhoz lépett, már túl volt az Úr megostorozottságának és tövissel való koronázásának haláltusáján. Teljesen kimerülten, összegörnyedve lépett fel – két társa támogatásával – az oltár lépcsőjén. Oly gyenge volt, hogy még az áldásosztásnál is tartaniok kellett a karját. A bűnbánatnál vérző kezével verdeste sebes mellét, s imádkozott, de hogyan…?! Megrázó élmény volt. Értünk könyörgött, bűnösökért! A Golgotánál átváltozott az arca. Szemei azt tükrözték, mintha az égben lett volna. Isten dicsőségét tükrözte, mint Mózes, mikor lejött a hegyről.

(Egy rendőrfőnök megkérdezte tőle: Ki van jelen körülötte misézés közben? Pio atya válasza ez volt: „Az egész Mennyország!” A kíváncsiskodó még tovább érdeklődött: És ilyenkor hol van a Szűzanya? Padre Pio csodálkozó tekintettel válaszolta: „Hol másutt, mint Szent Fia mellett.”)

A hívek kéréseinél – kihasználva az alkalmat – több mint fél órán át könyörgött. A közelállók hallhatták is esedezését: „Nem, nem… hiszen megígérted…! Vagy: „Igen, igen…, jó, jó…!” Hogy mi zajlott le ilyenkor Pio atya lelkében, le lehetett olvasni az arcáról. Olyan volt a tekintete, mint egy „áldozati bárányé”, mert önmagát adta az „Isten Bárányához.” Odaadása nem egyszerűen szertartásosság volt, hanem valódi áldozat. (…)

Padre Pio egyszer megvallotta, hogy Isten soha egyetlen kérését sem utasította el, melyet szentmiséjében kért. Oh, és mennyi mindent esdett ki testvéreiért és a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Egyszer maga mondta: „A falu felől a kolostorba vezető úton több szenvedő lélek jön, mint eleven zarándok.” (…)

Egy magasrangú katonatiszt megkérdezte tőle: Atyám, átfúrt lábain hogyan tud oly soká állni? Az atya így válaszolt: „Nem állok! A szentmise alatt keresztre vagyok feszítve Krisztussal!”44

„Pio atya falfehéren, félig lehunyt szemmel – mintha valami erős fénytől megvakult volna – szinte a föld fölé emelkedve celebrálta szentmiséjét. Teste néha teljes mozdulatlanságba dermedt, máskor elnémult egy percre, anélkül, hogy a hívekről tudomást szerzett volna. Látható módon valami mély megrendülés kerítette hatalmába, s arcára kiült a fájdalom.

(folyt.) Források az I. részben!

____________________________________

44. Die Stimme P.P. 26. évf. 4. nyomán

     A Szűzanya arra biztat; hogy minden ember, minden család és közösség, aki hallja szavát és válaszolni kíván felhívására, ajánlja fel önmagát és szeretteit Szeplőtelen Szívének. Imádkozzák a rózsafüzért és fogadják szívükbe az Isten és emberszeretet tüzét, működjenek együtt lélekmentő anyai vágyával. Az engesztelő szentórák megtartása közösségben, a családi közös ima szorgalmazása, a böjt, az áldozat és az imádság ajánlása képezik azt az eszköztárat, amit a Szent Szűz ajánl azoknak, akik figyelnek rá. „Általad kívánom nyilvánosságra hozni Anyai Szívem határtalan szeretetét és aggodalmát, mely a családi szentélyek széthullása miatt fenyegeti az egész világot. Édesanyai segélykiáltásom mindenek előtt hozzátok intézem s veletek összefogva akarom a világot megmenteni!” (Szeretetláng Napló. III/140)

     A 19-20. századra a Filoména-tisztelet az egész világon kibontakozott, s ő minden hozzá forduló számára valódi közbenjáró volt. Ahol Szent Filoména szobrát vagy képét kitették, áldások és csodák, gyógyulások és megtérések követték egymást.

Annak ellenére, hogy Filoména szentté nyilvánítása bár XVI. Gergely pápa által 1837-ben megtörtént, a nevét mégsem vették fel a Martyrologium Romanum-ba (a hivatalos mártírok sorába). Azonban a korabeli Missale Romanum misekönyv hivatalos kiadásaiban a Missae pro aliquibus locis (helyileg megengedett misék) részben szerepelt: (Die 11 Augusti; S. Philumenae, Virginis et Martyris.)

A fentiek ellenére a Rítuskongregáció 1961-ben törölte ünnepét a Liturgikus Naptárból és a Római Miskönyvből. Jóllehet végül 1964-ben mégis engedélyezték ezt a Szent Filoména Főtestvérületi Közösségekben (culto popolare), illetve az általános Vértanú Mise részesenkénti egyéni megünneplését.

Az egyik érvelés szerint Filoménáról nem maradt fenn írott dokumentum, ámde számtalan más közismert szent, például Alexandriai Szent Katalin, Szent Orbán, Szent Bálint (Valentin), Szent György esetében sem, ennek ellenére az Egyház és Isten Népének emlékezete nagyon is őrzi őket az imameghallgatások kapcsán! Az életrajzi dokumentumok hiánya már azért sem következetes érv, hiszen Szent Mihály arkangyalnak vagy az Őrzőangyaloknak sincs efféle, mégis az üdvtörténet ‒ mi több ‒, az emberi történelem „személyes alakítói”, és ünnepük – nagyon helyesen – megmaradhatott (szeptember 29 és október 2.)!

A másik érv szerint a naptárreformot az indokolja, hogy „kell a hely az új szenteknek”. Sajnos a sorrendet nem a „népszerűségi lista” alapján hozták meg, mert bizony a hívek száz bennmaradt szentből 95-ről még csak nem is hallottak!

Arról nem is beszélve, hogy Szent Filoména naptárból való törlésének bizony káros hatásai voltak, mert több helyütt eltávolították oltáraikról (holott a szentszéki rendelet nem erről szólt!) Jó esetben a sekrestyékbe, irodákba és a folyosókra száműzve azt a hathatós védőszentet, akit maga IX. Piusz pápa nevezett ki az Ifjúság Védőszentjévé!

Sajnos a klérus egy része úgy gondolta, hogyha a liturgikus naptárban nincs benne, akkor már nem is szent! Holott Nagy Szent Gergely világos útmutatást adott: „Ami egyszer szent volt, az később nem lehet nem szentté”! Persze erről szó sincs, csupán a közismertségét csökkentették, pedig a fiatalok példaképe lehetne! A Szűzanya ki is nyilatkoztatta, hogy Isten leginkább azt a tisztaságot és azt a krisztusi hitet jutalmazza, amit Filoména képvisel.

(foly.) Előző rész

A keresztről nevezett Szent Terézia Benedikta szűz, vértanú (Edit Stein) Európa társvédőszentje

     Korunk "szép új világában" a feminista teológusok követelték II. János Pál pápától a nők egyenjogúsítását az Egyházban. A szent pápa az egyház szentségéhez illő választ adott. Szent Benedek, Cirill és Metód mellé kinevezte Sienai Szent Katalint, Svéd Szent Brigittát és a keresztről nev. Szent Terézia Benedikta Edit Steint, Európa védőszentjeivé.

     A XX. század kimagasló szentjei közé tartozik Edit Stein. Vértanúsága Isten iránti szeretetről tesz tanúságot. Isten útját járjuk, megtapasztalhatjuk, hogy kiválasztott és vezet minket, és ezért nem veszítjük el bizalmukat.
1891-ben született Breslauban, zsidó szülők tizenegyedik gyermekeként. Nagy érdeklődéssel fordult a filozófia felé, és állandó kapcsolatot tartott fenn korának jeles képviselőivel. (Husserl) Nagy hatással volt rá Avilai Szent Teréz önéletrajza, és a kereszténységgel való számos találkozás hatására 1922. január 1-én megkeresztelkedik. Bár ekkor szeretett volna a Kármelbe lépni, de a tanítás és oktatás lett a feladata.  

Vágya csak 1933-ban teljesült, és Köln városának monostorába lépett be, ahol folyamatosan tette le a fogadalmait, 1938-ban az örök fogadalmat. Tudományos munkát végezhetett, és a lelki élet nagyjainak írásait tanulmányozta. Keresztes Szent János születésének 400. évfordulójára írt még egy cikket. 1942. augusztus 5-én, több nővérrel együtt a Gestapo elhurcolta és augusztus 9-én az Auschwitz-i haláltáborban fejezte be életét. Boldoggá avatása Kölnben 1987. május 1-én, szentté avatása 1998. október 11-én, Rómában, a Szent Péter téren történt.

FORRÁS (képek az internetről!)

Lélegzetnyi szünet

     Végülis az áthelyezés ügyében a Gondviselés győzött, de a krízis egy évtizeden át tartott. Ám Pio atya hűségét az Egyházhoz és népéhez nem sikerült kikezdeni. San Giovanni Rotondóban maradt ugyan, de le kellett mondania lelkivezetői tisztjéről, sőt számára is másik lelkiatyát jelöltek ki.

A hozzá érkező levelekre nem válaszolhatott, nyilvánosan nem misézhetett, és ami számára a legfájóbb volt, sem férfiakat, sem nőket nem gyóntathatott. 1932-ben még az újoncokat is elhelyezték Rotondóból, hogy fiatalok se legyenek a közelében.

De a földi ítéletek végesek!

Bár az 1933-as esztendő politikai légkörét beárnyékolta Mussolini, az Egyház életét felvillanyozta az, hogy XI. Pius pápa az évet „jubileumi szent évvé” nyilvánította. Szárnyra kaptak a híresztelések az Egyházon belüli amnesztiákról. Tény azonban az, hogy Padre Pio életszentségének fénye a kolostor vastag falain is áthatolt, és szemébe világított Krisztus földi helytartójának. A pápa felismerte a félrevezető sanda szándékokat, melyek a Szentszéket befolyásolni igyekeztek. Az intézkedések – félreértés ne essék – nem hittételt, sem pedig bűn terhe alatt kötelező valamely hitigazságot nem tartalmaztak, hanem épp ellenkezőleg! A hit és az erkölcs igazságait próbálták – nem egészen szerencsés módon – védelmezni.

Intézkedésének talán a pápa örült a legjobban. Örömmel kérdezte az előtte megjelent kapucinus vezetőktől: „Elégedettek vagytok? Padre Piot rehabilitáltuk, és ráadásul először fordult elő az egyháztörténelemben, hogy a Szent Officium visszavonta dekrétumát.”

Végülis a nyilvános misézés tilalmát 1933 júliusában, míg a gyóntatási tilalmat 1934 tavaszán oldották fel véglegesen. Az érintettel július 15-én este, vacsora után közölték az örömhírt. A provinciális személyesen olvasta fel Sbaretti bíboros levelét. A meghatott szerzetesek tapsoltak és a pápát éltették. Az érintett könnyes szemmel állt fel helyéről, megölelte a rendfőnököt és arra kérte, mondjon köszönetet nevében a Szentatyának.

A néppel másnap, Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén közölték az örömhírt és a templomot hirtelen megtöltötték a stigmatizált szerzetes miséjére érkező emberek. Mindenki sírt, amikor Pio atya belépett. Ő, aki tíz éve nem misézhetett a hívek előtt, most arra gondolt, hogy az Eucharisztia valóban egybehívó erő. (Folyt.) Források az I. részben!

     XII. Leó pápa (1823-1829), aki 'Nagy Szentnek' nevezte, pedig nem is ő avatta szentté. Ennek ellenére 1826. március 15-én engedélyezte Mugnano del Cardináléban Filoména különleges tiszteletét!

XVI. Gergely pápa (1831-1846), aki egy személyesen megtapasztalt csoda hatására a „19. század csodatevőjének” nevezte és Filoménát szentté avatta. Mindezt abban a „felvilágosodás korában”, amelyben a sötétség erői az ateizmust oltották a lelkek millióiba és tűzzel-vassal írtották a katolikus hitet. 1834-ben ünnepi misét engedélyezett az augusztus 10-ére, majd 1839-ben e napot Szent Filoména szűz és vértanú ünnepévé rendelte.

IX. Piusz pápa (1846-1878), elzarándokolt Mugnanóba. Ő volt, aki Filoménát a világ Ifjúságának Védőszentjévé nevezte ki és 1858. április 15-én Mugnano del Cardinálét kegyhellyé nyilvánította. Egyben engedélyezte hogy a kegyhelyre látogató papok fogadalmi miséjüket Szent Filoména oltára előtt is bemutathassák. Végül, pápai védnökség alá helyezte a mugnanói Filoména szentélyt, melyet utódja is megerősített.

XIII. Leó pápa (1878-1903), aki már pápasága előtt kétszer is zarándoklatot tett a kegyhelyre. Pápává választása után búcsúval látta el a kegyhely meglátogatását és különleges búcsúkkal ruházta fel az ún. Filoména Cordát, a piros-fehér „kötél” viselését! Egy drágakövekkel kirakott feszületet küldött Mugnanóba és 1896. január 14-én „Kitüntetett Kegyoltár” címére emelte Szent Filoména oltárát.

Szent X. Piusz (1903-1914) 1912. május 20-án Szent Filoména tiszteletét az Egyetemes Testvériség nemzetközi státuszára emelte. Végrendeletében a gyűrűjét Szent Filoménának ajándékozta, amely ma is ott látható. Nagy kérdés, hogy Szent Filoména esetében a pápák tanúságtétele nem elég?

"Civil” szentek sokaságát is számontartja az Egyház, példaként említve Szent Maddalena di Canossát, a francia Filoména-tisztelet folytatóját, Boldog Bartholomeo Longót, a rózsafüzér apostolát, a Pompeji Rózsafüzér Királynője Bazilika építtetőjét és Szent Pió atyát stb.

(foly.) Előző rész

De itt van Pio atya másik levelének szövege is, provinciálisához:

„San Giovanni Rotondo, 1923. augusztus 27.

Meggyőződésem: nem kell bizonygatnom, hogy hála Isten kegyelmének, kész vagyok feletteseim minden parancsának engedelmeskedni. Az Ön szava számomra Isten szava. Azt akarom, hogy az engedelmesség legyen kísérőm halálomig. Az engedelmesség segítségével teljesítek minden rendelkezést, még ha oly fájdalmas is.

Ha el kell hagynom a kolostort, bizton állítom – amennyiben Isten csodát nem tesz –, súlyos konfliktusok következnek, mégpedig rendtársaim és az Egyház rovására: ennek árnyékát már most előrevetíti a nép fenyegető magatartása.

A nép már nem hallgat sem rám, sem Önre. Életem is komoly veszélyben forog. A nép fenyegetéseitől eltekintve, aggodalmamat az Ön előtt is jól ismert két héttel ezelőtti estre alapozom, amikor egy férfi eme felkiáltással szegezte mellemnek fegyverét: „jobb nekünk ő holtan, mint másoknak élve!” – Mindezt csupán azért, mert elhelyezésemnek híre ment. Nem tudom, milyen biztonsági intézkedésekre lenne szükség a rendzavarások megszüntetéséhez. De feltéve, hogy ez egyből sikerülne, csalóka dolog annak tartósságában reménykedni (és aki e népet ismeri, épp oly jól tudja, mint én), hogy számolni kellene újabb megtorlásokkal. (…) Ám ki tudná e néppel megértetni, hogy fenyegetései semmi jót sem szülhetnek?!

Ebben a komoly órában Ön elé terjesztem véleményemet. Isten segítségével mindig engedelmes leszek, de lelkiismereti kötelességemnek tartom közölni, hogy az én lelkemnek kell vállalni a felelősséget azért a vérért, amely engedelmességem következményeként folyni fog. A büntető- és igazságszolgáltatás következményeiért pedig Önt fogja felelősség terhelni.

Annak reményében mondok Önnek köszönetet, hogy eltökélt szándékát még alaposan fontolóra veszi. Kérem, ajánljon engem az Úr kegyelmébe és részesítsen atyai áldásában.

Engedelmes fia: Pietrelcinai Padre Pio, kapucinus”43

Amikor P. Luigi Festa provinciális elolvasta a levelet, úgy vélekedett, hogy a Padre aggodalma túlzott, amit felzaklatott lelkiállapotának tulajdonított.

(folyt.) Források az I. részben!

____________________________________

43. Blanár 67-68. o. 

     Jean Vianney (1786-1859) még káplánként szolgált Lyonban. Plébánosával meglátogattak néhány buzgó katolikus családot, így a neves Jaricot családot is. Pauline a 18 éves lány, megmutatta nekik a kis kápolnájukat, ahol Filoména szobrát őrizte. A két pap szentmisét mutatott be, ám Vianney káplánra különleges benyomást tett Filoména története, úgyhogy Pauline adott neki egy darabkát az ereklyéből.

Amikor Vianney-t Ars-ba helyezték plébánosnak, a csodáiról híres ereklyét magával vitte, mert a lélekpusztító forradalom hatására a falu teljesen elkereszténytelenedett. Éjszakákon át térdelt az Oltáriszentség előtt, mondva a rózsafüzért, de úgy érezte, hogy hiába. Ekkor kis szentjéhez Filoménához fordult segítségért, és lélekmentő munkája nyomban pozitív változást mutatott!

Az arsi plébános Szent Filoménának külön oltárt készíttetett, és eszményképévé választotta, mindig segítségül híva imáiban. Úgy nevezte őt, hogy „ügyvivőm Istennél”! A rendkívüli gyógyulásokat, minden megtérést Filoménának tulajdonított. „Ne nekem köszönjétek ‒ mondta a szószékről ‒, hanem Filoménának, annak a drága kis Szentnek, akinek én csak eszköze vagyok!”

Vianney Szent János az Ars-i plébános nevét az egész hívő világ megismerte és rajta keresztül Filoména rendkívüli csodáit is. Ám a legnagyobb csoda maga az arsi plébános élete volt. Ez a törékeny test a sok böjttől és önmegtagadástól olyan volt, mintha már nem is a földön járna, noha még fiatal volt! Naponta 16-18 órát gyóntatott, szinte nem ismerte a fáradságot, úgyhogy amikor betegen összeesett, már le is mondtak róla! Ám megjelent előtte Filoména és olyan titkokat fedett fel előtte, melytől nem csak meggyógyult, de élete végéig erőt és biztatást merített.

Pauline Marie Jaricot és az Arsi Plébános voltak az isteni gondviselés eszközei Szent Filoména tiszteletének világméretű elterjedésében.

Pápák és szentek sora tett tanúságot Szent Filoména közbenjárásáról. Alább néhány kiemelkedő személyiséget érdemes megjegyezni, akik a legmagasabb szinten sokat tettek Szent Filoména népszerűsítéséért:

(folyt.) Előző rész

     Pio atya úgy érezte, ha nem győzedelmeskedik a józan ész, akkor vér fog folyni, és nem a magáért sajnálta, hanem ártatlan népéét. Rendtársainak így nyilatkozott: „Hallgatni és szenvedni kell, mert a római döntéssel csak az a céljuk, hogy a fanatizmust elkerüljük.”41

Hűségesen szerette az Egyházat, és szerető édesanyjának tekintette akkor is, mikor úgy tűnt fel, hogy az mostohán bánik vele. Annyira komolynak ítélte a helyzetet, hogy rendfőnökének több levelet is írt: „…Mindig imádkozni fogok elmélkedés nagylelkű népért és esedezni fogok jólétéért. E nép iránti szeretetem jeleként – mást nem áll módomban tenni – kinyilvánítom azt a kívánságomat, amennyiben elöljáróim másképp nem döntenek, hogy holttestemet ebbe a földbe temessék!"

San Giovanni Rotondo, 1923. augusztus 12.

Pietrelcinai Padre Pio, kapucinus”42

Fenti szavakat márványba vésték, és az altemplomban, Pio atya nyughelyénél olvashatjuk.

Bár az atya elhelyezésének végrehajtását időlegesen felfüggesztették, de érvényben maradt. Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepének estéjén dorongokkal felszerelt fasiszták hatalmas hangoskodást rendeztek, és tudomására adták a kolostor lakóinak, hogy ha a Padre elhelyezéséről le nem mondanak, akkor „Pio atyát a házfőnökkel együtt keresztre feszítik”! Ezt az esetet a házfőnök naplójából ismerjük. 

(folyt.) Források az I. részben!

____________________________________

41. Levelek

42. Blanár, 66.

     Mária tiszteletének a háttérbe szorulása jelzi a liberalizmus térnyerését ‒ írja Szent  Newman bíboros: Amikor ezek a szellemek a sötétség homályából előjöttek, és a XVI. században a keresztény hit teljes megsemmisítésére támadást indítottak, nem találhattak biztosabb módszert gyűlöletes tervükhöz, mint Mária kiváltságainak becsmérlését és káromlását. Jól tudták ugyanis, ha sikerül a világot rávenni, hogy az Anyát gyalázzák, akkor majd a Fiú gyalázása is hamarosan bekövetkezik. Három század tapasztalata bizonyítja: a katolikusok, akik Máriát tisztelik, tisztelik az ő Fiát is. Míg a protestánsok, akik most kezdik elhagyni a Fiú imádását, akkoriban az Anyán csúfolódtak. (NEWMAN, J. H., Az Anyaszentegyház misztériuma, 118. 34)

     A másnapi a Szentmisén Pauline megpróbált a saját lábán Szentáldozáshoz járulni. El is jutott odáig, de a Szentség vétele után összeesett. A nép azt hitte, hogy meghalt. Ordibálva kérték ‒ sőt követelték Filoménától ‒ a gyógyulását! Bevitték a szentélybe, közel az ereklyéhez, amikor egyszerre betegünk szeméből forró könnyek hullottak és érzete, hogy új és boldogító erő árad szét a testében. Pauline már-már azt hitte, hogy ez a mennyei üdvösség jele.

Az atya is észrevette az egészséges pírt és mosolyt a beteg arcán és tudta miről van szó. Nyomban meghúzatta a harangokat. Pauline a saját lábán ment ki a templomból, mindezt úgy, hogy az emberek majd szét szedték örömükben!

Francesco atya másnap adott Paulinának egy Filoména ereklyét, aki máris tele volt új tervekkel! Néhány napig még a „kis Szentnél” maradt, de a terve már megvolt, hogy innen egyenesen Vatikánba utazik! És hogy a gyógyulásához kétség ne férjen, orvosi felügyelet mellett egy évig maradt Rómában, hivatalos nyilatkozatot téve Filoména hathatós közbenjárásáról! Ekkor 36 éves volt.

Pauline Jaricot továbbra is jó erőben volt ‒ és példájára minden népnek ‒ terjesztette és imádkozta a rózsafüzért. Nem tudott betelni az Isten iránti hálával és ölszámra gyűjtötte a „mennyei kincseket” ‒ na ez az ‒, amiről a mai ember megfeledkezik! Imaközösségeket szervezett, és megalapította a Hitterjesztés Műve Társaságát. De nem csak szervezett, hanem maga is részt vett az imádságokon!

A szentség hírében hunyt el 1862-ben.

A Hitterjesztés Műve alapításának kétszázadik évfordulóján, 2022. május 22-én 12 ezer résztvevővel a Szentszék boldoggá avatta.

(folyt.) Előző rész

     A „Kegyelmek Anyja” kolostorába megérkezett a kapucinus provinciális határozata, mely szerint Padre Piót másik rendházba kell áthelyezni. A polgármester felkereste Pio atya cellájában, aki ablaka vasrácsának támaszkodva merengett. Kérdésére, hogy mi a véleménye áthelyezésének lehetőségéről, röviden így válaszolt: „Ha ez a rendelkezés, nem tehetek mást, minthogy engedelmeskedem. Az engedelmesség embere vagyok.”39

Az egyházmegyéből néhány pap is beadványt küldött Rómába érsekük ellen, de eredménytelenül. A manfredóniai egyházmegyében ádáz harc dúlt, melyet az érsek és munkatársai szítottak. A kapucinusok végképp tanácstalanok voltak a képtelen helyzetben. Miközben a magasrangú szentszéki küldöttségek jöttek-mentek, a levélváltások sűrűsödtek, a lakosság fanatizmusa veszélyessé fokozódott. A nép hermetikusan körülzárta a kolostort és elszánta magát, hogy ha kell, fegyverrel is meggátolja Padre Pio távozását.

1923. augusztus 10-én, Pio atya pappá szentelésének évfordulóján szentségimádást tartott, és szentségi áldást adhatott. Az ájtatosság befejeztével vissza akart térni a sekrestyébe, de váratlanul egy suhanc útját állta és revolvert szegezve mellének így ordított: „Ha élve nem maradhatsz köztünk, legalább holtan maradj itt!” A jelenlévők egy szempillantás alatt lefegyverezték a merénylőt, s az atya távozott. Az eset azonban mélységesen megrázta. Magányában az Oltáriszentség előtt leborulva imádkozott, majd egy megfontolt nyilatkozatot fogalmazott meg, melyet „lelki végrendeletének” kell tekintenünk:

„…Jövőmet egészen sötétnek látom. Nem tudom, elöljáróim hogyan döntenek, melyik közösségbe szánnak küldeni. A szent engedelmesség alázatos gyermeke vagyok, és szó nélkül alárendelem magam annak, aminek történnie kell. Másrészt tökéletesen megértem San Giovanni Rotondo jó népét, mely annyira a szívemhez nőtt, hogy ha már élve nem tud itt tartani, legalább holtan marasztal… Mégsem szeretném, ha a világi hatóságok azzal az egyénnel szemben, aki ezt a meggondolatlanságot elkövetné, a büntető törvénykönyv szigorát alkalmaznák. Azt kívánom, hogy miattam a haja szála se görbüljön meg senkinek. Mindig szerettem valamennyiüket, nem akarok anélkül a sírba szállni, hogy bárkinek is meg ne bocsátanék – annak is –, aki halálomat okozta!

Fentieket a Szentségi Jézus jelenlétében írtam, értelmem teljes birtokában, Jézus és a testvéreim iránt érzett lángoló szeretetből.

San Giovanni Rotondo, 1923. augusztus 10.

Pietrelcinai Padre Pio, kapucinus, polgári nevén: Francesco Forgione”40 (Folyt.) Források az I. részben

_________________________________

39. Dante Alimenti: PIO ATYA, 108. o. – Kiadó: AGAPE, 2000. (a továbbiakban: D. Alimenti:…)

40. Blanár, 65.

     Óvatos légy a politikai elköteleződésekkel, és a szerveződő mozgalmakkal! Már érdeklődésed kezdetén nézz utána az élet fogantatástól való tiszteletével kapcsolatos alapelveiknek, figyeld meg hanghordozásukat, kifejezéseiket és viselkedésüket! Mert sajnos egyes pártirányzatok velejárója, a démoni megkötözöttség, sőt a megszállottság! Ne hidd, hogy majd "legfeljebb kilépsz tőlük". Némelyeknél ugyanis, olyan erős a megtévesztő taktika, hogy könnyen rabul ejtenek, és azon veszed észre magad, hogy a nyilvánvaló igazságok ellen csillapíthatatlan gyűlölet érzel!

     Már másnap, amint felpakoltak a beteg ellátásához szükséges kellékekkel, és rengeteg készpénzzel elindultak a bizonytalan útra. Kísérői úgy érezték, hogy halottas kocsiban ülnek. Amint eljutottak az első pihenőhelyig, okkal remélték, hogy vissza is fordulhatnak, ámde Pauline megszólalt, hogy inkább menjnek Rómába!

Ha elgondoljuk, hogy a 19. század közepén mit jelentett egy hintóval hetekig rázkódni az Alpok kiépítetlen útjain, elhagyott szorosokon, útonállóktól és viharoktól sújtva. Ráadásul Pauline egyre rosszabbúl érezte magát úgyhogy kényetelenek voltak a Róma közelében lévő Trinita Dei Monti apácakolostorban megszállni, bár a Vatikán már nem volt messze. Küldöncöt indítottak tehát Rómába, hogy lemondják a kért audenciát. A Szentatya XVI. Gergely tudta, hogy Pauline milyen állapotban vállalkozott az útra az ő áldásáért és azt is, hogy egészségesen mennyi áldozatot hozott az egyházért, a rózsafüzér terjesztésével és a szegényekért. Ezért úgy döntött, hogy ő megy el a beteget megáldani. Ez kivételes és szokatlan döntés egy pápától, épp olyan rendkívüli, mint Pauline egész élete és szolgálata.

Gergely pápa tehát megjelent a zárdában. A gyertyák fényénél megállt Pauline ágyánál, kedves gyermekemnek nevezte és feladta neki a Végső Útravalót, bőségesen osztva áldását, megdícsérte hihetetlen úti vállalkozásáért. A Szentatyának az volt az érzése, hogy a vég már túl közeli, ezért halkan ezt suttogta, vákaszt sem várva:

‒ Gyermekem, ha megérkezel a mennyországba, imádkozz az Egyházért!

Pauline azonban váratlanul megszólalt:

‒ Megígérem, de ha mégis életben maradnék és egészségesen, akkor Szentatyám is megígéri, hogy mugnanói Filoména szentté avatási perét gyorsan lefolytatja?

Egy kínos csend után így szólt a Szenttya:

‒ Persze hogy ezt megteszem, hiszen az ön teljes gyógyulása, elsőrangú csoda lenne!

Ezt hallván Pauline olyan mélyet sóhajtott, amilyet csak egészségesen lehet. És bár továbbra is gyenge volt ám ahelyett, hogy nyugalomra gondolt volna, egyenesen Mugnanóba irányíttatta a kocsit.

Persze ennek is híre ment és a mugnanóiak eléjük vonultak, hogy fogadják azt, aki a pápával is beszélt, és énekelve-imádkozva kísérték be a templomba és kérték Filoménát, hogy gyógyítsa meg az előkelő hölgyet. Az emberek úgy körülvették Pauline hordágyát, hogy alig kapott levegőt. (Folyt.) Előző rész

     Sajnos a Pio atya körüli herce-hurcát csak súlyosbította Gagliardi érsek azon újabb vádja, miszerint a rendtársak, úgymond beleturkálnak az atya leveleibe, hogy a hívek esetleges adományait kivegyék. Olyan ügy kezdett megint kavarogni Szent Ferenc alázatos követője körül, mely átcsapott a kolostor falain, de még az egyházmegye határain is. Az érsek epésen jegyezte meg, hogy addig semmi baj sem volt San Giovanni Rotondóban, míg ez az „ünneprontó barát” oda nem került.

Egyre gyilkosabb indulatok csapkodtak a „Szeretet Megsebzettje” körül, melyet aligha csillapított a Szentszék 1923. május 30-i nyilatkozata, tbk.: „…A Szent Officium legfőbb Kongregációja a hit és erkölcs tisztaságának védelme érdekében vizsgálatot folytatott a manfredóniai egyházmegye San Giovanni Rotondói kapucinus-rendi kolostorban élő Pietrelcinai Padre Pio ügyébne, mely vizsgálat alapján kinyilvánítja, hogy a Padre Pio körüli jelenségek nem természetfeletti eredetűek. Felhívja a hívők figyelmét arre, hogy ehhez tartsák magukat.

Kelt Rómában, a Szent Officium Palotájában, 1923. május 30-án.

Luigi Castellano

a Szent Officium legfőbb Kongregációjának titkára”38 

     A „puskaporos hordót” azonban a Szentszék azon határozata robbantotta fel, melyben megtiltotta Pio atyának a nyilvános misézést!

A karhatalomnak igen nagy erőfeszítésébe került féken tartani a tömegeket, akik Pio atya védelme érdekében benyomultak a kolostorba is. A fasiszta párt, melynek mindenáron kellett a népszerűség, nemcsak „életszínvonal emelkedést”, de Padre Pio „védelmét” is megígérte. (Jóllehet, „támogatásuk” hamarosan féltékenységgé fajult.)

A polgármesterből, a rendőrkapitányból, a Caritas és a ferences harmadrend képviselőiből küldöttség indult Rómába, hogy a Szent Officium előtt feljelentést tegyenek a klérus egyes korrupt tagjai és az egyházmegyés érsek ellen. A delegációt Merry del Val bíboros, a Kongregáció titkára fogadta. Ám minden erőfeszítés hiábavaló volt. (Folyt.) Források az I. részben!

________________________________________

38. Blanár, 63.

Vianney Szent János felajánló imája 

Jézusom, neked szentelem szívemet, zárd a tiédbe! Szívedben akarok lakni, szíveddel akarok szeretni, szívedben akarok élni. Szívedből akarom meríteni az igazi szeretetet, mely felemészti szívemet: benne erőt, világosságot, kedvet és igazi vigasztalást fogok találni. Jézusom, szívem a te szíved szeretetének oltára legyen, oltár, amelyen magamat neked áldozom. Szemem mindenkor szent sebeidre tekintsen, elmém mindig irgalmadra gondoljon. Ámen

     Szentünk egyre nagyobb jelentőségű csodát művelt, amely lehetővé tette a hivatalos szenttéavatását is. Bár tudott, hogy az egyházi szentté-nyilvánítást, alapos vizsgálat előzi meg, ami olykor több emberöltőn át is elhúzódhat. Filoména esetében mégis gyorsan megvalósult egy olyan páratlanul lelkes nő esete által, akit az ég olyan időkben adott a világnak, amikor a „felvilágosodás” a legnagyobb sötétséget terjesztette szerte a világon.

Pauline Marie Jaricot (1799-1862) Lyonban született egy dúsgazdag,de mélyen hitvalló francia családban. És bár kislányukat erősen kényeztették, ő rendíthetetlenül vallásos szellemet tanúsított.

Pauline kora legvonzóbb és a legbájosabb francia hölgyévé vált, olyannyira, hogy az előkelő társaságok körülötte rajongtak, ő azonban Istennek tetsző ideálokat keresett.

Az Istenes Szent Jánosról nevezett betegápoló irgalmasrendi szerzetesek, akiket a francia forradalom elűzött Párizsból, az országot járták alamizsnát gyűjtve. Kéregetés közben Szent Filoména vértanúságáról szóló verses dalokat énekeltek. 1816. táján, Lyonban betértek a tehetős Jaricot családhoz is. Az adomány nagysága és a 17 éves Pauline kérése arra késztette szerzeteseket, hogy odaajándékozzák az itáliai kegyhelyről származó Szent Filoména ereklyét. A lány egy kis kápolnát építtetett Filoménának!

Pauline meleg szive képes volt minden jóságra és tanúságtevésre. Nemcsak a szegények támogatójaként tűnt ki, de létrehozta ‒ a máig működő ‒ Élő Rózsafüzér Egyesületet, amely bizony merész tett volt a divatos ateizmus idejében. Azáltal, hogy ő az előkelő társaság lelke volt, egyre többen követték példáját, valósággal „sikk” lett az Egyesülethez tartozni.

Ezek után megdöbbenést keltett, hogy Pauline Marie Jaricot a 30. évét betöltve, hirtelen és egyre ijesztőbb szellemi gyengülés tüneteivel is járó betegségbe esett, és a teljes javulás szinte elképzelhetetlennek tűnt. Az öt meglátogató barátnői sokat meséltek neki Szent Filoména rendkívüli csodáiról az olaszországi Mugnano del Cardinalé faluban. Pauline erre elhatározta, hogy bár őrültségnek tarthatják ötletét, de odaviteti magát, mégha belepusztul is a hosszú utazásba! Orvosai természetesen nem vállalták a felelőséget és úgy értelmezték, hogy ez a végidős beteg utolsó kívánsága, amúgy sem juthat messzire élve! (Folyt.) Előző rész

Űzött vad

     Mindezek ellenére a szentéletű kapucinus körül kialakuló hírverés és kultusz nyugtalanították az Egyházat. A rend vezetői sem tehettek mást, minthogy a tudósokra és a hittudósokra bízták a probléma igazolását vagy cáfolatát. XV. Benedek pápa viszont, akihez szintén eljutott az atya híre – talán belső sugallatra –, de ekként nyilatkozott: „Igazi rendkívüli férfiú. Egyike azoknak az embereknek, akiket Isten időről-időre azért küld, hogy az emberiséget visszavezessék Hozzá.”

A pápa az igazság érdekében egy misszionárius szerzetes kíséretében Rotondóba küldte Bastianelli professzort, akinek a stigmákat kellett megvizsgálnia. A misszionáriusnak pedig nem kevesebbet, mint az egyházmegyés érsek, Msgr. Pasquale Gagliardi által felvetett „bálványimádás” vádját (!) kellett felgöngyölnie. Róma aggódott, és több ízben javasolta Pio atya Rotondóból való eltávolítását. A tervek szerint egy Észak-olaszországi kolostor jött volna számításba, a közvélemény teljes kizárása mellett. Ennek ellenére, amint az atya állítólagos áthelyezésének híre ment, a rendfenntartó erőknek kellett megint megakadályozniuk a több ezer helybeli és távolról érkezett zarándok fanatizmusát.

XV. Benedek 1922 elején bekövetkezett váratlan halála, majd XI. Pius megválasztása hátráltatta a Pio atya körül folyó egyházi vizsgálatokat, jóllehet a helyi érsek makacsul sürgette. Júniusban Merry del Val bíboros, a Szent Officium kongregációjának a titkára a kész határozatokról tájékoztatta a kapucinusok generálisát. A Szent Hivatal azt tanácsolta, hogy a megfigyelés alatt álló szerzetes csak magánmisét mutasson be, ne osszon áldást a népnek, és ne mutogassa „állítólagos stigmáit”! Megtiltották továbbá, hogy az atya a hozzá érkező levelekre válaszoljon, valamint utasították, hogy addigi lelkiatyja helyett válasszon másik lelkivezetőt. Talán megnyugtatólag tették hozzá, hogy az áthelyezés nem elűzés. Azt azonban kénytelenek voltak belátni, hogy az áthelyezés egyelőre „helyi okok miatt” nem lehetséges. (Folyt.) Források az I. részben!

Gondolatban legyen szemünk előtt a Magyar Szent Korona 

Keresztvetéssel kezdünk!

Szent István király felajánlása:
„Mennyek Királynője, nagy könyörgéssel a Te oltalmadba ajánlom a Szent Egyházat a püspökökkel és a papokkal, az Országot az előkelőkkel és a néppel együtt, s amikor tőlük végbúcsút veszek, lelkemet a Te kezedre bízom.” Ámen. (1038. augusztus 14.)

Dicsőséges rózsafüzér:
A rózsafüzért keresztvetéssel kezdjük, majd elmondjuk az Apostoli hitvallást. Az első szemekre elmondjuk a bevezető imákat: Mi Atyánk…, három Üdvözlégy Mária a megfelelő titkokkal és a Szeretettláng betéttel és Dicsőség. Ezt követően kezdjük az első tizedet a Miatyánkkal és a tíz Üdvözléggyel és a Szeretettláng betéttel. A tizedek végén a Dicsőséget imádkozzuk és a Fatimai fohászt:
A bevezető három Üdvözlégy titkai:
1. aki gondolatainkat irányítsa,
2. aki szavainkat vezérelje,
3. aki cselekedeteinket kormányozza,
A tizedek Üdvözlégy titkai:
1. aki a halálból feltámadt,
2. aki a mennybe felment,
3. aki nekünk a Szentlelket elküldte,
4. aki téged, Szent Szűz, a mennybe fölvett,
5. aki téged, Szent Szűz, a mennyben megkoronázott,
Záró ima a rózsafüzér végén:
Imádkozzál érettünk, Istennek szent Anyja!
Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire!
Könyörögjünk! Urunk, Istenünk, a te egyszülött Fiad életével, halálával és feltámadásával
megszerezte nekünk az örök élet jutalmát: add meg, kérünk, hogy e titkokról a Boldogságos
Szűz Mária szentolvasójának elmondásával megemlékezve, higgyük, amit magukban
foglalnak, és elnyerjük, amit ígérnek. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

ISTENI IRGALMASSÁG RÓZSAFÜZÉRE

Bevezetés:
Miatyánk
Üdvözlégy
Hiszekegy

Tized ( 5-ször) Örök Atya…. Jézus fájdalmas ( 10-szer )……
Nagy szemre: Örökatya ! Felajánljuk Neked, szeretett Fiadnak a mi
Urunk, Jézus Krisztusnak Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét,
engesztelésül bűneinkért és az egész világ bűneiért.
Kis szemekre: Jézus fájdalmas szenvedéséért, irgalmazz nekünk és
az egész világnak !
Befejezés 3-szor: Szent Isten, Szent erős Isten, Szent halhatatlan
Isten irgalmazz nekünk és az egész világnak !

Szent Mihály ima

Szentháromság egy Isten, alázattal kérlek, hogy Szűz Mária, Szent Mihály
arkangyal, az összes angyalok és szentek közbenjárására add meg azt a nagy
kegyelmet, hogy a sötétség erőit legyőzhessük Magyarországon,
Lengyelországban, Európában és az egész világon, a mi Urunk, Jézus Krisztus
keresztútja érdemeiért, drága Szent Vérének kiontásáért érettünk, Szent
Sebeiért, a kereszten való szenvedéseiért és minden szenvedéséért, melyet
Passiója és egész földi élete folyamán a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.
Könyörgünk Urunk, Jézus Krisztus, küldd el szent angyalaidat, hogy a gonosz
erőit letaszítsák a pokolba, a kárhozatba, hogy Magyarországon,
Lengyelországban, Európában és az egész világon eljöhessen Isten uralma, és
Isten kegyelme áradjon minden szívbe; hogy ezáltal Magyarország,
Lengyelország, Európa és minden ország a te békéddel teljen el. Mi
Nagyasszonyunk és Királynőnk! Tiszta szívből könyörgünk Hozzád, küldd el
szent angyalaidat, hogy a pokolba taszítsanak minden gonosz szellemet. Szent Mihály arkangyal, a mennyei
seregek vezére, az Úr téged küldött e nagy mű megvalósítására, hogy az Úr
kegyelme örökösen velünk lehessen.
Vezesd mennyei seregedet, hogy a sötétség erői véglegesen a pokolba, a
kárhozat helyére kerüljenek. Egyesítsd mind erőidet, hogy legyőzd Lucifert és
bukott angyalait, kik Isten akarata ellen fellázadtak, és most a lelkek vesztére
törnek. Győzedelmeskedj, mert hatalmad van és tekintélyed, kérd Istentől
számunkra békéje és szeretete kegyelmét, hogy mindig követhessük a mi
Urunkat, Isten Országa felé. Ámen.

Jézus Krisztus, kérünk Téged, helyezd hazánkat a Te Szent Sebeidbe, hogy a Te
Szent Sebeidben nyerjen gyógyulást, a Te Szent Véred által tisztulást, és a Te
szerető Szent Szíved által békességet Isten dicsőségére és a mi lelkünk üdvére.
Ámen.

Magyar Szentjeink könyörögjetek érettünk!

     Amikor a császár magához hozatta, megdöbbent a lány makulátlan szépségén, és mivel már 37. napja hiába próbálta meggyőzni, hogy Jupiter ajándékaként fogadja el a hitvesi koronát ‒ de hiába. Diokleciánusz örjöngött a dühtől és kiadta a parancsot, hogy másnap kössenek vashorgonyt a nyakába és dobják a Tiberiszbe.

A cellájában megjelent neki a Mennyország Királynője sugárzó fényben az Isteni Kisddel karján. „Gyermekem ‒ mondta ‒ három további napig maradsz ebben a cellában, és bebörtönzésed negyvenedik napján kegyetlen kínzásokat kell elszenvedned Fiam szeretetéért.” Filoménát ekkor félelem töltötte el és átérezte a haldoklás minden keserűségét, de a Szűzanya így vigasztalta:

„Bátorság, szeretett Lányom! Te az én Fiam nevét viseled mert Fénynek, Lumenának hívnak. Fiam a te jegyesed, aki a Világ Világossága, amiként engem is hasonlóképp neveznek a Hajnali Szép Csillagnak, Hajnal Sugarának, Napbaöltözöttnek. Most ugyan az emberi gyengeség és megaláztatás órája van, de majd ha üt a végső megpróbáltatás órája, akkor erőt kapsz és kegyelmet nyersz. Őrangyalaid között ott lesz melletted Gábriel Arkangyal is, akinek a neve azt jelenti: az Isten Ereje.”

Másnap, amint nehéz horgonyt kötöttek Filoména nyakába, az Úr összezavarandó hamis istenekben hívőket, elküldte két angyalát, akik elszakították a kötelet, mely a vízbe csobbant, Filoménát szárazon vitték a partra. Ez a csoda sok szemtanút megtéritett, ámde annál kevésbé a császárt, aki megátalkodásában elrendelte, hogy mivel a lány nyilvánvalóan boszorkány, tüzes nyílhegyekkel kell kivégezni.

Isten Ereje ekkor is megóvta Filoménát és a nyilak visszafordultak az íjászokra, hatot megölve közülük, ez a csoda is megtéresi hullámot váltott ki. Az emberek egyre mélyebb tiszteletet tanúsítottak a keresztény hit iránt. Ezen következménytől tartva, a császár elrendelte a kis Szent lefejezését.

Mindez ‒ Filoména közlése szerint ‒ délután három órakor történt egy pénteki napon, augusztus 10-én, és lelke dicsőséggel és győzelemmel szállt a Mennybe, ahol elnyerte a vértanúság koronáját. XVI. Gergyely pápa 1837. augusztus 10-i Dum in sacrorum kezdetű dekrétumával avatta szentté Filoménát! (Folyt. ) Előző rész

     Egy Korfu szigeti görög államocska királyi párja naponta mutatott be áldozatokat pogány isteneikhez gyermekáldásért. Háziorvosuk keresztény volt, aki megsajnálva tévelygésüket beszélt nekik a megváltó Jézusról és a tőle kérhető kegyelmekről. Ez megérintette lelküket és érett megfontolás után felvették a Szent Keresztséget. A rákövetkező évben 291. januárjában kislányuk született akit az őket megvilágosító fényről, Filumenánk kreszteltek. A leányka gyönyörű hajadonná csepredett.

Amikor Diokleciánusz római császár meg akarta hódítani a kis államot, a király elhatározta, hogy feleségével és 13 éves lányukkal Rómába utaznak tárgyalni a császárral. Az apa úgy érezte, hogy kéthetes távollétet nem bírna ki lánya nélkül. Ám ez rossz döntés volt, mert a császár szemet vetett a gyönyörű hajadonra és egészen elbűvölve így szólt: „Nincs okod félni, mert ahelyett, hogy megtámadnálak, szövetséget ajánlok neked: add hozzám feleségül a lányodat!”

Rendben felséges császár! – válaszolta az apa. Hazatérünk, a lányunk összeszedi a holmiait és visszajövünk! Hazafelé aztán próbálta meggyőzni lányát arról, hogy boldog jövő vár reá római császárnéként. Ám Filoména visszautasította apja érveit arra hivatkozva, hogy ő már 11 éves korában tisztasági fogadalmat tett Jézusnak.

Amikor visszatértek a császárhoz a nemleges válasszal, az csak lányos akaratosságnak fogta fel és megpróbálta Filoménát hízelgéssel meggyőzni, de hasztalanul. Végül dühében, a tisztátalanság ördögétől vezettetve elrendelte, hogy vigyék a palota földalatti börtönébe és verjék láncra. Másnap megint hízelgéssel és fenyegtéssel próbálta meggyőzni Filoménát, ámde látva, hogy nem tudja rávenni vágyai beteljesítésére, szörnyű szidalmak közepette elrendelte, hogy korbácsolják meg. Amikor száz sebből vérezve vissza vitték cellájába és a halálát várta, két fényes angyal jelent meg, és mennyei balzsammal kenték sebeit, melyek nyom nélkül begyógyultak. A Mindenható békés álmot küldött kis szentre és reggelre szebben ébredt, mint valaha. (Foly.) Előző rész

     „De miért és kikért sírt Padre Pio? Egy szent mondása szerint, ha látnánk a bűn borzalmasságát, meghalnánk az undortól. Nekünk, akik már hozzászoktunk a bűn látványához, és szinte elveszítettük a bűnre való érzékünket is, már alig okoz kényelmetlenséget, és egész jól elvagyunk a mocsokban.”36

De Pio atya egész életében sírt a bűnösök miatt, akik értékes lelküknél többre becsülték a bűnt. Sírt Isten Vére miatt, mely annyi emberért ömlött ki hiába! Sírt a gyönyörű teremtett világ megszentségtelenítése fölött, és sírt a kegyelem elutasítása miatt, melynek hiányában az emberiség végső pusztulásába rohan. De sírt azért is, mert az Édes Üdvözítő is sírt!

Szinte minden szenvedést vállalt. 1925-ben egy összenövéssel súlyosbított sérvet állapítottak meg nála, melynek a műtétjét érzéstelenítés nélkül vállalta, hogy ezt is felajánlhassa Istennek a lelkekért. „A műtét tovább tartott, mint előre várták, és Pio atya egyfolytában a feszületet nézte, s nagy könnycseppek gördültek végig arcán. Bizonyos pillanatokban már nem tudta türtőztetni magát, és odaszólt az orvosoknak: nem bírom tovább! De rögtön visszanyerte önuralmát, és a keresztre tekintve alázatosan bocsánatot kért: Istenem, sohasem ajánlottam fel Neked semmit, s most, amikor ezt a kis alkalmat adod nekem, panaszkodom. De mi ez, ahhoz képest, amit Te szenvedtél értem és a szegény bűnösökért a kereszten. Bocsáss meg!

A műtét két órán át tartott. Mikor kihozták, egy rendtársának odaszólt alig hallható hangon: Gondolja, hogy az Úr elfogadta az áldozatomat XY javára?”37 Nos, eltűnődhetünk azon, hogy Pio atyánál a csodák, miként a szenvedések is, bizony mások javára történtek.

A kórházi zárójelentés szerint: „Padre Pio minden tekintetben egészséges. A műtéti sebek – ellentétben a stigmákkal – természetes úton normális időn belül és könnyen gyógyultak. Mellkasa, tüdeje normális, idegzete erős. Idegi labilitásnak, izgalomnak semmi jele.”

Számos jelentős és hiteles orvosi szakvélemény tanúsítja Padre Pio krisztusi sebeinek hitelességét. Nem hozható fel az sem, hogy Pio atya csodatevő képességével visszaélt volna. Sőt, az Alberto Del Fante által összegyűjtött tanúbizonyságok is az bizonyítják, hogy sok embert küldött vissza az orvosokhoz, mondván: „Először a természetes segélyforráshoz nyúljunk, s majd akkor meglátjuk, mit akar Isten!” (Folyt.) Források az I. részben!

______________________________________

36. Winowska, 166-167. o. nyomán

37. Winowska, 166-167. o. nyomán

     Ettől fogva csodák sokasága, gyógyulások sora és lehetetlennek tűnő ügyek megoldódása fűzödött Filoména nevéhez.

A 'Szentek Életében' keveset olvashatunk Szent Filoménáról és nem csoda, hiszen egészen rendhagyó eset, hogy egy ténylegesen szentté avatott vértanú személyes történetéről szinte semmit nem tud az Egyház.

Ki is volt valójában ez a kis szent?

Ki volt ez a szépséges gyermekleány, akit oly kegyetlenül végeztek ki?

Ki volt ő, akinek nevéhez több száz rendkívüli csoda fűződik?

Ki volt ez a „kis Szent” aki pápák és szentek sorát ihletett meg, és személyes követői lettek?

A feltett kérdésekre, egészen egyedülálló módon maga a kis Szent adta meg a választ! Életének és szenvedéseinek történetét álomlátásban mesélte el egyidőben, egymástól távol eső három személynek, tartalmilag azonosan.

A három magánkinyilatkoztatás közül, a Fájdalmas Mária Kongregáció főnökasszonyának Maria Luisa de Gesu-nak leírása lett publikálva, melyet a Szentszék 1835. december 21-én fogadta el és ellátta „Imprimatur és Nihil Obstat-tal”. A kiváltságolt Maria Luisa erényes élete 1875. augusztus 10-én, Filoména ünnepén ért véget. (Folyt.) Előző részv

     Augusztus elsején Liguori Szent Alfonzra emlékezik az Egyház. Az itáliai katolikus teológus, egyháztanító a Redemptorista Rend megalapí-tója, a barokk kor katolikus erkölcsteológiájának egyik legjelentősebb alakja volt. Jogi, zenei, művészeti tanulmányok után lett pap.

     Liguori Szent Alfonz (Marianella, 1696. szeptember 27. – Pagani, 1787. augusztus 1.) az egyik legnagyobb Mária-tisztelő, egyháztanító, rendalapító, püspök, valamint a katolikus erkölcsteológia egyik legjelentősebb alakja. Életéről, holnap kezdődik egy 16 részes sorozat és tervem közt szerepel, hogy 2016. január elsejével közzé teszem legfőbb művét, a SZŰZ MÁRIA DICSŐSÉGE címűt, közel 200 részben! Mindezeket fogadják szeretettel (miként dolgoztam rajta) és szolgáljon lelki épülésükre, e hitveszejtő világban. (Kérem, ajánlják másoknak is!)

Szállj le emésztő tűz, szállj le mennyei szeretet!
Eméssz el bennem mindent,
ami szent Fölségednek nincs kedvére,
hogy mostantól fogva egészen és osztatlanul a tiéd legyek.
Csak ezért akarok élni.
(Liguori Szent Alfonz imája)

Liguori Szent Alfonz, könyörögj értettünk!

Istenünk, te Egyházadban mindig új példaképeket állítasz elénk, akik megmutatják nekünk az erényes élet útját. Segíts testvéreink szolgálatában úgy követnünk Liguori Szent Alfonz püspököt, hogy egykor vele együtt a mennyei jutalomban is részesedjünk.

Küzdve és szenvedve

     Pio atyának hihetetlen ütemben növekedett a népszerűsége. Sajnos sokan egyszerűen „csodatevőnek” tartották, olyannak, aki tetszése szerint visz végbe rendkívüliségeket. Bizonyos azonban, hogy Isten nehezen tagadta meg az, amit ez az ember kért tőle, aki Fiának sebeit viselte!

De ezek a sebek valójában mást jelentettek: egy egészen tökéletes, hiányok nélküli „LEGYENT”, Isten kifürkészhetetlen akaratára. Ha Isten meg is engedi barátainak, hogy túllépjék a természet törvényeit, ez csak azért van, mert az üdvösség szempontjából így látja jónak. A csodáknak ugyanis mindig a lelkek javát kell szolgálniuk.

Sajnos a CSODA, mikor megjelenik a teremtett világ rendjében, ki van téve a hamisítás lehetőségének is. Emiatt óvatos és bizalmatlan az Egyház a csodák iránt, hisz a „Világ Fejedelme” is képes bizonyos csodákat – hamis csodákat – véghez vinni a lelkek megtévesztésére és örök vesztére!!!

Padre Pio egyszer – nem kis élccel – így szólt a Corriere della Sera kíváncsiskodó riporteréhez: „No, ez aztán megérte a fáradságot?! Hát mondd, Milánóban nincsenek imakönyvek? Menj haza! Egyetlen „Üdvözlégy” elmondásával többet értél volna, mint az egész utazással…!”

Bizony csalódniuk kellett azoknak, akik Pio atya tiszta mosolya mögött a mindent elnéző „csodatevőt” keresték. Mert azokkal a bűnösökkel szemben, akik nem tanúsítottak őszinte bűnbánatot, Padre Pio nem türtőztette magát. Ilyenkor az atya a megostorozott, keresztre feszített Krisztust látta maga előtt, és magán érezte a megfeszítettség – elmélkedés lélekért hiábavaló – szörnyű kínjait. Képtelen volt nyugodt maradni, és felemelte a hangját, hogy megértesse: NEM LEHET KÉT ÚRNAK SZOLGÁLNI! Sokakat egyenesen kizavart a gyóntatószékből, de ezeknél tudta, hogy vissza fognak térni.

Mindezek ellenére mégis tódultak Pio atyához a közeli- és távoli vidékekről a különféle korú és társadalmi helyzetű emberek. Ez is olyan jelenség volt, melyet rendtársai – akkor – nem voltak képesek felfogni, és az egyházi elöljárók sem nézték jó szemmel. Pio atya szenvedett, sírt, imádkozott és mentette a lelkeket. Egyes gyónások után, melyek különösen fáradságosak voltak, zokogása szívet tépőbbé vált az oltárnál. A nagy bűnösök télvíz idején is „izzadtságban-fürdő homlokkal” látták a gyóntatószék farkasordító hidegében. (Folyt.) Források az I. részben!

     Az imádság a kegyelem ajándéka, és részünkről pedig határozott válasz. Mindig fáradozást igényel. Az Ószövetség nagy imádkozói, amiként Isten Anyja és a szentek is, tanítják Jézussal együtt: az imádság küzdelem. Ki ellen? Önmagunk és a Kísértő ármánykodásai ellen, aki mindent elkövet, hogy az embert az imádságtól, az Istennel való egyesüléstől visszatartsa. Mindegyikünk úgy imádkozik, ahogy él, mert mindegyikünk úgy él, ahogy imádkozik. Aki nem kész állandóan arra, hogy Krisztus Lelkében cselekedjék, az nem tud rendszeresen az Ő nevében imádkozni. A keresztény ember új életének "lelki harca" nem választható el az imádság küzdelmétől. (KEK 2725)

     Amikor végre megérkeztek Mugnanóba, a nép Filoména szobrát a ládikával együtt harangzúgás közepette, örömujjongva kísérte be a templomba. Kilenc napig hömpölyögtek a népek, köszönteni a „kis Szentet”, és ekkor – a kilencedik napon – történt az első igazán látványos csoda. Egy szomszédfalubeli anya elhozta szentmisére a születése óta nyomorék kisgyermekét, aki a mise alatt mozdulatlanul feküdt ugyan, de az Úrfelmutatáskor a hosszas csengetésre, a mozdulatlan gyermek mocorogni kezdett, majd leugorva anyja öléből, botladozva előre szaladt a szentélyig, ahol zavartan megállt, mert maga is csodálkozott a teljesítményén! A hatalmas üdvrivalgásban Szentmise majdnem félbeszakadt, a befejezés után Francesco atya felemelte a gyermeket és hálát adott Istennek. A nagy örömben senki nem vette észre, hogy egy asszony vak kislányával a szentélybe lopózott, és a Filoména ereklye előtt égő mécses olajával megkente vak gyermeke csukott szemét. A kislány szemei azonnal megnyíltak és látott. Közben a férje – aki egy hírhedt szabadgondolkodó gazdag ember volt – dühösen korholta feleségét, hogy már megint a templomban van. Ám, látván gyermeke gyógyulását és felesége örömkönnyeit, maga is sírva fakadt és vagyonának felét felajánlotta egy méltó templom építésére a „kis Szent” dicsőségére.

A „csodacsináló” kis Szent neve egyre távolabb is fogalommá vált, a híre nőttön-nőtt, mégis voltak a környéken olyanok, akik még nem is hallottak róla.

Így volt ez egy távolabbi faluban lakó várandós asszony esetében is, akit a vártnál korábban leptek meg a szülési fájdalmak, épp akkor, amikor teljesen egyedül volt. Segélykiáltásait senki sem hallotta és aggodalommal dőlt az ágyára. Egyszer csak egy bájos ifjú leány hajolt föléje, akit még sohasem látott. A kis segítség elrendezett mindent és menni készült, az asszony megkérdezte a nevét. Az ifjú lány mosolyogva így szólt: „Filoména a nevem”, és ahogy jött, úgy tűnt el a házból. Hetekkel később mesélte el egyik barátnőjének, hogy milyen helyes kislány segített neki a szülésnél.

Az megemlítette, hogy egy ilyen nevű szent érkezett Mugnanóba. Az asszonyt furdalni kezdte a kíváncsiság és elhatározta, hogy barátnőjével együtt elmegy a mugnanói templomba.

Amikor megpillantotta Filoména szobrát, felkiáltott: „Ő volt az! Ő járt nálam, amikor szültem” ‒ s alig volt képes elmozdulni az oltára elöl.

(folyt.) Előző rész

     1928. december 5-én Peppa asszony Maria Pylével a templom téren összetalálkozott a fiával. Mielőtt az elkaphatta volna kezét, anyja megragadta és így szólt: „Pio atya! Most megcsókolom kezed Libera nénéd nevében (1. csók), most Pellegrina nevében (2. csók), most Philoména…”, stb. Legalább 10 vagy még több csókot adott fia kezére, a különféle nénikék nevében, amikor egy még nagyobbat adott „most pedig a saját nevemben!” Ekkor az atya villámgyorsan elrántotta a kezét, s feje fölé emelte. „Soha!” – kiáltotta. „A fiú csókoljon kezet édesanyjának, és ne fordítva!” – és megcsókolta édesanyja dolgos kezét. Peppa mama ezt követően soha nem akarta fia kezét csókkal illetni, de a szentmisék után oda-odament az oltárhoz és megcsókolta fia átsebzett lába helyét a szőnyegen.

Karácsonykor is részt vett fia mindhárom miséjén, ám erősen átfázhatott, mert hazatérve rosszul lett. A diagnózis: tüdőgyulladás. Padre Pio mindennap meglátogatta hőn szeretett édesanyját. A gvárdián atya nap mint nap megáldoztatta Peppo mamát. Pio atya édesanyja utolsó pillanatáig virrasztott ágya mellett. Utolsó lélegzetvételénél anyját homlokon csókolta, s szívet tépő zokogásban tört ki. A holttest melletti virrasztást a gvárdián atya vette át, mert Padre Pio eszméletét vesztette. Magához térve minduntalan ismételgette: „Mama, mama, édes jó mamácska!”34

A jelenlévő orvos megkérdezte Pio atyától, miért nem gyógyította meg az édesanyját? Az atya, égre emelt tekintettel rövid hallgatás után ezt válaszolta: „Legyen meg az Isten akarata.” – és újabb könnyek szöktek a szemébe.

A következő nap eltemették Peppa mamát a kapucinusok kriptájába. Hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára. Sírkövére a következőket vésték:

„AHOGY A HAJNALPÍRBÓL KIEMELKEDIK A NAP, HOGY LEGYŐZZE AZ ÉJ ÁRNYAIT; ÚGY NŐTT KI AZ ANYA KEBLÉN EGY FÉNYLŐ PAPI CSILLAG, AKI A BŰN S MINDEN EMBERI SZENVEDÉS SÖTÉTSÉGÉBE ISTEN VILÁGOSSÁGÁT HOZTA.”35 (Folyt.) Források az I. részben!

___________________________________

34. Die Stimme P.P. 27. évf. 2. nyomán

35. Die Stimme P.P. 27. évf. 2. nyomán

     Az orvosok és püspök ámuldoztak és valamennyien Filoména segítségének tulajdonították a megmagyarázhatatlan felépülést. Ez a csoda arra késztette a püspököt, hogy tekintélyével kérje ki Filoména ládikáját. És Francesco di Luca plébános boldogan ölelhette magához a szent ládikáját és bár megemlítette püspökének a kis Szentnek tett ígéretét, hogy a ládák a tiszteletreméltó szállítására, ám nagy sietségében a kocsis az ülés alá rakta! Amint elindult a hintó, a püspök lábát hátulról egy nagy ütések érték, úgyhogy megállíttatta a hintót és a kocsist kérte, hogy kötözze a ládikát az üléshez. Ezt követően még hatalmasabb ütés érte a püspök lábát. Kiszálltak és értetlenül állapították meg, hogy a ládikát mozdítani sem lehet, olyan stabilan van rögzítve. Ekkor mindkettejüknek eszébe jutott ígéretük, miszerint tiszteletreméltó módon fogják szállítani. Így a püspök atya levette a fövegét és ölébe vette Filoména ereklyéjét, kezeivel átfogva.

Útközben egy éjszakára megpihentek egy baráti házaspárnál, akik már várták őket És mivel a házigazda szobrász volt, egy félig kész munkáját gyorsan átalakította a kis szent szobrává. A felesége, bár komoly fájdalmakkal beteg volt, legyőzve rosszullétét sebtiben varrt egy ruhát Filoménának. A szobor bár nem volt túlzottan bájos, másnap egész jól mutatott a szép ruhában Ekkor különleges finom illatot érzékeltek, melynek reális okát nem találták, ám különös dolgot vettek észre: a szobor arca folyton-folyvást változott. Azt hitték persze, hogy ez valami illúzió, vagy fényjáték.

A szobrász szemügyre véve alkotását, alig ismerte meg a keze munkáját, a szobor arca sokkal bájosabb lett, miközben a háziasszony minden bajából hirtelen meggyógyult.

Amikor késő délután folytatták az útjukat Mugnano del Cardinale felé, a sötétedéssel olyan hatalmas köd ereszkedett alá, hogy a lovak alig bírtak haladni. Az utazók Filoménához fohászkodtak segítségért és lám, azonnal kitisztult a légkör, feltűnt a Hold amely fénycsóvaként világította meg az utat. Közben a csodáknak híre ment és püspöki híntót üdvözlő tömegek fogadták jóval Mugnanó előtt! Sőt a nép nyomban imádkozni kezdett a „kis Szenthez” – ahogy ők nevezték ‒, hogy érjen véget a szörnyű szárazság, mely fenyegette a környék termését. És ekkor, olyan fergeteges zivatar öntözte meg a földeket, hogy a hintó kénytelen volt megállni, a nép pedig örömében körbetáncolta.

(folyt.) Előző rész

A Szűzanya arra biztat; hogy minden ember, minden család és közösség, aki hallja szavát és válaszolni kíván felhívására, ajánlja fel önmagát és szeretteit Szeplőtelen Szívének. Imádkozzák a rózsafüzért és fogadják szívükbe az Isten- és emberszeretet tüzét, működjenek együtt lélekmentő anyai vágyával.

Az engesztelő szentórák megtartása közösségben, a családi közös ima szorgalmazása, a böjt, az áldozat és az imádság ajánlása képezik azt az eszköztárat, amit a Szent Szűz ajánl azoknak, akik figyelnek rá. „Általad kívánom nyilvánosságra hozni Anyai Szívem határtalan szeretetét és aggodalmát, mely a családi szentélyek széthullása miatt fenyegeti az egész világot. Édesanyai segélykiáltásom mindenek előtt hozzátok intézem s veletek összefogva akarom a világot megmenteni!” (Szeretetláng Napló. III/140)

Liguori Szent Alfonz imája a Szeplőtelen Szűz Máriához

Szeplőtelen Királynőm, Mária! Veled örülök, hogy Isten Téged oly kiváló tisztasággal áldott meg.
Köszönöm Teremtőmnek, hogy téged a vétek minden szennyétől megóvott.
Ez az igazság szilárd meggyőződésem, s ha kell, kész vagyok akár életemet is feláldozni Szeplőtelen fogantatásodnak
eme fenséges és egyedülálló kiváltságáért.
Az a vágyam, vajha Téged az egész világ megismerne és magasztalna, mint az Isten fényétől ékes szép hajnalpírt;
mint az üdvösség kiválasztott bárkáját, amelyet Isten megőrzött a mindenkire kiterjedő bűn zátonyától; mint a tökéletes tiszta galambot,
amilyennek Téged maga isteni Vőlegényed formált;
mint zárt kertet, Isten kedvenc tartózkodási helyét;
mint lepecsételt forrást, amelyet a gonosz lélek
soha meg nem közelíthetett, soha fel nem zavarhatott.
Óhajtom, hogy az egész világ megismerjen, mint
a tövisek között pompázó fehér liliomot, amely Ádám
bűnös gyermekei között, mint ragyogóan tiszta,
egészen szent, Teremtőd bensőséges szeretetében jöttél a világra.
Engedd, kérlek, hogy úgy dicsérjelek, mint maga Isten dicsért:
Egészen szép vagy és szeplő nincsen Benned, legtisztább Galamb,
egészen szent, aki mindig Isten barátnője voltál;
milyen szép vagy én Jegyesem, milyen szép vagy.
Én szeretetre legméltóbb Kedvesem, Szeplőtelen Szűz Mária,
olyan szép vagy Isten szemében!
Tekints irgalmasan szegény lelkem borzasztó sebeire, nézz rám,
légy irántam részvéttel és gyógyíts meg, Te a szívek szépséges
kedveltje, vond az én nyomorult szívemet is magadhoz!
Ugyan milyen kegyelmet tagadhatna meg Tőled Isten,
aki leányává, anyjává és jegyesévé választott ki és ezért a bűn
minden szeplőjétől megóvott és minden teremtmény fölé emelt.
Szeplőtelen Szűz Mária, engedd, hogy mindig Rád gondoljak,
és ne feledkezzél meg rólam. Olyan lassan múlik számomra az idő,
és úgy tetszik nekem, mintha még ezer évnek is el kellene múlnia,
mígnem megláthatom szépségedet az égben,
ahol még sokkal inkább foglak dicsérni és szeretni,
Anyám, Királynőm, Kedvesem, legszebb, legédesebb, legtisztább
Szeplőtelen Szűz Mária!

Forrás                                   

(Alább, a Szent  Alfonz által festett Mária-kép)

Karácsonyi ajándék

     Ismeretes, hogy Szent Ferenc mily nagy ünnepélyességgel ülte meg a Greccó-i karácsonyt. Padre Pio szent példaképéhez méltón szintén különös gyengédséggel teli imával vette körül az isteni Kisdedet. Már gyermekkorában lelkendezve készített betlehemet évről-évre.

Szentesténként felnőttkorában is mindig ragyogott az arca, olykor a gyertyák fényében tündökölni látták. Többnyire ő volt az, aki az éjféli misén körbe hordozta a jászolt a Kisded Jézuska szobrával. Ilyenkor oly féltőn szorította magához félkesztyűs kezével, mintha a valóságos Istengyermeket ölelte volna.

1922. december 24-én egyik lelki leánya, Lucia Iadanza tanúja volt egy szentesti csodának. Beszámolójából tudjuk, hogy a körmenet alatt Pio atya karjaiban nagy fényességtől övezve az élő kis Jézust tartotta. Amikor ez a látomás véget ért, Padre Pio észrevette, hogy Lucia milyen furcsán, megkövülten áll. Odament hozzá és megkérdezte: MI van veled, leányom?! A lány válaszul elhebegte, hogy mindent látott. Ekkor Pio atya megkérte, hogy erről ne beszéljen senkinek.

Egy másik értékes tanú P. Raffaele, aki 13 évig volt a kolostor priorja, kéziratában tanúságot tett egy személyes élményéről. Cellája épp szemben volt Pio atyáéval. Ezt írja: „Nem tudom, miért, de pont éjfélkor felébredtem. Neszt hallottam és kinéztem az egyébként sötét folyosóra. Pio atyát láttam közeledni – aki épp a kórusról jött – ragyogó arccal, karjaiban féltőn ölelve az élő kis Jézust. Imákat mormolva, csodálatos fénnyel körülvéve haladt el mellettem anélkül, hogy észrevett volna…”33 

Az édesanya

     Pio atyát stigmatizációját követően, egyre gyakrabban látogatta meg az édesanyja. 1920 májusában, mikor a jó mama 44 napig tartózkodott San Giovanni Rotondóban Maria Pompilionál – fia minden hajnali miséjén részt vett. Gyakran ment utána a sekrestyébe, hogy szeretett fiacskáját csak megérintse, megsimogassa. Ám Padre Pio amint meglátta édesanyját, azonnal távozott előle. Bizony rosszul esett ez Peppa mamának. Keserűen panaszolta barátnőjének: „Már 20 napja itt vagyok, de egyetlen szót sem tudtam váltani a fiammal. Édes Szűzanyám! Hát miért viselkedik velem így? Még egyszer sem csókolhattam meg szent kezét!” Midőn Pio atya fülébe eljutott édesanyja panasza, szörnyülködve kiáltott fel: „Ki hallott már arról, hogy egy anya csókolja meg a fia kezét?!” Pio atya viselkedése tehát nem szeretetlenségből fakadt. Ellenkezőleg!

(folyt.) Források az I. részben!

_________________________________

33. Levelek 368.

      A Regnum Marianum Fogadalmi Templom alapkövét 1925-ben rakták le, benne a Tanácsköztársaság bukását is megemlítő dokumentumot elhelyezve. A tényleges munkálatok 1926 nyarán kezdődtek Kotsis Iván tervei alapján. A kupolás épület alapterülete 1820 négyzetméter volt, erősen emlékeztetett a jeruzsálemi Szent Sír-templomra.

Tornyát egyedülálló módon a Szent Korona másolata díszítette.

A kommunista hatalom, a Dózsa György út 90 méterre való kiszélesítésére hivatkozva elrendelte a (titulusa szerint) "Magna Domina Hungarorum" templom lebontását, hogy a moszkvai Vörös-tér mintájára, felvonulási teret képezzen ki.

1951. július 29-én, vasárnap volt az utolsó ünnepi mise. Este 6-kor már tömve volt a templom, pedig még egy óra volt a Szentmise kezdetéig. A hívek énekeltek, imádkoztak és sírtak.

Pontosan 7 órakor csendült meg utoljára a misét jelző csengő. Mintegy 25 ministráns kíséretében megjelent Dr. Tóth János plébános, hogy utoljára mutassa be a Szent Áldozatot. A zsúfolásig telt templomban felcsendült az ajkakon a ,,Boldogasszony édes'', itt is ott is sírás hallatszott. Az evangélium olvasása után az egyik káplán felolvasta a szószékről a Fővárosi Tanács határozatát, azt, hogy az 1929. évi XXX. tc. 56.-a értelmében fellebbezésnek helye nincs.

A "népi demokráciában" senki nem mert fellebbezni. A záró áldás után szált az ének, szinte dörögve a ,,Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat'', de mindenki arra gondolt, ami augusztus 1-én fog bekövetkezni, mégis énekeltek, mert Krisztus legyőzte a világot és többé nem lehet felette diadalmaskodni.

8 óra felé ért véget a mise, és utoljára hangzott fel a Pápai-, majd a Magyar Himnusz. És nemhogy kiürült volna a templom, de újabb és újabb emberek érkeztek és voltak, akik az egész éjszakát ott töltötték. Búcsúztak a Mária-templomtól.

És meg kellett élnie Budapestnek, megélnie a keresztény Magyarországnak, Európának, és az egész katolikus világnak, hogy egy virágzó katolikus templomot, átkozott szándékok lerombolják! Nem bomba vettette ki sarkából, nem az idő döntötte romba, hanem az az ateista-kommunizmus, melynek pusztító világuralmára a Fatimai Szűzanya, oly nyomatékosan figyelmeztetett már 1917-ben. És nem hallgattunk Rá!         

Talán most? – Mert akkor imádkozzuk a rózsafüzért Édes Magyar Hazánkért, végezzük az elsőszombatokat, és ajánljuk fel magunkat és szeretteinket Mária Szeplőtelen Szívének!